É l e t ü n k. Szentmihályi. A pápai zászló február
|
|
- Klaudia Király
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szentmihályi É l e t ü n k A RÁKOSSZENTMIHÁLYI PLÉBÁNIA LAPJA február A pápai zászló A mai pápai állam lobogóját június 7-én fogadta el az újonnan létrejött Pápai Állam. (Korábban a Pápai Államot egy bíbor és arany színű lobogó szimbolizálta, amely alakjában és felosztásában is a maira hasonlított.) A pápai zászló négyzet alakú, és függőlegesen osztott. A rúdhoz közelebbi része sárga (arany), a másik pedig fehér (ezüst), ez utóbbinak közepét díszíti a pápai jelvény, amelyet három motívum alkot, a tiara, két egymást keresztező kulcs, valamint egy vörös zsinór. A jelvény felső részében látható a pápai tiara. A koronák hármas száma a XVI. századi koronázási szertartás szavai szerint arra utal, hogy a római pápa a fejedelmek és királyok atyja, a világ ura és Krisztus földi helytartója. Az egymást keresztező arany és ezüst színű kulcs a Vatikán szimbolikájában igen fontos momentum. A kulcsok az oldás és kötés hatalmát, azaz Péter utóda joghatóságának teljességét szimbolizálják (vö. Mt 16,19: Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is. ). A címertani baloldalon lévő aranykulcs a lelki, a jobboldali ezüstkulcs pedig az evilági kormányzati hatalmat jelképezi. A zászló
2 2 Szentmihályi Életünk sárga és fehér sávjai is a két kulcsra utalnak. A kettőt vörös zsinór köti össze, ami a kétfajta hatalomnak a pápai hivatalban megvalósuló egységét ábrázolja. Ugyanezt a szerepet tölti be a kulcsok fejénél a tiara hátsó szalagja is. A kulcsok keresztet mintázó tollazata pedig Krisztus megváltó művére utal. A Vatikán állam és a Szentszék fogalma is mást takar. Míg az elsőt egy apró, európai állam jelölésére használják, a Szentszék kifejezés utal az egyház egésze feletti hatalomra, és arra, hogy a pápa nem csupán a fél km²-es államon uralkodik, hanem az egész katolikus világon. Emiatt amikor a pápa egyetemes hatalmáról van szó, akkor a két kulcs helyet cserél, és az ezüst kulcs fogója bal felől látható. Forrás: hirek/papai-jelvenyek, ill. A_Vatik%C3%A1n_z%C3%A1szlaja Szentmihályi Esték - A Szent Korona keresztény üzenete címmel tart előadást vitéz, lovag Mireisz Tibor Helyszín: Szent Mihály Plébánia közösségi terme Cím: Budapest XVI., Templom tér 3. Időpont: március 9. szombat 16 óra Az előadás bemutatja az alternatív kutatás eredményeit, megismerteti a Szent Koronával a hallgatóságot, annak tárgyi és szakrális mondanivalójával, üzenetével együtt. Ha az idő engedi röviden kitérünk a koronázási klenódiumok öszszességére és a Szent Korona Tan alapjaira is. H. Szabó Sándor felvétele Szervező: Kovász Egyesület Támogató: XVI. kerületi Önkormányzat
3 Szentmihályi Életünk 3 Kedvenc verseimből - Áprily Lajos - Imádkozom: legyek vidám Én Istenem, legyek vidám, hogy házamat vidítni tudjam. Mosolyogjak, ha bántanak és senkire se haragudjam. Arcom ne lássa senkisem bánkódni gondon és hiányon. Legyen szelíd vasárnapom, ha mosolyog a kisleányom. Én Istenem, legyek vidám, ma minden gondot tűzre vessek. Nyujtsam ki kincstelen kezem s szegényen is nagyon szeressek. Tudom, sokat bűvölt a gyász, a hollós téli bút daloltam. A bátrakkal hadd mondom el: panaszkodtam, mert balga voltam. Én Istenem, legyek vidám, ujjongjon újra puszta lelkem, mint rég, mikor falum felett az első forrásvízre leltem. Ködökbe csillanó sugár, víg fecskeszó bolond viharban, tudatlan gyermekhang legyek a jajgató világzavarban. Derű: Az óvónő a gyerekek között sétálgat és nézi mit rajzolnak. Odaér az egyik kislányhoz aki szorgalmasan dolgozgat és megkérdezi tőle, mit rajzol. "Istent rajzolom" válaszolja a kislány. Az óvónő megáll és azt mondja neki: "De hát senki nem tudja hogyan néz ki az Isten". A kislány gondolkodás nélkül válaszol: "Hamarosan megtudod".
4 4 Szentmihályi Életünk Plébániai hirdetések Örömmel értesítem a kedves testvéreket, hogy a héten megtörtént a plébániánkon tervezett bérmálás időpontjának rögzítése. Eszerint május 12 -én az esti szentmisében részesíti a bérmálás szentségében Dr. Erdő Péter Bíboros úr a bérmálásra jelentkezetteket. Az ő felkészülésük folyik, a foglalkozások csütörtökön vagy hétfőn vannak este ½ 7-kor. Az elsőáldozásra készülő gyerekek számára is megkezdődik a közvetlen felkészülés. Vasárnaponként a 9 órai szentmisére várjuk őket, a szentmise után a plébánia nagytermében lesz számukra foglalkozás, míg a szülők az ebédlőben beszélgetnek, kérdéseikre választ kapnak. Az első gyónás, illetve beöltözés ápr. 6-7-én, az első áldozás pedig május 19-én lesz. Megkezdődik az idén házasságra készülő fiatalok számára a jegyeskurzus. Hétfőnként este 7 órától lesznek foglalkozások, beszélgetések a házasság kérdéskörében. Irány Amerika! - Egyházközségi bál képekben
5 Szentmihályi Életünk 5 Lapzártakor zajlott az egyházközség farsangi bálja, melynek bevételét az Egyesült Államokban szervezett 24. cserkészvilágtalálkozóra készülő 5 cserkészvezető útiköltségére fordítják. Több tucat cserkész, és egyéb szervező, harminc táncos, megannyi szereplő és a Quo Vadis zenekar gondoskodott a vendégsereg szórakoztatásáról. Említsük meg név szerint Csécsei Krisztit, aki mindezt összefogta, mozgatta. Köszönjük mindenkinek!
6 6 Szentmihályi Életünk Hónap szentje - Szent Dorottya Február 6. szűz és vértanú, meghalt Cézárea (Kappadókia), 4. század eleje Legendája szerint egy cézáreai család leánya volt. Szépsége, okossága, alázatossága és szűzi tisztasága közismert volt. Diocletianus-féle üldözés idején a császár megbízottja, Sapritius felszólította őt bálvány-áldozatra. A lány azt válaszolta: Ítéld meg magad, vajon a földi császárnak kell-e engedelmeskedni vagy a mennyeinek?'' Sapritius figyelmeztette, hogy gyorsan mutassa be az áldozatot, különben el nem kerüli a kínokat. Dorottya azonban, aki csak a bűntől félt, ezt válaszolta:,,kínzásaid rövid ideig tartanak, a pokol tüze ellenben, mely osztályrészem lenne, ha hallgatnék szavadra, örökké tart. Balgaság volna a rövid ideig tartó szenvedés elkerülésére örökké tartó kínokba rohanni. Sapritius félbeszakíttatta a kínzást, nehogy a hallgatók is kedvet kapjanak a kereszténységhez. Rábízta Dorottyát két nőre, Krisztára és Kallisztára, akik korábban keresztények voltak, de megtagadták hitüket, hogy tántorítsák el hitétől. Ők mindent elkövettek, de Dorottya okosan megfelelt minden érvelésükre. Egy idő múlva Sapritiusnak megvallották, hogy nem tudták elcsábítani Dorottyát, ők maguk is újra keresztények lettek. Sapritius fölháborodásában azonnal máglyán elégettette Dorottya szeme láttára a két hitvallót. Ezután újra kínoztatni kezdte Dorotytyát, végül fővesztésre ítélte. Amikor Dorottyát a vesztőhelyre vitték, a menettel találkozott egy Teofil nevű ifjú. Csúfolódva mondta Dorottyának, hogy ha majd megérkezik Jegyeséhez, kinek országában mindig tavasz van, küldjön neki rózsát és almát. RomKat.ro fotója A kivégzés előtt imádságba merült, s egyszerre megjelent egy kisgyermek három kinyílt rózsával és három almával. Dorottya megkérte:,,vidd el ezt Teofilnak és mondjad: Dorottya küldi neked Jegyesének kertjéből''. Ezután lefejezték.
7 Szentmihályi Életünk 7 Teofil épp diáktársainak hencegett azzal, milyen szellemesen élcelődött a kivégzésre vitt Dorottyával, amikor megjelent a kisfiú, s egy kosárban átadta neki Dorottya ajándékát. Mindnyájan ámultak a rózsákon és az almákon, mert február lévén Kappadókiában ilyet nem lehetett találni. Teofilt ez annyira megrendítette, hogy hamarosan keresztény lett és megvallotta hitét társainak. Később Sapritius őt is kivégeztette. nyomán Baczó Tamás Urunk Istenünk! Őrizd meg papjainkat, szerzeteseinket szent szíved oltalmában! Add, hogy minél több híved segítse őket nehéz munkájuk végzésében a Te nagyobb dicsőségedre! Add, hogy növekedjék Hozzád való hűségük és szeretetük! Áldd meg gazdag terméssel munkájukat, hogy minden teremtett lélek megismerje az erkölcsös élet útját és kövesse tanításaidat! Humormorzsák: Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának. Minek a mértékegysége a kísértet per négyzetméter? A lidércnyomásnak. Háromféle matematikus van: az egyik tud számolni, a másik nem. Ketten jöttek az erdőből. Az egyik futva, a másik medve. Szentmihályi Életünk A Rákosszentmihályi Római Katolikus Plébánia lapja Főszerkesztő: Petrovics Sándor, petrovics.sandor1@t-online.hu (Tördelő)szerkesztő: Baczó Tamás Plébánia: 1161 Budapest, Templom tér 3. Telefon/Fax: Weboldal: A következő szám megjelenése áprilisban várható. Cikkeket, anyagokat a petrovics.sandor1@t-online.hu és a baczot@gmail.com címre várjuk, köszönettel.
8 8 Szentmihályi Életünk Közelmúlt eseményei: Pásztorjáték, és Szállást keres a Szent Család A fotóért köszönet Káli Csabának előző nap házaigazdája a Szent Család képét. Ott a látogatók és a házigazdák közösen imádkoztak és elmélkednek a Karácsony szent üzenetéről. Reméljük még többen be tudnak kapcsolódni ebbe a szép, és adventi felkészülésünket szolgáló kedves hagyományba! Kossuth Zsóka kezdeményezésére szép hagyományt elevenített fel több templomhoz tartozó család. December során több estén a Szállást keres a Szent Család ádventi ájtatosságot imádkozta a családok apraja-nagyja. Mindig egy másik családhoz vitte az Hálaadó lelki nap lesz a Szeretetláng kegyelmeiért március 16-án óráig a Rákosszentmihályi Plébániatemplomban Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Tolvaj Endréné Irénke; Telefon: A hívek figyelmébe ajánljuk a plébánia honlapját, ahol a legfontosabb hirdetések, programok naprakészen olvashatók: rakosszentmihaly.hu
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben
Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz
Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
Hittan tanmenet 3. osztály
Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján
A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja
A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS
HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Tételek hittanból (2016. május 20.)
Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
Hogyan jött létre a kiállítás?
Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.
Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet
Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban
HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
Imádkozom: legyek vidám
2015. szeptember Áprily Lajos Imádkozom: legyek vidám Én Istenem, legyek vidám, hogy házamat vidítni tudjam. Mosolyogjak, ha bántanak és senkire se haragudjam. Arcom ne lássa senkisem bánkódni gondon és
BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova
BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.
Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI
2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján
Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban
MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm.
MISEREND (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. Dec. 26. Hétfő Karácsony 2. napja/szent István vrt. 9.30 Nm. Dec. 27. Kedd 7.30 Makrányi Antal; Id. Mátyók András
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
Megújult az egyházközségi honlap
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.
H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet
Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat az Apátfalvi archaikus népi imák települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Csapó Jánosné 2. A
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött
Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.
SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére
1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének
Éves munkaterv 2011/2012
Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ
HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez
Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?
A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János
Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)
Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden
HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!
HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a
Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!
Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk
p_p_r = sz_kr_ny = f k = _b_ly_ = k_l_p = dr_g_k_ = festékpötty Varga Julcsa zokni kisfiú Föld lyuk Mikkamakka Tejút Okker Ultramarin
1. Elérhető pontszám:10x2=20 pont 2. Időtartam: 4 perc Elérhető pontszám:6x2+1=18 pont Húzzátok a megfelelő mesecímhez a szavakat! A Kék meg a Magánhangzó-nyomozó. Írjátok a szavakat az egyenlőségjel után,
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS
2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
2017. évi programjaink
2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
A helyes istentiszteletről 1
A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
Wittinger László: Passiójáték
Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.
A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.
Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban
Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé
III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,
Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv
Függelék: Katolikus hittan kerettanterv Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Hittan 1-4. évfolyam H I T T A N 1. é v f o l y a m Célok és feladatok A foglalkozások segítsenek feldolgozni
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)
VOLT EGYSZER, LESZ EGYSZER (Was Albert nyomán)... Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek,
2. A hitoktatás struktúrája
2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a