Munkaerőpiaci helyzetkép

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Munkaerőpiaci helyzetkép"

Átírás

1 MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében Regisztrált álláskeresők száma I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII

2 Munkaerőpiaci folyamatok ában a regisztrált álláskeresők létszáma fő volt az országban, ami 6,6%-kal kevesebb az egy évvel korábbi létszámhoz képest, és 11,1%-os rátát eredményezett. Így a teljes megfigyelt népességre vonatkozó ráta is 0,8 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakához viszonyítva. Győr-Moson-Sopron megyét illetően az álláskeresők száma a vizsgált időszakban fő, mely közel ezer fős csökkenést mutat az előző év azonos időszakához képest. Az álláskeresési ráta 4,1% volt, mely 0,5%-ponttal alacsonyabb az előző év havi adatánál. A megyék viszonylatában Győr-Moson- Sopron megye álláskeresési rátája a legalacsonyabb. A foglalkoztatottak száma a vizsgált időszakban 3.899,2 ezer fő (15-64 éves népesség) Magyarországon, melyből Győr-Moson-Sopron megyében 192,7 ezer fő dolgozik. E mutatók alapján a foglalkoztatási arány megyénkben 4,1%-ponttal jobb az országosnál (Magyarország: 58,3%). A munkaerő iránti kereslet alakulása Augusztus hónap folyamán db állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, melyből az új bejelentések száma db volt. Mind a rendelkezésre álló, mind az új bejelentések száma hasonlóan alakult az előző hónaphoz képest. A rendelkezésre álló álláshelyek 45,6%-a új bejelentés. A hó végén a zárónapi üres álláshelyek száma db volt. A Munkaügyi Központ által végzett hatékony vállalati kapcsolattartási tevékenységet igazolja, hogy a foglalkozatók nem igényeltek állami támogatást az új bejelentések 85,0%-ához. A támogatás nélküli új álláshelyek száma db, mely az országos új, támogatás nélküli bejelentések 12,9%-át teszi ki. Augusztusban a legtöbb bejelentett, NEM TÁMOGATOTT ÁLLÁSHELYet Győrben rögzítették. Győr-Moson-Sopron megyében, a tárgyhónapban az új állások 15,0%-a volt valamely TÁMOGATÁSI lehetőséggel igényelt bejelentés. Augusztusban az új állásajánlatok 35,6%-a a FELDOLGOZÓIPAR területéről érkezett. A feldolgozóiparon belül a legnagyobb arányt a gépipar és azon belül a járműgyártás képviselte. Ebben kiemelkedő szerepe van az Audi Hungária beruházásának és a beszállítóként hozzá kapcsolódó kis- és középvállalkozásoknak. 2

3 Új bejelentett álláshelyek száma gazdasági ágazatonként C Feldolgozóipar G Kereskedelem, gépjárműjavítás P Oktatás N Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység F Építőipar O Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás Q Humán-egészségügyi, szociális ellátás M Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység A Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat I Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás H Szállítás, raktározás álláshelyek száma (db) Keresett szakmák: Augusztusban keresettek voltak a forgácsolók, bolti eladók, az egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozásúak, egyéb műszaki foglalkozásúak, targoncavezetők és a lakatosok. Ugyanakkor igény volt mechanikai gép-összeszerelőkre, kézi csomagolókra, hegesztőkre, egyszerű ipari foglalkozásúakra, fafeldolgozó-ipari gépek kezelőire és gyártósor mellett dolgozókra. Emellett folyamatos kereslet mutatkozik az idegen nyelvet beszélő, gépiparhoz kapcsolódó végzettséggel bíró mérnökökre. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya A i zárónapon a nyilvántartott ÁLLÁSKERESŐK száma főt tett ki, mely közel azonos az előző hónap adatával (-43 fő). Az előző év azonos hónapjához képest viszont nagyobb eltérés mutatkozik, mely 778 fővel kevesebb létszámot jelent. A regisztrált álláskeresők zárónapi létszáma Győr-Moson-Sopron megyében fő I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. hónap 3

4 A regisztrált álláskeresők számának alakulása kirendeltségi körzetenként Index az Index az Kirendeltség előző előző július hónaphoz évhez (%) (%) Győr ,4% 114,6% Kapuvár ,9% 87,9% Mosonmagyaróvár ,9% 93,5% Sopron ,7% 110,3% Csorna ,4% 101,7% Összesen: ,5% 109,1% Megyénkben az előző hónaphoz viszonyítva a kapuvári, a mosonmagyaróvári és a csornai kirendeltség területén csökkent az álláskeresők száma. Nagyobb arányú csökkenés a csornai (8,6%) kirendeltségnél figyelhető meg. Az előző év azonos időszakához képest Győr, Sopron és Csorna esetében tapasztalható csökkenés. Az előző év viszonylatában Győr könyvelheti el a legnagyobb csökkenést (799 fő). Az álláskeresők kirendeltségi megoszlása fő Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Sopron Csorna kirendeltség július 4

5 A regisztrált álláskeresők száma és aránya régiós és országos viszonylatban Megnevezés július Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megye Nyugat-Dunántúli régió Magyarország Nyilvántartott álláskeresők aránya* (%) Győr-Moson-Sopron megye 4,6 4,2 4,1 Nyugat-Dunántúli régió 6,6 6,9 6,9 Magyarország 11,9 11,2 11,1 Regisztrált pályakezdők száma Győr-Moson-Sopron megye Nyugat-Dunántúli régió Magyarország *(a gazdaságilag aktív népességen belül) A nyilvántartott álláskeresők (gazdaságilag aktív népességen belüli) ARÁNYA 4,1%-os, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb az előző hónap adatánál, és 0,5 százalékponttal az előző év azonos hónap rátájánál. A nyilvántartott álláskeresők arányának kirendeltségi alakulása: Kirendeltség május június július % % % % % Győr 6,1 5,6 5,3 5,2 5,3 Kapuvár 3,2 4,5 4,2 3,8 3,6 Mosonmagyaróvár 3,3 4,1 3,9 3,7 3,5 Sopron 2,7 2,8 2,5 2,4 2,4 Csorna 3,0 3,9 3,6 3,2 2,9 Összesen: 4,6 4,6 4,3 4,2 4,1 Augusztusban az álláskeresők 56,5%-a volt nő. Az elmúlt hónapban a férfi álláskeresők száma az előző hónaphoz viszonyítva 0,6%-kal csökkent, a nőké pedig 0,4%-kal lett alacsonyabb. A nyilvántartásunkban szereplő regisztráltak 55,2%-a a 26 és 50 év közötti KOROSZTÁLYhoz tartozik, míg az álláskeresők 24,9%-a 50 év feletti és 19,9%-a 25 év alatti. 5

6 ISKOLAI VÉGZETTSÉG szempontjából megállapítható, hogy Győr-Moson-Sopron megye eltér az országos átlagtól, ahol az alapfokú végzettségűek képviselik a legnagyobb arányt. Megyénkben az álláskeresők nagy része, 61,9% középfokú, 9,9%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és 28,2% legfeljebb az általános iskolát fejezte be. A képzetlenek aránya jelenleg a legalacsonyabb az országban, mely a jobb foglalkoztatási helyzetnek köszönhető, valamint annak, hogy a képzéseknél elsősorban a képzetlenek kerülnek bevonásra, ezzel elhelyezkedési lehetőségeik javulnak. Regisztrált álláskeresők iskolai végzettség szerinti megoszlása szakmunkásképző 2346 általános iskola 2176 szakközépiskola 1447 gimnázium 921 főiskola 559 technikum egyetem szakiskola ált. iskolai végz. nélkül fő Áramlási folyamatok A nyilvántartott álláskeresők forgalmát ában fő BELÉPŐ és fő KILÉPŐ létszám jellemzi. Az előző hónaphoz képest a belépők száma 222 fővel alacsonyabb, míg a kilépőké 120 fővel alacsonyabb. A kilépők aránya az álláskeresőkön belül 18,4%, mely országos viszonylatban a legmagasabb. Ennek oka a megyénket jellemző kedvezőbb gazdasági helyzet, az élénk munkaerőpiac és a Munkaügyi Központ hatékony kapcsolattartási tevékenysége. Az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva a belépők száma 103 fővel alacsonyabb, míg a kilépőké 170 fővel magasabb létszámot mutat. Az új belépők száma júliushoz képest 178 fővel kevesebb, az ismételten belépőké pedig 44 fővel alacsonyabb létszámot ért el. Kirendeltség Belépők száma Kilépők száma Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Sopron Csorna Összesen:

7 Regisztrációba be- és kilépők száma aug jún júl aug Nem pályakezdő beáramlás Pályakezdő beáramlás Nem pályakezdő kiáramlás Pályakezdő kiáramlás Nyilvántartott pályakezdő álláskeresők Augusztusban csekély mértékben emelkedett a PÁLYAKEZDŐ álláskeresők száma. Számuk a júliusi hónaphoz képest 10 fővel (0,9%) több, fő. A legnagyobb mértékű emelkedés a soproni (+46,4%) és a győri (+20,2%) kirendeltségnél figyelhető meg, melyek meghaladják az átlagos emelkedést. Létszámuk 13,0%-os arányt mutat az álláskeresők között. Az előző év azonos időszakához képest 10,8%-kal többen jelentek meg a munkaügyi kirendeltségeken, melynek okai között szerepelnek a ban indult, pályakezdőket segítő munkaerőpiaci programok. A programban való részvétel feltétele, hogy a támogatást igénybe vevő pályakezdő nyilvántartott ügyfelünk legyen. Másik meghatározó tényező, hogy kereslet- és kínálati közötti eltérés figyelhető meg a munkaerőpiacon. Kirendeltség július Változás az előző hónaphoz képest (%) Változás az előző évhez képest (%) Győr ,5% 117,1% Kapuvár ,2% 97,4% Mosonmagyaróvár ,4% 103,3% Sopron ,2% 116,9% Csorna ,3% 80,2% Összesen: ,9% 110,8% 7

8 A pályakezdő álláskeresők kirendeltségi megoszlása fő Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Sopron Csorna kirendeltség július A pályakezdő álláskeresők megoszlása iskolai végzettség szerint: a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek aránya 28,2%, a szakiskolát vagy szakmunkásképzőt végzetteké 30,6%, a szakközépiskolát, gimnáziumot és technikumot végzetteké 31,3%, a felsőfokú végzettségűeké pedig 9,9%. A regisztrált pályakezdők iskolai végzettség és életkor szerinti megoszlása: Iskolai végzettség általános iskolai végzettség nélkül 17 év és alatta év év év Összesen általános iskola szakiskola szakmunkásképző gimnázium szakközépiskola technikum főiskola egyetem Összesen: Augusztusban 252 fő pályakezdő került be a nyilvántartásba, a regisztrációba belépők közül 135 fő első alkalommal jelentkezett a munkaügyi szervezetnél. Mind a pályakezdők, mind a nem pályakezdők esetében a legtöbb új belépő szakmunkás végzettséggel rendelkezik. Az ő elhelyezésük folyamatos. 8

9 A regisztrált pályakezdők iskolai végzettség szerinti tagozódása A regisztrált pályakezdők életkor szerinti tagozódása alapfokú szakközépiskola gimnázium szakmunkásképző technikum főiskola, egyetem 20 év vagy alatta év év Az egy évet meghaladóan nyilvántartott és a megváltozott munkaképességű álláskeresők A TÖBB MINT 12 HÓNAPJA nyilvántartott álláskeresők száma ban fő volt, mely a regisztrált állomány 19,3%-a. A megyei létszám ebben a tekintetben az országban a legalacsonyabb. Számuk 0,2 százalékponttal alacsonyabb az előző hónaphoz képest, de az előző év azonos időszakához viszonyítva több 1,8 százalékponttal. A legtöbben 26 és 50 év közöttiek, és az iskolai végzettségüket tekintve a legnagyobb arányban általános iskolát végeztek. Megnevezés Egy éven túl regisztrált Fő % Összesen: év 10 0, év 78 4, év , év , év ,7 56 éves és idősebb ,1 Összesen: Legfeljebb általános iskolát végzett ,9 Szakmunkásképzőt, szakiskolát végzett ,8 Szakközépiskolát és technikumot végzett ,9 Gimnáziumot végzett 156 9,5 Főiskolát, egyetemet végzett 147 8,9 Összesen: A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ regisztráltak száma a megyében 341 fő volt, mely szinte megegyezik az előző hónap adatával, de 26,6%-kal alacsonyabb az előző év azonos időszakhoz képest. Iskolai végzettségüket tekintve 43,4%-uk legfeljebb általános iskolát végzett. Életkorukat vizsgálva a legnagyobb hányadot a 26 és 50 év közöttiek teszik ki (48,1%). A megváltozott munkaképességű álláskeresők esetében egészségkárosodásuk, valamint sok esetben életkoruk is csökkenti elhelyezkedési esélyeiket. 9

10 A megváltozott munkaképességű álláskeresők iskolai végzettség szerinti megoszlása alapfokú végzettség szakiskola, szakmunkásképző szakközépiskola, technikum, gimnázium főiskola, egyetem fő Foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők A i zárónapon a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban (FHT) részesülők száma főt tett ki, mely 2,0%-os (-26 fős), egy hónap alatti enyhe csökkenés eredménye. Az előző év azonos hónapjához képest is csökkenés történt, melynek mértéke 13,4% (-194 fő). A nyilvántartott álláskeresőkön belüli arányuk 15,2%. A foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részelülők megoszlása: Kirendeltség július Index az előző hónaphoz (%) Index az előző évhez (%) Győr ,0% 77,2% Kapuvár ,0% 195,8% Mosonmagyaróvár ,2% 142,7% Sopron ,5% 86,1% Csorna ,9% 125,7% Összesen: ,0% 87,2% 10

11 A foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők kirendeltségi megoszlása fő Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Sopron Csorna kirendeltség július Az iskolai végzettséget tekintve 46,4% alapfokú iskolai, 29,4% szakiskolai vagy szakmunkásképző, 18,7% gimnáziumi, szakközépiskolai vagy technikumi végzettséggel rendelkezik. A felsőfokúak aránya a legalacsonyabb, 5,5%. Életkorukat vizsgálva megállapítható, hogy az FHT-ban részesülők közel kétharmada, 63,0% a 26 és 50 év közötti korosztályból kerül ki, az 50 év felettiek 28,7%-ot, a 25 év alattiak pedig 8,3%-ot képviselnek. Az állomány 84,7%-a fizikai, 13,6% szellemi és 1,7% vezetői állománycsoportba sorolható. Közfoglalkoztatás Országos közfoglalkoztatás 2013-ban 11 közfoglalkoztató nyert el támogatást a közötti időszakra, összesen fő közfoglalkoztatott 8 órás munkavégzéséhez 1.034,7 M Ft támogatást állapítottunk meg. Mivel több kilépőt is pótolni kellett, összesen fő bevonása történt meg. 2 közfoglalkoztató összesen 180 fő képzéséhez kért támogatást, a képzéseket a TÁMOP projektből biztosítottuk. Erdőművelő képzés indult 30 fő részvételével június 20-án, 2 kisgépkezelő tanfolyam indult 65 fővel július 03-án és 17-én, továbbá fakitermelő képzés indítása történt 28 fővel július 24-én. A programokra 651 M Ft támogatást fizettünk ki. Kistérségi Start-munka mintaprogramok ( ) A Téti Kistérségben 16 település 30 projektjében összesen 168 fő 8 órás munkavégzéséhez nyújtunk támogatást 232,3 M Ft összegben. A ig tartó mezőgazdasági projektekben 93 fő dolgozhat, a november végéig tartó egyéb értékteremtő programokban 15, a helyi sajátosságra épülő projektben 2 fő, a mezőgazdasági utak karbantartásán 37 fő, a belvízelvezetésben 10 fő, a belterületi közutak karbantartásában 11 fő dolgozik. A évben indult mezőgazdasági projektben dolgozók képzése jelenleg is folyik 56 fővel a Türr István Képző és Kutató Intézet lebonyolításában. A évben indult mezőgazdasági projektbe újonnan belépők közül további 28 fő részére indítottunk képzést. A programokra 140,1 M Ft került kifizetésre

12 ban. Mivel több kilépőt is pótolni kellett, összesen 173 fő felvétele történt meg. Hagyományos, önkormányzati típusú hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás A hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási támogatás évi decentralizált kerete 197,6 M Ft, amellyel legalább 837 fő munkába állását kell támogatni. Több mint közfoglalkoztatott belépését terveztük, eddig főre kötöttünk támogatási szerződést, és 1253 fő bevonása történt meg. Május közepén parlagfű-mentesítési programot indítottunk, 10 településen 19 fővel segítettük a kaszálási, védekezési, megelőzési munkákat. Június-július hónapokban a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság kérésére az árvízi helyreállítási munkálatok kapcsán 4 település részére 14 fő foglalkoztatására nyújtottunk támogatást. Eddig 116,5 M Ft kifizetése történt meg. Kazánprogram A program az önkormányzati épületek alternatív fűtési rendszerének kialakításával a bio- és megújuló energiafelhasználás növelését célozza. A beruházási munkák (kazánházak és kéményrendszerek átépítése, apríték tárolók megépítése) befejezési határideje június 30. volt, egy esetben egyedi engedély alapján július 31. A települések a lezárult beruházási munkákról szakmai és pénzügyi beszámolót készítettek. 18 település 20 programmal vesz részt a projektben, az összes költség 176,2 M Ft. A program során 35 fő 8 órás foglalkoztatása történik meg 1 éves időtartamban. Győr-Moson-Sopron megyében évben összesen fő közfoglalkoztatott bevonása történt meg. A november április közötti téli átmeneti időszakra újabb közfoglalkoztatási program indítása várható. A közfoglalkoztatottak egy része képzésben is részesülne a projekt keretében. Megyénkben erre az időszakra az önkormányzatok, az országos és egyéb közfoglalkoztatók igényeinek összesítése alapján több mint fős létszámigény és 700 fős képzési igény jeleníthető meg. Várhatóan további 600 fő bevonásával alapkompetenciákat biztosító képzés valósul meg. Csoportos létszámcsökkentési bejelentések Augusztus hónapban egy 88 főt érintő létszámleépítésről szóló döntést rögzítettek kollégáink a mosonmagyaróvári kirendeltségen. A migráns álláskeresők nyilvántartási adatainak alakulása Az elmúlt hónapban összesen 52 fő MIGRÁNS munkavállaló számára állapítottak meg ellátást Győr- Moson-Sopron megyében. Mind az 52 fő álláskeresési járadékban részesült. 12

13 Összefoglaló a TÁMOP / program eredményeiről Győr-Moson-Sopron megyében A TÁMOP / program által, hat célcsoportot illetően, végéig fő került bevonásra. A program keretében nyújtott foglalkoztatási támogatások közül a legtöbben bértámogatásban és bérköltség támogatásban részesültek. összesen bevont létszám bevontak megoszlása (%) 1. célcsoport legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők ,0% 2. célcsoport pályakezdő álláskeresők, illetve a 25. életévüket be nem töltött álláskeresők ,2% 3. célcsoport 50. életévüket betöltött álláskeresők ,0 % 4. célcsoport gyermekgondozás vagy hozzátartozó ápolását követően a munkaerőpiacra 103 4,3% visszakerülők 5. célcsoport foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők 185 7,6% 6. célcsoport tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek ,9% összesen: ,0% ebből roma: ,7% A program keretében indított képzéseken ez idáig fő került bevonásra, melyek közül a legtöbben az alábbi képzéseken vettek részt: női munkatársak képzése autóipari betanított munkára, társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó, gyakorló ápoló, szerkezetlakatos, targoncavezető, minősített hegesztő, CNC forgácsoló, ECDL, szociális gondozó és ápoló, élelmiszer és vegyi áru eladó, angol alapfokú és német alapfokú tanfolyamok. Aktualitások hónapban A Negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés rövid bemutatása A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) harmincharmadik alkalommal készítette el negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérését. Győr-Moson-Sopron megyében a felmérés szempontjából érvényes adatlapok száma 271 db volt, melyhez alkalmazotti létszám tartozik. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés elsődleges célja a megszólított gazdasági szervezetek és az NFSZ kirendeltségei közötti munkakapcsolat erősítése: a cégek várható munkaerő-keresletére történő gyors reagálás, illetve a várható létszámcsökkentések révén érintett dolgozók mielőbbi munkába helyezése. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés másodlagos célja a munkaerőpiaci folyamatok iránt érdeklődő pályaválasztók, munkavállalók, foglalkoztatók és beruházók tájékoztatása, a döntési folyamatok segítése. A felmérés adatfelvételének időszaka 2013 júliusában volt. A kérdőívben a munkáltatók a június 30-i statisztikai állományi létszámukat közölték, és ehhez képest adták meg a várható létszámmozgásokat. 13

14 A felmérés főbb megállapításai A mintában szereplő gazdasági szervezetek adatai szerint a felmérést követő negyedévben 3,0%-kal, egy éven belül pedig 6,9%-kal növekedhet a foglalkoztatottak száma (közfoglalkoztatottakkal együtt). A foglalkoztatottak számának emelkedésével a cégek 33,9%-a, csökkenésével 7,4%-a és változatlan létszámmal pedig 58,7%-a számol az elkövetkező három hónapon belül. Az előttünk álló 12 hónapban a foglalkoztattak számának emelkedésével a megkérdezett vállalkozások 37,6%-a, csökkenésével 9,6%-a és változatlan létszámmal az érintettek 52,8%-a számol. Három hónapon belül három nemzetgazdasági ág esetében várható a legnagyobb létszámnövekedés: feldolgozóipar (861 fő) a szállítás, raktározás (180 fő) és az építőipar (56 fő). Jelen felmérés alkalmával rövidtávon a foglalkoztatottak számának minimális csökkenésére lehet számítani a humán-egészségügyi, szociális ellátás, a közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás és a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén. Az egyéves prognózis esetében is a foglalkoztatottak számának növekedésére lehet számítani. Elsősorban a feldolgozóiparnál (1.277 fő) és a szállítás, raktározásnál (151 fő). Csökkenés valószínűsíthető az építőipar (-145 fő) és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (-20 fő) területén. A létszámbővülést vizsgálva megállapítható, hogy két ágazat esetén is (szállítás, raktározás, építőipar) 5% feletti növekedés prognosztizálható a következő három hónapban, és egy év eleteltével is nagyobb mértékű növekedés feltételezhető két ágazat (szállítás, raktározás, feldolgozóipar) területén. Létszámnövekedésre valamennyi vállalattípusnál lehet számítani a következő negyedévben: a mikro- (49,3%), a kis- (2,7%), közép- (0,1%) és a nagyvállalatoknál (3,9%). Az elkövetkező egy évben hasonló módon növekedés várható a mikro- (3,8%), a kis- (4,9%), a közép- (1,6%) és a nagyvállalatok (9,4%) esetében is. Az adatfelvétel szerint a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó, tartósító, a kézi csomagoló, általános iskolai adminisztrátor, kerülhet nehezebb helyzetbe megyénk munakerőpiacán a következő időszakban. Emellett elmondható, hogy az átlagosnál könnyebben jutnak munkahelyhez az egyéb termékösszeszerelő, a forgácsoló, targoncavezető, gépészmérnök, egyéb egyszerű építőipari foglalkozású, mechanikaigép-összeszerelő munkakörökben. A felmérés során a vizsgált többi munkakörben viszonylagos egyensúly várható. 14

15 Összefoglaló táblázatok A regisztrált álláskeresők számának megoszlása Nemek szerint: Megnevezés Tárgyhavi létszám Megoszlás (%) Tárgy-hónapban Előző év azonos időszakában férfi ,5 43,6 nő ,5 56,4 Összesen: Állománycsoportok szerint: szakmunkás ,9 32,4 betanított munkás ,1 30,0 segédmunkás ,0 12,6 fizikai együtt ,0 75,0 szellemi + vezetői ,0 25,0 Összesen: (44 lap kitöltetlen) Életkor szerint: éves és fiatalabb 572 6,7 6, ,2 13, ,4 21, ,3 24, ,8 20,1 56 éves és idősebb ,6 14,4 Összesen: Iskolai végzettség szerint: 8 általánosnál kevesebb 224 2,6 2,6 Általános iskola ,5 25,5 Szakmunkásképző, szakiskola ,6 31,3 Szakközépiskola, technikum ,6 20,0 Gimnázium ,8 10,9 Főiskola, egyetem 848 9,9 9,7 Összesen: A munkanélküliség időtartama szerint: 1-3 (hónap) ,1 46, ,6 17, ,0 16, ,6 12,1 24 fölött 653 7,7 7,4 Összesen:

16 A főbb munkaerőpiaci adatok kirendeltségi alakulása * Regisztrált álláskeresők Rendelkezésre álló munkaerő-igények Ellátásban részesülők Kirendeltség tárgyhavi létszám előző havi létszám előző év azonos időszaka tárgyhavi létszám előző havi létszám előző év azonos időszaka tárgyhavi létszám előző havi létszám előző év azonos időszaka Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Sopron Csorna Összesen: * az adatok zárónapi létszámra vonatkoznak

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2013 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - jan. f e b r. m á r

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - I. II. III. IV. V.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2014 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - jan. febr. márc. ápr.

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép

Munkaerőpiaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2013 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500 14 000 13 500 13 000 12 500

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - jan. febr. márc. ápr. máj.

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép

Munkaerőpiaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerőpiaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2013 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500 14

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009 - Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500 14

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - I. II. III. IV. V.

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2013 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép

Munkaerőpiaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2013 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500 14 000 13 500 13 000 12 500

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép

Munkaerőpiaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2013 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500 14 000 13 500 13 000 12 500

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép

Munkaerőpiaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerőpiaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2013 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500 14

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép

Munkaerőpiaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerőpiaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2013 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500 14

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2014 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - jan. febr. márc. ápr. máj.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 ában a regisztrált álláskeresők a 307 023 fő volt

Részletesebben

Munkaerő-piaci adatok

Munkaerő-piaci adatok FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012 2016 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc. ápr. m áj. j ún. j

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - jan. febr. márc. ápr.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 ában a regisztrált álláskeresők a 338 058 fő volt

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 jában a regisztrált álláskeresők a 359 204 fő volt

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 ában a regisztrált álláskeresők a 291 637 fő volt

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 ában a regisztrált álláskeresők a 291 984 fő volt

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 ében a regisztrált álláskeresők a 282 049 fő volt

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 ében a regisztrált álláskeresők a 277 771 fő volt

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2014 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2009-2013 Regisztrált álláskeresők száma 18 000 17 500 17 000 16 500 16 000 15 500 15 000 14 500

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA. Munkaerő-piaci helyzetkép MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010-2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - I. II. III. I V. V.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. FEBRUÁR 215. február 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 1.49 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁRCIUS 215. március 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 11.345 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 8 000 7 000 6 000 5 000 4 000 3 000 2 000 1 000 - jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov.

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében augusztus

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében augusztus TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2146 58,4 1739 55,7 1835 57,0 105,5 85,5

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében április

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében április TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2752 59,4 2448 52,1 1974 2752 59,4 2448

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében július

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében július TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2081 58,1 1748 57,7 1739 55,7 99,5 83,6

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében június

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében június TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2 178 59,7 1 757 56,4 1748 57,7 99,5

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében május

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében május TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2 421 59,9 1 974 56,4 1 757 56,4 89,0

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében február

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében február TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya Győr 2924 55,1 2007 48,8 2019 50,4 100,6 69,0 Pannonhalma

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 8 000 7 000 6 000 5 000 4 000 3 000 2 000 1 000 - j an. f ebr. m árc. ápr. m áj. j ún. j úl. aug. szept. ok

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 8 000 7 000 6 000 5 000 4 000 3 000 2 000 1 000 - j an. f ebr. m árc. ápr. m áj. j ún. j úl. aug. szept. ok

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében március

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében március TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya Győr 3575 55,9 2019 50,4 2448 52,1 121,2 68,5 Pannonhalma

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. ÁPRILIS 2015. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 10.137 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2011-2015 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j an. f ebr. m árc.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében január

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében január TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő % Győr 2865 52,4 1740 50,2 2007 48,8 115,3 70,1

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. ÁPRILIS 2016. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.073 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. MÁJUS 2016. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.472 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚLIUS 2016. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.464 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

aug jan. febr. júli. ápr. máj.

aug jan. febr. júli. ápr. máj. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚNIUS 2016. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.220 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚLIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében november

FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében november FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2015. október fő % fő % fő % hónaphoz évhez Győr 2612 56,6 1 924 56,8 1818 54,5 94,5

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében december

FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében december FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2015. november fő % fő % fő % hónaphoz évhez Győr 2552 55,5 1818 54,5 1740 50,2 95,7

Részletesebben

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év július hónap Jóváhagyta: Tapolcai Zoltán főosztályvezető Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerő-piaci helyzetkép Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2012-2016 Munkaerő-piaci folyamatok 2016 jában a regisztrált álláskeresők a 366 628 fő volt

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. november Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. szeptember AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben