Igazságügyi Minisztérium szerződései évben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Igazságügyi Minisztérium szerződései évben"

Átírás

1 Igazságügyi Minisztérium szerződései évben Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes személyeknél bruttó) Teljesítés kezdő dátuma Teljesítés végdátuma 1. Benedek-Tihanyi Tímea 2. Sagáthné Kuji Andrea 3. Posta Enikő Közreműködés a jogi szakvizsga szervezésével kapcsolatosan felmerült feladatok szakmai támogatásában, és a jogi szakvizsgáról szóló 5/1991. (IV. 4.) IM rendeletben meghatározott jegyzőkönyvvezetői. Közreműködés a jogi szakvizsga szervezésével kapcsolatosan felmerült feladatok szakmai támogatásában, és a jogi szakvizsgáról szóló 5/1991. (IV. 4.) IM rendeletben meghatározott jegyzőkönyvvezetői. Közreműködés az Igazságügyi Felügyeleti Főosztályon a és évben keletkezett iratok rendezésével, valamint az ezzel összefüggő iratmozgatással járó feladatok ellátásában Ft Ft Ft dr. Udvary Sándor Tibor megszüntetése Az új polgári perrendtartás hatálybalépésével összefüggésben a hatályos törvények és az új polgári perrendtartás rendelkezései közötti összhang megteremtése érdekében javaslatok és szakmai háttéranyagok készítése Ft A Felek a szerződést január 31-i hatállyal közös megegyezéssel megszűntetik. 0 Ft u.a Turkovicsné dr. Nagy Adrienn Az új perrendtartás elfogadásával összefüggésben a kapcsolódó szabályozás felülvizsgálata, koncepcionális megújítása és a polgári perrendtartással való összhang megteremtése érdekében szakmai háttéranyagok és javaslatok elkészítése az alábbi tárgykörökben: - költségkedvezmények részletszabályai; - a jogi képviselők és egyéb perbeli személyek által felszámítható munkadíjak és költségkedvezmények szabályozásának felülvizsgálata; - a kötelező jogi képviselet bevezetésére figyelemmel a jogi segítségnyújtás, különösen a pártfogó ügyvédi képviselet szabályai, feltételrendszere Ft A Pénzügyi és Számviteli Főosztály által használt integrált informatikai rendszerek a pénzügyi-, és számviteli munkát elősegítő, a tárgyi eszköz nyilvántartást lehetővé tevő, a bérszámfejtést és adózást kezelő programok felhasználói szintű összehangolása, a lekérdezések, adatkinyerések egyszerűsítésének felmérése, valamint a fejlesztők felé irányuló felhasználói igények összefoglalása az előzetes és utólagos vezetői ellenőrzések hatékony működéséhez Ft Fricska Andor módosítása A megbízási szerződés az alábbi 1. ponttal egészül ki: "Megbízó megbízza Megbízottat március 1. napjától december 31. napjáig terjedő időtartamra a fejezeti kezelésű előirányzatok könyvvitelének támogatása céljából a Költségvetési Főosztály által használt integrált informatikai rendszerek alkalmassá tételével, mely a közel azonos időben, nagy számban jelentkező, az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítások kifizetésére, szabályszerű rögzítésére szolgál. Feladatai továbbá a rendszerek felhasználói szintű összehangolása, a lekérdezések és adatigénylések egyszerűsítésének felmérése a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer hatékony működéséhez, valamint a fejlesztők felé irányuló felhasználói igények összefoglalása." A szerződés 3. pontja pedig kiegészül egy új kapcsolattartó személy megjelölésével Ft u.a. u.a. 7. Ármány Rozália Az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Osztályán a front office feladatok és a belső felhasználói tesztek támogatása Ft Glaser Katalin Az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Osztályán a back office feladatok támogatása Ft oldal

2 8. Glaser Katalin megszűntetése 9. Feketéné Majoros Katalin 10. Gere Mirjam Edina 11. Csizek Tibor 12. Dr. Sulyok Márton 13. Dr. Mezei Péter Felhasználási szerződés 14. dr. Menyhárd Attila 15. dr. Protzner András Az Igazságügyi Minisztérium a megbízási szerződést 30 napos felmondási idővel, rendes felmondással felmondta. Az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Osztályán a back office feladatok, és a külső szervezetektől érkező speciális megkeresések kiszolgálásának támogatása. Az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Osztályán a belső felhasználói tesztek adminisztrációjának támogatása. Az Igazságügyi Minisztérium informatikai rendszerei adatbázisainak konszolidációjához szükséges koncepció kialakításának, valamint koordinációjának szakértői támogatása, javaslattétel, egyeztetéseken való részvétel. A Miniszteri Kabinettel együttműködésben szakmai szempontból a következő feladatok megvalósításában: a) Megbízó jogtudományi kutatási pályázata, illetve oktatási és kutatásfejlesztési programok vonatkozásában a beérkezett dokumentációk, beszámolók és részbeszámolók kiértékelésének, szakmai értékelésre való előkészítésének támogatása, b) a 2017-es évben megvalósítandó kutatási és oktatásfejlesztési programok szakmai beszámolóinak és programjavaslatainak előkészítése értékelésre, c) a 2017-es évben a Megbízó jogászösztöndíjaihoz, kutatási és oktatásfejlesztési programokhoz kapcsolódó rendezvények szervezésének (pl.: konferencia, tehetséggondozás, promóció, és szakmai napok) támogatása, d) a Megbízó egyéb szakmai kiadványainak szerkesztésének, kivitelezésének támogatása. Tanulmány készítése a nemzetközi magánjogi törvény előkészítése során tisztázandó, a szellemi alkotások területét érintő problémás kérdések keretén belül, különösen a kiterjesztett hatályú közös jogkezelés alapján képviselt jogosultak nemzetközi magánjogi helyzetéről, illetve az engedélyezés nélküli díjigények megítélhetőségéről. A bizalmi vagyonkezelési szerződés jogi szabályozásának aktuális kérdéseiről vizsgálat elvégzése, és erről szakvélemény készítése. Eljárás a Megbízó, illetve a külföldön tartózkodó kérelmező képviseletében a) a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában október 25. napján kelt, hazánkban az évi 14. tvr. által kihirdetett nemzetközi egyezmény, illetve b) az Európai Unió Tanácsa házassági ügyekben és szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló november 27. napján kelt 2201/2003/EK rendelet hatálya alá tartozó ügyekben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a Fővárosi Törvényszéken, valamint a budapesti gyámhivatalokban Ft u.a Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft oldal

3 16. Dr. Herke Csongor Megbízott feladata, hogy a jelen szerződés aláírásának napjától a január 31. napjáig terjedő időtartamban mutasson be és dolgozzon ki szabályozási mintákat, az alábbi kérdéskörökben, alapvetően a német, az osztrák és a svájci szabályozás szem előtt tartásával: a) Az olyan információ felhasználhatóságának külföldi szabályozása, amely engedélyhez kötött eszköz leplezett eszköz alkalmazása során keletkezett, de nem az engedélyben megjelölt személyre vagy bűncselekményre vonatkozik. b) A magyar eljárási jogban szabályozott jogorvoslat a törvényesség érdekében jogintézménynek megfelelő, vagy annak lényegében megfeleltethető szabályozási minták, hangsúlyozva a döntés irányát, azaz, hogy a terhelt terhére vagy csak a javára alkalmazható-e, továbbá hogy a jogorvoslatot ki kezdeményezheti, illetve hogy milyen döntés ellen, milyen okból, milyen határidővel és ki bírálja el. c) Az új büntetőeljárásról szóló törvény akként szabályozza a tanúvallomás megtagadását, miszerint aki magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben a tanúvallomást akkor is megtagadhatja, ha a kérdéses bűncselekmény miatt büntetőjogi felelősségét már korábban elbírálták. Ennek megfelelő vagy hasonló külföldi példák gyűjtése. d) Az osztrák, német és a svájci modellekben van-e olyan szabályozás, amely szerint beismerés esetén a terhelt minden további bizonyítás nélkül bíróság elé állítható (és el is ítélhető). e) Az önvádra kötelezés tilalma és az igazmondásra kötelezettség amerikai modellje Ft Dr. Kereszty Éva Margit Az igazságügyi szakértők számára szervezett tanfolyam keretében konferencia-előadás és konzultáció tartása Igazságügyi szakértői ismeretek tárgykörben Ft Dr. Csatlós Erzsébet Az igazságügyi szakértők számára szervezett tanfolyam keretében konferencia-előadás és konzultáció tartása Közigazgatási eljárásjog tárgykörben Ft Dr. Farkas Csaba Az igazságügyi szakértők számára szervezett tanfolyam keretében konferencia-előadás és konzultáció tartása Gazdasági társaságok joga tárgykörben Ft Dr. Kapa Mátyás Vizsgáztatás Bírósági végrehajtói szakvizsgán Ft Dr. Kálmán Renáta Az igazságügyi szakértők számára szervezett tanfolyam keretében konferencia-előadás és konzultáció tartása Európai uniós jogi ismeretek tárgykörben Ft Dr. Pappné Dr. Makka Éva Szakvizsgáztatás Bírósági Végrehajtói szakvizsgán Ft Dr. Mezőlaki Erik Ákos Az igazságügyi szakértők számára szervezett tanfolyam keretében konferencia-előadás és konzultáció tartása Büntető eljárásjog tárgykörben Ft Dr. Vida-Sós Tünde Az igazságügyi szakértők számára szervezett tanfolyam keretében konferencia-előadás és konzultáció tartása Polgári eljárásjog tárgykörben Ft Sántáné dr. Szakály Zsuzsa Az igazságügyi szakértők számára szervezett tanfolyam keretében konferencia-előadás és konzultáció tartása Alaptörvény valamint Adatvédelem tárgykörben Ft Dr. Visontai-Szabó Katalin Az igazságügyi szakértők számára szervezett tanfolyam keretében konferencia-előadás és konzultáció tartása Helyzetgyakorlat tárgykörben Ft Dr. Székely Ákos Szakvizsgáztatás Bírósági Végrehajtói szakvizsgán Ft Dr. Somogyi Dávid László Szakvizsgáztatás Bírósági Végrehajtói szakvizsgán Ft dr. Schmidt Zoltán Szakvizsgáztatás Bírósági Végrehajtói szakvizsgán 0 Ft Dr. Visontai-Szabó Katalin Az Igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges első- és továbbképzésen, valamint az önálló bírósági végrehajtó jelöltek végrehajtói szakvizsgájára felkészítő képzésén oktatási Ft Dr. Kapa Mátyás 32. Dr. Hudák Péter 33. Dr. Novák István Az önálló bírósági végrehajtó jelöltek végrehajtói szakvizsgájára felkészítő képzésében oktatási feladatok, valamint a bírósági végrehajtói szakvizsgán, a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói Az áldozatsegítési szakterülethez kapcsolódó jogi és szakmai tárgyú képzéseken oktatási A természetes személyek adósságrendezési eljárásával összefüggő jogi és szakmai tárgyú képzésekben oktatási Ft Ft Ft oldal

4 34. Bardóczi Krisztina 35. Dr. Ferenczi Aniella Mónika Az áldozatsegítési szakterülethez kapcsolódó jogi és szakmai tárgyú képzéseken oktatási Az áldozatsegítési és a pártfogó felügyelői szakterületekhez kapcsolódó jogi és szakmai tárgyú képzéseken oktatási Ft Ft Dr. Visnyeiné dr. Juhász Zsuzsanna Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói feladatok, valamint a pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzésben oktatási Ft Dr. Somogyi Dávid László 38. Dr. Kristóf Adrienn 39. Andresin Konstantin 40. Dr. Magyar Erika 41. Dr. Vitvindics Mária Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján,valamint a bírósági végrehajtói szakvizsgán, a viszgabizottság tagjaként vizsgáztatói Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján,valamint a bírósági végrehajtói szakvizsgán, a viszgabizottság tagjaként vizsgáztatói Az önálló bírósági végrehajtó jelöltek végrehajtói szakvizsgájára felkészítő képzésében oktatási Az áldozatsegítési szakterülethez és a pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó, továbbá a büntető- és szabálysértési közvetítői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási feladatok ellátása Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján,valamint a bírósági végrehajtói szakvizsgán, a viszgabizottság tagjaként vizsgáztatói Ft Ft Ft Ft Ft Dr. Vigh Edina A jogi segítségnyújtási szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Böngyikné dr. Sós-Tóth Adrienn 44. Dr. Tárkány-Szűcs Babett 45. Dr. Sántáné dr. Szakály Zsuzsa A jogi segítségnyújtási szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Dr. Sulyok Márton 47. Dr. Siket Judit 48. Dr. Mezőlaki Erik Ákos 49. Dr. Kereszty Éva Margit 50. Dr. Kálmán Renáta 51. Dr. Kaprinay Gizella Zsófia 52. Dr. Farkas Csaba 53. Dr. Csatlós Erzsébet Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként történő Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Idzigné dr. Novák Marianna Csilla Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási Ft Dr. Vizkeleti Edit Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként Ft Dr. Czeglédy Miklós A jogi segítségnyújtási szakterülethez és az áldozatsegítési szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Csáki Ildikó A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Dr. Velez Edit A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Bárdos Zoltán A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Dudok Diána A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Juhász-Gelencsér Anett A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft oldal

5 62. Dr. Tóth Anna Réka 63. Dr. Sembery-Sugár Hajnalka 64. Dr. Hegedűs István 65. Dr. Fantoly Zsanett 66. Czipóth Lukács 67. dr. Petris Csaba 68. Dr. Kormos Erzsébet 69. Dr. Pestovics Ilona 70. Pallagi Gáborné 71. Lapu Árpád Quercustax Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. Quercustax Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint a szóbeli Bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként történő Bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként történő Bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként történő A Megbízó által meghatározott helyen és időben gyermekfelügyeleti-, készségfejlesztési-, programszervezési- és adminisztrációs Konferencia-előadás és tanulmány írása, háttéranyag gyűjtése, valamint miniszteri beszédek megírásában április 3. és május 26. között A szerződés aláírásának napjától a évi mérlegbeszámoló elfogadásáig a Megbízó Igazgatási költségvetése vonatkozásában könyvvizsgálói a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok alapján. A szerződés aláírásának napjától a évi mérlegbeszámoló elfogadásáig a Megbízó Fejezeti költségvetése vonatkozásában könyvvizsgálói a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok alapján Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft évi mérlegbeszámoló elfogadásáig évi mérlegbeszámoló elfogadásáig 74. F and F Catering Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. A Megrendelő Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémájának budapesti képzésein, vizsgáin catering szolgáltatás biztosítása Ft keretösszeg DIGAMMA.HU Informatikai Kft. 76. Dr. Szűcs Imre A Megbízó munkavédelmi tevékenységének szervezése és koordinálása, szükség esetén egyeztetve az egyéb üzemeltetési feladatokat ellátó szervezettel. A természetes személyek adósságrendezési eljárásával összefüggő jogi és szakmai tárgyú képzésekben oktatási Ft Ft Dr. Kovássy Szabolcs A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottág tagjaként, illetve elnökeként Ft Dr. Herédi Erika A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottág tagjaként, illetve elnökeként Ft Dr. Pleskó Krisztina Zsuzsanna A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottág tagjaként, illetve elnökeként Ft Dr. Harter Mária A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottág tagjaként, illetve elnökeként Ft dr. Havasi-Laky Barbara 82. Alekosz Petrosz A március között megrendezésre kerülő bajor-magyar nemzetközi konferencia megszervezése és lebonyolítása körében projekt koordináció ellátása az alternatív vitarendezési eljárások témakörében A közigazgatási perrendtartásról szóló évi I. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódóan kutatási és jogrendszeri koherenciával kapcsolatos heti 20 óra időtartamban Ft Ft Dr. Benke Gábor Ügyvédi Iroda Az Emberi Jogok Európai Bírósága egyes ítéleteinek feldolgozása, jogi elemzések, magyar és angol nyelvű jogi összefoglalók készítése, valamint az ítéletek végrehajtásával összefüggő magyar és angol nyelvű jogi tanácsadás a Megbízó útmutatása és igényei szerint. A Megbízott az összefoglaló mellett a Megbízó rendelkezésére bocsátja az érintett ítélet magyar fordítását Ft keretösszeg oldal

6 84. Dr. Lukács Tamás Az önálló bírósági végrehajtó jelöltek végrehajtói szakvizsgájára történő felkészítő kézésében oktatási feladatok, valamint a bírósági végrehajtói szakvizsgán, a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói Ft Dr. Király Lilla Az önálló bírósági végrehajtó jelöltek végrehajtói szakvizsgájára felkészítő képzésében oktatási feladatok, valamint a bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói Ft Dr. Gácsi Anett Erzsébet Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói feladatok, valamint a pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzésekben oktatási Ft Dr. Fellegi Borbála A büntető- és szabálysértési közvetítői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási feladatok ellátása Ft Dr. Pákozdi Zita Zsuzsanna Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján, valamint a bírósági végrehajtói szakvizsgán, a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói Ft Dr. Somssich Réka A Megbízó útmutatása és igényei szerint, a Megbízó munkatársaival együttműködve, a magyar jogszabályok angol nyelvre fordításának folyamatában az alábbi : - szakmai és tudományos tanácsadás; - a fordítandó jogszabályok körének és prioritási sorrendjének meghatározása; - a jogi terminológia széleskörű tudományos egyeztetésének biztosítása Ft dr. Szűcs Imre 91. Dr. Szűcs Gábor 92. Dr. Szomora Zsolt 93. Dr. Horváth Csaba A természetes személyek adósságrendezési eljárásával összefüggő jogi és szakmai tárgyú képzésekben oktatási Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való Ft Ft Ft Az igazságügyi szakértői képzéseken oktatási Ft Dr. Harangozó Attila Oktatási az igazságügyi szakértői képzéseken, valamint az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként illetve elnökeként Ft Dr. Vida-Sós Tünde Oktatási az igazságügyi szakértői képzéseken, valamint az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként illetve elnökeként Ft Hangácsi Magdolna Tünde 97. Bak Zoltánné 98. Dr. Dülk Tamara Noémi 99. Király Klaudia 100. Demeter Vanda 101. Dr. Martonovics Bernadett 102. Dr. Schmidt Zoltán 103. Dr. Tolna András 104. Dr. Mocsár Attila Zsolt 105. Dr. Gál Andor A büntető- és szabálysértési közvetítői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási feladatok ellátása A büntető- és a szabálysértési közvetítői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási feladatok ellátása Az igazságügyi szakértők számára tanfolyam és jogi vizsga szervezése, valamint oktatási A Megbízó Céginformációs Osztályán az alábbi : feladatok támogatása, illetve belső felhasználói tesztek adminisztrációjának támogatása A Megbízó Céginformációs Osztályán az alábbi : feladatok támogatása, illetve belső felhasználói tesztek adminisztrációjának támogatása Az önálló bírósági végrehajtó jelöltek végrehajtói szakvizsgájára felkészítő képzésében oktatási feladatok, valamint a bírósági végrehajtói szakvizsgán, a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként illetve elnökeként való 6. oldal Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft

7 106. Dr. Juhász Zoltán 107. Dr. Martossy György 108. Dr. Kovács László 109. Garzó Anita 110. Dr. Drexlerné dr. Karcub Edit 111. Dr. Szombati Zoltán 112. Dr. Kiss Barnabás 113. Dr. habil. Sándor István 114. Bajzáth Orsolya 115. Tóth Szilárd Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként illetve elnökeként való Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként illetve elnökeként való Előadás, konzultáció megtartása a felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők továbbképzésén, a természetes személyes adósságrendezési eljárásával összefüggő jogi és szakmai tárgyú képzésekben pedig oktatási A büntető- és szabálysértési közvetítői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási feladatok ellátása Ft Ft Ft Ft Az igazságügyi szakértői képzéseken oktatási Ft Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként illetve elnökeként való Ft A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft A felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők szakmai továbbképzésén előadás, konzultáció tartása Ft A felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők szakmai továbbképzésén előadás, konzultáció tartása Ft A felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők továbbképzésén előadás, konzultáció megtartása, a természetes személyek adósságrendezési eljárásával összefüggő jogi és szakmai tárgyú képzésekben oktatási Ft Laky Péterné egyéni vállalkozó A 4-Year Framework Partnership Agreements to support European networks active in the area of access to justice JUST-JACC-NETW-2017 elnevezésű projekt előkészítésében történő és a pályázati anyagok (részvételi adatlap, költségterv) előkészítése. További feladat a költségterv kidolgozása, a pályázati céllal létrehozott szervezet pályázati felületen történő regisztrációja, valamint magának a pályázatnak a szövegezése és online felületen a határidőn belül történő benyújtása, valamint amennyiben a pályázó szerv kiválasztásra kerül, úgy a további beadandó dokumentumok előkészítése és azoknak az online felületen történő benyújtásának biztosítása Ft Szöllősi Ügyvédi Iroda Az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar és más tagállami ügyekben - elsősorban tagállami bíróságok által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásokban - képviselendő kormányzati álláspont meghatározásához szükséges előkészítő, elemző és kutatást igénylő feladatokban a megrendelő igényeinek és utasításának megfelelő Ft PRO-MEDICARE Szolgáltató Betéti Társaság 119. Dr. Aszódi László 120. Dr. Minkó Renáta Foglalkozás egészségügyi ellátás biztosítása keretében egészségügyi szolgáltatások nyújtása Ft módosítása kerertszerződés 121. Kósa Myrtil 122. Dr. Juhász László Vendel A szerződést a Felek közös megegyezéssel úgy módosították, hogy a szolgáltatást 7 fő helyett 8 fő veszi igénybe, a megbízási díj ennek megfelelően módosult Ft u.a u.a. Oktatási az igazságügyi szakértői képzéseken Ft Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként illetve elnökeként való Cseh nyelvű tolmácsolási a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztálya részére, a közvetítői eljárás sikeres lefolytatása érdekében Előadás, konzultáció megtartása a felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők továbbképzésén, a természetes személyes adósságrendezési eljárásával összefüggő jogi és szakmai tárgyú képzésekben pedig oktatási Ft Ft Ft oldal

8 123. dr. Pintér Katalin Megbízott a Megbízó igénye szerint alábbi feladatokat látja el: - Az Igazságügyi Minisztérium Fontes Iuris című szakmai folyóirata olvasószerkesztői munkájának ellátása, - az igazságügyi miniszter előadásaihoz, beszédeihez bibliográfiai kutatások, témagyűjtés, könyvtári kutatómunka Ft Szilágyi Alexandra Ida 125. Dr. Tóth Gabriella Marianna 126. Dr. Pappné dr. Makka Éva 127. Dr. Sághy Mária 128. Dr. Kocsi Balázs 129. Dr. Németh Gabriella 130. Dr. Schadl György 131. Dr. Leszkoven László 132. Bukta Bence Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvénnyel összefüggő jogrendszeri felülvizsgálathoz kapcsolódó kutató, segítő tevékenység elltásában való részvétel A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való A felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők számára szervezett szakmai továbbképzésen előadás, konzultáció tartása Az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges első- és továbbképzésen oktatási Az önálló bírósági végrehajtó jelöltek végrehajtói szakvizsgájára felkészítő képzésben oktatási feladatok, a bírósági végrehajtó iszakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói feladatok ellátása Új váltó törvény megalkotása lehetőségének vizsgálata, ennek keretében szakmai állásfoglalás, háttéranyag készítése Részvétel az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvénnyel összefüggő jogrendszeri felülvizsgálathoz kapcsolódó kutató, segítő tevékenység ellátásában Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Juhászné dr. Zvolenszki Anikó 134. Wéberné dr. Berkes Erika 135. Dr. Gulyás Renáta 136. Dr. Veisz Gábor 137. Dr. Waldman Gábor 138. Dr. Téglási András A bírósági végrehajtói szakvizsgán, a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói Ft Az áldozatesegítési szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Az áldozatesegítési szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Az áldozatesegítési szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Az önálló bírósági végrehajtó jelöltek végrehajtói szakvizsgájára felkészítő képzésében oktatási Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján, a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való Ft Ft Dr. Tóth M. Gábor Ügyvédi Iroda A Megbízó jogi képviseletének ellátása a Kúria előtt folyó felülvizsgálati eljárásban Ft Határozatlan 140. Prof. Dr. Szabó Imre Az igazságügyi szakértők képzésével kapcsolatos tankönyv lektorálása Ft Dr. Molnár Andrea Mercedes 142. Dr. Lakatos Péter Tibor 143. Dr. Sándor Géza 144. Prof. Dr. Szabó Imre 145. Dr. Feketéné Földi Katalin Erzsébet 146. Dr. Németh Gabriella A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként történő. Előadás, konzultáció megtartása a felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők továbbképzésén, a természetes személyek adósságrendezési eljárásával összefüggő jogi és szakmai tárgyú képzésekben pedig oktatási Ft Ft A bírósági végrehajtói szakvizsgán, a vizsgabizottság tagjaként vizsgáztatói Ft A felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők továbbképzésén előadás, konzultáció megtartása Ft A felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők továbbképzésén előadás, konzultáció megtartása Ft "Jog, erkölcs, etika" elnevezésű konferencián "Etikai kérdések az igazságügyben" címmel előadás tartása 8. oldal Ft

9 147. Dr. Juhász László Vendel 148. Dr. Gyenge Zoltán 149. Dr. Tóth Judit 150. dr. Székely Ákos 151. Dr. Birher Nándor Jog, erkölcs, etika elnevezésű konferencián "A hitelbiztosítékokra vonatkozó szabályok változása a Cstv.-ben" címmel előadás tartása Jog, erkölcs, etika elnevezésű konferencián "A jogállamiság erkölcsi alapjai - legalitás versus moralitás" címmel előadás tartása Jog, erkölcs, etika elnevezésű konferencián "Szakmai etika a jogalkalmazónál" címmel előadás tartása A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való A Jog, erkölcs, etika konferencián "Az igazságosság a lélek egészsége, az igazságtalanság a betegsége (Platón, Az állam 444d)" címmel előadás tartása Ft Ft Ft Ft Ft Dr. Blazovichné dr. Gellén Klára Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való Ft Dr. Zsiga László A természetes személyek adósságrendezési eljárásával összefüggő jogi és szakmai tárgyú képzésekben oktatási, és a felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők szakmai továbbképzésén előadás, konzultáció tartása Ft Dr. Törőcsikné dr. Görög Márta Az igazságügyi szakértők képzésén oktatási, valamint az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való Ft Dr. Turcsán Katalin 156. Dr. Kampler Béla 157. Dr. Ember Alex 158. Huszárné dr. Oláh Éva 159. Dr. Hegedűs Dóra 160. Dr. Dézsi-Sipos Andrea 161. Dr. Gulyás Renáta A felszámoló biztosok és vagyonfelügyelők továbbképzésén előadás, konzultáció megtartása Ft Az önálló bírósági végrehajtó jelöltek végrehajtói szakvizsgájára felkészítő képzésben oktatási Ft A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft A bírósági végrehajtói szakvizsgán a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként vizsgáztatói Ft Az igazságügyi szakértői képzéseken oktatási Ft Az igazságügyi szakértői képzéseken oktatási Ft Az Áldozatsegítő Központ munkatársai részére szervezett képzésen oktatási Ft Dr. Ferenczi Aniella Mónika Az Áldozatsegítő Központ munkatársai részére szervezett képzésen oktatási Ft Ladvenicza Anna 164. Póli Róbert 165. Horváth György 166. Dr. Bajzáth Orsolya 167. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter Baranek Ferenc egyéni vállalkozó Böngyikné dr. Sós-Tóth Adrienn A büntető- és szabálysértési közvetítői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási feladatok ellátása A büntető- és szabálysértési közvetítői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási feladatok ellátása Ft Ft Az igazságügyi szakértői képzéseken oktatási Ft "Jog, erkölcs, etika" elnevezésű konferencián a "Fizetésképtelenségi eljárásokat érintő jogalkotás aktuális kérdései" címmel előadás tartása "Jog, erkölcs, etika" elnevezésű konferencián "Jog és erkölcs változó kapcsolata" címmel előadás tartása Az MMIA-1.1.7/ számú, Hatékony jogi segítségnyújtás menedékkérőknek elnevezésű projekt keretein belül a Tompai Tranzitzónában személyi tolmácsolás biztosítása arab, angol és francia nyelveken elsődlegesen az ügyfélfogadást teljesítő jogi segítők valamint menedékkérők részére Az MMIA-1.1.7/ számú, "Hatékony jogi segítségnyújtás menedékkérőknek" című projekt keretében június napján tartott "Migráns specifikus szakmai képzés és konzultáció jogi segítők számára" című képzésen "A jogi segítségnyújtás hazai rendszerének átfogó bemutatása" témájú eőadás megtartása Ft Ft Ft keretösszeg Ft oldal

10 170. dr. Czeglédy Miklós Csaba 171. dr. Figula Ildikó 172. dr. Fülöp Réka 173. dr. Takó Tamás Gábor 174. dr. Tóth Norbert 175. Dr. Kurucz Tünde 176. dr. Guttmann Hanga Lilla 177. Vékonyné Róka Judit 178. Ambrózay Anikó 179. Dr. Schadl György 180. Dr. Imre Miklós 181. Dr. Dombi Gergely 182. Prof. Dr. Domokos Andrea 183. Dr. Ragány Zoltán 184. Dr. Antal Gábor 185. Dr. Omar Kornél 186. Dr. Barta Gábor 187. Dr. Gazdag Viktória 188. Kovács Orsolya 189. Dr. Homicskó Árpád 190. Dr. Mélypataki Gábor Az MMIA-1.1.7/ számú, "Hatékony jogi segítségnyújtás menedékkérőknek" című projekt keretében június napján tartott "Migráns specifikus szakmai képzés és konzultáció jogi segítők számára" című képzésen "Jogi segítségnyújtás a menekültügyi eljárásban" témájú előadás megtartása Az MMIA-1.1.7/ számú, "Hatékony jogi segítségnyújtás menedékkérőknek" című projekt keretében június napján tartott "Migráns specifikus szakmai képzés és konzultáció jogi segítők számára" című képzésen "A menekültügyi eljárásban hozott döntések bírósági felülvizsgálata" témájú eőadás megtartása Az MMIA-1.1.7/ számú, Hatékony jogi segítségnyújtás menedékkérőknek című projekt keretében június napján tartott Migráns specifikus szakmai képzés és konzultáció jogi segítők számára című képzésen A menekültügyi eljárás bemutatása, gyakorlati példákkal kiegészítve témájú előadás megtartása Az MMIA-1.1.7/ számú, Hatékony jogi segítségnyújtás menedékkérőknek című projekt keretében június napján tartott Migráns specifikus szakmai képzés és konzultáció jogi segítők számára című képzésen a Migráció folyamata és okai, az aktuális migrációs trendek bemutatása, magyarországi migránsok helyzetének bemutatása témájú előadás megtartása Az MMIA-1.1.7/ számú, Hatékony jogi segítségnyújtás menedékkérőknek című projekt keretében június napján tartott Migráns specifikus szakmai képzés és konzultáció jogi segítők számára című képzésen a Nemzetközi jogi alapok, EU szabályozás, magyar szabályozás témájú előadás megtartása Ft Ft Ft Ft Ft A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Az igazságügyi szakértői képzéseken oktatási Ft A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft A pártfogó felügyelői szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft "Eljárásjogi Konferencia" elnevezésű konferencián "A bírósági végrehajtásról szóló törvény változásai" címmel előadás tartása "Eljárásjogi Konferencia" elnevezésű konferencián "A közigazgatás új kódexei" címmel előadás tartása "Eljárásjogi Konferencia" elnevezésű konferencián "Az adózás rendjéről szóló törvény változásai" címmel előadás tartása "Eljárásjogi Konferencia" elnevezésű konferencián "Az új büntető eljárásjogi kódex" címmel előadás tartása Az igazságügyi szakértők szóbeli jogi vizsgáján a vizsgabizottság tagjaként, illetve elnökeként való Ft Ft Ft Ft Ft Az igazságügyi szakértői képzéseken oktatási Ft Az áldozatsegítési szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft A jogi segítségnyújtási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó jogi tárgyú szakmai képzéseken oktatási A jogi segítségnyújtási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó jogi tárgyú szakmai képzéseken oktatási A jogi segítségnyújtási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó jogi tárgyú szakmai képzéseken oktatási Ft Ft Ft Az áldozatsegítési szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft Az áldozatsegítési szakterülethez kapcsolódó képzéseken oktatási Ft oldal

11 191. Dr. Nogel Mónika Az igazságügyi szakértői képzéseken oktatási Ft Bodler Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Az igazságügyi miniszternek a Magyar Idők online felületén szeptember 9. napján megjelentetett cikkének francia nyelvre történő lefordítása Ft Sahraian Anett egyéni vállalkozó Az MMIA-1.1.7/ számú, Hatékony jogi segítségnyújtás menedékkérőknek elnevezésű projekt keretein belül a Röszkei Tranzitzónában személyi tolmácsolás biztosítása dari, perzsa, farszi és angol nyelveken elsődlegesen az ügyfélfogadást teljesítő jogi segítők, valamint menedékkérők részére Ft Jogállam és Igazság Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és Szakvélemény készítése az alábbi kérdéskörökben: - Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás kihirdetésére az Alaptörvény mely cikke alapján kerülhet sor? - A kihirdetéshez szükséges-e az Alaptörvény valamely rendelkezésének vagy bármely sarkalatos törvénynek a módosítása? A szakvéleményben kifejtett álláspontját a Megbízottnak az összehasonlító alkotmányjogból vett példákkal alátámasztottan kell előadni oly módon, hogy lehetőség szerint alapul veszi az Európai Unió tagállamainak minél kiterjedtebb gyakorlatát. 0 Ft Dr. Nemessányiné Dr. Chronowski Nóra Edit 196. Dr. Vincze Attila és és Társszerzőként szakvélemény készítése az alábbi kérdéskörökben: - Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás kihirdetésére az Alaptörvény mely cikke alapján kerülhet sor? - A kihirdetéshez szükséges-e az Alaptörvény valamely rendelkezésének vagy bármely sarkalatos törvénynek a módosítása? Társszerzőként szakvélemény készítése az alábbi kérdéskörökben: - Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás kihirdetésére az Alaptörvény mely cikke alapján kerülhet sor? - A kihirdetéshez szükséges-e az Alaptörvény valamely rendelkezésének vagy bármely sarkalatos törvénynek a módosítása? Ft Ft dr. Sugár Tamás és Közreműködés a jogi szakvizsga közigazgatási jogi ismeretanyagának, ezen belül a szóbeli tételsor és az írásbeli vizsgakérdések részletes a Megbízó által a jelen szerződés 1. számú mellékletében előírt szempontok szerint történő felülvizsgálatában és átdolgozásában annak érdekében, hogy a szakvizsga C vizsgarészében a közigazgatási jogi ismeretek kiemelt hangsúllyal jelenjenek meg Ft dr. Sperka Kálmán István és Közreműködés a jogi szakvizsga közigazgatási jogi ismeretanyagának, ezen belül a szóbeli tételsor és az írásbeli vizsgakérdések részletes a Megbízó által a jelen szerződés 1. számú mellékletében előírt szempontok szerint történő felülvizsgálatában és átdolgozásában annak érdekében, hogy a szakvizsga C vizsgarészében a közigazgatási jogi ismeretek kiemelt hangsúllyal jelenjenek meg Ft Dr. Sonnevend Pál és A jelen szerződés aláírásának napjától számított 20 napon belül társszerzőként készítsen szakvéleményt az alábbi kérdéskörökben: - Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás kihirdetésére az Alaptörvény mely cikke alapján kerülhet sor? - A kihirdetéshez szükséges-e az Alaptörvény valamely rendelkezésének vagy bármely sarkalatos törvénynek a módosítása? Ft Dr. Grad-Gyenge Anikó és A jelen szerződés aláírásának napjától számított 20 napon belül társszerzőként szakvélemény elkészítése az alábbi kérdéskörökben: - Az Egységes Szabadalmi Bíróságról szóló megállapodás kihirdetésére az Alaptörvény mely cikke alapján kerülhet sor? - A kihirdetéshez szükséges-e az Alaptörvény valamely rendelkezésének vagy bármely sarkalatos törvénynek a módosítása? Ft Dr. Gubányi András és - A Szigetköz-Csallóköz által érintett víztestekhez kapcsolódó hullámtér vegetációjának ökológiai állapotfelmérése; - a meglévő modellekhez kapcsolódó programozási feladatok; - a szárazföldi ökoszisztémák vonatkozásában a víztér rehabilitációjához szükséges műtárgyak és vízhozamok hatásainak vizsgálata; - javaslatok megfogalmazása a tervezett műtárgyak és vízhozamok ökológiai szempontból optimális változataira Ft Barócsné dr. Vattay Noémi Haszonkölcsön szerződés Fotók ingyenes rendelkezésre bocsátása kiállítás céljából a Minisztérium által használt épületekben 0 Ft oldal

12 203. Vörös Eszter Anna Haszonkölcsön szerződés A Minisztérium térítésmentesen lehetőséget biztosít arra, hogy a Művész az e szerződés alapján kiválasztott képzőművészeti alkotásokat a Minisztérium által használt épületekben kiállítása 0 Ft NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Magyar Telekom Távközlési Nyrt. Előfizetői szerződés Előfizetői szerződés módosítása Előfizetői szerződés Előfizetői szerződés Minősített hitelesítés- szolgáltatás, 1 db minősített tanusítvány fokozott biztonságú elektronikus aláíráshoz. (Minősített szervezeti aláíró tanúsítvány igénylése GovCA) Ft Jogszabály változás miatti módosítás az eidas rendelet alapján u.a. u.a u.a Minősített elektronikus aláírás hitelesítési szolgáltatás, az aláírás létrehozó eszközön aláírás létrehozó adat elhelyezése szolgáltatás, valamint az ehhez kapcsolódó eszközök biztosítása. 6 db tanúsítvány 2 éves érvényességre. Minősített elektronikus aláírás hitelesítési szolgáltatás, az aláírás létrehozó eszközön aláírás létrehozó adat elhelyezése szolgáltatás, valamint az ehhez kapcsolódó eszközök biztosítása. 7 db tanúsítvány 2 éves érvényességre Ft Ft Előfizetői szerződés Internethozzáférés biztosítása 2 év időtartamra Ft Microsec Számítástechnikai Fejlesztő Zrt. Szolgáltatási szerződés 20 darab automata titkosító és 20 darab automata autentikációs tanúsítvány beszerzése a fővárosi és a megyei törvényszékek cégbíróságai számára Ft Határozatlan Szolgáltatási szerződés Nem elektronikus aláírásra szolgáló tanúsítványok ( titkosító tanúsítványok, hitelesítő tanúsítványok, webszerver tanúsítványok stb. ) kibocsátása és fenntartása Térítésmentes Határozatlan 209. Microsec Számítástechnikai Fejlesztő Zrt. Szolgáltatási szerződés módosítása Felek rögzítik, hogy a szerződés 1. számú melléklete helyébe a jelen szerződésmódosítás melléklete lép azzal, hogy a Szolgáltató a "*.cegbir.e-cegjegyzek.hu" tanúsítvány kibocsátását és fenntartását április 21. napjától biztosítja. u.a. u.a u.a 210. KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. Szolgáltatási szerződés/megállapodás SeCube rendszer moduljainak időben nem korlátozott használata, valamint további informatikai szolgáltatásoki igénybevétele legfeljebb 75 órában Ft Pre-Con Restaurátor Kft. Vállalkozási szerződés Irat lefagyasztása és tárolása, valamint dokumentumok kiszárítása Ft dr. Marton István egyéni vállalkozó Vállalkozási szerződés Könyv- és pénzpiaci szakvélemény elkészítése az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti Hunguest kontra Magyarország ügyben Ft TermConsult Szolgáltató és Tanácsadó Bt. Vállalkozási szerződés A Polgári Törvénykönyv és további, elsősorban gazdasági jogszabályok terminológiai feldolgozása, a szükséges terminológiai kutatások elvégzésével javaslatok kidolgozása a Megrendelő számára a jogszabályok angol nyelvű terminológiájának rögzítésére, a Megrendelő által kidolgozott fordítási standardok és az elfogadott terminológia mentén a jogszabályfordítások lektorálása, egységesítése, valamint a véglegesített fordítások és a terminológia gondozása a Megrendelő által biztosított fordítástámogató rendszerben, illetve a jogszabályfordítások utánkövetésének (hatályosításának) biztosítása Ft dr. Alam-Imre Borbála Edit egyéni vállalkozó Vállalkozási szerződés A Polgári Törvénykönyv és további, elsősorban gazdasági jogszabályok terminológiai feldolgozása, a szükséges terminológiai kutatások elvégzésével javaslatok kidolgozása a Megrendelő számára a jogszabályok angol nyelvű terminológiájának rögzítésére, a Megrendelő által kidolgozott fordítási standardok és az elfogadott terminológia mentén a jogszabályfordítások lektorálása, egységesítése, valamint a véglegesített fordítások és a terminológia gondozása a Megrendelő által biztosított fordítástámogató rendszerben, illetve a jogszabályfordítások utánkövetésének (hatályosításának) biztosítása Ft dr. Borbély-Bartis Katalin ügyvéd Vállalkozási szerződés A Polgári Törvénykönyv és további, elsősorban gazdasági jogszabályok terminológiai feldolgozása, a szükséges terminológiai kutatások elvégzésével javaslatok kidolgozása a Megrendelő számára a jogszabályok angol nyelvű terminológiájának rögzítésére, a Megrendelő által kidolgozott fordítási standardok és az elfogadott terminológia mentén a jogszabályfordítások lektorálása, egységesítése, valamint a véglegesített fordítások és a terminológia gondozása a Megrendelő által biztosított fordítástámogató rendszerben, illetve a jogszabályfordítások utánkövetésének (hatályosításának) biztosítása Ft oldal

13 216. Paul Anthony Barrett Vállalkozási szerződés HUMANsoft Kft., AXIS Rendszerház Kft., Kapsch BusinessCom Kft. WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Valkai Jánosné egyéni vállalkozó Vállalkozási szerződés Vállalkozási szerződés Vállalkozási szerződés 220. Chiomenti Studio Legale Vállalkozási szerződés A Polgári Törvénykönyv és további, elsősorban gazdasági jogszabályok terminológiai feldolgozása, a szükséges terminológiai kutatások elvégzésével javaslatok kidolgozása a Megrendelő számára a jogszabályok angol nyelvű terminológiájának rögzítésére, a Megrendelő által kidolgozott fordítási standardok és az elfogadott terminológia mentén a jogszabályfordítások lektorálása, egységesítése, valamint a véglegesített fordítások és a terminológia gondozása a Megrendelő által biztosított fordítástámogató rendszerben, illetve a jogszabályfordítások utánkövetésének (hatályosításának) biztosítása. Központosított keretmegállapodásos eljárás második részének eredményeképpen, a megrendelő beszerzési igényének megvalósítása érdekében a vállalkozási szerződés 1. számú mellékletében megjelölt szerverpark fejlesztésre vonatkozó tevékenység ellátása Az Online Beszámoló űrlapkitöltő Rendszerhez rendszermérnöki és hálózati szakértői támogatás nyújtása a jelen szerződés aláírásának napjától kezdődő négy hónapos időtartamban, de legfeljebb a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében a jelen szerződés szerinti szolgáltatás vonatkozásában megkötendő keretmegállapodás hatályba lépéséig terjedő határozott időtartamban A Megrendelő Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiájának szegedi képzésein, vizsgáin - a továbbiakban együttesen: képzések - catering szolgáltatás biztosítása a szerződés 1. számú mellékletében meghatározottak szerint. Vizsgálat és jogi szakvélemény elkészítése angol nyelven a felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályokról, beleértve a Vállalkozó országának felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályozását, a szerződés 1. számú mellékletében meghatározott kérdések részletezését, valamint ahol releváns, ott az erre vonatkozó hatósági és bírósági joggyakorlatot Ft Ft Ft Ft euro Gide Loyrette Nouel, AARPI Vállalkozási szerződés Vizsgálat és jogi szakvélemény elkészítése angol nyelven a felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályokról, beleértve a Vállalkozó országának felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályozását, a szerződés 1. számú mellékletében meghatározott kérdések részletezését, valamint ahol releváns, ott az erre vonatkozó hatósági és bírósági joggyakorlatot euro Hothoff Buruma Belgie B. V Vállalkozási szerződés Vizsgálat és jogi szakvélemény elkészítése angol nyelven a felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályokról, beleértve a Vállalkozó országának felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályozását, a szerződés 1. számú mellékletében meghatározott kérdések részletezését, valamint ahol releváns, ott az erre vonatkozó hatósági és bírósági joggyakorlatot euro Merlin Stúdió Bt. A GM-GiroMaster számítógépes program korlátlan felhasználói jogának átadása, a szoftver felhasználói környezetben történő tesztelése, alkalmazásának oktatása és a folyamatos működés támogatása a szerződés teljes időtartamára összesen legfeljebb 60 óra időtartamban Ft keretösszeg Határozatlan 224. Dr. Láncos Petra Lea egyéni vállalkozó Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény angol nyelvű fordításának szakmai lektorálása Ft oldal

1. oldal. Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve február 24. napján -

1. oldal. Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve február 24. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2017. évben - összesítve 2017. február 24. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve április 26. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve április 26. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2017. évben - összesítve 2017. április 26. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya 1. 2. Benedek-Tihanyi Tímea Sagáthné Kuji Andrea Ellenérték

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve június 25. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve június 25. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2017. évben - összesítve 2018. június 25. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve november 16. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve november 16. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2017. évben - összesítve 2018. november 16. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve január 26. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve január 26. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2017. évben - összesítve 2018. január 26. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

1. oldal. Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve augusztus 29. napján -

1. oldal. Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve augusztus 29. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2017. évben - összesítve 2017. augusztus 29. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben Igazságügyi Minisztérium ei 2017. évben Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya 1. 2. Benedek-Tihanyi Tímea Sagáthné Kuji Andrea Ellenérték a teljes időtartamára (nettó, természetes személyeknél

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve március 21. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve március 21. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2016. évben - összesítve 2016. március 21. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve június 25. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve június 25. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2018. évben - összesítve 2018. június 25. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729 Kabinetfőnöki

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve november 16. napján Ft

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve november 16. napján Ft Igazságügyi Minisztérium szerződései 2018. évben - összesítve 2018. november 16. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve május 30. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve május 30. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2018. évben - összesítve 2019. május 30. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

Szervezeti egység Név Munkakör telefon  cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter Szervezeti egység Név Munkakör telefon e-mail cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 laszlo.torcsanyi@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve május 30. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben - összesítve május 30. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2019. évben - összesítve 2019. május 30. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték (nettó, természetes személyeknél bruttó; módosítás

Részletesebben

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes SZERVEZETI EGYSÉG NÉV MUNKAKÖR TELEFON E-MAIL CÍM FAX Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve július 15. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve július 15. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2016. évben - összesítve 2016. július 15. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter kód tárgy A jogrendszerek világa TANREND 201/2018 őszi szemeszter JL201 Ajánlott egyéni tanterv az 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan 201..0 péntek 812 Prof. Dr. Badó Attila Dr. Mezei Péter 201..1

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Ügyelosztási rend 2013. február Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium i tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 31.B. 9.B. Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László igazgatási feladatokkal

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 Név Nem Összesen 0-8 év 5056 19 3 1 Körömi Kornélia 0-8 év 0:26:08 0:19:50 0:06:18 5051 85 45 2 Kiss Emma 0-8 év 0:35:56 0:27:48 0:08:08 9-13 év 5021 36 13 1 Ficzere Alexa Zoé 9-13 év 0:28:06 0:21:10 0:06:56

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Igazságügyi Osztály Áldozatsegítés a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. a hozzátartozók

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák) Az Igazságügyi Minisztérium a Jogászképzés színvonalának emelését célzó programok keretében a 2016/2017. tanévben a következő oktatói hallgatói közös kutatás és oktatásfejlesztési programok megvalósításához

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. január 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8

Részletesebben

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV. JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév Alkotmányjog I. Egyháztörténet Latinitás a jogtudományban II. Magyar állam- és jogtörténet Római jog II. Statisztika 03.20 15.00-19.00

Részletesebben

EMMI szerződései május - június

EMMI szerződései május - június Memoart Kulturális Egyesület Tanácsadói és kurátori tevékenység a 2015. évi Milánói Világkiállításhoz kapcsolódóan 350.000.- Ft 2016.05.20-2016.06.20 BMC Budapest Music Center Kft. A 2015. évi Milánói

Részletesebben

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/36. számában A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2017. június hónapban A közigazgatási államtitkár Kinevezés Bereczki Ferencet a Belügyminisztériumban,

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax: 88/593-221 vemkh.tarsadalombizt.foglalkoztatas@veszprem.gov.hu

Részletesebben

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések

Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2009.01.01-2014.01.01 között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. Által az állam nevében megvásárolt lakóingatlanokra vonatkozó adásvételi

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései 2015. évben - összesítve 2015. július 14. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései 2015. évben - összesítve 2015. július 14. napján - Igazságügyi Minisztérium ei 2015. évben - összesítve 2015. július 14. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a teljes időtartamára (nettó, természetes személyeknél bruttó)

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Budapest, 2007. március 9-10. Hely. Cím Csapatnév 1 Budapest Veres Pálné Gimn. 46,400 46,000 46,400 46,400 185,200 2 Heves Eötvös József Középiskola 47,200 46,500 45,800 45,200 184,700 3 Nagykőrös Toldi

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny Helyezés Rajtszám Név Idő Hátrány Cél 5 km Férfi Abszolút 1 56 Binder Tamás 00:19:44 00:00:00 00:19:43 2 74 JAKABFY ZOLTÁN 00:19:46 00:00:02 00:19:45 3 77 Klohniczer Csaba 00:24:07 00:04:23 00:23:57 4

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Ajkai Járási Hivatal Cím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Telefon: 88/550-644 Fax: 88/550-677 ajka.jaras@veszprem.gov.hu

Részletesebben

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve október 26. napján -

Igazságügyi Minisztérium szerződései évben. - összesítve október 26. napján - Igazságügyi Minisztérium szerződései 2016. évben - összesítve 2016. október 26. napján - Sorszám Szerződő fél Szerződés típusa Szerződés tárgya Ellenérték a szerződés teljes időtartamára (nettó, természetes

Részletesebben

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, Szociális és gyámügyi igazgatás Ágazati jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól, 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03 min/km +00:00:00 2 56 MOLNÁR Zoltán 1998 00:38:58 00:38:05 00:39:17 01:57:09 01:56:21 51

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

MINISZTERI TITKÁRSÁG. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím MINISZTERI KABINET. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím

MINISZTERI TITKÁRSÁG. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím MINISZTERI KABINET. Név, beosztás Telefon, fax E-mail cím Bajó Zsanett, osztályvezető, A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM VEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI FRISSÍTVE: 2013. JÚLIUS 9. MINISZTERI TITKÁRSÁG 79-51167, 79-50631 zsanett.bajo@nfm.gov.hu MINISZTERI KABINET Kaiser

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), Ágazati jogszabályok Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.), A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1098 SZABÓ Benjámin 1998 01:43:51 Tiszavasvári 7 6 10:23 min/km +00:00:00 2 1153 MAKÁDI Balázs 1997 01:52:39 9 8 11:15 min/km +00:08:47 3 1091 SCHÜRLEIN Andor 2000 01:59:53 Soltvadkert

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap:  (+36-32) 9. évfolyam 1. KISS LÁSZLÓ MARCELL 2. MÁRTON ANNA 3. 4. GASPARIN ZSOMBOR BOLGÁR JÁNOS BENDE 5. ISTVÁN ISTVÁN 6. PÉK ÁBEL KRISTÓF 7. MATUCH RICHÁRD 8. ZSÉLYI KONRÁD 9. BENKE MÁTÉ 10. HATALA DÓRA 11. PISTYUR

Részletesebben

Mérési csoportbeosztás a Logisztikai rendszerek c. tantárgyhoz

Mérési csoportbeosztás a Logisztikai rendszerek c. tantárgyhoz 1. Horváth Attila G4S1L 2. Kecskés Tamás G4S1L 1. mérés: Identifikáció: 2004.11.23. 14.00-15.00 3. Kun Szabolcs G4S1L 4. Kuik Péter G4S1L 5. Torma Krisztián G4S1L 2. mérés: Szimuláció: 2004.11.23. 15.00-16.00

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Városi Telefon Belső Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax:

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal. Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal. Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály Troják László főosztályvezető 88/550-509 veszprem.musz.fogy.fogl@veszprem.gov.hu

Részletesebben

Be Kezd Ki Kedd

Be Kezd Ki Kedd 2016.06.13 Hétfő Szabó Eszter német nyelv Varga Katalin 8:00 8:00 8:15 Géczi Eszter Zsuzsanna francia nyelv Hedrich Andrea 8:00 8:15 8:30 Szilák Dániel Szabolcs német nyelv Varga Katalin 8:15 8:30 8:45

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

Tankönyvlista Ágoston Kitti

Tankönyvlista Ágoston Kitti Ágoston Kitti Oktatási azonosító 73018020444 Varga Ildikó Díjbekérő postázási címe 8713 Kéthely, Hegyalja utca 29. KN-0041 Irodalmi szöveggyűjtemény 12. 985 Ft 1 db Feldolgozás alatt Tankönyv a 12. számár

Részletesebben

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban KERESKEDELMI JOGI ÉS PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK 1. Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter Csütörtök Helye 9.45-11.15 - előzetes egyeztetés alapján A magasföldszint 9. 370-8601

Részletesebben

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár Bizottság száma: 2. sz. Terem szám: B. -060. alagsor Záróvizsga időpontja: 2015. június 17., 8 óra Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak Balogh Gábor ének zene tanár Dr. Hostyisószkiné Jászai

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői

Az Országos Bírósági Hivatal vezetői 1.1.3. A szerv vezetői Az Országos Bírósági Hivatal vezetői OBH elnöke Dr. Handó Tünde elnök Telefon: 311-5884 és 312-7424 OBH elnökhelyettese Dr. Gyarmathy Judit elnökhelyettes Telefon: 354-4270 E-mail:obh@obh.birosag.hu

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kíván: Szilvia, Nóra és Zsolt

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kíván: Szilvia, Nóra és Zsolt Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, a megadott napon (hétfő és szerda:12-én; kedd és csütörtök: 13-án; szombat: 17-én), a megadott teremben jelenjetek meg.

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben