- egyösszegű megfizetés - részletekben történő rendezés - a fedezeti ingatlan Társaságunkkal történő közös értékesítése
|
|
- Domokos Rácz
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 I. A követeléskezelés során alkalmazható eszközök, megoldási lehetőségek Társaságunk az alkalmazott jogi és jogi eljárásokon kívüli eszközök alkalmazásakor figyelembe veszi az adós teherviselő képességére vonatkozó körülményeit. Ennek során Társaságunk lehetőség szerint - mielőtt a követelés érvényesítése érdekében jogi eszközöket alkalmazna - az adós önkéntes adatszolgáltatás alapján felméri annak jövedelmi helyzetét, önkéntes teljesítésének lehetőségét. A Társaságunk kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az egyes megoldási lehetőségekről szóló tájékoztatás során adós teljeskörűen megismerje a rá háruló kötelezettségeket, és ezen keresztül fel tudja mérni, hogy pénzügyi teherviselő képességének megfelel-e az adott megoldás. Tekintettel arra, hogy a Társaságunk kezelésében lévő követelések egyösszegben lejártak és esedékesek, így az adós jövedelmi helyzetének felmérése elengedhetetlenül szükséges egyes tartozásrendezési lehetőségek egyeztetésekor. A jövedelmi helyzet ismeretének hiányában mindkét félnek elfogadható, akár hosszú távon is fenntartható megállapodás megkötése nem biztosítható. A jövedelmi helyzet figyelembevétele kizárólag az adós érdekeinek előmozdítása céljából, az adós önkéntes adatszolgáltatása mellett történik. Társaságunk a már rendelkezésére álló, jogszerűen kezelt adatok mellett kizárólag az adós által önként megadott adatokat elemzi, és a teherviselő képesség felmérését megelőzően Társaságunk, felhívja az adós figyelmét arra, hogy az információadás önkéntes alapú. A kötelezettek jövedelmi adatainak bekérése és kezelése során Társaságunk mindenkor a hatályos adatvédelmi jogszabályok rendelkezéseit megtartva jár el. Társaságunk az igényérvényesítésre rendelkezésre álló eszközöket eljárása során fokozatosan alkalmazza, együttesen mérlegelve figyelembe veszi a követelés nagyságát, annak fedezettségét, az adós teherviselő képességét, együttműködésének mértékét, és az eszközök alkalmazása következményeinek arányosságát. A fokozatosság elvének korlátja azonban, ha az adós olyan alacsony pénzügyi teherviselő képességgel rendelkezik, amely mellett a követelés gyors növekedése valószínűsíthető. Társaságunk kezelési tevékenysége ellátása során a követelés rendezése érdekében az alábbiakban felsorolt és jelen dokumentum Tájékoztató egyes tartozásrendezési lehetőségekről c. részében részletesen bemutatott megoldások vehetőek igénybe kötelezettek együttműködése és a vonatkozó jogszabályoknak történő megfelelés esetén: - egyösszegű megfizetés - részletekben történő rendezés - a fedezeti ingatlan Társaságunkkal történő közös értékesítése
2 - a fedezeti ingatlan Társaságunk általi megvásárlása (közvetlen vétel) - természetes személyek adósságrendezése (magáncsőd) Amennyiben egyetlen megoldási lehetőség sem alkalmazható, vagy azok egyikének alkalmazását sem kívánja a kötelezett, úgy végső esetben kerül sor a követelés jogi eljárás keretében történő érvényesítésére. Társaságunk az egyes megoldási lehetőségek alkalmazhatóságát a végrehajtási eljárás alatt álló követelései tekintetében is vizsgálja. Ingatlanra bejegyzett zálogjoggal biztosított követelések esetén Társaságunk figyelembe veszi a követelés nagyságát, annak fedezettségét, és a rendelkezésre álló alternatív fedezetérvényesítési eljárásokat megvizsgálva hozza meg döntését az alkalmazandó követeléskezelési eszközről. Társaságunk a végrehajtást a végrehajtási eljárás következményeinek bemutatását követően, csupán végső eszközként alkalmazza. A követelés kiegyenlítés feltételeinek egyeztetése érdekében kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyintézőjével, vagy ügyfélszolgálatunkkal (tel.: , ), ahol munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére az Önnek leginkább megfelelő megállapodás elkészítésével kapcsolatosan. I.1. Tájékoztató egyes tartozásrendezési lehetőségekről Jelen tájékoztató tartalmazza a Társaságunk által alkalmazott tartozásrendezési lehetőségeket, azok rövid leírását, főbb előnyeit és hátrányait. Ezen tájékoztatóval is szeretnénk Önt segíteni abban, hogy megtalálja az Önnek legmegfelelőbb rendezési módot tartozása teljesítéséhez. Felhívjuk figyelmét, hogy jelen tájékoztató nem teljes körű, valamint arra, hogy a tartozás rendezésére vonatkozó megállapodás megkötését minden esetben megelőzi Társaságunk annak engedélyezésére vonatkozó döntése. Ha valamely lehetőség érdekli, többet szeretne megtudni annak menetéről és az Ön tartozására gyakorolt hatásáról, úgy kérjük, hogy további egyeztetés céljából vegye fel a kapcsolatot Társaságunkkal, illetve ügyintézőjével, a honlapon található elérhetőségeken. Társaságunk döntése során Ügyfeleink pénzügyi lehetőségeit is figyelembe veszi, melyhez a szükséges adatok beszerzése érdekében a kapcsolatfelvétel elengedhetetlen. A felelős döntés meghozatalához ésszerűen szükséges időt természetesen biztosítjuk az Ön részére azzal, hogy telefonos, és személyes ügyfélszolgálatunk, valamint dedikált ügyintézője kérdés esetén készséggel áll az Ön rendelkezésére. Célunk az, hogy a kialakult helyzetre Önnel együttműködésben találjunk megoldást, elkerülve a hosszadalmas és költséges jogi eljárást. A lehetőségek mérlegelése során kérjük, hogy vegye figyelembe azt a tényt, hogy Társaságunk Önnel szemben fennálló követelése felmondott szerződésen alapul, így tartozása egy összegben lejárt és esedékes. Amennyiben a tartozásának rendezésére ésszerű határidőn
3 belül nem találunk megoldást, vagy Ön nem a megállapodásban foglaltaknak megfelelően teljesít, úgy Társaságunk kénytelen igényét jogi úton érvényesíteni, melynek költségei Önt terhelik. Felhívjuk figyelmét, hogy együttműködési, visszafizetési szándékát a jogi eljárás folyamata alatt is jelezheti, azonban ebben az esetben is Önnek kell gondoskodnia a jogi eljárás költségeinek, illetve az eljáró végrehajtó jutalékának megfizetéséről. A végrehajtási költségek pontos összegéről az eljáró végrehajtó tud Önnek információt szolgáltatni. Kérjük, hogy jelen tájékoztatót figyelmesen olvassa el, lehetőség szerint egyeztessen a szerződés többi szereplőjével. I.1.1. Egyösszegű rendezés Ebben az esetben Ön azt vállalja, hogy megadott időpontban, vagy határidőn belül a fennálló teljes tartozását Társaságunk részére megfizeti. Miért jó ez Önnek? - Tartozását anélkül rendezheti, hogy annak kamatterhei a teljes összeget hosszú távon jelentősen megnövelnék. - Amennyiben az Ön(ök) adatai Központi Hitelinformációs Rendszer részére korábban továbbításra kerültek, úgy teljes rendezés esetén a késedelemmel kapcsolatos adatok a lezárástól számított 1 évig maradnak elérhetőek a KHR rendszerben. Vagyis Ön(ök) 1 év elteltével akár ismét hitelképessé válhatnak amennyiben egyéb szerződés okán adataik nem kerültek átadásra a KHR részére. - Egyösszegű rendezés esetén a fedezeti ingatlan az Ön(ök) tulajdonában maradhat kivéve, ha a tartozás rendezését a fedezeti ingatlan értékesítéséből kívánja rendezni. Mik a hátrányai? - Pénzügyi szempontból nagyobb megterhelést jelent, mint egyéb megoldási lehetőségek I.1.2. Részletfizetési megállapodás Ebben az esetben Ön abban állapodik meg Társaságunkkal, hogy a fennálló tartozása összegét erre meghatározott időszakban, havi rendszerességgel, adott hónapban megállapított részlet összegével a megállapodás időtartamának lejártáig visszafizeti. Felhívjuk a figyelmét, hogy a részletfizetési megállapodás nem minősül szerződésmódosításnak, hanem az egy, a felmondást követően egyösszegben esedékessé vált tartozás részletekben történő visszafizetéséről szóló megállapodás.
4 Miért jó ez Önnek? - Hosszú távon előre kalkulálható. - Részletfizetési megállapodás adott esetben Társaságunk által indított végrehajtási eljárás alatt is köthető. Ebben az esetben a részletfizetési megállapodás megkötését követően Társaságunk a megállapodás tartalmának megfelelően a végrehajtási eljárás, vagy bizonyos eljárási cselekmények szünetelése iránti kérelmet nyújt be az eljáró végrehajtóhoz. - Ameddig részletfizetési kötelezettségének eleget tesz, Társaságunk követelését egyéb úton nem érvényesíti (kivéve, amikor más jogosult által indított végrehajtási eljárásban a fedezeti ingatlan lefoglalásra kerül és Társaságunknak zálogjogból fakadó igényét érvényesítenie szükséges) a jogszabályok alapján kötelezően küldendő értesítő leveleken túl nem fogja Önt keresni, Önnek is akkor szükséges velünk a kapcsolatot felvennie, ha a befizetés érdekében csekkre van szüksége, vagy fizetési kötelezettségét valamilyen okból nem tudja teljesíteni. - Természetesen amennyiben a részletfizetési megállapodás időtartama alatt bármilyen egyéb kérdése, észrevétele merülne fel, akkor is állunk szíves rendelkezésére. - A részletfizetési megállapodás időtartama alatt Ön bármikor jogosult tartozása egy összegben történő rendezésére, ezzel a kamatteher nem a részletfizetési megállapodás időtartamának végéig, hanem az egy összegben történő rendezés időpontjáig kerül felszámításra. Mik a hátrányai? - A szerződés kamatterhei a részletfizetési kedvezmény időtartama alatt továbbra is felszámításra kerülnek, azok összegével a tartozás teljes összege növekszik. Vagyis Ön akkor jár a legjobban, ha magasabb részlet vállalásával a részletfizetési megállapodásban foglalt időszakot lecsökkenti így a késedelmi kamat kevesebb ideig kerül felszámításra. - Amennyiben az Ön(ök) adatai a részletfizetési megállapodással érintett követelés vonatkozásában mulasztás okán a Központi Hitelinformációs Rendszer (a továbbiakban: KHR) részére korábban továbbításra kerültek, úgy részletfizetési megállapodás esetén a késedelemmel kapcsolatos adatok a megállapodás szerinti utolsó részlet teljesítésének időpontjától vagyis a tartozás teljes visszafizetésétől - számított 1 évig maradnak elérhetőek a KHR rendszerben. Ez hosszú távon hátrányosan befolyásolhatja az Ön hitelképességét annak ellenére, hogy anyagi helyzete már rendeződött.
5 - Amennyiben a KHR részére mulasztás okán történő adatátadás a részletfizetési megállapodással érintett követelés vonatkozásában a megállapodás megkötését megelőzően nem történt meg, és annak jogszabályi feltételei a megállapodás tartama alatt állnak be, úgy adatait abban az esetben is továbbítanunk kell a KHR részére, ha Ön a megállapodásnak maradéktalanul eleget tesz. - A részletekben történő teljesítés kedvezménynek minősül, vagyis ha az annak alapján kötött megállapodásban foglaltakat Ön nem, vagy nem maradéktalanul teljesíti, úgy azt a Társaságunk jogosult egyoldalúan megszüntetni, és ezzel az adott kedvezmények hatályukat vesztik. I.1.3. A fedezetül szolgáló ingatlan közös értékesítése Ebben az esetben az ingatlanfedezet az Ön együttműködésével kerül értékesítésre a tartozás rendezése érdekében, vagyis ez a lehetőség akkor kérelmezhető, ha a követelést ingatlanfedezet biztosítja. A közös értékesítésre való alkalmasságot Társaságunk minden esetben ellenőrzi, melynek eredményéről az egyeztetés során tájékoztatjuk Önt. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy ezen megoldási lehetőség választása előtt gondolja át alaposan azt, hogy az ingatlanban jelenleg lakók lakhatása megoldható lesz-e a sikeres értékesítést követő rövid időn belül? A közös értékesítés az OTP Ingatlanpont Kft. ingatlanközvetítő bevonásával történik, így a közös értékesíthetőség alkalmazhatósága az OTP Ingatlanpont Kft. döntésétől is függ, emiatt adott esetben az OTP Ingatlanpont Kft. a megbízási szerződés megkötését visszautasíthatja. Hogyan vehető igénybe? Amennyiben az ügylet és az ingatlan Társaságunk előzetes vizsgálata alapján a közös értékesítés feltételeinek megfelel és a tartozásrendezés ezen módja az Ön részéről is támogatott, úgy az ingatlan tulajdonosa(i) (vagy meghatalmazottja) aláír(nak) egy adatátadási nyilatkozatot, mellyel felhatalmazza Társaságunkat, hogy az ingatlan értékesítése céljából a nyilatkozatban megadott személyes adatait átadhassa az OTP Ingatlanpont részére a kapcsolatfelvétel, és az OTP Jelzálogbank Zrt. részére értékbecslés készítés érdekében. A hozzájáruló nyilatkozat aláírását követően az ingatlan vonatkozásában Társaságunk értékbecslést készíttet a piaci helyzetnek megfelelő vételár megállapítása érdekében. Az értékbecslés elkészítéséhez feltétlenül szükséges az értékbecslő bejutásának biztosítása. Az ingatlan teljes körű felmérése nélkül az aktuális piaci ár meghatározása nem biztosítható. Tájékoztatjuk, hogy a friss értékbecslést követően Társaságunk az értékbecslésben foglaltak alapján felülvizsgálja a közös értékesítésre való alkalmasságot, mely akár azt is eredményezheti, hogy Társaságunk nem járul hozzá a közös értékesítéshez.
6 Amennyiben az OTP Ingatlanpont Kft. előzetes döntése az, hogy elvállalja az ingatlan közvetítését, az OTP Ingatlanpont Kft. tanácsadója ezt követően felkeresi az ingatlan tulajdonosát (vagy meghatalmazottját), és sor kerül a megbízási szerződés aláírására. A megbízási szerződésben szereplő értékek (pl.: hirdetési ár) az elkészült értékbecslés alapján kerülnek megállapításra azzal, hogy az OTP Ingatlanpont a tényleges érdeklődésnek megfelelően a megállapodás szerint csökkenthet a hirdetési áron. A megbízás időtartama 9 hónapra szól. Ez idő alatt az OTP Ingatlanpont tanácsadója segít Önnek az ingatlan bemutatásában, a vevőkkel és Társaságunkkal történő tárgyalásban, az ingatlant esetlegesen terhelő egyéb terhek kapcsán az igazolások beszerzésében. A megbízási szerződés kizárólagosságot biztosít az OTP Ingatlanpont részére azzal a kivétellel, hogy Ön más ingatlanközvetítő céget nem bízhat meg az értékesítéssel, azonban az ingatlant Ön értékesítheti. Abban az esetben, ha az ingatlant a tulajdonos értékesíti, az OTP Ingatlanpontot a szerződésben megállapított jutalék fele illeti meg. Felhívjuk figyelmét, hogy az ingatlan vételárából a követelés teljesítésére fordított összeg nem minden esetben elegendő a teljes tartozás rendezésére, így kérjük, hogy a várható vételár és a fennálló tartozás összegének ismeretében fontolja meg a sikeres értékesítést követően esetlegesen fennmaradó tartozása tekintetében a Társaságunk által nyújtott egyéb tartozásrendezési lehetőségeket. Társaságunk a megbízási szerződés létrejöttét követően a közös értékesítésre vonatkozó megállapodást az értékbecslés díjának felszámítása mellett visszavonhatja abban az esetben, ha hitelt érdemlően tudomására jut, hogy a szerződő ügyfél (vagy meghatalmazottja) a megbízási szerződésben foglaltakat súlyosan, vagy ismétlődő jelleggel megszegi, és ezzel a közös értékesítés sikerességét veszélyezteti. A közös értékesítés lehetőségének visszavonása esetén Társaságunk minden további értesítés nélkül jogosult a követelés jogi úton történő érvényesítésére. Miért jó ez Önnek? - Az eljáró közvetítő országos hálózattal, kellő szakértelemmel és nagy múlttal rendelkezik, így biztos lehet abban, hogy az ingatlanát számos felületen, kellő gondossággal hirdetik. - Az ingatlanközvetítő jutalékrendszerének felépítése biztosítja, hogy érdekelt legyen az elérhető legmagasabb vételi áron történő értékesítésben. - Ha a megbízási szerződés az ingatlan tulajdonosa (vagy meghatalmazottja) részéről aláírásra, valamint az abban foglaltak betartásra kerülnek, az értékbecslés díját Társaságunk viseli.
7 - Az értékbecslés alapján meghatározott vételár, valamint az OTP Ingatlanpont szakmai tapasztalata garancia arra, hogy az ingatlan olyan áron kerüljön hirdetésre, mely az adott földrajzi területen jellemző ingatlanpiaci helyzetnek és az ingatlan sajátosságainak megfelel. - Vételi ajánlat esetén a vevői szándék komolyságát alátámasztandó meghatározott mértékű ajánlati biztosíték kerül átadásra az OTP Ingatlanpont részére. - A vevők részére saját, egyedi hiteltermék biztosított, melyhez az értékesítés érdekében elkészített értékbecslés felhasználható így a hitelbírálat ideje meggyorsítható. - Ön a megbízási szerződés alapján tett érvényes vételi szándéknyilatkozatot megelőzően visszavonhatja az értékesítésre vonatkozó megállapodást, ebben az esetben az értékbecslés díján felül meg kell fizetnie a megbízási szerződésben meghatározott költségeket. - Az értékesítés időtartama alatt Társaságunk nem kezdeményez jogi eljárást a tartozás behajtása érdekében (ide nem értve a más jogosult által indított végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódást). Ahhoz, hogy az ingatlan vételárából a lehető legmagasabb összeg a Társaságunk felé fennálló tartozása rendezésére legyen fordítható, javasoljuk, hogy az értékesítés időtartama alatt rendezze az ingatlant terhelő egyéb követeléseket. - Az értékesítést követően esetlegesen fennmaradó tartozás teljesítésére részletfizetési kedvezményt tud Társaságunk biztosítani. Az ezzel kapcsolatos egyeztetésre érvényes vételi ajánlat esetén kerülhet sor, amikor a teljes tartozás, a vételár, a közvetítői jutalék és az ingatlan kapcsán felmerült egyéb követelések ismeretében kiszámíthatóvá válik a fennmaradó tartozás összege. Mik a hátrányai? - A fedezeti ingatlan értékesítésre kerül, vagyis szükséges számolni azzal, hogy azt az értékesítést követően a berendezési tárgyakkal együtt el kell hagynia. - Lehetséges, hogy értékesítést követően fennmarad tartozása Társaságunk felé. Az ezzel kapcsolatos egyeztetésre érvényes vételi ajánlat esetén kerülhet sor, amikor a teljes tartozás, a vételár, a közvetítői jutalék és az ingatlan kapcsán felmerült egyéb követelések ismeretében kiszámíthatóvá válik a fennmaradó tartozás összege. - Amennyiben érvényes vételi ajánlat ellenére az adásvételi szerződés nem kerül aláírásra, úgy az ingatlan tulajdonosa az OTP Ingatlanpont költségein felül a sikeres értékesítésre megállapított jutalékát is köteles megfizetni. - A kamatterhek a 9 hónapos értékesítési időszak alatt is felszámításra kerülnek.
8 I.1.4. A fedezeti ingatlan Társaságunk általi megvásárlása (közvetlen vétel) Ez a tartozásrendezési lehetőség akkor vehető igénybe, ha a követelés fedezetét olyan ingatlan képezi, mely Társaságunk zálogjogán felül per-, teher-, és igénymentes. A Közvetlen Vétel termékre való alkalmasság Társaságunk előzetes vizsgálatán és döntésén alapul, melyhez adott esetben friss értékbecslés is szükséges. Amennyiben szükséges friss értékbecslés, úgy azt az aktuális értékek meghatározása céljából Társaságunk elkészítteti. Ennek díját Társaságunk viseli, azonban Önt terheli abban az esetben, ha az értékbecslés elkészültét követően Társaságunk ajánlatát a tulajdonos elutasítja, vagy a közvetlen vétel egyéb okból meghiúsul. Amennyiben Társaságunk előzetes döntése alapján megfelel az ingatlan a közvetlen vétel alkalmazására, akkor ebben az esetben Társaságunk vételi ajánlatot tesz az ingatlan tulajdonosának arra vonatkozóan, hogy az ingatlant milyen vételáron kívánja megvásárolni. Az ajánlat tulajdonos általi elfogadását követően Társaságunk és az ingatlan tulajdonosa között adásvételi szerződés kerül megkötésre, azt követően a vételárként meghatározott összeg a fennálló tartozásba beszámításra kerül, azt csökkenti. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy ezen tartozásrendezési mód választása esetén nincs lehetőség az ingatlan visszabérlésére, így azt az adásvételi szerződésben foglaltaknak megfelelően szükséges birtokba adnia Társaságunk részére. Miért jó az Önnek? - Tartozása vagy annak egy része gyorsan, a fedezeti ingatlan hirdetése nélkül, beszámítással kerül rendezésre. Nem szükséges várnia arra, hogy vevője a vételárat teljesíteni tudja. - Nincs egyéb költség (végrehajtási költség, ingatlanközvetítői jutalék), az adásvételi szerződés elkészítésének és ellenjegyzésének díját Társaságunk fizeti. - Egy esetleges igényérvényesítési eljárásban a fedezeti ingatlan sikeres árverezését követően a vételárból levonásra kerülnek a végrehajtási költségek továbbá a végrehajtó jutaléka is. - Az értékesítést követően esetlegesen fennmaradó tartozás teljesítésére részletfizetési kedvezményt tud Társaságunk biztosítani. Az ezzel kapcsolatos egyeztetésre Társaságunk ingatlanra vonatkozó vételi ajánlata közlését követően kerülhet sor, amikor kiszámíthatóvá válik a fennmaradó tartozás összege. Mik a hátrányai?
9 - A fedezeti ingatlan értékesítésre kerül, vagyis szükséges számolni azzal, hogy azt az értékesítést követően a berendezési tárgyakkal együtt el kell hagynia. - Lehetséges, hogy értékesítést követően fennmarad tartozása Társaságunk felé. Az ezzel kapcsolatos egyeztetésre Társaságunk fedezeti ingatlanra vonatkozó vételi ajánlata esetén kerülhet sor, amikor kiszámíthatóvá válik a fennmaradó tartozás összege. - Amennyiben Társaságunk ajánlata nem kerül elfogadásra, úgy az értékbecslés díját Önnek kell megfizetnie. I.1.5. Természetes személyek adósságrendezése (Magáncsőd) Az eljárás lényege, hogy az adósok a fennálló, általuk nem kigazdálkodható tartozásokat azok végrehajtási eljárásban történő érvényesítését elkerülve a csődvédelem során a hitelezőkkel megállapodott vagy bíróság által meghatározottak szerint teljesítsék, elkerülve ezzel azt, hogy adós anyagi helyzete a végrehajtási eljárás során végképp ellehetetlenüljön. A magáncsőd eljárás törvényben szabályozott, általánosan 5 évig tartó folyamat, az ezzel kapcsolatos feladatokat az ún. Főhitelező, illetve a Családi Csődvédelmi Szolgálat látja el. Az eljárás Önnek, mint magánszemélynek, egyéni vállalkozónak, őstermelőnek akkor jelenthet megoldást pénzügyi problémáira, ha rendelkezik vagyonnal és rendszeres jövedelemmel, de tartozásainak összege nem haladja meg vagyonának kétszeresét. Ezen felül hajlandó minimum 5 évig törleszteni a tartozásait az adósságrendezési megállapodásnak megfelelően, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a kedvezményekért cserébe pénzügyeit rendszeresen ellenőrizzék. A családi csődvédelmi eljárás igénybevételéhez meghatározott formanyomtatványok kitöltése, és megfelelő példányszámban történő benyújtása szükséges. Az eljárás felmerülő költségeit az igénylőnek szükséges viselnie, és az egyezség létrejöttéig vagy bírói határozat meghozataláig a főhitelező részére a jogszabályban meghatározott összeget teljesítenie szükséges. A csődvédelmi eljárás során adós ellen végrehajtás és a zálogtárgy kényszerértékesítése nem indítható, a folyamatban lévő eljárásokat felfüggesztik, a hitelezők az adósságrendezési eljárás keretein belül érvényesíthetik követelésüket. A megállapodásban rögzített, szigorú előírások betartásával, a fizetési kötelezettségek teljesítése után az adós mentesülhet tartozása egy részétől. A családi csődvédelmi eljárás során az eljárásba bevont adósok vagyona a tartozások rendezésére szolgál. Ennek megfelelően a családi csődvédelmi eljárás igénybe vétele akkor lehet indokolt, ha Önnek rendszeres jövedelme van, és középtávon nem tervez megtakarítást, hitelfelvételt, nagyobb vagyont igénylő beruházást. A létfenntartáshoz szükséges jövedelmen felül az eljárásban részt vevő adósok valamennyi vagyona az eljárásba bevonható, így azok esetleges értékesítését a vagyoni helyzetet felügyelő, a Csődvédelmi Szolgálat által kijelölt családi vagyonfelügyelő határozhatja meg. Amennyiben szeretne többet megtudni az alkalmazott feltételrendszerről, az eljárás menetéről, vagy tartozását a családi csődvédelmi eljárás keretein belül kívánja rendezni, kérjük, vegye fel
10 a kapcsolatot munkatársainkkal, akik a folyamat valamennyi lépéséről tájékoztatást, segítséget tudnak nyújtani. Amennyiben valamely tartozásrendezési lehetőség felkeltette az érdeklődését, vagy kérdése merült fel, úgy kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyintézőjével vagy ügyfélszolgálatunkkal (tel.: , ), ahol munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére az Önnek leginkább megfelelő megállapodás elkészítésével kapcsolatosan.
Tájékoztató egyes tartozásrendezési lehetőségekről
Tájékoztató egyes tartozásrendezési lehetőségekről Jelen tájékoztató tartalmazza a Társaságunk által alkalmazott tartozásrendezési lehetőségeket, azok rövid leírását, főbb előnyeit és hátrányait. Ezen
OTP Faktoring Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
OTP Faktoring Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1. Társaságunk adatai, elérhetőségei Székhelye és postacíme: 1066 Budapest, Mozsár utca 8. Nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
Tájékoztató. CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet
a A Felügyeleti ajánlásban foglaltaknak megfelelően kiemeljük, hogy a kialakított eljárás az olyan adós (a fizetési késedelemmel rendelkező, a Hpt. alkalmazásában fogyasztónak minősülő adós és adóstárs,
EOS FAKTOR MAGYARORSZÁG ZRT.
EOS FAKTOR MAGYARORSZÁG ZRT. KÖVETELÉSEK ÖNKÉNTES TELJESÍTÉSE ELMARADÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI (ügyfél-tájékozató) Mit tegyünk fizetési késedelem esetén? Fizetési késedelem esetén a legfontosabb, hogy mielőbb
Tájékoztató A fizetési nehézségekkel küzdő adósok részére a rendelkezésre álló áthidaló megoldásokról
Tájékoztató A fizetési nehézségekkel küzdő adósok részére a rendelkezésre álló áthidaló megoldásokról Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékszövetkezet, figyelemmel a Magatartási Kódexben vállalt kötelezettségeire,
Értékesítési Ajánlat KV/3/2016.
Értékesítési Ajánlat KV/3/2016. Tisztelt Érdeklődő! A WELLUM Pénzügyi Zrt. a Magyar Nemzeti Bank által kiadott H-EN-I-366/2016. számú határozata alapján engedéllyel rendelkező pénzügyi vállalkozás. Társaságunk
Értékesítési Ajánlat KV/1/2017.
Értékesítési Ajánlat KV/1/2017. Tisztelt Érdeklődő! A WELLUM Pénzügyi Zrt. a Magyar Nemzeti Bank által kiadott H-EN-I-366/2016. számú határozata alapján engedéllyel rendelkező pénzügyi vállalkozás. Társaságunk
Értékesítési Ajánlat KV/5/2016.
Értékesítési Ajánlat KV/5/2016. Tisztelt Érdeklődő! A WELLUM Pénzügyi Zrt. a Magyar Nemzeti Bank által kiadott H-EN-I-366/2016. számú határozata alapján engedéllyel rendelkező pénzügyi vállalkozás. Társaságunk
1./ Ügyféltájékoztató a fizetési nehézségek körében alkalmazandó eljárásokról, áthidaló megoldásokról
1./ Ügyféltájékoztató a fizetési nehézségek körében alkalmazandó eljárásokról, áthidaló megoldásokról A Hartai Takarékszövetkezet kiemelten a fizetési nehézségekkel küzdő, a takarékszövetkezettel együttműködő
Hasznos információk fizetési nehézséggel rendelkező ügyfelek számára
Hasznos információk fizetési nehézséggel rendelkező ügyfelek számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 14/2012. (XII.13.) számú - a követeléskezelők számára a követeléskezelési gyakorlatuk
EOS KSI MAGYARORSZÁG INKASSZÓ KFT.
EOS KSI MAGYARORSZÁG INKASSZÓ KFT. KÖVETELÉSEK ÖNKÉNTES TELJESÍTÉSE ELMARADÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI (ügyfél-tájékozató) Mit tegyünk fizetési késedelem esetén? Fizetési késedelem esetén a legfontosabb, hogy
HIRDETMÉNY. A Cofidis Magyarországi Fióktelepe által nyújtott Áruhitel igénylésének feltételei a(z) Happiness Secret Clinic Kft üzleteiben,
HIRDETMÉNY A Cofidis Magyarországi Fióktelepe által nyújtott Áruhitel igénylésének feltételei a(z) Happiness Secret Clinic Kft üzleteiben, Hitel célja: Konstrukció kód: Konstrukció neve: Érvényes: Tartós
T/6631. számú. törvényjavaslat. a természetes személyek adósságrendezéséről szóló évi CV. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6631. számú törvényjavaslat a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapest, 2015.
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ MKB Bank fizetést könnyítő konstrukciói fizetési nehézségekkel küzdő illetve átmenetileg nem teljesítő ügyfelek részére
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ MKB Bank fizetést könnyítő konstrukciói fizetési nehézségekkel küzdő illetve átmenetileg nem teljesítő ügyfelek részére Érvényes: 2016. április 25-től Az MKB Bank felelősen eljáró hitelezőként
TÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL ERSTE Lakáslízing Zrt. Székhely: 1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26. Cégjegyzékszáma: Cg.01-10-046409
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE A lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről (egységes szerkezetben) 1 Budapest
Követeléskezelés menete
Követeléskezelés menete 2016.08.01. Sor szá m Esemény Időpontok/egyéb lépések Tájékoztatá s jellege 1 fizetési késedelembe Késedelembe esést követő azonnal, de legkésőbb 3 munkanapon 2 fizetési késedelembe
HIRDETMÉNY. Tartós fogyasztási cikkek vagy szolgáltatások vásárlása magánszemélyek részére
HIRDETMÉNY A Cofidis Magyarországi Fióktelepe által nyújtott Klasszikus Áruhitel igénylésének feltételei a Wellis Magyarország Zrt. üzleteiben, akciós készletes hidromasszázs kádakra vonatkozóan. Hitel
Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2018. szeptember 03 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön
Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2017. szeptember 01 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön
. ERSTE BANK HUNGARY ZRT
TÁJÉKOZTATÓ FIZETÉSI NEHÉZSÉGEK KEZELÉSÉRŐL JELZÁLOGJOGGAL BIZTOSÍTOTT ÜGYLETEK ESETÉN A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések, felügyeleti ajánlások, az Üzletszabályzatunk és Hirdetményeink alapján
TÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL JELZÁLOGJOGGAL BIZTOSÍTOTT ÜGYLETEKNÉL
TÁJÉKOZTATÓ A VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS KÖLTSÉGEIRŐL ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGHATÁROZOTT MINIMÁLIS VÉTELI ÁRAKRÓL JELZÁLOGJOGGAL BIZTOSÍTOTT ÜGYLETEKNÉL ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Székhely: 1138 Budapest, Népfürdő
16/2000. (III. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete
16/2000. (III. 30.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képvisel - testületének rendelete Szentgotthárd Város Önkormányzatának tulajdonában lév lakások elidegenítésének szabályairól Módosítva: a 4/2002.
HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója az időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETMÉNY Időskori Jelzálogjáradék Hirdetmény javított Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója az időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2015. június 26.
Minden esetben egy példahitellel szemléltetjük a törlesztőrészletek rövid- és hosszútávon történő módosulását.
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ MKB Bank fizetést könnyítő konstrukciói fizetési nehézségekkel küzdő illetve tartósan nem teljesítő ügyfelek részére Érvényes: 2015. május 28-tól Az MKB Bank felelősen eljáró hitelezőként
KÖVETELÉSKEZELÉS MENETE GÉPJÁRMŰ VÁSÁRLÁSA CÉLJÁBÓL LÉTRJEÖTT, ILLETVE GÉPJÁRMŰ FEDEZETE MELLETT NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEK ESETÉBEN
KÖVETELÉSKEZELÉS MENETE GÉPJÁRMŰ VÁSÁRLÁSA CÉLJÁBÓL LÉTRJEÖTT, ILLETVE GÉPJÁRMŰ FEDEZETE MELLETT NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEK ESETÉBEN Tisztelt Ügyfelünk! A Santander Consumer Finance Zrt. figyelemmel
1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 25,59-25,99 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva)
Ügyleti kamat évi Éven belül: Éven túl: Egyszeri KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY A KISKUN Takarékszövetkezetnél alkalmazott lakossági forint hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. július 10. napjától
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ TARTALOM 1. SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOGHITEL (Forint alapú!) 2. LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGHITEL (Forint alapú!) 3. SZEMÉLYI JELLEGŰ
Mielőtt ez bekövetkezne, gondolja át a lehetőségeket és cselekedjen!
A hitelszerződés felmondásának komoly következményei lehetnek, melyek kihatással vannak Önre és egész családjára is. Mielőtt ez bekövetkezne, gondolja át a lehetőségeket és cselekedjen! Milyen kérdésekben
hitelszerződés felmondásakor? Mit tegyünk a
Mit tegyünk a hitelszerződés felmondásakor? Otthona elvesztéséhez is vezethet, ha a pénzügyi szolgáltató felmondja a hitelszerződést. Ha azonban tájékozódik és együttműködik, azzal sokat tehet a probléma
HIRDETMÉNY A TERMÉSZETES SZEMÉLYEK ADÓSSÁG RENDEZÉSÉRŐL SZÓLÓ 2015. ÉVI CV. TÖRVÉNY HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ VÁLLALKOZÓI ÜZLETÁGI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
HIRDETMÉNY A TERMÉSZETES SZEMÉLYEK ADÓSSÁG RENDEZÉSÉRŐL SZÓLÓ 2015. ÉVI CV. TÖRVÉNY HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ VÁLLALKOZÓI ÜZLETÁGI ÜGYFELEK RÉSZÉRE Hatályos: 2015. szeptember 1-től Figyelem felhívó tájékoztatás
1. FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN THM* 20,87 % (500.000,- Ft hitelösszegre, 3 éves lejáratra számítva) 2,5 % Takarékszövetkezetnél számlával rendelkező ügyfél
Ügyleti kamat évi Éven belül: Éven túl: Egyszeri KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY A KISKUN Takarékszövetkezetnél alkalmazott lakossági forint hitelek kondícióiról Érvényes: 2014. június 25. napjától
Tájékoztatás a fogyasztónak minősülő adósokkal szemben végzett követeléskezelési eljárásról
Érvényes: 2013. május 1-jétől Tájékoztatás a fogyasztónak minősülő adósokkal szemben végzett követeléskezelési eljárásról Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. fogyasztónak
JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Hatályos: 2019. július 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi
KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI
Takarékszövetkezet/Bank (a továbbiakban Hitelintézet) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2011. április 1. A Király Hitel elengedhetetlen szerződéskötési feltétele,
KÖVETELÉSKEZELÉS MENETE GÉPJÁRMŰ VÁSÁRLÁSA CÉLJÁBÓL LÉTREJEÖTT KÖLCSÖN ÉS PÉNZÜGYI LÍZINGSZERZŐDÉSEK ESETÉBEN (TOVÁBBIAKBAN SZERZŐDÉS )
KÖVETELÉSKEZELÉS MENETE GÉPJÁRMŰ VÁSÁRLÁSA CÉLJÁBÓL LÉTREJEÖTT KÖLCSÖN ÉS PÉNZÜGYI LÍZINGSZERZŐDÉSEK ESETÉBEN (TOVÁBBIAKBAN SZERZŐDÉS ) Tisztelt Ügyfelünk! Az UniCredit Leasing figyelemmel a Magyar Nemzeti
Tájékoztató a természetes személyek adósságrendezési eljárásáról szóló 2015. évi CV. törvény alapján
Tájékoztató a természetes személyek adósságrendezési eljárásáról szóló 2015. évi CV. törvény alapján Mi a magáncsőd? A magáncsőd vagy családi csődvédelem, illetve az adósságrendezési eljárás szinonim szavak,
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
5/1994. (III.31.) Kgy. számú rendelete. (egységes szerkezetben)
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 11/1996. (VII.12.) Kgy. sz., 17/1999. (VII.9.) Kgy. sz., 5/2001. (III. 9.) Kgy. sz., a 6/2004. (IV.30.) a 17/2004. (X.1.) és a 7/2006. (III.31.) rendeletével 1
Magáncsőd - Gyakran Ismétlődő Kérdések
Magáncsőd - Gyakran Ismétlődő Kérdések 1. Milyen feltételek esetén jogosult valaki az eljárásban történő részvételre? Több együttes feltételnek teljesülnie kell ahhoz, hogy adós az eljárást kezdeményezhesse,
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Lombard fedezet mellett magánszemélyek részére
KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Lombard fedezet mellett magánszemélyek részére amely létrejött egyrészről a Hungária Takarék Takarékszövetkezet Székhelye: 7150 Bonyhád, Szabadság tér 9 Cégjegyzék száma: 17-02-000588
H I R D E T M É N Y. Mértéke. Bruttó kamat* Kamattámogatás 4,8810% 0,0000% 4,8810%
H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2015.01.05-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23) Kormányrendelet
Tisztelt Ügyfelünk! A tájékoztatás célja
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk Önt tájékoztatni arról, hogy a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. ( Alapkezelő ) elhatározása szerint az általa kezelt nyilvános, nyíltvégű Raiffeisen Ingatlan
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Advoco Kft. (cégjegyzékszám: 08-09-003091, székhely: 9022 Győr, Liszt F. utca 37.., levelezési cím: 9022 Győr, Liszt F. utca 37..), mint a(z) Acélárugyár Zrt. f.a (cégjegyzékszám:
A Foldana Pénzügyi Zrt. üzletszabályzatának melléklete. Hatályos: január 1.
HIRDETMÉNY A üzletszabályzatának melléklete Hatályos: 2019. január 1. Vásárolt követelések érvényesítése kapcsán a kötelezettek felé felszámítható díjak, költségek, késedelmi kamatok: Részletfizetési A
H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás. Bruttó kamat* Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén
H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2015.08.01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23) Kormányrendelet
Hirdetmény Akciók kondíciói 1/2010.09.16. és 2/2010.09.16. számú Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010.10.
1/6 Hirdetmény Akciók kondíciói NET BETÉT Időtartama: 2010. október 4-től visszavonásig. Leköthető legkisebb összeg: 1.000.-Ft 1/6 Lakossági akciós betétek Napra lekötött, fix kamatozású kizárólag lakossági
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
HIRDETMÉNY ERSTE Lakástakarék Zrt. által nyújtott akciók Érvényes: 2015.01.05-től
Természetes személyek szerződéskötéséhez kapcsolódó kedvezmény ERSTE Lakástakarék Új évi akció Jogosultak köre: az akció hatálya alatt Prémium Hitel, vagy Prémium Hozam módozatú lakás-takarékpénztári szerződést
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.17. Jelen Hirdetmény a 2016. május 17. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója az időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETMÉNY Időskori Jelzálogjáradék Hirdetmény javított Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója az időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2015. június 30.
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Nyugat Takarék Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: január 16-tól
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2017. január 16-tól A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY (hitelfedezeti élet-és balesetbiztosítás előírása nélkül) Hatálybalépés napja: 2017. január 16. Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet
Lakossági szabad felhasználású jelzáloghitel hirdetmény
Lakossági szabad felhasználású jelzáloghitel hirdetmény Érvényes: 2017. január 1-től Jelzálog fedezete mellett nyújtott, felhasználási célhoz nem kötött forintalapú jelzáloghitel magánszemélyek részére,
Hirdetmény. Akciók kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! 1/6
1/6 Hirdetmény Akciók kondíciói 1/2010.03.23. és 7/2010. számú Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010. 04. 27-től A JÖVŐRE TERVEZVE! 2/6 Fókusz Takarékszövetkezet Lakossági akciós
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től visszavonásig
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY 2017. április 1-től visszavonásig Az M7 TAKARÉK Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetmény módosítására a 2014. évi LXXVIII. törvény
HIRDETMÉNY. 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói
HIRDETMÉNY 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói A,,Rábaközi Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék
A Prodebt Kft. követeléskezelési szabályzata
A Prodebt Kft. követeléskezelési szabályzata Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja, hatályai Célok: 1. átláthatóság növelése 2. szakmaiság prezentálása 3. szabályzóknak való megfelelés Hatály: 1. alanyi
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.03.21. Jelen Hirdetmény a 2016. március 21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Forint
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Piaci feltételű hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetményben a személyi hitel kamata változott a báziskamat
Tájékoztató a követeléskezelési tevékenységről
Tájékoztató a követeléskezelési tevékenységről Tisztelt Ügyfelünk! A (továbbiakban, vagy Takarékszövetkezet) jelen ügyféltájékoztatójának a célja, hogy segítséget nyújtson a fizetést könnyítő konstrukciók
SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE
Kölcsönszerződés 2.sz. függeléke SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2011. július 01. A Király Hitel elengedhetetlen
HIRDETMÉNY A VÁLLALKOZÓI HITELEKRŐL
RÉTKÖZ TAKARÉKSZÖVETKEZET KISVÁRDA HIRDETMÉNY A VÁLLALKOZÓI HITELEKRŐL ÉRVÉNYES: 2015. március 02.-től VÁLLALKOZÓI HITELEK Érvényes a 2015. március 02-től befogadott igénylésekre. : magánszemély által
Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.
Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,
Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által nyújtott intézményi kezesség (Alapítványi Kezesség) igénybevétele
Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által nyújtott intézményi kezesség (Alapítványi Kezesség) igénybevétele Ha vállalkozása nem rendelkezik a BG Finance Zrt. (Táraság) által nyújtott támogatott
A Budapest Autófinanszírozási Zrt. követeléskezelési eljárása
A Budapest Autófinanszírozási Zrt. követeléskezelési eljárása E dokumentum célja az, hogy megfelelve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiadott Követeléskezelési ajánlásnak, bemutassa a finanszírozó
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Celldömölk
Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat
Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat Ezen szabályzat továbbadása az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár írásos engedélye nélkül nem megengedett. TARTALOMJEGYZÉK 1 A SZABÁLYZAT CÉLJA...3
HIRDETMÉNY CIB SZEMÉLYI KÖLCSÖNRE VONATKOZÓ KONDÍCIÓS LISTA ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ VÁLTOZÁSÁRÓL
HIRDETMÉNY CIB SZEMÉLYI KÖLCSÖNRE VONATKOZÓ KONDÍCIÓS LISTA ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ VÁLTOZÁSÁRÓL I. A változással érintett kondíciós lista és ügyfél-tájékoztató A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.;
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.03.21. Jelen Hirdetmény a 2016. március 21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. január 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI
KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2012. január 1. Érvényes: visszavonásig. A 2011. április 1. napján hatályba lépett azonos című dokumentum jelen dokumentum hatályba
HIRDETMÉNY OTP LAKÁSHITELEK KAMAT, DÍJ, JUTALÉK ÉS KÖLTSÉG TÉTELEI
Támogatott lakáshitelek HIRDETMÉNY OTP LAKÁSHITELEK KAMAT, DÍJ, JUTALÉK ÉS KÖLTSÉG TÉTELEI Érvényes: 2017. január 15-től (a 2003. június 16-tól 2003. december 22-ig benyújtott kérelmek esetén) A változások
DÍJFIZETÉSÁTÜTEMEZÉSIGÉNYLÉSE*
DÍJFIZETÉSÁTÜTEMEZÉSIGÉNYLÉSE* TERMELŐESZKÖZ-FINANSZÍROZÁSISZERZŐDÉSEKESETÉN 14721 TiszteltÜgyfelünk Kérjük,adjamegszerződéséhezkapcsolódóadatait,válasszonazalábbilehetőségekésbeküldésimódokközül,ésakitöltöttnyomtatványt
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
Érvényes: 2017.04.10-től ÉS KIVÁLTÓ HIRDETMÉNY A Sajóvölgye Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön
HIRDETMÉNY ERSTE Lakástakarék Zrt. által nyújtott akciók Érvényes: 2015.05.18-tól
Természetes személyek szerződéskötéséhez kapcsolódó kedvezmény Jogosultak köre: az akció hatálya alatt Prémium Hitel módozatú lakás-takarékpénztári szerződést kötő magánszemély ügyfelek Akció tárgya: ERSTE
A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről
A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Szarvas Város Képviselő-testülete a lakások és helyiségek
Lakossági hitelek. Hitelfolyósítás során alkalmazott díjak, jutalékok, kamatok 2013. augusztus 1-től
Lakossági hitelek Hitelfolyósítás során alkalmazott díjak, jutalékok, kamatok 2013. augusztus 1-től Kamat mértékek: 3 havi BUBOR ( 2013.07.01.-2013.09.30.) 4,20 % Referenciakamat Kamattámogatott lakáshitelhez
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
5/1999. (I.27.) számú önkormányzati rendelet
5/1999. (I.27.) számú önkormányzati rendelet Kistarcsa Város Önkormányzatának tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének egyes feltételeiről 1 2 Kistarcsa Város
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ A KÖNYVELÉSI SORRENDRŐL és a kapcsolódó késedelmes napszámról
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ A KÖNYVELÉSI SORRENDRŐL és a kapcsolódó késedelmes napszámról Felhívjuk figyelmét, hogy jelen tájékoztató általános információkat tartalmaz, mely teljes körűen, a jelzáloggal fedezett,
Állami kamattámogatott hitelek
AKTÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK RÉSZÉRE Állami kamattámogatott hitelek Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az államilag támogatott lakáscélú hitelek kamatai
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.05.06. Jelen Hirdetmény a 2016. május 6. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás
Pályázati Hirdetmény A(z) Dr. Felső Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-679649, székhely: 1072 Budapest,, Dob utca 52.., levelezési cím: 1072 Budapest,, Dob utca 52..), mint a(z) SZEGA-BAU Kft. f.a (cégjegyzékszám:
H I R D E T M É N Y. Mértéke. Kamattámogatás 6,0000% 0,3660% 6,3660% Állami kiegészítő kamattámogatásos lakóingatlan korszerűsítési kölcsön esetén
H I R D E T M É N Y MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTHATÓ FORINT ALAPÚ LAKÁSCÉLÚ KAMATTÁMOGATÁSOS KÖLCSÖN KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL Érvényes 2014. június 01-től KAMATTÁMOGATOTT HITEL 134/2009. (VI.23)
HIRDETMÉNY ERSTE Lakástakarék Zrt. által nyújtott akciók Érvényes: 2014.08.01-től
100% számlanyitási díj kedvezmény I. Természetes személyek szerződéskötéséhez kapcsolódó kedvezmény Jogosultak köre: az akció hatálya alatt Klasszik Hitel, vagy Klasszik Plusz módozatú lakás-takarékpénztári
5/1999. (I.27.) számú önkormányzati rendelet
5/1999. (I.27.) számú önkormányzati rendelet Kistarcsa Város Önkormányzatának tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének egyes feltételeiről 1 2 Kistarcsa Város
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakás eladásának feltételeiről 16/2005. (IV. 20.) számú önkormányzati rendelet
K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Képviselő-testületének 76/2013. (04.25.) Öh. sz. határozata A Biatorbágy, 04/26,
AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata
AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. 1. Alkalmazási kör... 3 2. A
HIRDETMÉNY BÍRÓSÁGI ADÓSSÁGRENDEZÉS ELRENDELÉSÉRŐL A HITELEZŐK ADÓSSÁGRENDEZÉSBE TÖRTÉNŐ BEVONÁSA ÉRDEKÉBEN
ARE-HIR-003-ELREND HIRDETMÉNY ADÓSSÁGRENDEZÉSI ÜGYSZÁM: ARE2016000219 BÍRÓSÁGI ADÓSSÁGRENDEZÉS ELRENDELÉSÉRŐL A HITELEZŐK ADÓSSÁGRENDEZÉSBE TÖRTÉNŐ BEVONÁSA ÉRDEKÉBEN (A természetes személyek adósságrendezéséről
H I R D E T M É N Y. Allianz Fix Személyi Kölcsön, illetve FHB Fix Személyi Kölcsön termékhez kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek
H I R D E T M É N Y Allianz Fix Személyi Kölcsön, illetve FHB Fix Személyi Kölcsön termékhez kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Hatályos: 2016. április 01. napjától Közzététel napja:
SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok
Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2016. november 29 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN Lakossági ügyfelek részére I. Alapkondíciók THM1 2 THM2 2 Sberbank a munkahelyen programban igénylő munkavállalók
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.09.01. Jelen Hirdetmény a 2015. december 7- napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. november 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.07.01. Jelen Hirdetmény a 2016. 01.01. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. augusztus 31-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó