14/ sz. körlevél

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "14/ sz. körlevél"

Átírás

1 14/ sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Visszaléptek a Záhonyi VSC csapatai A Záhonyi VSC együttesének elnöke október 4-i keltezéssel írt levelében írásban jelezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság felé, hogy visszalépnek az U16-os és U14-es fiú csapatukkal a korosztályos megyei bajnokságban való szerepléstől. Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság versenybizottsága a Záhonyi VSC korosztályos csapatainak a Versenyszabályzat (a továbbiakban VSZ) 46. (1) bekezdés a) 1) pontja alapján történő visszalépését elfogadja, és a bajnokságból a VSZ. 46. (1) d) pontjának megfelelően kizárja. A csapatot a VSZ. 46. (1) f) pontjának megfelelően a bajnoki tabella utolsó helyére sorolja. A bajnokság során a mérkőzésekre kisorsolt ellenfelei szabadnaposok lesznek, a le nem játszott mérkőzések után bajnoki pontok nem járnak. Akár két csapat is feljuthat az NB II-be Két forduló után, még négy csapat hibátlan a férfi felnőtt regionális futsal bajnokság Keleticsoportjában. A tabellát vezető Mád megyei rangadón diadalmaskodott magabiztos játékkal az újonc Ózd otthonában. A Debreceni Sportcentrum csapata a Leveleket, a miskolci egyetemisták pedig a Geszteréd csapatát múlták felül meggyőző különbséggel, míg a Nagycserkesz Csengerben diadalmaskodott. A bajnokságban résztvevőknek remek hír, - mivel a Tolna illetve a Heves megyei régióban nem tudott elindulni külön bajnokság -, hogy az MLSZ tájékoztatása értelmében a Keleti-régióból nemcsak az első, hanem a második helyezett csapat is jogosult lesz arra, hogy az NB II-es feljutásért rendezett rájátszásban részt vehessen.

2 Fegyelmi határozatok: szám név egyesület korosztály FSZ paragrafus eltiltás mértéke II/168/1 Lukács Patrik Iván Tisztaberek SE U (2) b) Eltiltása letöltve. II/194/2 Balla János Dombrád SE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki (letöltve) II/239 Szeles László Kölcse SE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki II/240 Mándi Zoltán Szatmárcseke KSE felnőtt 14. (2) a) 1 bajnoki II/241 II/242 Drumar Arnold Attila Gaginas Daniel Lucian Csengersimáért KHE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki Teremi SE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki II/243 Mihály Richárd Kocsord SE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki II/244 Folytán Zoltán Ajak SE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki II/245 Csire Gábor Demecseri VKSE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki II/246 Dankó Gergő Demecseri VKSE felnőtt 21. (2) a) 3 bajnoki II/247 Tóth Zoltán Balkányi SE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki II/249 Fejes János Vásárosnamény SE felnőtt 13. (3) a) 5 bajnoki II/250 Ari Attila Mándok VSE felnőtt 16. a) 1 bajnoki II/251 Vass István Levelek SE felnőtt 21. (2) a) 3 futsal II/252 Jakab Nándor Spartacus 1928 U b) II/253 Sira Balázs Spartacus 1928 U (2) b) II/254 Nagy József Nyírbátori FC U (2) b) II/255 Varga Oszkár István Nyírbátori FC U (2) II/256 Törő Dominik Szabolcs GFSE Oros U (2) II/257 Farkas Dávid Csenger FC U (2) II/258 Bartha Balázs Sándor Csenger FC U (2) b) II/259 Piermatteo Pieró Nagyecsed RSE U (2) b) II/260 Balogh Norbert Kocsord SE U (2) II/261 Samu Márk Kocsord SE U (2) II/262 Varga Dániel Nagydobosi LSE U (2) II/263 Horváth Valentin Benjamin Baktalórántháza VSE U (2) ig

3 II/264 Sebők Patrik Nyírbéltek KSE U (2) II/265 Marsi Sándor Kék SE U (2) b) II/266 Horváth Bence Ramocsaháza SE U (2) b); 15. (2) b); 11. (2) II/267 Balogh Viktor Béla Dombrád SE U (2) II/268 Fazekas Csaba Záhony- Tiszaszentmárton U (2) b) II/269 Csiki Ferenc Berencs FC U (2) II/270 Titkos Bence Nyírkarászi KSE U b) II/271 Balogh Bálint Rakamazi Sp. SE U (3) b) ig ig III/45 Páll István Buj SE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki III/46 Hacsa Norbert Tiszabercel SE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki III/47 Benkő László Gégény FC felnőtt 11. (2) 1 bajnoki III/48 Szoboszlai Csaba Döge LSE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki III/49 Haga Gergő Mérk-Vállaj NSE felnőtt 14. (3) a) 4 bajnoki III/50 Sánta Róbert Mérk-Vállaj NSE felnőtt 11. (2) 1 bajnoki Az érintett meghallgatása nélkül meghozott határozattal összefüggésben, a jelen körlevél megjelenéstől számított 5 napon belül indoklással ellátott írásbeli kérelemben az ügyben tárgyalás megtartása kérhető, mely nem tekinthető fellebbezésnek. A határozat ellen a jelen körlevél megjelenésétől számított 15 napon belül a fellebbezési díj befizetésének egyidejű igazolása mellett fellebbezésnek van helye az MLSZ Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Igazgatóság Fellebbviteli Bizottságához. Egy mérkőzésen kapott 5 vagy több sárga és piros lapok miatti büntetés: Újfehértó SE 7 sárga lap Ft Demecseri VKSE 4 sárga, 2 piros lap Ft Csengersimáért KHE 4 sárga, 1 piros lap Ft Tiszavasvári SE 5 sárga lap Ft Gyulaháza KSE 5 sárga lap Ft Baktalórántháza VSE 5 sárga lap Ft Balkányi SE 6 sárga, 1 piros lap Ft Mérk-Vállaj NSE 3 sárga, 2 piros lap Ft

4 Kisléta SC Rebrei 5 sárga lap Ft Gégény FC 4 sárga, 1 piros lap Ft Fegyelmi határozatok: határozat szám egyesület/sportszakember büntetés oka büntetés mértéke II/141 Kállósemjén SE Rendezési hiányosság Írásbeli figyelmeztetés II/142 Kótaj SE Szurkolói rendbontás Ft II/174 III/31 Kállósemjén SE Buj SE Sportszakember súlyosan sportszerűtlen viselkedése Sportszakember súlyosan sportszerűtlen viselkedése Ft Ft Versenybizottsági határozatok: 34/VB: A VB a Dombrád SE Mándok VSE U16-os bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban a Dombrád SE óvását megalapozottnak tartja és elfogadja. A pályán elért eredményt (2:5) törli, és a 3 bajnoki pontot 3:0-s gólkülönbséggel a vétlen Dombrád SE javára igazolja. 35/VB: A Milota SE U19-es csapatának második alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Hodászi SBK Milota SE bajnoki mérkőzésen. A VB a Milota SE U19-es csapatától 1 büntetőpontot levon. 36/VB: A Zsurk SE felnőtt csapatának első alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Barabás SE Zsurk SE bajnoki mérkőzésen. Írásbeli figyelmeztetés. 37/VB: A Döge LSE U16-os csapatának első alkalommal történt ki nem állása a Várda LA Döge LSE mérkőzésen. A VB a mérkőzés 3 bajnoki pontját 3:0-s gólkülönbséggel a vétlen Várda LA javára igazolja. 38/VB: A Nagyecsed RSE U19-es csapatának első alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Tiszakanyár SE Nagyecsedi RSE bajnoki mérkőzésen. Írásbeli figyelmeztetés. 39/VB: A Nyíribrony SE U19-es csapatának második alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Tiszalök VSE Nyíribrony SE bajnoki mérkőzésen. A VB a Nyíribrony SE U19-es csapatától 1 büntetőpontot levon. 41/VB: A Ibrány SE II. felnőtt csapatának első alkalommal történt ki nem állása a Geszteréd FC Ibrány SE II. mérkőzésen. A VB a mérkőzés 3 bajnoki pontját 3:0-s gólkülönbséggel a vétlen Geszteréd FC javára igazolja. 42/VB: A GSE A U14-es csapatának első alkalommal történt ki nem állása a Pap SE GSE A mérkőzésen. A VB a mérkőzés 3 bajnoki pontját 3:0-s gólkülönbséggel a vétlen Pap SE javára igazolja.

5 43/VB: A VB a Nyírvasvári 16 FC Piricse SE felnőtt bajnoki mérkőzésen történt létszámcsökkenés miatti félbeszakadás miatt a 3 bajnoki pontot a pályán elért 6:0-s gólkülönbséggel a vétlen Nyírvasvári 16 FC javára igazolja. Nyíregyháza, október 10.

19/ sz. körlevél

19/ sz. körlevél 19/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Amatőr sportszervezői tanfolyam

Részletesebben

A nevezéshez kötelezően feltöltendő (előre beszerzendő) dokumentumok az alábbiak:

A nevezéshez kötelezően feltöltendő (előre beszerzendő) dokumentumok az alábbiak: 44/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Nevezési információk 2019-2020-ra

Részletesebben

,00 ó. Kálmánháza 9,00 ó. Nyírvasvári 9,00ó. Szatmárcseke

,00 ó. Kálmánháza 9,00 ó. Nyírvasvári 9,00ó. Szatmárcseke 1/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Két hét múlva pályahitelesítés Az

Részletesebben

A megyei II. osztályú felnőtt bajnokságba nevező egyesületnek az U19-es bajnokságban kötelező indítani csapatot, az U16 és U14 ajánlott.

A megyei II. osztályú felnőtt bajnokságba nevező egyesületnek az U19-es bajnokságban kötelező indítani csapatot, az U16 és U14 ajánlott. 45/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) 2017/2018-as Versenykiírások a honlapon

Részletesebben

34/ sz. körlevél

34/ sz. körlevél 34/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Díjaztuk 2018 megyei legjobbjait

Részletesebben

Fényképcsere végrehajtható

Fényképcsere végrehajtható 4/2017-2018. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Fényképcsere végrehajtható Felhívjuk

Részletesebben

Gratulálunk valamennyi győztesnek, az egyesületek díjaikat egy később egyeztetett időpontban a Megyei Igazgatóságon fogják megkapni!

Gratulálunk valamennyi győztesnek, az egyesületek díjaikat egy később egyeztetett időpontban a Megyei Igazgatóságon fogják megkapni! 14/2017-2018. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Szeptember hónap legsportszerűbbjei

Részletesebben

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 3/2018 (02.02.) számú Hivatalos Értesítő 2018.02.02. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 45. szám FEGYELMI

Részletesebben

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 5/2018 (02.16.) számú Hivatalos Értesítő 2018.02.16. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla

Részletesebben

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 7/2018 (03.02.) számú Hivatalos Értesítő 2018.03.02. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 14. szám 2016.

Részletesebben

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 28. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 28. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 28. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 28. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 29/2010-2011

Részletesebben

13/2018. (04.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

13/2018. (04.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

KELET Takarék Megyei I. osztály felnőtt. 2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. mely időponttal bezárólag:

KELET Takarék Megyei I. osztály felnőtt. 2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. mely időponttal bezárólag: 16/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Ezúttal szombaton közvetítünk Az

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 37. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 50. szám 2018.

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 6. szám 2017.

Részletesebben

6/ sz. körlevél

6/ sz. körlevél 6/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Rajtol az -os bajnokság Augusztus

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI H I V A T A L O S L A P 11.

Részletesebben

7/2018. (03.14.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

7/2018. (03.14.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

9/ sz. körlevél

9/ sz. körlevél 9/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Részletesebben

2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. verseny : Mind Mely időponttal bezárólag:

2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. verseny : Mind Mely időponttal bezárólag: 17/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) JV díjak, egyéb elmaradások befizetése

Részletesebben

9/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 9. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

9/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 9. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 9/2013-2014 sz. Hivatalos

Részletesebben

Elmarad a megye II. és III. osztály bajnoki rajtja

Elmarad a megye II. és III. osztály bajnoki rajtja 33/2017-2018. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Elmarad a megye II. és III. osztály

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 15. szám FEGYELMI

Részletesebben

17/2019. (06.12.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

17/2019. (06.12.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

19/2018. (05.25.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

19/2018. (05.25.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók 1 Ajak 3.500,- 2,0 2 Anarcs 1,4 3 Apagy 8.000.- 1,5 100,- 4 Aranyosapáti 3.000.- 1,5 500,- 5 Baktalórántháza 250.- Ft/m2 500,- 1,2

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 38. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u.1. Web: www.mlsz.hu / adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 22. szám 2018. november 27. FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI

Részletesebben

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG 17/2010-2011 sz. Hivatalos közlöny MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16 2011.03.05. 14:30 SZAKÁLY KSE OZORA KSE 5-1 16 2011.03.05. 14:30 TOLNANÉMEDI KSC DÖBRÖKÖZI KSK 5-4 16 2011.03.05.

Részletesebben

2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság 13/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk

Részletesebben

37/2018. (10.12.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

37/2018. (10.12.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

17/2017. (06.08.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

17/2017. (06.08.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 13. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 41. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

VERSENYÜGYI HATÁROZATOK ( )

VERSENYÜGYI HATÁROZATOK ( ) VERSENYÜGYI HATÁROZATOK (2015. 06.16.) Megyei II.o.: 474/2014-2015 sz. VB. határozat: A VB. a 2015.06.13.-án elmaradt Egerszóláti SK Lőrinci VSC Megyei II.o. felnőtt bajnoki mérkőzés ügyében, a hivatalos

Részletesebben

39/2018. (10.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

39/2018. (10.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

15/2017. (05.25.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

15/2017. (05.25.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 10. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 40. szám 2019. április 16. FEGYELMI

Részletesebben

FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, KÖZLEMÉNYEI

FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, KÖZLEMÉNYEI MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság Tel.: +36-76-507-703 Fax.: +36-76-507-703 E-mail: bacs@mlsz.hu Web: bacs.mlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480727 Cím: Levelezési cím: 6000 Kecskemét,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI : Határozat

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 34. szám FEGYELMI

Részletesebben

3/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

3/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 3/2013-2014 sz. Hivatalos

Részletesebben

16 Apagy térkép - Apagy utcakereső térkép, Apagy útvonaltervező 17 Aranyosapáti térkép - Aranyosapáti utcakereső térkép,

16 Apagy térkép - Apagy utcakereső térkép, Apagy útvonaltervező 17 Aranyosapáti térkép - Aranyosapáti utcakereső térkép, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összes településének térképe egy helyen! Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településeinek térképei utcakeresővel, vel. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei online műholdas térképek. -

Részletesebben

64 bajnoki egy időben

64 bajnoki egy időben 14/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) 64 bajnoki egy időben Az előttünk

Részletesebben

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 13. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 13. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 13. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 13. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 12/2011-2012

Részletesebben

MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 2/2011-2012

Részletesebben

36/2015. (10.01.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

36/2015. (10.01.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI H I V A T A L O S L A P 45.

Részletesebben

5/ sz. körlevél

5/ sz. körlevél 5/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Magyar Kupa A Magyar Kupa 3. fordulójának

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 14. szám FEGYELMI

Részletesebben

38/2016. (11.17.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

38/2016. (11.17.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

42/2017. (12.06.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő

42/2017. (12.06.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 25. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 25. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 25. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 25. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19 Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 24/2011-2012

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 11. szám FEGYELMI

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2009. január -jei állapot Vagyoni típusú adók AJAK 2,0 2 ANARCS,4 3 APAGY 0.000,5 4 ARANYOSAPÁTI 4000,5 5 BAKTALORÁNRHÁZA 250,2 6 BALKÁNY 200,7 7 BALSA

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó 1 AJAK 2 2006.01.01 2008.01.01 2 ANARCS 1,4 2004.01.01 3 APAGY

Részletesebben

Óra:perc formátum Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Ügyfélfogadás: 07:30-17:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-14:30

Óra:perc formátum Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Ügyfélfogadás: 07:30-17:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-14:30 1. számú melléklet: Ügyfélfogadás rendje(nyitva tartás), valamint Pénztári órák, forintban és valutában megadott Pénztári ki- és befizetési megbízások esetén (valutaforgalom csak a *-gal megjelölt fiókjaink

Részletesebben

17/2018. (05.18.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

17/2018. (05.18.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 4/2018 (02.09.) számú Hivatalos Értesítő 2018.02.09. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla

Részletesebben

14/2018. (05.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

14/2018. (05.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

36/2018. (10.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

36/2018. (10.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-400 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 0. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

33/2016. (10.14.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

33/2016. (10.14.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

Jelentkezhetnek a téli felkészülési tornáinkra

Jelentkezhetnek a téli felkészülési tornáinkra 20/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Jelentkezhetnek a téli felkészülési

Részletesebben

21/2018. (06.08.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

21/2018. (06.08.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

1/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 1. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 1. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

1/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 1. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 1. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 1/2013-2014

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u.1. Web: www.mlsz.hu / adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 15. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

6/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 6. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 6. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

6/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 6. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 6. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 6/2015-2016 sz. Hivatalos

Részletesebben

13/2016. (05.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

13/2016. (05.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

19/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK

19/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 19/2012-2013 sz. Hivatalos

Részletesebben

31/2016. (09.29.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

31/2016. (09.29.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

6./2014.(09.25.) sz. Hivatalos Értesítő

6./2014.(09.25.) sz. Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Nógrád Megyei Igazgatósága Cím: 3100 Salgótarján Bartók Béla út 10 Telefon: 06-32-432-077 Fax: 06-32-432-077 E-mail: nograd@mlsz.hu E-mail: nogradlasz@indamail.hu 6./2014.(09.25.)

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 3/2016 (02.15.) számú Hivatalos Értesítő 2016.02.15. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 9. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 46. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

9/2017. (04.13.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

9/2017. (04.13.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

4/2019. (03.14.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

4/2019. (03.14.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

A Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet (4026 Debrecen, Bethlen utca ) alábbi kirendeltségeiben megszűnik a fent hivatkozott tevékenység:

A Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet (4026 Debrecen, Bethlen utca ) alábbi kirendeltségeiben megszűnik a fent hivatkozott tevékenység: A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., Cg.: 01-10-041206) - hivatkozással a Bszt. 123. (1) bekezdésének e) f) pontjára közzéteszi, hogy a Főnix Takarékszövetkezet

Részletesebben

8/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 8. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

8/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 8. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 8/2013-2014 sz. Hivatalos

Részletesebben

41/2018. (11.09.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

41/2018. (11.09.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 19. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 19. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG TABELLA U-19-ES BAJNOKSÁG

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 19. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 19. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG TABELLA U-19-ES BAJNOKSÁG Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 20/2010-2011

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság 2/2017. számú Hivatalos értesítője

Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság 2/2017. számú Hivatalos értesítője Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság 2/20. számú Hivatalos értesítője 20. március 27. Tartalomjegyzék Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4.

Részletesebben

MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

16/2016. (05.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

16/2016. (05.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

16/2017. (06.02.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

16/2017. (06.02.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 4. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 4. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19

MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 4. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 4. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19 Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 3/2011-2012

Részletesebben

34/2016. (10.21.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

34/2016. (10.21.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

VÁRAKOZÁSI IDŐK JEGYZÉKE

VÁRAKOZÁSI IDŐK JEGYZÉKE SZABOLCS VOLÁN Zártkörűen Működő Közlekedi Rzvénytársaság Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. A 2013/2014. évi Hivatalos VOLÁN Autóbusz Menetrend csatlakozásaival kapcsolatban megállapított VÁRAKOZÁSI IDŐK

Részletesebben

18/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

18/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 18/2015-2016 sz. Hivatalos

Részletesebben

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT

14/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI I. OSZTÁLY ELMARADT FELNŐTT MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI ELMARADT U-21-ES MÉRKŐZÉSEK EREDMÉNYEI TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 14/2014-2015 sz. Hivatalos

Részletesebben

18/2015. (05.22.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

18/2015. (05.22.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI EGYESÜLETÉNEK

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI EGYESÜLETÉNEK Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári u. 41. Telefonszám: (42)410-522 Fax: (42) 410-277 E-mail címek: szszbegy@meoszinfo.hu postmaster@szszbmegy.t-online.hu

Részletesebben