1/5. Betlehemi éjszaka Ruth és Boáz Aki az éjt napallá tette értem
|
|
- József Szőke
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Betlehemi éjszaka Ruth és Boáz Aki az éjt napallá tette értem Egy történetet szeretnénk felolvasni nektek, amiről majd talán azt gondoljátok, nem túl adventi, nem igazán kelti azt az érzést bennünk, hogy íme, közeleg a karácsony. Mégis, kérlek, hogy figyeljetek jól, mert a történet gyönyörű, és ha addig fel nem figyeltek rá utána el fogom árulni nektek, mitől olyan tagadhatatlanul karácsonyi történet. A történet Ruthról szól, a moábita fiatalasszonyról, aki özvegyasszony is, és hogy anyósáról gondoskodjon, Izráelbe jön vele. Ruth könyvének első két fejezete azt beszéli el, hogyan próbál élni, túlélni ez a két asszony abban a világban, ami akkor sem volt barátságos sosem az a magukra maradt asszonyokhoz. Ruth keményen küzdött mindeddig. És innentől hallgassuk meg, ahogy a Biblia írja le. Egyszer azt mondta neki az anyósa, Naomi: Leányom, keresek én neked otthont, ahol jó dolgod lesz. Nézd csak, a mi rokonunk Boáz, akinek a szolgálóival voltál, ma éjjel árpát szór a szérűn. Mosakodj meg, kend meg magad, vedd föl a ruhádat, és menj le a szérűre. Ne mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evést és az ivást. Amikor lefekszik, jegyezd meg a helyet, ahol lefekszik, azután menj oda, hajtsd fel a takarót a lábánál, és feküdj oda. Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj. Ruth azt mondta neki: Megteszem mindazt, amit mondasz. Le is ment a szérűre, és mindent úgy csinált, ahogyan az anyósa parancsolta. Boáz evett, ivott, és jól érezte magát; azután elment, lefeküdt a garmada szélén. Ekkor odalopódzott az asszony, felhajtotta lábánál a takarót, és odafeküdt. Éjféltájban a férfi fölriadt és megfordult. Akkor látta meg, hogy egy asszony fekszik a lábánál. Megkérdezte: Ki vagy te? Az így felelt: Én vagyok Ruth, a szolgálód. Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra, mert közeli rokon vagy te. Ekkor azt mondta Boáz: Áldjon meg az ÚR, leányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. Igaz ugyan, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam közelebbi rokonod is. Maradj itt ezen az éjszakán, és ha holnap az vállalja a rokoni kötelezettségét, jó, vállalja! De ha nem akarja vállalni a rokoni kötelezettséget, akkor majd én vállalom. Az élő ÚRra mondom! Feküdj hát itt reggelig! Ott is feküdt a lábánál reggelig. De fölkelt, mielőtt az emberek fölismerhették volna egymást. Boáz ugyanis ezt mondta: Ki ne tudódjék, hogy ez az asszony a szérűre jött! Majd ezt mondta: Add csak a rajtad levő nagykendőt, és tartsd ide! Ő odatartotta, Boáz pedig kimért hat mérték árpát, és feladta a vállára; ő maga pedig bement a városba. Amikor Ruth hazaérkezett az anyósához, az megkérdezte: Mi történt, leányom? Az pedig elbeszélte neki mindazt, amit a férfi vele tett. És ezt mondta: Ezt a hat mérték árpát adta nekem ezekkel a szavakkal: Ne menj üres kézzel az anyósodhoz! Naomi azt mondta: Maradj nyugton, lányom, amíg meg nem tudod, hogyan dől el ez a dolog. Mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma. (Ruth 3) Mitől olyan karácsonyi hát ez a történet? Attól, ahol és amikor történt: Betlehem mellett a mezőn egy éjjel. Valahol arra, ahol József és Mária istállót talált, vagy ahol a pásztorok tanyáztak. Amit felolvastunk, az egy betlehemi éjszakának a leírása, és meg fogjuk látni, milyen szépen beszél arról a másik, nagy és híres betlehemi éjszakáról. A történet elején Ruth a főszereplő. Ruthot könnyű szeretnünk: úgy jön-megy, mint egy leány, aki még mindig álmodozhat a hercegről. Úgyhogy a fiatalabbak mondhatják: olyan, mint én. De Ruth ugyanakkor özvegy. Átélt már néhány krízist és tragédiát. Úgyhogy az idősebbek azt mondhatják, olyan, mint én. Ruth ugyanakkor egy tűzrőlpattant menyecskére is hasonlít: úgy dolgozik, olyan lendülettel, és olyan kitartással, mint egy nagycsaládos édesanya karácsony előtt. Nekem Ruth olyan, mint én. Belevaló és nagyszerű teremtés ez a Ruth: mindent kibír, másokkal törődik, teszi, amit tenni kell. Dolgozik hogy stílszerűek legyünk így, decemberben látástól mikulásig. De eljön az a pont, amin tovább ő sem tud lépni. Az aratók nyomában szedegetett eddig, de az aratásnak lassan vége. Van probléma, amit teherbírással nem lehet megoldani. Ruth ideköltözni tudott. Otthonra lelni nem. 1/5
2 És ekkor szólítja meg a saját gyászából és keserűségéből lassan ocsúdó Naomi: Leányom, keresek én otthont neked, ahol jó dolgod lesz! És kiderül: már ki is fundált valamit, kész a terv. Számba vette Boázt, a tekintélyes gazdát, aki közeli rokon, ezért a sógorházasság szokásjoga szerint kiválthatta feleségül vehette Mahlón neve fenntartására Ruthot. Erre a kiváltásra akarta Naomi rábírni a férfit. Kiadta hát Ruthnak, hogy menjen ki éjjel a szérűre, ahol Boáz aludni is fog, és bújjon be a takarója alá. Ez a rész tudom nagyon csiklandozza a hölgyek képzeletét, mit is akart itt tanácsolni Naomi, de a kor tudósai lehűtik esetlegesen meglóduló fantáziánkat: azt mondják, a láb kitakarása és a ruha szárnyának a másikra terítése jelképes cselekedet arról beszél, hogy a férfi, az úr, gondoskodásába és oltalmába veszi a másikat. Ezt a szép és jelképes cselekedetet szerette volna hát Naomi Ruth figyelmébe ajánlani. Mert Naomi ugyanúgy látja a határaikat, mint Ruth: itt van két nő és képtelenek otthonra lelni, vagy akár otthont adni egymásnak. Ahhoz küldi hát a leányt, akinél ezt reméli. Akiről tudják, hogy gazdag. És tudják, hogy jó. Boáz ilyen ember. Azt hiszem, a legtöbb ember eljut erre a pontra, ahol észreveszi: nem vagyok képes ennél többre. Több kellene, de nem vagyok rá képes. Nem tudok többet tenni sem magamért, sem a másikért. De a legtöbb ember ott is marad ezen a ponton: a gürizés és a szorongás naponkénti ismétlődésében. Ahogy Ruthnak is könnyebb lett volna otthon maradni, és a gürizés szokását cipelni tovább. Ott van ugyan kiúttal kecsegtetve Naomi tanácsa: menj ki a mezőre, és bújj be annak a férfinak a takarója alá! De azért ez meredek! Mert mondjanak akármit a kor tudósai, jelkép ide, jelkép oda, ha egy mezőn egy férfinak a takarója alá bújok, az azt jelenti, hogy tehetsz velem, amit akarsz. És ha erre nem is gondolnék, akkor is azt tenné, amit akar. Szerintem Naomi is így gondolta, hiszen azt mondta: Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj! Vagyis Naomi csak a terv első részét dolgozta ki, a többit rábízta Boáz spontenaitására. A kedves anyós terve botránkoztatónak tűnhet, de korántsem annyira, mint amikor valakit arra bíztatunk, hogy menjen Istenhez! Krízisben vagy? Erőd végére értél? Menj Istenhez mondom, de honnan is vesszük a bátorságot hozzá? Azért mondom ezt, mert ha éjjel egy mezőn egy nő egyedül van és bebújik egy férfi lábához a takarója alá, még az sem olyan kiszolgáltatott, mint az az ember, aki odakuporodik Isten elé: Tessék, itt vagyok! Ha ezt megteszed, senki nem tudja megmondani, mit fog kérni tőled Isten, és mit tesz veled. Elég ijesztő kilátások: Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj! (Gondoljunk a sareptai özvegyasszonyra, aki megnyitotta otthonát Istennek, és erre meghal egyetlen fia. Még Illés is méltatlankodik miatta, bár Isten javára írhatjuk, hogy utóbb feltámasztotta. De hát kellenek nekünk ilyen kalandok?) Azt olvassuk: Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni. (vö. Zsid 10:31) Így aztán nem gondolhatjuk nagy csodának, hogy az emberek közül oly kevesen indulnak el Istenhez. Hiszen micsoda agyament tanács ez a takarófelhajtásos megoldás! Hogy Isten azt tehessen velem, amit akar?! És mégis, aki nem indul el, annak marad a gürizés minden nap, és a szorongás minden következő naptól, de mindenekfelett marad a magány. Magány lakótársak mellett is. Azt hiszem, tizenéves koromban ez hajtott arra, hogy keressem: melyik szérűn alszik az Isten. Annakelőtte büszke kamasz voltam, azt gondoltam, erős vagyok, és gúnyoltam osztálytársnőmet, akinek Istenre van szüksége. De hideg volt a világ Isten nélkül, és ebben a hideg világban rossz gondolataim és érzéseim voltak. Nem is tudom, hogy kezdődött, hogy ráéreztem: kell, hogy tartozzak valakihez, aki nagyobb nálam, különben mindig hideg marad a szívem. Mikor elindultam Isten felé, még nem sejtettem, mit tesz velem. Ruth is elindult a mezőre. Azt mondta naominak: Megteszem mindazt, amit mondasz. Úgy sejtem, a legtöbbünk elmondhatja, hogy nagyon fura úton kellett elindulnia Istenhez. Mire gondolhatott Ruth útközben? Bizonyosan újra és újra elidézte az eddigi találkozásait Boázzal, és a szavakat, amiket eddig váltott vele. Ezekből tudta, hogy Boáz jóindulatú. Rendes. De ahhoz, amire most készült, ez édeskevés volt. Ruth igazi, nagy félelme nem az lehetett, hogy Boáz kihasználja a helyzetet, és valamit tesz vele, hanem, hogy nem fog kelleni neki. Mert miért is ment ki a mezőre, miért bújt a férfi takarója alá? Hogy azt mondja neki: Vegyél engem feleségül! Ez a testestől-lelkestől való felkínálás ha lehet még nagyobb skandallum, mintha egy éjszakára kínálta volna föl magát. Ki az, aki ilyet mond egy férfinak (vegyél engem feleségül, itt vagyok)? Egy lány ilyet még akkor sem mond, ha ez kiabál a szívében olyan szégyen lenne kimondani! Mire gondolhatott még Ruth útközben? 2/5
3 Bizonyára azt is latolgatta, mennyi esélye van? Lássuk csak: moábita. Pogány. Nem is leány, és nem is olyan fiatal. Már más férfi asszonya volt. Gyereke nem született, talán meddő. Ráadául teljesen nincstelen. Se származása, se családja, se sorsa, semmije nincs, ami értékes, ami vonzó lehetne Boáznak. Ezeket Naomi is tudta. Valószínűleg éppen azért kellett éjszaka és titokban mennie, hogy a férfinak legyen lehetősége visszautasítania őt, anélkül hogy kitudódnék a dolog. Hiszen jóideig lehetne csámcsogni egy ilyen eseményen: ez a jövevény fiatalasszony felajánlotta Boáznak, hogy elveheti feleségül! Jól hangzik nem? A visszautasítás ugyanúgy kellemetlen lett volna a jólelkű Boáznak, mint Ruthnak. Ebből a nézetből Naomi tanácsa még eszementebbnek tűnik (a legreálisabb része, hogy éjszaka menjen). De még mindig nem annyira eszement a tanács, mintha arra biztatunk valakit: menj Istenhez, és add neki magadat a teljes magadat. Esztelen gondolat, hiszen ugyan miért kellenénk mi neki? Neki, aki ismeri minden stiklinket, nagyképűségünket és kisszerűségünket! Mégis, Ruth engedelmeskedett Naomi tanácsának, ha nem is tudta, mi lesz belőle. Ez a betlehemi éjszaka az ő számára tele lehetett szorongással. Így mehetett ki a mezőre, így lopódzott oda Boázhoz (gondolj bele: lopódznod kell a férfihoz!), így bújhatott a takaró alá, és így virraszthatott a lába mellett (mert aludni biztos nem bírt). Emlékszem az éjszakára, amikor először igazán felajánlottam magam Istennek. Szilveszter volt, az ifivel együtt töltöttük az estét. Elmondtam, hogy érzem, még nem vagyok a helyemen. Akkor azt mondták: mire várok, térjek meg! Itt az alkalom: szilveszter este, mindjártkezdődik az éjféli istentisztelet, rajta úrvacsorával hát adjam magam oda Istennek. Én akkor már adtam volna: mint Ruth ismerte Boázt, én is tudtam, hogy hozzá szeretnék tartozni, de szörnyű pácban éreztem magam. Ott ültem a templomi széken, ajánlgattam magam Istennek, és vártam a választ, de nem jött semmi. Alapos okom volt rá, hogy úgy gondoljam, velem valami baj van, én nem kellek Istennek. (És ne nagyon csodálkoztam rajta.) Az úrvacsorára sem mentem ki, úgyhogy mindenki láthatta az eredményt: nem tértem meg. Nem tudták, hogy nem kellek Istennek. Ma már tudom, hogy kellettem. Így visszagondolva éppen olyan volt, mint amikor Ruth mellett, fölött ott aludt Boáz. Várnom kellett, hogy Isten felébredjen. És megtudjam, mennyire szeret. Ruthnak is csak addig kellett szorongania, amíg fel nem ébredt, és meg nem felelt Boáz. Mert amint elmondta Ruth, miért jött, Boáznak első szava az volt, hogy áldjon meg az Úr, leányom! Nem azt mondja, hogy mit képzelsz?!, hanem hogy áldjon meg az Úr! Aztán hozzáteszi: Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. Boáz a férfi, akiről álmodunk. Boáz nem egy férfi, hanem A FÉRFI. De nem arra gondolok, hogy lekéstük a legjobb partit, hanem arra, hogy Boázban Jézus mutatta meg magát. Mert ő ilyen, Boáz szavaiból őrá ismerek. Abban az évben, mikor Balatongyörökön voltunk, óriási hatással volt rám az a (talán banálisnak tűnő) felismerés, hogy Jézus olyan volt, amilyennek az evangéliumok leírják. Vagyis lenyűgöző. Az ember, akit nem tudnánk kitalálni. Nemes, és egyszerű, merészségig bátor és egyenes, higgadt és szenvedélyes. A világon élő nők azon kicsiny táborába tartozom, akinek olyan férje van, amilyenről álmodnék, ha nem lenne. Irigylem érte magamat. De tudom, hogy kevés lenne a szívemnek. Zsolt csak egy kicsit erősebb és jobb, mint én. Megvannak a határai. Jézusnak nincs. Azt az igét idéztem előbb, hogy Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni. Azért lett testté az Ige, hogy megismerjük, milyen más is tud lenni Isten keze. Gondoljunk Jézus kezeire: miket csinált vele? Megérintett, gyógyított, megáldott, égnek emelte őket, ételt osztott, porba rajzolt, és széttárta őket, hogy átszögezzék. Nem találunk olyan alkalmat, ahol Jézus keze rettenetes lett volna. Ha hozzá megyünk: bármilyen ijedten, lopódzva, kétkedve is érünk hozzá, arra gondolva, hogy miért kellenénk neki, mit keresünk mi itt? ő azzal fogad, hogy Áldjon meg az Úr leányom! És ez itt nem a hivatalos köszönésforma, hanem a kitörő sóhaj. Nézzük meg kicsit jobban: zavarba jön-e Boáz attól, hogy a lábainál találja Ruthot? Mérlegeli-e, hogy kell-e neki Ruth? Lássuk csak nem tesz föl neki kérdéseket, egyet sem. Nem tételez föl egyetlen részletet sem, ami zavarhatná őt az asszonyban. Nem méri meg a mellbőségét. Nem nézi a csípőjét bírja-e a majd szülést. Annyit mond, hogy mindenki tudja, hogy derék asszony vagy. Hihetetlen, de úgy tűnik, Boáz örül Ruthnak! Megint csak Jézusra ismerek Boáz szavaiból: nem keres hibát, nem vizsgáztat. Áld, jót kíván, sőt hűségesnek és deréknek tart! Ő nem leereszkedik. Ő felemel. 3/5
4 Nem mondja: mosóasszonyomnak jó leszel, hiszen tudjuk mindketten, ki vagy és honnan jöttél. Hanem tudjátok mit mond: Ne félj hát, leányom, mert mindent megteszek érted, amit csak mondasz! Azon az éjszakán, mikor Jézus megszületett, amint felsírt, éppen ez az ígéret szólalt meg a számunkra. Ne félj hát, leányom, mert mindent megteszek érted! És erről szólnak az evangéliumok. Egyetlen dolog miatt mégis habozik Boáz: tudja, hogy van valami ék a kettőjük között. Ruth jogilag mást illet van közelebbi rokon. Csak úgy lehet az övé Ruth, ha megváltja őt. Megesküszik, hogy elrendezi Ruth dolgát, és azért, hogy még most is óvja, reggelig maga mellett tartja, azután jó sok árpával ajándékképpen hazaküldi őt. És innentől minden esemény középpontjában Boáz áll. Naomi és Ruth is tudja: most már végképp nincs mit tenniük. Most már önmaga felajánlásán is túl van Ruth. És akkor Naomi így biztatja őt: Maradj nyugton leányom, mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma. A legtöbben szeretjük kezünkben tartani a dolgokat. De mint Ruth, mi is végére érünk a képességeinknek és a lehetőségeinknek. Akkor jön el az ideje, hogy megtedd, ami Ruth: te nyugton maradsz, és rábízod ügyedet arra a nyughatatlan férfira. És a nyughatatlan alatt most nem az izgágát értem, hanem azt az elszántságot, hogy ő nem nyugszik, amíg el nem rendezi a dolgodat. Mindig elkápráztat az az elszántság, amivel Jézus a földre jött. Pár napja az egyik fiam azt kérdezte, mikor Jézus kisgyerek volt, tudta-e már akkor is, hogy azért jött a földre, hogy meghaljon? Azt mondta, mert ha igen, akkor nem lehetett valami vidám kisgyerek. Legalábbis ő nem tudna vidám lenni, ha tudná, azért él, hogy meghaljon. Nem látom, Jézus kisgyerekként mennyire volt tisztában ezekkel a dolgokkal, de azt tudom, hogy mielőtt kisgyerek lett, tisztában volt. Nyugtalansága űzte ki a mennyből a betlehemi istállóba. Nem a nyughatatlan természete, hanem az, hogy te nem hagytál neki nyugtot. Így teljesedett be a megváltásod. És így figyel most is rád. Egy apró részletre hadd térjek vissza. Észrevettétek, hogyan tért haza Ruth a szérűről? Egy nagy zsák gabonával. Eddig is kapott már gabonát Boáztól kegyelemként, jutalomként, ahogy tetszik. De bolond lett volna Ruth, ha azt gondolja, ez a zsák, és a zsák mérete az, ami Boáz szeretetének jele. Állítom, hogy csak a jóindulatának a jele. Biztos vagyok benne, hogy Boáz más szegénynek, elesettnek is adott gabonát. Ahogy Isten is emberek milliárdjai számára ad gabonát, és ajándékot, kinek mit. De nagy bolond az, aki azt gondolja, hogy a zsák mérete mutatja, mennyire szeret az Isten. Pedig szokásunk méregetni egymás zsákjait. Persze, azon túl vagyunk, hogy a piszkos anyagiak zsákjait méregessük (az nem lelki), ilyeneket nézünk: a másik sikeresebb, tehetségesebb, jobbak a gyerekei, jobb a férje... Ám az ő szeretete nem a zsákokon mérhető. Boáz szerelme merjük most már ezt a szót használni miben mérhető? Maga is nevetne, ha azt gondolná Ruth, hogy a zsák méretén. Hiszen nincs az a zsák, ami felér azzal, amit adni kíván: önmagát. Első találkozásukkor Boáz jutalmat kíván Ruthnak, és Ruth megkapja ezt a jutalmat: Boázt magát. Testestől, lelkestől. Alig remélhető, alig hihető, hogy ez megtörténjen, de ez a történet vége. Ez az egyetlen dolog, amin Jézus Krisztus irántad való szeretetét lemérheted: hogy önmagát adta érted. A zsákok látványosak, de nem sokat érnek e tekintetben. A nagy csoda a megváltás: ez a szeretete jele! Azt mondom hát, merésznek kell lenni! Ha Ruth nem meri felajánlani önmagát Boáznak, akkor marad az, aki volt: egy szegény asszony, aki alamizsnából él. Csak zsákjai lesznek, Boáza nem. Gabonát eddig is kapott Boáztól kegyelemből, ajándékul. Boáz bizonyosan ezután is támogatta volna Ruthot, talán még rendszerességgel is kapott volna tőle gabonát de mi ez ahhoz képest, hogy Ruth Boáz felesége lehet? Boáz önmagát adta jutalmul. Neki ez a vagyona, háza, sorsa megosztását, és némi pénzt jelentet, mert meg kellett vásárolnia Mahlón örökös földjét. Jézusnak többe kerültél. Mert nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. (1Pt 1:18-19) Egy fiatal lány sok-sok évvel ezelőtt folyamatosan azzal küzdött minden beszélgetésünk témája ez volt sosem hitte el, hogy szereti őt, éppen őt Jézus. És már nincs Jézus közelében. Rengeteg ember, keresztyének is, bizonytalanok abban, hogy Jézus szereti-e őket. Gondoljuk végig: ha a férjed úgy váltana ki egy halálos helyzetből, hogy helyetted meghalna kételkednél a szeretetében? Ha egy barátod érted meghalna ahogy a legfiatalabb Baradlay halt meg a legidősebb testvéréért a Kőszívű ember fiaiban kételkednél a szeretetében? Jézus azt mondta: Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. (Jn 15:13) 4/5
5 Jézus addig nem nyugodott, amíg az életét nem adta érted. Míg a megváltásod teljes nem lett. Nem hagyott kétséget afelől, hogy szeret és elfogad. Amint Boáz nem tudott nyugodni, míg Ruth dolgát el nem intézte, míg ki nem váltotta őt, és fel nem kereshette a jó hírrel, hogy semmi sem áll az útban: önmagát és otthonát is megnyitja neki úgy nem nyugodott Jézus sem, amíg itt a földön járt. Ha megfigyeljük az evangéliumokat, kiderül, hogy nem volt szabadnapja, és éjjelente keveset aludt. Hol beszélgetni jöttek hozzá, hol virrasztott, hogy imádkozni tudjon. Éjt napallá téve dolgozott, küzdött érted. És ha aludt is, nem nyugodott az első betlehemi éjszakától kezdve egészen a keresztig. Ott aztán azt mondta, elvégeztetett, és lehajtotta fejét (Jn 19:30). Csak akkor tudott megnyugodni. De talán nem haragszik meg a Szentlélek, ha azt mondom, teljesen azóta sincs nyugta tőlünk. Ahogy Boáz sem tudta le a Ruth-féle ügyet azzal, hogy kiváltotta őt. Azután kezdődött csak igazán el a dolog! Megváltásunkkal révbe is értünk, meg nem is. Nem várt tapasztalatunk lesz, hogy megváltva is a végére tudunk érni lehetőségeinknek, képességeinknek, erőnknek. Keserű tud lenni az érzés, de talán ezzel von Jézus újra és újra magához, hogy felhajtsuk a takarót, és odabújjunk a lábához. Mert még mindig arra van szükségünk, hogy ránk terítse ruhája szárnyát. És mikor ott vagyunk, azt mondja: ne félj, leányom, mindent megteszek érted. Maradj itt. Feküdj itt reggelig. Amy Carmichael - betegség Lilias Trotter - sikertelenség Saját történeteink (éjszaka, gyereknevelés): tehetetlenségeink mind Jézus lábához hajtanak. Sokszor kéri Jézus, hogy maradjunk nyugton. Sokszor nagyon is hosszú ideig. De Jézus ilyenkor nem jegeli a problémát, hanem a saját kezébe veszi. Míg minekünk nyugton kell maradnunk, ő intézkedik. Amy levelek Lilias adományok Egyvalamit kér tőlünk Isten: magunkat és a hűségünket. (Ez egynek beillik.) A csodákat ő teszi. Vagy nem teszi. Ha nyugton vagyunk, ezt is rábízzuk. Hiszen aki a megváltásunkat olyan vérremenően és tökéletesen elrendezte, hogyne tudná a kezében tartani minden egyéb ügyünket és minden egyéb ügy, az kisebb ügy is. Maradj nyugton leányom, mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma! Ajándékok nyugalom Igék a kártyák a határaimról beszélnek, nem ment jobban már az éjjel. Rusztikust próbáltam legalább, de még az sem lett. Nem baj, emlékeztessen arra, hogy a végső pontokkal szemben tehetetlenek vagyunk, jobb lesz elismerni őket. Az igéket viszont öröm volt írni. Mind a megváltásról beszél, és egyik szebb, mint a másik. Vigyék tovább a mai üzenetet. Mondjuk el a györöki igét! Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét. 5/5
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
RészletesebbenISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!
Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -
RészletesebbenNekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
RészletesebbenTANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
RészletesebbenISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
RészletesebbenIsten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
RészletesebbenCsillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
RészletesebbenA cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
RészletesebbenA kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/
A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban
RészletesebbenAki nélkül nem lehetne Karácsony
III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?
RészletesebbenSZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
RészletesebbenDeborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,
RészletesebbenMegszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?
Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom
RészletesebbenVérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el
Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2
RészletesebbenA Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
RészletesebbenHogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?
Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán
RészletesebbenMEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán
Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el
RészletesebbenSzeretet volt minden kincsünk
Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van
RészletesebbenPasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT
Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,
Részletesebbenbibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
RészletesebbenBói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.
Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés
Részletesebben"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék
RészletesebbenIMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
RészletesebbenKRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
RészletesebbenA SZÁZEGYEDIK ASSZONY
A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában
RészletesebbenAmint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
RészletesebbenVIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
RészletesebbenREFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
RészletesebbenKárolyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
RészletesebbenA legszebb mesék Mátyás királyról
A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /
Részletesebben8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ
Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra
RészletesebbenISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7
Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott
RészletesebbenHA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT
Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,
RészletesebbenSzomjúság az élő víz mellett
Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,
RészletesebbenAz átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
RészletesebbenVÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
RészletesebbenA BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
RészletesebbenPasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
Részletesebbenéjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel
A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!
Részletesebbenbibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd
Részletesebbenbibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
RészletesebbenIPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!
RészletesebbenA tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
RészletesebbenJÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
RészletesebbenAZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!
Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei
RészletesebbenEl camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
Részletesebben1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb
1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November
RészletesebbenA KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT
Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz
RészletesebbenBányai Tamás. A Jóság völgye
Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy
Részletesebbenformát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel
Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások
Részletesebben"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"
"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az
RészletesebbenJézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
RészletesebbenAztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget
Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat
Részletesebbenbibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: József és az angyal Olvasd el: Máté
RészletesebbenMozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
RészletesebbenEgy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
RészletesebbenHamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Részletesebbenbibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
RészletesebbenA tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
RészletesebbenIPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra
RészletesebbenSIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák
SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan
RészletesebbenA DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2007/09. Kit keresnek. a Sátoraljaújhelyen táborozó 336 fő közül a Hóseás ifisek?
A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2007/09 Kit keresnek a Sátoraljaújhelyen táborozó 336 fő közül a Hóseás ifisek? Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet
Részletesebben18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9
Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)
Részletesebben2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!
2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.
RészletesebbenA LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
RészletesebbenTANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
RészletesebbenE D V I N Írta Korcsmáros András
E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem
RészletesebbenDr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
RészletesebbenA TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár
RészletesebbenFityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik
Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször
RészletesebbenKiss Ottó. A nagypapa távcsöve
Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint
RészletesebbenMiért tanulod a nyelvtant?
Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk
RészletesebbenA Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
RészletesebbenMit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
RészletesebbenA szenvede ly hatalma
Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul
Részletesebben1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő. Nicholas Victor www.csabitasakademia.com
1. Hipnotikus Csábítás technika: Benned van az erő Nicholas Victor www.csabitasakademia.com Tartalom: 1. Hipnotikus Csábítás technika:... 2 Benned van az erő... 2 Nicholas Victor www.csabitasakademia.com...
RészletesebbenA gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
RészletesebbenA TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
RészletesebbenIsten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS
SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és
RészletesebbenJézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
RészletesebbenKeresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET
Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél
RészletesebbenTommaso Grado SÓLYOMLÁNY
Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4
RészletesebbenÜzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
RészletesebbenJézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
RészletesebbenHanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket
RészletesebbenIV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
RészletesebbenAUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás
102 AUSCHWITZ OLVASÓI Kertész Imre: Felszámolás A Felszámolás a holokauszt és a rendszerváltás könyve. B., az egyik fõszereplõ Auschwitzban, koncentrációs táborban születik, neve a combjába tetovált fogolyszám
RészletesebbenA Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal
SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok
Részletesebben1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV
1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.
Részletesebbenszabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.
szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája. 2011 1 Bokor-porta 2011.10.06. Márk, 12, 12-17. 12. és keresték, hogyan fogják meg de féltek a (nép) tömegtől,
RészletesebbenIzing Klára. Karma könyv
Izing Klára Karma könyv Izing Klára Karma konyv Izing Klára, 2010 Szerkesztette: Borus Judit Borítóterv: Czeizel Balázs Tördelés: Kerényi Attila Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit
RészletesebbenMiért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
RészletesebbenElső szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?
DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok
RészletesebbenJoachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András
Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden
RészletesebbenSzép karácsony szép zöld fája
Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri
RészletesebbenHelyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
RészletesebbenJÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem
Részletesebbenbibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
RészletesebbenKérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Részletesebben