A Szentlélek keresztsége és kitöltetése
|
|
- Péter Vass
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 5. tanulmány Január 28 Február 3. A Szentlélek keresztsége és kitöltetése SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Márk 1:8; Lukács 11:8-10; Apostolok cselekedetei 5:32; 13:52; Galata 5:16-26; Efezus 5:18 A tolvaj nem másért jön, hanem hogy lopjon, öljön és pusztítson, én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek (Jn 10:10, ÚRK). Keresztényként be kell töltenie bennünket a Szentléleknek. Nélküle erőtlen lesz a bizonyságtevésünk, keresztényi életünk pedig nyomasztó teher. Lehet, hogy vannak ismereteink, velünk született, nagyszerű képességeink, ékesszólásunk, de a Lélek nélkül nem tapasztalhatjuk az életet, amit Isten nekünk szánt. Nem lesz üdvbizonyosságunk és nem fogjuk ismerni azt az örömet, amit Urunk szolgálata nyújt. Csak névleges keresztények leszünk, és a névleges keresztény gyakorlatilag nem is keresztény. Jézus azonban azt akarja, hogy teljességre jussunk. Méltó életet kíván ajándékozni nekünk, olyat, ami kielégítő és értelmes, mert minden élet Forrásától, Jézus Krisztustól ered. Ő minden élet Teremtője és az örök élethez vezető egyetlen Út. Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam (Jn 14:6). Ez a teljesség kizárólag úgy érhető el, ha csatlakozunk Megváltónkhoz, a megvalósítás pedig a Szentlélek munkája által történik az életünkben. Ezen a héten azt fogjuk tanulmányozni, mit mond a Biblia a Lélek keresztségéről és mit jelent betöltekezni vele. Megvizsgáljuk majd néhány bizonyítékát annak is, hogy valóban a Szentlélek tölt-e be bennünket.
2 VASÁRNAP Január 29. A SZENTLÉLEK KERESZTSÉGE Olvassuk el Mk 1:8 (vö. Mt 3:11; Lk 3:16; Jn 1:33); ApCsel 1:5 és 11:16 verseit! Milyen egyéb beiktatási szertartás jár együtt a Lélek keresztségével? Az Újszövetségben mindössze hét szakasz szól arról, hogy emberek elnyerik a Szentlélek keresztségét. Ezek közül négy Keresztelő Jánosig megy vissza és a pünkösdre utal. Itt Isten azért adta a Szentlelket, hogy bevezesse a megváltás történetének végnapjait. A többi evangéliumtól eltérően azonban János nem jövő időt használ, amikor a Lélek keresztségéről szól. Jelen időt használ, és arra utal, hogy a jelentősége folyamatos (Jn 1:33). Ugyanezt az igeidőt használja néhány igeverssel korábban, Jn 1:29-ben is, ahol Jézus másik fontos munkájáról ír: arról, hogy Ő veszi el a világ bűneit. Jézus szolgálata magába foglalja azt, hogy elveszi bűneinket és nekünk adja a Szentlelket. Erről a kettős tapasztalatról beszél ApCsel 2:38 is. A tanítványok mindkettőt megkapták: bűneik bocsánatát és a Szentlelket egyaránt, miután szemük kinyílt Krisztusra. Ugyanerről a tapasztalatról olvashatunk beszámolót Kornéliusz házából is ApCsel 10:43-44 verseiben, majd később ApCsel 11:16 versében. A víz általi keresztséget úgy ismerjük, mint a megtérés keresztségét (ApCsel 19:4). Amikor megtérünk bűneinkből és megkeresztelkedünk Jézus nevében, megkapjuk a Szentlelket is (ApCsel 2:28-39). Az Újszövetségben összetartozik a Szentlélek elnyerése és a keresztség. Mindkettő az újjászületésünket jelzi. A keresztségben azonosítjuk magunkat Krisztussal, és Ő nekünk adja a Szentlelket, hogy ereje által éljünk és hirdessük a róla szóló örömhírt. A Lélek keresztsége nem a kegyelem másodlagos munkája az ember életének későbbi szakaszában, amit egyesek csodálatos ajándékokkal társítanak. 1Kor 12:13 versében Pál nem a pünkösdi, különleges tapasztalatra utal, hanem minden hívő közös tapasztalatára. Azt állítja, hogy mindnyájan egy Lélek által kereszteltettünk meg egy testbe, és mindnyájan megitattattunk a Lélekkel. Pál az egységet hangsúlyozza. A mindnyájan szó igen hangsúlyos. Minden hívő csatlakozik Krisztus testéhez, amit Pál összekapcsol a Lélek keresztségével. Mi a saját tapasztalatunk a Szentlélek keresztségével? Mit jelent Ő az életünkben? Milyenek lennénk akkor, ha nem munkálkodna bennünk a Lélek?
3 HÉTFŐ Január 30. BETÖLTEKEZNI A SZENTLÉLEKKEL Olvassuk el ApCsel 13:52, Róm 8:9 és Ef 5:18 verseit! Mit jelent betöltekezni a Szentlélekkel? Hogyan történik ez gyakorlatilag az életünkben? Ha már megkeresztelkedtünk és Krisztushoz tartozunk, a Szentlélek ereje által kell élnünk. Ahhoz, hogy ez így legyen, be kell töltenie bennünket a Léleknek. Az Újszövetségben számos beszámoló szól arról, hogy embereket betöltött a Szentlélek (Lk 1:41, 67; ApCsel 2:4; 4:8, 31; 9:17; 13:9). Pál apostol a Lélekkel betölt, Lélekkel beteljesedik kifejezésekkel érzékelteti: az ember teljesen alárendelte magát Istennek, nyitott a Szentlélek vezetésére, hogy Isten műve kiteljesedhessék az életében. Ha például az alkoholnak rendeli alá magát valaki, annak ártó hatása meglátszik a járásán, a beszédén, a gondolkodásán. Amikor azonban a Szentléleknek rendeljük alá magunkat, az életünk minden területét az Ő átalakító befolyásának vetjük alá, ennek következtében járásunk, beszédünk, gondolataink egyaránt Jézust fogják tükrözni. A Lelket a hit hallásából kapjuk (Gal 3:2), és hit által nyerhetjük el (Gal 3:14) keresztségünkkor (Tit 3:5-6), de naponta kérnünk kell, hogy a Szentlélek töltsön be. Nem élhetünk azokból a csodálatos tapasztalatokból, amelyekben tavaly vagy a múlt hónapban, esetleg tegnap volt részünk. Naponta kell kérnünk Isten Lelkének kiárasztását a szívünkbe, hiszen minden új nap sajátos kihívásokkal érkezik. A görög eredetiben ApCsel 13:52 versében a betelni ige imperfektumban (elbeszélő múlt idő) szerepel, azt jelezve, hogy a folyamat elkezdődött és még nem zárult le. Szó szerint azt jelenti: (folyamatosan) töltekezni. A Lélekkel való betöltekezés nem egyszeri esemény, sokkal inkább olyasvalami, amire naponként kell törekedni, naponta kell elfogadni Istentől. Ennek a töltekezésnek ismétlődnie kell, hogy életünk minden területét betöltse jelenlétével, és így erőt kapjunk a helyes élethez. A Szentlélekkel való betöltekezés nem annyira azt jelenti, hogy többet birtokolunk belőle, sokkal inkább azt, hogy Ő birtokol többet belőlünk. A Szentlélek csak akkor használhat fel bennünket nap mint nap Isten dicsőségére, ha életünk minden területét átadjuk neki. Szeretném lelketekre kötni, hogy akinek Krisztus hit által a szívében lakozik, az valóban részesült a Szentlélekben. Mindenki, aki elfogadja Jézust személyes Megváltójának, éppolyan biztosan megkapja a Szentlelket is, mint Tanácsadót, Megszentelőt, Vezetőt és Tanút (Ellen G. White: Manuscript Releases. [Válogatott kéziratok] 14. köt. 71. o.).
4 KEDD Január 31. FELTÉTELEK 1. RÉSZ Isten Igéje rámutat bizonyos feltételekre, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Lélek bennünk lakhasson. Az elkövetkező két napban néhány fontosat tekintünk át ezek közül. Olvassuk el ApCsel 2:37-38 verseit! Mi a Lélek elnyerésének első feltétele? A Szentlélek elnyerésének egyik feltétele a bűnbánat. Isten Igéjének hallása felébreszti lelkiismeretünket, ráébreszt valós bűnös és elveszett állapotunkra. Az igazi bűnbánat több annál, hogy pusztán szomorúságot éreznénk vétkünk következményei miatt. Az igazi megbánás szívünk és elménk teljes átalakulását jelenti; azt, hogy a bűnt annak látjuk, ami valójában: pusztító gonoszságnak és Isten elleni lázadásnak. Kizárólag akkor éljük át a valódi bűnbánatot, ha megérint bennünket Isten szeretete: Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít (Róm 2:4)? Olvassuk el Gal 3:14 és Jak 1:6-8 verseit! Miért nem kaphatjuk meg a Szentlelket anélkül, hogy bíznánk Isten Szavában? Jézus megígérte, hogy képviselőjeként elküldi a Szentlelket. Hittel fogadjuk el a megígért ajándékot! Ám ha kételkedünk Isten ígéretében és nem bízunk Szavában, akkor kétszívűek vagyunk, és ne véljük, hogy kaphatunk valamit is az Úrtól. A hit több mint értelmi elfogadás, azt jelenti: Isten útján járunk tovább, és bízunk benne, hogy a Mindenható megtartja szavát és nem enged ki a kezéből, bármi történjék is. Olvassuk el Lk 11:8-10, 13 verseit! Milyen változást hoz a kitartó közbenjárás? Isten nem vonakodik adni Szentlelkét. Ő jó és nagylelkű, sokkal jóságosabb és adakozóbb, mint amilyenek mi vagyunk a gyerekeinkkel. Kitartó közbenjárásunk nem Isten gondolkodásmódját változtatja meg. Könyörgésünk bennünket alakít át és visz Isten jelenlétébe. Az ima nem Istent hozza le a mi szintünkre, hanem bennünket emel fel Őhozzá. Imáink nyilvánvalóvá teszik elhatározásunkat és felkészítenek az ajándék befogadására. Hogyan válhatunk jóval buzgóbbá, odaadóbbá és alázatosabbá imaéletünkben? Miért fontos ezt megtanulni
5 SZERDA Február 1. FELTÉTELEK 2. RÉSZ Olvassuk el ApCsel 5:32 versét! Az Isten Igéjének való engedelmesség miért olyan fontos feltétele annak, hogy elnyerjük a Szentlelket? Isten a múltban mindenkinek adta Szentlelkét, aki csak engedelmeskedett neki, és ez igaz ma is. A Bibliában a szeretet és az engedelmesség kéz a kézben jár egymással, az igaz hit engedelmességben nyilvánul meg. Ha teljes szívből bízunk Istenben, engedelmeskedni fogunk parancsolatainak. Jézus kijelentette: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk (Jn 14:23). Az engedelmesség döntések sorozata, és olyan életvezetést eredményez, ami követi Istennek a törvényben kifejezett akaratát. Ki kell tartanunk az engedelmességben, ha elismerjük Jézust mint Urunkat (Lk 6:46)! 1Jn 2:4-5 verseiben a következőt jelenti ki az Ige: Aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság. Aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Kemény szavak ezek. Jánostól azt is tudjuk, hogy aki az ő parancsolatait megtartja, az őbenne marad és ő is abban. Azt, hogy ő bennünk marad, a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott. Amíg azt tesszük, amit Isten parancsolt, addig szívünkben és elménkben békesség lesz. Olvassuk el Júd verseit! Miért kell kerülnünk minden tisztátalanságot, ha azt akarjuk, hogy betöltsön a Szentlélek? A Szentlélek tüze nem éghet bennünk, ha világias a gondolkodásunk. A Szentlélek nagyon érzékenyen reagál bármilyen bűn vagy a világi gondolkodásmód jelenlétére az életünkben. Ezért kell Isten szeretetében maradnunk és imában kapcsolatot tartanunk vele, hogy így kizárjunk minden tisztátalanságot, és életünk a szeretetről, erőről és józanságról tanúskodjon. Csak úgy válhatunk olyanná, amilyennek Isten szeretne látni, ha kitartóan, elszántan harcolunk az énünkkel. Persze ezt nem tehetjük meg egyedül; a harc végkimenetele a döntésünktől függ, hogy alárendeljük-e akaratunkat a Szentléleknek vagy engedjük, hogy a test uralkodjon rajtunk. A választás a miénk. Hasznavehetőségük korlátlanná válik azoknak, akik az ént félretéve helyet készítenek szívükben a Szentlélek munkájának, és teljesen Istennek szentelt életet élnek (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 199. o.). Hogyan alkalmazhatjuk ezeket a szavakat a saját lelki életünkben?
6 CSÜTÖRTÖK Február 2. ÉNKÖZPONTÚ VAGY KRISZTUS-KÖZPONTÚ ÉLET? Olvassuk el Gal 5:16-26 verseit, majd vessük össze Ef 5:1-9, szakaszával! Soroljuk fel a különbségeket az énközpontú és az Isten Lelke által betöltött élet között! Annak az élete, aki nem a Szentlélek irányítása alatt él, gyökeresen eltér azétól és annak értékeitől, akit betöltött a Lélek. Énközpontú ember: Vágyik a bűnre és mindarra, ami nem tetszik Istennek. Bűnös vágyai vezérlik. Rosszul használja szabadságát és a bűn rabságában van. Engedetlen Isten akaratával szemben. Önző érdekek vezetik. A bűn gyümölcseit termi. Nem ismeri fel a bűnbánat / bűnbocsánat szükségességét, dicsekvő. A Lélek által vezetett ember: Arra vágyik, ami lelki és Istennek tetsző. A Szentlélek vezeti. Szabad a bűnös függőségektől, és Krisztus elhívta a szabadságra. Engedelmeskedik Isten akaratának. Önfeláldozó. A Lélek gyümölcseit termi. Felismeri a bűnbocsánat szükségességét, és mindenért Jézusnak ad dicsőséget. Akit betöltött Isten Lelke, annak az életét az Isten törvénye iránti szeretetből fakadó engedelmesség és a mások iránti együttérzés szelíd lelkülete jellemzi (2Kor 5:14). Ha Isten megújította elménket és gondolkodásunkat, megújult a szívünk és az életszemléletünk, akkor megváltozik az értékrendünk és a magatartásunk. Már nem a saját erőnkből akarjuk élni az életünket, hanem a Szentlélek irányítása alatt (Gal 3:3). Önmagunkat nem tudjuk megváltoztatni. Nincs hatalmunkban ezt megtenni, mert a bűn túlságosan mélyen átjárt bennünket. A megújító erőnek Istentől kell jönnie. A belső változás csakis a Szentlélek átalakító munkája nyomán mehet végbe. Csupán csak a külső változás mint például egy-egy rossz szokás elhagyása még nem tesz kereszténnyé. A változásnak a Szentlélek által megújított szívből kell erednie. Ez egy élet munkája, amelynek során hegyen és völgyön is visz az út, de Isten megígérte, hogy elvégzi bennünk, ha odaszenteljük magunkat neki. meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig (Fil 1:6, ÚRK). Életünk mely területein érezzük még, hogy előtérbe kerül az önzés, az énközpontúság, és mely területeken tükröződik a Szentlélek átalakító befolyása? Válaszunk mit árul el rólunk és döntéseinkről?
7 PÉNTEK Február 3. TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Teljesen természetes, ha az ember irányítani akarja a saját életét. Normál körülmények között saját erőfeszítéseinktől függ, mit érünk el. Miközben sokan egész életükben csak próbálkoznak életük irányításával, addig mások betegesen rettegnek attól, hogy elveszítik a kontrollt. Erre az emberi dilemmára csakis Istennél találunk megoldást. Ő azt akarja, hogy teljesen adjuk át neki az irányítást, hiszen Ő a Teremtőnk és a Megváltónk. Úgy szeret, ahogyan senki más nem képes szeretni. Ez megnyitja az ajtót számára, hogy munkálkodjon az életünkben. Ha úgy döntünk, hogy alárendeljük akaratunkat Isten Szentlelke vezetésének, természetfeletti békességet és korlátlan lehetőséget kapunk arra, hogy mások áldására éljünk. Csakhogy vágynunk kell erre a hatalomra az életünkben! Isten nem kényszeríti rá önmagát egyikünkre sem. Erkölcsi lények úgy lehetünk, ha szabadok vagyunk. A valódi szabadsághoz pedig szükségünk van az elengedés érzésére (konkrétan, hogy akarjuk elhagyni régi, bűnös dolgainkat); és arra az érzésre is, hogy milyen az, amikor a Szentlélek ereje lakik bennünk. Igazán szabadok úgy lehetünk, ha valóban a Szentlélek irányítása alá rendeljük magunkat. Itt nincs ellentmondás. Szabadságunkat abban találjuk meg, hogy felszabadulunk a bűn kárhoztatása és hatalma alól, ami egyébként megkötöz és a biztos halálba visz. Viszont ha alárendeljük magunkat az Úrnak és utat készítünk a Szentléleknek, hogy bennünk lakhasson, nem csak a kárhoztatástól szabadulunk meg (Róm 8:1), de olyan életet is élhetünk, amelyben nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Ez az egyetlen, valódi szabadság, amit bűnös emberként valaha megismerhetünk. BESZÉLGESSÜNK RÓLA! 1. Sokan azt gondolják szabadságnak, hogy akármit, akármikor és akárhogyan megtehetnek. Keresztény szempontból mi nem stimmel ezzel a gondolatmenettel? Mi a szabadság bibliai alaptétele (lásd Zsolt 119:45; Lk 4:18; Jn 8:34-36; 2Kor 3:17; Gal 5:1)? 2. Miért fontos félretenni énünket és teljesen Istennek szentelni az életünket, mielőtt a Szentlélek hatalmasan munkálkodhatna rajtunk keresztül? Mit vihetne végbe Isten még bennünk, aminek következtében még nagyobb áldására szolgálhatnánk másoknak, ha félretennénk énünket és megnyitnánk szívünket a Szentlélek munkája számára? 3. A keresztény élet nem a régi módosítása vagy továbbfejlesztése, hanem a természet átalakulása. Halál a bűnnek és az énnek, egészében új élet. Ezt a változást csakis a Szentlélek hatékony munkálkodása hozhatja létre (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 134. o.). Beszéljük meg az osztályban, mi minden következik ebből!
8 PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET: FEBRUÁR A fénylő februári nap köszönti már az új tavaszt. Mozdul a fában az élet, eddig aludt. Most felébredt. Megtörli álmos szemeit, új világot látni készül itt: bimbót, virágot, füvet, mert jön-jön, mint az őrület a rigófütty, a kis tücsök trillázni, muzsikálni készül, örömében az ég is megkékül. A szürke, borongós napok elindulnak valahová most, más vidékre, más tájak felé, de nekünk új muzsikát hoz a szél. Vidámat, madárfüttyös napot, zöld bokrot, zöld határt: a mindig megújuló csodát.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei
6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
Az aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.
Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
1. Isten tökéletes személye
ISTEN ÖRÖMHÍRE 1. Isten tökéletes személye Isten az egész világ Teremtője, mindenható és örökkévaló Ura. Számunkra felfoghatatlanul tökéletes és szerető Isten. Ő mindennél értékesebb és hatalmasabb; a
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát
Tanuljuk meg hogyan kell tanulmányozni a Bibliát ADUNARE Nagyon fontos megtanulnunk hogyan kell tanulmányozni a Bibliát, mivel: Amikor tanulmányozzuk a Bibliát halljuk Isten parancsolatait. Amikor tanulmányozzuk
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Szabadság Krisztusban
11. tanulmány Szabadság Krisztusban december 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 8:1, 4; 13:8; 1Korinthus 6:20; Galata 5:1-15; Zsidók 2:14-15 Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy
Isten Nagy Terve. 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET
Isten Nagy Terve 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
akkor mennyivel inkább Isten mindnyájunkat? Istennek terve van veled,
2014. 12. 14. Advent 3. vasárnap. C: Advent - ha engedsz neki. Lekció: Máté 3 Textus: Akkor engedett Neki. Máté 3:15/b Kedves Testvérek! Mindenkit befolyásol valaki. Vannak, akik nagyon befolyásolhatók,
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet
Mark A. Finley Tíz nap a felházban Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet ADVENT KIADÓ Budapest, 2011 www.adventkiado.hu Tartalom Elsõ nap Buzgó könyörgés...........................................
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?
Megtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet
Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
Bibliai tanítás a részegségről
Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen
Keresztény értékeink
Keresztény értékeink Egyedül Jézus által Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14:6) Koinonia - Ez az első előfordulása. - Koinos azt jelenti, közös,
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet
Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63
A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63 Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat, és én kérni fogom az Atyát,
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
Hitünk tökéletesítése
2. tanulmány Hitünk tökéletesítése október 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 12:16-21; 17:5-6; Filippi 3:12-15; Jakab 1:2-3, 19-21; 1Péter 1:6-7 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.
Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS
Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS 4.7-16 Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell Nem arról beszélek...hogy a szeretet ne intené a másikat...hogy a tetteink ne árulkodnának szívünk állapotáról...hogy
nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
Elöljáróban. 15. hitelv
hit15.qxd 2007.11.06. 21:43 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 15. hitelv A keresztség Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?
Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete
Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész Az Igazság valós természete VALÓSÁG A valóság az, ami VAN. Csak egy valóság létezik! Nem függ a mi elképzeléseinktől A valóság az objektív, tényszerű létezés
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
Elmélkedések János leveleiről
Elmélkedések János leveleiről Tóth-Simon Károly A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint,
Varsák kivető helye. Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen
Varsák kivető helye Lectio: Ez 47,1-12 Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen Éltető vizek Az Úr Ezékielnek látomásban megmutatta a szent vizeket, melyek az Úr házának küszöbe alól, az oltártól jöttek
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben
UTASÍTÁSOK Egy kis füzetecskét fogunk készíteni, melynek címe: Tekergô veszélyben. Ez egy mulatságos kis történet, de nagyon komoly a mondanivalója. Íme, az elkészítés módja: 1. Nézzétek meg a harmadik
Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).
Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?
A Biblia üzenete Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Prédikátor könyve 3:1 Terveink szerint Üzleti terv, hiteltörlesztési terv, munkaterv, fejlődési terv. Ismerősek a
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
Egy év alatt végig a Biblián 1
Egy év alatt végig a Biblián 1 I. 1. 1Móz 1 2 Zsolt 8 Mk 1,1 20 I. 2. 1Móz 3 5 Mk 1,21 45 I. 3. 1Móz 6 8 Zsolt 43 Mk 2,1 17 I. 4. 1Móz 9 10 Zsolt 9 Mk 2,18 28 I. 5. 1Móz 11 13 Mk 3,1 19 I. 6. 1Móz 14 16
Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.
5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
Mi a virtuális valóság?
VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:
Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK
Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
Bibliaismereti alapok
baptista.hu/penc Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
Az emberi élet értelme
Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn
Mindennél fontosabb Istenre hallgatni! => Napi szentírásolvasás! - Miért? - Isten szava megvilágítja szívünket, lelkünket. o Isten szava => Szentírás. o RENDKÍVÜL FONTOS! Nem véletlenül támadja a gonosz.
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és
BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje
Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi
A Szentlélek. július
A Szentlélek július 12 18. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 12:31-32; Lukács 11:9-13; János 3:5-8; 14:16-18, 26; 15:26; 16:8 És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság
Tanítványok képzése hasonlatokkal
2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
Hit és erkölcstan 1-4. osztály
Hit és erkölcstan 1-4. osztály 1. évfolyam Tankönyv: Lacknerné Puskás Sára: Isten hozott 1. félév Tudja, hogy Isten, teremtő ereje által, minden, ami a világ része, Isten munkája során jött létre. A Teremtéstörténet