Óriási sikerek a Zrínyi matematika versenyen
|
|
- Alajos Szabó
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Óriási sikerek a Zrínyi matematika versenyen március 12-én Sajószentpéteren volt a Zrínyi matematika verseny eredményhirdetése. A megyében közel 2000 diák vett részt a versenyen, ebből évfolyamonként az első 20 legjobb eredményt elérő diákot, összesen ezen a napon 153 diákot jutalmaztak. Iskolánk tanulói az alábbi eredményeket érték el: 9. hely: Brunczel Ágota 2.a 14. hely: Papp Zsombor Sólyom 4.a 16. hely: Kis Vencel 5.a 17. hely: Brunczel Annamária 4.a 20. hely: Molnár Márton Ádám 5.b A sikerekhez szívből gratulálunk! Matematika munkaközösség
2 Matematika verseny A Szent László Gimnázium által megrendezett Hancsók Kálmán matematika versenyen iskolánk tanulója, Krasznai Dániel (8.a) 4. helyezést ért el. Könyvjutalomban és oklevélben részesült. Gratulálunk! A versenyre 11 iskolából érkeztek 8-12 évfolyamos tanulók. Fehérvári Dénesné
3 Zrínyi Ilona matematikaverseny Iskolánkból szép számmal vettek részt a Zrínyi Ilona matematikaversenyen. A Mategye Alapítvány által közölt listán az évfolyamonkénti csapatverseny eredményei: 4. osztály: 10. helyezés (42 iskolából) 5. osztály: 10. helyezés (40 iskolából) 6. osztály: 12. helyezés (38 iskolából) 7. osztály: 12. helyezés (33 iskolából) 8. osztály: 11. helyezés (24 iskolából) A szép eredményekhez minden induló tanulónak gratulálunk! Fehérvári Dénesné munkaközösségvezető Zrínyi Ilona Matematikaverseny Molnár Márton Ádám 4.b osztályos tanuló a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei/körzeti fordulón az előkelő 12. helyezést érte el. Ezzel saját korosztályában ismételten elnyerte városunk legeredményesebb versenyzőjének járó oklevelet, melyet március 7-én Sajószentpéteren vehetett át.
4 A szép eredményhez gratulálunk! Tóthné Csirmaz Márta osztályfőnök Varga Tamás matematika verseny A Varga Tamás Matematikaverseny első fordulóján eredményes szerepelt, így a megyei fordulóba jutott Szemán Szilvia 8. osztályos tanuló. Felkészítő tanár: Fehérvári Dénesné Gratulálunk, további jó versenyzést kívánunk!
5 Matematika verseny Iskolánkban lezajlott a már hagyományos Dugonics András matematika verseny. Az első fordulót sikeresen vették és a 2. fordulóba jutottak a következő tanulók: Molnár Márton Ádám 4.osztály Felkészítő tanár: Tóthné Csirmaz Márta Csörgő Csilla Lilla 5. osztály Csótó Laura 5. osztáy Bodnár Linda 5. osztály Demeter Barnabás 5. osztály Molnár Lilla 5. osztály Karuczka Zsolt 5. osztály Nagy Leila 5.osztály Sipeki László 6.osztály Kriston Gergely 6.osztály Nagy István 6.osztály Ács Gergő 6.osztály Dávid Dorka 6.osztály Kardos Zsófia 6.osztály Kovács Blanka 6.osztály Mészáros Kristóf 7. osztály Máté Bálint 7.osztály Jacsó Virág Laura 7.osztály Szabó Zétény 7.osztály Farkas Zalán 8.osztály Gál Benjámin 8.osztály Szemán Szilvia 8.osztály Mizser Ramóna 8.osztály Hazadi Erika 8.osztály
6 Krasznai Dániel 8.osztály Juhász Attila 8.osztály Barzsó Réka 8.osztály Gyenes Balázs 8.osztály Takács Rebeka 8.osztály Novák Péter 8.osztály Titkó Flóra 8.osztály Bencsik Bianka 8.osztály Molnár Gábor Lőrinc 8.osztály Mező Bence 8.osztály Felkészítő tanáruk: Fehérvári Dénesné További jó versenyzést kívánunk! Zrínyi Ilona Matematikaverseny A Zrínyi Ilona Matematikaverseny Borsod-Abaúj-Zemplén megyei/körzeti fordulóján 10 város 15 iskolájának 2316 tanulója vett részt. A mi iskolánkat 52 fő képviselte. A versenyen évfolyamonként 20 helyezettet díjaztak. Mezőkövesdről egy tanuló kapott meghívást március 7-én Sajószentpéterre, hogy átvegye városunk legeredményesebb versenyzőjének járóoklevelet. Molnár Márton Ádám, iskolánk 3.b osztályos tanulója az előkelő 8. helyezést érte el. A szép eredményhez gratulálunk! Tóthné Csirmaz Márta osztályfőnök
7 Matematika versenyeredmények A Neumann János Gimnázium által meghirdetett matematika versenyen több, mint 80 tanuló közül 2. helyezést ért el Nagy Márton 8.a osztályos tanuló, amiért oklevélben részesült. A hagyományokhoz híven lezajlott a katolikus iskolák közötti Dugonics András matematika verseny 1. fordulója. Szép számmal
8 versenyeztek iskolánk tanulói. A 2. fordulóba a következő tanulók jutottak: 4. osztály: Kertész Daniella 5. osztály: Kriston Kornél, Sipeki László, Dohány Tímea, Kardos Zsófia, Szilágyi Berill, Dobos Gergely, Nagy István 6. osztály: Kaló Attila, Pajtók Csanád, Mészáros Kristóf, Jacsó Virág Laura, Sepsi Boglárka 7. osztály: Takács Rebeka, Szemán Szilvia, Gyenes Balázs, Krasznai Dániel, Gál Benjámin, Molnár Gábor, Farkas Zalán 8. osztály: Nagy Márton, Nemes Zoltán Árpád, Kalo Kristóf, Lénárt Eszter, Széll Gábor, Ignácz Botond, Agócs Ágoston, Pinczés Csongor, Szilágyi Nikoletta, Nyitrai Boglárka, Juhász Mónika, Sáth Bence, Nyeste Viktória Izabella Eredményükhöz gratulálunk! Zrínyi matematika verseny Szép eredmények a Zrínyi Ilona matematika versenyen!
9 2016. március 7.-én iskolánkból 3 tanuló utazott Sajószentpéterre, hogy átvegyék a legeredményesebb tanulóknak járó rangos Oklevelet. Évfolyamonként több száz tanuló versenyzett, ezért is jelentett nagy örömet számunkra, hogy a Szent István Katolikus Általános Iskola 3 diákja is felsorakozott a díjazottak között, akik: Molnár Márton Ádám 2. osztály Megyesi Bálint 4. osztály Kardos Eszter 8.osztály Iskolánk csapatversenyben a régió nagy számú iskolája között 5. helyezést ért el. Gratulálunk! Matematika versenyek Matematika verseny 1. Varga Tamás matematika verseny A verseny minden évben nagy kihívást jelent a diákoknak, mivel a feladatok összetettek, gondolkodtatóak. A megyei Varga Tamás matematika versenyen osztályos tanuló közül az 5. legmagasabb pontszámot érte el Papp Katalin 8.a osztályos tanuló az osztályos tanuló közül pontszám alapján Ignácz Botond 7.a IX. helyezést
10 Nagy Márton 7.a XI. helyezést ért el. Tanáruk: Fehérvári Dénesné. A kiváló eredményekhez gratulálunk! 2. Zrínyi Ilona Matematika Verseny Nagy örömünkre a Zrínyi Ilona Matematika versenyre iskolánkból 48 tanuló jelentkezett. A versenyen a megyében több száz tanuló mérettette meg magát. Kiváló teljesítményéért az eredményhirdetésre iskolánkból 3 tanulót hívtak be. Molnár Márton Ádám 2.b osztály, Megyesi Bálint 4.a osztály, Kardos Eszter 8.b osztály A három tanulón kívül szépen teljesítettek a következő tanulók: 3. osztály: Kertész Daniella, Gál Boglárka, Koncz Benedek, Brunczel András 4. osztály: Nagy István 5. osztály: Pajtók Csanád, Szajcz Bálint, Mészáros Kristóf, Kaló Attila 6. osztály: Szemán Szilvia, Gyenes Balázs, Gál Benjámin, Farkas Zalán, Krasznai Dániel 7. osztály: Ignácz Botond, Kaló Kristóf, Nagy Márton, Lénárt Eszter, Szabó Viktor 8. osztály: Szilágyi Demetria, Mészáros Lili Gratulálunk! Fehérvári Dénesné munkaközösség-vezető
11 Matematika versenyeredmények A matematika munkaközösség hírei Iskolánkban novemberben megrendezésre került a már hagyományossá vált Dugonics András matematika verseny. A több fordulós versenyt az ország katolikus iskolái között rendezik. Szépen teljesítettek ű, így a második fordulóba is bejutottak a következő tanulók: 5. osztályban Mészáros Kristóf Jacsó virág Pajtók Csanád Szajcz Bálint 6. osztályban Gyenes Balázs Krasznai Dániel Szemán Szilvia Tóth Vilmos 7. osztályban Pincés Csongor Szilágyi Nikolett Agócs Ágoston Szabó Viktor Lénárt Eszter Nemes Zoltán Sáth Kata Ignácz Botond
12 Fodor Balázs 8. osztályban Kardos Eszter Zsámba Éva Szilágyi Demetria Török Kristóf Pap Katalin Pap Máté Godó Ivett Vadászi Virág Hajdú Attila Tóth József Csanád Felkészítő tanár: Fehérvári Dénesné Az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban megrendezett többfordulós matematika versenyen az indulók közül a döntőbe jutott Kertész Antónia (8.a) és Pap Katalin (8.a.) osztályos tanulók. Pap Katalin a versenyen III.. helyezést ért el. Tanáruk: Fehérvári Dénesné. December 1-én került megrendezésre az Országos Varga Tamás matematika verseny. A két órás megmérettetés nagy erőpróbát jelentett a résztvevő tanulóknak, de végig kitartottak. Az 1. forduló eredményei alapján továbbküldhetőek az alábbi tanulók dolgozatai: 7. osztályban Ignácz Botond Nagy Márton Nemes Zoltán Kaló Kristóf 8. osztályban Pap Katalin
13 Tóth Csanád Török Kristóf Kardos Eszter Szilágyi Demetria Tanáruk: Fehérvári Dénesné Gratulálunk! Matematika verseny A Szent László Gimnáziumban megtartott Hancsók Kálmán megyei matematika versenyen 14 induló közül 3. helyezést ért el Bencsik Dalma 8.a osztályos tanuló. A kiemelkedő eredményhez gratulálunk. Fehérvári Dénesné munkaközösség-vezető Országos kompetenciamérés Iskolánk 6. és 8. osztályos tanulói vettek részt 2014-ben az OKM országos kompetenciamérésében matematikából és szövegértésből. Iskolánk tanulói matematikából a járási és az országos átlag fölötti eredményt értek el, csak a 8 osztályos gimnáziumok átlagos eredménye magasabb ennél. FIT jelentés 2014 letölthető: 6. osztály és 8. osztály
14 Matematika versenyek Zrínyi Ilona Matematikaverseny Az egyes évfolyamokon a következő tanulók értek el nagyon szép eredményt. Pontszámukat a mategye.hu honlapon lehet megtekinteni. 3. osztály Megyesi Bálint 4. osztály Mészáros Kristóf, Pajtók Csanád 5. osztály Szemán Szilvia, Krasznai Dániel 6. osztály 7. osztály Szabó Viktor, Nagy Márton, Kaló Kristóf, Lénárt Eszter, Pinczés Csongor, Ignácz Botond, Szél Gábor Pap Katalin, Kardos Eszter, Szilágyi Demetria, Török Kristóf, Mészáros Lili, Tóth Csanád 8. osztály Bencsik Dalma, Kovács Patrik Dugonics András Matematikaverseny A 2. fordulóban a legjobb eredményt érték el: 5. osztály Gyenes Balázs, Takács Rebeka 6. osztály Szél Gábor 7. osztály Kardos Eszter 8. osztály Kovács Patrik
15 Az elért eredményekhez gratulálunk! Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk! Fehérvári Dénesné munkaközösségvezető Versenyeredmények december Szavalóverseny A Szent László Gimnázium által rendezett szavalóversenyen (2014. november 19.) az alábbi eredmények születtek az 5-6. osztályos kategóriában: I. helyezés: Szabó Viktor, 6.a II. helyezés: Titkó Flóra, 5.a Különdíjat kapott: Boldizsár Lilla, 6.a Szépen szerepelt még: Schrádi Viktória, 5.b és Kiss-Csabai Nóra, 5.b Matematika verseny A Katolikus Iskolák közötti matematikaverseny 2. fordulójába jutott: 4. osztály: Mészáros Kristóf, Farkas Róza, Szajer Bálint 5. osztály: Gyenes Balázs, Gál Benjámin, Takács Rebeka, Farkas Zalán, Barta Levente, Hazadi Erika, Krasznai Dániel
16 6. osztály: Lanszki Péter, Nemes Zoltán, Besenyei Ádám, Kaló Kristóf, Széll Gábor, Kiss Hanna Róza, Nagy Márton, Szilágyi Nikolett, Sáth Bence, Szabó Viktor, Agócs Ágoston, Ignácz Botond, Lénárt Eszter 7. osztály: Szilágyi Demetria, Pap Katalin, Kardos Eszter, Zsámba Éva, Panyi Zsuzsanna, Tóth József Csanád, Pap Máté, Varga Péter, Török Kristóf 8. osztály: Szilágyi Miklós, Bencsik Dalma, Kriston Nikoletta, Nagy Mátyás, Vaszilkó Bence, Varga Réka, Kovács Patrik, Juhász Emese, Baracskai Noémi, Kiss-Csabai Dávid, Hodák Kristóf Tehetségkutató verseny Tehetségkutató Vizuális verseny, Eger az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Iskolája szervezésében Fülöp Anna, 8.a I. hely grafika kategória Dósa Noémi, 8.a I. hely fotó kategória Varga András, 8.a III. hely festészet kategória Kiss Marcell, 8.a oklevél kiemelkedő teljesítményért Angol verseny A Szent László Gimnázium által szervezett angolverseny (szövegértési) 6-8. évfolyam 6. évfolyam II. hely Lénárt Eszter, 6.a IV. hely Nyitrai Boglárka, 6.a 8. évfolyam II. hely Dávid Buda, 8.b IV. hely Kis-Csabai Dávid, 8.a IV. hely Varga András, 8.a Szépen szerepeltek még: Széll Gábor 6.a; Kardos Eszter 7.b; Szabó Viktor 6.a; Szilágyi Miklós 8.b; Rajna Eszter 6.a
17 Versenyeredmények Iskolánkban lezajlott a Katolikus Iskolák közötti Dugonics András matematikaverseny. A II. fordulóba a következő tanulók jutottak. Az eredményükhöz gratulálunk, további jó versenyzést és kitartó felkészülést kívánunk. 4. osztály Mészáros Kristóf, Farkas Róza, Szajcz Bálint 5. osztály Gyenes Balázs, Gál Benjámin, Takács Rebeka, Farkas Zalán, Barta Levente, Hazadi Erika, Krasznai Dániel 6. osztály Lanczki Péter, Nemes Zoltán, Besenyei Ádám, Kaló Kristóf, Széll Gábor, Kiss Hanna Róza, Nagy Márton, Szilágyi Nikolett, Sáth Bence, Szabó Viktor, Agócs Ágoston, Ignácz Botond, Lénárt Eszter, Benke Márk 7. osztály Szilágyi Demetria, Pap Katalin, Kardos Eszter, Zsámba Éva, Panyi Zsuzsanna, Tóth József Csanád, Török Kristóf, Pap Máté, Varga Péter 8. osztály Szilágyi Miklós, Bencsik Dalma, Kriston Nikoletta, Nagy Mátyás, Vaszilkó Bence, Varga Réka, Kovács Patrik, Juhász Emese, Baracskai Noémi, Kis-Csabai Dávid, Hodák Kristóf A Bolyai János matematika versenyen kimagasló eredményt ért el, díjazásban részesül Kovács Patrik 8.a osztályos
18 tanuló. Gratulálunk! A Bethlen Gábor történelem versenyen kimagasló eredményt ért el, díjazásban részesült Kis-Csabai Dávid 8.a osztályos tanuló. Gratulálunk! Versenyeredmények május Csecsemőgondozó verseny A területi versenyen iskolánk csapata 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Németi Nikol, Murányi Tímea, Zakar Melinda Simonyi Zsigmond helyesírási verseny országos döntő május 24. A Simonyi Zsigmond Kátrpát-medencei helyesírási verseny országos döntőjénn eredményesen szerepelt Panyi anett 7.b osztályos tanuló 2013/14 Matematika A Zrínyi Ilona matematika versenyen iskolánk legeredményesebb versenyzője Pap Katalin 6.a osztályos tanuló könyvjutalomban
19 részesült. A Katolikus Iskolák matematikaversenyén 2. fordulóba jutott tanulók: 4. osztály Pető Tünde 5. osztály: Ignácz Botond, Krajnyák Barbara, Szabó viktor, Fodor Balázs, Nagy Márton, Besenyei Ádám, Pinczés Csongor 6. osztály: Szilágyi Demetria, Pap Katalin 7. osztály: Szilágyi Miklós, Agócs Laura, Kovács Patrik, Murányi Boglárka Legkedvesebb bibliai történetem rajzpályázat A székesfehérvári Szent István Művelődési Ház által meghirdetett Legkedvesebb bibliai történetem című rajzpályázaton BRONZ minősítésben részesült Ádám Katalin 6.a osztályos és Sepsi Boglárka 3.a osztályos tanuló. Forradalom és szabadságharc 1848/49 verseny Forradalom és szabadságharc 1848/49 megyei történelmi versenyen iskolánk csapata 3. helyezést ért el. A csapattagok: Agócs Laura 7.b, Lázár Endre 7.b, Szilágyi Miklós 7.b
20 Dél-Borsodi Madarak és Fák Napja, Bükkzsérc május 10. Iskolánk csapata IV. helyezést ért el. Csapattagok: Kardos Balázs 8.a, Mezei Mónika 8.a, Barzsó Eszter 8.b Tanulmányi versenyek 2013 ősz-tél december 20.: Így látom a Szent Koronát Így látom a Szent Koronát című rajzpályázaton Lázár Melinda (8.b) és Murányi Tímea (8.b) osztályos tanulók közönségdíjat kaptak. Német nyelvi szavalóverseny december 11. A Szent László Gimnázium német nyelvi szavalóversenyén Krajnyák barbara (5.b) II. helyezést, Juhász Mónika Dóra (5.b) III. helyezést ért el. Jacsó Nikoletta (7.b) különdíjban részesült.
21 Angol nyelvi verseny november november 29-én volt a Szent László Gimnázium angol nyelvi verseny (6-8. osztály) 6. évfolyam (összesen 28 versenyző) Nyeste Luca (6.b) I. hely Pap Liliána (6.b) III. hely Pap Katalin (6.a) 5. hely Zsámba Éva (6.b) 7. hely Kardos Eszter (6.b) 8. hely Szilágyi Demetria (6.a) 9. hely 7. évfolyam (összesen 26 versenyző) Szilágyi Miklós (7.b) 5. hely Kis-Csabai Dávid (7.a) 7. hely 8. évfolyam (összesen 40 versenyző) Mezei Mónika (8.a) 5. hely Dávid Botond (8.b) 10. hely Erős Lúcia (8.a) 12. hely Angol nyelvi verseny november 7. A november 7-én, a miskolci Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és az Oxford University Press szervezélsében megrendezésre került angol nyelvi versenyen Tóth Csanád József (6.a) 1. helyezést ért el.
22 Katolikus iskolák matematikaversenye november Lezajlott a katolikus iskolák közötti matematikaverseny első fordulója. A 2. fordulóba jutottak: 4. osztály: Pető Tünde 5. osztály: Besenyei Ádám, Nagy Márton, Pincés Csongor, Fodor Balázs, Szabó Viktor, Lanczki Péter, Krajnyák Barbara, Ignácz Botond 6. osztály: Szilágyi Demetria, Pap Katalin 7. osztály: Panyi Anett, Agócs Laura, Kovács Patrik, Kriston Nikoletta, Nagy Mátyás, Szilágyi Miklós 8. osztály: Pap Kristóf, Murányi Boglárka Minden tanulónak gratulálunk! Szavalóverseny november A Szent László Gimnáziumban megrendezett szavalóversenyen Szabó Viktor (5.a) I. helyezést, Boldizsár Lilla (5.a) III. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Vasasné Máté Magdolna. Szépen szerepelt még: Nyeste Viktória, Ignácz Botond (5.a), Cserei Szilvia, Kelemen Júlia (6.b). Mi leszek, ha nagy leszek rajzpályázat október A B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ Mi leszek, ha nagy leszek c. rajzpályázatán Művészeti Különdíj elismerésban részesült Gönczi Anna (8.a) és Ádám Éva (6.a) tanuló.
23 Mesemondó verseny szeptember 30. Alsó tagozat I. hely III. hely Különdíj Felső tagozat I. hely III. hely Kardos Zsófia (2.b) Kis-Csabai Nóra (4.b) Titkó Flóra (4.a) Szabó Viktor (5.a) Kardos Eszter (6.b) felk. tanár: Pajor Tamásné felk. tanár: Tóthné Csirmaz Márta felk. tanár: Kovácsné Együd Ilona felk. tanár: Vasasné Máté Magdolna felk. tanár: Kovácsné Együd Ilona
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné
Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár
Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király
Versenyeredmények 2018/19.
Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Tallós Pál Természetismereti Verseny Október Király Eszter 8.o. Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Juhász
Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,
Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.
Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben
s tanév versenyeredményei
2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:
TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017.
TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. Városi Német Csapatverseny (nov. 25.) Holy Fanni, Skrinyár Simon, Dubiel Mercedes, Petrik Áron 3. hely V. Komárom-Esztergom Megyei Tehetségkutató Rajzverseny (nov.
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.
SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / TANÉV
SIÓFOKI BESZÉDES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA VERSENYEREDMÉNYEK 2018 / 2019. TANÉV BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY Megyei döntő: 7. helyezett: Artner Zsombor 5.a Erdei Merse Pál 5.a Orsós Lavínia 5.a Papp Bence
s tanév versenyeredményei
2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b
ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS
ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS PONTS ZÁM NÉV 1. 72 Németh Zsolt I. angol KATEG ÓRIA NYELV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 2. 71 Eke Laura I. angol Kazinczy Ferenc Református
Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.
Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich
Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs
Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.
Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG
Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában
Versenyeredmények a Bálint Sándor Tagiskolában 2016-2017. A, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár "Tavaszébresztő" rajzpályázat "Tavaszébresztő" rajzpályázat "Tavaszébresztő"
Eredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények
Makádi szavalóverseny: 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Novák Réka 1. o Novák Katalin 6. a Székesfehérvár egyházmegyei matematika-sakk verseny: 6. b (sakk) Novák Botond 4. b (sakk) Ádám Barnabás
2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI
2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI ÉS HONISMERETI TANULMÁNYI VERSENY A megyei fordulóban Jakab Fanni II. helyezést ért el, Szabó Miron III. helyezett lett. Az országos versenyen JAKAB FANNI
A verseny neve Kategória Helyezés
Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért
Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.
Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter
Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny
Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.
2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR
2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református
FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés
y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta
OSZTÁLYAINK a 2018/2019-es tanévben
OSZTÁLYAINK tanévben a 2018/2019-es OSZTÁLYAINK a 2018/2019-es tanévben 1.a 1.b 2.a 2.b 3.a 3.b 4.a 4.b 5.a 5.b 6.a 6.b 6.c 7.a 7.b 8.a 8.b Az osztályképeket Koncz László készítette. Az osztályképekre
XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő
Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1
Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek
Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat 2014-15-es tanév - II. félév Iskolai versenyek Angol versmondó háziverseny: 5-. évf.: 1.Kollin Sára 5.b 1.Rózsa Noémi 5.b
V EGYÉNI ÖSSZETETT
ATLÉTIKA TÖBBPRÓBA 2. KORCSOPORT MEGYEI DÖNTŐ MISKOLC 2018.05.07. LÁNY CSAPAT Ispán Panna Réka 5.a Nagy Helga 4.b Filep Zóra 4.b Molnár Teodóra 4.a Farkas Panka 4.a Szabó Hanna 4.a V. 2. testnevelő Bene
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.
OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag
ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ
ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2017. 01. 12. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Káposzta Bence 7.b I. 7-8. évfolyam Bütösi Lili 7.b II. 7-8. évfolyam Kocsis Ildikó
Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár
Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea
Töprengő matematika verseny 2017 eredmények
Töprengő matematika verseny 2017 eredmények 2. évfolyam Helyezés Név Pontszám 1. Szörényi Zalán 25 pont Diósgyőri-Református Általános Felkészítő tanár: Fojtánné Miszkusz Szilvia 2. Gnándt Gergő 23 pont
"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola
"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló
ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő
ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG
Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019.
Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019. Iskola neve: Lázár Vilmos Általános Iskola NÉV Oszt. Verseny megnevezése Kategória Főv./Orsz. Helyezés Felkészítő neve Biró Barna 8. KERÜLETI MEZEI FUTÓVERSENY
Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY
CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli
HERMAN OTTÓ GIMNÁZIUM VERSENYEREDMÉNYEK 09/10. OKTV eredmények
OKTV eredmények Verseny megnevezése Helyezés Tanuló neve Osztálya Felkészítő tanár Spanyol nyelvi OKTV I. kategória 4. Képes Zita 12/2 Baena Moreno Francisco José Fizika OKTV II. kategória 5. Kaposvári
Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.
Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,
11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM
I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint
3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás
Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin
FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ
FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ 031530 VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010-ES TANÉV MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM GÁRDONYI GÉZA MEGYEI VERS-, PRÓZA-, MESEMONDÓ
VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév
Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar
VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV
VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos
2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,
1. 50 m. fiú mell 1 Nagy-Hornok Sámuel Szolnoki Dózsa 2010 0:59,37 0:53,34 10 2 Molnár Benett Invictus Szolnok 2010 0:58,00 0:53,38 8 3 Remete Márk Invictus Szolnok 2010 0:59,00 0:57,06 6 4 Rácz Gyula
Versenyeredmények 2017/18. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Éltető vizeink meseíró pályázat, Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa
Versenyeredmények 2017/18. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Éltető vizeink meseíró pályázat, Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa Reformációi verseny - Reformációi témahét keretében
DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam
DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston
EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév. 1.évfolyam. 2. évfolyam
EREDMÉNYEK ALSÓ TAGOZAT 2013/2014. tanév Helyezés Verseny Szint: Név Osztály 1.évfolyam Felkészítő pedagógus Különdíj Rajzpályázat: Milyen állat lennék? városi Nagy Dominika 1.b Erdei Judit Különdíj Rajzpályázat:
1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2
Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér
A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI
7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka
Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:
Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)
Városi újoncbajnokság /atlétika/
Fiúk: Városi újoncbajnokság /atlétika/ A fotókat készítette: Tigyiné Takács Zsuzsanna I. hely 100 méteres síkfutás Simkó Erik I. hely távolugrás Szűcs Kornél I. hely súlylökés Vallus Máté I. hely 1500
Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév
A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa
5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben
Alsó tagozat 2011. december Adventi feladatok 4 fordulós könyvtári vetélkedő. résztvevők száma: 37 fő, mely 2-3-4. osztályosok vettek részt. Kiemelkedően teljesített, könyvjutalmat kapott 21 tanuló. Helyi
ALAPMŰVELETI MATEMATIKA VERSENY
ALAPMŰVELETI MATEMATIKA VERSENY 2019. 01. 21. Név osztály helyezés Tömösközy Hanga 5.a korcsoport/ évfolyam I. 5. Szlávik Levente 5.a 5. Vass Virág 5.a II. 5. Bagi Zoltán 5.b 5. Bodolai Bora 5.a 5. Hanus
JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.
100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont
ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ 50M PILLANGÓÚSZÁS
ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA 2019.04.14 FIÚ 50M PILLANGÓÚSZÁS Név Osztály Helyezés Korcsoport Felkészítő Bagi Zoltán 5.b I. 3. Fodor Ágnes ÚSZÁS A KATEGÓRIA DIÁKOLIMPIA 2019.04.14 FIÚ 100M PILLANGÓÚSZÁS
VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika
VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent
NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny
NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor
Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés
Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés Csaba 28 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Lakatos Áron Levente
II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY
CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS
KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA
Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:
Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola Időpont: hétfő, szerda 14:30-15:15 1. Adler Márton hegedű Tarcsay Beáta 2. Bolla Zsófia Zorka hegedű Tarcsay Beáta 3. Dublecz
Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei
Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri
ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II.
ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM csapatverseny Kárpátalján - megyei döntő 2017.05. 08.-09. Beregszász Gerőcs Roland Bálint 7.b Simon Bence 7.b Balogh Nóra 8.b Danó Ádám 8.b Kocsis Simon Márk 8.b Nagy Levente 8.b
NAGY REFORMÁTOROK ISKOLAI REFORMÁTUS VERSENY
NAGY REFORMÁTOROK ISKOLAI REFORMÁTUS VERSENY Erős Dóra Kiss Dalma Venglovecz Marcell Gere Áron Károly Nagy Petra Szabolcsi Janka Duró Áron Máté Kristóf Németh Miklós Ákos 8.a 1. 6-8. o. 8.a 2. 6-8. o.
Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben
Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport
5. évfolyamra jelentkezők szóbeli vizsgájának időbeosztása (a péntekig beérkezett jelentkezési lapok alapján)
5. évfolyamra jelentkezők szóbeli vizsgájának időbeosztása (a péntekig beérkezett jelentkezési lapok alapján) 2017. február 21. kedd (a tanuló neve melleti szám a kezdési időpontot jelenti, bármelyik oszlopban
2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.
Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely
25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám
25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2008 1. Tuli Botond 2008 BBSC Balatonboglár 0:19,09 143p 2. Gadányi Márk 2008 Egyéni induló 0:19,36 137p 3. Tamás Barnabás 2008 Győri Úszó SE 0:20,01 124p 4. Tóth Csanád
TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév
TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév Bolyai János természettudományi, matematika és informatika csapatverseny: 1.helyezett: 8.c Eőry Gergely matek 2. hely Horváth Kristóf matek Hiczkó Dániel inform. 3.
Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály
Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Kremlicska Csenge 1.a Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Tokai Ábel 1.b Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Széphalmi
SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás
1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika
SPORT XXI. ALAPPROGRAM I.PÁLYAVERSENY jegyzőkönyv Régió: Észak-Dunántúl
SPORT XXI. ALAPPROGRAM 2019. I.PÁLYAVERSENY jegyzőkönyv Régió: Észak-Dunántúl Győr, 2018.05.18. CSAPAT NEVEK csapat össz pontszáma helyezés 2. Győri AC "A" 414 1 6. TSC - Dózsa 395 2 9. Mosonmagyaróvári
A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport
A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek
OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.
6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi
VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany
VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:
ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.
ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe. HELYEZÉS PONT- SZÁM KATEGÓRIA NYELV NÉV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1 77 1 angol Farkas Gellért Ferenc Bercsényi
Ifjú Fizikus feladatmegoldó verseny XL. évfolyam. A zöld és piros szinnel jelölt tanulók kapnak meghívást a döntőre.
1. Balogh Rebeka 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 25 17 22 64 2. Borsos Laura 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 24 22 26 72 3. György Gábor 7 Dorog Eötvös József Ált. Isk 13 19 25 57 4. Horn Dávid 7 Dorog Eötvös
Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények. Országos tanulmányi verseny helyezettjei
1.3.14. Kiemelkedő tanulói teljesítmények (kizárólag fővárosi és országos versenyeredmények Országos tanulmányi verseny helyezettjei 7. Mini LÜK Antónyi Emő Anna 2.a Magyarné Széchényi Judit 12. Angol
NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY BÖLCS BAGLYOK
NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ NYÍREGYHÁZA 2018. 05. 11-12. BÖLCS BAGLYOK Név Oszt. Helyezés Korcsoport Felkészítő Dajkó Virág Anna Hanus Máté Mátyus Janka Sipos Vilmos 4.a III. 4. évfolyam
2. évfolyam Pontszám: 56
Töprengő matematika verseny eredményei 2018. március 8. 2. évfolyam Pontszám: 56 Helye NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Szolnoki Péter 53 Thúry Tamásné Szabó Lőrinc 2. Török Balázs 48 Petőné Gál Erika Vörösmarty
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta
Avastetői - Széchenyi iskola Iskolai tanulmányi versenyeredmények 2017/2018
Avastetői - Széchenyi iskola Matematika Széchenyi matematika verseny Májer Beáta 3. a Széchenyi matematika verseny Berta Enikő 4. a Széchenyi matematika verseny Mihály Zsófia 5.a Széchenyi matematika verseny
Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola
MINI LEÁNY KATEGÓRIA 1 1 16,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola GYEREK I. LEÁNY KATEGÓRIA 11 1 15,13 Boros Szonja 2008 Gyerek I. Pasaréti Síiskola 13 2 18,80 Kovács Ilka Anna 2008 Gyerek
Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.
Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér
COMENIUS KUPA Sárospatak,
COMENIUS KUPA Sárospatak, 2016.12.03. 2016. december 3-án a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskolában került megrendezésre a Comenius Kupa sakkverseny 2016/17 évad tavaszi fordulója, mely az általános
11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM
I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond
A 2010/2011-es tanév versenyeredményei
3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki
Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám
Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános
Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye
NÉV ÉVF. ISKOLA Levelező Matematika Verseny 7. évfolyam eredménye 1.forduló (56 pont) 2.forduló (62 pont) 3.forduló (51 pont) 4.forduló (49 pont) össz.pont 1. Barti Fanni 7. Géza Fejedelem Általános Iskola,
2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki Bajza Lenke Általános Iskola 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról. megyei.
2. számú melléklet Összesítő kimutatás a zsámboki 2013/2014. tanévében versenyző tanulókról Tanuló neve Osztálya Osztályfőnök neve 2. Kis Kornél 2. Kis Kornél 2. Bagó Norman 2. Papp Tibor 2. Papp Tibor