CSÁTH GÉZA KÖTETEINEK ÉS BEMUTATOTT SZÍNMŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CSÁTH GÉZA KÖTETEINEK ÉS BEMUTATOTT SZÍNMŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA"

Átírás

1 CSÁTH GÉZA KÖTETEINEK ÉS BEMUTATOTT SZÍNMŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA Ez a kivonatos bibliográfia részét képezi annak a teljesség igényével készült munkának, amely a Csáth Géza válogatott műveit tartalmazó gyűjtemény függelékeként jelenik meg az újvidéki Fórum Könyvkiadó Vállalat gondozásában. Ennek a mintegy ezerötszáz címszóból álló összeállításnak helyszűke miatt mi csak első két részét, az író 'köteteire és bemutatott színműveire vonatkozó adatokat közöljük abban a reményben, hogy ezzel is hozzájárulunk Csáth Géza irodalmi munkásságának jobb megismeréséhez. Az egyes tételeket időrendben tüntettük föl, de az érdeklődő nemcsak az írások megjelenési helyét és idejét találhatja meg, hanem a lapok évfolyaméit és számát is. Ezt a dátum és az oldailszám közötti tört szám jelzi, a fölvett anyag összefüggéseire pedig a V.ö. (vesd össze) megjegyzés és a tétel szám utal. A bibliográfia készítője, Dér Zoltán ezúton is köszönetét mond Beszédes Valériának, aki sokban hozzájárult gyűjtő- és rendszerező munkájához. KÖTETEI 1. [Csáth Géza Havas Emil Műnk Artúr] C.H.M.: A repülő Vucsidol. Regény. Oláh Sándor rajzaival. Bácskai Hírlap nyomdája, Szabadka, I. Megjelent a Bácskai Hírlap mellékleteként 14 folytatásban: júl /163.; júl /169.; júl /175.; aug /181.; aug /187.; aug /192.; aug /197.; szept /203.; szept /208.; szept /214.; szept /220.; szept /226.; akt /238.; akt / i Befejezetlen. 15x20 cm. 2. A Bácskai Hírlap regénye. = BH, júl / A repülő Vucsiidol. = BH, szept / A repülő Vucsidol... a mai számból elháríthatatlan akadályok miatt kimaradt. = BH, okt / Csáth Géza: A varázsló kertje. [Elbeszélésék.] Deutsch Zsigmond és társa, Budapest Krausz és Fischer Könyvnyomda, Szabadka, [3] I. 11X15 cm. [Tor 3 8.; Fekete csönd 9 15.; Történet a három leányokról ; Jolán ; A kályha ; Mariska az anyjánál ; Találkoztam anyámmal ; Eroioa ; A gyertyák ; Este ; Szombat este ; A varázsló kertje ; Nyári bál ; A béka ; Mesék, amelyek rosszuil végződnek ; A sebész ; A kék csónak ; A költő megtérése ; Tavaszi ouverture ; A vörös Eszti ; A varázsló halála ] 6. Csáth Géza: A varázsló kertje. = BH, ápr / A varázsló kertje. = BpH, máj / [Mohácsi Jenő] E. M-i: A varázsló kertje. (Dér Garten des Zauberers.) = PLM, máj / [Farkas Pál] ( «^l): A varázsló kertje. = Úl, máj / [Schöpflln Aladár] A varázsló kertje. = VÚ, máj /

2 11. Pártos Bence: A varázsló kertje. = SzV, máj /121. (2022.) [Kosztolányi Dezső] A varázsló kertje. = H, máj /20. (949.) 327. Réz Pál: Kosztolányi Dezső két ismeretlen cikke Csáth Gézáról. [ + Muzsikusok] It, / Kosztolányi Dezső: írók, festők, tudósok. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp II V.ö Kanizsai Ferenc: Csáth könyvéről. = BH, máj / [Pogány József] (p): A varázsló kertje. = N, máj / Prof. Francesco Sirolia: II giardino incantate. [Az elvarázsolt kert.] Novelie di Géza Csáth. = Nuova Rassegna di letterature moderne, Firenze, sz. 16. [Fehér Árpád] (-<ér.): A varázsló kertje. = P, jún / a. Fodor Gyula: Csáth Géza. = FM, szept / Hegedűs Gyula: A varázsló kertje. = Ny, febr /4. I Csáth Géza: Puccini. [Giacomo. Tanulmány.] Különnyomat a Nyugat évfolyamából. Jókai Könyvnyomda, Budapest [1908]. 32 I. 15x13 cm. 19. Puccini. = Ú, dec. 6. 6/ [Fodor Gyula] (f. gy.): Puccini. = FM, dec. 6. 8/ (sz.): Puccini. = BN, dec / Ifj. Lányi Ernő: Puccim. = BH, dec / Puccini. = Cs, dec / pt.: Puccini. = MN, dec / [Bálint Aladár] (B-t): Puccini. = N, dec / Puccini. = É, márc. 7. 1/ Csáth Géza: Az albíróék és egyéb elbeszélések. Engel S. Zsigmond Nyomda (Budapest, 1909). 63 I. Mozgó Könyvtár, II. évf. 35. sz. 13x18 cm. [Apa és fiú 3 11.; Az albíróék ; Péter levele ; Eroica ; A költő megtérése ] 28. Csáth Géza: Délutáni álom. [Elbeszélések.] Nyugat Jókai Könyvnyomdái Műintézet, Budapest, B. fedél: Kozma [Lajos]. 158 [6] I. 13x21 om. [Délutáni álom 5 24.; Anyagyiílkosság ; A kisasszony ; Régi ilevél ; Ópium ; Johanna ; Józsika ; Pista ; Nagy Balázs Kis Balázs ; Emlékirat eltévedésemről ; A Kálvin téren ; A hegyszoros ] 29. Dérutáni álom. = PN, máj / [Miklós Jenő] (m. j.): Délutáni álom. = V, máj / (D. S.): Délutáni álom. = Ú, máj / [Goth Ernő] G.: Délutáni álom. = PLM, máj / Karinthy Frigyes: Délutáni álom. = Ny, jún. 1. 4/11. I BH, jún / [Az utolsó bekezdés nélkül.] K. F.: Csáth Géza. írások írókról. Tevan, Békéscsaba, K. F.: Csáth Géza. Miniatűrök. Gondolat, Bp [Schöpflin Aladár?] Délutáni álom. = VÚ, jún / [Dr. Gonda József] (dr. g. j.): Csáth Géza könyvei. [ + A Janika] = A Jövendő [Hódmezővásárhely], júl. 1. 2/ V. ö

3 36. [Bresztovszky Ernő] (-y.): Délutáni álom. = N, nov / Csáth Géza: A Janika. Tragikomédiia két felvonásban. Nyugat Világosság Könyvnyomda Rt., Budapest [1911]. Nyugat Könyvtár 25. B. fedél: Falus [Elek]. 60 [4] I. 12x16 cm. 38. [Dr. Gonda József] (dr. g. j.): Csáth Géza könyvei. [ + Délutáni álom] = A Jövendő [Hódmezővásárhely], júl. 1. 2/ V. ö Csáth Géza: Zeneszerző portrék. Politzer Zsigmond és fia Uránia Könyvnyomda, Budapest, Modern Könyvtár 74. B. fedél: [Kozma Lajos] 36 (4) I. 13x18 cm. [A zeneszerző fejlődése 3 9.; Bach ; Beethoven ; Haydn ; Schumann ; Wagner ; Chopin ; Grieg ; Erkel Ferenc ] 40. Géza Csáth: Über Puccini. Eine Studie. [Tanulmány.] Fordította Horvát Heinrich. Somogyi & Kardos, Harmónia A.-G., Budapest [1912]. 29 [3] I. 12,5X19,5 cm. 41. Géza Csáth: Über Puccini. = Leipziger Tageblatt, jún / Géza Csáth: Über Puccini. = Eisenacher Zeitung, jún / Géza Csáth: Über Puccini. = Dér Tag, júl Csáth Géza: Schmith mézeskalácsos. Elbeszélések. Athenaeum Uránia Nyomda, Budapest [1912]. Modern Könyvtár [2] I. 12x18 cm. [Schmith mézeskalácsos 3 9.; Egymást boldogítva ; Gyilkosság ; A kutya ; Gimnazista fantáziák: Szókratész, A pásztor ; A doiktomé ; Pali! ; Nervus rerum ; Hajnali elbeszélés ] 45. Schmith mézeskalácsos. = V, ápr. 9. 3/ [Szabolcsi Lajos] Sz. L.: Két író. [ + Reichard Piroska] = H, ápr /15. (1153.) Schmith mézeskalácsos. = É, máj. 5. 4/ K. D.: Schmith, a mézeskalácsos. [!] = N, aug / Dr. Brenner József: Az elmebetegségek psyohikus mechanismusa. [Tanulmány.] Eggenberger Könyvkereskedés [Hoffmann Béla] Franklin Társulat nyomdája, Budapest, I. 15x22 cm. [Az elmebetegségek általános psyohologiája 5 19.; Kórrajz ; A psychosis analysise ; Diagnosis ; Befejezés ] 50. Ferenczi Sándor dr.: Az elmebetegségek psychikus mechanismusa. = Gy, jún / Fischer Ignác: Az elmebetegségek psychikus mechanismusa. = BOÚ, júl / Csáth Géza: Muzsikusok. [Novellák.] Tevan, Békéscsaba, Tevan Könyvtár 33. B. fedél: [Tevan M'argit?] 57 [7] I. 12x18 cm. [Muzsikusok 3 11.; Rozi ; Erna ; Egy vidéki gimnazista naplójából ; Irén mama ; A díszoklevél ] 53. [Kosztolányi Dezső] Muzsikusok. = H, aug /35. (1235.) Réz Pál: Kosztolányi Dezső két ismeretlen cikke Csáth Gézáról. [ + A varázsló kertje] It, / Kosztolányi Dezső: írók, festők tudósok. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp II V. ö [Kárpáti Aurél] K. A.: Muzsikusok. = É, aug / Pajzs Elemér: Muzsikusok. = Május, okt. 1/

4 56. Csáth Géza: A varázsló halála. Elbeszélések. Válogatta, sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta: Milés Endre. Címlap és kötésterv: Csillag Vera. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest Alföldi Nyomda, Debrecen, [4] I. 14x20 om. [A tor ; A kályha ; Apa és fiú ; A sebész ; Mariska az anyjánál ; A béka ; Gyilkosság ; Trepov a boncolóasztalion ; Eroica ; Jolán ; Pál és Virginia ; Hétfő ; Az al bíróék ; Jutalom ; Szombat este ; A varázsló kertje ; Ismeretlen házban ; Fekete csönd ; A varázsló halála ; Találkoztam anyámmal ; A vörös Eszti ; Történet egy gyógyszerészettanhallgatóról ; Anyagyilkosság ; A kút ; Délutáni álom ; A Kálvin téren ; Emlékirat eltévedésemről ; Péter levele ; Ópium ; Józsika ; A doktorné ; Egy vidékii gimnazista naplójából ; Johanna ; Elfeledett álom ; A kisasszony ; Pista ; Erna ; Schmith mézeskalácsos ; A kutya ; Egyiptomi József ; Katonai behívó ; A kis Emma ; Irén mama ; Muzsikusok ; Rozi ;,.Souvenir ; Kisfiúk ; Vasút ; A kis varróleány vasárnapja ; Tálay főhadnagy ; Dénes Imre ; Janika ] 57. Bokor László: A varázsló halála. = Nsz, aug / Nyerges András: A varáz&ló halála. = K, szept. 4/ Kőszeg Ferenc: A varázsló halála. = L, okt. 14/ e-: A varázsló halála. = Ktáros, nov. 14/ [Herceg János] H. J.: Jó reggelt. [A VH megjelenése alkalmából.] = MSzó, nov /308. (6265.) Antal Gábor: Csáth Géza novelilái. = Kt, dec. 8 / Gerelyes Endre: Türelmetlen kritika. = Újí, dec. 4/ Katona Béla: A varázsló halála. = ItK, / Csáth Géza: Éjszakai esztetizálás zenei évadjai. Közreadta, az előszót és a jegyzeteket írta: Demény János. Borító- és kötéstervező: Szántó Tibor. Cikkjegyzék 399 Csáth-dokumentumról. Zeneműkiadó Egyetemi Nyomda, Budapest, [3] I. 15x20 cm. [ 1. A magyar zene ; 2. Eötvös, a magyar zene és egyebek ; 3. Lakmé ; 4. Sándor Erzsi Pillangókisasszony 36.; 5. Fiatal magyar zeneszerzők 37.; 6. Kubelik ; A Filharmóniai Társaság első hangversenye ; 8. Burmester hangversenye ; 9. Slezák dalestélye ; 10. A Filharmóniai Társaság második hangversenye ; 1 1. Pugno Raouil zongoraestélye ; 12. Sauer Emil zongoraestélye 46.; 13. Godovszky zongoraestélye ; 14. Dohnányi Ernő zongoraestélye ; 15. Istenek alkonya Az afrikai nő ; 17. Lengyel Ernő hangversenye ; 18. Thomán Istvánné és Morvay Zsuzsi ; 19. Jubiláris hangverseny ; 20. Forradalom a hangversenyteremben. A filharmonikusok hangversenye ; 21. Vecsey Ferenc hangversenye ; 2 2. Új népdalgyűjtemény 58.; 23. Kubelik hangversenye ; 24. A filharmonikusok hangversenye ; 25.Székely Arnold zongoraestélye ; 26. A brüsszeli vonósnégyes ; 27. Fráter Lóránd dalestje ; 28. Filharmóniai hangverseny ; 29. Backhaus zongoraestélye ; 30. D Albert zongoraestólye ; 31. D Albert, Hubay, Popper ; 32. Kussevitzky gordonművész hangversenye ; 33. Koenen Tilly dalestje ; 34. Hangverseny ; 35. Beethoven-estély ; 36. Népszerű zenekari hangverseny ; 37. Svárdström Valborg dalestélye ; 38. Vendégszereplés az Operában ; 39. Kerpely Jenő hangversenye ; 40. Destinn Emmy Pillangókisasszony ; 41. Dalestély ; 42. Monna Vanna ; 43. Szimfonikus matiné ; 44. Beethoven-estély ; 45. Godovszky zongoraestélye 87.;

5 Népszerű filharmóniai hangverseny 88.; 47. Baokhaus második zongoraestélye ; 48. Feinhals az Operában 90.; 49. Fiilharmóniai hangverseny ; 50. Zenekari hangverseny A filharmonikusok ünnepi hangversenye ; 52. Zeneiskolai hangverseny ; 53. Tatjána ; 54. Beethoven nagy ábrándja 97.; 55. Az új Zeneakadémia megnyitása ; 56. A Zeneakadémia ünnepségei ; 57. Salome ; 58. Manón Lescaut ; 59. Kálmán Imre dalai ; 60. André Chénier ; 61. Zenei akták ; 62. Jegyzetek a zeneművészet fejlődéstanához ; 63. Burrián ; 64. Carmen ; 65. A filharmonikusok műsora ; 66. Caruso ; 67. Caruso ; 68. A sárga dominó ; 69. A Zeneakadémia Liszt hangversenye ; 70. A párisi Tannháuser ; 71. Geyer Stefi estélye ; 72. A Walkür ; 73. Kamaraestély ; 74. Filharmóniai hangverseny ; 75. Vecsey Ferenc hangversenye ; 76. Dohnányi hangversenye 171.; 77. Filharmonikus hangverseny ; 78. Filharmóniai hangverseny ; 79. A cseh vonósnégyes ; 80. A zenéről ; 81. Éjszakai esztetizálás ; 82. Kamarahangverseny 187.; 83. Az akadémiai zenekar második hangversenye ; 84. Szimfonikus matiné 190.; 85. Eliána ; 86. Vándor-Weiner Leó ; 87. A brüsszeli vonósnégyes ; 88. Akadémiai zenekar ; 89. Népszerű filharmóniai hangverseny 198.; 90. A cseh vonósnégyes ; 91. Filharmóniai hangverseny ; 92. Marteau és Dohnányi ; 93. Szimfonikus hangverseny ; 94. Filharmóniai hangverseny ; 95. Zenei közművelődés ; 91. Bartók Béla ; 97. A zsidónő 217.; 98. Filharmóniai hangverseny 218.; 99. Geyer Stefi 219.; 100. Gixerek az Eiiánából 220.; 101. Gabrilovitsch Ossip 221.; 102. Kresz Géza 222.; 103. Hangverseny 223.; 104. Filharmónia ; 105. Filharmónia ; 106. Az új magyar zeneszerzők ; 107. Székely Arnold magánestélye 227.; 108. Zenekari hangverseny 228.; 109. Strauss Richard 229.; 110. Akadémiai Zenekar 230.; 111. Kamaraestély ; 112. Filharmóniai hangverseny ; 113. A diszharmonikus filharmonikusok ; 114. Kamarahangverseny 234.; 115. Zenekari hangverseny 235.; 116. Két bemutató előadás ; 117. Filharmóniai hangverseny 238.; 118. Hangverseny 239.; 119. Zenei események napja ; 120. Hangverseny ; 121. Orfeusz ; 122. Bartók suiteje 243.; 123. Sembrich Marcella 244.; 124. Filharmónia 245.; 125. A filharmonikusok Kubelik-hangversenye 246.; 126. Vén cigányok ; 127. Puccini ; 128. A hegyek alján ; 129. Koessler János ; 130. Bartók Béla új kottái ; 131. Lányi Ernő új dalai ; 132. Kun László ; 133. Bartók Béla első suiteje ; 134. A pesti dal ; 135. Szimfonikus hangverseny ; 136. Filharmóniai hangverseny ; 137. Akadémiai Zenekar 185.; 138. Vecsey és Dohnányi 286.; 139. Szimfonikus hangverseny 287.; 140. Filharmóniai hangverseny 288.; 141. Ady-hangverseny 289.; 142. Lammermoori Lucia 290.; 143. Sauer zongoraestélye 291.; 144. Goldmark-hangverseny 292.; 145. Zenekari hangverseny ; 146. Fiilharmóniai hangverseny ; 147. Zongora-estély ; 148. Dohnányi Ernő 296.; 149. Zongoraestély 297.; 150. Bemutató az Operaházban: Elektra ; 151. Bemutató a Vígszínházban: Az obsitos ; 152. Kodály Zoltán ; 153. Bartók Béla ; 154. Zenekari hangverseny ; 155. Sába királtynője 304.; 156. Romeo és Júlia 305.; 157. Operaház ; 158. Operaház 307.; 159. Operaház 308.; 160. Zenekari hangverseny ; 161. Lohengrin ; 162. Schumann ; 163. A művészetek élvezése és az emberismeret ; 164. Ferdinand Loewe ; 165. Beretvás Hugó Adydalai ; 166. Weiner Leó Op ; 167. Bartók Béla és Kodály Zoltán ; 168. Az első filharmóniai hangverseny ; 169. Az Elektra, Strauss vezényletével ; 170. Strauss-hangverseny ; 171. Fiilharmóniai hangverseny ; 172. György barát. Az Operaház újdonsága ; 173. Szonáta-est ; 174. Pabío Casails ; 175. Gasals Pablo ; 176. Szonáta-est 340.; 177. A filhar- 220

6 mónikusok Erkel-ünnepe 341.; 178. Operaház 342.; 179. Dohnányi zongoraestje 343.; 180. Brüsszeli vonósnégyes ; 181. Debussy-est. Beszélgetés Claude Debussyvel ; 182. Filharmóniai hangverseny ; 183. Zenekari hangverseny ; 184. Három hangverseny ; 185. A hercegkisasszony. Bemutató az Operaházban ; 186. Öt hangverseny ; 187. Wagner Siegfried. A mai filharmóniai hangverseny ; 188. Manén Joan. Filharmóniai hangverseny ; 189. Zenekari hangverseny ; 190. Zenekari hangverseny ; 191. Zenekari hangverseny ; 192. Filharmóniai hangverseny ; 193. A bolond. Bemutató az Operaházban ; 194. Ivette Guilbert második estje 371.; 195. Hangversenyek ; 196. Tessza. Bemutató az Operaházban ; 197. Szemle a magyar muzsika jelenlegi állapotán. Levél a szerkesztőhöz ; 198. Reinitz Béla és Farkas Ödön Ady-dalai ; 199. Musique moderne Hongroise ; 200. Új hangjegyek ; 201. Nádor Mihály és Szirmay Albert ; 202. Zágon Géza Vilmos 390.; 203. Mahler ; 204. Új kották: Lányi Ernő, Reinitz Béla, Kovács Sándor ; 205. Carmen ; 206. Liszt Ferenc ; 207. Hangversenyek 404.; 208. Hangversenyek ; 209. Első filharmóniai hangverseny ; 210 Bossi ; 211. Carmela Susanne titka Tavasz. Bemutatók az Operaházban. A mai premier kulisszatitkaiból ; 212. Szonáta-est ; 213. Hangverseny ; 214. Casals hangversenye ; 215. Az,,Új Magyar Zene Egyesület első hangversenye ; 216. Kamara-est ; 217. Hangversenyek ; 218. Burmester, Casals, D Albert ; 219. A Népopera megnyitása ; 220. Új Magyar Zene Egyesület ; 221. Balling bemutatkozása ; 222. Szonáta-est 428.; 223. Korngold Erik ; 224. Hangverseny ; 225. Zongora-est ; 226. Sauer Emil ; 227. Fii harmóniai hangverseny ; 228. Furujyás Jancsi. Bemutató a Népoperában ; 229. Operaház ; 230. Filharmóniai hangverseny ; 231. Hegedű-est ; 232. Zenekari hangverseny ; 233. Zenekari hangverseny 444.; 234. Szerzői hangverseny ; 235. Filharmóniai hangverseny ; 236. Puccini:,,A nyugat leánya. Az Opera mai bemutatója ; 237. Zenekari hangverseny ; 238. Az orosz balett ; 239. Rodostó. Gróf Zichy Géza új operájának bemutatója ; 240. Magyar zenei újdonságok bemutatója ; 241. Filharmóniai hangverseny ; 242. Operaház 460.; 243. Wagner dyrája ; 244. Lányi Ernő ; 245. Debussy: Children s Corner ; 246. Weiner Közjáték ; Függelék: Zeneszerző portrék A zeneszerző fejlődése ; Bach ; Beethoven ; Haydn ; Wagner ; Chopin ; Grieg ; Erkel Ferenc ] 66. [Nikolényi István] N. I.: Éjszakai esztetizálás. = DM, jún / a. Keszi Imre: Csáth Géza zenekritikái. = Kv, júl. 16/ Koór György: Éjszakai esztetizálás. = Él, júl / Géza Csáth: Asthetisieren in dér Nacht. = BR, aug. 2. 5/ Bónis Ferenc: Egy nagy magyar zenekritikus. = Mu, okt. 14/ [Flórián László] F. L.: Éjszakai esztetizálás. = MH, okt. 9. 4/281. IV. [Hót vége] 71. Bori Imre: Éjszakai esztetizálás. = T, nov. 25/ Varga József: Éjszakai esztetizálás. = Kt, dec. 15/ Dér Zolitán: Hajnali esztetizálás. = Létünk, jan. febr. 3/ Csáth Géza: Apa és fiú. [Elheszélések.] Válogatta: Illés Endre. Kiskönyvtár. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest Kner Nyomda, Gyoma, [3] l. 10X17 cm. 221

7 [A tor 5 9.; Apa és fiú ; Mariska az anyjánál ; A béka ; Gyilkosság ; Trepov a boncolóasztallon ; Szombat este ; A varázsló kertje ; Ismeretlen háziban ; Fekete csönd ; A varázsló halála ; A vörös Eszti ; Anyagyiillkosság ; A kút ; Délutáni álom ; Ópium ; Johanna ; Elfeledett álom ; A kisasszony ; Schmith mézeskalácsos ; Egyiptomi József ; Katonai behívó ; A kis Emma ; Muzsikusok ; Rozi ; Vasút ; Tálay főhadnagy ; Dénes Imre ; Első fejezet ] 75. Könyvespolc: Apa és fiú. = FmH, okt / Kulturális tükör: Apa és fiú. = Tükör, nov / k.: Csáth Géza novellái és drámái. = Kv, ápr. 19/4. 8. V. ö Dér Zoltán: Dermesztő érzéki etesség. = Ü, ápr. 4/ Kovács Sándor: A varázsló ha'iála. (Csáth Géza írásai) = DN, ápr / V. ö Csáth Géza: Hamvazószerda. [Színművek.] Az írásokat összegyűjtötte, az előszót és a jegyzetet írta: Dér Zoltán. Rajzok, fedő- és borítólap: Bálint Endre. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest Kner Nyomda, Gyoma, [4] I. 13x19 cm. [A Janika ; Hamvazószerda ; Horvátók ; Kisvárosi történet ; Kis családi dráma ] 81. Könyvespolc. = TL, febr / Bányai Gábor: Egy kóreset tanulságai. = Nsz, márc / k.: Csáth Géza novellái és drámái. = Kv, ápr. 19/4. 8. V. ö Pomogáts Béla: Csáth Géza papírszínháza. = Ü, ápr. 4/ Herceg János: Hamvazószerda. = ÚR, ápr ó. Új könyv új írás. 86. Kovács Sándor: A varázsló halála. (Csáth Géza írásai) = DN, ápr / V. ö Lévay Endre: Egy író utóélete. (Jegyzetek olvasás közben) = 7N, jún / Szirmai Endre: Dráma és valóság. = Vagyunk, okt / Csikós Zsuzsanna: Csáth Géza dramaturgiája. = Tk, Katona Béla: Hamvazószerda. = ItK, / Csáth Géza: írások az élet jó és rossz dolgairól. Kritikák, cikkek, karcolatok. Az írásokat összegyűjtötte, a szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt és a jegyzetet írta: Dér Zoltán. Borító- és kötésterv: Siskovszki András. Életjel Könyvek 5. Szabadkai Munkásegyetem Pannónia Grafikai Műintézet, Szabadka, [3] il. 13x21 cm. [Iroda-lom, művészet, tudomány: Rajzkiállítás ; A budapesti színházakról ; Vecsey Ferenc ; Sarasate ; Lotz Károly ; A János vitézről ; Bródy Sándor ; Muzsikusok ; Puccini ; Iványi István ; Friss könyvek ; Jegyzetek a Sailome-ügyhöz ; Modern muzsika ; Budapest zenei élete ; Lányi Ernő új kottái ; Lányi Ernő összegyűjtött művei 62.; Szabadka zenei állapotai ; Tenka ; Lányi Ernő munkái 69.; A Holnap ; Levél a házi muzsikáról ; Az álom ; Új kották 82.; Orvosi emlékiratok ; Jegyzetek egy új rajzgyűjteményről és a művészetekről ; Az isteni kert ; Jegyzetek Mikszáthról és új regényéről ; Kálnoki Bedő Béla ; A zene és a modern élet ; Három kritikai könyv ; Bartók Béla ; A jó operaszöveg ; A hangszerelésről és a partitúraolvasásról ; Haydn ; A mai 222

8 emberek szerelmi életéről ; A vawások és mítoszok pszichológiája ; A művészi alkotások élvezése ; Jókai ; A kis király ; A lelki egészség ; A lelki élet alaptörvénye ; A hisztéria ; A lelki betegségek helye a többi betegség között ; A téboly ; Mikor keletkezik az elmebetegség? ; A tudományos megismerés útja ; Az egészséges önismeret ; Egy Jókai-regény analízise Társadalom, művelődés, élet: A budapesti választások ; A magyar középiskoilai tanítás végleges csődje ; Parasztszerelem ; A Prielle-ügy ; A hittantanításról ; Cirkuszmuíatság ; Még egyszer és utoljára a hittantanításról ; Adatok a jövő küzdelmeinek élettanához ; Isodora Duncan és a berlini spíszbürgerek ; Sajtó és erkölcs ; Dr. Rlatz nyugalomban ; Vidal Edu Benjámin ; Szegény pesti kisgyerekek ; Öngyilkos művészek ; A Times, a könyvkereskedők és... Magyarország ; Szélhámosok művészek ; Az időbeosztás művészete ; Az emberismeret és a társadalmi fejlődés ; Szabadka szépségeirőr ; Kis értekezés az élet jó és rossz dolgairól ; Az amerikai párbaj ; Gyerekszerelem ; Az öngyilkosság főpróbája ; Hosszú baráti levél ; Apró jegyzetek egy orvos jegyzőkönyvéből ] 92. [Dér Zoltán] Új Csáthnkötet. = 7N, márc / Hornyik Miklós: Csáth Géza kiadatlan írásai. = KI, ápr / Herceg János: Egyilényegű magatartás. = Ü, máj. jún. 5/ Réz Pál: A szellemi szabadságharc adalékai. = Ü, máj. jún. 5/ [Dér Zoltán] Mához szóló értékek. = 7N, máj / Herceg János: írások az élet jó és rossz dolgairól. = ÚR, máj ó. Új könyv új írás. 9& Vajda Gábor: Csáth Géza világszemlélete. = MSzó, dec /334. ( ) [Rónay László] Tájékozódás. A vajdasági magyar irodalmi törekvésekről. = Víg, febr. 41/2. 3. borítólap. V. ö. 56, 65, [Antal Gábor] (antal): Az élet jó és rossz dolgairól. Csáth Géza cikkei. = MN, ápr / Antal Gábor: Könyvek között. = KR, jún ó. Gondolat Czére Béla: írások az élet jó és rossz dolgairól. = ItK, / BEMUTATOTT SZÍNMÜVEI 103. Csáth Géza: A Janika. Tragikomédia két felvonásban. Rendezte: Vajda László. Bemutatta a budapesti Magyar Színház május 24-én, szerdán, 25-én, 26-án, 28-án és június 2-án 20 órai kezdettel. V. ö [Szereposztás: Pertics Jenő Rátkai Márton, Pertics Jenőné T. Forrai Rózsi, özv. Telkesiné, Perticsné anyja Gerő Ida, Boér Kálmán Törzs Jenő, Tolnai, háziorvos Kürti József, Pataki, sebésztanár Csiszár Artúr, Schwarcz tanár Huszár Károly, Szakácsné P. Tárnoki Giza, Szobalány Csatay Janka, Egy idegen cseléd Nagy Teréz, Szolga Sáfrány Vilmos, Levélhordó Deési] 104. Csáth Géza: Hamvazószerda. Bábjáték muzsikával egy felvonásban. [A varázsló halála c. novella színpadi parafrázisa.] Rendezte: Vajda László. A Janiikával egy műsorban mutatta be a budapesti Magyar Színház. V. ö [Szereposztás: Az utolsó vendég Törzs Jenő, Az apja Kürti József, Az anyja Bera Paula, A nagyanyja T. Halmi Margit, A tanácsos Gere Zsigmond, A tanár Czobor Ernő, A költő Petheő 223

9 Attiü<a, Az abbé Réthey Lajos, A leányka Nagy Teréz, Egy kis Pierette Várady Erzsi, A főpincér Csiszér Artúr, Borfiú BelJák Miklós, Takarítóasszony Gerő Ida, Temetkezési vállalkozó Huszár Károly, Balerina Hubay Anna, Divaitárus leány Lehner M<argit, Szobailány Csáti Iza, Vidéki úrikisasszony Zala Karola, Pesti kislány Sellő Mma, Kaszírnő Zikó Klíma, Pesti úriasszony Somló Ilona, Kokott Dergan Blanka, Parasztlány Béres Mária] 104a. Operailibrettó zene nélkül. [Előzetes a Hsz-ról.] = FM, júl. 3. 9/ Janika. = Nap, máj / A színházi hót. Magyar Színház. = V, máj / A Janika bemutatója. = BN, máj / Színházak. [A J és a Hsz bemutatójáról.] = M, máj / Lorenzo: Janika és Hamvazószerda. A Magyar Színház szombati bemutatója. = MSzín, máj / A Janika és a Hamvazószerda tartalmi ismertetése. = SzH, máj. 14. május 21. 2/ ; május 21. máj / ; máj. 28. jún. 4. 2/ [A J a Magyar Színház utolsó bemutatója a tavaszi évadban.] = MSzín, máj / [A J utolsó próbái.] = MSzín, máj / Janika. = PN, máj / A Janika és a Hamvazószerda szereposztása. = MSzín, máj / A Janika szereposztása. = PN, máj / A Janika bemutatója. = V, máj / Elhalasztott bemutató előadás. = N, máj / A Magyar Színházban. (Elhalasztották a J bemutatóját.) = BN, máj / [A Magyar Színház elhalasztotta a J bemutatóját.] = MSzín, máj / A Magyar Színházban szerdán lesz Csáth Géza a Janika és Hamvazószerda című darabjának bemutatója. = B, máj / A Magyar Színház. [A J és a Hsz bemutatójáról.] = BN, máj / [A J beharangozása.] = MSzín, máj / ; máj / ; máj / Lorenzo: Janika és Hamvazószerda. A Magyar Színház szerdai bemutatója. = MSzín, máj / Theater und Kunst. [Elhalasztották a J bemutatóját.] = PLM, máj / Halló, mi újság? [A J és a Hsz bemutatójáról.] = SzH, máj. 21. máj / [Hevesi Sándor] (Tyltyl): A Janika Hamvazószerda = É, máj / Magyar Színház. [A J és a Hsz főpróbája.] = Nap, máj / A Janika főpróbája. = MH, máj / A Janika főpróbája. = PN, máj / (xxx): Bemutató előtt. Csáth Géza darabjai. = MH, máj / [A J és a Hsz beharangozása.] = MSzín, máj / Csáth Géza: Janika és Hamvazószerda. Szerző a darabjáról. = MSzín, máj / Ua

10 133. Magyar Színház: A Janika és a Hamvazószerda szövege. = MSzín, máj / ; máj / ; máj / ; jún / (D.): Janika Hamvazószerda. = NBA, máj / Csáth Géza darabjának főpróbája. = V, máj / M-gy.: Janika. Hamvazószerda. = A, máj / [Jákó János] (j.): A Janika. Hamvazószerda. = P, máj / A Janika Hamvazószerda. = E, máj / Gajáry István: Janika Hamvazószerda. = Ú, máj / Ö. Sándor Sándor: A Janika. Hamvazószerda. = BH, máj / Peterdi Sándor: Magyar Színház (Janika, Hamvazószerda). = B, máj / (v. m.): Janika. Hamvazószerda. = BpH, máj / Ungarisches Theater (Géza Csáth: Janika und Hamvazószerda). = BT, máj / Csáth Géza a színpadon. = DM, máj / (U. D.): Janika Hamvazószerda. = Egy, máj / [Fodor Gyula] F. Gy.: Janika. Hamvazószerda. = FM, máj / Munkácsy Sándor: Janika és Hamvazószerda. = Kult, jún. 1/6. I Mai színházi est. = MEL, máj / Bálint Lajos: A mai színházi est. Janika Hamvazószerda. = MH, máj / [Bányai Elemér] Zuböly: A Janika. Hamvazószerda. = MN, máj / Magyar Színház (Janika, Hamvazószerda). = M, máj / [A J és a Hsz bemutatójáról.] = MSzín, máj / [Reiner Ferenc] f. r.: Ungarisches Theater. = NPJ, máj / Ungarisches Theater. = NPV, máj / [Vitéz Miklós] (V. M.): Janika Hamvazószerda. = N, máj / Janika Hamvazószerda. = PH, máj /122. ( ) [Lengyel Géza] (-el): Janika. Hamvazószerda. = PN, máj / Ernest Goth: Ungarisches Theater: Hánsohen (Janika) und EschermitJtwoch (Hamvazószerda). = PLM, máj / ab.: Ungarisches Theater. = PV, máj / Relile Pál: Csáth Géza darabjai. A Magyar Színház újdonsága. = V, máj / Janika és Hamvazószerda. = Nap, máj / A Janika. Hamvazószerda. = BN, máj / Magyar Színház. = MH, máj / Magyar Színház. = M, máj / [A J második előadása.] = MSzín, máj / Szabolcsi Lajos: Csáth Géza darabjai. = Au, máj / A Magyar Színház ellőadásai. = MH, máj /

11 168. [A J negyedik előadása.] = MSzín, máj / [Kosztolányi Dezső] K. D. Janika Hamvazószerda. = Hf máj /22. (1107.) A Magyar Színház műsora. = MH, máj / Janika és Hamvazószerda. [Idézetek a lapok 'kritikáiból.] = MSzín, máj / Csáth Géza a saját darabjairól. = BmN, máj / U a [Komílős Aladár] Komiós A.: A Janika és Hamvazószerda. (A Magyar Színház mutatta be május 24-én.) = Haladás (Kolozsvár), jún. 1. 1/ Ignotus: Csáth Géza darabjai: Janika Hamvazószerda. = Ny, jún. 1.4/11. I Alexander Bernát: Színház. (A Janika; Hamvazószerda és Alice-Hegan Rice Cholnoky Viktor: A bagdadi vőlegény c. műveinek Nemzeti Színházi bemutatójáról) = VÚ, jún / A kulisszák mögül. Az színházi szezon. IV. Magyar Színház. = MSzín, jún / Csáth Géza: A Janika. Tragikomédia két felvonásban. Rendezte: Karcher István. Díszllettervező: Tussay Gábor. A zombori Petőfi Sándor Magyar Közművelődési Közösség műkedvelő alosztályának előadása a Zombori Városi Népszínházban 1952 áprilisában, valamint a színjátszók május 3-án és 4-én Kupuszinán megtartott csoportszemléjén. [Szereposztás: Pertjics Jenő Karcher István, Pertics Jenőné Spitzer Zsuzsa, Perticsné anyja, özv. Tel'kesyné L. Ujkéry Mária, Boér Kálmán Zsulyevics Antal, Toílnay, háziorvos Incze Imre, Pataky, sebésztanár Pastrovics Gyufta, Schwarcz tanár Gulyás István, Szakácsnő Zahorai Manci, Szobalány Hubay Jolán, Egy idegen cseléd Zahorai Kató, Temetkezési szolga Littvay János, Levélhordó Simonyi Iván] 178. A műkedveilő színjátszók csoportszemléjének végleges játékrendje. = MSzó, márc /74. (2252.) Sulhóf József: Próféta-sors a színpadon. [A színjátszó együttesek bácskai szemléjéről, amelynek zsűrije erkölcsrontó színműnek" minősítette a J-t, s eltanácsolta a Magyar Ünnepi Játékokon valló bemutatástól.] = 7N, jún / Éri Pál: Néhány szó Csáth Géza elmarasztalásáról. = Híd, júl. aug. 16/ Csáth Géza: A Janika. Részlet. Rendezte: Virágh Mihály. Előadták a Szabadkai Népszínház művészei az Életjel Csáth Géza-emlékestjén január 19^én a szabadkai zeneiskola nagytermében 19 órakor. [Szereposztás: Pertics Szabó János, Perticsné R. Fazekas Piri, Boér Faragó Árpád] 182. Éé Csáth Géza: A csók. Részletek a melodrámából. Rendezte: Virágh M i hály. Előadták a Szabadkai Népszínház művészei az Életjelli emlékestjén február 19^én a szabadkai zeneiskola nagytermében 19 óraikor. [Szereposztás: Margit, bíróné Romhányi Ibi, Iván, őrnagy Szilágyi László, János, szolga Czehe Gusztáv] 184. Éé (A 104. lapon: Jelenet a színműből: Romhányi Ibi és Szilágyi László) 185. Csáth Géza: A Janika. Részlet. Előadta Muszin Imre a Csáth Géza Művészetbaráti Kör szeptember 11-én a szabadkai zeneiskola nagytermében 18 órai kezdettel! megtartott emlékműsora keretében Éé

12 RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK A Al'kotmány (Budapest) Au Aurora (Budapest) B Budapest (napilap) BH Bácskai Hírlap (Szabadka) BmN Bácsmegyei Napló (Szabadka) BN Budapesti Napló BOU Budapesti Orvosi Újság BpH Budapesti Hírlap BR Budapester Rundschau BT Budapester Tagblatt Cs A Család (Budapest) DM Délmagyarország (Szjged) DN Dunántúli Napló (Pécs) ie Az Est (Budapest) Egy Egyetértés (Budapest) É Élet (Budapest) Éé 1. Életjel évkönyv 1. (Szabadka, 1967) Éé 2. Életjel évkönyv 2. (Szabadka, 1972) Él Éleit és Irodalom (Budapest) FM Független Magyarország (Budapest) FmH Fejér megyei Hírlap (Székesfehérvár) Gy Gyógyászat (Budapest) H A Hét (Budapest) 7N 7 Nap (Szabadka) Híd Híd (Újvidék) Hsz Hamvazószerda It Irodalomtörténet (Budapest) ItK Irodalomtörténeti Köztlemények J A Janika K A Könyv (Budapest) KI Képes Ifjúság (Újvidék) KR Kossuth Rádió (Budapest) Kt Kortárs (Budapest) Ktáros Könyvtáros (Budapest) Kulit Kultúra (Budapest) Kv Könyvvilág (Budapest) 1 Látóhatár (Budapest) \A Magyarország (Budapest) MEL Magyar Esti Lap (Budapest) MH Magyar Hírlap (Budapest) MN MSz MSzím MSzó Mu N Nap NBA Magyar Nemzet (Budapest) Magyar Szemle (Budapest) Magyar Színpad (Budapest) Magyar Szó (Újvidék) Muzsika (Budapest) Népszava (Budapest) A Nap (Budapest) Neues Budapester Abendblatt 227

13 NPJ NPV Nsz Ny P PH PLM PN PV SzH SzV T Tk TL Ú Úl Újí ÚR Ü V VH Vig VÚ Neues Pester Journal Neues Politische Volksbla/tt (Budapest) Népszabadság (Budapest) Nyugat (Budapest) A Polgár (Budapest) Pesti Hírlap Pester Lloyd Morgenblatt Pesti Napló Politische Volksblatt (Budapest) Színházi Hét (Budapest) Szeged és Vidéke (Szeged) Tiszatáj (Szeged) Tanulmányok (Újvidék) Tanácsok Lapja (Budapest) Az Újság (Budapest) Új Idők (Budapest) Új írás (Budapest) Újvidéki Rádió Üzenet (Szabadka) Világ (Budapest) A varázsló halála VigiÜa (Budapest) Vasárnapi Újság (Budapest)

A VARÁZSLÓ HALÁLA. In memóriám Csáth Géza NAP KIADÓ

A VARÁZSLÓ HALÁLA. In memóriám Csáth Géza NAP KIADÓ A VARÁZSLÓ HALÁLA In memóriám Csáth Géza NAP KIADÓ TARTALOM Kosztolányi Dezső: Csáth Gézának 5 Csáth Géza: Önéletrajz (Az Érdekes Újság Dekameronja. Száz magyar író száz legjobb novellája, Bp., 1913-16.)

Részletesebben

Különnyomat a Nyugat évfolyamából. Jókai Könyvnyomda, Budapest [1908] x13 cm. 19. Puccini. = Ú, dec. 6. 6/

Különnyomat a Nyugat évfolyamából. Jókai Könyvnyomda, Budapest [1908] x13 cm. 19. Puccini. = Ú, dec. 6. 6/ ÉLETMÜVE KÖTETEI 1. [Csáth Géza Havas Emil Munk Artúr] C.H.M.: A repülő Vucsidol. Regény. Oláh Sándor rajzaival. Bácskai Hírlap nyomdája, Szabadka, 1906. 112 1. Megjelent a Bácskai Hírlap mellékleteként

Részletesebben

DÉR ZOLTÁN CSÁTH GÉZA-BIBLIOGRÁFIA

DÉR ZOLTÁN CSÁTH GÉZA-BIBLIOGRÁFIA DÉR ZOLTÁN CSÁTH GÉZA-BIBLIOGRÁFIA DÉR ZOLTÁN CSÁTH GÉZA BIBLIOGRÁFIA s A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatatok intézete Forum Könyvkiadó Szakvél cményczö: PASTYIK LÁSZLÓ Megjelent a Tartományt

Részletesebben

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy

Részletesebben

V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások. V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások

V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások. V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások V. 1948 után megjelent Tragédia kiadások V.1. Helikon díszkiadások és minikönyv kiadások 66.-68. Az ember tragédiája (Budapest, 1958, Magyar Helikon) (2) +188 l + 20 t + 34 l, 28 cm, Révai József tanulmányával.

Részletesebben

35. ábra (folyt.) 36. ábra

35. ábra (folyt.) 36. ábra 41. Madách Imre munkái: Az ember tragédiája és Madách Imre költeményei Madách Imre képével (Budapest, 1904, Franklin-Társulat megyar irodalmi intézet és könyvnyomda) (2) + 292 l + 1 t, 20 cm, a Magyar

Részletesebben

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943)

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) SZÖVEGGYŰJTEMÉNY Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta KÓHATI ZSOLT MAGYAR NEMZETI FILMARCHIVÜM Budapest 2001 \/\\ / BEVEZETŐ 9 FILMELMÉLET 15 BRESZTOVSZKY

Részletesebben

FAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ

FAKLYA VOLT KEZEMBEN. In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ FAKLYA VOLT KEZEMBEN In memóriám Móricz Zsigmond NAP KIADÓ TARTALOM I. Móricz Zsigmond: Csecse. Részlet (In: Móricz Zsigmond: Életem regénye. Bp., Athenaeum, 1939) 7 Czine Mihály: Regény és valóság. Részlet

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Összeállította: Arany Zsuzsanna (2004 2011) és Dobás Kata (2012-től) JELMAGYARÁZAT: FJ1: a Forrásjegyzék 1-ben előforduló tételek alapján

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával

Olvasásra ajánljuk a% évi választások alkalmával A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek útján gyakorolják hatalmukat." (Idézet a Magyar Népköztársaság Alkotmányából.)

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

- D - DIÉTA & FITNESZ -1 évig őrizzük. (FX 203) DOLGOZÓK LAPJA ( ) - Tartósan őrizzük. (Reprint kiadás) (FY 209)

- D - DIÉTA & FITNESZ -1 évig őrizzük. (FX 203) DOLGOZÓK LAPJA ( ) - Tartósan őrizzük. (Reprint kiadás) (FY 209) - A - 168 ÓRA - Tárgyév végén selejtezzük. (FY 114) 3. ÉVEZRED 3 évig őrizzük. (FY 046) ADÓ - 1 évig őrizzük. (FY 144) ADÓKÓDEX - 1 évig őrizzük. (FY 061) AETAS Tárgyév végén selejtezzük (FX 053) ALFÖLD

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA 2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA NAP 1 Vas. 2 Hétfő Németh László bérlet 3 Kedd 4 Szerda Universitas bérlet 18:00 Kálmán Imre: MARICA egyesített Ady Endre bérlet 19:00 Katona Gábor Zombola Péter: CSIKÓINK 10:00

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek 1574

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

Mogyoróska. házasságok

Mogyoróska. házasságok Mogyoróska esk. tanú Baskón Ivancsó György baskói kántor (Sajna Mihály és Novák Anna) 1829. febr. 9. 1862. jan. 27. (Kiss Mihály és Pauliscsák Mária) 1867. szept. 2. (Koritár József és Kusnyír Terézia)

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE MOZGÓ VILÁG Tisztelettel meghívjuk az ÜNNEPI KÖNYVHÉT rendezvényeire 1980. május 30 - június 6. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZOLNOKI RENDEZVÉNYEI Könyvárusitás 9-18 óráig a Könyvtéren

Részletesebben

III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál

III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál 2017. február 17., péntek 14 óra Molnár Antal Zeneiskola Kocsis Zoltán terem 1071 Budapest, Rottenbiller u. 43-45. Program: 12:00 Érkezés regisztráció gyakorlási

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta) Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán

TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán Kötelező olvasmány: - SZABÓ Lőrinc, Kosztolányi Dezső = Uő, Könyvek

Részletesebben

Modern magyar irodalom II. BBNMI01200. Irodalomjegyzék

Modern magyar irodalom II. BBNMI01200. Irodalomjegyzék Modern magyar irodalom II. BBNMI01200 Irodalomjegyzék 1. Nemzeti és szociális inspiráció a késő modernitás második felében, az 1920-1960 közötti korszak magyar irodalmában. A határokon innen és a határokon

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 2014. ÁPRILIS 14-17. BÉRLETVÁLTÁS: 2014. ÁPRILIS 22. - JÚNIUS 30.

BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 2014. ÁPRILIS 14-17. BÉRLETVÁLTÁS: 2014. ÁPRILIS 22. - JÚNIUS 30. BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 0. ÁPRILIS -. BÉRLETVÁLTÁS: 0. ÁPRILIS. - JÚNIUS 0. előadásos sorozat PREMIER bemutató-bérlet, 0.. P. Mascagni: Parasztbecsület R. Leoncavallo: Bajazzók 0. 0. W. A. Mozart:

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 Mr. Urbanus Benedek 1460 -... 2 Mr. Name Benedek... 3 Mr. János Benedek... 3 Mr. Péter Benedekfi... 2 Mr. Antal Benedek... 3 Mr. Balázs Benedek... 4 Mr. János Benedek...

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu

Balatongyörök.... a megálmodott valóság! www.balatongyorok.hu Balatongyörök 2014... a megálmodott valóság! Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Balaton Fotók: Marton Tamás 2014 január 1 2 3 4 5 Újév

Részletesebben

2012. június 8., péntek. 2012. június 9., szombat. 2012. június 10., vasárnap. A Miskolci Operafesztivál programjai:

2012. június 8., péntek. 2012. június 9., szombat. 2012. június 10., vasárnap. A Miskolci Operafesztivál programjai: A Miskolci Operafesztivál programjai: 2012. június 8., péntek 18.00: Nyitóparádé, Fesztiválzóna Széchenyi utca, 19.00: Puccini élete és munkássága, Miskolci 19.00: Miskolc Dixieland Band koncert, Szent

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

KIÁLLÍTÁSA BERNÁTH AURÉL RIPPL-RÓNAI JÓZSEF GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. UJABB KÉPEINEK (1861 1927)

KIÁLLÍTÁSA BERNÁTH AURÉL RIPPL-RÓNAI JÓZSEF GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. UJABB KÉPEINEK (1861 1927) GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA MŰVÉSZETI INTÉZETE (VOLT ERNST-MÚZEUM) BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. BERNÁTH AURÉL UJABB KÉPEINEK ÉS RIPPL-RÓNAI JÓZSEF (1861 1927) VÁLOGATOTT MÜVEINEK KIÁLLÍTÁSA

Részletesebben

Ajánlójegyzék. Bősze Ádám Zenei Antikvárium május

Ajánlójegyzék. Bősze Ádám Zenei Antikvárium május Ajánlójegyzék Bősze Ádám Zenei Antikvárium 2018. május (1.) Ars Trade Kft. cop. 2018 Üzlet: Bősze Ádám Zenei Antikvárium Cím: 1077 Budapest, Király u. 77. (Bejárat a Csengery utca felől.) Nyitva előre

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam

Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam Művészetek Ének-zene A Művészetek - Ének-zene szabadon választható tantárgy belépési követelményei: Hallásvizsgálat: 10 nép- illetve műdal átélt, élményszerű tiszta előadása emlékezetből, a dalokat másmás

Részletesebben

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000 3-as altéma Magyar szerzők műveinek bemutatása, a Budapet Főváros Astoria i Egyesület RS9 a VI. kerület Erzsébetváros Falussy Lilla: Metadolce, Bárka Józsefvárosi i- és Kulturális Nonprofit Bárka Józsefvárosi

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE XX. évfolyam külön szám 2010. április 7. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM K Ö Z L E M É N Y A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.

Részletesebben

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA GERHÁT DOMONKOS, MÓDRA ANDOR, SZABÓ ÁKOS SÁNDOR, UHLJÁR BALÁZS TANÁR: PALOTÁS

Részletesebben

Jegyzőkönyv Diákolimpia

Jegyzőkönyv Diákolimpia Jegyzőkönyv Diákolimpia III. korcsoport - Fiú Egyéni Zala Zalaegerszeg 2009.06.05. 1 Magyar Bence 96 Kossuth Lajos Ált. Isk. Monor 748 8,00-511 - 59,29-01:36,85 2 Kiss Csaba 96 Ált. Isk. AM Tiszaújváros

Részletesebben

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 92. Gazda István A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői 1872 1919, 1940 1944 Könyvfejezet Százhuszonöt éve nyílt

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY település

PÜSPÖKLADÁNY település 01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú

Részletesebben

Kodály Filharmónia Debrecen Évadterv 2014/2015

Kodály Filharmónia Debrecen Évadterv 2014/2015 Kodály Filharmónia Debrecen Évadterv 2014/2015 2014. augusztus 3. Debrecen, Szabadtéri Színpad Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny zárókoncert 2014. augusztus 20. Nyírbátor, Református templom Vajda: Karácsonyi

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai) Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; www.wso.hu e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

2011/2012. Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése. Aug Fővárosi zeneiskola igazgatói értekezlet

2011/2012. Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése. Aug Fővárosi zeneiskola igazgatói értekezlet I n t é z m é n y i m u n k a t e r v 2011/2012 Aug. 22-tól Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése Aug. 25. 9.00 Kerületi igazgatói értekezlet Aug. 29. 14.00

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch

Részletesebben

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint

Részletesebben

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

Jelentkező neve Épület neve Épület címe Csikja Dávid Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Dobos Dániel Dominik Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola 3530 Miskolc, Soltész N. K. u. 10. 77 Fekete Richárd

Részletesebben

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10. Pályaalkalmassági interjú 2-es terem Kezdés időpontja: 10.00 óra Román nyelv és irodalom - Angol nyelv és irodalom szak 1 Bálint J. Krisztina 2 Boga A. Zsuzsanna 3 Cochior V. Piroska 4 Gál I. Szilamér

Részletesebben

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET

1. számú VÁLASZTÓKERÜLET 1. számú 1. számú Batsányi János Művelődési Központ 732 Tapolca, Vasút u. 3. Akácfa Árpád Bacsó Béla Damjanich János Dózsa György Fazekas Hegymagasi Kandó Kálmán Keszthelyi Kulich Gyula Mogyoróshegy Nyár

Részletesebben

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar

2014 Január/January/Januar Február/February/Februar Fotó: faluskriszta.hu NAPTÁR 20 5. Hét/Week/Woche 27 Montag 28 Dienstag 29 Mittwoch 30 Donnerstag 31 Freitag 1 Samstag 2 Angelika, Angyalka Károly, Karola Adél, Eta Martina, Gerda Marcella, Lujza Ignác,

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról

Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016.(VI.23.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Halásztelek Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Rejtő Jenő főbb művei

Rejtő Jenő főbb művei 1. számú melléklet Rejtő Jenő főbb művei Kisponyvák, füzetes, tízfilléres regények (egy kivételével saját nevén) 1932 Rejtő Jenő: A párisi front; in: Nyíl [regényújság], 1932/30., júl. 28., 61. regény

Részletesebben

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:

Részletesebben

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

SPORT XXI. DÉL-DUNÁNTÚL - U11 EGYÉNI PÁLYAVERSENY SZEKSZÁRD,

SPORT XXI. DÉL-DUNÁNTÚL - U11 EGYÉNI PÁLYAVERSENY SZEKSZÁRD, SPORT XXI. DÉL-DUNÁNTÚL - U11 EGYÉNI PÁLYAVERSENY SZEKSZÁRD, 2019.06.06. 30 m síkfutás 2009-es fiúk 1. Lakatos-Lamm Bence DOVASE 5.23 f1 2. Kiss Bendegúz Szekszárdi Sportközpont 5.35 f1 3. Szilágyi Gergő

Részletesebben

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1 Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői

Részletesebben

IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport

IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport Ssz. DÍJ NÉV TANÁR 1. DICSÉRET BORS LUCA ZENE NAGY ÉVA CECÍLIA 2. DICSÉRET DINYÉS MÁTÉ HUBAY JENŐ ZENE KAUTSKY RITA 3. DICSÉRET 4. DICSÉRET 5. DICSÉRET 6.

Részletesebben

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református

Részletesebben

tűzött, (/ízen át." Felelős kiadó : Molnár Béla szds Jászberényi Nyomda 300

tűzött, (/ízen át. Felelős kiadó : Molnár Béla szds Jászberényi Nyomda 300 tűzött, (/ízen át." Felelős kiadó : Molnár Béla szds. 60-901 Jászberényi Nyomda 300 SO órától SAS TENGERALATTJÁRÓ 1939-ben a háború kitörésének napjaiban lejátszódó drámai történet, egy lengyel tengeralattjáró

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944

XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944 XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944 Terjedelem: 2,00 fm, 20 doboz, 20 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 15. terem, 116-119. polc Az iratokat Dr. Feldmáyer György nagykőrösi

Részletesebben

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc 2010.04.18. 11:36:17 Végeredmény (sorszám szerint) rang vezetéknév utónév egyesület 1 ÁRPÁD GIMNÁZIUM BUDAPEST 2 BATSÁNYI GIMNÁZIUM TAPOLCA 3 BERTA Dániel PÉCSI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMA PÉCS 3 HUDEK

Részletesebben

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 4, 4,5 -. 2. A. Láng MKKE 5, 6, 3,5 4,5 -. 3. MTK Budapest III 8,5 9,5 7, 25, 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 6, 9, 4-5. 5.

Részletesebben

2018. szeptember 28. péntek szeptember 29. szombat szeptember 29. szombat 22.00

2018. szeptember 28. péntek szeptember 29. szombat szeptember 29. szombat 22.00 [18 19 műsornaptár] O9. Ránki Dezső Csibi Szilvia 2018. szeptember 28. péntek 19.30 BACH - BERIO Contrapunctus XIX (Die Kunst der Fuge) (2001) BACH g-moll zongoraverseny, BWV 1058 BACH A-dúr zongoraverseny,

Részletesebben

Területi, személyi, tárgyi hatály

Területi, személyi, tárgyi hatály Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Egységes szerkezetben a 11/2016.(IV.21.) számú önkormányzati rendelettel

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Fazekas Mihály Ált. Isk. 36,700 37,000 73,700 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 37,400 35,800 73,200 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 36,200 36,800 73,000 4 Nagykanizsa

Részletesebben

AZEN ORSZÁGOM. In memóriám Jékely Zoltán NAP KIADÓ

AZEN ORSZÁGOM. In memóriám Jékely Zoltán NAP KIADÓ AZEN ORSZÁGOM In memóriám Jékely Zoltán NAP KIADÓ TARTALOM ELTŰNIK EGY VILÁG Pomogáts Béla: Nagyenyedtől Budapestig (Részlet. In: Pomogáts Béla: Jékely Zoltán. Bp., Akadémiai, 1986) 7 Áprily Lajos: Denevér

Részletesebben

Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária

Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia 1936.10.10 1949.01.31 2. Ajtai Mária 1970.07.01 1985.06.18 3. Antal József 1956.08.22 1971.06.12 4. Antal Mária 1940.02.19 1953.06.17

Részletesebben

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár: Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola Időpont: hétfő, szerda 14:30-15:15 1. Adler Márton hegedű Tarcsay Beáta 2. Bolla Zsófia Zorka hegedű Tarcsay Beáta 3. Dublecz

Részletesebben