DEIK Regionális Programozó Csapatverseny Versenyszabályzat 2018
|
|
- Gábor Balla
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DEIK Regionális Programozó Csapatverseny Versenyszabályzat 2018 I. Nevezés 1. A versenyen a három kategóriában összesen legfeljebb 50 csapat részvételét garantáljuk. A régió iskoláiból a szabad helyek erejéig intézményenként két csapat részvétele biztosított. 2. A regisztráció során megadott adatok ismeretében a versenybizottság fenntartja a jogot a csapatok nevezéskor megadott kategóriájának megváltoztatására. 3. A verseny II. kategóriájában minden személy legfeljebb négy alkalommal vehet részt a versenyen, függetlenül az I. kategóriában való korábbi indulások számától. 4. A versenyre kizárólag a oldalon lévő regisztrációs felületen keresztül lehet nevezni. Minden résztvevőnek (a csapatért felelős személynek és a csapattagoknak is) a saját nevében kell elvégeznie a regisztrációt egy felhasználói fiók igénylésével. A felhasználói fiók igényléséhez el kell fogadni az adatkezelési tájékoztatóban és a versenyszabályzatban foglaltakat; enélkül nem lehet részt venni a versenyen. 5. A csapat nevezését a csapatért felelős személynek kell megkezdenie a regisztrációs felületen a saját és a csapat adatainak megadásával. A csapat adatainak rögzítése után megjelenő nevezési kód segítségével jelentkezhetnek a csapattagok a csapatba. 6. A csapattagok a bejelentkezést követően a nevezési kód megadásával kérhetik felvételüket a csapatba. 7. Miután minden csapattag jelentkezett a csapatba, a csapatért felelős személynek véglegesítenie kell a csapatot, ezzel jelezve, hogy befejeződött a csapat adatainak rögzítése. Véglegesítés nélkül a csapat nevezése érvénytelen. 8. A véglegesített csapatok nevezésének elfogadásáról a versenybizottság dönt. A döntést a regisztrációs felületen lehet követni, illetve pozitív döntés esetén a verseny honlapján is megjelenik a csapat neve. 9. A versenybizottság pozitív visszaigazolása nélkül a csapatok nem vehetnek részt a versenyen. 10. Az I. és II. kategóriában induló csapatoknak a verseny napján, a verseny megkezdése előtt a regisztrációs pultnál egy tanulói vagy hallgatói jogviszony-igazolást kell leadni, amelyben a középiskolás csapatok esetén a csapattagok tanulói jogviszonyát, a felsőoktatásban részt vevő csapatok esetén a Debreceni Egyetem Informatikai Karát képviselő csapatok kivételével a csapattagok hallgatói jogviszonyát az intézmény erre jogosult vezetőjének aláírásával és intézményi pecséttel kell igazolnia. Egy mintanyomtatvány letölthető a verseny honlapjáról. Amelyik csapat a regisztrációs pultnál nem tudja felmutatni a jogviszony-igazolást, az csak a III. kategóriában indulhat. 1. oldal
2 II. A verseny lebonyolításának szabályai 1. A csapatok tagjainak a verseny megkezdésekor és a verseny teljes ideje alatt személyesen kell megjelenniük a verseny helyszínén, s személyazonosságukat arra alkalmas fényképes igazolvánnyal (személyazonosító igazolvány, diákigazolvány, útlevél, vezetői engedély) kell igazolniuk. 2. Egy versenyző személy csak egy csapat tagjaként versenyezhet. Ha egy csapattag nem tud megjelenni a versenyen, helyettesítésére nincs lehetőség. 3. A csapatokat kísérő személyek (felkészítő tanárok, hozzátartozók stb.) a verseny teljes ideje alatt a verseny helyszínét biztosító épületen belül csak a számukra kijelölt részében, a csapatoktól elkülönített termekben tartózkodhatnak. A verseny ideje alatt a kísérők és a csapatok versenyzői között semmilyen kommunikáció nem megengedett. Ezen tilalom megsértése az adott csapatnak a versenyből való kizárását eredményezheti, s ebben az esetben a csapatnak haladéktalanul el kell hagynia a verseny helyszínéül szolgáló épületet. 4. A kizárólag fiatalkorú versenyzőkből álló csapatok esetében elvárt a csapat versenyzőiért felelős, a csapat regisztrációját végrehajtó nagykorú személy jelenléte vagy elérhetősége a verseny ideje alatt. 5. A verseny hivatalos nyelve a magyar. Minden írott és nyomtatott anyagot magyar nyelven kapnak meg a versenyzők. A II. és III. kategóriában induló csapatok a feladatok szövegét kérhetik angol nyelven is. A verseny ideje alatt a verseny szervezői és a versenyzők közötti kommunikáció magyarul vagy (igény szerint) angolul zajlik. A közös tájékoztatók (pl. a verseny elején az eligazítás, a verseny végén a feladatok megoldásainak ismertetése, valamint az eredményhirdetés) magyar nyelven hangzanak el. 6. A programozó verseny időtartama öt óra, de a versenybizottság jogosult előre nem látható akadályok bekövetkezése esetén a verseny időtartamának a megváltoztatására. 7. A verseny során minden csapat egy darab, a versenybizottság által kijelölt IBM PC-kompatibilis számítógépet használhat a feladatok megoldására és a megoldások beküldésére. A számítógép konfigurációja magában foglal egy billentyűzetet, egy egeret és egy színes monitort. A telepített szoftverekkel kapcsolatban az A melléklet tartalmaz tájékoztatást. 8. A versenyzők a verseny közben kizárólag saját csapatuk tagjaival, a versenybizottság tagjaival, illetve a versenybizottság által kijelölt személyekkel kommunikálhatnak. A rendszert felügyelő személyzet tanácsokat adhat a versenyzőknek olyan rendszerspecifikus problémákkal kapcsolatban, mint például az operációs rendszer hibaüzenetei. A csapatok segítséget kérhetnek a B mellékletben megadott fordítási opciók beállításához, de az opciók beállításáért a csapat a felelős. 9. A versenyzők a feladatokban előforduló nem egyértelmű, félreérthető megfogalmazásokkal, illetve hibásnak vélt szövegrészekkel kapcsolatban kérdéseket tehetnek fel a versenybizottságnak. Ha a versenybizottság megállapítja a többféle lehetséges értelmezés vagy a hiba tényét, pontosítja a feladat szövegét, és erről értesíti az összes versenyzőt. 10. A verseny hálózati környezetben zajlik. A hálózatot csak a megoldások beküldésére, a feladatokkal kapcsolatos kérdések, észrevételek közlésére és a versennyel kapcsolatos különféle listák lekérdezésére szabad használni a szervezők által közzétett módokon. A hálózat használatának bármilyen más módja szigorúan tilos és a versenyből történő azonnali kizárást vonja maga után, ebben az esetben a csapatnak a verseny helyszínéül szolgáló épületet is el kell hagynia. 2. oldal
3 11. A versenybizottság kizárhat egy csapatot a versenyből minden olyan tevékenységért, ami veszélyezteti a versenyt. Ilyen például a hosszabbító kábelek eltávolítása, a verseny (szoftveres vagy hardveres) környezetének a jogosulatlan módosítása, a tiltott hálózati tevékenység vagy éppen a másokat zavaró viselkedés. 12. Az Informatikai Kar épülete és közvetlen környezete dohányzásmentes terület. Mivel a versenyzők a verseny ideje alatt nem hagyhatják el a számukra kijelölt épületrészeket, a számítógépes termeket és a folyosókat, így számukra ebben az időszakban dohányzási lehetőség nem lesz biztosítva. 13. Kizárólag a versenybizottság a felelős az előre nem látható szituációkban hozott döntésekért és ezen döntések végrehajtásáért. III. Segédeszközök használata 1. Az I. kategóriában versenyzők a verseny alatt használhatják a magukkal hozott írott és nyomtatott forrásanyagokat (például könyveket, jegyzeteket és papíron rendelkezésre álló programkódrészleteket). A használható papíralapú segédeszközök mennyiségére vonatkozóan a versenyhelyszín fizikai kapacitásának korlátait figyelembe kell venni. A II. és III. kategóriában versenyzők a szervezők által biztosítottakon kívül semmilyen papíralapú segédanyagot nem használhatnak. 2. A versenyzők a verseny alatt nem használhatnak semmilyen elektronikus formában tárolt vagy hordozott segédanyagot (pl. e-bookot, mobiltelefont, számológépet, a versenybizottság által kijelölttől különböző számítógépet, pendrive-ot vagy a versenybizottság által nem engedélyezett szoftvert). A versenyzők a verseny alatt nem használhatnak semmilyen elektronikus kommunikációs segédeszközt (pl. rádiót, mobiltelefont, PDA-t, táblagépet, notebookot). A nem megengedett segédeszköz-használat a versenyből való azonnali kizárással jár, s a csapatnak haladéktalanul el kell hagynia a verseny helyszínéül szolgáló épületet. IV. Feladatok és beküldésük 1. A versenyen minimum hat feladat kerül kitűzésre. A feladatok lehetőség szerint függetlenek konkrét alkalmazási területek részletes ismeretétől, illetve konkrét programozási nyelvtől. A feladatok témakörei felölelhetik pl. a keresések, a rendezések, a sztringkezelés, az aritmetika és algebra, a kombinatorika, a visszalépéses keresés, a gráfalgoritmusok, a dinamikus programozás, valamint a geometria területeit. A versenyre pozitív visszaigazolással rendelkező nevezett csapatok a verseny honlapján keresztül letölthetnek mintafeladatokat, illetve ezen feladatokra vonatkozó megoldások beküldésével tesztelhetik a feladatok automatikus értékelését végző rendszert. 2. A versenyen használható programozási nyelvekről, fordítói beállításokról és a versenyfeladatok megoldására vonatkozó technikai specifikációkról (pl. forráskód maximális mérete) a B melléklet ad tájékoztatást. 3. A feladatokhoz elkészített megoldások forráskódját a csapatok webböngésző segítségével egy megadott weboldalon keresztül juttatják el a versenybizottsághoz (ezt nevezzük beküldésnek). Minden beküldés kiértékelésre kerül, s a versenybizottság szubjektivitástól mentes értékelést biztosító automatikus értékelő eljárással dönt, hogy elfogadja vagy visszautasítja azt. A beküldő csapat minden esetben rövid időn belül értesül a versenybizottság döntéséről. 3. oldal
4 4. Elfogadott beküldés esetén kiszámításra kerül a feladat megoldására felhasznált idő (lásd V. pont), s a kiszámított felhasznált időt a beküldő csapat az elfogadó jelzéssel együtt megkapja. 5. A visszautasított beküldésekre a versenybizottság válasza a következők valamelyike lehet: Fordítási hiba A programot a B mellékletben megadott opciókkal nem sikerült lefordítani. Futási hiba A program bizonyos input adatok esetén futási hibával (vagy nem zéró visszatérési értékkel) leállt. Időtúllépés A program futása bizonyos input adatok esetén a meghatározott futási idő maximumot túllépte. Hibás eredmény A program bizonyos input adatokra helytelen eredményt adott. Formátum hiba A program bizonyos input adatokra olyan eredményt adott, amely az elvárt kimenethez képest több vagy kevesebb szóköz, illetve soremelés karaktert tartalmaz. Részben megoldott A program a tesztesetek legalább 50 százalékában helyes eredményt adott, de bizonyos input adatokra valamilyen hibát eredményezett. A C melléklet tartalmaz néhány programozási javaslatot a fordítási és futási hibák elkerülésére, illetve a programok futásának optimalizálására. 6. A csapatok a versennyel, illetve a beküldések értékelésével kapcsolatos kérdéseiket vagy reklamációikat a verseny végéig jelezhetik a versenybizottság felé. Amennyiben a csapatnak a verseny végén még elbírálás alatt álló beküldése van, akkor az arra kapott értékelésre vonatkozó esetleges reklamációt az értékelés megérkezése után azonnal meg kell tenni. A versenybizottság a hozzá érkező kérdéseket és reklamációkat köteles megvizsgálni, megválaszolni és a csapattal történt egyeztetés után lezárni. V. A verseny értékelése, a sorrend megállapítása 1. Egy csapat akkor oldott meg egy feladatot, ha a versenybizottság elfogadja a feladatra vonatkozó beküldést. Kizárólag a versenybizottság jogosult egy beküldés elfogadására vagy visszautasítására. A versenybizottság által elfogadott beküldést nevezzük a feladat teljes körű megoldásának. 2. A csapatok rangsorolása a következőképpen történik: A. A csapatokat a teljes körűen megoldott feladatok száma szerint rangsoroljuk (a több teljes körű megoldás jelenti a jobb eredményt). B. Ha két (vagy több) csapat az A pont szerinti rangsorban azonos eredményt ér el, akkor őket a részben megoldott feladatok száma szerint rangsoroljuk (a több részleges megoldás jelenti a jobb eredményt). C. Ha két (vagy több) csapat az A és B pont szerinti rangsorban azonos eredményt ér el, akkor őket a teljes körűen megoldott feladatok megoldásának összideje alapján rangsoroljuk (a kisebb összidő jelenti a jobb eredményt). Az összidő (más értelmezés szerint: büntetőidő) a teljes körűen megoldott feladatokhoz felhasznált idők összege (percekben számolva). Egy teljes körűen megoldott feladathoz felhasznált időt úgy számíthatjuk ki, hogy a verseny elejétől az adott feladatra benyújtott első 4. oldal
5 elfogadott beküldés idejéig eltelt időhöz hozzáadunk annyiszor 20 percet, ahány nem fordítási hibából eredő visszautasított beküldése (sikertelen vagy nem teljes körű megoldása) volt a csapatnak erre a feladatra az elfogadott megoldás beküldése előtt, tekintet nélkül ezen beküldések időpontjaira. Azoknál a feladatoknál, amelyeket a csapatnak nem sikerült teljes körűen megoldania, nem számolunk felhasznált időt. D. Ha két (vagy több) csapat az A, B és C pont szerinti rangsorban azonos eredményt ér el, akkor őket legelső teljes körű megoldásuk kiértékelő rendszerben regisztrált beküldési sorrendje alapján rangsoroljuk (a korábbi beküldés jelenti a jobb eredményt). 3. A verseny időtartamának letelte után a versenybizottság befejezi az esetlegesen folyamatban lévő beküldések értékelését; megválaszolja és lezárja az esetlegesen folyamatban lévő kérdéseket, illetve reklamációkat, s ezzel a versenyt befejezettnek nyilvánítja. A verseny befejezése után a csapatok már semmilyen kifogással, illetve reklamációval nem élhetnek. 4. A verseny befejezése után a versenybizottság kihirdeti a kategóriánkénti végeredményeket. A díjazottak eredménye a verseny honlapján nyilvános formában megjelenik. 5. oldal
DEIK Regionális Programozó Csapatverseny Versenyszabályzat 2014
DEIK Regionális Programozó Csapatverseny Versenyszabályzat 2014 I. Nevezés 1. A versenyen a két kategóriában összesen legfeljebb 50 csapat részvételét garantáljuk. A régió iskoláiból a szabad helyek erejéig
DEIK Regionális Programozó Csapatverseny Versenyszabályzat 2012
DEIK Regionális Programozó Csapatverseny Versenyszabályzat 2012 I. Nevezés 1. A régió iskoláiból intézményenként két csapat nevezési lehetősége biztosított. Amennyiben egy iskolából kettőnél több csapat
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete
KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM
KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában
Az autorizáció részletes leírása
Az autorizáció részletes leírása 1. REGISZTRÁCIÓ ÉS FELTÉTELEI 1.1 Regisztráció Az Autorizációs kérés előtt a szervezetnek vagy a magánszemélynek regisztráltatnia kell magát. A regisztrációs lapon megadott
Versenyszabályzat. felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós verseny szervezéséhez és lebonyolításához. Budapest 2016.
Versenyszabályzat felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós verseny szervezéséhez és lebonyolításához Budapest 2016. 1 Versenyszabályzat felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós Verseny szervezésére és lebonyolításához
BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7626 Pécs, Koller u. 7. II/23. Telefon: 70/ ; ; Web:
BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7626 Pécs, Koller u. 7. II/23. Telefon: 70/311-0736; E-mail: ngtp1954@gmail.com ; Web: www.bmdiaksport.hu ÚSZÁS III., IV., V-VI. KORCSOPORT B kategória és I., II. KORCSOPORT
Aquaticum VIII. Országos Csúszdabajnokság augusztus 11. VERSENYSZABÁLYZAT
Aquaticum VIII. Országos Csúszdabajnokság 2017. augusztus 11. VERSENYSZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. A Versenyszabályzat célja II. A rendezvény célja III. A rendezvény adatai 1. Versenynaptár 2. Rendezvény
Diákolimpia Mezei Futóbajnokság
Résztvevők: Pest Megyei Mezei Futóbajnokság - versenykiírás Diákolimpia Mezei Futóbajnokság Pest Megyei Döntő Tápiószecső, (Csütörtök) Pest megye II.-VI. korcsoportos leány és fiú tanulói, akik felkészültek,
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg.
B kategória III-VI. KORCSOPORT Duatlon B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás,
VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.
Oktatási Hivatal K a p o s v á r i P e d a g ó g i a i O k t a t á s i K ö z p o n t 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Postacím: 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Telefon: 70/684-5841 Honlap: www.oktatas.hu
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL 3X3 KOSÁRLABDA VERSENYKIÍRÁSA
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL 3X3 KOSÁRLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja A 3X3 kosárlabda sportág népszerűsítése a felsőoktatási intézményekben. Az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL TOLLASLADBA VERSENYKIÍRÁSA 2018.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL TOLLASLADBA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja A tollaslabda sportág népszerűsítése a felsőoktatási intézményekben. Az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók közötti
KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM
KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában
VERSENYFELHÍVÁS. A verseny célja:
VERSENYFELHÍVÁS A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Informatikai és Gazdasági Intézete a Soproni Széchenyi István Gimnáziummal
versenykiírás 1. Általános rendelkezések:
versenykiírás 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban: MLSz Lovastorna Szakág). A 2014. február 1-től hatályos Magyar Lovastorna
Diákolimpia Mezei Futóbajnokság
Diákolimpia Mezei Futóbajnokság Pest Megyei Döntő Résztvevők: Tápiószecső, (Csütörtök) Pest megye II.-VI. korcsoportos leány és fiú tanulói, akik felkészültek, és vállalják a versenykiírásban foglaltakat.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL STRANDRÖPLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL STRANDRÖPLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja o a hazai és a környező országok felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók közötti személyes emberi- és sportkapcsolatok
1. Felhasználási feltételek tárgya 2. Szolgáltatás igénybevétele 3. A felhasználó kötelezettségei
A mineside.hu (IFH-Ker. Kft, Adószám: 14694543-2-13) a hozzá tartozó weboldalakon közzétett Online játékok és egyéb szolgáltatások használatát az alábbiak szerint határozza meg: 1. Felhasználási feltételek
Országos Pattantyús Számítógépes Nyomtatott Áramkör-Tervező Verseny
Országos Pattantyús Számítógépes Nyomtatott Áramkör-Tervező Verseny. Versenyszabályzat A Versenyről általában A Verseny iskolánk legnagyobb rendezvényének, az idén huszadik alkalommal megrendezett Pattantyús
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2017.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2017. 1) A verseny célja Az UEFA Grassroots programjának népszerűsítése Az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók közötti kapcsolatok
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.
A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése az iskolák
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.
A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák
Informatika A versenyzők a feladatlapot mindkét kategóriában a II. kategória első fordulójának kivételével csak elektronikus formában kapják meg
Informatika A tantárgy versenyében az alább leírtakon túl az 1. pontban foglaltakat is figyelembe kell venni. A verseny két kategóriában és három fordulóban zajlik. A versenyzők a feladatlapot mindkét
Online adatnyilvántartó rendszer 12-ES MENÜ, AZ EDZŐK FELÜLETE
IV. 12-ES MENÜ, AZ EDZŐK FELÜLETE Segédlet az edzők részére az edzői felület használatához, az edzőtovábbképzésre történő jelentkezéshez Online adatnyilvántartó rendszer 1 Tartalomjegyzék 1. Belépés www.hunvolley.info...3
SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Felhasználói kézikönyv IX. kötet BEJEGYZÉSEK LEKÉRDEZÉSE Magyar Államkincstár Betekintési jogosultsággal rendelkező felhasználók számára 2014.12.10.
ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport)
ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport) A verseny célja: XIII. KONKOLY EMŐKE EMLÉKVERSENY (V-VI. korcsoport) VERSENYKIÍRÁS
Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt.
Országos Kötélugró Diákolimpia 2013. évi versenykiírása 1. A verseny rendezője Magyar Ugrókötelesek Szövetsége, Szan-Dia Fitness Sport Club 2. Az országos döntő helyszíne és időpontja I.-II.-III.- IV.-V.-VI.
2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ
2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ A Strandröplabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;
Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét
1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Versenykiírás 2015/2016. tanév Hagyományainknak megfelelően, ebben az évben is szeretnénk megrendezni a Budapest
A FŐGÁZ Zrt. Regisztráljon online ügyfélszolgálatunkon! nyereményjátékának részvételi- és játékszabályzata
A FŐGÁZ Zrt. Regisztráljon online ügyfélszolgálatunkon! nyereményjátékának részvételi- és játékszabályzata 1. A játék szervezője és lebonyolítója A játék szervezője és lebonyolítója a Fővárosi Gázművek
Informatika Informatika
Informatika Informatika A tantárgy versenyében az alább leírtakon túl az 1. pontban foglaltakat is figyelembe kell venni. A verseny két kategóriában és három fordulóban zajlik. A versenyzők a feladatlapot
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.
A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák
Magyar Nemzeti Bank & Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Tanulmányi Versenyének Versenyszabályzata
Magyar Nemzeti Bank & Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Tanulmányi Versenyének 1. Célkitűzés A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban: MNB) a társadalmi felelősségvállalási
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen
MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE. Monor november 5.
MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE Monor 2016. november 5. A verseny fővédnöke: Harmat László VIII. dan nagymester A Magyar ITF Taekwon-do
Atlétika Mezei Futóbajnokság
Atlétika Mezei Futóbajnokság A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A Diákolimpia versenyrend szerében megrendezésre
BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Telefon: 72/500-437; E-mail: kaufmann.eszter@szgyfbaranya.hu; Web: www.dstbaranya.
BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Telefon: 72/500-437; E-mail: kaufmann.eszter@szgyfbaranya.hu; Web: www.dstbaranya.hu ÚSZÁS III., IV., V-VI. KORCSOPORT és I., II. KORCSOPORT
Szeged Beach 2015 Sziksósfürdő 6791, Szeged-Kiskundorozsma, Széksósi út
1. Lebonyolítás A verseny 6 Leonhart versenyasztalon, 8 kategóriában, a Magyarországon érvényben lévő szabályok alapján kerül megrendezésre az alábbi paraméterekkel: A 2-Ball-on kívül minden kategória
VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI FELTÉTELEK VERSENYSZABÁLYZAT. Kerekdomb Félmaraton 21,5 km Kerekdomb Dűlőbringa 10 km
VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI FELTÉTELEK VERSENYSZABÁLYZAT Kerekdomb Félmaraton 21,5 km Kerekdomb Dűlőbringa 10 km Érvényes nevezés mindkét távra kizárólag a Kerekdomb Fesztivál hivatalos weboldalán, a www.kerekdombfeszt.hu/sportporgramok
Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupa
Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupa Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrum 1138, Budapest, Margitsziget 2014. október 10. (péntek) 13. óra www.bpdiaksport.hu Budapesti Középiskolás Atlétikai Kupa
MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.
MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó
Tájékoztató az érettségiző tanulók számára a vizsgák időpontjairól, vizsgaleírásairól, a használható segédeszközökről
Tájékoztató az érettségiző tanulók számára a vizsgák időpontjairól, vizsgaleírásairól, a használható segédeszközökről Megjelenés délelőtti vizsgák esetén 7. 30 perc, délután 13.30 perc! A felügyelő tanároknak
TakkART KösszMűvészeti pályázat
TakkART KösszMűvészeti pályázat Pályázati kiírás Az ember itt kevés a szeretetre Elég, ha hálás legbelűl ezért-azért; egyszóval mindenért Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik
2018/2019. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI RITMIKUS GIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Ritmikus Gimnasztika Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti
Elsősegélynyújtó Verseny területi és megyei fordulóinak
ÚTMUTATÓ a 2017. évi 46. felmenő rendszerű Elsősegélynyújtó Verseny területi és megyei fordulóinak szervezésére és lebonyolítására Készítette: Kovács Dávid ifjúsági szakmai vezető Jóváhagyta: Kardos István
Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv
Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv Versenyzői funkciók O l d a l 0 21 Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 0 Bevezető... 1 Felhasználói funkciók... 2 Regisztráció... 2 Támogatott böngészők...
ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/
ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/19 2018.10.04. A VÁLTOZÁSOKRÓL ÁLTALÁNOSSÁGBAN ÚJ VERSENYSZABÁLYZAT LÉPETT ÉRVÉNYBE MEGVÁLTOZOTT A PSZI NEVE, HONLAPJA A VERSENYEK KÉT KATEGÓRIÁBAN KERÜLNEK MEGRENDEZÉSRE
Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére
Pályázati felhívás Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére A külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) a Bécsi Egyetem és a Balassi Intézet között létrejött BBI-1056/2003.
2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA
2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti
2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpározás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme, része legyen a diákok mindennapos mozgáskultúrájának.
NOTEBOOK ÜZEMBEHELYEZÉSI ÚTMUTATÓ MICROSOFT FIÓKKAL RENDLEKEZŐ PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE
NOTEBOOK ÜZEMBEHELYEZÉSI ÚTMUTATÓ MICROSOFT FIÓKKAL RENDLEKEZŐ PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE CÍMŰ KIEMELT PROJEKT KLEBELSBERG KÖZPONT 2018.03.01. Tisztelt Pedagógus! A örömmel értesült
26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok
26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok 1) Résztvevők: A versenyen induló csapatokat a Versenykiírásban részletezettek szerint három kategóriába soroljuk: (1). MEFOB kategória (egy felsőoktatási
Versenyszabályzat. a 2013. évi 42. Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Versenyre. Kardos István Dr. Mártai István Dr.
Versenyszabályzat a 2013. évi 42. Felmenő Rendszerű Elsősegélynyújtó Versenyre Jóváhagyta: Kardos István Dr. Mártai István Dr. Göndöcs Zsigmond főigazgató főigazgató elnök Magyar Vöröskereszt Országos
A Kincsem+ TUTI nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
A Kincsem+ TUTI nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata 1. SZERVEZÉS ÉS LEBONYOLÍTÁS A Nyereményjáték szervezője: a Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány utca 30-32., cégjegyzékszám:
SZABÁLYOK, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK
SZABÁLYOK, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK Örülünk, hogy játékosaink között üdvözölhetjük! Kérjük, játék előtt alaposan tanulmányozza át a nyereményjáték tudnivalóit és a szabályokat! Jó játékot, sok sikert kíván
GYŐRI DARTS CLUB SPORTEGYESÜLET PDP Series CLUB ARÉNA STEEL DARTS CLUB. Pénteki Darts Party Amatőr Versenysorozat.
Pénteki Darts Party Amatőr Versenysorozat Versenykiírás 7 / 1. oldal I. A versenysorozat célja A Győri Darts Club Sportegyesület és a Club Aréna Steel Darts Club, későbbiekben szervező, lehetőséget kíván
REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA
REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2016-01-25 Az ÉTDR rendszer üzemeltetője: Lechner Nonprofit Kft. Az ÉTDR Helpdesk elérhetőségei: e-mailen: helpdesk@etdr.gov.hu telefonon: +36 1 279-2643, +36 1 279-2647 (H-CS
A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE
A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE 1.) A Versenyszabályzat a Verseny tekintetében jogi kötőerővel rendelkező megállapodás. A versenybe való jelentkezés előfeltétele a Versenyszabályzat
3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.
Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)
K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás
K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny
Európai Diáksport Napja Magyarország
Európai Diáksport Napja Magyarország Budapesti rendezvény 2016. szeptember 30. Programfüzet Európai Sporthét Köszöntő A Magyar Diáksport Szövetség immár egy évtizede hirdeti meg a Magyar Diáksport Napját
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17 1. Az országos döntő rendezője: Szenyor Szabadidő Kerékpáros Sport egyesület Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség megbízása alapján a Magyar Diáksport Szövetség
ÚSZÁS I., II. korcsoport
I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános
A STADLBAUER Kft. által szervezett Carrera Bajnokság elnevezésű verseny és nyereményjáték részletes részvételi és adatkezelési szabályzata
A STADLBAUER Kft. által szervezett Carrera Bajnokság elnevezésű verseny és nyereményjáték részletes részvételi és adatkezelési szabályzata 1. A STADLBAUER Kft. (a továbbiakban: Szervező) a jelen részvételi,
2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok
Alkotó Energia Közönségszavazás március 1. március 14. Hivatalos Részvételi- és Adatkezelési Szabályzat
Alkotó Energia Közönségszavazás 2018. március 1. március 14. Hivatalos Részvételi- és Adatkezelési Szabályzat Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. (székhelye: 7030 Paks, Hrsz.: 8803/17.) (továbbiakban Szervező)
Marquard Media Magyarország Kft. InStyle Style Award 2018 nyereményjáték hivatalos játékszabálya
Marquard Media Magyarország Kft. InStyle Style Award 2018 nyereményjáték hivatalos játékszabálya 1. A játék szervezője Az InStyle Style Award 2018 elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban Játék ) szervezője
8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték
8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A Program szervezője A " 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték (a továbbiakban: Játék/Nyereményjáték) szervezője a Penny Market Kft.
V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015
Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: V. MIGHTYFIST Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség, Sasok Sportegyesület Rendező: Szalay Gábor V.dan, Békássy Csaba V.dan
GYMKHANA 16: VERSENYSZABÁLYZAT ÉS VERSENYKIIRÁS! Érvényes 2016.12.31-ig.
FIGYELMEZTETÉS! Az autó versenyzés veszélyes sport! Olyan, hogy biztonságos verseny nem létezik. A versenyzés mindig magában hordozza a súlyos vagy halálos sérüléssel járó baleset kockázatát. Ez a veszély
ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport
korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.
Tesztszabályzat. (Oxford Online Placement Test)
Tesztszabályzat (Oxford Online Placement Test) Ez a dokumentum a Scandinavian Education Agency TM SCEDA kizárólagos tulajdona. A dokumentum célja a vállalat mindenkori nyelvi teszteken résztvevők tájékoztatása
versenykiírás Díjazás: Minden kategória első három helyezettjét a verseny rendezősége éremmel, az első helyezetteket serleggel díjazza.
versenykiírás 1. Általános rendelkezések: A verseny kiírója és a kiírás alapja: Magyar Lovas Szövetség Lovastorna Szakág (továbbiakban: MLSz Lovastorna Szakág). A 2015. február 9-től hatályos Magyar Lovastorna
Aquaticum VII. Országos Csúszdabajnokság augusztus 12. VERSENYSZABÁLYZAT
Aquaticum VII. Országos Csúszdabajnokság 2016. augusztus 12. VERSENYSZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. A Versenyszabályzat célja II. A rendezvény célja III. A rendezvény adatai 1. Versenynaptár 2. Rendezvény
Smart City Karácsonyi Nyereményjáték szabályzat
2018. 11. 26. Smart City Karácsonyi Nyereményjáték szabályzat Tartalom 1. A Játékban résztvevő személyek... 2 2. A Játék időtartama... 3 3. Jelentkezés a játékra... 3 4. A Játék nyereményei... 4 5. Sorsolás...
FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH)
Menjetek békével, szolgáljátok Istent és embertársaitokat! FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) A GFKH célja, hogy a 9-12. osztályosok egy háromfordulós, szellemet és lelket pezsdítő
2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt
2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel
VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB
Jóváhagyom! Budapest, 2013. augusztus 14. Bittmann Tibor tű. ezredes sk. BM OKF Humán Szolgálat szolgálatvezető VERSENYKIÍRÁS Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Felterjesztem! Pécs, 2013. augusztus 13-án Mácsai
Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2015 díj Promóciós Nyereményjátékának
A Netrisk.hu Zrt. Az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2015 díj Promóciós Nyereményjátékának részvételi és játékszabályzata 2015.12.01 2015.12.20. 1. A játék szervezője A promóciós kérdőív nyereményjáték (a továbbiakban:
K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás
K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny
Verseny és díjazás tájékoztató
Verseny és díjazás tájékoztató A PontVelem Okos program a diákok kupongyűjtésén felül több iskolai és egyéni szintű versenyt indít külön díjazás fejében. FIGYELEM! A weboldalon megjelenített toplista nem
TAKARÍTSON ÉS NYERJEN! PROMÓCIÓS SZABÁLYZAT
TAKARÍTSON ÉS NYERJEN! PROMÓCIÓS SZABÁLYZAT Jelen feltételek az Internet Mall Hungary Kft. (Székhely: 1222 Budapest, Nagytétényi út 112., adószám: 1356925-2-43, a továbbiakban: a Lebonyolító ) által a
ÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás [Alcím]
ponte.hu Kft. ÁNTSZ portál regisztráció, felhasználói adatok módosítása, jogosultságok felhasználói leírás Kapcsolattartó: Céginformációk: ponte.hu Kft. 1 ponte.hu Kft. 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
Versenyszabályzat: az Év Szabadúszója Verseny
1. Általános információk Versenyszabályzat: az Év Szabadúszója Verseny A Talentio Kft. partnereivel együttműködve életre hívta az Év Szabadúszója Versenyt (továbbiakban: Verseny). A Verseny célja, hogy
2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS
2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2017/2018. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA Az országúti kerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel
Felhívás IV. Regionális Baranya Open
Felhívás IV. Regionális Baranya Open A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar és a Pollino Team Hungary IV. Regionális Baranya Open" elnevezéssel csapatversenyt hirdet robottechnika
MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER
MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 2013 JANUÁR MKKSZ SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYRENDSZER 2013 SZERVEZŐ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Cím: 1138 Budapest, Latorca u.2 Email: info@mkksz.hu
Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára
ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században
A Szervező Barkácsforrás regisztráció elnevezéssel ajándékakciót (továbbiakban Akció) szervez a játékszabályzatban található feltételekkel.
Barkácsforrás regisztrációs játék Részvételi és játékszabályzat 1. A játék szervezője a Max-24 Kft. 4700 Mátészalka, Ipari u. 27.sz. a továbbiakban szervező A Szervező Barkácsforrás regisztráció elnevezéssel
ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA
ÉTDR REGISZTRÁCIÓ ÜGYFELEK SZÁMÁRA 2017-06-12 Felhívjuk a figyelmet, hogy az ÉTDR a mindenkori jogszabályi keretek között működik, a csatlakozószerveknek és személyeknek a mindenkori jogszabály szerint
Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK. ERA keretrendszer
Felhasználói kézikönyv MAGYAR NEMZETI BANK ERA keretrendszer Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 A dokumentum hatásköre... 3 A modul használatának szoftveres követelményei... 4
MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK
MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános
H I V A T A L O S J Á T É K S Z A B Á L Y Z A T
M T V A N E M Z E T E K L I G Á J A J Á T É K! H I V A T A L O S J Á T É K S Z A B Á L Y Z A T 1. A nyereményjáték szervezője: Az MTVA Nemzetek Ligája játék! (a továbbiakban: Játék) szervezője a Médiaszolgáltatástámogató
ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A
ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A II-III-IV. korcsoport 1. A bajnokság célja: A megyebajnoki cím eldöntése. Versenyalkalom biztosítása a 2000-2001-2002-2003-2004-2005-ben
HUAWEI MEDIAPAD M5 LITE KVÍZ ELNEVEZÉSŰ PROGRAM RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA
1. A PROGRAM SZERVEZŐJE HUAWEI MEDIAPAD M5 LITE KVÍZ ELNEVEZÉSŰ PROGRAM RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA A Huawei MediaPad M5 Lite kvíz elnevezésű program ( Program vagy Játék ) szervezője a Huawei Technologies
A legjobbak számára országos versenyen való részvétel biztosítása, hogy sikeresen képviseljék iskolájukat diákversenyen.
Torna B kategória 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése az iskolák körében. Rendszeres foglalkoztatási, versenyzési lehetőség biztosítása a torna sportággal megismerkedő fiatalok