Az előterjesztés szám: 191/2017.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az előterjesztés szám: 191/2017."

Átírás

1 A rendelet-tervezet elfogadásához az Mhötv a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés szám: 191/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének december 13. napján 14,00 órakor megtartandó ülésére a nagyközség településképének védelméről szóló rendelettervezet megvitatása Előterjesztő: Skoda Ferenc jegyző Készítette: Skoda Ferenc jegyző Törvényességi ellenőrzést végezte: Skoda Ferenc jegyző Tárgyalja: PF és Humán Bizottság: december 12. Tisztelt Képviselő-testület! A képviselő-testület a május 4-én megtartott ülésén a 96/2017.(V.4.) önk-i határozatával bízta meg Hajba Csaba egyéni vállalkozót Decs nagyközség Településképi Arculati Kézikönyvének, valamint a nagyközség településképi rendeletének az elkészítésével, illetve a szekszárdi Meridián Mérnöki Iroda Kft.-t a helyi HÉSZ rendelet módosításával. A vállalkozások a szükséges munkát elkészítették, melynek során a jogszabályokban előírt véleményeztetési eljárást lefolytatták, két ízben is lakossági fórumot tartottunk ez ügyben, emellett a képviselő-testület és a PF bizottság is két ízben ülésezett. A vállalkozó által lefolytatott véleményezési eljárás során a Településképi Arculati Kézikönyvvel és a településképi rendelettel kapcsolatban beérkezett véleményeket a másik előterjesztés határozati javaslatának melléklete tartalmazza. Az abban foglaltakat a kézikönyv és a rendelet megfogalmazása során figyelembe vettük. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a lakosság részéről vélemény, észrevétel nem érkezett, mindössze a legutóbbi közmeghallgatáson, amikor is pár állampolgár kérte, hogy ingatlana ne kerüljön be a helyi alá. Ezen kérelmüket páran írásban is megerősítették. Ezen kérelmeknek helyt adva a kérdéses ingatlanok egy része már be sem került az előterjesztett rendelettervezetbe, kettő pedig pirossal van jelölve a mellékletben. Javasoljuk, hogy e kettő sem kerüljön helyi alá.

2 A településképi rendelet az épületek és reklámhordozók megjelenésével, a hírközlési és energiaellátó rendszerek kialakításával, valamint a közterületek alakításával kapcsolatos előírásokat hivatott szabályozni. A településképi rendelet előírásai minden építési engedély köteles-, lakóépületek egyszerű bejelentéséhez kötött-, településképi bejelentés köteles-, valamint építési engedély- és településképi bejelentési eljárás nélkül végezhető építési tevékenység esetén kötelező jelleggel alkalmazandók. Javasoljuk, hogy az alábbi rendelet-tervezetet a képviselő-testület fogadja el:

3 DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének /2017.(XII.18.) önkormányzati r e n d e l e t -tervezete Decs nagyközség településképének védelméről 1 Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvény 12. (2) bekezdés a) h) pontjai kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdése a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró az állami főépítészi hatáskörében eljáró Tolna Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: I. FEJEZET BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések 1. (1) A rendelet célja Decs nagyközség sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása a) a helyi építészeti örökség egyedi (a továbbiakban: helyi ) meghatározásával, a védetté nyilvánítás a megszüntetés szabályozásával; b) településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával; c) településképi követelmények meghatározásával; d) településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával, e) településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával. (2) Jelen rendelet hatálya Decs nagyközség teljes közigazgatási területére terjed ki. (3) A rendelet alkalmazásában használt fogalmak jegyzéke és magyarázata: a) Építészetileg egységes megjelenés: a homlokzat összetartozó építészeti elemeinek (falfelület, tetőfelület, tetőfelépítmények, nyílászárók, lábazat, párkányok, nyílászárókeretezések, ornamentális díszítések) egységes formájú, anyagú és színű megjelenítése. b) Homlokzati felületek hagyományőrző módon történő kialakítása: ba) kő- és műkő felület, burkolat csak a lábazaton és csak a földszinti padlóvonal magasságáig alkalmazható; bb) gerendaház, és deszka-burkolatú oromfal kivételével a homlokzati falfelület vakolattal kell ellátni; c) Kis elemes cserép: vörös vagy barna színárnyalatú égetett, vagy beton cserép. 1 a rendeletet Decs nagyközség képviselő-testülete a december 13-i ülésén alkotta meg.

4 II. FEJEZET A HELYI VÉDELEM 2. A helyi feladata 2. A helyi feladata a védelmet igénylő építészeti örökség a) meghatározása, dokumentálása, b) védetté nyilvánítása, nyilvántartása, c) megőrzése, megőriztetése, d) károsodásának megelőzése, e) a lakossággal történő megismertetése. 3. A helyi alá helyezés és a megszűnésének szabályai 3. (1) A helyi alá helyezés a településképi értékvizsgálat alapján, vagy egyéni kezdeményezésre történhet. (2) Egyéni kezdeményezés esetén a helyi alá helyezést, illetve annak megszüntetését bármely természetes, vagy jogi személy írásban kezdeményezheti. (3) A helyi alá helyezés, valamint megszüntetés iránti kezdeményezésnek tartalmazni kell: a) a védendő épület, épületrész pontos helyét (utca, házszám), b) a alá helyezés vagy megszüntetés javaslatának rövid indokolását. (4) A helyi védettség alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról a kezdeményezőt és a tulajdonost a helyben szokásos módon értesíteni kell. (5) A helyi védettség alá helyezésre, vagy megszüntetésre irányuló javaslatot a döntést megelőzően legalább 30 napra a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján ki kell függeszteni. (6) Egyéni kezdeményezés esetén a védetté nyilvánításhoz a települési főépítész, vagy ilyen feladatra jogosult tervező által készített egyedi településképi értékvizsgálat szükséges. (7) A helyi alá helyezéssel vagy annak megszüntetésével kapcsolatos döntés előkészítéséről a települési főépítész, illetve annak hiányában a polgármester gondoskodik. (8) Helyi alatt álló építmény csak a védettség törlése után bontható el. 4. A helyi építészeti örökség nyilvántartására vonatkozó kötelezettségek A helyi építészeti örökség nyilvántartásának vezetéséről a jegyző gondoskodik. 4.

5 5. Az egyedi meghatározása 5. A település helyi egyedi alatt álló építményeit a rendelet 1. melléklete tartalmazza. 6. Az egyedi hez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek 6. Az 1. mellékletben szereplő, helyi egyedi alatt álló építészeti örökséget a tulajdonos köteles jó karban tartani, állapotát megóvni. A használat, az adott építészeti örökségen vagy közvetlen környezetében végzett építési tevékenység nem veszélyeztetheti az adott építészei örökség fennmaradását. III. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK 7. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása Decs településképi szempontból meghatározó területei a 2. mellékletben lehatárolt: 7. a) A jelű terület (történeti településközpont); b) B jelű terület (egyéb belterületi lakóterületek); c) C jelű terület (szőlőhegyi területek); d) D jelű terület (természetközeli területek). IV. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK 8. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények 8. Gazdasági, valamint általános mezőgazdasági területen álló épületek kivételével épület közterületről látszó homlokzati falának külső burkolataként, valamint 15 -nál meredekebb hajlásszögű tetőfedés anyagaként nem alkalmazható fém vagy műanyag sík-, hullám- vagy trapézlemez. 9. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények 9. (1) A és B jelű terület lakótelkein a közterület felőli építési határvonal ha a szabályozási terv másként nem rendelkezik - az utcában lévő beépített ingatlanok többségének

6 előkert-mélysége által meghatározott vonal, melyre új főépítmény közterület felé néző homlokzat-felületének legalább 60 %-a illesztendő. (2) C jelű területen kerítés csak élősövényből, fából vagy oszlopokra kifeszített dróthálóval létesíthető. 10. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények 10. (1) Valamennyi településképi szempontból meghatározó ( A, B, C, D jelű) területen: a) az épületek közterület felől látható homlokzati falfelületének színezésénél harsány, rikító színek nem alkalmazhatók; b) a tetőfedés színét a natúr égetett cserép vörös-barna színárnyalatai közül kell kiválasztani; c) főépítmény közterületről látható homlokzata csak építészetileg egységes megjelenéssel újítható fel; d) közterület felé néző homlokzaton parabola-antenna, klíma-kültéri egység és homlokzatra szerelt kémény nem helyezhető el. (2) A, C és D jelű területeken: a) új főépítményt hajlású nyeregtetővel kell ellátni, a tetősíkból kiugró tetőfelépítmény (torony, tetőablak), továbbá erkély és loggia nem létesíthető b) homlokzati felületeket hagyományőrző módon kell kialakítani. (3) C és D jelű területeken új építés vagy tető-felújítás esetén főépítmény tetőfedő anyagaként csak vörös vagy barna színárnyalatú égetett cserép alkalmazható; (4) B jelű területen: a) új főépítményt hajlású magastetővel kell ellátni; b) főépítmény tetőfedő anyagaként sík fémlemez, trapézlemez, műanyag hullámlemez, hullámpala nem alkalmazhatók. (5) A jelű területen: a) új építés vagy tető-felújítás esetén főépítmény tetőfedő anyagaként csak kis elemes cserép alkalmazható; b) homlokzati falfelület legalább 80 %-át be kell vakolni. c) új utcrafrontra merőleges gerincű épület építése esetén az épület szélessége legfeljebb 8 m lehet. d) meglévő utcrafrontra merőleges gerincű épület bővítése legfeljebb 8 m szélességű épületszárny létesítésével történhet. (6) A, B, C, D jelű területeken: a) Lakó- és vegyes területen álló épületek homlokzatán ingatlanonként legfeljebb 2 m 2 befoglaló méretű, a helyben működő vállalkozást népszerűsítő cégtábla, üzletfelirat, továbbá ezen felül legfeljebb egy darab, legfeljebb 0,7 m 2 oldal-felületű cégér helyezhető el. b) Üzlethelyiség kirakat-felületének legfeljebb 20 %-a a helyben működő vállalkozást népszerűsítő felirat, grafikai megjelenítés céljára használható fel. c) Gazdasági területen épület homlokzatán vagy önálló tartószerkezeten ingatlanonként legfeljebb 10 m 2 felületű, a helyben működő vállalkozást népszerűsítő cégtábla, üzletfelirat, hirdetőtábla helyezhető el. d) Ingatlanonként épület homlokzatán vagy önálló tartószerkezeten egy darab 1 m 2 legnagyobb befoglaló méretű, az ingatlan elidegenítésére vonatkozó hirdetés elhelyezhető. e) Lakossági apróhirdetések kizárólag az önkormányzat által e célra rendszeresített apróhirdetési táblákon helyezhetők el.

7 11. A helyi ben részesülő elemekre vonatkozó építészeti követelmények 11. A helyi alatt álló építményekre az alábbi előírások vonatkoznak: a) Helyi alatt álló épületet eredeti (hagyományos) tömegében, tetőformájában kell megtartani, érintetlenül hagyva az eredeti homlokzati elemeket (nyílások, tagozatok, díszek), belső korszerűsítés, átalakítás és bővítés azonban megengedett. b) Különösen indokolt esetben helyi alatt álló épület lebontható, ha helyén a régivel külsőleg teljesen megegyező méretű, formájú, anyagú és színű épület épül. Ilyen esetben egyszerű bejelentéshez kötött építés esetén a meglévő épület felmérési terveit valamint a tervezett épület kiviteli terveit településképi konzultáció keretében a Polgármesternek be kell mutatni. c) Helyi alatt álló épület csak úgy bővíthető, hogy az eredeti épület tömegformája, homlokzati-, utcaképi megjelenése ne változzon, a legkisebb kárt szenvedje, és a tervezett bővítés a régi épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen. d) Helyi alatt álló épület homlokzatainak, vagy egyéb épületrészeinek esetleges stílusbeli, arány- vagy ritmushibája felújítás során településképi eljárás keretében korrigáltatható az egységes építészeti kialakítás érdekében. e) Antenna, parabola, homlokzati égéstermék kivezető, hűtő vagy fűtő berendezés külső egysége, fémkémény, gázvezeték, valamint bármilyen, az épület eredeti megjelenését zavaró létesítmény, berendezés csak a közterületről nem látható épületrészen helyezhető el. f) Helyi alatt álló épületek, épületrészek eredeti külső megjelenését, egészének és részleteinek külső geometriai formáit, azok rész- és befoglaló méreteit, eredeti anyaghatását, ha ismert, úgy az eredeti színhatását, ha az eredeti színezés nem ismert, a korhű színhatását, eredeti épülettartozékait és felszereléseit az értékvizsgálat javaslatainak figyelembe vételével kell megőrizni, illetve helyreállítani. g) Helyi alatt álló emlékművet, szobrot, keresztet eredeti formájában kell megtartani, felújítás esetén az ismert eredeti állapot visszaállítandó. 12. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése 12. (1) Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: ÉTV) pontjában meghatározott sajátos építmények, műtárgyak (a továbbiakban: sajátos építmények) elhelyezésére elsősorban alkalmas területek: A településképi szempontból meghatározó C és D jelű területeken kívüli külterületi településrészek. (2) Sajátos építmények elhelyezésére elsősorban nem alkalmas területek: A településképi szempontból meghatározó A, C és D jelű területek. (3) Sajátos építmény lakó-, szálláshely szolgáltató, oktatási-nevelési, művelődési, egészségügyi-szociális, igazgatási és egyházi épülettől, valamint bármely védettségű objektumtól csak az adott építmény terepszinttől mért magassága tízszeresét meghaladó távolságon kívül helyezhető el. (4) A sajátos építményre, műtárgyra vonatkozó anyaghasználati követelmények: sajátos építmények terepszinttől mért 3 m-nél magasabb tartószerkezeti részei csak beton- vagy fémszerkezetből vagy fából készíthetők. (5) Önálló távközlési antennatorony, szélerőmű nem helyezhető el, nem fejleszthető és nem korszerűsíthető belterületen, a tájképvédelmi területen, régészeti lelőhely területen és környezetben, valamint e területek 50 m-es környezetében.

8 (6) Beépítésre nem szánt területeken - általános mezőgazdasági terület kivételével - új vezeték nélküli szolgáltatás építménye csak egyéb hasznosítással összekötve (kilátó, vendéglátóhely, erdei pihenő, mezőgazdasági gazdasági építmény, stb) létesíthető. 13. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények 13. (1) Utasvárók oldalfelületén utasvárónként legfeljebb 2 m 2 reklámfelület alakítható ki. (2) A településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Kormányrendelet pontjában meghatározott kioszkok homlokzati felületén egységenként legfeljebb 2 m 2 reklámfelület alakítható ki. (3) Közterületen csak azonos típusú, legfeljebb 2 m 2 oldalfelületű információs vagy egyéb célú berendezés helyezhető el egymástól legalább 300 m távolságra. (4) A település szempontjából jelentős esemény közterületen, évente összesen 12 naptári hét időszakra, mobil eszközön, a Polgármester hozzájárulásával reklámozható. 14. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények 14. (1) 20 kv-nál magasabb feszültségű új elektromos távvezeték beépítésre szánt területen nem helyezhető el. (2) 0,4-20 kv közötti feszültségű új elektromos vezeték belterületen csak terepszint alatt helyezhető el. (3) 0,4 kv feszültséget meg nem haladó új, vagy átépítésre kerülő elektromos vezeték, valamint hírközlési vezeték az A jelű területen csak terepszint alatt helyezhető el. (4) Új hírközlési vezeték csak meglévő elektromos hálózat tartószerkezetére szerelve, vagy terepszint alatt helyezhető el. V. FEJEZET KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ 15. Rendelkezés a szakmai konzultációról 15. (1) A településkép védelme érdekében az ügyfél kérésére a polgármester tájékoztatást ad és a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormr.) szerinti szakmai konzultációt biztosítja a településképi követelményekről. (2) A szakmai konzultáció legalább egyszer kötelező a következő esetekben, és a településképi eljárásokat megelőzően: a) a lakóépületek építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016.(VI.13.) Kormányrendelet hatálya alá tartozó építési munkálatok; b) helyi alatt álló épületek átalakítása, felújítása, bővítése, utcai homlokzatának megváltoztatása esetén.

9 VI. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS 16. A véleményezési eljárással érintett építmények köre 16. A polgármester az A és C jelű településkép védelmi területeken, továbbá a helyi alatt álló építményeken és a közhasználatú épületek vonatkozásában a jogszabály szerint az építési engedélyhez kötött munkák esetében ad településképi véleményt az építési engedélyezési eljárásokat megelőzően. 17. A véleményezési eljárás szabályai 17. (1) A település polgármestere településképi véleményezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében. (2) A polgármester a véleményét a települési főépítész szakmai véleményére alapozza. (3) A településképi véleményezési eljárásra irányuló kérelmet és tervdokumentációt papír alapon kell benyújtani. (4) A polgármester véleményében engedélyezésre feltétellel, vagy feltétel nélkül javasolja, vagy nem javasolja a tervezett építési tevékenységet. VII. FEJEZET TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS 18. Bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók köre 18. Az alábbi építésügyi hatósági engedélyhez és egyszerű bejelentési eljáráshoz nem kötött építési tevékenységek esetében településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni: a) helyi védett építményt tartalmazó ingatlanon építmény építése, bővítése, közterületről látszó homlokzatának, tetőfelületének átalakítása, felújítása, korszerűsítése, színezése, homlokzatának megváltoztatása, előtető építése; b) közterületre szánt reklámhordozók elhelyezése. 19. A bejelentési eljárás részletes szabályai 19. (1) A település polgármestere bejelentési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében. (2) A polgármester véleményét a települési főépítész szakmai véleményére alapozza. (3) A településképi bejelentési eljárás lefolytatására irányuló kérelmet és tervdokumentációt papír alapon kell benyújtani. (4) A polgármester határozatában a tervezett építési tevékenységet feltétellel, vagy feltétel nélkül tudomásul veszi, vagy megtiltja.

10 VIII. FEJEZET A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPI BÍRSÁG 20. A településképi kötelezési eljárás 20. A településképi követelmények érvényesülése érdekében a polgármester a Kormr. szerint településképi kötelezési eljárást folytat le, amely az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására vonatkozhat. 21. A településkép-védelmi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke 21. (1) A településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvény 11. -ában nevesített településkép-védelmi bírság alkalmazásának esetei a) a településképi eljárás kezdeményezésének elmulasztása; b) a településképi követelmények be nem tartása; c) a településképi bejelentésről hozott határozatban foglaltaktól eltérő építési tevékenység végzése; d) a településképi kötelezésben hozott döntés végre nem hajtása. (2) A településkép-védelmi bírság mértéke: a) kötelező településképi eljárás kezdeményezésének elmulasztása esetén forint; b) településképi követelmények be nem tartása, valamint a településképi bejelentési határozatban foglaltaktól eltérő építés esetén a szabálytalanul megvalósított építményérték 40 %-a, de legfeljebb forint; c) településképi kötelezésben hozott döntés végre nem hajtása esetén a döntéssel érintett építési beavatkozás értékének 30 %-a, de legfeljebb forint. (3) A (2) bekezdés b) és c) pontjaiban szereplő építményértéket az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló 245/2006. (XII. 5.) Kormányrendelet 1. mellékletében foglalt szabályok szerint kell kiszámítani. (4) A településkép-védelmi bírság befizetésének határideje 60 nap. A határidőre be nem fizetett településképi bírságot a helyi adók módjára kell behajtani. IX. FEJEZET ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER 22. A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése 22. (1) A védett érték megóvása, állagának megőrzése céljából pályázat útján önkormányzati támogatás adható. (2) A helyi támogatására felhasználható összeget minden évben az önkormányzat mindenkori éves költségvetési rendeletében kell meghatározni.

11 (3) A támogatás feltételeit, folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatásban részesített tulajdonossal kötött támogatási szerződésben kell rögzíteni. X. FEJEZET ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 23. Jelen rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. 24. E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszíti: a) a helyi építészeti értékek védelméről szóló 7/2012. (III. 01.) önkormányzati rendelete, b) Decs Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról szóló 19/2008. (X. 01.) önkormányzati rendeletének 7. (17), (18), (26), (30), és (31) bekezdése, a 8. (7) bekezdése, a 12. (5) bekezdése, a 13. (2) bekezdése, a 14. (5) és (6) bekezdése. a 15. (2) bekezdése, a 18. (4) bekezdés c) és d) pontja, valamint (5) bekezdése, 36. (2) és (3) bekezdése,a 37. -a, a 38. -a, a 40. (3) bekezdése, a 43. (3), (5) és (6) bekezdése, a 47. (4) bekezdése, a 48. (3) bekezdése, az 50. (9) bekezdése, az 52. (4), (5) és (6) bekezdése, az 53. -a, az 54. -a, az 56. (6) bekezdés c) és d) pontjai, továbbá a 60. (11) bekezdése. D e c s, december 13. A n t a l Zsolt S k o d a Ferenc polgármester jegyző A rendelet kihirdetve: december 18-án Skoda Ferenc jegyző

12 1. melléklet az../2017. ( ) önkormányzati rendelethez Helyi alatt álló építmények listája Helyrajzi szám Utca, házszám Megnevezés 1 Öreg u. 68. szociális otthon 3 Öreg u. 70. református lelkészi hivatal 5 Öreg u. 72. lakóépület, kerítés 32 Öreg u. 64. lakóépület és kerítés 39 Öreg u. 58. lakóépület 53 Öreg u. 40. lakóépület 99 Öreg u. 6. lakóépület 180 Öreg u. 3. lakóépület 430 Öreg u. 33. lakóépület és gazdasági épület 445 Öreg u. 59. lakóépület és kerítés 202 Ady E. u. bolt 702/1 Ady E. u. idősek otthona 1024 Ady u. 13. Plébánia 451 Béke u. 2. református szeretetotthon irodája 455 Béke u. 10. lakóépület 482 Béke u. 28. lakóépület 490 Fő u. 28. lakóépület 492 Fő u. 26. lakóépület 493 Fő u. 24. lakóépület, gazdasági épület 496 Fő u. 18. lakóépület 499 Fő u. 14. vendéglő 500 Fő u. 12. lakóépület 502/2 Fő u. 8. lakóépület 504/2 Fő u. gabonatárház 522/2 Fő u. volt jegyzőlakás 522/4 Fő u. 23. községháza 529 Dózsa Gy. u. 26. lakóépület és gazdasági épület 530/2 Dózsa Gy. u. 24. lakóépület 560 Dózsa u. 15. lakóépület 561 Dózsa u. 17. lakóépület 578/2 Kossuth u. 30. lakóépület 583 Kossuth u. 24. bolt 612 Kossuth u. 23. lakóépület 581 Pilisi u. 7. lakóépület 695/5 Ref. temető melletti turul szobor ingatlan 700 Szent Erzsébet tér római katolikus templom, kereszt 1622 Szőlőhegy gazdasági épület 1642 Szőlőhegy gazdasági épület 1644 Szőlőhegy gazdasági épület 1689 Szőlőhegy gazdasági épület 1693 Szőlőhegy gazdasági épület 1697 Szőlőhegy gazdasági épület 1731 Szőlőhegy gazdasági épület 1744 Szőlőhegy gazdasági épület 1766 Szőlőhegy gazdasági épület 1777 Szőlőhegy gazdasági épület 1779/1 Szőlőhegy gazdasági épület

13 1786 Szőlőhegy gazdasági épület 1788 Szőlőhegy gazdasági épület 1799 Szőlőhegy gazdasági épület 1872 Szőlőhegy gazdasági épület 1931 Szőlőhegy gazdasági épület 1940 Szőlőhegy gazdasági épület 1983 Szőlőhegy gazdasági épület 1994 Szőlőhegy gazdasági épület 019/14 külterület gazdasági épület

14 2. melléklet az../2017. ( ) önkormányzati rendelethez Településképi szempontból meghatározó területek lehatárolása

15 Decs alatt álló építményei törzsszám azonosító Műemléki alatt álló építmény helyrajzi cím státusza fajtája szám műemlék 566/1 műemlék 584 Kossuth u. 36. Kossuth u. 22. műemlék 562 Dózsa u. 19. műemlék 36 Öreg u. 60. név Kiállító épület gyöngykiállítás és kerítés lakóépület Lakóépület és gazdasági épület Lakóépület, kerítés műemlék 182 Öreg u. 7. lakóépület műemlék 431 Öreg u. 35. lakóépület műemlék 432 Öreg u. 37. lakóépület műemlék 456 Fő u. 30. Lakóépület és kerítés műemlék 501 Fő u. 10. lakóépület műemlék 503 Fő u. 6. lakóépület műemlék 515/2 Fő u. lakóépület műemlék 517/1 Fő u. 15. lakóépület

16 Előzetes hatásvizsgálat, indoklás, véleményeztetés Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Decs nagyközség településképének védelméről szóló rendelet-tervezetéhez 1. Előzetes hatásvizsgálat A jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 17. -a alapján, mint a fenti jogszabály előkészítője az alábbi előzetes hatásvizsgálatot végeztem el a szabályozás várható következményeiről, melyről most tájékoztatom a képviselő-testületet. A tervezett jogszabály hatásai: a) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatás: - társadalmi hatása: jelentős, a településkép védelméről szóló rendelet az építés helyi keretszabályainak megalkotásával alapjaiban határozza meg a település jövőbeni arculatának alakulását. - gazdasági hatása: nem releváns. A helyi építési arculati szabályok nincsenek kihatással a helyi gazdaság alakulására. - költségvetési hatása: nem jelentős. Remélhetőleg az állampolgárok be fogják tartani a rendelet előírásait. Be nem tartás esetén településkép-védelmi bírtság szabható ki, mely az önkormányzat bevételét képezi és szükség esetén helyi adók módjára behajtható. b) környezeti és egészségi következmények: - nem jelentős. A gyermekek napközbeni ellátása a koruknak megfelelő egészséges környezetben történik. c) adminisztratív terheket befolyásoló hatások: - nem jelentős. Településkép-védelmi eljárás esetén melyet a polgármester folytat le a főépítész bevonásával van csak adminisztratív teher, de várhatóan az ilyen jellegű eljárások száma minimális lesz. A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei: - a rendelet megalkotása kötelező, - a rendelet elmaradásának következménye: törvényességi észrevétel lehet. A jogszabály alkalmazásához szükséges feltételek: - a személyi feltétel: rendelkezésre áll. A települési főépítésszel a szerződéses jogviszony fenn áll. - szervezeti feltétel: rendelkezésre áll. - tárgyi feltétel: rendelkezésre áll. - pénzügyi feltétel: nem releváns. 2. Indoklás A településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: Tkp.tv.) értelmében a településkép védelme a település vagy településrész jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatának és szerkezetének - az építészeti, táji érték és

17 az örökség figyelembevételével történő - megőrzését vagy kialakítását jelenti. A rendelet megalkotásának célja, hogy egy önkormányzati rendeletben kerüljenek egyértelműen megállapításra a településkép védelmének elemei, szükségességét a Tkp.tv. 2. (2) bekezdése, illetve 12. (2) bekezdése írja elő. 3. Véleményeztetés A rendelet-tervezetet véleményeztetési kötelezettség terheli. A vélemények külön, a határozati javaslat mellékletében kerültek összefoglalásra. Skoda Ferenc jegyző

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. ( ) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség településképének védelméről Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép

Részletesebben

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2018. (II.16.) számú önkormányzati rendelete Értény Község településképének védelméről Értény község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép

Részletesebben

Pörböly Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.( ) önkormányzati rendelete Pörböly Község településképének védelméről

Pörböly Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.( ) önkormányzati rendelete Pörböly Község településképének védelméről Pörböly Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.( ) önkormányzati rendelete Pörböly Község településképének védelméről Pörböly Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések Tevel Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2018. (.) önkormányzati rendelete Tevel Község településképének védelméről Tevel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések Vajta Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(.) önkormányzati rendelete Vajta Község településképének védelméről Vajta Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 79/2017. partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet-tervezet megvitatása

Az előterjesztés száma: 79/2017. partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet-tervezet megvitatása A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 79/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2019. (.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről szóló

Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2019. (.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről szóló Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete /2019. (.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 3/2018.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról 2 Taliándörögd Község Önkormányzata

Részletesebben

FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE

FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE Véleményeztetési rendelet 1 FÁCÁNKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fácánkert Község

Részletesebben

Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete

Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi

Részletesebben

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat a településkép védelméről szóló 2016.

Részletesebben

MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE

MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE 1 MADOCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2017.(VII.3.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Madocsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-i ülésére 2. napirendi pont Nyirád Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Szőc Ügyiratszám:

Részletesebben

Biri Község településképének védelméről szóló önkormányzati rendelet módosításáról 1

Biri Község településképének védelméről szóló önkormányzati rendelet módosításáról 1 435 BIRI, KOSSUTH LAJOS ÚT 4. SZÁM / + 36 (4) 65-37 + 36 (0) 51-407 E-mail: biriph@gmail.com E L Ő T E R J E S Z T É S BIRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Biri Község településképének védelméről

Részletesebben

Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről

Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2017. (XII.1.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,

Részletesebben

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 30.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 30.-i ülésére Napirend: Ügyiratszám: /2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 30.-i ülésére Tárgy: A reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről

Részletesebben

Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről

Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének./2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE

MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE 1 Madocsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2017.(VII.3.) önkormányzati rendelete a község településképének védelméről (Egységes szerkezetben a.../2017.(...)

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések MADOCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2016. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Madocsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete

Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő község helyi értékei védelmének szabályozásáról (Egységes szerkezetben a 11/2008. (X. 30.) Ör-rel) Kaposfő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések

ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések FADD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2016. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fadd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

Mórahalom Város Képviselő-testületének

Mórahalom Város Képviselő-testületének Mórahalom Város Képviselő-testületének 15/2014. (/IV. 29.) önkormányzati R E N D E L E T E 0254/9 hrsz-ú ingatlan helyi egyedi védelem alá helyezéséről Mórahalom Város képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

TERVEZET! véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

TERVEZET! véleményének kikérésével a következőket rendeli el: TERVEZET! Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2018.(IX.) önkormányzati rendelete Báránd község településképének védelméről szóló19/2017.(x.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Részletesebben

MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE

MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE 1 Madocsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2017.(VII.3.) önkormányzati rendelete a község településképének védelméről (Egységes szerkezetben az 1/2018.(I.29.)

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)

Részletesebben

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések Várdomb Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(.) önkormányzati rendelete Várdomb Község településképének védelméről Várdomb Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ 1 TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ SZEGED,

Részletesebben

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Iktató szám: 178/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület Településképi

Részletesebben

FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE

FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE Jóváhagyásra kész rendelet 1 FÁCÁNKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fácánkert Község

Részletesebben

1. A rendelet hatálya és alkalmazása. 2. Szabályozási elemek

1. A rendelet hatálya és alkalmazása. 2. Szabályozási elemek Sárisáp Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) ök. rendelete a Sárisáp Helyi Építési Szabályzatáról szóló 18/2006. (IX. 27.) ök. rendeletének módosításáról Sárisáp Község Önkormányzatának

Részletesebben

Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére

Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd 2017. március 23.

Részletesebben

TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet)

TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet) AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA:127. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének /2016. (..) önkormányzati rendelete a településképi kötelezési eljárásról (tervezet) E L Ő

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről

Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről 1 Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestülete (továbbiakban: Képviselőtestület

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVEK ELKÉSZÍTÉSE

A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVEK ELKÉSZÍTÉSE a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtása során A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény A törvény célja, hogy a települési közösségek hatékonyan óvják meg környezeti

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5

2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5 Kaposvár megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (II.27) önkormányzati rendelete Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló, többször módosított 70/2005.(XII.15.)

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés

Részletesebben

A helyi építészeti értékek fogalma 1.

A helyi építészeti értékek fogalma 1. Döbrököz Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2013. (V.17.) önkormányzati rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről (Egységes szerkezetbe foglalva a 4/2014. (V.28.) számú önkormányzati

Részletesebben

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A. R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének,

Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel

Részletesebben

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)

RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3) RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.20.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.20.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.20.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és

Részletesebben

LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete

LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete Reklámok, reklámhordozók, cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,valamint

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XII.08.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/ Üsz.: 22-185/2017. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Tárgy: A településkép védelméről szóló rendelet Mell.: 1 pld.

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 24/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Gödöllő Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása

Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása BAU-URB Tsz.: 59/2014. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Taksony Helyi Építési Szabályzatának módosítása Budapest, 2015. november hó Szabályozási Terv (bel-

Részletesebben

Az előterjesztés szám: 78/2017. a településkép védelméről szóló törvényből eredő feladatok

Az előterjesztés szám: 78/2017. a településkép védelméről szóló törvényből eredő feladatok A határozati javaslatok elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható. Az előterjesztés szám: 78/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. május 4. napján

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS a településfejlesztési, a településrendezési, és a településképi partnerségi egyeztetés szabályairól

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

DEBRECEN FEBRUÁR

DEBRECEN FEBRUÁR HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN 2017. FEBRUÁR 2 HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE

MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE 1 Madocsa Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2017.(VII.3.) önkormányzati rendelete a község településképének védelméről (Egységes szerkezetben az 1/2018.(I.29.)

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 32.. 6a) pontja szerinti állami főépítészi eljárás dokumentációja: SZENTPÉTERSZEG KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA a Helyi építési szabályzat Ipari gazdasági

Részletesebben

Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (X. 27.) önkormányzati rendelete. a reklámelhelyezésekről

Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (X. 27.) önkormányzati rendelete. a reklámelhelyezésekről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (X. 27.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Kőszeghy Éva, Oláh Károly E l ő t e r j e s z t é s Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási

Részletesebben

Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének

Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének 12/2009. (XI. 28) rendelete az épített értékek helyi védelméről Egységes szerkezetben a 8/2011.(VII.06.) módosítással, és 9/2012.(V.22.) módosítással.

Részletesebben

Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete

Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete Kapolcs Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 2/2004. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község ÖnkormányzataKépviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési,a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés szabályairól

Részletesebben

18/2018. (IV.24.) 46/2009. (XII.21.)

18/2018. (IV.24.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2018. (IV.24.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

(2) A KVSZ 5. (1) bekezdés a), b), d), e), f), g), h), i), k) és m, n) pontjai, (5), (6), (7), (8) és (9) bekezdései hatályukat vesztik.

(2) A KVSZ 5. (1) bekezdés a), b), d), e), f), g), h), i), k) és m, n) pontjai, (5), (6), (7), (8) és (9) bekezdései hatályukat vesztik. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (..) önkormányzati rendelete Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének egyes

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2013. december 16.) Siófok

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.)

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE

MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (...) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata

Részletesebben

Településképi Arculati Kézikönyv

Településképi Arculati Kézikönyv A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 26-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmat Város Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ő l 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a közterületek használatáról szóló 15/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a közterületek használatáról szóló 15/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására Szám: 23455 / 2017 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Javaslat a közterületek használatáról szóló 15/2012. (III. 29.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERE ÉS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselőtestületének 2017. márciusi ülésére

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. Decs Nagyközség Önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról 1

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. Decs Nagyközség Önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról 1 DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018.(VI.1.) önkormányzati r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzat 2017. évi gazdálkodásának zárszámadásáról 1 Decs Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 30/

SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Szentes, Kossuth tér 6.   tel.: 63/ , 30/ SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Tárgy: A településfejlesztéssel, településrendezéssel

Részletesebben

Előterjesztést készítette: Hegyesi Róbert vezető tanácsos. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztést készítette: Hegyesi Róbert vezető tanácsos. Tisztelt Képviselő-testület! Füzesgyarmat Város Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmesterihivatal@füzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS Füzesgyarmat V áros Önkormányzat

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) számú rendelete

Részletesebben

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet megalkotásának napja: május 27.

A rendelet megalkotásának napja: május 27. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016. (IV.15.) önkormányzati RENDELETE a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításáról r Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza.

HATÁSVIZSGÁLATI LAP. 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás a vonatkozó szabályok pontosítását, jogszabályi viszonyokhoz igazítását tartalmazza. HATÁSVIZSGÁLATI LAP Gyöngyösfalu község Önkormányzatának a Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási tervéről szóló 10/2015 (IX. 29.) önkormányzati rendelete módosításához 1. Társadalmi hatások A rendeletmódosítás

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében

Részletesebben

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A HÉSZ 21. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (V. 1.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

(1) A HÉSZ 1. (1) bekezdés a) pontja az alábbi ponttal egészül ki:

(1) A HÉSZ 1. (1) bekezdés a) pontja az alábbi ponttal egészül ki: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2015 (V. 04) önkormányzati rendelete Eger Megyei Jogú Város Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 27/2008.(VI.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2018. (VIII.23.)önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2018. (VIII.23.)önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2018. (VIII.23.)önkormányzati rendelete Budaörs Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló Budaörs Város Önkormányzatának képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel

Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel Piliscsév Község Képviselő-testületének 10/2007.(IV.2.) rendelete a Piliscsév településképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.)

Részletesebben

Előterjesztés A Képviselő-testület november 26-án tartandó ülésére

Előterjesztés A Képviselő-testület november 26-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. november 26-án tartandó ülésére Javaslat a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárásról szóló 32/2015. (VII.31.) önkormányzati rendelet

Részletesebben