A megyei II. osztályú felnőtt bajnokságba nevező egyesületnek az U19-es bajnokságban kötelező indítani csapatot, az U16 és U14 ajánlott.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A megyei II. osztályú felnőtt bajnokságba nevező egyesületnek az U19-es bajnokságban kötelező indítani csapatot, az U16 és U14 ajánlott."

Átírás

1 45/ sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) 2017/2018-as Versenykiírások a honlapon Felhívjuk az egyesületek figyelmét, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság által szervezett 2017/2018-as évi bajnokságaink versenykiírás tervezetei már fent vannak a szabolcs.mlsz.hu weboldalunkon. (Letölthető dokumentumok/ as kiírások). A nevezési dokumentációk napokon belül felkerülnek honlapunkra, illetve az egyesületek az általuk leadott címen is megkapják azokat. A nevezések beérkezésének határideje, július 07. (péntek) óra. Éppen ezért kérjük az egyesületek képviselőit, hogy a szükséges dokumentációk (NAVigazolás, cégkivonat) beszerzéseit kezdjék meg! Fiú utánpótlás bajnokságaink 2017 ősztől Az előző esztendőkhöz képest nincs változás a megyei bajnokságban szereplő egyesületeink kötelezően indítandó - utánpótlás korosztályú - csapatainak, és a részükre kiírt bajnokságoknak tekintetében. A megyei I. osztályú felnőtt bajnokságba nevező egyesületnek az U19, U16-os bajnokságban kell indítania csapatot, az U14 ajánlott a részükre, emellett a Bozsik Egyesületi Programban is részt kell venniük. A megyei II. osztályú felnőtt bajnokságba nevező egyesületnek az U19-es bajnokságban kötelező indítani csapatot, az U16 és U14 ajánlott. A megyei III. osztályú felnőtt egyesületek pedig az utánpótlás bajnokságok bármelyikében indíthatnak csapatot. A 2017/2018-as szezon SZSZB megyei fiú utánpótlás bajnokságai, korcsoportjai Megyei I. osztály U19 (korcsoport: ) Maximum 5 fő túlkoros nevezhető, akik a pályán egyidőben egyszerre is szerepeltethetőek. A túlkorosak között születettek lehetnek. Megyei II. osztály U19 (korcsoport: ) Maximum 5 fő túlkoros nevezhető, akik a pályán egyidőben egyszerre is szerepeltethetőek. A túlkorosak között születettek lehetnek. U16 (korcsoport: ) Nincs túlkoros játszatására lehetőség! ¾ pályás U14, 8+1 fővel (korcsoport: ) Nincs túlkoros játszatására lehetőség

2 Liga nap június 12-én (hétfőn) Baktalórántházán Tisztelt Egyesületi Vezető, Képviselő! Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága a megyei I., II., III. osztályú és önálló utánpótlás nevelő csapatok képviselői, vezetői részére Liga napot tart, melyre tisztelettel meghívjuk. Időpont: június 12-én (hétfőn) 17:00 órától Helye: Baktalórántháza, Kormányablak épülete (4561 Baktalórántháza, Köztársaság tér 16. I. emeleti tárgyaló) Témák: es szezon tapasztalatai as bajnoki rajttal kapcsolatos tudnivalók IFA rendszer, kapcsolattartás az igazgatósággal nyári átigazolási szezon utánpótlás bajnokságokról tájékoztató újonnan beindítani kívánt bajnokságokról ismertető Kérjük, a témák fontossága miatt az egyesület feltétlenül képviseltesse magát. Rakamazon és Nyírkarászon is kupáznak szerdán Szerdán 17 óra 30 perctől rendezik a Megyei Magyar Kupa elődöntőit az országos sorozat idei kiírásában legtovább jutó megyei csapataink részére. A június 7-i elődöntőben a Magyar Kupa főtáblájára feljutó Rakamazi Spartacus SE az egészen az amatőr kupa fináléjáig jutó Baktalórántháza VSE együttesét fogadja majd, míg a kupamenetelés mellett a Kelet Takarék megyei első osztályú bajnokságot megnyerő Balkányi SE a Nyírkarászi KSE vendége lesz. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen eredmény születik, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal fog eldőlni. Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága a győztesek részére kiírt finálét pedig június 14-én órától a Nyíregyházi Városi Stadion centerpályáján rendezi majd meg. Utolsó forduló ei egy időben Felhívjuk egyesületeink figyelmét, hogy a Megyei Igazgatóság által szervezett valamennyi felnőtt és utánpótlás bajnokság utolsó fordulójában lévő ek időpont módosítására nincs lehetőség. A Labdarúgás Versenyszabályzata értelmében (LVSZ, 25. ) ugyanis az utolsó bajnoki forduló eit a csapatok egy időben kötelesek elkezdeni. Figyelmeztető (sárga) lapok nyilvántartása Felhívjuk a figyelmet, hogy a figyelmeztető (sárga) lapok nyilvántartása és nyomon követése az egyesületek felelőssége. Ehhez segítséget nyújt az adatbank.mlsz.hu, illetve az ifa.mlsz.hu weboldal.

3 Fegyelmi határozatok: szám név egyesület korosztály FSZ paragrafus II/972 Rudnák Norbert Tisztaberek SE felnőtt 14. (2) a) II/973 Doue Gueho Gnonsoakla Jean- Arnaud eltiltás mértéke ig Kék SE felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki II/974 Nistor Egon Rici Kállósemjén SE felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki II/975 Kulcsár Szabolcs Sándor Tiszadob SE felnőtt 14. (2) a) 1 bajnoki II/976 Sarkadi Zsolt Teremi SE felnőtt 17. a) 1 bajnoki II/978 Bandula Tamás Márk Csenger U (2) b) II/979 Horváth Kevin Ibrány SE U (1) b) II/980 Sinka Gábor Gyulaháza KSE U (2) b) II/981 Dancs Martin Csenger FC U (2) a) II/982 Balogh Áron Nyírmeggyes SK U (2) b) II/983 Kereszti Tamás Vámosoroszi KSE U (2) b) II/984 Szabó Lóránt Ladány TC U b) II/985 Somogyi Máté Levelek SE U (2) a) II/987 Balogh István Geszteréd FC U (2) a) II/988 Koszta Szilárd Tuzsér SE U (2) a) ig ig

4 II/989 Földi József Nagykállói VSE U (2) b) II/990 II/991 Dzsubák László Péter Beri István Apagy SE Nyíribrony Sportszervezet U (2) b); 22. (3) a) U (2) b) ig ig III/260 Huszti Szabolcs Jéke SC felnőtt 11. (2) a) 1 bajnoki III/261 Toldi István Bogát 2000 TC felnőtt 16. a) 1 bajnoki III/262 Váradi Péter József Ibrány SE II. felnőtt 13. (3) b) III/263 Szilágyi Zsolt Kálmánháza SE felnőtt 15. (2) a); 21. (2) a) ig 6 bajnoki III/264 Kiss István Tiszatelek SE felnőtt 21. (2) a) 4 bajnoki Fegyelmi határozatok: határozat szám II/977 Ibrány SE egyesület büntetés oka büntetés mértéke Sportszakember súlyosan sportszerűtlen viselkedése Ft III/257 Szabolcsveresmarti SE Jogosulatlan játék Írásbeli megrovás Egy en kapott 5 vagy több sárga és piros lapok miatti büntetés: - II/966 Baktalórántháza VSE 8 sárga lap Ft - II/967 Tisztaberek SE 4 sárga, 1 piros lap Ft - II/968 Tiszadob SE 4 sárga, 1 piros lap Ft - II/969 Ibrány SE II. 4 sárga, i piros lap Ft - II/970 Bogát 2000 TC 4 sárga, 1 piros lap Ft - II/971 Nyírgyulaj KSE 5 sárga lap Ft Versenybizottsági határozatok: - 360/VB: Nagydobosi LSE első alkalommal történ létszámhiányos kiállása a Milota SE Nagydobosi LSE U19-es en. Írásbeli figyelmeztetés /VB: Tyukod FC U19-es csapatának második alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Csengersimáért KHE Tyukod FC U19-es en. A VB a Tyukod FC U19-es csapatától 1 büntetőpontot levon /VB: Teremi SE U19-es csapatának első alkalommal történt ki nem állása a Kótaj SE Teremi SE bajnoki en. Írásbeli figyelmeztetés /VB: FILO SE U19-es csapatának első alkalommal történt ki nem állása a Gyulaháza KSE FILO SE bajnoki en. Írásbeli figyelmeztetés /VB: Záhonyi VSC U19-es csapatának első alkalommal történt ki nem állása a Baktalórántháza VSE Záhonyi VSC bajnoki en. Írásbeli figyelmeztetés.

5 - 365/VB: Fiatal Gyémántok U16-os csapatának negyedik alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Rakamazi Spartacus SE Fiatal Gyémántok U16-os en. A VB a Fiatal Gyémántok U16-os csapatát a bajnokságból kizárja /VB: Nagyhalászi SE U16-os csapatának második alkalommal történt létszámhiányos kiállása a Nagyhalászi SE NYSE Nyírtelek U16-es en. A VB a Nagyhalászi SE U16-os csapatától 1 büntetőpontot levon. - Nyíregyháza, június 07.

A nevezéshez kötelezően feltöltendő (előre beszerzendő) dokumentumok az alábbiak:

A nevezéshez kötelezően feltöltendő (előre beszerzendő) dokumentumok az alábbiak: 44/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Nevezési információk 2019-2020-ra

Részletesebben

Fényképcsere végrehajtható

Fényképcsere végrehajtható 4/2017-2018. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Fényképcsere végrehajtható Felhívjuk

Részletesebben

14/ sz. körlevél

14/ sz. körlevél 14/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Visszaléptek a Záhonyi VSC csapatai

Részletesebben

6/ sz. körlevél

6/ sz. körlevél 6/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Rajtol az -os bajnokság Augusztus

Részletesebben

Elmarad a megye II. és III. osztály bajnoki rajtja

Elmarad a megye II. és III. osztály bajnoki rajtja 33/2017-2018. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Elmarad a megye II. és III. osztály

Részletesebben

19/ sz. körlevél

19/ sz. körlevél 19/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Amatőr sportszervezői tanfolyam

Részletesebben

,00 ó. Kálmánháza 9,00 ó. Nyírvasvári 9,00ó. Szatmárcseke

,00 ó. Kálmánháza 9,00 ó. Nyírvasvári 9,00ó. Szatmárcseke 1/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Két hét múlva pályahitelesítés Az

Részletesebben

Gratulálunk valamennyi győztesnek, az egyesületek díjaikat egy később egyeztetett időpontban a Megyei Igazgatóságon fogják megkapni!

Gratulálunk valamennyi győztesnek, az egyesületek díjaikat egy később egyeztetett időpontban a Megyei Igazgatóságon fogják megkapni! 14/2017-2018. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Szeptember hónap legsportszerűbbjei

Részletesebben

34/ sz. körlevél

34/ sz. körlevél 34/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Díjaztuk 2018 megyei legjobbjait

Részletesebben

5/ sz. körlevél

5/ sz. körlevél 5/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Magyar Kupa A Magyar Kupa 3. fordulójának

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 14. szám 2016.

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 6. szám 2017.

Részletesebben

2./2014.(08.28.) sz. Hivatalos Értesítő

2./2014.(08.28.) sz. Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Nógrád Megyei Igazgatósága Cím: 3100 Salgótarján Bartók Béla út 10 Telefon: 06-32-432-077 Fax: 06-32-432-077 E-mail: nograd@mlsz.hu E-mail: nogradlasz@indamail.hu 2./2014.(08.28.)

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI H I V A T A L O S L A P 11.

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 37. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 40. szám 2019. április 16. FEGYELMI

Részletesebben

6./2014.(09.25.) sz. Hivatalos Értesítő

6./2014.(09.25.) sz. Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Nógrád Megyei Igazgatósága Cím: 3100 Salgótarján Bartók Béla út 10 Telefon: 06-32-432-077 Fax: 06-32-432-077 E-mail: nograd@mlsz.hu E-mail: nogradlasz@indamail.hu 6./2014.(09.25.)

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 45. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 50. szám 2018.

Részletesebben

FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, KÖZLEMÉNYEI

FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, KÖZLEMÉNYEI MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság Tel.: +36-76-507-703 Fax.: +36-76-507-703 E-mail: bacs@mlsz.hu Web: bacs.mlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480727 Cím: Levelezési cím: 6000 Kecskemét,

Részletesebben

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 4/2018 (02.09.) számú Hivatalos Értesítő 2018.02.09. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 38. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u.1. Web: www.mlsz.hu / adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 22. szám 2018. november 27. FEGYELMI

Részletesebben

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 28. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 28. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 28. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 28. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 29/2010-2011

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI : Határozat

Részletesebben

16/2016. (05.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

16/2016. (05.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI H I V A T A L O S L A P 45.

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 10. szám FEGYELMI

Részletesebben

19/2018. (05.25.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

19/2018. (05.25.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

42/2017. (12.06.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő

42/2017. (12.06.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

36/2015. (10.01.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

36/2015. (10.01.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 25. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 25. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 25. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 25. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT TABELLA U-19 Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 24/2011-2012

Részletesebben

32/2015. (09.03.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

32/2015. (09.03.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 15. szám FEGYELMI

Részletesebben

9/ sz. körlevél

9/ sz. körlevél 9/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

Részletesebben

36/2018. (11.14.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

36/2018. (11.14.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 3/2016 (02.15.) számú Hivatalos Értesítő 2016.02.15. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 34. szám FEGYELMI

Részletesebben

40/2017. (11.22.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő

40/2017. (11.22.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

64 bajnoki egy időben

64 bajnoki egy időben 14/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) 64 bajnoki egy időben Az előttünk

Részletesebben

37/2018. (10.12.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

37/2018. (10.12.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

KELET Takarék Megyei I. osztály felnőtt. 2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. mely időponttal bezárólag:

KELET Takarék Megyei I. osztály felnőtt. 2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. mely időponttal bezárólag: 16/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Ezúttal szombaton közvetítünk Az

Részletesebben

17/2015. (05.15.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

17/2015. (05.15.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 13. szám FEGYELMI

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 41. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 14. szám FEGYELMI

Részletesebben

37/2018. (11.21.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

37/2018. (11.21.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

19/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK

19/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 19/2012-2013 sz. Hivatalos

Részletesebben

FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, KÖZLEMÉNYEI

FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI, KÖZLEMÉNYEI MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság Tel.: +36-76-507-703 Fax.: +36-76-507-703 E-mail: bacs@mlsz.hu Web: bacs.mlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480727 Cím: Levelezési cím: 6000 Kecskemét,

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 9. szám FEGYELMI

Részletesebben

3/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

3/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 3/2013-2014 sz. Hivatalos

Részletesebben

14/2018. (05.03.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

14/2018. (05.03.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. verseny : Mind Mely időponttal bezárólag:

2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság. verseny : Mind Mely időponttal bezárólag: 17/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) JV díjak, egyéb elmaradások befizetése

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-400 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 0. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

39/2018. (10.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

39/2018. (10.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság

2016/2017 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság 13/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk

Részletesebben

13/2016. (05.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

13/2016. (05.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 46. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 5/2018 (02.16.) számú Hivatalos Értesítő 2018.02.16. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla

Részletesebben

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai 20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi

Részletesebben

36/2017. (10.25.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

36/2017. (10.25.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 7/2018 (03.02.) számú Hivatalos Értesítő 2018.03.02. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla

Részletesebben

36/2018. (10.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

36/2018. (10.04.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 3/2018 (02.02.) számú Hivatalos Értesítő 2018.02.02. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla

Részletesebben

18/2015. (05.22.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

18/2015. (05.22.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

9/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 9. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

9/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 9. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 9/2013-2014 sz. Hivatalos

Részletesebben

A Fegyelmi Bizottság határozatai

A Fegyelmi Bizottság határozatai 11. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ A Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2009. június 10. Iktatószám: /2009 I-180/2008-09. Az FB Bogunovic Milant a Diósgyőri FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 8.

Részletesebben

Jelentkezhetnek a téli felkészülési tornáinkra

Jelentkezhetnek a téli felkészülési tornáinkra 20/2016-2017. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Jelentkezhetnek a téli felkészülési

Részletesebben

1/2018. (01.05.) számú Megyei Hivatalos Értesítő

1/2018. (01.05.) számú Megyei Hivatalos Értesítő Sorszám: Verseny bizottsági ülés időpontja: 540. 2017.12.13 határozat száma: 541/2017 1/2018. (01.05.) számú Megyei Hivatalos Értesítő Egyesület neve: Őriszentpéter SE VERSENYBIZOTTSÁG HATÁROZATAI Őriszentpéter

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2011 (11.30.) számú Hivatalos Értesítő 2011.11.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Közlemény: megválasztott küldöttközgyűlési küldött... 6 2 Versenybizottsági

Részletesebben

Versenybizottság határozata

Versenybizottság határozata MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Csikvári út 10. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: www.fmlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

Versenybizottság határozatai. időpontjában november 18. (péntek) 10:00 óráig egyezzenek meg! Az új időpontot 2016.

Versenybizottság határozatai. időpontjában november 18. (péntek) 10:00 óráig egyezzenek meg! Az új időpontot 2016. MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

8/2015. (03.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

8/2015. (03.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

13/2019. (04.17.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

13/2019. (04.17.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

17/2019. (06.12.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

17/2019. (06.12.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 13. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 13. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 13. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 13. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 12/2011-2012

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 30. szám 2013.

Részletesebben

Veszprém Megyei Igazgatóság. Tel.: Fax.:

Veszprém Megyei Igazgatóság. Tel.: Fax.: MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Veszprém Megyei Igazgatóság Tel.: +36-88-401-396 Fax.: +36-88-401-396 E-mail: Web: http://veszprem.mlsz.hu/ veszprem@mlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480899 Cím: H-8200 Veszprém,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2011 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.31. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 293/2011. (08.18) számú határozat A 2011. augusztus

Részletesebben

5/2015. (03.05.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

5/2015. (03.05.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

9/2017. (04.13.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

9/2017. (04.13.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2013 (01.14.) számú Hivatalos Értesítő 2013.01.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 428/2012 (12.05.) számú határozat A 2012. december

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Veszprém Megyei Igazgatóság. Web:

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Veszprém Megyei Igazgatóság. Web: MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Veszprém Megyei Igazgatóság Tel.: +36-88-568-220, +36-88-568-221 E-mail: veszprem@mlsz.hu Fax.: +36-88-401-396 Web: http://veszprem.mlsz.hu/ Bankszámla szám: 11707024-20480899

Részletesebben

MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

31/2018. (10.10.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

31/2018. (10.10.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2014 (02.24.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.24. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2013 (03.27.) számú Hivatalos Értesítő 2013.03.27. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 047/2013 (03.15.) számú határozat A 2012-2013.

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u.1. Web: www.mlsz.hu / adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 15. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI

Részletesebben

13/2018. (04.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

13/2018. (04.26.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: H-8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D. Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-44 Tel/Fax: 92/ 510-359,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 03/2014 (01.27.) számú Hivatalos Értesítő 2014.01.27. Tartalom Jogi Bizottsági határozatok Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4. oldal 9.

Részletesebben

25/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT. Rájátszás 8. forduló FELNŐTT EREDMÉNYEK

25/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT. Rájátszás 8. forduló FELNŐTT EREDMÉNYEK Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 25/2012-2013 sz. Hivatalos

Részletesebben

33/2018. (10.25.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai

33/2018. (10.25.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772

Részletesebben

16/2015. (05.08.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok

16/2015. (05.08.) számú Zala Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok MLSZ ZALA MEGYEI IGAZGATÓSÁG Levelezési cím: Zalaegerszeg, Kossuth u. 47-51. Számlázási cím: 1112 Budapest, Kánai út. 2.D Számlaszám: 11707024-20480909 Adószám:19020848-2-43 Tel/Fax: 92/ 510-359, Tel:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2012 (01.17.) számú Hivatalos Értesítő 2012.01.17. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok MK-039/2011-2012. (12.08.) számú határozat 2011-2012.

Részletesebben

MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MEGYE II. OSZTÁLY Nyugati Csoport 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 2/2011-2012

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata. Fegyelmi Bizottság határozatai

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata. Fegyelmi Bizottság határozatai 1. számú Budapest, 2008. január 18. Iktatószám: 205 /2008. 025/2007. HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete Budapesten 2008. január 4. napján

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2018 (10.10.) számú Hivatalos Értesítő 2018.10.10. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 7. oldal 2 Versenybizottsági határozatok

Részletesebben