Paul Monette ÓVADÉK Ocean, 1991

Átírás

1

2 Paul Monette ÓVADÉK Ocean, 1991

3 A magyar kiadás Paul Monette: MIDNIGHT RUN alapján készült Fordította: Tótisz András A borítót Papp Mária tervezte All rights reserved. Copyright 1988 by MCA Publishing Rights, a Division of MCA INC. Hungarian translation ' Tótisz András SBN Óceán Kft. Felelős kiadó a kiadó igazgatója Sorozatszerkesztő: Gébler József Felelős szerkesztő: Huzsváry Erzsébet Szerkesztette: Ballér Judit Szedte az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó fényszedő üzeme Nyomta az Alföldi Nyomda A nyomdai megrendelés törzsszáma: Készült Debrecenben, 1991-ben Felelős vezető: Szabó Viktor vezérigazgató Kiadványszám: 91021/Bembo Megjelent: 11,4 A/5 nyomdai ív terjedelemben

4 1. A spenótzöld 76-os Olds lassan gördült a melegtől gőzölgő betonon. Forró déli szél zilálta az idegeket, és a South Avalon Street aszfaltjából még ilyenkor, éjjel egykor is szinte áradt a bármikor bármi megtörténhet feszültsége. Az Olds volánjánál ülő szikár férfi mindkét karját a kormánykerékre támasztotta. Úgy tűnt, mintha mindjárt elnyomná az álom, s egyáltalán nem látszott rajta, hogy keresi az utat. A zsigereiben volt a hely, még ha először járt is az utcában. A szemöldöke fölé fésült kócos, fekete haja -ragadozó külsőt adott arcának. Csak az jön le ilyen délre az Avalon Streeten, aki bármire készen áll, és nem habozik meghúzni a ravaszt, ha kell. Jack Walsh mereven előre nézett. A forgalmi lámpák, a bárok neonjai, a sárga utcai lámpák folyama változó színekkel mosta figyelő arcát. Szeme karikás volt a kevés alvástól, de már rég feladta, hogy egy hétvégén bepótolja a lemaradást. Ami azt illeti, a pihenőnapokról is régen lemondott. De Jack Walsh arcának minden feszessége és mogorva eltökéltsége sem tudta elrejteni azt a készenlétben álló mosolyt, amely mintha csak az alkalmat várta volna, hogy felragyogjon. Annál is inkább, mivel a rádión épp az éjszakai talk show karattyolt Walsh fülébe. Egy hölgy Pacoimából riadtan mesélte, hogyan mérgezik őket az út túloldaláról a szomszédok mikrohullámokkal. 5

5 - A férjem azt mondja, földöntúliak - magyarázta a műsorvezetőnek -, de a kocsikon floridai rendszámtábla van... Hirtelen üvegcsörömpölés hallatszott. Jack Walsh felkapta a fejét. A túloldali járdán a toples bár előtt két férfi gyürkőzött verekedésnek, miközben egy miniszoknyás nő az ajtóban visítozott. A nő a magasabbik férfihoz lépett, és lökdösni kezdte. Jack a piros lámpánál megállt, és figyelte a jelenetet, de nem tudta eldönteni, hogy ténylegesen mi történik. - Alto! Alto! - kiabálta a nő. A két fickó túl részegnek tűnt ahhoz, hogy verekedjen. Amikor a nő nem tudta az emberét elmozdítani, dühében a másik fickóhoz pattant, és az arcába köpött. Az megfordult és eloldalgott, a nő pedig ott maradt. Észrevette, hogy Walsh figyeli az Oldsból. Szemét eltakarta a neon vakító fénye elől, és kihívóan a kocsiba bámult. Walsh közömbös arca lassan vigyorra húzódott. A nő vállat vont, és elfordult, mintha azt mondaná, mit tehet az ember. Walsh elmosolyodott, s amint a lámpa zöldre váltott, szinte kilőtt a kocsival. Néhány sarokkal odébb lekanyarodott a kőrútról egy keskeny mellékutcába. Az utcai lámpák javát már rég kiverték, és Walsh-nak ki kellett hajolnia az ablakon, hogy lássa a számokat a homályosan kivilágított kapualjak fölött. Amikor a járda mellé állt az Oldsszal, hallotta, hogy üveg roppant a hátsó kerék alatt. Walsh halkan felmordult, mint aki túl sok gumit tett már tönkre világítás nélküli 6

6 utcákon. A biztonság, hogy jó helyen jár, megnyugtatta. Flanel ingének zsebéből filter nélküli Camel cigarettát és Zippo öngyújtóját húzta elő. Nem tudott úgy rágyújtani a Zippóval, hogy ne méltányolja mindig a szolid, bizalomgerjesztő kattanást, amikor kinyitja. Bár eresztett a nyavalyás, és ettől Walsh körül állandóan enyhe gázszag terjengett, de el nem hagyta azóta, hogy Benny Hunnible odadobta neki. Benny nagydarab, durva, mocskosszájú alak volt, mellesleg az egyetlen barát, akire Walsh szert tett tizenhét hónapos vietnami körútja során. Benny vagy úgy öt másodperccel azelőtt dobta oda a Zippót Walsh-nak, hogy egy akna felrobbant hatalmas lába alatt. Jack meggyújtotta a Camelt. Hosszú slukkot szívott belőle, a Zippót visszaejtette a zsebébe, és kétszer megpaskolta, hogy szerencséje legyen. A kékesszürke füstön keresztül egy lerobbant emeletes házra esett a pillantása, amely valamikor az utca túloldalán állt, ugyanilyen ócska, külvárosi bérkaszárnyák düledező sorában. Egy pillanatig csak a Camel vége világított a kocsiban. Jack mozdulatlanul ült, s egyre növekedett benne a feszültség. Az órájára pillantott. Öreg Timex volt, ugyanolyan kiszolgált és viharvert, mint az Olds. Szívott még egy slukkot a Camelből, kipöckölte a csikket az utcára, majd a vállával kinyitotta az ajtót. Miközben kiszállt, előhúzta zakója alól a 45-öst, és ellenőrizte a tárat. A helyére tette a pisztolyt, és 7

7 mélyet szippantott az éjszakai levegőből, mint egy vonyítani készülő prérikutya. Tekintete végigsöpört az utcán. Egy pillanatra megállt a felfeszített és rozsdától ragyás postaládák soránál. Penész- és vizeletszag fogadta. A földszinti lakások ajtaját biztonsági rács fedte, mindegyiken legalább három lakattal. Ezen a környéken az ember nem tudhatta, ki- vagy bezárnak valakit. Valahonnan fojtott nevetés hallatszott. Különben fenyegetően csöndes volt a hely. Walsh szeme reflex-szerűen cikázott mindenfelé, miközben nesztelenül lopakodott fel a lépcsőházban. A második emelet fordulóját szemét borította, mintha senkinek nem lett volna ereje továbbcipelni. Az egyik falnak egy égett matracot támasztott valaki, vele szemben trágár felirat. Szép kis hely, gondolta Walsh. Véletlenül belerúgott egy üres Thunderbirdes palackba, ami csattogva gurult le a lépcsőkön. Valahol az elsőn egy kutya ugatott fel hisztérikusan és haszontalanul, mintha napok óta nem engedték volna ki. Aztán újra csend lett, és Walsh felment a harmadikra. A lámpa beteges fényében végignézte az ajtószámokat. A 3/c-nél megállt, és az ajtóra tapasztotta a fülét. Semmi. Farmernadrágja zsebéből bőrtokot vett elő. A tokban szép rendben álkulcsok sorakoztak. A szikét választó sebész halálos nyugalmával kiválasztott egyet, és lehajolt, hogy a zárba illessze. 8

8 De a kulcs kicsúszott a kezéből és leesett. A vékony szerszám halkan csendült a kövön, és Walsh letérdelt, hogy felvegye. Hirtelen BUMM! Az ajtó felső része szilánkokra robbant, pontosan ott, ahol egy fél másodperccel korábban Walsh feje volt. - Az anyád - nyögött fel, s kirántva a 45-öst, lekuporgott. Nem kellett kinyitnia az ajtót, hogy bejusson a lakásba. Álkulcsával a füstölgő lyuk széle fölött matatott, amikor egy megtermett, fiatal négert pillantott meg, amint éppen kikászálódik az ablakon a tűzlétrára. Walsh egy rúgással kilökte az ajtó maradékát, és egy kába, felálló szőrű cirmos mellett átvágott a lerobbant lakáson. Walsh felrohant a tűzlépcsőn. Éppen idejében érkezett ahhoz, hogy lássa, amint a fiatal férfi négy emelet magasságban átugrik a szomszéd ház tetejére. Walsh felmordult. Túl öregnek érezte magát ahhoz, hogy ilyen magasságban ugrándozzon, de azért nekifutott, és anélkül, hogy lenézett volna, ő is átlendítette magát. Érezte, térde tiltakozását, amikor talajt fogott a tetőn, de ez nem vette el kedvét a vadászattól, sőt... - Bouchet! - kiáltott a puskával menekülő után. Bouchet nem fordult meg, hanem nekifutott a következő ugrásnak. Walsh olyan dühös volt, hogy gondolkodás nélkül követe, s átszökkent a nagyobb távolságon is. Bouchet úgy hat méterre lehetett tőle, amikor döbbenten hátrafordult; nem hitte, hogy Walhs még a nyomában van. 9

9 A következő mélység előtt a menekülőnek nem volt más választása: gyorsított és nekirugaszkodott, aztán átröppent a sikátor felett. Walsh kényszerítette magát, hogy kövese, de közben átvillant agyán a kép, amint reggelig szökdécselnek tetőről tetőre át a városon. Bouchet éppen feltápászkodott, amikor Walsh elrúgta magát. Átrepült a hosszú, üres téren... és egy kicsivel elhibázta. Hónaljával kapta el a tető peremét, s közben úgy érezte, kiszakad a karja. Összeszorított fogain keresztül gyilkos morgás hagyta el a száját. A szétrohadt párkány engedni kezdett. Walsh akaraterejét összeszedve, eltorzult arccal húzta fel magát a tetőre. Közben Bouchet már a ház túlsó végén lévő tűzlépcsőn igyekezett lefelé. Walsh utána vonszolta magát. Nemigen talált testében olyan pontot, amely ne fájt volna. Ahogy a tűzlépcsőhöz ért, Bouchet megállt az egyik fordulóban, és felé lőtt. Walsh visszakapta a fejét, aztán rohant tovább a menekülő után. Bouchet továbbloholt a sikátorban. Pánikba esett: megpördült és tüzelt. Walsh bevetette magát egy billenőkocsi mögé, míg a lövés hangja elhalt. Ekkor hirtelen két fényszóró tűnt fel a semmiből a sikátor végében. Walsh ösztöne vészt jelzett. A fényszórók egyenesen feléjük rohantak a keskeny betonfolyosón. Bouchet kétségbeesetten simult a falhoz, de a kocsi így is elkapta. A fekete férfi könyökével védve arcát sikoltva összeesett. A kocsi, egy májszínű Cadillac, hirtelen megállt, és egy sápadt alak kászálódott ki a ve - zetőülésből.

10 10

11 Őszülő, keskeny bajusza alig takarta felső ajkát. Gyér hajjal borított fejebúbja Walsh-t mindig is frissen nyírt birkára emlékeztette. Walsh leverte a piszkot a nadrágjáról, és a kocsishoz ballagott. A két férfi egymást méregette, ügyet sem vetettek a rémült kis csirkefogóra, aki a földön kucorgóit, s nem mert sem mozdulni, sem nyöszörögni. Önelégült mosoly terült el az újonnan jött arcán, felfedve egy sor gyenge műfogat. - Az enyém, Walsh. - Mi a fenét keresel itt, Dorfler? - kérdezte Walsh rnegvetően méricskélve a Caddie-t..Olyanok voltak, mint két üzletember egy kemény alku előtt. Dorfler odalépett a földön fekvő férfihoz, és cipőjével megfordította. - Kopj le, Jack - szólt hátra a válla felett. - Tudod mi a tied? - gúnyolódott Walsh. -Moscone rám szignálta. Dorfler Bouchet mellére tette a lábát, s olyan mozdulatot tett, mintha egy bogarat vagy egy égő cigarettacsikket akarna eltaposni, miközben tiltakozó nyögés hallatszott. Ami ravaszság hiányzott Dorflerből, azt céltalan erőszakkal és kiszámíthatatlan viselkedéssel pótolta. - Hát akkor beszéld meg Moscone-nal - mondta. - Én felmarom a dohányt. - Elment az eszed, Dorfler - köpte Walsh, arcát a frissen nyírt birkához közelítve. - Majdnem feldobtam a talpam, hogy begyűjtsem ezt a szépfiút. Felejtsd el, az enyém!

12 11

13 Dorfler kötött dzsekije alól előkapott egy 45-öst, és Walsh arcára szegezte. - Hátrébb, Jack! Én viszem. Bouchet a kövön fekve zavart értetlenséggel nézett fel rájuk. - Mi a fene történik itt? - kérdezte fájdalmasan nyöszörögve. Walsh szélesen elvigyorodott, de a szeme sem rebbent a pisztoly láttán. - Maxié, Maxié - cöcögött. - Képes vagy vitatkozni? Te meg én kisiskolás korunk óta barátok vagyunk, vagy mi. - Ne is vedd a szívedre, Jack. A fickó ezerötszázat ér. Most pedig kopj le! Még keményebben megmarkolta a pisztolyt, és Walsh, kezében a bilinccsel, hátrálni kezdett. Dorfler mindaddig lövésre készen állt, míg Walsh el nem tűnt a sikátor végén, aztán elégedetten fordult az előtte kuporgó férfihoz. Már nem látta, hogy Jack Walsh a sarkon rohanni kezdett. Dorfler felráncigálta Bouchet-t, és benyúlt a kocsiba egy bilincsért. - Hé, maguk nem is zsaruk! - tiltakozott Bouchet kábán. - Tényleg nem. Zenészek vagyunk - felelte Dorfler szárazon. - Most pedig nyomás a kocsiba! Rácsattintotta a bilincset a fekete férfi kezére, kinyitotta a Caddie első ajtaját, és az utasülésre lökte. Alighogy becsukta az ajtót, üvegcsörömpölést hallottak a sikátor vége felől, ahol Walsh eltűnt a South Avalon Streeten. 12

14 - Te vagy az, Walsh? - szólt Dorfler. Gyanakvó volt a hangja. Előhúzta a 45-öst, és bizalmatlanul a zaj irányába lépett. Jack Walsh elvigyorodott mögötte. Erősen zihált a háztömb körüli futástól. - Nem, Maxie - közölte szárazon, a Caddie volánja mögé csusszanva. - Nem ott vagyok. - S mire Dorfler megfordult, Walsh már kilőtt az autóval; az ajtót menet közben csapta be a lendület. Dorfler egy percig szélütötten állt, aztán arca megremegett. Körülnézett a sikátorban, mintha attól félne, tanúja is van a jelenetnek., Walsh lelassította a Cadillacet, és a Grand Streetről befordult az L. A. Állam Börtön parkolójába. Behúzott a két betonpillér közé, és kivett egy jegyet az automatából. A kapu kitárult, de Walsh csak félig araszolt be rajta. A bilincsbe vert Bouchet-hoz fordult. - Kapcsold be az övet, és nyisd ki az ajtót utasította. Bouchet zavartan engedelmeskedett. Walsh ugyanezt tette nyugodtan és módszeresen, mint aki valami bonyolult sakklépést tervez. Amikor látta, hogy az ajtók szárnyként nyitva állnak, békés félvigyor jelent meg az arcán, hátramenetbe tette a váltót, és teljes gázt adott. Az ajtók fájdalmas csattanással robbantak neki az oszlopnak, és kiszakadtak pántjukból. - Ez az! - kiáltott Bouchet vidáman. Walsh sebességbe lökte a váltót, és Tilos a kijárat!" tábla felé száguldott. A kövezeten a fém cápafogak mellett vörös betűk világítottak: 13

15 KOMOLY GUMIKÁROSOD AS! JOBB, HA MEGÁLL! Walsh futó pillantást vetett a fekete férfira, mint aki meg akarja gondolni magát. - Nyomás! - lelkendezett Bouchet. Walsh padlóig nyomta a gázpedált, s miközben a Caddie átrobogott a tüskéken, a gumik olyan sor-tüzet adtak, mint egy terrorista csoport. Dorfler kocsija már szerencsétlenül csúszkált, de Walsh továbbra is adta a gázt. Miközben egy üres parkolóhely felé kormányozta a Caddie-t, nekivágódott a téglafalnak, összetörte a kocsi elejét, a motorháztető mint egy konzervdoboz felvágódott. Bouchet összebilincselt kézzel tapsolt mellette. - Tudod, van egy olyan érzésem, hogy ez a parkoló nem elég biztonságos - vihogott Walsh. -Még a végén valaki meghúzza a kocsit, nem? -Azzal ismét hátramenetbe kapcsolt, őrült módon cikázott, aztán a szemközti falnak csapódott. Bouchet elégedetten füttyentett. A parkoló üres volt a hajnali fényben. A seriff emberei megszokták, hogy ne a börtön udvarán, hanem távolabb keressék a bűnt és a rombolást. Bouchet még mindig zajos lelkesedéssel püfölte a műszerfalat. Walsh felé fordult és rámosolygott. Fiatalabb volt, mint ahogyan Walsh gondolta, a húszas évei elején járhatott. Lágy arcát épphogy borosta árnyékolta. Walsh váratlan, nyugtalanító szimpátiát érzett iránta. Bouchet jókedve elmúlt, ahogy megérezte magán a fejvadász tekintetét. Csend lett, 14

16 egyikük sem feledte miért is jöttek ide. - Ideje kiszállnunk - mondta Walsh mogorván, anélkül, hogy a fiú szemébe nézett volna. Átmentek a halálos csendbe burkolódzott parkolón, s beléptek az épületbe. A kapuban Walsh levette a bilincset Bouchet egyik csuklójáról, és a sajátjára csattintotta. A fekete férfi hirtelen mintha összement volna. - Nem csináltam semmi rosszat - könyörgött Walshnak. - Csak hazamentem, és ott volt Ray az ágyamban az asszony mellett. Erre lelőttem. Miért kell ezt úgy felfújni? Walsh a súlyos üvegajtón bevezette foglyát. Széles, zöldre festett, linóleummal burkolt folyosóra értek. Walsh oldalt pillantotta Monroe Bouchet-ra. Hogyan tud beilleszkedni a srác a. kemény körülmények közé? Vajon ez a büntetés csak az első lesz a hűvösen töltött évek hosszú sorának? Walsh tudta, hogy nem volna szabad ilyesmiken törnie a fejét. Bouchet tovább magyarázott. - Aztán hallottam a tévében, hogy az ipse világos volt. Ide figyeljen, én nem csináltam semmi ilyen szarságot vele, esküszöm.,walsh-on egy újabb kínos szimpátiaroham futott át. Na igen, Bouchet lelőtte azt a fickót. De nem akadt egy lélek az egész igazságszolgáltatásban, aki törődött volna egy fikarcnyit is azzal, tud ja-e a kölyök, mit jelent itt 15

17 az a szó, világos. Szegény nyavalyás. - A világos azt jelenti - magyarázta Walsh nyugodtan, türelmesen mint egy tanár -, hogy valaki összefüggően beszél. Hogy érthető, amit mond. Fény villant Bouchet szemében. - Nagy szart - üvöltötte. - Az ipse nem volt világos, mielőtt lelőttem. Bár az lehet, hogy most miattam az örök világosság fényeskedik neki... Előttük egy vastag kardigánt viselő, magas, néger asszony mosta a padlót. A felmosórongyból fekete lé fröccsent a padlóra. Walsh érezte, hogy a nő feddő pillantást vet Bouchet-ra. Ki tudja, hány fiút és unokaöccsöt látott már eltűnni ebben az épületben. A szobába, ahol nyilvántartásba veszik a foglyokat, Walsh szokott mozdulatokkal regisztrálta,, hogy csendesen telt az éjszaka. Mindössze néhány fogoly virrasztóit fáradt ügyvédje mellett. Az íróasztal melletti padon csapzott, vörös hajú, középkorú nő ült, koszos lábán gumipapucs. Előre-hátra dülöngélt, mintha örökösen igent intene. Sokkal inkább nézet ki ártatlan bolondnak, mint bűnözőnek. A nyilvántartó ablaka mögött hamuszürke szemű rendőr ült, bőrén nyomot hagytak a kávéval ébren töltött éjszakák. Egy Sony minitévé fényénél arca mintha valami bölcselőé lett volna. Walsh megcsörgette kulcscsomóját, hogy a rendőr felfigyeljen, aztán előrehajolt, hogy leoldja Bouchet-t. 16

18 - Hé, Gooch, kuncsaftot hoztam - szólt be pattogó hangon. - Monroe Bouchet. - Benyújtotta a papírokat az ablakon, mintha a zálogházba Jött volna kiváltani az óráját. - Kekeckedett? - érdeklődött Gooch őrmester, de nem volt rosszindulat a hangjában, - Nem, igazán készséges volt - felelte Walsh. A férfi megfogta Bouchet csuklóját és megdörzsölte. Kékes zúzódás látszott kávészín bőrén, ahol Dorfler bilincse mélyen a húsába vágott. - Jó srác - tette hozzá, és Bouchet-ra vigyorgott. Komolyan gondolta, és ezt Bouchet is tudta. - Vigyázz magadra, Monroe. - Te is, öreg - felelte a fekete vidáman. - Legközelebb egy El Doradót kötünk el, he? - S vidáman rákacsintott a fejvadászra. Nem haragudott rá. 2. A Vignes Streeten, szemben a börtönnel, két rövid sort foglaltak el az óvadékirodák. Néhány közülük előregyártott bungalóban volt, abban a fajtában, amelyet félkész építkezésekre szoktak rásózni. Vaskos táblák imbolyogták a roskatag épületek tetején, némelyikük neonból készült. Walsh kilépett,a börtönből, és megindult az óvadékirodák felé. Mindig élvezte a magányosság érzését azokon a ritka reggeleken, amikor sikerült korán kelnie. Az ég mélylila vízfestékre emlékeztette. A Santa Ana szél minden piszkot kifújt a levegőből, amitől szinte felüdült 17

19 a város. Még a szeméttelep, amelyen útja keresztül vezetett, sem vette e1 Walsh kedvét ma reggel. Alig várta, hogy bekapjon egy kiadós reggelit valamelyik kamion-pihenőben... miután felcsípte az ezerötszáz dollárt. A Moscone" a legrégibb óvadékiroda volt L. A.-ben. Ötven évvel ezelőtt egyetlen család vezethette a boltot, de az a három-négy Moscone, aki manapság irányította a dolgokat, egyáltalán nem tűnt egymás rokonának. Persze nem is bajtársiasság van egy olyan üzletben, amelyik elrontott emberi sorsokból él. Eddie Moscone irodája a bungalók egyikében volt, mégpedig flamingó rózsaszínre festve, üveg tolóajtókkal, a bejárat előtt íróasztallal. Walsh-t egy ócska kis renói esküvői templomra emlékeztette. Az ajtókat nem lehetett eltolni, Walsh-nak vállal kellett megtaszítania, hogy beférjen, s halkan felnyögött, amikor izmai emlékeztették a háztetőn folytatott hajszára. Odabent megborzongott az ócska légkondicionálóból jövő hidegtől. A bungalóban szinte térdig lehetett gázolni a börtönpapírokban és a rendetlenségben. Vékony, olcsó deszka a szobát vállmagasságig három kockára osztotta. Az előtérben, egy. teljes szélességében kinyitott L. A. Times mögött egy alak kucorgott. Két repedezett, felhajló fekete cipő, egy pár porcsíkos fehér zokni, és egy rojtos nadrágszár kandikált ki az újság mögül. - Most adtam le Bouchet-t - közölte Walsh a hirdetési oldallal. - Hol van Moscone? 18

20 Az olvasó férfi leeresztette az újságot, és hitetlenkedő arckifejezéssel meredt rá. - Csak nem azt mondod, Jack, hogy elkaptál valakit? - Benn van Eddie vagy nincs? - kérdezte Walsh fáradtan. Általában megkérdezte Jerrytől, mi ez a bűz az irodában, ami a cipője felől jön, de ma nem volt kedve hozzá. Túl sok minden járt az agyában, és a válla is cefetül fájt. Jerry újra eltűnt az újságja mögött. - Azt írják, hogy az emberek tizenegy százaléka, amikor álmodik, tudatában van annak, hogy alszik. Mit szólsz? Walsh-nak elege lett. Megfogta az újságot és kettészakította. Jerry erre egykedvűen pislogott. - Azt mondd meg, Jerry, hol van Moscone! Jerry bambán tartotta a két fél Timest. Láthatóan lassan esett le neki a tantusz. De mielőtt Walsh még érthetőbben á fejébe verte volna, mit akar, Eddie Moscone előbukkant a szomszédos fülkéből. Eddie csupa energia és ármányos mosoly volt. Úgy sugárzott Walsh-ra, mintha rég látott fia került volna elő. - Hé, pajtás, hát mért nem szóltál, hogy idekint vagy? - Belegyömöszölte magát egy olcsó, kockás zakóba, és kinyújtotta petyhüdt kezét Walsh felé. Walsh pedig, ahelyett, hogy megrázta volna, belenyomta a fogoly nyilvántartásba vételekor kapott cédulát. Az óvadékintéző miközben nézte, megigazgatta állat és nyakát, mintha szorítaná a gallér... 19

21 - Remek, Jack, remek - lelkendezett. - Bouchet ezerkétszáz volt, nem? - Aztán Jerryre vakkantott, aki még mindig a szétszakított újságot tanulmányozta. - Hé, ez nem közkönyvtár! Csipkedd magad, és rakjál rendet ezen a szemétdombon -mutatott körül a papírhalmazon. - Nem, ezerötszáz volt - javította ki Walsh türelmesen. - Ja, igen - felelt Moscone, beletúrva vérszomjas szaracén őseitől örökölt, sűrű fekete hajába. -Ide figyelj, éppen Dennyhez indulok reggelizni. Piszok jó sonkájuk van, tudod-e? - Csak add ide az ezerötszázat, Eddie. Megvan, ugye? - Walsh úgy ismerte már ezt a játékot, hogy még a hangját sem emelte fel, de azonnal kapcsolt. - Hát persze - Moscone maga volt a sértett büszkeség, táskás szemével egy Basett kutyára emlékeztetett. - Csak nem gondolod, hogy átvernélek, Jack? - Area hitetlenkedő mosolyra húzódott. - Te, Eddie? Ugyan már! - Walsh lapátkezét Moscona vállára tette, és vészjóslóan, de mozdulatlan ábrázattal hajolt az ügynök arcába. - Jack Walsh a legjobb a szakmában - dorombolta Moscone. - Mindig ezt mondom, nem, Jerry? Na, gyere, Jack, meghívlak egy reggelire. - Nem reggelizek - felelte Walsh fanyarul, s közben a kamion-kitérő forró süteményére gondolt, amit egyedül szándékozott elkölteni. 20

22 - Náluk lehet hajnalban ebédelni is - tárta szét a kezét Moscone, majd odaszólt Jerrynek: - Vedd föl a telefont! Walsh nem először elmélkedett el azon, hogy Moscone pont olyan, amilyennek egyszer Churchill a németeket írta le: hol a lábadnál vannak, hol a torkodon. Moscone közben a tolóajtóval birkózott, meg Jerryvel veszekedett, hogy javíttassa meg ezt a vacakot. De a következő pillanatban csupa mosoly volt, amikor kikormányozta Walsh-t a friss reggeli levegőre. A nap első sugarai sárgán csillogtak a pálmafákon. Moscone úgy festett reggeli jókedvével, mintha éppen megütötte volna a főnyereményt. - Ki nem találnád, kibe botlottam - kezdte közömbösen Walsh. - Éppen, amikor begyűjtöttem Bouchet-t. - Kibe? - Max Dörflerbe. -Na ne - felelte a másik tágra nyílt szemmel, hitetlenkedve. - Mindig ott bukkan föl a fickó, ahol nem várják, mi? - Aha. Kész röhej. Majd halálra röhögtem magam, amíg a dutyihoz értem. Moscone hangja hirtelen egy oktávval mélyebbre váltott, mintha diszkrét közlendője lenne. - Jack, fiacskám, nem akarlak hülyíteni - kezdte. - Walsh torkából valami olyasféle hang tört föl, mintha egy ananászt próbált volna egyben lenyelni. - Tudod, van egy kis problémám. 21

23 - most hagyd abba, Eddie! - állította le Walsh, és körülnézett. - Nincs itt valahol egy újságos? -Moscone zavarba jött, tehetetlenül vonogatta a vállát. - Tudod, azonnal kell hogy vegyek egy Playboyt - folytatta Walsh lágyan, aztán az intéző szemébe nézett. - Csak azért, mert ha genyóznak velem, szeretem, ha legalább nézhetek közben valamit. - Nem bízol bennem, Jack, vagy mi a fene? -Moscone színpadias mozdulattal a mellére tette a kezét. - Vajon miért érzem úgy, mintha nem először hallanám ezt a szöveget, Eddie? Vajon miért vagyok biztos abban, hogy azt akarod mondani, nincs meg az ezerötszázam? Moscone szemöldöke diadalmasan megemelkedett, s az egész emberkét mintha szétvetette volna valami titok. - Ide figyelj, Jack, van valamim, amiben sokkal több van, mint ezerötszáz. És mind a tied lehet! Jack Walsh felnyögött. Ez rosszabb volt, mint amire számított. * Denny kocsmája Moscone óvadékirodája közelében volt a Vignes Streeten, s ugyanolyan lepusztult alakok alkották a törzsközönségét is. Bumeráng formájú pultja üres volt, akár egy balkáni hentes kirakata. Narancssárga műbőr ülésein alig néhányan ültek, most, hogy az éjszakai közönség 22

24 már hazatalált, és a munkába indulók még nem estek be. - Úgy tűnt, senki nem osztja Eddie Moscone lelkesedését a Dugig Reggeli iránt. Walsh sonkát meg tojást rendelt helyette, és örömmel nyugtázta, hogyan.rándul meg Moscone arcán egy-egy-izom minden különleges óhajára és plusz rendelésére. A koreai pincérlány, úgy tűnt, méltányolja Walsh kreatív rendelését. Első generációs bevándorló, akinek angol beszéde ugyanolyan huncut, mint a szeme morfondírozott magában Walsh. - Óhajt még valamit? - kérdezte a lány, és csilingelő hangja félig nevetésbe fúlt. Walsh nem tudta megállni, hogy ne nézzen a szemébe addig, ameddig csak a lány hagyja. A lány pedig hosszan hagyta. Moscone türelmetlenül elvakkantotta magát, hogy ő a Dugig Reggelit kéri, és egy kézmozdulattal elbocsátotta Miss Koreát. Áthajolt az asztalon, és szinte suttogva szólalt meg: - Ugye tudod, ki az a Jonathan Mardukas? Walsh megfontoltan bólintott. - A Herceg? Igen, tudom ki ő. - Mit tudsz róla? Walsh az asztalhoz ütögetett egy Camelt, és meggyújtotta a Zippóval. Moscone-ról lepergett Walsh finom Zippo-technikája, észre sem vette. - Ő az a könyvelő', aki elsikkasztott néhány millcsit néhány vegasi nagyokostól, és aztán mind odaadta vala mi jótékony célra. - Walsh az újságokban olvasta, hogyan fosztotta ki egy agyafúrt kis aktakukac Vegas kihízott

25 23

26 császárait. Most is mosolyt csalt az arcára, ahogy felidézte magában a történetet. - Nagyon helyes, Jack, csak éppen nem néhány millcsi volt, hanem tizenöt. És nem néhány nagyokostól vette el, hanem magától Jimmy Seranótól. - Moscone még jobban lehalkította a hangját, amikor kimondta a nevet, mintha attól félne, hogy maga a tulajdonosa is megjelenik. Walsh area megfeszült. Tudta ő, hogy Serano pénzéről volt szó, de csak annyit mondott: - Ha érdekel, elolvashatom az újságokban is. - Nem akarok a múlton rágódni - dorombolt alig álcázott örömmel Moscone -, de jól emlékszem, hogy Serano űzött el Chi-ból, amikor még ott keverte a dolgokat? Nyolc éve már, vagy tán tíz is, nem? - Nem űzött el -'szólalt meg Walsh mereven. - Persze, persze... - Moscone egy házsártos feleség ösztönével tudta, mikor kell lecsapni. - Csak éppen ezt a szart csinálod, ahelyett hogy továbbra is zsaru lennél. Sokat nyert a chicagói rendőrség, nem? - Miről van szó, Eddie? - Walsh hangja fenyegetővé vált. Ha Moscone szórakozik vele, beveri a fejét. - Huszonötezer dolcsiról, Jack. Ide figyelj! Én hoztam ki a könyvelőt óvadékkal. Csak éppen azt felejtették el közölni velem, ki az ipse. Ha sejtettem volna, soha nem mászok bele. - Ahogy Moscone méltatlankodva csóválta a fejét, Jack Walsh némi elégtételt érzett. Általában ugyanis 24

27 Moscóne szokott átverni és becsapni másokat - Szar van -folytatta, az óvadékintéző. - Csak idő kérdése, hogy Serano eltüntesse az ipsét. És tudod, mi van akkor? Elvett tőlem négyszázötven lepedőt. - Eszem a kis szíved - gondolta Wals. - Szóval négyszázötven mínuszod van Mardukas miatt? - Nem, Jack, csak ideiglenesen. - Ideiglenesen a fenét! Lehet, hogy az ipse már rég a folyó fenekén táncikál betoncsizmában. Moscóne könnyedén rávigyorgott, miközben három kanál cukrot lapátolt a kávéjába. -Ideiglenesen, mivel itt vagy te, Jack. Te szépen megtalálod és visszahozod. - Nem fuvarozok holttesteket, Eddie - válaszolt automatikusan Walsh, s közben gondolatai a múltban jártak, Chicagóban, ahol vagy száz halott bizonyította Serano gyorsaságát és hatékonyságát. Nem kívánt emlékezni rá. - Éppen ezt mondom, Jack. Még él. Mindenfelől képeslapokat küldözget Seranónak, és beszámol, milyen remekül érzi magát a pénzén. - Walsh akarata ellenére elvigyorodott, amikor meglátta Moscóne ijedt pillantását, amint végigsepert a szobán, mintha attól tartana, hogy. Serano egyik emberé mindjárt előbukkan az asztal alól. - Mennyi időd van? - kérdezte Walsh, és nem - is próbálta leplezni a gúnyt a hangjában. Moscóne hirtelen úgy nézett ki, mint aki mindjárt elhányja magát, és Walsh tudta, hogy a kis poloska most igazat fog mondani.

28 25

29 - Péntek este, s ha mulasztok, akkor le kell nyelnem a négyszázötvenezret - köpte ki, mint valami káromkodást, mintha még álmában is ezt mormogná. - Milyen kevesen láthatják ilyennek, hogy éppen nem játssza az eszét, gondolta Walsh. Moscone állandóan intézett valamit. Annyit nyüzsgött, szövegeit, hogy ezzel eltakarta a beijedt, körmét rágó kis üzletembert, akinek valahogy soha nem jönnek be a dolgok. Együttérzés futott át Walsh-on, amikor ránézett. - Ez mindössze öt nap, Eddie - mondta, majd hirtelen felállt. - Neked elment az eszed. Felejtsd el, jó! Vagy csináld magad. - Intett Miss Koreának, hogy majd Moscone rendezi a számlát a még meg sem érkezett kaja után, és már ment is. -Viszlát, Charlie. Moscone felpattant, megragadta Walsh karját. - Hallgass meg, Jack! Nem látod, hogy a nyakamon a szaros lé? - Walsh enyhén elfintorodott Moscone próbálkozására, mintha nem értené, miért mindig előtte hagyják el magukat! - Jack, ötvenezret adok neked, ha megcsinálod! Walsh megindult az ajtó felé. - Az ezerötszázat sem tudom kipréselni belőled. Na nem, Eddie! Moscone kicsusszant a bokszból, és könyörgő pofával csaknem térdre rogyott Walsh elött. A fickó már egyáltalán nem adott a méltóságára. 26

30 - Jack, Japk, hogy teheted ezt velem? - visított kétségbeesetten. - Ekkora buktát nem tudok lenyelni. Gondolj a kölykeimre, Jack! Walsh körülpillantott. Vajon milyen látványt nyújthatnak? De ügyet sem vetettek rájuk, mindenki a tányérjába temetkezve evett tovább. Cifrább jelenetekhez is hozzászokhattak egy olyan helyen, amelyik mindössze kőhajításnyira van a börtöntől. Amíg nem kerülnek elő a fegyverek, inkább szemet hunynak egy kis hisztéria fölött. Walsh visszafordult Moscone-hóz, aki szomorúan, kezét tördelve várakozott. - Százezerezért megcsinálom - rándította meg a vállát közömbösen. - Százezer? - kiáltott fel rémülten Moscone. Az összeg hallatán Miss Korea is felnézett a kávémelegítő mellől. Talán a fegyverek is előkerülnek? - Teljesen elment az eszed - üvöltötte vádlón Moscone. - Kétségbeesetten ugrált Walsh előtt. - Egy könnyű buliért? Megy, mint az ágybaszarás, az ég szerelmére! - Belekapaszkodott Walsh kabátujjába. - Gyere Jack, ülj már le. Beszéljük meg! Kérlek! Barátok vagyunk, vagy nem? Jack Walsh megingott egy pillanatra. Nem mintha Eddie Moscone a barátja lett volna. Inkább kezdett az idegeire menni a túlfűtött jelenet az étterem közepén. Vagy talán csak egyszerűen éhes volt, s inkább visszaült a bokszba. Moscone megkönnyebbült sóhajjal követte. - Ha ekkora melót akarsz adni, rendesen meg kell fizetned - közölte Walsh nyugodtan. - Talán 27

31 nem vetted észre, Eddie, de kezdem megunni, hogy lődöznek rám. - De Jack, a fickó könyvelő - nevetett Mosco-ne az ötlet abszurditásán. - Ez nem fog rádlőni. Csak tegyél egy zacskót a fejére, küldd meg egy gumibottal, és tedd fel egy repülőgépre. Mondtam, megy, mint az ágybaszarás. Walsh életének legfontosabb döntései mindig másodpercek alatt születtek. Aztán persze rájött, ha valami nem jól sült el, de az a fajta volt, aki kitartott az elhatározásai mellett. Aztán az egész fejvadászat alatti akción gondolkozott, és a végén már a könyökén jött ki az egész. Torkig volt a kisstílű csirkefogókkal, az óvadékintézőkkel, a börtönőrökkel, az egész bagázzsal. Itt volt az idő, hogy kiszálljon, és itt volt a lehetőség. - Jól hallottad -- felelte nyugodtan, Moscone szemébe nézve. - Száz lepedőért megcsinálom, aztán örökre kiszállok a buliból. - Kemény lett a hangja, jelezve, hogy most úgy fog alkudni, mint még soha életében. - Rendes szerződést akarok, Eddie, írásban! Száz lepedő, és a Herceg péntek este itt lesz. Moscone kétségbeesetten nézett jobbra-balra, mintha azt remélné, kidumálhatja magát, de inkább csak megszokásból játszotta az eszét. Aztán Walsh-ra nézett, akinek a szeme sem rebbent, majd lassan bólintott. - Megállapodtunk! Aztán, mintha csak erre várt volna, megjelent Miss Korea a reggelivel. Pajzánul, mosolyogva 28

32 tette Walsh elé a pirított kenyeret, Walsh pedig kinyúlt és megigazított egy tálat, amely kezdett lecsúszni a lány kezéről, amikor pedig Moscone-nak a Dugig Reggelit szolgálta fel, Walsh megcsodálta, milyen bájosán fogta össze a haját egy fésűvel a nyaka fölött. Vajon mitől tud egy női nyak olyan finom, tiszta, szexi és ugyanakkor olyan gyerekes lenni? Aztán a lány előrehajolt, és kávét töltött nekik. Ügy hajolt, mintha régi ceremóniák töredékéi bukkantak volna elő a tudatalattijából. Még Denny fehérnarancssárga egyenruhájában sem tűnt nevetségesnek. Amikor pedig távozott az asztaltól, Walsh ugyanazzal a mosollyal köszönt el tőle, amivel az utcalányt is lefegyverezte a South Avalon Streeten. Hónapok óta nem engedett meg magának két gondtalan vigyort egyetlen éjszaka. Szinte elfelejtette, milyen jó is azzal tölteni az időt, hogy egy gyönyörű nőt bámul az ember. Hirtelen az a gondolata támadt, hogy talán tele van velük a világ, csak az embernek vennie kell á fáradtságot, hogy észrevegye őket. Még ott játszott a vigyor az arcán, amikor újra Moscone-hoz fordult, aki vadul habzsolta a tojásokat, sonkát és a meleg péksüteményt, mintha attól félne, hogy elveszik tőle. - Nos - mondta Jack Walsh, és cigarettát húzott elő - nem gondolod, hogy megadhatnád az ezerötszázamat? 29

33 3. A rendőrkapitányságon a nyomozók szobája úgy morajlott, mint egy tőzsdeüzlet. Jack Walsh zuhanytól nedves hajjal, nyakkendősen vágott át a csörgő telefonok és irathalmokkal körülbástyázott íróasztalok útvesztőjében. A terem, amelyben fénycsövek lüktettek, nagy volt; jóval nagyobb, mint az, ahol ő töltötte idejét, amíg Chicagóban detektíveskedett. Megpróbálta nem utálni a körötte nyüzsgő rendőröket, akik rohangáltak, hogy mindennel meglegyenek eligazítás előtt. Egy részük régivágású zsaru volt, mint ő maga is, de akadt köztük jó néhány,,punk" is. Odahaza, Chi-ben, így hívták az új eresztést, az ijesztően fiatal, aszfalton született srácokat, akik olyan feltűnően öltöztek, mint egy autókereskedő, és többnyire kábítószer vagy erkölcsrendészeti ügyekben nyomoztak titkos ügynökként. A fenébe is, - tűnődött Walsh - hát igazán szeretnék visszakerülni egy ilyen helyre? Szeretném újra elkapni a lélek áttételes rákját, amely addig eszi a zsarukat, amíg a világ,,mi"-re és,,ők"-re oszlik? És akkor még nem beszéltünk a részlegek közötti civakodásról, meg az obszcénül magas válási és öngyilkossági arányról... Valóban ezt akarná ő újra, ezt az őrületet, évi huszonkétezerért? Egy kéz csapott a vállára, és egy whiskytől rekedtes hang szakította meg álmodozását. 30

34 - Éppen azt mondtam magamban, hogy a mai a legrosszabb nap a Manson gyilkosságok óta, és másra sincs szükségem, mint hogy Jack Walsh betoppanjon. - Walsh megfordult. Dave Hammond detektívfőnök véraláfutásos szeme vigyorgott rá. -Na, és ki állít be soron kívül? - Kedélyesen megveregette Walsh tarkóját. Hammond arcában egyszerűen nem voltak szögletek, maga volt a nyílt egyszerűség. Nem sugárzott belőle intelligencia, de lojalitása bőven pótolta ezt a hiányt. - Dave, segítséget kérek tőled, - És miben állhatok szolgálatodra? - gúnyolódott Hammond: - Egy láda Jack Daniels megfelel? Nekem megfelelne. - Meg tudnád nekem szerezni egy Jonathan Mardukas nevű fickó anyagát? - Kapsz egy másolatot - bólintott Hammond. - Nem, Dave - felelt gyorsan Walsh. - Az eredetit szeretném látni. - Hammond szeme elkerekedett. - Már elnézést nagyuram, de az FBI-nak is megfeleltek a másolatok. Walsh halkan ciccegett. - Nocsak! Ők is keresik? - A fickót hét államban is körözik -.közölte Hammond szárazon, és fejével intett Walsh-nak, hogy kövesse. Miközben keresztülvágták magukat a nyomozók szobájának zűrzavarán, Walsh Hammondon elmélkedett. Ő azon kevesek egyike volt, aki tud arról, milyen zűrbe keveredett Chicagóban, és 31

35 mégsem tett rá soha semmilyen utalást. A fickónak van stílusa. Leginkább egy kicsit elhízott állatkerti medvére emlékeztetett. Egyszer elmondta Walsh-nak, hogy soha nem káromkodik. És komolyan is gondolta, bár nem mondhatni, hogy igazán vallásos lett volna. Csak éppen eszébe nem jutott, hogy csúnyán beszéljen, ellentétben a körülötte dolgozó több tucat detektívvel, akik kötőszóként használták a trágár szavakat. Lementek a nyilvántartásba, Beatrice Inkersoll őrmester birodalmába. Inkersoll őrmester jókedélyű nő volt, az a fajta, aki nem a feminista mozgalomtól kapta az öntudatát. A nagy Bea csak úgy emlegette magát, mint,,az a letört vén tyúk, akiben már sok kilométer van, de azért még jól fut Gátlástalanul, rámenősen és állandóan flörtölt mindenkivel, aki nadrágot hordott, de életét valójában annak szentelte, hogy két fiát egyedül felnevelje. A Nagy Bea gyorsan végigfutott a nyilvántartási könyvön Jonathan Mardukas, alias Herceg dossziéjáért. Aztán megmondta Hammondnak a számot, intett, hogy menjenek és keressék meg. Tett néhány arcpirító megjegyzést Walsh hátsó felére, majd harsány nevetésben tört ki, amikor Walsh erre csípőjét riszálva követte Hammondot. Előhúzott a sorból egy keménypapír dossziét. Felnyitotta és átnyújtotta Walsh-nak, aki gyorsan átfutott a papírokon, és előkereste a letartóztatási kártyát. Mély lélegzetet vett, aztán megnézte a kártya hátoldalát. Egy 212-vel kezdődő telefonszám volt odafirkálva. Walsh

36 32

37 elégedetten vigyorgott. - Mi ez? - meredt Hammond a firkára. - Ezt a számot hívta Mardukas, miután letartóztatták - felelt Walsh közönyösen. Előkapart egy ceruzát meg egy papírt, és felírta a számot. kettőtizentkettő! Úgy tűnik, New Yorkba megyek. * Egy hatalmas, fekete férfi figyelte, amint Walsh vidáman leüget a rendőrszoba lépcsőin a reggeli napsütésbe. Jelzés nélküli kocsi mellett állt, vaskos, széles arca, mintha képtelen lett volna mosolyra. A mosoly-ráncok helyett egy rövid, mély, függőleges vajat húzódott szemöldökei között, amely olyan arckifejezést kölcsönzött neki, mintha állandóan a homlokát ráncolta volna. Alonso Moselyn minden olyan volt, mint sötétkét öltönyének éles vasalása. Walsh keletre kutyagolt a Beverlyn, és azon tűnődött, menjen-e haza becsomagolni. Aztán úgy döntött, inkább rögtön indul, és majd útközben megveszi, amire szüksége van. Nem mintha ez oly sok dolog lett volna, de számított arra a százezer dollárra. Még ötven métert sem haladt, amikor Mosely állt elé, és arcát az övé elé dugta. Két dologtól kapott Walsh idegbajt. Az egyik, ha megfogták a csuklóját, ettől egyszerűen robbanni tudott, a másik, ha valaki hivatlanul túl közel állt hozzá. 33

38 Viszonozta a fekete férfi pillantását, majd megszólalt: - Elnézést - De nem túl udvariasan mondta, hanem inkább úgy, mint aki azt fontolgatja, betörje-e a fickó ádámcsutkáját. - Maga Jack Walsh? - érdeklődött Mosely. Walsh valami bizsergést érzett. - Ismerem magát? - kérdezte kellemetlen mosollyal. Aztán hirtelen pattintott az ujjaival. - Várjon csak! Megvan. Nem a maga unokatestvérét kasztniztam be a múlt héten? - Nem hiszem. Az unokatestvérem nőgyógyász. - Ne mondja! Mindig a frászt hozza rám, ha egy nőgyógyász tenyerébe belefér egy kosárlabda. -Walsh-t kezdte szórakoztatni a dolog, de a fekete férfiból hiányzott a képzelőerő. Benyúlt öltönye zsebébe az igazolványáért, de Walsh megkerülte és továbbment. Amikor Mosely újra eléállt, Walsh kitört. - Takarodjon az utamból! - üvöltötte, és félrelökte a nála nagyobb darab férfit. Ettől a hirtelen dühtől minden ismerőse félt. Hirtelen három legalább akkora pasas bukkant elő a semmiből, mint. maga Mosely, s mind ugyanolyan élesre vasalt öltönyt viselt. A kék öltönyösök egy barnászöld Plymouth felé terelték Walsh-t, aki szerencsére tudta, mikor nem kell ellenkeznie. Dühös volt, de nem ment el az esze. Az öltönyösök olyan szakértelemmel ragadták magukkal, hogy a járókelőknek fel sem tűnt a dolog. Egyikük előre ült a Plymouth-ba Mosely 34

39 mellé, Walsh-t a másik kettő közé paszírozták a hátsó ülésen. Mindegyik fickón- sötétzöld napszemüveg volt. Walsh csöndben ült, míg a napszemüvegesek rábámultak. Mosely vaskos karját átvetette az ülés támláján. Mosely felügyelő. FBI. - Erre magam is rájöttem - közölte Walsh. Aztán csönd lett. Mosely jól idomította gorilláit. A három alügynök - Perry, Turtle és Plumides - mindenben őt utánozták, és az első, amit megtanultak az volt, hogy tudják tartani a szájukat. Walsh egykedvűen tűrte, hogy halotti csöndben ülő szövetségi ügynökök körülfogják. Neki mindegy, akár napokig is képes csöndben lenni, ha kell. Lustán nézegette a forgalmat, mint akinek tengernyi ideje van. Aztán Mosely kapcsolt. - Dolgozik valamin, aminek köze van Jonathan Mardukashoz? - Ki az? - ráncolta a homlokát Walsh. - Az unokatestvére társa? - A Herceg - felelte Mosely kurtán. Nagyon is jól tudta, hogy a fejvadász hazudik. De Mosely igen türelmes lélek volt. Az alatt a húsz év alatt, amit az irodában eltöltött, kevés emberrel találkozott, akire ilyen vagy olyan módon nem tudta rákényszeríteni az akaratát. Azok pedig többnyire halottak voltak. - Sose hallottam róla - mondta Walsh, - Igen? Pedig azt hittem. 35

40 Ismét csönd lett. Tuttle, aki Walsh bal oldalán ült, enyhén fészkelődni kezdett. A hivatali kocsi vastag kárpitozásán keresztül tompán beszűrődött a forgalom zaja. Walsh az egyik napszemüvegről a másikra pillantott. Négy egyforma, drága szemüveg meredt rá ridegen. Walsh szerette, ha egyenlő fegyverekkel folyik a játék. Benyúlt a mellényzsebébe, és előhúzta a saját, drótkeretes napszemüvegét. Olcsó, tizenöt dolláros holmi volt. Fölvette, és gondosan elrendezte mögötte a haját, aztán álmodozó képpel, elégedetten pillantott körbe a társaságon. - Na, akkor most jól figyeljen, maga tökfej! -vicsorgott rá Mosely. - Hat éve próbálom ráhúzni a vizes lepedőt Jimmy Seranóra. Mardukas az én bulim. Én viszem a szövetségi bíróság elé. - Elhallgatott, hogy Walsh-nak legyen ideje megemészteni a hallottakat, s közben húsos kezével lesöpörte Walsh arcáról a napszemüveget. - És nem tűröm el, hogy valami harmadrangú bérvagány, aki nem felelt meg zsarunak, hozza L. A.-be valami szaros helyi ügy miatt. Elég világosan fejeztem ki magam? Walsh-nak a szeme sem rebbent, amikor lesöpörték a szemüvegét, úgy tűnt, mindvégig figyelmesen hallgatja, mit mond a másik. Most előrehajolt, arcát centiméterek választották el Mosely-től. - Kérdeznék valamit. Ezek a napszemüvegek... A fiúk, a cégtől kapták, vagy csak egy helyen vásárolnak? Talán, ha magára hivatkozók, kapok valami kedvezményt. 36

41 Mosely arcán csak egy pillanatra látszott a harag. Bólintott Tuttlenek, aki kinyitotta a hátsó ajtót és kiszállt. - Most elmehet - vetette oda Mosely, aztán ügyet sem vetve Walsh-ra, megfordult és kibámult a szélvédőn. Walsh kipattant a Plymouth-ból, s Tuttle visszaszállt. A kocsi már indult volna, de Walsh még beszólt: - Hé, nem adnák vissza a napszemüvegem? Utálom, ha a pofámba bámulnak! A kocsi ablaka legördült, és Plumides kilökte a szemüveget. Walsh elkapta, és a forgalomba eltűnő Plymouth után nézett. Elmosolyodott. Mindig a kis dolgok számítanak. Csak akkor pillantott le a járda széléra, amikor a Plymouth befordult a sarkon. Keskeny, drága tárca hevert a lábánál: már akkor észrevette, amikor kiszállt a kocsiból. Most leguggolt és fölvette. Vésett, hamisíthatatlan azonosítási kártya volt belül. A név dombornyomással: ALONSÖ MOSELY. Walshnak a nap folyamán immár harmadszor is fülig ért a szája, pedig nem is volt nő a közelben. Összecsukta a tárcát, és eltüntette a zsebében. Olyan nyugodtan bandukolt a Beverlyn, mintha különleges ügynök volna, aki annyi időt töltött titkos missziókon, hogy már az életévé vált. * A New York-i járat megkezdte az ereszkedést Jersey meddő tájai fölött. Jeges eső homályosította 37

42 el a Nap első sugarait. Walsh túlságosan izgatott volt, hogy aludni tudjon, ehelyett dudorászva hajolt az asztal fölé. Saját, régi, fekete-fehér képét ragasztotta Mosely képe fölé az FBI igazolványba. Ugyanolyan mogorva, hivatalos képet vágott rajta, mint Mosely, ami nem csoda: a képet régi chicagói rendőr-igazolványából vágta ki borotvával. Hunyorítva nézte, hogyan sikerült a műve, s közben magán érezte utastársa kíváncsi tekintetét. Nyolc év körüli srác volt, anyja összegömbölyödve aludt mellette. A srác lenyűgözve figyelte a hamisítást. Walsh rákacsintott, aztán ahogy azt a nagykönyvben megírták, felvillantotta a jelvényt. - Mosely, FBI - mondta pökhendi hangon. A fiú nagyot nyelt, és szemében rémülettel hátrébb húzódott a székben. - Hé, csak vicceltem - kuncogott Walsh, de a srácon látszott, nem tudja, higgyen-e neki. Kénes felhőkön vágta át magát a 747-es, majd keményen ért talajt. A sápadt, álmos képű utasok kibotorkáltak a gépből, és automatikusan visszahőköltek a szemerkélő hideg esőtől. Szemüket dörzsölve haladtak el a Broadway-sikerek poszterjei alatt, ahol láthatatlan kórus énekelte: I love New York." Szinte hipnózisban vonultak a végeláthatatlan folyosón a poggyászkiadó irányába. Walsh is elzsibbadt a hosszú repüléstói. A torka kapart a túl sok Cameltől, de az agya maximális fordulaton pörgött, és mihelyt meglátta az első telefonfülkéket, kisorolt a csordából. Kinyitotta viharvert noteszát, belökött a készülékbe egy érmét, s tárcsázott.

43 38

44 Beletellett némi időbe, míg fölvették a kagylót. Walsh minden csöngetésnél egyre idegesebb lett. - Harold Longmant kérem - mondta, amint meghallotta a tikárnő pattogó hangját. Újabb őrjítő várakozás után végre kapcsolták Longmant. Nem vesztegette udvariaskodásra az időt. - Harry, itt Jack Walsh. Van egy számom, megnéznéd a címet? Walsh még zsaru korából tudta, hogy a rendőrségnek van egy jól őrzött, számsor szerinti telefonkönyve. Harry komoly szívességet tehet neki ha bediktálja a címet. Walsh vadul keresgélt zsebében ceruza vagy toll után, hiába. Ezért hát elismételte amit hallott. - Cabrini Parkway harmincnyolc-huszonkilenc. Kétszázegyes lakás. Nagy vagy, Harry! Puszilom Juliet. Majd hívlak. - Egyfolytában ismételgette a címet, a hosszú folyosón, s közben reménykedve meg-megpaskolta valamelyik zsebét. Nem mintha különösen szórakozott lett volna, ám bizonyos dolgokban örök gyerek maradt. Szép kis tornyot építhetett volna például azokból a tollakból, melyeket elhagyott élete során. Számokat pedig soha nem volt képes megjegyezni, így aztán most gyötörte az agyát, nehogy elfelejtse az utca és a lakás számát. Annak idején Chicagóban vért izzadt, amíg megtanulta a metrikus rendszert, és gutaütést kapott, hogy a nyavalyás narkónepperek nem képesek fontban és unciában számolni. 39

45 Amint az autókölcsönzőbe ért, felkapta a láncon lógó olcsó tollat, és repülőjegyének tokjára felfirkálta a számokat. Kicsit megnyugodva fordult a vigyori szőke lányhoz a pult mögött. - Bármilyen öreg csotrogány megteszi - magyarázta - minél olcsóbb, annál jobb. A lány hátrament, hogy megnézze egy kocsi kilométeróráját, Walsh pedig szemével követte a lány csípőjének finom mozgását? Néha maga is meglepődött, milyen kéjenc. - Maga Jack Walsh? - szólalt meg egy hang mögötte, olyan közel hozzá, hogy Walsh a fülében érezte a beszélő meleg leheletét. Már megint...! Lassan megfordult. Vele nagyjából azonos magasságú férfit pillantott meg. - Ki kérdezi? - Vagyis igen - mondta Tony Daruvo jeges mosollyal. Izmos, kicsit túlsúlyos férfi volt, sötét öltönyét hiába próbálta úgy hordani, mintha ráöntötték volna. A hónalja alatt egy New York Postot szorongatott. Üres képű, fiatal férfi állt mellette. Sovány alakján lógott a hajától korpával hintett öltöny. Joey Ribuffónak, úgy tűnt, valami baj van a szemével. Nem tudta levenni Walsh kabátjáról. - Beszédünk van magával - folytatta Tony. - Miről? - kérdezte Walsh vidáman, ártatlan kíváncsisággal. - Nagy adag gubáról. Tudja, olyan dupla vagy semmi.

46 Walsh a zsebébe nyúlt a Zippóért, és Joey Ribuffo hátrahőkölt. Azán Walsh elővett egy Camelt és rágyújtott. 40

47 Joey Walsh legkisebb mozdulatát is követte. - Hogy rövid és udvarias legyek - kezdte Joey -, a megbízóimat igen érdekli a maga New York-i kirándulása. Úristen, gondolta Walsh. Ezt még nem rúgták seggbe? - Igen? - kérdezte. - És kinek dolgozik? Melyik szállodának? - Az egyik régi barátjának a chicagói szép időkből - felelte Tony gúnyosan. Hihetetlen. Ismét Serano; hogy beleköpjön a levesébe és elszúrja az életét. Hogyis lehetett ilyen hülye? Miért nem gondolt rá, hogy nem kaphatja el a Herceget anélkül, hogy keresztezze Serano útját? Hát soha nem fogja megérteni, hogy Sereno olyan, lap, amellyel csak veszteni lehet? Idegesen megfordult, és a minden mozdulatát leső Joey szemébe nézett. - Mi van haver? Maga mindig ilyen szellemes? - A Herceg miatt jött? - folytatta Tony makacsul. - Azt hiszi, hogy New Yorkban van. Mi meg azt hisszük, hogy igaza van. Joey váratlanul közbeszólt: - Honnan vette ezt a kabátot? - Csontos ujjával megtapogatta Walsh esőkabátját. - Csak nem londoni ködkabát? Walsh Tonyra nézett. - Mi a fenét akar ez? - Ne törődjön vele, Joey már csak ilyen - vont vállat Tony Daruvo anélkül, hogy magát is bemutatta 41

48 - Úgy hallom, nem jött jól ki a főnökömmel. Úgy értem, Chicagóban. Walsh mélyet szippantott a Camelből. Most az egyszer megpróbált gondolkodni, mielőtt beszélt volna, mert tudta, bármit mond, szószerint vagy eltorzítva, de visszajut Seranóhoz. Joey végre megunta a kabátot, s most a hosszú kékes füstöt nézte tágra nyílt szemmel. - Camel, ugye? - kérdezte óvatos mosollyal. Én Koost szívok. - Az Úristenen kívül egyedül maga Joey tudta volna megmondani, miért számít ez. Walsh fapofával nézett rá, s úgy döntött, nem tesz megjegyzést a féleszűekre. Ha túl sokat cikizi őket, előkerülhet a borotvapenge a zsebükből, gondolta. Tony türelmesen folytatta: - A főnököm sokkal többet fizetne a Hercegért, mint az a fityi Moscone. - Mennyivel többet? - Mit szólna, ha hat nulla állna az egyes után? Miközben leírta az összeget, Waísh és Tony Daruvo az asztal fölé hajolt. Walsh újra magán érezte Joey jeges tekintetét. Szinte viszketett a nyaka azon a ponton, ahol Joey rámeredt. Megfordult és rásziszegett: - Jó vagyok magánál? - Tessék? - vörösödött el Joey Ribuffo. - Mert ha nem, akkor mi a fenének bámul így? Joey felfújta beesett arcát, aztán oldalt húzódott, hogy közelebb legyen Tonyhoz. Az ráförmedt. 42