HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 22. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 22. szám"

Átírás

1 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 22. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE április 10., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 7/2019. (IV. 10.) BM utasítás a határforgalom ellenőrzésének a végrehajtásáról /2019. (IV. 10.) BM EMMI PM ITM együttes utasítás az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények elleni hatósági fellépés hatékonyságának növeléséről, illetve összehangolásáról szóló 8/2010. (II. 19.) IRM SZMM PM KHEM együttes utasítás módosításáról /2019. (IV. 10.) HM utasítás az országos légiriasztási rendszerrel kapcsolatos egyes honvédelmi feladatokról /2019. (IV. 10.) KKM utasítás a külképviseleteken devizában, illetve valutában beszedett vízumeljárási díjaknak, konzulidíj-bevételeknek, a hazai hatóság eljárásában felmerülő illetékeknek vagy díjaknak, valamint a konzuli cselekményekhez kapcsolódó költségeknek az elszámolásáról szóló 20/2011. (VI. 30.) KüM utasítás módosításáról /2019. (IV. 10.) LÜ utasítás az elektronikus dokumentumoknak az ügyészségi feladatok ellátása során történő kezeléséről szóló 28/2017. (XII. 22.) LÜ utasítás módosításáról /2019. (IV. 10.) OBH utasítás az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kiadott szabályozókról szóló 10/2016. (X. 26.) OBH utasítás módosításáról 1956 II. Nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos közlemények 22/2019. (IV. 10.) KKM közlemény a Magyarország és az Argentin Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló évi V. törvény 2. -ának és 3. -ának hatálybalépéséről 1957 III. Közlemények A belügyminiszter közleménye a szakmai vizsgaelnöki névjegyzékről 1958 A Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkára közleménye elveszett, megsemmisült gépjárműtörzskönyvekről 1961 A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság közleménye a nemzeti sírkert részévé nyilvánított sírhelyek jegyzékéről 1964 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívása Nyíregyháza közigazgatási területén autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási szolgáltatás ellátására 1967 V. Hirdetmények Budapest Főváros Kormányhivatala hirdetménye bélyegző érvénytelenítéséről 1970

2 1950 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám I. Utasítások A belügyminiszter 7/2019. (IV. 10.) BM utasítása a határforgalom ellenőrzésének a végrehajtásáról A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés c) pontjában meghatározott hatáskörömben eljárva a következő utasítást adom ki: 1. A személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló, március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8. cikk (2a) bekezdése alapján az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: rendőrség) ezen utasításban foglaltakra figyelemmel hajtja végre a határforgalom ellenőrzését. 2. A rendőrség célzott határforgalom-ellenőrzést végez az alábbi, schengeni külső magyar szerb határátkelőhelyek kilépő-belépő, valamit magyar horvát és magyar román határátkelőhelyek belépő oldalán: 1. magyar szerb határszakasz: 1.1. Röszke Horgoš (Horgos) (közút) 1.2. Röszke Horgoš (autópálya) 1.3. Tompa Kelebija (közút) 2. magyar horvát határszakasz: 2.1. Letenye II Goričan (autópálya) 2.2. Udvar Duboševica (közút) 3. magyar román határszakasz: 3.1. Ártánd Borș (közút) 3.2. Csanádpalota Nagylak (Nădlac) (autópálya) 3.3. Csengersima Petea (közút) 3.4. Kiszombor Cenad (közút) 3.5. Nagylak Nădlac (közút) 3.6. Vállaj Urziceni (közút) 3. A rendőrség a célzott határforgalom-ellenőrzést április 12-e és május 5-e, valamint június 14-e és szeptember 15-e között a határforgalom intenzitásához igazodva végzi. 4. Ez az utasítás április 11-én lép hatályba. Dr. Pintér Sándor s. k., belügyminiszter

3 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám 1951 A belügyminiszter, az emberi erőforrások minisztere, a pénzügyminiszter és az innovációért és technológiáért felelős miniszter 8/2019. (IV. 10.) BM EMMI PM ITM együttes utasítása az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények elleni hatósági fellépés hatékonyságának növeléséről, illetve összehangolásáról szóló 8/2010. (II. 19.) IRM SZMM PM KHEM együttes utasítás módosításáról A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adjuk ki: 1. Az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények elleni hatósági fellépés hatékonyságának növeléséről, illetve összehangolásáról szóló 8/2010. (II. 19.) IRM SZMM PM KHEM együttes utasítás [a továbbiakban: 8/2010. (II. 19.) IRM SZMM PM KHEM együttes utasítás] 3. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 3. A komplex ellenőrző rendszert a Rendőrségnek, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak (a továbbiakban: BMH), a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (a továbbiakban: NAV), a pénzügyminiszternek mint munkaügyi hatóságnak, valamint a munkaügyi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalnak, valamint a közlekedésért felelős miniszternek (a továbbiakban együtt: hatóságok) a jogszabályokban meghatározott hatáskörük és illetékességük keretei között kell kialakítani, és a helyi szervek bevonásával kell működtetni. 2. A 8/2010. (II. 19.) IRM SZMM PM KHEM együttes utasítás 7. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 7. Az Integrált Vezetési Központ központi szerve a Vezetői Tanács, melynek vezetője az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettese, tagjai: a) a BMH általános főigazgató-helyettese, b) a NAV vezetőjének szakmai helyettese, c) a Pénzügyminisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának vezetője, d) az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára, e) a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese. 3. A 8/2010. (II. 19.) IRM SZMM PM KHEM együttes utasítás 13. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 13. Az Integrált Vezetési Csoport tagjai: a) az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Határrendészeti Főosztályától 2 fő, b) az ORFK Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztályától 1 fő, c) az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztályától 1 fő, d) a NAV Központi Irányítás Rendészeti Főosztályától 1 fő, e) a NAV Bűnügyi Főigazgatóságától 1 fő, f) a BMH Idegenrendészeti Igazgatóságától 1 fő, g) a Pénzügyminisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályától 1 fő, h) az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Stratégiai Főosztályától 1 fő, i) Terrorelhárítási Központ Felderítési Igazgatóságától 2 fő. 4. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. Dr. Pintér Sándor s. k., belügyminiszter Dr. Kásler Miklós s. k., az emberi erőforrások minisztere Varga Mihály s. k., pénzügyminiszter Dr. Palkovics László s. k., innovációért és technológiáért felelős miniszter

4 1952 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám A honvédelmi miniszter 27/2019. (IV. 10.) HM utasítása az országos légiriasztási rendszerrel kapcsolatos egyes honvédelmi feladatokról A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki: 1. Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM) és a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) azon katonai szervezeteire terjed ki, amelyek az országos légiriasztási rendszerrel kapcsolatos feladatok végrehajtásában érintettek. 2. Az ország területének légvédelmi készenléti erőkkel történő oltalmazásáért felelős szervként az MH Parancsnokságát jelölöm ki. 3. A légiriasztási rendszer kialakításával és fenntartásával kapcsolatos feladatok vonatkozásában a kormányzati és nem kormányzati szervezetekkel történő kapcsolattartásra és koordinálásra a HM Védelmi Igazgatási Főosztályt jelölöm ki. 4. Az MH parancsnoka az utasítás hatálybalépését követő 15 napon belül intézkedik a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 72. b) pontja szerinti összeköttetés létesítésével és fenntartásával kapcsolatos feladatok végrehajtásának előkészítéséről. 5. (1) Ez az utasítás a közzétételét követő 3. napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti az országos légiriasztási rendszerrel kapcsolatos egyes honvédelmi feladatokról szóló 41/2012. (VI. 25.) HM utasítás. Dr. Benkő Tibor s. k., honvédelmi miniszter A külgazdasági és külügyminiszter 9/2019. (IV. 10.) KKM utasítása a külképviseleteken devizában, illetve valutában beszedett vízumeljárási díjaknak, konzulidíj-bevételeknek, a hazai hatóság eljárásában felmerülő illetékeknek vagy díjaknak, valamint a konzuli cselekményekhez kapcsolódó költségeknek az elszámolásáról szóló 20/2011. (VI. 30.) KüM utasítás módosításáról A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés c) pontjában foglalt jogkörömben eljárva a következő utasítást adom ki: 1. A külképviseleteken devizában, illetve valutában beszedett vízumeljárási díjaknak, konzulidíj-bevételeknek, a hazai hatóság eljárásában felmerülő illetékeknek vagy díjaknak, valamint a konzuli cselekményekhez kapcsolódó költségeknek az elszámolásáról szóló 20/2011. (VI. 30.) KüM utasítás 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 2. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. Szijjártó Péter s. k., külgazdasági és külügyminiszter

5 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám melléklet a 9/2019. (IV. 10.) KKM utasításhoz 1. melléklet a 20/2011. (VI. 30.) KüM utasításhoz Díjak helyi valutában vagy harmadik ország pénznemében történő beszedésére jogosult külképviseletek listája és a beszedés engedélyezett valutaneme Sorszám Állomáshely Valuta megnevezése 1. Abu-Dhabi AED, EUR 2. Abuja NGN 3. Addisz-Abeba ETB 4. Algír DZD 5. Almati KZT 6. Amman JOD 7. Asztana KZT 8. Bangkok THB 9. Bern CHF 10. Bogotá USD 11. Brazíliaváros BRL 12. Buenos Aires ARS, USD 13. Canberra AUD 14. Chicago USD 15. Csungking CNY 16. Doha QAR 17. Edinburgh GBP 18. Erbil USD 19. Hanoi VND 20. Havanna CUC 21. Ho Si Minh VND 22. Hongkong HKD 23. Houston USD 24. Iszlamabad PKR 25. Kairó EGP 26. Kampala UGX 27. Kolozsvár RON 28. Koppenhága DKK 29. Krakkó PLN 30. Kuala Lumpur MYR 31. Kuwait KWD 32. Lima USD 33. London GBP 34. Los Angeles USD 35. Luanda AOA 36. Manchester GBP 37. Manila PHP 38. Melbourne AUD 39. Mexikóváros MXN 40. Miami USD

6 1954 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám Sorszám Állomáshely Valuta megnevezése 41. Montevideo USD 42. Mumbai INR 43. Nairobi KES 44. New York USD 45. Oslo NOK 46. Ottawa CAD 47. Panamaváros USD 48. Peking CNY 49. Pretória ZAR 50. Quito USD 51. Rabat MAD 52. Rijád SAR 53. Sanghaj CNY 54. Santiago de Chile CLP 55. Sao Paulo BRL 56. Stockholm SEK 57. Sydney AUD 58. Szarajevó BAM 59. Szófia BGN 60. Taskent USD 61. Tbiliszi GEL 62. Tel-Aviv ILS 63. Tokió JPY 64. Torontó CAD 65. Tripoli LYD 66. Tunisz TND 67. Újdelhi INR 68. Vancouver CAD 69. Varsó PLN 70. Washington USD 71. Wellington NZD 72. Wrocław PLN

7 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám 1955 A legfőbb ügyész 6/2019. (IV. 10.) LÜ utasítása az elektronikus dokumentumoknak az ügyészségi feladatok ellátása során történő kezeléséről szóló 28/2017. (XII. 22.) LÜ utasítás módosításáról Az ügyészségről szóló évi CLXIII. törvény 8. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki: 1. Az elektronikus dokumentumoknak az ügyészségi feladatok ellátása során történő kezeléséről szóló 28/2017. (XII. 22.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Ut.) 3. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) Az utasításban nem szabályozott fogalmak alatt a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendeletben és az ISZ-ben meghatározott fogalmakat kell érteni. 2. Az Ut. 5. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az ügyészség feladatainak ellátása során az elektronikus dokumentumot a) az EMi használatával kell kezelni, és az EMi dokumentumtárába kell feltölteni abban az esetben, ha az elektronikus dokumentum kezelése az Ütv. 2. (1) bekezdésében meghatározott büntetőjogi szakági vagy közjogi szakági tevékenységhez, valamint a jogi képviseleti vagy gazdasági szakterületi tevékenységhez szükséges, b) az eir használatával kell kezelni, és az eir dokumentumtárába kell feltölteni abban az esetben, ha az a) pontba nem tartozó feladat végrehajtása kapcsán szükséges (egyéb funkcionális területhez kapcsolódó feladat ellátása). 3. Az Ut. a) 1. b) pontjában a szabályzatának bevezetéséről szóló 6/1998. (ÜK. 1999/1.) szövegrész helyébe a szabályzatáról szóló 26/2018. (XII. 28.) szöveg, b) 6. (1) bekezdés b) pontjában az az előadó szövegrész helyébe az az ügyintéző szöveg lép. 4. Ez az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba. 5. Hatályát veszti az Ut. a) 3. (1) bekezdés 2. pontja és b) 3. (1) bekezdés 12. pontja. Dr. Polt Péter s. k., legfőbb ügyész

8 1956 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 10/2019. (IV. 10.) OBH utasítása az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kiadott szabályozókról szóló 10/2016. (X. 26.) OBH utasítás módosításáról A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 23. (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény 76. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következő normatív utasítást adom ki: 1. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kiadott szabályozókról szóló 10/2016. (X. 26.) OBH utasítás (a továbbiakban: szabályzat) 2. (3) bekezdésében az a munkacsoportok ügyrendjéről szóló szabályzatról szóló 14/2014. (IX. 30.) OBH utasítás (a továbbiakban: munkacsoport szabályzat) 1. (1) bekezdésében szövegrész helyébe az a munkacsoportok működéséről szóló 13/2017. (IX. 29.) OBH utasítás (a továbbiakban: munkacsoport szabályzat) 2. (1) bekezdésében szöveg lép. 2. A szabályzat pontjában a 32/2010. (XII. 31.) KIM rendelet szövegrész helyébe az 5/2019. (III. 13.) IM rendelet szöveg lép. 3. A szabályzat 16. (1) bekezdésében a két példányban szövegrész helyébe a három példányban szöveg lép. 4. A szabályzat 26. (2) bekezdésében a 32/2010. (XII. 31.) KIM rendelet szövegrész helyébe az 5/2019. (III. 13.) IM rendelet szöveg lép. 5. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. Dr. Handó Tünde s. k., elnök

9 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám 1957 II. Nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos közlemények A külgazdasági és külügyminiszter 22/2019. (IV. 10.) KKM közleménye a Magyarország és az Argentin Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló évi V. törvény 2. -ának és 3. -ának hatálybalépéséről A évi V. törvénnyel a Magyar Közlöny március 14-i 43. számában kihirdetett, a Magyarország és az Argentin Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) 13. cikke az alábbiak szerint rendelkezik a hatálybalépésről: E Megállapodás azon utolsó, diplomáciai úton küldött értesítés kézhezvételétől számított 30. (harmincadik) napon lép hatályba, amelyen keresztül Magyarország és az Argentin Köztársaság tájékoztatja egymást arról, hogy megfeleltek az e Program hatálybalépéséhez szükséges nemzeti előírásoknak, és hogy elfogadták az ehhez szükséges jogszabályokat és egyéb szabályokat. A Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges feltétel teljesülésének napja: március 28. A Megállapodás hatálybalépésének napja: április 27. A fentiekre tekintettel, összhangban a évi V. törvény 4. (3) bekezdésével megállapítom, hogy a Magyarország és az Argentin Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló évi V. törvény 2. -a és 3. -a április 27-én, azaz kettőezertizenkilenc április huszonhetedik napján lép hatályba. Szijjártó Péter s. k., külgazdasági és külügyminiszter

10 1958 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám III. Közlemények A belügyminiszter közleménye a szakmai vizsgaelnöki névjegyzékről A belügyminiszter az Országos szakértői, az Országos vizsgáztatási, az Országos szakmai szakértői és az Országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzékről, valamint a szakértői tevékenységről szóló 31/2004. (XI. 13.) OM rendelet előírásai alapján kiegészíti azon személyek körét, illetve meghosszabbítja jogosultságukat, akik nevelési-oktatási intézményekben, oktatási vállalkozásnál eseti felkérésre, a szakmai vizsgán vizsgabizottság elnöki feladatokat láthatnak el az Országos Képzési Jegyzékben, a BM szakmai felügyelete alá tartozó szakképesítések tekintetében. Jelmagyarázat Ssz. Rövidítés Szakképesítés Megjegyzés 1. BSZ Biztonságszervező Szakképesítés 2. BVF Büntetés-végrehajtási felügyelő Szakképesítés 3. Büntetés-végrehajtási őr Részszakképesítés 4. Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő Részszakképesítés 5. Büntetés-végrehajtási főfelügyelő Szakképesítés-ráépülés 6. Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő Szakképesítés-ráépülés 7. BVEF Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő Szakképesítés-ráépülés 8. BVGF Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő Szakképesítés-ráépülés 9. EVR Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Szakképesítés 10. KV Katasztrófavédelmi előadó Szakképesítés 11. Katasztrófavédelmi főelőadó Szakképesítés-ráépülés 12. Katasztrófavédelmi szakelőadó Szakképesítés 13. Katasztrófavédelmi referens Szakképesítés-ráépülés 14. KS Kéményseprő Szakképesítés 15. KF Közterület-felügyelő Szakképesítés 16. MNY Magánnyomozó Szakképesítés 17. MVSZ Mechanikus vagyonvédelmi szerelő Szakképesítés 18. MÜ Migrációs ügyintéző Szakképesítés 19. RSZR Rendészeti szervező (rendőrség) 20. bűnügyi Szakmairány 21. közlekedési és közrendvédelmi Szakmairány 22. határrendészeti Szakmairány 23. RSZK Rendészeti szervező (katasztrófavédelem) 24. katasztrófavédelmi szervező Szakmairány 25. tűzvédelmi szervező Szakmairány 26. iparbiztonsági szervező Szakmairány 27. RSZBV Rendészeti szervező (büntetés-végrehajtás) 28. büntetés-végrehajtási szervező Szakmairány

11 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám 1959 Ssz. Rövidítés Szakképesítés Megjegyzés 29. RT Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével) Szakképesítés 30. Őr-járőrtárs Részszakképesítés 31. Csapatszolgálati járőr Részszakképesítés 32. Járőr Részszakképesítés 33. RTR Baleseti helyszínelő Szakképesítés-ráépülés 34. Bűnügyi technikus Szakképesítés-ráépülés 35. Fő határrendész Szakképesítés-ráépülés 36. Körzeti megbízott Szakképesítés-ráépülés 37. Rendőr zászlós Szakképesítés-ráépülés 38. RTK Kutyavezető-rendőr Szakképesítés-ráépülés 39. RTO Okmányvizsgáló Szakképesítés-ráépülés 40. SZV Személy- és vagyonőr Szakképesítés 41. Fegyveres biztonsági őr Szakképesítés-ráépülés 42. Testőr Szakképesítés-ráépülés 43. KVŐ Kutyavezető-vagyonőr Szakképesítés-ráépülés 44. TSZ Temetkezési szolgáltató Szakképesítés 45. TŰ Tűzoltó I. Szakképesítés 46. Tűzoltó II. Részszakképesítés 47. Tűzoltó szerparancsnok Szakképesítés-ráépülés 48. Tűzoltósági referens Szakképesítés 49. TE Tűzvédelmi előadó Szakképesítés 50. Tűzvédelmi főelőadó Szakképesítés-ráépülés 51. VÉSZT Vízépítő szaktechnikus Szakképesítés-ráépülés 52. VGAT Vízgazdálkodó technikus Szakképesítés-ráépülés 53. VGÉT Vízgépészeti technikus Szakképesítés-ráépülés 54. VKT Víziközmű technikus Szakképesítés-ráépülés 55. VVSZT Vízminőség-védelmi szaktechnikus Szakképesítés-ráépülés 56. VSZ Vízügyi szakmunkás Szakképesítés 57. VÜ Vízügyi ügyintéző Szakképesítés 58. CSK Csatornamű-kezelő Részszakképesítés 59. FG Fürdőüzemi gépész Részszakképesítés 60. GCS Gát- és csatornaőr Részszakképesítés 61. SZDFG Szivattyútelepi duzzasztóműkezelő és fenntartó gépész Részszakképesítés 62. VK Vízkárelhárító Részszakképesítés 63. VV Vízminőség vizsgáló Részszakképesítés 64. VMK Vízműkezelő Részszakképesítés 65. VÁÜ Vízrajzi állomás üzemeltető Részszakképesítés 66. VF Vízkútfúró Szakképesítés 67. VÜT Vízügyi technikus Szakképesítés 68. KÜ Közszolgálati ügykezelő Mellék-szakképesítés 69. Közszolgálati ügyintéző Szakképesítés 70. RŐ Rendészeti őr Szakképesítés 71. Rendészeti ügyintéző Mellék-szakképesítés

12 1960 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám Vizsgabizottsági elnöki névsor Ssz. Név Jogosultság 1. Ambrus István KV, KS, RSZK, TÜ, TE, KÜ, RŐ 2. Andrik Szilárd dr. BSZ, RSZR, RT, RTR, SZV, KÜ, RŐ 3. Bolyán László VGAT, VKT, VSZ, VÜ, GCS, VK, VV, VÁÜ, VF, VÜT 4. Dános Valér dr. BSZ, KF, MNY, RSZR, RT, RTR, SZV, KÜ, RŐ 5. Darányi József Tibor dr. RT, RTR, KÜ, RŐ 6. Dávid József TÜ, TE 7. Deák László dr. VGAT, CSK, FG, VK, VV, VMK, VÜT 8. Dénes József SZV 9. Hesz József dr. KV, RSZK, TÜ, TE, KÜ, RŐ 10. Hideg Tamás Gyula VGAT, VKT, VSZ, VÜ, CSK, FG, GCS, SZDFG, VK, VV, VMK, VÜT 11. Horváthné Papp Márta VÉSZT, VGAT, VSZ, VÜ, GCS, VK, VV, VÁÜ, VÜT 12. Juhász László KV, TÜ, KÜ, RŐ 13. Juhász Péter KV, RSZK, TÜ, TE 14. Kádár Mihály VÉSZT, VGAT, VSZ, VÜ, GCS, SZDFG, VK, VÁÜ, VÜT 15. Kanyó Ferenc dr. KV, RSZK, TÜ, TE, KÜ, RŐ 16. Kertesi László BSZ, EVR, KF, MNY, MVSZ, RT, RTR, SZV, RŐ, KÜ 17. Korcsmáros Edit Mónika RSZK, TÜ, TE 18. Kukucska István BSZ, KV, RSZK, TÜ, TE 19. Kutsera Péter BSZ, KF, MNY, RSZR, RT, RTR, SZV, KÜ, RŐ 20. Móré Attila EVR, MVSZ 21. Prutkay János TSZ 22. Schweickhardt Gotthilf dr. KS, RSZR, RSZK, SZV, TÜ, TE, KÜ, RŐ 23. Selling Imre VÉSZT, VGAT, VGÉT, VKT, VVSZT, VSZ, VÜ, CSK, FG, GCS, SZDFG, VK, VV, VMK, VÁÜ, VF, VÜT 24. Tóth Ferenc dr. RSZR, RT, RTR, SZV, KÜ, RŐ 25. Török Zoltán dr. KF, MNY, RSZR, RT, RTR, SZV, KÜ, RŐ 26. Várkonyi Tamás dr. BSZ, EVR, KF, MNY, RSZR, RT, RTR, RTO, SZV, KÜ, RŐ 27. Vezdán Csaba RT, RTR, KÜ, RŐ A táblázatban szereplő személyek jogosultságának záró időpontja: december 31. Dr. Pintér Sándor s. k., belügyminiszter

13 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám 1961 A Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkára közleménye elveszett, megsemmisült gépjárműtörzskönyvekről A Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkára a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. (1) bekezdése alapján az alábbi elveszett, megsemmisült gépjárműtörzskönyvek sorszámát teszi közzé: H F N I A M S E L M M J L E I P H F N H I M S P R N P S S N R H H S G L R H M F H B L L S F M L K N N D R R M R G P N L M R M P B R S R P G H J P P I K I K K H R K P P E M E C N J E M R P L L N N D M E F R P P L K P M D J L H F H R M I K F L D I K L D G I I J H E R I H P F P L P M M I R L N K G M B B E R A C M M J D D M C K P R S J S A S N R C G G M K G S D J P N P R K J P K I I R K S N N M R F P H I K S H K M K K F R H R R S S S R P P M M N I N H H N H L L B P M M

14 1962 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám L J K P D I P E E L R R L L P F I F L P M N R M M L K F H L R F N L J K I N F L M K N E P N C L R J J M P F I R F J N K J R L K J R M H R N H I P R K R H F F P A L G F R R R M L P M N H K I P I L N I S R J H A H N S M P R R N K H K H J S K P S N N R F R S N R P P P L F M M K C P N G R K M I S M R M C I R R R R F E M K B N I I G K M P L M R L R H N P K P P P J R K R G I P H E N F M N L L B N R I H I P H H K N K K K H P N N L M J G R S P N A R J N H J F P I K P P H P I R F D D N N G S I R H R H S K J S M H S R H M R C R M F K P N S D P

15 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám P L P N G P L J E L S J N P I N D E N P P L P P R S J J M P J K I R M E P H H P P R I R L G J L L I I R J R I L L G R R P N J A L P D N I J E M M D N N K N P I A F I I I H I B K M P L K N D D M K F A B P J L I M I K M M I P R I E N K N P R C I M P M G I F N J D P G N J K K P L N N J K J L R N P P G M P G C M L N R N R H S R B N S M M N R K A I R R I L I N N P N R R M P M M H N H E K L P D F D G G K R L B L L M N M J L J S S I H R L L I N B H P R R F P F N J M R R I P N R P L P P P P K R I R C F L J P M R H N P K J H G I H M N N L N P

16 1964 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám E I C L J H M A R A K M N N P P H M H I M M M M C A F G H E G M G P P P M R J F P K P P R H P I L D K I M I F P R K M K N S H E S I H R I P G L S M H A F N I N E R G P C S N K M S N N P N R R N N L I L M A L J D F J N N D K J K C H J I P R R I L M I H A M I I P Budapest, április 3. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság közleménye a nemzeti sírkert részévé nyilvánított sírhelyek jegyzékéről A temetőkről és a temetkezésről szóló évi XLIII. törvény 15. (1) bekezdése értelmében a nemzeti sírkerthez tartozó temetőket, hősi temetőket, hősi temetési helyeket, temetkezési emlékhelyeket, kegyeleti emlékhelyeket és temetési helyeket a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság határozza meg. E felhatalmazás, illetve a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságról szóló 258/2010. (XI. 12.) Korm. rendelet 3. (1) bekezdés a) pontjában biztosított döntési jog alapján a Bizottság a következő döntéseket hozta: 1. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság június 27-én tartott soros ülésén 50/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Krupka András, filmgyártó, rendező, színész sírhelyét (Budapest, Fiumei úti sírkert, 33/ ). 2. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság június 27-én tartott soros ülésén 51/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Rockenbauer Pál, televíziós személyiség, természetjáró sírhelyét (Zengővárkony). 3. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság június 27-én tartott soros ülésén 52/2018. számú határozatával visszavonta a pápai Nagyboldogasszony bencés templom kriptája védettségére vonatkozó 8/2018. számú határozatát.

17 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szeptember 12-én tartott soros ülésén 57/2018. számú határozatával B kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Mészöly Dezső, író, költő, műfordító, egyetemi tanár sírhelyét (Budapest, Farkasréti temető, 6/ ). 5. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szeptember 12-én tartott soros ülésén 58/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította az alábbi olimpiai bajnokok sírhelyeit: 1. Antal Róbert, vízilabdázó (Budapest, Farkasréti temető, 935/ ) 2. Baczakó Péter, súlyemelő (Pécel, Római katolikus temető, C 1 9) 3. Fábián László, kajakozó (Budapest, Óbudai temető, PM 84) 4. Felkai László, vízilabdázó (Budapest, Óbudai temető, PM 64) 5. Földi Imre, súlyemelő (Tatabánya, Síkvölgyi úti temető, díszsírhely) 6. Gedővári Imre, vívó (Budapest, Farkasréti temető, Új ) 7. Konrád János, vízilabdázó (Budapest, Farkasréti temető, 1/ ) 8. Kovács Imre, labdarúgó (Budapest, Zugligeti Szent Család templom, altemplom, 14 E 9) 9. Littomeritzky Mária, úszó (Budapest, Farkasréti temető, A 352) 10. Menczel Iván, labdarúgó (Budapest, Fáy utca Vasas SC pálya) 11. Palotai Károly, labdarúgó (Győr, Nádorvárosi temető, XXIV A 3) 12. Szarka Zoltán, labdarúgó (Szombathely, Herényi temető, díszsírhely) 13. Szondy István, öttusázó (Cegléd, Kálvária temető, IV ) 14. Tordasi Ildikó, vívó (Budapest, Farkasréti temető, 935/ ) 15. Török Gyula, ökölvívó (Budapest, Kispesti temető, /16) 16. Az ismeretlen helyen nyugvó olimpiai bajnokok (Barta István, vízilabdázó, Berty László, vívó, Garay János, vívó, Gerde Oszkár, vívó, Kabos Endre, vívó, Petschauer Attila, vívó) jelképes sírja (Budapest, Farkasréti temető, 18 obeliszk) 6. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szeptember 12-én tartott soros ülésén 59/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Manno Miltiades, sportoló, grafikus, festő- és szobrászművész, ezüstérmes olimpikon sírhelyét (Budapest, Fiumei úti sírkert, ). 7. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szeptember 12-én tartott soros ülésén 62/2018. számú határozatával B kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Karasszon Dénes sírhelyét (Csengőd, köztemető, Horváth család sírboltja). 8. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság november 7-én tartott soros ülésén 69/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Kulcsár Győző, olimpiai bajnok vívó sírhelyét (Budapest, Farkasréti temető, 935/ ). 9. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság november 7-én tartott soros ülésén 70/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Fadlallah el Hedad Mihály, katonatiszt, lótenyésztő sírhelyét (Bábolna, köztemető). 10. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság november 7-én tartott soros ülésén 71/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Hollósy-Kuthy László, katonatiszt sírhelyét (Székesfehérvár, Hosszú temető, ). 11. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság november 7-én tartott soros ülésén 72/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Kohn Schwerin Götz, főrabbi sírhelyét (Baja, régi zsidó temető). 12. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság november 7-én tartott soros ülésén 73/2018. számú határozatával B kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Szervátiusz Tibor, szobrászművész sírhelyét (Budapest, Fiumei úti sírkert, ).

18 1966 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám 13. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság december 19-én tartott soros ülésén 80/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Közi Horváth József, katolikus pap, teológus, politikus sírhelyét (Agyagosszergény, köztemető). 14. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság december 19-én tartott soros ülésén 81/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Somogytúri Kunffy Adolf, gazdálkodó, katonatiszt sírhelyét (Kaposvár, Zsidó temető). 15. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság december 19-én tartott soros ülésén 82/2018. számú határozatával B kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Déry Gabriella, operaénekes sírhelyét (Budapest, Farkasréti temető, 60-1BURK 0 0 3). 16. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság december 19-én tartott soros ülésén 83/2018. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Tamási Lajos, költő sírhelyét (Budapest, Farkasréti temető, 7/ ). 17. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság december 19-én tartott soros ülésén 84/2018. számú határozatával B kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Kovács Sándor, 1956-os forradalmár, tábornok sírhelyét (Budapest, Csepeli temető, ). 18. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság december 19-én tartott soros ülésén 88/2018. számú határozatával B kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Sándor Károly, labdarúgó sírhelyét (Budapest, Farkasréti temető, /606). 19. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság január 30-án tartott soros ülésén 2/2019. számú határozatával B kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Fodor Géza, dramaturg, esztéta, egyetemi tanár sírhelyét (Budapest, Farkasréti temető, BURK 12). 20. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság január 30-án tartott soros ülésén 7/2019. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította gróf Zichy Eleonóra, író, költő, zeneszerző sírhelyét (Polgárdi, Batthyány-kastélykert, sírdomb). 21. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság február 20-án tartott soros ülésén 11/2019. számú határozatával B kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította az alábbi sírhelyeket: 1. Tőkéczki László, történész (Budapest, Fiumei úti sírkert, 36/ ) 2. Kerényi Imre, filmrendező, színigazgató (Budapest, Fiumei úti sírkert, 41 0 A 5/6) 3. Vajna András György, filmproducer, kormánymegbízott (Budapest, Fiumei úti sírkert, /10) 22. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság február 20-án tartott soros ülésén 12/2019. számú határozatával A kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította az alábbi Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett katonák sírhelyeit: 1. Fehér Ernő (Tüskevár, köztemető) 2. Drezsik Gyula (Balatonalmádi, Vörösberényi katolikus temető) 23. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság március 20-án tartott soros ülésén 20/2019. számú határozatával B kategóriában a nemzeti sírkert részévé nyilvánította Tandori Dezső, költő, író, műfordító sírhelyét (Budapest, Fiumei úti sírkert, 41 U 1 51). Budapest, március 25. Dr. Boross Péter s. k., elnök

19 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám 1967 Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívása Nyíregyháza közigazgatási területén autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási szolgáltatás ellátására Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Kiíró) Közgyűlése a személyszállítási szolgáltatásokról szóló évi XLI. törvényben foglaltaknak megfelelően Nyíregyháza közigazgatási területén autóbusszal végzett, menetrend szerinti személyszállítás közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátására pályázatot ír ki. I. A pályázat kiírójának neve, címe, elérhetőségei: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Kapcsolattartó: dr. Erdélyi-Mester Enikő, közbeszerzési referens Telefon: +36 (42) /116 Fax: +36 (42) Eljárásba bevont szervezet: Bagaméry-Szalay Ügyvédi Iroda (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 23.); inf bs zui.h u II. Az eljárás tárgya Autóbusszal végzett, menetrend szerinti helyi tömegközlekedési szolgáltatás ellátása szolgáltatási koncessziós eljárás eredményeként megkötött közszolgáltatási szerződés keretében. A személyszállítást meghatározott menetrend szerint kell végezni. A részletes követelményrendszert, a pályázaton való részvétel feltételeit, valamint a pályázat benyújtásához szükséges információkat a pályázati kiírás tartalmazza. A szerződés volumene hkkm (hasznos kocsikilométer teljesítmény, amely nem tartalmazza a szolgáltató rezsifutásait) + 20%/év. III. A pályázaton való részvétel feltételei 3.1. A pályázat A pályázatot a Kiíró a személyszállítási szolgáltatásokról szóló évi XLI. törvény 23. -a szerint folytatja le Részvételi feltételek A pályázat nyílt, azon részt vehetnek belföldi vagy külföldi székhelyű jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok vagy azok konzorciuma. Az Európai Gazdasági Térségen kívüli székhelyű szolgáltató a pályázaton abban az esetben vehet részt, ha országában is biztosított a menetrend szerinti autóbuszközlekedésben a nemzeti elbánás a külföldiek számára Főbb pályázati, alkalmassági feltételek A pályázónak konzorcium esetén annak egyik tagjának a személyszállítási szolgáltatásokról szóló évi XLI. törvény 10. (1) és (2) bekezdésében megjelölt autóbuszos személyszállító engedéllyel, és a jelen felhívás megjelenését megelőző 2 évben, min. 1 év folyamatos menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási gyakorlattal (ideértve: autóbusszal végzett helyi vagy helyközi személyszállítási szolgáltatás nyújtása, vagy menetrend szerinti személyszállítási tevékenységet biztosító autóbuszok üzemeltetése) kell rendelkeznie. A Pályázati kiírás további szakmai és egyéb alkalmassági feltételeket is tartalmaz. A pályázaton való részvétel részletes feltételeit a Pályázati kiírás tartalmazza, így különösen a részvételre az jogosult, akivel szemben nem állnak fenn a Pályázati kiírás -ban foglalt kizáró okok, és megfelel a Pályázati kiírás -ban meghatározott műszaki, szakmai és pénzügyi alkalmassági feltételeknek, a Pályázati kiírás -t megvásárolta és megfizette a pályázati biztosítékot.

20 1968 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 22. szám IV. A Pályázati kiírás beszerzésének feltételei A Pályázati kiírás ellenértéke: Ft + áfa. A Pályázati kiírás ellenértékét a pályázó átutalással teljesítheti a Kiíró OTP Bank Nyrt.-nél vezetett számú bankszámlájára. A Pályázati kiírás az átutalási megbízás másolatával vehető át ügyfélfogadási időben (hétfő csütörtök: , péntek: 8 14), a következő címen: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Polgármesteri Kabinet A épület 113. szoba. A Pályázati kiírás kérésre az erre vonatkozó igény kézhezvételétől számított öt munkanapon belül postai úton kerül megküldésre, amennyiben az ellenérték megtérítését a pályázó igazolja. A megvásárolt Pályázati kiírás másra át nem ruházható, az kizárólag a tárgyi pályázati ajánlattételhez kapcsolódóan használható fel. A Pályázati kiírás megvétele előfeltétele az eljárásban való részvételnek. Amennyiben több vállalkozás együttesen kíván pályázatot leadni (konzorcium), akkor elég csak az egyik vállalkozásnak a Pályázati kiírás -t megvásárolnia. V.1. Ajánlattételi határidő és az ajánlatok felbontásának időpontja óra; helye: Bagaméry-Szalay Ügyvédi Iroda (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 23.) V.2. Tárgyalás tervezett időpontja óra; helye: Bagaméry-Szalay Ügyvédi Iroda (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 23.). A tárgyalási szakaszra vonatkozó részleteket a Pályázati kiírás tartalmazza. V.3. Végleges ajánlattételi határidő tervezett időpontja (ajánlati kötöttség kezdő napja) óra; helye: Bagaméry-Szalay Ügyvédi Iroda (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 23.) VI. Az eredményhirdetés legkésőbbi időpontja óra; helye: Bagaméry-Szalay Ügyvédi Iroda (4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 23.) VII. A szerződéskötés legkésőbbi időpontja óra; helye: a Kiíró székhelye (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) VIII. A közszolgáltatás megkezdésének határnapja IX. A szerződés időtartama A szolgáltatás megkezdésétől számított 10 év.

21 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám 1969 X. Az elbírálás módja és szempontjai Bírálati szempont Az önkormányzat részéről fizetendő veszteség ellentételezésének éves mértéke (Ft; előny a kisebb; arányosítás) Igényvezérelt közlekedés feltételrendszerének kialakítása és megvalósítása napjától kezdődően (Igen/Nem; abszolút értékelés) A Kiíró által megjelölt három kiemelt jegy- és bérletértékesítési ponton 0 24 órás értékesítés megvalósítása jegyértékesítő automatán keresztül (Igen/Nem; abszolút értékelés) Elérhető maximális pontszám Súlyszám 100, , ,00 10 A pályázatban megadni kért adatok pontos meghatározási módjára és az értékelés módszerére a Pályázati kiírás részletes szabályokat határoz meg. XI. Egyéb információk 1. A Kiíró a szakmai ajánlat kialakításához az alábbi lényeges információkat emeli ki, melyekre vonatkozó részletes feltételek a Pályázati kiírás -ban kerülnek kifejtésre. 2. A jelenlegi szolgáltatóval kötött közszolgáltatási szerződésben foglalt kötelezettség alapján a Pályázati kiírás részeként a Kiíró szolgáltató váltás esetén előírja a pályázó részére a jelenlegi szolgáltató (Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.) munkavállalóinak meghatározott feltételekkel való átvételét. 3. A szolgáltatást részben a Kiíró tulajdonát képező 36 db szóló és 5 db csuklós gázüzemű (CNG) városi kivitelű autóbusszal kell végezni. 4. A Kiíró IKOP projekt keretében támogatást nyert el elektromos üzemű autóbuszok beszerzésére, amelynek alapján 6 (+1) db midi kivitelű jármű beszerzésének előkészítése folyamatban van. A szolgáltatást a rendelkezésre állás időpontjától e járművek bevonásával kell végezni azzal, hogy ezen eszközök beszerzésére a Kiíró nem vállal kötelezettséget. 5. A Petőfi téri autóbuszállomáson és a Sóstói úti, Örökösföldi (Szalag utcai) decentrumokon található végállomási infrastruktúra nem a Kiíró, hanem a jelenlegi szolgáltató tulajdonában állnak. A Petőfi téri autóbuszállomás nemcsak a helyi, hanem a helyközi közlekedésben résztvevő járművek végállomásoztatására is szolgál. 6. A telephely biztosítása a pályázó feladata. A jelenlegi szolgáltató saját tulajdonú telephelyet használ, amely a helyi üzem mellett a helyközi szolgáltatást végző járművei üzemeltetését is biztosítja. A Kiíró alternatív, ideiglenes telephely kialakítására alkalmas ingatlannal nem rendelkezik. A Kiíró tervezi az új telephely megvalósítását európai uniós források bevonásával, melynek jövőbeni üzemeltetése a nyertes pályázó feladata lesz. 7. A Kiíró rendelkezésére álló, a közszolgáltatás bevételekkel nem fedezett költségeinek ellentételezésére fordítható források éves összege millió Ft. A Kiíró fenntartja a jogot arra, hogy a rendelkezésére álló forrásokat meghaladó összegű pályázat(ok) esetén az eljárást eredménytelennek nyilvánítsa. 8. A Kiíró a pályázaton való részvételt pályázati biztosíték megfizetéséhez köti, melynek összege: Ft, azaz ötmillió forint. 9. Pályázati kötöttség minimális időtartama: 60 nap (a tárgyalási szakasz lezárását követő végleges ajánlattételi határidőtől számítva).

22 1970 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 22. szám V. Hirdetmények Budapest Főváros Kormányhivatala hirdetménye bélyegző érvénytelenítéséről Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. Kerületi Hivatala 134. sorszámú körbélyegzője március 19. napjától nem fellelhető, ezen naptól az elveszett hivatalos bélyegzővel ellátott minden irat érvénytelen, joghatás kiváltására alkalmatlan. Az elveszett hivatalos körbélyegző lenyomata tartalmazza: a) Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. Kerületi Hivatala megnevezését, b) Magyarország címerét, c) a 134. sorszámot. A Hivatalos Értesítőt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter. A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4. A Hivatalos Értesítő hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a honlapon érhető el. A Hivatalos Értesítő oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Köves Béla ügyvezető.

Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s

Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 1. oldal Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívása autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás

Részletesebben

A D A T L A P a belügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgaelnöki névjegyzékébe kerüléshez

A D A T L A P a belügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgaelnöki névjegyzékébe kerüléshez 1 A D A T L A P a belügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgaelnöki névjegyzékébe kerüléshez új pályázat benyújtása: hosszabbítás: nyilvántartásba vétel időpontja:... név:... születési

Részletesebben

A D A T L A P. a belügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgaelnöki névjegyzékébe kerüléshez

A D A T L A P. a belügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgaelnöki névjegyzékébe kerüléshez 1 A D A T L A P a belügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgaelnöki névjegyzékébe kerüléshez új pályázat benyújtása: hosszabbítás: nyilvántartásba vétel időpontja:... név:... születési

Részletesebben

Magyar joganyagok - 20/2011. (VI. 30.) KüM utasítás - a külképviseleteken devizában 2. oldal b) a konzuli tisztviselőnél kezdeményezett közigazgatási

Magyar joganyagok - 20/2011. (VI. 30.) KüM utasítás - a külképviseleteken devizában 2. oldal b) a konzuli tisztviselőnél kezdeményezett közigazgatási Magyar joganyagok - 20/2011. (VI. 30.) KüM utasítás - a külképviseleteken devizában 1. oldal 20/2011. (VI. 30.) KüM utasítás a külképviseleteken devizában, illetve valutában beszedett vízumeljárási díjaknak,

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 55. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 55. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 55. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2016. október 28., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 51/2016. (X. 28.) EMMI utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 5078 IV. Egyéb közlemények

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014. az Országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzékbe történő felvételre

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014. az Országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzékbe történő felvételre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2014. az Országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzékbe történő felvételre A Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 15. (1) bekezdése,

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XIII. évfolyam 12. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2012. OKTÓBER 11. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI ZMJVK 158/2012. (X.10.) sz. hat. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Részletesebben

RSZR., RTR., RT., SZV.

RSZR., RTR., RT., SZV. Ssz. Név Szakterület Jogosultság érvényessége 1. Ambrus Lajos BVF, KÜ, RŐ 2021.12.31 2. Antal Ferenc TSZ. 2019.12.31 3. Antoni János MNY., SZV., KVŐ., KÜ, RŐ 2023.12.31 4. Arany Sándor József SZV 2020.12.31

Részletesebben

RSZR., RTR., RT., SZV.

RSZR., RTR., RT., SZV. Ssz. Név Szakterület Jogosultság érvényessége 1. Ambrus Lajos BVF, KÜ, RŐ 2021.12.31 2. Antal Ferenc TSZ. 2019.12.31 3. Antoni János MNY., SZV., KVŐ., KÜ, RŐ 2023.12.31 4. Arany Sándor József SZV 2020.12.31

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 157. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 157. szám MAGYAR KÖZLÖNY 157. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 27., szerda Tartalomjegyzék 12/2017. (IX. 27.) HM rendelet A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól

Részletesebben

KV., KS., RSZK., TÜ., TE.

KV., KS., RSZK., TÜ., TE. Ssz. Név Szakterület Jogosultság érvényessége 1. Ambrus István KV., KS., RSZK., TÜ., TE. 2018.12.31 2. Ambrus Lajos BVF, KÜ, RŐ 2021.12.31 3. Antal Ferenc TSZ. 2019.12.31 4. Antoni János MNY., SZV., FBŐ.,

Részletesebben

KV., KS., RSZK., TÜ., TE.

KV., KS., RSZK., TÜ., TE. Ssz. Név Szakterület Jogosultság érvényessége 1. Ambrus István KV., KS., RSZK., TÜ., TE. 2018.12.31 2. Ambrus Lajos BVF, KÜ, RŐ 2021.12.31 3. Antal Ferenc TSZ. 2019.12.31 4. Antoni János MNY., SZV., FBŐ.,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 84. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 84. szám MAGYAR KÖZLÖNY 84. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 13., szerda Tartalomjegyzék 263/2018. (VI. 13.) KE határozat Államtitkári kinevezésről 4260 264/2018. (VI. 13.) KE határozat Államtitkári

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 127. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 127. szám MAGYAR KÖZLÖNY 127. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. július 22., hétfő Tartalomjegyzék 294/2019. (VII. 22.) KE határozat Közigazgatási államtitkári kinevezésről 4896 295/2019. (VII. 22.) KE határozat

Részletesebben

Jogosultság Ssz. Név Szakterület érvényessége Ádám Viktor Kf., Rsz. (Bü., kk., hr.), Rt., Fbő

Jogosultság Ssz. Név Szakterület érvényessége Ádám Viktor Kf., Rsz. (Bü., kk., hr.), Rt., Fbő Ssz. Név Szakterület Jogosultság érvényessége 1. Ambrus István KV., KS., RSZK., TÜ., TE. 2018.12.31 2. Ambrus Lajos BVF, KÜ, RŐ 2021.12.31 3. Ádám Viktor Kf., Rsz. (Bü., kk., hr.), Rt., Fbő. 2017.12.31

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 136. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 136. szám MAGYAR KÖZLÖNY 136. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. július 31., szerda Tartalomjegyzék 318/2019. (VII. 31.) KE határozat Bírói felmentésről 5644 319/2019. (VII. 31.) KE határozat Bírói felmentésről

Részletesebben

Jogosultság Ssz. Név Szakterület érvényessége Ádám Viktor Kf., Rsz. (Bü., kk., hr.), Rt., Fbő

Jogosultság Ssz. Név Szakterület érvényessége Ádám Viktor Kf., Rsz. (Bü., kk., hr.), Rt., Fbő Ssz. Név Szakterület Jogosultság érvényessége 1. Ambrus István KV., KS., RSZK., TÜ., TE. 2018.12.31 2. Ádám Viktor Kf., Rsz. (Bü., kk., hr.), Rt., Fbő. 2017.12.31 3. Antal Ferenc TSZ. 2019.12.31 4. Antoni

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2018. május 10., csütörtök Tartalomjegyzék I. Utasítások 5/2018. (V. 10.) LÜ utasítás az ügyészi szervezetben adományozható elismerésekről szóló

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 182. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 182. szám MAGYAR KÖZLÖNY 182. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. november 21., szerda Tartalomjegyzék 43/2018. (XI. 21.) MNB rendelet A kötelező jegybanki tartalék kiszámításáról, illetve képzésének és elhelyezésének

Részletesebben

Külképviseleti választás 2. forduló. (Végleges adatok alapján) 1. A külképviseleteken 2. fordulóban szavazó választópolgárok száma

Külképviseleti választás 2. forduló. (Végleges adatok alapján) 1. A külképviseleteken 2. fordulóban szavazó választópolgárok száma Külképviseleti választás 2. (Végleges adatok alapján) 1. A külképviseleteken 2. ban szavazó választópolgárok száma 2. külképviseleti Település Ország névjegyzéki létszám (fő) 1 Abu Dhabi Egyesült Arab

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. március 29., péntek Tartalomjegyzék 10/2019. (III. 29.) BM rendelet A mezőgazdasági vízszolgáltató művek üzemeltetéséről szóló 2/1997. (II. 18.)

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 88. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 88. szám MAGYAR KÖZLÖNY 88. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 18., hétfő Tartalomjegyzék 64/2018. (VI. 18.) ME határozat Helyettes államtitkárok felmentéséről 4350 65/2018. (VI. 18.) ME határozat Helyettes

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 45. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 45. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 45. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2015. szeptember 11., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 23/2015. (IX. 11.) BM utasítás a migrációs helyzet kezelésével kapcsolatos feladatokat

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 152. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 152. szám MAGYAR KÖZLÖNY 152. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. október 4., csütörtök Tartalomjegyzék 27/2018. (X. 4.) BM rendelet A megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. szeptember 15., kedd Tartalomjegyzék 269/2015. (IX. 15.) Korm. rendelet A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetéséről, valamint a

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. augusztus 8., kedd Tartalomjegyzék 1496/2017. (VIII. 8.) Korm. határozat A 2017. évi határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről szóló

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 109. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 109. szám MAGYAR KÖZLÖNY 109. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. július 11., szerda Tartalomjegyzék 126/2018. (VII. 11.) Korm. rendelet Az IKARUS Egyedi Autóbusz Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság stratégiailag

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám MAGYAR KÖZLÖNY 75. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. május 30., szerda Tartalomjegyzék 10/2018. (V. 30.) BM rendelet Az Országgyűlési Őrség parancsnoki nyomozásának különös szabályairól 3938 11/2018.

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Közszolgáltatási szerződés keretében végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási feladatok ellátására kiírt pályázat eredményének megállapítása,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. május 22., kedd Tartalomjegyzék 196/2018. (V. 22.) KE határozat Államtitkárok kinevezéséről 3649 197/2018. (V. 22.) KE határozat Államtitkári

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2002. szeptember 11., szerda 118. szám TARTALOMJEGYZÉK 24/2002. (IX. 11.) BM IM MeHVM e. r. 78/2002. (IX. 11.) ME h. 79/2002. (IX.

Részletesebben

Bő. (Tő., Vő., Bkő., Fbő., Psz., Rvb.), Bsz. I. (Bsz. II.), Kf., Mny., Pő. (Dbl.), Resz. (Rősz., Hrsz.), Rő. (Kőr., Oők., Hrő., Krvrő.

Bő. (Tő., Vő., Bkő., Fbő., Psz., Rvb.), Bsz. I. (Bsz. II.), Kf., Mny., Pő. (Dbl.), Resz. (Rősz., Hrsz.), Rő. (Kőr., Oők., Hrő., Krvrő. Ssz. Név Szakterület Jogosultság érvényessége 1. Ambrus István KV., KS., RSZK., TÜ., TE. 2018.12.31 2. Ádám Viktor Kf., Rsz. (Bü., kk., hr.), Rt., Fbő. 2017.12.31 3. András István Bő. (Tő., Vő., Bkő.,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Szent István tér Mélygarázs Beruházó és Üzemeltető Kft. üzletrészének értékesítésére 1. A pályázat

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 17. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 17. szám MAGYAR KÖZLÖNY 17. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. február 7., csütörtök Tartalomjegyzék 3/2019. (II. 7.) HM rendelet A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 2. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 2. szám MAGYAR KÖZLÖNY 2. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. január 6., péntek Tartalomjegyzék 1007/2017. (I. 6.) Korm. határozat A Jézus Szent Szíve Testvérület tolentinói Jézus Szent Szíve templom földrengést

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 15. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 15. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 15. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2015. március 27., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 8/2015. (III. 27.) KKM utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 1530 II. Nemzetközi szerződésekkel

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó munkáltatói jogkörökről és azok gyakorlására feljogosított

Részletesebben

A külügyminiszter 2/2006. KüM utasítása

A külügyminiszter 2/2006. KüM utasítása A külügyminiszter 2/2006. KüM utasítása a külképviseleteken devizában, illetve valutában beszedett vízum eljárási díjaknak, konzuli díj- és illetékbevételeknek, valamint a konzuli cselekményekhez kapcsolódó

Részletesebben

H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ évi 23. szám 3539

H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ évi 23. szám 3539 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 23. szám 3539 A vidékfejlesztési miniszter 10/2012. (V. 31.) VM utasítása a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 117. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 117. szám MAGYAR KÖZLÖNY 117. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. július 14., péntek Tartalomjegyzék 207/2017. (VII. 14.) Korm. rendelet A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 112. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 112. szám MAGYAR KÖZLÖNY 112. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. június 28., péntek Tartalomjegyzék 156/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet A veszélyes áruk szállításáról szóló egyes kormányrendeletek módosításáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 121. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 121. szám MAGYAR KÖZLÖNY 121. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. július 10., szerda Tartalomjegyzék 1412/2019. (VII. 10.) Korm. határozat A Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány létrehozásáról,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 105. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek. Tartalomjegyzék. 199/2010. (VI. 18.) Korm.

MAGYAR KÖZLÖNY. 105. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek. Tartalomjegyzék. 199/2010. (VI. 18.) Korm. MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek 105. szám Tartalomjegyzék 199/2010. (VI. 18.) Korm. rendelet 1/2010. (VI. 18.) NFM rendelet 1132/2010. (VI. 18.) Korm. határozat

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék 2011/3. szám Budapest, 2011. április 13. Szám: 11529/2011. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Utasítások: Tartalomjegyzék 1. 5/2011. (IV. 08.) ORFK utasítás a Rendőrség

Részletesebben

4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték:

4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest II. ker. Hárshegyi út 1. szám alatti ingatlan (10937/21 Hrsz) tulajdonjogának értékesítésére

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. augusztus 19., péntek Tartalomjegyzék 288/2016. (VIII. 19.) KE határozat Egyetemi tanári kinevezésről 12128 289/2016. (VIII. 19.) KE határozat

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. április 26., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 15/2013. (IV. 26.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 2722 IV. Egyéb közlemények

Részletesebben

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése 4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 180. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 180. szám MAGYAR KÖZLÖNY 180. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. november 17., szombat Tartalomjegyzék 1580/2018. (XI. 17.) Korm. határozat A kiemelt budapesti közösségi fejlesztések keretében az IKOP-3.1.0-15-2015-00001

Részletesebben

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. Őrzés-védelmi szolgáltatás és tűzjelző valamint kamerás megfigyelő és riasztó/vagyonvédelmi rendszerek kezelése megrendelése a Budapest Főváros Kormányhivatala által használt ingatlanok közül 58 db ingatlanra

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm.

MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm. MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. augusztus 16., hétfõ 133. szám Tartalomjegyzék 229/2010. (VIII. 16.) Korm. rendelet 69/2010. (VIII. 16.) ME határozat 70/2010. (VIII. 16.) ME határozat

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. június 30., kedd Tartalomjegyzék 2015. évi LXXXIX. törvény A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás A és B

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi szervezetéről, főbb feladatairól, továbbá tevékenységének

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 44. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 44. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 44. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2017. szeptember 8., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 35/2017. (IX. 8.) MvM utasítás a fejezeti kezelésű előirányzatokkal és a központi kezelésű

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat a Győr Megyei Jogú Város Közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend

Részletesebben

A Kormány 126/2019. (V. 30.) Korm. rendelete az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről

A Kormány 126/2019. (V. 30.) Korm. rendelete az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről 3192 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2019. évi 92. szám A Kormány 126/2019. (V. 30.) Korm. rendelete az idegenrendészeti szerv kijelöléséről és hatásköréről A Kormány a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 25., hétfő Tartalomjegyzék 1707/2017. (IX. 25.) Korm. határozat A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2018. augusztus 1., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 7/2018. (VIII. 1.) ME utasítás a Miniszterelnöki Kormányiroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYAR KÖZLÖNY 61. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. április 9., kedd Tartalomjegyzék 75/2019. (IV. 9.) Korm. rendelet Az önkormányzati ASP rendszerről szóló 257/2016. (VIII. 31.) Korm. rendelet,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 193. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 193. szám MAGYAR KÖZLÖNY 193. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. december 5., szerda Tartalomjegyzék 1642/2018. (XII. 5.) Korm. határozat A MÁV-START Zrt. EUROFIMA 11 szerződésszámú hitelének visszafizetéséről

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 1., szerda Tartalomjegyzék 18/2017. (II. 1.) Korm. rendelet Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi

Részletesebben

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete

A Munkaanyag nem tekinthető a Minisztérium álláspontjának. A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete 1 TERVEZET! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv gazdasági rendszerének átalakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

1. melléklet az előterjesztéshez

1. melléklet az előterjesztéshez 1. melléklet az előterjesztéshez Az igazságügyi miniszter /2015. (. ) IM rendelete az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról 1. számú melléklet A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám MAGYAR KÖZLÖNY 143. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. október 18., szombat Tartalomjegyzék 31/2014. (X. 18.) NGM rendelet A nemzetgazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 1/2013.

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 156. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 156. szám MAGYAR KÖZLÖNY 156. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 25., hétfő Tartalomjegyzék 2017. évi CV. törvény A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény és a településkép védelméről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 4. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 19. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 19. szám MAGYAR KÖZLÖNY 19. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 9., csütörtök Tartalomjegyzék 1066/2017. (II. 9.) Korm. határozat Az Arany János-emlékév programjainak megvalósításához szükséges feladatokról

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYAR KÖZLÖNY 79. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 5., kedd Tartalomjegyzék 8/2018. (VI. 5.) OGY határozat Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról 3982 9/2018.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. március 14., kedd Tartalomjegyzék 11/2017. (III. 14.) FM rendelet A Gyöngyösi Sár-hegy természetvédelmi terület bővítéséről és természetvédelmi

Részletesebben

BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE

BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE Belügyminiszter a rendészeti alapvizsgáról és a rendészeti szakvizsgáról, a Rendészeti Alap- és Szakvizsga Bizottságról,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 20/2013. (V. 28.) BM rendelet - a belügyminiszter ágazatába tar 2. oldal 1. melléklet a 20/2013. (V. 28.) BM rendelethez1 A belügy

Magyar joganyagok - 20/2013. (V. 28.) BM rendelet - a belügyminiszter ágazatába tar 2. oldal 1. melléklet a 20/2013. (V. 28.) BM rendelethez1 A belügy Magyar joganyagok - 20/2013. (V. 28.) BM rendelet - a belügyminiszter ágazatába tar 1. oldal 20/2013. (V. 28.) BM rendelet a belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről,

Részletesebben

a Képviselő-testület január 25-én tartandó ülésére

a Képviselő-testület január 25-én tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. január 25-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő város közigazgatási területén, menetrend szerinti helyi autóbuszközlekedés közszolgáltatási

Részletesebben

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM IRM/CGKFO/481/2009 MUNKAANYAG a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról Budapest, 2009.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 16. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 16. szám MAGYAR KÖZLÖNY 16. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. február 8., csütörtök Tartalomjegyzék 37/2018. (II. 8.) KE határozat Bírói felmentésről 623 38/2018. (II. 8.) KE határozat Bírói felmentésről

Részletesebben

A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK

A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülése Dr. Szalai János mk. alez. Nógrád MVB titkár 2013. november 07. Mottó Ami bekövetkezhet, arra fel kell készülni,

Részletesebben

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon: + 36 (1) 511-1922 Fax: + 36 (1) 511-1982

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 111. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 111. szám MAGYAR KÖZLÖNY 111. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. július 16., hétfő Tartalomjegyzék 17/2018. (VII. 16.) AM rendelet Az Aggtelek-Rudabánya-Szendrői hegység földtani alapszelvényeinek védetté nyilvánításáról

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése szerint létrehozott fővárosi államigazgatási kollégium

Részletesebben

8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM

8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM 8/2014. (II. 28.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás módosításáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint

Részletesebben

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Postai cím: Havashalom u. 43. Város/Község:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 14684-6 / 2018. Javaslat Salgótarján megyei jogú város helyi közösségi autóbusz-közlekedés közszolgáltatás ellátására kiírt pályázat eredményével kapcsolatos

Részletesebben

A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek

A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 15/2012. (X. 18.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. szeptember 5., hétfő Tartalomjegyzék 272/2016. (IX. 5.) Korm. rendelet A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére

Részletesebben

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. szeptember 10., kedd Tartalomjegyzék 219/2019. (IX. 10.) Korm. rendelet A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003.

Részletesebben

I. A temetkezési szolgáltatási tevékenység végzőjének adatai

I. A temetkezési szolgáltatási tevékenység végzőjének adatai Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatalának Hatósági Osztálya 3200 Gyöngyös, Fő tér 13. Telefon: 06-37/510-351, 510-354 Fax: 06-37/510-300/433 mellék K É R E L E M TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁS

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 2. Részletes rendelkezések

1. Általános rendelkezések. 2. Részletes rendelkezések HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2019. évi 15. szám 1257 A Nemzeti Választási Iroda elnökének 2/2019. (III. 11.) NVI utasítása a szavazási levélcsomag személyes átvételére rendelkezésre álló időszak megállapításáról

Részletesebben

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÖZPONTI FELKÉSZÍTÉS 2012 A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Békéscsaba, 2012. február. 15. Dr. Tokovicz József mk. dandártábornok HM Védelmi Hivatal főigazgató Tartalom Jogszabályi alapok A védelmi

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes juttatásokkal kapcsolatos honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 138. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 138. szám MAGYAR KÖZLÖNY 138. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. szeptember 12., szerda Tartalomjegyzék 414/2018. (IX. 12.) KE határozat Bírói felmentésről 29787 415/2018. (IX. 12.) KE határozat Bírói felmentésről

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 115. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 115. szám MAGYAR KÖZLÖNY 115. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. július 20., péntek Tartalomjegyzék 2018. évi XXXIV. törvény A Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz) és Mellékletei 2017.

Részletesebben

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:

Részletesebben

Magyar joganyagok - 32/2010. (XII. 31.) KIM rendelet - a Magyar Közlöny kiadásáról 2. oldal 4. 1 A Magyar Közlönyben a jogszabályok kihirdetésre, más

Magyar joganyagok - 32/2010. (XII. 31.) KIM rendelet - a Magyar Közlöny kiadásáról 2. oldal 4. 1 A Magyar Közlönyben a jogszabályok kihirdetésre, más Magyar joganyagok - 32/2010. (XII. 31.) KIM rendelet - a Magyar Közlöny kiadásáról 1. oldal 32/2010. (XII. 31.) KIM rendelet a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő

Részletesebben

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése 1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő

Részletesebben