J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 22.-én 17 órai kezdettel a Művelődési Ház épületében megtartandó alakuló üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Mikola Miklós Krisztián, Farkas László, Orsós János, Papp Attila képviselők, Czebei Dénes a Helyi Választási Bizottság elnöke, Orsós László roma nemzetiségi képviselő, Dorogi László a Somogy Megyei Kormányhivatal Nagyatádi Járási Hivatal megbízottja, Veszner József címzetes főjegyző és dr. Varga Katalin aljegyző, valamint nyolc helyi lakos. Pusztai László polgármester: Köszönti az Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén megjelenteket, képviselőtársait, a helyi választási bizottság elnökét, a jegyzőt, az aljegyzőt és a település jelen lévő lakóit. Megállapítja, hogy az alakuló ülés határozatképes, mert a megválasztott négy képviselőből négy képviselő jelen van. Az ülést megnyitja. Pusztai László polgármester: Kéri a meghívóban szereplő napirendi javaslatban szereplő napirendek tárgyalásának és annak sorrendjének elfogadását. Kéri, hogy a képviselőtársai kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. A képviselő-testület a napirendi javaslatot 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következő napirendeket tárgyalja: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 84/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről: A képviselő-testület az alakuló ülésen az alábbi napirendeket tárgyalja: 1./ Képviselő-testületi tagok eskütétele. Előadó: Farkas László korelnök 2./ Polgármester eskütétele. Előadó: Farkas László korelnök 3./ A Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választásról. Előadó: Czebei Dénes HVB elnök 4./ A polgármester ciklusprogramra vonatkozó elképzeléseinek ismertetése.

2 5./ A Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása. # 2 6./ A bizottság elnökének és tagjainak megválasztása. 7./ Az alpolgármester megválasztása. 8./ Az alpolgármester eskütétele. 9./ Tájékoztatás a polgármester illetményének összegéről. Előadó: Farkas László korelnök 10./ Az alpolgármester tiszteletdíjának megállapítása. Előadó: Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke 11./ Tájékoztatás a polgármester költségtérítésének összegéről. Előadó: Farkas László korelnök 12./ Tájékoztatás az alpolgármester költségtérítésének összegéről. 13./ A gazdasági program kidolgozására vonatkozó megbízás. 14./ Pusztai László polgármester Rinyamenti Többcélú Társulásban történő helyettesítése. 15./ Munkajogi kérdések megvitatása. Előadó: Veszner József címzetes főjegyző 16./ Egyéb ügyek (pl. tájékoztató a vagyonnyilatkozat-tételi, az adóhatósághoz való bejelentkezési kötelezettségről). NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA: 1./ Képviselő-testületi tagok eskütétele. Előadó: Farkas László korelnök Farkas László korelnök, felkéri a jelenlévőket, hogy szíveskedjenek felállni. Felkéri a tisztelt képviselőket, hogy szíveskedjenek utána mondani az eskü szövegét.

3 # 3 Én, (eskütevő neve) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; képviselői tisztségemből eredő feladataimat Ötvöskónyi fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen! Felkéri a képviselőket, hogy az esküokmányt írják alá. 2./ Polgármester eskütétele. Előadó: Farkas László korelnök Farkas László korelnök felkéri a tisztelt Polgármester Urat, hogy szíveskedjen felállni és utána mondani az eskü szövegét. Én, (eskütevő neve) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; a polgármesteri tisztségemből eredő feladataimat Ötvöskónyi fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen! Felkéri a tisztelt Polgármester Urat, hogy az esküokmányt írja alá, mely dokumentum a jegyzőkönyv mellékletét képezi. A HVB elnöke gratulál a polgármesternek és átadja a megbízólevelet. Megköszöni és kéri, hogy a jelen levők szíveskedjen helyet foglalni. 3./ A Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választásról. Előadó: Czebei Dénes a Helyi Választási Bizottság elnöke Pusztai László polgármester: Felkéri Czebei Dénest, a Helyi Választási Bizottság elnökét, hogy ismertesse a október 12-én lebonyolításra került önkormányzati képviselő és polgármester választás eredményét. Czebei Dénes a Helyi Választási Bizottság tagjainak nevében is köszönti a megjelenteket. A bizottsági elnök tájékoztatást ad a október 12-i önkormányzati választásról. Elmondja, hogy a községben kettő szavazókörben folyt a munka, mivel a települési szavazókör mellet a nemzetiségi szavazókörben is szavazhattak azok, akik regisztráltatták magukat. A választás során semmiféle incidens, rendkívüli esemény nem történt, a választásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt kifogás, fellebbezés nem érkezett. Az elnök a jegyzőkönyvvezetők munkáját is megköszöni.

4 # 4 A választás személyi és tárgyi feltételei biztosítottak voltak, a jelöltek, jelölő szervezetek éltek a bizottságba való delegálás lehetőségével. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a választások tisztaságát, eredményét nem kérdőjelezték meg. Tájékoztat arról, hogy a névjegyzékbe felvett 684 fő választópolgár közül 329 fő szavazott, ami 48 %-os részvételi aránynak felel meg. Megítélése szerint a választópolgárok többsége tisztában volt a szavazás módjával, amit bizonyít az a tény is, hogy a képviselő-választás esetében 12 érvénytelen szavazat volt. A polgármester-választás esetében az érvénytelen lebélyegzett szavazólapok száma 72 db volt. Az elnök részletezi a megyei listán elért eredményeket is. Pusztai László polgármester: Megköszöni a választási bizottság elnökének tájékoztatóját, és megkérdezi, hogy van-e kérdés, észrevétel az elmondottakkal kapcsolatban. Kérdés, hozzászólás nincs. A polgármester javasolja a tájékoztató elfogadását. Aki egyetért a javaslattal, kéri, hogy kézfeltartással szavazzon. Javaslatát a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 85/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a Helyi Választási Bizottság elnökének választásról szóló tájékoztatójáról. A képviselő-testület a Helyi Választási Bizottság elnökének a október 12.-i önkormányzati választással kapcsolatos tájékoztatóját tudomásul veszi. 4./ A polgármester ciklusprogramra vonatkozó elképzeléseinek ismertetése. A polgármester a ciklusprogramra vonatkozó elképzeléseinek ismertetése előtt köszönetet mond annak a 329 fő választópolgárnak, akik elmentek szavazni. Elmondja, hogy nem csak a jövőről, hanem a múltról is beszélni kell. Rosszul érintette, hogy néhányan a községben azt mondják, hogy a polgármester nem csinált semmit az elmúlt időszakban. Ezelőtt nyolc éve, amikor ő polgármester lett, 20 millió körüli hiány mutatkozott a költségvetésben. Az első két-három évben a működőképesség fenntartása volt a legfontosabb feladat. Tehát ennyi idő kellett ahhoz, hogy elindulhasson a fejlődés a községben, mivel a pályázatokhoz önerőre volt szükség. Röviden összegzi az elmúlt nyolc évben elért eredményeket, így járdaépítés és felújítás 4 millió forint összegben, művelődési ház felújítása 13 millió forint összegben, óvoda épületének felújítása 6 millió forint összegben, orvosi rendelő felújítása 13 millió forint összegben, közvilágítás

5 # 5 korszerűsítés 6 millió forint összegben, játszótér kialakítása és felújítása 5,5 millió forint összegben, és a folyamatban lévő szennyvízberuházás 440 millió forint összegben. Ezeken kívül folyamatosak voltak a karbantartások, a közmunkaprogram (20-30 fő), a zártkerti utak javítása, a parkosítás és a pihenőhelyek kialakítása is elkezdődött. Ezt követően a polgármester a jövőbeni elképzeléseit mondja el: - Elsődleges a pénzügyi egyensúly biztosítása, valamint a kötelező és önként vállalt feladatok közötti egyensúly megőrzése. Fontos továbbá a vagyon gyarapítása is. - A szennyvízberuházás február végén befejeződik, azért csúszik az időpont, mivel az EON február végére vállalta az átemelők bekötését. - A községben a szolgáltatások biztosítottak. A víz esetében a koncessziós díj terhére folyamatosak a szükséges felújítások. A vízzel kapcsolatban vannak problémák, mivel nincs visszafordítva a rendszer. Emiatt gyakran tapasztalható, hogy elszíneződik a víz. A villamosenergia-ellátás esetében volt korszerűsítés és pótlás is a Dobó utca végén. A szilárd-hulladék szállítása megoldott a községben. A jövőben változás lesz e téren, mivel a törvény a szemetelőt kötelezi a szemétszállítás megfizetésére. Megoldott a tömegközlekedés, a vasútállomáson a közmunkásokkal a szemétszedés és tisztántartás folyamatos. A temetői szolgáltatás, közszolgáltatási szerződéssel biztosított. Az óvoda, a művelődési ház, valamint a könyvtár működése folyamatos, az orvosi ellátás biztosított a községben. Pusztai László polgármester elmondja a jövőbeni fejlesztési célokat: - Az általános iskola udvarán lévő sportpálya biztosítja a sportolási lehetőséget, ha komolyabb igény lenne erre vonatkozóan, el lehetne gondolkodni a fejlesztésen. - A konyha felújítása folyamatosan tervben van. Volt pályázati lehetőség, azonban ezt nem nyerte el a község. Pályázat hiányában is szükséges az épület karbantartása. - Az önkormányzat udvarán melegedő és géptároló építése. - Pihenő parkok további építése. - A szennyvízberuházás befejezését követően helyreállítási folyamat kezdődik az utcákban (fásítás, virágosítás, fontos az egyöntetű és szép utcakép kialakítása). - Fontos feladat a jövőben a járdák felújítása, mivel a községben lévő járdák 80 %-a felújításra szorul. A közmunkaprogram keretében készült térburkolatok felhasználhatóak a járdák felújításánál. - A temető esetében probléma a vizesblokk hiánya. Átmenetileg megfelelő pénzügyi forrás megszerzéséig egy egyszerűbb illemhely kialakításával pótolható a hiányosság. - Jövőbeni lehetőségként merül fel a várrom, pályázat függvényében idegenforgalmi láthatóvá tétele. Önerőből nem lehetséges a fejlesztés. - Pápa Dobó utca aszfaltossá tétele pályázati forrásból, illetve önerőből. - A csapadékvíz elvezetéssel foglalkozni kell a jövőben, mivel a nagy esőzéseknél láthatóvá vált, hogy hol nem folyik el az esővíz. - A közfoglalkoztatást a továbbiakban is biztosítani kell. - Szükséges feltérképezni a lakáshelyzetet a községben. Segítséget kell nyújtani a felújításban, karbantartásban annak, aki maga is mindent megtett a romlás megállításában. Jelenleg ez nagy probléma, ami a jövőben még súlyosabb lesz, ha nem foglalkozunk vele.

6 # 6 - A kerékpárút kiépítése is tervben van. A polgármester megköszöni a figyelmet. Kérdés, hozzászólás nincs. Pusztai László polgármester kéri, hogy a képviselő-testület az általa ismertetett elképzeléseket fogadja el. Aki egyetért a javaslattal, kérem, kézfeltartással szavazzon! A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 86/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a polgármester ciklusprogramra vonatkozó elképzeléseiről. A képviselő-testület a polgármester ciklusprogramra vonatkozó elképzeléseit elfogadja. 5./ A Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása. Pusztai László polgármester elmondja, hogy az Mötv. előírja, hogy a képviselő-testületnek az alakuló ülésen vagy az azt követő ülésen meg kell alkotni vagy felül kell vizsgálnia az SZMSZ-ét úgy, hogy az megfeleljen az Mötv. szabályainak. Ötvöskónyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete évben felülvizsgálata a szervezeti és működési szabályzatát, melynek eredményeképpen a hatályos jogszabályoknak és a fennálló viszonyoknak megfelelő rendelet került megalkotásra. A évi választást követően kialakult szervezeti struktúra nem tér el, a választás előtti szervezeti struktúrától. A rendelet felülvizsgálata során megállapítást nyert, hogy egyrészt a Pénzügyi és Szociális Bizottság feladatkörét kell kibővíteni a közterületek elnevezésével kapcsolatos előkészítő feladatokkal, másrészt pedig a módosító rendelet-tervezet 1. melléklete lép az alaprendelet 5. melléklete helyébe, mely együttműködési megállapodás Ötvöskónyi Község Önkormányzata és Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata között. Pusztai László polgármester kéri, hogy a képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzat mellékletét képező együttműködési megállapodást fogadja el. Aki egyetért a javaslattal, kérem, kézfeltartással szavazzon! A javaslatot a képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következők szerint határoz:

7 Kérdés, hozzászólás nincs. # 7 Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 87/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata Ötvöskónyi Község Önkormányzata és Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata közötti együttműködési megállapodásról. A képviselő-testület Ötvöskónyi Község Önkormányzata és Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata közötti együttműködési megállapodást a jegyzőkönyv melléklete szerinti tartalommal elfogadja. A polgármester ezt követően szavazásra bocsátja a rendelet-tervezet elfogadását. A tervezet elfogadáshoz a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazata szükséges. A testület a módosító rendelet elfogadására vonatkozó javaslatot 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következő módosító rendeletet fogadja el: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő- testületének 22/2014. (X. 22.) önkormányzad rendelete a képviselő testület és szervei szervezed és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV.10.) önkormányzad rendelet módosításáról (A rendeletet a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) A polgármester rendelet aláírása és kihirdetése idejére szünetet rendel el. A szünet ideje alatt Veszner József címzetes főjegyző az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggeszti az elfogadott rendeletet. Az ülésterembe visszaérve bejelenti a kifüggesztés tényét. 6./ A bizottságok elnökének és tagjainak megválasztása Pusztai László polgármester elmondja, hogy a képviselő-testület a törvény keretei között önállóan alakítja ki szervezetét, határozza meg a szervei közötti munkamegosztást. A bizottságok kiemelt helyet foglalnak el az önkormányzat szervezetében, a képviselő-testület felhatalmazása alapján részt vesznek az önkormányzati döntéshozatalban. A képviselő-testület egyes hatásköreinek gyakorlását bizottságaira átruházhatja. A képviselő-testület a bizottságokat önkormányzati feladatainak eredményesebb ellátása érdekében hozza létre. A hatályos SZMSZ-ünk szerint Pénzügyi és Szociális Bizottságot kell választanunk. A bizottság megválasztása az SZMSZ szerint nyílt szavazással történik. A jelöltek közül senki nem kérte a napirend zárt ülésen való tárgyalását. Pusztai László polgármester Javasolja, hogy válasszák meg a Pénzügyi és Szociális Bizottságot. A bizottság az SZMSZ szerint 3

8 # 8 tagú, melyből 3 fő képviselő-testületi tag. A bizottság elnökének Mikola Miklós Krisztián képviselőt, képviselő tagjainak Orsós Jánost és Papp Attilát javasolja. A jelöltek közül senki nem kérte a napirend zárt ülésen való tárgyalását. A javasolt személyek bejelentik, hogy a döntés személyüket érinti, kérik, hogy a testület döntsön a szavazásból kizárás kérdésében. Pusztai László polgármester: A polgármester tájékoztat arról, hogy a kizárásról a testületnek vita nélkül a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazatával kell döntenie. Indítványozza, hogy a testület Mikola Miklós Krisztián, Orsós János és Papp Attila képviselőket a Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjainak és elnökének megválasztásából ne zárja ki. A javaslatot személyenként bocsátja szavazásra és a testület mindhárom esetben 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett azt elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 88/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a megválasztásból való kizárásról. A képviselő-testület Mikola Miklós Krisztián, Orsós János és Papp Attila képviselőket a Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjainak és elnökének megválasztásából nem zárja ki. Kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy Mikola Miklós Krisztián képviselőt a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnökének megválasszuk, kézfelemeléssel jelezze! Az elnök megválasztásához a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazata szükséges. Megállapítom, hogy Mikola Miklós Krisztián képviselőt a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnökének a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással megválasztotta. Kéri, hogy aki egyetért Orsós János képviselőnek a Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjává történő megválasztásával az kézfelemeléssel szavazzon. A tag megválasztásához a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazata szükséges. Megállapítom, hogy Orsós János képviselőt a Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjának a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással megválasztotta. Kéri, hogy aki egyetért Papp Attila képviselőnek a Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjává történő megválasztásával az kézfelemeléssel szavazzon. A tag megválasztásához a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazata szükséges.

9 # 9 Megállapítom, hogy Papp Attila képviselőt a Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjának a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással megválasztotta. Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 89/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a Pénzügyi és Szociális Bizottság tagjainak megválasztásáról. A képviselő-testület a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnökének Mikola Miklós Krisztiánt, tagjainak Orsós Jánost és Papp Attilát megválasztja. 7./ Az alpolgármester megválasztása. A polgármester elmondja, hogy az Mötv a alapján a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére egy alpolgármestert, főpolgármester-helyettest, a megye közgyűlése alelnököt választ, több alpolgármestert választhat. A képviselő-testület legalább egy alpolgármestert saját tagjai közül választ meg, ez azt jelenti, hogy egy alpolgármester megválasztása kötelező. Az alpolgármester jogai és kötelezettségei a megválasztásával keletkeznek, a megbízatás megszűnésével szűnnek meg. Az alpolgármester a polgármester irányításával látja el feladatait. A polgármester felhívja a figyelmet arra, hogy a hatályos SZMSZ 36. -a szerint egy társadalmi megbízatású alpolgármester választására van lehetőség, aki a képviselő-testület tagja. Alpolgármesternek javasolja megválasztani Farkas László képviselőt. A jelölt nem kérte a napirend zárt ülésen való tárgyalását. A javasolt személy bejelenti, hogy a döntés személyét érinti, kéri, hogy a testület döntsön a szavazásból kizárás kérdésében. A polgármester elmondja, hogy a kizárásról a testületnek vita nélkül, a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazatával kell döntenie. Javasolja, hogy Farkas László képviselőt az alpolgármester megválasztásából ne zárják ki. A javaslatot szavazásra bocsátja és a testület azt 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett azt elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 90/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata az alpolgármester megválasztásából való kizárásról.

10 # 10 A képviselő-testület Farkas László képviselőt az alpolgármester megválasztásából nem zárja ki. A polgármester ismerteti, hogy az alpolgármester megválasztása titkos szavazással történik, melynek lebonyolítására felkéri a Pénzügyi és Szociális Bizottságot. Javasolja, hogy a testület ügyrendi döntésként határozzon úgy, hogy az alpolgármester-jelöltet akkor tekintsék megválasztottnak, ha a neve mellett elhelyezett igen oszlopban lévő körben elhelyezett jelölések száma több mint a megválasztott képviselők számának a fele. A javaslatot szavazásra bocsátja és a testület azt 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 91/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata az alpolgármester megválasztásának módjáról. A képviselő-testület úgy határoz, hogy az alpolgármester-jelöltet akkor tekinti megválasztottnak, ha a neve mellett elhelyezett igen oszlopban lévő körben elhelyezett jelölések száma több mint a megválasztott képviselők számának a fele. A polgármester felkéri a címzetes főjegyzőt a szavazólapok elkészítésére, a bizottságnak történő átadására. A szavazás idejére szünetet rendel el. A titkos szavazás lebonyolítása után felkéri a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnökét, ismertesse a szavazás eredményét! Mikola Miklós Krisztián bizottsági elnök A Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke ismerteti a titkos szavazás eredményét, mely szerint szavazásra jogosult képviselő 5 volt. Az urnában 5 szavazólap volt, valamennyi érvényes. Alpolgármesterként Farkas László képviselőre leadott igen szavazatok száma 5 volt. Pusztai László polgármester megállapítja, hogy a képviselő-testület Farkas Lászlót 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül alpolgármesternek megválasztotta. Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 92/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata az alpolgármester megválasztásáról. A képviselő-testület Farkas László képviselőt alpolgármesternek megválasztotta.

11 # 11 A polgármester, az alpolgármesternek sok sikert kíván a munkájához. 8./ Az alpolgármester eskütétele: A polgármester felkéri a jelenlévőket, hogy szíveskedjenek felállni. Felkéri Farkas László alpolgármestert, hogy az eskü szövegét szíveskedjen utána mondani. Én, (eskütevő neve) becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; alpolgármesteri tisztségemből eredő feladataimat Ötvöskónyi fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. (Az eskütevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen! Felkéri a tisztelt Alpolgármester Urat, hogy az esküokmányt írja alá, mely az alakuló ülés jegyzőkönyvének mellékletét képezi. A polgármester megköszöni, és kéri, hogy a jelen levők szíveskedjenek helyet foglalni. 9./ Tájékoztatás a polgármester illetményének összegéről. Előadó: Farkas László korelnök Pusztai László polgármester bejelenti, hogy a napirend tárgyalásának idejére az ülés vezetését átadja Farkas László alpolgármesternek. Bejelenti továbbá személyes érintettségét és kéri a testületet, döntsön a kizárás kérdésében. Az alpolgármester elmondja, hogy a kizárásról a testületnek vita nélkül, a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazatával kell döntenie. Javasolja, hogy a polgármestert az illetményéről való tájékoztatással kapcsolatos kérdésből ne zárja ki. A javaslatot szavazásra bocsátja és a testület azt 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 93/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a polgármester döntéshozatalból való kizárásáról.

12 # 12 A képviselő-testület Pusztai László polgármestert az illetményének összegére vonatkozó tájékoztatás megvitatásából nem zárja ki. Az alpolgármester elmondja, hogy a polgármester e tisztségét főállásban tölti be. A hatályos szabályozás szerint a polgármesteri illetményt a törvény és nem a képviselő-testület határozza meg, vagyis a polgármester illetményének összege nem helyi döntés függvénye. A hatályos jogszabályok alapján a település lakosságszámára tekintettel a polgármester illetménye a helyettes államtitkár közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott illetményének 40 %-a, vagyis Ft/hó. Az alpolgármester a fentiek alapján szavazásra bocsátja az alábbi határozati javaslatot: Pusztai László polgármester illetménye az Mötv. 71. (4) bekezdése alapján, figyelembe véve a település lakosságszámát a helyettes államtitkár közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott illetményének 40 %-a, vagyis Ft/hó. A javaslatot a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 94/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a polgármester illetményéről. Pusztai László polgármester illetménye az Mötv. 71. (4) bekezdése alapján, figyelembe véve a település lakosságszámát Ft/hó. 10./ Az alpolgármester tiszteletdíjának megállapítása. Előadó: Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke Pusztai László polgármester ismerteti, hogy a következő napirendi pontunk az alpolgármester tiszteletdíjának megállapítása. Az alpolgármester bejelenti, hogy a döntés személyét érinti, kéri, hogy a testület döntsön a szavazásból kizárás kérdésében. A polgármester elmondja, hogy a kizárásról a testületnek vita nélkül, a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazatával kell döntenie. Javasolja, hogy az alpolgármestert a tiszteletdíjának megállapításával kapcsolatos döntéshozatalból ne zárja ki.

13 # 13 A javaslatot szavazásra bocsátja és a testület azt 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül azt elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 95/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata az alpolgármester döntéshozatalból való kizárásáról. A képviselő-testület Farkas László alpolgármestert a tiszteletdíjának megállapításával kapcsolatos döntéshozatalból nem zárja ki. Pusztai László polgármester tájékoztatja a képviselőket, hogy az Mötv. 80. (2) bekezdése értelmében az alpolgármester tiszteletdíját a képviselő-testület a társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíja %-a közötti összegben állapítja meg. A társadalmi megbízatású polgármester tiszteletdíjának összege Ötvöskónyi esetében: Ft/hó lenne. A polgármester kéri a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnökét, hogy ismertesse a bizottság javaslatát. Mikola Miklós Krisztián bizottsági elnök közli, hogy az alpolgármester az alakuló ülést megelőzően írásban arról nyilatkozott, hogy a számára járó tiszteletdíjat a megállapítható összeg alatt állapítsa meg a testület. E nyilatkozatra tekintettel a bizottság javasolja, hogy Farkas László alpolgármester tiszteletdíját a képviselő-testület Ft/hó összegben állapítsa meg. Mivel más javaslat nem hangzik el, a polgármester a bizottsági javaslatot szavazásra bocsátja, melyet a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 96/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata az alpolgármester tiszteletdíjáról. A képviselő-testület Farkas László alpolgármester tiszteletdíját Ft/hó összegben állapítja meg. 11./ Tájékoztatás a polgármester költségtérítésének összegéről. Előadó: Farkas László alpolgármester Pusztai László polgármester bejelenti, hogy a napirend tárgyalásának idejére az ülés vezetését átadja Farkas László alpolgármesternek. Bejelenti továbbá személyes érintettségét és kéri a testületet, döntsön a kizárás kérdésében.

14 # 14 Az alpolgármester elmondja, hogy a kizárásról a testületnek vita nélkül, a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazatával kell döntenie. Javasolja, hogy a polgármestert a költségtérítéséről való tájékoztatással kapcsolatos kérdésből ne zárja ki. A javaslatot szavazásra bocsátja és a testület azt 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a polgármester döntéshozatalból való kizárásáról. A képviselő-testület Pusztai László polgármestert a költségtérítés összegére vonatkozó tájékoztatás megvitatásából nem zárja ki. Az alpolgármester ismerteti, hogy a hatályos jogszabályok értelmében a polgármestert az illetményén felül költségtérítés is megilleti, amely az illetményének 15%-a. A jogalkotó nem ad mérlegelési lehetőséget a képviselő-testület számára a költségtérítés összegét illetően. Fentiek alapján szavazásra bocsátom az alábbi határozati javaslatot: Pusztai László polgármester részére a költségtérítés mértéke illetményének 15%-a, vagyis Ft/hó. A javaslatot a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 98/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a polgármester költségtérítéséről. Pusztai László polgármester részére a költségtérítés mértéke illetményének 15 %-a, vagyis Ft/hó. 12./ Tájékoztatás az alpolgármester költségtérítésének összegéről. Pusztai László polgármester ismerteti, hogy a hatályos jogszabályok értelmében az alpolgármestert a tiszteletdíján felül költségtérítés is megilleti, amely a tiszteletdíjának 15%-a. A jogalkotó nem ad mérlegelési lehetőséget a képviselő-testület számára a költségtérítés összegét illetően. Az alpolgármester bejelenti, hogy a döntés személyét érinti, kéri, hogy a testület döntsön a szavazásból kizárás kérdésében.

15 # 15 A polgármester elmondja, hogy a kizárásról a testületnek vita nélkül, a megválasztott képviselők több mint felének elfogadó szavazatával kell döntenie. Javasolja, hogy az alpolgármestert a költségtérítésének megállapításával kapcsolatos döntéshozatalból ne zárja ki. A javaslatot szavazásra bocsátja és a testület azt 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett azt elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 99/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata az alpolgármester döntéshozatalból való kizárásáról. A képviselő-testület Farkas László alpolgármestert a költségtérítésnek megállapításával kapcsolatos döntéshozatalból nem zárja ki. Fentiek alapján a polgármester szavazásra bocsátja az alábbi határozati javaslatot: Farkas László alpolgármester részére a költségtérítés mértéke tiszteletdíjának 15%-a, vagyis Ft/hó. Mivel más javaslat nem hangzik el, a polgármester a bizottsági javaslatot szavazásra bocsátja, melyet a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 100/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata az alpolgármester költségtérítéséről. A képviselő-testület Farkas László alpolgármester részére a költségtérítés mértéke tiszteletdíjának 15 %-a, vagyis Ft/hó. 13./ A gazdasági program kidolgozására vonatkozó megbízás. A polgármester tájékoztat arról, hogy a Mötv (5) bekezdése rögzíti, hogy a helyi önkormányzat a gazdasági programot, fejlesztési tervet a képviselő-testület az alakuló ülését követő hat hónapon belül fogadja el. Ha a meglévő gazdasági program, fejlesztési terv az előző ciklusidőn túlnyúló, úgy azt az újonnan megválasztott képviselő-testület az alakuló ülését követő hat hónapon belül köteles felülvizsgálni, és legalább a ciklusidő végéig kiegészíteni vagy módosítani. Javasoljuk, hogy a képviselő-testület már az alakuló ülésen adjon megbízást a gazdasági program elkészítésére, azzal a kikötéssel, hogy az újonnan megválasztott képviselő-testület a megalakulását

16 # 16 követő hat hónapon belül felülvizsgálja azt, és legalább a ciklusidő végéig amennyiben szükséges kiegészíti, vagy módosítja azt. Az előző képviselő-testület a 80/2010. (X.15.) határozatával fogadta el az önkormányzat gazdasági programját, melyben a választási ciklus idejére határozták meg a feladatokat. Erre tekintettel a hatályos jogszabályok szerint az új képviselő-testületnek az alakuló ülését követő hat hónapon belül új gazdasági programot kell elfogadnia. Javasolja, hogy a gazdasági program előkészítésére és 6 hónapon belüli előterjesztésére adjon megbízást a képviselő-testület a polgármesternek. A javaslatot a testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadva a következők szerint határoz: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 101/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a gazdasági program kidolgozására vonatkozó megbízásról. A képviselő-testület megbízza Pusztai László polgármestert az önkormányzat gazdasági programjának előkészítésével és hat hónapon belüli előterjesztésével. Határidő: április / Pusztai László polgármester Rinyamenti Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulásban történő helyettesítése. Pusztai László polgármester tájékoztatást ad arról, hogy Ötvöskónyi Község Önkormányzata tagja a Rinyamenti Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulásnak. Az Mötv a szerint az önkormányzati társulás döntéshozó szerve a társulási tanács. A társulási tanácsot a társult önkormányzatok képviselő-testületei által delegált tagok alkotják, akik a megállapodásban meghatározott számú szavazattal rendelkeznek. Javasolja, hogy a helyettesítéssel Farkas László alpolgármestert bízza meg a képviselő-testület. A javaslatba hozott alpolgármester jelzi személyes érintettségét, kérve a döntést az esetleges kizárásáról. A polgármester javasolja, hogy az alpolgármestert a helyettesítésével kapcsolatos döntéshozatalból ne zárja ki. A kizárás mellőzésére vonatkozó javaslatot a testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett azt elfogadva, majd azt követően az alpolgármester megbízására vonatkozó javaslatot 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett azt elfogadva a következő határozatot hozza:

17 # 17 Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 102/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a polgármester társulásban történő helyettesítéséről. 1. A képviselő-testület Farkas László alpolgármestert nem zárja ki a helyettesítéssel kapcsolatos döntéshozatalból. 2. Ötvöskónyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Farkas László alpolgármestert bízza meg a többcélú kistérségi tanács munkájában a polgármester helyettesítésével. 15./ Munkajogi kérdések megvitatása. Előadó: Veszner József címzetes főjegyző Veszner József címzetes főjegyző részletesen kifejti az írásos előterjesztésben szereplő munkajogi kérdéseket. Felhívja a figyelmet arra, hogy kötelező a ciklus végén, a polgármester ki nem vett szabadságának megváltása. A polgármester jelzi személyes érintettségét, kérve a döntést az esetleges kizárásáról. Pusztai László polgármester felkéri, Farkas László alpolgármestert a szavazás lebonyolítására. Az alpolgármester javasolja, hogy a polgármestert a szabadságának megváltásával kapcsolatos döntéshozatalból ne zárja ki. A javaslatot szavazásra bocsátja és a testület azt 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett azt elfogadva a következő határozatot hozza: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 103/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a polgármester döntéshozatalból való kizárásáról. A képviselő-testület Pusztai László polgármestert a ki nem vett szabadságának megváltásával kapcsolatos döntéshozatalból nem zárja ki. Farkas László alpolgármester javasolja, hogy a képviselő-testület a polgármester ki nem vett 138 nap szabadságát váltsa meg. A javaslatot szavazásra bocsátja és a testület azt 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett azt elfogadva a következő határozatot hozza:

18 # 18 Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 104/2014. (X. 22.) önkormányzati határozata a polgármester szabadságának megváltásáról. A képviselő-testület Pusztai László polgármester ciklus végéig esedékes és ki nem vett szabadságát 138 napban állapítja meg. Elrendeli a 138 napra járó időarányos illetményének, október 31. napjáig történő kifizetését. Határidő: október 31. Felelős: Farkas László alpolgármester 16./ Egyéb ügyek (pl. tájékoztató a vagyonnyilatkozat-tételi, az adóhatósághoz való bejelentkezési kötelezettségről). 1. Vagyonnyilatkozattal kapcsolatos tájékoztatás Pusztai László polgármester tájékoztatja a képviselőket, az alpolgármestert és a bizottságok nem képviselő tagjait, hogy a hatályos jogszabályok értelmében vagyonnyilatkozat tételére kötelezettek. E kötelezettségnek 30 napon belül lehet eleget tenni a most átadásra kerülő nyomtatványok kitöltésével és a Pénzügyi és Szociális Bizottság részére történő leadásával. Felhívja a képviselők figyelmét, hogy a vagyonnyilatkozat tételére nyitva álló határidő elmulasztása esetén addig nem vehetnek részt a képviselő-testület munkájában, míg vagyonnyilatkozatukat a Pénzügyi és Szociális Bizottság részére le nem adják. A vagyonnyilatkozatra vonatkozó további részletes tájékoztatást az átadásra kerülő nyomtatványcsomagban olvashatnak. A képviselő-testület a tájékoztatást tudomásul veszi. 2. Összeférhetetlenséggel kapcsolatos tájékoztatás A polgármester tájékoztatja a képviselőket, hogy a hatályos jogszabályok értelmében az önkormányzati képviselő az összeférhetetlenségi okot a megválasztásától vagy az összeférhetetlenségi ok felmerülésétől számított harminc napon belül köteles megszüntetni. Amennyiben valami miatt nem lehetséges az összeférhetetlenségi ok alapjául szolgáló jogviszony harminc napon belül történő megszüntetése, akkor az önkormányzati képviselő által tett és a jogviszony megszüntetéséről szóló, az arra jogosult által írásban megerősített lemondó nyilatkozatot a Pénzügyi és Szociális Bizottságnak át kell adni, ebben az esetben ezt kell az összeférhetetlenség

19 # 19 megszüntetésének tekinteni. Felhívja a figyelmet a határidő pontos betartására, mert a mulasztásnak súlyos következményei lesznek. Ugyanis a hatályos jogszabály alapján ha az önkormányzati képviselő ezen kötelezettségének nem tesz eleget, bármely önkormányzati képviselő vagy bizottság indítványára a Pénzügyi és Szociális Bizottság javaslata alapján - a képviselő-testület a következő ülésén, legkésőbb az összeférhetetlenség megállapításának kezdeményezését követő harminc napon belül határozattal megállapítja az összeférhetetlenség alapjául szolgáló körülmények fennállását, és kimondja az összeférhetetlenséget, vagyis a képviselői megbízatás megszűnik. A képviselő-testület a tájékoztatást tudomásul veszi. 3. Adóhatóságoz történő bejelentési kötelezettségről tájékoztatás A polgármester tájékoztatja a képviselőket, hogy az önkormányzati képviselő megválasztásától számított harminc napon belül köteles kérelmezni felvételét az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott köztartozásmentes adózói adatbázisba. Az önkormányzati képviselő az adatbázisba történő felvételére irányuló kérelme benyújtásának hónapját követő hónap utolsó napjáig köteles a képviselő-testületnél igazolni az adatbázisba való felvételének megtörténtét. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati képviselő legkésőbb december 31-ig köteles a képviselő-testületnél igazolni az adatbázisba való felvételének megtörténtét. Felhívja a figyelmet arra, hogy akinek az állammal, önkormányzattal szemben - a lehetséges jogorvoslati eljárások kimerítését követően - köztartozása áll fenn, és azt az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított hatvan napon belül - részletfizetés vagy fizetési halasztás esetén az ezt engedélyező határozat rendelkezéseinek megfelelően - nem rendezi, méltatlanság miatt a képviselőtestület határozatával megszünteti az önkormányzati képviselőnek a megbízatását. A képviselő-testület a tájékoztatást tudomásul veszi. A polgármester megkérdezi, hogy van-e valakinek az alakuló ülésre tartozó bejelentése, észrevétele? Amennyiben nincs, megköszöni a részvételt, az alakuló ülést bezárja. Kmf. Pusztai László polgármester Veszner József címzetes főjegyző

20 # 20

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről: ! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület az alakuló ülésen az alábbi napirendeket tárgyalja:

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület az alakuló ülésen az alábbi napirendeket tárgyalja: Jegyzőkönyv Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21.-én 17 órai kezdettel a Községháza épületében megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-12/2014. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: V/105-23/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés

Részletesebben

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,

Részletesebben

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Az ülés alkalmával a képviselő-testület az alábbi határozatokat fogadta el: 62/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 104. 114. (X. 16.) számú határozatokat 9. számú rendelet 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. Jegyzőkönyv Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Gilvánfa Az ülés ideje: 2014. október 22., 08.00 óra

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D/17-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 16-án 17 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület hivatala 8482

Részletesebben

Kovács Sándor polgármester, Neubauer Tibor, Szanyi Lajos, Némethné Bedővári Mónika, Kovács Gábor képviselők.

Kovács Sándor polgármester, Neubauer Tibor, Szanyi Lajos, Némethné Bedővári Mónika, Kovács Gábor képviselők. Nemesvid Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én 14 órai kezdettel a Nemesvid, Rákóczi u. 2. szám alatt megtartandó alakuló ülésére Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Neubauer

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2014. október 21-én 17 00 órai kezdettel megtartott alakuló képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 22-én megtartott alakuló ülés jegyzőkönyvéhez 109/2014.(X.22.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 110/2014.(X.22.)

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-i alakuló üléséről Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének Szám: 789-13/2017/K 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 11. napján megtartott rendkívüli testületi ülése 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6.   M E G H Í V Ó Bucsa Község Önkormányzata 5527. Bucsa, Kossuth tér 6. E-mail: bucsa@bucsa.hu M E G H Í V Ó nyilvános alakuló ülését 2014. október 20-án (hétfőn) 15 00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom. Az

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta. Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-12/2014. J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja. 11. számú Jegyzőkönyv Készült a Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 19-én 14,00 órakor a Községháza dísztermében (Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 91.) megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16,30 órakor tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Kistolmács Jelen vannak: Birkás Zoltán polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én tartandó alakuló üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én tartandó alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én tartandó alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Staszner Csabáné polgármester, Kanyó Gyula, Kanyó Géza, Kövi Pál (korelnök), képviselők, Eszterbauer Erzsébet jegyző.

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Staszner Csabáné polgármester, Kanyó Gyula, Kanyó Géza, Kövi Pál (korelnök), képviselők, Eszterbauer Erzsébet jegyző. ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Rétalap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17.00 órakor kezdődő alakuló, nyilvános testületi ülésén, Rétalapon, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.október 21-én tartott alakuló ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.október 21-én tartott alakuló ülésének: TÁRGYSOROZAT 2014.október 21-én tartott alakuló ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 51-57., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) A helyi választási bizottság tájékoztatója a 2014.október 12.napjára kitűzött

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én, 18.00 órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve 140/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János, Dr. Kárpáti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: Dozmat Község képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,00 órakor tartott alakuló üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,00 órakor tartott alakuló üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Murarátka Község Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,00 órakor tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Murarátka Jelen vannak: Pál Józsefné polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye: Révfülöp Általános

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 16-án 16.30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Básti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 138-8/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én (péntek) 14,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö N Y V

J E GY Z Ő K Ö N Y V 1 J E GY Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. november 5-én 15.00 órakor kezdődő soros nyílt alakuló üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint. Molnár Balázs polgármester: Köszöntötte a megjelent képviselőket,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 180 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A lakosság részéről megjelent 3 fő érdeklődő.

Jegyzőkönyv. A lakosság részéről megjelent 3 fő érdeklődő. Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 18-án 17.00 h kezdettel a Művelődési Ház Házasságkötő termében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott alakuló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

Milota község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.október 22-én tartott alakuló ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.október 22-én tartott alakuló ülésének: TÁRGYSOROZAT 2014.október 22-én tartott alakuló ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 44-54., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) A helyi választási bizottság tájékoztatója a 2014.október 12.napjára kitűzött

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22-én 19 órakor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott ünnepélyes alakuló üléséről. Jelen

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u /2014. Jegyzőkönyv

Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u /2014. Jegyzőkönyv Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u. 12. 21./2014. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült 2010. október 06-án 17 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott

Részletesebben

A L A K U L Ó Ü L É S É R Ő L

A L A K U L Ó Ü L É S É R Ő L Psz/59/21/2014. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott rendes, nyilvános A L A K U L Ó Ü L É S É R Ő L 83/2014. (X. 22.) sz. Képviselőtestületi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. /: Farkas Lászl T i,j polgárme. BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A.

MEGHÍVÓ. /: Farkas Lászl T i,j polgárme. BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. MEGHÍVÓ Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. Január 15-én (pénteken) 8.30 órai kezdettel a Bögöt Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV október 21.

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV október 21. TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2014. október 21. 1 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzat0 Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2010. október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal. Jelen vannak: Bartók

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én 16 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor polgármester Baranyai Balázs képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. október 20-án 14,00 órakor a művelődési ház nagytermében megtartott képviselő-testület alakuló üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Tisztelettel köszöntöm a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1-17/2014. szám J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaja Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 13-án (csütörtök) 14 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én (hétfő) 18.00 órakor tartott alakuló üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi

Részletesebben

Olvasásra olvasásra olvasásra

Olvasásra olvasásra olvasásra Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fõ tér 2. Jegyzõkönyv Készült Apaj Község Képviselõ-testületének 2010. október 14-én megtartott ALAKULÓ ülésérõl Hozott határozatok: 89/2010.(X.14.) Kt.számú határozat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 1/3/3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 11-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T : 1. A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója az időközi polgármester választás eredményéről, a megbízólevél átadása

T Á R G Y S O R O Z A T : 1. A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója az időközi polgármester választás eredményéről, a megbízólevél átadása Iktatószám: 610/21/2013. Tuzsér Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 20-án megtartott ülésének Határozatok tárgykódjai: 155:B10; 156:B12; 157:A3; 158:A2. a.) jegyzőkönyve, b.)

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott alakuló ülésén.

Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott alakuló ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 584-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó terem Mezőkövesd,

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 17-én (Péntek) 16:00 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. október 17. Határozat:

Részletesebben

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 20-án (hétfő) 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános, alakuló üléséről.

Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 20-án (hétfő) 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános, alakuló üléséről. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 24-20/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfő) 17,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott alakuló képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 6-án tartott alakuló üléséről.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 6-án tartott alakuló üléséről. Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6-án tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Fődiné Hrombola

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00

Részletesebben

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Szám: 01-96/2010-8 BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2010. október 13. 9. számú jegyzőkönyv N a p i r e n d i p o n t o k : 1. A HVB elnökének tájékoztatója

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12. számú JEGYZŐKÖNYVE a Képviselő-testületének 12. számú JEGYZŐKÖNYVE 2014. október 21-én 17.00 órától 19,00 óráig megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014.10.21-én 17.00 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 23.-án (pénteken) 10 órakor a Községházán megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 1 JEGYZŐKÖNYV Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-ai alakuló üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről Szerencs város Képviselő-testülete Szám: 31-12/2006. Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében 2006. október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről Jelen vannak: A képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /5124 Jászágó, Kókai L. tér 1./ Mozsár Lászlóné polgármester,

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /5124 Jászágó, Kókai L. tér 1./ Mozsár Lászlóné polgármester, J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Jászágó Község Képviselő-testületének 2014. október 21-én megtartott alakuló ülésén. Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /5124 Jászágó, Kókai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: nemzetiségi önkormányzati képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: nemzetiségi önkormányzati képviselő I-1/5-4/2014. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Dévaványai Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én 13 00 órai kezdettel megtartott alakuló ülésén, a Városháza 4. sz. helyiségében. Jelen vannak:

Részletesebben

Jelen vannak: Papp János polgármester, Lutor Károly, Árvai Zoltán, Majai István, Papp László János képviselők

Jelen vannak: Papp János polgármester, Lutor Károly, Árvai Zoltán, Majai István, Papp László János képviselők Somogyzsitfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 14 órai kezdettel a Somogyzsitfa, Május 1 u. 64. szám alatt megtartandó alakuló ülésére Jelen vannak: Papp János polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 28.-án 17 órai kezdettel, a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

E L Ö T E R J E S Z T É S. A polgármester megnyitja az alakuló ülést és átadja a szót a Helyi Választási Bizottság elnökének.

E L Ö T E R J E S Z T É S. A polgármester megnyitja az alakuló ülést és átadja a szót a Helyi Választási Bizottság elnökének. E L Ö T E R J E S Z T É S Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 27. napján tartandó alakuló ülésére (az előterjesztés egyben forgatókönyv is) A polgármester megnyitja az alakuló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u.59. 10/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én 17. 00 órakor a Bezi

Részletesebben

Monorierdő Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének

Monorierdő Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének 2014. október 22-én 15.10 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 1-6 Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről.

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 29.- én, a Községházán 15 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben