Enki elveszett könyve
|
|
- Sára Mezei
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Enki elveszett könyve 2017 október 12. Flag Szöveg méret Mentés 5 0 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Figyelem! A botránykönyv el?ször Magyarországon! 1. oldal (összes: 7)
2 Úgy évvel ezel?tt?rhajósok érkeztek a Földre egy másik bolygóról, hogy aranyat keressenek. A Föld egyik tengerén landoltak, partra szálltak és megalapították Eridut, a Távoli Otthont. Id?vel a kezdeti település nagy földi küldetéssé n?tte ki magát, irányítóközponttal,?rállomással, bányászattal és egy közbüls? állomással a Marson. Mivel az?rhajósoknak nem állt rendelkezésére elegend? er?forrás, génmanipuláció segítségével megalkották a primitív munkást, a Homo Sapienst. A Földet elborító, katasztrofális Özönvíz után újra kellett kezdeni mindent; az?rhajósok istenek lettek, akik civilizációt adtak az emberiségnek, és megtanították nekik, hogyan imádják?ket. Jóval kés?bb, úgy négyezer évvel ezel?tt, minden, amit addig megalkottak, odalett egy nukleáris csapás során. Ezt a Földre látogató?rhajósok okozták, saját rivalizálásukkal és viszályaikkal. Zecharia Sitchin a The Earth Chronicle Series (Földi Krónikák) cím? írásában összerakta a Bibliából, az agyagtáblákból, az ókori mítoszokból és régészeti leletekb?l mindazt, ami a Földön történt, f?leg az emberiség történelmének kezdete óta. De vajon mi el?zte meg a földi eseményeket? Mi történt az?rhajósok szül?bolygóján, a Nibirun, ami miatt útra keltek, ami miatt aranyra volt szükségük, és ami miatt megteremtették az embert? Miféle érzelmek, rivalizálás, hit, erkölcsiség (vagy annak hiánya) motiválta az égi és?rbéli krónikák f?szerepl?it? Milyen kapcsolatok okoztak feszültséget a Nibirun és a Földön, milyen ellentét volt az id?sebbek és a fiatalok, a Nibiruról érkezettek és a Földön születettek között? Mennyiben volt a sors keze, ami történt? És vannak feljegyzések a múltból, amik megadják ennek a sorsszer?ségnek a kulcsát a jöv?re nézve? Ugye, milyen kedvez? lenne, ha az egyik kulcsfigura, aki szemtanú, és aki különbséget tud tenni a végzet és a sors között, feljegyezte volna az utókor számára, mi történt, hogyan, hol, mikor és miért? Az Els? Dolgokat és talán a Végs? Dolgokat? Néhányan pontosan ezt tették. Köztük volt maga a vezér is, aki az els? csapat?rhajóst vezette. A tudósok és a 2. oldal (összes: 7)
3 teológusok ma már felismerik, hogy a Teremtés, Ádám és Éva, az Édenkert, az Özönvíz, és Bábel tornyának bibliai történetei évezredekkel korábbi, mezopotámiai szövegek alapján íródtak, melyeket f?ként a sumérok írtak.?k pedig világosan kifejtették, hogy a múltbeli eseményekr?l való tudásuk (olyan eseményekr?l is, amik még a civilizáció hajnala el?tt történtek, az Emberiség megjelenése el?tt) az Anunnakiktól ( Akik a Mennyb?l a Földre jöttek ) származik, vagyis az ókori Istenekt?l. Másfél évszázad régészeti felfedezései során az?si civilizációk romjai között, f?ként a Közel-Keleten számos ilyen korai szöveget találtak. A leletekb?l kiderült, hogy vannak hiányzó szövegek, úgynevezett elveszett könyvek, amelyeket vagy a fellelt szövegekben említettek, vagy következtetni lehet rájuk, vagy onnan lehet tudni a létezésükr?l, hogy a királyi, vagy templomi könyvtárakban leltárazva voltak. Néha az istenek titkait eposzokban fedték fel, például a Gilgames Eposzban, ami beszámol az istenek közötti vitáról, melynek végkifejlete az Emberiséget elpusztító Özönvíz lett. Az Atrahasis nevezet? szöveg elbeszéli, miként lázadtak fel az Anunnakik, akik az aranybányákban robotoltak, és hogyan került sor a primitív munkások, azaz a földlakók megteremtésére. Maguk az?rhajósok is id?r?l id?re készítettek feljegyzéseket. Volt, hogy egy kiválasztott írnoknak diktáltak, például az Erra Eposz esetében, ahol a nukleáris katasztrófát okozó két Isten közül az egyik az ellenfelére próbálta hárítani a felel?sséget. Volt, hogy az Isten maga írta le a feljegyzéseit, ilyen például a Thoth Könyve (Egyiptomban a bölcsesség istene), amit az Isten egy föld alatti kamrában írt meg titokban. A Biblia szerint, amikor Jahve, az Úr átadta a parancsolatokat kiválasztott népének, el?ször saját kezével írta meg a két k?táblát, amit Mózesnek adott Sinai hegyén. Mózeseltörte a táblákat az aranyborjú feletti haragjában, és helyettük saját kezével készített újakat. Negyven napot és negyven éjszakát töltött a hegyen, a táblák mindkét oldalára felvésve a szavakat, amiket az Úr diktált neki. Nem is derült volna fény Thot Könyvének létezésére, ha nem lett volna egy papiruszra írt történet az egyiptomi Hufu (Kheopsz) király idején... Nélküle sosem hallottunk volna az isteni táblákról és azok tartalmáról; mindez tovább gyarapította volna a rejtélyes elveszett könyvek listáját, melyeknek létezésére talán sosem derült volna fény. Szintúgy fájdalmas tény, hogy néhány esetben tudunk ugyan bizonyos szövegek létezésér?l, de arról fogalmunk sincs, hogy mi állt bennük. Ilyenek például Az Úr hadainak könyve és Jásár Könyve ( Az igazság könyve ), melyeket említ a Biblia. Legalább két esetben következtethetünk régebbi könyvek létezésére, olyan korábbi szövegekre, amiket a bibliai narrátor ismert... Egy Ádám és Éva könyve címen ismert írás fennmaradt az évezredek során örmény, szláv, szír és etióp nyelven. Énok könyve(egy úgynevezett apokrif könyv, ami nem került bele a kanonizált Bibliába) olyan részleteket tartalmaz, amik a tudósok szerint egy korábbi Noé könyvéb?l származnak... Gyakran említett példa az elveszett könyvek hatalmas mennyiségére, hogy Egyiptomban, Nagy Sándor i.e. 323-ban bekövetkezett halála után Ptolemaiosz megalapította a híres Alexandriai Könyvtárat, mely állítólag félmilliónál is több kötetnek adott helyet. Ezeket különféle anyagokra írták (agyagra, k?re, papiruszra, pergamenre). A nagy könyvtár, ahol a kor tudósai tanulmányozták a rengeteg bölcsességet, leégett és elpusztult az i.e. 48-ban kezd?dött háborúk során át az i.sz. 642-ben bekövetkezett arab hódításig. Kincsei közül megmaradt a Biblia els? öt könyvének görög fordítása, és néhány töredék a könyvtár tudós alkalmazottainak írásaiból... A kés?i id?szakban csaták és háborúk törtek ki az istenek között... Nagy Sándor ázsiai területein a Szelukidák kezébe került az uralkodás.?k a görögül is beszél? babiloni papot, Bérósszoszt, Marduk papját bízták meg, hogy állítsa össze az emberiség és az istenek történetét és a történelem el?tti id?ket a mezopotámiai tudás alapján. Bérósszosznak volt hozzáférése az agyagtábla-gy?jteményekhez, melyekb?l a legnagyobb könyvtár Harran templomában állt rendelkezésre (a mai Törökország dél-keleti részén). Három kötetben írta meg az istenek és az emberek történetét, az Özönvíz el?tt évvel kezdve, amikor az istenek a mennyb?l a Földre jöttek. Bérósszosz név szerint felsorolja az els? tíz parancsnokot és uralkodásuk idejét. Elmondja, hogy az els? vezér halnak öltözve gázolt partra a tengerb?l.? volt az, aki az emberiséget megajándékozta a civilizációval. Nevének görögös alakja Oannész... Döbbenetes mennyiség? ilyen korai írás létezik. Nem ezer, hanem tízezer számra találták meg?ket a közel-keleti ásatások során. Sokuk napi dolgokkal foglalkozik, például kereskedelemmel, munkások fizetésével, házassági szerz?désekkel. A paloták könyvtáraiban találtak királyi krónikákat, templomi könyvtárakban és írnokiskolák könyvtáraiban szent szövegeket, titkos iratokat találtak sumér nyelven, majd akkád fordításban (az els? szemita nyelv) és egyéb ókori nyelvekre lefordítva. És még ezekben a korai iratokban is, amik közel hatezer éve 3. oldal (összes: 7)
4 keletkeztek, utalások voltak elveszett könyvekre (k?táblákra írott szövegekre). Az?si városok romjai között felfedezett hihetetlen, egészen leny?göz? felfedezések között voltak az agyagprizmák, melyeken információ olvasható a tíz Özönvíz el?tti uralkodóról, és összesen évnyi uralkodásukról, amire Bérósszosz utalt. Ezeket Sumér Királylisták néven ismerjük, és Angliában, az oxfordi Ashmolean Museumban találhatók... Az els??rhajósokkal érkez? vezet? volt az, aki nemcsak hogy minden eseménynek szemtanúja volt, hanem fontos kulcsfigura is volt egyben. Eposzi jelz?je akkoriban E.A volt, azaz Akinek az Otthona a Víz. Át kellett élnie a csalódást, hogy a földi küldetés parancsnoki tisztségét féltestvére és riválisa, EN.LIL ( A Parancs Ura ) kapta meg. Ezt a megaláztatást csak kicsit enyhítette, hogy E.A. megkapta az EN.KI ( A Föld Ura )címet... Ádám és Éva bibliai történetében az Édenkert eseményei tükrözik, hogy Enki a második genetikai beavatkozáskor adta nekik a szexuális úton történ? szaporodáshoz szükséges kromoszómákat. És amikor az elszaporodott Emberiség nem olyan lett, amilyennek akarták, Enki szállt szembe fivére, Enlil tervével, az Emberiséget elpusztító Özönvízzel. Az Özönvíz h?sét a Biblia Noénak, a korábbi, eredeti sumér szövegek Ziusudránaknevezték.... A beavatottak legalább két esetben (fels?bb utasításra) lejegyezték... az isteni tanításokat, mint az Emberiség örökségét. Az egyik ilyen kiválasztott, Adapa, aki valószín?leg Enki fia volt egy földi asszonytól, írt egy könyvet, amely az egyik legkorábbi elveszett könyv: Írások az Id?r?l volt a címe. Egy másik kiválasztott, egy bizonyos Enmeduranki, aki valószín?leg a bibliai Énok prototípusa volt, a mennybe emelkedett, miután a fiaira bízta az isteni titkok könyvét. Ennek egy változata maradt fenn nagy valószín?séggel az apokrif Énok Könyvében... Ilyen el?zmények után döntött úgy Enki, hogy szembeszáll Enlil szándékával, hogy Özönvizet küldjön az Emberiség elpusztítására. Konfliktusuk számos csatához, és végül nukleáris fegyverek bevetéséhez vezetett; a végeredmény, bár nem ez volt a szándék, mégis a sumér civilizáció pusztulása lett... A fejlemények vezettek a felismeréshez, hogy különbséget kell tenni Sors és Végzetközött... Áttekintve az eseményeket, és a párhuzamokat aközött, ami a Nibirun történt, és aközött, ami a Földön ment végbe, Enki és Enlil azon filozofáltak, hogy mi volt ebb?l végzetszer? és elkerülhetetlen, és mi volt pusztán jó vagy rossz döntés... A nukleáris pusztulásban kicsúcsosodó események hatására az Anunnaki vezet?k mély önvizsgálatba kezdtek, és el kellett magyarázniuk a lesújtott embertömegeknek, miért történt, ami történt. Végzet volt vajon, vagy az Anunnakik okozta sorsszer?ség? Felel?s volt e valaki? A csapás estéjén az Anunnaki tanácsban Enki volt az egyetlen, aki ellenezte a tiltott fegyverek bevetését. Számára fontos volt hát, hogy elmagyarázza a megmaradt, szenved? embereknek, hogyan jutott el a fordulópontig a földönkívüliek története, akik jó szándékúak voltak, ám mégis pusztítókká lettek... Az elbeszélés legalkalmasabb módja az egyes szám els? személyben történ? beszámoló volt. Egészen bizonyos, hogy Enki lejegyezte önéletrajzát..., amit Nippur könyvtárában fedeztek fel... Az Atrahasis szövege megmutatja Anu er?feszítéseit annak érdekében, hogy csillapítsa Enki és Enlil rivalizálását.: felosztotta közöttük a földet, és az Özönvizet megel?z? eseményekr?l szóló feljegyzések szinte szó szerint hozzák el? az Istenek Tanácsának vitáját az Emberiség sorsáról, és Enki intrikáját, amelyet Noé és a bárka történeteként ismerünk. Ezt a történetet csak a Bibliában olvashattuk, amíg meg nem találták az egyik eredeti mezopotámiai változatot a Gilgames eposz tábláin. Az istenek és emberek dolgainak f?bb feljegyzései a sumér és akkád agyagtáblák, a babiloni és asszír templomi könyvtárak, az egyiptomi, hittita és kánaánita mítoszok, valamint a bibliai történetek. * Most el?ször, ezt a szétszóródott és töredékes anyagot sikerült Zecharia Sitchinnek összeraknia és felhasználnia, hogy újraalkossa Enki szemtanú-beszámolóját, a földönkívüli Isten önéletrajzon alapuló memoárját és éleslátó próféciáit. 4. oldal (összes: 7)
5 A múlttal foglalkozva Enki maga is látta a jöv?t. Az az elképzelés, miszerint az Anunnakik szabad akaratukkal a saját sorsuk (és az Emberiség sorsának) urai voltak, végül átadta helyét a felismerésnek, hogy a Végzet határozta meg végül az események alakulását; így aztán, amint a héber próféták is felismerték, az Els? Dolgok lesznek a Végs? Dolgok... * ENKI KÖNYVE Tartalomjegyzék: Bevezet? Tanúságtétel Enki, az Úr szavai Els? tábla Második tábla Harmadik tábla Negyedik tábla Ötödik tábla Hatodik tábla Hetedik tábla Nyolcadik tábla Kilencedik tábla Tizedik tábla Tizenegyedik tábla Tizenkettedik tábla Tizenharmadik tábla Tizennegyedik tábla Szójegyzék * Az Angyali Menedék további ajánlott könyvei: Magyar?smesék Globális felmelegedés-ipar KAPHATÓ, RENDELHET?! 5. oldal (összes: 7)
6 Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következ? címen: - Minden "lájk számít, segíti a magazin m?ködését! Köszönettel és barátsággal! Tweet Ajánló 6. oldal (összes: 7)
7 7. oldal (összes: 7)
Szellem a fazékból: Czifray
Szellem a fazékból: Czifray 2015 július 12. Flag Szöveg méret Mentés Mérték 0 Még nincs értékelve A Czifray versenykurzus, szakácskönyv, reformkori életérzés. A XIX. század legfontosabb receptgy?jteménye,
Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés
Udo Ulfotte: Határtalan b?nözés 2018 április 03. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Amit a politika és a tömegmédia a migránsok b?ncselekményeir?l elhallgat el?lünk. Udo Ulfkotte Utolsó
Az ókori világ hét csodája
Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok
65 éve indult Sztálinváros építése
2015 május 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Mérték Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve
Indián Amerika 2 - Kolumbusz a felfedez?
Indián Amerika 2 - Kolumbusz a felfedez? 2011 január 27. Flag Szöveg méret Mentés 0 nincs értékelve Még Mérték 1492-ben történt, hogy egy talán genovai származás, spanyol szolgálatba állt hajós, bizonyos
Bayer Zsolt: Vakok a hídon
Bayer Zsolt: Vakok a hídon 2015 április 04. Flag Szöveg méret Mentés Mérték 0 Még nincs értékelve Botorkál a Sors. Rossz fahídon át. Alatta összefolyik az antik és a keresztény örökség. Az antik megfogható
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
Közzétette: ( Még nincs értékelve
2015 május 04. Flag Szöveg méret 90 100 Mentés 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1 % 1/5 Give 1 % 2/5 Mérték Give 1 % 3/5 Give 1 % 4/5 Give 1 % 5/5 Érdekl?dve olvastam
Give A Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték 5/5
2016 december 29. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A Sumír értékelve örökségünk - A Bobula Ida hagyaték 1/5 Give 2/5 Give 3/5 Mérték Give 4/5 Give 5/5 Megjelent az egyik legtöbbet hivatkozott
Telefonfülkék Magyarországon
2014 október 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A telefonfülkék 130 éves hazai történetében nem jött létre egy olyan típus, amelynek
Lovas István - Jancsó: Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája
Lovas István - Jancsó: Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája 2014 február 05. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Archívumból - Beszélgetés Zágoni Sándor, népi alkotóm?vésszel,
Indiai titkaim 31 Törökország európai része
Indiai titkaim 31 Törökország európai része 2011 május 06. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Emlékszem, 1993 nyarán, tehát indiai utazásunk el?tt fél évvel történt, amikor Bécsben jártunk.
6B@@1" (#,#*#"!(#,AB1(#3$#9 '5*#;
6B@@1 (,*!(,AB1(39 5*;! %&()&*+,,(,-*.!&, (-*/(&/ /,0 *(1 23-4)/% &/, +&&05 5(-! &/( 67 5&.8 5&, 9 (!&,!: :1! -*( (!,&,-5/ %43+;! 5& 5(- (- /,,0 01?(** < 4((5-5-,&1,+%, &/(,3 8
Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból
2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének
Az Anunnakik háborúi Közzétette: (
Az Anunnakik háborúi 2017 november 11. Flag Szöveg méret Mentés Mérték 0 Még nincs értékelve A sumér civilizáció nukleáris kataklizmáinak bizonyítékai. Kételkedsz? Nem is oly rég, 2015 elején érkeztek
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE. irodalom, filozófia
Szalay Gábor 4363 ÉV KULTÚRKINCSE irodalom, filozófia PROLÓGUS A tisztelt Olvasó egy név- és címjegyzéket tart a kezében. 4363 év legjelentősebb bölcsészeti és irodalmi alkotásainak jegyzékét, a szerzők
SZÁRMAZÁS, HATALOM, TÖRTÉNELEM. Szerkesztette: Szalay Gábor
SZÁRMAZÁS, HATALOM, TÖRTÉNELEM Szerkesztette: Szalay Gábor Ádám és utódainak neve a sumer mondákban: Ádám= Eridui Alulim Széth=Alalgas Enos=Enmenluanna Káin= Emmengalama Mahalael=Dumuzid, a Pásztor Járed=
Lovas István: Elhallgatott hírek 20.
Lovas István: Elhallgatott hírek 20. 2015 január 21. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Elhallgatott hírek néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható
A liberalizmus, a 444 és a Chatham House szabály
A liberalizmus, a 444 és a Chatham House szabály 2015 február 03. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Az elmúlt héten a Common Sense Society rendezvényén vitatkozott André Goodfriend
Gondolkozz szabadon!
Gondolkozz szabadon! 1 rész: az özönvíz előtti világ nem volt eső 900 év feletti kor óriás termet minden faj együtt Az özönvíz története mítosz vagy valóság 2. rész: az özönvíz A Biblia beszámolója az
Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI
Ókori Kelet Az írás kialakulása Vallások Törvények Szalayné KI Az írás megjelenése Oka: államok kialakulása bonyolultabb élet nyilvántartások megjelenése Megjelenik az írás a folyam menti kultúrákban ie.
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Rudolf Steiner. Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban
Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Állatöv, planéták és kozmosz 10 előadás Düsseldorf, 1909.
APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány
www.scriptural-truth.com APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány Bel- és a sárkány A könyv a Bel és a sárkány [a Dániel] A történelem a megsemmisítése a Bel- és a sárkány, Levágta, a Daniel
Létezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
Indiai titkaim 32 Két világ határán
2011 május 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Indiai értékelve titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Mérték Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Még 1/5 2/5 3/5 4/5
A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!
2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
Térképek, táblázatok és ábrák jegyzéke
Térképek, táblázatok és ábrák jegyzéke Héber, görög betők és mértékegységek 12-13 Az ószövetségi történelem áttekintése 14 Kánaán a honfoglalás idején 27 Az öt király veresége 52 Az izraeli törzseknek
A Vörös Lobogó Sedanja
A Vörös Lobogó Sedanja 2016 november 14. Flag Szöveg méret Mentés Mérték 0 Még nincs értékelve A kínai pártvezetés új luxusautójáról szóló írás el?ször az Autó-Motor 1960/9-es számában jelent meg. Sedan
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai
Végig h? maradt anyanyelvéhez a 25 éve elhunyt Márai 2014 február 25. Flag Szöveg méret Mentés 0 Még nincs értékelve Mérték Huszonöt éve, 1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor posztumusz Kossuth-díjas
Read with Me Bible. A magyar változat az alábbi kiadás alapján készült:
ÓSZÖVETSÉG Isten megteremti a Világot 2 Az Éden kertje 10 Ádám és Éva 13 Ádám és Éva Isten iránti engedetlensége 14 Kain és Ábel 20 Az Özönvíz és Noé bárkája 24 Isten Noénak adott ígérete 30 Bábel tornya
I. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld!
Tudásdepó Expressz - A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében Kódszám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0043 Kedvezményezett: Békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési
Tíz történelmi idézet, amit rosszul tudunk 1. rész
2014 február 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Tíz történelmi értékelve idézet, Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A történelmi emlékezet által megőrzött idézet meghatározza magát a személyt, de
Végső dolgok - Egy végtelen világ
Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen
Asztronómia és asztrológia. SZIGNUM témahét, g Latin nyelv és irodalom óra Szaktanár: Szombathelyi Nóra
Asztronómia és asztrológia SZIGNUM témahét, 2010. 05. 19-21. 11.g Latin nyelv és irodalom óra Szaktanár: Szombathelyi Nóra Az asztronómia fogalma A csillagászat vagy asztronómia a szó eredete szerinti
Pieter Bruegel ben fogadta mesterré az antwerpeni festőcéh
Pieter Bruegel 1525-1569 1551-ben fogadta mesterré az antwerpeni festőcéh Keresztelő János prédikálása 1559 Bp. Szépművészeti Múzeum Gyermekjátékok, 1560 Parasztlakodalom, 1568 PIETER BRUEGEL: BÁBEL TORNYA
Bayer Zsolt: Kérdés. Szöveg méret. Give Bayer Zsolt: Kérdés 5/5. Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) 2014 február 05.
2014 február 05. Flag Szöveg méret 90 Mentés 100 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Mérték Give 2/5 Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Meghalt Jancsó Miklós. A huszadik század
A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz
KARD ÉS TOLL 2006/3 A keresztény és az iszlám kultúra viszonyának elemei a konfliktusokhoz és a háborúhoz Oszti Judit A konfliktusok kezelése, a háború, az erõszak társadalmi megítélése eltérõ a különbözõ
A kiirtott magyar szellemfalura emlékeztek
2014 március 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A kiirtott értékelve magyar szellemfalura Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Megemlékezést tartottak vasárnap délelőtt a Gánt község közelében található
Matematika az ókori Mezpotámiában
Matematika az ókori Mezpotámiában Mezopotámia története Dormán Miklós SZTE TTIK, Bolyai Intézet 2010. október 15. Rövid történeti áttekintés Mezopotámia (Föld) a folyók között, Rövid történeti áttekintés
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.)
Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - II.10 (Böjt 1. napja)
Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos
Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,
Az összetartozás építõkövei
Klamár Zoltán Az összetartozás építõkövei Gondolatok Silling István Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban címû könyvérõl Folyamatosan változó mikrovilágunkban sok érték menne veszendőbe, ha
Jézus, a misszió Mestere
7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd
Humanitárius segítségnyújtás. és nemzetközi fejlesztés. A határokon túl
A határokon túl Ezek után az Ûr kiválasztott más hetvenkettôt, és elküldte ôket kettesével maga elôtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk:»az aratnivaló sok, de a munkás
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/12. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Negyven év Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Lyn Doerksen 60/12. Történet www.m1914.org Bible for Children,
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
Gobliiins 4-1. oldal Platform: PC Kiadó: Kalypso Media Fejlesztő: Société Pollene.
Gobliiins 4-1. oldal ARANYFOGAK Elakadásjelző: /index.php?md=sos& Gobliiins 4-2. oldal SZERZŐI JOGI INFORMÁCIÓK A thesource.hu-n közzé tett összes végigjátszást, képet- és videóanyagot, valamint a weboldalon
2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.
Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:
Hogyan nézett ki Bécs Hitler alatt?
2015 március 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A hitleri idők bécsi építészeti terveiről nyílik kiállítás a bécsi Építészeti Központban (Architekturzentrum
A Fekete obeliszk. Erdős Gábor
A Fekete obeliszk, amely jelenleg a British Museumban látható (BM WA 118885), a mezopotámiai, illetve ezen belül az asszír művészet és történetírás egyik kimagasló emléke. Az obeliszket Sir Austin Henry
Tételsor a IX. osztályos diákok számára
Tételsor a IX. osztályos diákok számára 1. Ábrahám meghívása és Kánaánba való utazása 2. A királyok hadjárata és Ábrahám találkozása Melkizedekkel 3. A szövetség megerősítése Ábrahámmal 4. Az Ábrahámmal
Tartalom A TELEVÍZIÓSZOLGÁLTATÁS ALAPFOGALMAI A TELEVÍZIÓSZOLGÁLTATÁS MEGVALÓSÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ TECHNOLÓGIÁK. Előszó. Első rész.
Tartalom Előszó Első rész A TELEVÍZIÓSZOLGÁLTATÁS ALAPFOGALMAI ELSŐ FEJEZET: Bevezetés MÁSODIK FEJEZET: A televíziózás története HARMADIK FEJEZET: A televíziószolgáltatás alapfogalmai A képátvitel technikai
Indiai titkaim 2 az els? találkozások
2010 július 24. Flag Szöveg méret 90 100 Mentés 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give 1/5 Give 2/5 Give 3/5 Mérték Give 4/5 Give 5/5 Még nincs Amíg el nem kezdtem jógát gyakorolni,
Amerikából jelentem - A világ legdrágább vasútállomásának titkai
Amerikából jelentem - A világ legdrágább vasútállomásának titkai 2016 március 28. Flag 0 4 Átlag: 4 (1 szavazat) Mérték 2016. március 3-án, 14 év várakozás után megnyílt a világhírű spanyol építész, Santiago
Az Ószövetségi történelem kronológiája
Az Ószövetségi történelem kronológiája Cél 2. Az óra célja az, hogy az Ószövetség által elmondott történetek időpontját - lehetőség szerint - a legpontosabban tudjuk meghatározni. A vizsgált korszak időbeli
Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!
A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige
SZKB_105_09. Most már megy?
SZKB_105_09 Most már megy? SZOCKOMP_B_105_diak_book.indb 85 2007. 07. 24. 16:23:22 SZOCKOMP_B_105_diak_book.indb 86 2007. 07. 24. 16:23:22 tanulói Most már megy? 5. évfolyam 87 D1 Összekevert mondatok
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt
V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő
Kritika Harry Potter és a félvér herceg
Kritika Harry Potter és a félvér herceg 2009 július 21. Flag Szöveg méret Mentés 0 értékelve Még nincs Mérték Két évet kellett rá várnunk arra, hogy Harry Potter visszatérjen. És a visszatérés sikeres
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Világtörténet. Salamon Konrád. Főszerkesztő Salamon Konrád. A főszerkesztő munkatársa Katona András
Világtörténet Főszerkesztő A főszerkesztő munkatársa Katona András Írták Bácskay András Csorba Csaba Hegyi W. György Katona András Kozári József Zakar Péter Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
A Red Bull energiaital szörnyű titka - Legenda vagy valóság?
2015 március 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Átlag: 5 (1 szavazat) Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Ezt az italt országunk minden szupermarketjében árusítják. Mégpedig
2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve
Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy
KENYÉR VILÁGNAPJA október.16.
KENYÉR VILÁGNAPJA 2013.október.16. TÍZEDIK ALKALOMMAL KERÜL MEGRENDEZÉSRE MAGYARORSZÁGON A KENYÉR VILÁGNAPJA. táplálkozásunkba. A kenyér, mint alapvető élelmiszer, évezredek óta jelen van az emberiség
A magyar Jézus és eltitkolt tanításai
2016 október 31. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Give 3/5 Mérték Give 4/5 Give 5/5 Egy legendás, mégis agyonhallgatott könyv, aminek már a címétől néhányan állítólag
AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka
AZ ÓKORI KELET 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka A Nílus, mint közlekedési útvonal Az afrikai Nílus a Föld leghosszabb folyója. Hossza 6685 km. Neve az ókori Egyiptomban Hápi volt. A kőkor óta alapvető
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
Ábrahám könyve (Igazgyöngy)
www.apologia.hu Ábrahám könyve (Igazgyöngy) A mormon vallás Biblián kívüli, új szentírásai közé tartozik a Mormon Könyve (MK), a Tanok és szövetségek (T&Sz) és az Igazgyöngy (IGY). Az Igazgyöngy a Bevezetés
Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171
A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.
Gondolkozz szabadon! copyright jozsef.vegh@nyolclepes.hu
Gondolkozz szabadon! Az özönvíz története mítosz vagy valóság A Biblia első mondata: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet Mózes első könyve, 1:1. A teremtéstörténet egyedülálló ismertetőjegyei
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
jezus.qxd 5/18/2011 12:33 PM Page 1 Ki volt Jézus?
jezus.qxd 5/18/2011 12:33 PM Page 1 Ki volt Jézus? jezus.qxd 5/18/2011 12:33 PM Page 2 jezus.qxd 5/18/2011 12:33 PM Page 3 Dr. A. T. Bradford Ki volt Jézus? Krisztus hiányos életrajzáról, másként DUNA
Felkészülés ( Bevezetés (
A Jó Hír Bibliatanulmányok kérdéseket tartalmaznak evangelizációs házi csoportok számára (Glad Tidings Bible studies contain questions for evangelistic house meetings.) Bevezetés ( Biztos van olyan ember,
Egyiptom és Mezopotámia. A csillagászat története 1., 2015. szeptember 17.
Egyiptom és Mezopotámia A csillagászat története 1., 2015. szeptember 17. Egyiptom és fővárosai Egy kis kronológia Égi objektumok és istenek Nut: Az égbolt egésze Su: a lég istene Geb: a Föld istene (Nut
Keresztút Avilai Szent Terézzel
Keresztút Avilai Szent Terézzel Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/3. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Noé és az özönvíz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Maillot; Tammy S. 60/3. Történet www.m1914.org
Indiai titkaim 31 Törökország európai része
2011 május 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Indiaiértékelve titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 Mérték Give Indiai titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 1/5 2/5 3/5 4/5
Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!
Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka
Mítoszok és Legendák - Három hihetetlen történet
2012 április 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Mítoszok értékelve és Legendák Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A Mítoszok és Legendák rovatban, most egy titokzatos és halálos csizma legendáját
KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL
emlekek.qxd 7/29/2019 2:55 PM Page 1 KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ 1.-3. SZÁZADBÓL KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL Szent Pál apostol TARJÁNYI BÉLA. Tarjányi Béla Keresztény emlékek az első három századból
FÖLDPRÖGETŐK 2018/2019. tanév TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZIVERSENY II. FORDULÓ Egészségtan és Biblia 5 6. évfolyam
1. feladat a) Hányféleképpen olvasható el az I. és a II. formában felírt szó, ha bármelyik betűtől a következő betűt csak jobbra egy vagy lefelé egy lépéssel érhetjük el. Melyik formában több az elolvasási
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Az ókori világ 7 csodája. 2011 Horák György
Az ókori világ 7 csodája 2011 Horák György Az ókori világ hét csodája a hét legismertebb ókori építmény. A hét csodát először a Szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
A n g ya l o k é s e g e r e k
A n g ya l o k é s e g e r e k a Szépművészeti Múzeumban Az angyalok és az egerek nagy barátságban élnek az idők kezdetétől. Mint az barátok között lenni szokott, időnként kisebb szívességeket kérnek egymástól.
Az esztelen szép király
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az esztelen szép király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Lyn Doerksen 60/18. Történet www.m1914.org Bible for
144. Arvisura - kiegészítés (levélkivonat) Paál Zoltán, Ózd, 1973. X. 18.
144. Arvisura - kiegészítés (levélkivonat) Paál Zoltán, Ózd, 1973. X. 18. Tuliás fősámán 144. Arvisurája szerint Ordosz beavatottjai, (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában,
Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.
csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk