Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz
|
|
- Benedek Varga
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz Az egészségügyi alapellátás körzeteiről szóló önkormányzati rendelet megalkotása A kormányhivatal az egészségügyi tárgyú önkormányzati rendeletek ellenőrzését végzi. A hivatalhoz tartozó három településről ilyen rendeletet nem tudtunk beküldeni, mivel ebben a tárgykörben nem alkottunk jogszabályt. Pedig, az alapellátás körébe tartozó egészségügyi ellátások körzeteinek kijelöléséről az egészségügyi alapellátásról szóló évi CXXIII. törvény 6. (1) bekezdése alapján kellett volna (ilyen rendeletek jellemzően csak városokban voltak, ahol valóban van értelme pl. a háziorvosi körzetek kijelölésének). A mi esetünkben persze ez nagy jelentőséggel nem bír, hiszen a település utcáit nem kell egyik, vagy másik övezetbe sorolni. Kaptunk haladékot is a rendelet megalkotására. Amennyiben tehát megalkotjuk a rendeletet, nem érkezik törvényességi felhívás. A rendelettervezetet elkészítettük, és a törvény előírásának megfelelően véleményeztettük a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézettel. A rendelet tervezetét és a NEFI támogató véleményét mellékeljük.
2 Előterjesztés a 3. napirendi ponthoz A helyi adórendelet felülvizsgálata A helyi adóbevételek az önkormányzatok saját bevételeinek minősülnek, ezek felhasználása így nem kötött ellentétben a kötelező önkormányzati feladatok ellátásához a központi költségvetésből kapott finanszírozással. Ezek a bevételek teremtik meg a mozgásteret az önként vállalt feladatok ellátáshoz, az önkormányzati fejlesztésekhez. Mindenképpen célszerűnek tartjuk ezért megvizsgálni, van-e mód növelni ezeket a bevételeket. A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény 32. -a értelmében a helyi adófizetési kötelezettség növekedését eredményező adórendeletet, annak hatálybalépését megelőző 30 nappal ki kell hirdetni. A helyi adókról szóló évi C. törvény (Htv.) 6. -a szerint az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy: a) a törvényben meghatározott adókat vagy ezek valamelyikét bevezesse, a már bevezetett adót hatályon kívül helyezze, illetőleg módosítsa, azonban az évközi módosítás naptári éven belül nem súlyosbíthatja az adóalanyok adóterheit, b) az adó bevezetésének időpontját és időtartamát (határozott vagy határozatlan időre) meghatározza, c) az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan a törvényben meghatározott felső határokra, illetőleg a meghatározott felső határoknak a KSH által közzétett fogyasztói árszínvonal-változásai szorzatával növelt összegére (a felső határ és a felső határ növelt összege együtt: adómaximum) figyelemmel megállapítsa, d) a törvényben meghatározott mentességeket, kedvezményeket további mentességekkel, kedvezményekkel, így különösen a lakások esetében a lakásban lakóhellyel rendelkező eltartottak számától, a lakáson fennálló, hitelintézet által lakásvásárlásra, lakásépítésre nyújtott hitel biztosítékául szolgáló jelzálogjog fennállásától, a lakásban lakóhellyel rendelkezők jövedelmétől függő mentességekkel, kedvezményekkel kibővítse, e) a törvény és az adózás rendjéről szóló törvény keretei között az adózás részletes szabályait meghatározza. Hidegségen jelenleg iparűzési adó, építményadó, és telekadó van bevezetve. Nem alkalmazzuk a kommunális adót, az idegenforgalmi adót és a települési adót. A helyi adókról idén márciusban alkottuk meg egységes szerkezetű, új adórendeletünket (a helyi adókról szóló 4/2016.(III. 18.) önkormányzati rendeletet). Ami január 1-től újdonság: a Htv. 7. g) pontja szerint az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy az adóalap fajtáját, az adó mértékét, a rendeleti adómentességet és adókedvezményt úgy állapíthatja meg, hogy azok
3 összességükben egyaránt megfeleljenek a helyi sajátosságoknak, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és az adóalanyok széles körét érintően az adóalanyok teherviselő képességének. Álláspontunk szerint rendeletünk e kritériumoknak megfelel. A telekadó szempontjából érdekes, hogy a jogalkotó a jövő évtől újra fogalmazta a mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telkek fogalmát, amelyek a törvény 19. b) pontja alapján továbbra is mentesek lesznek. A törvény szerint mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telek az az ingatlan, a) amely az ingatlan-nyilvántartásban, 1 hektárt meg nem haladó nagyságú, művelés alól kivett területként szerepel, és b) amelynek a teljes területét a közüzemi szolgáltató által létesített, nem kizárólag a földterület közüzemi ellátását szolgáló vagy a növénytermesztést szolgáló műtárgy (pl. fúrt/ásott kút, üvegház, fóliasátor, szőlőkordon) által lefedett terület kivételével az adóalany a naptári év egészében szántó, szőlő, kert vagy gyümölcsös művelési ágnak megfelelően műveli, és c) amelyre nézve a b) pont szerinti feltétel teljesülését a telek fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv az adóalany naptári év június 9. és szeptember 30. között benyújtott kérelmére indult eljárás keretében megtartott helyszíni szemle alapján kiadott okirattal igazolja, és d) amellyel határos területen létesített ivóvízvezetékre, szennyvízcsatornavezetékre és villamosenergia-vezetékre való csatlakozásra nincs lehetőség, vagy amelynek az adóalany a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló törvény szerinti jogszerű földhasználója és azt a tárgyévben az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 72. cikk (1) bekezdése alapján, a 640/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 11. cikke szerint benyújtott támogatási kérelmében kérelmezett, vagy nem kérelmezett mezőgazdasági területként jelöli meg; Újdonság lesz, hogy az adózó az állandó jellegű helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét az erre rendszeresített bevallási nyomtatványon, elektronikus úton az állami adóhatósághoz is teljesítheti. Ez esetben az állami adóhatóság a hozzá beérkezett adóbevallást - tartalmi vizsgálat nélkül küldi meg az önkormányzati adóhatóság részére. Áttekintve a törvényi módosulásokat, figyelemmel arra, hogy a Képviselő-testület az idei évben alkotott új rendeletet, a helyi adók mértékén, továbbá a menteségeken és kedvezményeken az Önkormányzat gazdasági programjában foglaltakra is tekintettel, az éves összes adóbevétel fenntartása érdekében jelenleg egyik adónemnél sem javaslunk módosítást.
4 Előterjesztés a 4. napirendi ponthoz Döntés a Petőfi utca Fő utca tömbbelső közlekedési viszonyai rendezésének megvalósítási szakaszairól A Képviselő-testület előző ülésén arról született döntés, hogy költségbecslést, előzetes árajánlatot kérünk be a Petőfi utca Fő utca tömbbelső közlekedési viszonyainak rendezésére tervezett beruházás szakaszolt kivitelezésére. Konkrét kivitelezői ajánlatot egyelőre nem kértünk, mivel a tervező elkészítette a mérnöki költségvetést (költségbecslés), amit mellékeltünk. Ez, kérésünknek megfelelően az egyes, műszakilag szétválasztható szakaszok költségét külön-külön tartalmazza, az alábbi sorszámozásnak megfelelően: 1. burkolati jelek festése, és ezzel gépjárműparkolók kijelölése, továbbá közlekedési táblák kihelyezése (forgalomtechnika); 2. parkolók építése a Büszke Tanya bejárata mellett; 3. parkoló építés és útcsatlakozás átépítés a tűzoltószertárral szemközt; 4. járdaépítés a papkert és a Kincses-ház között; 5. parkolóépítés az egykori fagyizó előtt.
5 Előterjesztés az 5. napirendi ponthoz Állásfoglalás kialakítása külterületi utak fejlesztésére, illetőleg utak kezeléséhez erő- és munkagépek beszerzésére irányuló pályázaton történő részvételről; - az ehhez szükséges döntések meghozatala Jelenleg ún. társadalmi egyeztetés alatt áll a külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése című, VP kódszámú pályázati felhívás. A tervezet alapján novemberben lehet pályázatokat benyújtani. A pályázat összefoglalóját mellékeljük. Pályázati célként merülhet fel a Csillehegyre vezető földút megerősítése (szilárd burkolatépítés, aszfaltozás nem támogatható), esetleg új traktor (erőgép) és hozzá munkagép (utánfutó, rézsű kasza, hótoló lapát) vásárlása. A pályázat előkészítéséhez az út megerősítése esetén tervezői megbízásra, traktor vásárlásának szándéka esetén annak kiválasztására, a pályázat beadásához projektmenedzser megbízására van szükség.
6 Előterjesztés a 6. napirendi ponthoz Döntés intézkedésekről, a közterületi fák kezelésére Miként arról az előző ülésen tájékoztatást adtunk, elkészült a település közterületein lévő fák vizsgálatának szakértői véleménye. A szakértői véleményt a szeptemberi ülés előterjesztéseivel kiküldtük. A szakértő javaslatai alapján javasoljuk meghatározni az elvégzendő feladatok ütemezését, az alábbiak szerint: - ahol kérdéses, tisztázandó a fa (ill. az ingatlan, ahol a fa áll) tulajdonjogi helyzete (a vizsgált fa valóban közterületen, ill. az Önkormányzat ingatlanán áll-e, mert csak ebben az esetben foglalkozhatunk vele), - kivágásra javasolt fák esetén a vágási engedély beszerzése, - a javasolt beavatkozások (ideértve a kivágást is) elvégzésére kivitelező kiválasztása, - árajánlatkérés, - megbízás.
7 Előterjesztés a 7. napirendi ponthoz A november-december havi rendezvények előkészítése; - döntés az idősek és a gyermekek megajándékozásáról Az Önkormányzat rendezvénynaptára szerint az év végéig az alábbi önkormányzati - programokra kerül sor: - november 20.(vasárnap) Idősek napi ünnepség, - november 27. (vasárnap) Adventi gyertyagyújtás (Nemzetiségi Önkormányzat), - december 4. (vasárnap) Mikulásünnepség, - december 10. (szombat) Karácsonyváró pinceparti, - december 16. (péntek) Gyerekkarácsony. Döntés hozatalát kezdeményezzük az idősek és a gyermekek megajándékozását illetően. Az Idősek Napi ajándékozás 99 fő 62. életév feletti hidegségi lakost, a Gyerekkarácsonykor szokásos ajándékozás 51 főt érint. Az előző években ebben a témában Képviselő-testületünk és a Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete részéről az alábbi tartalmú határozatok születettek: képviselő-testületi határozat: Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a -én tartandó Idősek napi rendezvényre a 62. életévüket betöltött hidegségi lakosokat, továbbá azokat a 60. életévüket betöltött hidegségi lakosokat hívja meg, akik a tavalyi Idősek napi rendezvényre is meghívást kaptak. A Képviselő-testület az Idősek napi meghívottak részére egyenként 5 000,- Ft-ot ajándékoz. A Képviselő-testület a -én megrendezendő Gyermekkarácsony alkalmából a 14. életévüket be nem töltött gyermekek részére egyenként 5 000,- Ft-ot ajándékoz. képviselő-testületi határozat: Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Hidegség Képviselő-testülete az Idősek Napja alkalmából az idősek megajándékozásához 1 500,- Ft/fő, a Gyermekkarácsony alkalmából a gyermekek megajándékozásához 500,- Ft/fő összeggel járul hozzá. A Nemzetiségi Önkormányzat a támogatást egy összegben, működési célú átadott pénzeszközként biztosítja Hidegség Község Önkormányzata részére.
IKT. SZ: /2015./Sz.
ELŐTERJESZTÉS SAJÓIVÁNKA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. JÚNIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1024-4/2015./Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB I. N A P I R E N D Tárgy: Javaslat
Előterjesztés a Képviselő testület november 7-i ülésének 5. napirendi pontjához
5/2017.(XI.07.) sz. előterjesztés 5. napirendi pont Előterjesztés a Képviselő testület 2017. november 7-i ülésének 5. napirendi pontjához Tárgy: a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
Tolmács Községi Önkormányzat Helyi adó rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt Képviselő-testület!
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Törvényességi észrevétel a helyi adókkal kapcsolatos önkormányzati
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! A helyi önkormányzat adóztatási tevékenységét a helyi adókról
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. ( ) önkormányzati rendelete az építmény- és telekadóról (t e r v e z e t) E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: helyi adók. Tisztelt Képviselő-testület!
ELŐTERJESZTÉS Tárgy: helyi adók Tisztelt Képviselő-testület! A Veszprém Megyei Kormányhivatal az illetékességi területén lévő települési önkormányzatok hatályos adórendeleteit felülvizsgálta, melynek során
Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. rendelet-tervezete a telekadóról
Békás község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. rendelet-tervezete a telekadóról Békás község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 1. (1) bekezdésében,
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete. a települési adóról
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2015. (XI.27.) önkormányzati rendelete a települési adóról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Budapest Főváros IV. kerület
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület december 16-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. december 16-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a helyi építményadó, telekadó, idegenforgalmi adó és iparűzési adó egységes
Tárgy: Javaslat az idegenforgalmi adó bevezetésére. Rendeletalkotás. jegyző
ELŐTERJESZTÉS VADNA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. NOVEMBER 19-EI RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1737-2/2015./V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I II. N API R E N D Tárgy: Javaslat az idegenforgalmi
Újhartyán Község Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Újhartyán Község Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Község Önkormányzatának Képviselőtestülete Magyarország Alaptörvénye 32.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS a jogszabályi rendelkezés hatályvesztését követően is jogszerű
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I. 26.) önkormányzati rendelete a magánszemélyek kommunális adója 2012. adóévre vonatkozó mértékének meghatározásáról Budapest
J I. meghatározása Döntéshozatal módja: i élen;ényező biotrság:
az Előterjesztés a Békés Város Önkormányzat Képviselö.-testületének 2018. november 29-i ülésére Sorszám: Tárgy: I A 2019. évi helyi adónemek, jj / kedvezmények mértékének J I. meghatározása Döntéshozatal
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015.
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
E L Ő T E R J E S Z T É S. Az előterjesztést készítette: Halcsikné Szabó Ágnes pü.irodavezető. polgármester
8739-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december 14-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Városi Önkormányzat helyi adórendeleteinek felülvizsgálata,
. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je ~~)G. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a telekadóról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról I. Tartalmi összefoglaló
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület! Az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés h) pontja értelmében a helyi önkormányzat
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK november 17-ei képviselő-testületi ülésre
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.
BEVALLÁS a telekadóról
1 Csapod Község Önkormányzatának Adóhatósága 9372 Csapod, Fő.u.21. Tel.: 99/386-415 E-mail: penzugy@csapod.hu Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás(postára adás) időpontja: 201 év.hó..nap... aláírás BEVALLÁS
Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros ülésének 7. napirendi pontjához
1 Kéthely Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r e 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. Tel.:85/539-036 Előterjesztés Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én tartott soros
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
3./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. november 25-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 3./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2015. november 25-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Megtárgyalta: A helyi adókról szóló 17/2003. (XII.
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a november 22-ei ülésére
1 E L Ő T E R J E S Z T É S Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. november 22-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Szavazás módja: A magánszemélyek kommunális adójáról és a helyi iparűzési
(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva, december 2. napjával.) I. fejezet. Általános rendelkezések
Siójuti Önkormányzat Képviselő-testületének 15./2008. /XII. 15./ számú rendelettel módosított 16./2004./XII.13./ rendelettel módosított 15/2003. (XII.15.)számú rendelete Egységes szerkezetben A HELYI ADÓZÁS
3. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 26. napjára összehívott ülésére
3. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendelet módosítása Tárgykört
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete november 23-i ülésére
9543-1/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. november 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata helyi adórendelete felülvizsgálata Az előterjesztést
ELŐTERJESZTÉS. Tárgy: helyi adók. Tisztelt Képviselő-testület!
ELŐTERJESZTÉS Tárgy: helyi adók Tisztelt Képviselő-testület! A Veszprém Megyei Kormányhivatal az illetékességi területén lévő települési önkormányzatok hatályos adórendeleteit felülvizsgálta, melynek során
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az építmény- és telekadóról szóló 34/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelet módosítására
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
ELŐTERJESZTÉS. Képviselő-testületének a helyi építmény- és telekadóról szóló 40/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendeletének módosítása
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 114/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. június 5-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Budapest Főváros IX. Kerület
ELŐTERJESZTÉS Halimba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 29-i ülésére. Tisztelt Képviselő testület!
H ALIMB A K Ö ZS É G Ö N K O R MÁ N Y ZAT A P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/ 58-7/2014. Előterjesztő: Tóbel János polgármester Készítette:
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához
4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosításához Tisztelt képviselő-testület! Az önkormányzat által beszedett helyi adók tekintetében a
Szentes Város Polgármesterétől 6600. Szentes, Kossuth tér 6
Szentes Város Polgármesterétől 6600. Szentes, Kossuth tér 6 A-1758/2015 Témafelelős: Tonnesné Kiss Ildikó Tárgy: Építményadó rendelet Mell.: 1 db rendelet tervezet, 1 db beadvány Szentes Város Önkormányzat
Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete. az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról
Újhartyán Község Önkormányzatának 17/2011. (XII.14) sz. rendelete az építményadóról és telekadóról szóló 16/2004.(XII.16.) sz. rendelet módosításáról Újhartyán Község Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
Tiszacsege Város Önkormányzata. a helyi adókról szóló. 28/2012.(XII. 13.) önkormányzati rendeletének
Tiszacsege Város Önkormányzata a helyi adókról szóló 28/2012.(XII. 13.) önkormányzati rendeletének a 22/2013. (XI. 15.) önkormányzati rendelettel, 25/2013. (XII. 2.) önkormányzati rendelettel, a 25/2015.
BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS
BELSŐ ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Pula Község Önkormányzata 8291 Pula, Fő utca 32. szabályszerűségi ellenőrzés tárgyban Pula, 2017. december 2 ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Pula Község Önkormányzata szabályszerűségi ellenőrzése
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Ügyiratszám: 22-45/2012. Tárgy: Magánszemélyek kommunális adójának Ügyintézı:
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló /2014. (IX.) önkormányzati rendeletének megalkotása
Napirend:2. Ügyiratszám: 2/140-30/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 25. -i nyilvános ülésére Tárgy: Zalahaláp Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló /2014.
2015. évi adómértékek megállapítása. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2014. november 21-i ülésére
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 1-jei ülésére Előterjesztő: Egry Attila alpolgármester Ellenjegyzés: Dr. Mészár Erika a jegyzőt helyettesítő aljegyző Tárgy: Javaslat
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete az építményadóról Az Alkotmány 44/A. (1) bekezdésének d) pontjában
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő telkek után a telekadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló 1990. évi C.
ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ TESTÜLET november 25-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: november 25.
ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ TESTÜLET 2015. november 25-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2015. november 25. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet
3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület! Az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés h) pontja értelmében a helyi önkormányzat
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 18/2011. (XII.23.) önkormányzati rendelete. A helyi adókról. 1. Általános rendelkezések
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének 18/2011. (XII.23.) önkormányzati rendelete A helyi adókról Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. I. Fejezet. Általános rendelkezések
Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2013. (XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nikla Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pontjában
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Szám : 1-86 / 2014. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel!
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2016. (X. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2016. (X. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL az azt módosító 3/2017. (II. 2.) önkormányzati rendelettel EGYSÉGES SZERKEZETBEN Páty Község Önkormányzatának képviselő-testülete
Rétság Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.02.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL
Rétság Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (X.02.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Rétság Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. december 11-i ülésére. 11. napirend
1 E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 2012. december 11-i ülésére 11. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: A helyi adókról szóló és építmény
Kunszentmárton Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 28/2016.(XI.29.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
Kunszentmárton Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2016.(XI.29.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 49/2008. (IX. 30.) rendelete 1. egyes helyi adókról
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2008. (IX. 30.) rendelete 1 egyes helyi adókról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090/13 mell. E-mail: phkiszombor@vnet.hu Ügyiratszám: 22-179/2013. Tárgy: Helyi adórendeletek felülvizsgálata
Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu ELŐTERJESZTÉS
1 3. napirendi pont Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth L. u. 41. Tel.: 20/20-77-537 e-mail: szoc@pr.hu Ügyszám: 9-58/2014. Előkészítette: Lovasi Erika jegyző Kovács Károlyné
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület június 25-i ülésére. Tárgy: A települési adókról szóló 30/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelet módosítása
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/367-./2015. Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015.
Budajenő Község Önkormányzat 2093 Budajenő, Fő u. 1-3. Előterjesztés a Képviselő-testület 2013. november 28-i ülésének 1. napirendi pontjához
Budajenő Község Önkormányzat 2093 Budajenő, Fő u. 1-3. 26-371-068 26-371-062 titkarsag@budajeno.hu Ikt. szám: 976/2013. Üi.: dr. Kovács Dénes Tárgy: helyi adórendeletek felülvizsgálata Előterjesztés a
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben)
Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2012. (X.19.) önkormányzati rendelete a telekadóról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2012. (X.19.) önkormányzati rendelete a telekadóról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés h) pontjában
BEVALLÁS a telekadóról, a terület szerinti adózás esetében (helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani)
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi POLGÁRMESTERI HIVATAL ADÓÜGYI IRODA 1221 Budapest,Városház tér 11. Telefon: 229-2611 Fax: 229-2629 E-mail:adougyiiroda@bp22.hu www.budafokteteny.hu Budafok 1 Pf:109
Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének. 16/2005.(XI.30.) rendelete
Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének 16/2005.(XI.30.) rendelete a telekadóról, építményadóról és a magánszemélyek kommunális adójáról Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestülete a
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 6-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 178/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. november 6-i ülésére Tárgy: A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MÁRCIUS 8-AI
ELŐTERJESZTÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 8-AI RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRE IKT. SZ: 491-3/2016/D. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB II.NAPIREND Tárgy: A telekadóról szóló 15/2015.
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 45/2004.(XII.20.) rendelete a helyi adókról a módosító 30/2005. (XII. 12.
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 45/2004.(XII.20.) rendelete a helyi adókról a módosító 30/2005. (XII. 12.) rendelettel EGYSÉGES SZERKEZETBEN Törökbálint Nagyközség Önkormányzatának
Készült Apaj Község Képviselő-testületének november 28-án megtartott üléséről
Apaj Község Polgármesteri Hivatal 2345. Apaj, Fő tér 2. Jegyzőkönyv Készült Apaj Község Képviselő-testületének 2014. november 28-án megtartott üléséről Hozott rendeletek: 14/2014. (XI.28.) számú rendelet
GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL
GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Egységes szerkezetben: 2011. március 25. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.)
a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
ADATBEJELENTÉS a telekadóról Benyújtandó a telek fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 12-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 201/2/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Módosító indítvány a Budapest
A helyi adókról szóló évi C. törvény (Htv.) módosításai (a évi LXVI. törvény alapján)
A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) módosításai (a 2016. évi LXVI. törvény alapján) I. A Htv. módosításai 2016. július 1-jétől hatályosan 1. Átmeneti rendelkezések [Htv. új 51/B. -a] Az önkormányzat
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e a helyi iparűzési adóról, a magánszemélyek kommunális adójáról és az idegenforgalmi adóról * Püspökladány Város
Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról
Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés új helyi építményadó rendelet megalkotásáról Előterjesztő: Dr Faragó Péter polgármester Készítette: Kertészné Tátrai Zsuzsanna adóügyi ügyintéző A Miniszterelnökség
a helyi iparűzési adóról 1 Adókötelezettség
Kevermes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2010. (IV. 20.) KT. Rendelete a helyi iparűzési adóról 1 Kevermes Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990.
Tisztelt Kazincbarcikai Lakosok!
Tisztelt Kazincbarcikai Lakosok! Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27-én tárgyalta a helyi adókról szóló rendeleteket. Iparűzési adó, magánszemélyek kommunális adója,
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület november 30-i rendkívüli ülésére
BALATONFÜREDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám:./2015 Előkészítő: Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. november
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány
E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 25-i ülésére
5250-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata helyi adórendelete felülvizsgálata Az előterjesztést
I. Bevallás fajtája: II. Bevallás benyújtásának oka:
BEVALLÁS a telekadóról HEGYESHALOM (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
Szentes Város Polgármesterétől Szentes, Kossuth tér 6
Szentes Város Polgármesterétől 6600. Szentes, Kossuth tér 6 A-942/2010. Témafelelős: Tonnesné Kiss Ildikó Tárgy. Építményadó rendelet módosítása Mell.: 1 db rendeletmódosítási javaslat Szentes Város Önkormányzat
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 25/2016.(XI.30.) önkormányzati rendelettel) Budakalász Város Önkormányzata
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE ÉS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. novemberi ülésére
ADATBEJELENTÉS a telekadóról papír alapon kizárólag magánszemélyek nyújthatják be
ADATBEJELENTÉS a telekadóról papír alapon kizárólag magánszemélyek nyújthatják be (gazdálkodó szervezet kizárólag https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap oldalon keresztül) benyújtandó a telek fekvése szerinti
Dr. Gróf Gabriella. Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló
Dr. Gróf Gabriella Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló Módosításokat tartalmazza a 2013. évi CC. Törvény Hatály: 2014. 01. 01. 2 Építmény fogalmának alkalmazása épület, épületrész
BEVALLÁS. a telekadóról
BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2010. október 28-i rendes ülésére
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Tárgyalja: PVB Képviselő-testület nyílt egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2010. október 28-i rendes ülésére A HELYI ADÓK MÉRTÉKÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő telkek után a telekadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló 1990. évi C.
5JJ.L. számú előterjesztés
5JJ.L. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je Előterjesztés a Képviselő-testület részére az építményadóról szóló 41/2011. (XI. 24.) önkormányzati rendelet, valamint
TELEKADÓ BEVALLÁS. Csobánka Község Önkormányzata
TELEKADÓ BEVALLÁS Csobánka Község Önkormányzata Cím: 2014 Csobánka, Fő út 1. Telefon: 26/320-020 Email: polgarmesterihivatal@csobanka.hu Fax: 26/520-010 ASP ADÓ 032 Beküldő viselt neve titulus családi
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2001. /XII. 10./ SZ. RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Egységes szerkezetben!
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2001. /XII. 10./ SZ. RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Egységes szerkezetben! 1./ A 17/2001. (XII.10.) sz. rendelet kihirdetve 2001. december
titulus családi név keresztnév 2. keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév családi név keresztnév 2.keresztnév település irányítószám ország
ASP TELEKADÓ BEVALLÁS ADO 32-216 Cím: 2626 Nagymaros, Fő tér 5. Telefon: 6-27-595-1 E-mail: elugy@nagymaros.hu Fax: 6-27-354-245 Beküldő viselt neve titulus családi név keresztnév 2. keresztnév Beküldő
Szentes Város Polgármesterétől Szentes, Kossuth tér 6.
Szentes Város Polgármesterétől Szentes, Kossuth tér 6. A-35114./2011. Témafelelős: Tonnesné Kiss Ildikó Tárgy: Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendelete a Magánszemély kommunális adójáról
1. A helyi adók bevezetésének időtartama. 2. Az építményadó
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. ( XI. 29. ) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 25/2015. (XI.25.)*, 31/2015. (XII.21.)** 6/2016. (II.12.)***30/2017.
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. a magánszemélyek kommunális adójáról
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2003. /XII.30./ számú R e n d e l e t e a magánszemélyek kommunális adójáról ( egységes szerkezetben a módosítására kiadott 11/2007.(XII.15.) számú