ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK MAGYARORSZÁGON
|
|
- Bálint Kis
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK MAGYARORSZÁGON éves rövid jelentés BRÜSSZEL INTÉZET
2
3 VEZETÔI ÖSSZEFOGLALÓ Az 3 antiszemitizmus elleni küzdelem egyik legfontosabb feltétele a zsidóellenesség okainak met biztosítani a közösség számára. Ebben az ciók elemzése nélkül nem lehet valós védel- pontos ismerete és az antiszemitizmus valódi éves jelentésben a év monitoringtevékenységének eredményeit foglaljuk össze. elterjedtségének vizsgálata. A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) fô célja ezért a kérdést A jelentés kétféle cselekménnyel foglalkozik: az antiszemita gyûlölet-bûncse- övezô ismerethiány felszámolása. A TEV egyfelôl havi rendszerességgel, szakmailag lekményekkel, illetve a gyûlölet motiválta megalapozott módon figyeli a magyar közéleti eseményeket és a sajtót, és ezek alapján összefoglalóan gyûlöletcselekményeknek incidensekkel. A jelentésben ezt a kettôt kimutatja az antiszemita megnyilvánulásokat nevezzük. Mindkettô esetében fontos kritérium, hogy azok elkövetésekor azonosítható és cselekedeteket. A rendszeres havi monitoringtevékenységgel összegyûjtött informá- az antiszemita motiváció.
4 MÓDSZERTAN 1 4 A jelentés kétféle cselekménnyel foglalkozik: gyûlölet-bûncselekményekkel és gyûlölet motiválta incidensekkel. Jelentésünkben a kétféle cselekményt együttesen gyûlöletcselekményeknek nevezzük. Ezeket az EBESZ a következôképpen definiálja 2 (OSCE/ODI- HR 2009b, 15 16): gyûlölet-bûncselekmény: olyan a büntetôjog szerinti bûncselekmény, amelyet emberek bizonyos csoportjaival szembeni elôítélet motivál 3 gyûlölet motiválta incidens: olyan cselekmény, amely szintén az emberek bizonyos csoportjaival szembeni elôítéleten alapul, de nem éri el a bûncselekmények szintjét Jelentésünkben olyan gyûlöltet-bûncselekményeket és gyûlöletincidenseket mutatunk be, amelyek motivációja antiszemitizmus. Ilyen cselekménynek számít minden, ahol annak elkövetôje, célpontja, módszere vagy üzenete erre utal. A célpont lehet személy, csoport, rendezvény, épület, emlékmû vagy egyéb tulajdon. Fontos, hogy csak abban az esetben beszélhetünk antiszemita motivációról, ha kifejezetten a zsidósághoz való tartozás feltevése miatt választotta az elkövetô az adott célpontot. Ilyen módon lényegtelen, hogy a feltevés valós-e: a zsidóságoz való vélt tartozás is elegendô. Fontosnak tartjuk a gyûlöletcselekmények kontextusba helyezését is. Ezek a tettek ugyanis nem légüres térben léteznek és egyáltalán nem függetlenek attól a társadalmi és kulturális környezettôl, amiben történnek. Lényeges ezen cselekmények dinamikája is: sokszor inkább folyamatokról, mintsem különálló eseményekrôl van szó. (Perry 2001, 8). A statikus adatokon kívül rövid leírásokat is közlünk az egyes esetekrôl, ami segít a cselekményt körülvevô környezet megértésében. 4 Az idôsoros adatok elemzésekor pedig gondot fordítunk az események dinamikájának bemutatására. Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek MAGYARORSZÁGON A módszertanunk lényegében változatlan a monitoringtevékenység májusi megkezdése óta. A módszertant Barna Ildikó dolgozta ki, az ő szövegét emeltük át ebbe a fejezetbe. Az apró formai változtatásokat külön jelezzük. 2 A gyűlölet-bűncselekmények tudományos meghatározása rendkívül ellentmondásos és szerteágazó. (Erről bővebben lásd Chakraborti és Garland 2009, 4 7). Ezek a definíciók fontos adalékként szolgálhatnak a bűncselekmények megértéséhez, azonban a gyakorlati munkában nehezen használhatóak. Ez tette szükségessé egyszerűbb, gyakorlatiasabb meghatározások kialakítását. 3 Ez alapján például a gyűlöletbeszédet az EBESZ nem tekinti gyűlölet-bűncselekménynek, mivel az adott viselkedés az előítéletes motiváció nélkül már nem lenne bűncselekmény. (OSCE/ODIHR 2009a, 24) Ennek általunk való kezeléséről lásd később. 4 Éppen az ilyen leírásokat tartja Perry (2001, 18) az Anti-Defamation League jelentések egyik legnagyobb pozitívumának.
5 ANTISZEMITA GYÛLÖLETCSELEKMÉNYEK Antiszemita gyűlöletcselekmények 2017-ben évben a Tett és Védelem Alapítvány összesen 37 antiszemita gyûlöletcselekményt detektált. Ezek közül 13 esetben rongálást és 24 esetben gyûlöletbeszédet azonosított. 37 összes antiszemita gyűlöletcselekmény 13 RONGÁLÁS 24 gyűlöletbeszéd Antiszemita gyűlöletcselekmények száma az elmúlt években 5 Az elôzô évekkel összehasonlítva ez minimális csökkenést mutat ban 48 eseményrôl adtunk hírt, mg 2015-ben 52, 2014-ben pedig szintén 37 eseményt detektáltunk. Fontos megjegyezni, hogy Alapítványunk hiánypótló, monitoringtevékenységét 2013 májusában kezdte meg, így teljes éves összehasonlításra alkalmas adatokkal csak a évtôl kezdôdôen rendelkezünk A 13 rongáláson és 24 gyûlöletbeszéden kívül más gyûlöletcselekményrôl (támadásról, fenyegetésrôl, vagy diszkriminációról) nem volt tudomásunk a korábbi években sem voltak ezek gyakoriak, akkor ezekbe a kategóriákba maximum 1-2 esemény került.
6 Rongálások száma az elmúlt években A rongálások esetében egyfajta növekvô tendencia figyelhetô meg ben 2 eset, ben 5, 2016-ban már 10, míg 2017-ben 13 esetben adtunk hírt a közösségre irányuló, vagy annak intézményét érintô ilyetén cselekményrôl ezek a legtöbb esetben kirekesztô, antiszemita falfirkák és egyéb felületképzô anyagokkal elkövetett gyûlöletcselekmények voltak Gyűlöletbeszédek száma az elmúlt években 6 Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek MAGYARORSZÁGON A gyûlöletbeszéd esetében a 2017 évi 24 esetszám viszont némi csökkenést mutat ben 32, 2015-ben már 43, 2016-ban 37 esemény jutott tudomásunkra. Jól látható, hogy a korábbi évekhez viszonyítva a 2017-es évben detektáltuk a legkevesebb gyûlöletbeszéd kategóriájába tartozó cselekményt.
7 Gyűlöletcselekmények száma 2017-ben, havi elosztásban A havi eloszlás alapján a május hónap volt kiemelkedô a maga 7 esetszámával, illetve a november hónap volt még az átlagtól eltérô, 5 eseménnyel. Az átlagos havi esetszám 2-3 volt. Összességében tehát: januárban 2, februárban-márciusban 3, áprilisban 1, májusban 7, a júniustól augusztusig terjedô idôszakban 3-3, szeptember-októberben 2-2, novemberben 5, decemberben pedig 3 eseményrôl szereztünk tudomást. JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS JÚNIUS JÚLIUS AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER
8 GYŰLÖLETCSELEKMÉNYEK MEGOSZLÁSA 2017-BEN, AZ ELKÖVETŐK NEME ÉS KORA ALAPJÁN Fontos megjegyezni, hogy a havi monitoringtevékenységünket minden év végén felülvizsgáljuk, melynek során a évben is történtek olyan módosítások, melyek utólag befolyásolták a statisztikai eredményeinket. Ilyen volt például, hogy azon falfirkák, melyek a gázkamrát, mint végsô megoldást említik, vagy a horogkereszt, egyértelmûen antiszemita motivációt feltételeznek, melyek a közösségben félelmet, de legalábbis negatív érzelmi töltetet gerjesztenek függetlenül attól, hogy az elkövetô személye, vagy az elkövetés ideje ismert lenne. 21 esemény kapcsán az elkövetô kiléte ismeretlen maradt. Az ismert elkövetôknél két esetben nôt, tizenhárom esetben férfit azonosítottunk, míg egy esetben csoportos elkövetést állapítottunk meg. Koreloszlásuk alapján pedig a legtöbb esetben (31 alkalommal) ismeretlenek voltak. A további esetekben év között 1 személy, év között 2 személy, év között 3 személy és év között 2 személy volt az elkövetôk között. A magasabb elkövetôi szám oka, hogy volt olyan hír jobbikos politikusok korábbi antiszemita rádiós beszélgetései amikor egyetlen detektált eseményben rögzítve több elkövetô kiléte, és így életkora is bizonyosan megállapítható volt. 8 1 CSOPORT 21 ISMERETLEN 2 NŐK 13 FÉRFIAK Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek MAGYARORSZÁGON ÉV KÖZÖTT ÉV KÖZÖTT ÉV KÖZÖTT ÉV ISMERETLEN KÖZÖTT
9 További gyűlöletcselekmények száma az elmúlt években Az események többségével kapcsolatban elmondható, hogy azok spontán cselekmények voltak. Néhányuk például a rongálás kategóriájába tartozó falfirkák feltételeznek valamiféle elôkészületet. A További gyûlöletcselekményekbe 11 esemény került. Ezek között olyan esetek vannak, amikor nem ismert az elkövetés pontos helye, vagy ideje, illetve az elkövetô kiléte. Azon esetek is ebbe a kategóriába tartoznak, amelyeknél nem volt egyértelmû az antiszemita szándék ben az ebbe a kategóriába tartózó események száma 28 volt, 2015-ben 39, viszont 2016-ban már 10- re csökkent a számuk. Az elôzô évhez viszonyítva tehát a 2017-es szinte azonos érték, a korábbi évek magasabb számától pedig elmarad. Ez az érték összességében egy csökkenés utáni alacsony értéken való stagnálást mutat évben két új eljárást indítottunk. Egy 2017-ben indult eljárásunkat felfüggesztették, egy 2013-ban indult eljárásunkat (melyet 2015-ben függesztettek fel) folytatták, és egy 2013-ban indult eljárásunkat megszûntették. Vádemelési szakaszig egyetlen korábban vagy ez évben kezdeményezett jogi ügyünk sem jutott el 2017-ben. Ítéletet, illetve jogerôs hátrányos jogkövetkezményt három eljárásunkban mondott ki a bíróság, vagy az ügyészség. Mindhárom esetben holokauszttagadás, azaz nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bûneinek nyilvános tagadása bûntett miatt. Egy 2014-ben indult eljárásban a megszüntetés és megrovás mellett döntöttek mely eredményesen letelt. A második esetben még 2015-ben az ügyészség a vádemelést elhalasztotta és pártfogó felügyeleti eljárást rendelt el egy holokauszttagadó ügyében mely szintén eredményesen telt le. Egy 2017.
10 februári feljelentésünk nyomán pedig pénzbüntetésre ítélték az elkövetôt. Ezeken felül egy 2017-ben indított eljárásunk megszüntetése miatti panaszunkat elutasították. Gyűlöletcselekmények száma az elmúlt években, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Belgiumban, Franciaországban és Magyarországon Végezetül néhány összehasonlító adat olyan országokból, ahol évrôl-évre vezetnek statisztikát a gyûlölet-bûncselekmények számáról. Magyarországon tehát 2017-ben 37 ilyen cselekményt regisztráltunk, ami azt jelenti, hogy 3,7 jut 1 millió lakosra. Az a szám lényegesen alacsonyabb, mint a nyugati országokban. Az elmúlt években különösen a francia és brit zsidóság vált veszélyeztetetté. 10 Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek MAGYARORSZÁGON USA Nagy-Britannia BELGIUM FRANCIAORSZÁG Magyarország ESETSZÁM /1 millió lakos ESETSZÁM /1 millió lakos ESETSZÁM /1 millió lakos ESETSZÁM /1 millió lakos ESETSZÁM /1 millió lakos , ,1 64 5, ,3 n.a. n.a , , , ,7 37 3, , ,5 71 6, ,1 52 5, , ,4 64 5, ,9 48 4, , ,9 n.a. n.a ,9 37 3,7
11
12 12 Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek MAGYARORSZÁGON KAPCSOLAT ÉS TÁMOGATÁS A Tett és Védelem Alapítvány zsidó szervezetek civil kezdeményezése, amely a zsidó tradíciókat követve kész határozott lépéseket tenni az egyre inkább elharapódzó antiszemita jelenségek visszaszorításáért. Amennyiben bárkit vélt vagy valós zsidósága miatt bántalmazás vagy antiszemita inzultus ért, ne hallgasson, jelezze felénk, hogy az arra kijelölt csatornákon továbbítsuk az intézkedésre rendelt szervekhez! Bejelentéseket az alábbi lehetőségek bármelyikén fogad az Alapítvány: FORRÓDRÓT (+36 1) Tett és Védelem Alapítvány honlapján: és Facebook-oldalán: A Tett és Védelem Alapítvány munkája csak akkor lehet sikeres, ha sokan osztoznak azon elkötelezettségünkben, hogy megteremtsük a sérelmet elszenvedettek számára a tisztességes eljáráshoz való jogot, ezért arra kérjük, egyéni felajánlásával segítse az Alapítvány munkáját! Adományát az alábbi bankszámlaszámon juttathatja el az Alapítványhoz: A Tett és Védelem Alapítvány elérhetőségei: Cím: 1082 Budapest. Baross utca 61. Tel: , info@tev.hu
13
14 IMPRESSZUM Kiadó: Szalai Kálmán ügyvezető igazgató Brüsszel Intézet Nonprofit Kft. A kiadó köszönetét fejezi ki Dr. Kovács András szociológusnak, a CEU professzorának a biztatásért és segítő tanácsokért. 14 Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek MAGYARORSZÁGON Szerző: Dr. Róna Dániel kutatási igazgató, politológus a Corvinus Egyetem oktatója Szerkesztők: Nádasi Krisztián vezető kutató, Brüsszel Intézet Kutatási és Incidenskövető Csoport Dr. Bodó Kristóf ügyvéd, a Tett és Védelem Alapítvány és Brüsszel Intézet jogi képviselője Pásztor Tibor igazgató, Brüsszel Intézet Monitoring Csoportjának vezetője Tatai Zoltán kutató Brüsszel Intézet Monitoring Csoportjának tagja Tóth Gábor kommunikációs szakértő Támogatás: Bodnár Dániel filozófus, Tett és Védelem Alapítvány Kuratórium Elnöke Andrew Srulewitch igazgató, ADL A kiadó köszöni az áldozatvállalást azon önkénteseknek, akik szakértő irányítás mellett hónapok óta szünet nélküli munkával segítették a jelentés létrejöttét. A jelentés egészének és bármely részletének felhasználása kizárólag a kiadó írásos beleegyező nyilatkozatának birtokában engedélyezett a forrás pontos megjelölésével Budapest
15
16 TETT ÉS VÉDELEM ALAPÍTVÁNY 1082 Budapest, Baross utca , info@tev.hu
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK MAGYARORSZÁGON JANUÁR - JÚNIUS BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK MAGYARORSZÁGON 2017. JANUÁR - JÚNIUS BRÜSSZEL INTÉZET VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A Az antiszemitizmus elleni küzdelem egyik legfontosabb feltétele a zsidóellenesség
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK MAGYARORSZÁGON ÉVES RÖVID JELENTÉS BRÜSSZEL INTÉZET
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK MAGYARORSZÁGON 2018. ÉVES RÖVID JELENTÉS BRÜSSZEL INTÉZET VEZETÔI ÖSSZEFOGLALÓ Az 3 antiszemitizmus elleni küzdelem egyik legfontosabb feltétele a zsidóellenesség
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Éves jelentés 205 BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 Gyűlöletcselekmények esetszáma 7 Gyűlöletcselekmények kategóriák
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2015. július BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. AUGUSZTUS ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2015. szeptember BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLETCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK MAGYARORSZÁGON ÉVES JELENTÉS BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLETCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK MAGYARORSZÁGON 2016 ÉVES JELENTÉS BRÜSSZEL INTÉZET KIADÓ: BRÜSSZEL INTÉZET NONPROFIT KFT. SZALAI KÁLMÁN ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ SZERZŐ: SZERKESZTŐK: DR.
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. szeptember BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. szeptember ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2013. SZEPTEMBER ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. július. Brüsszel Intézet. Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek
Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2013. július Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2012 2013. július
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ SZEPTEMBER BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2016. SZEPTEMBER BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Inztézet 6 A
T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről
T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2013. NOVEMBER ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ MÁJUS
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2019. MÁJUS BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Összefogás 6 Brüsszel Intézet 6
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. JÚLIUS ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2015. július BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2016. május BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 7 Brüsszel Intézet
Brüsszel Intézet. Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek. Havi összefoglaló 2013. május
Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2013. május Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2012 2013. május
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete
2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. JÚNIUS ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október. Brüsszel Intézet. Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2013. október Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2015. november BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. NOVEMBER ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ MÁRCIUS
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2019. MÁRCIUS BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetõi összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Összefogás 6 Brüsszel Intézet
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ AUGUSZTUS BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2017. AUGUSZTUS BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. augusztus. Brüsszel Intézet. Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek
Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2013. augusztus Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2012 2013. augusztus
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2015. október BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ OKTÓBER BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2016. OKTÓBER BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ DECEMBER
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2018. DECEMBER BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Összefogás 6 Brüsszel Intézet
T Á J É K O Z T A T Ó. az ügyészi szervek évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI
T Á J É K O Z T A T Ó az ügyészi szervek 2011. évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI A büntetőjogi szakterületen iktatott ügyiratok száma a 2010. évi 952 877-ről
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. DECEMBER ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI
G Y O R S T Á J É K O Z T A T Ó. a Magyar Köztársaság ügyészi szerveinek évi büntetőjogi ügyforgalmáról
Ig. 97/2009. Legf. Ü. szám G Y O R S T Á J É K O Z T A T Ó a Magyar Köztársaság ügyészi szerveinek 2008. évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI A büntetőjogi
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca 16.)
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. június. Brüsszel Intézet. Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek
Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2013. június Brüsszel Intézet Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2012 2013. június
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2013. DECEMBER ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI
Budapesti Mozaik 15. Budapest bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, Ország. Budapest. 100 ezer lakosra jutó regisztrált
területi V. évfolyam 56. szám 2011. augusztus 19. 2011/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 15. bűnügyi helyzetének főbb jellemzői, 2005 2010 A tartalomból 1 Bevezető 1
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete
2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2016. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 7 Brüsszel Intézet 7 Összefogás
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ NOVEMBER
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2017. NOVEMBER BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetõi összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 7 Brüsszel Intézet 7 A jelentésrõl
Férfiak foglalkoztatási helyzete (fő)
5.1.1. számú táblázat - Foglalkoztatás és munkanélküliség a nők körében 5.1.2. számú táblázat - Nők részvéte Munkavállalási korúak száma Foglalkoztatottak Munkanélküliek év Foglalkoztatást segítő programok
A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON
A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON 2011. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1418-7493 3 I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2010-ben
Bevezetés. I. Vezetés-irányítás. II. A bűnügyi helyzet értékelése
Bevezetés A Várpalotai Rendőrkapitányság az Országos Rendőr-főkapitányság és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság célkitűzéseinek, utasításainak, továbbá a saját munkatervében meghatározottaknak megfelelően
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ FEBRUÁR BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2017. FEBRUÁR BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG ALELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA A KÖZBESZERZÉSEK ÉS JOGORVOSLATOK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL
! A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG ALELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA A KÖZBESZERZÉSEK ÉS JOGORVOSLATOK 2015. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL Az ajánlatkérők által közzétett hirdetmények adatai alapján 1. A 2015. év első felében
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2015. augusztus BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
Lejt a pálya a hivatásosok által elkövetett bántalmazások
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 Lejt a pálya a hivatásosok által elkövetett bántalmazások A kutatásról A kutatás
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ FEBRUÁR
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2019. FEBRUÁR BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Összefogás 6 Brüsszel Intézet
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2015. január BRÜSSZEL INTÉZET Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. SZEPTEMBER ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ AUGUSZTUS BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2016. AUGUSZTUS BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ ÁPRILIS BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2017. ÁPRILIS BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ SZEPTEMBER BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2017. SZEPTEMBER BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2015. május BRÜSSZEL INTÉZET Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ JÚNIUS BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2016. JÚNIUS BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ MÁJUS BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2017. MÁJUS BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
A fővárosi és megyei kormányhivatalok által évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák.
A fővárosi és megyei kormányhivatalok által 2018. évben ellátott feladatatok részletes statisztikai adatait tartalmazó OSAP adattáblák. Sorszám Jelentés a pártfogó felügyelői tevékenységről 1. Pártfogó
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek Havi összefoglaló 2015. június BRÜSSZEL INTÉZET Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás
Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény az 1998. évi XIX. törvényhez hasonlóan szabályozza az alaptalan szabadságkorlátozásért
Frakcióvezetők a Parlamentben
Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (KÖZÉRDEKVÉDELMI SZAKTERÜLET) A 2015. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG M AG YA R O R S Z Á G Legfőbb Ügyészség Budapest, 2016 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. OKTÓBER ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2017. március BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
Kiegészítő melléklet 2013. üzleti évről
Kiegészítő melléklet 2013. üzleti évről Beszámolási időszak kezdete: 2013. január 1. Beszámolási időszak vége: 2013. december 31. Keltezés: 2014. február 25. Alföldi István ügyvezető igazgató 1 I. ÁLTALÁNOS
Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m.
A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 26.. bekezdés szerinti statisztikai adatgyűjtések és a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 29.. bekezdés szerinti statisztikai
Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján február 3.
Tervezett béremelés a versenyszektorban 2016-ban A 2015. októberi vállalati konjunktúra felvétel alapján 2016. február 3. 1 / 8 Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely,
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2016. február BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. MÁRCIUS ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI
Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra
Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2015. március TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 Összefogás
Európai visszaélési és korrupciós felmérés. magyarországi eredmények május. Page 1
i visszaélési és korrupciós felmérés magyarországi eredmények 2009 2009. május Page 1 A felmérésről és résztvevőkről 2009 január-februárban a kutatóink egy 2246 interjúból álló, telefonon vagy interneten
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ DECEMBER BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2016. DECEMBER BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. FEBRUÁR ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI
VÁLTOZÓ TV2, VÁLTOZATLAN PROGRAM
VÁLTOZÓ TV2, VÁLTOZATLAN PROGRAM MÉDIAPOLITIKAI ELEMZÉS A REGGELI BESZÉLGETŐS MŰSOROKRÓL 2016.04.15. MÉDIAPOLITIKAI ELEMZÉS A REGGELI BESZÉLGETŐS MŰSOROKRÓL 2016.04.15. 2 VÁLTOZÓ TV2, VÁLTOZATLAN PROGRAM
Regisztrált bűncselekmények Összesen
2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az
Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása:
E L T E T á T K K ö z t á r s a s á g i Ö s z t ö n d í j P á l y á z a t m e l l é k l e t Megpályázott szak: szint: alapképzés / mesterképzés Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott
Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK
Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK KIK VAGYUNK? civil szervezetek és 3 egyéni szakember (MTA JTI, ELTE Á JK) MIT CSINÁLUNK ÁLTALÁBAN?
Gyermekkor. A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében
Gyermekkor A bírósági szervezetrendszer jogalkalmazásának javítása az ítélkezési tevékenység hatékonyságának fokozása érdekében ÁROP-2-2-16-2012-2012-0005 Debrecen, 2013. április 8. dr. Ficsór Gabriella
A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői
A civil szervezetek Európa Uniós és Magyarországi jellemzői Johns Hopkins University 12 országra kiterjedő kutatása Nemzetközi kutató team a Johns Hopkins University Institute for Policy Studies szervezésében
Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években
Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2015. február BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ JÚLIUS BRÜSSZEL INTÉZET
בס ד ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2017. JÚLIUS BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 7 Összefogás 7 Brüsszel Intézet
Székelyföldi statisztikák
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 30140, Csíkszereda, Szabadság Tér. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Székelyföldi statisztikák
Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói
2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról
2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása 1. A Büntető
Alba Radar. 28. hullám
Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu
Fizetésképtelenség 2014
Fizetésképtelenség 2014 Kutatás háttere I. Az adatok az Intrum Justitia saját adatbázisán alapulnak Források: Vásárolt lakossági követelések adatbázisa Kezelt lakossági követelések adatbázisa Általános
Fiatalkorúak
2010 11 19 Fiatalkorúak A fiatalkorú fogalma 107. (1) Fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem. (2) E törvény rendelkezéseit a fiatalkorúakra
T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről
T Á J É K O Z T A T Ó a 2012. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 - 3 - I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME
Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla évi tevékenységéről
Tájékoztató a Szegedi Ítélőtábla 2015. évi tevékenységéről A Szegedi Ítélőtábla személyi állománya A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása 2015. január 1. 2015. december 31. Engedélyezet Tényleges
Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról
Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról Szexuális kapcsolat A férfiak közötti szexuális kapcsolatot
A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A ÉVEKBEN
A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2010 2011. ÉVEKBEN 2012. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1418-7493 3 I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2011-ben 41,3 millió
KÖFOP VEKOP A
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Adatvédelmi kérdések a gyűlölet-bűncselekmények tanúinak kihallgatásakor Dombos Tamás Háttér Társaság Nemzeti Közszolgálati
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ JANUÁR
ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2018. JANUÁR BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet 6 A jelentésről
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
ANTISZEMITA GYŰLÖLET-BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK Havi összefoglaló 2015. december BRÜSSZEL INTÉZET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 Vezetői összefoglaló 5 A Tett és Védelem Alapítvány 6 Brüsszel Intézet
BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI
BÜNTETŐBÍRÓSÁG ELŐTTI ÜGYÉSZI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI 2012. év Kiadja: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ISSN 1217-0003 BEVEZETŐ 4 A büntetőbíróság előtti ügyészi tevékenység 2012. évi adatai alapján: jogerős bírósági
ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27.
Budapest, 2014. január 27. ÉRJEN EL SEGÍTSÉGÜNKKEL TÖBB, MINT 200.000 POTENCIÁLIS ADÓ 1% FELAJÁNLÓT! MEGJELENÉS AZ ADÓ 1% KERESŐ PORTÁLON KIADVA: 2014. JANUÁR 27. 1. Mi a www.tetalap.hu címen elérhető
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A
Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2)
Kommunikációs Főigazgatóság KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY Brüsszel, 2013. február 14. Parlaméter Európai Parlament Eurobarométer (EB/EP 78.2) KÖZÉPPONTBAN A NEMEK SZERINTI VÉLEMÉNYKÜLÖNBSÉGEK A férfiak és
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG
Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek október BRÜSSZEL INTÉZET ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK
Antiszemita gyűlölet-bűncselekmények és incidensek 2013. október ANTISZEMITA GYŰLÖLET BŰNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI ÖSSZEFOGLALÓ 2014. ÁPRILIS ANTISZEMITA GYÛLÖLET-BÛNCSELEKMÉNYEK ÉS INCIDENSEK HAVI