HOZOMÁNY, STAFÉRUNG, PERNEFÓRIUM
|
|
- Éva Soós
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HOZOMÁNY, STAFÉRUNG, PERNEFÓRIUM Füstös Rozália ny. tanítónő írása A férjhez menő lányok hozományával kapcsolatosan igen gazdag hagyományokkal rendelkezünk községünkben, évtizedekre vagy évszázadokra visszamenően is. E szokások igaz, hogy nemcsak Remetén voltak jellemzőek, hanem a környező falvakban is. Kisebb-nagyobb eltérésekkel egész Gyergyó és Csík környékén honosak voltak. Ezeket beszéltük meg egyik Nők órája előadásán és próbáltuk csokorba szedni emlékeinket, főleg az es évekből. A lányokat községünkben születésük pillanatától férjhez készítették. Ha a Jóisten több gyermekkel, több lánnyal áldotta meg a családokat valóságos kis textilüzemekké kellett váljanak a szorgos asszonykezek. A nap minden percét kihasználták és ha már az erdőről vagy mezőről hazatérő férj vagy a játszadozó gyermekek nyugovóra tértek, a pislákoló petróleumlámpa fénye mellett sokszor késő éjszakákon át dolgoztak. Ki tudná megszámlálni vajon hányat kellett siríteni a guzsalyon begyesedő szöszből, hányat kellett ütni a bordával míg vászon lett a fonalból, vagy hányat kellett ölteni míg megtelt a sifon (nagyfiókos régi típusú szekrény) vagy az ún. tisztaházban lévő fali fogas, a gerendák, polcok. Szükség volt a női kezekre, ezért az édesanyák a lányokat már kiskoruktól varrni, fonni, szőni tanították. Sok tűret megszőtt anyag magasodott a szekrények tetején, vagy felkötözték a gerendákra a szőnyeg, a gyapjúlepedő, az ágynemű, a törülközők megszőtt tűreteit. A lakodalmakon sok kérges kezű apa vagy keresztapa mondta el, hogy ennyi és ennyi házat építettem (fiai számának megfelelően), de a leányaimat se csaptam el csurdin. Ezzel egyúttal feleségét is megdicsérte, aki mellette egy életen át dolgozott. Ugyanis az volt a szokás, hogy a menyasszony annyi bútort, szőnyeget, függönyt, kézimunkát vigyen férjhez amennyivel be tudja rendezni a vőlegény és szülei által épített házat. 1
2 A menyasszony staférungját a lakodalom előtt összeírták. Ez volt a ruha, vagy pernefórium írás. Ezt aláírták a szülők és az újpár, tanúkként a keresztszülők. Aztán kirakták a szekerekre. Elől a szobabútor vetett ágyakkal, párnákkal, majd a konyhabútor, utolsó szekerekre rakták a terményt, hogy a fiataloknak is legyen eleség és vetőmag a földbe és az utolsó szekerekre tették az állatokat, juhokat, disznót, majorságot és a szekerek után kötötték a szarvasmarhákat. A menet végén kosarakban a lányok, legények vitték az edényeket és törékeny tárgyakat, amelyeket nem lehetett szekérre rakni. A férjhez menő lányok hozományával kapcsolatosan szokás volt, hogy ruhavivéskor a legények vitték az edényeket és törékeny tárgyakat, amelyeket nem lehetett szekérre rakni. A ruha kirakásával egy időben folyt a becsületes lopás. Ez azt jelentette, hogy amire a háziak, vagy az általuk megbízott személyek nem tudtak vigyázni, sok mindent elloptak (órát, szentképet, fényképet esetleg terítőt, edényt, de veszélyben voltak a mezőgazdasági kisszerszámok is - sarló, ásó, kapa, kasza, gereblye -, amelyek rejtett helyet találtak a ruhás szekereken). Az ellopott tárgyak az ifjú páré lettek. Nem volt szabad sem visszakérni, sem visszaadni. Azt tartották: akinek nincs, vegyen vagy készítsen magának, különben is a visszaadás nem hoz szerencsét az ifjú párnak. Ezalatt megvendégeltek a ruhavivőket és megkezdődött a szekerek kivonulása. A lovak fejét, vagy az ökrök szarvát feldíszítették vendégpereccel, csipkés zsebkendőkkel és színes szalagokkal. Minden szekér előtt ment a lovak vagy ökrök gazdája és a szekereken legalább két asszony állt és vigyázott a tárgyakra. Az asszonyokat ellátták egy-egy takaróruhába csomagolt, szeletekre vágott vendégpereccel vagy kaláccsal, melyet az útközben kiállt asszonyoknak, gyermekeknek dobáltak. A szekéren lévő asszonyok ruhavivési rigmusokat, versikéket kiabáltak és mindenik vers után egy-egy örömteli rikoltozás, sikoltozás hangzott el. Erre a hangra az utak szélére kigyűltek az ott lakók és nézték a méltóságteljesen haladó szép ruhavivő szekereket. 2
3 Ha a házaspár türelmetlen volt és nem várta meg, hogy tisztán léphessenek az oltár elé a házasság szentségének felvételére, akkor az egy-két pohár pálinkát elfogyasztott ruhavivő asszonyok sokszor ezt a titkot is élesen kikiabálták csúfolódva is. A menyasszony irul-pirul Lába közé futott a nyúl Azt a kicsi nyúl angyalát De jó helyre húzta magát. Az újházhoz való megérkezéskor: Anyám asszony jöjjön ki Lásson szépet ide ki. Meghoztuk a menyecskéjét A fiának feleségét. Az udvarra érkezés után mindent a helyére raktak. Berendezték a lakást, az istállót, pajtákat, a csűrt. A násznagyasszony és egy-két jó barátnő feladata az új pár nászágyának elkészítése volt. Itt jött ismét a tréfa: a szalmazsákba mosdótálba vizet tettek és úgy terítették rá a szép csipkés lepedőt. Néha a lepedő alá erős tollót (tarlót), vagy szúrót tettek. Tréfásan számba vették a lopott holmit és megajándékozták vele az újpárt. Ezután a férj szülei megkínálták a vendégeket rendszerint töltött káposztával, itallal, tésztával és 1-2 órát mulattak, k, majd magukra hagyták az új házasokat. A hozománylevél az első legfontosabb irat volt a háznál. Örökre illetve generációkra megőrizték. Ezért sikerült még most is néhány helyen összegyűjteni a háziasszony, az édesanya és a mámi pernefórium levelét is. Három napja, hogy jövünk, Még egy falást se ettünk, Alig várjuk, hogy menjünk, Hogy egy falást ehessünk. 3
4 Aki bent van jöjjön ki, Lásson csudát ide ki. Aki kint van menjen bé, Kapjon munkát oda bé. Az asszonyok kiállva, A nagy szájuk kitátva Kicsi csipor cseresznye, Portik Mari menyecske! Kicsi lábas, nagy lába Laczkó Jóska újházas! Itt a leány igen jó, Csak a legény legyen jó. Itt a legény igen jó, Csak a leány legyen jó! 4
5 5
Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)
Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b
Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán 6. b Meglátogattuk Barkóczi Sándorné Juliska nénit, aki a város legidősebb lakója. Ő még jól emlékszik a régi szokásokra és viseletekre, emlékeit szívesen megosztotta
Forrás: Domokos Ottó (főszerk.): Magyar Néprajz III. A kender, a len és a gyapjú népi feldolgozása. Akadémiai Kiadó. Budapest, 341-368.
A magyar parasztság gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentős szerepet töltött be a kender és a len finom rostjainak fonallá fonása, majd ennek vászonná, textíliává szövése. Az így nyert
Luca-nap. December 13.
Luca-nap December 13. Tartalom Szent Lucia Luca, a gonosz Védekezés a rontás ellen Kotyolás Jóslások Luca, a büntető Luca széke Luca napi alakoskodás Tréfák Szent Lucia Lucia egy katolikus szent volt,
Annus szobalányként dolgozott,
Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak
ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN
ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2016/2017-es tanév 1. forduló A csapat neve: Az iskola neve, címe: A felkészítő tanár neve, e-mail címe: 1. Melyik őszi jeles napra gondoltunk?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége.
A három kívánság Magyar népmese Szabó Enikő illusztrációival Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége. Fiatalok voltak, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokat veszekedtek.
ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN
ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2013/2014-es tanév 1. forduló A csapat neve: Az iskola neve, címe: A felkészítő tanár neve, e-mail címe: 1. Melyik őszi jeles napra gondoltunk?
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Beszélgetés a múltról tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Beszélgetés a múltról tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása Mezőberény három nemzetiségű település, külön színfoltot jelentett a településen a szlovákok öltözködése. Ők alkották
Jobbágytelki Falumúzeum
Jobbágytelki Falumúzeum Tárgylista Tárgy száma Megnevezése Készült Adományozó Adományozó születési dátuma 1 Borsörlő 1950 Kiss Péter 1932 május 19 2 Papi szék Kiss Péter 1932 május 19 3 Menyasszonyi blúz
Az ókori rómaiak öltözete. Készítette: Deme Viola 6.a
Az ókori rómaiak öltözete Készítette: Deme Viola 6.a A férfiak viselete toga és köpenyek Toga és köpenyek (pallium) A tunica felett többféle, különböző formájú leplet, köpenyt viselhettek a rómaiak. Mind
Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu
Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052 www.smmi.hu 2 I. 1. FELADAT A tulipános láda egyik felét már kifestette a mester. Fejezd be te a másik
:..9.1:,.,... (telepiil6s,d6tum) (P.H.l
Javaslat az,,gasztron6mia : Abas5ri toltiitt k6poszta,, ltelepul6si/tiijegys6gi/megyei/kiilhoni magyarsdgl 6rt6kt6rba t6rt6n6 fetv6tel6hez K6szitette: - Fijltip Bertalann6 :..9.1:,.,... (telepiil6s,d6tum)
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET CSíKRÁKOS HONISMERETI ESSZÉ SZÉKELY ANGYALKA MÁRIA GÖRÖCSFALVA MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM 2014 1 Csíkrákos a Csíkszeredától 10 km-re, az Olt mentén helyezkedik el. Csíkrákos községhez még
1. kép: sima csíkkal díszített német szakajtókendő piros díszítménnyel, MR hímzett monogrammal díszített. Debreczeni János tulajdona.
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása A szövött anyagok rendeltetésének és a tervezett díszítménynek megfelelően általában két vagy négy nyüsttel szőttek
A CSALÁD. Következzen tehát a család:
A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket
A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére
A gyűrű kora A jobb keze gyűrűsujján lévő karikagyűrűt nézegette. A házassági évfordulójuk közeledett. Hányadik is? Ki kell számolnia. Ha 52-ben házasodtak és most 2011-et írunk, akkor ez az 59. Nem kerek
Javaslat a. Csigatészta készítése. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a Csigatészta készítése települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Varga Andrásné 2. A javaslatot
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
KÉPES MESEKINCSTÁR. roland
KÉPES MESEKINCSTÁR roland 3 Tartalomjegyzék Aladdin és a csodalámpa...6 Hófehérke és a hét törpe...12 Az élet vize...22 Hamupipőke...30 A méhkirálynő...38 Pöttöm Panna...46 A palackba zárt szellem...56
Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947
Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn
Virágok a nép lelkéből
Virágok a nép lelkéből B.Kiss János Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Elfeledett mesék, népmesék, dalok, népdalok, virágénekek, mondások, közmondások találós kérdések az 1930-as évekből Előszó helyett
A brilliánskakas legendája
T. Igor Csaba A brilliánskakas legendája Különös történetek három család életéből Előjáték Ezerkilencszáz-tizenhatot írtak, Krisztus után. Egy szép áprilisi délutánon, (ritka volt abban az évben az ilyen
Kivísszük akiszit. Behozzuk la.-:sódart, Kivisszük a rosszat, Behozzuk a jókat.
1-25. Magyar Diafilmgyártó Vállalat 1. Kalocsai'pingálás részlete 2. Hátikosarqs asszony, Galgamá:csa....f:~elmentem a vásárba félpénzzel; Tyúkot, vettem a vásárbatélpénzzel.. 'I'yúkom mondja, koty-koty-koty,.;..
A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2
Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE
14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE Manapság is tapasztalhatjátok azt, hogy ha nincs otthon kenyér, akkor az emberek úgy érzik, hogy nincs otthon étel. Pedig a hűtőszekrény roskadozik a finomságoktól, de ha
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura
Javítókulcs Szövegértés A gyűrűk ura Anyának szülinapja van. Az egész Szabó család a közeli étterembe megy ünnepelni. A kilencéves Tóni örül az ünnepi ebédnek, a tizenhat éves Péternek nincs kedve hozzá.
A feladat sorszáma: 7. Standardszint: 5. Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása
A feladat sorszáma: 7. Standardszint: 5. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal mérünk: A tanulás képességének fejlesztése A tanulás képességének fejlesztése Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása
Olvasók királya. Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy ... Iskola neve, osztály:...
Olvasók királya Pályázati lap Név:...... Cím:...... Telefonszám vagy e-mail:...... Iskola neve, osztály:...... 1 1. Békés Pál: A Félőlény A feladatok megoldásához olvasd el a meseregény első öt fejezetét!
Családi életciklus. a szülői házból. családmag
Életmód a családban Családi életciklus 1. Szülői családdal töltött évek 2. Házasság, gyermekek születéséig 3. A gyermekek nevelése, távozásukig a szülői házból 4. Korosodó házaspárból álló családmag 5.
Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.
Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)
" W.Elek Katalin (név)...~ ~ (aláírás) Szajol, (település, dátum) (P. H.)
1. melléklet a 11412013. (IV 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Szajoli értéktárba történő felvételéhez Készítette: " W.Elek Katalin (név).........~ ~ (aláírás) Szajol, 2016.10.18. (település, dátum) (P.
Az elátkozott királyfi
Az elátkozott királyfi Milyen más címet adnál a mesének? Húzd alá a válaszokat a mesében! a) Mit kívánt a legkisebb királykisasszony? b) Mi történt a király hintajával? c) Ki segített a királynak? d) Mit
Teremtés utazói. Hunor Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! 1. fejezet
Teremtés utazói Hunor Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! 1. fejezet - Képzeljük el, hogy az időnek nincs eleje és vége, végtelen folyamként halad önmagába visszatérve. Elméleti síkon lehetséges,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/6. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jákób, a csaló Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Kerr; Sarah S. 60/6. Történet www.m1914.org Bible
1. kép: sima csíkkal díszített magyar törülköző kötözött rojttal, piros díszítménnyel. Debreczeni János tulajdona.
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása A szövött anyagok rendeltetésének és a tervezett díszítménynek megfelelően általában két vagy négy nyüsttel szőttek
Az esküvői forgatókönyv. Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből
Az esküvői forgatókönyv Az esküvő felépítése és az esküvői forgatókönyv az esküvői fotós szemszögéből A forgatókönyv Az esküvő lebonyolításának részletes logisztikai ütemterve Az esküvő folyamatának részletes
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 120 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 70 % 56/2016.
Benedek Elek A csúnya királyfi és a szép királykisasszony
Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Benedek Elek A csúnya királyfi és a szép királykisasszony Hangos mese (A hanganyag
CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS SZEMLÉLETI VÁLTOZÁSAI, A MAI MAGYARORSZÁGON
CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS SZEMLÉLETI VÁLTOZÁSAI, A MAI MAGYARORSZÁGON KÉSZÍTETTE: TÁV 12 KONZULENS: URBÁN MARIANNA Hipotéziseim Az első feltevésem, hogy megváltozott a női szerepvállalás és a hagyományos
Benedek Elek A macska
Benedek Elek A macska Varázsbetű Fejlesztő Műhely Volt egyszer egy öregember s egy öregasszony, s volt nekik egy fiok. Az öregember igen zsugori volt, folyton csak a pénzgyűjtésen volt a gondolatja. Gyűjtött
Kárpát-medencei szőttesek
Kárpát-medencei szőttesek A világ számos tájáról megismerkedhettük az előzőekben a szőnyegszövés különböző módjaival. A következőekben a Kárpát-medencében ismeretes díszítéseket, szőnyegkészítéseket mutatom
Megfordult a világ a kék ég zöldre vált ragyogva húztak el a Liberátorok õk dobták lefele a robbanó babát mit késõbb a gyerek magához szorított
Gyermekportré Csak ott ül a gyerek mint kiszerelt pokolgép amit bölcsõ után az apja otthagyott a virágok között ha megnõ az erõtér és szétröpíti majd a jövõ századot kis seggét bökködik piros fehér virágok
MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK?
Nagy Abonyi Ágnes MILYEN LAKODALMI TORTÁKAT ÉS SÜTEMÉNYEKET KÉSZÍTETTEK A ZENTAI CUKRÁSZOK? Vidékünkön a XX. század közepe tájára tehető a lakodalmi torták fénykora. Zentán ekkor már több cukrászda is
Írta: Wagner Tamás november 12. szombat, 21:17 - Módosítás: december 11. vasárnap, 22:10
CHÁJÉ SZÁRÁ Két "siduch"...és a harmadik És Izsák bevezette Rivkát anyja, Sára, sátrába. És elvette Rivkát, aki a felesége lett és megszerette őt, majd megvigasztalódott Izsák anyja halála után. És Ábrahám
Dekorációs termékeink pótlási díja 2019 január 17.-től
Dekorációs termékeink pótlási díja 2019 január 17.-től Tartalma minden általunk kínált dekorációs és rendezvénytechnikai eszköz, melyet bérleti díjjal tüntetünk fel a www.wedd.hu oldalon. Pótlási díj kerül
Fülöp Duó Buli Band Mulatós zenelista
Fülöp Duó Buli Band Mulatós zenelista A babám fekete romalány A börtön árnyékában áll egy lány A börtön rácsos ablakán A cigányok sátora A házunk tetején zsup fedél van A menyasszony akkor sír A nógrádi
Ónody Helga. Ruhatár. A női elegancia alapjai
Ónody Helga Ruhatár A női elegancia alapjai Egy könyv a ruhákról Már megint? Hát nincs még elég írás ebben az amúgy is teljesen fölösleges, felületes embereknek való témában? Az a rengeteg színes női magazin,
A tanító úr nemcsak a gyerekeket tanította az iskolában, hanem a parasztokat is tanította eredményesebb gazdálkodásra.
Roza szerelmes R oza, ahogy végzett az állatok etetésével, egyre gyakrabban ment a kerítéshez. Leste, várta a postást. Imre, a vőlegénye rendőr volt. Szerettek volna összeházasodni. De az nem volt olyan
Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882
80/ S z ö v e g é r t ő v e r s e n y május osztály. Jó versenyzést kívánunk! Név: Iskola: Elért pontszám:
S z ö v e g é r t ő v e r s e n y 2018. május 3. 1. osztály Név: Iskola: Elért pontszám: 80/ Hasznos tanácsok: 1. 45 percig dolgozhatsz! 2. Ceruzával írj! 3. Figyelj az utasítás pontos végrehajtására!
Gyere velem a vásárba!
Gyere velem a vásárba! Apa Andris fiam, milyen nap van ma? 1. gyerek Vasárnap. Az ám! De milyen vasárnap? 2. gyerek Hát vásárnap! Méghozzá a szomszéd faluban, Reziben! 1. gyerek Mihály-napi vásár! Jaj,
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
A MEGFELEZETT AJÁNDÉK
A MEGFELEZETT AJÁNDÉK Volt egyszer egy királyfi. Ez a királyfi vadászni ment az erdőbe, s úgy belemelegedett a vadászatba, hogy egyszerre ráesteledett, s ment volna haza, de nem találta meg az utat a nagy
Dekorációs termékeink pótlási díja 2018 január 4.-től
Dekorációs termékeink pótlási díja 2018 január 4.-től Tartalma minden általunk kínált dekorációs és rendezvénytechnikai eszköz, melyet bérleti díjjal tüntetünk fel a www.wedd.hu oldalon. Pótlási díj kerül
MULATÓS NÓTÁK, CSÁRDÁSOK, HALLGATÓK: A 46-os sárga villamoson. A faluba nincs több kislány. A horgosi csárda. A lányok a lányok egyveleg
MULATÓS NÓTÁK, CSÁRDÁSOK, HALLGATÓK: A 46-os sárga villamoson A faluba nincs több kislány A horgosi csárda A lányok a lányok egyveleg A rátóti legények A régi mániám A szegedi csikós A szeretőm Dunántúli
A kender termesztése és feldolgozása a múlt század közepéig része volt a falu életének. A paraszti élet egyik legfontosabb munkafolyamata volt.
A kender termesztése és feldolgozása a múlt század közepéig része volt a falu életének. A paraszti élet egyik legfontosabb munkafolyamata volt. A rostos növény termesztése egyszerű és feldolgozása sem
Családfa. Salamon Gáspárné (szül.?)?? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek. Salamon Gáspár?? Blum??? Apa. Anya. Blum Móric
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Blum??? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek Salamon Gáspár?? Salamon Gáspárné (szül.?)?? Apa Blum Móric 1888 1944 Anya Blum Móricné (szül.
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
Az esküvő pontos dátumának kitűzése: Lehetséges időpont:... Pontos dátum:... Döntés: legyen templomi esküvő is? Igen:... Nem:...
ESKÜVŐI FELADATOK LISTÁJA NÉHÁNY HÓNAPPAL AZ ESKÜVŐ ELŐTT: Az esküvő pontos dátumának kitűzése:... Pontos dátum:... Döntés: legyen templomi esküvő is? Igen:... Nem:... Megbeszélni, ki legyen a tanú, és
NÉPRAJZI VERSENY ÜNNEPEK, JELES NAPOK ÉS NÉPSZOKÁSOK. 2018/2019-es tanév 1. forduló. A csapat neve: Az iskola neve: A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN
NÉPRAJZI VERSENY ÜNNEPEK, JELES NAPOK ÉS NÉPSZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2018/2019-es tanév 1. forduló A csapat neve: Az iskola neve: Szeptembertől novemberig tartottak azok az ünnepnapok, amelyek régen
5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.
Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,
Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.
Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi
ESZKÖZIGÉNY. eszközigénye. Tevékenységi helyek 1. Az udvar a. egyik udvarrész a. két csoport számára felszerelt fa mozgásfejlesztő eszközökkel.
ESZKÖZIGÉNY Az óvodai Jelenlegi felszerelés Tevékenységi 1. Az udvar a. egyik udvarrész a. két csoport számára felszerelt fa mozgásfejlesztő eszközökkel. b. másik udvarrész üres, füves. A fa mozgásfejlesztő
Mindennapi élet és mentalitás a Kádár-korban
Történelemtanítás a gyakorlatban Mindennapi élet és mentalitás a Kádár-korban Repárszky Ildikó Saját családi fényképeim alapján néhány elképzelhető téma, illetve az odatartozó képek elemzési szempontjai,
Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és
ZSIGMOND ZSUZSA. Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere
ZSIGMOND ZSUZSA Szövő Népi Iparművész A Népművészet Ifjú Mestere 1971. augusztus 22-én születtem Budapesten. Édesanyám pesti polgári, Édesapám bácskai bunyevác családból származik. 1989-ben tettem érettségi
HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY OLVASÁS- SZÖVEGÉRTÉS
HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY OLVASÁS- SZÖVEGÉRTÉS A versenyző neve: Forduló: II. Osztály: 3. Az iskola kódja: Elért pontszám: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 82p. 2016. január 10. Kedves
Javaslat a. Langó Hagyományőrző Ház. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a Langó Hagyományőrző Ház települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó személy neve: Langó Imre 2. A javaslatot benyújtó személy adatai:
Generációról generációra száll a lovak szeretete Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
Utam a Pest megyei Pilis felé vezetett, amelynek központjához érve, majd onnan alig pár száz métert megtéve festői környezetben találtam magam: innen ered a Tisza vízgyűjtő területéhez tartozó Gerje-patak,
Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,
Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban
Feladatok a meséhez. 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka?
Feladatok a meséhez 1. Miért mondja a szerző, hogy igaz mese volt? Írj véleményt! 2. Válaszolj! Élete során milyen állatokkal került kapcsolatba Hóka? Milyen munkaeszközökkel találkozott? Milyen munkahelyekre
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Beszélgetés a múltról tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Beszélgetés a múltról tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy
Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)
Az ajándéktánc a csángó lakodalmakban
Az ajándéktánc a csángó lakodalmakban Az eredeti gyimesi csángó lakodalom ceremóniája igen sokban eltér a csíki lakodalmaktól" állapítja meg Orbán Balázs monumentális mûvében, A székelyföld leírásában.
BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK
Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,
Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban. Dávid Beáta
BIZTONSÁG ÉS GYERMEKVÁLLALÁS Gondolatok a lelki egészség szerepéről a gyermekvállalásban Dávid Beáta A családdá és szülővé válás egészségügyi vonatkozásai. Műhelykonferencia a Semmelweis Emlékév és a Népesedési
Duna utca. családvers
Terék Anna Duna utca családvers és lehet, én mégiscsak a Duna utcában voltam egész életemben a legboldogabb. öten laktunk két szobában, s apám sosem tudta nyugodtan megcsókolni anyámat, mi néztük őket
A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció
A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési
Jósvafoi Helytörténeti Füzetek 10
Jósvafoi Helytörténeti Füzetek 10 25 Emlékek Jósvafo múltjáról (XI*) - Házasságkötés» lakodalmi szokások (beszélgetés a Gereguly házaspárral; Erzsi Nénivel és Feri Bácsival) 1998. december 4-én - Ferenc
ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:...
Csigadombi Waldorf Óvoda Cím.: 2400 DUNAÚJVÁROS, Garibaldi u. 1. Telefon: 06-20-491-60-37, 06-70-4215277 E-mail: csigadombiwaldorfovi@gmail.com www.dunaujvarosiwaldorf.hu ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP Gyermek
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:
Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és
Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő
Benedek Elek Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a hármas üveghegyen is túl, túlonnan túl Megálljatok csak, nem jól kezdettem Hát: volt egyszer
Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években
A falu lakói A fa lu ban az 1800-as évek vé gé ig szin te csak a né met nem - ze ti sé gû õs la ko sok éltek. Az 1890-es évek vé gé tõl azon ban a bánya nyi tás ha tá sá ra na gyon sok bá nyász ér ke zett,
DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész
DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész Sárváron született. A Képzőművészeti Főiskolán 1926-ban végzett. Mezőkövesden a gimnázium rajztanáraként 1927-től élt, tanított, tevékenykedett festőművészként
Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.
Alig tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett az, amikor Ádám volt az első és egyetlen ember a Földön. Biztosan magányos volt egyedül. Ádám számára ez természetes volt, még soha nem ismert egy másik embert.
CÉGTÖRTÉNET. Rosa és Paul Graf, 1950 körül
A német ROSA GRAF kozmetikumok 1926-ban indultak világhódító útjukra és, azóta is változatlanul kiemelkedő helyet foglalnak el a professzionális szépségiparban. A termékek Paul Graf laboratóriumában születtek
- Hallod-e, feleség! Elmegyek én Moldvába, s ott elvállalok valami kaszálnivalót, hogy egy kicsi pénzt szerezzek.
A három jó tanács (népmese) Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony. S azoknak volt egy kétesztendős forma
MagyarOK B1+ munkalapok 6
1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul
Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete
Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete az anyakönyvi események és egyéb családi események engedélyezéséről, szolgáltatási díjáról, továbbá az anyakönyvvezető
Javaslat a [Boldizsár Lovastanya című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Boldizsár Lovastanya című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette Fridelné Boldizsár Anikó(név).....(aláírás) Cserépfalu,2015 szept...(település,dátum)
A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Szövegértés és szövegalkotás fejlesztése:
Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 7. osztály Résztvevők száma: 14 fő Időpont:
3. nap 2014. 05. 08.
3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép
INGATLAN FOTÓZÁS S Z A L L A S. H U
INGATLAN FOTÓZÁS S Z A L L A S. H U Fontos teendők Szállásadó elérhetősége, pontos cím ellenőrzése Felszerelés áttekintése: állvány nagylátószögű objektív gép töltöttsége elég hely a memória kártyán egyéb