VISSZATEKINTÉS A ÉVI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VISSZATEKINTÉS A ÉVI"

Átírás

1 KOVÁCS ZOLTÁN VISSZATEKINTÉS A ÉVI SZEMÉLYES FŐPÁSZTORI KÁNONI VIZITÁCIÓRA Egy többéves projekt : személyes főpásztori látogatás a Főegyházmegyében Erdő Péter bíboros úr kezdeményezésére 2010 februárjában Főegyházmegyénkben hosszú szünet után újra megindult a személyes főpásztori kánoni látogatás. Ezt megelőzően hasonló jellegű vizitáció Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás vezetésével zajlott 1934-ben az akkori Esztergomi Főegyházmegyében. Nagyon is időszerű volt tehát, hogy a Főpásztor ismét személyes egyházlátogatás során győződjön meg a plébániák, egyházmegyei intézmények tényleges helyzetéről, az ott élő, illetve oda járó hívek életéről, valamint a szolgáló papság lelkipásztori örömeiről és mindennapos küzdelmeiről. De éppen ugyanennyire fontos volt az a megerősítés is, melyet az ordinárius személyes látogatása, kérdései, főpásztori útmutatásai és atyai bátorításai jelentettek a paptestvérek és Isten népe számára. Az előkészületek Bíboros Úr már a vizitáció megkezdése előtti hónapokban többször is idézte az Egyházi Törvénykönyvet, amely a megyésfőpásztor számára előírja egyházmegyéjének rendszeres látogatását (vö. cann ). Ez a több évre tervezett munka azonban egyáltalán nem úgy vette kezdetét, mint a kánoni előírás nyomása alatt valamiféle kényszeres és formális tevékenység, hanem mint örömteli, és sürgető kötelesség és küldetés, mely hosszú évtizedek után most rá vár. Hogyan is kezdjünk hozzá? hangzott a kérdés az előkészítő munkák során. Még most is világosan emlékszem a tervezés legelső lépésére: arra az imádságra, mellyel a Szentlélek világosságát és vezetését kértük Bíboros Úr dolgozószobájában. Az isteni gondviselés ereje, mely Egyházunkat irányítja, megerősítő tapasztalat volt az egész kánoni látogatás során. Az előkészítés szakaszában a legutóbbi kánoni vizitációról fennmaradt feljegyzéseket, valamint a más egyházmegyékben végzett látogatások jegyzőkönyveit is figyelembe véve kérdőív készült, mely a vizitáció során szerzett tapasztalatok fényében egyre kifinomultabb lett, és igyekezett a plébániák életének és működésének minden területére alaposan kitérni. A kérdőíveket kézhez kapva a felelős lelkipásztorok eleinte inkább a rájuk váró munka terhét érezhették, hiszen közel 670 kérdés lelkiismeretes megválaszolása nem ígérkezett könnyű feladatnak. A kérdések hosszú sora kiterjedt

2 a plébánia életére és annak személyi, valamint anyagi feltételeire. 1 A plébánia és templom(ok) ilyen jellegű számbavétele kiváló alkalmat adott az új áttekintésre, egyegy régebb óta elmaradt leltár elkészítésére, vagy egyszerűen rácsodálkozva: mennyi lelki gazdagságot rejt magában egy-egy plébánia mindennapos élete, közössége, valamint az ott folyó lelkipásztori tevékenységnek milyen erős pontjai, illetve hiányosságai vannak. A látogatások megkezdése előtt a felelős lelkipásztoroktól rövid írásbeli beszámolót kértünk, melyben a szentségkiszolgáltatás és a hitélet főbb adatai, a hitoktatás, a liturgikus (ennek keretében az egyházi ének és zene) és közösségi élet, az utóbbi években tartott plébániai missziók, a betegellátás és a szociális munka alakulásán kívül olyan, a plébánia területén lévő intézményekről, közösségekről is említést kellett tenniük, amelyek meglátogatása különösen is kívánatosnak bizonyult a vizitáció során. A kezdet Némi izgalommal, de mindenképpen nagy várakozással érkezett el a vizitáció kezdésének időpontja: február 18. A kánoni látogatás a prímási székhelyen, Esztergom városában indult útjára, majd a vidéki régió és Budapest közvetkezett. Néhány hónap elteltével már egyre-másra gyarapodtak is a Főegyházmegyei Hivatalba beérkezett kérések: néhány felelős lelkipásztor önként is jelezte, hogy a látogatás mikor lenne plébániája számára a legalkalmasabb, és hogyan szeretnék azt összekötni valamilyen jeles évfordulóval, bérmálással, vagy a plébániaközösség számára fontos eseménnyel. Természetesen senki sem született vizitátor : a kezdeti lépések tapasztalatait mindig együtt át kellett értékelnünk, hogy a továbbiakban minél hatékonyabb munkát végezhessünk. Több helyen alakult úgy, hogy a Főpásztor váratlanul közbejött, más jellegű kötelezettségei miatt részben vagy egészében valamelyik segédpüspök végezte az adott plébánia vizitációját. Igyekeztünk azonban ilyenkor is úgy alakítani a programot, hogy amennyiben lehetséges, a Főpásztor legalább pár órára találkozhasson a plébánia papságával és népével, például a vizitációs napokat lezáró szentmise alkalmával. Hogyan zajlottak a kánoni látogatás napjai? Az Apostoli Szentszék irányelveit 2 követve a lelkipásztori látogatás kiterjedt a Főegyházmegye plébániáira: a plébániatemplomon és -épületen kívül a plébániák területén található katolikus templomokra, kápolnákra, egyházi intézményekre is. A vizitáció 1 A kérdőív így csoportosította a főbb témákat: I. A templom. II. Az istentisztelet. III. A szentségek kiszolgáltatása. IV. A hit továbbadása és a közösségi élet. V. A plébánia épülete és vagyoni helyzete. VI. Lelkipásztorok és munkatársaik. VII. Szerzetesrendek, katolikus iskolák, katolikus intézmények a területen. VIII. A hívek. 1 A Főegyházmegyei Hivatal munkatársai által szerkesztett kérdőív végső, legteljesebb formáját lásd A főpásztori személyes kánoni látogatás kérdőíve, Budapest, Lásd Püspöki Kongregáció, Apostolorum successores kezdetű direktóriuma (2004. február 22.), in Enchiridion Vaticanum 22 ( ), nn ; különösen: nn

3 azonban egyáltalán nem merült ki csupán az intézmények, struktúrák adatgyűjtésszerű felülvizsgálatában: konkrét személyekkel, valamint a plébánia életének egyes mozzanataival való találkozások, beszélgetések során kaptunk igazán hiteles képet a helyi egyház életéről. Sor került a plébániák képviselő-testületeivel vagy gondnokságaival, valamint az ott működő munkacsoportok, lelkiségi mozgalmak képviselőivel való találkozásra, iskolák, óvodák, szociális intézmények, otthonukhoz kötött betegek látogatására. A vizitációs napok lelki, ünnepélyes megkoronázása mindig egy főpapi szentmise volt, melyben legtöbbször a bérmálás szentségének kiszolgáltatására is sor került. Több helyütt a felelős lelkipásztor felterjesztésére a Főpásztor a korábban csak megáldott templomot, illetve a szembemiséző oltárt is ünnepélyesen fölszentelte. A vizitáció kevés kivételtől eltekintve leginkább hétvégeken folyt: a pénteki napokon végzett látogatások általában az iskolák, egyházi és világi intézmények mindennapos életébe segítettek betekintést nyerni, míg a szombat-vasárnapi alkalmak inkább a plébánia lelkipásztori valóságába. Nyilvánvalóan két-három nap önmagában kevés ahhoz, hogy mindent kellő alapossággal megvizsgáljunk, körbejárjuk, mélységében megtapasztaljunk. Fontosnak tartom azonban megjegyezni: plébánosaink és templomigazgatóink igyekeztek lelkiismeretesen előkészülni a vizitációra, hogy minél hitelesebb és átfogóbb képet nyújthassanak ebben a pár napban a plébánia életéről. Hálásak vagyunk készséges együttműködésükért! A vizitáció kezdő mozzanata mindig az a néhány percnyi csendes adoráció volt, melyet a Főpásztor munkatársaival és a plébánia papságával a plébániatemplomban végzett. Itt tudatosult bennünk igazán a kemény munkanapok előtt, hogy a plébánia valódi Házigazdájához jöttünk: Krisztushoz, aki Jó Pásztorként viseli gondját nyájának, és itt végzendő szolgálatunkhoz most nekünk is elküldi a Szentlelket, aki

4 az emberi teljesítmények, igyekezetek mélyén, még hibáinkkal, hiányosságainkkal együtt is minden plébániai közösségben benne működik. A plébániai irodákban az anyakönyvek, Historia Domusok, régi jegyzőkönyvek, nyomtatványok, pénztárkönyvek, leltárok, tulajdoni lapok és egyéb kimutatások ellenőrzése, láttamozása látszólag száraz, formális feladatnak ígérkezett, ám nemegyszer mégis jó alkalmat adott arra, hogy múltunkra rácsodálkozzunk: évitizedekkel vagy éppen egy-két évszázaddal ezelőtt a keresztelések, bérmálások számára, a plébánia életének múltbeli jeles eseményeire, vagy éppen érdekes következtetéseket vonjunk le a plébánia hitéletére, helyrajzi adottságaira, népességére, illetve anyagi helyzetére vonatkozóan. Több helyütt elismeréssel nyugtáztuk a plébániai levéltár gondos vezetését, illetve egy-egy olyan könyvtár meglétét, mely hasznosságán túl a plébános, illetve elődei szellemi-lelki kincstárának szép tanúbizonyságául is szolgált. Egyes plébániák életéhez a fentebb említett intézményeken kívül hozzátartoznak szerzetesintézmények, illetve a megszentelt életet élők közösségei, melyeknek tagjai sokszor rejtett, csöndes imádságukkal, áldozathozatalaikkal biztosítanak egyfajta kegyelmi hátteret a plébánia működéséhez és népének mindennapos életéhez. A velük való személyes találkozások, bensőséges beszélgetések is megerősítést adtak, hogy az Egyház mennyire sokszínű, és küldetésünk teljesítéséhez a Szentlélek milyen sokféle karizmában tudja részesíteni az Isten népét. A vizitáció legbensőségesebb pillanatai között hadd említsem meg a betegekkel való találkozást. Krisztust és az ő szentségeit kiszolgáltató Főpásztort sok beteg őszinte örömmel és meghatódott szívvel várta. Ezek a nem mindennapos találkozások mindennapos kereszthordozásukban erősítették meg szenvedő testvéreinket.

5 Bíboros Úr gyakran találkozott közéleti vezetőkkel is. Különösen javallott volt ez olyan helyeken, ahol a plébánia és a közélet vezetői között jó kapcsolat állt fenn, vagy éppen ott, ahol egy ilyen találkozás adhatott új lendületet a plébánia és a kerület vagy település vezetése közötti jövőbeni jó együttműködésnek. Vizitáció a Bp.-Terézvárosi Szent Család Plébánián, november 27. A képen (balról jobbra): Füzes Ádám, Hassay Zsófia, Erdő Péter

6 A legtöbb helyen a plébániához tartozó egyéb templomokat, kápolnákat, temetőket, esetleg köztéri kereszteket, szobrokat is felkerestük. A helyi egyház területén lévő iskolákkal, óvodákkal, szociális intézményekkel, melyek nem egyházi intézmények, még tovább mélyítette a jó lelkipásztori kapcsolatot a vizitáció során a Főpásztor vagy megbízottjának személyes látogatása. Minden plébánián világossá vált: a plébános nem csupán lelkiatyja a helyi közösségnek, hanem pásztori feladata kiterjed a rábízott javak őrzésére, gyarapítására is. Gondos gazdaként kell tehát ügyelnie a templomok, a plébánia és az ahhoz tartozó ingatlanok épségére, és Isten népének növekedését segítő használatukra. Több helyen szó esett a folyamatban lévő, vagy a közelmúltban elvégzett, illetve a közeljövőre prognosztizált építési vagy tatarozási munkákról, bővítési tervekről, területek észszerű hasznosításának kérdéseiről. Lágymányoson Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök tiszteletére, valamint a helyben lakó hívek örömére és lelkipásztori ellátására új templomot is szentelt a Főpásztor október 31-én. Plébániáink lelki gazdagsága Nem találkoztunk két teljesen egyforma plébániával. Nem csupán arra gondolunk itt elsősorban, hogy a lakosság, illetve a hívek száma és társadalmi összetétele, illetve a plébánia területén lévő kórházak, iskolák, templomok, szerzetesközösségek mennyire különfélék. Van, ahol a földrajzi, történelmi adottságok vagy a lelkipásztori sajátosságok miatt a helyi egyház területe kicsi, és a területén alig található más intézmény. Máshol azonban éppen az intézmények, a sokfelől oda érkező emberek pasztorációja, a lelkipásztori valóság összetett és sokszínű mivoltának kezelése jelent igazán komoly kihívást. A helyi egyház azonban min denhol jelentős lelki gazdagságot rejt magában, hiszen Krisztust hordozza és jeleníti meg minden ember előtt.

7 Egyes helyeken a nemzetiségek sajátos szokásai is árnyalják az ott élő emberek, hívek kulturális életét. Főegyházmegyénk történelmét ismerve komoly gyökerekkel rendelkeznek például a szlovák kultúrához köthető megnyilvánulások. A liturgiában, a hitélet közösségi formáiban a legtöbb helyen már nem igazán mutatkozik meg a nemzetiségi nyelv kizárólagos igénye, de a nemzetiségi csoportok rendszeres találkozásai, közös ünnepei még mindig őriznek bizonyos kulturális elemeket, melyek énekekben, szokásokban testet öltenek. Külön említésre méltó a cigánypasztoráció fontossága. Új kihívást jelent a magyar egyházi valóság számára a lelkipásztorkodás módja roma testvéreink körében. Esztergom határában volt szerencsénk életüket, körülményieket egészen közelről szemügyre venni, lakóhelyüket személyesen is felkeresve. Ez ösztönzést adott arra, hogy később Székely János püspök úr vezetésével személyi plébánia is alakuljon a cigányok lelkipásztori ellátására. Budapesten, a Gát utcában is jelentkezett annak igénye, hogy a templomban intézményes keretek között is folyjon a cigányok pasztorációja. Szembetűnő volt a lelkiségi mozgalmak sokszínűsége a Főegyházmegyében, illetve a különféle lelkiségi csoportok jelenléte az egyes plébániákon vagy templomokban, mely a lelki élet és a lelki megújulás igényét is tükrözi. Több helyütt a hívek kisebb-nagyobb csoportja rendszeresen végez imaórákat, néhol kimondottan engesztelést. Az első szombati rózsafüzér és szentmise is széles körben elterjedt, melyet elhunyt korábbi Főpásztorunk, Paskai László bíboros úr gyakorlatát követve, régi hagyomány alapján a magyar ifjúságért és a családokért ajánlanak fel. Dicséretes,

8 hogy a legtöbb plébánián vannak olyan hívek, akik rendszeresen, kitartó hűséggel imádkozzák nap mint nap a szentolvasó tizedeit. 3 A vizitáció állandó programjai közé tartozott a képviselő-testülettel, karitász csoportokkal, hitoktatókkal való találkozás. Hívek közösségeivel, családközösségekkel, idősekkel, ifjúsági csoportokkal is beszélgettünk. A jelenkor és a közeljövő kihívásai 2013 őszétől megnövekedett terhet jelent, de a hit továbbadása szempontjából mindenképpen új lehetőségként jelentkezik a kötelezően választható iskolai hitoktatás, mely a hitoktatók számára különösen is nagy feladat. A hitoktatást kötelezően választó gyermekek és szülők jó része nem jut el a plébániára, templomba, ezért a papság és a hitoktatók számára a meg nem keresztelt gyermekek, valamint a megkeresztelt, de hitünktől távol állók megszólítása, oktatása valódi missziós feladatkét jelentkezik. A vizitáció végső hónapjaiban az erre való berendezkedésről, illetve az első lépések nehézségeiről és részeredményeiről is sok szó esett. Egyre inkább szembetűnő volt, hogy a papság csökkenő létszáma és ezáltal is növekvő terhei a plébániák közösségét is egyre inkább próbára teszik. Vidéki régiónkban jellemző, de már a fővárosban is egyre több helyen jelent kihívást több 3 Érdemes belegondolni, hogy a rózsafüzér társulatok abban biztosan kiemelkednek más társulások közül, hogy hosszú idők óta egy és ugyanazon tevékenység által fűznek össze igen sok embert. Plébániai közösségeink legnagyobb részében kisebb-nagyobb rózsafüzér körök működnek, mind aktív részvétellel, mind háttérimádkozók szolgálata által. 3 E témában lásd BARNA GÁBOR: Az Élő Rózsafüzér Társulata. Imádság és imaközösség a századi vallási kultúrában. Budapest, 2011, 394.

9 plébánia ellátása ugyanazon plébános által. Olyan helyeken, ahol nemrégiben még káplán segítette a felelős lelkipásztor munkáját évtizedekkel ezelőtt pedig akár több káplán vagy kisegítő is! most nagyrészt a plébános vagy plébániai kormányzó egymaga áll helyt a pasztoráció napi feladati közt. Több helyen is konstatáltuk: igen nagy segítséget jelent, ahol egy nyugdíjas atya vagy szerzetespap rendszeres kisegítést tud vállalni. Szembetűnő, hogy egy helyben lakó pap milyen sokat jelent a hívek számára, milyen folyamatosságot tud nyújtani a szentségek kiszolgáltatásában (pl. rendszeres gyóntatás), és már puszta jelenléte is mennyire át tudja sugározni a hívekbe a velünk lakó Isten szeretetét. Sajnos számolnunk kell azzal, hogy a közeljövőben ez a jelenlét egyre kevesebb helyen lesz biztosítható. Ennek megértése ösztönzést adhat a hivatásgondozásra és a papi hivatásokért folytatott komoly, őszinte imádságok megszervezésére is. Az elmúlt években a plébániák életében is lecsapódik a temetések pogány szellemben való kezelése a gyászoló rokonság által, nemegyszer magának az elhunytnak még életében kifejezett kérésére. Az elhunytak hamvait tartalmazó urnák hazavitele, a földi maradványok folyóba szórása, kertben elásása, több részre osztva történő elhelyezése vagy eltemetése egyre több helyen divattá vált. Nem is beszélve a magukat egyházi közösségeknek tituláló társaságokról, melyek a jóhiszemű, de tájékozatlan emberek megtévesztésével terelik magukra a gyászolók figyelmét és végeznek egyházi szertartásnak látszó ceremóniákat. Néhány plébánián ezért szembetűnő a temetések számának csökkenése, jóllehet nyilvánvalóan a halálozások számának alakulása nem áll ezzel egyenes arányban. Valódi missziós kihívást jelent a papság és a temetések intézésében segédkező plébániai munkatársak számára annak tudatosítása a hívekben és a templomtól, plébániától nemegyszer távolabb álló gyászolókban, hogy az Üdvözítő három napon át sírban nyugodott, és ezzel szentelte meg hívei sírját, 4 Krisztus üres sírja pedig számunkra is a remény biztos jele. A pogány szokások helyett a katolikus temetés valódi lelki megnyugvást tud adni, ahol pedig anyagi okokra hivatkozva ódzkodnak ettől, ott meg kell keresni annak módját, hogy azon semmiképpen se múljon a temetés. 5 A XX. század első felében több helyütt még virágzó szerzetesközösségek életének radikális létszámbeli hanyatlását figyeltük meg. Sok helyütt jellemző a szerzetesházak elnéptelenedése, de előfordul az itthoni közösség külföldi provinciához csatolása vagy annak alárendelése folytán kivonulása az országból, illetve a fiatalabb hivatások égető hiánya. Valódi tanúságtevő ereje volt azonban annak, amikor egy-egy apró (néha csak 3-4 fős) közösség élő hittel, derűvel élte meg hivatását. 4 Lásd a katolikus temetési szertartásban a sírhely megáldására vonatkozó imádság (vö. pl. Temetési szertartáskönyv. Szent István Társulat, Budapest, 2015, n. 41). 5 Főegyházmegyénk egyre több templomában működik ún. osszárium, ahová egy nagy, közös tartóban, zárt rendszerű szórást végeznek, a név felírásával. Ezeket kívánatos hirdetni a hívek és a gyászolók körében.

10 Igen sokszor említésre került: a műemlék épületek renoválása, régóta fennálló szerkezeti hibáinak elhárítása, illetve újonnan adódó problémáinak kezelése felelős lelkipásztorainknak komoly fejtörést tud okozni. A második világháború előtt még kegyúri adományból épült és finanszírozott templomok, plébániák fenntartása, állagmegóvása, illetve javítása ma egészen más módon zajlik. Ahol a templom a plébánia tulajdona, különösen is érdemes megtalálni azokat a pályázati, önkormányzati vagy egyéb forrásokat, melyek a hívek adományain túl ezen problémákra megoldást kínálnak. Erdő Péter találkozója a Pálos atyákkal Hangos hírveréssel vagy éppen észrevétlenül, de nemritkán felütheti a fejét a plébániák területén egy-egy újabb keletű, nem kiforrott tanrendszerű, keresztény jellegű (vagy magát annak definiáló) közösség. A felelős lelkipásztor részéről ez is komoly odafigyelést kíván, mivel a hitükben felületes, de jó szándékú, és kimondva-kimondatlanul Istent kereső embereket: egyedülállókat és családok tagjait ezek a közösségek el tudják téríteni saját hitüktől vagy felekezetüktől. Örömmel tapasztaltuk: jó néhány plébános gondot fordít arra is, hogy felnőttkatekézist tartson, és így népével egyegy hitbeli kérdést tanítóhivatali megnyilvánulások alapján komolyan megbeszéljen. Korunk világához tartozik az információk szédületes sebességgel való áramlása, ami nem mindig áll összhangban a hírek, tények helyes továbbadásával. A tapasztalatok azt mutatják: a saját hívek, de az érdeklődők, a plébániától távol állók megszólításában is igen sokat jelent, ha egy plébániának van hozzáértő ember által kezelt, igényes honlapja, Facebook-oldala, melyekre fontos híradások, újabb és újabb életképek, videó- és hanganyagok kerülnek fel. De az egyszerű és tetszetős szóróanyagok sem elhanyagolhatók, melyek nemcsak színesek és látványosak, hanem fontos információkat is tartalmaznak, illetve felkeltik az érdeklődést a plébánián zajló élet iránt. Fényképes dokumentációk, plébániai újságok, kiadványok, a helyi médiával való

11 kapcsolat révén Krisztus tanítása és a helyi egyház élő közösségének jelenléte könnyebben belép az emberek otthonába és gondolatvilágába. Egyes plébániákon erre is találtunk dicséretes példákat. A személyes beszélgetések Apostoli munkánk végzésében nagyon is rájuk szorulunk halljuk a papszenteléseken a felszentelő imát mondó püspök szájából. 6 A megyéspüspök figyelme nem terjedhet ki az egyházmegye plébániái, intézményei életének minden apró részletére, ezért kulcsfontosságú, hogy munkatársai, a papok milyen elkötelezettséggel végzik szolgálatukat. Jó volt megélni azt, hogy papjaink a Főpásztor vezetése alatt egységet alkotnak, és adott állomáshelyükön Isten Országának növekedéséért dolgoznak. Ez a mindennapos helytállás azonban rengeteg nehézséget is magában rejt. A látogatás során papjaink megérezhették: a vizitáció nem elsősorban arra épül, hogy a lelkipásztorok hogyan vizsgáznak az ordinárius előtt a rájuk bízott munka végzéséből, hanem arra a személyes kapcsolatra, melyben megtapasztalhatták a Főpásztor törődését a lelkipásztorokkal. A vizitáció egyik legfontosabb része volt tehát a plébániák felelős lelkipásztorainak, valamint dispozícióval rendelkező papjainak, diakónusainak négyszemközti beszélgetése Bíboros Úrral. Ez a kötetlen fórum igazi folytatása volt annak a személyes dialógusnak, mely már közvetlenül érseki beiktatása után megindult a Főpásztor és papjai között, s egyszersmind kiváló alkalom arra, hogy őszintén, bizalommal tudjanak szót ejteni a papi élet és szolgálat bármilyen tapasztalatáról, együtt keresve megoldást a nyitott kérdésekre. 6 Papszentelés, n. 13, in Országos Liturgikus Tanács (szerk.): A püspök, a pap és a szerpap szentelése. Budapest, 1993.

12 Záró gondolatok A személyes főpásztori kánoni vizitáció 2014 decemberéig tartott. Hétről hétre sok minden átértékelődött bennünk a plébániákról alkotott ismeretünkre vonatkozóan. Biztosan megerősödött annak tudata, hogy a Szentlélek vezeti az Egyházat, és az ő működése, karizmatikus ajándékai bőven megmutatkoznak az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye mindennapos életében is. Személyes gondolatként jegyzem meg és ezt még azokban az években is többször megfogalmaztam, nem csupán utólag értékelem így, hogy az aulában töltött évek sokrétű, nem mindig egyszerű tevékenységei közül a Főpásztorral végzett vizitáció volt az egyik legtöbb energiát igénylő, ugyanakkor mégis a legkedvesebb munka. Nem levelek, adatok, bejelentések, problémák kapcsán, hanem igazán élő valóságában szemlélhettük a helyi egyházak életét. A valósággal való szembesülés, a ránk váró, megoldatlan problémák sora sokszor komolyan elgondolkodtatott, de a nehézségek egyáltalán nem kedvetlenítettek el bennünket, hanem azt engedték meglátni: van munka, ami ránk vár, vannak lehetőségek az emberek megszólítására, a hit mélyítésére és továbbadására, van kegyelem, ami kíséri szolgálatunkat. Amint a Szűzanya látogatása Erzsébetnél a kegyelem kiáradását is eredményezte (vö. Lk 1,41), úgy gondolom még ha a magvetés logikája szerint ez nem is mindig volt az adott helyen és pillanatban teljes egészében megragadható, a főpásztori látogatás valódi kegyelmi pillanatokat jelentett mind a látogató Főpásztor és munkatársai, mind a meglátogatott papság és Isten népe számára. Adja meg a Jó Pásztor, hogy a majd öt esztendeig tartó kánoni vizitáció tapasztalatait tanulékony lélekkel magunkévá téve Főegyházmegyénk vezetése és minden plébániája, valamint intézménye tudjon kegyelmi javakban növekedni és erősödni, hűséggel teljesítve küldetését a XXI. század kihívásai között!

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017

KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017 KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017 1. A KATEKÉZIS. A KATEKÉZIS ÉS A SZENTÍRÁS A) A katekézis az evangelizáció folyamatában. Megtérés és hit. A katekézis meghatározása

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017

Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017 Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017 1) A katekézis. A katekézis és a Szentírás A. A katekézis az evangelizáció folyamatában. Megtérés és hit. A katekézis meghatározása

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

Ugodi plébánia levéltára

Ugodi plébánia levéltára Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1

Részletesebben

TARTALOM BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE

TARTALOM BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE Ajánlás (Beer Miklós)... 13 Előszó (Varga Lajos)... 15 BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE Zsinatok, szinódusok, papi tanácskozások Vácott a 19

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22től, december 23ig Vasárnap 12.21 Advent IV. vasárnapja IV. hét Balinka 8.00 Szentmise int. +Idős és ifjú Stohl Ferenc és szülőkért és nagyszülőkért

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a MISSZIÓS KERESZT. fogadása a soproni a Szent Imre templomban

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a MISSZIÓS KERESZT. fogadása a soproni a Szent Imre templomban A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma, a MISSZIÓS KERESZT fogadása a soproni a Szent Imre templomban 2019. május 10-12. Tájékoztató füzet Minden forrásom belőled fakad. (Zsolt

Részletesebben

A test teológiájától a TESTTEO projektig

A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 1/20. A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 2/20. A TEST TEOLÓGIÁJA II. János Pál pápa összegyűjtött audiencia beszédei 1979. szeptember 5. - 1984. november 28. 129 beszéd szexuális

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség

Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség 2015. augusztus 22. szombat 12:00 A megszentelt élet évében meghirdettük Bemutatkoznak... kampányunkat. Azt kértük a szerzetesrendek elöljáróitól,

Részletesebben

A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989.

A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon a XX. században 1918-1989. A katolikus egyház Magyarországon A századelsőfelében a lakosság 63%-a katolikus 1941-re az arány 55%-ra csökken határváltozások Mint bevett

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

Otthonunk az Egyház. Továbbra is szívesen vennék. húsvéti élményeitek. az újságba! A plébánia száma: 28/610-282

Otthonunk az Egyház. Továbbra is szívesen vennék. húsvéti élményeitek. az újságba! A plébánia száma: 28/610-282 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 4/28/2013 Elektronikus változat VIII/16 Beszéd a San Marino-Montefeltro Egyházmegye fiataljaihoz, 2011. június. 19 Ezt A hivatások 50. világnapján,

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk.

,11 ifm. Fancsal filiájára vonatkozó adatokat találunk az egyháztanácsi jegyzőkönyvekben is. Pénztárnaplóját külön fondba soroltuk. 1720-1995 2,11 ifm Székelyszentkirály első okleveles említése 1566-ban történt, azonban első szent királyunkról nevezett településeink alapítása még a 12-13. századra tehető. Ma is álló templomát 1796-1799

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2015. I. 708. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2015-BEN VASMISÉS: GYÜRE ISTVÁN 1950.06.18. GYÉMÁNTMISÉS: HEGEDŰS LÁSZLÓ 1955.06.19. ARANYMISÉSEK: ALBERTI ÁRPÁD 1965.06.20.

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE VI.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE VI. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. VI. 1049. KÖSZÖNET A HÚSVÉTI JÓKÍVÁNSÁGOKÉRT A húsvéti jókívánságokért ezúton fejezem ki köszönetemet minden kedves Paptestvérnek. Szívből kívánom,

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

Ugodi plébánia levéltára

Ugodi plébánia levéltára Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL VI.148.) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,6 ifm + 1 doboz

Részletesebben

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon. S z e n t I m r e K a t o l i k u s Á l t a l á n o s I s k o l a 2 3 0 0 R á c k e v e, S z e n t I s t v á n t é r 2 2. t e l / f a x. 0 6 / 2 4-422- 803 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2012. I. 812. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2012-BEN GYÉMÁNTMISÉSEK: DR. FARKAS ATTILA 1952.06.07. KOVÁCS TIBOR 1952.06.07. DR. KERÉNYI LAJOS S.P. 1952.06.22. ARANYMISÉSEK:

Részletesebben

37. Iktatási esküszövegek

37. Iktatási esküszövegek 37. Iktatási esküszövegek GYÜLEKEZETI FELÜGYELŐ ESKÜJE igaz Isten, / hogy felügyelői tisztségemben / egyházunk törvényes rendjét / elfogadom és megtartom; / gyülekezetünk belső békéjét / őrzöm és építem;

Részletesebben

4. A hitoktató feladatai és kapcsolatai

4. A hitoktató feladatai és kapcsolatai 4. A hitoktató feladatai és kapcsolatai 4/a Hitoktató feladatai A hitoktatás három irányvonalon történik napjainkban. 1. Egyik igen jelentős vonala az egyházi iskolákban folyó hitoktatás (plébániai és

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16 Ikt.sz.: 20/2009 Bejegyzési határozat száma: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Pk.61.716/1994/4. Nyilvántartási szám: 475 Adó szám: 18824924 1 16 Számlaszáma: Kunszentmárton és Vidéke Tak. Szöv. 69800016-15102878

Részletesebben

Tapolcai Plébánia Levéltára

Tapolcai Plébánia Levéltára Tapolcai Plébánia Levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Tapolcai Plébánia Levéltára (VÉL VI.141.) Raktári egység száma: 7 köteg, 7 doboz Terjedelem: 3,62 ifm Évkör:

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

Szenci Esperességbe való zarándokoltatása alkalmából

Szenci Esperességbe való zarándokoltatása alkalmából Pásztorlevél a Szent Cirill ereklye Szenci Esperességbe való zarándokoltatása alkalmából Krisztusban drága testvéreim, a mai vasárnap evangéliumának bevezető mondatai Jézus tanításának fontosságára és

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: 6-12. osztály 1. Mit jelent a boldoggá avatás (latinul: beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio)? 2. a, Ki volt Bódi Mária Magdolna?

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II. 634. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2013-BAN RUBINMISÉS: DR. PORDÁN LÁSZLÓ 1943.11.07. VASMISÉSEK: BÁLINT ANDOR 1948.06.20. RICHTER ALADÁR 1948.06.29. GYÉMÁNTMISÉSEK:

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Beszámoló a képviselő testület 2013. február 24-i üléséről

Beszámoló a képviselő testület 2013. február 24-i üléséről Beszámoló a képviselő testület 2013. február 24-i üléséről Napirend 1. Visszatekintés 2. A megyés püspök látogatásának tapasztalatai feladatok 3. Az egyházmegyei ifjúsági találkozó előkészítése 4. A következő

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Az igazi ajándék, egy darabka magamból

Az igazi ajándék, egy darabka magamból Az igazi ajándék, egy darabka magamból Kérdések Linzenbold József plébánoshoz, pappá szentelésének 20. évfordulóján. Aki a kérdéseket felteszi: Borus Lászlóné 1. Szüleid és családod hitre neveltek. Hogyan

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

S U M M O R U M P O N T I F I C U M M O T U P R O P R I O

S U M M O R U M P O N T I F I C U M M O T U P R O P R I O S U M M O R U M P O N T I F I C U M M O T U P R O P R I O Őszentsége XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum motu propriója az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról XVI. BENEDEK PÁPA A pápák

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Kik a ferencesek? A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV

PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV FŐ ADATAI Esperesi kerület: Plébánia neve: Római Katolikus Plébánia Jegyzőkönyv készítés helye: Időpontja: év hó nap kerületi esperes: átadó plébános: átvevő plébános:

Részletesebben

The Holy See AD TUENDAM FIDEM

The Holy See AD TUENDAM FIDEM The Holy See AD TUENDAM FIDEM II. János Pál pápa Ad tuendam fidem motu proprioja mellyel néhány szabállyal kiegészíti Az Egyházi Törvénykönyvet (CIC) és a Keleti Egyházak Törvénykönyvét (CCEO) A Katolikus

Részletesebben

Hittan tanmenet 1. osztály

Hittan tanmenet 1. osztály Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2011. VII. 1433. FŐEGYHÁZMEGYEI PAPI TALÁLKOZÓ Főegyházmegyénkben immár hagyománnyá vált, hogy a júniusi papszentelést követő hét szerdáján Paptestvéreinkkel

Részletesebben

2/b Plébánia modell ( I. ) Partnerközpontú működés

2/b Plébánia modell ( I. ) Partnerközpontú működés 2/b Plébánia modell ( I. ) Partnerközpontú működés III. A hitoktatás minőségirányítása Hogyan kezdjünk neki? Lépéseiben azonos, de tartalmában a plébániai adottságokból következően más területeket ölel

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

4/28/2013 Nézzétek meg amit a péceli gazdák elhoz- tak a ter- ménymegáldás ra! Honlapunk: http://www.pecelrk.hu/

4/28/2013 Nézzétek meg amit a péceli gazdák elhoz- tak a ter- ménymegáldás ra! Honlapunk: http://www.pecelrk.hu/ Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 4/28/2013 Elektronikus változat VIII/17 Írta: Jászberényiné Szepsi Katalin Ez a kifejezés csak a magyar nyelvterületen honos, más keresztény országokban

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21.

Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21. Önkéntesség és tapasztalatok az egyházi ifjúsági szervezetekben Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21. Gábor Miklós, Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány MKPK Ifjúsági

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben