HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 55. szám
|
|
- Adél Gáspár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 55. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE október 28., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 51/2016. (X. 28.) EMMI utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 5078 IV. Egyéb közlemények 4/2016. (X. 28.) SZTNH közlemény a Fenntartható Vízipari Megoldások Szakkiállításon bemutatásra kerülő találmányok, védjegyek, formatervezési és használati minták kiállítási kedvezményéről, illetve kiállítási elsőbbségéről 5079 A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye a felszámolók névjegyzékére vonatkozó változásokról 5079 A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekről 5080 Pályázati felhívás Nyíregyháza közigazgatási területén autóbusszal végzett, menetrend szerinti, helyi személyszállítási szolgáltatás ellátására 5083
2 5078 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 55. szám I. Utasítások Az emberi erőforrások minisztere 51/2016. (X. 28.) EMMI utasítása miniszteri biztos kinevezéséről A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló évi XLIII. törvény 38. (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki: 1. A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. (2) bekezdése alapján október 20. napjától április 19. napjáig terjedő időtartamra Vartus Gergelyt az E-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztossá nevezem ki. 2. A miniszteri biztos feladatai: a) az E-health projektek sikeres megvalósításához szükséges folyamatok koordinálása, stratégiai összehangolása más ágazati fejlesztésekkel, b) a programok végrehajtásához szükséges döntés-előkészítési és jogalkotási munkálatok felügyelete, c) a fejlesztésbe bevont egyes elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szervezetekkel való együttműködés által a gyorsabb és hatékonyabb feladatmegoldás elősegítése, d) a rendelkezésre álló hazai és uniós források ágazati szempontból leghatékonyabb felhasználásának elősegítése, e) a korábbi E-health projektekkel történő fejlesztési irányok összehangolása és szintetizálása, f) a programozási időszak E-health stratégiai folyamatok irányvonalainak kijelölésével kapcsolatos javaslatok megfogalmazása és a kapcsolódó uniós források lehívásának lehetőségének vizsgálata, g) az ágazati fejlesztések összehangolásával kapcsolatos együttműködés a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztossal vagy az általa kijelölt személlyel, h) az a) f) pont szerinti feladatkörökkel összefüggésben az emberi erőforrások minisztere által meghatározott eseti, egyedi feladatok ellátása. 3. A miniszteri biztos egyebekben ellátja az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2014. (IX. 16.) EMMI utasítás miniszteri biztosra vonatkozó feladatait. 4. A miniszteri biztos tevékenységét a miniszter az egészségügyért felelős államtitkár útján irányítja. 5. A miniszteri biztos a Ksztv. 38. (6) bekezdése szerinti díjazásra és juttatásokra jogosult. 6. A miniszteri biztost tevékenysége ellátásában a Ksztv. 38. (8) bekezdése szerinti titkárság nem segíti. 7. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. Balog Zoltán s. k., emberi erőforrások minisztere
3 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 55. szám 5079 IV. Egyéb közlemények A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökének 4/2016. (X. 28.) SZTNH közleménye a Fenntartható Vízipari Megoldások Szakkiállításon bemutatásra kerülő találmányok, védjegyek, formatervezési és használati minták kiállítási kedvezményéről, illetve kiállítási elsőbbségéről A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló évi XXXIII. törvény 3. -ának b) pontja, a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló évi XI. törvény 53. -a (1) bekezdésének c) pontja, a formatervezési minták oltalmáról szóló évi XLVIII. törvény 40. -a (1) bekezdésének c) pontja és a használati minták oltalmáról szóló évi XXXVIII. törvény 36. -ának (1) bekezdése alapján közzéteszem, hogy a november 28. és 30. között Budapesten megrendezendő Fenntartható Vízipari Megoldások Szakkiállításon bemutatásra kerülő találmányokat, védjegyeket, formatervezési és használati mintákat az említett jogszabályokban meghatározott kiállítási kedvezmény, illetve kiállítási elsőbbség illeti meg. Farkas Szabolcs s. k., a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökhelyettese A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye a felszámolók névjegyzékére vonatkozó változásokról A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 4. (3) bekezdése és 6/B. (1) bekezdése alapján, a keretszám miatt az új felszámoló névjegyzékbe felvételt nem nyert, de a folyamatban lévő ügyekben még eljáró felszámoló szervezetekről a csődeljárás és a felszámolási eljárásról szóló évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 27/A. (6a) bekezdése alapján vezetett hatósági nyilvántartással kapcsolatos következő változásokat teszi közé: A Cstv. 27/A. (6a) bekezdése alapján vezetett hatósági nyilvántartásból törölve: Felszámoló: NASZÁLYHOLDING Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság Cégjegyzékszám: Székhely: 2600 Vác, Széchenyi utca A változás időpontja: szeptember 13.
4 5080 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 55. szám A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekről A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. (1) bekezdése alapján az alábbi elveszett, megsemmisült gépjárműtörzskönyvek sorszámát teszi közzé: F G I I K K K D L G L K I M K H J J M H M G A I M N K K K K M N K M L G M M M N M M N K K F M K L G N J K N L I N F K I N L L G L E E L N H N A A D N M M H N J L M H M N E B J N M N N M C L E M K M J G L L I D N N I M F E J K M K L N M K M N L N I F M H H G M C L L K J L I N H M M G M G L H K M H D M K K M L K C I F L M K K N H H M M M E J K K D F K G A M H A L E N J M E K H G L M N L H F C D D M L E L I I E K G D G K M N G B I J N I G K M K M L
5 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 55. szám N M M I J C I N I D J D J L J L M I M K G M K I G B F K K D K L H H I E L K H L K M M K M H L H I L N C K L L K N H H L D M A F K J C L B E H F M L L L G M K B L L K H L I M H N C N J C M K L K L F I E H M I I M H L I M I D G K K H K M G M J N H A G M N M M D J N M I N N K D G M M A F C N I J H M B N M F G L L J N L D K C F M B L C L E L N M F A G E N I L E K M J F L J B M J N M N M L M M C L N J N J D I K F D I I D L L G L N H I L M M K I J G L K K I I M K J D J I J H L L N E K J E L M E M H B K M M L J H K M L H E L I M M L N J M J
6 5082 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 55. szám N H E M I E M N L N N N K H M M A K M G N L L N N K M N N N H L H M L I L K M K N I G L A L H N N K D M K N L J M J D N M N D K L M E J H K I C M L D D K K H M M L D J J I I M M I M M J M F L H D L K C I M N N K L N N N C M H K L J M L I N L N N C L K E H L M L H J H J M H N G M I L F M J L J L G M Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
7 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 55. szám 5083 Pályázati felhívás Nyíregyháza közigazgatási területén autóbusszal végzett, menetrend szerinti, helyi személyszállítási szolgáltatás ellátására Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Kiíró) Közgyűlése a személyszállítási szolgáltatásokról szóló évi XLI. törvényben foglaltaknak megfelelően Nyíregyháza közigazgatási területén autóbusszal végzett, menetrend szerinti személyszállítás közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátására pályázatot ír ki. I. A pályázat kiírójának neve, címe, elérhetőségei Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Kapcsolattartó: dr. Mester Enikő közbeszerzési referens Telefon: / /116 Fax: / mester.eniko@nyiregyhaza.hu II. Az eljárás tárgya Autóbusszal végzett, menetrend szerinti helyi tömegközlekedési szolgáltatás ellátása szolgáltatási koncessziós eljárás eredményeként megkötött közszolgáltatási szerződés keretében. A személyszállítást meghatározott menetrend szerint kell végezni. A részletes követelményrendszert, a pályázaton való részvétel feltételeit, valamint a pályázat benyújtásához szükséges információkat a pályázati kiírás tartalmazza. III. A pályázaton való részvétel feltételei 3.1. A pályázat A pályázatot a Kiíró a személyszállítási szolgáltatásokról szóló évi XLI. törvény 23. -a szerint folytatja le Részvételi feltételek A pályázat nyílt, azon részt vehetnek belföldi vagy külföldi székhelyű jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok vagy azok konzorciuma. Az Európai Gazdasági Térségen kívüli székhelyű szolgáltató a pályázaton abban az esetben vehet részt, ha országában is biztosított a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben a nemzeti elbánás a külföldiek számára Főbb pályázati, alkalmassági feltételek A pályázónak konzorcium esetén annak egyik tagjának a személyszállítási szolgáltatásokról szóló évi XLI. törvény 10. (1) és (2) bekezdésében megjelölt autóbuszos személyszállító engedéllyel, valamint a szolgáltatás megkezdésének határidejétől visszamenőleg számított, legalább 1 év folyamatos menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási gyakorlattal (ideértve: autóbusszal végzett helyi vagy helyközi személyszállítási szolgáltatás nyújtása vagy menetrend szerinti személyszállítási tevékenységet biztosító autóbuszok üzemeltetése) kell rendelkeznie. A pályázati kiírás további szakmai és egyéb alkalmassági feltételeket is tartalmaz. A pályázaton való részvétel részletes feltételeit a pályázati kiírás tartalmazza, így különösen a részvételre az jogosult, akivel szemben nem állnak fenn a pályázati kiírásban foglalt kizáró okok, és megfelel a pályázati kiírásban meghatározott műszaki, szakmai és pénzügyi alkalmassági feltételeknek, a pályázati kiírást megvásárolta, és megfizette a pályázati biztosítékot.
8 5084 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő évi 55. szám IV. A pályázati kiírás beszerzésének feltételei A pályázati kiírás ára: Ft + áfa. A pályázati kiírás ellenértékét a pályázó átutalással teljesítheti a Kiíró OTP Bank Nyrt.-nél vezetett számú bankszámlájára. A pályázati kiírás az átutalási megbízás másolatával vehető át ügyfélfogadási időben (hétfő csütörtök: , péntek: ), a következő címen: 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Polgármesteri Kabinet A épület 113. szoba A pályázati kiírás, kérésre az erre vonatkozó igény kézhezvételétől számított öt munkanapon belül postai úton kerül megküldésre, amennyiben az ellenérték megtérítését a pályázó igazolja. A megvásárolt pályázati kiírás másra át nem ruházható. A pályázati kiírás megvétele előfeltétele az eljárásban való részvételnek. Amennyiben több vállalkozás együttesen kíván pályázatot leadni, akkor elég csak az egyik vállalkozásnak a pályázatot megvásárolnia. V. Az ajánlattételi határidő és az ajánlatok felbontásának időpontja december VI. Az eredményhirdetés legkésőbbi időpontja december óra. VII. A szerződéskötés legkésőbbi időpontja december óra. VIII. A közszolgáltatás megkezdésének határnapja május 1. IX. A szerződés időtartama A szolgáltatás megkezdésétől számított 10 év.
9 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 55. szám 5085 X. Az elbírálás módja és szempontjai A pályázat bírálati szempontjai az alábbiak: Bírálati szempont 1. Az önkormányzat részéről vállalandó, a szolgáltató évre eső teljesítése esetleges veszteségei ellentételezésének mértéke 2. Igényvezérelt közlekedés feltételrendszerének kialakítása és megvalósítása legkésőbb december 31-ig 3. Minimális forgalmú időszakok kiszolgálásának költséghatékony megvalósítása, az általános iparági gyakorlathoz képest innovatív megoldások alkalmazásával 4. Digitális jegykezelő készülékek telepítése a szolgáltatáshoz használt járműveken legkésőbb december 31-ig 5. A Kiíró által megjelölt három kiemelt jegy- és bérletértékesítési ponton 0 24 órás értékesítés megvalósítása jegyértékesítő automatán keresztül legkésőbb december 31-ig Elérhető maximális pontszám Súlyszám A pályázatban megadni kért adatok pontos meghatározási módjára és az értékelés módszerére a pályázati kiírás részletes szabályokat határoz meg. XI. Egyéb releváns információk A Kiíró a szakmai ajánlat kialakításához az alábbi lényeges információkat emeli ki, melyekre vonatkozó részletes feltételek a pályázati kiírásban kerülnek kifejtésre. A nyertes pályázóval kötendő közszolgáltatási szerződésben a szolgáltató részére biztosított az előteljesítés lehetősége, legkorábban január 1-től. A jelenlegi szolgáltatóval kötött közszolgáltatási szerződésben foglalt kötelezettség alapján a pályázati kiírás részeként a Kiíró szolgáltatóváltás esetén előírja a pályázó részére a jelenlegi szolgáltató (Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.) munkavállalóinak meghatározott feltételekkel való átvételét május 1-jétől a szolgáltatást részben a Kiíró által beszerzett 36 db szóló és 5 db csuklós gázüzemű (CNG) városi kivitelű autóbusszal kell végezni. A Kiíró IKOP projekt keretében támogatást nyert el elektromos üzemű autóbuszok beszerzésére, amelynek alapján 6 (+1) db midi kivitelű jármű beszerzésének előkészítése folyamatban van, amelyek legkésőbb október 10-ig a Kiíró rendelkezésére kell, hogy álljanak. A szolgáltatást a rendelkezésre állás időpontjától e járművek bevonásával kell végezni. A Petőfi téri autóbuszállomáson és a Sóstói úti, Örökösföldi (Szalag utcai) decentrumokon található végállomási infrastruktúra a jelenlegi szolgáltató tulajdonában áll. A Petőfi téri autóbuszállomás nemcsak a helyi, hanem a helyközi közlekedésben részt vevő járművek végállomásoztatására is szolgál. A jelenlegi szolgáltató saját tulajdonú telephelyet használ, amely a helyi üzem mellett a helyközi szolgáltatást végző járművei üzemeltetését is biztosítja. A Kiíró alternatív, ideiglenes telephely kialakítására alkalmas ingatlannal rendelkezik, és tervezi új telephely megvalósítását európai uniós források bevonásával. A Kiíró rendelkezésére álló, a közszolgáltatás bevételekkel nem fedezett költségeinek ellentételezésére fordítható források összege a január 1. és december 31. közötti időszakra vetítetten 430 millió Ft. A Kiíró fenntartja a jogot arra, hogy a rendelkezésére álló forrásokat meghaladó összegű pályázat(ok) esetén az eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.
10 5086 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ évi 55. szám A Hivatalos Értesítőt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter. A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4. A Hivatalos Értesítő hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a honlapon érhető el. Felelős kiadó: dr. Salgó László Péter. A Hivatalos Értesítő oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Felelős kiadó: Köves Béla ügyvezető.
Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 2. oldal A pályázónak - konzorcium esetén annak egyik tagjának - a s
Magyar joganyagok - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívá 1. oldal Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívása autóbusszal végzett helyi menetrend szerinti személyszállítás
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE
XIII. évfolyam 12. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2012. OKTÓBER 11. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI ZMJVK 158/2012. (X.10.) sz. hat. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének
MAGYAR KÖZLÖNY 127. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 127. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. július 22., hétfő Tartalomjegyzék 294/2019. (VII. 22.) KE határozat Közigazgatási államtitkári kinevezésről 4896 295/2019. (VII. 22.) KE határozat
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2018. augusztus 1., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 7/2018. (VIII. 1.) ME utasítás a Miniszterelnöki Kormányiroda Szervezeti és Működési Szabályzatáról
MAGYAR KÖZLÖNY 84. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 84. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 13., szerda Tartalomjegyzék 263/2018. (VI. 13.) KE határozat Államtitkári kinevezésről 4260 264/2018. (VI. 13.) KE határozat Államtitkári
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 4. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
MAGYAR KÖZLÖNY 19. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 19. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 9., csütörtök Tartalomjegyzék 1066/2017. (II. 9.) Korm. határozat Az Arany János-emlékév programjainak megvalósításához szükséges feladatokról
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. április 26., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 15/2013. (IV. 26.) KIM utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 2722 IV. Egyéb közlemények
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 14684-6 / 2018. Javaslat Salgótarján megyei jogú város helyi közösségi autóbusz-közlekedés közszolgáltatás ellátására kiírt pályázat eredményével kapcsolatos
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Közszolgáltatási szerződés keretében végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási feladatok ellátására kiírt pályázat eredményének megállapítása,
MAGYAR KÖZLÖNY 136. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 136. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. július 31., szerda Tartalomjegyzék 318/2019. (VII. 31.) KE határozat Bírói felmentésről 5644 319/2019. (VII. 31.) KE határozat Bírói felmentésről
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése
4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:
MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. augusztus 8., kedd Tartalomjegyzék 1496/2017. (VIII. 8.) Korm. határozat A 2017. évi határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről szóló
MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 120. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. augusztus 19., péntek Tartalomjegyzék 288/2016. (VIII. 19.) KE határozat Egyetemi tanári kinevezésről 12128 289/2016. (VIII. 19.) KE határozat
a Képviselő-testület január 25-én tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. január 25-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő város közigazgatási területén, menetrend szerinti helyi autóbuszközlekedés közszolgáltatási
MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. március 29., péntek Tartalomjegyzék 10/2019. (III. 29.) BM rendelet A mezőgazdasági vízszolgáltató művek üzemeltetéséről szóló 2/1997. (II. 18.)
MAGYAR KÖZLÖNY 193. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 193. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. december 5., szerda Tartalomjegyzék 1642/2018. (XII. 5.) Korm. határozat A MÁV-START Zrt. EUROFIMA 11 szerződésszámú hitelének visszafizetéséről
MAGYAR KÖZLÖNY 88. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 88. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 18., hétfő Tartalomjegyzék 64/2018. (VI. 18.) ME határozat Helyettes államtitkárok felmentéséről 4350 65/2018. (VI. 18.) ME határozat Helyettes
Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 4431/2017 CPV Kód: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nyíregyháza MJVÖ "IKOP 3.2.0-15-2016-00013 azonosítószámú 47 db új autóbusz beszerzése, és töltőállomás létesítése című projekt megvalósításához szükséges megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon
Ózd, 2012. május 17. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településf. és Vagyong. O.
J a v a s l a t Ózd Város Önkormányzata által Ózd város közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításra kiírandó pályázati felhívás feltételeinek meghatározására
MAGYAR KÖZLÖNY 2. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 2. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. január 6., péntek Tartalomjegyzék 1007/2017. (I. 6.) Korm. határozat A Jézus Szent Szíve Testvérület tolentinói Jézus Szent Szíve templom földrengést
A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra.
Szám: M/314/2018 Ügyintéző: Takács Péter Tárgy: MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása, akadálymentesítése árajánlat kérése műszaki ellenőri,
MAGYAR KÖZLÖNY 112. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 112. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. június 28., péntek Tartalomjegyzék 156/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet A veszélyes áruk szállításáról szóló egyes kormányrendeletek módosításáról
MAGYAR KÖZLÖNY 117. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 117. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. július 14., péntek Tartalomjegyzék 207/2017. (VII. 14.) Korm. rendelet A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos
MAGYAR KÖZLÖNY 152. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 152. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. október 4., csütörtök Tartalomjegyzék 27/2018. (X. 4.) BM rendelet A megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének
MAGYAR KÖZLÖNY 180. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 180. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. november 17., szombat Tartalomjegyzék 1580/2018. (XI. 17.) Korm. határozat A kiemelt budapesti közösségi fejlesztések keretében az IKOP-3.1.0-15-2015-00001
A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról
1. számú melléklet A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.
AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ
AJÁNLATKÉRÉS ÉS TÁJÉKOZTATÓ (KÖZBESZERZÉSI ÉRTÉKHATÁR ALATTI BESZERZÉS) A MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása kiviteli tervdokumentációjának
MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 135. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. szeptember 5., hétfő Tartalomjegyzék 272/2016. (IX. 5.) Korm. rendelet A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére
MAGYAR KÖZLÖNY. 105. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek. Tartalomjegyzék. 199/2010. (VI. 18.) Korm.
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 18., péntek 105. szám Tartalomjegyzék 199/2010. (VI. 18.) Korm. rendelet 1/2010. (VI. 18.) NFM rendelet 1132/2010. (VI. 18.) Korm. határozat
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 15. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 15. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2015. március 27., péntek Tartalomjegyzék I. Utasítások 8/2015. (III. 27.) KKM utasítás miniszteri biztos kinevezéséről 1530 II. Nemzetközi szerződésekkel
MAGYAR KÖZLÖNY 46. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 46. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. április 2., csütörtök Tartalomjegyzék 84/2015. (IV. 2.) Korm. rendelet A GYŐRI ETO FC Labdarugó és Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság
Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.
Borkai Zsolt polgármester előterjesztése
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Javaslat a Győr Megyei Jogú Város Közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend
1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:
AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA
AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA Tisztelt Ajánlattevő! A ajánlat kiírója ezúton kéri fel ajánlat benyújtására a Tisztelt Ajánlattevőt (a továbbiakban: ajánlattevő) a jelen ajánlati
Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.
Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti
MAGYAR KÖZLÖNY 156. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 156. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 25., hétfő Tartalomjegyzék 2017. évi CV. törvény A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény és a településkép védelméről
MAGYAR KÖZLÖNY 109. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 109. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. július 11., szerda Tartalomjegyzék 126/2018. (VII. 11.) Korm. rendelet Az IKARUS Egyedi Autóbusz Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság stratégiailag
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Postai irányítószám 3700 Ország Magyarország Telefax 06 (48)
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Szervezet Kazincbarcika Város Önkormányzata Cím Fő tér 4. Város/Község Kazincbarcika Telefon 06 (48) 514-731
1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő
MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 154. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. szeptember 25., hétfő Tartalomjegyzék 1707/2017. (IX. 25.) Korm. határozat A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 48/2018.( ) számú. határozata
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 48/2018.(111.29.) számú határozata Nyíregyháza közigazgatási területén autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási szolgáltatás ellátása"
H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ évi 23. szám 3539
H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 23. szám 3539 A vidékfejlesztési miniszter 10/2012. (V. 31.) VM utasítása a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek,
MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 128. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. szeptember 15., kedd Tartalomjegyzék 269/2015. (IX. 15.) Korm. rendelet A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetéséről, valamint a
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Szent István tér Mélygarázs Beruházó és Üzemeltető Kft. üzletrészének értékesítésére 1. A pályázat
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN HELYI, AUTÓBUSSZAL VÉGZETT MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁSA
1. számú melléklet az előterjesztéshez Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI FELHÍVÁS GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN HELYI, AUTÓBUSSZAL VÉGZETT MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI
MAGYAR KÖZLÖNY 121. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 121. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. július 10., szerda Tartalomjegyzék 1412/2019. (VII. 10.) Korm. határozat A Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány létrehozásáról,
MAGYAR KÖZLÖNY 5. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 5. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. január 15., hétfő Tartalomjegyzék 23/2018. (I. 15.) KE határozat Bírói kinevezésről 146 24/2018. (I. 15.) KE határozat Bírói kinevezésről 146 25/2018.
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Modix Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-064045, székhely: 1027 Budapest, Vitéz utca 9.., levelezési cím: 1027 Budapest, Vitéz utca 9..), mint a(z) Révai Nyomda Kft. f.a (cégjegyzékszám:
MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 15., szerda Tartalomjegyzék 33/2017. (II. 15.) Korm. rendelet A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,
MAGYAR KÖZLÖNY 142. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 142. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. augusztus 15., csütörtök Tartalomjegyzék 201/2019. (VIII. 15.) Korm. rendelet A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő
MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. június 30., kedd Tartalomjegyzék 2015. évi LXXXIX. törvény A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás A és B
MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 71. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. május 22., kedd Tartalomjegyzék 196/2018. (V. 22.) KE határozat Államtitkárok kinevezéséről 3649 197/2018. (V. 22.) KE határozat Államtitkári
MAGYAR KÖZLÖNY 150. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 150. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. október 3., hétfő Tartalomjegyzék 29/2016. (X. 3.) EMMI rendelet Az egészségügyi szakmai kollégium működéséről szóló 12/2011. (III. 30.) NEFMI
MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 14. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 1., szerda Tartalomjegyzék 18/2017. (II. 1.) Korm. rendelet Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi
10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.
2 10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. Rész ajánlattétel lehetősége: Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre
MAGYAR KÖZLÖNY 182. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 182. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. november 21., szerda Tartalomjegyzék 43/2018. (XI. 21.) MNB rendelet A kötelező jegybanki tartalék kiszámításáról, illetve képzésének és elhelyezésének
MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. március 29., csütörtök Tartalomjegyzék 63/2018. (III. 29.) Korm. rendelet A felszámolás alatt álló SZEVIÉP Szerkezet- és Vízépítő Zártkörűen Működő
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 18. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2018. május 10., csütörtök Tartalomjegyzék I. Utasítások 5/2018. (V. 10.) LÜ utasítás az ügyészi szervezetben adományozható elismerésekről szóló
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.
Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati
Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Budapest, 2012. november 14. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV Vasúti
NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
NYILVÁNOS KONCESSZIÓS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DUBICSÁNY I. SZÉN VÉDNEVŰ BÁNYATELEK TERÜLETÉRE BARNAKŐSZÉN KONCESSZIÓ KERETÉBEN TÖRTÉNŐ FELTÁRÁSÁRA ÉS KITERMELÉSÉRE VONATKOZÓAN A Magyar Állam nevében a Nemzeti
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) GAUDIUM CAPITAL Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-171607, székhely: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 8-10.., levelezési cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 8-10..), mint a(z) Sky Realty
5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra
1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon: + 36 (1) 511-1922 Fax: + 36 (1) 511-1982
4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest II. ker. Hárshegyi út 1. szám alatti ingatlan (10937/21 Hrsz) tulajdonjogának értékesítésére
1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése
1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Kossuth Holding Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-044789, székhely: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B., levelezési cím: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B.), mint a(z)
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Maros u. 16/b. szakorvosi rendelő
MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG
IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM IRM/CGKFO/481/2009 MUNKAANYAG a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról Budapest, 2009.
Új autóbusz telephely tanulmányterv, tervezés
Új autóbusz telephely tanulmányterv, tervezés Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/139 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:
Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1
2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen
Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.
Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) ÁZSIÓ Kft. (cégjegyzékszám: 15-09-060370, székhely: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 3.., levelezési cím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 3..), mint a(z) Szántó 21 Kft. f.a (cégjegyzékszám:
Pályázati kiírás. a Tolnai Hírlap kiadására
Pályázati kiírás a Tolnai Hírlap kiadására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város Önkormányzata 7130 Tolna, Hősök tere 1. 74/540-800, fax: 74/443-805 Tolna
Az igazságügy-miniszter. rendelete
Az igazságügy-miniszter /2006. ( ) IM rendelete a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról A közbeszerzésekről szóló 2003. évi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére Készítette: Sárospatak Város Önkormányzata 2013. december 16. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak
MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 163. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. október 24., hétfő Tartalomjegyzék 316/2016. (X. 24.) Korm. rendelet A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm.
MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 56. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. április 21., szombat Tartalomjegyzék 86/2018. (IV. 21.) Korm. rendelet A Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról,
PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám
PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám Cégközlöny 26/2010-i szám I. A MÁTRAHOLDING Gazdasági és Tanácsadó ZRt. (1146 Budapest, Cházár András u.9; Cg.sz.: 01-10-043926), mint a TIGA ÉPKER Kereskedelmi
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás
Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti
MAGYAR KÖZLÖNY 16. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 16. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. február 8., csütörtök Tartalomjegyzék 37/2018. (II. 8.) KE határozat Bírói felmentésről 623 38/2018. (II. 8.) KE határozat Bírói felmentésről
Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására
1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás
P O L G Á R M E S T E R É T Ő L
P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Tizek Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-729062, székhely: 1211 Budapest,, Rézmű utca 2.-4.., levelezési cím: 1211 Budapest,, Rézmű utca 2.-4..), mint a(z) AUTÓ-BRILL Kereskedelmi és
51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás
51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás módosításáról 1 hatályos: 2014.01.01-2014.01.02 A központi
MAGYAR KÖZLÖNY 45. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 45. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. április 1., péntek Tartalomjegyzék 2016. évi XII. törvény A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról 4148 103/2016.
MAGYAR KÖZLÖNY. 18. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA február 14., vasárnap. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. február 14., vasárnap 18. Tartalomjegyzék 27/2010. (II. 14.) Korm. rendelet 1036/2010. (II. 14.) Korm. A szénipari szerkezetátalakítási támogatás
317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről
317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 88. (1) bekezdés 18.
AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.
A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-284/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS
MAGYAR KÖZLÖNY 111. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 111. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. július 16., hétfő Tartalomjegyzék 17/2018. (VII. 16.) AM rendelet Az Aggtelek-Rudabánya-Szendrői hegység földtani alapszelvényeinek védetté nyilvánításáról
MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. október 3., szerda Tartalomjegyzék 18/2018. (X. 3.) OGY határozat A földművesek emléknapjáról 30382 19/2018. (X. 3.) OGY határozat Az Országgyűlés
MAGYAR KÖZLÖNY 219. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 219. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. december 21., csütörtök Tartalomjegyzék 432/2017. (XII. 21.) Korm. rendelet A Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről
MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA augusztus 16., hétfõ. Tartalomjegyzék. 229/2010. (VIII. 16.) Korm.
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. augusztus 16., hétfõ 133. szám Tartalomjegyzék 229/2010. (VIII. 16.) Korm. rendelet 69/2010. (VIII. 16.) ME határozat 70/2010. (VIII. 16.) ME határozat
MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 24., péntek Tartalomjegyzék 35/2017. (II. 24.) Korm. rendelet Az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye
1087 Budapest, Kerepesi út 6. (Bagolyvár) II. emelet 2. szoba
1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 6. (Bagolyvár) II. emelet 2. szoba Címzett: Molnár Tamás Telefon: + 36 (1) 511-1493 Fax: + 36
Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata
Pétervására Város Önkormányzatának eseti közbeszerzési szabályzata "ELSŐ LÉPÉS Szociális célú városrehabilitáció Pétervásárán tárgyú, ÉMOP-3.1.1-12-2013-0013 azonosítószámú projekt közbeszerzési eljárásaira
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján
Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:
('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A
NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner