JEGYZŐKÖNYV. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 26-án megtartott n y í l t ü l é s é r ő l.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. június 26-án megtartott n y í l t ü l é s é r ő l."

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének június 26-án megtartott n y í l t ü l é s é r ő l. Jelen vannak: Bognár Ignác, Csathó Csaba, Csákvári Antal, Császár Zoltán, Ficzere György, Gál Judit, Habis László, Jung László, Lombeczki Gábor, Martonné Adler Ildikó, Dr. Misz Mihály, Orosz Lászlóné, Pál György, Rázsi Botond, Sós István, Tóth István Tanácskozási joggal: Saárossy Kinga társadalmi megbízatású alpolgármester Dr. Kovács Luca jegyző Jegyzőkönyvvezető: Dongóné Szerényi Viktória Habis László Tisztelettel köszönti közelgő névnapja alkalmából Boncz László urat, az Egri Járási Hivatal vezetőjét. Jó egészséget kíván, és sok sikert a munkájához. Ugyancsak tisztelettel köszönti Jung László képviselő urat, isten éltesse sokáig. Martonné Adler Ildikó Egy kedves hagyományt indított el Polgármester úr azzal, hogy Közgyűlések előtt a képviselőtársakat köszönti. Most László napon ők köszöntik. Isten éltesse sokáig erőben, egészségben, kívánja azt, hogy a tőle megszokott vitalitást nagyon sokáig őrizze meg, és a már megszokott kitartásával, energiájával és alaposságával még nagyon sokáig munkálkodjon a Város érdekében. Habis László

2 Köszöni szépen. Időközben kiderült, hogy volt, akinél figyelmetlenek voltak, ezt majd pótolják augusztusban. Tisztelettel köszönti a Közgyűlésen megjelent Képviselő hölgyeket és urakat, meghívott szakembereket és minden kedves vendéget. Köszönti Dr. Boncz László urat, az Egri Járási Hivatal vezetőjét, és a Városi Rendőrkapitányság vezetőjét, Bognár József urat. Kéri Képviselőtársait, a fekete gomb megnyomásával szíveskedjenek bejelentkezni. Megállapította, hogy a 18 fős Közgyűlés tagjai közül jelen van 16 fő, így a Közgyűlés határozatképes, azt megnyitja. Kéri képviselőtársait, hogy amennyiben a rendőrség képviselőihez kérdésük, észrevételük van, azt a napirendek tárgyalása előtt tegyék fel. Császár Zoltán Idősebb pedagógusok egy csoportja kereste fel azzal a kéréssel, hogy fogjanak össze az ifjúság ellenőrzése ügyében. A Szépasszony-völgyben azt tapasztalták, hogy a fiatalok 13, 14, 15 éves kortól oly mértékű negatív magatartást tanúsítottak, ami egy diákhoz méltatlan. Ők erről beszéltek a polgárvédelemmel, akik készségesek voltak. De mivel nekik nincsen olyan joguk, hogy igazoltassanak, szeretnék a Rendőrséget is bevonni ebbe. Ne legyen bármely egri idegenforgalmi rendezvény arról ismert, hogy a műsorok után olyan lerészegedések legyenek, amelyek méltatlanok a diákokhoz. Lombeczki Gábor Elmondta, hogy a Felsővárosban a körzeti megbízott iroda ajtajára ki van helyezve, hogy fogadóórát tartanak páros héten órától óráig, páratlan héten pedig kedden és csütörtökön órától óráig. Lakosság jelezte neki, hogy a múlt héten és előtte is a meghirdetett időpontban nem volt nyitva az iroda. Szeretné azt kérni, hogy írják ki az irodára, hogyha elmarad a fogadóóra. Jó megoldás lenne, ha ezeket az elmaradt fogadóórákat pótolnák. Bognár Ignác A gyülekezési jogról szóló törvény és a választási kampánnyal kapcsolatban elmondta, hogy a gyülekezési jog mindenkit megillető szabadságjog, melyet a Magyar Köztársaság elismer és biztosítja annak zavartalan gyakorlását. A májusi EU Parlamenti választások kampány részeként Egertől április 27-én egy talicska földdel a fővárosba indult gyalogosan egy maroknyi csapat. Fölhívva a figyelmet a földvédelemre, a május 1-jén életbe lépő földhasználati törvény hibáira. Az Új Magyar Gárda és a Jobbik tagjai vettek részt ezen a rendezvényen. A média teljesen elhallgatta

3 az eseményt. Három rendőr csapott le az 5 demonstrálóra, és tettek feljelentést gyülekezési joggal való visszaélés miatt a menetelésben részt vevő Ferenci Henrik ellen, akit Ft-tal bűntettek a talicskázás miatt. Dr. Sz. Zsolt Heves Megyei Rendészeti helyettes a palócbetyár.com honlapot nézegetve rájött, hogy ott szörnyű dolgok történtek. Feljelentést tett az Egri Rendőrkapitányság vezetője felé évi II-es törvényre hivatkozik. Kérdése, hogy mi ez a II-es törvény? Az zavarta Sz. Zsoltot, hogy a kampány időszakban politikai tartalmú beszéd hangzott el. A Magyar Gárda egyenruhájának egyes darabjaira emlékeztető ruhaneműket látott. Elhangzott a bajtársai megszólítás is, és a gárdista kifejezés is. Kérdése, hogy ezt a feljelentést az Egri Rendőrkapitányság befogadta-e? Vagy megalapozatlanság és téves üldözési mánia miatt visszadobta és értesítette a Belügyminisztériumot és kérte, hogy állítsák meg ezt az ámokfutást, amit a nemzeti oldal ellen tesz a hatalom. Ha nem, akkor a Rendőrség ne állítsa azt, hogy politikától függetlenül végzi a tevékenységét. Reméli, hogy a Rendőrkapitányság megtagadja a további ténykedést ebben az ügyben. Habis László Megjegyezte, hogy az Alapokmány 22. szakasz 1. bekezdése tartalmazza a rendőrséghez intézendő kérdés intézményét, ez 1 percben lehetséges. Ha úgy ítélik meg a Képviselők, hogy kevés az idő, akkor tegyenek javaslatot az Alapokmány módosítására. Bognár József Válaszolva a kérdésekre elmondta, hogy észlelték Eger város területén a fiatalkorú személyek szórakozásait. Tapasztalták már többször a Szépasszony-völgyben, hogy olyan személyek, csoportok tartanak különböző megemlékezéseket, összejöveteleket, melyekben fiatalkorúak is vannak. A hétvégén rendőri erőt vezényelt a Szépasszonyvölgybe, örömére szolgál, hogy nem történt esemény a területen. A fiatalkorúak szeszesital kiszolgálással kapcsolatban a társhatóságokkal havi rendszerességgel tartanak ellenőrzés sorozatokat. Főként a szórakozóhelyeken. Ezek az ellenőrzések kisebb-nagyobb sikerrel járnak eredményül. A nyári szünetben nagyobb hangsúlyt fognak fektetni erre a területre is. Megpróbálják a fiatalkorú személyek szórakozását úgy biztosítani, hogy az kulturált formában történjen. Lombeczki Gábor képviselő úrnak elmondta, hogy három kollégának a neve szerepel a körzeti megbízotti irodán. Meg fogja vizsgálni, hogy mi az oka annak, hogy a kollégák nem vettek részt a fogadóórán. A három fő közül jelenleg 1 fő megbízással látja el ezt a szolgálatot. Július 1-jétől tervezik a kinevezését. Bognár Ignác kérdésére elmondta, hogy valóban érkezett az Egri Rendőrkapitányságra ilyen feljelentés. A feltett kérdésekre írásban ad választ Képviselő úrnak. Napirend előtti felszólalások

4 Csákvári Antal Egy örömteli sporteseményről szeretné Eger lakosságát tájékoztatni. Gregula Benjámin a nyílt magyar sakkbajnokságon 70 induló közül nemzetközi mesteri címet szerzett. Az indulók 80 %-a olimpiai bajnokok voltak, nemzetközi nagymesterek. A fiatalember magántanuló, az egri sakk és ritmikus sportgimnasztika klub támogatja. Eger város Önkormányzata is tavaly és idén is 200e Ft-ot biztosított a versenyeztetésre. Öt felnőtt versenyt nyert meg Benjámin, jó úton van afelé, hogy Egernek még szebb sikereket szerezzen. Ez a fiatalember méltó arra, hogy példaképe legyen az egri fiataloknak. Ezúton is gratulál Benjáminnak, és további sok szép sikert kíván a feladataihoz. Habis László Hozzátette, hogy valóban rendkívüli teljesítményről van szó. Képviselőtársai a meghívóban feltüntetett napirendi anyagot írásban megkapták. Tájékoztatja képviselő társait, hogy Alapokmányunk 23. (1) bekezdése szerint: a napirendi pontok elfogadása előtt a Közgyűlés tagja kezdeményezheti, hogy az Eger város életét jelentősen befolyásoló napirendnél a hozzászólási lehetőséget a Közgyűlés időkorlát nélkül biztosítsa. A kezdeményező a javaslatát indokolni köteles. Van-e ilyen javaslat bármelyik napirendi ponttal kapcsolatban? Nincs. Alapokmányunk 23. (3) bekezdése szerint: A napirendi ponthoz meghívott legfeljebb 10 percben tehet szóbeli kiegészítést. Ha a kiegészítés várhatóan hosszabb időtartamú, az előterjesztő a napirendi pontok elfogadása előtt kezdeményezheti, hogy a meghívott hozzászólási lehetőségét a Közgyűlés időkorlát nélkül biztosítsa. Van-e ilyen javaslat bármelyik napirendi ponttal kapcsolatban? Ficzere György Az 5. napirendi pont tárgyalásánál a Szabályozási Terv módosítására kerül sor, kéri, hogy ennél a napirendnél időkorlát nélküli hozzászólást biztosítson a Közgyűlés. Szavazás: 14 igen és 1 nem szavazattal elfogadták. Tájékoztatja a Közgyűlést, hogy a meghívóban szereplő napirendek hiányzó anyagait a tegnapi napon, a hivatal munkatársai minden képviselőnek megküldték.

5 Tájékoztatja továbbá a Közgyűlést, hogy a meghívóban szereplő 47-es számú napirendet az ülés megkezdése előtt képviselő társai megkapták. Kéri, szavazzanak a 47-es számú napirend, valamint a meghívóban szereplő, de a tegnapi napon kiküldött anyagok napirendi pontként való tárgyalásáról. Szavazás: 13 igen, 3 tartózkodás mellett elfogadták. Bejelenti, hogy Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi 189. törvény 46. (2) bekezdés a), és b), pontjai alapján a 46, 47, 48, 49, 50, 51-es és az 52-es számú napirendeket zárt ülésen tárgyalják. Javasolja, hogy a 31-es számú napirendet is zárt ülésen tárgyalják. Javasolja továbbá, hogy a 43-as, 44-es és a 45-ös számú napirendek megvitatását a 46. (2) bekezdés c) pontja alapján, ugyancsak zárt ülésen tárgyalják. Kéri, szavazzanak a 31-es, 43-as, 44-es és a 45-ös számú napirendek zárt ülésen való tárgyalásáról. Szavazás: 13 igen, 3 nem szavazat mellett elfogadták. Van-e valakinek más napirendi javaslata? Nincs. Szavazásra bocsátja a napirendekre tett javaslatát. Szavazás: 13 igen, 3 tartózkodás mellett elfogadták. NAPIRENDEK 1./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének valamint a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) önkormányzati rendeletének módosítására, valamint a Szépasszonyvölgy, Disznófő soron található pince előkertek és pincetetők elidegenítéséről szóló határozatok módosítására (egy fordulóban tárgyalt, minősített szavazattöbbség) Előadó: Sós István alpolgármester Sós István

6 2013. év végén a Közgyűlés tárgyalta azt az előterjesztést, aminek tartalma a Szépasszony-völgyben, a Disznófősoron található pincék előtti területek és a pincék fölötti területek elidegenítése, illetve bérbe adásának a feltételei. Azóta a tulajdonosoktól érkeztek észrevételek, ezeket a bizottságok megtárgyalták, és módosítanák a évi előterjesztést. Erre azért volt szükség, mert méltányolták azt, hogy a pincék előtti területek árai igen nagy terhet rónának a pincetulajdonosokra. Jelen előterjesztés azt tartalmazza, hogy a pincék előtti területek nagyságát azzal mérsékelik, hogy a pincék homlokzatával párhuzamosan jelölik meg az út felé eső értékesítésre szánt területek határvonalát. Az úttal párhuzamosan 1 méteres sávot hagynak el a gyalogos közlekedésre. Így az értékesítésre illetve a bérbeadásra szánt terültek nagysága változik. A vásárolni szándékozók részére egy olyan könnyítő feltételt tartalmaz az előterjesztés, hogy a területeket három év alatt három egyenlő részletben tudják megvásárolni. Az az Önkormányzat szándéka, hogy a pincetulajdonosok vásárolják meg ezeket a területeket. Úgy gondolja, hogy ez egy olyanfajta feltétel, ami a pincetulajdonosok vásárlási szándékát erősítheti. A bérbe adandó területek nagysága is csökkent. A bérleti díj nagysága nem változott. A közterületek eltérő használatáról szóló rendelet módosításai is szerepelnek az előterjesztésben. A 12 hónapos kötelező bérbevételi időszakot 8 hónapra mérsékelték. Bognár Ignác Ha közterületi megállapodása van valakinek, és ennek ellenére azt a területet valaki használja, akkor Ft./m2/napot kell megfizetnie. Kérdése, hogy ezt kinek kell megfizetni? Akinek közterület megállapodása van a Várossal, vagy a Városnak? Tóth István A 7737/3-as hrsz. út, amit elidegenít az Önkormányzat, itt az önkormányzati tulajdon és az elidegenített tulajdonnál a 0,5-1 méteres sáv nincs meghatározva az előterjesztésben. Milyen széles sáv marad meg az Önkormányzat tulajdonában? A megmaradó hányadot milyen funkcióként akarja az Önkormányzat hasznosítani? Szerinte az úttestet, mint telekhatárt szerencsésebb lett volna kijelölni. Sós István Válaszként elmondta, hogy az Ft-os büntetés azokra vonatkozna, akik a tevékenységükkel akadályozzák a közterület rendeltetésszerű használatát. A pincék előtt húzódó sáv abból a célból van, hogy ha bármilyen közterületi rekonstrukciót hajtanak végre, akkor ebbe a sávba tudják ezt megtenni. Ennek a karbantartásáról az Önkormányzatnak kell gondoskodnia. Úgy gondolták, hogy a közműveknek hagynak egy ilyen helyet, és a közlekedés biztonságát javítják azzal, ha meghagyják ezt a sávot. Habis László

7 Hozzátette, hogy elvileg szolgalmi jogokkal is lehetett volna ezt biztosítani, de a bizottsági egyeztetéseken ez az igény fogalmazódott meg. Részben óvatosságból, részint pedig azért, hogy csökkentsék a bérlemények, értékesíteni kívánt területek értékét. Lombeczki Gábor Kitért arra, hogy újraindult a Kertmozi, szerda, péntek és szombaton várják a vendégeket. Tóth István Azon a területen, ahol a pince előtti területek jóval kisebb területet foglalnak magába, ott még ebből elvett az Önkormányzat, és megtartottak egy olyan sávot, aminek a fenntartásának nem látja értelmét. Az út, mint határoló vonal kijelölését tartja célszerűnek. Császár Zoltán 2002-ben, amikor döntöttek a közlekedési rend szabályozásáról, akkor eldöntötték, hogy azért csinálnak drága költségen parkolókat, hogy megadják a lehetőséget a borvásárlóknak, hogy addig mehessenek fel, amíg kiválasszák a bort. Ki szerették volna tiltani a zavaró forgalmat erről a területről. Azért nem lett ott járda, mert az egészet sétálóvá akarták tenni. A forgalom kitiltása ezt szolgálta. Úgy gondolja, hogy a járda egy bizonyos területet von el attól a résztől, amit másra tudnának fordítani. Szerinte a gyalogos forgalmat kell biztonságossá tenni. Habis László Elmondta, hogy igyekeztek komplex módon áttekinteni azokat a felvetéseket, amelyeket a tulajdonosok megfogalmaztak. Ennek alapján keresték annak lehetőségét, hogy a vásárlási szándékok megerősödjenek, és reális időszakra történjen a bérlet és olyan nagyságrendekben, amelyek a pincék kapacitásához, forgalmához igazodnak. Úgy gondolja, hogy korrekt kompromisszumos javaslat született. Sós István Meg kell vizsgálni Tóth képviselő úr javaslatát. Be tudja fogadni azt, hogy ne 1 méteres sáv legyen a járda és az út mellett, hanem 0,5 m legyen. Tóth István

8 Módosító javaslata a 7737/3 hrsz. teljes területét javasolja elidegeníteni, ami az útpadka és a pince közötti. Nem látja értelmét, hogy ez a terület megmaradjon városi tulajdonban. Sós István Befogadja a javaslatot. Rátkai Attila Hozzátette, hogy az 50 cm az útpadkától az az út telek szélessége, ez minden esetben műszaki szükségesség. A gépjármű közlekedésnél van 50 cm sáv. Ezért szerepel az előterjesztésben az 50 cm, erre szükség van. Habis László Kérdezi képviselő urat, hogy elfogadja-e így, hogy marad az 50 cm-es sáv? Tóth István Igen. Több kérdés, hozzászólás nem lévén kéri, szavazzanak azzal a módosítással, hogy a 7737/3 hrsz.-nál a sáv 50 cm. Kéri, szavazzanak a rendelet-tervezetről. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének valamint a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) önkormányzati rendeletének módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések 1. Az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének 22. (7) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

9 (7) Belterületi beépítetlen terület bérbeadása esetén a bérleti díjat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) rendelete 1. mellékletében meghatározott körzeti besorolás alkalmazásával az alábbiak szerint kell meghatározni: I. Körzet: 200 Ft + Áfa /m2/hó II. Körzet: 500 Ft + Áfa /m2/hó III. Körzet: 70 Ft + Áfa /m2/hó IV. Körzet: 35 Ft + Áfa/m2/hó A Szépasszonyvölgyben a pince előkertek bérbeadása legalább 8 hónapos időtartamra történhet. 2. A közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) önkormányzati rendeletének 28. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Közterület-használati megállapodás határozott időtartamra köthető. A határozott időtartamra szóló közterület-használat legrövidebb tartama 1 nap, leghosszabb tartama 1 év. A Szépasszonyvölgy vonatkozásában, vendéglátó-ipari előkert kialakítása legalább 8 hónapos, Eger Város közigazgatási területén személytaxi várakozóhely, és díjfizető övezeten kívüli gépjármű várakozóhely bérlete céljából kizárólag 1 éves időtartamra köthető közterület-használati megállapodás. 3. A közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) önkormányzati rendeletének 34. -a az alábbi (6) bekezdéssel egészül ki: (6) Aki olyan közterületet foglal el, amelyre vonatkozóan hatályos közterület-használati megállapodás van, és ezen tényleges használat korlátozza vagy akadályozza a közterület-használati megállapodás szerinti használatot, abban az esetben a közterületet megállapodás nélkül jelen bekezdés szerinti használó 5.000,- Ft/m 2 /nap használati díjat köteles fizetni. A közterület gépjárművel történő elfoglalása esetén használónak a jármű üzembentartóját, ennek hiányában tulajdonosát kell tekinteni. Záró rendelkezések: Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, a hatályba lépést követő napon hatályát veszti. Habis László Eger Megyei Jogú Város Dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város

10 Polgármestere Jegyzője Szavazás: 16 igen egyhangú szavazással elfogadták a rendelet-tervezetet. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2014. (VI.27.) rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének valamint a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) önkormányzati rendeletének módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések 1. Az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének 22. (7) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (7) Belterületi beépítetlen terület bérbeadása esetén a bérleti díjat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) rendelete 1. mellékletében meghatározott körzeti besorolás alkalmazásával az alábbiak szerint kell meghatározni: I. Körzet: 200 Ft + Áfa /m2/hó II. Körzet: 500 Ft + Áfa /m2/hó III. Körzet: 70 Ft + Áfa /m2/hó IV. Körzet: 35 Ft + Áfa/m2/hó A Szépasszonyvölgyben a pince előkertek bérbeadása legalább 8 hónapos időtartamra történhet. 2. A közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) önkormányzati rendeletének 28. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Közterület-használati megállapodás határozott időtartamra köthető. A határozott időtartamra szóló közterület-használat legrövidebb tartama 1 nap, leghosszabb tartama 1 év. A Szépasszonyvölgy vonatkozásában, vendéglátó-ipari előkert kialakítása legalább 8 hónapos, Eger Város

11 közigazgatási területén személytaxi várakozóhely, és díjfizető övezeten kívüli gépjármű várakozóhely bérlete céljából kizárólag 1 éves időtartamra köthető közterület-használati megállapodás. 3. A közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2014. (V.23.) önkormányzati rendeletének 34. -a az alábbi (6) bekezdéssel egészül ki: (6) Aki olyan közterületet foglal el, amelyre vonatkozóan hatályos közterület-használati megállapodás van, és ezen tényleges használat korlátozza vagy akadályozza a közterület-használati megállapodás szerinti használatot, abban az esetben a közterületet megállapodás nélkül jelen bekezdés szerinti használó 5.000,- Ft/m 2 /nap használati díjat köteles fizetni. A közterület gépjárművel történő elfoglalása esetén használónak a jármű üzembentartóját, ennek hiányában tulajdonosát kell tekinteni. Záró rendelkezések: Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, a hatályba lépést követő napon hatályát veszti. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város Jegyzője Kéri, szavazzanak a határozati javaslat 1. pontjáról. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az alábbiak szerint módosítja 602/2013. (XI. 14.) határozatát: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének 23. (1) bekezdése alapján közvetlenül értékesíti az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező egri belterületi 7737/3 hrsz-ú, 601 m 2 térmértékű, kivett közút megnevezésű ingatlan jelen előterjesztés mellékletét képező térképvázlat szerinti megosztása után keletkező udvar megnevezésű ingatlanokat (pince előkerteket) ,- Ft/m 2 vételáron az ingatlanokkal közös határvonallal rendelkező pincetulajdonosok részére. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése hozzájárul a vételár részletekben történő megfizetéséhez az alábbi módon: - a vételár 1/3-ad részét a vevő az ingatlan megvásárlásakor,

12 - a vételár második 1/3-ad részét napjáig, - a vételár harmadik 1/3-ad részét napjáig köteles megfizetni. A vevőnek az ingatlan megvásárlásakor meg nem fizetett vételár rész után a Polgári törvénykönyvről szóló évi V. törvény 6:47. -a alapján a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot kell megfizetnie, amelynek számításakor az érintett naptári félév első napján érvényes kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. Amennyiben a vevő a meghatározott időpontban a vételár részt nem fizeti meg, abban az esetben a tartozás egy összegben válik esedékessé. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, az adásvételi szerződések aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoport vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Hatósági Iroda vezetője Határidő: december 31. Szavazás: 16 igen egyhangú szavazással elfogadták. 285/2014. (VI.26.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az alábbiak szerint módosítja 602/2013. (XI. 14.) határozatát: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének 23. (1) bekezdése alapján közvetlenül értékesíti az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező egri belterületi 7737/3 hrsz-ú, 601 m 2 térmértékű, kivett közút megnevezésű ingatlan jelen előterjesztés mellékletét képező térképvázlat szerinti megosztása után keletkező udvar megnevezésű ingatlanokat (pince előkerteket) ,- Ft/m 2 vételáron az ingatlanokkal közös határvonallal rendelkező pincetulajdonosok részére. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése hozzájárul a vételár részletekben történő megfizetéséhez az alábbi módon: - a vételár 1/3-ad részét a vevő az ingatlan megvásárlásakor, - a vételár második 1/3-ad részét napjáig, - a vételár harmadik 1/3-ad részét napjáig köteles megfizetni. A vevőnek az ingatlan megvásárlásakor meg nem fizetett vételár rész után a Polgári törvénykönyvről szóló évi V. törvény 6:47. -a alapján a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot kell megfizetnie, amelynek számításakor az érintett naptári félév első napján érvényes kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. Amennyiben a vevő a meghatározott időpontban a vételár részt nem fizeti meg, abban az esetben a tartozás egy összegben válik esedékessé.

13 A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, az adásvételi szerződések aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoport vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Hatósági Iroda vezetője Határidő: december 31. Kéri, szavazzanak a határozati javaslat 2. pontjáról. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az alábbiak szerint módosítja 603/2013. (XI. 14.) határozatát: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének 23. (1) bekezdése alapján közvetlenül értékesíti az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező egri belterületi 3769/4 hrsz-ú, 1 ha 1979 m 2 térmértékű, kivett közterület megnevezésű ingatlan jelen előterjesztés mellékletét képező térképvázlat szerinti megosztása után keletkező ingatlanokat (pincetetőket) 1000,- Ft/m 2 vételáron az ingatlanok alatt elhelyezkedő pincetulajdonosok részére. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, az adásvételi szerződések aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoport vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Hatósági Iroda vezetője Határidő: december 31. Szavazás: 16 igen egyhangú szavazással elfogadták. 286/2014. (VI.26.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az alábbiak szerint módosítja 603/2013. (XI. 14.) határozatát: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének 23. (1) bekezdése alapján közvetlenül értékesíti az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező egri belterületi 3769/4 hrsz-ú, 1 ha 1979 m 2 térmértékű, kivett közterület megnevezésű ingatlan jelen előterjesztés mellékletét képező térképvázlat szerinti megosztása után

14 keletkező ingatlanokat (pincetetőket) 1000,- Ft/m 2 vételáron az ingatlanok alatt elhelyezkedő pincetulajdonosok részére. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, az adásvételi szerződések aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoport vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Hatósági Iroda vezetője Határidő: december 31. Kéri, szavazzanak a határozati javaslat 3. pontjáról. Határozati javaslat: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az alábbiak szerint módosítja 604/2013. (XI. 14.) határozatát: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének 23. (1) bekezdése alapján közvetlenül értékesíti az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező - egri belterületi 7737/4 hrsz-ú, 1396 m 2 térmértékű, kivett közút megnevezésű, jelen előterjesztés mellékletét képező térképvázlat szerinti megosztása után keletkező udvar megnevezésű ingatlanokat (pince előkerteket) valamint - az egri belterületi 3769/4 hrsz-ú, 1 ha 1979 m 2 térmértékű, kivett közterület megnevezésű ingatlan jelen előterjesztés mellékletét képező térképvázlat szerinti megosztása után keletkező, 90 valamint 87 m 2 nagyságú udvar megnevezésű ingatlanokat (a megosztást követően 3769/22 és 3769/23 hrsz.- on szereplő pince előkerteket) ,- Ft/m 2 vételáron az ingatlanokkal közös határvonallal rendelkező pincetulajdonosok részére abban az esetben, ha a tulajdonos a pincéje feletti pincetetőt is megvásárolja. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése hozzájárul a vételár részletekben történő megfizetéséhez az alábbi módon: - a vételár 1/3-ad részét a vevő az ingatlan megvásárlásakor, - a vételár második 1/3-ad részét napjáig, - a vételár harmadik 1/3-ad részét napjáig köteles megfizetni. A vevőnek az ingatlan megvásárlásakor meg nem fizetett vételár rész után a Polgári törvénykönyvről szóló évi V. törvény 6:47. -a alapján a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot kell megfizetnie, amelynek számításakor az érintett naptári félév első napján érvényes kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. A kamatot az éves törlesztő részlet esedékessé válását követően évente egyszer kell megfizetni.

15 A vételár teljes összegének kiegyenlítéséig az önkormányzat tulajdonjogát fenntartja. Amennyiben a vevő a meghatározott időpontban a vételár részt nem fizeti meg, abban az esetben a tartozás egy összegben válik esedékessé. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, az adásvételi szerződések aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoport vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Hatósági Iroda vezetője Határidő: december 31. Szavazás: 15 igen, 1 nem szavazással elfogadták. 287/2014. (VI.26.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az alábbiak szerint módosítja 604/2013. (XI. 14.) határozatát: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének 23. (1) bekezdése alapján közvetlenül értékesíti az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező - egri belterületi 7737/4 hrsz-ú, 1396 m 2 térmértékű, kivett közút megnevezésű, jelen előterjesztés mellékletét képező térképvázlat szerinti megosztása után keletkező udvar megnevezésű ingatlanokat (pince előkerteket) valamint - az egri belterületi 3769/4 hrsz-ú, 1 ha 1979 m 2 térmértékű, kivett közterület megnevezésű ingatlan jelen előterjesztés mellékletét képező térképvázlat szerinti megosztása után keletkező, 90 valamint 87 m 2 nagyságú udvar megnevezésű ingatlanokat (a megosztást követően 3769/22 és 3769/23 hrsz.- on szereplő pince előkerteket) ,- Ft/m 2 vételáron az ingatlanokkal közös határvonallal rendelkező pincetulajdonosok részére abban az esetben, ha a tulajdonos a pincéje feletti pincetetőt is megvásárolja. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése hozzájárul a vételár részletekben történő megfizetéséhez az alábbi módon: - a vételár 1/3-ad részét a vevő az ingatlan megvásárlásakor, - a vételár második 1/3-ad részét napjáig, - a vételár harmadik 1/3-ad részét napjáig köteles megfizetni. A vevőnek az ingatlan megvásárlásakor meg nem fizetett vételár rész után a Polgári törvénykönyvről szóló évi V. törvény 6:47. -a alapján a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot kell megfizetnie, amelynek számításakor az érintett naptári félév első napján érvényes kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. A kamatot az éves törlesztő részlet esedékessé válását követően évente egyszer kell megfizetni.

16 A vételár teljes összegének kiegyenlítéséig az önkormányzat tulajdonjogát fenntartja. Amennyiben a vevő a meghatározott időpontban a vételár részt nem fizeti meg, abban az esetben a tartozás egy összegben válik esedékessé. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, az adásvételi szerződések aláírására. Felelős: Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából: Szűcs Tamás Vagyongazdálkodási Csoport vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Hatósági Iroda vezetője Határidő: december 31. Az ülés vezetését átadta Alpolgármester úrnak. 2./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendeletének módosítására (egy fordulóban tárgyalt, minősített szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester Meghívott: Korsós Lajosné vagyonkezelő divízióvezető EVAT Zrt Habis László Elmondta, hogy az előterjesztésben összefoglalták óta azokat a testületi döntéseket, amelyek érintették a bérleti jog intézményét, a bérleti jog eladásokat végén úgy döntöttek, hogy további bérleti jog értékesítésekre ne kerüljön sor. Arra tesz javaslatot, hogy a mindenkori törvényben meghatározott versenyeztetési értékhatár alatti belvárosi üzletek esetében legyen lehetősége a bérleti jog tulajdonosának egy hosszabbításra. Úgy gondolják, hogy ezzel a kisvállalkozások részére adnak egyfajta stabilitást. Ha a rendeletben eltérő feltételekkel kíván valaki üzletet bérelni, akkor nem kizárt, hogy a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság ebben az ügyben döntést hozzon. Rázsi Botond Több kérdés, hozzászólás nem lévén kéri, szavazzanak.

17 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések 1. A rendelet 17. az (5c) bekezdéssel egészül ki: (5c) A nemzeti vagyonról szóló törvény és a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott versenyeztetési értékhatárt meg nem haladó bruttó forgalmi értéken belüli üzlethelyiségre vonatkozó bérleti jog szerződés szerinti időtartamának leteltét legalább 60 nappal megelőzően, a bérleti díj és egyéb díjtartozással nem rendelkező bérleti jog jogosultja kezdeményezheti az Önkormányzatnál a bérleti szerződés időtartamának lejáratát követő naptól új bérleti szerződés megkötését 10 éves bérleti jogviszony keretében. Az új bérleti jogviszony létesítésének feltétele a bérleti szerződés aláírásával egyidejű egyszeri szerződéskötési díj megfizetése az Önkormányzat javára, amelynek összege a bérleti jog jogosultja által az utolsó hónapban aktuálisan fizetendő bérleti díj háromszorosa. Az induló bérleti díj mértékét a bérleti jog lejártának időpontjában aktuálisan fizetendő bérleti díjjal egyező összegben kell meghatározni, azzal a feltétellel, hogy a bérleti jogviszony alapján fizetendő bérleti díj induló összege a bérleti jog hátralévő időtartama alatt még érvényesítésre kerülő fogyasztói árindex mértékével növelt összegben kerül megállapításra. A bérleti szerződés bármely okból való megszűnése és/vagy megszüntetése esetén a szerződéskötési díj a bérlő részére nem jár vissza. A jelen bekezdésben foglaltaktól eltérő feltételek szerinti bérbeadásról a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság jogosult dönteni. Záró rendelkezések: Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, a hatályba lépést követő napon hatályát veszti. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város Jegyzője Szavazás: 16 igen egyhangú szavazással elfogadták.

18 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 29/2014. (VI.27.) rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a következőket rendeli el. Módosuló rendelkezések 1. A rendelet 17. az (5c) bekezdéssel egészül ki: (5c) A nemzeti vagyonról szóló törvény és a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott versenyeztetési értékhatárt meg nem haladó bruttó forgalmi értéken belüli üzlethelyiségre vonatkozó bérleti jog szerződés szerinti időtartamának leteltét legalább 60 nappal megelőzően, a bérleti díj és egyéb díjtartozással nem rendelkező bérleti jog jogosultja kezdeményezheti az Önkormányzatnál a bérleti szerződés időtartamának lejáratát követő naptól új bérleti szerződés megkötését 10 éves bérleti jogviszony keretében. Az új bérleti jogviszony létesítésének feltétele a bérleti szerződés aláírásával egyidejű egyszeri szerződéskötési díj megfizetése az Önkormányzat javára, amelynek összege a bérleti jog jogosultja által az utolsó hónapban aktuálisan fizetendő bérleti díj háromszorosa. Az induló bérleti díj mértékét a bérleti jog lejártának időpontjában aktuálisan fizetendő bérleti díjjal egyező összegben kell meghatározni, azzal a feltétellel, hogy a bérleti jogviszony alapján fizetendő bérleti díj induló összege a bérleti jog hátralévő időtartama alatt még érvényesítésre kerülő fogyasztói árindex mértékével növelt összegben kerül megállapításra. A bérleti szerződés bármely okból való megszűnése és/vagy megszüntetése esetén a szerződéskötési díj a bérlő részére nem jár vissza. A jelen bekezdésben foglaltaktól eltérő feltételek szerinti bérbeadásról a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság jogosult dönteni. Záró rendelkezések: Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, a hatályba lépést követő napon hatályát veszti. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város Jegyzője

19 3./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete a közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról (egy fordulóban tárgyalt, minősített szavazattöbbség) Előadó: Habis László polgármester Habis László Elmondta, hogy a legutóbbi ülésen foglalkoztak a közterületen elhelyezett képfelvevők rendeletével. Akkor több képviselő jelezte, hogy szeretne további javaslatokat tenni. A javaslatok alapján 18 további kamera elhelyezésre nyílik lehetőség. 19 millió Ft. értékben hirdettek közbeszerzést az elmúlt időszakban. 7 db kamerát vásárol az Önkormányzat, ami mozgatható, áthelyezhető, 10 db pedig fix kép közvetítésére alkalmas. Szerződést július 3-án kötnek a kivitelezővel és haladéktalanul megkezdődik a kamerák telepítése. Csákvári Antal A rendelet-tervezet 2. függelékében van egy elírás, kéri, hogy ezt pontosítsák. Vécsey Sándor utca van írva, de ez Vécsey-völgy. Rázsi Botond Több kérdés, hozzászólás nem lévén kéri, szavazzanak. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete a közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013 (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (1) a) és (2) pontjaiban, valamint, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 143. (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: 1. A közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013. (III.29.) önkormányzati rendelet 2. számú függeléke kiegészül, az alábbi ös pontokkal:

20 28. Telekessy u. Trinitárius u. Arany J. u. (kereszteződésénél lévő közterület ) 29. Vécseyvölgy u. Zoltay István u. (kereszteződésénél lévő közterület) 30. Végvári vitézek tere 31. Károlyi Mihály u. (szelektív hulladék lerakó környezete) 32. Tinódi u. Mocsáry u. kereszteződése (harangláb előtti közterület) 33. Sas u. Kertész u. (kereszteződésnél lévő közterület) 34. Baktai u. Csokonai u. Kisasszony u. (kereszteződésnél lévő közterület) 35. Baktai u. Hatvanasezred u. (kereszteződésnél lévő közterület) 36. Kertész u. Homok u. (kereszteződésénél lévő közterület) 37. Kertalja u. Iskola u. (kereszteződésénél lévő közterület) 38. Rákóczi út (Viadukt környezeténél lévő közterület) 39. Kovács Jakab u. Felvégi u. (kereszteződésénél lévő közterület) 40. Sas u. Ady E. u. (kereszteződésnél lévő közterület) 41. Köztársaság tér 42. Felnémeti MÉH telep (környezetében lévő közterület) 43. Külsősor úti MÉH telep (környezetében lévő közterület) 44. Széchenyi út (volt orvosi rendelő előtti közterület) 45. Petőfi út Mindszethy Gedeon út (kereszteződés előtti közterület) 2.. (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Dr. Kovács Luca jegyző Habis László polgármester Szavazás: 16 igen egyhangú szavazással elfogadták.

21 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2014. (VI.27.) rendelete a közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013 (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (1) a) és (2) pontjaiban, valamint, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 143. (4) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: 1. A közterületen elhelyezett képfelvevőkről szóló 11/2013. (III.29.) önkormányzati rendelet 2. számú függeléke kiegészül, az alábbi ös pontokkal: 28. Telekessy u. Trinitárius u. Arany J. u. (kereszteződésénél lévő közterület ) 29. Vécseyvölgy u. Zoltay István u. (kereszteződésénél lévő közterület) 30. Végvári vitézek tere 31. Károlyi Mihály u. (szelektív hulladék lerakó környezete) 32. Tinódi u. Mocsáry u. kereszteződése (harangláb előtti közterület) 33. Sas u. Kertész u. (kereszteződésnél lévő közterület) 34. Baktai u. Csokonai u. Kisasszony u. (kereszteződésnél lévő közterület) 35. Baktai u. Hatvanasezred u. (kereszteződésnél lévő közterület) 36. Kertész u. Homok u. (kereszteződésénél lévő közterület) 37. Kertalja u. Iskola u. (kereszteződésénél lévő közterület) 38. Rákóczi út (Viadukt környezeténél lévő közterület) 39. Kovács Jakab u. Felvégi u. (kereszteződésénél lévő közterület) 40. Sas u. Ady E. u. (kereszteződésnél lévő közterület) 41. Köztársaság tér 42. Felnémeti MÉH telep (környezetében lévő közterület) 43. Külsősor úti MÉH telep (környezetében lévő közterület)

22 Széchenyi út (volt orvosi rendelő előtti közterület) Petőfi út Mindszethy Gedeon út (kereszteződés előtti közterület) 2.. (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Dr. Kovács Luca jegyző Habis László polgármester Az ülés vezetését visszaadta Polgármester úrnak. 4./ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet tervezete az útépítési és közművesítési hozzájárulásról, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról szóló 1/2004. (I. 30.) önkormányzati rendelet módosítása kapcsán, továbbá rendelet-tervezet az ingatlanfejlesztésben érdekeltek kezdeményezésére készülő szabályozási tervek készítéséről, módosításáról és igénybevételhez kapcsolódó településrendezési szerződésről (egy fordulóban tárgyalt, minősített szavazattöbbség) Előadó: Ficzere György tanácsnok Ficzere György Elmondta, hogy a rendelet-tervezetben az elmúlt időszak jogszabályi változásaiból származó különböző korrekciókat hajtották végre. Lényeges elem a közműfejlesztési hozzájárulás mértékének meghatározása. Ez egy bonyolult eljárás rendben sokféle kedvezménnyel, lehetőséggel volt megállapítható. Maradt benne egy 20 %-os kedvezmény lehetőség, amit akkor adtak, amikor az adott terület belterületbe vonása már a Szabályozási Tervben is erre a célra kijelölt területként volt megjelölve. A módosítás arról szól, hogy a bruttó beépíthető m2 szintre Ft/m2 ennek a mértéke, kedvezmények a továbbiakban nincsenek. Habis László Több kérdés, hozzászólás nem lévén kéri, szavazzanak a közműrendelet-tervezetről.

23 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az útépítési és közművesítési hozzájárulásról, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról szóló 1/2004.(I.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1.) a) bekezdésben kapott, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, továbbá az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 28. (2) bekezdésében, valamint a közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 31. (2) bekezdésében biztosított feladatkörében eljárva Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének az útépítési és közművesítési hozzájárulásról, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról szóló 1/2004.(I.30.) önkormányzati rendelet módosítására az alábbi rendeletet alkotja: Módosuló rendelkezések 1. (1) A Rendelet 1. -a helyébe az alábbi bekezdés lép: 1. A rendelet célja, hogy az ingatlanfejlesztésben érdekeltek kezdeményezésére megvalósuló ingatlanfejlesztések esetén (9-10. ) meghatározza az önkormányzat által kötendő megállapodás településrendezési szerződés Közgyűlés általi jóváhagyásának feltételeit. A rendelet célja továbbá, hogy a rendelet hatálya alá tartozó beruházások esetében a rendeletben szabályozott módon a közmű és útépítéssel kapcsolatos költségeknek az érintett ingatlanok tulajdonosaira történő áthárításának jogszabályi feltételeit meghatározza. (2) A Rendelet 2. -a (3) bekezdése helyébe az alábbi bekezdés lép: 2. (3) A rendelet hatálya kiterjed a külterületi ingatlanok belterületbe vonása esetén megvalósuló, valamint a szabályozási tervekben rögzített külterületi ingatlanon megvalósuló fejlesztés során követendő eljárásra is. (3)A Rendelet 2. -a (4) bekezdése helyébe az alábbi bekezdés lép: 2. (4) A rendelet hatálya kiterjed továbbá a város belterületi és külterületi részein a vonatkozó szabályozási terv módosításával együtt járó, az ingatlanfejlesztésben érdekeltek kezdeményezésére kizárólag magánerőből megvalósuló út- és közműépítésekre, és az ezzel kapcsolatos eljárásra is. (4) A Rendelet 3. -a (4) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép: 3. (4) Útépítés: az ingatlanok megközelítését szolgáló útburkolat és járda építése, korszerűsítése az önkormányzat tulajdonában lévő, közútként nyilvántartott területen - amely nem terjed ki az ingatlanok közúti csatlakozásának létesítésére -, a 93/2012.(V.10.) korm. rendelet és a 19/1994.(V.31.) KHVM rendelet előírásainak figyelembe vételével. (5) A Rendelet 3. -a (5) bekezdés b) pontja helyébe az alábbi bekezdés lép:

24 3. (5) b) Ingatlanfejlesztésben érdekeltek: a 9. és a 10. tekintetében az érintett ingatlannak az önkormányzattal kötendő megállapodás településrendezési szerződés aláírásának időpontjában ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonosa(i) és/vagy az érintett ingatlanon befektetni szándékozó, beruházásban érdekelt személyek. (6) A Rendelet 3. -a (6) bekezdés d) pontja helyébe az alábbi bekezdés lép: 3. (6) Érintett ingatlan: d.) a ok tekintetében az ingatlanfejlesztéssel érintett, a kezdeményezők kérelmében és a kötendő megállapodás településrendezési szerződésben meghatározásra kerülő ingatlanok. (7) A Rendelet 3. -a (11) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép: 3. (11) Bruttó beépíthető szintterület: az érintett ingatlanra vonatkozóan az építési szabályzat (szabályozási terv) alapján meghatározott szintterületsűrűség és az ingatlan térmértékének szorzata. (8) A Rendelet 3. -a (12) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép: 3. (12) Szintterület-sűrűség: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) Korm. rendelet 1. számú melléklete pontja alapján megfelelően a beépítésre szánt terület egyes területfelhasználási egységein ingatlanon elhelyezhető épületek összes szintterületének (bruttó beépíthető alapterület x építményszint) és az ingatlan területének viszonyszáma. (9) A Rendelet 3. -a az alábbi (13) bekezdéssel egészül ki: 3. (13) Építményszint: az érintett ingatlanra vonatkozóan az építési szabályzatban (szabályozási tervben) meghatározott építménymagasság harmada.(egész számra kerekítve) (10) A Rendelet II. fejezet 4. -a helyébe az alábbi cím lép: II. fejezet Közművesítési és útépítési hozzájárulás (11) A Rendelet 4. -a (1) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép: 4. (1) A helyi építési szabályzatban illetőleg szabályozási tervben a területre előírt közműveket és kiszolgáló utakat az újonnan beépítésre szánt illetve rehabilitációra kijelölt területeken legkésőbb az általuk kiszolgált építmények használatbavételéig meg kell valósítani. A beruházással érintett ingatlanok tulajdonosai közművesítési és útépítési hozzájárulás megfizetésére kötelezhetőek. (12) A Rendelet 4. -a (3) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép: 4. (3) Az Önkormányzat - figyelemmel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. Törvény 28. (2) bekezdésében foglaltakra, - a közműépítés és útépítési beruházás összköltségét részben vagy egészben az

25 ingatlan tulajdonosokra átháríthatja, melynek feltételeiről minden esetben a Közgyűlés egyedi hatósági határozatban dönt. (13) A Rendelet 4. -a az alábbi (3a) bekezdéssel egészül ki: 4. (3a) Az önkormányzati beruházásban megvalósuló egyes helyi közút- és közműépítésekkel kapcsolatban felmerülő beruházási költségeknek az érintett ingatlanok tulajdonosaira áthárítandó összegének előirányzatáról a Közgyűlés az éves költségvetéséről szóló rendeletében dönt. (14) A Rendelet 4. -a az alábbi (4a) bekezdéssel egészül ki: 4. (4a) Az egyes helyi közút- és közműépítéssel összefüggő beruházás befejezését követően a beruházási összköltséget az igazolt teljes ráfordítás alapján átruházott hatáskörben az Urbanisztikai és Környezetvédelmi Bizottság állapítja meg. (15) A Rendelet 4. -a az alábbi (6) bekezdéssel egészül ki: 4. (6) E fejezet alapján nem kell hozzájárulást fizetni: a.) meglévő közmű és helyi közút felújítása, karbantartása, rekonstrukciója esetén; b.) olyan közmű és helyi közút után, amelyet az ingatlan tulajdonosai saját költségen létesítettek; c.) az önkormányzat tulajdonát képező ingatlan értékesítése esetén az értékesítésre került ingatlan után, ha az építési telek vételárának megállapításakor azt figyelembe vették. (16) A Rendelet 5. -a teljes egészében hatályát veszti. (15) A Rendelet 6. - a (1) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép: 6. (1) Az érintett ingatlanok tulajdonosai által fizetendő közművesítési és útépítési hozzájárulást, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulást, az elkészült közmű üzembe helyezését, a megépült helyi közút műszaki átadását követően 60 napon belül a Közgyűlés egyedi határozattal írja elő. A közművesítési és útépítési hozzájárulás, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulás a továbbiakban együtt: hozzájárulás. (17) A Rendelet 6. - a (3) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép: 6. (3) A Közgyűlés egyedi döntése ellen bírósági felülvizsgálat kezdeményezhető. (18) A Rendelet 7. - a (4) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép: 7. (4) Amennyiben a magánszemély a közműhálózat (út) fejlesztéséhez ezen rendelet alapján pénzbeli befizetéssel hozzájárul, és a magánszemélyek közműfejlesztési támogatásáról 262/2004.(IX.23.) Korm. rendeletben foglalt egyéb feltételeknek megfelel, úgy az ilyen célra befizetett összeg meghatározott részét támogatás címén visszaigényelheti. (19) A Rendelet 9 - a (1) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép:

26 9. (1) Az ingatlanfejlesztésben érdekeltek kérelmére a Közgyűlés akkor határozhat külterületi ingatlanok belterületbe vonásáról, amennyiben a hatályban lévő településrendezési eszközök az érintett ingatlant belterületbe vonásra javasolják, valamint ha az ingatlanfejlesztésben érdekeltek a (2) bekezdésben foglaltakat előzetesen, írásban vállalják, amelyről az önkormányzat és az érdekeltek a Közgyűlés döntését megelőzően a Közgyűlés támogató döntésétől függő hatállyal megállapodást településrendezési szerződést kötnek. (20) A Rendelet 9. - a (2) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép: 9. (2) A kötendő megállapodást településrendezési szerződést a Közgyűlés csak abban az esetben hagyhatja jóvá, ha abban az ingatlanfejlesztésben érdekeltek vállalják, hogy: a.) az érintett ingatlan ellátásához szükséges megállapodásban településrendezési szerződésben meghatározott helyi közutakat és közműveket saját költségükön kiépítik; b.) az a.) pont szerinti helyi közutak kialakításához szükséges területet az ingatlanfejlesztéshez szükséges mértékhez igazodóan az útkezelőt illető jogokkal és terhelő kötelezettségekkel egyidejűleg az önkormányzatnak térítésmentesen, vagy az önkormányzat hozzájárulásával ingatlan (rész) csere révén átadják. Ez alól kivételt képez, ha a belterületbe vonással érintett területen megvalósuló beruházás kizárólag a fejlesztéssel érintett ingatlanok ellátását biztosító magánút megépítésére terjed ki, valamint ha a szabályozási terv szerint a megépíteni kívánt út nem közúti kiszabályozású. A kivételt képező esetekben az út, járda és az egyéb úttartozékok karbantartásával, téli hó- és síkosság mentesítésével, csapadékvíz elvezetéssel, az útkezelői feladatok ellátásával járó kötelezettségek az így létrejött magánútnak helyt adó ingatlan (ok) mindenkori tulajdonosait terhelik; c.) bruttó beépíthető szintterületi m²-ként 1500,- Ft alapösszeg figyelembe vételével egyszeri díjat fizetnek meg az önkormányzat részére d.) a c) pont szerinti egyszeri díj számításának alapját az érintett ingatlan maximális bruttó beépíthető szintterülete képezi. A megállapodást településrendezési szerződést a Közgyűlés csak abban az esetben hagyhatja jóvá, ha abban az ingatlanfejlesztésben érdekeltek vállalják, hogy az egyszeri díjat a megállapodás szerződés Közgyűlés általi jóváhagyásától számított 60 napon belül megfizetik az önkormányzat részére. Jelen bekezdés alapján megkötött megállapodás szerződés Közgyűlés általi jóváhagyását követően, amennyiben azt az ingatlanfejlesztésben érdekelt kérelmezi, úgy a polgármester az egyszeri díj megfizetésére a költségvetési éven belül (legfeljebb 12 hónapra) halasztást engedélyezhet azzal a feltétellel, hogy külön megállapodásban szerződésben az egyszeri díj megfizetésének biztosítéka kikötésre kerül. (21) A Rendelet 9. - a (4) bekezdés helyébe az alábbi bekezdés lép:

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 1/2004.(I.30.) önkormányzati rendelete az útépítési és közművesítési hozzájárulásról, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról Módosította:

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Parád Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2007. (VIII. 30.) rendelettel módosított az útépítési és közművesítési hozzájárulásról, valamint az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról szóló

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2014. június 26. 10. szám R E N D E L E T E K 28/2014 (VI.27.) önk. rendelet az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012.

Részletesebben

Budapest Józsefváros Önkormányzatának

Budapest Józsefváros Önkormányzatának Budapest Józsefváros Önkormányzatának 31/2003. (V.16.) ök. sz. rendelete a helyi város-rehabilitációs terület kijelöléséről és a területen a rehabilitáció megvalósításáról szóló 32/2001.(X.26.) sz. önk.

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 27/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló lakás eladásának feltételeiről 16/2005. (IV. 20.) számú önkormányzati rendelet

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról. 2966-11/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2009. szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Jékli Sándor

Részletesebben

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület!

Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület! Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda - Vagyongazdálkodási csoport 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ügyiratszám: U-21681/2015 Témafelelős: Tóth Ágnes Tárgy: Vételi ajánlat a Szentes

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről

A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Szarvas Város Képviselő-testülete a lakások és helyiségek

Részletesebben

Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2009. (III.16.) rendelete

Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2009. (III.16.) rendelete Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2009. (III.16.) rendelete az önkormányzati közút- és közműépítések fejlesztési hozzájárulásáról Záradék: Ezen rendelet kihirdetésre került Piliscsaba

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről Határozat:1-3. Rendelet: 1-4. Jegyzőkönyv Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Zalamerenye Község Önkormányzata

Részletesebben

14. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére

14. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére 14. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31-i rendes ülésére Tárgy: Ingatlanvásárlási igények Előterjesztő: Szabó Loránd

Részletesebben

Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 15.) rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulásáról

Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 15.) rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulásáról Páty Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2006. (V. 15.) rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulásáról az azt módosító 5/2008. ((II.15.) és 53/2008. (XII.18.) rendeletekkel EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Részletesebben

1.. Elővásárlási jog. 2.. Kiszolgáló és lakóút céljára történő lejegyzés

1.. Elővásárlási jog. 2.. Kiszolgáló és lakóút céljára történő lejegyzés KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003.(XI.13.) Önkormányzati rendelete A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézményekről (egységes szerkezetben

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE A lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről (egységes szerkezetben) 1 Budapest

Részletesebben

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS

EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS RENDELETEINEK ÉS HATÁROZATAINAK TÁRA 2017. január 26. 1. szám H A T Á R O Z A T O K 1/2017. (I. 26.) közgyűlési hat. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által nyújtandó csekély

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. április 05. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. Bérbeadói feladatokat teljesítő szervek

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. Bérbeadói feladatokat teljesítő szervek Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZET. A rendelet hatálya 1..

EGYSÉGES SZERKEZET. A rendelet hatálya 1.. EGYSÉGES SZERKEZET Cserszegtomaj község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2011.(X.27.) önkormányzati rendelete a közműfejlesztési hozzájárulás megállapításának rendjéről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának

Részletesebben

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet. I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet. I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya 26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Egységes szerkezetbe foglalva az 55/2007. (XII.13.), és a 23/2011.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/11/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 28-i ülésére Tárgy: Az Eplény 236/1 helyrajzi számú

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2004.(XII.16.) Kt. sz. rendelete. a lakások és helyiségek elidegenítéséről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2004.(XII.16.) Kt. sz. rendelete. a lakások és helyiségek elidegenítéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2004.(XII.16.) Kt. sz. rendelete a lakások és helyiségek elidegenítéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete május 26-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete május 26-i ülésére Tárgy: Dr. Józsa Csaba kérelme a 2190 hrsz-ú telek vételi ajánlat Előkészítette: Dr. Tari Béla aljegyző Holopné dr. Sztrein Beáta Gazdálkodási osztály Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/305/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 28-i nyilvános ülésére

3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/305/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület március 28-i nyilvános ülésére 3. NAPIREND Ügyiratszám: 1/305/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2019. március 28-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Az önkormányzat vagyonáról és

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 06-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 11/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete 12/2015. (VIII.07.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8-0 nem szavazattal 0 tartózkodással az alábbi 177/2015.(VII.16.) sz. határozat Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadja

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2001.(IV.26.) 1 RENDELETE 2 AZ ÚTÉPÍTÉSI- ÉS KÖZMŰVESÍTÉSI HOZZÁJÁRULÁSRÓL

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2001.(IV.26.) 1 RENDELETE 2 AZ ÚTÉPÍTÉSI- ÉS KÖZMŰVESÍTÉSI HOZZÁJÁRULÁSRÓL ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2001.(IV.26.) 1 RENDELETE 2 AZ ÚTÉPÍTÉSI- ÉS KÖZMŰVESÍTÉSI HOZZÁJÁRULÁSRÓL A 43/2001. (XII. 17.) 3, A 49/2001. (2002. I. 2.) 4, A 16/2002. (VII. 4.)

Részletesebben

A Rendelet preambuluma az alábbiak szerint módosul:

A Rendelet preambuluma az alábbiak szerint módosul: Belváros Lipótváros, Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatának 42/2009. (X. 30.) rendelete az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások elidegenítésének feltételeiről szóló többször módosított-40/2007.

Részletesebben

ioo/ tof5 Tisztelt Képviselő-testület!

ioo/ tof5 Tisztelt Képviselő-testület! ioo/ tof5 BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2015. május 13. napján tartandó Kt. ülésre Készítette: Handelné Kiscelli Ágnes vagyonhasznosítási ügyintéző Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló. 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló. 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 39/2004. (XI. 15.) ÖR. sz.

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 28/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 28/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 28/2008. (IV.14.) számú önk. rendelete az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló

Részletesebben

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet 1. az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről

26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet 1. az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről 1. oldal 26/2005. (VII.15.) önkormányzati rendelet 1 az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Egységes szerkezetbe foglalva az 55/2007. (XII.13.),

Részletesebben

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető

b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Dr. Reichert László aljegyző, Fehér Ildikó jegyzőkönyvvezető Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-9/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. augusztus 30.-án 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea

JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea 740-4/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. február 20.-án a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. március 29-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2018. (III. 29.) önkormányzat rendelet A települési támogatások és ellátások

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 56/2004. (XII. 20.) Kt. rendelete 1

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 56/2004. (XII. 20.) Kt. rendelete 1 TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 56/2004. (XII. 20.) Kt. rendelete 1 az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének egyes feltételeiről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20-án 16 órakor a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 1/2010.

Részletesebben

5/1994. (III.31.) Kgy. számú rendelete. (egységes szerkezetben)

5/1994. (III.31.) Kgy. számú rendelete. (egységes szerkezetben) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 11/1996. (VII.12.) Kgy. sz., 17/1999. (VII.9.) Kgy. sz., 5/2001. (III. 9.) Kgy. sz., a 6/2004. (IV.30.) a 17/2004. (X.1.) és a 7/2006. (III.31.) rendeletével 1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 27-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös

Részletesebben

A rendelet hatálya. A hozzájárulás mértéke. A hozzájárulás mértékét jelen rendelet 1. számú melléklete határozza meg.

A rendelet hatálya. A hozzájárulás mértéke. A hozzájárulás mértékét jelen rendelet 1. számú melléklete határozza meg. Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2009. (III.20.) számú önkormányzati rendelete a csapadékvíz-elvezető csatorna közművesítési hozzájárulásról Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. május 31-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 6/2018. (V. 31.) önkormányzati rendelet Az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról B4 Határozatok:

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya

I. Rész. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya Abony Város Önkormányzat 14/2007. (IV.12) sz. rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő nem lakás célú helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről Abony Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről

2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről 2/2006. /III.1./ rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Kisvárda Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/5/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Településközpont vegyes övezetben

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Javasolja az alábbi napirend tárgyalását:

Jegyzőkönyv. Javasolja az alábbi napirend tárgyalását: Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 3-án 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Celldömölk

Részletesebben

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség 12 hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség 12 hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 46/2012. (VII.10.) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. április 05. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Javaslat az Arany János Általános Iskola és a Scheiling Kft. közötti, határozatlan idejű bérleti szerződés jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Rákóczifalva Város Önkormányzatának

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016.09.22. Javaslat a dunaújvárosi 2976/18 helyrajzi számon nyilvántartott, kivett épület, udvar megnevezésű, természetben

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 22/2016. (X.28.) számú rendelettel) Általános rendelkezés. Az elidegenítés feltételei

(Egységes szerkezetben a 22/2016. (X.28.) számú rendelettel) Általános rendelkezés. Az elidegenítés feltételei Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII.16.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének a

Részletesebben

A Rendelet 3. (1) bekezdés d) és g) pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a 3. (1) bekezdés az alábbi l) ponttal egészül ki 3.

A Rendelet 3. (1) bekezdés d) és g) pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a 3. (1) bekezdés az alábbi l) ponttal egészül ki 3. 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 32/2017.(IX. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló 17/1994. (IV. 26.) Kgy. rendelet

Részletesebben

. napirend. Tisztelt Közgyűlés!

. napirend. Tisztelt Közgyűlés! . napirend Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásról szóló 6/2012. (II. 24.) rendeletének módosítására (az egri 6663 hrsz.-ú

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete mezőgazdasági művelésre alkalmas földterületek bérbe-, használatba- és haszonbérbe adására vonatkozó eljárási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. JANUÁR 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. JANUÁR 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JANUÁR 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 1/2015. (I. 23.) önkormányzati rendelet Biharkeresztes Város Önkormányzat Szervezeti

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (II.24.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (II.24.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2017. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló víziközmű hálózathoz történő utólagos csatlakozás műszaki és pénzügyi feltételeiről,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 31-i rendkívüli ülésére Minősített többség Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletet

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Határozatok: 48-50 /2011. (IV. 19.) Perkáta, 2011. április 19.

JEGYZŐKÖNYV. Határozatok: 48-50 /2011. (IV. 19.) Perkáta, 2011. április 19. Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 19-én (kedd) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Határozatok: 48-50 /2011.

Részletesebben

L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 300. MELLÉKLET:1 TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevételéről szóló

Részletesebben

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya az Eger Megyei Jogú Város (a továbbiakban: Eger) közigazgatási területére terjed ki.

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya az Eger Megyei Jogú Város (a továbbiakban: Eger) közigazgatási területére terjed ki. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a közterületen elhelyezett képfelvevőkről módosította: 29/2013 (IX.27) önkormányzati rendelet 21/2014 (V.23)

Részletesebben

Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról

Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról 7809-11 /2010. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök Demeter Ervin tag Karacs Rudolf tag Dr.

Részletesebben

2015. április 30-i rendes ülésére

2015. április 30-i rendes ülésére 13. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: A közterületek használatáról szóló 26/2012. (VII. 6.)

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2016. (X. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2016. (X. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2016. (X. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL az azt módosító 3/2017. (II. 2.) önkormányzati rendelettel EGYSÉGES SZERKEZETBEN Páty Község Önkormányzatának képviselő-testülete

Részletesebben

A kapubehajtó létesítéséhez a Salgótarján belterület 6082 hrsz.-ú ingatlan igénybevétele szükséges.

A kapubehajtó létesítéséhez a Salgótarján belterület 6082 hrsz.-ú ingatlan igénybevétele szükséges. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 1756-1/2017. Javaslat a településrendezési eszköz módosításának előkészítésére, valamint a Salgótarján belterület 6082 hrsz.-ú ingatlan igénybevételére

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2010. (I.28.) sz. rendelete. az útépítési és közművesítési hozzájárulásról.

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2010. (I.28.) sz. rendelete. az útépítési és közművesítési hozzájárulásról. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2010. (I.28.) sz. rendelete az útépítési és közművesítési hozzájárulásról Módosította: 21/2010. (X.28.) sz. rendelet Kerekegyháza Város Önkormányzat

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelete. a járművek elhelyezéséről és parkolóhelyek biztosításáról

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelete. a járművek elhelyezéséről és parkolóhelyek biztosításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 11/2012. (V. 2.) önkormányzati rendelete a járművek elhelyezéséről és parkolóhelyek biztosításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. AUGUSZTUS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 8/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete 9/2015. (VIII.13.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

I. fejezet Bevezető rendelkezések. II. fejezet Az elővásárlási joggal érintett lakások elidegenítéséről 1. Adásvételi szerződéskötési feltételek

I. fejezet Bevezető rendelkezések. II. fejezet Az elővásárlási joggal érintett lakások elidegenítéséről 1. Adásvételi szerződéskötési feltételek 10/2005. (I. 31.) sz. önkormányzati rendelet, valamint az ezt módosító 12/2006. (IV. 10) sz., a 36/2006.(XII.18.) sz., a 12/2007.(II.23.) sz., 40/2007. (XII. 14.) sz., a 23/2008. (VI. 26.) sz., valamint

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR, VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 98 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 18-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 42/2014.

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 29-I NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 29-I NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 29-I NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2015. (IV.29.) önkormányzati rendelet A képviselő-testület egyes hatásköreinek átruházásáról

Részletesebben

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya 2. 2

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya 2. 2 ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK többször módosított 25/1997. (VII. 3.) sz. önkormányzati rendelete A GÉPJÁRMŰ VÁRAKOZÓHELYEK MEGVÁLTÁSÁRÓL. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS MŰSZAKI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Műszaki

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

Békés 3736/12 helyrajzi számú. területre. Minősített többség Pénzügyi Bizottság. Döntéstől függően Tárnok Lászlóné jegyző nyílt vagy zárt ülés MŐtV.

Békés 3736/12 helyrajzi számú. területre. Minősített többség Pénzügyi Bizottság. Döntéstől függően Tárnok Lászlóné jegyző nyílt vagy zárt ülés MŐtV. Sorszám: A Prevail Co. Kft. vételi ajánlata a 1 Békés 3736/12 helyrajzi számú 1). területre Döntéshozatal módja: Véleményező bizottság: Minősített többség Pénzügyi Bizottság Tárgyalás módja: Előkészítette:

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/545-2/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 17-i nyilvános ülésére

4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/545-2/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 17-i nyilvános ülésére 4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/545-2/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. június 17-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: A 0400/7 helyrajzi számú ingatlanból

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) 1 RENDELETE 2 A TULAJDONÁBAN LÉVŐ LAKÁSOK ELIDEGENÍTÉSÉNEK EGYES FELTÉTELEIRŐL

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) 1 RENDELETE 2 A TULAJDONÁBAN LÉVŐ LAKÁSOK ELIDEGENÍTÉSÉNEK EGYES FELTÉTELEIRŐL ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) 1 RENDELETE 2 A TULAJDONÁBAN LÉVŐ LAKÁSOK ELIDEGENÍTÉSÉNEK EGYES FELTÉTELEIRŐL A 17/1999. (V. 13.) 3, A 33/2000. (X. 24.) 4, A 42/2000.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 11/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja és az alábbi előterjesztéseket felveszi: NYÍLT ülésre - Döntés a Játékkal

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2005. (II.5.) Ör. sz. rendelete az önkormányzat által végzett beruházásokhoz kapcsolódó lakossági közművesítés hozzájárulásról / egységes szerkezetben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. szakértő külső tag

JEGYZŐKÖNYV. szakértő külső tag Iktatószám: 5956-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Alpolgármester Úr irodájában 2012. június 28-án a Rendkívüli Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság nyílt

Részletesebben