ÉPÍTÉSI, LAKÁSÜGYI KOMMUNÁLIS, MEZŐGAZDASÁGI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VAGYONJOGÜGYI OSZTÁLY Topolya Községi Közigazgatási Hivatala

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉPÍTÉSI, LAKÁSÜGYI KOMMUNÁLIS, MEZŐGAZDASÁGI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VAGYONJOGÜGYI OSZTÁLY Topolya Községi Közigazgatási Hivatala"

Átírás

1 ÉPÍTÉSI, LAKÁSÜGYI KOMMUNÁLIS, MEZŐGAZDASÁGI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VAGYONJOGÜGYI OSZTÁLY Topolya Községi Közigazgatási Hivatala A) A HELYSZÍN ADATAI TÁRGY: A MUNKÁLATOK BEJELENTÉSE 1. POSTACÍM (akkor kell beírni ha rendelkezésre áll):(utca, házszám) (helység) 2. TELEK/TELKEK: az építkezés helyszínének telekszáma és a kataszteri község elnevezése B) A MUNKÁLATOK ÉS A JOGALAP ADATAI 3. A MUNKÁLATOK FAJTÁJA melyeket bejelentenek: ÉPÍTÉS HOZZÁÉPÍTÉS, illetve ráépítés ÁTALAKÍTÁS HELYREHOZATAL EGYEBEK: 1

2 Szükségessé teszik-e ezen munkálatok a meglevő épületek bontását? igen nem 4. JOGALAP mely alapján a munkálatokat bejelentik: Építési engedély A 145. törvényszakasz alapján kibocsátott végzés. számú, n kibocsátott, ideiglenes építési engedély, az okirat számának és keltezésének feltüntetése mellett. az eddigiekben nem feltüntetett jogalap: C) AZ ÉPÍTTETŐ ADATAI 5. Teljes név / cégnév: 6. Postacím/székhely: 7. PETSz (idegen útlevélszáma)/törzsszám: 8. Adószám (jogi személynél): D) A KIVITELEZŐ ADATAI 9. Cégnév/Teljes név (vállalkozó esetén): 10. Székhely: 11. Törzsszám/ PETSz (vállalkozó esetén): 12. Adószám: 13. A megfelelő jegyzékben bejegyzett száma: E) A FELELŐS TERVEZŐ ADATAI 2

3 14. A felelős tervező teljes neve: 15. PETSz: 16. A megfelelő licensz száma: F) A FŐTERV KÉSZÍTŐJÉNEK ADATAI 17. Cégnév / Teljes név (vállalkozó esetén): 18. Székhely: 19. Törzsszám/ PETSz (vállalkozó esetén): 20. Adószám: 21. A megfelelő licensz száma: G) KÉZBESÍTÉSI NYILATKOZAT 22. Igénylem hogy a hivatalos leveleket az alábbi módon kézbesítsék: az igénylésben szereplő postacímre; az illetékes szerv hivatali helyiségeiben, alábbiak általi, előzőleges értesítés mellett: drótpostával, az alábbi címen: ; vagy SMS-üzenettel az alábbi mobiltelefonon. H) AZ IGÉNYLŐ ADATAI (kitöltendő ha az igénylő nem az építtető maga) 23. Az igénylés benyújtója: felhatalmazott személy vagy pénzügyi támogató 24. Teljes név / cégnév: 25. Postacím / székhely: 26. PETSz (idegen állampolgár útlevélszáma) / törzsszám: 27. Adószám (jogi személy esetében): 3

4 I) AZ IGÉNYLÉS MELLÉ CSATOLT MELLÉKLETEK: Bizonylat az igénylésre kirótt irodai illeték befizetéséről; Törvénnyel összhagban hitelesített felhatalmazás, amennyiben felhatalmazott az igénylő. AZ ELŐÍRT ESETEKBEN CSATOLANDÓ MELLÉKLETEK: A telekrendezési járulék befizetéséről szóló bizonylat, amennyiben az építési engedélyről szóló végzés előirányozza e kötelezettség egyszeri befizetését; A telekrendezési illetékfizetés biztosításának eszköze, amennyiben az építési engedélyről szóló végzés e kötelezettség részletfizetését irányozza elő, s az első részlet befizetésének bizonylata A környezeti hatástanulmány jóváhagyása, amennyiben kidolgozásának kötelezettségét a környezeti hatástanulmányt szabályzó előírások megállapították; A pénzügyekért felelős minisztérium okirata az ingatlan tulajdonba való bejegyzéséről, illetve a hivatalos jogról szóló szerződés megkötése, amennyiben az építési engedélyről szóló végzést a bekebelezésről szóló végleges végzés alapján bocsátották ki; Kivitelezési terv, elektronikus formában, az alábbi esetekben: 1) a műemlékvédelemről szóló törvény 133. szakasza 2. bekezdésének 9. pontjában foglaltak esetében; 2) amennyiben az illető épületfajtára a tűzvédelmi, műszaki iratanyagra kibocsátandó jóváhagyás megszerzését irányozták elő. E tervet CD-lemezen vagy más elektronikus formában nyújtom be: példány a kivitelezési tervből, papír formátumban, a tűzvédelmi teendőkre illetékes szerv általi hitelesítés végett, amennyiben az illető épületfajtára előírták a műszaki iratanyag tűzvédelmi teendők szempontjából való jóváhagyásának megszerzését Egyéb bizonylatok: 4

5 KELT:, AZ IGÉNYLÉS BENYÚJTÓJA: az igénylő természetes személy teljes neve / az igénylő jogi személy felhatalmazottja UTASÍTÁS AZ ŰRLAP KITÖLTÉSÉHEZ: 1. "х" jel írásával a felkínált lehetőségek egyike előtt, az illető lehetőség elfogadása mellett nyilatkozhat. Az egy-egy tételnél felkínált lehetőségek közül egyszerre csak egyet fogadhat el, ellenkező esetben jelentkezését formai okok miatt visszautasítjuk. 2. A szöveg bejegyzésére előirányzott mezők mindegyikébe válaszolnia kell, ellenkező esetben jelentkezését formai okok miatt visszautasítjuk. A kapcsolattartásra előirányzott telefonszám és drótposta-cím nem kötelező adatok, de ezek egyikét kötelező bejegyezni amennyiben a hivatalos levelek illetékes szolgálatnál való átvétele mellett döntött. 3. A mellékletek jegyzékében "х" jel írásával jelölheti az illető melléklet megnevezése előtti mezőben az illető melléklet igénylés mellé való csatolását, míg az üres mezőben feltüntetheti az igénylés mellé csatolt további mellékleteket. Felhatalmazást csak akkor kell benyújtani ha az igénylést felhatalmazott személy nyújtja be s azt a hitelesítést szabályzó törvénnyel összhangban előzőlegesen hitelesíttetni kell, kivéve ha a felhatalmazott maga is ügyvéd, mely esetben a felhatalmazás hitelesíttetése szükségtelen. 4. Illetékfizetési bizonylatok az alábbiak szerint: -köztársasági irodai illeték 570,00 din összegben, a számú, hivatkozási számú számlára; -községi közigazgatási illeték 690,00 din összegben, természetes személy, illetve 1.150,00 din összegben jogi személy esetében, a számú, hivatkozási számú számlára; 5. A munkálatok megkezdését illető, igénylési eljárással kapcsolatos, részletesebb utasításokat az illetékes szerv világhálós oldalán találhatnak. 6. A jelentkezés aláírásával a benyújtó teljes anyagi és büntetőjogi felelősséggel jótáll az általa bejegyzett adatok pontosságáért. 5

B) AZ ENGEDÉLYEZTETÉS TÁRGYÁT KÉPEZŐ ÉPÜLET ADATAI

B) AZ ENGEDÉLYEZTETÉS TÁRGYÁT KÉPEZŐ ÉPÜLET ADATAI Az építtető teljes neve (természetes személyek esetén) A jogi személy elnevezése (jogi személy esetén) ÉPÍTÉSI, LAKÁSÜGYI KOMMUNÁLIS, MEZŐGAZDASÁGI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VAGYONJOGÜGYI OSZTÁLY Topolya Községi

Részletesebben

B) A HASZNÁLATBAVÉTELI ENGEDÉLY TÁRGYÁT KÉPZETŐ ÉPÜLET ADATAI

B) A HASZNÁLATBAVÉTELI ENGEDÉLY TÁRGYÁT KÉPZETŐ ÉPÜLET ADATAI ÉPÍTÉSI, LAKÁSÜGYI KOMMUNÁLIS, MEZŐGAZDASÁGI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VAGYONJOGÜGYI OSZTÁLY Tplya Községi Közigazgatási Hivatala az építtető teljes neve (természetes személyként) teljes elnevezése (jgi személyként)

Részletesebben

BEJEGYZÉSI KÉRELEM LAKÓKÖZÖSSÉG BEJEGYZÉSÉRE

BEJEGYZÉSI KÉRELEM LAKÓKÖZÖSSÉG BEJEGYZÉSÉRE SZERB KÖZTÁRSASÁG VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY VÁROSI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ZOMBOR VÁROS KOMMUNÁLIS TEVÉKENYSÉGEK, TULAJDONJOGI ÜGYEK ÉS LAKÁSÜGYEK OSZTÁLYA BEJEGYZÉSI KÉRELEM LAKÓKÖZÖSSÉG BEJEGYZÉSÉRE Kérelmezem

Részletesebben

TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. XXXXIII. Évfolyam 3. szám Topolya, 2011. április 6.

TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. XXXXIII. Évfolyam 3. szám Topolya, 2011. április 6. СЛУЖБЕНИ ЛИСТ ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA Број 3 Година XXXXIII 6. април 2011. г., Бачка Топола XXXXIII. Évfolyam 3. szám Topolya, 2011. április 6. Број 3. 06.04.2011. СТРАНА 82.

Részletesebben

KÉRELEM HÁZ, LAKOSZTÁLY ÉS SZOBA KATEGORIZÁLÁSA IRÁNT 1.A természetes személy adatai (kérelmező)

KÉRELEM HÁZ, LAKOSZTÁLY ÉS SZOBA KATEGORIZÁLÁSA IRÁNT 1.A természetes személy adatai (kérelmező) SZERB KÖZTÁRSASÁG ZOMBOR VÁROS VÁROSI KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL GADASÁGI, IDEGENFORGALMI ÉS HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OSZTÁLY KÉRELEM HÁZ, LAKOSZTÁLY ÉS SZOBA KATEGORIZÁLÁSA IRÁNT 1.A természetes személy adatai

Részletesebben

СЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. Број 9 Година XXXXI 18. септембар г., Бачка Топола

СЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. Број 9 Година XXXXI 18. септембар г., Бачка Топола СЛУЖБЕНИ ЛИСТ ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA Број 9 Година XXXXI 18. септембар 2009. г., Бачка Топола XXXXI. Évfolyam 9. szám, 2009. szeptember 18. Број 9. 18.09.2009. СТРАНА 2. OLDAL 2009.09.18.

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T O T A POLGÁRI EGYESÜLETEK TOPOLYA KÖZSÉGI KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL VALÓ, PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRÓL

S Z A B Á L Y Z A T O T A POLGÁRI EGYESÜLETEK TOPOLYA KÖZSÉGI KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL VALÓ, PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRÓL A helyi önkormányzatról szóló törvény 46. szakasza (SzK Hivatalos Közlönye, 2007/129. És 2014/83. szám), A polgári egyesületek programjainak ösztönzésére vagy ezen közérdekű programok megvalósításának

Részletesebben

ADÓBEVALLÁS A VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK ÁTRUHÁZÁSÁRA KIVETETT ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 1

ADÓBEVALLÁS A VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK ÁTRUHÁZÁSÁRA KIVETETT ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 1 SZERB KÖZTÁRSASÁG PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM - ADÓHATÓSÁG Szervezeti egység PPI-4 nyomtatvány ADÓBEVALLÁS A VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK ÁTRUHÁZÁSÁRA KIVETETT ADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 1 1. ADÓKÖTELEZETT ADATAI 2 1. Cégnév

Részletesebben

Befektetői tájékoztató

Befektetői tájékoztató Befektetői tájékoztató TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉPÍTKEZÉSI ENGEDÉLYEK BESZERZÉSÉRŐL ( építkezési engedély köteles: az új épületek kiépítése, valamint a meglévő épületek bővítése, szintezése és szerkezeti átalakítása)

Részletesebben

DR-04 NYOMTATVÁNY Bejelentés jogi személy adónyilvántartásba való bejegyzéséről

DR-04 NYOMTATVÁNY Bejelentés jogi személy adónyilvántartásba való bejegyzéséről 4 Melléklet DR-04 NYOMTATVÁNY Bejelentés jogi személy adónyilvántartásba való bejegyzéséről * A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni 1 * bejelentéskor az APEH (DURS) tölti ki 2 Cég illetve elnevezés*

Részletesebben

ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ

ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ P23-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL A BEADVÁNY TARTALMA... 4 ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ P23-18-01 nyomtatvány A nyomtatvány a Kúria,

Részletesebben

ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ

ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ P23-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL A BEADVÁNY TARTALMA... 4 ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ P23-16-01 nyomtatvány A nyomtatvány a Kúria,

Részletesebben

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ P21-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL JOGI KÉPVISELŐ VAGY PÁRTFOGÓ ÜGYVÉD... 5 3. OLDAL INDOKOLÁS... 9 ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM

Részletesebben

Űrlap zenés, táncos rendezvény engedélyezéséhez A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján

Űrlap zenés, táncos rendezvény engedélyezéséhez A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján 1 Jánoshalma Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 6440 Jánoshalma, Béke tér 1., Postafiók: 49. 77/501-001; 501-002, 501-003, Telefax: 401-788 E-mail cím: polghiv@janoshalma.hu A 23/2011. (III. 8.)

Részletesebben

ŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ

ŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ ŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ P13-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL ÚJ SZEMÉLY BEJELENTÉSE... 4 3. OLDAL VISSZAVONÁS...

Részletesebben

ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ

ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ ŰRLAP ÁLTALÁNOS MEGHATALMAZÁS NYILVÁNTARTÁSÁVAL KAPCSOLATOS BEADVÁNYHOZ NP11-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL EGYÉB ÉRDEKELT... 3 3. OLDAL - EGYÉB ÉRDEKELT KÉPVISELŐI... 8 4. OLDAL

Részletesebben

HATÁROZATOT NYILVÁNOS HIRDETMÉNY MEGHIRDETÉSÉRŐL A TOPOLYA KÖZSÉG TERÜLETÉN LEVŐ, ÁLLAMI TULAJDONÚ FÖLDEK BÉRBEADÁSÁRA s meghirdeti az alábbi

HATÁROZATOT NYILVÁNOS HIRDETMÉNY MEGHIRDETÉSÉRŐL A TOPOLYA KÖZSÉG TERÜLETÉN LEVŐ, ÁLLAMI TULAJDONÚ FÖLDEK BÉRBEADÁSÁRA s meghirdeti az alábbi A Földtörvény 64. szakaszának 3. bekezdése (SzK Hivatalos Közlönye, 2006/62, 2008/65. és 2009/41. szám) és Az állami tulajdonú földek bérbeadási eljárásának lebonyolítására illetékes szerv kijelöléséről

Részletesebben

ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ

ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ P15-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL BEAVATKOZÓ... 4 3. OLDAL - BEAVATKOZÓ KÉPVISELŐI... 9 4. OLDAL - BEAVATKOZÓ JOGI

Részletesebben

ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ

ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ ŰRLAP PERBEHÍVÁS ELFOGADÁSÁNAK/ELUTASÍTÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ P15-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL BEAVATKOZÓ... 4 3. OLDAL - BEAVATKOZÓ KÉPVISELŐI... 10 4. OLDAL - BEAVATKOZÓ JOGI

Részletesebben

ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN

ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN ŰRLAP BEAVATKOZÁS ENGEDÉLYEZÉSE IRÁNTI KÉRELEMHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN P16-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL TÁMOGATOTT FELEK... 3 3. OLDAL BEAVATKOZÓ... 4 4. OLDAL - BEAVATKOZÓ

Részletesebben

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ K01 nyomtatvány 1. OLDAL ALAPADATOK... 1 2. OLDAL KERESETLEVÉL SZÖVEGE... 6 2 ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T NYILVÁNOS ÁRVERÉS KIÍRÁSÁRÓL AZ ÁLLAMI FÖLDEK BÉRBEADÁSÁRA CSÓKA KÖZSÉGBEN és közzéteszi a

H A T Á R O Z A T O T NYILVÁNOS ÁRVERÉS KIÍRÁSÁRÓL AZ ÁLLAMI FÖLDEK BÉRBEADÁSÁRA CSÓKA KÖZSÉGBEN és közzéteszi a Csóka Község Hivatalos Lapja 17. szám 298. oldal 2016.09.01. 110. A mezőgazdasági földterületről szóló törvény ( SZK 62/06-os, 69/08-as számú más törvény, 41/09-es és 112/15-ös számú Hivatalos Közlönye

Részletesebben

AJÁNDÉK UTÁN FIZETENDŐ ADÓBEVALLÁS. 1. AZ AJÁNDÉKOZOTT ADATAI Adószám:

AJÁNDÉK UTÁN FIZETENDŐ ADÓBEVALLÁS. 1. AZ AJÁNDÉKOZOTT ADATAI Adószám: AJÁNDÉK UTÁN FIZETENDŐ ADÓBEVALLÁS MELLÉKLET 1 1. AZ AJÁNDÉKOZOTT ADATAI Adószám: A magánjogi jogi személy családi és utóneve, ill. megnevezése (település, utca, házszám, posta).... Adózó: ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

KÖZFELHÍVÁST KÖZMUNKAPROGRAM ÉVI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MEGSZERVEZÉSÉRE TOPOLYA KÖZSÉGBEN

KÖZFELHÍVÁST KÖZMUNKAPROGRAM ÉVI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MEGSZERVEZÉSÉRE TOPOLYA KÖZSÉGBEN SZERB KÖZTÁRSASÁG VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY TOPOLYA KÖZSÉG KÖZSÉGI ELNÖK Szám: 10-9/2018-V Kelt: 2018. 11. 22. Topolya A helyi önkormányzatról szóló törvény 44. szakasza 1. bekezdésének 5. pontja (SzK

Részletesebben

DR-04 NYOMTATVÁNY Bejelentés jogi személy adónyilvántartásba való bejegyzéséről

DR-04 NYOMTATVÁNY Bejelentés jogi személy adónyilvántartásba való bejegyzéséről 4 Melléklet DR-04 NYOMTATVÁNY Bejelentés jogi személy adónyilvántartásba való bejegyzéséről * A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni 1 Adószám * bejelentéskor az APEH (DURS) tölti ki 2 Cég illetve

Részletesebben

Halasztó hatályú illetve részletre történő adófizetés iránti kérelem biztosítékkal

Halasztó hatályú illetve részletre történő adófizetés iránti kérelem biztosítékkal MELLÉKLET: 16 Halasztó hatályú illetve részletre történő adófizetés iránti kérelem biztosítékkal Kitöltés előtt kötelezően olvassa el az utasítást. Az adózó adatai (Elnevezés/családi-és utónév) (Székhely/lakcím:

Részletesebben

KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT

KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT ŰRLAP KERESETLEVÉL (KÉRELEM) KÖZIGAZGATÁSI HATÁROZAT VAGY VÉGZÉS BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNT BM_NBF_01 Nyomtatvány 1. OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK 2. OLDAL - A KERESETLEVÉLBEN MEGNEVEZETT FELPERES ADATAI

Részletesebben

JOGI SZEMÉLYEK NEVÉRE FOLYÓSZÁMLÁK MEGNYITÁSÁHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK - IRÁNYMUTATÓ DOKUMENTUM-JEGYZÉK -

JOGI SZEMÉLYEK NEVÉRE FOLYÓSZÁMLÁK MEGNYITÁSÁHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK - IRÁNYMUTATÓ DOKUMENTUM-JEGYZÉK - 2. számú Melléklet JOGI SZEMÉLYEK NEVÉRE FOLYÓSZÁMLÁK MEGNYITÁSÁHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK - IRÁNYMUTATÓ DOKUMENTUM-JEGYZÉK - I. ROMÁNIAI JOGI SZEMÉLYEK A. Részvénytársaságok és egyes állami vállalatok

Részletesebben

ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN

ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN P26 nyomtatvány 1. OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL - KERESETLEVÉL SZÖVEGE... 6 ŰRLAP KERESETLEVÉL

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

Űrlap közigazgatási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtásához

Űrlap közigazgatási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtásához Űrlap közigazgatási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtásához K01 nyomtatvány 1. OLDAL - ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL - KERESETLEVÉL SZÖVEGE... 6 Közigazgatási döntés

Részletesebben

pályázatot hirdet külön sportprogramok finanszírozására vagy támogatására

pályázatot hirdet külön sportprogramok finanszírozására vagy támogatására Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Szabadka Város POLGÁRMESTER Iratszám: II-401-56/2012 Kelt 2012.01.18-án Szabadka A sporttörvény 138. szakaszának 2. bekezdése (az SZK Hivatalos Közlönyének

Részletesebben

Bakonyszentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének

Bakonyszentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének Bakonyszentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjének A /0. (III. 8.) Korm. rendelet alapján A beadvány tárgya A tevékenység: új (tervezett) engedélyezett adatmódosítása Mit módosít? Kérelmező (jogutódlás)

Részletesebben

Cégbejegyzési kérelem

Cégbejegyzési kérelem 3170 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 31. szám 4. melléklet a 12/2014. (II. 28.) KIM rendelethez 4. melléklet a.. /2014. (.) KIM rendelethez 1. A Cvhr. 1. számú mellékletének Cégbejegyzési kérelem elzésű

Részletesebben

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁSBAN

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁSBAN ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁSBAN VH12-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL - ALAPADATOK... 1 2. OLDAL JOGI KÉPVISELŐ VAGY PÁRTFOGÓ ÜGYVÉD... 5 3. OLDAL - INDOKOLÁS... 9 ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI

Részletesebben

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ 1. OLDAL ALAPADATOK... 1

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ 1. OLDAL ALAPADATOK... 1 ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV HATÁROZATÁNAK BÍRÓSÁGI FELÜLVIZSGÁLATA IRÁNTI KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ K01 nyomtatvány 1. OLDAL ALAPADATOK... 1 2. OLDAL KERESETLEVÉL SZÖVEGE... 4 0 ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV

Részletesebben

ŰRLAP PERBEHÍVÁS BEJELENTÉSÉHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN

ŰRLAP PERBEHÍVÁS BEJELENTÉSÉHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN ŰRLAP PERBEHÍVÁS BEJELENTÉSÉHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN P14-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL PERBEHÍVOTT... 4 3. OLDAL INDOKOLÁS... 9 ŰRLAP PERBEHÍVÁS BEJELENTÉSÉHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN

Részletesebben

ŰRLAP JOGUTÓDLÁS BEJELENTÉSÉHEZ MEGSZŰNÉS/HALÁL ESETÉN. JOGUTÓD PERBELÉPÉSÉNEK BEJELENTÉSE

ŰRLAP JOGUTÓDLÁS BEJELENTÉSÉHEZ MEGSZŰNÉS/HALÁL ESETÉN. JOGUTÓD PERBELÉPÉSÉNEK BEJELENTÉSE ŰRLAP JOGUTÓDLÁS BEJELENTÉSÉHEZ MEGSZŰNÉS/HALÁL ESETÉN. JOGUTÓD PERBELÉPÉSÉNEK BEJELENTÉSE P17-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL ÉRINTETT FELEK... 4 3. OLDAL JOGUTÓD... 5 4. OLDAL

Részletesebben

ŰRLAP FELLEBBEZÉS BENYÚJTÁSÁHOZ NEMPERES ELJÁRÁSBAN

ŰRLAP FELLEBBEZÉS BENYÚJTÁSÁHOZ NEMPERES ELJÁRÁSBAN ŰRLAP FELLEBBEZÉS BENYÚJTÁSÁHOZ NEMPERES ELJÁRÁSBAN NP13-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL INDOKOLÁS... 4 ŰRLAP FELLEBBEZÉS BENYÚJTÁSÁHOZ NEMPERES ELJÁRÁSBAN NP13-18-01 nyomtatvány

Részletesebben

ŰRLAP VISZONTKERESET ELŐTERJESZTÉSÉHEZ

ŰRLAP VISZONTKERESET ELŐTERJESZTÉSÉHEZ ŰRLAP VISZONTKERESET ELŐTERJESZTÉSÉHEZ P25-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL ALPERES... 5 3. OLDAL ALPERES KÉPVISELŐI... 10 4. OLDAL - ALPERES JOGI KÉPVISELŐI... 14 5. OLDAL - ALPERES

Részletesebben

ŰRLAP FELLEBBEZÉS/BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁSSAL SZEMBEN ELLENTMONDÁS ELŐTERJESZTÉSÉHEZ

ŰRLAP FELLEBBEZÉS/BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁSSAL SZEMBEN ELLENTMONDÁS ELŐTERJESZTÉSÉHEZ ŰRLAP FELLEBBEZÉS/BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁSSAL SZEMBEN ELLENTMONDÁS ELŐTERJESZTÉSÉHEZ P20-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL INDOKOLÁS... 4 ŰRLAP FELLEBBEZÉS/BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁSSAL SZEMBEN

Részletesebben

Földművelésügyi Minisztériumhoz benyújtandó keresetlevél

Földművelésügyi Minisztériumhoz benyújtandó keresetlevél Földművelésügyi Minisztériumhoz benyújtandó keresetlevél KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Űrlap a közigazgatási per indítására jogosult részére a keresetlevél beterjesztéséhez közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata

Részletesebben

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV RÉSZÉRE A KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV RÉSZÉRE A KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV RÉSZÉRE A KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ K01 nyomtatvány 1. OLDAL ALAPADATOK... 1 2. OLDAL KERESETLEVÉL SZÖVEGE... 5 ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV RÉSZÉRE A KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ

Részletesebben

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ EGYFOKÚ KÖZIGAZGATÁSI PEREKBEN

ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ EGYFOKÚ KÖZIGAZGATÁSI PEREKBEN ŰRLAP FELÜLVIZSGÁLATI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ EGYFOKÚ KÖZIGAZGATÁSI PEREKBEN P24-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL JOGI KÉPVISELŐ VAGY PÁRTFOGÓ ÜGYVÉD... 5 3. OLDAL INDOKOLÁS...

Részletesebben

ŰRLAP A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE KÖRÉBEN BENYÚJTHATÓ KERESETLEVÉLHEZ

ŰRLAP A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE KÖRÉBEN BENYÚJTHATÓ KERESETLEVÉLHEZ ŰRLAP A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE KÖRÉBEN BENYÚJTHATÓ KERESETLEVÉLHEZ K02-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL FELPERES ADATAI... 4 3. OLDAL ALPERES ADATAI...

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A TULAJDONJOG-FENNTARTÁS BEJEGYZÉSÉRE / TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ HITELBIZTOSÍTÉKI NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ

TÁJÉKOZTATÓ A TULAJDONJOG-FENNTARTÁS BEJEGYZÉSÉRE / TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ HITELBIZTOSÍTÉKI NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ TÁJÉKOZTATÓ A TULAJDONJOG-FENNTARTÁS BEJEGYZÉSÉRE / TÖRLÉSÉRE IRÁNYULÓ HITELBIZTOSÍTÉKI NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ (Alkalmazandó: 2014. április 15-től.) A nyilatkozat kitöltése során a hitelbiztosítéki nyilvántartásról

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T NYILVÁNOS ÁRVERÉS KIÍRÁSÁRÓL AZ ÁLLAMI FÖLDEK BÉRBEADÁSÁRA KISHEGYES KÖZSÉGBEN. és közzéteszi a

H A T Á R O Z A T O T NYILVÁNOS ÁRVERÉS KIÍRÁSÁRÓL AZ ÁLLAMI FÖLDEK BÉRBEADÁSÁRA KISHEGYES KÖZSÉGBEN. és közzéteszi a A mezőgazdasági földterületről szóló törvény 64. szakaszának 3. bekezdése (SZK Hivatalos Közlönye, 62/06, 69/08 és 41/09 és 112/2015 szám) és az állami földek bérbeadását lefolytató illetékes szerv meghatározásáról

Részletesebben

13TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP

13TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP 13TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó adatokról a munkavállalót kölcsönvevő, foglalkoztató adózó részére történő bejelentéshez Tisztelt Adózó! Felhívjuk szíves figyelmét,

Részletesebben

ŰRLAP JOGERŐS FIZETÉSI MEGHAGYÁS ELLENI PERÚJÍTÁSI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ

ŰRLAP JOGERŐS FIZETÉSI MEGHAGYÁS ELLENI PERÚJÍTÁSI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ ŰRLAP JOGERŐS FIZETÉSI MEGHAGYÁS ELLENI PERÚJÍTÁSI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ FMH02-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL - ALAPADATOK... 1 2. OLDAL PERÚJÍTÓK... 4 3. OLDAL PERÚJÍTOTTAK... 10 4. OLDAL - PERÚJÍTÓK

Részletesebben

ŰRLAP FELLEBBEZÉS/BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁSSAL SZEMBEN ELLENTMONDÁS ELŐTERJESZTÉSÉHEZ

ŰRLAP FELLEBBEZÉS/BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁSSAL SZEMBEN ELLENTMONDÁS ELŐTERJESZTÉSÉHEZ ŰRLAP FELLEBBEZÉS/BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁSSAL SZEMBEN ELLENTMONDÁS ELŐTERJESZTÉSÉHEZ P20-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL INDOKOLÁS... 5 ŰRLAP FELLEBBEZÉS/BÍRÓSÁGI MEGHAGYÁSSAL SZEMBEN

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS. Martonvásár Város Önkormányzata. titulus családi név keresztnév 2. keresztnév

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS. Martonvásár Város Önkormányzata. titulus családi név keresztnév 2. keresztnév BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS Cím: 2462 Martonvásár, Budai út 13, levelezési cím: 2462 Martonvásár Budai út 13 Telefon: 0622460004, fax: 0622460229, e-mail: jegyzo@martonvasar.hu ASP ADO BEJ Beküldő

Részletesebben

DR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére

DR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére DR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére * A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni. 1. Adószám * az első beadvány esetén a DURS tölti ki 1. Melléklet

Részletesebben

Építésügyi hatósági kérelem

Építésügyi hatósági kérelem Építésügyi hatósági kérelem 1. A kérelmet benyújtó személy adatai Viselt név Születési név Anyja születési neve Születési hely Ország Születési idő Ha nem egyezik meg az állandó lakcímmel Levelezési cím

Részletesebben

ŰRLAP SZAKÉRTŐ RÉSZÉRE SZAKVÉLEMÉNY ELŐTERJESZTÉSÉHEZ/EGYÉB BEJELENTÉSHEZ

ŰRLAP SZAKÉRTŐ RÉSZÉRE SZAKVÉLEMÉNY ELŐTERJESZTÉSÉHEZ/EGYÉB BEJELENTÉSHEZ ŰRLAP SZAKÉRTŐ RÉSZÉRE SZAKVÉLEMÉNY ELŐTERJESZTÉSÉHEZ/EGYÉB BEJELENTÉSHEZ P11-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL SZAKÉRTŐ ADATAI... 3 3. OLDAL SZAKÉRTŐ EGYÉB BEJELENTÉSE... 5 ŰRLAP

Részletesebben

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 A cél, pályázók köre, forrás - Támogatás nyújtása az energiatakarékosság fokozását üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentését Pályázók köre: magánszemélyek,

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. MEKH_15_HD Adatszolgáltatás a 2015. Évi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Díjelőkészítéshez

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. MEKH_15_HD Adatszolgáltatás a 2015. Évi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Díjelőkészítéshez KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ MEKH_15_HD Adatszolgáltatás a 2015. Évi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Díjelőkészítéshez A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 47/A. -a alapján a

Részletesebben

(a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem

(a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem (a 193/2009./IX.15./ korm.rendelet alapján) Illetékbélyeg helye Az építésügyi hatósági engedély-kérelem Alulírott/...(név)...(cím)...(tel.)...(név)...(cím)...(tel.)...(név)...(cím)...(tel.) építésügyi

Részletesebben

СЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. L. évfolyam 26. Szám Topolya, november 23.

СЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. L. évfolyam 26. Szám Topolya, november 23. СЛУЖБЕНИ ЛИСТ ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА HIVATALOS LAPJA Број 26 Година L 23. новембар 2018. г., Бачка Топола L. évfolyam 26. Szám, 2018. november 23. Број 26. 23.11.2018. СТРАНА 1068. OLDAL 2018.11.23. 26.

Részletesebben

ŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ

ŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ ŰRLAP JOGI KÉPVISELŐ BEJELENTÉSÉHEZ, TOVÁBBÁ A JOGI KÉPVISELET MEGSZŰNÉSÉNEK BEJELENTÉSÉHEZ P13-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL ÚJ SZEMÉLY BEJELENTÉSE... 4 3. OLDAL VISSZAVONÁS...

Részletesebben

PÉNZÜGYI IGAZGATÓSÁGA 1. MELLÉKLET

PÉNZÜGYI IGAZGATÓSÁGA 1. MELLÉKLET REPUBLIKA SLOVENIJA MINISTRSTVO ZA FINANCE FINANČNA UPRAVA REPUBLIKE SLOVENIJE SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM SZLOVÉN KÖZTÁRSASÁG PÉNZÜGYI IGAZGATÓSÁGA 1. MELLÉKLET A vagyon használati értékét

Részletesebben

ŰRLAP PERÚJÍTÁSI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ

ŰRLAP PERÚJÍTÁSI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ ŰRLAP PERÚJÍTÁSI KÉRELEM ELŐTERJESZTÉSÉHEZ P22-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL - ALAPADATOK... 1 2. OLDAL PERÚJÍTÓK... 4 3. OLDAL PERÚJÍTOTTAK... 9 4. OLDAL - PERÚJÍTÓK KÉPVISELŐI... 13 5. OLDAL - PERÚJÍTÓK

Részletesebben

Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat a Kérelem rövid leírása mezőben kell feltüntetni!

Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat a Kérelem rövid leírása mezőben kell feltüntetni! ALAPADATOK ETDR-01 A KÉRELEM ALAPADATA A kérelem tárgya (építési tevékenység): ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Helyrajzi szám: Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat

Részletesebben

Važnanapomena: Fontos megjegyzés:

Važnanapomena: Fontos megjegyzés: Važnanapomena:Prevodovogpropisa, odnosno akta sasrpskogjezika na mađarski_jezik, omogućilajemisijaorganizacijezaevropskubezbednost i saradnju u RepubliciSrbiji (dalje: Misija OEBS u Srbiji) saciljem da

Részletesebben

19TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP

19TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP 19TMUNK BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTŐ LAP a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó adatokról a munkavállalót kölcsönvevő, foglalkoztató adózó részére történő bejelentéshez Tisztelt Adózó! Felhívjuk szíves figyelmét,

Részletesebben

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ADATLAP fizetési könnyítési (fizetési halasztási, részletfizetési) kérelmek elbírálásához gazdasági társaságok részére I. Kérelmező azonosító adatai Kérelmező neve: Székhelye:

Részletesebben

K5600/K5601Támogatási kérelem Főlap

K5600/K5601Támogatási kérelem Főlap KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 2005-ös támogatási évi anyatehéntartás támogatás igényléséhez szükséges K5600/K5601 Támogatási kérelem Főlaphoz és K5602 Támogatási kérelem Betétlaphoz Fontos! Anyatehéntartás támogatási

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség INTEGRÁLT FUTBALL ALKALMAZÁS E-nevezés beadása E-nevezés beadása Törzsadatok Sportszervezeti Törzsek 1. A sportszervezeti törzsekben a sportszervezet beállításainál a Versenyszervező

Részletesebben

ŰRLAP PERBEHÍVÁS BEJELENTÉSÉHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN

ŰRLAP PERBEHÍVÁS BEJELENTÉSÉHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN ŰRLAP PERBEHÍVÁS BEJELENTÉSÉHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN P14-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL PERBEHÍVOTT... 4 3. OLDAL INDOKOLÁS... 8 ŰRLAP PERBEHÍVÁS BEJELENTÉSÉHEZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁSBAN

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztatónk a oldalon található.

Adatvédelmi tájékoztatónk a   oldalon található. ALAPADATOK ETDR-01 A KÉRELEM ALAPADATA A kérelem tárgya (építési tevékenység): ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGGEL ÉRINTETT INGATLAN ADATAI Helyrajzi szám: Mezőgazdasági birtokközpont esetén a további helyrajzi számokat

Részletesebben

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal.

Ügyleírás: A köznevelési feladatot ellátó hatóság a megyeszékhely szerinti járási hivatal. A nem állami költségvetési szerv, vagy települési önkormányzat beleértve a helyi önkormányzatok társulását is által alapított intézmények (egyházi és magán köznevelési intézmények) működési engedélye Ügyleírás:

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE

AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE A bejelentési adatszolgáltatást nyomtatott betűkkel, olvashatóan kérjük kitölteni. AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE Az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásról

Részletesebben

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell:

Működési engedély. A kérelemhez eredetben, vagy hitelesítésre alkalmas másolatban /az eredeti bemutatása mellett / csatolni kell: Működési engedély Eljáró hatóság: Tiszaföldvár Város Önkormányzatának Jegyzője Ügyintézés helye: Igazgatási Osztály földszint 7-8 számú iroda Ügyintéző: Gál Judit Elérhetősége: 56/470-017; 9/1-es mellék

Részletesebben

A Kormány 104/2013. (IV. 5.) Korm. rendelete a hulladéklerakási járulék megfizetésének részletes szabályairól

A Kormány 104/2013. (IV. 5.) Korm. rendelete a hulladéklerakási járulék megfizetésének részletes szabályairól 14680 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 58. szám A Kormány 104/2013. (IV. 5.) Korm. rendelete a hulladéklerakási járulék megfizetésének részletes szabályairól A Kormány a hulladékról szóló 2012. évi

Részletesebben

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV RÉSZÉRE A KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ

ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV RÉSZÉRE A KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ ŰRLAP KÖZIGAZGATÁSI SZERV RÉSZÉRE A KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ K01-16-02 nyomtatvány 1. OLDAL ALAPADATOK... 1 2. OLDAL FELPERESEK... 3 3. OLDAL FELPERESEK KÉPVISELŐI... 7 4. OLDAL FELPERESEK JOGI KÉPVISELŐI...

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

ŰRLAP JOGUTÓD PERBEVONÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ

ŰRLAP JOGUTÓD PERBEVONÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ ŰRLAP JOGUTÓD PERBEVONÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ P18-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL JOGUTÓD... 4 3. OLDAL INDOKOLÁS... 8 ŰRLAP JOGUTÓD PERBEVONÁSÁNAK BEJELENTÉSÉHEZ P18-16-01 nyomtatvány

Részletesebben

DR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére

DR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére DR-02 NYOMTATVÁNY Beadvány a természetes személy adónyilvántartásba történő bejegyzésére * A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni. 1. Adószám * az első beadvány esetén a DURS tölti ki 1. Melléklet

Részletesebben

ADÓBEVALLÁS A VAGYONADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁRA А 20. ÉVRE 1

ADÓBEVALLÁS A VAGYONADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁRA А 20. ÉVRE 1 (a helyi önkormányzat elnevezése, melyhez az adóbevallás átvételével megbízott hatóság tartozik) PPI-2 nyomtatvány (az adóbevallás átvételével megbízott hatóság elnevezése) ADÓBEVALLÁS A VAGYONADÓ MEGÁLLAPÍTÁSÁRA

Részletesebben

Általános tájékoztató

Általános tájékoztató KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről és az alkalmazott üzleti évről elnevezésű X2000-02-es nyomtatványhoz Általános tájékoztató

Részletesebben

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Varroa atka elleni alternatív védekezés - higiénikus aljdeszka beszerzésének támogatása

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T O T a köztájékoztatás területéről szóló médiatartalmak gyártását célzó projektumok 2015. évi társtámogatására

P Á L Y Á Z A T O T a köztájékoztatás területéről szóló médiatartalmak gyártását célzó projektumok 2015. évi társtámogatására SZERB KÖZTÁRSASÁG VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY TOPOLYA KÖZSÉGI ELNÖKE Szám: 453-62/2015-V Kelt: 2015.07.27. Topolya A köztájékoztatásról és médiumokról szóló törvény 18. és 19. szakasza (SzK Hivatalos Közlönye,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének

Részletesebben

TUDNIVALÓK. a Kérelem egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez

TUDNIVALÓK. a Kérelem egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez TUDNIVALÓK a Kérelem egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez A nyomtatvány-garnitúra 7 kitöltendő oldalból, 1 tájékoztató oldalból, továbbá 3 opcionálisan kitöltendő oldalból áll:

Részletesebben

TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. XLVII. évfolyam 5. szám Topolya, május 25.

TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. XLVII. évfolyam 5. szám Topolya, május 25. СЛУЖБЕНИ ЛИСТ ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA Број 5 Година XLVII 25. мај 2015. г., Бачка Топола XLVII. évfolyam 5. szám Topolya, 2015. május 25. Број 5. 25.05.2015. СТРАНА 162. OLDAL

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁSBAN

ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁSBAN ŰRLAP EGYÉB BEADVÁNY BENYÚJTÁSÁHOZ VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁSBAN VH10-18-02 nyomtatvány 1. OLDAL - ALAPADATOK... 1 2. OLDAL VÉGREHAJTÁST KÉRŐK... 5 3. OLDAL ADÓS/KÖTELEZETT... 10 4. OLDAL - VÉGREHAJTÁST KÉRŐK

Részletesebben

ŰRLAP KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ POLGÁRI ÜGYBEN JÁRÁSBÍRÓSÁGON/KERÜLETI BÍRÓSÁGON

ŰRLAP KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ POLGÁRI ÜGYBEN JÁRÁSBÍRÓSÁGON/KERÜLETI BÍRÓSÁGON ŰRLAP KERESETLEVÉL BENYÚJTÁSÁHOZ POLGÁRI ÜGYBEN JÁRÁSBÍRÓSÁGON/KERÜLETI BÍRÓSÁGON P01-18-01 nyomtatvány 1. OLDAL - ALAPADATOK... 1 2. OLDAL FELPERESEK... 4 3. OLDAL ALPERESEK... 9 4. OLDAL - FELPERESEK

Részletesebben

/2006/.IM rendelet. a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat működéséről, valamint a céginformáció költségtérítéséről

/2006/.IM rendelet. a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat működéséről, valamint a céginformáció költségtérítéséről /2006/.IM rendelet a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat működéséről, valamint a céginformáció költségtérítéséről A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához

Ügyféltájékoztató. pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához Ügyféltájékoztató pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához Tájékoztatóban szereplő ÁNYK űrlap Témacsoport: Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés Azonosító RI-0111

Részletesebben

ŰRLAP VÉGREHAJTÁS ELRENDELÉSE IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ

ŰRLAP VÉGREHAJTÁS ELRENDELÉSE IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ ŰRLAP VÉGREHAJTÁS ELRENDELÉSE IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ VH01-18-03 nyomtatvány 1. OLDAL - ALAPADATOK... 1 2. OLDAL VÉGREHAJTÁST KÉRŐK... 4 3. OLDAL ADÓS/KÖTELEZETT... 9 4. OLDAL - VÉGREHAJTÁST KÉRŐK

Részletesebben

1. szakasz. 2. szakasz

1. szakasz. 2. szakasz A helyi önkormányzatról szóló törvény 46. szakasza (SzK Hivatalos Közlönye, 2007/129. És 2014/83. szám), A művelődésről szóló törvény 4. szakaszának 2. bekezdése (Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye,

Részletesebben

A nem EU-állampolgárok magyarországi ingatlanszerzéséről

A nem EU-állampolgárok magyarországi ingatlanszerzéséről A nem EU-állampolgárok magyarországi ingatlanszerzéséről Azok a külföldi természetes személyek, akik valamely Európai Unión kívüli állam polgárai, illetve azok a jogi személyek, amelyek valamely Európai

Részletesebben

A BEJELENTÉS KÖTELES KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRÓL

A BEJELENTÉS KÖTELES KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRÓL Kitöltendő 2 példányban, nyomtatott nagy betűkkel! Illetékbélyeg helye (3.000 Ft) Ügyiratszám: /20. B E J E L E N T É S A BEJELENTÉS KÖTELES KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRÓL (A kereskedelmi tevékenységek

Részletesebben

Kitöltési útmutató az átalakítás iránti kérelem űrlapjához

Kitöltési útmutató az átalakítás iránti kérelem űrlapjához BELSŐ PIACI HARMONIZÁCIÓS HIVATAL (BPHH) Védjegyek és formatervezési minták Kitöltési útmutató az átalakítás iránti kérelem űrlapjához Általános megjegyzések Az átalakítás iránti kérelem űrlapját a Belső

Részletesebben

Kérelem. a 2012. évi CXXVII (VII. 24.) törvény 38.. szerinti Állategészségügyi szolgáltatói engedély (Praxis engedély) kiállítására 1......

Kérelem. a 2012. évi CXXVII (VII. 24.) törvény 38.. szerinti Állategészségügyi szolgáltatói engedély (Praxis engedély) kiállítására 1...... 1 Kérelem a 2012. évi CXXVII (VII. 24.) törvény 38.. szerinti Állategészségügyi szolgáltatói engedély (Praxis engedély) kiállítására 1 1. Az Praxis engedélyt kérelmező vállalkozás (önálló állategészségügyi

Részletesebben

Egyesület változásbejegyzése iránti kérelem

Egyesület változásbejegyzése iránti kérelem A - A beküldő és a szervezet adatai Ügyszám:.. 1 4 P k 6 0 9 9 8 1 9 9 9 Jelölje, ha a kérelmet hiánypótlás céljából nyújtja be.. Végzés száma: Válassza ki, hogy a beadványt milyen módon kívánja beadni!

Részletesebben

ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN

ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN P26-16-01 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL FELPERESEK... 3 3. OLDAL ALPERESEK...

Részletesebben

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai Az előadóterem bérlése nyitvatartási időben és nyitvatartási időn túl bérelhető.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ TÁMOGATÁSÁHOZ (2018/2019)

TÁJÉKOZTATÓ TÁMOGATÁSÁHOZ (2018/2019) TÁJÉKOZTATÓ A VÁNDOROLTATÁSHOZ SZÜKSÉGES ÚJ ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK A támogatás formája: TÁMOGATÁSÁHOZ (2018/2019) - Utófinanszírozott, vissza nem térítendő támogatás A támogatási jogosultság alapja: -

Részletesebben

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője.

b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője. V. Kereskedelmi igazgatás 1.1. Bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység bejelentése A kereskedelmi hatóság és a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság (a nemesfémből készült ékszekerek, díszműáruk

Részletesebben