Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 19- én (szerda) órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. augusztus 19- én (szerda) 13.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről."

Átírás

1 Szám: 1/1-117/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 19- én (szerda) órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Díszterme (Keszthely, Fő tér 1.) Jelen vannak: Ruzsics Ferenc polgármester, Nagy Bálint alpolgármester Dósa Zsolt, Herold János, Dr. Ifi Ferenc, Kovács Viktória, Mohácsi József, Nemes Klára, Raffai Róbertné, Vozár Péterné képviselők Tanácskozási joggal jelen vannak: Dr. Skoda Lilla igazgatási osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezető Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a teremben 9 képviselő van jelen, 3 képviselő van távol, a testület határozatképes, így a rendkívüli nyílt ülést órakor megnyitotta. Bemutatta Dr. Skoda Lillát az Igazgatási Osztály vezetőjét. Felkérte a képviselőket a napirenddel kapcsolatos javaslataik, észrevételeik megtételére. Ezek hiányában szavazásra tette fel a napirendet. Időközben a képviselők száma órakor 10 főre változott, mivel Dr. Ifi Ferenc képviselő megérkezett. A képviselő-testület 10 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Napirend: 1. A helyi adókról szóló 42/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) 2. A ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodásának módosítása 3. Keszthely, Lovassy u. 8/C. II. em. 7. sz. alatti lakás elővásárlási joga 4. Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány garázshelyiség használata

2 2 5. KEOP Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című kiírásra pályázat benyújtása 1. A helyi adókról szóló 42/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) (Az előterjesztés és a rendelettervezet a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Ruzsics Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselőket a 42/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról, továbbá felkérte a Pénzügyi és Jogi Bizottság elnökét ismertesse a bizottság álláspontját, illetve felkérte a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Mohácsi József képviselő elmondta, a Pénzügyi, Jogi Bizottság a határozati javaslatot és a rendelettervezetet is 3 igen egyhangú szavazattal javasolta elfogadásra a képviselő-testületnek. Dr. Ifi Ferenc képviselő kérdésként tette fel, hogy a belföldi lakcímmel nem rendelkező állampolgároknak miért nem kell adót fizetni? Elmondta, ebből az önkormányzatnak nagyon sok kára van. Sok ingatlant vásároltak a külföldi állampolgárok és itthon nyaraltatnak. Ezt csak úgy lehet elfogadni, hogy jogszabály írja elő. Kovács Viktória képviselő kérdése, a rendelettervezet első módosításánál, ha a telephely és a lakás egy célt szolgál, akkor csak egyfajta adót kell fizetni? A rendelettervezet második pontjának módosításával kapcsolatban elmondta, hogy ez véleménye szerint az adóelkerülésnek egy formája, mivel sok esetben az ingatlant m2 alá osztják. Kérése, ez ne telekmérethez, hanem adóalany tulajdonában lévő összterület nagyságához legyen kötve. A harmadik módosítással kapcsolatban elmondta, egyetért Dr. Ifi Ferenc képviselő úr felvetésével. Véleménye külföldi állampolgároknak nem kellene adókedvezményt adni. válaszában elmondta az előterjesztésnek az az előzménye, hogy a Kormányhivataloknak országos szinten a helyi adórendeleteket felül kell vizsgálnia. Ami a jogszabályban és az előterjesztés szövegében is szerepel, hogy a helyi adókról szóló törvény, mely megállapít adóalanyt és adótárgyat, ahhoz képest az önkormányzat nem térhet el, nem fogalmazhat másként, tehát mennyiséget és kedvezményt megállapíthat. A helyi rendeletben három megfogalmazás lett módosítva. Példaként vetette fel, hogy korábban az adókötelezettség esetében a 2000 m2 felett volt meghatározva, jelen esetben a másik oldal, a 2000 m2 alatti, mint kedvezmény megfogalmazást kellett alkalmazni. Gyakorlatilag mindhárom esetben ugyanarról van szó, csak másik oldalról vannak definiálva a megfogalmazások. Alkotmányos alapelv az, hogy ugyanazon okból kifolyólag duplán adóztatni valakit nem lehet. Az építményadó és a kommunális adó hasonló alapelven működő adófajták. Aki a kommunális adó hatálya alá nem tartozik, az építményadót fizet. Nem adómentes, csak más adónemet fizet. Akik itt laknak helyben, azok az építményadó alól mentesülnek és kommunális adót fizetnek. Ruzsics Ferenc polgármester további hozzászólás, kérdés, javaslat hiányában szavazásra bocsátotta a képviselő-testületi határozatot. A képviselő-testület 9 igen és 1 nem szavazattal meghozta a következő határozatot. 173/2015. (VIII. 19.) számú képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta A helyi adókról szóló 42/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosítása (rendelettervezet) című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta:

3 3 Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 42/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításával egyetért és Keszthely Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 23/2014. (X. 22.) önkormányzati rendelet 33. (3) bekezdése alapján felkéri a polgármestert, hogy a rendelettervezetet terjessze a képviselő-testület elé. Határidő: azonnal (Némethné Bali Mária osztályvezető) Ruzsics Ferenc polgármester szavazásra bocsátotta a rendelet-tervezetet. A képviselő-testület 9 igen, 1 nem szavazattal megalkotta az alábbi önkormányzati rendeletet. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2015. (VIII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 42/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet elfogadott, aláírt és kihirdetett szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Ruzsics Ferenc polgármester megállapította, hogy az önkormányzati rendelet elfogadásra került, amely szeptember 1. napjával lép hatályba. Felkérte a jegyzőt, hogy az önkormányzati rendelet kihirdetéséről gondoskodjon. 2. A ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodásának módosítása Ruzsics Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselőket a társulási megállapodás módosításáról. Felkérte a Pénzügyi, Jogi Bizottság elnökét ismertesse bizottság javaslatát, továbbá felkérte a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Mohácsi József elmondta, a Pénzügyi, Jogi Bizottság a határozati javaslatot 3 igen egyhangú szavazattal javasolta elfogadásra a képviselő-testületnek. Kovács Viktória képviselő elmondta, a települési önrész a projekt megvalósulásához 82 millió forint lenne. Az anyag első és negyedik melléklete arra vonatkozik, hogy mennyi a tulajdoni hányada Keszthelynek. Kérdésként tette fel, mennyi az az önrész, amellyel Keszthelynek hozzá kell járulnia? Hangsúlyozta, az anyagból nem derült ki, milyen fejlesztések lesznek Keszthelyen. Szigligeti Aladár osztályvezető válaszában elmondta, a Zalaispa Zrt. nyújtotta be ezt a pályázatot a Társulási Tanács hozzájárulásával. A legfelsőbb fórum a Társulási Tanács, ahol 83 tagtelepülés képviseli magát. Vannak operatív szervezetek, ilyen például a Társulási Operatív Bizottság, melyben a legjelentősebb települések képviselik magukat. A Zalaispa Zrt-nek van Felügyelő Bizottsága is. Az önkormányzatoknak nem kell önrészt vállalni. A Zalaispa Zrt. részére a Zalaispa Társulás átadta az ehhez szükséges önrészt, ami a költségvetésében is szerepel. A pályázat elsősorban eszközbeszerzésről és fejlesztésekről szól, mely Keszthely városát is érinti. Ezek a fejlesztések meghaladják az 1 milliárd forintot, mely minden tagtelepülés számára pozitív dolgot fog jelenteni. Ennek a projektnek is van egy 5 éves fenntartási időszaka, viszont a Zalaispa Társulás, mely szintén egy elnyert projekt alapján jött

4 4 létre, annak az 5 éves fenntartási időszaka ez év végén le fog járni. Ahhoz, hogy a projekt megvalósuljon és az 5 éves fenntartási időszak szintén folyamatos legyen, szükség volt a társulási megállapodás kiegészítésre. Nagy Bálint alpolgármester elmondta a társulási megállapodás mindenben a május 29. napján elfogadott egységes szerkezetű társulási megállapodáson alapul, a többlettartalmat kizárólag a KEOP projekttel kapcsolatos, kötelezően beépítendő elemek képezik. Keszthely tekintetében ez 7 %-os megoszlást jelent, mely eszközbeszerzésre irányul. Kovács Viktória képviselő elmondta, a projekt előkészítésénél egy projektiroda állt fel. A pályázat előkészítése 261 millió forintba került. Kérdése, a Zalaispa Zrt. részéről ez a fedezet biztosítva volt-e, illetve az önkormányzatnak ehhez hozzá kellett-e járulnia anyagilag? A tulajdoni hányadra a lélekszám utalt. Kérdése továbbra is, mekkora az önkormányzat része ebben? Az eszközbeszerzés esetében szerepelt új hulladékgyűjtő edények beszerzése és a hulladékgyűjtő szigetek kialakítása, gyakoribb szállítások. Nagy Bálint alpolgármester válaszában elmondta, fő az ellátott lakosságszám. Ruzsics Ferenc polgármester elmondta a Zalaispa Zrt. és a HUSZ Kft. között csak részleges összefüggés van. Keszthelyen a HUSZ Kft. gyűjti a hulladékot. Szigligeti Aladár osztályvezető válaszában elmondta, a társulási megállapodás nem most lett kötve. Az egyes pont az Európai Uniós pályázatra vonatkozik. Ennek az összetétele részletezve van, mely 70 %-os EU-s pályázat, 20 %-os támogatást adott a Magyar Állam, és utána volt egy 10 %-os önrész. Ez nem a mostani pályázatra vonatkozik. Nemes Klára képviselő a konténerek minőségével kapcsolatban elmondta, nagyon rossz állapotban vannak, nem megfelelő anyagúak. Évente többször kell ezeket cserélni. A lakók is ezt sokszor szóvá teszik. Ruzsics Ferenc polgármester válaszában elmondta, a konténerek nagy része pályázat útján került a városhoz. A lemez konténerek alkalmatlanok ilyenfajta szállításra. Az ügyvezető úrral a megoldandó probléma ügyében fel fogja venni a kapcsolatot. További hozzászólás, kérdés, javaslat hiányában szavazásra bocsátotta a képviselő-testületi határozatot. A képviselő-testület 9 igen, 1 tartózkodással meghozta a következő határozatot. 174/2015. (VIII. 19.) számú képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete A ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás társulási megállapodásának módosítása című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Nyugat-Balaton és Zala Folyó Medence Nagytérség Települési Szilárd Hulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására létrejött Önkormányzati Társulás (rövidített neve: ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás) társulási megállapodását az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja. 2. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására, és felkéri, hogy a döntésről a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulást tájékoztassa.

5 5 Határidő: tájékoztatásra augusztus 31. (Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezető) órakor Dr. Ifi Ferenc képviselő elhagyta az üléstermet, így a képviselők száma 9 főre változott. 3. Keszthely, Lovassy u. 8/C. II. em. 7. sz. alatti lakás elővásárlási joga Ruzsics Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselőket a Keszthely Lovassy S. u. 8/C. II. emelet 7. sz. alatti lakás elővásárlási jogáról. Felkérte a Pénzügyi, Jogi Bizottság elnökét ismertesse bizottság javaslatát, továbbá felkérte a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Mohácsi József elmondta, a Pénzügyi, Jogi Bizottság a határozati javaslatot 3 igen egyhangú szavazattal javasolta elfogadásra a képviselő-testületnek. Kovács Viktória képviselő kérdése az előterjesztéssel kapcsolatban, ki volt a beruházó, illetve miért nem lett átvezetve a társasház-bejegyzés az ingatlan-nyilvántartásban? válaszában elmondta, Bucher Tamás vállalkozó valamelyik cége építette ezt a házat. Itt az önkormányzati tulajdon az árkád alatti földterület. Így maradt az önkormányzat osztatlan közös tulajdonban a társasházzal. Az átvezetés azért nem történt meg, mert a dokumentumok nem feleltek meg az előírásoknak. Ruzsics Ferenc polgármester elmondta, a garázstulajdonosok részére így van biztosítva a bejutási lehetőség. További hozzászólás, kérdés, javaslat hiányában szavazásra bocsátotta a képviselő-testületi határozatot. A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 175/2015. (VIII. 19.) számú képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Keszthely, Lovassy u. 8/C II. em. 7. sz. alatti lakás elővásárlási joga című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Keszthely 430/69/A/10. hrsz-ú, Keszthely, Lovassy u. 8/C II. em. 7. sz. alatti, Steffel Krisztina, mint eladó tulajdonában lévő lakás Szatrán László Attila, mint vevő részére vételáron történő értékesítéséhez kapcsolódóan rögzíti, hogy Keszthely Város Önkormányzatát megillető elővásárlási joggal nem kíván élni. 2. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a fenti tartalmú nyilatkozat kiadására.

6 6 Határidő: szeptember 1. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) 4. Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány garázshelyiség használata Ruzsics Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselőket az előterjesztésben foglaltakról. Felkérte a Pénzügyi, Jogi Bizottság elnökét ismertesse bizottság javaslatát, továbbá felkérte a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Mohácsi József elmondta, a Pénzügyi, Jogi Bizottság a határozati javaslatot 3 igen egyhangú szavazattal javasolta elfogadásra a képviselő-testületnek. Vozár Péterné képviselő kérdése, hogy a korábbi elszámolások rendben vannak-e az alapítvány esetében? Ruzsics Ferenc polgármester elmondta, a 2014-es év elszámolásai rendben vannak, a Közgazdasági Osztály folyamatosan ellenőrzi azokat. További hozzászólás, kérdés, javaslat hiányában szavazásra bocsátotta a képviselő-testületi határozatot. A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. 176/2015. (VIII. 19.) számú képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány helyiséghasználata című előterjesztést és az alábbi határozatot hozta. 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről szóló 2/2005. (I. 31.) önkormányzati rendelet 2. (2) bekezdés b) pontja alapján támogatja a Keszthely, Vásár tér 10. sz. alatti 13. számú, 25 m² alapterületű üres önkormányzati garázs térítésmentes használatba adását a Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány részére, a tevékenységéhez kapcsolódóan anyag- és élelmiszer-tárolás céljára. 2. A használat feltételei: a) a használat időtartama határozatlan, a szerződést a VÜZ Nonprofit Kft. jogosult felmondani, ha Keszthely Város Önkormányzata a helyiséget más célra kívánja hasznosítani, vagy az önkormányzat és az alapítvány között fennálló feladat-ellátási szerződés megszűnik; b) a használó a használatba vétel előtt saját költségén köteles a rendeltetésszerű használathoz szükséges esetleges javításokat elvégezni; c) egyéb feltételek tekintetében önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről szóló 2/2005. (I. 31.) önkormányzati rendelet előírásai az irányadóak, azzal, hogy a rendeletben nem szabályozott kérdésekben a VÜZ Nonprofit Kft. a bérlővel a hatályos jogszabályoknak megfelelően szabadon állapodik meg. 3. A képviselő-testület felkéri a VÜZ Nonprofit Kft. igazgatóját a használati szerződés fenti feltételekkel történő megkötésére.

7 7 Határidő: szeptember 30. (Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető) Göncz Attila, a VÜZ Nonprofit Kft. igazgatója 5. KEOP Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című kiírásra pályázat benyújtása Ruzsics Ferenc polgármester tájékoztatta a képviselőket az előterjesztésben foglaltakról. Felkérte a Pénzügyi, Jogi Bizottság elnökét ismertesse bizottság javaslatát, továbbá felkérte a képviselőket a napirenddel kapcsolatos hozzászólásra. Elmondta, hogy az anyag későn lett kiküldve, de a hivatal munkatársai sokat dolgoztak ezen a pályázaton. A kormány döntése, hogy a rendelkezésre álló uniós forrást minél nagyobb százalékban, lehetőleg 100 %-ban a pályázati ciklus lezárása előtt fel kell használni. Ennek eredményeként kapott az önkormányzat 150 millió forintot, melyet csak az előterjesztésben szereplő két épületre lehet felhasználni. Elmondta, hogy két fontos szám szerepelt a pályázat kibontása előtt. Az egyik az, hogy ,- Ft-ot lehet m2-ként felhasználni a homlokzat felújításra, illetve ,- Ft/m2 összeget lehet számolni egy nyílászáró cseréjére. Ebbe a keretösszegbe nem fért bele az önkormányzat a tervezett felújítással, így fel kell használni a költségvetésben erre félre tett összeget is. Tegnapelőtt kapott az önkormányzat egy olyan számítást, ami szerint egy bizonyos viszonyszámnak nem megfelelő a számítás a hivatal épületét tekintve, így a remélt pályázati összeget nem tudja az önkormányzat lehívni. Az anyagban az szerepel, hogy 8 millió forint lett volna a lehívható összeg. A hivatal munkatársai felvették a kapcsolatot a Minisztériummal, kérve őket, hogy segítsenek a pályázat megvalósításában. Hangsúlyozta, hogy augusztus 31-ig megkötött vállalkozási szerződéssel kell rendelkeznie az önkormányzatnak, illetve december 15-ig a pályázati elszámolást is be kell nyújtani. A szoros határidők miatt feltételes közbeszerzés került kiírásra. Mohácsi József képviselő elmondta, hogy a Pénzügyi, Jogi Bizottság a határozati javaslatot 2 igen, 1 tartózkodással javasolta elfogadásra a képviselő-testületnek. Ruzsics Ferenc polgármester elmondta, a Polgármesteri Hivatal felújítására egy érvényes ajánlat került beadásra. A felkért másik két vállalkozás az elmúlt héten kapott új megbízások miatt, idő és kapacitás hiányára hivatkozva nem nyújtott be ajánlatot. A Gagarin Úti Tagóvoda esetében három ajánlat érkezett. Az Értékelő Bizottság augusztus 18-án megtartotta az ülését. Az Értékelő Bizottság javaslata alapján a közbeszerzési eljárás eredményeként a Polgármesteri Hivatal esetében és a Keszthelyi Életfa Óvoda Gagarin Úti Tagóvoda esetében is a Keszthelyi Tudor Fa- és Építőipari Szakképző Kft-t javasolta nyertes ajánlattevőnek. Külön ismertette a határozati javaslat minden pontját. Kovács Viktória képviselő kérdése, mit lehet tudni a Keszthelyi Tudor Fa- és Építőipari Szakképző Kft-ről? Ruzsics Ferenc polgármester válaszában elmondta, hogy a vállalkozás több kisebb-nagyobb munkát végzett az önkormányzatnál és az önkormányzat intézményeinél. A cég azért tudott olcsóbb ajánlatot adni, mert oktatással és szakképzéssel is foglalkozik, így a tanulókat is bevonják a munkába teljesen hivatalosan. A munkájuk jó minőségű, ők újították fel például a hivatal dísztermét is. További hozzászólás, kérdés, javaslat hiányában felkérte a jegyzőt a névszerinti szavazás lebonyolítására.

8 8 A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal meghozta a következő határozatot. A névszerinti szavazás eredménye a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 177/2015. (VIII. 19.) számú képviselő-testületi határozat Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete az KEOP Középületek kiemelt jelentőségű energetikai fejlesztése című kiírásra pályázat benyújtása című előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: 1. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete figyelembe véve a VeszprémBer Zrt. döntés-előkészítő javaslatát, valamint az Értékelő Bizottság meghozott döntését, a Környezet és Energia Operatív Program KEOP Középületek kiemelt jelentőségű energetikai fejlesztése a Keszthelyi Polgármesteri Hivatal és Keszthelyi Életfa Óvoda Gagarin Úti Tagóvoda épületének energetikai korszerűsítése című hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljárást érvényesnek és eredményesnek nyilvánítja. 2. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Keszthelyi Tudor Fa- és Építőipari Szakképző Kft-vel a Polgármesteri Hivatal épületének energetikai korszerűsítésére vonatkozó vállalkozási szerződés megkötésére ,- +ÁFA = bruttó ,-Ft összegben, azzal a feltétellel, hogy annak hatálybaléptetésére csak a támogatások megítéléséről szóló értesítés kézhezvételét követően kerülhet sor. 3. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a Keszthelyi Tudor Fa- és Építőipari Szakképző Kft-vel a Keszthelyi Életfa Óvoda Gagarin Úti Tagóvoda épületének energetikai korszerűsítésére vonatkozó vállalkozási szerződés megkötésére ,- +ÁFA = bruttó ,-Ft összegben, azzal a feltétellel, hogy annak hatálybaléptetésére csak a támogatások megítéléséről szóló értesítés kézhezvételét követően kerülhet sor. 4. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete a KEOP Középületek kiemelt jelentőségű energetikai fejlesztése című kiírásra pályázat benyújtását támogatja. 5. A képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy a 133/2015. (V. 28.) határozatának 2. pontjában megjelölt ,- Ft önrész a KEOP pályázatban szereplő beruházásokhoz önrészként kerüljön felhasználásra. 6. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a beadott árajánlatokban szereplő ajánlati ár figyelembevételével kerüljön sor a pályázat összeállítására, benyújtására, a Támogatási Szerződés aláírására, valamint a beruházások megvalósítására. 7. Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a Keszthely Város Polgármesterét arra, hogy a Támogatási Szerződés aláírását követően intézkedjen a költségvetési rendelet módosításáról.

9 9 Határidő: augusztus 31., illetve december 15. Szigligeti Aladár városüzemeltetési osztályvezető Dr. Gábor Hajnalka jogi és szervezési osztályvezető Némethné Bali Mária közgazdasági osztályvezető Ruzsics Ferenc polgármester figyelemmel arra, hogy a képviselő-testületi ülés napirendjével kapcsolatban további kérdés, hozzászólás nem merült fel, a képviselő-testület nyílt ülését órakor bezárta. Kmf. Ruzsics Ferenc polgármester Dr. Horváth Teréz jegyző

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-13/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 29-én (csütörtök) 10.04 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1/1-93/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. május 14-én (csütörtök) 10.10 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat. 165/6/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015(VI.15.) kt. határozat. 41/2015(VI.15.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-234/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. december 4-én (szerda) 15.07 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v A 2013. június 26-án Zalabaksa községben, a Zalabaksai Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 17.30 órakor megtartott Együttes Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet.

A képviselő-testület 9 egyhangú igen szavazattal elfogadta az alábbi napirendet. Szám: 1/1-145/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 29- én (csütörtök) 14.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én (szerda) órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: 1/1-187/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én (szerda) 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Balatoni

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 4-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-17/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 2-án 17 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 13-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 13-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-22/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.)

Szám: 1/1-145/2014. Az ülés helye: Városháza Udvari tárgyaló (Keszthely, Fő tér 1.) Szám: 1/1-145/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 11- én (csütörtök) 12.30 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 438 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. augusztus 5-én 14 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 15- én (péntek) 13.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 15- én (péntek) 13.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-127/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 15- én (péntek) 13.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.június 21-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 795-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TABDI KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2014. sz. ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2014. szeptember 1-én a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatal hivatali helyiségében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a Városfejlesztési Osztály hivatali helyiségében, a Gazdasági Bizottság 2011. december

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 02-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 02-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 02-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 169/2015. (VI.02.) határozata Pályázat a gyermekétkeztetés feltételeit javító fejlesztések

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2015. augusztus 12-én 15,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2015. augusztus 12-én 15,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2015. augusztus 12-én 15,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Zajk Zajk, Iskola utca 1. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 1/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. január 30-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1949-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat. 264/6/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3 - án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 36/2015.(VI.3.) kt. határozat. 37/2015.(VI.3.)

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 99/2015. (06.16.) számú határozat Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.

JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-30/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 14-én (péntek) 13.20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 14/2015. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 14/2015. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 14/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. augusztus 19-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (113-117/2015.) sz. önkormányzati határozat) (-/2015. sz. önkormányzati

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./

Részletesebben

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k

Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-ai rendkívüli testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Pályázat egészségügyi alapellátást szolgáló (háziorvosi, házi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 18-án megtartott. nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete augusztus 18-án megtartott. nyílt üléséről Határozat:178-179 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2014. augusztus 18-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 5/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 4-én (hétfő)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 2-án 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. augusztus 9-ei ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VIII.09.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).

Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó). Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 4/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. június 17. napján MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 39/2010. (VI.17.) Z1

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám: 459-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének 24. számú Jegyzőkönyv ének 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. december 10-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 14-i. rendkívüli, nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 14-i. rendkívüli, nyílt üléséről Jegyzőkönyv Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 14-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 113/2015. (VIII.14.) Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-193/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben