Aszód Város Önkormányzat. Képviselı-testület részére október 8.
|
|
- Lídia Fazekas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Aszód Város Önkormányzat Képviselı-testület részére október 8.
2 Bevezetés, koncepció A fejlett országokban az egészségügyet, és az egészségügyi szolgáltatásokat a maguk komplexitásában szemlélik, és ilyen komplex módon is valósítják meg a gyakorlatban. Ez Aszód vonatkozásában annyit jelent, hogy a kistérségi járóbeteg szakellátást a hozzá közvetlenül kapcsolódó szolgáltatássokkal együtt érdemes kezelni és ezáltal egy szolgáltatásaiban és infrastruktúrájában is korszerő Térségi Egészségügyi Szolgáltató Házat létrehozni. A fenti gondolat Aszód Város Önkormányzatának (kistérségi önkormányzatok) stratégiai és pénzügyi együttmőködése nélkül nehezen megvalósítható. A Térségi Egészségügyi Szolgáltató Ház elemei a következık: Járóbeteg szakellátás lehetıség szerint egy telephelyen (Tüdıgondozó) Központi (alapellátó) Ügyeleti ellátás Háziorvosi ellátás Gyógyászati-segédeszköz kiskereskedelmi egység Optikus Gyógyszertár
3 folyamán megvalósult, illetve Aszód Város Önkormányzatának és a Medcenter Nonprofit Kft. Összefogásával 2010 végéig megvalósítható programok Szolgáltatás Járóbeteg szakellátás Központi (alapellátó) Ügyeleti ellátás Gyógyászatisegédeszköz kiskereskedelem Háziorvosi ellátás legfontosabb megvalósult stratégiai Feladatok a jövıben jelentıségő lépései meglévı szakmai egységeket több orvos látja el forgalom növekedés, 2009-ben a korábbi évhez képest a feladott pontok tekintetében átlagosan, havonta 1,5 M ponttal növekedett amely mintegy cca. 25% forgalomnövekedést jelent kardiológiai szakrendelés elindítása diabetológiai szakrendelés elindítása 2008.május 1-tıl került bevezetésre 2008 évben pályázat alapján került bérbeadásra a jelenlegi bérlınek (minıségi váltás) Háziorvos elhelyezése a szakrendelı által felajánlott központi helyen - volt pszichiátriai rendelı -, mely megfelelı mérető helyiséggel, váróval rendelkezik. A háziorvos által használt, a szakrendelıben használttól eltérı informatikai rendszer nem jelent problémát, internet hozzáférést a szakrendelı biztosít. Kitőzött célok megoldásának feltétele OEP befogadás OEP befogadás A háziorvos ezirányú döntése. Optikus Gyógyszertár A Szakrendelı területén kerülne kialakításra. Célja, hogy a szakrendelı szolgáltatási palettája a lakosság felé bıvüljön. Önkormányzati döntés, földhasználat kérdésének megoldása
4 Ingatlanrehabilitáció, patika, optika kialakítása A Medcenter Kft. Aszód Város Szakrendelıjében az alábbi felújítási és fejlesztési munkálatokat tartja szükségesnek: Karbantartás, felújítás: Tetıfedı cseréje Homlokzat hıszigetelése Padló és faburkolatok Festés, mázolás Nyílászárók cseréje Főtés korszerősítése Elektromos rendszer korszerősítése Egyéb fejlesztések: Parkoló kialakítása Patika, optika kiépítése A szükséges munkálatok az alábbi ütemezés szerint kerülhetnek végrehajtásra. Természetesen a szükséges engedélyezési eljárások esetleges elhúzódása a jelen határidıket módosíthatja. Azoknál a részeknél, melyeket pályázati, illetve esetleges önkormányzati támogatás felhasználásával szeretnénk finanszírozni egyelıre nem tudunk érdemi ütemezést végrehajtani. A patika építése Engedélyes tervek leadása Építési engedély megszerzése Építési munkák megkezdése Használatbavételi engedély
5 A Szakrendelı Tetı fedés cseréje Homlokzat hıszigetelése Padló és falburkolatok cseréje Festés, mázolás Várótermi bútorok cseréje Nyílászárók cseréje Parkoló kialakítása Főtés korszerősítése Elektromos korszerősítés támogatás szerint támogatás szerint (támogatás szerint) (támogatás szerint) (támogatás szerint) (pályázati) támogatás szerint (pályázati) támogatás szerint azonnali feladat (támogatás szerint) (pályázati) támogatás szerint év év PATIKA, OPTIKA Engedélyes tervek Építési engedély Építési munkák Használatbavétel Programok, amelyek megvalósításához pályázati források szükségesek Szakrendelı Intézet teljes rehabilitációja Tüdıgondozó Intézet Szakrendelı Intézet telephelyére történı áthelyezése (zöld mezıs beruházás)
6
1 Betétlap. Oldalszám. X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) 1. Képviselő neve: adószáma: Adóazonosító jele:
1 Betétlap X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) Oldalszám 1. Képviselő neve: 2. Képviselő neve: 3. Képviselő neve: 4. Képviselő neve: 5. Képviselő neve: 6. Képviselő neve:
Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye
4/ Építményüzemeltetés és pénzügyi igazgatás A XXIII. kerület Táncsics Mihály utcai orvosi rendelı továbbra is a kerület lakosságát szolgáló egészségügyi ellátás centruma. A Rendelıintézet társasházi felállása
Társadalmi Megújulás Operatív Program. LHH Kistérségek projektjei
Kiemelt projekt tervezési felhívás Társadalmi Megújulás Operatív Program LHH Kistérségek projektjei Kódszám: TÁMOP 5.1.1.-09/1 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
Molnár Attila. Gazdasági igazgató EGVE Elnök elnok@egve.hu molat.gai@zmkorhaz.hu. Jövı? Kép?
Molnár Attila Gazdasági igazgató EGVE Elnök elnok@egve.hu molat.gai@zmkorhaz.hu Jövı? Kép? Egy kis történelem Labor teljesítmények folyamatos növekedése Permanens szándék a labor forgalom visszafogása,
A XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság
XIII. kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú nonprfofit Korlátolt Felelısségő Társaság Ügyvezetı igazgató 1139 Budapest, Szegedi út 17. Tel: 452-4201 Ikt.sz.: 1654/9/2007. A XIII. kerületi Egészségügyi
Síkkollektoros napenergia hasznosítás gyakorlati tapasztalatai
Síkkollektoros napenergia hasznosítás gyakorlati tapasztalatai A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) által támogatott, az Ing- Reorg Építıipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. által 2005-ben
Beszámoló a pályázatokról 2006-2010
Beszámoló a pályázatokról 2006-2010 1. Oktatás-nevelés területén Megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk az óvodai intézményeink teljes körő rekonstrukciójára, valamint a szükséges férıhelyek kialakítására.
Telephelyfejlesztés. Magyar Pályázatkészítő Akadémia Kft Pályázatírás, tanácsadás. 1. Alapvető cél 2. PÁLYÁZÓK KÖRE
Telephelyfejlesztés Dél-Alföldi Operatív Program - DAOP-1.1.1/E-12 Dél-Dunántúli Operatív Program - DDOP-1.1.1/D-12 Észak-Alföldi Operatív Program - ÉAOP-1.1.1/D-12 Közép-Dunántúli Operatív Program - KDOP-1.1.1/C-12
Magyar Telekom Vezetékes nagykereskedelemi értékesítés ügyfélkapcsolati pontjai. Postacím Telefon Fax E-mail Magyar Telekom Nyrt.
Egyedi előfizetői szerződés a MultiFlex szolgáltatás igénybevételére A szerződés azonosítója 1. A szolgáltató adatai A szolgáltató cégneve, székhelye, postacíme, cégjegzékszáma Magyar Telekom Távközlési
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 93/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: FESZ KN Kft.
Online HR-inas Szerződés
Online HR-inas Szerződés amely létrejött egyrészről a Multi-Pay Fizetést Könnyítő Szervező és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: H-1022 Budapest, Bimbó út 18. cégjegyzékszám: Cg
RÁBATAMÁSI Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 11/2003. (XI. 1.). ÖK. rendelete
RÁBATAMÁSI Község Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2003. (XI. 1.). ÖK. rendelete RÁBATAMÁSI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Rábatamási Község Önkormányzat Képviselı-testülete
BESZÁMOLÓ A BUDAÖRSI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT
BESZÁMOLÓ A BUDAÖRSI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT (járóbeteg-szakellátás, ügyeleti-, védınıi szolgálat, és az egynapos sebészeti ellátás) 2011.-évi MŐKÖDÉSÉRİL Készült: Budaörs Város Önkormányzata Polgármesteri
VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZİDÉS amely létrejött Egyrészrıl a: GYİRI NEMZETI SZÍNHÁZ Székhely: 9022 Gyır, Czuczor G. u. 07. Adószám: 15467012-2-08 Számlaszám: OTP 11737007-15467012 Képviseli: Nagy Viktor igazgató
PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG MOÓR ESZTER A BIZOTTSÁG ELNÖKE
IKTATÓSZÁM: 07-7/1283-2/2012 TÁRGY: A 2013. ÉVI STARTMUNKA PROGRAMHOZ ÖNERİ BIZTOSÍTÁSA MELLÉKLET: 1 DB E LİTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE ELİTERJESZTİ:
n) Elfogadó : Jelenti jelen ÁSZF tekintetében azt a kereskedelmi, illetve egészségügyi szolgáltató szervezetet, amely a forgalomba hozott SZÉP
CM Terminál Eszközhasználati és Rendszerszolgáltatási Szolgáltatás Általános Szerződési Feltételek Széchenyi Pihenő Kártya és Egészségpénztári Kártya esetén 1. Általános Szerződési Feltételek hatálya,
Elıterjesztı: Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás
4. napirendi pont Elıterjesztı: Észak-balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás Elıterjesztés címe: Az Észak-balatoni hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése
Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. március 26-i ülésére
Tárgy: Beszámoló a 2008. évi önkormányzati adózás tapasztalatairól Elıkészítette: dr. Csarnai Judit osztályvezetı Babinszki Szilárd ügyintézı Benczéné Simcsik Ágnes ügyintézı Csapó Lászlóné ügyintézı Lászlóné
Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30.
Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30. Nonprofit Kft.) 1 A kezdetek előtt Nonprofit Kft.) 2 Nonprofit Kft.) 3 Nonprofit Kft.) 4 Nonprofit Kft.) 5 Nonprofit Kft.) 6 Nonprofit Kft.) 7 Nonprofit Kft.)
TERVEZÉSI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program
TERVEZÉSI FELHÍVÁS Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Infrastrukturális fejlesztések a minıségi oktatás, az egész életen át tartó tanulásnak a kultúra eszközeivel történı elısegítése érdekében
19/2011. (IV. 14.) határozata. Nyirád Község Önkormányzatának. gazdasági programja
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének a 31/2011. (V. 26.) határozatával módosított 19/2011. (IV. 14.) határozata Nyirád Község Önkormányzatának 2011-2014 éves idıszakra szóló gazdasági programja
Beledi Város Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója
Beledi Város Önkormányzatának Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciója 2009 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 4 A Szociális Koncepció célja, törvényi háttere 4 1.2. Elvi alapok 4 1.2.1. Jövıkép (vízió) 5
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0061-06/2 Az ügyviteli rend, a levelezés, a pénzforgalom, a számlázás és az okmánykezelés elıírásai.
Előterjesztés a Városgondnokság Nonprofit Kft. alapító okiratának elfogadásáról. Vida Tamás polgármester
Túrkeve Város Polgármestere Túrkeve, Petőfi tér 1. Az előterjesztést véleményezi: Ügyrendi bizottság Városfejlesztési, kulturális, oktatási és sport bizottság Előterjesztés a Városgondnokság Nonprofit
Mert én Magyarországon itt és
Mert én Magyarországon itt és most vagyok fontos www.multi-pay.hu multi-pay@multi-pay.hu T.: +36 1 210 9774 F.: +36 1 210 9778 1. oldal Multi-Pay Cafeteria kártya zsebre vágható juttatások Multi-Pay rendszer:
INFOTEAM 95 Kft. 3849 FORRÓ Fı út 95 Tel.: 06 46 587 264 www.skylan.hu info@skylan.hu INTERNET SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK
INFOTEAM 95 Kft. 3849 FORRÓ Fı út 95 Tel.: 06 46 587 264 www.skylan.hu info@skylan.hu INTERNET SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK Utolsó módosítás kelte: 2009.02.26 Hatálybalépés idıpontja: 2009.03.29
Kiegészítı melléklet 2012
Adószám: 18665161-2-13 Cégbíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 13-09-129463 GÖDÖLLİI KIRÁLYI KASTÉLY KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 2100 Gödöllı, Grassalkovich-kastély
ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNY
ÉRTÉKELÉSI SZAKVÉLEMÉNY 1. Lakóház, udvar Cím: Helyrajzi szám: 3904 Legyesbénye, Felszabadítók útja 24. 241 Az értékelés kelte: 2012.04.17 ALAPADATOK Ingatlan megállapított adatai Telek területe: 1 798
T Á J É K O Z T A T Ó
Szarvasi Rendırkapitányság Rendészeti Osztály Dévaványa Rendırırs 551 Dévaványa, Árpád út 5. 6/66/483-377 E-mail : szarvas.rk@bekes.police.hu Száma: 46/ 274 /213. ált. A tájékoztatót elıterjesztésre alkalmasnak
TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 TIOP 2.6. Egyeztetési változat! 2006. október 16. Fájl neve: TIOP 2.6. Partnerség 061013 Oldalszám összesen: 76 oldal
6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/508-750 Fax: 76/508-751. Ipartelepítés Dél-alföldön (DAOP-1.1.1./D-13)
Ipartelepítés Dél-alföldön (DAOP-1.1.1./D-13) A pályázat célja a régióban mőködı, illetve letelepülni kívánó elsısorban gyártó, valamint szolgáltató gazdasági társaságok jelentıs foglalkoztatási hatással
I. ÁLTALÁNOS ELİÍRÁSOK
BELSİSÁRD Község Önkormányzati Képviselı-testületének 22/2006.(XII.12.) számú rendelete BELSİSÁRD KÖZSÉG ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉRİL Belsısárd Község Önkormányzat Képviselı-testülete
BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2011. február 15-i ülésére TÁRGY:
BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. február 15-i ülésére TÁRGY: Pályázati lehetőségekről tájékoztató KEOP-2011-6.2.0/B KEOP-2011.4.9.0 ELŐADÓ: Kovács József polgármester
V E R S E N Y T A N Á C S
V E R S E N Y T A N Á C S Vj/085-021/2010. Nyilvános változat! A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Ujfalussy Ügyvédi Iroda (eljáró ügyvéd: dr. Ujfalussy Kristóf Sebestyén) által képviselt Hungaropharma
Önkormányzati feladatellátás általános értékelése
Ügyiratszám: 351/2007. Elıadó: Árva Béláné Elıterjesztést látta: Elıterjesztést vitató bizottságok: valamennyi bizottság Mórahalom város Képviselıtestületének Helyben Tisztelt Képviselıtestület! M ó r
ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS. Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés
ÁTVÁLLALÁSI SZERZŐDÉS Környezetvédelmi termékdíj fizetési kötelezettség átvállalási szerződés amely létrejött egyrészről a PAPYRUS HUNGÁRIA Kereskedelmi Zrt. Adószám: 10840807-2-44 KSH törzsszám: 10840807-5229-114-01
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (1139 Budapest, Pap K. u. 4-6.) 2012. évi közbeszerzési terve
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (1139 Budapest, Pap K. u. 4-6.) 2012. évi terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó Tervezett i típus Időbeli ütemezés
HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTE E L Ő T E R J E S Z T É S
HIDEGKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTE Szám: HID/27 4/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2014. április 29-i ülésére Tárgy: Az alapellátási központi
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2016. február 3.-i,rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./D kötet
I/D kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2016. február 3.-i,rendes ülésére beterjesztett anyagok I./D kötet Önkormányzati intézmények alapító okiratainak módosítása... 2 Önkormányzati
Cooper Center Irodaház Fax: (1) 288-8533 1135 Budapest, Lehel út 61. III. / 302-305. E-mail: info@prospera.hu. 1. Alapvetõ cél
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program. Funkcióbıvítı rehabilitáció
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program Funkcióbıvítı rehabilitáció Pest megyei településközpontok fejlesztése Integrált településfejlesztés Pest megyében (Kódszám: KMOP-2007-5.2.1/B)
II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Dél-Dunántúli Operatív Program
II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Dél-Dunántúli Operatív Program Az üzleti infrastruktúra (ipari parkok, inkubátorházak, barnamezős telephelyek) fejlesztése című pályázati felhívásához Kódszám: DDOP-2007/1.1.1
BÉRLETI SZERZŐDÉS TERVEZET
BKV Zrt. BÉRLETI SZERZŐDÉS TERVEZET (a továbbiakban: Bérleti szerződés), amely létrejött egyrészről a Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Székhely: 1980 Budapest, Akácfa utca 15. Cégjegyzékszám:
E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. november 16-i rendkívüli ÜLÉSÉRE
ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 277. MELLÉKLET: - db TÁRGY: DDOP-3.1.3/D pályázat benyújtása a Városi Bölcsıde bıvítésének tekintetében E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
BÉRLETI - ÜZEMELTETÉSI SZERZİDÉS. tervezet
BÉRLETI - ÜZEMELTETÉSI SZERZİDÉS tervezet 1 1. Preambulum --------------------------------------------------------------------------------------------------6 1.1. Jelen szerződés célja------------------------------------------------------------------------------------------6
M E G H Í V Ó. 2013. február 27-én (szerda) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján
e-közigazgatás fejlesztési koncepció
Miniszterelnöki Hivatal e-közigazgatás fejlesztési koncepció 2007. március Stratégiai munkaanyag Tartalomjegyzék Elızmények 3 Az e-kormányzás útja a hatékonyságtól a szolgáltató államig az EU-ban 9 Az
II. A KÖNYVTÁR FELADATAI, TEVÉKENYSÉGE
II. A KÖNYVTÁR FELADATAI, TEVÉKENYSÉGE A könyvtár az 1997. évi CXL. törvény alapján nyilvános könyvtár. Megfelel a törvényben meghatározott alapkövetelményeknek, teljesíti az ott meghatározott alapfeladatokat.
Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Civil Információs Centrum
Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Civil Információs Centrum 5000 Szolnok, Baross u. 56. Tel. / fax: 56 /221-882 E-mail: szolnok@civilhaz.t-online.hu web: nonprofit.hu/szolnok Megbízólevél átadása SZOLGÁLTATÁSAINK
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2666-06/3 Záró dolgozat megvédése (prezentáció a dolgozat lényegi elemeinek ismertetésével) Szóbeli
A Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás területfejlesztési koncepciója
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJA NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TUDOMÁNYOS INTÉZET Közleményei 169 B Témavezetı: Hardi Tamás PhD tudományos munkatárs Készült: a Gyıri Többcélú Kistérségi
ÉMOP 3.1.2/C-2009-0001 MISKOLC BELVÁROS REHABILITÁCIÓJA SZAKMAI BESZÁMOLÓ
ÉMOP 3.1.2/C-2009-0001 MISKOLC BELVÁROS REHABILITÁCIÓJA SZAKMAI BESZÁMOLÓ Projekt célja: A Belváros arculati, építészeti megújítása, egy funkciógazdag vonzó közösségi tér kialakítása kereskedelmi, turisztikai,
AKTUÁLIS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK
AKTUÁLIS PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK január Amennyiben egy pályázati kiírás felkelti érdeklődését és további információkat szeretne kapni róla, azt kérjük jelezze a jobb oldalon található jelölőnégyzetben, végezzen
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÁLYÁZATOT HIRDET Pécs 2010 Európa Kulturális F városa Új munkahelyek a sikerért regionális munkaer -piaci program
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a foglalkoztatás elısegítésérıl és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 19/B -a, valamint a foglalkoztatást elısegítı
Tárolt Cégkivonat. 3. A cég rövidített elnevezése 3/1. EXPERTINIT Kft. Bejegyezés kelte: 2007/12/20 Közzétéve: 2008/01/17 Hatályos: 2007/12/20...
1. oldal, összesen: 5 Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közremőködı Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.11-09-013207 cégjegyzékszámú
ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről
VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a 2014-2020. évi TOP Vas megyei program tervezeteiről A Vas Megyei Területfejlesztési Koncepció és Program tavalyi elfogadása után, a Közgyűlés 2015.
26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet
26/2005. (VIII. 5.) TNM rendelet az egyes szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeirıl és a szakmai vizsga szervezésére jogosult intézmények jegyzékérıl A szakképzésrıl szóló 1993. évi LXXVI. törvény
A magyarországi élelmiszer-forgalmazás a szövetkezeti kereskedelem (az áfészek) lehetõségei
SZEMLE 494 Mohácsi Kálmán Közgazdasági Szemle, XLV. évf., 1998. május (494 506. o.) MOHÁCSI KÁLMÁN A magyarországi élelmiszer-forgalmazás a szövetkezeti kereskedelem (az áfészek) lehetõségei A magyarországi
SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT. SFÜ Sándorfalva Városfejlesztı és Üzemeltetı Közhasznú Nonprofit Kft.
SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT SFÜ Sándorfalva Városfejlesztı és Üzemeltetı Közhasznú Nonprofit Kft. 1 TARTALOM I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Mőködési Szabályzat célja 2. A Társaság
Beszámoló a Sajószentpéter Városi Önkormányzat Települési Közoktatási Esélyegyenlıségi Akciótervének végrehajtásáról a 2010/2011-es tanévben
A 147/2011.(VI.23.) KT határozat melléklete Beszámoló a Sajószentpéter Városi Önkormányzat Települési Közoktatási Esélyegyenlıségi Akciótervének végrehajtásáról a 2010/2011-es tanévben A Települési Közoktatási
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 46/2009. (X.30.) Ör.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 46/2009. (X.30.) Ör. a közterületek használatáról, továbbá a közterületeken és beépítetlen önkormányzati tulajdonú földrészleteken a fák védelmérıl
HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Városi Művelődési Központ Veszprém Hatályos: 2014. január 6-tól A HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA A Városi Művelődési Központ (
Vonatkozó HPME azonosítója. Vállalkozási alapú fejlesztés
Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) Célterület azonosítója Célterület komplex? A3 Vállalkozási alapú fejlesztés Versenyképesség Termelési és értékesítési láncokat
Tárgy: Budapest Főváros XIX. ker. Önkormányzat képviselő-testületének 2008. évi költségvetési előirányzatainak év végi teljesítéséről szóló beszámoló
1 Polgármester Előterjesztés a képviselő-testület számára Tárgy: Budapest Főváros XIX. ker. Önkormányzat képviselő-testületének 2008. évi költségvetési előirányzatainak év végi teljesítéséről szóló beszámoló
Általános rendelkezések
Tahitótfalu Községi önkormányzat 7/1996.(XII.10.) sz. Képviselıtestületi rendelete a kéményseprıipari közszolgáltatások kötelezı igénybevételérıl egységes szerkezetben a 4/2000.(III.31.) önkormányzati
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 37/2007. (VI. 14.) határozata. Nyirád Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA
Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének 37/2007. (VI. 14.) határozata Nyirád Község Önkormányzatának GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010 Gazdasági program 1. Történelmi áttekintés A falu nevét a helyi
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MÁGOCSI ÉS A VÁSÁROSDOMBÓI KMJR IGÉNYBEVÉTELÉRE
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MÁGOCSI ÉS A VÁSÁROSDOMBÓI KMJR IGÉNYBEVÉTELÉRE Mágocsvíz Nonprofit KFT. 7342 Mágocs, Szabadság u. 39. Hatályba lépése: 2010. március 1. Készült: 2010. február 25. TARTALOMJEGYZÉK
KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Hatékony energia-felhasználás Akcióterv
KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Hatékony energia-felhasználás Akcióterv 1. Prioritások bemutatása 1.1. Prioritások tartalma Prioritás, 5. Hatékony energia-felhasználás 1.2. A prioritások célkitőzései
SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT
1238 Budapest, Táncsics M. u. 104. Telefon: 06-1- 286-0120, Fax: 06-1-286 0282 Honlap: www.eszi23.hu E-mail: eszi23@eszi23.hu SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette és ellenırizte: Név, beosztás
A hajóipar lehetıségei az Innovatív Jármőgyártás területén. Götz Sándor Hajómérnök, gazd. m elnök, Innovatív Hajógyá NIH 2013.12.13.
A hajóipar lehetıségei az Innovatív Jármőgyártás területén Götz Sándor Hajómérnök, gazd. m elnök, Innovatív Hajógyá NIH 2013.12.13. A jövı kialakításához meg kell ismerjük a múlt tapasztalatait A prezentáció
Virtuális Elektronikus Pénztárca
Virtuális Elektronikus Pénztárca Gyógyszerészek Konferenciája 2003. Hogyan működik az officinában a folyamatos kapcsolat az OEP-pel Előadó: Sipos Géza Előzmények A 2356/2002. (XI.28) Kormányhatározat 3.
MŐSZAKI LEÍRÁS A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŐEMLÉKI VÉDETTSÉGŐ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZATA. 2009.
MŐSZAKI LEÍRÁS A MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉRI MŐEMLÉKI VÉDETTSÉGŐ GOMBA ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSZETI ÉS HASZNOSÍTÁSI ÖTLETPÁLYÁZATA 2009. szeptember tartalomjegyzék koncepció problématérkép mőemlékvédelmi kérdések
Ordacsehi Község Önkormányzatának../200..önkormányzati rendelete
Ordacsehi Község Önkormányzatának./200..önkormányzati rendelete Ordacsehi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló, többször módosított 1 23/2004.(X.27.) önkormányzati rendelet
Költségvetés 2012. Évre
1. oldal Költségvetés 2012. Évre Bevételek Ft Ft ezer Ft 91. Intézményi működési bevételek 91111. Igazgatási szolgáltatás díjbevétele 50 000 91212. Szolgáltatások ellenértékének bevétele Művelődési Ház
LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (XII. 19.) rendelete A falugondnoki szolgálatról
LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 10/2001. (XII. 19.) rendelete A falugondnoki szolgálatról Lovas Község Önkormányzati képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
DABAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA DABAS VÁROSKÖZPONT AKCIÓTERÜLETI TERVÉNEK KIVONATA A 2008/09 FOLYAMÁN MEGVALÓSÍTANI TERVEZETT PROJEKTEK 2008. ÁPRILIS A városközpont főterének tájépítészeti rendezése A városközpont
Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelveirıl
Tervezet Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelveirıl Budapest, 2010. május A Magyar Tudományos Akadémia 2011. évi költségvetési irányelvei A Magyar Tudományos Akadémiáról
BAGAMÉR Nagy 1 község H e l y i É p í t é s i S z a b á l y z a t a m ó d o s í t á s á n a k
BAGAMÉR Nagy 1 község H e l y i É p í t é s i S z a b á l y z a t a m ó d o s í t á s á n a k R E N D E L E T E E g y s é g e s s z e r k e z e t b e n - 1-1. számú melléklet: Szabályozási Tervek A T 2m
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja Javaslat a közoktatási intézmények alapító okiratának módosítására Előadó: Dr. Puskás Imre,
Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási és tıke jellegő bevételek. Véglegesen átadott pénzeszközök. Támogatási kölcsönök visszatérülése
Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testületének 21/2011.(VII.18.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl szóló 2/2011 (II.25.) önkormányzati rendelet módosításáról Egységesbe
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - a háziorvosi és fogorvosi mőködtetési
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. az Opten Informatikai Kft. Törvénytár, EU Törvénytár, Cégtár és APAFI szolgáltatásának igénybevételére
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az Opten Informatikai Kft. Törvénytár, EU Törvénytár, Cégtár és APAFI szolgáltatásának igénybevételére Az Opten Informatikai Kft., mint szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató)
J E L E N T É S. I. Bevezetés
Szentistván nagyközség Polgármesterétıl J E L E N T É S Szentistván nagyközségi Önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetérıl, és a 2006. október 13-án megalakult képviselı-testület megalakulását követıen
Értékelési szempontok
Értékelési szempontok Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés A felhívás kódszáma: VP6-7..1.1-1 Kiválasztási
ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE
A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. szeptember 30-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a Gazdasági Program végrehajtásáról Elıterjesztı: Popovics
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2008.7.18 COM(2008) 480 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK
Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatkörök
1382 A gazdálkodást jellemző fontosabb adatok 1390 A helyi közutak és hidak adatai 1392 A hajózási engedélyesek, közforgalmú kikötők, saját használatú kikötők és vízi úszólétesítmények adatai (1) Személy
Humán közösségi infrastruktúra fejlesztés
ÉMOP 4. prioritás Humán közösségi infrastruktúra fejlesztés Akcióterv 2009-2010 Prioritás tartalma A kistérségi keretek között megszervezendő humán közszolgáltatások megújítása hozzájárul: a lakosság foglalkoztathatóságnak
INGATLAN FORGALMI ÉRTÉKBECSLÉSE
MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. Helyiséghasznosítási iroda Miskolc, Széchenyi u. 60. iktatószám: 13410-1/G30/2013. MISKOLC, Győri kapu 47-53. szám alatti 22133/276/A/1 helyrajzi számú INGATLAN FORGALMI
Kft. ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE
1.oldal A Kft. ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEI INTERNET HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉRE Létrehozva: 2004. február 05. Utolsó módosítás: 2010. március 1. Hatályba lépés: 2010. április 1-tıl 2.oldal
NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM
NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2009-2010 A kiadvány adatai a 2009. október 2-i állapotot tükrözik. Keszthely NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPER ATÍV PROGR A M PÁ LYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2009-2010
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére
X. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: a 052/37 hrsz-ú út szélesítése Az elıterjesztést készítette: Kovács Gábor fıtanácsos Tárgyalásra
A cigarettafüst-szőrés fejlıdése
A cigarettafüst-szőrés fejlıdése Gyártmányfejlesztés a dohányzás egészségkockázatának csökkentéséért Az agrárinnovációtól a társadalmi aszimmetriákig címő tudományos rendezvény anyaga Dr. Boros Lajos Gıri
GOP-2009-1.1.1. Piacorientált kutatás-fejlesztés tevékenység támogatása
GOP-2009-1.1.1. Piacorientált kutatás-fejlesztés tevékenység támogatása Állattartásból származó istállótrágya kezelésére korszerő, komplex takarmányozási, tárolási és trágyakezelési technológia prototípusának
ABAX Kétirányú Vezeték Nélküli Rendszer
Intelligens biztonsági megoldások ABAX Kétirányú Vezeték Nélküli Rendszer Az ABAX rendszer vezeték nélküli bővítőnek lett tervezve, bármilyen vezetékes riasztó központhoz. A SATEL mérnökeinek egyedülálló
2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról
2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról A törvény célja, hogy korszerő jogi keretek megteremtésével, az Európai Unió szabályozásával összhangban állapítsa
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
2013 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZÓ-LA-M Alapfokú Mővészeti Iskola 6200 Kiskırös Tarnowi tér 1. A SZÓ-LA-M Alapfokú Mővészeti Iskola (6200 Kiskırös, Tarnowi tér 1.) a Nemzeti Köznevelésrıl szóló
P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu ELİTERJESZTÉS. a Képviselı-testület 2011. március 31-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szám: P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Elıkészítı: dr. Lamperth Amarilla ELİTERJESZTÉS a Képviselı-testület 2011. március
Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a
& BESZÁMOLÓ&A&HOSSZÚPÁLYI&KÖZPONTI&ORVOSI&ÜGYELET& &2014.&ÉVI&MŰKÖDÉSÉRŐL&
& BESZÁMOLÓ&A&HOSSZÚPÁLYI&KÖZPONTI&ORVOSI&ÜGYELET& &2014.&ÉVI&MŰKÖDÉSÉRŐL& 1. Az&Orvosi&Ügyelet&Nonprofit&Kft.&rövid&bemutatása& Társaságunk illetve annak jogelődje 19997ben kezdte meg tevékenységét a