alkalmas munkát eljuttatta az alapítványhoz. elfogadó levelet kér, mely a kutatás eredményeit közlésre alkalmasnak ítéli.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "alkalmas munkát eljuttatta az alapítványhoz. elfogadó levelet kér, mely a kutatás eredményeit közlésre alkalmasnak ítéli."

Átírás

1 ISSN Az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa Új sorozat, XXII. évfolyam, 4. szám, 2015 Helyi zenekarok jelentkezését várjuk Csíkszereda Polgármesteri Hivatala helyi (Csíkszereda és környéke) zenekarok, előadók jelentkezését várja a Csíkszeredai Vá ros napok 2015 rendezvényre. A zenekarok nak, fellépőknek az Origo-színpadon (Maj láth Gusztáv Károly téren felállított kisszínpadon) kínálunk bemutatkozási, fellépési lehetőséget. A jelentkezéshez Székely Előfutár Ösztöndíj évi pályázati felhívás A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Az alapítvány egyaránt érdeklődik természet és társadalomtudományi, valamint a Székelyföld és székely nép sajátos hagyományait ápoló pályázatok iránt. Az Alapítvány Kuratóriuma különös érdeklődést jelez a következő témákban: a székelyföldi gazdasági fejlődést segítő alkalmazott természettudományi kutatás és újítás; sikerek és hagyományok a történelmi Erdélyben. Ösztöndíj: A Székely Előfutár Ösztöndíj támogatás teljes összege nyertes pályázónként maximum $1000 (ezer amerikai dollár). Megfelelő számú alkalmas jelentkező esetén az alapítvány 6-8 Székely Előfutár Ösztöndíj kiadását tervezi ebben az évben. Az ösztöndíjat az alapítvány két részletben utalja át a nyerteseknek: Alaptámogatás: Az első kb. egyharmad rész átvétele után az alapítvány tisztelettel visszaigazolást kér köszönőlevél formájában a nyertesektől, melyben röviden beszámolnak arról, hogy a pénz milyen formában és mennyiben fogja segíteni munkájukat. Eredményességi támogatás: Az ösztöndíj további, kb. kétharmad részét a pályázó egy év múlva, akkor kapja meg, miután az elkészült, közlésre a következő adatokra van szükség (a pontos követelményekért kérjük konzultálják az Önkormányzat hivatalos weboldalát): zenekar/előadó neve, rövid leírás, bemutatkozó (max. 10 sor), műfaj, tagok, demo, youtube felvétel (ha van), műsoridő és playlist, nagy felbontású fénykép a zenekar tagjairól/előadóról, eddigi fellépések helye alkalmas munkát eljuttatta az alapítványhoz. Az alapítvány ehhez mellékelve elfogadó levelet kér, mely a kutatás eredményeit közlésre alkalmasnak ítéli. Az elbírálásban az alábbi követelményeknek megfelelő pályázók részesülnek: Kizárólag székelyföldi születésű és ott lakóhellyel rendelkező személyek részesülhetnek az ösztöndíjból. Egyetemre felvett hallgató vagy olyan egyetemet végzett pályázó, aki kutatómunkában vesz részt. Bizonyította sikeres tanulmányi előmenetelét és/vagy vezetői képességeit a közösség szolgálatában. Továbbfejlődéséhez és a kutatáshoz anyagi támogatásra van szüksége. Tandíj fedezésére azonban pályázni nem lehet. A nyári időszakban legalább egy hétig Erdélyben tartózkodik, mert az esetleges ösztöndíj átutalás kizárólag ott vehető fel július és augusztus között. Székely Előfutár Ösztöndíj pályázatot magyarul vagy angolul lehet beadni: jelentkezési formanyomtatvány; az Európai Unió szabványa szerinti önéletrajz; tanulmányi/kutatási terv (kb. 3 oldal); írásos támogató nyilatkozat a választott tanácsadótól; egy vagy több ajánlólevél jelenlegi vagy egykori tanártól, munkahelyi vezetőtől, vagy közösségi vezetőtől; és dátuma, technikai rider, technikai átállás ideje koncert előtt és után, honorárium, elérhetőség (telefonszám, cím, honlapcím, kapcsolattartó személy). Az ajánlatok beküldéséhez szükséges űrlap letölthető a oldalról, vagy igényelhető az imrekrisztina@ szereda.ro címen. Az ajánlatokat az imrekrisztina@ szereda.ro címre lehet beküldeni május 15-ig. A beérkezett ajánlatokat egy szakemberekből álló bizottság bírálja el. iskolai bizonyítványok másolata az utolsó 3 évről (középiskola és/vagy egyetem). Jelentkezési határidő: május 25., hétfő, éjfélig. A pályázatot en keresztül kell beadni pdf formátumban és a 8 Mbyte méretet nem meghaladva. A jelentkezési formanyomtatvány és a pályázatbenyújtási útmutató letölthető az alapítvány weboldaláról. Beküldési cím: ffapplications@ gmail.com. Minden beérkezett pályázat visszajelzést kap 48 órán belül. Az alapítvány Nemzetközi Ösztöndíj Tanácsa a jelentkezők közül a legjobbakat az írásos pályamunkák alapján választja ki. Az elbírálás szempontjai: a pályázó felkészültsége tanácsadó és kutatási környezet kutatás színvonala és várható eredménye székelyföldi társadalmi hatás és nemzetközi versenyképesség. A döntőbe jutott pályázók és tanácsadóik telefonos/skype interjún vesznek részt. Ezt követően az Ösztöndíj Tanács javaslata alapján az alapítvány kuratóriuma választja ki a Székely Előfutár Ösztöndíjasokat. Forerunner Federation 520 W. 21st Street Unit G-2, PMB 119 Norfolk, VA 23517, U.S.A. Phone: forerunner.federation@gmail.com

2 2 Csíkszereda, 4. szám, városháza / közérdekű A tömbházak hőszigetelési munká latainak kezdéséről tájékoztattak Tíz nappal a kivitelezési szerződés aláírása után Szőke Domokos alpolgármester, a nyertes cég, a bukaresti Eol Facility sajtótájékoztató keretében számolt be a Testvériség sugárút 14-es és a Majláth Gusztáv Károly tér 1. szám, valamint a Testvériség sugárút 22/B, a Szabadság tér 10 A/B/C, a Mihai Eminescu utca 1., a Tető utca 14., 16. és 17. szám alatti lakóépületek hőszigetelésének megkezdéséről, annak folyamatáról. Bár az eredeti kezdési időpontot nem tartották be, április végére már hat helyszínen elkezdődtek a munkálatok, két újabb helyszínen pedig májusban fognak munkához (szerk. megj.). A kivitelező cég képviselői biztosították a jelen lévő lakókat arról, hogy van elengedő Csíksomlyói Pünkösdi Búcsú 2015 Hasznos tudnivalók Az elmúlt évekhez hasonlóan polgármesteri rendelet szabályozza a pünkösdi búcsú idejére érvényes, elsősorban a közlekedésre és a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó intézkedéseket. 1. A gépjárműforgalom szabályozásáról május 22-én, pénteken óra között tilos a megállás és a várakozás (parkolás) a Szék útján, a Kájoni János és a Nagymező utcákban május 22-én, pénteken óra és május 23-án, szombaton 6.00 óra között részleges útlezárásra kell számítani a Szék útján, a Kájoni János és a Nagymező utcákban. Ezekbe az utcákba csak: a polgármesteri hivatal által kibocsátott kereskedelmi engedéllyel rendelkező kereskedők, illetve az Apor Péter, Csobotfalva, Ferencesek, Kájoni János, Malom, Lovarda, Nyírfa, Bánya, Somlyó pataka, Köves, Barátság, Somlyó, Szentkirály, Sarkadi Elek, Szék, Szék II., Hunyadi János, Székely Mózes, Fodorkert, Fésülő, Kas, Tas, Huba, Töhötöm, Előd, Kond, Ond, Álmos vezér, Agyagfava, Barancs, Barátok Kertje, Nagymező, Kissomlyó, Pünkösd, Széked, Tarló, Kalász utcákban állandó lakhellyel rendelkező lakosok, valamint a behajtási engedéllyel rendelkező személyek hajthatnak be május 23-án, szombaton 6.00 és óra között behajtási tilalom lép érvénybe és tilos a közlekedés a Nagyrét utcában (a Lukoil benzinkúttól a Márton Áron utcáig), a Taploca utcában, a Márton Áron utcában (a Román Fejlesztési Banktól BRD a Szék útjáig), a Szék útján, a Kájoni János utcában (a 2-es és 22-es házszámok között), a Pálfalva felé vezető úton (a Nagymező utcáig), valamint a Nagymező utcában május 23-án, szombaton 6.00 óra és május 24-én, vasárnap óráig a Nagymező utcába csak a Rendőrség, a Csendőrség, az Oltul Sürgősségi Felügyelőség, a Hargita Megyei Mentőszolgálat, a Vöröskereszt, a Hargita Megyei Salvamont Hegyimentő Közszolgálat, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete, valamint az Eco-Csík Kft., az Euro Ecologic Kft. és a polgármesteri hivatal engedélyével rendelkező intézmények, kereskedelmi és vendéglátó egységek járművei hajthatnak be. A Szék útja május 24-én, vasárnap óráig lesz lezárva. A behajtási engedélyeket a polgármesteri hivatal 132-es irodájában igényelhetők, a május periódusban, ezek tartalmazni fogják az autók rendszámát. Az engedéllyel rendelkező autók is csak a Jakab Antal Tanulmányi Ház, a Caritas, valamint a Fodor-ház udvaráig hajthatnak be a lezárt övezetbe, a Nagymező utcán keresztül. Nem kell behajtási engedélyt igényeljenek azok a személyek, akik a lezárt övezet utcáiban laknak! Bővebb információt a behajtási engedélyekről a / 101-es telefonszámon igényelhetnek. alkalmazottjuk ahhoz, hogy egy időben dolgozzanak mind a nyolc épületen, így terveik szerint szeptemberben végeznének is. A bukaresti cég egyébként a kiírt összeg 75 százalékáért vállalta el a munkát, így sikerült mindkét közbeszerzési eljárás után győztesként kikerülnie. A két tömbházhőszigetelési csomag a as Regionális Operatív Program meghosszabbításának részét képezi, a munkálatokra az uniós társfinanszírozású hőszigetelési program biztosít támogatást. A lakóknak önrészként a költségek 20 százalékát kell biztosítaniuk, míg a polgármesteri hivatal 30 százalékát vállalja. 2. A kereskedelmi tevékenységekről május 22-én, pénteken 8.00 óra és május 24-én, vasárnap óra között TILOS bármilyen kereskedelmi tevékenység a közterületen (járdán, úton). A Szék útján és a Kájoni János utcában csak magánterületeken folytatható kereskedelmi tevékenység, a tulajdonos beleegyezésével, azaz az általa kitöltött befogadói nyilatkozat felmutatásával. A kereskedők csak az alábbi kategóriákba tartozó termékeket árusíthatják: kézműves termékek háztartási eszközök könyvek játékok kegytárgyak élelmiszerek cipő és ruhanemű FONTOS! Minden árusnak, kereskedelmi tevékenységet folytató jogi és fizikai, engedéllyel rendelkező személynek kötelező kereskedelmi engedélyt kiváltani, és 100 lej értékű kereskedelmi illetéket befizetni. Az engedély kiváltásához az alábbi dokumentumokra van szükség: a vállalkozás bejegyzési dokumentuma személyi igazolvány (és lakcímkártya) a csíkszeredai Közegészségügyi Igazgatóság és az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság által kibocsátott ideiglenes engedély (élelmiszerek forgalmazása esetén). befogadói nyilatkozat. A kereskedelmi engedélyeket Csíkszereda Polgármesteri Hivatala 7-es számú irodájában lehet kiváltani, ugyanitt igényelhető a befogadónyilatkozat is. Bővebb információkat a / 117-es telefonszámon igényelhetnek.

3 Csíkszereda, 4. szám, közérdekű / krónika Ingyenes személyszállítás a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete jóvoltából A Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete személyszállítást biztosít pünkösdszombatján, május 23-án a mozgássérültek számára a Nagymező és Taploca utcák kereszteződésétől a Nagymező utcán haladva, a pünkösdi búcsús szentmise helyszínéig, a csíksomlyói Nyeregben lévő Hármashalom-oltárig. Indulás: a Nagymező és Taploca utcák kereszteződésétől, 8.30 órakor, visszaindulás a szentmise végeztével. Az ingyenes szolgáltatást igénylők részéről előzetes bejelentkezést kérnek, a helyek száma ugyanis korlátozott. Jelentkezni lehet a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete irodája es telefonszá- A Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors menetrendje A történelmi Magyarország területén is utazásokat szervező Kárpáteurópa utazási iroda idén nyolcadik alkalommal indítja útjára a Csíksomlyó Expressz és Székely Gyors össznemzeti zarándokvonatokat, mellyel közel 1200 zarándok utazik Magyarországról a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsúba. Előző számunkban jeleztük, hogy május 22-től 25-ig több erdélyi települést érint a szerelvény, a következőkben figyelmükbe ajánlunk pár fontos áthaladási pontot: A szombathelyi, illetve Budapest, Keleti Pályaudvar indulású Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors érkezési ideje május 22-én: Csíkszentdomokos 20:50, Csíkkarcfalva 21:02, Csíkdánfalva 21:09, Csíkmadaras 21:16, Csíkrákos 21:25, Madéfalva 21:34, Csíkszereda 21:54, Csíkszentkirály 22:04, Csíkszentimre 22:13, Csíkszentsimon 22:20, Újtusnád 22:33. Csíksomlyó Expressz Május 23-án, szombaton reggel a Csíksomlyó Expressz Csíkszentdomokosról indul (8.02). Érkezési ideje: Csíkkarcfalva 8:08, Csíkdánfalva 8:14, Csíkmadaras 8:21, Csíkrákos 8:29, Madéfalva 8:37, Csíkszereda 8:48. Délután a szerelvény Csíkszeredából 18:26-kor indul Madéfalva irányába. Május 24-én, vasárnap Csíkszent domokos ról indul (8.02). Érkezési ideje: Csíkkarc falva 8:09, Csíkdánfalva 8:16, Csíkmadaras 8:24, Csíkrákos 8:36, Madéfalva 8:45, Gyimesbükk 11:00. Délután a szerelvény kor indul Gyimesbükkből Madéfalva irányába. Május 25-én, hétfőn a visszaútra a Csíksomlyó Expressz Tusnádfürdőről indul 8:36-kor Újtusnád irányába. Mi történt 2015 márciusában a városban? Csíkszeredai események krónikája MÁRCIUS 10. Térre várt székelyek A csíki településeken többnyire készültek a székely szabadság napjára: van, ahol szervezetten, máshol saját kisautókkal indultak a Szabadság téri megemlékezésre. Az eseményen tiltakoztak Marosvásárhely polgármesterének a szólás- és gyülekezési szabadságot durván megsértő tiltása ellen is. Mivel az elmúlt években Marosvásárhelyen megtartott székely szabadság napi rendezvény megszervezését idén nem engedélyezte Dorin Florea, a város polgármestere, így Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön is tiltakozó megmozdulás zajlott. A csíkszeredai megemlékezés és tüntetés órakor kezdődött a Szabadság téren lévő székely zászlónál. Csíkszereda Szabadság terére hívta Csíkszék minden székely magyarját Csíkszék Székely Tanácsa, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, az RMDSZ Csíkszereda Városi és Csík Területi Szervezete, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa és a Minta. Az ott lobogó székely zászlóhoz egyrészt az március 10-én kivégzett székely vértanúkra emlékezni, illetve Marosvásárhely mán vagy a handicap@sec.ro címen, munkanapokon óra között. A jelentkezés határideje: május 22., csütörtök, óra. Az egyesület speciális kisbuszai kerekesszékes mozgássérülteket is tudnak szállítani. A szolgáltatásokat igénylőktől kérik, hogy május 23-án között gyülekezzenek a Nagymező és Taploca utcák találkozásánál (a taplocai körforgalomnál). Az egyesület vezetősége felhívja a figyelmet, hogy kísérőszemélyek szállítását nem tudják biztosítani, ugyanakkor a szolgáltatást igénylőknek a gyülekezés helyszínén szükséges a mozgássérült-igazolvány felmutatása. Székely Gyors Május 23-án, szombaton a Székely Gyors érkezési ideje: Újtusnád 8:19, Csík szentsimon 8:31, Csíkszentimre 8:38, Csíkszereda 8:53. Május 23-án délután Csíkszeredá - ból indul (18:22). Érkezési ideje: Csík szent imre 18:32, Csík szent simon 18:39, Újtusnád 18:52, Tus nád fürdő 19:09. Május 24-én, vasárnap a Székely Gyors Tusnádfürdőről indul (8:10). Érkezési ideje: Újtusnád 8:19, Csíkszentsimon 8:31, Csíkszentimre 8:38, Csíkszereda 8:52, Madéfalva 9:03, Gyimesbükk 11:00. Gyimesbükkből 16:55-kor indul, érkezési ideje: Madéfalva 18:05, Csíkszereda 20:23, Csíkszentimre 20:42, Csík szent simon 20:49, Újtusnád 21:01, Tusnádfürdő 21:13. Május 25-én hétfőn a visszaútra a Székely Gyors Tusnádfürdőről indul 8:36- kor Újtusnád irányába. polgármesterének szólás- és gyülekezési szabadságot durván megsértő tiltása ellen demonstrálni várták a csíkiakat. Az eseményen továbbá tiltakoztak a kormány, a román politika központosító, a történelmi Székelyföld önkormányzási jogát, autonómiáját tagadó magatartása ellen, és szorgalmazták, hogy a csíki önkormányzatok minél előbb fogadják el az autonómiahatározatot. MÁRCIUS 11. A miniszter válaszára várnak A tizenhárom Hargita megyei tanintézetben megszüntetett aligazgatói tisztség visszaállítását kérte egy beadványban az oktatási tárca vezetőjétől nemrég a megye prefektusa és a megyei önkormányzat elnöke. Az érintett iskolák vezetői bíztak abban, hogy van még visszaút a tevékenységüket jelentősen nehezítő helyzetből. Számos intézménynek, így a

4 4 Csíkszereda, 4. szám, krónika XX / városháza megyei önkormányzatnak, prefektúrának, a római katolikus főegyházmegyének, a városi önkormányzatnak, a tanfelügyelőségnek, a szakszervezetnek jelezték nehéz helyzetüket azok az iskolák, amelyekben február elején megszűntek az aligazgatói állások. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa az óvodák, iskolák szervezésére és működésére vonatkozó szabályzat januári életbe lépése nyomán állapította meg, hogy az aligazgatói tisztségek fenntartására a jogszabályban megfogalmazott feltételeknek több megyebeli iskola nem felel meg, így február 9-étől megszüntették tizenhárom tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket. Az érintett tanintézetek köztük a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok, a Venczel József Szakközépiskola és a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola igazgatói tiltakozásukat fejezték ki a döntés ellen, amely mint akkor nyilatkozták ellehetetleníti az iskolák működését. Tiltakozásukat később a több intézményhez eljuttatott beadványokban is megfogalmazták. Sokan kifizették már a helyi adókat A korábbi évekhez hasonlóan most is sokan igénybe vették a csíkszeredai adófizetők közül a március végéig biztosított tízszázalékos kedvezményt. Az eddigi évekhez hasonlóan alakult a helyi adókat és illetékeket a városháza pénztáránál év elején befizetők száma erről számolt be Rodica Ţiriac, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala adó- és illetékosztályának vezetője. A törvény által biztosított tízszázalékos adókedvezmény abban az esetben jár az adófizetőknek, ha március 31-ig a teljes összeget törlesztik. Aki nem él a tízszázalékos kedvezménnyel, annak március végéig az éves adó felét kell kifizetnie ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal ne számoljon kamatot az összegre. A második félévi adó fizetésének határideje szeptember 30. Az önkormányzat ettől az évtől a jogi személyek épületadója esetében is bevezette a március végéig érvényes tízszázalékos adókedvezmény lehetőségét. Az önkormányzat által tavaly elfogadott határozatnak megfelelően 2015-ben a természetes személyek által fizetendő épületadó tíz százalékkal csökkent a tavalyi értékekhez viszonyítva. MÁRCIUS 12. Adóügyi autonómiát kérnek a városok A megyei jogú városokat tömörítő egyesület (AMR) bemutatta az adótörvénykönyv módosítására vonatkozó, 2016-tól hatályba lépő javaslatait. Az országos szervezet tagjai szerint elképzeléseik nagyobb autonómiát biztosítanának a településeknek. Csíkszereda polgármestere szerint ennél több változásra van szükség. Ráduly úgy véli: a felmerült problémák orvoslása érdekében a 2013 végén felvetett, majd tragikus hirtelenséggel elhalt decentralizációs projektet kellene feltámasztani. Csíkszereda polgármestere szerint ugyanakkor a helyi önkormányzatok problémáira az jelentene megoldást, ha szélesebb hatáskört és többletforrást kapnának. MÁRCIUS 17. Beszerezték a leolvasókat Minden Hargita megyei egészségügyi szolgáltatónál lehet már használni az egészségügyi kártyákat, mert mindenki megvásárolta a leolvasókat. A pénztártól megtudtuk, a megyében már minden egészségügyi szolgáltatónak van kártyaleolvasója, így mindenhol lehet használni az azonosítót. Az egészségügyi kártya egyik célja, hogy jelezze, tulajdonosa rendelkezik egészségügyi biztosítással, a másik pedig, hogy használata révén a beteg megerősítse, igénybe vette az adott szolgáltatást például az orvosnál vagy a kórházban. MÁRCIUS 24. Csúszik még a befejezés Lassan halad a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az intenzívosztály új helyszínének a kialakítása. Februárba az illetékesek úgy látták, február végére sikerül befejezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az intenzív osztály helyszínének múlt év végén elkezdett kialakítását. Mint ismeretes, az intenzív osztály az intézmény C épületét érintő megyei önkormányzati, felújítási és bővítési beruházás kezdetekor költözött a kardiológiai osztályra, a zsúfoltságot azonban a népegészségügy nem tartotta megfelelőnek, és a kórház egészségügyi működési engedélyét attól tette függővé, hogy új helyre kerüljön az intenzívosztály. Ennek érdekében láttak hozzá az osztály korábbi helyén új kórtermek és kiszolgálóhelyiségek kialakításához, a munkálat befejezése azonban egyes, külföldről várt speciális berendezések késése miatt megcsúszott. A kórházban dolgozók arra panaszkodnak, hogy most is lassan halad a munka, és vannak napok, amikor nem is látják a munkásokat. MÁRCIUS 30. Novák világbajnoki ezüstérmes Kiválóan szerepelt a csíkszeredai Novák Károly Eduárd a hollandiai Apeldoornban megrendezett para-pályakerékpáros világbajnokság első két versenyszámában. Az 1 km-es időfutamon hatodik lett, a 4 km-es üldözőversenyen pedig ezüstérmet szerzett. A romániai csapatot három erdélyi sportoló alkotta: a kézdivásárhelyi Oláh Attila, aki a C2-es kategóriában állt rajthoz, illetve a csíkszeredai Tamîrjan Róbert és Novák Károly Eduárd, mindketten a C4-es kategóriában versenyeztek. Novákot az üldözőpróba döntőjében a szlovák Jozef Meteka, a szám világcsúcstartójától előzte meg. Örülök ennek a sikernek, annak, hogy újra a para-kerékpáros mezőny élvonalában vagyok. Ez egy fontos lépés a jövő évi riói paralimpia felé, ahol szintén érmes helyezést szeretnék elérni. MÁRCIUS 31. Megműtötték Miklós Edit sérült térdét Artroszkópos térdműtéten esett át Miklós Edit olimpiai hetedik alpesi síző, akire négy hét pihenő vár. A 27. születésnapját ünneplő lesikló-specialista Facebook-oldalán azt írta, a térde az egész szezonban fájt, s végül nem lehetett elkerülni az operációt. A csíkszeredai születésű Miklós Edit hozzátette, rövid ideig mankóval fog járni, s gyógytornára is szüksége lesz. Az MTK sízője a március 23-án zárult vk-szezon lesikló pontversenyében 21. lett 116 ponttal, míg összetettben 125 pontot szerezve a 47. helyen zárt. Legjobb eredményét St. Moritzban érte el, ahol a harmadik helyen végzett. (A Hargita Népe és a Csíki Hírlap nyomán) A városi önkormányzat határozataiból Csíkszereda Megyei Jogú Város önkormányzati testülete március 27-én soros ülést tartott. 45-ös sz. határozat az állami lakásalapból vásárolt lakásokhoz tartozó területek használatba adásáról 46-os sz. határozat közterület megosztásának jóváhagyására 47-es sz. határozat a Zsögödi Művelődési Ház bérmentes használatba adásának visszavonásáról a Zsögöd Egyesülettől a gombamentesítés elvégzésének idejére 48-as sz. határozat a 2012/168-as sz. határozat módosítására a Goscom Rt.-vel kötött 1998/ 2764-es számú haszonbérleti szerződés hatályának meghosszabbítása a hőenergia-termelés és -elosztási közszolgáltatásokra a Tudor I., Tudor II., Tudor III. és Testvériség hőközpontokból 49-es sz. határozat a 2015-ös évre szóló, a költségvetés jóváhagyásáról szóló 2015/24-es sz. határozat módosításáról

5 50-es sz. határozat a 2014-es évre szóló zárszámadás jóváhagyása 51-es sz. határozat együttműködési szerződések megkötésének elfogadásáról sportesemények megszervezése érdekében az Erőss Zsolt Arénában 52-es sz. határozat A Majláth Gusztáv Károly tér 2. szám alatt lévő mozi felújítása megnevezésű beruházás beavatkozási munkálatainak dokumentációjáról szóló 2011/207-es számú (a 2012/36-os számú határozattal utólag módosított) határozat 1-es szakaszának módósítására 53-as sz. határozat a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulásban Csíkszereda Megyei Jogú Város alapító tagként való részvételének jóváhagyásáról szóló 2009/167-es számú határozat módosítására 54-es sz. határozat a termelői igazolvány és a termelői tanúsítvány kiállításához szükséges különleges illetékek megállapítására 55-ös sz. határozat az utólag módosított és kiegészített 2014/176- os sz. határozattal jóváhagyott, Csíkszereda fizetéses parkolóhálózatán kívül eső utcáinak és közterületeinek rendeltetését meghatározó szabályzat kiegészítéséről 56-os sz. határozat a Pro Animalia Alapítvánnyal kötött, 2009/226-os számú együttműködési szerződés 1-es sz. melléklete módosítására 57-es sz. határozat a Csíkszeredai Szent Anna Speciális Szakiskola névmódosításának véleményezésére 58-as sz. határozat a polgármesteri szakapparátus státusjegyzékének módosítására Döntött a testület Március végén 25 napirendi pont megszavazására ültek össze az önkormányzati képviselők. Az ülésen többek között döntöttek arról, hogy a gombamentesítés idejére visszaveszi ügykezelésébe a Zsögödi Művelődési Házat az önkormányzat. A munkálatokat a hivatal karbantartó csoportja fogja elvégezni. Aktualizálták a Csíki Mozi berendezésének, bútorainak listáját. A székek megvásárlása után a többi szükséges berendezési tárgyra a napokban írták ki a közbeszerzést. Az erre szánt összeg nem változott, csupán pontosították, mennyi és milyen típusú berendezésre van szükség az épületben. Antal 59-es sz. határozat a Csíki Székely Múzeum szakapparátusa státusjegyzékének módosítására 60-as sz. határozat Csíkszereda adminisztratív területén működő, fogyatékkal élő személyekkel foglalkozó szervezetek, alapítványok tevékenységeinek 2015-ben tervezett programjai finanszírozásáról szóló 2014/260-as sz. határozat módosítására 61-es sz. határozat Csíkszereda adminisztratív területén működő, idős személyekkel foglalkozó szervezetek, alapítványok tevékenységeinek ben tervezett programja finanszírozásáról szóló 2014/261-es sz. határozat módosítására 62-es sz. határozat 2015-ös évi sportpályázatok kiírásáról szóló 2014/262-es sz. határozat módosítására 63-as sz. határozat a csíkszeredai székhelyű, egyes minisztériumok hatáskörébe tartozó, közhasznú sportklubok tevékenységének a helyi költségvetésből való támogatásáról szóló 2015/1-es sz. határozat módosítására 64-es sz. határozat a helyi közösség gyermekvédelmét biztosító tevékenység költségeinek támogatási nagyságáról szóló 2015/13-as sz. határozat módosítására 65-ös sz. határozat az öregotthonokba beutalt idős személyek ellátási költségeinek támogatási nagyságáról szóló 2015/14-es sz. határozat módosítására 66-os sz. határozat a 2015-ös évi sporttevékenységeket és -programokat jóváhagyó 2015/16-os sz. határozat módosítására Attila alpolgármester elmondta, a bútorlapból álló darabokat (panók, pelenkázóasztal, feliratok stb.) a hivatal műhelyében fogják elkészíteni, ezért ezekre nem írnak ki közbeszerzést. A testület elfogadott egy szerződés-tervezetet, mely a város és a sportegyesületek közötti együttműködést szolgálja a közeljövőben, annak érdekében, hogy a sportrendezvényeket ingyen bonyolíthassák le az Erőss Zsolt Arénában. Az elkövetkezendő időszakban cselgáncsbajnokság, a Nagy Imre-kupa és egy taekwondo-bajnokság kap helyet a létesítményben. Csíkszereda, 4. szám, városháza XX Anyakönyv március Születések Antal Zsolt Mucha Milán Krisztián Rencz Mátyás Erőss Nóra Máró Kristóf Pál Zalán András-Kanabé Bence Dosa Patrik Antal Mátyás Bodor Zsolt-Barnabás Farkas Alexa Szőcs Dávid Gothár Bence Miklos Zsolt Kristóf Gál Krisztina Eremia Csongor Dávid Márdirosz Anna Gergely-Menyhárt Kázmér Péter László Szász Dalma Szentes Szabina Salló Kitti Veress Eszter Bene Zalán Szőcs Etienne Tamás Ivett Elhalálozások Lengyel Emeric Boros Josif Antal Katalin Cseke Gábor Gál János Ferencz Iolana Erőss István András Baricz Vilhelm Gecző Margareta Szabó Elizabeta Simon Repolski Petru Imre Dénes Dezső Tiberiu Ötvös Veronica Nica Maria Kovacs Juliana Makfalvi Zoltán Bogos Tihamer Fábián Viţenţiu Barabás Ana Tasnádi Gheorghe Tanko Gheorghe Fábián Júlia Geréd Iuliu Kalamar Ştefan Gál Tibor János András Josif Ozsváth-Berényi Attila Bölöni Gizela Szőcs Attila Imecs Márton Vasiliu Maria Edita Rezu Mărioara Salamon Ioan Sandy Márton István Mihály Ştefan Házasságkötések Böjte László Nyika Kinga Biró Lajos Vorzsák Ildikó Tankó István Gaál Melinda Sandu Marius-Cristian Tatár Kinga Ildikó Varga Ciprian-Florin Kalo Sonita Barabás Csaba Nagy Tímea Bőjte Vilmos János Gráncsa Éva Szotyori Nándor Molnos Beáta Albert Antal Frank Gizella Mária

6 6 Csíkszereda, 4. szám, az XX emberi jogok európai egyezménye Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Az előző lapszámunkban megkezdett dokumentumközlés folytatása) 25. cikk A teljes ülés A Bíróság teljes ülése a. megválasztja az elnökét és egy vagy két alelnökét hároméves időtartamra, akik újraválaszthatók; b. meghatározott időtartamra Kamarákat állít fel; c. megválasztja a Bíróság Kamaráinak elnökeit, akik újraválaszthatók; d. elfogadja a Bíróság eljárási szabályzatát; e. megválasztja a Hivatalvezetőt és egy vagy több helyettesét; f. előterjeszti a 26. cikk 2. bekezdése szerinti kéréseket. 26. cikk Egyesbíró, tanácsok, Kamarák és Nagykamara 1. Az elé terjesztett ügyekben a Bíróság egyesbíróként, háromtagú bírói tanácsokban, hét bíróból álló Kamarákban vagy tizenhét bíróból álló Nagykamarában jár el. A Bíróság Kamarái meghatározott időtartamra tanácsokat hoznak létre. 2. A Bíróság teljes ülésének kérésére a Miniszteri Bizottság egyhangú határozattal, meghatározott időtartamra, öt főre csökkentheti a Kamarák tagjainak számát. 3. Az egyesbíróként eljáró bíró nem vizsgálhat olyan kérelmet, amit azon Magas Szerződő Fél ellen terjesztettek elő, amely tekintetében őt megválasztották. 4. Hivatalból tagja a Kamarának és a Nagy kamarának a félként érintett Magas Szerződő Fél tekintetében választott bíró. Ha nincs ilyen, vagy ha a bíró az eljárásban akadályoztatva van, akkor az a személy jár el bírói minőségben, akit a Bíróság elnöke az érintett Szerződő Fél által előzetesen előterjesztett listáról kiválaszt. 5. A Nagykamara tagjai, továbbá a Bíróság elnöke és alelnökei, a Kamarák elnökei és a Bíróság eljárási szabályzatának megfelelően választott más bírák. A 43. cikk alapján a Nagykamara elé utalt ügyben nem járhat el a Nagykamarában az ítéletet hozó Kamara bírája, kivéve annak elnökét és az érintett Magas Szerződő Fél tekintetében eljárt bírót. 27. cikk Az egyesbírák hatásköre 1. Az egyesbíró elfogadhatatlanná nyilváníthatja vagy törölheti a Bíróság ügylajstromából a 34. cikk alapján előterjesztett kérelmet, ha az ilyen határozat további vizsgálat nélkül meghozható. 2. A határozat végleges. 3. Ha az egyesbíró nem nyilvánítja a kérelmet elfogadhatatlannak, vagy nem törli az ügylajstromból, akkor további vizsgálat céljából megküldi valamelyik tanácsnak vagy Kamarának. 28. cikk A tanácsok hatásköre 1. A 34. cikk alapján előterjesztett kérelmet a tanács egyhangú szavazattal a) elfogadhatatlannak nyilváníthatja vagy törölheti az ügylajstromból, ha az ilyen határozat további vizsgálat nélkül meghozható; vagy b) elfogadhatóvá nyilváníthatja, és egyúttal ítéletet hozhat az ügy érdeméről, ha az ügyben felmerült, az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek értelmezését és alkalmazását érintő kérdéssel kapcsolatban a Bíróság jól megalapozott esetjoga rendelkezésre áll. 2. Az 1. bekezdés szerinti határozatok és ítéletek véglegesek. 3. Ha a félként érintett Magas Szerződő Fél tekintetében választott bíró nem tagja a tanácsnak, akkor figyelembe véve minden releváns tényezőt, beleértve azt is, hogy a Szerződő Fél kifogásolta-e az 1. bekezdés b) pontja alatti eljárás alkalmazását a tanács az eljárás bármely szakaszában felhívhatja azt a bírót, hogy a tanács valamelyik tagjának helyébe lépjen. 29. cikk A Kamarák határozatai az elfogadhatóságról és az érdemről 1. Ha a 27. vagy a 28. cikk alapján nem hoztak határozatot, vagy ha a 28. cikk alapján nem hoztak ítéletet, akkor az egyik Kamara hoz határozatot a 34. cikk alapján benyújtott egyéni kérelmek elfogadhatóságáról és érdeméről. Az elfogadhatóság tekintetében külön határozat hozható. 2. Kamara hoz határozatot a 33. cikk alapján benyújtott, államok közötti kérelmek elfogadhatóságáról és érdeméről. Az elfogadhatóság tekintetében a Bíró- ság külön határozatot hoz, hacsak rendkívüli esetekben másképpen nem dönt. 30. cikk Hatáskör átadása a Nagykamarának Amennyiben a Kamara előtt folyamatban levő ügyben az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek értelmezése tekintetében lényeges kérdés merül fel, vagy valamely kérdésnek a Kamara általi megítélése a Bíróság által korábban hozott határozattal ellentétes lehet, a Kamara határozatának meghozatala előtt bármikor hatáskörét a Nagykamarának adhatja át, feltéve, hogy a felek egyike sem ellenzi azt. 31. cikk A Nagykamara hatásköre A Nagykamara a. határozatot hoz a 33. cikk vagy a 34. cikk alapján benyújtott kérelmek esetén, ha egy Kamara a 30. cikk alapján hatáskörét átadta, vagy ha az ügyet a 43. cikk alapján terjesztették elé; b. határozatot hoz azokban a kérdésekben, amelyeket a Miniszteri Bizottság a 46. cikk 4. bekezdése alapján a Bíróság elé terjeszt; és c. megvizsgálja a 47. cikk alapján tanácsadó vélemény iránt benyújtott kérelmeket. 32. cikk A Bíróság joghatósága 1. A Bíróság joghatósága az Egyezmény és az ahhoz csatlakozó jegyzőkönyvek értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatos minden olyan ügyre kiterjed, amelyet a 33., a 34., 46. vagy a 47. cikknek megfelelően elé terjesztettek. 2. Ha a Bíróság joghatósága vitatott, a kérdésben a Bíróság határoz. 33. cikk Államok közötti ügyek Bármely Magas Szerződő Fél a Bíróság elé terjesztheti az Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek rendelkezéseinek bármely más Magas Szerződő Fél részéről történt állítólagos megsértését. 34. cikk Egyéni kérelmek A Bíróság kérelmeket vehet át bármely természetes személytől, nem-kormányzati szervezettől vagy személyek csoportjaitól, akik vagy amelyek azt állítják, hogy az Egyezményben vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvekben biztosított jogok valamely Magas Szerződő Fél részéről történt megsértésének áldozatai. A Magas Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy semmilyen módon nem akadályozzák e jog hatékony gyakorlását.

7 Csíkszereda, 4. szám, Közérdekű / városháza XX Ingyenes jogi tanácsadás Az évekre visszanyúló gyakorlat azt mutatja, hogy a város és környék polgárai számára fontos, keresett a heti rendszerességgel megtartott ingyenes jogi tanácsadás. Túl azon, hogy a polgárok anyanyelvükön kaphatnak szakszerű tájékoztatást, eligazítást a különböző Kézműves mesterségek megőrzésére Április 20-án került sor a Művészetek Házában a Gelem Gelem Egyesület sajtótájékoztatójára, amelynek célja, hogy bemutatásra kerüljön a Hargita megyei romák kézműves mesterségeinek megőrzése című projekt. Az Egyesülethez ebben partnerül társult Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata, Hargita Megye Tanácsa, a Thalia Alapítvány és a Szakoktatási és szakképzési Egyesület. A terv bemutatása, a projekt elindítása és finanszírozása a es Európai Gazdasági Térség alap támogatásából valósul meg. A projekt jogi természetű kérdéseikre, a törvényszéki határozatok pontos értelmezésére, még minden esetben a zsebükben maradhat az a csekély 100 lej is, amelyet a hivatalos tanácsadás keretében, honoráriumként máshol ki kellene fizessenek. Az RMDSZ Csíkszereda célja a hagyományos roma kézműves mesterségek népszerűsítése és a kézművesek által életük során összegyűjtött tudás átadása a fiatal roma és nem roma generációknak. A Romániában élő roma kisebbség képezi az ország egyik legnagyobb etnikai kisebbségi csoportját, így kiemelt fontosságot kap eme kisebbség integrálására. Ehhez azonban szükség van a romák kultúrájának, szokásainak, hagyományainak és kézműves mesterségeinek ismeretére, és szükség van kulturális örökségük, a Városi Szervezete értesíti a város, Csík, Gyimesek és a Kászonok polgárait, hogy minden csütörtökön és óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a Petőfi Sándor utca 8. szám alatt (Kelemen Hunor Képviselő irodája). Szükséges az előzetes bejelentkezés: a os vagy a es telefonszámokon, vagy személyesen. jövő generációk számára való megőrzésére és megvédésére. A sajtótájékoztatón konkrétan is bemutatást kaptak azok a tanfolyamok (ide tartoznak a romanyelvtanfolyamok is), amelyeken keresztül a hagyomány és mesterség továbbörökíthető, így a vesszőkosárfonás vagy a vessző- és cirokseprűkötő kurzusok. A mesterségek bemutatását is tartalmazó projekt természetesen nem hagyja figyelmen kívül a többi tradicionális roma-foglalkozást sem mint a csatornakészítés, lámpák, vedrek, fűtőkazánok és egyéb termékek készítése, vasfeldolgozás, nemes és félnemes fémek feldolgozása, rézvagy fafeldolgozás. Képviselői fogadóórák Az önkormányzati képviselő-testület RMDSZ frakciótagjai rendszeresített fogadóórákat tartanak megyeszékhelyünk lakói számára minden csütörtökön órától a Városháza gyűléstermében, az alábbi beosztás szerint. Név: Szakbizottság: Időpont: Antal Attila Oktatási szakbizottság; Szociális szakbizottság Május 7. Füleki Zoltán Gazdasági szakbizottság; Közigazgatási, jogi szakbizottság Május 14. Fülöp Árpád-Zoltán Gazdasági szakbizottság; Közigazgatási, jogi szakbizottság Május 21. Kirmájer Enikő Oktatási szakbizottság; Szociális szakbizottság Május 28. Az MPP-frakciótagok, Bokor Márton és Somay Péter önkormányzati képviselők minden csütörtökön órától tartanak fogadóórát a Városháza gyűléstermében. Az érdeklődőket kérjük, előzetesen jelentkezzenek be a es telefonszámon, hétköznap óra között. Tavasz, takarítás Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Eco-Csík Kft. által szervezett tavaszi nagytakarítással párhuzamosan lomtalanítási akció is zajlott Csíkszeredában, melynek keretében a magánszemélyeknek és az intézményeknek is lehetősége nyílt ingyen megszabadulni a feleslegessé vált használati tárgyaktól, elektronikai eszközöktől. A szervezők ebben az évben is fel voltak készülve arra, hogy adott esetben a rossz idő miatt el kell halasztani az éppen folyó munkálatokat, de szerencsére, ebben az évben csak egy ilyen napról lehet beszámolni. A pontosan és ütemterv szerint haladó városi tavaszi nagytakarításban csak az április 3-ai munkálatokat kellett újraütemezni, a Kalász negyedi, illetve a Tető utcai takarításra április 14-én került sor. Gyors összegzésképpen: az utcákból összesen 484 m 3 növényi és 311 tonna utcai szemét (por, sár) gyűlt össze, és 91 autót szállítottak el. A lakosság ezzel egy időben a tömbházak, lakóházak, cégszékhelyeik körül végezte el a lomtalanítást, vagy szervezte meg a zöldövezet-takarítást. Az innen származó hulladékot a polgármesteri hivatal szállíttatta el. Csíkszereda Önkormányzata ezúton is köszönetét fejezi ki a lakóknak, akik fáradtságot nem sajnálva, aktív segítői voltak a város szebbé tételének, és nem utolsósorban a készségesen közreműködő gépjármű-tulajdonosoknak.

8 8 Csíkszereda, 4. szám, KÖZÉRDEKŰ A hónap üzenete: Használjuk a kerékpársávokat! Az elmúlt tíz évben lépésről lépésre valósult meg az a terv, amely az autósforgalmat kivezeti a városközpontból, megteremti a gyalogos- és környezetbarát közlekedés feltételeit a megyeszékhelyen, és támogatja a világ minden civilizált településén megtalálható bicikliutak használatát. Csíkszereda méltán büszke lehet kerékpárútjaira, és az is a biztonságos kerékpározás előnyére válik, hogy ezek nagy többsége nem az úttestből kialakított vagy az úttestre festett sáv, hanem a kellően széles gyalogjárók részei. A város mindent megtesz azért, hogy az autós, kerékpáros és gyalogos közlekedés fizikai biztonsága megvalósuljon, de a gépkocsivezető, bicikliző, avagy gyalogló városon áll, hogy mennyire tartja tiszteletben a másik fél biztonságos közlekedési terét, helyváltoztató jogát. Használják hát bizalommal a kerékpározási lehetőségeket és legyenek bizalommal a forgalomban résztvevők iránt, hisz Önökön is múlik, hogy ha meghonosítják a városban a kulturált kerékpározást, azt mennyire teszik időtállóvá! Nem közömbösek a csíkszeredaiak Azt hittük, hogy megyeszékhelyünkön ilyesmi nem fordulhat elő, hittük hogy az állandó szépülését kereső városban mindenki a helység szépülését tartja fontosnak. Aztán sajnos, évente többször is szembe kell nézni azzal, hogy vannak akik kihívásnak tekintik, ha facsemetéken, utcabútorokon vezetik le fölös energ iájuk. Felhívás a személyazonossági igazolványok kiváltására és cseréjére Csíkszereda Polgármesteri Hivatala Személy-nyilvántartó közszolgálatának nyilvántartása szerint a 14. életévüket betöltött fiatalok egy része még nem kérvényezte a személyazonossági igazolvány kiállítását, emellett pedig sokan lejárt érvényességű Legutóbb április 22. hajnalán került sor Csíkszeredában ilyen rombolásra. Ezúttal 13 előnevelt és már rügyben lévő facsemete vált áldozattá. A három tettes kiléte a déli órákig már köztudomású lett, ahogy az is, hogy a nyomravezető kamerafelvételek, a felháborodás-hullám és a szociális médiafelületeken megosztott információk bizonyultak döntőnek a megtalálásban. A megyeszékhely egy emberként és elítéléssel reagált a történtekre, s ezzel nagy mértékben megkönnyítették az elkövetők azonosítását a Városháza számára. Éppen ezért Csíkszereda Önkormányzata köszönettel tartozik mindazoknak, akik saját ügyükként kezelték ezt a közügyet, és akiknek a segítsége mérvadónak bizonyult ebben az esetben is. személyazonossági igazolvánnyal rendelkeznek. Az illetékes iroda ezúton is kéri az érintetteket, hogy mielőbb jelentkezzenek a csíkszeredai Személy-nyilvántartó közszolgálatnál az igazolvány kibocsátása érdekében. Bővebb információt a polgármesteri hivatal 5-ös számú irodájában igényelhetnek. Csíkszereda, az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa eljut most már az Ön postaládájába is. A kézbesítési módra, illetve tartalomra vonatkozó észrevételeit eljuttathatja hozzánk az alábbi elérhetőségek valamelyikén. Kiadja: Csíkszereda Kiadóhivatal Vár tér 1. szám, Telefon: , fax: primaria@miercureaciuc.ro; varoshaza@szereda.ro; Szerkeszti: Ady András, Imre Krisztina; Korrektúra: Prigye Kinga Lapterv, nyomdai előkészítés és nyomda: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, , , office@gutenberg-art.ro,

TIZENNEGYEDIK JEGYZÕKÖNYV AZ EMBERI JOGOK ÉS AZ ALAPVETÕ SZABADSÁGOK VÉDELMÉRÕL SZÓLÓ EGYEZMÉNYHEZ, AZ EGYEZMÉNY ELLENÕRZÕ RENDSZERÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL

TIZENNEGYEDIK JEGYZÕKÖNYV AZ EMBERI JOGOK ÉS AZ ALAPVETÕ SZABADSÁGOK VÉDELMÉRÕL SZÓLÓ EGYEZMÉNYHEZ, AZ EGYEZMÉNY ELLENÕRZÕ RENDSZERÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL TIZENNEGYEDIK JEGYZÕKÖNYV AZ EMBERI JOGOK ÉS AZ ALAPVETÕ SZABADSÁGOK VÉDELMÉRÕL SZÓLÓ EGYEZMÉNYHEZ, AZ EGYEZMÉNY ELLENÕRZÕ RENDSZERÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Preambulum Az Európa Tanács tagállamai, az emberi jogok

Részletesebben

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely A Székely Szabadság Napja - 2016. március 10., Marosvásárhely 2016. 03. 04. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia-központok is részt vesznek a Marosvásárhelyen március 10-én megszervezésre

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma

MAROS MEGYEI TANÁCS. ELNÖK Péter Ferenc. Ellen jegyzi JEGYZŐ Paul Cosma MAROS MEGYEI TANÁCS 2018. március 29.-i 38. számú HATÁROZAT A Belügyminisztérium keretében működő Személynyilvántartó és Adatbázis-kezelő Igazgatóság, a együttműködésnek a jóváhagyására vonatkozóan, amelynek

Részletesebben

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről

POLGÁRMESTER. BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER BESZÁMOLÓ az Önkormányzat által alapított alapítványok tevékenységéről Készítette: dr. Süli Eszter jogi ügyintéző S. Szabó Ferenc Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11.

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II. 2.12. Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11. I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei Hivatalos

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT MAXI-CSOMAG 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT MAXI-CSOMAG 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT MAXI-CSOMAG 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A kampány feltételeit a jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

Van-e fellebbezési lehetőség a Quaestor-ügyben a Strasbourgi bírósághoz beadott panaszok elutasításának ügyében?

Van-e fellebbezési lehetőség a Quaestor-ügyben a Strasbourgi bírósághoz beadott panaszok elutasításának ügyében? Van-e fellebbezési lehetőség a Quaestor-ügyben a Strasbourgi bírósághoz beadott panaszok elutasításának ügyében? Palotás úr az elmúlt napokban a Facebookon meglepő üzenetet tett közzé a strasbourgi elutasító

Részletesebben

Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Kft.

Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Kft. 1. melléklet a 2011. évi CXII. Törvényhez ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat Frissítés Megőrzés 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon-

Részletesebben

Frissítésre vonatkozó határidő. Megőrzés. A változásokat követően azonnal. A változásokat követően azonnal. A változásokat követően azonnal

Frissítésre vonatkozó határidő. Megőrzés. A változásokat követően azonnal. A változásokat követően azonnal. A változásokat követően azonnal 1. számú melléklet ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat Frissítésre vonatkozó határidő Megőrzés Adatgazda Tartalomfelelős 1. Az Egyetem hivatalos neve, székhelye, postai címe,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Soroksári Tanulmányi Ösztöndíj alapításáról és

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. Szervezeti, személyzeti adatok

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. 2. 6. 7. 9. 10. ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja,

Részletesebben

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2006 2010) 2. Az eljárások jellege (2006 2010) 3. A kereset jellege (2006 2010)

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete

Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezete Közzétételi lista a 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete szerinti adattartalommal. I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról

Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról Zamárdi Város Önkormányzat 24/2013. (X. 22.) önkormányzati rendelete (Egységes szerkezetben) Felsőfokú tanulmányok támogatásáról *Zamárdi Város Önkormányzatának képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái

C A Törvényszék igazságügyi statisztikái C A igazságügyi statisztikái A tevékenysége általában Érkezett ügyek 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2007 2011) 2. Az eljárások jellege (2007 2011) 3. A kereset jellege (2007 2011)

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó

Részletesebben

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. augusztus 1-jén 8.00

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 106/2019. (VI. 18.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 106/2019. (VI. 18.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 106/2019. (VI. 18.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi módosított napirendet fogadta el: 1. Nagymaros Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői munkaköre

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATKÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. augusztus 19-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Az

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2. félév Alapvető cél A Kormány a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjról

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2014/2015-ös tanévre jelentkezőknek Október 15. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. NYÍLT NAPOK

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2006. június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko 9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,

Részletesebben

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta.

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta. 03-3/10-1/2013. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2013. január 22-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes,

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2016/2017-es tanévre jelentkezőknek Október 20. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. A középiskoláknak

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái C Az igazságügyi statisztikái Az tevékenysége általában 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2 26) Érkezett ügyek 2. Az eljárások jellege (2 26) 3. A kereset jellege (2 26) 4. A kereset

Részletesebben

2015/69. SZ. HATÁROZAT. az ülésvezető megválasztásáról

2015/69. SZ. HATÁROZAT. az ülésvezető megválasztásáról KOVÁSZNA 2015/69. SZ. HATÁROZAT az ülésvezető megválasztásáról Kovászna Város Helyi Tanácsa 2015. november 5-i rendkívüli ülésén, melyen részt vett a tisztségben lévő helyi tanácsosok többsége (14), ami

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését június 21-én (csütörtökön) órára

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését június 21-én (csütörtökön) órára NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65-6/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 14/2009. (VI.29.) számú RENDELETE

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 14/2009. (VI.29.) számú RENDELETE Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2009. (VI.29.) számú RENDELETE Sportolók Ösztöndíjáról 1 1 Egységes szerkezetbe foglalva: 11/2011.(VI.17.) számú rendelettel 1 Tárnok Nagyközség

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Az Artisjus Zenei Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Könnyűzenei egyedi projekttámogatás tárgyú pályázatra

Az Artisjus Zenei Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Könnyűzenei egyedi projekttámogatás tárgyú pályázatra Az Artisjus Zenei Alapítvány PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Könnyűzenei egyedi projekttámogatás tárgyú pályázatra I. Alapvető információk 1) Pályázati kiírás célja A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái

C Az Elsőfokú Bíróság igazságügyi statisztikái C Az igazságügyi statisztikái Az tevékenysége általában 1. Érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek (2004 2008) Érkezett ügyek 2. Az eljárások jellege (2004 2008) 3. Akereset jellege (2004 2008)

Részletesebben

Célterület: nincs korlátozás a tevékenységi területre vonatkozóan. Előnyt élveznek a helyi termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítő projektek.

Célterület: nincs korlátozás a tevékenységi területre vonatkozóan. Előnyt élveznek a helyi termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítő projektek. A pályázati program fő célja: A márka neve: Háromszék! - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A helyi értékek, sajátosságok védelme, a velük való gazdálkodás fontosságának tudatosítása a polgárokban. Helyi értékek: kulturális,

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből K i v o n a t Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (IV.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 211-7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 2-án, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve:

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap szakiskolai és szakközépiskolai tanulók részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2015.(III.25) önkormányzati határozata a 2015. évi lakossági internet-hozzáférés és használat támogatása pályázat kiírásáról A KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Részletesebben

2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére

2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére 2. Napirend Ügyiratszám: 1/153/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság 2017. február 24-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Pályázat kiírása a közművelődési tevékenységek

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-1/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 28-i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-1/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 28-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-1/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S a Humán Bizottság 2018. február 28-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Pályázat kiírása a sporttevékenységek

Részletesebben

Iskolánk 4 előkészítő osztály indítását tervezi a es tanévre.

Iskolánk 4 előkészítő osztály indítását tervezi a es tanévre. Tisztelt Szülők! Iskolánk 4 előkészítő osztály indítását tervezi a 2018-2019-es tanévre. 1 / 9 2 előkészítő osztály az iskolaépületben, 1 osztály a Csipike Napközi Otthonban, 1 osztály a Micimackó Napközi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fadd Nagyközség Önkormányzata tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet roma tanulók/hallgatók részére tanulmányi sikerességük előmozdításának támogatására Fadd Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

I. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK

I. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK I/2.6. pont 1 Hivatal Általános Közzétételi listája ÁLLTALLÁNOS IINTÉZZKEDÉSEK 1. Ahol felelősként több van nevesítve, a nevesítésük sorrendje jelenti az egymás közti adatáramlás sorrendjét is (kijelölve

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XIII. évfolyam 12. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2012. OKTÓBER 11. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI ZMJVK 158/2012. (X.10.) sz. hat. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Részletesebben

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés! 28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(I.28.) önkormányzati rendelete

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(I.28.) önkormányzati rendelete Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(I.28.) önkormányzati rendelete a Nyírbátor Kártyáról és a nyírbátori lakosoknak nyújtott egyéb kedvezményekről, támogatásokról Nyírbátor Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

AZ ÉLSPORT ÉS A SPORTDÍJAK FINANSZÍROZÁSÁRA IRÁNYULÓ NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT A ÉVBEN

AZ ÉLSPORT ÉS A SPORTDÍJAK FINANSZÍROZÁSÁRA IRÁNYULÓ NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT A ÉVBEN A Zenta községben az élsport és a sportdíjak finanszírozásának módjáról szóló szabályzat (Zenta Község Hivatalos Lapja, 27/2015. szám) 8. szakasza alapján az élsport finanszírozására irányuló nyilvános

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda

Szeged Megyei Jogú Város. Oktatási, Kulturális és Sportiroda Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 36304/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város ösztöndíjrendelete Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette: Oktatási,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. augusztus 19-én (kedd) 8:30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM PÁLYÁZATI KIÍRÁSA A PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TULAJDONÁBAN LÉVŐ PÉCS KOLLER U. 4-6. SZÁM ALATT TALÁLHATÓ FECSKEHÁZ MEGNEVEZÉSŰ - ÖSSZKOMFORTOS ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK BÉRLETI

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/12/2012. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 4/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 6-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

Pályázati felhívás. A jövő magad vagy. A pályázat célja: tehetséges középiskolás diákok tanulmányainak támogatása

Pályázati felhívás. A jövő magad vagy. A pályázat célja: tehetséges középiskolás diákok tanulmányainak támogatása Pályázati felhívás A Dr. Verestóy Attila Alapítvány pályázatot hirdet Hargita megyei középiskolás diákok tanulmányainak támogatására a 2018-2019-es tanévre A jövő magad vagy A pályázat célja: tehetséges

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK ADAT FRISSÍTÉS MEGŐRZÉS A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2/2014. SZ. EMLÉKEZTETŐ Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának 2014.03.19-én megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2. számú melléklet 1. melléklet a 2011. évi CXII. törvényhez ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon-

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. 1.számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területeken:

Részletesebben

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db

AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 59. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Közszolgáltatási szerződés keretében végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási feladatok ellátására kiírt pályázat eredményének megállapítása,

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Polgármester Tárgy: Jelentés lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról az alábbiakat jelentem: Pályázat benyújtása műfüves

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-259/2017. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2017. május 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Virághinta + 75 virághagyma + 1 csekk 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Virághinta + 75 virághagyma + 1 csekk 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Virághinta + 75 virághagyma + 1 csekk 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A kampány szervezője a Bakker Hillegom BV és a Bakker Holland Kft. 1.2 A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. május 25-én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Állandó lakhely:

Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére. Név: Születési hely, idő: Anyja neve: Állandó lakhely: Iktatási szám:.. Polgármesteri Ösztöndíj Pályázati Űrlap gimnáziumi tanulók részére Személyes leadási határidő: Postára adási határidő: Postázási cím: Hallgatói adatok Minden sor kitöltése kötelező. Hiányos

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. Szervezeti, személyzeti adatok

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. Szervezeti, személyzeti adatok 1. sz. melléklet ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat megnevezése Frissítés Megőrzés adatfelelős Megjegyzés 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai

Részletesebben

A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei

A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei There are no translations available. Jancsó Benedek történelmi emlékverseny A Jancsó Benedek történelmi emlékverseny lebonyolítása és a döntő témakörei A szóbeli versenyre történő felkészüléshez ajánlott

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben