Persona non grata. A gyermekünk helyzete azért is volt nehéz, mert a testvérei deportációs múltjuk dacára, már mind feljutottak az egye-
|
|
- Liliána Csilla Nemes
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Persona non grata Alig múlt el egyik próba, jött a másik. Eléggé megviselt Péter fiunk teológiai felvételije. Teológiai felvételire csak az jelentkezhetett, akinek lelkipásztorának írásbeli ajánlása mellett püspöki ajánlása is volt. Papp László volt a püspök. Kihallgatta gyermekünket, és Péterünk vállalta a szülei hitét. Hitet tett a püspök előtt. Péter készült a felvételi vizsgára. Kolozsváron az utolsó pillanatban közölte vele az egyházkerületi főjegyző, nem mehet a felvételire. Itthon kellett maradnia. Az utolsó pillanatban tudatták vele nemleges válaszát a püspöknek, akit régóta ismertünk. Édesapja Máramarosszigeten volt megbecsült lelkész, édesapámmal kolléga; a családban is megfordultunk. A gyermekünk helyzete azért is volt nehéz, mert a testvérei deportációs múltjuk dacára, már mind feljutottak az egye- 215
2 temre. Már-már feladtam a küzdelmet. Az édesanyja kitartott a hitben. Egy év múlva Péterünk újból felment a teológiára a felvételire. Az előbbi eset ismétlődött meg. A jelentkezők számbavételekor közölte vele a püspökhelyettes: nem mehet a felvételi vizsgára. Vasárnap az ebédnél ült a család. Telefonhívásom érkezett. Pétert másodszor sem engedték felvételizni. Viszem haza a hírt. A család tele várakozással. A falon pirografáit ige: Mindenkor hálaadással tartozunk... (2Thessz 1,3) A táblára mutatok: Ha most azzal a hírrel jövök, Pétert engedték a felvételire, hálálkodunk örömmel imáinkban! De itt azt írja Mindenkor! Akkor is, ha másodszor is elutasították Pétert! Nem ragyogott az arcunk, de ezt is megköszöntük, még ha vérző szívvel is. Végül Csiha Kálmán, akkor a marosvásárhelyi Gecse utcai Református Gyülekezet esperes lelkipásztorának az ajánlólevelével került Péter a teológiára. Ezért áldja meg az Isten Csiha Kálmánt, az Erdélyi Egyházkerület volt püspökét. A teológián nem volt zavartalan néhány teológus helyzete. Ifjú Adorján Kálmán fiókjában meglelték a nyári Lesi tó környéki ifjúsági találkozó felvételeit. Megindultak a kihallgatások, s a kegyelem hajszálán múlott, hogy Horváth Leventét, ifj. Adorján Kálmánt és Kozma Andrást ki nem csapták a teológiáról. Feletteseimtől gyakran kaptam atyai figyelmeztetést: megint működök, sokan járnak hozzánk Romániából s máshonnan is, ennek nem lesz jó vége. Keresendő Maior Raţiu. 216
3 Behívat az esperes: Miért nem ügyelsz magadra? Neked családod van. Nem tudod, meg van írva: legyetek okosak, mint a kígyók, s szelídek, mint a galambok? (Mt 10,l6) Más ige is van a Szentírásban. Évek óta csak ezt idézitek mondom. Különben ezt igyekszem tenni. A kígyó okossága abban van, hogy ügyel a fejére. Ezért testéből körkörös védőbástyát kanyarít, onnan támad s oda húzza vissza a fejét. A kígyó addig kígyó, amíg a feje épen van! Ezt mondom én is neked erősködik az esperes. Az én fejem nem a magam feje, hanem Krisztus a fejem. Úgy ügyelek a saját fejemre, ha Krisztusra, a fejemre ügyelek. Az esperest később leváltották. Én a helyemen maradtam. Nagyváradi Egyházmegye Esperesi Hivatalától Visky Ferencnek. 217
4 Szabadulásom után nem volt tanácsos szóba állni velem. Kerültek is a besúgók. A bethánista-szimpatizáns már nem kaphatott jobb lelkészi állást. Akire ez a név okkal vagy ok nélkül ráragadt, azt többé lemosni nem lehetett. Hónapok múltán egy-két bátrabb mellém szegődött, s a fülembe súgta: Még letartóztatásod előtt kölcsönözted ezt a könyvet. Észrevétlenül belesüllyesztette a táskámba. Már van egy könyvem! A letartóztatás után ugyanis minden könyvemet, iratomat elkobozták, még a bírósági elkobzási határozatot sem várták meg. Később újabb és újabb kölcsönkönyv süllyedt a táskámba. Még a püspök is azért hívatott egyszer, hogy kölcsönkért könyveimet és jegyzeteimet visszaadja. Ezek az otthon nem maradt könyvek lettek új könyvtáram alapja. Nagy tanítás ez számomra: Az a tied, amit másnak adsz. Továbbra is gyakran hívattak. A réti templom irodájában is kihallgatott az inspektor meg egy szekus tiszt. Jelen volt az esperes is. Gyermekeimről faggattak. Még személyes, családi házirendünkben is találtak hibát: miért olvasunk bibliát evés előtt, miért énekelünk. Ezt a reformátusok nem csinálják. Azt kellett volna mondanom: mi közük hozzá? Nem mondtam, csak annyit: a mai reformátusok nem(igen) teszik (ritka a kivétel), de a régiek igen. Ez az igazi hagyomány. Megkérdezték az esperest: ő is így csinálja-e. Nem vállalta, persze. Hiszen nem is volt mit. Ide jutottunk, mindmáig tartóan: a nem igei hagyományt meg kell tartani, az igeit, a biblikust, a reformátorit nem. Újabb szekus kihallgatás. Nem is tudom már, hányadik. Az esperestől levél érkezik iktatószám és aláírás nélkül: Keresendő Maiorul Raţiu a barátok templomával szembeni hivatalban, Moghioroşi szobor mellett. Legyek jó fiú: megjelenek! Pedig egy aláírás nélküli levél semmire se kötelez. A boríték, a stílus esperesi volt. Az esperes még nevét se merte aláírni. Az esti órában engednek haza. Fáradtan, éhesen visz haza Pályiba az utolsó busz. Nagy pelyhekben hull a hó. A család semmit nem tud felőlem. Megérkezünk: a falu végéről vonszolom magam hazafelé. Otthon nagy az öröm. Másnap korán megint jelentkeznem kell a szanatóriumban. Nem is ok nélkül nevezem 218
5 A Románia Szocialista Köztársaságban levő Református Egyház Nyugdíj- és Segélypénztárának nyugdíjvégzése. 219
6 Királyhágómellék igazgatótanácsa a nagyváradi esperesi hivatalnak. 220
7 így. Papp Anti mondta a szekusokról a szekusoknak is: Maguknak mi sokat köszönhetünk. Maguk jobban meg hamarabb megtanítják az embereket imádkozni, mint a papok. Mielőtt a kihallgatásra jelentkeztem volna, kihallgatásra jelentkeztem a templomban: a váradi szekuritátéval szemben a Barátok templomában, amely valamikor a ferences rendhez tartozott. A református lelkipásztor nem szégyellte igénybe venni az imazsámolyokat. Megint Assisi Ferenc druszám és barátom oldalfülkéjéhez igyekeztem. Ott mindig volt hely, soha nem találtam ott senkit. Letérdeltem. Mondtam is neki: még csak bocsánatot sem kell kérnem tőled, Ferenc testvérem, mert te tudod a legjobban, térdeim nem előtted hajlanak meg, imám nem neked szól, hanem egyedül annak, aki előtt térdeid meghajoltak, s akinek nevét mint egyetlen nevet gyakran ismételgettél: Istenem, mindenem, Istenem, mindenem...! Ferenc érezhetően örült a gyakori találkozásunknak. Elmondtam Istennek szorongásaimat, félelmemet (nem vagyok hősi alkat), s kértem: ne engedje, hogy gyáva és nevének megtagadója legyek. Meghallgatott. Akkor este hazafele araszolóban, a bevásárló s italmérő (magyarán kocsma) előtt az árokban hason fekvő ember alakja feketéllett ki a hótakaró alól. A hó meg egyre hullott. Felismertem: Tokai Jóska volt, amolyan mindenes a néptanácsnál. Főleg ő hordta az innivalókat a falu vezetőinek. Az első gondolatom: mihamarabb érjek haza. Nem voltam már messze, csak az iskola volt még a parókiáig. De a belső hang nem engedett: ha itt fagy meg, vérét a kezedből kérem meg. Lehajoltam, költögetni próbáltam. Nagy nehezen a vállamra húztam a karját. Sáros ruhája ruhámhoz simult, alkoholgőzös illata az arcomat cirógatta. Nagy nehezen vonszolom magam után. Szemben a kollektív irodája, a néptanács. Jóska szegény az árokban őrizte mint éjjeli telefonszolgálatos a nép vagyonát és a kommunista államhatalom biztonságát. Amíg a latyakos úton cipeltem, Jóska ilyeneket mormog: Tiszteletes úr, nincsenek jó emberek Pályiban. Megnyugtatom: Én sem tartozom a jó emberek kategóriájába. Jóska, ma- 221
8 ga csak azért került a hátamra, mert az Úr Jézus rám parancsolt: nehogy az árokban hagyd ezt az embert... Egy felvágott nyelvű asszony, egyedül hazafelé tartva, szemrehányást is tett a papjának: Mit csinál, tiszteletes úr? Hagyja ott a részeg dögöt, nézze, már maga is csupa sár! Ő is ember, Mari! - feleltem. Krisztus talán ott hagyta volna? Mari továbbállt. Megvolt a véleménye mindkettőnkről. Így érkeztem haza: fáradtan, mégis valami belső nyugalommal. Másnap korán reggel megint barátomnak, a Poverello di Diónak, Isten szegénykéjének templomi kihallgatásáról jelentkeztem a másikra. Na, hogy érkezett haza? kérdi a tiszt. (Mintha nem tudta volna.) Elmondom neki, ami a kocsma előtt történt: hol őrizte az állam biztonságát Tokai Jóska. Meg még, nem kevés malíciával a milíciának: Önök azokat üldözik, akik védik a társadalom rendjét, s nem fordítva. Látja: itt van ez a Tokai Jóska, nem rossz fiú. Saját bevallása szerint áldozata azoknak, akiknek hordja a pálinkát, ugyanis itallal fizetnek a szállításért. Református. Ha ez a Jóska egyszer megtérne, templomjáró, bibliaolvasó, imádkozó, józan ember lenne, attól kezdve a közvélemény, a maguk, sőt a püspöki hivatal (s egyebek) szemében is megszűnne reformátusnak lenni, és attól kezdve már az egyház generális direktorának szemében is csak szektás, CE-s bethánista lenne. Ezért kell nekünk a szekuritátét meg a börtönöket járni! Írja már a nyilatkozatot jött a válasz, diktálom! Egy reggel a falu végén egy másik József hajtja a csordát. Szóbaállok vele. Tudom, a fia börtönben van. Előkerül ez is a beszélgetésben. Tudja idézi nekem a nótaszöveget Jóska, minden jó (!) családban kell egy rossznak lenni! Tudja, Jóska, ez a nóta akkor lenne igaz, ha valahogy így szólna: minden rossz családban kell egy jónak lenni! Csak egy jó van, amint meg van írva: senki sem jó, csak egy, az Isten! (Mt 19,17) 222
9 Úri József mennyit ért belőle, nem tudom. Ha eljön a harmadik nap, vagy az 50-ik vagy a kegyelem napja, mindent meg fogunk érteni én is, József is. Most csak homályosan látunk elején újabb események. A nyugdíjkorhatár elérése után a további szolgálatot kérvényezni kellett. Kérvényezem, de a püspök nem engedélyezi nekem. Sőt! Fegyelmit indítanak. Fővád: hitvallás-ellenes. Sehol semmi tárgyalás, kihallgatás, védekezési lehetőség. Tipikus szekus módszer a püspöki hivatalban. A vád szövegét megkapom. Még az áll benne: hatóság iránti engedetlenség, azaz nem küldöm a feljelentéseket a külföldiekről, nem azt teszem, amit az esperes, a püspök sugdos április elsejével át kell adnom a lelkészi hivatalt. Kényszernyugdíj. Felmegyek a püspökségi hivatalba. Kérem a hivatalos jegyzőkönyv másolatát. Senki nem tud semmiről. A püspök nem vállalja: a szöveget nem ő fogalmazta, a püspökhelyettes vonogatja a vállát, senki nem akar tudni semmiről. Még a saját véleményeteket sem vállaljátok! mondom keserűen. A rendszerváltás után írásban kértem a határozat szövegét. Kik voltunk jelen, mi hangzott el, ki indítványozta, erről egy kukk sincs benne. A leirat megjegyzi: a hivatalos jegyzőkönyvi határozatot senki sem írta alá. Akkor miért jogerős? Ja, tudom: jogerős, mert jogellenes. A gyülekezeti kurátor, a presbitérium aláírást gyűjt. Sokan aláírják. Beviszik a püspöki irodába. Nem történik semmi. Még csak nem is iktatják. A népegyházban a népi demokráciában éppen a népnek nincs szava. A kerületi, formailag is jogtalan határozat nem elég. Reánk küldik a szekuritátét. Házkutatás, újabb meghurcolás, fenyegetés. Egy reggel az asztalnál ül a család. Öt magabiztos, gyakorlott nyomozó lép be civilben. Bemutatják az ügyészségi házkutatási engedélyt és a főnököt, aki egy bukaresti ezredes. Hol van az eddigi főnök, Raţiu? (Utolsó kihallgatásom után néhány héttel olvastam a Fáklya című politikai napilapban: Ma du. a városi ravatalozóból temetik M. Raţiu ezredest az ortodox egyház szertartása szerint. Béke poraira. Valaki azt mondta: a menny a meglepetések hazája. Ki tudja, mi vár 223
10 Tisztelt Püspöki hivatal (kézirat) 224
11 225
12 1959/ A NEMZETI MEGMENTÉSI FRONTNAK, NAGYVÁRAD. Alulírott Visky Ferenc-Béla, nyugdíjazott református lelkész, lakik: Biharpüspöki, Molidului utca 53 sz. alatt, személyazonossági igazolványa száma AE , kiállította a Nagyváradi Városi 226
13 ránk? Utolsó találkozásunkkor megöleltem, melegen megrázta a kezem.) Leültetjük őket, folytatjuk a reggelizést. Csodálkoznak, szinte zavarban vannak. A hírük félelmetes. Étvágyunk a reggelitől nem ment el. Megmagyaráztam, miért. Ezredes úr, mi nem tudtuk: önök lesznek a vendégeink, de Isten tudta. Ma reggel a 23. zsoltár került sorra: Az Úr az én pásztorom... Szó van benne kies legelőről, csendes vizekről, megvidámított szívről. Sőt: asztalterítésről is, amit a Pásztor, a mi Pásztorunk magának tart fenn: Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt..., csordultig van a poharam..., még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te vessződ és botod vigasztalnak engem... Látják, ezért nem ment el az étvágyunk. Az Isten terítette az asztalt. Nem mindig azt eteti veled, ami kellemes, ízes, de mindig azt, ami hasznos. Ez a mi titkunk. Le is írtam ezeket a gondolatokat, olyan fontosak voltak számomra. Az ezredes elkérte ezt a füzetet. A fiúk munkához láttak. A mellékelt jegyzőkönyv szerint csaknem 300 könyvet, füzetet, gépelt tanulmányt, levelet szedtek össze. Nekem az ezredes mellett kellett maradnom. Marika néhány könyvet észrevétlenül visszalopott. A könyveket saját kofferjeinkbe rakták bele, úgy szállították el. Engem is könyvnek számítottak, vittek. Rendőrség aug. 7-én, kérem, szíveskedjenek elrendelni az illetékes szerveknél ügyem kivizsgálását, amelyet a következőképpen indoklok: október 23-án a Temesvári Katonai Törvényszék az 1553 sz. ítélettel 22 évi börtönbüntetésre és a személyes vagyonom teljes elkobzására ítélt (Uisz. 349/1958) hitbeli-vallási okokból, államellenes szervezkedés vádjával május 19-én egy újabb házkutatás alkalmával sok vallásos könyvet és kéziratot koboztak el, melyekről jegyzőkönyv készült május 10-én ismételten házkutatást végeztek a lakásomban, és elkoboztak különböző könyvet és vallásos hangfelvételeket, jegyzőkönyvben rögzítve. Jelen kérvénnyel a fent említett alkalmakkor jogtalanul elkobzott javaim visszaszolgáltatását kérem. Bízva ügyem kedvező megoldásában, előre köszönöm, és könyörgök az. Igazság Istenéhez, hogy áldja meg Önöket. Kelt Nagyváradon, február 10-én. Mélységes tisztelettel: Visky Ferenc-Béla, nyugd. ref. lelkész (aláírás). 227
14 A saját pályájukon hallgattak ki. Maga az ezredes. A rácsos ablak mellé ültetett, ő maga emelvényen: ő fenn, én lenn. Szemben velünk, ebben a barátságtalan helyzetben a Barátok temploma barátságosan jelzi az órát... Megint a régi szöveg: Csak a templomban lehet összegyűlni, maguk meg magánházaknál is találkoznak. Honnan ez a nagy templompártoló buzgalmuk? Egyszerű: a templomban jelen vannak a besúgók, a rejtett lehallgatók: a poloskák. Az ember a templom jegyzem meg. Maga az épület is templom, de nem azonos az élő templommal, ami az ember. A templom nem(csak) a falak, a padok, a szószék; maga ROMÁNIA ÜGYÉSZSÉGE, NAGYVÁRADI KATONAI ÜGYÉSZSÉG, No. 89/C/ máj. 14. VISKY FERENC BÉLÁNAK, Molidului ti. 53 sz, NAGYVÁRAD. Az Ön által a Nemzeti Megmentési Fronthoz intézett panaszt illetően közöljük, hogy amint az a Bihar megyei Tájékoztatási Osztály máj. 2-i sz. átiratából kitűnik, a volt állambiztonsági hivatal szervei által elkobzott javakat nem áll módunkban visszaszolgáltatni, mivel megsemmisültek. Visszaszolgáltatjuk Önnek a jegyzőkönyvet, amelyei az Ön lakhelyén végzett házkutatás alkalmával írtak. KATONAI FŐÜGYÉSZ HELYETTES igazságügyi alezredes (Aláírás) Ignat Teodor 228
15 a gyülekezet, az ember maga a Szentlélek temploma. Az élő templom megy a kézzel csinált templomba. Kihallgatóm hol ír valamit, hol felnéz (vagyis inkább lenéz) rám. Érti vagy nem? Nem az én dolgom. Nem durva, nem rosszakaratú, nem is vitatkozik. Lassan ír. Nekimerészkedek, s megszólalok: Sajnálom önt. Ön fenn ül, én lenn. Nem cserélném fel a székünket... Amikor Dantont, a guillotine beindítóját a francia forradalom idején kivégezni vitték, a szállító szekerén azt mondta kísérőjének: Könnyebb a guillotine alá menni, mint másokat oda küldeni! Az ezredes nem állít le. Hallgat. Vége a kihallgatásnak. Valami egészen nem várt következik. A parókia előtt hatalmas, amerikai zászlós kocsi áll meg. Két férfi keres. A bukaresti amerikai követség titkára. Románul folyik a szó. Először méltatlankodom: Besúgóim mindent jelentenek, holnap már megint a szekuritátén vagyok! Megnyugtattak: Mi csak nyíltan jöhettünk, követségi kocsival, különben kémkedésnek minősül a kapcsolatunk! Elmondják: hivatalos kiküldetésben vannak, mondjak el mindent, ami velünk történt a múltban és jelenben. A titkár mindent feljegyzett. Megadtam magam, és elmondtam mindent, ami évtizedeken át történt: a börtönt, családom öt évi deportálását, a házkutatásokat, a felfüggesztésemet. A végén elővettem a Szentírást, s akkor derült ki: az amerikai titkár hívő ember. Felesége Walter Trobisch-nak a leánya, aki ifjúsági misszióban dolgozik, s néhány könyve: Szerettem egy lányt; Kettesben címűek magyarul is megjelentek. Együtt imádkoztunk, s így mentek el. Vártam a találkozás következményét. De erre a találkozásra soha nem kérdeztek rá! Később derült fény a látogatás hátterére is. Bütösi János, akivel együtt jártunk a debreceni teológián, és aki Amerikába került, s ott a Kálvin Egyházkerületnek többször is megválasztott püspöke volt, többször találkozott Reagan külügyminiszterével, Schultz-cal. Másrészről a találkozásunkra a Bukarestből egy évi börtönbüntetés után Portlandba kitelepedett Vasile 229
16 Răscol és családja adta meg a magyarázatot, velük hitben is elmélyült kapcsolatunk volt. Egy román asszony az akkori amerikai elnök lakásán talán mint bejárónő, takarítónő gyakran megfordult. Vele az elnök otthonában elmondatták családunk viharos életútját. Az elnök levelet küldött címemre, de soha nem kaphattam meg, mások kezébe került. Így már nem lehetett suttyomban elbánni velünk. Az újabb bírósági tárgyalás elmaradt. A könyvekkel elvitt bőröndöket is visszakaptam üresen. Értékes, nagyrészt német nyelvű teológiai könyveimből semmit. Az egyházi felfüggesztés azonban visszafordíthatatlan maradt. Papp László püspök sem tekintette tréfának az íróasztalán felhalmozódott sok külföldi tiltakozó levelet. Behívatott, barátságosan beszélt. Valamikor Dr. Kecskeméthy István, az erdélyi CE Szövetség megalapítója, teológiai professzor hallgatója volt. De hát más a hallgató és más a követő.
Hatalmi útbaigazítás
Hatalmi útbaigazítás Szabadságunkhoz szorosan hozzátartozott a letartóztató hatóságnál való jelentkezés. A margittai szekuritátén újból kezdődött a fenyegetés: lesz gondunk magukra (most már magáztak),
Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon
Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon 2014. 09. 01. A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda
JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.
2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem
32 késszúrással ölték meg Brenner János atyát Ötven esztendeje gyilkolták meg a papi hivatás vértanúját
OSSERVATORIO LETTERARIO *** Ferrara e l'altrove *** Magyar nyelvű online melléklet - Supplemento online in lingua ungherese http://www.osservatorioletterario.net - http://xoomer.virgilio.it/bellelettere/
Paks, Lukács Vilmos
Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése
Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése
Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése 2013. 10. 15. Közel 270 lelkipásztor részvételével kezdődtek el az Erdélyi Református Lelkészértekezlet
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
Lelkészbeiktatás Piskitelepen
Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám
IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:
Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.
Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,
A fölkelő nap legendája
Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival
Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
Mindszenty bíborossal
K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu
II. János Pál vetélkedő
II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó
Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó 2014. 06. 30. A Magyar Református Egyház minden hatodik évben szervez világtalálkozót. Az 5 évvel ezelőtt megalakult egységes Magyar Református
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL
AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2015. Május "Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. ApCsel 2, 17. ÁLDOTT PÜNKÖSDI ÜNNEPEKET
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE
Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében
Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.
Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.
H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA
Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _
Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL
2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;
garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára
Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy
A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon. CE csendesnap Kolozsvár, április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke
A CE misszió helyzete a nagyvilágban és itthon CE csendesnap Kolozsvár, 2016. április 2 Adorján Kálmán lp., a CEVSz elnöke A Libanoni CE a CEVSz-ben Raffi Messerlian lelkész a CEVSz választmányi tagja.
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
IGE. rovat. Lelki percek
A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja I. évfolyam, 1. szám Nyíradony, 2011. október Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata Ha azt mondod egy embernek: milyen nagyszerű
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született
Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12
2004/2 Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 Szivárványívemet helyezem a felhõkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 A Gyülekezeti hétvégérõl 2.
A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére
A gyűrű kora A jobb keze gyűrűsujján lévő karikagyűrűt nézegette. A házassági évfordulójuk közeledett. Hányadik is? Ki kell számolnia. Ha 52-ben házasodtak és most 2011-et írunk, akkor ez az 59. Nem kerek
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek
A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.
A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony
Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE. 2013. év III. szám I. KÖZLEMÉNYEK
A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE I. KÖZLEMÉNYEK 2013. év III. szám 700/2013 Krisztus feltámadt! Krisztusban Szeretett Testvéreim! Húsvét éjszakáján, mielőtt elindulnánk a föltámadási körmenetre, a gyertyalángok
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú
A Biblia gyermekeknek bemutatja A tékozló fiú Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.
Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,
Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
Önmeghaladás, életcélok, jóllét
PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,
A CSALÁD. Következzen tehát a család:
A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET
Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT
Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok
2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,
- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?
MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
2016. február INTERJÚ
INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
Pálosi László polgármester
A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. április 30-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016
László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT
NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele
2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium
Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?
Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.
Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!
Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei
Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János
Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János