Újabb napórák országszerte
|
|
- Sarolta Mezei
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KEPMELLEKLET Újabb napórák országszerte A napórák száma szépen gyarapodik, mivel egyre többen kapnak kedvet készítésükhöz. A már meglévők utánérzéseként vagy önállóan tervezett árnyékórák tervezéseként készülnek családi házakra, nyaralókra, középületekre, terekre. Néhány csillagászatilag fontos szabályt kell csak figyelembe venni: az árnyékvetönek az északi pólusra kell irányulnia, és a falsíkoknak a fö égtájaktól való eltérésével számolni kell. A napóra az időjárási viszontagságoknak ellenálló anyagokból készüljön. Gondolni kell elhelyezésénél az emberi tényezőre is, azaz a napóra megrongálásra ne adjunk esélyt. Illik a napórának pontosnak és esztétikusnak is lennie. Válogatásunk új napórákat mutat be, amelyekről már érkeztek szép fényképek. Olyan sok napórából kellett merítenünk, hogy hamarosan újabb napórás képmelléklettel jelentkezünk. 1. Szentendre (Pest megye), Napórásház, Halász u. 1. A 200 éves épületet 2002-ben vették meg, 2005-ben szépen felújították, 2006-tól viseli a Napórásház nevet. Környezettudatos nevelést adó óvodát, konferenciaés látogatóközpontot működtetnek benne. A napóra a déli oromfal fehérre festett részén látható. Kovácsoltvasból készített, falra szerelt időmérő. Arab számozása, a szerkezet stílusa talán nem is harmonizál az épület csodás, Dunára néző homlokzatával. Az intézmény honlapja: (Fotó: Mizser Attila) 2. Szombathely (Vas megye) főterét 2007 augusztusára teljesen újjáépítették: új díszburkolattal, padokkal, szobrokkal, szökőkutakkal látták el. A tér keleti részére (a Fő tér 22. és 37. számú házak közé) egy különleges bronz, réz és márvány térplasztika került: a császárkőnek nevezett alkotás az itt járt római császárok arcképeivel tetteiknek állít emléket. A 200 cm átmérőjű és 60 cm vastag márványhenger tetején egy ekvatoriális napóra található. Síkja az égi egyenlítőre mutat, és a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség között mutatja az időt. (Fotó: Jankovics István) 3. Salgótarján (Nógrád megye) északkeleti részén van a Gedőcz-tető, ahol az 1984-ben épített bemutató csillagvizsgáló is működik. A közeli Csillag u. 3. szám alatt található Hódsági Gáborék családi nyaralója. A faház déli falára ők maguk szerkesztettek és készítettek 2002-ben egy egyszerű, de pontos vertikális napórát. (Fotó: Hódsági Gábor) 4. Törökbálint (Pest megye) napóráját a 2004 novemberében készített fénykép mutatja. A napóra a Szent István utcában, a volt Olvasókör épületén látható, a Szent István szoborral szemben. Aranyozott napkorong és a település címere díszíti ben készíttette Szalczinger József, a Törökbálinti Faluszépítő Egyesület vezetője. Több napóra a faluban már nem készülhetett, mert július 1-jével Törökbálint várossá lett nyilvánítva. (Fotó: Szász Mária) 5. Szentbalázs (Somogy megye) forgalmas főutcáján látható ez a vertikális napóra. A faluház (Fő u. 83. szám) délkeleti falán a festett napórát már sokan észrevették es elkészülte óta. OMNIS HABÉT SUA DONA DIES a felirata, amely sor Martialis római költőtől származik, és azt jelenti, hogy Minden napnak megvan a maga ajándéka. A napórát és a szép, címeres díszeket egy kaposvári képzőművész festette a 100x130 cm-es táblára. (Fotó: Hevesi Zoltán) 6. Kisújszállás (Jász-Nagykun-Szolnok megye) napórája Dékány Gyula családi házán látható a Marjalaki u. 54. szám alatt 2003 óta. Az új családi ház déli fala nem pontosan a kelet-nyugati síkban van, hanem inkább délnyugatra néz. A 21 fokos eltérés miatt a napóra inkább délután jelzi KÖZEIben az időt. A 4 m magasan lévő, precízen szerkesztett napóra X és V óra közötti számozású, félórás beosztású. Felirata: LENTE HÓRA, VELOCITER ANNI (Az órák lassan, 34
2 NAPÓRÁSHÁZ Új napórák
3
4
5
6 KEPMELLEKLET az évek gyorsan telnek). A ház tulajdonosa készítette a napórát és a fényképet is. 7. Nagykanizsa (Zala megye) Szekeres József u. 64. szám. A KRISZTINA PAN ZIÓ falát napóra-festmény díszíti 2000 óta. A napórát Zoltai György tervezte, napórás szakmai segítséget Moór József adott. (Fotó: Vilmos Mihály) 8. Szigliget (Veszprém megye) Hóvirág u. 6. Az alsó faluban van Bokros László festőművész és felesége, Bokros Júlia keramikusművész családi háza. A művészházaspár a déli falra egy napórát alkotott kerámia-elemekből: Napból, Holdból, csillagból. (Fotó: Keszthelyi Sándor) 9. Tát (Komárom-Esztergom megye) legújabb napórája Selyem János kertjében található, a Kölcsey u. 19. szám alatt. Az ekvatoriális napórát tartó kovácsoltvas fémszerkezet 2002-ben készült. Az alapot, az 1 méter magas mészhomok-tégla pillért és a kő talapzatot 2003-ban készítették és akkor került a napóra a helyére. A 70 cm átmérőjű körív óraszámozása ig tart, az árnyékvető pálca természetesen a Polárisra mutat. (Fotó: Selyem János) 10. Zánka (Veszprém megye) Vérkúti út 126. A vasútvonal és a vízpart közötti telken áll Kővári Péter és felesége háza. Az utcáról nem, csak a kertből látható a díszes napóra NON NUMERO HORAS NISI SERENAS, azaz Csak a derűs órákat számolom felirattal. A napórát Ponori Thewrewk Aurél tervezte 1999-ben, és Szekeres Károly Munkácsy-díjas keramikusművész készítette 2000 nyarán. (Fotó: Keszthelyi Sándor) 11. Vác (Pest megye) érdekes napórája a Földváry Károly Általános Iskola (Nagymező u. 14.) falán látható. A napóra vasszerkezetét Tamás Pál iparművész készítette. A mögötte lévő 320x125 cm-es mozaik-kompozíciót Németh Árpád festőművész alkotta; a város nevezetességeit és eseményeit ábrázolja. Bóth János polgármester és országgyűlési képviselő ünnepélyesen avatta fel a napórát április 12-én. (Fotó: Váci Hírnök) 12. Nagykőrös (Pest megye), Hősök tere 6. Az Arany János Református Gimnázium udvarán áll ez az ekvatoriális napóra. Ma már patinás, az idő megviselte időmérőnek tűnik, pedig egy valamikori, az OFOTÉRTben vásárolt eszköz ez, melyet egy kivágott fa tönkjére helyeztek el 2005 körül. (Fotó: Berente Béla) 13. Nádasd (Vas megye) Hegyhátsállal szomszédos falu. R. k. templomának déli falára a év tiszteletére került fel egy fehérmárvány napóra ezzel a felirattal: ÉN VAGYOK A VILÁG VILÁGOSSÁGA. A napórát Bartha Lajos szerkesztette, és Bártfai Ervin, a Németországban élő és alkotó kőfaragó készítette el. A napóra ünnepélyes avatása július 24-én történt: Vértes Ernő mondott beszédet, majd Takács László nádasdi plébános szentelte meg az időmérőt. (Fotó: Keszthelyi Sándor) 14. Egervölgy (Vas megye) Általános Iskolája a falu déli szélén áll (Kossuth u. 186.). Itt a sportpálya aszfaltfelületére szerkesztették és festették fel az analemmatikus napórát 2008 tavaszán a hetedikesek, Joó Barbara tanítónő (hosszútávfutó és amatőrcsillagász) irányításával. A napóra kettős skálájú, így a közép-európai zónaidőt és a nyáriidőszámítás-kori időt is leolvashatják a gyermekek. Árnyékvetője általában nincs, csak ha valaki a hónap jelzésekre áll. A képen ezt a feladatot Sragner Márta vállalta, így az ő árnyéka mutatja a 16 órát. (Fotó: Keszthelyi Sándor) 15. Szigliget (Veszprém megye) legújabb napóráját a hajóállomás közelében az Ősz utca egyik házának déli kerítésfalára helyezték. Az 50 cm átmérőjű, égetett agyag napórát májusban a budapesti Kika-áruházban vásárolták. A római számozású, Nappal, holdsarlóval, csillagokkal művészien komponált napóra igen esztétikus, amin kicsit ront a vízszintesen álló árnyékvető. A delet így is pontosan mutatja. Keszthelyi Sándor A magyarországi rögzített napórák összeírását Keszthelyi Sándor végzi (keszthelyi@gf.pte.hu), aki a napórákkal kapcsolatos újdonságokról időről időre a Meteorban is beszámol. 35
3. Vertikális napóra szerkesztése (2009. September 11., Friday) - Szerzõ: Ponori Thewrewk Aurél
3. Vertikális napóra szerkesztése (2009. September 11., Friday) - Szerzõ: Ponori Thewrewk Aurél A cikk két olyan eljárást mutat be, amely a függõleges napórák elkészítésében nyújt segítséget. A fal tájolásának
Pest (2004. June 26., Saturday) - Szerzõ: Keszthelyi Sándor
Pest (2004. June 26., Saturday) - Szerzõ: Keszthelyi Sándor Biatorbágy 2051-01-260. Bia. Pincesor. Napóra van a fehér mészkõfalba mélyített egyik borospince lejárata felett 3 m magasban. Vertikális. Árnyékvetõje
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750
Az idő története múzeumpedagógiai foglalkozás
Az idő története múzeumpedagógiai foglalkozás 2. Ismerkedés a napórával FELADATLAP A az egyik legősibb időmérő eszköz, amelynek elve azon a megfigyelésen alapszik, hogy az egyes testek árnyékának hossza
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája
VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca
6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.
Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA
017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea
HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)
-ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.
3.sz. melléklet: Kárbejelentő helyek megye irsz varos cim telefon fax mail kedd nyit szerda nyit szombat nyit Bács-Kiskun 6400 Kiskunhalas Kígyó u 3. +36 77 429-567 +36 1 361-0091 kiskunhalas@groupama.hu
7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu
A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén
A Gorter-Kecskeméti Röplabda Club (KRC) relikviái. Messzi István Sportcsarnok
A Gorter-Kecskeméti Röplabda Club (KRC) relikviái Messzi István Sportcsarnok Füles serleg, anyaga: fém, színe: arany. Talapzata bordó színű műanyag, mérete: 16 x 16 cm, magassága 9 cm. A serleg teljes
KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlatkérő által a Veszélyes hulladék szállítása és kezelése 2013. I. tárgyában KÉ 19811/2012. számon indított nyílt közbeszerzési eljárásban feltett
2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200
Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő
Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
Veszprém (2004. June 26., Saturday) - Szerzõ: Keszthelyi Sándor
Veszprém (2004. June 26., Saturday) - Szerzõ: Keszthelyi Sándor Alsóörs 8226-01-364. Lóki u. 32. Nyaraló. Napóra van D-i falán 4 m magasan. Vertikális, árnyékvetõje poláris. A számlap falra szerelt bádoglemez
Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.
Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája 2019.02.15 BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét, 5. sz. főút, 82+592 km-szelvény Apostag, 51. sz. főút, 74+494 km-szelvény Baja, 51. sz. főút, 159+319 km-szelvény
IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK
IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek Rég elmúlt események emléke népesíti be a szív és virágok városát. Eredjünk néhányuk nyomába! MEGOLDÁSOK Név, osztály, iskola,
A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma
Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben
Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő
FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:
FELÜGYELETI SZERVEK I. NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG 1015 BUDAPEST, OSTROM U. 23-25. LEVELEZÉSI CÍM: 1525 BUDAPEST, PF. 75. KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 1133 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 106. TEL.: 061/468-0500
Tisztelt Cím! 2015. március 16. 10:30-13:40, regisztráció 10:00-től
2015. március 16. 10:30-13:40, regisztráció 10:00-től Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 9021 Győr, Szent István út 10/A Kérjük, részvételi szándékát 2015. március 12-ig jelezze a kepzesbenajovo@gmail.com
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi
Pest megye. Név cím telefonszám Budapet
Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3. +36 79 325-254 Bács-Kiskun 6400.
2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április
SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy
Diákhitel Központ Zrt.
Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai
AP 3.2: Future network (>2009)
AP 3.2: Future network (>2009) Western transdanubia 01/149 Györ-Moson-Sopron Fertõszentmiklós Fertõszentmiklós Bregencpuszta 5 424 01/254 Györ-Moson-Sopron Jánossomorja Jánossomorja Hulladéklerakó 384
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcika,
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,
Megoldókulcs. Várostörténet
Megoldókulcs Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven piarista
A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma
Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei A verseny időpontja: 2018. január 25. (csütörtök) 14.00-15.30 óra Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:
SOLVEX KFT. REFERENCIALISTÁJA komposztálók tervezéséről
1/4 Vas megye Komposztáló terve a celldömölki hulladékkezelő központ telepén A Sárvári Mezőgazdasági Rt. sitkei hulladékkomposztálója műszaki védelmének kialakítása Komposztáló terve a Szombathelyi Városgazdálkodási
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE Ügyfélszolgálatok elérhetősége 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3.
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3. +36 79 325-254 Bács-Kiskun 6400.
FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI
FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Levelezési cím: 6000 Kecskemét, PF 209. Ügyfélszolgálat címe: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Telefonszám:
Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak
Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550
Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek
Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca
TELEPHELY_MEGYE SZAKMA_MEGNEVEZES EUSZOLGNEV ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY_IRSZ TELEPHELY_TELEPULES TELEPHELY_CIM
audiológia Kanizsai Dorottya Kórház Járóbeteg szakellátás 8800 Nagykanizsa Szekeres József utca 2-8. audiológia VÁROSI KÓRHÁZ KESZTHELY Járóbeteg szakellátás 8360 Keszthely Ady Endre utca 2. audiológia
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása
A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30
2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.
2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA
2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu
/2006. ( ) ÖTM rendelet
/2006. ( ) ÖTM rendelet a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb és technikai eszköz állományáról szóló 7/2006. (II. 10.) BM rendelet és a tűzoltóság tűzoltási és műszaki
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538
Vevői reklamációk kezelése Amennyiben bármely áruházunkkal vagy az ott forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan panasszal kíván élni, úgy azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg : Élésker Kereskedelmi
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA
2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:
Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december
Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról
I. rész: Kérelmező személy adatai
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
A mérnökségi telepek és az üzemeltetett hálózat
A mérnökségi telepek és az üzemeltetett hálózat Változások, kihívások, feladatok Tánczos István üzemeltetési és fenntartási osztályvezető Az üzemeltetett úthálózat adatai Közút kezelője autópálya autóút
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI
F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.
FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/
MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)
A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,
Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről
Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. március havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018.
A békéltető testületi eljárás megindítása
A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.
Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről
Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. június havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018. június
Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről
Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. április havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018.
Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről
Háda1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. május havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda1 Kft. 2018. május
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál
Fizetési trendek a magyarországi nemzetközi vállalatoknál Megbízható bérezési adatok a DUIHK 2014 es Bérezési Tanulmányában Jövőre átlagosan négy százalékkal szeretnék a külföldi vállalatok munkavállalóik
Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről
Háda-1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. augusztus havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda-1 Kft. 2018.
Jelentés. energetikai szakreferens. tevékenységről
Háda-1 Kft. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey út 12. Jelentés energetikai szakreferens tevékenységről 2018. július havi jelentés Készítette: InFend Energy Kft. 1158 Budapest Késmárk utca 7/b. Háda-1 Kft. 2018.
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1030-03 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmények között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó
XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:
2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS
2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.
Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Tájékoztató a helyes gazdálkodási gyakorlatról (segédlet a 156/2004. (X. 27.) FVM rendelettel, a 16/2005. (III. 8.) FVM rendelettel és a 85/2005. (IX. 27.) FVM rendelettel
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal - a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.
Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK
A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI Nagy- és közepes teljesítményű adók (31 telephely) Megye "A" MULTIPLEX "B" MULTIPLEX "C" MULTIPLEX MINDIG TV INGYENES
F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása
F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi
Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez
Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez K é s z í t e t t é k : S e b e s t y é n M o l n á r Á r p á d Plébános K o v á c s M á r k Nagydorogi Értéktár Bizottság ( P. H. ) N a
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
A bankkártyás adófizetés szabályai
Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.
Az adomány elfogadása esetén, a márványtábla készítés díján felül az Önkormányzatot további költség nem terheli.
II. Felajánlás Dömötör Zoltán az 1956 Magyar Nemzetőrség nemzetőre, vezérezredes elnök főparancsnoka további felajánlásként arról tájékoztatott, hogy a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat tulajdonát
Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben
Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben sorszám Iskola neve Iskola címe Áldás Utcai Általános Iskola 1025 Budapest, Áldás utca 1. 1. Árád Fejedelem
KKETTKK 56P 02 JELŰ BÜSZKESÉGPONTOK PÁLYÁZAT
KKETTKK 56P 02 JELŰ BÜSZKESÉGPONTOK PÁLYÁZAT SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Z 1 9 5 6 - O S E M L É K M Ű F E L Ú J Í T Á S A Z A L A S Z E N T G R Ó T O N KKETTKK-56P-02-0440 Pályázó: ZALASZENTGRÓT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Javaslat a József Attila Emléktábla települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a József Attila Emléktábla települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. április 5. (település, dátum) (P. H.) 1 I. A JAVASLATTEVŐ