Egy kellemes kirándulás váratlan eredményei. Közli Erdődi Adolf.

Átírás

1 Hogy ezen (nálunk sajnos, még keveset ismert és mivelt) téren, t. i. a nemesítő tenyésztésnek különböző módszerei által (ki nem felejtve a keresztezésnek érdekes módját is) igen szép és hasznos eredményekre juthatni, ezt fényesen bizonyítják azon számos jeles haszonnövény-válfajták, melyek az angol, franczia és más szorgalmas gazdáknak kitartása és értelmisége által létrehozattak és a szép, nemes tevékenységnek gazdagon jutalmazó példái gyanánt tündökölnek. Minél kevesebb történt e téren minálunk eddig annál komolyabban vagyunk indíttatva : a hiányt telhetőleg helyre ütni. Itt volna különösen helyén, hogy a gazdasági egyletek az egyes termelőknek figyelmét és buzgalmát ébreszszék, és ott, hol egyeseknek tehetsége elégtelen, közös erővel a hasznos törekvést támogassák. Mindig sopánkodunk biztos kivitel után. De tegyünk magunk is annyit, ezen óhajtott czél valósítására, mennyi saját erőnkből kitelik. Javítsuk, tökélyesitsük, nemesítsük terményeinket; ez által leginkább emelhetjük azoknak absolut és relatív értékét; a kiállítás meg szállítás terhes költségeivel könnyebben megvívhatunk ; jó vevőkre, biztos piaczokra legelőbb számithatunk. Soha ne feledjük pedig : hogy a természetnek nyers szüleményei az emberi kéz és értelem által majdnem határtalan mértékig tökélyesithetők nemesithetők! Turonyi. Egy kellemes kirándulás váratlan eredményei. Közli Erdődi Adolf. Azon fensikra vezetjük t. olvasóinkat, mely a Dráva, Duna és Száva közt szögellik s termékeny talajával már a régi idők pásztornépeinek kedves lakhelyül szolgált. Hazánk e táját a rómaiak Pannónia slavi a-nak keresztelték, mi pedig a lakosok egy része után Slavoniának nevezzük. Azok kedveért, kik e földet nevezetesen a rácz ürmösről ismerik, kötelességünknek tartjuk megemlíteni, mikép ott az első szőlőt, még pedig Szerémmegye Súlyom nevü helysége határában Probus császár ültette 270-ben Kr. után, miglen a dinynyét, melynek jó híre birodalmunk határait már rég túlszárnyalta, sokkal később honosította meg itt nem valami császár, de gr. Eltznek vidorlelkü, most is jó egészségnek örvendő, s ananas dolo

2 és jobb mint dolodinnyéire joggal büszke számtartója Vlasits János ; tőrtént pedig 1828-ban, hogy általa itt a már elhalt tanítványa Berics Lukács földmives segítségével az első dinnye termeltetett. E mivelési ág jelenleg Szerémmegyében csekély számitással 24,000 forintnyi évi forgalmat idéz elő és mind nagyobb terjedésnek örvend. A népvándorlások idejében e föld majdnem minden században kétszer váltott gazdát. Az első slavonok Nagy Károly engedelmével 796 után telepedtek meg a Duna és Száva között, ezeket mind többen követtek, és jámbor Lajos idejében külön, de a frankoknak hűbéres Ljudevit nevü fejedelmök is vala. Keresztények voltak, csakhogy valamivel rosszabbak a pogánynál, miért is Cyrill és Method a tótok apostolai 1064-ben közéjök jöttek és az utóbbi mint püspök Szeremben le is telepedett. Az isteni végzések bölcsesége folytán ez ország végül 1165-ben a magyar birodalomhoz csatoltatott, ugyanazon jogalapon, melyen azt előbb a Geták, Markomanok, Vandálok, Sarmaták, Gepidák, Hunnok, Grothok, Longobardák, Avarok és Bulgárok birták egymás után. A dicső Hunyadiak letűntével e tartomány török kézbe került 1524-ben, és azontúl 175 évig rabigában görnyedett. A karloviczi béke végül ismét hazánkhoz ^csatolta azt és I. Lipót királyunk, hogy a véresen visszaszerzett földnek biztos élvezetében maradhasson, a félhold betörései ellen élő gátot állitandó, a Száva mentén fekvő vidéket katonailag szervezte, s igy támadott e magyar katonai végvidék. Az elpusztult ország uj lakói földet a máig is fenálló családközösségek föntartása mellett hűbérben kaptak, miglen az erdők állami tulajdont képeztek. Es ez erdőknek a magyar végvidék bródi ezredében fekvő részét óhajtjuk t. olvasóinknak ez úttal bemutatni; azok természetes állapotát, gazdasági, kereskedelmi, jogi viszonyait, kezelésök módját, jövedelmeit megismertetni. Hogy jutottunk az illető adatok birtokába, arról számolni kötelességünknek tartjuk, bárha előre látjuk a hitetlenség mosolyát, ez előadásunkra a mese bélyegét sütni hajlandót. Az emberi törpeségek elől 1865-ben egy kedves vendégemmel a végvidék rengetegjeibe menekültünk. Bámultuk az agg tölgyóriások oszlopsorait, a ölnyi magasságig galytalan sima, egyenes törzseket, rajtok ama fehér gyűrűket, melyek az utolsó ára-

3 dat határvonalait képezvén a területet gyönyörűen vízszintezik. Néztük az árviz lefolyásának szolgáló akkor száraz medreket, melyekben tavasszal hajók úsztak a Szávába, most egyes csónakok fagyökéren megakadva sütkéreztek a napon. Láttuk a hidak elé söpört feküfa egész halmozatjait; csodáltuk a vágások vagyis fiatalosok e megvihatlan lombbástyáit, s azok csinos deszkakerítéseit. Hasztalan kerestük ez óriási fák alatt a megfelelő cserjés növényzetet; meztelen ott a televénydus talaj, alig látsz imitt amott egy egy galagonyát, melyet magassága után szilvafának néznél és szekéren ülve haladhatsz keresztül kasul ez őserdőkön, kitérvén a ledült aggastyányok temetetlen és vizek által összehordott vázhalmai elől. Az alnövényzet e majdnem teljes hiányának okát részint a majdnem évenként ismétlődő és hónapokig tartó áradásoknak tulajdonítottuk, másrészt meg a télen nyáron ez erdőkben szanaszét barangoló nyájak, gulyák és csordák fogainak. Sokat láttunk és bámultunk teliát e nagyszerű s a maga nemében Európában páratlan síkságon, de nem hallánk kedvesen bugyborékoló forrásokat, melyek mellé, mint azt hegységeink közt megszoktuk volt letelepedtünk volna; nem foghattunk serényen tovasiető hegyi patakban pisztrángot, nem lőheténk füttyre elősiető császármadarat, szóval : nem vala vacsoránk, s igy hatalmas étvágyunk kínjainak érzetében nem teheténk okosabbat, mint éjszakára a Száva mellett fekvő Rajevo-szelóba menni. Oda érve, még az este siettünk a Száva partjához, hogy ott a gőzhajó állomás körül sürgő forgó gyalog és szekeres népet bámulhassuk, s a Száván tul egy pillantást vethessünk azon gyöngélkedő ember birodalmába, ki ifjúkori épségében nekünk is annyi főfájást okozott, most pedig ezer meg ezer mázsa aszalt szilvát szolgáltat betegjeink üditő eledeléül ben vagy 80,000 mázsa jött be, melyet a bosnyákok hegységeik közül a Száva partján fekvő Breskáig lóháton hoztak zsákban, onnét a Száván átszállittattak hajón Rajevo-szelóra, ott mázsát fogó hordókba erősen betapodtak, szekéren Vukovárra s innét gőzösön vittek rcndeltetésök helyére Igy történt ez most a Száva vizének sekélysége miatt, mert rendesen a hordókat ott Rajevoszelón szokták hajóra rakni. No de kedves olvasóm, ha szereted az aszalt szilvát, ugy óvlak a következő néhány sortól, mert ha elolvasod és csak kissé finnyás vagy ugy több aszalt szilvát nem eszel s eddig sem tudád, hogy mitől hizol!

4 Láttál-e minálunk káposztát taposni lábbal? No ha láttál, hát tudod, hogy menyecskéink mily szépre szokták előbb az ily taposó lábakat mosatni, 'az egész embert mily tisztára öltöztetni. A szilvataposás is ugy megy véghez, hogy egy zsákkal a hordóba töltenek, ezt szétteregetik, azután járja a tánczot rajta, de nem a tisztára mosott cseléd, hanem a piszok ne továbbjában fuldokló, félig mezítelen, lelógó rongyokkal födött hajótvonó bosnyák néha uj, de leggyakrabban ugyanazon por- vagy sár- s egyéb lepte saruban, melyben egyaránt méregette a török birodalmat és Slavoniát. Hogy mi minden hullhatott róla taposás közben a szilva közé, nem volt bátorságom megvizsgálni, de a vágynak saját lábainkkal török földet érhetni, nem tudtunk ellenállani. Másnap tehát kellő engedélylyel ellátva a Száván átkelvén, Breska nevü török városba rándultunk. Már csak meg nem állhattuk, hogy egy kis török dohányt ne iparkodjunk átcsempészni s a keskeny utczákat képező bazár rongyos fabódéjai közé indultunk. Nagy volt a tolongás száz meg száz szilvával terhelt ló, egy két minden vas nélküli ormótlan, kenetlen, félórányira nyikorgó szekér, melybe igen apró ökröcskék voltak fogva és számtalan gyalog foglalta el a helyet. Egyszerre csak nevünkön szólít valaki. Oda nézünk, hát egy vukovári órás volt, a ki ott fabódét bérelt s abban mindennemű óráival saját vallomása szerint igen jó Gescháft''-et csinált. A sok handzsáros pisztolyos és turbános, hosszúszárú török p páját kaftánja gallérja mögé szúrt atyafi között jólesett nekie m ket láthatni s örömében bódéját, óráit magukra hagyva, vezetőnkü. szegődött. Eljárt velünk közel egy óra hosszát, egészen más utezákon, mint a hol ő volt letelepedve. Jaj uram! hát hogyan tudja óráit ugy elhagyni; mire visszaérünk, bódéját bizonyára kirabolva találjuk. Ne tartsanak attól; itt szent a tulajdon, és ha boltomat napokig hagynám magára, abból egy szögecske sem fogna hiányzani! És csakugyan mindent ismét a legszebb rendben leltünk Sokat tudnék még e reám nézve igen érdekes rándólásröí/a török kávéházról, mecsetről, vámházról, temetőről. ott leginkább elterjedt mindennemű orosz pénzről sat. beszélni, de zabolázom magam és csak annyit mondok még, hogy órásunk utasítása nyomán egy bódé elé léptünk, a hol jó török dohányt árultak vágattunk belőle szemünk láttára egy egy okkát, papírba fák

5 bankóval fizetve, melynek ó hallatlan! ott ágiója vala (egy forintért 11 darab ezüst hatost adtak) ismét hazafelé ballagtunk. Az az, hogy ballagtunk volna, ha pillantásom történetesen azon papirra nem esik, melyikbe dohányomat rakta a muzulmán, s ha ott szemembe nem ötlik a nagybetüjü fölirat : Porste des broder Grrenzregiment's." Oda nézek a hol az én törököm papirosait tartotta; látom, hogy ugyan oly irásu még egy egész csomó hever előtte, és kezdek vásárolni, pipát, czipőt, findzsát, czukrot, kávét, szilvát, és csak vásárolok csak veszek mindaddig, mig a kézirat teljes birtokában nem tudtam magamat. Ugy azután megindultunk s látván, hogy a vámszolga is ugyanazon csolnakra száll, azt kezeink delejes érintései által néhány percznyi álomba szenderitve, a íolkorbácsolt és szilajon hullámzó Száván ismét átkeltünk, fogadott határőrünk szekerére ültünk, s annak szalmaszállal riasztgatott jó vérű lovacskáitól ragadtatva az épen uralkodó szélvésznél még néhány másodperczczel előbb értünk vissza Rajevo-Szelóra, onnét kedves vezetőnkkel komoly tempóban ügetvén hazafelé. Es ezen a török birodalomban vásárolt iratokból vettem legnagyobbrészt az adatokat, melyek nyomán im következik: A bródi határezred erdőségeinek leírása. Természetes állapot. A bródi határezred a kel. hossz. 35" 39' és 36 u 47' és az éjszaki szélesség 44 51' 45" 20' között fekszik. Határai éjszakról Pozsega, Verőcze és Szerémmegye ; keletről a péterváradi határezred ; délről a török birodalom Bosnia tartománya; és nyugotról a gradiskai határezred. Legnagyobb szélessége 7%, hossza 11% és legkisebb szélessége I mértföldre terjedvén mértföldnyi tért foglal. A hegységek, melyek az éjszaknyugoti határ egy részét képezik, és a karinthiai havasok végágozatjaiként a varasdi és gradiskai ezredből a bródiba nyúlnak, a harmadkori képződményhez tartozván mész- és laza homokkőből állanak egyes édes- és tengervizbeli kövülésekkel. Legnagyobb tengerfölötti magasságuk a Bród és Város körüli erdőkben közel bécsi lábra terjed és számos völgyeik mind délfelé nyílnak. Meredek lejtőjük csak kevés vagyon egyes 14*