Pavle Krtenić. Elvtársnők és elvtársak!
|
|
- Lilla Orosz
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pavle Krtenić A VAJDASÁGI DOLGOZÓ NÉP SZOCIALISTA SZÖVETSÉGE TARTOMÁNYI VÁLASZTMÁNYÁNAK AZ EGYSÉGES NÉPFELSZABADÍTÓ FRONT HARMINCADIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉN ELHANGZOTT BESZÁMOLÓ Elvtársnők és elvtársak! Három évtizede annak, hogy Vajdaság nemzetei és nemzetiségei a Mindent a frontért mindent a győzelemért!" jelszóval meghirdetett, testvéri közösségben vívott harcukat befejezték. Ezzel véget ért egy hősi és szenvedésekkel teli időszak, amelyet az ember felemelkedése és törekvéseinek kibontakozása jellemzett. A felszabadított Újvidéken tartották meg december 10-én és 11-én a vajdasági Egységes Népfelszabadító Front első értekezletét, amelyen az egész dolgozó nép a munkások és a parasztok, a katonák, a fiatalok, a nők és a haladó értelmiség küldöttei kifejezésre juttatták a testvériség-egységet és eltökéltségüket, hogy rendületlenül tovább folytatják az egész ország végső felszabadításáért és a társadalom gyökeres forradalmi átalakulásáért vívott fegyveres harcot. A Jugoszláv Kommunista Párt vezette tömegszervezet, az Egységes Népfelszabadító Front tagjaiként ünnepélyes fogadalmat tettek Tito elvtársnak, hogy minden erejüket és képességüket latba vetve küzdenek a népfelszabadító harc és a népi forradalom feladatainak teljesítéséért. Ugyanis Tito elvtárs testesítette meg azokat a törekvéseket, amelyeket a szabadságért és a függetlenségért, a dolgozók jobb életéért, a szocialista demokráciáért, valamint nemzeteink és nemzetiségeink alkotóerejének egyesítéséért tettek. A rendkívüli történelmi helyzetben megtartott értekezletet hatalmas lelkesedés, harckészség és munkakedv jellemezte. Ekkorra már csaknem egész Vajdaság felszabadult, de egészen Újvidékig, az ülésteremig elhallatszott a szerémségi front ágyúszava. A népfelszabadító hadsereg egységei, köztük a nagy hírnevet szerzett 12. vajdasági hadtest is tovább folytatta a harcot Jugoszlávia teljes felszabadításáért. A 16. vajdasági hadosztály harcosai éppen az értekezlet idején vették át Zomborban a harci érdemekért kapott kitüntetéseket. Tito marsall
2 napiparancsban fejezte ki köszönetét az 51. vajdasági hadosztálynak a Baranyában tanúsított hősi és tántoríthatatlan helytállásáért, örömkönynyeket csaltak az emberek szemébe azok a hírek, amelyek a partizán légihaderő bevetéseiről szóltak; Tito pilótái fergeteges támadást intéztek a Száva és a Duna között állomásozó német és hazaáruló katonai egységek ellen. Ekkor avatták néphőssé Zarko Zrenjanint és Toza Markovićot, s mindenki tudta, hogy ez egyben az elesett és élő vajdasági kommunisták meg harcosok hősiességének elismerését is jelenti. A hősök példája eleven hatóerő volt ezekben a napokban is: ezerszám jelentkeztek Vajdaság nemzeteinek és nemzetiségeinek fiai, hogy önként álljanak a nagy hírnevet szerzett brigádok zászlaja alá, hogy harcba induljanak a Dráva és a Duna mentén. Vajdaság földjén még egy front nyílt a munka frontja. Az asszonyok ezrei készítettek ruhát és fehérneműt a harcosoknak, részt vettek a sebesültek ápolásában, és befogadták a hadiárvákat. Az ifjúsági és harctéri munkaszázadok meg -brigádok fát vágtak, kukoricát törtek a gazdátlan földeken, részt vettek az utak, vasútvonalak és hidak helyreállításában. Megindult a termelés a gyárakban és az üzemekben, Újvidéken ismét volt áramszolgáltatás... Az élet tehát megkezdődött: az elavult nyomdák újságokat és könyveket nyomtak. Éppen az értekezlet megkezdése előtti napokban érkezett meg Belgrádból Újvidékre Tito cikkeinek és beszédeinek első példánya. A tanfolyamokon képzett tanítók megkezdték az oktatást a falvakban. A pancsovai színház a felszabadulás első napjaitól kezdve 29 előadást tartott. A feldíszített tanácsteremben Vajdaság igazi képviselői gyűltek össze: munkások, parasztok, értelmiségiek, harcosok; öregek és fiatalok; ki civilben, ki katonaruhában. A Népfront első értekezletével lezárult egy időszak, és új kezdődött ennek a népi politikai szervezetnek a történetében. A forradalom által kijelölt feladatokat kellett végrehajtani. Az Egységes Népfelszabadító Front akkor alakult meg, amikor nemzeteink és nemzetiségeink politikai egységére sokkal nagyobb szükség volt, mint bármikor történelmünk során. A teljes politikai egység a népfelszabadító mozgalomban alakult ki; a harcban részt vett hazánk minden igazi demokratikus szellemű polgára és minden hazafi, aki vállalta a tudatos harcot a fasizmus ellen a megszállók és csatlósaik megsemmisítéseert. Mivel a Népfront az igazi, haladó demokratikus erőket tömörítette, a forradalmi harc hatékony politikai tényezője lett. Ezt a szerepét a népfelszabadító háború hatalmas, országos és vajdasági győzelmei által tölthette be. Első értekezlete nem a megalakulását jelentette, hanem csupán szervezetileg megerősítette és intézményesítette mindazt, ami a vajdasági népi forradalom politikai gyakorlatában már kialakult. A Népfront rendkívül fontos volt egy olyan történelmi helyzetben, amikor a munkásosz-
3 tály történelmi érdekeiért küzdött, és a gazdasági, politikai meg nemzeti kizsákmányolás minden formája ellen harcolt. Amikor Tito elvtárs lett a főtitkára, a Jugoszláv Kommunista Párt meghirdette a munkásság, a parasztság és a haladó értelmiség szövetségének politikáját, ami minden antifasiszta, haladó és demokratikus erő egységfrontja az akkori reakciós kormánnyal és rendszerrel, meg az egyre agresszívabbá váló fasizmussal szemben. A lenini elvek alapján így jött létre a munkásság, a parasztság és a társadalom demokratikus erejének szövetsége. Harcot hirdetett a fasizmus ellen, amely sötét ideológiájával nemcsak a munkásosztályt veszélyeztette, hanem a világ valamennyi demokratikus társadalmát. A Jugoszláv Kommunista Párt állt a tömegmozgalom élén, s eredményesen vezette a munkások és a parasztok céljaiért folyó harcot, figyelembe véve valamennyi dolgozó réteg, az ifjúság és a nők követelményeit is. A kommunisták széles körű mozgalmat indítottak az elnyomott nemzetek és nemzetiségek egységéért, s harcot hirdettek elnyomóik ellen. A JKP vezette munkásosztály így tett eleget történelmi hivatásának az adott társadalmi körülmények között. A harc egy időben két fronton is folyt: a munkásosztály küzdött a tőkések ellen, s egyben a legsötétebb kapitalista erővel, a fasizmussal is szembeszállt. A népfront vajdasági kiépülése és megerősödése szempontjából az év, s különösen az 1935-ben megtartott választási hadjárat fontos. Ezekben az években és 1938-ban egyre nagyobb lett a kommunisták hatása, s a párt politikai aktivitásának fellendülése által egyre ismertebbé vált a JKP-nak a legégetőbb szociális kérdésekről, valamint a társadalom demokratikus átalakulásáért folyó harc módszereiről kialakított álláspontja. Az akkori társadalmi és politikai viszonyok, különösképpen a reakciós pártok meg a rendszer politikája éles reakciót váltott ki a tömegekből, s erősítette az általános forradalmi hangulatot. Az Újvidéken, Szabadkán, Zrenjaninban, Rumán, Stara Pazován, Šiden, Becsén és másutt megtartott politikai nagygyűléseken és értekezleteken egyre többen követelték a gyökeres társadalmi reformokat és a reakciós kormányok megdöntését. Vajdaságban egymást követték a sztrájkok. A munkások a kellektív szerződés megkötését, a nyolcórás munkaidőt, a nagyobb munkabért, a jobb munka- és életkörülményeket követelték. A szabadkai, zrenjanini, kikindai mezőgazdasági munkásság sztrájkjai általános munkássztrájkká alakultak át. A nagy- és kisipari munkásság JKP vezette harca egyre inkább tudatformáló erő volt a kisbirtokosok és a szegényparasztok számára. E két réteg is mind egységesebben szállt szembe a nagybirtokosokkal és az uzsorásokkal. A JKSZ és a SKOJ erősödő hatására Vajdaságban főleg az OMPOKban eluralkodott a munkás, paraszt, középiskolai és egyetemi ifjúság fasisztaellenes és demokratikus hangulata. A kommunisták egyre nagyobb szerepet játszottak a népfront kibontakozásában, különösen a sajtó és
4 a publicisztika által. Az Újvidéken, Szabadkán és más helységekben megjelenő lapok és folyóiratok a Népszava, a Híd, a Stvaranje és mások jelentős mértékben hozzájárultak a fasisztaellenes hangulat kialakításához. Amikor Tito elvtárssal az élén új vezetőség vette át a Jugoszláv Kommunista Párt irányítását, a vajdasági pártszervezetek is tisztában voltak e lépés történelmi jelentőségével. A forradalmi távlat világosabbá vált, a párt eszmei-politikai megszilárdulásáért és szervezeti megtisztulásáért folyó harc irányzatosabb és hatékonyabb lett. A vajdasági pártszervezet konszolidálódott, eszmei-politikai és akcióegysége erősödött, s egyre inkább megszabadult a frakciózástól és az opportunizmustól. A tömegmunka, továbbá a népfront stratégiájának és taktikájának kialakítása, majd erősítése volt a JKP politikájának központi feladata. Az agrár- és nemzeti kérdésben kialakított egyértelmű álláspontja folytán a JKP egyre több őszinte és határozott támogatóra talált a főként paraszti rétegekből álló Vajdaságban. A nemzeti jogfosztottság, a szociális kizsákmányolás, a nemzeti gyűlölet és a soviniszta bujtogatás körülményei között a fasiszta erők és a hitleri ötödik hadosztály előretörése ellenére is tovább erősödött és terjedt a forradalmi mozgalom. A vajdasági kommunisták marxista módon oldották fel azokat az ellentmondásokat, amelyek évszázadokon át elkülönítették egymástól a soknemzetiségű terület lakosságát. Munkájukban tisztelték a demokratikus és forradalmi hagyományokat, követték a párt irányelveit. Az 1940 szeptemberében megtartott hatodik tartományi pártértekezlet világosan kifejezésre juttatta, hogy a kommunisták készek harcolni az egyenjogú vajdasági nemzetek és nemzetiségek új életéért. A Jugoszláv Kommunista Párt tehát olyan politikai erő lett, amely később, a megszállt és feldarabolt országban képes volt harcba vinni a népet a fasiszta hódítók és hazai támogatóik ellen. A megszálló katonaság, a terror és a leigázott lakosság kifosztása ellenére is folyt a felkelés előkészítése és a tömegek szervezése egész Vajdaságban. A JKP tartományi vezetősége 1941 júniusában kiáltványt intézett a lakossághoz, amelyben az itt élő nemzeteket és nemzetiségeket anyanyelvükön szólította fel az ellenséggel való leszámolásra. A népfront Vajdaságban már a felkelés kezdete óta sokféle szervezeti formában működött, s ilymódon egységes álláspont alapján tömörítette a népet a fasizmus elleni harc ügyéért. Népfelszabadító alapok és bizottságok alakultak. Megkezdődött a hadianyag, az élelmiszer, a ruhanemű és a lábbeli összegyűjtése, hogy legyen utánpótlás partizánosztagaink és hadseregünk számára. A vajdasági népfelszabadító harccal kapcsolatban Tito elvtárs a következőket mondta: E sík vidéken, ahol sem hegyek, sem hegycsúcsok nincsenek, már 1941-ben harcba indultak Vajdaság fiai. Fegyvert ragadtak, hogy Jugoszlávia valamennyi népével együtt harcoljanak népük szabad-
5 ságáért és boldogabb jövőjéért. S éppen ez a vajdasági nép harcának jelentősége: nagy részt vállalt a közös ügyünkért folyó harcból." Vajdaság három megszállási övezethez tartozott, s ez a helyzet nagyon sok problémát okozott a mozgalom vezetőségének. A Vajdaság nemzeteinek és nemzetiségeinek soraiból kikerülő kommunisták meg más hazafiak és antifasiszták, különösen a fiatalok bátran fogtak figyveres vállalkozásba; diverzáns- és szabotázscselekményeket vállaltak, röpcédulát terjesztettek, továbbadták a rádióhíreket stb. A terror és a tömeges megtorlás sem tudta lehetetlenné tenni a fegyveres összecsapást, a diverziókat és más tettet; az illegális pártmunka, a tömegek szervezése és a politikai' szervezetek felkészítése tovább folyt. A JKP vezetése alatt szorosan öszszetartozó szervezetet alkotott a népi mozgalom és harc, amelynek jellemzője volt az új, forradalmi szervek kialakulása s mindez már a szocialista társadalmi viszonyok távlatát jelentette. Különösen erőteljes szervezési és politikai munka kezdődik Szerémségben a tömeges és hosszú harc érdekében. Kialakult a katonai egységek, osztagok, népfelszabadító bizottságok, ifjúsági- és nőszervezetek hálózata. Hamarosan egyetlen talpalatnyi föld sem volt biztonságos Szerémségben a megszállóknak és cinkosaiknak. A népfelszabadító bizottságok és tömegszervezetek mindenben támogatták a partizánegységeket. A népfront harminc évvel ezelőtt megtartott első értekezletén hangsúlyozták, nem azt kérdezték, hogy kinek mi a politikai hitvallása, hanem azt: akar-e harcolni a megszállók és az árulók ellen, vállalja-e a fegyveres harcot, támogatja-e a szervezett hátországot, kész-e kiűzni a megszállókat hazánkból és az országot mielőbb újjáépíteni, hogy híve-e az erős és független, szabad és demokratikus szövetségi Jugoszlávia megalakításának. Az Egységes Népfelszabadító Front eszméjéért kommunisták, szocialisták, demokraták és radikálisok egyaránt küzdöttek. A népfelkelés feladatai világosak voltak: fegyveres és politikai harc a fasizmus ellen; a tömegek szervezése és bevonása a harcba; a fasiszta piac bojkottja; a termelés szabotálása; a nép kifosztásának megakadályozása; az ellenséges elemek leleplezése; a hátország megszervezése, hogy minden pillanatban segíthesse a fegyveres harc kibontakozását. A sorsdöntő év után 1943-ban tömegessé vált a mozgalom Vajdaságban. Partizánkórházak, -műhelyek, -iskolák, raktárak létesültek, s a méphatalom igazi hordozóiként egyre nagyobb tevékenységet fejtettek ki a helyi, járási és kerületi népfelszabadító bizottságok, amelyek a fegyveres harc kezdete óta forradalmi jellegűvé tették a népfelszabadító háborút. A németek kivételével minden nemzet és nemzetiség közül sokan és önként léptek be a partizánosztagokba, brigádokba hadosztályokba. A Vajdaságban folyó harc forradalmi mozgalommá alakult át, amely lelehetővé tette, hogy az AVNOJ első és második ülésének határozataival összhangban lehetővé váljon az autonóm Vajdaság megalakulása. Megvoltak az autonómia létrejöttének fontos feltételei: katonaság, közigazgatás, társadalmi és politikai szervezetek; a főparancsnokság, a GNOOV, a
6 JKP és a SKOJ tartományi vezetősége, az USAOV, az AFŽ stb. A tartományi autonómia szervei kapcsolatot találtak a JKP központi vezetőségével, a főparancsnoksággal, az AVNOJ-jal és a Nemzeti Bizottsággal, valamint a SKOJ, az USAOJ és az AFŽ Központi Bizottságával. Ilymódon Vajdaság autonómiája egyik alkotó része lett a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek új, a forradalomban született és kiteljesedett testvéri közösségének, az új szövetségi Jugoszlávia elszakíthatatlan részeként. A Vajdasági Egységes Népfelszabadító Front első értekezlete történelmileg mérte fel a népfrontszervezet fejlődésének és szerepének eredményeit. Az új viszonyok között új feladatok hárultak rá. A front segítése mellett azonnal hozzá kellett kezdenie az ország újjáépítéséhez, a mezőgazdasági termelés megszervezéséhez. Élelmiszert kellett gyűjtenie, erősítenie a nép politikai egységét és a testvériség-egységet, fel kellett számolnia a múlt maradványait. Tudatos és sokrétű harc folyt tehát az osztályellenség és minden politikai kísérlet ellen, amely ellenséges eszmei álláspontról próbált a tömegekre hatni. A párt irányvonalát követő Népfrontnak elévülhetetlen érdeme, hogy megszüntette az eszmei ingadozást, megakadályozta, a nemzeti gyűlölet szítását és megalkuvás nélkül harcolt az árulás bármilyen formája ellen. A vajdasági forradalmi népfelszabadító harc számos példáját megmutatta a hősiességnek, az önfeláldozásnak, a nélkülözésnek és a tántoríthatatlanságnak. Forradalmunk krónikájába sorra beírták nevüket a néphősök és a többi bátor harcos: géppuskások, bombavetők, futárok, parancsnokok és politikai biztosok. Az USAOV-tagok vállalták a feladatok oroszlánrészét a fronton és a hátországban. Az AF2, amely, akárcsak az USAOV, a népfront mozgalomban dolgozott, nagyszerű tettekkel írta be nevét a vajdasági forradalom és népfelszabadító harc történetébe. A nők a férfiakkal vállvetve harcoltak a fronton, megrohamozták a bunkereket, a többi harcossal együtt vállaltak minden megpróbáltatást és szenvedést, a hátországban pedig apjuk, férjük, testvéreik vagy fiaik helyére állva dolgoztak, hogy segítsék a frontot, ők voltak a néphatalom legfontosabb támaszai, s a szabadság útját járva a női egyenjogúságért is sokat tettek. Szerémségben női zászlóalj harcolt, amelynek a parancsnoka is nő volt, Sok nőharcos kapta meg a néphős érdemrendet. A népfelszabadító harc vajdasági sajtója a forradalmi hagyományokra támaszkodva és eszmeileg biztos talajon állva nélkülözhetetlen fegyver volt. Mozgósította a néptömegeket és a haladó erőket a Népfront köré tömörítette. A partizánegységek, az antifasiszta szervezetek és a néphatalom megalakulásával egy időben az írott szó is fontos fegyver lett. A mozgalom vezetősége nagy súlyt vetett a lapkiadás és a lapterjesztés helyzetének előmozdítására. Az emberek százai részt vettek a szükséges felszerelés beszerzésében. A kész lapokat szinte az ellenség szeme
7 láttára kellett szétküldeni, eljuttatni a falvakba, városokba; A partizánegységekben közösen olvasták az újságokat. A lappéldányokat kézről kézre adták, hogy minél többen megtudják az igazságot a harcról. A nemzetiségek nyelvén megjelenő lapok és nyomtatványok szintén harcra buzdítottak és hozzájárultak az új társadalmat előkészítő közösségi szellem kialakításához. A Slobodna Vojvodina, a Vajdasági Egységes Népfelszabadító Front sajtószerve, tartalmazta a népfelszabadító harc sajtójának minden fontos jellemzőjét. Bácskában alapították, Szerémségben fejlődött tovább, később Bánátban jelent meg, majd újra Újvidéken adták ki. Ekkor már magyar nyelvű kiadása is volt, a Szabad Vajdaság. A szerbhorvát nyelvűből alakult ki később a Dnevnik, a magyarból pedig a Magyar Szó. Ma mindkettő tartományi politikai napilap. Amikor 1943-ban kiteljesedett a népfelszabadító harc Vajdaságban, a szervezetileg megerősödött, műszaki és szakember szempontból jobb, színvonalasabb sajtóra még fontosabb szerep várt. A mozgalom legfontosabb összekötő feladatait ezek a lapok látták el, elősegítve a forradalom tudatosítását. A forradalmi sajtó a népfelszabadító mozgalom igazi szócsöve lett, lehetővé téve a haladó gondolat terjedését és hatását. A háború utáni politikai mozgalmat és a párt irányelveinek megvalósítását a Népfront vezette. Megszervezte az első népbizottsági választásokat. A néptömegek eszmei-politikai képzésében oroszlánrésze volt, s kérlelhetetlenül leleplezte az új társadalom építésének ellenségeit, önkéntes társadalmi munkát szervezett, végrehajtotta a földreformot, a telepítést, és felelősséget vállalt az első ötéves terv megvalósításáért. Egyik legnehezebb, de eredményesen végrehajtott feladata volt a hazánk és pártunk elleni politikai támadás leleplezése és visszaverése. A Tájékoztató Iroda határozata és a nyugati reakció jugoszlávellenes kampánya idején az ellenség abban reménykedett, hogy éppen Vajdaságban éri el a legnagyobb bomlasztó hatást, tekintettel a tartomány földrajzi fekvésére és nemzeti megoszlására. S éppen itt vesztek 1 a nyugati reakció és a sztálinizmus illúziói; nem sikerült széttörniük nemzeteink és nemzetiségeink forradalomban kovácsolt egységét. A Népfront az újjáépítés első szakaszában eredményesen tett eleget feladatának, és sok tapasztalattal gazdagodott. A munkásönigazgatás bevezetése és az önigazgatás kiterjesztése őt is átalakította. Napjainkban a JKS2 irányvonalát követve a Dolgozó Nép Szocialista Szövetségeként vesz részt a szocialista demokrácia alakításában. A Szakszervezeti Szövetséggel, a Szocialista Ifjúsági Szövetséggel, a Harcos Szövetséggel és a többi tömegszervezettel együtt, az önigazgatású szocialista termelési viszonyok kialakítását tekinti céljának, s a dolgozó embert támogatja abban, hogy részt vehessen a társadalmi és politikai szervezetek, meg saját munkaközössége ügyeinek intézésében. Az önigazgatás fejlődése közben felbukkanó eszmei hibák, valamint a partvonallal szembeni ellenállás nem kerülte el a Vajdasági Dolgozó
8 Nép Szocialista Szövetségét sem. A társadalmi és politikai élet úgynevezett demokráciája idején elhomályosult a szocialista demokrácia osztályjellege. A politikai akciók felszínessé váltak, s gyengült az idegen eszmeipolitikai hatás elleni védekezés. Tito elvtárs történelmi érdeme, hogy a JKSZ Elnökségének 21. ülésén a pártlevél révén és a Szerb SZK társadalmi és politikai vezetőségével folytatott beszélgetése alkalmából határozottan elítélte az önigazgatás- és szocialistaellenes irányzatokat, s kialakult a további forradalmi társadalmi átalakulás irányvonala. A Vajdasági Kommunista Szövetség tartományi vezetőségének és a Szocialista Szövetség Tartományi Választmányának bíráló és önbíráló elemzése után útját állta az önigazgatás- és szocialistaellenes tendenciának, a frakciós tevékenységnek és szakított az irányzat követőivel. A Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége munkájának kritikai elemzése meghatározta további akcióit és politikai tevékenységét. A választások eredményeként a munkások kerültek többségbe saját szerveiben, a választmányokban és a politikai végrehajtó szervekben. Megváltozott a szervezet munkájának tartalma és módszere is. A JKSZ forradalmi irányvonalát követő Szocialista Szövetség aktivizálta a munkásosztályt. Nemzeteink és nemzetiségeink dolgozói felzárkóztak az új társadalmi viszonyokért folyó harc ügye mögé. Eredményesen zárult: az alkotmány vita, a küldöttségek és küldöttek megválasztása, a JKSZ X. kongresszusa határozatait és állásfoglalását előkészítő elvi álláspont vitája, az alkotmány elveinek érvényesítéséért indított mozgalom a társult munka alapszervezeteiben, a földművesek társulása és az önigazgatási érdekközösségek megalakítása, a távlati fejlesztési tervről indított nyilvános vita stb. Nagy feladat vár rá a káderállomány kialakításában. Meg kell teremtenie a feltételeket ahhoz, hogy a társadalmi és közéleti funkciókra olyan dolgozók kerüljenek, akik megálltak helyüket a forradalmi társadalmi átalakulásért folyó harcban. A sajtóra, a rádióra és a televízióra is fontos feladatok várnak. A Szocialista Szövetség meg a többi társadalmi és politikai szervezet a továbbiakban is a véleménynyilvánítás felelősségének elvét fogja támogatni; a társadalmi változások és problémák igazi és kritikai szempontú vizsgálata érdekében pedig elősegíti a tömegtájékoztatási eszközök szakembergárdájának és műszaki felszerelésének javítását. A Szocialista Szövetség társadalmi és gazdasági fejlődésünk egyre felelősebb szervezete lesz; fontos tényezője a nagyobb munkatermelékenységért folyó harcnak, a gazdaságszilárdítási és inflációellenes program valóraváltásának, valamint az alkotómunka kibontakozásának és a tudományos vívmányok egyre általánosabb alkalmazásának. Különösen fontos szerep vár rá a mezőgazdaság és a falu további szocialista önigazgatásé átalakulásában, valamint az élelmiszertermelés fellendítésében. A földművesek társulása, meg a szociálpolitika és védelem
9 következetesebb megvalósítása része az agrárpolitikának. A jövőben is következetesen kell munkálkodnia, hogy a mezőgazdasági társadalmi megállapodásokat végrehajtsák, hogy a JKSZ tizedik kongresszusának határozatai megvalósuljanak és az alkotmányos elvek szellemében kezdeményezett intézkedések eredményesek legyenek. A társadalmi tevékenység változásaiban egyre fontosabb szerepet kap a munkásosztály és a társult munka. A Szocialista Szövetség teljes mértékben támogatja a Kommunista Szövetség akcióit, amelyek a marxista tudományos kutatómunka még teljesebb érvényesülésére, az oktatás és a nevelés, meg a kulturális alkotómunka támogatására, a szocialista önigazgatású társadalom értékeire, valamint a forradalom vívmányaira támaszkodó nevelés előmozdítására irányulnak. Az egyenjogúság és a testvériség-egység olyan valóságáért küzd, amely a közös élet alapja, s amely a szocialista önigazgatás, valamint a munkásosztály vezető szerepének eszméjén nyugszik. Az el nem kötelezettség, hazánk állandó politikája alapján a jövőben is szembeszáll a jugoszlávellenes támadásokkal, bárhonnan érnek is bennünket. Elvtársnők és elvtársak! Az elfogadott alkotmány és a Jugoszláv Kommunista Szövetség tizedik kongresszusának határozatai kijelölték azokat a feladatokat, amelyekért harcolnunk kell. A Szocialista Szövetség legyen a szervezett szocialista erők akcióképes frontja az önigazgatóknak az Egységes Népfelszabadító Front vívmányain és forradalmi hagyományain alapuló demokratikus fóruma! Az új alkotmány alkalmazásában, azokban a törekvésekben, hogy az új társadalmi, gazdasági és politikai viszonyok a mindennapi gyakorlatban is érvényre jussanak, a munkásosztály és általában a dolgozók érdekeinek megvalósulásában a Szocialista Szövetségnek éppen ez a szerepe nélkülözhetetlen" hangsúlyozta Tito elvtárs a Jugoszláv Kommunista Szövetséget tizedik kongresszusán, majd így folytatta: Széles körű demokratikus véleményharccal elősegíti, hogy a dolgozók nagyobb hatást gyakoroljanak a küldöttségek és küldöttek munkájára, az önigazgatási szerveknek, különösen pedig a képviselő-testületeknek és szerveiknek a munkához való építő és kritikai viszonyulására, továbbá az önigazgatási, és társadalmi tisztségviselők fokozottabb társadalmi felelősségére. A Szocialista Szövetségnek el kell hárítania a közérdekű kérdések megoldásában felmerülő partikuláris és egoista törekvéseket, szorgalmaznia kell a dolgozók közötti szolidaritás fokozódását, a nem munkából eredő szociális különbségek és a különféle kiváltságok megszüntetését, a lekenyerezés, a megvesztegetés és a többi szocialistaellenes jelenség megszüntetését. A Szocialista Szövetség önigazgatási demokráciánk rendszerének egyik legerősebb tartóoszlopa. Határozottan szembe kell szállnunk a szerepéről alkotott mindennemű szektás felfogással."
10 Elvtársnők és elvtársak! Nemhiába emlékezünk ma az Egységes Népfelszabadító Front első értekezletének harmincadik évfordulójára. A forradalom fegyveres szakaszában született politikai döntések ma is értékesek. Ezek az értékek tovább alakulva, változva, pozitív irányban módosulva és szerteágazva beépültek mai és jövőbeli törekvéseinkbe, szocialista önigazgatású közösségünk kiépítésének folyamatába. A Vajdasági Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége a jövőben is fejleszteni fogja a munkások, parasztok és értelmiségiek osztályszövetségét, tovább szilárdítva az önigazgatású társadalmi és gazdasági viszonyokat, ápolva és tovább erősítve a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságát, testvériségét és egységét, forradalmunk vívmányait. Űjvidék, január 29-én. Rezime Referat na Svečanoj sednici Pokrajinske Konferencije SSRN Vojvodine povodom 30 godišnjice JNOF-a Seéanje na 30-godišnjicu Prve konferencije JNOF-a, ima svoj duboki smisao Politička rešenja utvrđena u oružanoj fazi revolucije imaju trajnu vrednost za naš društveni razvoj, u kontinuitetu revolucije i njenih tekovina. Ona su se, uobličavajući se, menjala, usavršavala i razgranjivala, u naša današnja i sutrašnja stremljenja, u izgradnju socijalističke samoupravne zajednice. Ovaj referat pročitan na svečanoj sednici govori o daljoj obavezi Socijalistickog saveza radnog naroda Vojvodine u jačanju samoupravne društveno- -ekonomske odnose. Summary Report on the Festive Assembly of the Provinciai Conference of SSRN of Vojvodina The recollection on the 30-year anniversary of the First Conference of JNOF, has its very deep meaning. The political solutions which were estabilished in the armed period of the revolution, have their lasting value of our social evolution, in the continuity of the revolution and its achievements. These achievements were changing in their formations, getting better and ramifying, into our today's and tomorrov's strivings; in building the socialist selfgovernmental community. The report speaks about the further duty of SSRN of Vojvodina in the affirmation of the selfgovernmental social-economic relations.
TITO ÉS A FORRADALOM JUGOSZLÁVIÁBAN ÉS VAJDASÁGBAN*
Dušan Alimpić TITO ÉS A FORRADALOM JUGOSZLÁVIÁBAN ÉS VAJDASÁGBAN* Tito elvtárs negyven éves pártvezetői munkásságának valódi jelentőségét csak akkor lehet méltányolni és megérteni, ha áttekintjük ennek
létünk TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA V. évfolyam, 1. szám, 1975. január február
létünk TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA V. évfolyam, 1. szám, 1975. január február Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi létük az, amely tudatunkat meghatározza." Kari Marx:
KOZOSS~GI ~LET A FELNOTTKORBAN. 1. Az emberi közösségek a közös világnézet, közös célok és tevékenységek alapján jönnek létre.
KOZOSS~GI ~LET A FELNOTTKORBAN 1. Az emberi közösségek a közös világnézet, közös célok és tevékenységek alapján jönnek létre. 2. A mai alkalommal azokkal a társadalmi és politikai közösségekkel foglalkozunk,
1. Ágoston András levele a VDNSZSZ Tartományi Választmánya elnökének
A VMDK Kezdeményezõ Bizottságának dokumentumai Ágoston András a VMDK 11 tagú Kezdeményezõ Bizottsága nevében 1989. XII. 18-án átadta a VDNSZSZ Tartományi Választmánya elnökének a Vajdasági Magyarok Demokratikus
Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj
Pályázati felhívás! A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Történettudományi Intézet pályázatot hirdet a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára ikészítendő következő
Amit a papír október 23-án elbírt: a forradalom sajtója
Amit a papír október 23-án elbírt: a forradalom sajtója 1956. október 23-a reggelén egy élhetőbb és igazságosabb rendszerért kiáltottak a fiatalok, az Írószövetség tagjai és a sajtó képviselői. A párt
POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE
POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE ÚJSÁGCIKKEK 1956. OKTÓBER 23. - NOVEMBER 4. A KÖTETET SZERKESZTETTE, AZ ELŐSZÓT ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA SZIGETHY GÁBOR HOLNAP KIADÓ TARTALOM Szigethy Gábor: IDŐRENDBEN / 5
A NEMZETI ELLENÁLLÁS 8. ÉVFORDULÓJÁN MONDOTT BESZÉD
A NEMZETI ELLENÁLLÁS 8. ÉVFORDULÓJÁN MONDOTT BESZÉD (1954. december 19.) Harcosaink! Kádereink! Honfitársaink itthon és külföldön! Kilenc évnyi rendkívül kemény és hősies ellenállás után dicső győzelmet
JELEN ÉS MÚLT. Danilo Kecić A MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁSOK SZAKSZERVEZETI MOZGALMA VAJDASÁGBAN 1935 ÉS 1941 KÖZÖTT
JELEN ÉS MÚLT Original scientific paper Danilo Kecić A MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁSOK SZAKSZERVEZETI MOZGALMA VAJDASÁGBAN 1935 ÉS 1941 KÖZÖTT Vajdaság a két világháború között kimondottan agrárterület volt, ahol
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
1996-os emlékbélyegek
1996-os emlékbélyegek 1. MAGYAR - AZ 1956 -OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC - Bélyeg rendelési kód: 1996/005 2. ENGLISH - THE 1956 REVOLUTION - Order code of the stamp: 1996/005 3. GERMAN - Die Revolution
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten
Lazar Kolisevszki EZ A FÁJDALMAS BÚCSÚ ÚJ ERŐK FORRÁSA LESZ
Lazar Kolisevszki EZ A FÁJDALMAS BÚCSÚ ÚJ ERŐK FORRÁSA LESZ Munkásosztályunk, dolgozóink és polgáraink, a Jugoszláv Kommunista Szövetség, ifjúságunk és fegyveres erőink tagjai számára, de egész szocialista
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!
a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista
'56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
létünk TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA IX. évfolyam, 5. szám, 1979. szeptember október Forum Könyvkiadó, Újvidék
létünk TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA IX. évfolyam, 5. szám, 1979. szeptember október Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza." Karl
Mirnics József VAJDASÁG A JUGOSZLÁV NÉPFELSZABADÍTÓ HÁBORÚBAN ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOMBAN 1943.
Mirnics József VAJDASÁG A JUGOSZLÁV NÉPFELSZABADÍTÓ HÁBORÚBAN ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOMBAN 1943. Vajdaság népeinek felszabadító harca a jugoszláv népfelszabadító háborúnak és a szocialista forradalomnak
1944. január 15. Feketehalmy-Czeydner, Grassy és Deák László a hadbíróság ítélethirdetése előtt Németországba szökött.
1944 1944. január 2 4. Nagybecskereken a bánsági magyar egyetemi és főiskolai hallgatók csoportja a városi színházban műsoros estet rendezett. Az est bevételéből az egyetemi ifjúság diáksegélyező alapját
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
Mahmut Bakali TITO KIBONTAKOZTATTA NÉPEINK ALKOTÓKÉSZSÉGÉT
Mahmut Bakali TITO KIBONTAKOZTATTA NÉPEINK ALKOTÓKÉSZSÉGÉT Hazánk és közösségünk legnagyobb értéke az ember. Mostantól a legértékesebb emberünkkel vagyunk szegényebbek. Meghalt Tito elvtárs, hazánk legdrágább
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
30. évfordulója. Vajdaság megalakulásának és forradalmi fejlődése. Stevan Doronjski
Stevan Doronjski Vajdaság megalakulásának és forradalmi fejlődése 30. évfordulója Stevan Doronjski ünnepi beszámolója 1973. november 24-én Üjvidéken, az AVNOJ II. ülésszaka 30. évfordulójának és a Vajdaság
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
DR. IVAN JELIC: A HORVÁT KOMMUNISTA PÁRT 1937 1941.
Dorde Milanovic DR. IVAN JELIC: A HORVÁT KOMMUNISTA PÁRT 1937 1941. Zágráb 1972, 525 oldal. Bevezető; első rész: A Horvát Kommunista Párt megalakulásának társadalmi-politikai alapja, 1/1 Politikai viszonyok
Rajcsán István. AZ AVNOJ II. ÜLÉSSZAKÁNAK ÉS A VAJDASÁGI TARTOMÁNYI NÉP FELSZB ADlTÓ BIZOTTSÁG MEGALAKULÁSÁNAK 40. ÉVFORDULÓ JA*
Rajcsán István AZ AVNOJ II. ÜLÉSSZAKÁNAK ÉS A VAJDASÁGI TARTOMÁNYI NÉP FELSZB ADlTÓ BIZOTTSÁG MEGALAKULÁSÁNAK 40. ÉVFORDULÓ JA* Elvtársnők és Elvtársak! Hazánk munkásosztálya, dolgozói rés polgárai, nemzetei
Dušan Popović A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG TIZEDIK KONGRESSZUSA*
Dušan Popović A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG TIZEDIK KONGRESSZUSA* Pártunk harcában és fejlődésében minden eddigi kongresszus jelentős esemény volt. A háború utáni kongresszusok nagy hatással voltak
11. évfolyam történelem tanmenet Gimnázium Évi óraszám: 37. Fejlesztési cél, kompetenciák
11 évfolyam történelem tanmenet Gimnázium Évi óraszám: 37 Óraszám A tanítás anyaga 1 óra Év eleji ismétlés Fejlesztési cél, kompetenciák Az éves tananyag rövid (problémaközpontú) bemutatása, az érdeklődés
létünk TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA XIII. évifolyam, 5. szám, 1983. szeptember október Forum Könyvkiadó, Újvidék
létünk TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA XIII. évifolyam, 5. szám, 1983. szeptember október Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza." Kari
A NŐK FÖLSZABADÍTÁSA Irta: JE KÉMJE VA M.
fenyegeti és ugyanakkor, amikor a tőkés világban egyre nagyobb riadalommal, mind kapkodóbb elővigyázatossági és elodázó intézkedésekkel várják a iga&dasági válság kirobbanását, a szovjet kormány folytatja
MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK
MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb
FELSZABADULÁSUNK A SAJÁT TETTÜNK, BESZÉD A HADTUDOMÁNYOK DÍSZDOKTORÁVÁ AVATÁSAKOR*
Josip Broz Tito FELSZABADULÁSUNK A SAJÁT TETTÜNK, BESZÉD A HADTUDOMÁNYOK DÍSZDOKTORÁVÁ AVATÁSAKOR* Professzor elvtársak, tábornok és tiszt elvtársak, elnöklő elvtárs, elvtársnők és elvtársak! Ezt az elismerést
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
Vladimir Bakarić TITO NEVE ÖSSZEFORRT A JELENKOR TÖRTÉNELMÉVEL
Vladimir Bakarić TITO NEVE ÖSSZEFORRT A JELENKOR TÖRTÉNELMÉVEL Elvtársnők és elvtársak! A könyörtelen halál elragadta tőlünk Tito elvtársat. Hosszú és termékeny élete ellenére is úgy tűnik, hogy az államférfi
A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.
A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:
MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE
MAGYARORSZÁG ÚJ NEMZETKÖZI HELYZETE irta : B iró Zoltán A szovjet-magyar barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötése új történelmi szakasz abban a harcban, amelyet a magyar nép szabadságáért
TITO MÜVEI ÉS A MAGYAR OLVASÓKÖZÖNSÉG
TITO MÜVEI ÉS A MAGYAR OLVASÓKÖZÖNSÉG CSÁK Y S. PIROSKA A Híd 1980. májusi számában közölt bibliográfia alapján figyelemmel kísérhetjük, hogyan ismerkedett meg, a művek közvetítésével, a vajdasági magyar
Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok
Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok Érvénytelen pályázatok 3.6. 1604/2008 Vajdasági Rádió és Televízió Újvidék 3.6. 1377/2008 Temerini Kertbarátkör Temerin Újvidék Vágó berendezés beszerzése
Edvard Kardelj TITO ÉS A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG*
Edvard Kardelj TITO ÉS A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG* Elvtársnők és Elvtársak! Mai összejövetelünket annak az időszaknak szenteljük, amely a Jugoszláv Kommunista Párt fejlődési útján, valamint Jugoszlávia
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században
A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban
Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból
2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének
1948 október - november
TÁ RS A DALMI, I RO D ALMI ÉS K R I T I K A I S Z E M L E 1948 október - november T A R T A L O M : JOVÁN VESZEL1N0V: Pártunk programjáról (465) Dr. QYETVA1 KÁROLY: Vajdaság önkormányzati alapokmánya (475)
1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?
1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,
A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA HATÁROZATAI
A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA HATÁROZATAI 1948-1956 BUDAPEST TARTATOM Előszó, 5 2948 1. A Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata (1948. június 13-14.) 15 2. A Magyar Dolgozók Pártja Szervezeti Szabályzata
Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.
Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. (Bibó István) 1. Állítsa párba az események leírását a hozzá tartozó képekkel!
60 éves a kommunizmus Kínában
2009 október 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hatvan évvel ezelőtt, 1949. október 1-én kiáltották ki a Kínai Népköztársaságot, amelynek alapjait egy ádáz
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
Munkában eltöltött. 50 év. emlékére A POSNER NYOMDA RT VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE ANNAU ANDRÁS könyvkötő, 1876-ban született és 1888-ban Belgrádba ment tanulónak. Belgrádból 1893-ban Budapestre jött és a
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT. VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT. VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE ANNAU ANDRÁS könyvkötő, 1876-ban született és 1888-ban Belgrádba ment tanulónak. Belgrádból 1893-ban Budapestre jött és a
Dušan Popović EMLÉKMŰ FELAVATÁSÁN. Elvtársak és elvtársnők,
Dušan Popović ÜNNEPI BESZÉD A NOVA EMLÉKMŰ FELAVATÁSÁN GAJDOBRA-I Elvtársak és elvtársnők, Ebben az esztendőben, amikor a fasizmus felett aratott győzelem harmincadik évfordulóját ünnepeljük, amikor büszkén
Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!
Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.
NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek
NMI IKSZT Program Szolgáltatási modellek Közösségfejlesztés Közösségfejlesztési folyamatok generálása, folyamatkövetése TÁMOP-3.2.3/B-12/1 Építő közösségek Korszerű, többfunkciós közművelődési fejlesztéseket
Tartalmi összefoglaló
1 Tartalmi összefoglaló A jelen Egyezmény célja országaink kultúrájának kölcsönös megismertetése, a tudományos és kulturális intézmények, valamint kutatóintézetek közötti közvetlen kapcsolatok elősegítése,
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
A CSALÁD VÁLTOZÓBAN: A MAGYAR HELYZET Bíró László, a MKPK családreferens püspöke Előadás a RENOVABIS-KONGRESSZUSÁN FREISING, 2006. SZEPT. 1.
A CSALÁD VÁLTOZÓBAN: A MAGYAR HELYZET Bíró László, a MKPK családreferens püspöke Előadás a RENOVABIS-KONGRESSZUSÁN FREISING, 2006. SZEPT. 1. Bevezetés: a hagyományos családmodell megváltozásának folyamata
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016
Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:
1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016
1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1. Egészítsd ki a 60 évvel ezelőtt elhangzott rádióbeszédet! Itt... beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a...
A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.
Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
A SZOCIALISTA HAZAFISÁG
A SZOCIALISTA HAZAFISÁG 1. 2. A haza a Földnek egy kisebb-nagyobb része, amelyen az Bmberekét össz~flizi a.köiös nyelv, a kultura, a-hagyomány~k és mlivészetek. 3. Eit a hazát megismerni, magunkénak vallani,
ivó lolo ribar háborús levelei
újsymposion Az ifjúság helyzete Jugoszláviában és a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetség tevékenysége1 A JKISZ a háború előtt A JKISZ 1940 őszének elején2 megtartott VI. országos értekezlete jelentős
12671/17 ol/zv/eo 1 DGD 2C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 29. (OR. en) 12671/17 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az elnökség Előző dok. sz.: 12112/17 az Állandó Képviselők Bizottsága/a Tanács FREMP 99 JAI 847 COHOM
A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig
A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A jelen kihívások Egy paradoxon A mindennapi életünkben erőteljesen jelen van. Nem ismeri a nagyközönség. Újra időszerűvé vált Tömeges munkanélküliség
Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja. Kereszténydemokrata Néppárt 1 S% T/... számú törvényjavasla t
Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Képviselőcsoportja 1 S% É e :Zola MM 19. a T/... számú törvényjavasla t a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételr ől Előterjesztő : Budapest, 2010.
Az identitáskereső identitása
Csepeli György Az identitáskereső identitása Pataki Ferenc 1982-ben jelentette meg Az én és a társadalmi azonosságtudat című könyvét, melyet szerényen műhelytanulmánynak nevezett. A mű valójában monográfia,
TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE
TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS VAROS ÖNKORMÁNYZATA 1996 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 9 TÓTKOMLÓS TERMÉSZETI FÖLDRAJZA (AndóMihály) 11 1. A természeti tényezők
Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok
JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási
VITA EGY VITA" KAPCSÁN
VITA EGY VITA" KAPCSÁN Milán Mali A RENDSZERRŐL SZÓLÓ ELMÉLKEDÉSEK VÁLSÁGA DR. JOVAN MIRIC A BORBA HASÁBJAIN MEGJELENT RENDSZER ÉS VÁLSÁG CÍMŰ CIKKSOROZATÁBAN A JSZSZK ALKOTMÁNYÁNAK AZ ETATIZMUS ÉS AZ
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE
ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25.
http://1956.vfmk.hu Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: 2016. szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. Irodalom: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán.
Salát Gergely PPKE BTK 2012 A KÍNAI ALKOTMÁNY ÉS ALKOTMÁNYOZÁS RÖVID TÖRTÉNETE
Salát Gergely PPKE BTK 2012 A KÍNAI ALKOTMÁNY ÉS ALKOTMÁNYOZÁS RÖVID TÖRTÉNETE Hagyomány: a császári hatalom Elvileg korlátlan ( égi megbízatás ) minden ember nincsenek vele szemben jogok az egész világ
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c
Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.)
A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai magyarság közképviseleti és
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
A KOMMUNIZMUS GAZDASÁGTANA
A KOMMUNIZMUS GAZDASÁGTANA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az
lita; Velyko Zékovics
A KÁDERKÉRDÉS lita; Velyko Zékovics PROBLÉMÁI A kádereknek a marxizmus-leninizmus szellemében való világnézeti kiképzése kérdését Páriáink műidig egyik alapvető feladatként tűzte ki minden pártszervezet
AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása A társadalmi kirekesztés - Kelet-Közép-Európa meghatározó problémája A kisebbségek
A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában
6. A Magyar Alkotmány (Alaptörvény) szerepe és tartalma, módosításai, az Alkotmánybíróság feladata, működése
6. A Magyar Alkotmány (Alaptörvény) szerepe és tartalma, módosításai, az Alkotmánybíróság feladata, működése Magyarország alkotmányjogi berendezkedése parlamentáris demokrácia. A legfőbb törvényhozó szerv
Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói
KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki
Széchenyi István katolikus Általános Iskola
Széchenyi István katolikus Általános Iskola Füzesabony Szülői Választmányának Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2013. október 21. napjától I. Általános rendelkezések A Nemzeti köznevelésről
MKKSZ HÍRLEVÉL. Kiadja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók. A KÉK SZTRÁJK Sajtótájékoztató.
MKKSZ HÍRLEVÉL Kiadja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók A KÉK SZTRÁJK Sajtótájékoztató Öt napos sztrájk Sajtótájékoztató 2018. február 15. Boros Péterné beszéde Mondanivalóm
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV
Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai
T. Ágoston László 70. születésnapjára
T. Ágoston László 70. születésnapjára A Magyar Írószövetség és a Hungarovox Kiadó és a jelenlévő vendégek T. Ágoston László író 70. születésnapját köszöntötte 2012. október 11. (csütörtök) 18 órakor a
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére
Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:
SZka 212_06 a Fordulat ÉVe
a fordulat éve SZKA 212_06 tanulói a fordulat éve 12. ÉVFOLYAM 71 6/1 Egy fiatalember gondolatai Csoportos feladatlap Képzeljétek magatokat a pártkatonával találkozó Szabó Péter helyébe! Vajon milyen
11238/16 gu/kb 1 DGC 1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 18. (OR. en) 11238/16 COAFR 220 CFSP/PESC 618 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. július 18. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:
INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP
INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP Az interjú feltöltése során kérjük, pontosan töltse ki az alábbi űrlapot és figyelmesen válaszolja meg az interjúra vonatkozó kérdéseket. Az interjú feltöltésének állapotát folyamatosan
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
Az Alaptörvény felépítése. ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések
Az Alaptörvény felépítése Előszó (Preambulum) 1. oldal ELSŐ RÉSZ Az állam szabadsága - A Szabadság Alkotmánya 1. -ának irányelvei 2. oldal A. fejezet Általános rendelkezések I. szakasz Alapvető rendelkezések
AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM
STANDEISKY ÉVA AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM 1956-1963 MÁSODIK, JAVÍTOTT KIADÁS 1956-08 INTÉZET BUDAPEST, 1996 BEVEZETŐ 11 A FORRADALOM ELŐTT 17 A NÉPI ÉS A KOMMUNISTA ÍRÓK 17 EGY MORALISTA ÍRÓ 19 Az 1956. OKTÓBER
létünk TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA X. évfolyam, 3. szám, 1980. május június Nem az emberek tudata az, amely létüket, hanem megfordítva, társadalmi litük az, amely tudatukat meghatározza." Kari Marx:
IRATOK A MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉHEZ
IRATOK A MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉHEZ MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK 1956 Az állami- és pártkapcsolatok rendezése, az októberi felkelés, a Nagy Imre-csoport sorsa Dokumentumok MTA Jelenkor-kutató
AZ IGAZGATÓ BESZÁMOLÓJA
AZ IGAZGATÓ BESZÁMOLÓJA Az elmúlt három hónap a Regionális Központ új épületén folyó munkálatok befejezése és az épület felszerelésének jegyében telt el. Megtörtént az épület műszaki ellenőrzése, hivatalos
Olaszország hadba lép
Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz