K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből."

Átírás

1 K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Aszód és Társult Önkormányzatainak Szociális és Gyermekjóléti Társulása Társulási Megállapodásának módosítása. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 103/2013. (V.29.) határozat: Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Társulási megállapodás a szociális és gyermekjóléti alapfeladatok ellátására a mellékelt tartalommal elfogadja. Kmf. Szendrei Ferenc sk. polgármester Dolányi Róbertné sk. jegyző

2 Aszód és Társult Önkormányzatainak Szociális és Gyermekjóléti Társulása Társulási megállapodás a szociális és gyermekjóléti alapfeladatok ellátására Elfogadta az Aszódi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása a /2013. (II. ) sz. határozata alapján A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt dokumentum Hatályos:

3 BEVEZETÉS Előzmények: Az Aszódi Kistérség településeinek önkormányzatai a október 13-án kelt nyilvántartásba vételi okirat alapján megállapodtak abban, hogy önkéntes és szabad elhatározásukból,egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök és az arányos teherviselés alapján önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást hoznak létre a helyi önkormányzatok feladatkörébe tartozó egyes közszolgáltatások biztosítására. A létrejött társulás az Aszódi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása (a továbbiakban: Aszódi Társulás). A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) ában foglaltakra tekintettel a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény alapján megkötött Társulási Megállapodás módosítása vált szükségessé, ezért a társult önkormányzatok a társulási megállapodásukat az alábbiak szerint módosítják. A Társulási megállapodás módosítása a társult önkormányzatok képviselő-testületeinek minősített többséggel meghozott elfogadó határozata után lép hatályba. A társult önkormányzatok Képviselő-testületei megállapodnak abban, hogy az Mötv. szabályai szerint működik tovább azzal, hogy a Társulás szerveinek működésére (az itt nem szabályozott kérdésekre) a Mötv. képviselő-testületek működésére vonatkozó mindenkor hatályos rendelkezései is kötelezően irányadóak. Az Aszódi Társulás létrehozásával a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 43. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi CXXXV. törvény 8. -a, a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló évi CVII. törvény 2. -a alapján az aszódi kistérséghez tartozó a jelen megállapodás II. pontjában felsorolt települési önkormányzatok képviselő-testületei a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 64. -ában meghatározott kötelező szociális alapellátási, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gytv.) aiban meghatározott gyermekjóléti szolgálati feladatainak közös megvalósítására intézményfenntartó társulás (továbbiakban: IT) létrehozásában állapodtak meg. A jelen Megállapodás célja az Aszódi Társulással létrejött együttműködés folytatása és kibővítése az időközben hatályba lépett Mötv. előírásainak megfelelő formában. A megállapodás tartalmazza a jelen megállapodás II. pontjában felsorolt önkormányzatok közül Aszód, Bag, Galgahévíz, Hévízgyörk, Kartal, Tura és Verseg települések június 23-án kelt, majd március 3-án módosított (és március 31-én pontosított) együttműködési megállapodása alapján a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex-, valamint a bölcsődék önálló fejlesztése című pályázati projekt (kódszáma:kmop ) támogatási szerződésben foglalt feltételeknek megfelelően a projekt zárása után legalább 5 éves időtartamra való közös működtetését, figyelemmel a jogszabályi előírásokra. A társulás célja:

4 Az aszódi kistérséget alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei szándéka: hogy a kistérség lakossága azonos eséllyel hozzájuthasson a helyi közszolgáltatási feladatkörbe tartozó gyermekjóléti és szociális alapellátás szolgáltatásaihoz, hogy e szolgáltatásokat a kistérség valamennyi települési önkormányzatára kiterjedően megszervezzék, integrált szervezeti keretek között azonos feltételek mellett biztosítsák a közigazgatási területükön élők számára, a KMOP-4.5.2/B-2f kódszámú projekttel létrejött vagyon működtetése I. Általános rendelkezések 1.A társulás megnevezése: Aszód és Társult Önkormányzatainak Szociális és Gyermekjóléti Társulása A társulás megjelölése a továbbiakban a jelen megállapodásban említve: Társulás 2.A Társulás alapításának éve: A Társulás működési területe: a társult önkormányzatok közigazgatási területe 4.A Társulás székhelye: 2170 Aszód, Szabadság tér 9. 5.A Társulás időtartama: határozatlan azzal, hogy a KMOP 4.5.2/B-2f azonosítószámú projekt megvalósítására társult települések a projektfenntartási időszak végéig kötelezettséget vállalnak a Társulás, vagy együttműködésük más formájának fenntartására. 6. Társulás jogi személy, amelynek gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A Társulás pénzügyi-gazdasági feladatait Aszód Város település polgármesteri hivatala látja el. 7.A feladatellátó költségvetési szerv megnevezése: Kistérségi Gondozási Központ, Aszód Petőfi utca 13 (a továbbiakban: Intézmény) 8.A költségvetési szerv székhelye: 2170 Aszód, Petőfi utca 13 9.A költségvetési szerv telephelyei: a Kistérségi Gondozási Központ Alapító okirata szerint 10.A Társulás tevékenységét az Alaptörvényben és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvényben biztosított társulási jog alapján végzi. 11. A megállapodásban meghatározott önkormányzati feladatok ellátásáról a Társulás gondoskodik. II. A Társulás tagjai A Társulás alapító önkormányzatai:

5 Aszód Város Önkormányzata 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Képviseli Sztán István polgármester; Bag Nagyközség Önkormányzata 2191 Bag, Szent Imre u. 52. Képviseli Tóth Gábor polgármester; Domony Község Önkormányzata 2182 Domony, Fő u. 48. Képviseli Tantó Csaba polgármester; Galgahévíz Község Önkormányzata 2193 Galgahévíz, Fő u Képviseli Vanó András polgármester; Galgamácsa Község Önkormányzata, 2183 Galgamácsa, Petőfi u.105. Képviseli Vircsák Mihály Hévízgyörk Község Önkormányzat 2192 Hévízgyörk, Kossuth L. u Képviseli Tóth Tibor polgármester; Iklad Község Önkormányzata 2181 Iklad, Ráday tér 1. Képviseli Madarász István polgármester; Kartal Nagyközség Önkormányzata 2173 Kartal, Baross u Képviseli Tóth Ilkó Mihály polgármester; Tura Város Önkormányzata 2194 Tura, Petőfi tér 1. Képviseli Szendrei Ferenc polgármester; Vácegres Község Önkormányzata, 2184 Vácegres, Szabadság u. 45. Képviseli Dudás Jánosné Verseg Község Önkormányzata 2174 Verseg, Templom tér 12. Képviseli dr. Rácz János polgármester A feladatellátáshoz csatlakozó önkormányzatok: Vácszentlászló Község Önkormányzata 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 2/a Képviseli Horváth László polgármester;

6 Zsámbok Község Önkormányzata 2116 Zsámbok, Bajza tér 10. Képviseli Holló Ilona polgármester. A települések lakosságszámát az 1. melléklet tartalmazza. Érvényesség: Jelen megállapodás érvényességi feltétele az alapító önkormányzatok képviselő-testületeinek e megállapodás elfogadásáról szóló - minősített többséggel meghozott határozata. III. A Társulás tagjainak jogai és kötelességei 1. A tagsági jogviszony keletkezése A Társulásban résztvevő települések képviselő-testületei minősített többséggel hozott határozattal mondják ki a társaulásban való részvételüket. A Társuláshoz utólag csatlakozni a naptári év első napjával lehet. A Társauláshoz való csatlakozásról legalább hat hónappal korábban kell dönteni, a Társulati Tanács egyidejű értesítése mellett. 2. A Társulás tagjainak jogai 2.1. Képviselője (polgármester, képviselő-testületi meghatalmazás esetében más személy) útján részt vehet a Társulás tevékenységében, rendezvényein, céljainak, feladatainak meghatározásában, a Szervezeti és Működési Szabályzat megalkotásában, a Társulás szervezetének kialakításában. 2.2 Az önkormányzatot képviselő (polgármester) választhat és választható a Társulás szerveibe,tisztségeire. A megválasztott tisztségviselőkre a képviselő-testület által meghatározott helyettesítési rend nem alkalmazható Javaslatot tehet a Társulást érintő bármely tagságának megfelelő kérdésben, jogosult a Társulás törvénysértő határozatának észrevételezésére és megtámadására. 2.4.Képviselője útján kérdéseket, javaslatokat, indítványokat tehet a Társulás tisztségviselőihez és szerveihez, felvilágosítást kérhet tőlük a Társulás bármely tevékenységéről, amelyre a címzettek 30 napon belül kötelesek választ adni a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően A Társuláson belül egy-egy kérdésben kisebbségben maradt tagnak joga van a kisebbségi vélemény rögzítésére és képviseletére. 3. A Társulás tagjainak kötelességei 3.1. A tagok kötelessége a Társulási Megállapodás és a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának betartása Képviselője útján rendszeres részvétel a Társulás szerveinek munkájában, elősegítve a Társulási célok és feladatok közös megvalósulását Az önként vállalt feladatok maradéktalan teljesítése A Társulás határozatainak végrehajtása A Társulás feladatkörébe tartozó ügyekkel kapcsolatos képviselő-testületi döntések meghozatala, és a Társulással való írásban történő közlése.

7 3.6. A Társulási Tanács döntése szerinti költségvetési hozzájárulási kötelezettségek határidőben történő teljesítése A Társulás feladatkörébe tartozó ügyekhez a településen keletkező adatok és információk továbbítása a Társuláshoz A Társulási tagsághoz méltó szakmai és erkölcsi tevékenység folytatása, a befizetések teljesítése, a vagyon megóvása, annak lehetőség szerinti gyarapítása. IV. A Társulás alapdokumentumai 1. A Társulásban részt vevő önkormányzatok képviselő-testületei mindegyikének minősített többséggel hozott határozata szükséges: a) a Társulási megállapodás módosításához; b) a Társulás megszüntetéséhez; 2. A Társulási Tanács a Szervezeti és Működési Szabályzatáról, illetve annak módosításáról minősített többséggel hozott határozatával, saját hatáskörben dönt. V. A Társulás szervei és tisztségviselői 1. A Társulás szervei 1.1. A Társulás szervei: a Társulási Tanács, a Társulás Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága A Társulás tisztségviselői: a Társulás elnöke és alelnökei A Társulás létrehozhat szükség szerint eseti bizottságot, amelynek működését, feladat- és hatáskörét a Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg. 2. A Társulási Tanács 2.1. A Társulás legfőbb döntéshozó szerve a Társulási Tanács. A Társulási Tanács dönt a Társulási megállapodásban meghatározott és a Társulás tagjai által átruházott önkormányzati feladat- és hatáskörben A Társulási Tanács tagjainak száma: 13 fő 2.3. A Társulási Tanács tagjai a társult önkormányzatok által delegált személyek (polgármesterek). A helyettesítés rendjéről a képviselő-testület rendelkezik A Társulási Tanács munkájában a tagok személyesen vesznek részt A Társulási Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik. 3. Pénzügyi Ellenőrző Bizottság 3.1. A Társulási Tanács tagjai sorából Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot választ a Társulás tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzése céljából A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökére és tagjaira a Társulási Tanács bármely tagja javaslatot tehet. Az elnököt és a tagokat a 2. számú melléklet tartalmazza A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság működését, valamint feladat és hatáskörét a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. 4. Munkaszervezeti feladat

8 4.1. A Társulási Tanács munkaszervezeti feladatait Aszód Város önkormányzata polgármesteri hivatalába integráltan látja el Az engedélyezett létszámkeretet a Társulási Tanács az éves költségvetési határozatában fogadja el A munkaszervezeti feladatok ellátásának személyi és tárgyi feltételeinek, működési kiadásainak pénzügyi forrását a társult önkormányzatok a Társulási Tanács költségvetési határozata szerint biztosítják A munkaszervezeti feladatokat ellátó munkatársak felett a munkáltatói jogokat a munkaszervezeti feladatot ellátó polgármesteri hivatal vezetője gyakorolja. A szakmai referensi feladatokat ellátó munkatárs(ak) kinevezésében, felmentésében a Társulási Tanácsnak egyetértési joga van A munkaszervezeti feladatokat ellátó személy / személyek részletes feladatait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. 5. A Társulás tisztségviselői 5.1. Az elnök Az elnököt a Társulási Tanács alakuló ülésén, a megalakulást követően pedig az általános helyi önkormányzati választásokat követő első ülésén titkos szavazással, minősített többséggel tagjai sorából választja, az önkormányzati választási ciklus idejére Az elnök személyére a Tanács bármely tagja javaslatot tehet Amennyiben a Tanács alakuló ülésén egyik jelölt sem kapja meg a szükséges szavazatszámot, vagy a Társulási Tanács tagjai az elnök személyére nem tettek javaslatot, úgy a Társulási Tanács működését (a Társulás vállalt feladatainak folyamatos ellátását, a választásokat megelőzően hozott döntések végrehajtását) az elnök megválasztásáig az ügyvezető elnök, ennek hiányában a Társulás székhely települése önkormányzatának polgármestere biztosítja Az elnök az alelnökökkel együttműködve a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott módon irányítja a Társulás tevékenységét. E hatásköre keretében feladatát képezi: a. A Társulási Tanács üléseinek összehívása és vezetése. Az elnök indokolt esetben a téma fontosságára tekintettel rendkívüli ülést hívhat össze. b. A Társulás hivatalos képviselete. c. A Társulási Megállapodás és egyéb szabályzatok, valamint a Társulási Tanács által hozott határozatok végrehajtásának irányítása. d. Az egyik alelnökkel együtt hitelesíti a jegyzőkönyveket e. Gyakorolja a kiadmányozási jogokat f. Gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat a Társulás irányítása / fenntartása alá tartozó költségvetési szervek vezetői vonatkozásában. g. Mindazoknak a feladatoknak az ellátása, amelyeket a Szervezeti és Működési Szabályzat, illetőleg a Társulási Tanács az elnök hatáskörébe utal Az önkormányzati választásokat követően a Társulási Tanács elnökének megválasztásáig az előző ciklusra választott - polgármesteri tisztségét továbbra is ellátó - elnök ügyvezetőként biztosítja a Társulás vállalt feladatainak folyamatos ellátását, a választásokat megelőzően hozott döntések végrehajtását. A Társulási Tanács döntése értelmében a Tanács bármely tagja megbízható az ügyvezetői feladatok ellátásával, amennyiben polgármesteri tisztségét az önkormányzati választásokon elnyeri.

9 5.2. Az alelnökök A Társulási Tanács az önkormányzati választási ciklus idejére a saját tagjai sorából a megválasztott elnök javaslata alapján két alelnököt választ A Tanács alelnökeinek feladat- és hatáskörét a Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg A tisztségviselők munkamegosztása Az elnök, az alelnökök közötti munkamegosztást a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza A tisztségviselőket a 2. számú melléklet tartalmazza. VI. A Társulási Tanács kizárólagos hatásköre 1. A Társulási Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) a Társulási Megállapodás elfogadása és módosítása; a társult önkormányzatok képviselőtestülete minősített többséggel hozott döntése alapján; b) a Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása és módosítása; c) a Társulás egyéb szabályzatainak elfogadása, módosítása; d) a Társulás éves költségvetési határozata megállapítása és az éves költségvetési beszámoló elfogadása; e) a Társulási működési hozzájárulás, az éves tagdíj mértékének meghatározása, a pályázati önrész meghatározása; f) a Társulási Tanács munkatervének elfogadása; g) a tisztségviselők megválasztása és visszahívása (a Társulási Megállapodásban, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott módon); h) a Társulás költségvetési szervei vezetőinek kinevezése, a munkáltatói jogkör gyakorlása; i) gazdasági társaság alapítása, a gazdasági társaság alapító okiratának elfogadása; j) közhasznú szervezet, társaság alapítása, vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsága, könyvvizsgálója megválasztása és visszahívása, díjazásuk és költségtérítésük megállapítása, valamint a munkaszervezeti feladatot ellátó polgármesteri hivatal meghatározása, tevékenységi körének megváltoztatása; k) a Társulás névhasználatának engedélyezése; l) elismerések adományozása; m) mindazon kérdések, melyeket jogszabály, a jelen Társulási Megállapodás, vagy a Társulás más szabályzata vagy szerve a Társulási Tanács kizárólagos hatáskörébe utal. 2. Az 1. pont a), b), d), e), g), h), i), j), k) és l) pontjaiban meghatározott kérdések elfogadására vonatkozó határozatait a Társulási Tanács minősített többséggel hozza meg. VII. A Társulási Tanács ülése 1. A Társulási Tanács a Társulás döntéshozó szerveként, döntését ülésén hozza. 2. A Társulási Tanács ülését össze kell hívni: - szükség szerint, de évente legalább kettő alkalommal; - a Társulási Megállapodásban, vagy a Társulási Tanács által meghatározott esetben; - a Társulás tagjai egynegyedének napirendet tartalmazó indítványára, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül, azzal, hogy az ülésen csak a napirend által érintett tárgykör tárgyalható; - a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv kezdeményezésére, annak kézhezvételétől számított tizenöt napon belül. 3. A Társulási Tanács üléseit az elnök akadályoztatása (pl. tartós betegség, tartós távollét) esetén az általános alelnök hívja össze. Az elnök és alelnök(ök) együttes

10 akadályoztatása esetén a Tanács ülését a korelnök hívja össze és vezeti. 4. A meghívó tartalmazza a tanácskozás helyét, kezdő időpontját, napirendjét. A meghívóhoz mellékelni kell ennek rendkívüli akadálya esetén a meghívó kiküldését követően haladéktalanul továbbítani mindazokat a dokumentumokat, amelyek ismerete az érdemi tanácskozáshoz, döntéshozatalhoz szükséges. A munkatervben szereplő rendes üléseket úgy kell összehívni, hogy a tagok a meghívót és annak mellékleteit legalább 5 naptári nappal az ülést megelőzően kézhez kapják. Rendkívül indokolt esetben a Társulás elnöke rendkívüli ülést hívhat össze. 5. A Társulási Tanács üléseit az elnök vezeti. Az ülés megnyitása előtt az elnök ellenőrzi a részvételi jogosultságot. Ezt követően az elnök ellenőrzi az ülés határozatképességét. Amennyiben az ülés határozatképtelen, vagy azzá válik, azt az elnök berekeszti. Határozatképtelenség esetén az elnök 8 napon belül új ülést hív össze. 5. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha az ülésen legalább a szavazatok több mint felével rendelkező, legalább 7 fő képviselő jelen van. 6. A Társulási Tanács ülései nyilvánosak. 7. A Társulási Tanács a) zárt ülést tart összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén; b) zárt ülést tart az érintett kérésére választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, annak visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor; c) zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés esetén, továbbá az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor, a pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás az önkormányzat vagy más érintett üzleti érdekét sértené. (3) A zárt ülésen a Társulási tanács tagjai, a jegyzők, továbbá a Társulási Tanács munkaszervezeti feladatait ellátó munkatárs, az érintett és a szakértő vesz részt. 8. Minősített többség szükséges: a) a 8. b.) pont szerinti zárt ülés elrendeléséhez; b) a hatáskörébe utalt választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízatás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása; c) a VIII. fejezet 2. pontjában meghatározott esetekben; d) a VI. fejezetben meghatározott esetekben; és e) abban az ügyben, amit a Társulási Megállapodás, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzat meghatároz. 9. Megállapodás hiánya esetén - eltérő rendelkezésének hiányában a vitát folytatni kell, s az ügyet újabb szavazásra kell bocsátani. Ha ismét nem születik döntés, úgy a tárgykört a következő ülésen kell újra napirendre tűzni. 10. A Társulási Tanács üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza a tanácskozás lényegét és a hozott határozatok szószerinti szövegét, illetve a tagok kérésére hozzászólásuk szószerinti szövegét. A jegyzőkönyvet az elnök és a hitelesítőnek megválasztott egyik alelnök hitelesíti. A zárt ülés jegyzőkönyvét külön kell elkészíteni, és zártan kell kezelni. 11. A Társulási Tanács üléseiről készített jegyzőkönyvet az iratkezelés szabályai szerint kell tárolni. A jegyzőkönyvet az ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szervnek és a Társulás tagjainak elektronikus formában. VIII. A Társulási Tanács döntése

11 1. A Társulási Tanács döntéseit határozattal hozza. A Társulási Tanács dönt a Társulási megállapodásban meghatározott és a Társulás tagjai által átruházott önkormányzati feladat- és hatáskörben. 2. A Társulási Tanácsban minden társult önkormányzat képviselőjének 1 szavazata van. 3. Az egyes közszolgáltatásokat érintő kérdések tárgyalásánál csak azok a tagok rendelkeznek szavazati joggal, akik a közszolgáltatások megszervezését a Társulás keretében biztosítják. A többi tag csak tanácskozási joggal vesz részt az adott kérdés tárgyalásában. 4. Az előterjesztés egyszerű többséggel történő elfogadásához annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen levő tagok szavazatainak a felét, de legalább 5 olyan tag igen szavazata szükséges, amely tagok által képviselt települések lakosságszáma meghaladja a jelen lévő tagok által képviselt települések lakosságszámának egyharmadát. 5. A minősített többséghez annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a Társulásban résztvevő a tagok szavazatainak felét, de legalább 7 olyan tag igen szavazata szükséges, amely tagok által képviselt települések lakosságszáma eléri a jelen lévő tagok által képviselt települések lakosságszámának a felét. 6. Amennyiben a Társulási Tanács nem a kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyben dönt, a döntés érvényességéhez a Társulásban résztvevő önkormányzatok egyetértése is szükséges. 7. A Társulási Tanács tagjai egynegyedének eltérő véleménye esetén a Társulási Tanácsnak a döntését 1 alkalommal újra lehet tárgyalnia. Az újratárgyalást a mérlegelhető okok és indokok megjelölésével az aggályokat megfogalmazó polgármesternek kell írásban a Társulás elnökénél bejelenteni, csatolva az újratárgyalást kérők nyilatkozatát. Az újratárgyalás során a konszenzust lehetőleg létre kell hozni. IX. A Társulás képviselete 1. A Társulás képviseletére a Társulás elnöke jogosult. E jogkörét esetenként és az ügyek meghatározott csoportjára nézve az alelnök(ök)re írásban átruházhatja. 2. A képviselet részletes szabályait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. X. A Társulás feladatai A feladatok ellátása a társult települési önkormányzatok közigazgatási területén az Szt-ben, valamint a Gytv-ben meghatározottak alapján a az alábbi területekre terjed ki: 1.1a családsegítés területén a) a családi szociális feszültségek okainak feltárása, a megoldásokra javaslat készítése és segítségnyújtás, b) életvezetési (például: nevelési, pszichológiai, egészségügyi) tanácsadás, vagy ennek megszervezése, c) az egyének, a családok kapcsolatkészségének javítása, d) egyéni, pár- és családterápiás tevékenység végzése, ennek megszervezése, e) krízishelyzetben segítő beavatkozás, f) speciális támogató, önsegítő csoportok szervezésének, működtetésének segítése, g) természetbeni, anyagi és személyes támogatások közvetítése, h) hivatalos ügyek intézésének segítése, i) együttműködés más intézményekkel, társadalmi szervezetekkel, csoportokkal A gyermekjóléti szolgáltatási feladatok területén a gyermekek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében:

12 a) gyermeki jogokról, támogatási formákról való tájékoztatás, a támogatáshoz történő hozzájutás elősegítése, b) családtervezési, nevelési, egészségügyi és káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás, c) szociálisan rászorult várandós anyák támogatása, segítése, szabadidős programok szervezése, d) a veszélyeztetettséget észlelő jelzőrendszer működtetése, az előidéző okok feltárása e) család és utógondozás biztosítása, f) az egészségügyi és szociális ellátás, valamint hatósági beavatkozás kezdeményezése. 1.3 A házi segítségnyújtás keretében kell gondoskodni a) azokról az időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak, b) azokról a pszichiátriai betegekről, fogyatékos személyekről, valamint szenvedélybetegekről, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek, c) azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló, akik ezt az ellátási formát igénylik, d) azokról a személyekről, akik a rehabilitációt követően a saját lakókörnyezetükbe történő visszailleszkedés céljából támogatást igényelnek önálló életvitelük fenntartásához. e) A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell - az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, - az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, - a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. 1.4 A nappali ellátás keretében elsősorban a saját otthonukban élő tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségügyi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére biztosít lehetőséget: - a társas kapcsolatokra, - az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, - igény szerinti napi étkeztetésre, - hivatalos ügyek intézésének segítésére, - életvitelre vonatkozó tanácsadásra, - speciális önszerveződő csoportok támogatására, szervezésére. 1.5Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguknak, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani,különösen - koruk, - egészségi állapotuk, - fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, - szenvedélybetegségük, vagy - hajléktalanságuk. Aszód Város és Hévízgyörk község területén- az 1993.évi.III.Sztv.62 alapján étkeztetés biztosítása az Idősek Nappali ellátását igénybe vevők részére.

13 1.6. KMOP 4.5.2/B-2f kódszámú projekt megvalósulásával létrejött vagyon határozatlan időre, de legalább projektfenntartási időszak végéig való, a támogatási szerződésben foglaltak szerinti működtetése. 2. A Kistérségi Gondozási Központ működése során folyamatosan biztosítani kell a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről szóló 321/2009 /XII. 29./ Korm. rendelet, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről szóló 259/2002. /XII. 18./ Korm. rendeletben előírt jogszabályi feltételek érvényesítését. 3. Az Társulás Intézménye rendelkezik a tevékenységhez szükséges működési engedélyekkel, amelyek kiterjednek valamennyi társult település és a feladatellátáshoz csatlakozó települések közigazgatási területére. 4. Az Intézmény a megállapodás 3.mellékletként csatolt Alapító okirat alapján az abban felsorolt tevékenységek végzésére jogosult, a feltüntetett települések közigazgatási területén. 5. A Társulás a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló évi III. törvénybe foglaltaknak megfelelően kidolgozza és folyamatosan felülvizsgálja a minden településre kiterjedő szociális szolgáltatás-tervezési koncepciót. XI. A Társulás működése 1. A Társulás társult képviselő-testületei a közös fenntartással, illetve a közös foglalkoztatással kapcsolatos feladat- és hatáskörök gyakorlásával Aszód Város Önkormányzat képviselő-testületét bízzák meg. 2. Aszód Város Önkormányzat képviselő-testülete biztosítja a feladatok ellátásához a személyi és tárgyi feltételeket a költségvetési törvény által meghatározott, az önkormányzatokat megillető normatív támogatásból, valamint a feladatokhoz igényelhető és intézményfenntartó Társulás számára átengedett kistérségi kiegészítő normatívából. 3. Aszód Város Önkormányzat képviselő-testülete felelősséget vállal, hogy a Társulás által átruházott jogok gyakorlását a rá vonatkozó jogszabályoknak és nyilvántartási kötelezettségeknek megfelelően végzi, a megállapodásban vállalt gyermekjóléti és szociális alapszolgáltatások ellátása érdekében. 4. A társult önkormányzatok képviselő-testületeit véleményezési jog illeti meg az alábbi kérdésekben: - Az Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása, - Az Intézmény gazdálkodási jogkörének meghatározása, - Az Intézmény vezetőjének kinevezése, felmentése, fegyelmi eljárás indítása, - Az Intézmény tevékenységének értékelése (a társult önkormányzatok képviselőtestületei a Társulás működését évenként értékelik). A polgármesterek a képviselőtestületnek évenként, költségvetési beszámoló keretében adnak számot a Társulás tevékenységéről, a pénzügyi helyzetről, a Társulási cél megvalósulásáról.

14 5. A képviselő-testületek meghatalmazzák a polgármestereket a fenti véleményezési jogok gyakorlásával. A költségvetést érintő döntésekhez a képviselő-testületek mindegyikének egyetértése szükséges. A Kistérségi Gondozási Központ - mint közös fenntartású Intézmény - költségvetése és zárszámadása Aszód Város Önkormányzatának éves költségvetési, illetve zárszámadási rendeletébe épül be. Az Intézmény költségvetésének elfogadásához, illetve módosításához a társult önkormányzatok képviselő-testületei mindegyikének egyetértése szükséges. A társult önkormányzatok a pénzügyi bizottságuk elnökei útján a költségek felhasználásának módját közösen ellenőrzik. 6. A költségvetési szerv vezetőjével kapcsolatos munkáltatói jogkört Aszód Város Önkormányzat képviselő-testülete gyakorolja az alábbiak szerint: - Az Intézmény vezetőjének kinevezése, felmentése és a fegyelmi jogkör gyakorlása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik figyelemmel a 4. pontban foglaltakra, - A vezető felett az egyéb munkáltatói jogkör gyakorlása a polgármester hatáskörébe tartozik, - Az Intézmény alkalmazottai felett a munkáltatói jogkört az Intézmény vezetője gyakorolja. 7. Megbízott Önkormányzat a feladatellátás költségtervéről a költségvetési tervezés időszakában előzetes egyeztetést folytat a társult önkormányzatok polgármestereivel. 8. A Gondozási Központ önállóan működő, az előirányzatai tekintetében teljes jogkörrel rendelkező önálló költségvetési szerv, melynek pénzügyi-gazdasági feladatait Aszód Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala látja el, Aszód Város Önkormányzat 161/2012 (IX.20) ÖKT sz határozata alapján létrejött munkamegosztási megállapodás szerint. A fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat, valamint a költségvetési szerv vezetője a mindenkor hatályos, a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni. 9. A társult települések önkormányzatai kijelentik, hogy a Társulási megállapodásban rögzített szociális és gyermekjóléti feladatok ellátására nem rendelkeznek működési engedéllyel, önállóan szakembert nem foglalkoztatnak. XII. A Társulás vagyona, költségek viselése 1. A Társulás működésének, a feladat-ellátó Intézmény fenntartásának fedezeteként elsődlegesen a mindenkori hatályos költségvetési törvényben meghatározott szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatok megvalósításához nyújtott alap és kiegészítő normatív állami szolgál. A megállapodásban vállalt feladatok ellátásához szükséges további költségek fedezetét társult önkormányzatok lakosságszámuk arányában, illetve az ellátottak száma szerint biztosítják. A települési önkormányzatok képviselő-testületei a kötelező alapellátás normatív támogatással le nem fedett részét saját költségvetésükben biztosítják.

15 Amennyiben a társult önkormányzatok a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat polgármesterének írásbeli értesítésében foglalt határidőre a normatívával nem fedezett működési hiány rendelkezésre bocsátását elmulasztják, a Társulás fenntartói jogokat gyakorló önkormányzata a társult önkormányzat költségvetési elszámolási számlája ellen azonnali beszedési megbízás benyújtására jogosult. A tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a felhatalmazó levélben bejelentik a számlavezető pénzintézetüknek a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat megnevezését és pénzforgalmi jelzőszámát, mint azonnali beszedési megbízás benyújtására jogosultat azzal, hogy a társult önkormányzat a saját forrás teljes összegének megfizetéséig a felhatalmazást nem vonhatja vissza. A felhatalmazás bank által aláirt példányát a tagok kötelesek a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzatnak átadni. A tagok tudomásul veszik, hogy amennyiben valamely önkormányzat a jelenlegi megállapodásban vállalt fizetési kötelezettségeit határidőben nem teljesíti, az esetben a kötelezett késedelmébe esnek. A fizetési kötelezett a késedelembe esés időpontjától kezdve a Ptk. megfelelő rendelkezései szerint köteles a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot fizetni. A kamatfizetési kötelezettség beáll akkor is, ha a kötelezett késedelmét kimenti. 2. Aszód Város Önkormányzat kötelezi magát, hogy az általa az intézményfenntartó Társulásban résztvevő valamennyi település lakosságszáma alapján - igényelt alap-, valamint a kistérségi Társulás által igényelt kiegészítő normatívákat maradéktalanul a szociális és gyermekjóléti feladatok magas színvonalú, szakszerű ellátása érdekében használja fel. 3. Aszód Város Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a megigényelt, illetve átvett normatív támogatás jogszabályoknak nem megfelelő felhasználása következtében keletkező esetleges visszafizetési kötelezettség a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzatot terheli. 4. A társult önkormányzatok biztosítják a feladatellátáshoz a jogszabályok által előírt tárgyi minimumfeltételeket (szükség szerinti berendezett helyiséget, annak karbantartását és rezsiköltségét). 5. Szerződő felek megállapodnak, hogy a Kistérségi Gondozási Központ által használt helyiségek az eredeti tulajdonos birtokában maradnak. A évi leltár szerint nyilvántartásban lévő - térítésmentesen átadott - berendezési tárgyak és tárgyi eszközök valamint immateriális javak az Intézmény kizárólagos tulajdonában vannak (4. sz melléklet: az Intézmény teljes leltára) A KMOP 4.5.2/B-2f kódszámú projekt során létrejött vagyon fenntartására, működtetésére, felosztására a XIII. fejezetben rögzítettek az irányadóak. 6. A Társulás megszűnése esetén a Társulás létrehozásakor ismert tulajdoni állapot változatlanul marad, kivéve a KMOP 4.5.2/B-2f kódszámú projekt során létrejött vagyonarányt. 7. A tulajdonba adott ingó vagyon - amelyek a működéshez tartozóak a Társulás megszűnése esetén a feladatot átvevő tulajdonába kerül. XIII. KMOP 4.5.2/B-2f kódszámú projekt megvalósításával létrejött vagyon működtetési feltételei

16 1. A projektben együttműködő tagok (továbbiakban: Tagok) vállalják, hogy a projekt lezárásáig, valamint azt követő- a pályázati kiírási feltételeknek megfelelően - fenntartási kötelezettség időtartama alatt a Társulás keretei között együttműködnek. 2. A megítélt támogatást kamattal növelt összegben visszafizetik az EU pályázati alapba, a központi költségvetésbe, ha a támogatást nem a támogatási megállapodásban rögzített célra és feltételeknek megfelelően használják fel. 3. Amennyiben egy vállalt feladatnak a Társulás keretén belüli ellátása 10 éven belüli időtartamon belül megszűnik - kivéve, ha a feladat jogszabály által kerül megszüntetésre és az irányító hatóság nem kéri a visszafizetést -, úgy az adott feladatra jóváhagyott támogatást kamattal növelten visszafizeti a Társulás a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat útján - a központi költségvetésbe. 4. Amennyiben a fenntartási időn belüli időtartamon a Társulásból valamely tag kilép, a kilépő önkormányzatra jutó teljes támogatási összeget kamattal növelten visszafizeti az Társulás a központi költségvetésbe. A kilépő önkormányzat köteles a kilépése miatt megállapított visszafizetendő összeget a visszafizetést megelőzően, de legkésőbb a visszafizetési határidő napjáig a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat számára megfizetni. 5. Amennyiben a projekt fenntartási időn belül a projektben részvevő valamely tag nem teljesíti a vállalt feladatra vonatkozóan a jogszabályban, valamint az Társulási megállapodásban előírt feltételeket, úgy az adott feladatra jóváhagyott a feltételeket nem teljesítő önkormányzatra jutó - teljes támogatási összeget kamattal növelten köteles az Társulás visszafizetni a központi költségvetésbe. A vállalt feladatot nem teljesítő önkormányzat köteles a visszafizetendő összeget a megfizetést megelőzően, de legkésőbb a visszafizetési határidő napjáig a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat számára megfizetni. A 2., pontokra vonatkozóan a követelés erejéig a tagönkormányzatok bankszámláin a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat részére visszavonhatatlan inkasszálási jogot biztosítanak. 6. Amennyiben a projektből és az Társulásból történő kilépés eredményeként a Társulás nem felel meg a Társulások támogatásáról szóló jogszabályban rögzített feltételeknek, úgy a kilépő önkormányzat/ok köteles/ek a visszafizetendő teljes támogatási összeget kamattal növelten a központi költségvetésnek megfizetni a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzaton keresztül. A kilépő Tag/ok tudomásul veszi/k, hogy ezzel veszélyeztetheti/k a Társulásban résztvevő önkormányzatok alap- és kiegészítő normatív támogatásból ellátott kötelező alapellátási feladatokat. 7. A Tagok kinyilvánítják, hogy Tag/ok projektből történő kilépése és a Társulási jogviszony megszűnése estén a bevitt vagyonnal el kell számolni. Ennek kiadására a Társulás tagja csak abban az esetben tarthat igényt, ha az nem veszélyezteti a projektben vállalt feladatok ellátását. Ebben az esetben a Társulás volt tagját a Társulással kötött szerződés alapján használati díj illeti meg. 8. Amennyiben a Társulás feladata megszűnik, a közös tulajdon megszüntetésére a Ptk.-nak a közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, vállalva a projekt meghiúsulásával járó kötelezettségek teljesítését is. 9. A tagönkormányzatok tudomásul veszik és elfogadják, hogy a megvalósuló infrastrukturális fejlesztés a pályázat benyújtásától a projekt fenntartási idő végéig az intézményfenntartó Társulás közös használatába - ezáltal a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat mérlegében, elkülönített számviteli nyilvántartással szerepel - kerül és a projekt fenntartási idő végéig csak a pályázatban megjelölt feladatra és célra használhatják.

17 10. KMOP 4.5.2/B-2f kódszámú projekt keretében megvalósuló vagyonból a projektzárást követően a Tagokat megillető eszmei tulajdoni hányad meghatározása - figyelemmel a beruházás során keletkezett módosításokra - újraszámításra kerül. 11. A Tagok megerősítik azt a korábbi döntésüket, hogy a Társulás fenntartói jogok gyakorlásával megbízott Aszód Város Önkormányzat képviselő-testülete bonyolítja a projekt fenntartási idő végéig, a projekt működésével kapcsolatos fenntartói feladatokat, figyelemmel a hatályos jogszabályi előírásokra, valamint a fenntartó szabályozási előírásaira. 12. A Tagok kötelezettséget vállalnak, hogy a településre eső vagyonhányad arányában járulnak hozzá a vagyon szükség szerinti állagmegóvásához. XIV. A Tagok részletesen meghatározott jogai, feladatai, kötelezettségei Jelen megállapodás aláírásával a tagok, mint önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy közös kötelező alapellátási feladatok korszerűbb, színvonalasabb ellátása érdekében jelen megállapodás keretei között az alábbiak szerint működnek együtt.: - Tagok kötelezettséget vállalnak jelen megállapodás betartására, különös tekintettel a jelen megállapodásban rögzített, tagokat terhelő kötelezettségek teljesítésére. - Tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Társulási megállapodásban foglalt célok, valamint a projekt működtetése, fenntartása érdekében kölcsönösen együttműködnek egymással. - Tagok kötelezettséget vállalnak arra, hogy a társult települések a kötelező szociális és gyermekjóléti alapfeladatok korszerűbb, színvonalasabb, egységes fejlődését szem előtt tartva jelen megállapodásban foglalt elveket betartják, a továbbiakban annak érvényesülését nem akadályozzák, a rendszer működését és működtetését aktív közreműködésükkel szolgálják, közreműködnek annak további fenntartásában. - A tagok megismerik a jelen Társulási megállapodásban megfogalmazott jogokat és kötelezettségeket, elfogadják a kialakított felelősségi rendszert. - A tagok tudomásul veszik, hogy a Társulás megállapodás felmondására csak a jelen megállapodásban meghatározottak szerint van lehetőség. Tagok elfogadják, hogy esetleges felmondásuk a Társulás számára jelentős hátránnyal is járhat, melyért teljes felelősséggel tartoznak és az általános jogelveknek megfelelően, teljes körűen jótállni kötelesek. - Tagok kötelezettséget vállalnak, hogy a projekt végrehajtása során a magyarországi hatályos jogszabályi rendelkezések, valamint a vonatkozó EU előírások szerint járnak el. - A Tagok rögzítik, hogy a Társulásban vállalt célok, valamint a projekt fenntartására és további működtetésére és ezzel kapcsolatos gazdálkodására a mindenkor hatályos jogszabályok előírásai alkalmazandók, melyek betartását minden önkormányzat vállalja. - A KMOP projekttagok tudomásul veszik, és egyben kötelezettséget vállaló nyilatkozatként kezelik a projektre vonatkozó (a június 23-án aláírt, majd március 3-án módosított és március 31-én pontosított együttműködési megállapodásban foglaltakat.

18 - A Tagok kötelezettséget vállalnak az IT megállapodásában foglalt feladatok ellátáshoz szükséges adatok szolgáltatására XV. Tájékoztatás, beszámolás, ellenőrzés 1. A szociális és gyermekjóléti ellátást biztosító Intézmény vezetője évenként szakmai beszámolót készít az alapellátási tevékenységről a társult önkormányzatok képviselőtestületei számára. 2. A társult települési önkormányzatok polgármesterei évente egyszer - legkésőbb a zárszámadás elfogadásával egyidejűleg - beszámolnak a képviselő-testületeknek az intézményi Társulás tevékenységéről, pénzügyi helyzetéről, a Társulási cél megvalósulásáról. 3. A feladat-ellátás szakmai és pénzügyi ellenőrzése elsődlegesen a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat feladata. 4. A társult önkormányzatok a közös belső ellenőrzési feladat-ellátás keretében kezdeményezhetik a feladat-ellátás ellenőrzését. XVI. A Megállapodás jóváhagyása, felmondása 1. A Megállapodást a társult települései önkormányzatok képviselő-testületei minősített többséggel fogadják el. A társult önkormányzatok képviselő-testületei határozatukban kimondják, hogy a jelen megállapodásban foglaltakat magukra nézve kötelezőnek fogadják el, és vállalják a költségvetésben elfogadott pénzügyi hozzájárulás teljesítését. 2. Jelen megállapodást a társult önkormányzatok a naptári év utolsó napjával- december 31 napjával mondhatják fel. A társult önkormányzat a felmondásról szóló képviselő-testületi döntését a felmondási határnap előtt legalább hat hónappal köteles meghozni és Aszód Város Önkormányzatához eljuttatni. 3. A KMOP 4.5.2/B-2f projektben résztvevő önkormányzatokra vonatkozó speciális felmondási szabályok: a) Az önkormányzatok vállalják, hogy a törvényben biztosított felmondási jogukkal csak kivételes és alapos indokok alapján a IT-vel, a törvényességi felügyeletet ellátó szervvel és a KMOP Közreműködő Szervezettel történt egyeztetést követően élnek. b) Felmondó Tag a felmondásról szóló döntése meghozatalakor köteles figyelembe venni a támogatási szerződésben foglaltakat. c) Felmondó tag tudomásul veszi, hogy a projekt megvalósítása érdekében általa fizetett hozzájárulást nem követelheti vissza. d) Jelen megállapodásnak a felmondása esetén a KMOP 4.5.2/B-2f projekt keretében megvalósult vagyontárgy Társulás tagja részére történő kiadását 5 évre el kell halasztani, ha annak természetben történő kiadása veszélyeztetné a Társulás kötelező feladatának ellátását. Ebben az esetben a kivált tagot a Társulással kötött megállapodás alapján használati díj illeti meg.

19 A Tagok tudomásul veszik, hogy a projekt megvalósítását szolgáló együttműködési megállapodás a jelen megállapodás mellékletét képezi. XVII. Kizárás 1. Amennyiben a Tag a jelen megállapodásban foglalt lényeges kötelezettségét megszegi, illetve elmulasztja, a fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat köteles a Tagot kétszer, írásban megfelelő határidő tűzésével felhívni a teljesítésre. 2. Ha a Tag ezen felhívás ellenére a közölt határidőn belül sem tesz eleget a jelen megállapodásban rögzített kötelezettségeinek, - figyelemmel a Társulás idevonatkozó rendelkezéseire - a naptári év utolsó napjával kizárható a Társulásból. Az ebből adódó valamennyi kötelezettség a Társulási megállapodást megszegő tagot terheli. 3. A kizárás jogkövetkezményei azonosak a tagi felmondás jogkövetkezményeivel, azaz ebben az eseten sem mentesül a Tag a kártérítési és egyéb kötelezettsége alól. 4. A társult önkormányzatok több mint felének egyetértésével hozott határozattal a naptári év utolsó napjával súlyos szerződésszegés indokával a jelen megállapodás hatálya alól kizárhatja azt a települési önkormányzatot, amelynek képviselőtestülete a megállapodásban foglalt kötelezettségeinek ismételt felhívására sem tesz eleget a megadott határidőre. Súlyos szerződésszegésnek minősül: - a pénzügyi hozzájárulás meg nem fizetése - a pénzügyi teljesítés esedékességétől számított 30 banki napot meghaladó /legalább kétszeri/ késedelem - a megállapodásban foglalt döntési kötelezettségének nem tesz eleget. XVIII A megállapodás hatálya, megszűnése, módosítása 1. Jelen megállapodás a társult önkormányzatok képviselő-testületeinek minősített többséggel hozott elfogadó határozat után lép hatályba. 2. A megállapodásban rögzített kötelezettségek a projekt által megvalósított céloknak a KMOP támogatási szerződésben rögzített projekt fenntartási idő végével szűnnek meg. 3. A jelen megállapodás megszűnése esetén a kötelezettségek teljesítése után fennmaradó vagyon a tagokat a KMOP megállapodás 1. sz. melléklete és az 1/a melléklete szerinti arányban illeti meg. A projekt keretében történt vagyonnövekmények (építés, felújítás, beszerzés) településekre eső vagyon megosztása a projektnek a Közreműködő szervezet részéről történő lezárását követően kerül végleges megállapításra. 4. Jelen megállapodás megszűnik: - valamelyik fél felmondásával, - bíróság jogerős ítélete alapján - ha a feladatellátásban résztvevő önkormányzatok száma három alá csökken. A társult települések a jelen megállapodás módosításáról a kezdeményezés

20 megküldésétől számítva legkésőbb 60 napon belül döntenek. 5. A jelen megállapodás csak az elfogadásával azonos eljárással módosítható. XIX. Egyéb rendelkezések 1. A tagok tudomásul veszik, hogy az önkormányzatok képviseletére jogosult személyek változása esetén, 15 napon belül meg kell jelölniük az új képviselőket. 2. Tagok rögzítik, hogy amennyiben jelen megállapodás valamely rendelkezése jogszabály vagy egyéb a feleken kívülálló ok miatt objektíve nem alkalmazható, a többi fentiekkel nem érintett része - teljes hatályban fennmarad 3. Jelen megállapodás kizárólag a mellékleteivel együtt érvényes. 4. A Tagok vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalásos úton, egymás közötti egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén a Gödöllői Járásbíróság döntésének vetik alá magukat. 5. Ezen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a KMOP 4.5.2/B-2f projekt megvalósításával összefüggő hazai jogszabályokat, a pályázati útmutatót, a támogatási szerződésben foglalt feltételeket, továbbá az Ötv.., Ttv., az Áht., a Számv. tv., a Szoc Tv. Gytv. és ezen törvények végrehajtásával kapcsolatos egyéb jogszabályok, illetve a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. 6. Jelen Társulási megállapodás 15 db, egymással mindenben megegyező, eredeti példányban készült, amelyet a társult önkormányzatok képviselő-testületei képviseletében eljáró polgármesterek és jegyzők írnak alá. A s z ó d, hó.nap Melléklet: 1. sz. melléklet: települések létszáma 2. sz. melléklet: elnök, alelnök és a tisztségviselők megnevezése 3. sz. melléklet Alapító Okirat 4 sz. melléklet: az Intézmény leltára 4.1. sz melléklet KMOP-4.5.2/B-2f projekt beruházás arányos vagyonnövekedése 5. sz. melléklet : A Kistérségi Gondozási Központ Működési engedélye 6. sz. melléklet: A Kistérségi Gondozási Központ Szervezeti és Működési szabályzata 7. sz. melléklet KMOP-4.5.2/B-2f projektre vonatkozó együttműködési megállapodások Z á r a d é k : Aszód város képviseletében: Sztán István polgármester Képviselő-testületi határozat száma:.. dr.bóta Julianna jegyző

21 Bag Nagyközségi Önkormányzat képviseletében Tóth Gábor polgármester Képviselő-testületi határozat száma:.. Beke Andrea jegyző Galgahévíz Község Önkormányzat képviseletében Vanó András polgármester Képviselő-testületi határozat száma:.. dr. Král László címzetes főjegyző Galgamácsa Község Önkormányzat képviseletében Vircsák Mihály polgármester Kovács Miklósné körjegyző Képviselőtestületi határozat Hévízgyörk Község Önkormányzat képviseletében Tóth Tibor polgármester Képviselő-testületi határozat száma:.. Lukesné Csábi Ágnes jegyző Kartal Nagyközség Önkormányzata képviseletében Tóth Ilkó Mihály polgármester Képviselő-testületi határozat száma:.. Balogh Zoltánné jegyző Tura Város Önkormányzat képviseletében Szendrei Ferenc polgármester Képviselő-testületi határozat száma:.. Dolányi Róbertné jegyző Vácegres Önkormányzat képviseletében Dudás Jánosné polgármester Képviselő-testületi határozat száma... Kovács Miklósné körjegyző Verseg Község Önkormányzat képviseletébe dr. Rácz János polgármester Képviselő-testületi határozat száma:.. Czeczéné dr. Szirmai Gabriella jegyző

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának Óvodai ellátására társulási megállapodás Báta és Sárpilis Községek Önkormányzatainak Képviselő testületei, annak érdekében, hogy a Magyarországi

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól (továbbiakban: Mötv) szóló 2011. évi CLXXXIX. évi törvény

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2007. (I. 22.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város és Nyírpazony Község Önkormányzata között megkötött intézményfenntartói társulási megállapodás

Részletesebben

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA A Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a gyermekek védelméről gyámügyi igazgatásról

Részletesebben

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 75/2005.( III. 30.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 75/2005.( III. 30.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 75/2005.( III. 30.) számú h a t á r o z a t a Támogató Szolgálat Társulás megalakításának hozzájárulásáról A Közgyűlés 1.) Az előterjesztést megtárgyalta és

Részletesebben

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. március 11-i ülése Tárgy: A Paksi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Előterjesztő: Gáncs István polgármester Tisztelt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére 10. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2653/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A Raposka Község

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS. A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS. A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről A 2010. február 9-i módosítás dőlt betűvel, vastagon szedve Bácsborsód község önkormányzata

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása

Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA. Módosítása Okirat nyilvántartási száma: 1/ /2012. Szociális Szolgálat ALAPÍTÓ OKIRATA Módosítása A bevezető szövegrész helyébe A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény és

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól (továbbiakban: Mötv) szóló 2011. évi CLXXXIX. évi törvény

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 /

Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 / Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 / 352-423 e-mail: ramocsa.polgarmester@falunet.hu Ügyirat szám: Tárgy:Előterjesztés szociális intézmény alapító okiratának

Részletesebben

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Bődi Szabolcs Társulás elnöke ALAPÍTÓ OKIRAT A Felső-Kiskunsági

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS GALGA-MENTI ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS Elfogadta az Aszódi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása a../2013.(iv.04.) sz. határozata alapján A módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S. a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2009. április 22-i ülésére

E LŐ T E R J E S Z T É S. a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2009. április 22-i ülésére E LŐ T E R J E S Z T É S a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2009. április 22-i ülésére Tárgy: Egyes szociális és gyermekvédelmi feladatok átadás-átvételi megállapodás módosítása Előterjesztést

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 149/2013. (VIII. 28.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 149/2013. (VIII. 28.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008

Ásotthalom Község Polgármesterétől 9/2008 Ásotthalom Község étől 9/2008 Témafelelős: Dr. Karsai Éva Ikt. szám: 1328/2008. Véleményező Bizottság: SZISB Tárgy: A Közösségi Pszichiátriai ellátás társulásban történő ellátására vonatkozó Együttműködési

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Aszód és Társult Önkormányzatok Szociális és

Részletesebben

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS [Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről, Ják község Önkormányzata (9798 Ják, Kossuth L. u. 14. sz. képviseli Szemes

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 29-én 16 órakor megtartott ülésének könyvéből. Tárgy: Tura Központi Orvosi Ügyeleti Társulás Társulási Megállapodás módosításának

Részletesebben

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

Alapító okirat (egységes szerkezetben) Alapító okirat (egységes szerkezetben) 1.) Az intézmény neve: Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Rövid neve: EESZI Törzsszáma: 638089 2.) Az intézmény székhelye: 6922 Földeák, Zárda u. 2. 3.)

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási

Részletesebben

Ügyiratszám:201 /2017. Tárgy: A Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítása

Ügyiratszám:201 /2017. Tárgy: A Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítása ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:201 /2017. Tárgy: A Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítása Tisztelt

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t A Képviselő-testület NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a Kistérségi Szociális Központ alapító okiratának felülvizsgálata

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Fin áros X. kerület Kőbányai SZIVÁRVÁNY SZOCIÁLIS GONDOSKODÁST NYUJTÖ, P. «stuict uiese KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG ~4 j S2dj /Ior?f_ 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. Tel: 434-2150, Fax: 264-3621 onnn

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 574-3/2010. 18. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a jelzőrendszeres

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni. Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások

Részletesebben

a Szécsényi Kistérség Humánszolgáltató Intézményfenntartó Társulása Társulási Megállapodásának jóváhagyására

a Szécsényi Kistérség Humánszolgáltató Intézményfenntartó Társulása Társulási Megállapodásának jóváhagyására E LŐTERJESZTÉS a Szécsényi Kistérség Humánszolgáltató Intézményfenntartó Társulása Társulási Megállapodásának jóváhagyására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i

Részletesebben

18/2015. (XII.23.) TT.

18/2015. (XII.23.) TT. K i v o n a t Tanácsának 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának 18/2015. (XII.23.) TT. sz. határozata:

Részletesebben

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére

Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére Elıterjesztés sorszáma: 18. Melléklet: 1 db ELİTERJESZTÉS Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó

Részletesebben

Megállapodás. I. Általános rendelkezések

Megállapodás. I. Általános rendelkezések Megállapodás Körjegyzőség létrehozásáról és fenntartásáról amely létrejött egyrészről Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - képviselő: Nagy György polgármester - (2822. Szomor, Vörörsmarty

Részletesebben

11-3/2014. E L Ő T E R J E SZ T É S az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa február 05. napján tartandó ülésére

11-3/2014. E L Ő T E R J E SZ T É S az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa február 05. napján tartandó ülésére Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa E l n ö k é t ő l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517, e-mail: atmot@csanytelek.hu 11-3/2014. E L Ő T E

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 26-i ülésére HALIMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8452 HALIMBA, Petőfi S. u. 16. (88) 237-003 fax (88) 237-003 Ügyszám:11/441/2016. Tárgy: Közös önkormányzati hivatal létrehozása tárgyában kötött megállapodás

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Véleményező bizottság: Intézményfenntartó társulási megállapodás módosítása Sápi András Intézményi referens Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság Sorszám: IV/11

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére 12. napirendhez

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére 12. napirendhez ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére 12. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Társult Önkormányzatok Együtt Segítőszolgálat

Részletesebben

az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. július 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Társulási Tanács!

az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2013. július 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Társulási Tanács! Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa E l n ö k é t ő l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517, e-mail: atmot@csanytelek.hu 19/2013. E l ő t e r

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 90/2013.(IV.25.) számú határozata A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában levő Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 051905/2008/05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe. Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kővágóörs község Önkormányzat Képviselő-testülete, Kékkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Gondozási Központ és Idősek Otthona Alapító Okirata a 2013. szeptember 1-jei hatályú XX. számú módosítással egységes szerkezetben

Gondozási Központ és Idősek Otthona Alapító Okirata a 2013. szeptember 1-jei hatályú XX. számú módosítással egységes szerkezetben Gondozási Központ és Idősek Otthona Alapító Okirata a 2013. szeptember 1-jei hatályú XX. számú módosítással egységes szerkezetben A Csákvári Önkormányzati Társulás, mint irányító szerv a Magyarország helyi

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 231/2012. (IX. 27.) számú határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 231/2012. (IX. 27.) számú határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 231/2012. (IX. 27.) számú határozata a Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról, egységes szerkezetben történő elfogadásáról A Közgyűlés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásának biztosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásának biztosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi és Szociális Bizottság! ELŐTERJESZTÉS a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásának biztosításáról A Budaörs Kistérség Többcélú Társulása (továbbiakban:

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-36216/2013. Témafelelős: Szigeti Miklós

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-36216/2013. Témafelelős: Szigeti Miklós Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-36216/2013. Témafelelős: Szigeti Miklós Tárgy: Szentes és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi

Részletesebben

SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG Iktatószám: VI/B. 186/2017. Iktatószám: VI/B. /2018. A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR

Részletesebben

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Intézmény OM- azonosítója: 201827 Intézményvezető: Kovács Péterné

Részletesebben

... Deme Dóra irodavezető az érintett belső szervezeti egység vezetőjének aláírása

... Deme Dóra irodavezető az érintett belső szervezeti egység vezetőjének aláírása NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA S Z O C I ÁL I S I R O D A 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42) 524-586 E-mail: nyhszoc@nyirhalo.hu Ügyiratszám:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 14-9-./2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 14-./2017. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató

Részletesebben

304-5/2008 szám E l ı t e r j e s z t é s

304-5/2008 szám E l ı t e r j e s z t é s Aszód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Címzetes Fıjegyzıjétıl 2170 Aszód, Szabadság tér 9. Tel: 28/500-666 fax: 28/400-575 Email:jegyzı.aszod@invitel.hu 304-5/2008 szám E l ı t e r j e s z t é

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2015.(I. 29.) önkormányzati határozata

Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2015.(I. 29.) önkormányzati határozata Lőrinci Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2015.(I. 29.) önkormányzati határozata A Lőrinci Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézményt Fenntartó Társulás társulási megállapodásának módosításáról

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Alapító

Részletesebben

Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Tel/fax: 83/ ,

Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Tel/fax: 83/ , Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Tel/fax: 83/344-588, E-mail: pahokonk@pahoknet.hu ELŐTERJESZTÉS Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. augusztus 19-i

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testület ének 51/2012. (V. 24.) KT. sz.

Részletesebben

Intézményfenntartó társulási megállapodás

Intézményfenntartó társulási megállapodás Intézményfenntartó társulási megállapodás Sajószentpéter Város Önkormányzata (székhelye: 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4., képviseli: Dr. Faragó ), - gesztor önkormányzat Alacska Község Önkormányzata

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ alapító

Részletesebben

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a társulás által elfogadott szociális koncepció végrehajtásából adódó feladatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a társulás által elfogadott szociális koncepció végrehajtásából adódó feladatokról 5. Napirend E L Ő T E R J E S Z T É S a társulás által elfogadott szociális koncepció végrehajtásából adódó feladatokról Rétság Kistérség Többcélú Társulás társulási tanácsa a 24/2008. (VII.25.) számú

Részletesebben

IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhely: 2021 Tahitótfalu, Kossuth Lajos u. 4. képviseli: Dr. Sajtos Sándor Imre polgármester)

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhely: 2021 Tahitótfalu, Kossuth Lajos u. 4. képviseli: Dr. Sajtos Sándor Imre polgármester) Dunakanyari Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményfenntartó Társulás Társulási megállapodása (módosítva 2014.11.18.) mely létrejött Budakalász Város Képviselő-testülete (székhely: 2011 Budakalász,

Részletesebben

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Az intézmény neve: Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ Székhelye: Földes, Karácsony Sándor tér 1. Telephelyek:

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012.

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Segítő Kezek

Részletesebben

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA 2013. február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Taksony Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő

Részletesebben

2 14. (1) A képviselő-testület szükség szerint, de évente legalább nyolc ülést tart. A képviselő-testületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi

2 14. (1) A képviselő-testület szükség szerint, de évente legalább nyolc ülést tart. A képviselő-testületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi 1 Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10 /2013. (V.30.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4 /2011. (IV.15.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

Egységes szerkezet. 6/2010. (V.07.) önkormányzati rendelete

Egységes szerkezet. 6/2010. (V.07.) önkormányzati rendelete Egységes szerkezet Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011. (IV.19.) a 18/2011. (XII.16.) a 5/2012. (IV.26.) a 4/2013. (III.29.) és a 3/2015. (III.30.) rendeletekkel módosított

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ikt.szám: E-23003-3 /2013 Témafelelős: Baloghné Berezvai Csilla Tárgy: Dél-alföldi Regionális Környezetvédelmi

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Részletesebben

Társulási Megállapodás. közoktatási intézmények közös fenntartására és irányítására

Társulási Megállapodás. közoktatási intézmények közös fenntartására és irányítására Társulási Megállapodás közoktatási intézmények közös fenntartására és irányítására Kartal agyközség ( 2173. Kartal, Baross u. 103. ) és Verseg Község (2174. Verseg, Templom tér 12.) Önkormányzatainak Képviselő-testületei

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 123/2016. (XII.05.) KT.

Részletesebben

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS Szám: /2016/I. TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés k.) pontjában biztosított szabad társulási jog alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás Társulási megállapodása 1 (módosítva )

Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás Társulási megállapodása 1 (módosítva ) Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás Társulási megállapodása 1 (módosítva 2016.02.10.) mely létrejött Budakalász Város Képviselő-testülete (székhely: 2011 Budakalász, Petőfi

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S M E G Á L L A P O D Á S óvodai nevelést ellátó intézménytársulás létrehozásáról, működéséről amely létrejött Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete (Kővágóörs, Kossuth u. l.), Kékkút Község

Részletesebben

Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hatályos 2010. január 1-től A szociális igazgatásról

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Abony Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Szociális

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Társulási megállapodás módosítása Sorszám: IV/5 Előkészítette: Sápi András intézményi referens Véleményező Bizottság: Tisztelt Képviselő-testület! Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének Okirat száma: 44-2/2015. Módosító okirat Az Esély Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ a Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. március 03. napján kiadott, 46/2015. (III.

Részletesebben