BEV BEV. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés BEV
|
|
- Artúr Csonka
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK novemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás 248 (XI.3.) az Egészségház működésével kapcsolatos kérdéséről - a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel kötött megállapodás elfogadásáról azonnal Megállapodás megkötve 249 (XI.2) 250 (XI.2) A Biatorbágyi Általános Iskola Intézményvezető választásáról A Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Intézményvezető választásáról azonnal határozat a KLIK részére megküldve azonnal határozat a KLIK részére megküldve 251 (XII.) A közlekedés helyzetéről (Kolozsvári utca környéke és Levél utca forgalmi rend) A Kolozsvári utca környékének tanulmányterv készítése van, a Levél utca kétirányúsítása 252 (XII.) A közlekedés helyzetéről (Karinthy utcai forgalmi rend) 3 van 253 (XII.) A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátási szerződéséről 254 (XII.) Dr. Nemes Nagy Györgyi feladat-ellátási szerződésének módosításáról 255 (XII.) 256 (XII.) 257 (XII.) 258 (XII.) 259 (XII.) a Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció elfogadásáról és ellentételezéséről Önkormányzata Képviselőtestületének évi munkatervéről A Premontrei Női Kanonokrenddel hatályos szerződés felülvizsgálatával Az iharos-völgyi tábor üzleti és üzemeltetési tervéről A fonyódligeti üdülő üzleti és üzemeltetési tervéről azonnal bizottsági elnökök,, 3 azonnal PÜ, végrehajtás folyamatos azonnal PÜ végrehajtás folyamatos 260 (XII.) A Juhász Ferenc Művelődési Központ évi költségvetés elfogadásáig terjedő időszakra tervezett programjainak finanszírozásáról Faluház és Karikó János Könyvtár Biatorbágy igazgatója PÜ végrehajtás folyamatos 261 (XII.) 262 (XII.) 263 (XII.) 264 (XII.) 265 (XII.) 266 (XII.) 267 (XII.) 268 (XII.) A Bia-Veritas Biatorbágyi Borkultúra és Tájvédő Egyesület kérelme A Biai Református Általános Iskola kérelme úszásoktatás támogatására Az I. világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása című benyújtandó pályázatról Az 1956-os emlékművek felállítására benyújtandó pályázatról A Biatorbágyi Média Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos feladatokról Az ügyfél elégedettség mérésről A Torbágyi Református Egyházközség kérelméről A Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással összefüggő kérdésekről május 3 azonnal, PÜ végrehajva azonnal lezárva, december (benyújtás), illetve: április 30. benyújtva a pályázat azonnal folyamatos, végrehajtás folyamatosan, azonnal azonnal határozat megküdve 269 (XII.) Biatorbágy, Katalin-hegy 2823 hrsz-ú ingatlanra bejegyzett elővásárlási jog törlésével kapcsolatos kérelemről azonnal határozat átadva az ügyfélnek, 270 (XII.) A Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekvédelmi Szolgálat működésének átvilágításáról azonnal
2 271 (XII.) 272 (XII.) 273 (XII.) 274 (XII.14.) 275 (XII.14.) 276 (XII.14.) 277 (XII.14.) 1 (I.26.) A Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetői állás pályázat elbírálásáról A Juhász Ferenc Művelődési Központ intézményvezetői állás pályázat elbírálásáról A Biatorbágyi Karikó János Könyvtár intézményvezetői állás pályázat elbírálásáról A KLIK fenntartásában lévő iskolák működtetői feladatainak átadásáról Testületi ülés közvetítőrendszer fejlesztése A Viadukt SE részére támogatásról az Iharosi sportpálya világosítás rekonstrukciójáról A évi ingatlanvásárlási keretösszeg felhasználásáról Biatorbágy III. sz. KMB körzeti kinevezéséről, HR, HR, HR, azonnal,, 3, PÜ A szerződések megkötve A, a munka elvégezve A Viadukt SE a határozatot megkapta, a szerződés aláírás előtt A szerződéstervezet elkészült aláírás előtt 2 (I.26.) érkezett Magyar Belmisszió (2051 Biatorbágy, Iharos u. sz.) telepítési tanulmánytervének szerződés azonnal Főépítész 3 (I.26.) érkezet CTPark Delta Kft. által benyújtott telepítési tanulmánytervet Biatorbágy, Verebély u 2. sz. alatti, 8003 hrsz-ú ingatlan (WestLog) terület rendezéséről telepítési tanulmánytervének szerződés azonnal Főépítész 4 (I.26.) érkezet CTPark Delta Kft. által benyújtott telepítési tanulmánytervet Biatorbágy, 7773 és 7790 hrsz-ú ingatlan (GSI) terület rendezéséről telepítési tanulmánytervének szerződés azonnal Főépítész
3 5 (I.26.) érkezet Ecoeline Zrt., Bóly és az Aranypart Ingatlanbefektetési Alap, Debrecen által benyújtott telepítési tanulmánytervet Biatorbágy, 7721/18 hrsz-ú ingatlan terület rendezéséről telepítési tanulmánytervének szerződés pogármester azonnal Főépítész 6 (I.26.) 7 (I.26.) 8 (I.26.) 9 (I.26.) 10 (I.26.) 11 (I.26.) 12 (I.26.) 13 (I.26.) A Közösségi Médiaszolgáltató Nonprofit Kft évi üzleti tervéről A Viadukt Sport Nonprofit Kft évi üzleti tervéről A évi illetményével A évi illetményével A évi illetményével A évi illetményével Önkormányzat Képviselőtestületének Oktatási és Kulturális Bizottsága évi munkájáról szóló azonnal PÜ azonnal PÜ esedékességko r HR Támogatási Szerződés január, február hónapra megkötve Támogatási Szerződés január, február hónapra megkötve azonnal HR azonnal HR azonnal HR bizottsági elnök azonnal Önkormányzat Képviselőtestületének bizottsági elnök Településfejlesztési Bizottsága évi munkájáról szóló 14 (I.26.) 15 (I.26.) 15 2 (I.26.) 16 (I.26.) 17 (I.26.) 18 (I.26.) Önkormányzat Képviselőtestületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága évi munkájáról szóló Beszámoló évi lisztérzékenység szűréséről A évi lisztérzékenység szűréséről A Biatorbágyi Benedek Elek Óvoda és a Gólyafészek Bölcsőde nyári nyitva tartásáról Biatorbágy, Mester utca 2. szám alatti Egészségház eszközbeszerzéséről A Torbágyi Református Egyházközség kérelméről bizottsági elnök azonnal A Biatorbágyi Benedek Elek Óvoda és a Gólyafészek Bölcsőde vezetője A szülők tájékoztatásán ak határideje 10. azonnal azonnal
4 19 (I.26.) Közoktatási pályázati támogatás felhasználás módosításáról (Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola) azonnal 20 (I.26.) 21 (I.26.) A évi köznevelési pályázat kiírása A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi 22 (I.26.) Biatorbágyi Értéktár Bizottság bizottsági tagok megválasztásáról azonnal 23 (I.26.) 24 (I.26.) 25 (I.26.) Juhász Ferenc Kutatói Ösztöndíjról A Juhász Ferenc szoborpályázatról A Pászti Miklós Vegyeskórus kérelméről azonnal június Főépítész, a pályázati felhívás az egyetemek részére megküldve 26 (I.26.) Dr. Csaba János egészségügyi koordinátorral kötött együttműködési megállapodás meghosszabbításáról azonnal 27 (I.26.) 28 (I.26.) Önkormányzata likvidhitel keret szerződésének megújításáról Az önkormányzati ASP rendszer pályázatáról (döntés az önkormányzati ASP rendszerhez való csatlakozásról, a KÖFOP-2.1- VEKOP-16 számú pályázaton való indulásról) 28. PÜ 29 (I.26.) 30 (I.26.) A i hivatalban évben igazgatási szünet elrendeléséről Pályázat Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén azonnal Végrehajtás év végén azonnal benyújtva a pályázat 31 (I.26.) NKA örökségvédelmi pályázata Veszélyeztetett helyzetű műemlék épületek veszélyelhárításának, állagmegóvásának, részleges helyreállításának Szily-kastély külső homlokzat felújítása II. üteméről 20., 32 (I.26.) 33 (I.26.) 34 (I.26.) 35 (I.26.) Határozat vissza (grundfoci pálya) A Nemzeti Szabadidős - Egészség Sportpark Programmal kapcsolatos pályázatról A Humanitarius települési cím elnyeréséről szóló pályázati felhívás A Biatorbágy, Naphegy-köz 3626 és 3629 hrsz-ú ingatlanok belterületbe azonnal , azonnal Építési Pont van 36 (I.26.) 37 (I.26.) Vendel parkban parkoló kialakításról A biatorbágyi szennyvíztisztító telep kapacitásbővítésének kérdéséről azonnal ügyfél értesítve, azonnal Fővárosi Vízművek értesítve, a közbeszerzési eljárás előkészítés alatt
5 38 (I.26.) Önkormányzata évi kommunikációs feladatainak megvalósulásáról azonnal 39 (I.26.) Gyermekszületési támogatás megállapítása iránti kérelem ügyében benyújtott fellebbezés elbírálásáról 6. Igazgatás 40 (I.26.) 41 (II.23.) 42 (II.23.) 43 (II.23.) 44 (II.23.) A Biatorbágyi Közösségi Médiaszolgáltató Nonprofit Kft. Felügyelőbizottságának tagváltozásáról A bölcsődevezetői pályázat kiírásáról Az egészségügyi ellátó egységek (alap-és szakellátás) továbbá a központi orvosi ügyelet szervezett formában történő koordinációjára és működésére vonatkozó és a biai decentrum hosszú távú fejlesztésére vonatkozó koncepcióról Önkormányzat Képviselőtestülete Pénzügyi, Ügyrendi és Stratégiai Bizottságának évi munkájáról szóló Az óvodai beiratkozás időpontjáról és lebonyolításával kapcsolatos kérdésekről azonnal azonnal HR, A pályázat elbírálása az április 27-i ülésen azonnal végrehajtás folyamatos azonnal Szevezés, óvoda vezetője felhívás közzététele: beiratkozás lebonyolítása: április 2 felhívás közzététele: beiratkozás lebonyolítása: Benedek Elek Óvoda vezetője felhívás megjelent 45 (II.23.) A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi pályázati támogatásának elszámolásáról azonnal kabinet 46 (II.23.) 47 (II.23.) 48 (II.23.) 49 (II.23.) 50 (II.23.) Az Ohmüllner Márton Alapítvány kérelméről Biatorbágy 3433/1 hrsz-ú Biatorbágy, 3674 és 3678 hrszú ingatlanok belterületbe csatolásáról Az OBI áruház melletti szennyvízátemelő szolgalmi jogi bejegyzéséről A 10 évnél régebben épült és üzembe helyezett víz és szennyvízvezetékek szolgalmi jogi bejegyzéseinek rendezéséről azonnal kabinet azonnal Építési Pont azonnal Építési Pont,, azonnal azonnal Szevezés végrehajtás a többi civil pályázat szerződéskötésével együtt határozat megküldve, végrehajtás határozat megküldve, végrehajtás szerződés, meghatalmazás aláírva, végrehajtás meghatalmazás aláírva, végrehajtás 51 (II.23.) 52 (II.23.) 53 (II.23.) 54 (II.23.) 55 (II.23.) Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal és a Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központ közötti munkamegosztási megállapodásról Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal és a Biatorbágyi Karikó János Könyvtár közötti munkamegosztási megállapodásról A Német Nemzetiségi Önkormányzat Biatorbágy, valamint Önkormányzata között létrejött Együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról Főépítészének szerződéséről A Sándor Metternich kastélyban kialakításra kerülő új tantermek fedezetemeléséről azonnal PÜ azonnal PÜ azonnal Együttműködési megállapodás megkötve HR azonnal NSK-val a szerződésmódosítás
6 56 (II.23.) 57 (II.23.) Önkormányzat évi kommunikációs tervéről Beszámoló a Polgármesteri Hivatal évi munkájáról 217. december 3 végrehajtás folyamatosan azonnal 58 (II.23.) Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén ( Önkormányzata Képviselőtestületének 30/ (I.26.) határozatának módosítása) azonnal benyújtva a pályázat 59 (II.23.) 60 (II.23.) 61 (II.23.) 62 (III.30.) 63 (III.30.) 64 (III.30.) Önkormányzata évi intézmény-felújítási programról A fogorvosi társulás évi költségvetéséről Kálvin tér forgalmi rend tanulmánytervről A évi köznevelési pályázat elszámolásának elfogadása A évi köznevelési pályázatok elbírálásáról A Biatorbágyon működő civil szervezetek pályázat útján történő évi Városgondnokság azonnal, PÜ végrehajtás folyamatosan határozat, a településeknek megküldve a határozat azonnal határozat azonnal határozat azonnal, PÜ szeptember 30., PÜ a szerződések egy része megkötve, egy része aláírás alatt szerződések megkötve 65 (III.30.) A Biatorbágy területén működő civil szervezetek együttműködési megállapodás alapján történő évi szeptember 30., PÜ szerződések megkötve 66 (III.30.) 67 (III.30.) 68 (III.30.) 69 (III.30.) 70 (III.30.) 71 (III.30.) 72 (III.30.) 73 (III.30.) A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének Biatorbágyi Alapszervezete Biatorbágy városközpont környezetrendezési tervéről A KMOP-5.2.1/B-09-2f számú, Biatorbágy funkcióbővítő városfejlesztése projekttel összefüggő műszaki és pénzügyi kérdésekről Ughy Attila Sándor Táncsics utca 9. szám alatti ingatlanban foglalkoztató bedolgozói helyiség bérlésének kérelméről A családsegítő szolgálat keretein belül tervezett Beszélj úgy! program elindításáról A Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció Cselekvési Tervének elfogadásáról Az Egészségház működésével kapcsolatos kérdésekről Az Egészségház működésével kapcsolatos kérdésekről azonnal, PÜ azonnal Főépítész azonnal 30 nap azonnal Családsegítő van azonnal Igazgatás végrehajtás folyamatos azonnal felmondás kézbesítve azonnal Egészségügyi Ellátó Nonprofit Kft. létrehozva, a cégbírósághoz a cégpapírok benyújtva 74 (III.30.) Biatorbágy, Mester u. 2. szám alatti Egészségház egyes orvostechnikai eszközeinek beszerzése tárgyában indult közbeszerzési eljárás elbírálásáról április 75 (III.30.) 76 (III.30.) A Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola kérelméről Önkormányzata évi közbeszerzési tervéről azonnal PÜ azonnal végrehajtás folyamatosan
7 77 (III.30.) 78 (III.30.) A 2017/2019. évi önkormányzati csoportos földgáz energia közbeszerzésről A 2018/2019. évi önkormányzati csoportos villamos energia közbeszerzéséről azonnal azonnal 79 (III.30.) Beszámoló a Városgondnokság évi munkájáról azonnal Városgondnokság 80 (III.30.) Ebek összeírásával, beazonosításával összefüggő 30 nap feladatokról 81 (III.30.) A Losonci utcai támfalról azonnal, a kisajátítási eljárás van 82 (III.30.) A hulladékgyűjtés szolgáltatójának évi beszámolójáról azonnal Városgondnokság 83 (III.30.) 84 (III.30.) 85 (III.30.) 86 (III.30.) 87 (III.30.) Az M0 autóút melletti ingatlanok szolgalmi jogi bejegyzéséről Biatorbágy, 6718 hrsz-ú Biatorbágy, 6715 hrsz-ú Biatorbágy, 04/30 hrsz-ú Biatorbágy 4914 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről azonnal meghatalmazás aláírva, végrehajtás azonnal Építési Pont van azonnal Építési Pont van azonnal Építési Pont van, május van NKA Örökségvédelmi kollégiumának pályázata 88 (III.30.) Hazai és nemzetközi műemlékvédelmi és régészeti konferenciák, rendezvények, kiállítások, mesterkurzusok és szakmai továbbképzések megrendezésének, valamint a kapcsolódó kiadványok megjelentetésének támogatására Pannon-tenger kincsei műemlékvédelmi konferencia című projekt megvalósításáról pályázat benyújtására: 24. benyújtva a pályázat 89 (III.30.) 90 (IV.1) 91 (IV.1) 92 (IV.1) Nagy László ingatlanára vonatkozó illetékfizetési támogatás kéréséről Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázatról A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes kérelméről Városi Jégcsarnok építéséről III. a tervezéshez kapcsolódó Viadukt SE támogatási kérelméről, 30 nap május 2., azonnal április 93 (IV.1) A Biatorbágyi Általános Iskola Érdi Tankerületi Központ által kezdeményezett átszervezésének véleményezése azonnal Határozat a Tankerület részére megküldve
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK januári ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK januári ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 1 (I.26.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás Biatorbágy III. sz. KMB körzeti kinevezéséről
RészletesebbenBESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK októberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 229 (X.10.) 230 (X.10.) 231 (X.27.) 232 (X.27.) 233 (X.27.) 234 (X.27.) 235 (X.27.) 236 (X.27.)
RészletesebbenBESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK szeptemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK szeptemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 194 (IX.14.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A Nemzeti Kulturális Alap
RészletesebbenSzervezés beiratkozás lebonyolítása: Benedek Elek Óvoda vezetője. Szevezés. Szervezés
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK februári ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 41 (II.23.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A bölcsődevezetői pályázat kiírásáról
RészletesebbenSzervezés,PÜ. főépítész. intézményvezető. Szervezés. Szervezés. Szervezés BEV BEV. Kabinet
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK júniusi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 144 (VI.) 145 (VI.) 146 (VI.) 147 (VI.) 148 (VI.) 149 (VI.) 150 (VI.) 151 (VI.) 152 (VI.30.) 153
Részletesebben2018. január 31. szervezés végrehajtva december 31. JFMK vezetője végrehajtva. azonnal szervezés végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2017. novemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 259 (XI.13.) 260 (XI.30.) 261 (XI.30.) 262 (XI.30.) 263 (XI.30.) 264 (XI.30.) 265 (XI.30.)
RészletesebbenIntézményvezető. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Beruházás. Igazgatási osztály
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK i ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 142 (VI.13) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A 2018/2019. évi önkormányzati csoportos
Részletesebbenazonnal pénzügy, beruházás végrehajtva azonnal pénzügy végrehajtva azonnal beruházás végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2017. októberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás 223 (X.12.) 224 (X.16.) 225 (X.16.)
Részletesebbenpolgármester azonnal Főépítész, PÜ Településrendezési Szerződés megkötve polgármester Főépítész, PÜ végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK májusi soros ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 113 (V.26.) 114 (V.26.) 115 (V.26.) 116 (V.26.) 117 (V.26.) 118 (V.26.) 119 (V.26.) 120 (V.26.)
RészletesebbenBEV BEV. Szervezés. Juhász Ferenc Művelődési Központ igazgatója. Karikó János Könyvtár vezetője. Városgondnokság BEV. Benedek Elek Óvoda vezetője
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK májusi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 110 (V.25.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás Beszámoló a Budakörnyéki Önkormányzati
Részletesebbenpolgármester azonnal Főépítész, PÜ Településrendezési Szerződés megkötve polgármester Főépítész, PÜ végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK májusi soros ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 113 (V.26.) 114 (V.26.) 115 (V.26.) 116 (V.26.) 117 (V.26.) 118 (V.26.) 119 (V.26.) 120 (V.26.)
RészletesebbenIntézményvezető. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Szervezés. Beruházás. Igazgatási osztály
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK i ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 142 (VI.13) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A 2018/2019. évi önkormányzati csoportos
RészletesebbenBESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK decemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2017. decemberi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 278 (XII.14.) 279 (XII.14.) 280 (XII.14.) 1 (I.25.) 2 (I.25.) 3 (I.25.) 4 (I.25.) 5 (I.25.)
Részletesebbena településrendezési szerződés megkötésére június 15. főépítész azonnal szervezés a szerződés megkötve
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2018. júniusi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 152 (VI.13.) Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás A helyi építési szabályzat
Részletesebben2018. október 25-i ülésen polgármester azonnal főépítész benyújtott telepítési. napirendi pont tanulmánytervről
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2018. júliusi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás 169 (VII.19.) Dabat Izabella azonnal
Részletesebbenpályázat kiírásra: február 28. szervezés azonnal szervezés végrehajtva
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2018. februári ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL 31 (II.14.) 32 (II.22.) 33 (II.22.) 34 (II.22.) 35 (II.22.) 36 (II.22.) 37 (II.22.) Tárgy
RészletesebbenElőterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés
Részletesebbenazonnal műszak végrehajtva azonnal műszak folyamatban van május 31. műszak végrehajtva július 31. műszak szerződés megkötve
BESZÁMOLÓ BIATORBÁGY VÁROS KÉPVISELŐ-TETSÜLETÉNEK 2018. áprilisi ülésétől HOZOTT HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Tárgy Felelős Határidő Határozatot kapta Végrehajtás 96 (IV.24.) 97 (IV.26.) 98 (IV.26.)
RészletesebbenK i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 213/2012. (12.06.) Öh. sz. határozata
RészletesebbenVáros Képviselő-testület
Város Képviselő-testület P é n z ü g y i, Ü g y r e n d i é s S t r a t é g i a i B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:
RészletesebbenBÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: 1.337-6/2015. Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-SOl Telefax: (66) 523-S04 MEGHÍVÓ A Magyarország helyi önkormányzatairól
Részletesebben2013. ÉVI MUNKATERVE
NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az
RészletesebbenElőterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária
RészletesebbenNYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d
NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2015. január 29. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2015. január 19. 1)Javaslat
RészletesebbenOROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T
Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN 1. 2015. január 27. munkaülés 2. 2015. február
RészletesebbenKISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) Fax: (28)
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-132 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2018. január 31-i ülésére
RészletesebbenSZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. ÉVI MUNKATERVE A polgármester tájékoztatója (minden ülésen) Állandó napirendi pontok Az alpolgármester tájékoztatója elvégzett munkájáról (negyedévente,
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról. Tisztelt Képviselő-testület!
Váro s Jegyző je 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu TÁJÉKOZTATÓ Biatorbágy Város Önkormányzat
Részletesebben2016. évi MUNKATERVE
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi MUNKATERVE 2016. március 16-tól - 2017. március 15-ig melyet a Képviselő-testület a 33/2016. (II.16.) számú határozatával
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2018. július 13. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Képviselő-testületi Osztály 32/2018. (III.23.) határozat
Részletesebben92/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat
92/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat A 244/2015. (XII. 17.) önkormányzati határozattal elfogadott és a többszörösen módosított Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. évi munkaterve módosítása
RészletesebbenHATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA NYILT ÜLÉSEK ÉV
HATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA NYILT ÜLÉSEK 2013. ÉV 1/2013. (II.07.) számú határozatot KEOP pályázat benyújtásáról 2/2013. (II.07.) számú határozatot a háziorvossal kötött szerződés 3/2013. (II.07.) számú
RészletesebbenKiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének évre vonatkozó MUNKATERVE
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évre vonatkozó MUNKATERVE Képviselőtestületi Február 9. Pénzügyi Osztály/ 2016. évi költségvetési rendeletének módosítására Pénzügyi Osztály
RészletesebbenElőterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról
Előterjesztés A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2013. évi támogatásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 15/2013.(01.31.) Öh. számú határozatával pályázatot írt ki a helyben
Részletesebben18/2016. (II.25.) önkormányzati határozat
18/2016. (II.25.) önkormányzati határozat A 244/2015. (XII. 17.) önkormányzati határozattal elfogadott és a 9/2016. (I. 21.) önkormányzati rendelettel módosított Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenElőterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária
Részletesebben5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető
4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry
Részletesebben35/2019. (III.27.) PEÜB
K I V O N A T és Ügyrendi Bizottság 2019. március 27-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1211. Budapest, Szent Imre tér 10. fsz. 5.) megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
RészletesebbenNYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d
a 266/2015. (XII.17.) Ny.Kt. határozat melléklete NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2016. január 28. Az előterjesztések
RészletesebbenKISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére
RészletesebbenK I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. február 9-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. I.
Részletesebben2015. évi MUNKATERVE
RÁCKEVE VÁROS POLGÁRMESTERE 2300 Ráckeve, Szent István tér 4. Telefon: 24/523-333, fax: 24/422-521, e-mail: polgarmester@rackeve.hu Ráckeve a Kultúra Magyar Városa 2010 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenSzajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 96/2013. (XII. 19.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 96/2013. (XII. 19.) határozata
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület december 16-i nyilvános ülésére
10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/563-12/2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2016. december 16-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testülete 2017.
RészletesebbenA testületi ülések ideje és napirendje: Január 19.
A testületi ülések ideje és napirendje: Január 19. Előterjesztés a 2017. évi adóellenőrzési terv elfogadásáról Az előterjesztés elkészítésében közreműködik: Közigazgatási és Közigazgatási és Adó Iroda
RészletesebbenBogyiszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. évi ülésterve. A testületi ülések helye: Községháza, Bogyiszló, Kossuth utca 28.
Bogyiszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. évi ülésterve A képviselő-testületi ülés első napirendi pontja: A polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról,
RészletesebbenBUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T
Szám: 25/2016 BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15- én megtartott rendes nyilvános ülésén készült
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági
RészletesebbenMEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
RészletesebbenKészült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 30-i nyílt üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-2/2014/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30-i nyílt üléséről. Napirend:
RészletesebbenJavaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkatervére
Javaslat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi munkatervére Január A napirendi pont címe: Bóbita Óvoda Intézmény vezetői pályázat elbírálása A napirendi pont
RészletesebbenA képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)
A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Jegyzői Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály
RészletesebbenMályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve
Mályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve 1 / 8 Január 1. Napirend: Rendeletmódosítások 2. Napirend: Mályi Invest Kft 3. Napirend: Beszámolók 4. Napirend: Pályázatok 5. Napirend:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
ülésének könyvéből. egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 131/2017. (IX. 28.) számú ÖKT határozata a napirendek elfogadásáról 1.) Az önkormányzat 2017. évi költségvetésének
RészletesebbenKISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-132 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2017. december 13-i ülésére
RészletesebbenK I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2012. március 29-én, a Polgármesteri Hivatal A épületének tárgyaló termében. Jelen vannak: Gyenes Levente
RészletesebbenBuj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi határozatai 1/2017-172/2017 KT. határozatok zárt ülésen 173/2017. (I.12.) KT. határozat START munkaprogramra történő pályázat benyújtásáról 174/2017.
RészletesebbenJavaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város
RészletesebbenK I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. január 18-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
RészletesebbenJanuár 23. péntek 16,00 óra
III. Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek Január 23. péntek 16,00 óra (SZB. ülés időpontja: január 19 hétfő 16.00 óra (PVB. ülés időpontja: január 20 kedd 16.00 óra Előterjesztések
RészletesebbenHANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015.(II.23.) számú határozata Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére
8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/566-9/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő testület 2015. december 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő testületének 2016.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. aljegyző, szervezési osztályvezető. körzeti megbízott (1. napirendi pontnál) német nemzetiségi önkormányzat elnöke
Város Képviselő-testülete 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/242 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám: Sz-90-2/2017. Ügyintéző: Pénzesné
RészletesebbenSzajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 79/2016. (XII. 15.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. december 15-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 79/2016. (XII. 15.) határozata
RészletesebbenA Képviselő-testület július 28-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2017. július 28-i ülésének határozatai 221/2017.(VII.28.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
Részletesebben2019. évi M U N K A T E R V E
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyva a 4/2019. (I. 24.) sz. határozattal 2019. január 24. (csütörtök) 14. 00 óra 2./ Javaslat a Képviselő-testület 2019.
RészletesebbenBÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: 1. 59-5/2017. Postacím: 5601Pf112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66) 523-804 MEGHÍVÓ A Magyarország helyi önkormányzatairól
RészletesebbenHANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA
HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI HATÁROZATTÁRA Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2014.(I.29.) számú határozata - Szándéknyilatkozat a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési
RészletesebbenE L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:
RészletesebbenR É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,
Részletesebben4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Munkaterv-javaslat
RészletesebbenMEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 10/2015.
RészletesebbenMEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés
RészletesebbenTOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE
TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 362/2014. (X18.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület
RészletesebbenI. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve
1 I. Dombóvár Város Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve A képviselőtestületi rendes ülések 1. napirendi pontja: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben
RészletesebbenAz előterjesztés száma:156/2018.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma:156/2018. Decs nagyközség képviselő-testületének 2018. november 28.
Részletesebbenkivitelezésre vonatkozó műleírás, tételes költségvetés elkészítése TIOP 1.2.3/08/01projekt keretén belül az IKR
Szerződés száma Szerződés típusa Szerződés megnevezése Partner Értéke "Volt alapellátás rendelőbe telepítendő lift építési engedélyezési terve" és a "Volt 22/2011 Vállalkozói szerződés alapellátás rendelő
RészletesebbenR E N D E L E T T A R T A L O M. a finanszírozási bevételek összegét: eftban
2013. november a finanszírozási bevételek összegét: 1 115 136 eftban ebből: működési finanszírozási bevételt: 800 907 eft-ban felhalmozási finanszírozási bevételt: 314 229 eft-ban melyből: belső finanszírozását:
RészletesebbenKÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA
KÁNTORJÁNOSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 75/2016.(XII.20.) önkormányzati HATÁROZATA Kántorjánosi Község Önkormányzat Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megalkotásáról A Képviselő-testület
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 27-i -i testületi ülésére Tárgy: 2015. évi munkaterv Mágocs Város Önkormányzatának Szervezeti és
RészletesebbenBudapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének évi munkaterve
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve I. 2017. január 25-i képviselő-testületi ülés 1. A 2017. évi fővárosi forrásmegosztás véleményezése 2. Javaslat a
RészletesebbenElőterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester
Nyílt ülés: 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének módosítása 2. Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről, elidegenítéséről és használatáról szóló 44/2012. (IX.24.)
RészletesebbenSzervezési és Ügyviteli osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervének elfogadására
RészletesebbenKIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB
KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében
Részletesebbenemeleti tanácskozótermében.
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. II. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - a Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2014. (X. 27.) önkormányzati
RészletesebbenA Képviselő-testület június 15-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2015. június 15-i ülésének határozatai 149/2015.(VI.15.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
RészletesebbenM E G H Í V Ó. Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága évi 14. rendes ülését
M E G H Í V Ó Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága 2018. évi 14. rendes ülését 2018. július 30-án (hétfő) 13 00 órára hívom össze. A Városgazdálkodási és Pénzügyi
RészletesebbenBUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL
Szám: 17/2010 Nyílt napirendek: BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL M E G H Í V Ó Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületét 2010. június 29-én, Kedden 18:00 órára rendes testületi ülésre
RészletesebbenBALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi munka
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. évi munkatervét a 11/2012. (II. 8.) számú határozatával elfogadta
RészletesebbenRÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: dr. Varga Tibor jegyző Előterjeszti:
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2018. április 27. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Képviselő-testületi Osztály 2/2018. (I.18.) az Ózd
RészletesebbenBUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 31/2014 K I V O N A T
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 31/2014 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott rendes nyilvános ülésén készült
RészletesebbenBUDAKESZI POLGÁRMESTERE
BUDAKESZI POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselőtársam! Értesítem, hogy Budakeszi Város Önkormányzatának KépviselőTestülete rendes ülését 2018. július 26án (csütörtökön) 10:00 órai kezdettel tartja, melyre ezúton
Részletesebben.BUDAPEST. Az ülés helye: Főpolgármesteri Hivatal, 1052 Budapest, Városház u II. em sz. tárgyaló
Nyílt ülésen tárgyalandó Közgyűlési előterjesztések: Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság.BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése ikt. szám :~\+ \1) /Á (o - ;{ /~ J'"f.-, MEGHÍVÓ Tisztelt
RészletesebbenSzajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 82/2017. (XII. 14.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 14-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 82/2017. (XII. 14.) határozata
Részletesebben3. N. Szabó Sándor emléktáblájának elhelyezéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester
3. N. Szabó Sándor emléktáblájának elhelyezéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása 4. Az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet
RészletesebbenNagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 129/2017. (VII. 31.) számú határozata
Tárgy: Napirend elfogadása 129/2017. (VII. 31.) számú határozata A Képviselő-testület a következő napirendet fogadta el: 1. Gondozási Központ intézményvezetői munkakörre benyújtott pályázatok elbírálása
Részletesebben