Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
|
|
- Ottó Pásztor
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató Hatályba lépés napja: Preambulum 1.1 Jelen adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató (a továbbiakban: Tájékoztató ) célja, hogy rögzítse a Momentum Mozgalom (a továbbiakban: Adatkezelő ) által alkalmazott, továbbá magára nézve kötelezőnek elismert adatvédelmi és adatkezelési szabályokat. 1.2 A Momentum Mozgalom kiemelt figyelmet fordít arra, hogy adatkezelése során az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvénynek (a továbbiakban: Infotv. ), az egyéb jogszabályoknak, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság ) tevékenysége során kialakult adatvédelmi gyakorlatnak megfelelően, valamint az adatvédelemhez kapcsolódó fontosabb nemzetközi ajánlásokat is figyelembe véve járjon el. 1.3 A Tájékozató szabályai valamennyi olyan adatkezelésre érvényesek, illetve alkalmazandók, amely során Adatkezelő a személyes adatok felvétele során internetes hivatkozással vagy egyéb módon hivatkozik a Tájékoztatóra. A Tájékoztató fenti dátummal hatályos formájában elérhető a honlapon. 2. Az Adatkezelő A Momentum Mozgalom, mint Adatkezelő elérhetőségei: Székhelye: 1077 Budapest, Rózsa utca 22. Postacím: 1365 Budapest, Pf. 684 Nyilvántartási szám: Nyilvántartó bíróság: Fővárosi Törvényszék hello@momentummozgalom.hu Honlap: 3. Az adatkezelés jogalapja, a kezelt adatok forrása 3.1 A személyes adatok kezelése az Infotv. 5. (1) a) pontjának megfelelően minden esetben az érintett önkéntes hozzájárulásán alapul. Adatkezelő az általa kezelt adatokat közvetlenül az érintett személytől veszi fel. Adatkezelő jogosult továbbá a bárki által elérhető, nyilvánosságra hozott személyes adatok kezelésére. 3.2 Adatkezelő az általa kezelt személyes adatokat nem ellenőrzi, azok valódiságáért kizárólag a személyes adatairól nyilatkozó érintett személy felel. 1
2 4. A kezelt személyes adatok köre, az adatkezelés célja, terjedelme és időtartama 4.1 A Momentum Mozgalom tevékenységével összefüggésben jogosult az érintett személy által közvetlenül megadott adatok, továbbá online felületeinek használatával kapcsolatos adatok, illetve a bárki által elérhető, nyilvánosságra hozott adatok kezelésére. 4.2 A fentiekben felsorolt személyes adatok Adatkezelő általi kezelése a különböző célokhoz kapcsolódóan eltérő lehet. Az adatkezelés minden esetben az Infotv. 4. (2) bekezdésével összhangban, a cél megvalósulásához elengedhetetlen mértékben, a cél elérésére alkalmas módon történik. A személyes adatok kizárólag az érintett hozzájárulása alapján, célhoz kötötten kerülnek felhasználásra. 4.3 A Momentum Mozgalom az érintett személy által megadott adatokat a következő célok érdekében és ideig használhatja fel: a) Tagfelvételi eljárás lebonyolítása, így az eljárás megszervezése, a jelentkezések elbírálása, kockázatok mérlegelése, háttérellenőrzés végzése, az eljárás eredményének jelentkezővel való közlése és a jelentkezővel való kapcsolattartás. A tagfelvételi eljárás célja a Momentum Mozgalom tagjai közé való felvétel, vagy annak elutasítása. Adatkezelő a jelentkező személyes adatait az adott jelentkező tagfelvételi eljárásának lezárulásáig kezeli. b) Önkéntesi felvételi eljárás lebonyolítása, így az eljárás megszervezése, a jelentkezések elbírálása, kockázatok mérlegelése, háttérellenőrzés végzése, az eljárás eredményének jelentkezővel való közlése és a jelentkezővel való kapcsolattartás. Az önkéntesi felvételi eljárás célja a Momentum Mozgalom önkéntesei közé való felvétel, vagy annak elutasítása. Adatkezelő az önkéntes jelentkező személyes adatait az adott jelentkező önkéntesi tagfelvételi eljárásának lezárulásáig kezeli. c) Adatkezelő online felületeinek érintett személy általi használatának megismerésére annak érdekében, hogy információkat gyűjthessen a látogatók felhasználói magatartásáról és ellenőrizze a felületek működését, illetve megakadályozza a visszaéléseket. Az adatok kezelése az online felületek működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig tart. d) Hírlevelek küldése. Az adatok kezelése addig tart, amíg az érintett a személyes adatainak törlését nem kéri. A Momentum hírlevelei az azokban található leiratkozás linken keresztül mondhatók le, illetve útján a hello@momentummozgalom.hu címre küldött kérelem, továbbá az Momentum Mozgalom levelezési címére küldött ajánlott vagy tértivevényes-ajánlott postai levélben, a 8.1 pontban a tájékoztatási kérelemre vonatkozóan meghatározott módon. e) Támogatók nyilvántartása. Az adatok kezelése addig tart, amíg az érintett a személyes adatainak törlését nem kéri. 4.4 Adatkezelő online felületei működése során automatikusan, technikailag rögzítésre kerülő adatok a generálódásuktól számítva azok működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig kerülnek tárolásra. Adatkezelő biztosítja, hogy ezen automatikusan rögzített adatok egyéb személyes felhasználói adatokkal a törvény által kötelezővé tett esetek kivételével össze nem kapcsolhatók. Az érintett által megadott adatokon túl Adatkezelő az online felületein működő szoftver segítségével adatokat gyűjthet arról, hogy miként használja azokat. 4.5 Minden olyan esetben, ha Adatkezelő az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni az érintett személyes adatait, erről az érintettet előzetesen tájékoztatja és ehhez 2
3 előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerezi, továbbá lehetőséget biztosít számára, hogy az ilyen, eredeti céltól eltérő felhasználást megtiltsa. 5. Cookie-k és egyéb helyi tárolási technológiák, adatgyűjtők 5.1 A cookie-k számítógépen, mobiltelefonon vagy egyéb digitális eszközön adatokat tároló kisméretű fájlok, amelyek lehetővé teszik az őket az eszközön elhelyező személy számára az érintett felismerését a különféle online felületeken. A cookie-k számos hasznos célt szolgálhatnak, így többek között lehetővé teszik annak megállapítását, hogy az online felületeket látogató érintettek tevékenysége alapján a felületek mely részei a legnépszerűbbek, ugyanis a segítségükkel látható, hogy azok mely oldalakhoz és funkciókhoz férnek hozzá és mennyi időt töltenek az egyes felületeken. 5.2 Fontos, hogy az érintettnek lehetősége van törölni saját eszközéről a cookie-kat, valamint általában beállíthatja a böngészőt az összes cookie elfogadására vagy elutasítására. Általában a böngészők súgó -ja eligazítást ad, hogy hogyan lehet a böngészőben a cookie-kra vonatkozó szabályokat beállítani. Bizonyos online funkciók működéséhez viszont szükségesek a cookie-k, ezért ezek letiltása befolyásolhatja az online felületek, vagy azok egyes részeinek használatát és a felhasználói érlményt. 5.3 Adatkezelő online felületeken megjelenő cookie-k tárolásához történő hozzájárulással, illetve Adatkezelő online felületeihez való hozzáféréssel, azok használatával az érintett személy hozzájárul az egyéb helyi tárolási technológiák, adatgyűjtők és egyéb adatok 5.4 pontban leírt módon történő tárolásához és gyűjtéséhez az eszközein. Az Adatkezelő az online felületei működésének ellenőrzése és a visszaélések megakadályozása, valamint a felhasználói élmény javítása érdekében rögzíti a látogatói adatokat. 5.4 Adatkezelő online felületei a Google, Inc. (1600 Amphitheatre Parkway Mountain View CA 94043; a továbbiakban: Google ) által nyújtott Google Analitika (a továbbiakban: Google Analytics ), a Hotjar Ltd. (Level 2 St. Julians Business Centre, 3, Elia Zammit Street, St. Julians STJ 1000, Malta; a továbbiakban: Hotjar ) és a Facebook Ireland Ltd. (4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland; a továbbiakban: Facebook ) által nyújtott webanalitikai szolgáltatásokat (Google, Hotjar és Facebook szolgáltatásai a továbbiakban együtt: Webanalitikai Szolgáltatások ) használja. A Webanalitikai Szolgáltatások is cookie-kat használnak, melyek célja, hogy segítse az online felületek használatának elemzését. Az érintett az online felületek használatával, azokhoz történő hozzáféréssel kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy cookie-k által létrehozott, az online felület használatára vonatkozó információkat a Google Analytics a Google amerikai egyesült államokbeli szervereire továbbítja, és ott tárolja. A Hotjar és a Facebook által kezelt cookie-k az Európai Unión belüli szervereinken kerül tárolásra. A Weboldal használatával a Felhasználó hozzájárul adatainak gyűjtéséhez és elemzéséhez a fentiekben meghatározott módon és célokra. A Google, a Hotjar és a Facebook ezeket az információkat az online felületek érintett személy által történő használatának értékelésére, elemzésére, az online felületeken végrehajtott tevékenységekről szóló riportoknak az összeállítására, valamint az azokon végzett tevékenységekkel és internethasználattal kapcsolatos egyéb szolgáltatások nyújtására használja. 6. Az adatokhoz hozzáférő személyek köre, az adatfeldolgozók 6.1 A személyes adatok kezelésére kizárólag Adatkezelő erre felhatalmazott megbízottjai és munkatársai jogosultak. Az adatkezelésre jogosult személyek a megadott személyes adatokat megismerhetik, rendszerezhetik, továbbá következtetéseket vonhatnak le belőlük. 3
4 6.2 Bizonyos esetekben az érintett személy a Google által nyújtott Google Űrlapok elnevezésű szolgáltatás online felületén keresztül adja meg személyes adatait. Ez esetben a Google adatfeldolgozónak minősül. Ilyen esetekben a Google adatkezeléssel összefüggő adatfeldolgozói tevékenysége a technikai háttér szolgáltatása. A Google Adatvédelmi Irányelvek című dokumentuma a következő linken érhető el: a címe pedig: 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, Amerikai Egyesült Államok; további információ pedig itt érhető el: 7. Adatbiztonsági intézkedések, adattovábbítás 7.1 Adatkezelő a lehető legteljesebb mértékben törekszik az általa kezelt adatok biztonságának megőrzésére, ennek keretében megteszi mindazon ésszerű fizikai, technikai, szervezési intézkedéseket, illetve kialakítja azon eljárási szabályokat, melyek biztosítják a felvett, tárolt személyes adatok megfelelő védettségét, illetve megakadályozzák azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását, továbbítását, nyilvánosságra hozatalát. 7.2 Adatkezelő köteles minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely adat továbbítására jogszabály vagy jogerős hatósági döntés kötelezi. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt Adatkezelő nem tehető felelőssé. 8. Az érintett személy személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogai 8.1 Az Infotv. rendelkezései alapján az érintett személy tájékoztatást kérhet Adatkezelő által kezelt személyes adataira, azok forrására, az adatkezelés céljára, jogalapjára, időtartamára, az esetleges adatfeldolgozók nevére és címére, az adatkezeléssel összefüggő tevékenységekre vonatkozóan, valamint a személyes adatoknak továbbítása esetén arra, hogy kik és milyen célból kapták vagy kapják meg az érintett személy adatait. A tájékoztatás kérhető útján a hello@momentummozgalom.hu címen és Adatkezelő levelezési címére küldött ajánlott vagy tértivevényes-ajánlott postai levélben. A levélben küldött tájékoztatás kérést az Adatkezelő akkor tekinti a jogosulttól származónak, ha a megküldött kérelem alapján az érintett egyértelműen beazonosítható. ben küldött tájékoztatáskérést Adatkezelő csak akkor tekinti a jogosulttól származónak, ha azt az érintett személy az általa megadott és így Adatkezelő által kezelt címéről küldik. Adatkezelő az adatkezelési tájékoztatási kérelem esetén annak megérkezésétől számítva a lehető leghamarabb, de legfeljebb 25 napon belül írásban ad tájékoztatást. 8.2 Az érintett személy személyes adataihoz fűződő joga olyan alapjog, amelynek az adatkezelés egésze során érvényesülnie kell. Ennek megfelelően az Infotv. alapján az ott meghatározott feltételeknek megfelelően az érintett személy jogosult személyes adatai helyesbítését, törlését vagy zárolását kérni Adatkezelőtől, illetve a személyes adatai kezelése ellen tiltakozhat az előző pontban a tájékoztatási kérelemre vonatkozóan meghatározott módokon. Személyes adat törlésére vagy módosítására irányuló igény teljesítését követően a korábbi módosított, vagy törölt adatok már nem állíthatók helyre. 8.3 A személyes adatot törölni kell, amennyiben a) azoknak kezelése jogellenes; 4
5 b) ha az érintett a személyes adatainak törlését kéri; azok hiányosak vagy tévesek, és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható; c) az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának határideje lejárt; d) a törlést bíróság vagy a Hatóság elrendelte. 8.4 Törlés helyett Adatkezelő zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta. 8.5 Az érintett tájékoztatását Adatkezelő csak az Infotv. 9. (1) bekezdésében, valamint a ban meghatározott esetekben tagadhatja meg. A tájékoztatás megtagadása esetén Adatkezelő írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására az Infotv. mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén Adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről. 9. Az érintett személy jogérvényesítési lehetőségei 9.1 Adatkezelő az érintett személy személyes adatait a mindenkori jogszabályoknak megfelelően kezeli. Amennyiben az adatkezeléssel kapcsolatban az érintett személynek bármilyen kérdése, aggálya vagy kifogása merülne fel, lehetősége van ezt a hello@momentummozgalom.hu címre, vagy postai úton a fenti 8.1 pontban foglaltak szerint küldött üzeneten keresztül Adatkezelőnek jelezni. 9.2 Bárkinek, így az érintettnek is lehetősége van Hatóságnál (postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.; székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c; Telefon: +36 (1) ; Fax: +36 (1) ; ugyfelszolgalat@naih.hu, honlap: tett bejelentéssel a Hatóság vizsgálatát kezdeményezni arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye áll fenn. 9.3 Az érintett személy személyhez fűződő jogainak érvényesítése érdekében a bírósághoz fordulás joga is biztosított. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Az érintett személy választása szerint dönthet úgy, hogy a pert a lakóhelye vagy a tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt indítja meg. NAIH NAIH NAIH NAIH
AZ ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBAN EGYESÜLET ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓJA 1. Bevezetés
AZ ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBAN EGYESÜLET ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓJA 1. Bevezetés Jelen adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató (a továbbiakban: Tájékoztató ) célja, hogy rögzítse az Állampolgárok a Centrumban
A MOMENTUM MOZGALOM ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
A MOMENTUM MOZGALOM ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA Hatályba lépés napja: 2017. május 25. Legutolsó frissítés: 2019. augusztus 2. 1. Bevezetés Jelen adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató (a
Adatvédelmi nyilatkozat
Adatvédelmi nyilatkozat 1. Az adatkezelő megnevezése Név: Dudás Zoltánné EV. Székhely és levelezési cím: 5931. Nagyszénás, Fenyő köz 9. Nyilvántartási szám: 50215601 Bejegyző hatóság megnevezése: Orosházi
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat 1. A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse az SMB Management Kft. (székhely: 5000 Szolnok, Hild Viktor utca 5., fióktelep: 1096 Budapest, Sobieski
Adatvédelmi Tájékoztató
Verzió: 1.0.0 Adatvédelmi Tájékoztató Hatályos: 2018. március 20. Az ID&Trust Kft (székhely: 1117 Budapest, Infopark, Gábor Dénes utca 2/D. 1. em; cégjegyzékszám: 01-09-710179; telefon: +36-1-307-8035;
Internetes kapcsolatfelvételre vonatkozó adatkezelési tájékoztató
re vonatkozó adatkezelési tájékoztató Az., mint a www.mhm.cz/hu domain név alatt elérhető weboldal (a továbbiakban: weboldal ) üzemeltetője (a továbbiakban: adatkezelő ) ezúton teszi közzé a weboldal és
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT Tartalom 1. A nyilatkozat célja... 2 2. Adatkezelő megnevezése... 2 3. A kezelt személyes adatok köre:... 2 4. Az adatkezelés jogalapja, módja és célja... 2 5. Az adatkezelés időtartama...
Adatkezelési Szabályzat
Adatkezelési Szabályzat 1. Adatkezelő megnevezése : Adatkezelő megnevezése: KOMO - SKY Kft. Adatkezelő cégjegyzékszáma:13-09-091653 Adatkezelő székhelye: 2317 Szigetcsép, Szabadság u.7 Adatkezelő képviselője:
Adatkezelési tájékoztató. a Hivatal hangfelvétel készítésének az alkalmazásáról a telefonos ügyfélszolgálat során
BUDAPEST FŐVÁROS I. KERÜLET BUDAVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán Gellérthegy JEGYZŐ Adatkezelési tájékoztató a Hivatal hangfelvétel készítésének az alkalmazásáról a telefonos
5. Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogai Az érintett a Hivatalnál kezdeményezheti:
Adatkezelési tájékoztató a szakmai rendezvényekről, kulturális eseményekről tájékoztató hírlevelek, elektronikus hirdetések kiküldése során végzett adatkezelésről Az Országgyűlés Hivatala (a továbbiakban:
Fogyás.info ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Fogyás.info ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT BEVEZETÉS A fogyás.info weboldal üzemeltetője a Liberatus Bt. (a továbbiakban: Adatkezelő). Az Adatkezelő a tevékenysége során fokozottan ügyel a személyes
ADATVÉDELEM 1. Az adatkezelő megnevezése: 2. A kezelt személyes adatok köre:
ADATVÉDELEM A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság (BMFKB), tiszteletben tartja az internetes oldalt felkereső személyek személyes
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT 1. A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a Név: Pákh Tamás egyéni vállalkozó Székhely és levelezési cím: 4090 Polgár, Csokonai utca 43. Telefonszáma: +36 (20)
NAIH-71997/ hírlevél küldés, direkt marketing, Az adatkezelő adatai, elérhetősége:
1.1. Az adatkezelő az S-Process Kft. (székhely: 5700 Gyula, Erdélyi Sándor u. 12/A.; cégjegyzékszám: Cg. 04-09-012972; statisztikai számjel: 24806680-7022- 113-04; adószám: 24806680-1-04) (a továbbiakban:
A MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG ZRT. (az MTÜ - PARTNER BÁZISRA vonatkozóan)
A MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG ZRT. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA (az MTÜ - PARTNER BÁZISRA vonatkozóan) Bevezetés A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. a magyarországi turizmus fellendítése és népszerűsítése
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A Sport Move kft (Adószám: 23736254-2-42, Cégjegyzékszám: 01 09 975890); Székhely/fióktelep: 1158. Bp. Thököly út 54.; Honlap:https://spartanfitt.com; Elektronikus levélcím: spartanfitt@mail.com;
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató Tájékoztatjuk, hogy az IBD Magyarország Kft., mint Adatkezelő a www.ibdnagyker.hu domain név alatt elérhető weboldal üzemeltetője ezúton teszi közzé a weboldal és
ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT. www.intuitashop.com
ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT www.intuitashop.com A Paleandra Kft. (székhely: 1102 Budapest, Liget u 12/B. 1. em. 1.; cégjegyzékszám: 01-09- 707729; nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága; adószám:
2. az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyekről;
Adatkezelési tájékoztató A Fitneszfészek Kft. (cégjegyzékszám: 13-09-185189; Székhely: 2230 Gyömrő, Bercsényi utca 4; Honlap: http://www.fitneszfeszek.hu/; Elektronikus levélcím: fitneszfeszek@gmail.com;
3.1.Regisztráció. A regisztráció során a Felhasználónak kötelezően meg kell adnia a következő személyes adatokat:
1. A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse az Pannora Kft (székhely: 4034 Debrecen, Vágóhíd u. 2 4/14, cégjegyzékszám: 09 09 016831, nyilvántartó hatóság: Debreceni Járásbíróság mint
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató Adatkezelő neve, elérhetőségei Az adatkezelő megnevezése: Hudson Szandra Judit egyéni vállalkozó (a továbbiakban: Adatkezelő) Az adatkezelő levelezési címe: 7624 Pécs, Báthory
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató Tájékoztatjuk, hogy a Mendex Kft., mint Adatkezelő a www.mendex.hu domain név alatt elérhető weboldal üzemeltetője ezúton teszi közzé a weboldal és a weboldalhoz
1036 Budapest, Perc utca 2. Tel: Honlap: Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató Készült: 2018.04.25. AZ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ CÉLJA A VIVEKA Világkerekítő Műhely, (a továbbiakban Adatkezelő) elkötelezett ügyfelei, partnerei, önkéntesei személyes adatainak
Adatkezelési tájékoztató (hírlevélre feliratkozás esetén)
Adatkezelési tájékoztató (hírlevélre feliratkozás esetén) Adatkezelő: Adatkezelő megnevezése: DSS Consulting Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: DSS Consulting Kft.
A DIVEWORLD HUNGARY ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A DIVEWORLD HUNGARY ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A Diveworld Hungary Kft. (továbbiakban: Adatkezelő) (székhelye: 1077 Budapest, Rózsa utca 27. ; cégjegyzékszám/nyilvántartási szám 01-09-171114; adatvédelmi
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ BEVEZETÉS A Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület vagy Adatkezelő ) elkötelezett az ügyfelei, partnerei, az önkéntesei és a munkavállalói személyes
Adatvédelmi tájékoztató Készült:
Adatvédelmi tájékoztató Készült: 2018.03.26 AZ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ CÉLJA A SIMPACT Nonprofit Kft. (a továbbiakban Adatkezelő) elkötelezett ügyfelei, partnerei, önkéntesei és munkavállalói személyes
Adatkezele si ta je koztato A weboldallal kapcsolatos adatkezelésekről
Adatkezele si ta je koztato A weboldallal kapcsolatos adatkezelésekről A B.Radiológiai Centrum Kft., mint a https://www.budairc.hu/ domain név alatt elérhető weboldal és aloldalainak (a továbbiakban: weboldal
UNICEF fotópályázat Adatkezelési Tájékoztató
UNICEF fotópályázat Adatkezelési Tájékoztató Jelen Adatkezelési Tájékoztatót az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány (székhely: 1077 Budapest, Wesselényi u. 16., a továbbiakban: "UNICEF Magyarország", vagy
ADATVÉDELMI TÁ JÉKOZTATÓ
ADATVÉDELMI TÁ JÉKOZTATÓ Jelen Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a http://speechtech.hu/ weboldal felhasználói által, az oldal használata során megadott és a weboldal üzemeltetői (Kovács László e.v.)
Adatvédelmi feltételek
Adatvédelmi feltételek 1. A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse Kereskedelmi Marketing Trendek Kft., 1054 Budapest, Szemere u. 19. (a továbbiakban: Szolgáltató) által alkalmazott adatvédelmi
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Kérjük figyelmesen olvassa el a Tájékoztatót, annak érdekében, hogy megértse, hogy hogyan kezeljük a személyes adatait és megismerje az adatkezeléssel kapcsolatos jogait! A Tájékoztató
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
1 ADATVÉDELMI NYILATKOZAT A kertimag.hu üzemeltetője ezúton tájékoztatja a honlap látogatóit a személyes adatok kezelése körében követett gyakorlatáról, az adatok védelme érdekében megtett szervezési és
Mint a (továbbiakban: honlap) üzemeltetője, az
Adatkezelő megnevezése: Bekker Ádám Egyéni Vállalkozó Adatkezelő székhelye: 2310 Szigetszentmiklós, Tinódi utca 6. Adatkezelő e-elérhetősége: info@mobiltoktervezo.hu Adatkezelő képviselője: Bekker Ádám
Capri Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Szolgáltató)
Felhasználási és adatvédelmi szabályzat A Capri Consulting Kft. számára kiemelten fontos a felhasználók és pályázók adatainak bizalmas és jogszabályi feltételekkel összhangban álló kezelése. Társaságunk
Bács Zöldenergia Kft Kecskemét, Forrás u. 2/a. Jelen adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya től visszavonásig tart.
Adat kezelő megnevezése: Bács Zöldenergia Kft. Adat kezelő székhelye: 6000 Kecskemét, Forrás u. 2/a Adat kezelő e-elérheto sége: janos.varnagy@bze.hu Adat kezelő képviselője: Várnagy János (ügyvezető )
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT A CSEPREGI ÉS TÁRSA Kft, tiszteletben tartja az internetes oldalt felkereső személyek személyes adatokhoz fűződő jogait. A hatályos magyar jogszabályok vonatkozó rendelkezései alapján
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Jelen Adatkezelési Nyilatkozat célja, hogy a weboldal felhasználói által, az oldal használata során megadott és a weboldal üzemeltetői (Mexil Bt.) számára kezelt személyes adatok
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ BEVEZETÉS Az Ester Communications Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő ) elkötelezett az ügyfelei, partnerei, az önkéntesei és a munkavállalói személyes adatainak védelmében. Ezért
Frog Media Kft. Adatkezelési tájékoztató
Frog Media Kft. Adatkezelési tájékoztató Készült: 2015. március 2. Preambulum A Frog Media Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő) célja, hogy a személyes adatok védelme érdekében megtegyen minden olyan szükséges
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató A http://garazskapu-budapest.hu/ webcímen elérhető weboldal (továbbiakban Weboldal) üzemeltetője, az Alarm & Automatic System Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) a webes felületein,
Adatkezelési Tájékoztató
Adatkezelési Tájékoztató A Perfect Nails Kft. (a továbbiakban: Perfect Nails) a nailbeautysalon.net weboldal (a továbbiakban: Honlap) működtetése során a Honlapra látogatók és a Honlapon regisztrálók (a
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató 1.Adatkezelő 1.1 Adatkezelő a TQ Consulting Kft. (székhely: 1144 Budapest, Zalán u. 23 cégjegyzékszám: Cg. 01-09-469870, telefon: 36-1-460-0446, e-mail: info@tqconsulting.hu, weboldal:
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató 1.1. Az adatkezelő az S-Process Kft. (székhely: 5700 Gyula, Erdélyi Sándor u. 12/A.; cégjegyzékszám: Cg. 04-09-012972; statisztikai számjel: 24806680-7022- 113-04; adószám: 24806680-1-04)
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ május 25-étől hatályos az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR).
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2018. május 25-étől hatályos az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR). Jelen Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy az adatok forrásai: hirdetésünk vagy ismerős
PONT KAZÁN ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. 1. A Szabályzat célja. 2. Az adatkezelő megnevezése
KAZÁN PONT ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a Webgépész Kft. (székhely: 6000 Kecskemét, Daru u. 22., cégjegyzékszám: 03-09-123975, nyilvántartó
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató Tartalomjegyzék Adatkezelő adatai A honlapon végzett adatkezelések jogszabályi háttere, jogalapja, célja, a kezelt személyes adatok köre, valamint az adatkezelés időtartama A cookie-k
Adatkezelési tájékoztató. A Stúdió Liszt Zeneművészeti Kft. adatkezelési tájékoztatója
Adatkezelési tájékoztató A Stúdió Liszt Zeneművészeti Kft. adatkezelési tájékoztatója A Stúdió Liszt Kft. a személyes adatok védelmét kiemelten fontos feladatának tekinti, ezért mindent megteszünk annak
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató A Honvédelmi Sportszövetség által kiírt támogatási felhívásokkal és pályázati, támogatási kérelmek benyújtásával összefüggésben történő személyes adatok kezeléséről Bevezetés A
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1. A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a Webcut Media Kft. (Cégjegyzék szám: 01-09-993164; Székhely: 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 11; nyilvántartó
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató Jelen dokumentum tartalmazza a ERŐS Kft. mint szolgáltató (a továbbiakban: "Adatkezelő") tájékoztatását a www.eros.hu internetes oldalon (a továbbiakban: Holnap) elérhető webáruház
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató a Komplex Alapprogram Országos Pedagógusképző és -továbbképző Központ Szakmai Támogatórendszere által működtetett Komplex Alapprogram Tudástár használatához kapcsolódó adatkezelésről
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A VOLT ANYÁK NAPI FACEBOOK-OS JÁTÉKBAN VALÓ RÉSZVÉTELHEZ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A VOLT ANYÁK NAPI FACEBOOK-OS JÁTÉKBAN VALÓ RÉSZVÉTELHEZ A VOLT Fesztivál Official Facebook oldalon (https://www.facebook.com/pg/voltfesztival/) (a továbbiakban: Honlap) a Játékra
AZ.A.S.A. MAGYARORSZÁG KFT.-HEZ BEÉRKEZŐ ÖNÉLETRAJZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
AZ.A.S.A. MAGYARORSZÁG KFT.-HEZ BEÉRKEZŐ ÖNÉLETRAJZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készítette / Author Tárgy / Purpose Verzió / Version Dátum / Date belső adatvédelmi felelős tájékoztató
1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A PBG FMC Kockázati Tőkealap-kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1024 Budapest, Lövőház u. 9.; az MNB által kiadott tevékenységi engedély száma: H-EN-III-127/2014
A regisztráció során a Felhasználónak kötelezően meg kell adnia a következő személyes adatokat:
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat 1. A szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse az AUTÓFÉNYEZÉSI SZAKMŰHELY 2000 Bt., (székhely: 9400 Sopron, Győri út 42., cégjegyzékszám: 08 06 009847
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató Dvorszky Éva egyéni vállalkozó, reflexológus és masszőr egyéni vállalkozó (a továbbiakban Dvorszky Éva), mint adatkezelő az üzleti tevékenysége során vele kapcsolatba kerülő természetes
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató pecsisor.hu Rev 1.0-2018.10.17 Tartalomjegyzék Az adatkezelő adatai...2 Az adatkezelés jogalapja...2 Adatkezelési tudnivalók...2 Adathelyesbítés...2 Adattörlés...2 Adatbiztonság...3
A jelen tájékoztató fogalmai megegyeznek az Infotv. 3. -ában meghatározott értelmező fogalommagyarázatokkal.
Adatkezelő megnevezése: Három Ász Média Kft Adatkezelő székhelye: 2336 Dunavarsány, Pozsonyi utca 8. Adatkezelő e-elérhetősége: info@honorshop.hu Adatkezelő képviselője: Bekker Zsolt Ádám, Szilágyi Attila
Adatvédelmi tájékoztató
B u d a p e s t T á n c i s k o l a Új Előadóművészeti Alapítvány Goli Tánchely 1036 Buda Tel: 250 3046 E-mail: budapest@tanc.org.hu Honlap: www.tanc.org.hu Adatvédelmi tájékoztató Készült: 2018.04.25.
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
I. A Szabályzat célja ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a Kodolányi János Főiskola Továbbképzési Központ (székhely: 5900 Orosháza, Gyopárosi u. 4., Levelezési
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató 1. Adatkezelő 1.1. Az adatkezelő a VPB Számvitel Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Tulipán utca 24.; cégjegyzékszám: 13-09-167850; statisztikai számjel: 24812180-6920-113-13; adószám:
PÁLYÁZATI ADATLAP 2018.
Pályázó az alábbi programra/programokra jelentkezik: Kőrösi Csoma Sándor Program Mindkét program Petőfi Sándor Program PÁLYÁZATI ADATLAP 2018. Kérjük olvashatóan, értelemszerűen, saját igényességéhez mérten
Adatkezelési tájékoztató
Tartalomjegyzék Adatkezelési tájékoztató tarax.hu Rev 1.0 2018.07.23. Az adatkezelő adatai...2 Az adatkezelés jogalapja...2 A kezelt adatok köre...2 Kapcsolatfelvételi űrlap...2 Kezelt adatok...2 Adatkezelés
Adatvédelmi Tájékoztató
Adatvédelmi Tájékoztató www.wab.hu Az adatkezelő (Szolgáltató) Szolgáltató neve: KGK Parts Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 2030 Érd, Hunyadi János utca 65. Telephelye:
1. érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy közvetlenül vagy közvetve azonosítható természetes személy;
A Magyar Hospice Alapítvány adatkezelési nyilatkozata Magyar Hospice Alapítvány (1032 Budapest, Kenyeres u. 18-22.; Tel: +36-1/ 388-7369, E-mail: info@hospicehaz.hu) az oldal-látogatások, a hírlevélre
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató 1. Adatkezelő Adatkezelő megnevezése: Bauer és Bauer Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített elnevezés: Bauer és Bauer Kft. Székhely: 7741 Nagykozár,
ADATKEZELÉSI Szabályzat
ADATKEZELÉSI Szabályzat CHEMPLEX Kft. 1. Általános rendelkezések A jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat célja, hogy rögzítse a CHEMPLEX Kft. (székhely: 1194 Budapest, Vas Gereben u. 114., Cégjegyzékszám:
A.I.D.A. Audió Kereskedelmi Kft Budaörs Gyár u.2. Jelen adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya hó 25.-jétől visszavonásig tart.
Adatkezelő megnevezése: A.I.D.A. Audió Kereskedelmi Kft. (továbbiakban: AIDA Audió Kft. ) Adatkezelő székhelye: 2040 Budaörs Gyár u.2. Adatkezelő e-elérhetősége: adatvedelem@aida-audio.hu Adatkezelő képviselője:
MÁV Zrt. felsőoktatási ösztöndíj Adatkezelési tájékoztatója
MÁV Zrt. felsőoktatási ösztöndíj Adatkezelési tájékoztatója Bevezetés A MÁV Zrt. (a továbbiakban: Társaság) mint adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató www.yamuna.hu A Yamuna Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) a www.yamuna.hu weboldalon (a továbbiakban: Honlap) webáruházat üzemeltet, amelynek során a Honlapra látogatók és a Honlapon
Géniusz Egyesület. Adatvédelmi nyilatkozat
Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezet VI. cikk (2) A Géniusz Informatikai Tehetséggondozó Egyesület - a továbbiakban Szervező (6722 Szeged, Szentháromság
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató iskolaelhagyás csökkentése céljából- megnevezésű (azonosítószám: EFOP-3.1.2.-16-2016-0001) programmal kapcsolatos adatkezelésről Adatkezelő és Adatfeldolgozó megnevezése Adatkezelő:
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ A személyes adatok védelmére komoly hangsúlyt helyezünk. Ez természetesen abban az esetben is érvényes, ha on-line foglalási rendszerünket használja, vagy feliratkozik hírlevelünkre.
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Az :[Európalánta Közhasznú Egyesület] (továbbiak az Adatkezelő ) a céljai elérésének elősegítése érdekében kapott adományok nyújtói (továbbiakban az Adományozók ) adományozással
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Adatkezelési Tájékoztató Jelen Adatkezelési Nyilatkozat célja, hogy a http://citygas.superwebaruhaz.hu weboldal felhasználói által, az oldal használata során megadott és a weboldal üzemeltetõje (City-Gas
1. Adatkezelés célja. 2. Adatkezelés jogalapja. Adatkezelési Tájékoztató
Adatkezelési Tájékoztató A Lipócia Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató 1. Adatkezelő neve, elérhetőségei: 1194 Budapest, Szegfű utca 30. info@milenia.hu +36 1 8000001 2. Az adatkezelés jogszabályi háttere, jogalapja és céla. A kezelt személyes adatok
A MAGYAR AGRÁRINFORMATIKAI SZÖVETSÉG ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A MAGYAR AGRÁRINFORMATIKAI SZÖVETSÉG ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. Szabályzat célja A szabályzat célja, hogy rögzítse a Magyar Agrárinformatikai Szövetségben (MAGISZ) alkalmazott adatvédelmi
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat 1. A szabályzat célja: Jelen szabályzat célja, hogy a www.kozossegikonditerem.hu weboldal felhasználói által az oldal használata során megadott és a weboldal üzemeltetője
Galvanofém Kft. Adatvédelmi és adatkezelési szabályzata
Galvanofém Kft. Adatvédelmi és adatkezelési szabályzata 1. A szabályzat célja Jelen szabályzat célja a Galvanofém Kft. (Székhely: 6000 Kecskemét, Méntelek 252. Telefonszám: +36 76 506 263, Adószám: 11375230-2-03)
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató Tájékoztatjuk, hogy a LINEA GROUP Nyelviskola és Oktatási Betéti Társaság, mint Adatkezelő a www.lineanyelviskola.hu domain név alatt elérhető weboldal üzemeltetője
Személyes adatok kezelésére vonatkozó információk. A Rendelet 13. cikke szerinti információk és kiegészítő információk
Személyes adatok kezelésére vonatkozó információk Jelen tájékoztató az Artisjus Irodalmi Alapítványhoz (a továbbiakban: Alapítvány) benyújtott pályázatával összefüggő adatkezelésre vonatkozó információkat
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ. /Hatályos: szeptember 12. napjától/
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ /Hatályos: 2017. szeptember 12. napjától/ A) Bevezető Az Avanzamento Oktatási Szolgáltató Betéti Társaság (1112 Budapest, Brassó út 17., adószám: 25954449-1-43, bankszámlaszám:
KAPCSOLATTARTÁS CÉLJÁBÓL KEZELT SZEMÉLYES ADATOKRA VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
CLAIR & CURTIS COMMUNICATION TANÁCSADÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KAPCSOLATTARTÁS CÉLJÁBÓL KEZELT SZEMÉLYES ADATOKRA VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ info@ 1 A CLAIR & CURTIS COMMUNICATION Tanácsadó
Adatvédelmi nyilatkozat
Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezet VI. cikk (2) Az IB Controll Kft. - a továbbiakban Szolgáltató (Cg.: 03-09-123220, székhely: 6000 Kecskemét,
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat 1. A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a Henelit International Kft. (székhely: 8000 Székesfehérvár, Zsurló u. 2., cégjegyzékszám: 07-09-003863,
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Jelen Adatkezelési Nyilatkozat célja, hogy a weboldal felhasználói által, az oldal használata során megadott és a weboldal üzemeltetője (JÁFI-AUTÓKUT Mérnöki Kft., továbbiakban
Egészség és Egység a Természettel Egyesület Adatkezelési Tájékoztató
Egészség és Egység a Természettel Egyesület Adatkezelési Tájékoztató Jelen Adatkezelési Nyilatkozat célja, hogy az Egészség és Egység a Természettel Egyesület tagjai által az Egyesületbe való belépés,
Jelen adatkezelési tájékoztató hatálya az Erdőmentők Alapítványhoz (a továbbiakban: Alapítvány ) kapcsolódó adatkezelésekre terjed ki.
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Az Adatkezelési tájékoztató hatálya, irányadó jogszabályok Jelen adatkezelési tájékoztató hatálya az Erdőmentők Alapítványhoz (a továbbiakban: Alapítvány ) kapcsolódó adatkezelésekre
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat 1 A Szabályzat célja A jelen Szabályzat célja, hogy rögzítse a Fresenius Kabi Hungary Kft. (székhelye: 1025 Budapest, Szépvölgyi út 6. III. emelet, cégjegyzékszám:
ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
ADATKEZELÉSI ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A Gartel Kft. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. (továbbiakban: Infotv.), valamint az információs társadalommal
Adatkezelési tájékoztató (www.csaladicegeknapja.hu)
Adatkezelési tájékoztató (www.csaladicegeknapja.hu) 1. Adatkezelő neve, elérhetőségei Az adatkezelő megnevezése: Név: Szilágyi Business Group Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2176 Erdőkürt, Táncsics
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A jelen Adatvédelmi Szabályzat irányadó a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. (székhely: 2330 Dunaharaszti, Némedi út 104.; cégjegyzékszám: 13-09-067506; adószám: 10886861-2-44) által
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
C S Ó K A B O S C H C A R S E R V I C E 7781, LIPPÓ Ifjúság u. 21. Telefon: +3669/377-091 Csóka István: +3630/594-8550 Munkafelvétel: +3630/629-5711 E-mail: csoka.auto@gmail.com ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI
A honlapon végzett adatkezelések jogszabályi háttere, jogalapja, célja, a kezelt személyes adatok köre, valamint az adatkezelés időtartama
Adatkezelő neve, elérhetőségei Az adatkezelő megnevezése: FULGIDUS KFT (a továbbiakban: Adatkezelő) Az adatkezelő levelezési címe: 2000 Szentendre, Malom utca 4. Az adatkezelő e-mail címe: info@tahititeak.hu
Adatvédelmi nyilatkozat
Adatvédelmi nyilatkozat A Tengerjáró Kft. csak azokat a személyes adatokat gyűjti össze és dolgozza fel, amelyeket Ön kifejezetten, önként szabad akaratából bocsát rendelkezésére. Tengerjáró kiemelten
A Penny Market Kft. Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata
A Penny Market Kft. Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Terület 5. számú főút 21.km., Cégjegyzékszám: 13-09-072999, honlap: www.penny.hu,
Adatkezelési tájékoztató Internetes kapcsolatfelvételre vonatkozóan
Adatkezelési tájékoztató Internetes kapcsolatfelvételre vonatkozóan Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., mint az emkk.hu domain név alatt elérhető weboldal és aloldalainak (a továbbiakban: