Tájékoztató. Készítette: Ádámné Kurdics Éva telephelyvezető, klubvezető. Tisztelt Képviselő Testület!
|
|
- Lilla Szalai
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tájékoztató a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központja Szajoli Telephely Idősek Klubja működésének tapasztalatairól Készítette: Ádámné Kurdics Éva telephelyvezető, klubvezető Tisztelt Képviselő Testület!
2 2013. év őszén került átadásra az Idősek Klubjaként nevezett épületegyüttes, ahol a nappali ellátás mellett a többi alapszolgáltatás is működik. Az Intézmény a település központi részén, jól megközelíthető helyen található. Az épület korszerű, akadálymentesített, saját parkolóval rendelkezik. A telephely működési engedélye szerint maximum 30 fő ellátását biztosíthatjuk, évben is maximális létszámmal működtünk. Az Önkormányzat által vásárolt 9 személyes kisbusz nagy segítséget nyújt számunkra, hiszen nagyban megkönnyíti azon tagjaink klubba való bejutását, akik egészségügyi állapotukból kifolyólag, vagy a távolság miatt egyébként nem tudnák igénybe venni a szolgáltatást. Szakmai programunk alapján olyan nappali ellátást nyújtó intézmény vagyunk, amely elsősorban a saját otthonukban élők részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Az ellátást igénybe vevők részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító, közösségi szolgáltatásokat szervezünk. Biztosítjuk, hogy a szolgáltatás nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon működjön. A klub fizikai ellátásának célja a kényelmes környezet megteremtése, a megfelelő élelmezés biztosítása és a létfontosságú szükségletek kielégítése. A klub tagjainak igény szerint ebédet biztosítunk. Az intézmény fürdőszobáit jogosultak igénybe venni tisztálkodásra, ruhamosásra. Az egészségügyi gondozás magába foglalja az orvosi rendelések közötti időszakban a klubtag egészségének figyelemmel kísérését, a rendelt gyógyszer kiváltását. Betegség esetén az intézmény gondoskodik az étel házhoz szállításáról.
3 A mentálhigiénés gondozás körébe tartozik minden olyan tevékenység, amelynek segítségével az ellátottak lelki egyensúlya megmarad, egymás közötti kapcsolatok alakulnak ki, és ezek esetleg el is mélyülnek. A mentálhigiénés gondozás feladata az idős ember lelki harmóniájának megteremtése, megőrzése, a közösségbe való beilleszkedés elősegítése. Hangsúlyt fektetünk a foglalkoztatásra: az egészséges élet alapja a rendszeres tevékenység, amely az embert a hasznosság tudatával tölti el, ezáltal fokozza az önbecsülést, segíti a szervezet normális működését, és lassítja az öregedés folyamatát. Programjaink júliustól Július hónapban meglátogattuk a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdőt, ahol már nem első alkalommal töltöttünk el egy kellemes napot. Augusztus hónapban ismét megrendeztük a már hagyománnyá vált Unokák- Nagymamák hetet, ahol közös programokat szerveztünk nagyszülőknek gyerekeknek. A Nagyik együtt kézműveskedhettek unokáikkal, társasjátékozhattak, különféle játékokkal tehették tartalmassá az együtt eltöltött napokat. Szeptember hónaptól kéthetente egy alkalommal látogat el hozzánk a Közösségi Ház és Könyvtár egyik dolgozója, hogy kézműves foglalkozásokkal, bábjátékkal, felolvasással színesítse klubunk életét. Októberben részt vettek klubtagjaink is az Önkormányzat által az Idősek Világnapja alkalmából szervezett községi ünnepségen a Sportcsarnokban. Decemberben Klubunkba is ellátogatott a Mikulás, aki rövid kis verses jellemzésekkel adta át a csomagokat a tagok részére. Mézeskalács sütéssel és intézményünk ünnepi díszbe való öltöztetésével kezdtük meg a készülődést az adventi időszakra. A tagok közösen díszítették fel a fenyőt, karácsonyi ünnepségünkre az általános iskola diákjai készültek műsorral. Az ünnepségen részt
4 vett Bernát Julianna Alpolgármester Asszony és Szöllősi József Polgármester Úr is, akitől ünnepi köszöntőt hallhattunk. Ezt követően egy pohár pezsgővel koccintottunk és kívántunk egymásnak békés ünnepeket. Február 9-én 22 fő indult el egy 3 napos welness pihenésre Ceglédre az Aquarell Hotelbe. A Hotel csodálatosan szép volt, kitűnő és bőséges ellátásban részesültünk. Nagyon jó hangulatban teltek az ott töltött napok, Klubtagjaink kipihenve és feltöltődve tértek haza. Február 24-én az Együtt Egymásért Klub meghívására ellátogattunk a Közösségi Ház és Könyvtárba a Klub által szervezett farsangi mulatságra. Ez alkalomból az óvodások kis műsorát tekinthettük meg, hallgattunk énekszót, és nagyokat nevettünk a klubtagok által előadott vicces jeleneten. Ezután közösen fánkot ettünk. Másnap szűkebb körben az Idősek Klubjában is megünnepeltük a farsangot. Néhányan jelmezt öltöttünk magunkra, felvonultunk, majd egy közös táncos mulatsággal zártuk a délelőttöt. Március 8-án Nőnapot ünnepeltünk. Egy férfi klubtagunk meglepetésként maga és férfitársai nevében egy verssel kedveskedett a jelenlévő Hölgyeknek, majd ezután közösen átnyújtották a köszöntés virágait. Március 11-én egy tagunkat tortával köszöntöttük 80. születésnapja alkalmából. Első alkalommal szerveztünk ilyen meglepetést, ezután minden évben ünnepelni fogjuk a kerek évfordulókat. Szintén idei évtől közös névnapozást tartunk, amelyben 32 fő tagunk örömmel vesz részt. Áprilisban ellátogattunk Kőtelekre, ahol megismerkedtünk az ottani Idősek klubja tagjaival. A tagok nagy szeretettel fogadtak bennünket, bemutatták nekünk falujuk nevezetességeit. Láttuk az iskolakiállítást, a katolikus templomot valamint a tájházat. Csodás délelőttöt töltöttünk együtt, és megbeszéltük, hogy ősszel újra találkozunk, itt nálunk, Szajolban. Áprilisban kerül megrendezésre a Közösségi Ház és Könyvtárban a csipkekiállítás, amit mi is megtekintettünk. Májusban Anyák napi ünnepséget tartottunk, ahol az óvodások verses és táncos bemutatója után egy szívszorító meglepetéssel készültünk az édesanyák számára.
5 Mindenkinek elhívtuk a gyermekét, unokáját, akik egy szál virággal léptek be a terembe és köszöntötték édesanyjukat, nagymamájukat. Szem nem maradt szárazon a meghatottságtól. Vendégeinknek süteménnyel és üdítővel kedveskedtünk, valamint egy fényképes video összeállítást vetítettünk le, amelyből a hozzátartozók megláthatták, hogyan telnek szüleik mindennapjai a Klubban. Mindezen programjaink mellett állandó szolgáltatásként szerepel a fodrász, aki havi egy alkalommal látogat el hozzánk, illetve igény szerint jön a pedikűrös. Állandó programként szerepel a klubéletben a közös torna, memória, készségfejlesztő és társasjátékok, üvegfestés, kártyázás, közös beszélgetések, közös névnapozás, valamint a Szegfű Klub szervezésében Lengyel István esperes úr vallási témájú előadássorozata. Ezen felül lehetőség van varrógép használatra, vérnyomás mérésre, számítógép használatra, tv nézésre, újság, folyóirat és könyv olvasásra is. Köszönettel tartozunk az Önkormányzatnak, illetve Szöllősi József Polgármester Úrnak, hogy támogatásukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy klubunk életét minél színesebbé és tartalmasabbá tudjuk tenni, és hogy időseink sokáig szeretettel tudjanak visszagondolni a nálunk megélt napokra. Kérem a Tisztelt Képviselő Testületet a tájékoztató elfogadására! Szajol, május 12. Ádámné Kurdics Éva telephelyvezető, klubvezető
Tájékoztató. Készítette: Ádámné Kurdics Éva intézményvezető
Tájékoztató a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központja Szajoli Telephely Idősek Klubja működésének tapasztalatairól (2017. év) Készítette: Ádámné Kurdics Éva intézményvezető
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre. Tájékoztató
Az ember számára éltető erő, ha elfogadják. Nem tanácsokra vágyik, hanem meghallgatásra, megértésre. Bagdy Emőke Tájékoztató a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központja
Tisztelt Képviselő Testület!
,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub 7144 Decs, Rákóczi u 2-8. Tisztelt Képviselő Testület! Az,,Őszi Napfény Nyugdíjas Klub pénzügyi nehézségei ellenére 2014 évben is folytatta tevékenységét, és az alapszabályban
Szajol, 2014. május 15.
Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központja Szajoli Telephelyének szakmai beszámolója a 2013. évi feladat ellátásról Szajol, 2014. május 15. Tisztelt Képviselő Testület!
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00
Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán
HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY
SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY 2315 SZIGETHALOM, RÁKÓCZI FERENC U. 147. TEL.:24/404-573 HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY Idősek Klubja Szigethalom, Rákóczi u. 147. sz. Fogyatékosok Nappali
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE
2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója
Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január
Katica Bölcsőde éves programnaptára Január Február Március Április Május Június. Tavaszköszöntő zenés műsor
Katica Bölcsőde éves programnaptára 2018. Farsangi mulatság Tavaszköszöntő zenés műsor Gyereknap/ Bábszínház Kerti mulatság, ballagás Óvodába menő Fotózás Videózás Húsvéti játszóház Beszoktatás Szülőcsoportos
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január
2007 február NEM PUBLIKUS
NEM PUBLIKUS NEM PUBLIKUS 6 Mosonszolnoki Hírmondó Az utolsó farsangi bálunk Nálunk már hagyomány, hogy a jelmezes farsangi bált minden évben a nyolcadikosok rendezik, így idén nekünk jutott ez a szerep.
NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT
NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 2013. ÉVI MUNKATERVE Intézményi dokumentumok aktualizálása - megbízási szerződések - Vállalkozói szerződések - Helyettesítési rend - Szabadságolási terv
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
(1) Az Önkormányzat a személyes gondoskodás keretében a következő ellátásokat nyújtja:
Székkutas Község Önkormányzat egységes szerkezetbe foglalt 8/1993. (VI. 26.) ktr. számú rendelete a szociális törvény alapján biztosított Személyes gondoskodás formáiról Székkutas Község Önkormányzat képviselőtestülete
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA
Ügyiratszám: 051905/2008/05 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Tisztelt Képviselő-testület!
Budapest Fin áros X. kerület Kőbányai SZIVÁRVÁNY SZOCIÁLIS GONDOSKODÁST NYUJTÖ, P. «stuict uiese KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG ~4 j S2dj /Ior?f_ 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3. Tel: 434-2150, Fax: 264-3621 onnn
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 6/2012.(III.23.)
Földszint Emelet fellépők Földszint Emelet Földszint Emelet Vízkereszti népszokások, új lakók bemutatása. Meghívott Résztvevő lakók.
Hónap Január 01.06 Csoport foglalkozások Rendezvények Egyházi programok Vízkereszti népszokások, új lakók bemutatása 30 fő 2 fő 01.08 Legények klubja 16 fő - 01.13 Asszociációs játékok 7 fő - Katolikus
Tisztelt Képviselő Testület!
Tisztelt Képviselő Testület! Az Idősek Klubja a többször módosított 1993. évi III. törvény A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, valamint a többször módosított I/2000. (I.7.) SzCsM rendelet
Közhasznúsági melléklet 2014
Adószám: 21886171-2-42 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 01-09-921653 Kőbányai Szivárvány Szociális Gondoskodást Nyújtó Közhasznú Nonprofit Kft 1108 Budapest, Sütöde utca 4.
H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a
H a t á r o z a t t e r v e z e t A Képviselő-testület NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a Kistérségi Szociális Központ alapító okiratának felülvizsgálata
Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án órakor megtartott nyilvános üléséről.
Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2016. (I. 26.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. január 26-án megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (I. 26.) határozata
Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére
Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés
IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND
Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye Őszi Fény Integrált Gondozási Központ 1046. Budapest, Tungsram u. 9. Tel: 230-5363 Fax: 370-4179 E-mail: oszifeny@ujpestszi. hu IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND A házirend
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.
NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis
a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról
MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus
Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA A Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a gyermekek védelméről gyámügyi igazgatásról
RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása
ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság február 14-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-36/2018. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2018. február 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban
Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi
Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala
Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár
PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen
PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző
Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról
Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Készítette: Prorok Mihály intézményvezető. Tartalom 1. Az intézmény békési egységének adatai... 3. 2. Fenntartó adatai...
Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,
Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője
SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSOK INTÉZETE Sopron, Kossuth L. u. 10 Ciklámen Idősek Klubja Virágfüzér Sérültek Napközi Otthona
SZOCIÁLIS ALAPELLÁTÁSOK INTÉZETE Sopron, Kossuth L. u. 10 Ciklámen Idősek Klubja Virágfüzér Sérültek Napközi Otthona Sopron, Major-köz 3. Gondozási Központ: Étkeztetés Házi segítségnyújtás Lila Akác Idősek
Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A költségvetési szerv Neve: SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT Székhelye: 3922 TAKTAHARKÁNY, HONVÉD U. 32. SZ. Feladat ellátási
Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,
Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****
A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Társulási Tanács: Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 9. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás
Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -
Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd
Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2015. (II. 12.) határozata
Kivonat Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. február 12-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. (II. 12.) határozata
VI. GONDOZÓOTTHONOK. Otthonaink által nyújtott szolgáltatások
VI. GONDOZÓOTTHONOK A gondozóotthon kifejezés mindegyikünk számára mást jelent. Annak ellenére, hogy a mai világban a gondozóotthonok jelenléte egyre megszokottabbá válik, sokak viszonyulását a csak otthonba
NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA
A.../2008. (VI.26.) Kgy. határozat melléklete NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról
NAPPALI ELLÁTÁS SZAKMAI PROGRAMJA. Szervezeti és Működési Szabályzat 2/3. sz. melléklete
NAPPALI ELLÁTÁS SZAKMAI PROGRAMJA Szervezeti és Működési Szabályzat 2/3. sz. melléklete I. A SZOLGÁLTATÁS CÉLJA, FELADATA Idősek nappali ellátásának célja Az idősek klubja elsősorban a saját otthonukban
11-3/2014. E L Ő T E R J E SZ T É S az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa február 05. napján tartandó ülésére
Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa E l n ö k é t ő l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517, e-mail: atmot@csanytelek.hu 11-3/2014. E L Ő T E
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
Kölked Község évi eseménynaptára
Kölked Község 2018. évi eseménynaptára Tervezett és megvalósuló beruházások 2018. évben Önkormányzati hivatal és Közösségek háza felújítása ( 29 millió forint ) A régi óvoda felújítása ( védőnői szolgálat
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és
RENDELETTERVEZET. 1. A személyes gondoskodás formái
RENDELETTERVEZET Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2018. (VII..) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Alsózsolcai Gondozási Központ alapító okiratát a következők
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselőtestület 2010. június 29-i ülésére
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 98. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. június 29-i ülésére Tárgy: Előadó: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének.../2010.
December 6-kán Fogyatékkal élők világnapja alkalmából tartott ünnepségen a Művelődési Házban az 6-7. osztály tanulói Németh Lászlóné által
Kossuth Morzsák November 11.: Márton nap alkalmából ismét összegyűlt az iskola apraja-nagyja. A 4. osztály már a délelőtt folyamán is szorgoskodott a konyhában, hogy vendégül láthassák társaikat. Mert
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL
KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.
Beszámoló Kelebia Községi Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonházának 2008. évi munkájáról
Beszámoló Kelebia Községi Önkormányzat Szent Erzsébet Otthonházának 2008. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-testület! Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója
Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Február 03-án, az idősödő szervezet, testi változások, és az egészséges öregedés 30 pontja című olvasmányok megvitatására került sor a hallottak alapján.
Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 /
Ramocsaháza Község Polgármesterétől 4536 Ramocsaháza, Fő tér 1. Telefon / Fax: 42 / 352-423 e-mail: ramocsa.polgarmester@falunet.hu Ügyirat szám: Tárgy:Előterjesztés szociális intézmény alapító okiratának
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 14-9-./2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató
Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a
Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 30. napján 10 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya
MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens
ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.
HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Tanévnyitó Értekezlet, 17,30
201 Szeptember 29 30 31 01 02 03 04 Tanévnyitó Értekezlet, 17,30 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Szülői értekezlet (Bocskai) Szülői értekezlet 17 óra 19 20 21 22 23 24 25 Szülői értekezlet(béla
KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti
ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT
ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT 1 Szeptember: Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások \túrák_kirándulások Szeptember 17. Ásványkiállítás - kiállítás
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,
Hónap Események Felelős. Szeptember - kollégiumi tanévnyitó megbeszélés kollvez, tanárok
A 2017-2018. tanév helyi rendje Eseménynaptár Hónap Események Felelős Szeptember - kollégiumi tanévnyitó megbeszélés - kollégisták fogadása, elhelyezése, szülői értekezlet - új tanulók beilleszkedésének
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 9/2007. (I. 22.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város és Nyírpazony Község Önkormányzata között megkötött intézményfenntartói társulási megállapodás
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
2017/2018 tanév kiemelt rendezvényei, tematikus foglalkozásai
2017/2018 tanév kiemelt rendezvényei, tematikus foglalkozásai Rendezvény Funkció Felelős Ideje Tematikus csoportfoglalkozás SZEPTEMBER Győr városi séták az új kollégistákkal A hatékony, önálló tanulás
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Előterjesztői kiegészítés. Tisztelt Közgyűlés!
A közgyűlés időpontja: 2008. december 18. Az előterjesztés címe: Ügyiratszám: 63090/2008 Oldalszám a közgyűlési anyagban: 251. oldal Előterjesztés a támogató szolgáltatás biztosítására benyújtott pályázatról
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről.
Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00
ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. A költségvetési szerv működési területe: Alsózsolca Város közigazgatási területe
ALAPÍTÓ OKIRAT Alsózsolca Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a államháztartásról
HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné
HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat
Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december
Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 14-./2017. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató
BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.
BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint
Ikt.szám: /2014.
Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március
forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 90/2013.(IV.25.) számú határozata A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában levő Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 12-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 216/3/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Ellátási szerződés és megállapodás
E L Ő T E R J E S Z T É S
Zirc Kistérség Szociális Szolgáltató Központ Vezetőjétől 8420 Zirc Ady E u. 3 Tel/fax: 88/416-936 e-mail: segitokezek@invitel.hu Ikt.szám: 197-6/2011 5. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S A Zirc
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ alapító
Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint )
Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint ) 1. Óvodai felvétel Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodai előjegyzésre
Alsós munkaközösség munkaterve
Alsós munkaközösség munkaterve 2013-2014. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
Hitéleti alkalmaink a es tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2016-2017-es tanévben Intézményünk vezérigéje a 2016-2017-es tanévben: "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 40/2007.(VII.20.)
IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt
IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*