Polgármesteri Tájékoztató
|
|
- Regina Tóth
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Polgármesteri Tájékoztató a augusztus 19. napjától szeptember 15. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1
2 Polgármesteri Tájékoztató a augusztus 19. napjától szeptember 15. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól augusztus Az Államalapító Szent István tiszteletére rendezett ünnepségsorozat keretében - városunk történelmében először - Salgótarjánba érkezett a Szent Korona hiteles másolata. A Szent József plébániatemplomban megtartott ökumenikus tiszteletadás után az eredeti Szent Koronával minden részletében megegyező koronát a város Fő terére kísértük, ahol ünnepi köszöntőmet követően zenés, folklór művészeti programokkal folytatódott a nap. Az ünnepség alkalmából Salgótarjánba látogattak testvérvárosaink - az olasz Vigarano Mainarda, az erdélyi Borsa, valamint a szlovák Besztercebánya, Losonc és Fülek - képviselői is. - Dániel Zoltán alpolgármester részt vett Losonc város első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából, a Losonci napok keretében rendezett Európa napi programokon augusztus Nemzeti ünnepünk napja az Ünnepi Közgyűléssel kezdődött. A Szent József plébániatemplomban tartott szentmise után Dr. Beer Miklós megyéspüspök szentelte fel a kereszt emlékművet a Megyeháza parkjában. Az ünnepségsorozat a Szent István téri koszorúzási ünnepséggel, ünnepi beszédemmel és a közös imádsággal folytatódott. Ezt követően került sor az Új Kenyér szentelésére és Huszár Máté alpolgármester köszöntőjére. Második alkalommal került megrendezésre a Losonc és Salgótarján közötti maratoni futóverseny, amelynek résztvevői a térre érkezve lépték át a 42 km-es táv célvonalát. A versenyt Dániel Zoltán alpolgármester indította el. A nap koncertekkel, szórakoztató családi programokkal folytatódott és a hagyományos tűzijátékkal fejeződött be augusztus A Modern Városok Program keretében tervezett turisztikai fejlesztések kapcsán vettem részt egyeztetésen a Miniszterelnökségen. - Dániel Zoltán alpolgármester részt vett a Zenthe Ferenc Színház évadnyitó társulási ülésének nyilvános sajtótájékoztatóján, valamint köszöntötte Gerhó Pálné 90 éves szépkorút augusztus Az oktatás területén tervezett fejlesztések kapcsán előbb az Óbudai Egyetem vezetőségével, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőivel tárgyaltam augusztus Vállalkozókkal egyeztettem az Erzsébet tér, valamint a Múzeum tér térkövezetének garanciálisan elvégzendő munkálatai kapcsán, majd a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány képviselőivel tárgyaltam. - Huszár Máté alpolgármester fogadónapot tartott a Városházán augusztus A Vásártéren praktizáló háziorvosokkal tárgyaltam, majd a Virágos Magyarország verseny képviselőjét fogadtam a Városházán. 2
3 2017. augusztus Dániel Zoltán alpolgármester megnyitotta a Botos Boksz Gálát a Fő téren augusztus Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése ülésezett. - A Salgótarjáni Tankerületi Központ vezetőségével tárgyaltam augusztus A Modern Városok Program kapcsán a város egyházi életének, illetve intézményeinek fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban hívtam össze egyeztetést. Ezt követően tárgyaltam a Magyar Magánvasút Zrt. képviselőjével, valamint a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-vel és a Coop-pal egyeztettem egy üzlethelyiség esetleges újranyitásáról, majd a Csillag Szolgáltatópont épületében lakossági fórumot tartottunk a tervezett átmeneti férfi hajléktalanszálló kapcsán augusztus Dániel Zoltán alpolgármester a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén köszöntötte az intézmény elsős növendékeit szeptember 1. - Dániel Zoltán alpolgármester részt vett a Forgách és a Somlyó városrészben tartott bányásznapi koszorúzási ünnepségeken szeptember 2. - Dániel Zoltán alpolgármester emlékező beszédet mondott a bányásznapi ünnepségen a Targos István emlékszobornál Baglyasalján szeptember 4. - A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nógrád Megyei Szervezete által rendezett bányásznapi megemlékezésen vettem részt szeptember 5. - A Salgótarjáni Foglalkoztatási Paktum Irányító Testületi ülésén, majd a Paktum soron következő fórumán vettem részt, melynek középpontjában a TOP ST Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségben Foglalkoztatási együttműködés Salgótarjánban elnevezésű projekt állt. - Huszár Máté alpolgármester részt vett a Belvárosi Nőklub évadnyitó rendezvényén a Beszterce-lakótelepi Tagiskolában szeptember 6. - Az öblösüveggyártás újraindításáról tárgyaltam egy helyi vállalkozóval. - Huszár Máté alpolgármesterrel a Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete által szervezett klubfoglalkozáson vettem részt, ahol tájékoztattam a résztvevőket városunk fejlesztési tervei kapcsán. - Dániel Zoltán alpolgármester fogadta Volom Andrást, az ENSZ ifjúsági nagykövetét, akivel Salgótarjánt érintő ifjúsági kérdésekről tárgyalt. 3
4 2017. szeptember 7. - A Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. által szervezett 100 évesek a Szilvás-kői barlangok elnevezésű konferencián köszöntöttem a résztvevőket, majd a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. egyik vezetőjével tárgyaltam. - Dániel Zoltán alpolgármester részt vett a Regionális Nyugdíjas Ulti- és Römiverseny megnyitóján, valamint a Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Rt. és az SBTC Sport Kft. közös sajtótájékoztatóján szeptember 8. - Az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely Ünnepélyes tanévnyitóján köszöntöttem a résztvevőket. - Dániel Zoltán alpolgármester köszöntő beszédet mondott és részt vett Tanévnyitó Fesztivál és a Kéklámpás Nap programjain, valamint a hagyományos esti futáson szeptember Testvérvárosunk, Besztercebánya meghívására Tóthné dr. Kerekes Andrea jegyzővel, illetve Egyed Andrásné irodavezetővel részt vettem a hagyományos Radványi vásáron szeptember 9. - Az alpolgármesterek részt vettek a Marschalkó Zsolt emléktornán a Városi Sportcentrumban szeptember A Stop Shop Magyarország képviselőivel tárgyaltam, majd a Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztések kapcsán a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársaival tartottam területbejárást. - Huszár Máté alpolgármester köszöntötte Megyeri Sándorné 90 éves szépkorút szeptember Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése rendkívüli ülést tartott. - A Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás régiósításával kapcsolatos egyeztetésen vettem részt Hatvanban. - Huszár Máté részt vett a Palóc Nők Fesztiválja elnevezésű rendezvényen a SITI-ben szeptember A Modern Városok Program keretében megvalósulandó fejlesztések kapcsán az öblösüveggyártás, a duális képzés, az új onkológiai központ, az új városi sport- és rekreáció központ, a Kercseg-lapos felé vezető út felújítása, valamint a Fő tér és a városközpont rehabilitációjának témájában hívtam össze egyeztetést. - Dániel Zoltán alpolgármester részt vett a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által szervezett Társadalmi integráció a kistelepüléseken elnevezésű workshop-on szeptember A tervezett onkológiai központtal kapcsolatosan egyeztettem az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Ellátórendszer Működtetéséért Felelős Helyettes Államtitkárságának képviselőivel Budapesten. - Dániel Zoltán alpolgármester fogadónapot tartott. 4
5 2017. szeptember Az önkormányzatunk, illetve a Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság által, a 67. Bányásznap alkalmából rendezett koszorúzási ünnepségen mondtam ünnepi beszédet, majd délután lakókörnyezetünk megtisztítása érdekében Huszár Máté alpolgármesterrel a TeSzedd program keretében szemétszedési akciót szerveztünk választókerületeinkben. II. Adatszolgáltatás a Közgyűlés szeptember 26-i ülésére a polgármesteri tájékoztatóhoz Az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodási rendjéről szóló 23/2013.(IV.25.) Ör. számú rendelet 15. bekezdése határozza meg a polgármester számára a Közgyűléstől átruházott hatáskörben meghozható döntések körét. A hatáskörrel élve augusztus hónapban az 5 millió Ft egyedi értékhatárig az alábbi forgalomképes ingatlanok elidegenítése történt meg. Jelleg / Helye Hrsz. Terület (össz) m 2 Tulajdoni hányad Darabszám Összesen bruttó Ft egyéb helyiség 3100 Salgótarján, Losonci út /1/A/5 4 1/ ,- Ft Összesen: ,- Ft Salgótarján, szeptember 15. Fekete Zsolt polgármester 5
Polgármesteri Tájékoztató. a október 17. napjától november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól
Polgármesteri Tájékoztató a 2017. október 17. napjától 2017. november 20. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. október 17. napjától
Polgármesteri Tájékoztató. a június 17. napjától augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól
Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától 2017. augusztus 18. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. június 17. napjától
Polgármesteri Tájékoztató. a február 04. napjától március 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól
Polgármesteri Tájékoztató a 2017. február 04. napjától 2017. március 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2017. február 04. napjától
Polgármesteri tájékoztató
1 Polgármesteri tájékoztató a 2015. szeptember 14. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól I. 2015. szeptember 14-én frakció ülést tartottunk. Dániel Zoltán alpolgármester összehívta
Tájékoztató a december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól
Tájékoztató a 2015. december 7. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 2015. 12.07. - A hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett programot nyitottam meg, ahol filmvetítéssel
Polgármesteri tájékoztató
1 Polgármesteri tájékoztató a 2015. június 16. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 2015. június 17-én Fekete Zsolt alpolgármester tartotta fogadónapját a Városházán. A Szakembereket
Polgármesteri Tájékoztató. a június 12. napjától augusztus 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól
Polgármesteri Tájékoztató a 2018. június 12. napjától 2018. augusztus 17. napjáig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 1 Polgármesteri Tájékoztató a 2018. június 12. napjától
Polgármesteri tájékoztató a tól ig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól
Polgármesteri tájékoztató a 2016.06.18-tól 2016.09.15-ig eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól 06.19. - Emlékező beszédet mondtam a Salgótarjáni Zsidó Hitközség által, a holokauszt
33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,
Polgármesteri tájékoztató
Polgármesteri tájékoztató a 2014. október 29. óta eltelt időszak fontosabb eseményeiről, közérdekű tárgyalásairól I. Október 29. Megalakult Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése, ezen a napon az első
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.
J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ a 2009. szeptember 15-től eltelt időszak fontosabb eseményeiről és közérdekű tárgyalásairól
POLGÁRMESTERI TÁJÉKOZTATÓ a 2009. szeptember 5-től eltelt időszak fontosabb eseményeiről és közérdekű tárgyalásairól I. 2009. szeptember 8. Tanévnyitó Fesztivál Dr. Juhász Tibor alpolgármester képviselte
2-54/2016. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 2-54/2016. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. NYILVIÍNOS ÜLÉS napirendje. A döntéshozatal egyszerű többséget igényel!
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGIÍRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent ls/ván tér 7. lk/o sz.: I. 341-812008. E/oodó: Opauszki Zoltán Mell.: Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66)
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Püspökladány Város Alpolgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 2. sz. napirendi pont 37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott
Maroslele Község Polgármesterétől
Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató
51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!
28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/656-1/2015/I Üi.: Varga Erika Tárgy: Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére
Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a köznevelési intézmények állami működtetésbe vételével összefüggő megállapodás módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 8139/2017. Javaslat a köznevelési intézmények állami működtetésbe vételével összefüggő megállapodás módosítására A nemzeti köznevelésről szóló 2011.
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére
10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 12952/2017. Javaslat a Salgótarján testvérvárosaiból meghívott művészek részvételével megrendezett XXII. Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep támogatására
2015. április 30-án (csütörtökön) órára
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését a 2011. évi CLXXXIX. tv. 45. -ában foglalt jogkörömben eljárva a Városháza I. emeleti Dr. Förster Kálmán
2016. szeptember 27-én (kedd) 9.00 órára
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere M E G H Í V Ó Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését a 2011. évi CLXXXIX. tv. 45. -ában foglalt jogkörömben eljárva a Városháza I. emeleti Dr. Förster Kálmán
JEGYZ Ő KÖNYVI KIVONAT
Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZ Ő KÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2012. április 04-én (szerdán) 15,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Iktatószám: 10197/2017. Javaslat a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása által ellátott szociális és gyermekjóléti feladatok átadásához kapcsolódó
JAVASLAT. alapítványnak történő forrás átadásról
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 3. sz. napirendi pont 51-20/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: JAVASLAT alapítványnak történő forrás átadásról Készült: A Közgyűlésének 2014. március
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E
Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,
Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 24. NAPIREND
Heves Megyei Közgyűlés 2017. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2017. február 24. NAPIREND 1. Elnöki jelentés Jogi és Szervezési Osztály vezetője 2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2016.
XXVII. évfolyam 6. szám november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA
XXVII. évfolyam 6. szám 2017. november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
VÁROSÜNNEP Rudabánya
VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere Szám: 33367/2013. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére A szabad vállalkozási zónák kedvező feltételeket és kedvezményeket biztosítanak
NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére
NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Beszámoló a polgármester és az alpolgármesterek fontosabb tárgyalásairól, valamint
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Püspökladány Város Alpolgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Szám: /2013
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Szám: 2047-16 /2013 Javaslat Salgótarján, külterületi 040 helyrajzi számú ingatlan 980 m2 területrészének
Városgazdálkodási Bizottság ülését november 16-án órára összehívom. Az ülés helye: Városháza Rendezvényterem,
Városgazdálkodási Bizottság ülését 2016. november 16-án 09.00 órára összehívom Az ülés helye: Városháza Rendezvényterem, Napirendek: Tájékoztató 1./ Tájékoztató a Piaccsarnok üzemeléséről (VGB) Előadó:
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba) Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POL GÁR.MESTERÉTŐL Békéscsaba) Szent István tér 7. Ikt. sz.: I.337-7/2015. Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66) 523-804 MEGHÍVÓ A Magyarország helyi önkormányzatairól
Tisztelt Képviselő Úr!
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére
1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének
51-63/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 51-63/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott
2-70/2016. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 2-70/2016. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Püspökladány Város Alpolgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének II. félévi M U N K A T E R V E
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. II. félévi M U N K A T E R V E A Közgyűlés 2010. május 25-ei ülésére! Augusztus 26. Az előterjesztések elkészítésének és leadásának határideje: augusztus
Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól
GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól
A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.
51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics
J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 13200-1/2019. J a v a s l a t családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/339-1/2015/I. Ea: Paksi Pauletta Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/338-1/2015/I Üi.: Varga Erika Tárgy: Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Robert Leeb terem.
Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal Szentgotthárd 160-21/2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. július 12-én 9: 01 órakor megtartott
KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Döntés a törökországi Çanakkale
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ügyiratszám: 40.253-6/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 28- án, a Sopron, Ferenczy János u. 2. szám alatt tartott rendkívüli
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2012. május 02-án (szerdán) 15,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat
VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.
VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. április 1-jén
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február
M E G H Í V Ó. Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése január 21-én (csütörtök) 9,00 órai kezdettel nyílt ülést tart, melyre meghívom
DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Dunaújváros, Városháza tér 1. (06-25) 544-312 E-mail: csernagabor@pmh.dunanet.hu M E G H Í V Ó Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. január 21-én (csütörtök)
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,
KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE JANUÁR 30. - A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban igazgatási szünet elrendelése - A Polgármester beszámolója átruházott hatáskörben
35/2019. (III.27.) PEÜB
K I V O N A T és Ügyrendi Bizottság 2019. március 27-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 21-i ülésére
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 21-i ülésére Tárgy: Tájékoztatás a Duna-Tisza Köze hulladékgazdálkodása jövőjéről Szándéknyilatkozat a Duna-Tisza Közi
Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy-terme.
J E GY Z Ő K Ö NY V 2016. november 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Szám: KOZP/1264-19/2016. Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti
Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. október 24-én 12.00
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK II. FÉLÉVI MUNKATERVE
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016. II. FÉLÉVI MUNKATERVE 2016. szeptember 22. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Előterjesztő: Szociálpolitikai Osztály vezetője
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére
Tárgy: Szent Lázár Alapítvány kérelme a Békés, Petőfi u. 35. szám alatti ingatlan hasznosítására vonatkozóan Előkészítette: Holopné dr. Sztrein Beáta osztályvezető-helyettes Gazdasági Osztály Véleményező
JELENTÉS. A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
JELENTÉS A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Képviselő-Testület 176/2018. (V. 30.) ÖNK-I határozata (Határidő: 2018.12.31.) Tárgy: Malomszögi tervezési munkák elvégzésére kivitelező kiválasztásáról
ELŐTERJESZTÉS. Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 3-i ülésére. Tárgy:
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 3-i ülésére Tárgy: A városi rendezvénynaptár módosítása Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette:
50-65/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 50-65/2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2012. február 29-én (szerdán) 15,00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat
Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve
Melléklet a 78/2018. (XII. 14.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2019. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2019. január 25. 1. Tájékoztató Heves megye lakosságának egészségi állapotáról
3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35.
P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 F a x : ( 0 6-3 2 ) 4 6 0-9 1 8 E - m a i l :forum@paszto.hu Száma: 1-126/2015. A döntés meghozatala
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének év II. félévi MUNKATERVE
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2016. év II. félévi MUNKATERVE Elfogadva a 100/2016. (VI. 9.) önkormányzati határozattal. 1. oldal, összesen: 5 SZEPTEMBER 22. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének
M E G H Í V Ó. Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének évi 4. rendes ülését április 09-én (szerda) órára
M E G H Í V Ó Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. évi 4. rendes ülését Napirend: 2008. április 09-én (szerda) 14 00 órára hívom össze. A képviselő-testület ülését a Józsefvárosi
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2010. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2010. február 5. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében
Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére
62-5/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Valamennyi Bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2018. év I. félévi üléstervére és a 2018.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2013. június 26. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Hercegfalvi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 04-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 04-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 41/2017. (V.4.) Hulladékszállítási közszolgáltatási szerződések
Tájékoztatási kötelezettségemnek az alábbiakban teszek eleget: Az előző beszámoló óta az alábbi események, intézkedések történtek:
B e s z á m o l ó Mágocs Város Képviselő-testületének 2016. március 29-i ülésére. Tárgy: Tájékoztató a két ülés közötti időben történt eseményekről, tett intézkedésekről, átruházott hatáskörben hozott
Keszthely Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatások
személy/szervezet célja 1 és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás 82 638 Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, házisegítségnyújtás 2 Z.M.Rendőrfőkapitányság 800 3 4 Északnyugat Magyarországi Közlekedési
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi munkatervére Ózd, 2016. december 15. Előkészítő: Jegyző Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről I. 102/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi