BEV BEV. Szervezés. Juhász Ferenc Művelődési Központ igazgatója. Karikó János Könyvtár vezetője. Városgondnokság BEV. Benedek Elek Óvoda vezetője
|
|
- Enikő Deák
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK májusi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 110 (V.25.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás Beszámoló a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás évi működéséről 111 (V.25.) Forgalmi rend módosításokról (tanulmánytervek elfogadása: Kolozsvári utca, Karinthy utca, Kálvin tér) megkötésére 30 nap 112 (V.25.) 113 (V.25.) Biatorbágy 7724/66 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó telepítési tanulmánytervről Központ épületének belső átalakításával kapcsolatos kérdésekről Főépítész folyamatban augusztus 15. A tervezőkkel a megkötve a munka folyamatban 114 (V.25.) Biatorbágy 7702/51 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában 379 m3/nap szennyvíz befogadására kezdeményezett háromoldalú megállapodásról aláírva 115 (V.25.) 116 (V.25.) Az egészségügyi fejlesztésekre kiírt VEKOP pályázatokkal összefüggő kérdésekről Központ évi nyári nyitvatartási endjéről A beszerzési ajánlatok bekérésére május Juhász Ferenc Művelődési Központ igazgatója pályázatok benyújtva végrehajtás folyamatosan 117 (V.25.) A Karikó János Könyvtár évi nyári nyitvatartási endjéről Karikó János Könyvtár vezetője végrehajtás folyamatosan 118 (V.25.) 119 (V.25.) A Biatorbágyi Karikó János Könyvtár könyvtári területének bővítéséről A Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola kérelme (Néptánc tanszak viselettárának bővítése) szeptember június Városgondnokság PÜ 120 (V.25.) 121 (V.25.) 122 (V.25.) 123 (V.25.) 124 (V.25.) 125 (V.25.) 126 (V.25.) A biai alapellátás decentrum hosszú távú fejlesztésére vonatkozó koncepcióról - Körzeti orvosi rendelő fejlesztési tanulmányterv készítéséről A Benedek Elek Óvodában a 2017/18-as nevelési évben induló csoportok számáról és a csoportok létszámáról Az Érdi Tankerülettel kötendő megállapodásról A Beszélj úgy programmal kapcsolatos kérdésekről Szily-kastély alagsorának statikai megerősítése Szily-kastély alagsorának befejező munkái Sándor Metternich kastély TSZ szárnyán belüli iskolaudvar rendezéséről augusztus megkötésére 30 nap megkötésére 30 nap november november augusztus 15. Benedek Elek Óvoda vezetője megkötve, a tervezés folyamatban 127 (V.25.) A közterületek használatáról és a reklámhordozók elhelyezéséről szóló rendelet módosításával kapcsolatos Szolgáltatási Szerződésről megkötésére 8 nap 128 (V.25.) A Kormányablak kialakításával összefüggő kérdésekről május (V.25.) Esélyes vagy! című pályázaton együttműködő partnerként való részvételről 130 (V.25.) 131 (V.25.) A Biatorbágyi Általános Iskola intézményvezetői álláshelyének véleményezéséről Biatorbágyért kitüntetés Tankerület részére továbbítva május A kitüntetés átadva a Városünnepen
2 132 (V.25.) 133 (V.25.) 134 (V.25.) 135 (V.25.) 136 (V.25.) Biatorbágy Városért Életműdíj kitüntetés Biatorbágy Városért Életműdíj kitüntetés Török Henrik Pedagógus Díj kitüntetés Geréby Imre Köztisztviselői díj kitüntetés Biatorbágy Város Önkormányzata által átruházott az önkormányzat saját halottjának nyilvánítása ügyében hozott döntésekről május május május A kitüntetés átadva a Városünnepen A kitüntetés átadva a Városünnepen A kitüntetés átadva a Pedagógusnapon A kitüntetés átadva 137 (V.25.) 138 (V.25.) a Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 2051 Biatorbágy József Attila utca 02/18 hrsz-ú külterületi ingatlan értékesítésére Pályázati kiírás a Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 2051 Biatorbágy, Gárdonyi köz hrsz-ú belterületi ingatlan értékesítésére Pályázati kiírás a Biatorbágy Város Önkormányzata tulajdonában lévő, 2051 Biatorbágy, Gárdonyi köz hrsz-ú belterületi ingatlan értékesítésére,, a művelési ágból való kivonás folyamatban a pályázat kiírásra került 139 (V.25.) 140 (V.25.) 141 (V.25.) 142 (VI.13) Nagy utca 58. alatti ingatlan megvásárlásáról Szép Porta Biatorbágyért Díj Fábiánné Pammer Katalin elővásárlási jog gyakorlása tárgyában benyújtott kifogás elbírálása A 2018/2019. évi önkormányzati csoportos villamos energia közbeszerzéssel kapcsolatos fedezet kiegészítésről, a június 29-ei ülésen napirendi pont A kitüntetés átadva a Városünnepen, Szevezés 143 (VI.13) Központ közművelődési érdekeltségnövelő támogatás pályázaton történő indulásról és kapcsolódó önrész biztosításáról június 23. Intézményvezető a pályázat benyújtva 144 (VI.29.) Biatorbágy hatályos településrendezési eszközeinek módosítására érkezett UTT Europe Kft. által készítetett telepítési tanulmányterv befogadásáról és településrendezési (TRSZ) előkészítéséről folyamatos Főépítész folyamatban 145 (VI.29.) 146 (VI.29.) Biatorbágy városközpont környezetrendezési tervéről szóló módosításáról A Spalding Alapítvánnyal kötött megállapodás módosításáról Főépítész 147 (VI.29.) Az egészségügyi fejlesztésekre kiírt VEKOP pályázatokkal összefüggő kérdésekről június pályázat benyújtásra került 148 (VI.29.) Biatorbágy Város Egészségügyi Ellátó Nonprofit Kft. részére használatra átadott eszközök üzemeltetési éről megkötve
3 149 (VI.29.) 150 (VI.29.) 151 (VI.29.) 152 (VI.29.) 153 (VI.29.) A Viadukt Sport Nonprofit Kft. beszámolója a évi működéséről A Biatorbágyi Közösségi Médiaszolgáltató Nonprofit Kft. beszámolója a évi működéséről A Biatorbágyi Közösségi Médiaszolgáltató Nonprofit Kft. rövid elnevezésének változtatásáról A Biatorbágyi Média Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos feladatokról Beépítésre nem szánt területek (külterületek), hétvégi házas üdülőterületek fejlesztéséről június június,, végrehajtás folyamatosan 154 (VI.29.) Dr. Szentkereszty Leonóra fogorvos feladat-ellátási ének módosításáról, Beruházás 155 (VI.29.) A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő 2017/2018 évi együttműködési megállapodásról, augusztus 156 (VI.29.) 157 (VI.29.) 158 (VI.29.) 159 (VI.29.) 160 (VI.29.) 161 (VI.29.) 162 (VI.29.) 163 (VI.29.) 164 (VI.29.) 165 (VI.29.) A Gólyafészek Bölcsőde hatósági ellenőrzésére tett intézkedésekről A Gólyafészek Bölcsőde hatósági ellenőrzésére tett intézkedésekről A Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatáról Központ vezetőjének létszámbővítési kérelme Oktatási kérdésekről (testnevelési órák, lovas oktatás) (Be)Vonzó! című pályázaton együttműködő partnerként való részvételről Cserkészcsapat támogatási kérelméről A Biatorbágyi Népdalkör kérelméről A Torbágyi Református Egyházközség kérelme (a Fő u. 57. szám alatti ingatlan bontásához kért támogatásról) Központ kérelme bábos nap támogatásáról július 21. augusztus június Beruházás Igazgatási osztály tervezés folyamatban július folyamatban van augusztus június 29. i kabinet i július július, pénzügy 166 (VI.29.) 167 (VI.29.) a Digi Kft. bázisállomás telepítésére vonatkozó kérelméről A Tópark településrendezési ének módosításáról Építési szolgáltatási pont folyamatban van Építési szolgáltatási pont 168 (VI.29.) A Biatorbágyi szennyvíztisztító telep intenzifikációjával kapcsolatos közbeszerzésről, közbeszerzési eljárás folyamatban van 169 (VI.29.) 170 (VI.29.) 171 (VI.29.) 172 (VI.29.) 173 (VI.29.) A 092/1 hrsz-ú legelő művelési ágban nyilvántartott ingatlan NFA-tól való megszerzéséről Biatorbágy 02/18 hrsz-ú csatolásáról Biatorbágy 6715/2 hrsz-ú Biatorbágy, 3604/2 hrsz-ú Biatorbágy 4914 hrsz-ú zártkerti ingatlan zártkerti fásított terület művelési ágának művelés alól kivett terület -re történő átvezetéséről beruházás kérelem benyújtva, döntés folyamatban Építési pont folyamatban van Építési pont folyamatban van Építési pont folyamatban van Építési pont folyamatban van
4 174 (VI.29.) Intézményi nyári karbantartási feladatokról Az önkormányzati vagyonelemek értékének megőrzéséről 175 (VI.29.) 176 (VI.29.) 177 (VI.29.) 178 (VI.29.) 182 (VIII.10.) 183 (VIII.10.) 184 (VIII.10.) 185 (VIII.10.) a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással összefüggő kérdésekről A Biatorbágyi Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról a Biatorbágyi Gólyafészek Bölcsőde Módosító okiratának a Biatorbágyi Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának a Budapest-Balaton kerékpárút biatorbágyi hálózati elemeiről A Nagydobronyi Református Egyházközség kérelméről Juhász Ferenc kutatói ösztöndíj elbírálásáról A Juhász Ferenc szobor állításával kapcsolatos költségekről július kabinet pénzügy pénzügy pénzügy főépítész augusztus 20. kabinet, HR 60 nap beruházás 186 (VIII.10.) Biatorbágy Város Egészségügyi Ellátó Nonprofit Kft üzleti tervének és a járóbeteg-szakellátást érintő óraszámok átcsoportosításáról augusztus 15. szeptember 28-i ülésen napirendi pont 187 (VIII.10.) Az Önkormányzati tulajdonú egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében (kódszám: PM_EUALAPELLATAS_2017) pályázati felhívásról augusztus 24. beruházás 188 (VIII.10.) A Települések felszíni csapadékvíz-elvezetés létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása Pest megye területén (kódszám: PM_CSAPVÍZGAZD_2017) pályázati felhívásról szeptember 10. kabinet, beruházás A pályázati felület később nyílt meg, a pályázat benyújtása folyamatban 189 (VIII.10.) A Biatorbágyi szennyvíztisztító telep intenzifikációjával kapcsolatos közbeszerzésről II. Az ajánlattételi felhívás A közbeszerzési eljárás lezárult 190 (VIII.10.) Oktatási kérdésekről szeptember 1. megkötve a Tankerülettel, és az iskolákkal 191 (IX.28.) A Biatorbágyi Közösségi Médiaszolgáltató Nonprofit Kft. Szervezeti és Működési Szabályzatáról október (IX.28.) a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez való évi csatlakozásról október 2., illetve 3. Igazgatási osztály 193 (IX.28.) az Egészségház működésével kapcsolatos kérdésekről - Herceghalom Község Önkormányzatával megkötendő Együttműködési Megállapodásról október (IX.28.) Nemes-Nagy Györgyi kérelme az iskola-egészségügyi feladatok ellátására 195 (IX.28.) A Bábosház jogállásáról november 1. pénzügy az alapító okirat módosítása elkészült az október 26-i képviselő-testületi ülésen napirendi pont
5 196 (IX.28.) Oktatási kérdésekről ek megkötve 197 (IX.28.) 198 (IX.28.) 199 (IX.28.) 200 (IX.28.) 201 (IX.28.) Köznevelési pályázattal kapcsolatos kifizetési kérelemről Köznevelési pályázat II. fordulós kiírásáról az I. világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása című benyújtandó pályázatról Népi építészeti emlékek helyreállítása pályázatról A Rákóczi Szövetség támogatása október október 15. október 15. október 9. október 5. pénzügy kabinet kabinet, beruházás kabinet pénzügy A aláírás előtt pályázati kiírás megtörtént pályázat benyújtásra került pályázat benyújtásra került a támogatás átutalásra került 202 (IX.28.) A Pro Hungaricum kérelméről módosítva 203 (IX.28.) 204 (IX.28.) 205 (IX.28.) 206 (IX.28.) 207 (IX.28.) 208 (IX.28.) 209 (IX.28.) A temetőről és a temetkezésről szóló 20/2007. (12. ) önkormányzati rendelet felülvizsgálatáról Fővárosi Vízművek Gördülő Fejlesztési Tervének Csapadékcsatorna hálózat geodéziai felméréséről Települési ingatlannyilvántartással kapcsolatos módosításokról Települési ingatlannyilvántartással kapcsolatos módosításokról Települési ingatlannyilvántartással kapcsolatos módosításokról Rozália Park útüzemeltetés CTP részéről, beruházás A Fővárosi Vízművek Zrt-nek, és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak megküldve beruházás folyamatban van beruházás folyamatban van beruházás folyamatban van beruházás folyamatban van december beruházás folyamatban van 210 (IX.28.) Közbeszerzési eljárás kiírása Biatorbágy Város közigazgatási területén hó-eltakarítási és síkosság mentesítési feladatok ellátására október 15. A közbeszerzési felhívás megjelent 211 (IX.28.) 212 (IX.28.) 213 (IX.28.) 214 (IX.28.) 215 (IX.28.) 216 (IX.28.) 217 (IX.28.) 218 (IX.28.) Biatorbágy, 6605/2 hrsz-ú Biatorbágy 3404/2 hrsz-ú Biatorbágy, 3433/3 hrsz-ú Biatorbágy, 04/29 hrsz-ú A Támogató Szolgálattal kötött együttműködési módosításáról építési pont folyamatban van építési pont folyamatban van építési pont folyamatban van építési pont folyamatban van október 1. megkötve Év Polgárőre Díj kabinet felterjesztve Év Tűzoltója Díj kabinet felterjesztve Nemzetiségekért Díj kabinet felterjesztve 219 (IX.28.) Év Szabadidős és Sport Szervezete Díj kabinet folyamatban van, november 8. a határidő 220 (IX.28.) 221 (IX.28.) Év Gazdálkodója Díj kabinet felterjesztve Év Kisvállalkozója Díj kabinet felterjesztve 222 (IX.28.) Nemzetiségekért Díjra történő felterjesztésről október 2. kabinet Sóskútnak megküldve
6 223 (X.12.) Az Önkormányzati tulajdonú egészségügyi alapellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében (kódszám: PM_EUALAPELLATAS_2017) pályázati felhívásról - Hiánypótlás biztosításáról beruházás hiánypótlás benyújtva 224 (X.16.) 225 (X.16.) 226 (X.16.) 227 (X.16.) 228 (X.16.) Az Önkormányzati tulajdonú óvodai ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében (pályázat kódja: PM_OVODAFEJLESZTES_2017) című pályázattal összefüggő kérdésekről Biatorbágy, 04/26 hrsz-ú Biatorbágy, 04/27 hrsz-ú Biatorbágy, 04/28 hrsz-ú A Biai Református Egyházközség támogatásáról október 20-án feltöltésre került építési pont folyamatban van építési pont folyamatban van építési pont folyamatban van október 20. megkötve, 229 (X.16.) A Torbágyi Református Egyházközség támogatásáról október 20. megkötve,
Intézményvezető. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Beruházás. Igazgatási osztály
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK i ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 142 (VI.13) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A 2018/2019. évi önkormányzati csoportos
RészletesebbenIntézményvezető. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Beruházás. Igazgatási osztály
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK i ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 142 (VI.13) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A 2018/2019. évi önkormányzati csoportos
RészletesebbenSzervezés beiratkozás lebonyolítása: Benedek Elek Óvoda vezetője. Szevezés. Szervezés
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK februári ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 41 (II.23.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A bölcsődevezetői pályázat kiírásáról
Részletesebbenpolgármester azonnal Főépítész, PÜ Településrendezési Szerződés megkötve polgármester Főépítész, PÜ végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK májusi soros ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 113 (V.26.) 114 (V.26.) 115 (V.26.) 116 (V.26.) 117 (V.26.) 118 (V.26.) 119 (V.26.) 120 (V.26.)
Részletesebbenazonnal pénzügy, beruházás végrehajtva azonnal pénzügy végrehajtva azonnal beruházás végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2017. októberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás 223 (X.12.) 224 (X.16.) 225 (X.16.)
RészletesebbenBESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK októberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 229 (X.10.) 230 (X.10.) 231 (X.27.) 232 (X.27.) 233 (X.27.) 234 (X.27.) 235 (X.27.) 236 (X.27.)
RészletesebbenBESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK januári ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK januári ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 1 (I.26.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás Biatorbágy III. sz. KMB körzeti kinevezéséről
Részletesebbenpolgármester azonnal Főépítész, PÜ Településrendezési Szerződés megkötve polgármester Főépítész, PÜ végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK májusi soros ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 113 (V.26.) 114 (V.26.) 115 (V.26.) 116 (V.26.) 117 (V.26.) 118 (V.26.) 119 (V.26.) 120 (V.26.)
RészletesebbenBESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK decemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2017. decemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 278 (XII.14.) 279 (XII.14.) 280 (XII.14.) 1 (I.25.) 2 (I.25.) 3 (I.25.) 4 (I.25.) 5 (I.25.)
Részletesebben2018. január 31. szervezés végrehajtva december 31. JFMK vezetője végrehajtva. azonnal szervezés végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2017. novemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 259 (XI.13.) 260 (XI.30.) 261 (XI.30.) 262 (XI.30.) 263 (XI.30.) 264 (XI.30.) 265 (XI.30.)
RészletesebbenSzervezés,PÜ. főépítész. intézményvezető. Szervezés. Szervezés. Szervezés BEV BEV. Kabinet
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK júniusi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 144 (VI.) 145 (VI.) 146 (VI.) 147 (VI.) 148 (VI.) 149 (VI.) 150 (VI.) 151 (VI.) 152 (VI.30.) 153
Részletesebbenpályázat kiírásra: február 28. szervezés azonnal szervezés végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2018. februári ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 31 (II.14.) 32 (II.22.) 33 (II.22.) 34 (II.22.) 35 (II.22.) 36 (II.22.) 37 (II.22.) Tárgy
RészletesebbenBESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK szeptemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK szeptemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 194 (IX.14.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A Nemzeti Kulturális Alap
RészletesebbenBEV BEV. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés BEV
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK novemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás 248 (XI.3.) az Egészségház működésével kapcsolatos
Részletesebbenazonnal műszak végrehajtva azonnal műszak folyamatban van május 31. műszak végrehajtva július 31. műszak szerződés megkötve
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2018. áprilisi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás 96 (IV.24.) 97 (IV.26.) 98 (IV.26.)
Részletesebbena településrendezési szerződés megkötésére június 15. főépítész azonnal szervezés a szerződés megkötve
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2018. júniusi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 152 (VI.13.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A helyi építési szabályzat
Részletesebben2018. október 25-i ülésen polgármester azonnal főépítész benyújtott telepítési. napirendi pont tanulmánytervről
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2018. júliusi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás 169 (VII.19.) Dabat Izabella azonnal
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Beruházási és vagyongazdálkodási osztályvezető
310-135 www.biatorbagy.hu, Város Képvi s elő -test ül et Te l e pülésf e jl eszt ési Bizottság 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a., Telefon: 06 23310-174/242,244, Fax: 06 23 E-mail: hivatal@ biatorbagy.hu
RészletesebbenKISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-132 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2017. december 13-i ülésére
RészletesebbenKiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének évre vonatkozó MUNKATERVE
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évre vonatkozó MUNKATERVE Képviselőtestületi Február 9. Pénzügyi Osztály/ 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Pénzügyi Osztály
RészletesebbenElőterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária
RészletesebbenElőterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés
RészletesebbenK i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 213/2012. (12.06.) Öh. sz. határozata
RészletesebbenHATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA NYILT ÜLÉSEK ÉV
HATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA NYILT ÜLÉSEK 2013. ÉV 1/2013. (II.07.) számú határozatot KEOP pályázat benyújtásáról 2/2013. (II.07.) számú határozatot a háziorvossal kötött szerződés 3/2013. (II.07.) számú
RészletesebbenSZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. ÉVI MUNKATERVE A polgármester tájékoztatója (minden ülésen) Állandó napirendi pontok Az alpolgármester tájékoztatója elvégzett munkájáról (negyedévente,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének
RészletesebbenHANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014.(I.29.) számú határozata - Szándéknyilatkozat a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2018. július 13. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Képviselő-testületi Osztály 32/2018. (III.23.) határozat
RészletesebbenA testületi ülések ideje és napirendje: Január 19.
A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19. Előterjesztés a 2017. évi adóellenőrzési terv elfogadásáról Az előterjesztés elkészítésében közreműködik: Közigazgatási és Közigazgatási és Adó Iroda
RészletesebbenBodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző A polgármesteri beszámolót Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
Részletesebben2013. ÉVI MUNKATERVE
NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az
RészletesebbenElőterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére
10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.
RészletesebbenMOGYORÓD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
MOGYORÓD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. ÉVI MUNKATERVE I. Az egyes testületi ülések helye és ideje Mogyoród Nagyközség Képviselő-testülete üléseit a hónap utolsó szerdáján, 17.00
RészletesebbenBudapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve I. 2017. január 25-i képviselő-testületi ülés 1. A 2017. évi fővárosi forrásmegosztás véleményezése 2. Javaslat a
Részletesebben2011. évi MUNKATERVE
T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére
8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/566-9/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2016.
RészletesebbenK I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 194/2017. (IX.27.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2017. szeptember 27-i nyilvános ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint: 1. Tájékoztató a lejárt
RészletesebbenBUDAKESZI POLGÁRMESTERE
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselő-társam! Értesítem, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-Testülete rendes ülését 2016. szeptember 29-én (csütörtökön) 10:00 órai kezdettel tartja, melyre
RészletesebbenBuj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi határozatai 1/2017-172/2017 KT. határozatok zárt ülésen 173/2017. (I.12.) KT. határozat START munkaprogramra történő pályázat benyújtásáról 174/2017.
RészletesebbenK I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági
Részletesebben142/2018. (IX.25.) PEÜB
K I V O N A T és Ügyrendi Bizottság 2018. szeptember 25-én (kedd) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
RészletesebbenK I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 10/2015.
RészletesebbenMEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés
RészletesebbenA képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)
A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-
RészletesebbenElőterjesztés a Képviselő-testület január 25-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2018. január 25-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2018. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária
RészletesebbenK i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/I/2015. K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/
RészletesebbenKÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA
KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megalkotásáról A Képviselő-testület
RészletesebbenRÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MEGHÍVÓ Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő ülését a helyi önkormányzatokról szóló 2011.évi CLXXXIX. törvény 44. -a alapján
RészletesebbenR É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,
RészletesebbenVáros Képviselő-testület
Város Képviselő-testület P é n z ü g y i, Ü g y r e n d i é s S t r a t é g i a i B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:
RészletesebbenNagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 129/2017. (VII. 31.) számú határozata
Tárgy: Napirend elfogadása 129/2017. (VII. 31.) számú határozata A Képviselő-testület a következő napirendet fogadta el: 1. Gondozási Központ intézményvezetői munkakörre benyújtott pályázatok elbírálása
RészletesebbenMEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2016. ÉV 2016. január 27. (szerda) 1. Az önkormányzat 2016. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
RészletesebbenE L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:
RészletesebbenMEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
Részletesebben2015. évi MUNKATERVE
RÁCKEVE VÁROS POLGÁRMESTERE 2300 Ráckeve, Szent István tér 4. Telefon: 24/523-333, fax: 24/422-521, e-mail: polgarmester@rackeve.hu Ráckeve a Kultúra Magyar Városa 2010 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenMEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV 2014. január 29. (szerda) 1.) Az önkormányzat 2014. évi költségvetése (első olvasat) 2.) A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
Részletesebben2019. évi M U N K A T E R V E
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyva a 4/2019. (I. 24.) sz. határozattal 2019. január 24. (csütörtök) 14. 00 óra 2./ Javaslat a Képviselő-testület 2019.
RészletesebbenJanuár 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke TDM Nonpr
VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MUNKATERVE 2016. Január 21. 2) Tájékoztató a jelentősebb beruházásokról 3) Váci Városfejlesztő Kft. és tagvállalatainak havi beszámolója 4) A Vác és Környéke
RészletesebbenJÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi m u n k a t e r v e
JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. évi m u n k a t e r v e A Képviselő-testület a munkatervet a 299/2014. (XI. 27.) sz. határozatával elfogadta. - 2-2015. JANUÁR 29. (CSÜTÖRTÖK)
RészletesebbenRÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: dr. Varga Tibor jegyző Előterjeszti:
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Jegyzői Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály
RészletesebbenKISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2017. június 28-i ülésére
RészletesebbenMONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
RészletesebbenBizottsági ülések időpontjai:
Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. május 26. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 22. (péntek) 9,00 óra Emberi Kapcsolatok
RészletesebbenK I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
RészletesebbenA jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet
RészletesebbenKÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 91/2015.(XII.16.) önkormányzati HATÁROZATA
KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 91/2015.(XII.16.) önkormányzati HATÁROZATA Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testület 2016. évi munkatervének megalkotásáról A Képviselő-testület
RészletesebbenNYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d
NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat
RészletesebbenH I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:
H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 18-i ülésén
RészletesebbenHANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 89/2015.(VII.28.); 90/2015.(VII.28.); 91/2015.(VII.28.); 92/2015.(VII.28.);
RészletesebbenMEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
Részletesebben1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület
RészletesebbenKIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB
KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében
RészletesebbenMályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve
Mályi Község Önkormányzata cím:3434 Mályi, Széchenyi u. 4., email: titkarsag@malyi.hu tel:46/529-050; 30/719-55-07; fax: 46/529-059; honlap: www.malyi.hu Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenKivonatos másolat Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 7-i ülése jegyzőkönyvéből: Felelős: Fehér László polgármester
szeptember 7-i ülése könyvéből: 139/2016.(IX.07.) sz. képviselő-testületi határozat: A képviselő-testület elfogadja a két ülés között történtekről szóló beszámolót. a./ A képviselő-testület felkéri a polgármestert,
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról. Tisztelt Képviselő-testület!
Váro s Jegyző je 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ Biatorbágy Város Önkormányzat
Részletesebben1. napirend. Előterjesztés
1. napirend Tárgy: A beszámolója Kulcs Községi Önkormányzat Képviselőtestületének a szociális ellátásokról szóló, 4/2015. (II. 27.) Önkormányzati rendelete 4. (3) bekezdése alapján a részére átruházott
RészletesebbenA jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet
RészletesebbenOROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN 1. 2015. január 27. munkaülés 2. 2015. február
RészletesebbenMályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának évi munkaterve
Mályi Község Önkormányzata cím:3434 Mályi, Széchenyi u. 4., email: titkarsag@malyi.hu tel:46/529-050; 30/719-55-07; fax: 46/529-059; honlap: www.malyi.hu Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi
RészletesebbenElőterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról
Előterjesztés A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2013. évi támogatásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 15/2013.(01.31.) Öh. számú határozatával pályázatot írt ki a helyben
RészletesebbenNYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d
a 266/2015. (XII.17.) Ny.Kt. határozat melléklete NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2016. január 28. Az előterjesztések
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 14-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2013.
18. NAPIREND Ügyiratszám: 1/692-12/2012. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő
RészletesebbenT á j é k o z t a t ó. a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben. hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről
T á j é k o z t a t ó a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről, fontosabb intézkedésekről Előadó: Göntér Gyula polgármester Előterjesztést készítette:
RészletesebbenFelgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre
[1] [2] [3] [4][5] 1. melléklet 7/2014. (X.27.) önkormányzati rendelethez Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre Kormányzati Funkciók Elnevezés 011130 Önkormányzatok
RészletesebbenBáta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének határozatai a i testületi ülésről:
Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének határozatai a 2013. 05.22. -i testületi ülésről: 102/2013. (V.22.) számú határozat Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja napirendre tett
RészletesebbenJanuár 23. péntek 16,00 óra
III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések
RészletesebbenK I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.
RészletesebbenA jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelet
RészletesebbenA BIZOTTSÁGOK SZÁMÁRA ÖNKORMÁNYZATI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYÉB JOGOSÍTVÁNYOK JEGYZÉKE
7. melléklet a 18/2019. (X.31.) önkormányzati rendelethez A BIZOTTSÁGOK SZÁMÁRA ÖNKORMÁNYZATI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYÉB JOGOSÍTVÁNYOK JEGYZÉKE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGI ÜGYEKET ELLÁTÓ BIZOTTSÁG Az önkormányzat
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Közgyűlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Ikt. sz.: 32079-11/2015. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. év II. félévi munkaterve Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Összeállította: Jegyzői
RészletesebbenSzajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 82/2017. (XII. 14.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 14-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 82/2017. (XII. 14.) határozata
RészletesebbenDunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve
Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Testületi ülés Január 27. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2015. évi költségvetési rendelet-tervezetének
Részletesebben5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető
4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry
Részletesebben11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 20-i nyilvános ülésére
11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/714-14/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2014. december 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének
RészletesebbenBUDAKESZI POLGÁRMESTERE
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselőtársam! Értesítem, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának KépviselőTestülete rendes ülését 2018. július 26án (csütörtökön) 10:00 órai kezdettel tartja, melyre ezúton
RészletesebbenSegesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülésterve. Általános rendelkezések
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. évi ülésterve I. Általános rendelkezések A képviselő-testületi ülések általában a közös önkormányzati hivatal épületében kerülnek megtartásra. Más
Részletesebben