2. oldal 1. az 1924/25. évi kezelés terhére nyujtott 350,000 aranykorona hozzájárulás, 2. az 1925/26. évi állami költségvetésbe beállított 2.000,000 a
|
|
- Imre Kiss
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. oldal évi VII. törvénycikk a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról 1 1. A mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről. A magyar nemzet jövőjébe vetett tántoríthatatlan hitéről és életerejéről azzal is tanuságot tesz, hogy művelődési színvonalának emelése céljából elsősorban a mezőgazdasági népesség, különösen az Alföld tanyai lakosságának gyermekei részére népiskolákat létesít és (tantermeket és tanítói lakásokat) épít. Ennek a célnak megvalósítására népiskola állítása és építése hivatalból mindenütt elrendelhető, ahol egy természeti vagy jogi személynek, vagy többeknek tulajdonában, vagy hitbizományi birtokában levő, legalább másfél, legfeljebb négy kilométer sugarú területen (körzetben) szétszórtan vagy tömörülve az utolsó három év átlagát számítva legalább 20 család vagy 30 mindennapi tanköteles lakik és a körzeten belül valamennyi tanköteles befogadására alkalmas más iskola nincs. A községek (városok) külterületén ekként keletkező érdekeltségi jellegű népiskola mint közintézet önálló jogi személy; szervezetét a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel állapítja meg, fenntartóját a 4. -ban meghatározott érdekeltség alkotja, mely úgy a létesítés, mint a fenntartás terheit viseli. Ott, ahol az érdekeltség a 3., illetőleg a 6. szerint a terhek viselésére egyáltalában nem vagy csak részben képes, az iskola létesítésének, illetve fenntartásának terhe egészben vagy részben a községre, mint az évi XXXVIII. tc ában megjelölt kötelezett fenntartóra hárul. A község a csekély anyagi erővel rendelkező érdekeltségnek eme terheit külön kötelezés nélkül önként is magára vállalhatja. Ott, ahol a körzet lakossága túlnyomó részben egy vallásfelekezethez tartozik, ez a vallásfelekezet a közoktatásügyi miniszter által megállapítandó föltételek mellett az iskola létesítését és fenntartását magára vállalhatja. A törvény alapján létesülő iskolák költségeihez a 3. és a 6. értelmében a rendelkezésre álló hitelek keretén belül az állam is hozzájárul. Olyan külterületek érdekében, melyeknek tankötelesei a tanyák szétszórtságánál, a közlekedési viszonyok kedvezőtlenségénél vagy más oknál fogva tanyai iskola körül célszerűen nem csoportosíthatók, a beiskolázás biztosítása végett tanyai internátust, esetleg napközi otthont kell létesíteni. Ahol ilyen internátus vagy napközi otthon létesül, a tanköteles gondviselője törvényes kötelezettségének az internátusba (napközi otthonba) való beadással tesz eleget. Az internátus (napközi otthon) állítási és fenntartási költségeinek viselése tekintetében a törvénynek a külterületi iskolákra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A jogviszonyok részleteit a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeleti úton szabályozza. 2. Országos Népiskolai Építési Alap. Az állam által elvállalt költségek fedezésére Országos Népiskolai Építési Alap létesül, amelynek bevételei: 1 Kihirdetve: III. 24.
2 2. oldal 1. az 1924/25. évi kezelés terhére nyujtott 350,000 aranykorona hozzájárulás, 2. az 1925/26. évi állami költségvetésbe beállított 2.000,000 aranykorona hozzájárulás, 3. az évi XXIII. tc. 2. -a alapján eszközölhető hasznos beruházásként engedélyezett 2.000,000 aranykorona hozzájárulás, 4. az alap további táplálása céljából az 1926/27. évtől kezdve az állam évi költségvetésébe beállítandó és az állam részéről engedélyezendő egyéb összegek. Az Országos Népiskolai Építési Alap állásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszter évenként, a költségvetés előterjesztésekor a nemzetgyűlésnek (országgyűlésnek) jelentést tesz. Az alap kezelésére vonatkozó szabályzatot a legfőbb állami számvevőszék elnökével egyetértésben a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. 3. Az állam hozzájárulása az iskola építéséhez. A törvény alapján létesülő iskola építéséhez az állam építési (átalakítási) terveket és előméret-költségvetéseket ad; a tervek használata kötelező. Az állam ezenkívül gondoskodik az illetékes államépítészeti hivatal útján az építés ellenőrzéséről és felülvizsgálásáról. Ha az érdekeltségnek vagy az érdekeltség egy részének anyagi helyzete szükségessé teszi, a vallás- és közoktatásügyi miniszter kötelezheti a községet az építési költségek megfelelő részének viselésére. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az építési költségek fedezéséhez az Országos Népiskolai Építési Alapból államsegélyt s indokolt esetben az alapba visszatérítendő mérsékelt kamat mellett törlesztéses építési kölcsönt is engedélyezhet. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhatalmazást nyer arra is, hogy elsősorban a megfelelő iskolaépülettel nem bíró mezőgazdasági jellegű községek (városok) belterületén szükséges népiskolák építésére az Országos Népiskolai Építési Alapból államsegélyt vagy kölcsönt adhasson. 4. Az iskola érdekeltsége és az iskola létesítése költségeinek megoszlása. E törvény értelmében a külterületi iskola érdekeltségéhez tartoznak mindazok a természeti és jogi személyek, akiknek az iskola körzetén belül (1. ) ingatlanuk vagy általános kereseti vagy társulati adó alá eső foglalkozásuk vagy jövedelmük van. Az iskola létesítéséhez (telek megszerzése, építés, első berendezés) az érdekeltség a telek és a szükséges anyagok megszerzésének költségeivel, továbbá kézi- és igásmunkával, valamint készpénzzel járul. Az iskola létesítésének költségeit, kivéve a kézi- és igásmunkát, az érdekeltek a körzet területéről származó jövedelmük arányában tartoznak viselni, még pedig a jövedelemadókötelesek a jövedelmi adó megállapításánál alapul vett jövedelem arányában, azok pedig, akik jövedelmi adót nem fizetnek, a föld-, ház-, kereseti és társulati adó kivetése alapjául szolgáló jövedelem arányában. Az érdekeltségnek azok a tagjai azonban, akik csupán kereseti adóval vannak megróva, az iskola létesítésének költségeivel, kivéve a kézi- vagy igásmunkát, csakis abban az esetben terhelhetők meg, ha kereseti adójuk évi összege meghaladja a 20 pengőt és ha legalább két év óta a körzeten belül laknak vagy legalább két év óta ott foglalkozásuk vagy jövedelmük van.
3 3. oldal Az érdekeltségnek az a tagja, akinek az iskola körzetében ingatlana nincs, ha az iskola létesítése költségeinek kirovásától számított egy éven belül a körzetben eddig folytatott foglalkozását abbanhagyja, a körzetből elköltözik és e szándékát a kirovás időpontjától számított nyolc nap alatt bejelenti, a költségek alól, kivéve a kézi- vagy igásmunkát, mentesül. Az e törvény értelmében létesített iskola céljaira, ha az iskola egytanítós, 2 katasztrális hold, minden további tanító után 1-1 katasztrális hold nagyságú telek szerzendő meg. E követelményt a vallás- és közoktatásügyi miniszter különös méltánylást érdemlő esetekben felére mérsékelheti. Ez a telek a körzet oly pontján jelölendő ki, amely mindenhonnan könnyen megközelíthető s építésre alkalmas, egészséges, száraz helyen fekszik. A községi és az érdekeltségi jellegű iskolák építéséhez szükséges kézi- vagy igásmunkával az érdekeltség valamennyi tagja hozzájárulni köteles. Ha az építéshez szükséges anyagok a község területén szerezhetők be, a kézi- és igásmunka az anyagoknak előállítási vagy rakodó helyükről, máskülönben a vasúti vagy hajóállomástól az építés helyére való fuvarozásra minden esetben igénybe veendő. Ez a rendelkezés megfelelően alkalmazandó arra az esetre is, ha az építési anyagokat nem vasúton vagy hajón szállítják az építés helyére. A kézi- és igásmunkának igénybevételére az ebben a törvényben foglalt rendelkezések nem érintik a községi közmunkára vonatkozó azokat a rendelkezéseket, amelyeket az évi I. tc.-nek az évi XXVII. tc. 3. -a folytán módosult 49. és 50. -ai a közutakra vonatkozóan tartalmaznak. A kéziés igásmunka megállapítása és kirovása egyébként az évi I. tc. 49. és 50. -ban meghatározott elvek szerint és megnevezett hatóságok által történik. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a 3. utolsó bekezdésében nyert felhatalmazás alapján az Országos Népiskolai Építési Alapból segéllyel vagy kölcsönnel támogatott belterületi iskolák elhelyezéséhez szükséges telkek megszerzése s a kézi- és igásmunka biztosítása tekintetében a fenti rendelkezéseket megfelelően szintén érvényesítheti. 5. Eljárás az iskola létesítésének megvalósítására. Magyarország iskolahálózatának kiépítése céljából a vallás- és közoktatásügyi miniszter a törvényhatóságok közigazgatási bizottságainak oly rendszeres munkálatot küld meg, amelyben statisztikai adatok alapján ki vannak jelölve mindama helyek, ahol népiskola létesítése szükségesnek látszik. Ezeknek az adatoknak a helyi viszonyokkal és szükségletekkel való egybevetése és a továbbiak előkészítése céljából a közigazgatási bizottság kiküldött tagja, az államépítészeti hivatal vezetője és a kir. tanfelügyelő útján helyszíni szemlét és az érdekeltekkel (ideértve az illetékes felekezeti hatóságok képviselőit is) tárgyalást tart, amelyen ki kell terjeszkedni a következő kérdésekre: 1. a helyi viszonyok szükségessé teszik-e a fent említett rendszeres munkálatban megjelölt területen iskola létesítését? 2. állami, községi, érdekeltségi vagy felekezeti jellegű iskola állíttassék-e? 3. mely területek tankötelesei utaltassanak be az iskolába s ha érdekeltségi jellegű iskola létesítése látszik célszerűnek, miként kell az iskola körzetét megállapítani? 4. mely ponton legyen az iskola épülete? Ugyanaz a terület több körzetbe nem sorozható.
4 4. oldal A helyszíni tárgyalás eredménye alapján a közigazgatási bizottság határoz s a minisztérium rendszeres munkálatának megfelelően a törvényhatóság egész területére kiterjedőleg meghozandó összefoglaló határozatában a javasolt iskolákat két csoportra osztja, a szerint, hogy fenntartóik az iskola építésére saját anyagi forrásaikból vagy csak államsegély, illetve kölcsön (3. ) igénybevétele mellett képesek. Azokat az érdekeltségeket, illetve községeket, amelyek államsegély igénybevétele nélkül képesek az iskola építésére, a közigazgatási bizottság az építés záros határidőn belül való végrehajtására kötelezi, amely három évnél hosszabb nem lehet. Ahol államsegély (kölcsön) engedélyezése szükségesnek látszik, a közigazgatási bizottság a kötelezést kimondó határozatában javaslatot tesz a vallás- és közoktatásügyi miniszternek államsegély (kölcsön) engedélyezése és - figyelemmel a teherbíró képességre - az államsegély (kölcsön) mértéke iránt s határoz az iskolák felállításának sorrendjére nézve is, tekintettel a sürgősségre. A közigazgatási bizottság határozata ellen fellebbezésnek van helye a vallásés közoktatásügyi miniszterhez. A kir. tanfelügyelőt hivatalból fellebbezési jog illeti meg. A határozat jogerőre emelkedése után a telekszerzés, az építkezés foganatosítása, az építési költségvetés elkészítése, a szükséges közterhek kivetése és behajtása iránt a közigazgatási bizottság intézkedik. 6. Fenntartási terhek, tanító kinevezése. Amíg a vallás- és közoktatásügyi miniszter által beterjesztendő szerves népoktatási törvény, amely a népiskolára vonatkozó részletes rendelkezéseket is tartalmazni fogja, életbe nem lép, az ezen törvény alapján létesített népiskolák ügyét a vallás- és közoktatásügyi miniszter az alábbi elvek alapján rendeleti úton szabályozza: a) Az iskola összes dologi szükségleteinek (bútor- és taneszközbeli felszerelés pótlása, fűtés, világítás, takarítás, tatarozás, tűzkár ellen való biztosítás stb.) költségei az érdekeltséget terhelik. Abban az esetben, ha az érdekeltség anyagi helyzete e költségeknek vagy ezek egy részének viselését lehetetlenné teszi, ezeket a község tartozik fedezni. b) A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhatalmazást nyer arra, hogy az e törvény alapján létesített iskolákhoz a szervezéskor tényleges szolgálatban álló állami vagy nyugdíjazott tanítót (tanítónőt) tanítóvá (tanítónővé) a fenntartó meghallgatásával kinevezhessen, ez a jog azonban a minisztert egy iskolánál csak egyszer illeti meg. Ezeknek illetményeit az érdekeltség viseli, de a vallás- és közoktatásügyi miniszter fizetéskiegészítő államsegélyt engedélyezhet. A 4. hatodik bekezdése értelmében a tanítók részére biztosított terület használatának értéke a tanítók javadalmazásába nem tudható be. 7. Iskolák fenntartására szolgáló külön adó. Az e törvény értelmében létesülő külterületi érdekeltségi iskola fenntartási költségeit külön adó útján kell fedezni. E külön adó, amelyet az érdekeltek a körzet területéről származó jövedelmük arányában tartoznak viselni, a jövedelmi adóköteleseknél a jövedelmi adó alapjául szolgáló jövedelem, azoknál, akik jövedelmi adót nem fizetnek, a föld-, ház-, kereseti vagy társulati adó kivetésének alapjául szolgáló jövedelem arányában vetendő ki és a jövedelem 3%-áig terjedhet. E külön adó mértékét a törvényhatósági közigazgatási bizottság határozatilag állapítja meg; e határozat ellen a vallásés közoktatásügyi miniszterhez fellebbezésnek van helye. A külön adót a községi előljáróság veti ki és hajtja be.
5 5. oldal Ott, ahol az iskolai körzet több község területére terjed ki, a törvényhatósági közigazgatási bizottság hivatalból megállapítja, melyik legyen a székhely-község. A székhely-község előljáróságának előterjesztése alapján a törvényhatósági közigazgatási bizottság állapítja és osztja meg az iskola fenntartásának költségeit az érdekeltségnek az egyes községek területéhez tartozó részei között. Az iskola körzetéhez tartozó községek kötelesek a területükön levő részérdekeltségektől beszedett összegeket havonkint a székhely-község előljáróságához juttatni. 8. Az érdekeltségek hozzájárulásának behajtása. A jelen törvény alapján az érdekeltségek tagjai részéről fizetendő iskolaállítási költségek és külön adók közadók módjára hajtandók be. 9. A tankötelesek fuvarozása. Az iskolalátogatás kötelezettségének biztosítása érdekében a közigazgatási bizottság a fuvarral (gépi szállító eszközzel) rendelkező körzetbeli lakosokat szükség esetén kötelezheti a tanköteleseknek az iskolához és visszaszállítására. 10. Kisajátítási jog. Az e törvény alapján létesülő iskolák céljaira szükséges ingatlanokra (az iskolaépület és a tanítói lakás számára szükséges telek, játszótér, gazdasági gyakorlóterület, tanítói kert) az évi XLI. tc. rendelkezései értelmében kisajátításnak van helye. A kisajátítási jogot a kereskedelemügyi miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszter megkeresésére engedélyezi. A kisajátítás alá eső terület a kereskedelemügyi miniszternek a kisajátítási jog engedélyezésével kapcsolatban adandó egyszerű engedélye alapján az évi XLI. tc ában megállapított eljárási szabályok megtartásával elfoglalható. Amennyiben a jelen törvényben említett célokra szükséges földterületet 20 kat. holdnál nagyobb területtel nem rendelkező hivatásos földmívestől kellene igénybe venni, - ha a község határában olyan földbirtok van, melynek tulajdonosa 150 kat. hold vagy ennél nagyobb mezőgazdaságilag mívelhető területtel rendelkezik, - a kisajátítási eljárás során a kisajátítást szenvedő, kívánságára, ebből a birtokból a kisajátított területnek megfelelő becsértékű, mezőgazdaságilag mívelhető területtel kárpótlandó. 11. Államépítészeti hivatalok közreműködése. Az e törvény alapján végrehajtandó építkezésekre nézve a vallás- és közoktatásügyi miniszter az államépítészeti hivataloknak részletes utasítást ad és normálterveket és előméret költségvetéseket bocsát rendelkezésükre. 12. Állami elemi iskolák fenntartási terhei. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhatalmazást nyer arra, hogy az évi december 31-ig lebonyolítandó felülvizsgálat során a szervezési szerződések rendelkezéseitől eltérőleg is az állami elemi iskolák dologi és egyéb fenntartási terheinek fedezésére kötelezhesse a községeket (városokat). 13. A törvény életbelépése és végrehajtása. Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép életbe, a belügy-, igazságügy-, kereskedelemügy- és pénzügyminiszterekkel egyetértőleg a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre. Addig, amíg a közigazgatási bizottság az 5. értelmében az egész törvényhatóság területére vonatkozó szerves munkálat alapján határozatait meg nem hozta, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskolák szervezését és építését külön kiküldöttjei útján is előkészítheti.
6 6. oldal E törvény életbeléptetésével, amely Budapest székesfőváros területére nem vonatkozik, az évi XXXVIII. tc a és az évi XXX. tc. 6. -ának negyedik bekezdése hatályukat vesztik.
7 7. oldal TARTALOMJEGYZÉK évi VII. törvénycikk 1 a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról 1
Szatymaz Község Képviselőtestületének 20/2001. (X.25.) KT. sz. r e n d e l e t e az út, és járdaépítési érdekeltségi hozzájárulásról
Szatymaz Község Képviselőtestületének 20/2001. (X.25.) KT. sz. r e n d e l e t e az út, és járdaépítési érdekeltségi hozzájárulásról (egységes szerkezetben a 20/2007. ( IX. 25. ) KT. sz., a 16/2009. (X.15.),
GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL
GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Egységes szerkezetben: 2011. március 25. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.)
Egységes szerkezet. 6/2010. (V.07.) önkormányzati rendelete
Egységes szerkezet Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2011. (IV.19.) a 18/2011. (XII.16.) a 5/2012. (IV.26.) a 4/2013. (III.29.) és a 3/2015. (III.30.) rendeletekkel módosított
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. a magánszemélyek kommunális adójáról
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2003. /XII.30./ számú R e n d e l e t e a magánszemélyek kommunális adójáról ( egységes szerkezetben a módosítására kiadott 11/2007.(XII.15.) számú
A rendelet hatálya. Köztisztviselői juttatások, támogatások
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II.13.) rendelete a köztisztviselőket megillető szociális, jóléti és egészségügyi juttatásokról, valamint szociális és kegyeleti támogatásokról
(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva, december 2. napjával.) I. fejezet. Általános rendelkezések
Siójuti Önkormányzat Képviselő-testületének 15./2008. /XII. 15./ számú rendelettel módosított 16./2004./XII.13./ rendelettel módosított 15/2003. (XII.15.)számú rendelete Egységes szerkezetben A HELYI ADÓZÁS
A rendelet hatálya. A hozzájárulás mértéke. A hozzájárulás mértékét jelen rendelet 1. számú melléklete határozza meg.
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testületének 14/2009. (III.20.) számú önkormányzati rendelete a csapadékvíz-elvezető csatorna közművesítési hozzájárulásról Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés az Alsónémedi Felsőerdősor utca kiépítésére fizetendő útépítési érdekeltségi hozzájárulásról szóló../2011. ( ) sz. önkormányzati rendelethez Tisztelt Képviselő-testület! Már a 2010. év első
1. A rendelet célja és hatálya
Albertirsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete, a 21/2015.(VI.26.) ök. rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a mezei őrszolgálat létesítéséről,
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2009. (XII.17.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. A mezei őrszolgálat létesítéséről és működéséről 1
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2017.(III.20.) önkormányzati r e n d e l e t e A mezei őrszolgálat létesítéséről és működéséről 1 Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)
GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL Egységes szerkezetben: 2010. december 13. A 2011. január 1-jétől hatályos szöveg. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
Vének Község Önkormányzata Képviselő-testülete Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete
Vének Község Önkormányzata Képviselő-testülete Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VIII.28.) önkormányzati rendelete az egyes anyakönyvi események hivatali helyiségen kívüli, valamint
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 25/2016.(XI.30.) önkormányzati rendelettel) Budakalász Város Önkormányzata
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról A Budapest, VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete..../2017. (...) önkormányzati rendelete
Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete az építmény- és telekadóról szóló 41/2010./XII.20./ XI.ÖK rendelet
EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva!
EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva!) KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2002 (XII.26.) ör. számú rendelete
Seregélyes Nagyközség Önkormányzata 2/2000. (II.18.) Ör. sz. rendelete. A magánszemélyek kommunális adójáról (egységes szerkezetben)
Seregélyes Nagyközség Önkormányzata 2/2000. (II.18.) Ör. sz. rendelete A magánszemélyek kommunális adójáról (egységes szerkezetben) Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete, a helyi adókról
Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról. (egységes szerkezetben)
Akasztó Község Képviselőtestületének 9/2007. (XI.27.) rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben) Akasztó Község Képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gazdálkodás biztonsága, az illetékességi
Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 2/2007. (III.27.) számú rendelete lakáscélú támogatás nyújtásáról
Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 2/2007. (III.27.) számú rendelete lakáscélú támogatás nyújtásáról Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság
Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (.) önkormányzati rendelete
Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (.) önkormányzati rendelete A mezei őrszolgálat létesítéséről és működéséről Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Balatongyörök Község Önkormányzata Képvisekő-testületének 11/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Balatongyörök Község Önkormányzata Képvisekő-testületének 11/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Balatongyörök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat önálló gazdálkodásának
Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról
Szőc község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2009. (XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Hatályos: 2014. január 1. Szőc 2013 A hirdetőtáblára kifüggesztve: 2013. november 29.
2. oldal 3. (1) A tankerületi királyi főigazgató közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi miniszternek van alárendelve. (2) A tankerületi királyi főiga
1. oldal 1935. évi VI. törvénycikk a közoktatásügyi igazgatásról 1 I. Tankerületek 1. (1) Közoktatásügyi igazgatás és nevelésügyi felügyelet szempontjából az ország területe nyolc tankerületre tagozódik.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2000/III. 31./ számú rendelete. a helyi lakáscélú támogatásokról. A rendelet hatálya
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2000/III. 31./ számú rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról. 1 Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE
MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE az oktatási térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól Mikepércs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010.
A tervezetek előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
Szakály Község Önkormányzata Képviselőtestületének
Szakály Község Önkormányzata Képviselőtestületének 16/2004. (XII.31.) RENDELETE A polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető, szociális, jóléti és egészségügyi juttatásokról,
Igal Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 15/2004. (VII.1.) önkormányzati rendelete. a talajterhelési díjról
Igal Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 15/2004. (VII.1.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Igal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a környezetterhelési díjról szóló
Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2013. (II. 19.) rendelete az Önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek 2013. évi költségvetéséről Gyöngyössolymos község Önkormányzatának
(egységes szerkezetben a módosításokkal) Általános rendelkezések
Zalaháshágy Község Önkormányzati Képviselőtestületének 7/1997. (X. 28.) sz. rendelete a települési folyékony hulladék gyűjtéséről, elszállításáról és elhelyezésről (egységes szerkezetben a módosításokkal)
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2001. /XII. 10./ SZ. RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Egységes szerkezetben!
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2001. /XII. 10./ SZ. RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Egységes szerkezetben! 1./ A 17/2001. (XII.10.) sz. rendelet kihirdetve 2001. december
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról
1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított
Tápiószele Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2005. (X. 25.) rendelete
Tápiószele Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2005. (X. 25.) rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért fizetendő díj megállapításáról, a díjalkalmazás feltételeiről
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló. 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 39/2004. (XI. 15.) ÖR. sz.
Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról
Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 13/2003/XII.31./ kt. rendelete A helyi iparűzési adóról A Képviselő testület! Mérk Nagyközség Önkormányzata a helyi adókról szóló 2003. évi XCII. Tv. felhatalmazása
Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete. 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E. A helyi adókról. Egységes szerkezetben
Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E A helyi adókról Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2013.05.20. Módosítások: 8/2003. (XII.
1.. Elővásárlási jog. 2.. Kiszolgáló és lakóút céljára történő lejegyzés
KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003.(XI.13.) Önkormányzati rendelete A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézményekről (egységes szerkezetben
Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2006 /XII.14./ számú. rendelete a helyi adók bevezetéséről.
Vámosmikola Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2006 /XII.14./ számú. rendelete a helyi adók bevezetéséről. Vámosmikola Község Önkormányzatának képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990.évi
Sokorópátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról
Sokorópátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
A magánszemélyek kommunális adójáról
Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 10/1999. (X.22.). sz. valamint 19/2004. (XII. 14.) számú kt. rendeletekkel módosított 11/1998. (XII.11.) számú rendelete A magánszemélyek
Újhartyán Város Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN
1 Újhartyán Város Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Magyarország Alaptörvénye 32.
Önkormányzati Rendeletek Tára
Tiszaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2014. (X.02.) önkormányzati rendelete a helyi közút Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 25/2014.(X.02.)
Dombrád Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 10./2001./XI. 27./Kt. számú R E N D E L E T E
Dombrád Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 10./2001./XI. 27./Kt. számú R E N D E L E T E A polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális, jóléti és egészségügyi
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2012. (X.19.) önkormányzati rendelete a telekadóról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2012. (X.19.) önkormányzati rendelete a telekadóról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pontjában
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2005. (XII.01.), a 14/2006. (XII.01.), a 19/2007. (XII.20.), a 23/2008. (XII.16.), a 22/2009. (XI.24.) valamint a 19/2011. (XII.15.) önkormányzati rendeletekkel
FÜRGED KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 22.) rendelete az önkormányzat és intézményei 2008. évi költségvetéséről
FÜRGED KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 22.) rendelete az önkormányzat és intézményei 2008. évi költségvetéséről Fürged Község Önkormányzata Képviselő-testülete a többször módosított
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.
Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 26/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete az iparűzési
Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I.
Zalalövő Város Önkormányzatának 17/2003./XII.04./sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ Zalalövő Város Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990.
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő testületének rendelete
Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete. az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról
Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról Újhartyán Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
Újhartyán Község Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Újhartyán Község Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Magyarország Alaptörvénye 32.
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 45/2004.(XII.20.) rendelete a helyi adókról a módosító 30/2005. (XII. 12.
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 45/2004.(XII.20.) rendelete a helyi adókról a módosító 30/2005. (XII. 12.) rendelettel EGYSÉGES SZERKEZETBEN Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának
önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bevezető rendelkezés
Fülöpszállás Község Képviselő-testületének 21/2004. (X.28. )számú önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Bevezető rendelkezés A helyi adóról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) l..
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 40/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete 1
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 40/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete 1 a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető illetménykiegészítésről, szociális, jóléti
I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
Ecséd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2015. (XI.18.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen belüli és kívüli, valamint a hivatali munkaidőben és hivatali munkaidőn kívül történő anyakönyvi
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben)
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről
113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. (III.7.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. (III.7.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról (A 7/2006. (II.22.), a 44/2007. (XII.28.), a 39/2013. (IX.23.) és a 44/2016. (X.28.)
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány
VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/1996.( ) számú
VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1996.(111.29.) számú r e n d e l e t e lakosság tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó hozzájárulás 1996. évre történő felosztásáról Rendelet
Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2005.(II.03.) számú rendelete. a talajterhelési díjról
4 Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2005.(II.03.) számú rendelete a talajterhelési díjról Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a környezetterhelési díjról szóló
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 16/2008.(XII.16.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A helyi iparűzési adóról Módosított rendelet azonosítója:
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 37/2001. (IX. 1.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 37/2001. (IX. 1.) számú r e n d e l e t e önkormányzati tulajdonú ingatlanok pártok és más társadalmi szervezetek, továbbá alapítványok által történő használatának
Bevezető rendelkezések 1.
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/200.(IX.27.) Ökr. számú r e n d e l e t e A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK JOGVISZONYÁNAK EGYES KÉRDÉSEIRŐL (módosítva a 30/2003.
RENDELET TERVEZET Kapolcs község Önkormányzat Képviselő-testülete által megalkotott /2017. (..) önkormányzati rendelet
RENDELET TERVEZET Kapolcs község Önkormányzat Képviselő-testülete által megalkotott /2017. (..) önkormányzati rendelet a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn túli házasságkötés létesítésének
Az adókötelezettség, az adó alanya
Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2003. (XII. 30.) számú rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 18/2002 (XII. 20.) számú rendelettel módosított 17/1999 ( XII. 22. ) számú
Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros ülésének 7. napirendi pontjához
1 Kéthely Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r e 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. Tel.:85/539-036 Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros
ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Rakamaz Város Önkormányzatának 13/2001. (XI.12.) KT. r e n d e l e t e
Rakamaz Város Önkormányzatának 13/2001. (XI.12.) KT. r e n d e l e t e a Képviselő-testület hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket és ügykezelőket* megillető szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003. (III. 25.) SZ. RENDELETE az első lakáshoz jutók támogatásáról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003. (III. 25.) SZ. RENDELETE az első lakáshoz jutók támogatásáról egységes szerkezetben a 19/2003. (VIII. 26.), a 21/2004. (V. 27.), 5/2005. (III. 29.), 17/2009. (V.
I. fejezet. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya és értelmező rendelkezések
Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő testületének 10/2001. (XI. 19) sz. rendelete a köztisztviselők szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásairól, valamint a szociális és kegyeleti támogatásairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A szociális ellátások intézményi térítési díjairól
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2011. (IX.7.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A szociális ellátások intézményi térítési díjairól Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. ( ) sz. rendelete a talajterhelési díjról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2005. (03. 07.) sz. rendelete a talajterhelési díjról (A 7/2006. (02.22.) számú és a 44/2007. (12.28.) számú módosító önkormányzati rendeletekkel egységes
Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről
Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről Drávatamási Önkormányzatának Képviselőtestülete a köztisztviselők
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/1998. (XII.29) Ör. sz. rendelete a járművek elhelyezésének szabályozásáról
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 39/1998. (XII.29) Ör. sz. rendelete a járművek elhelyezésének szabályozásáról (egységes szerkezetben a 20/1999.(X.25.), 13/2004.(IV.29.), 17/2010.(VII.01.),
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010. (XII. 17.) 4, AZ 1/2011. (I. 31.) 5, A
ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére
BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010. (XII. 17.) 4, AZ 1/2011. (I. 31.) 5, A
Nagybánhegyes község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2007.(XI.30.)ÖR. számú rendelete a helyi iparűzési adóról
Nagybánhegyes község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2007.(XI.30.)ÖR. számú rendelete a helyi iparűzési adóról Nagybánhegyes község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Monoszló Község Önkormányzata Képviselőtestülete 12/2008.(XII.18.) r e n d e l e t e. a magánszemélyek kommunális adójáról
Monoszló Község Önkormányzata Képviselőtestülete 12/2008.(XII.18.) r e n d e l e t e a magánszemélyek kommunális adójáról Kihirdetve: 2008. december 18. Sólyom Béláné körjegyző 2 Monoszló Község Önkormányzata
Monoszló Község Önkormányzat Képviselõtestületének 9/2004.(IV.30.) r e n d e l e t e
1 Monoszló Község Önkormányzat Képviselõtestületének 9/2004.(IV.30.) r e n d e l e t e az idegenforgalmi adóról (módosítással egységes szerkezetbe foglalva 2009. május 31.) * Kihirdetve: 2004. április
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének 6/2005. ( ) sz. rendelete a talajterhelési díjról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének 6/2005. (03. 07.) sz. rendelete a talajterhelési díjról (A 7/2006. (02.22.) számú és a 44/2007. (12.28.) számú módosító önkormányzati rendeletekkel egységes
Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 14/1999.(XI.26.) ÖKT sz. R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról
Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/1999.(XI.26.) ÖKT sz. R E N D E L E T E a helyi iparűzési adóról Mosonszolnok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított
AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium Készült: 2014. szeptember 01. Térítési- és tandíjfizetés szabályozása Kötelező felülvizsgálat: folyamatosan Verziószám: 1. AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 21/2011.(XII.22.) önkormányzati rendelettel módosított. 17/2010.(XII.22.) önkormányzati rendelete
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 21/2011.(XII.22.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2010.(XII.22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról egységes szerkezetben 2 Eplény Községi
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról
1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról Módosítás: a) 3/2011 (II. 3.) ör. b) 50/2011 (XI. 28.) ör. c) 15/2014.
JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. az építményadóról szóló 12/2003. (V. 27.) Kt. rendelet módosítására
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐ RENDELETTERVEZET az építményadóról szóló 12/2003. (V. 27.) Kt. rendelet módosítására Készítette: Vlahovics Mária irodavezető-helyettes Előterjesztő: Dr.
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. május 5-én tartandó ülésére.
Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. május 5-én tartandó ülésére. Tárgy: Az iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata. Tisztelt Képviselő-testület!
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE 1 EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.) 2, AZ 50/2010. (XI. 2.) 3, AZ 57/2010. (XII. 17.) 4, AZ 1/2011. (I. 31.) 5, A
Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának 7/2006.(II.25.) rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról
Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának 7/2006.(II.25.) rendelete az útépítési érdekeltségi hozzájárulásról Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselı-testülete a közúti közlekedésrıl szóló 1988.
Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2003. (VIII. 28.) rendelete. A helyi iparűzési adóról
Nagykereki Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2003. (VIII. 28.) rendelete A helyi iparűzési adóról A Képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1). bekezdésében
Romonya Község Önkormányzatának 7/2011. (XII.30.) sz. rendelete MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Romonya Község Önkormányzatának 7/2011. (XII.30.) sz. rendelete MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN A Község Önkormányzatának Képviselőtestülete - a helyi adókról szóló 1990. évi C.