HEIDELBERGI KÁTÉ MAGYARORSZÁGON

Átírás

1 A HEIDELBERGI KÁTÉ MAGYARORSZÁGON

2 STUDIA ET ACTA ECCLESIASTICA EDITIO ECCLESIAE REFORMATAE AD ANNIVERSARIUM QUADRINGENTESIMUM REFORMATIONIS CONFESSIONI HELVETICAE IN HUNGARIA ADDICTAE REDIGIT: DR. TIBOR BARTHA PRAESES SYNODI GENERALIS REFORMATAE ECCLESIAE I. STUDIA DE HISTORIA CATECHISMI HEIDELBERGIENSIS IN HUNGARIA COLLECTA BUDAPESTINI, MCMLXV

3 TANULMÁNYOK A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ NÉGYSZÁZÉVES TÖRTÉNETÉBŐL I. A HEIDELBERGI KÁTÉ TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON DR. BARTHA TIBOR ELŐSZAVÁVAL ÉS SZERKESZTÉSÉBEN ÍRTÁK D. DR. BUCSAY MIHÁLY DR. ESZE TAMÁS DR. MÓDIS LÁSZLÓ DR. TÓTH ENDRE DR. CZEGLÉDY SÁNDOR DR. KATHONA GÉZA DR. NAGY BARNA KIADJA A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ ZSINATI IRODÁJÁNAK SAJTÓOSZTÁLYA BUDAPEST

4 TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ... 5 A HEIDELBERGI KÁTÉ JELENTKEZÉSE, TÖRTÉNETE ÉS KIADÁSAI MAGYARORSZÁGON A XVI. ÉS XVII. SZÁZADBAN A HEIDELBERGI KÁTÉ DEFORMÁLÓDÁSA AZ ANTITRINITÁRIZMUSSAL VÍVOTT HARCOKBAN A HEIDELBERGI KÁTÉ MAGYARORSZÁGI MAGYARÁZATAINAK TÖRTÉNETE 1791-IG A HEIDELBERGI KÁTÉ TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON A XVIII. SZÁZADBAN A HEIDELBERGI KÁTÉ MAGYARÁZATÁNAK TÖRTÉNETE 1791-TŐL NAPJAINKIG A HEIDELBERGI KÁTÉ A MAGYAR REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKBEN ÉS ISKOLÁKBAN A HEIDELBERGI KÁTÉ MAGYARORSZÁGI IRODALMÁNAK BIBLIOGRÁFIÁJA FÜGGELÉK Felelős kiadó: Dusicza Ferenc Egyetemi Nyomda, Budapest

5 ELŐSZÓ A Magyarországi Református Egyház VII. Budapesti Zsinatának első ülésszaka (1964) elhatározta, hogy az esztendő február napjain Debrecenben tartott ún. alkotmányozó zsinat négyszázadik évfordulójáról, az esztendő folyamán, tartalmasan és ünnepélyesen meg kíván emlékezni. Ennek az elhatározásnak az indító oka elsőrenden nem ez az impozáns kerek szám, amely a nevezetes zsinat óta eltelt esztendők sokaságát jelzi. Sokkal inkább az egyház egyetemének közös óhajtásából, tehát belső igényből fakadt a jubileum terve, még akkor is, ha ez az igény az elmúlt évek során éppen évfordulók kapcsán jelentkezett. Az ötvenes, hatvanas évek felidézték a református reformáció magyarországi jelentkezésének és megszilárdulásának négyévszázados fordulóit. Ezeket az évfordulókat nemcsak egyházkormányzati testületek, de azok a gyülekezetek is számontartották, amelyek történetük során a reformáció korának eseményeivel különösen is kapcsolatba kerültek. Hogy csak néhány példát említsek: 1962-ben az egri gyülekezet, az egervölgyi egyházmegye és az országos egyház támogatásával szép ünnepségen emlékezett meg a Debreceni vagy Egervölgyi Hitvallásról (Confessio Ecclesiae Debreciensis, vagy Confessio Catholica), melyet Méliusz Péter ben állított össze munkatársaival és amellyel a reformáció egri és egervidéki hívei Ferdinánd király és Miksa trónörökös előtt kívánták igazolni hitüket. Ugyancsak az esztendőben emlékezett meg a szolnoki gyülekezet Szegedi Kis István szolnoki raboskodásáról. Az emlékünnepély alkalmával a templom falában emléktáblát is helyeztek el. A nagy reformátor 1561-ben ellenségei áskálódására kémkedés gyanújával török fogságba esett. Kiszabadítása érdekében mind gyülekezete (Kálmáncsa), mind pedig a tiszántúli prédikátorok, Méliusz vezetésével (aki tanítványa volt) nagy erőfeszítéseket tettek ban a debreceni Nagytemplomban a Zsinati Tanács nyilvános ülésen ünnepelte meg a Heidelbergi Káté kiadásának négyszázados évfordulóját. Debrecenben, Budapesten, Pápán és Veszprémben gazdag anyagú kiállítások rendezésével és szinte az ország minden református gyülekezetében ünnepélyek tartásával rótták le hálájukat a magyar reformátusok azért a szolgálatért, amelyet az öreg Káté tett az évszázadok során, és tesz mind a mai napig ben a tiszáninneni egyházkerület szép ünnepséget szervezett a tarcali gyülekezetben annak emlékezetére, hogy a felső-tiszavidéki magyar lelkipásztorok az esztendőben tartott Tarcali Zsinaton fogadták el Béza Tódornak, Kálvin genfi munkatársának hitvallását ( Confessio christianae fidei ). Majd ugyancsak megemlékeztek az 1564-es Tarcali Zsinatról, amely elfogadta Kálvin Kátéját is. Ugyanebben az évben a kálmáncsai és ráckevei egyházközségek hálaadó istentisztelet és ünnepély keretében emlékeztek meg reformátoraikról: Kálmáncsehi Sánta Mártonról, Szegedi Kis Istvánról és Sztárai Mihályról november 19-én a bihari egyházmegye közgyűlés keretében ünnepelte fennállásának négyszáz éves fordulóját s emlékezett meg első espereséről: Szegedi Györgyről, Méliusz munkatársáról. Ezek a példák, amelyeknek számát szaporíthatnánk, beszédes jelei annak a belülről fakadó igénynek, amely, mint említettem, ünnepi előkészületünk legmélyebb motívuma, és amelynek tartalma: a ma élő egyházi nemzedék megújuló érdeklődése a reformáció kora és öröksége iránt. Nem kétséges, hogy ennek a megelevenedett érdeklődésnek a magyarázata abban a hatalmas átalakulásban rejlik, amely a két világháború időszakában a protestáns theologiai gondolkodásban általában és ezzel összefüggésben a magyar református theologiai

6 gondolkodásban is bekövetkezett. A magyarországi protestáns theologiára minden korszakban erősen rányomták a bélyegüket a kontinens theologiai áramlatai (főként a német nyelvterületről származó hatások). Így a XVIII. század végén és a XIX. század folyamán is rendre érvényesült hazánkban a skolasztikus orthodoxiát felváltó theologiai racionalizmus, az erre ellenhatásként jelentkező romanticizmus, majd a század közepétől a theologiai liberalizmus hatása. Következésképpen a magyarországi református theologia is osztozott a protestáns theologiának a századforduló táján nyilvánvalóvá vált csődjében. A theologiatörténet általánosan elfogadott megállapításokat tart számon e csőd természetét illetően. A reformátori kor theologiai gondolkodását Istennek a Szentírásban foglalt kijelentése határozta meg. A későbbi fejlődés során a kijelentés helyét az ember foglalta el, aki birtokba vette az írást. A hit helyére az Istenről való tudás, a hitről való bizonyságtétel helyére pedig a vallástudomány került. A theologiai gondolkodás fokozatosan átvette a modern tudományos gondolkodás módszereit, bevonta a vallást és vele együtt Istent akiről bizonyságot kellett volna tegyen a humánum világába. Ezzel a theologia elveszítette a maga sui generis előfeltételét. A theologia vallástudománnyá, a keresztyénség pedig egy vallássá lett a többi között. 1 Amint ismeretes, a protestáns theologiában az első világháború időszakában jelentkezett az az új irányzat, amely a reformátori theologia elhagyott ösvényére visszatérve, a figyelmet megint egyedül és kizárólag Isten Igéjére irányította. Barth Károly Römerbrief-je (1919) jelzi ennek az új iránynak a kezdetét. A magyar református theologiában is ettől az új reformátorinak nevezett irányzattól nyilvánvalóan nem függetlenül bekövetkezett a nagy fordulat. Ma még nincs pontos képünk arról, hogy ennek a fordulatnak a bekövetkezését mennyiben készítették elő azok a kísérletek, amelyek hazánkban is kivezető utat kerestek a liberális theologia csődjéből. Valamint arról sincs pontos képünk, hogy századunk első harmadában a külföldi hatások mellett milyen mértékben érvényesültek önálló magyar theologiai gondolatok az új-reformátori theologiai gondolkodás kialakításában. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása gondos, lelkiismeretes munkát igényel, annyival is inkább, mert ma már nem nélkülözzük azt a távlatot sem, amely elengedhetetlenül szükséges a korszak vizsgálatához. (A XIX. század magyar református theologiatörténetéről van néhány komoly monográfiánk. Kitűnik ezek között: Márkus Jenő: A liberális szellem a református egyházban, Pápa, és Dr. Koncz Sándor: Hit és vallás, Debrecen, című műve. Ez utóbbi utal arra, hogy többek között Makkai Sándor (volt erdélyi püspök, majd debreceni theologiai tanár) és Révész Imre (volt debreceni püspök és theologiai tanár) az Ige theologusai lettek a nélkül, hogy előbb barthiánusokká lettek volna. 2 Minden esetre tény az, hogy századunk húszas, harmincas éveiben az Isten Igéjére támaszkodó theologiai munka a magyarországi református egyházban is egyre inkább levetkőzi filozófiai princípiumoktól meghatározott doktrinér jellegét. A hivő exisztencia kérdéseit öleli fel és a nép és az egyház egyre szorongatóbb exisztenciális kérdéseivel kapcsolatban keresi Isten Igéjének az eligazító szavát. A theologiai munka műhelye és küzdőtere áttevődik az igehirdetés területére. Ilyen módon egyre kevésbé választja el szakadék a gyülekezetek életét a theologiától. A két világháború félelmeitől és szenvedéseitől meggyötört lelkekhez olyan erővel szól ez az igehirdetés, mint valamikor a reformáció korában és rámutat a nemzethalál szélére jutott nép és az Isten Igéjétől eltávolodott egyház előtt a nagy analógiára: a reformáció korára. A magyar protestáns theologia legújabbkori fejlődésével kapcsolatban sokszor és sokan tették fel a kérdést: valóban a reformátori theologiai gondolkodás megújulásáról van-é szó? Vajon nem a történelmi események alakulása határozta-e meg ennek a fejlődésnek az útját? A századfordulótól napjainkig terjedő időszak theologiatörténetének a feltárása már csak azért is elengedhetetlen adósságunk, hogy bizonyságot tehessünk: nem a második világháború eseményei indították el a Magyarországi Református Egyházban az Isten Igéjéhez való visszaigazodás folyamatát. Ennek a folyamatnak a gyökerei a század elejéig

7 vezetnek vissza, és szoros kapcsolatban vannak azzal a nagy fordulattal, amely a kontinensen lezárta a theologiatörténet XIX. századbeli szakaszát, hogy utat törjön a reformátori kor örökségéhez. Nem a történeti események adtak új írásmagyarázati princípiumot az egyház kezébe. Ellenkezőleg, az írás szólalt meg és magyarázta a történelem eseményeit, mint Isten ítélő és kegyelmes cselekedetét. Isten Igéjéből értette meg az egyház, hogy az az úttévesztés, amelyet a legutóbbi másfél évszázad theologia-története felmutat, nem maradhatott következmények nélkül. Ezekkel a következményekkel szembe kellett nézni. Ezek két ponton különösen is nyilvánvalóvá váltak a gyülekezetek előtt: egyfelől, a Magyarországi Református Egyház szemet hunyt a több mint félmillió zsidó brutális likvidálása felett. Néhány erőtelen gesztustól eltekintve az egyház egyetemének és vezetőinek nem volt hite és ereje ahhoz, hogy Krisztus parancsának megfelelően cselekedjenek. (Némely nagyon kevesek önfeláldozó hősiessége nem változtat ezen a tényen.) Másfelől, a Magyarországi Református Egyház érzéketlen maradt a múlt század második felében kiéleződött szociális problémákkal, főként az agrárproletariátus nyomorával szemben. Mindkét példa arról tanúskodik, hogy az emberszeretet parancsának betöltésében megerőtlenedett az egyház. Ennek az elerőtlenedésnek a legmélyebb okát a Kijelentés tárja fel: Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az; mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? (1 Jn 4:20). A Magyarországi Református Egyházat Isten Igéje tanította meg és tanítja ennek a legmélyebb oknak a felismerésére. Isten kegyelmének az ajándéka az, hogy ez a felismerés valóban bekövetkezett. Az egyház felelős őrállói 1951-ben kelt ünnepélyes deklarációjukban így adtak ennek hangot: Egyházunkban a régmúlt századok tiszta és nemes hagyományai úgy elhalványodtak és megerőtlenültek, hogy csaknem megízetlenült sóvá lettünk és a közelmúlt évtizedeiben nem mutatkozott meg hívő életünknek és szeretetben való szolgálatunknak ereje úgy, ahogy azt a sok nyomorúság próbái között élő magyar nép éppen tőlünk várta és kívánta volna. (Püspökök és főgondnokok levele a Magyarországi Református Egyház Zsinatához.) 3 A magyar református theologiai gondolkodás az útvesztés tényének ezzel a meglátásával tehát a bűn megvallásával lépett rá valójában az új útra: az Isten Igéje által kívánt útra. Ez az új kezdet nem kapcsolódott a megelőző másfél-kétszáz esztendő theologiai örökségéhez. Visszatért ama régi úthoz, amelyen a reformátor atyák jártak. Ímé, ez a magyarázata annak a megújult érdeklődésnek és megbecsülésnek, amellyel a ma élő egyházi nemzedék a reformátori örökség felé fordul. A Magyarországi Református Egyház négyszázéves jubileumi megemlékezése mögött ez a megújult érdeklődés és megbecsülés áll. * Néhány szót a megemlékezés tervéről. A jubiláris dátum megválasztása bizonyos magyarázatra szorul. Kétségtelen, hogy a helvét irányú reformáció magyarországi jelentkezésének igen fontos dátumaival találkozunk már az 1567-es Debreceni Zsinatot megelőző években is. Kiemelkedő esemény volt például Béza átdolgozott hitvallásának az elfogadása az 1562-es esztendőben, a Tarcali Zsinaton. Mégis a Debreceni Zsinat dátuma került a meggondolások előterébe két okból: Először is: az egyháztörténetírás Méliusz zsinatát tekinti a magyarországi református reformáció szervezeti megszilárdulása időpontjának. Sajnos a zsinat meghívó levele elveszett. Lefolyásáról mit sem tudunk. De birtokunkban vannak a zsinat munkálatainak az eredményei.

8 Tizenhét tiszavidéki esperesség képviselői jelentek meg a zsinaton (tizennégy esperes Méliusz püspöksége alá tartozott, három a Tisza bal partján élő reformátusságot képviselte). Két hitvallást fogadtak el. Mindkettő a trinitárius álláspontot védelmezi. Elfogadtak továbbá egy 74 cikkelyből álló kánonos könyvet ( Articuli ex verbo Dei, et lege naturae compositi... ) 4 Ezek a cikkelyek, amelyeket később Articuli maiores néven emlegettek (szemben az 1577-i Nagyváradi Zsinat által készített rövidebb kivonattal: Articuli minores), évszázadokra megszabták a tiszántúli reformátusság és így közvetve az egész magyarországi reformátusság egyházi szervezetét. Ezért méltán nevezhetjük ezt a zsinatot alkotmányozó zsinatnak, méltán tekinthetjük a magyar református egyházi szervezet kialakulása határkövének. A másik ok, amiért a VII. Budapesti Zsinat az 1567-es esztendő négyszázadik fordulója mellett döntött, abban a nevezetes eseményben van, hogy Méliusz zsinata fogadta el a II. Helvét Hitvallást. A kánonos könyv 74. cikkelye után ezt a záradékot olvashatjuk: A többi hitvallások között pedig bevettük és aláírtuk az évben kiadott helvét hitvallást, amelynek a genevai egyház lelkészei is aláírtak. És mindazt, aki a mi zsinatunkban megerősített hitvallásunkat és ezt a Tigurumban (Zürichben) kiadott helvét hitvallást, vagy pedig ezeket az Isten Igéjéből vett cikkeket felbontja és ellenkezőt tanít, egyházhatóságilag megbüntetendőnek ítéljük. 5 A II. Helvét Hitvallás eredetileg Bullinger személyes hitvallása volt, amelyet III. (Kegyes) Frigyes pfalci választófejedelem adott ki 1566-ban. Ez a mély és alapjában véve tiszta kálvini igemegértést tolmácsoló hitvallásos mű alakította ki véglegesen a magyar reformátusság lelki arculatának vonásait. Révész Imre nagy hitvalló ténynek mondja e hitvallás elfogadását, amely ténnyel lesz a magyar reformátusság egyik legerősebb tömbje és innen kiindulva és példát véve egymás után a többi része is helvét hitvallásúvá... 6 Az ünnepi megemlékezés tartalmáról röviden csak annyit, hogy az a zsinati határozat, amely a jubileum tervét kialakította, méltó ünneplésre, tehát nemcsak ünnepélyes, hanem egyben tartalmas megemlékezésre gondolt. 1. Ünnepségünk tartalma elsőrenden a hálaadás kell legyen azért az ajándékért, amellyel Isten a reformációban és éppen a református reformációban a magyar föld keresztyéneit és egész népét meggazdagította. Esze Tamás egyháztörténészünk, a jubileumok ügyének zsinati előadója előterjesztésében emlékeztetett arra, hogy a hálaadás és tiszteletadás legméltóbb módja 400 éves nagy évfordulónk alkalmából: törekvés a tudományos munka eszközeivel a történeti valóság teljes feltárására. Komoly szavakkal figyelmeztetett azokra a mulasztásokra, amelyek ezen a téren a ma élő nemzedéket terhelik. 7 A Zsinat egyetértését fejezte ki ezzel az előterjesztéssel és úgy határozott, hogy a Zsinati Tanács szakemberek meghallgatásával készítse el a pontos munkatervet a magyar reformáció forrásainak minél teljesebb feltárására, a már kiadott forrásanyag felülvizsgálására és rendszerezésére és a korszak történetének tudományos feldolgozására nézve. Ennek a határozatnak a szellemében bontakozott ki örvendetes módon az a tanulmányi munka, amely az örökség teljesebb feltárásán, számbavételén buzgólkodik. Az egyes évfordulók alkalmával az egyházmegyei lelkésztestületek, egyházmegyei és egyházkerületi tanulmányi bizottságok behatóan foglalkoztak a felidézett eseménnyel és korszakkal. Munkájuk legértékesebb eredményei részben folyóiratainkban közkinccsé váltak, 8 részben publikálásra várnak. A Zsinat pályatételek kitűzésével serkentette ilyen irányú stúdiumra a lelkipásztorokat. Így 1962-ben a reformáció és a magyar reformáció éves jubiláns eseményei, személyiségei vagy dokumentumai valamelyikéről írandó dolgozatra tűzött ki pályadíjat ben pedig Az 1567-es Debreceni Zsinat hitvallása és törvényalkotása, illetve Méliusz Juhász Péter életműve témákat írta ki pályatételként. Az elmélyültebb tanulmányozás érdekében megalakított theologiai szaktanfolyamok sorában működik egy egyháztörténeti szaktanfolyam is. Ez a munkaközösség is a jubileumi ünnepség előkészítésén fáradozik. Különösen két ponton végez jelentős előkészítő munkát: egyfelől Méliusz Juhász Péter életművével foglalkozik, másfelől a legújabb kor theologia-

9 történetének megírásához nyújt segítséget azzal, hogy a milleneumtól az első világháborúig terjedő időszak egyház- és theologiatörténetének a feldolgozását vette munkába. Ezeknek a törekvéseknek a sorából kiemelkedik az a munkaterv, amely szerint egyháztörténészeink munkaközössége a jubileum alkalmából egy kb. öt kötetre terjedő kiadványsorozatot szeretne megjelentetni. A sorozat első kötete a terv szerint a Heidelbergi Káté, a második kötete a II. Helvét Hitvallás magyarországi történetével kapcsolatos kutatások eredményeit foglalná össze. Az utóbbi kötetben nyernének helyet a Méliusz életművével és Bullinger magyarországi kapcsolataival foglalkozó tanulmányok is. A harmadik és negyedik kötet forrásközlések számára biztosítana teret. A XVI. század mellett az evangéliumi hit megőrzéséért vívott áldozatos küzdelmek időszakára, az ellenreformáció korára is kiterjedne a forrásgyűjtés és -közlés munkája. A második világháború után bekövetkezett nagy történelmi átalakulás, a nemzet felszabadulása új lehetőségeket nyitott meg a levéltári kutató munka előtt is. Esze Tamás a már idézett zsinati előterjesztésében több példával illusztrálta, hogy mennyire hiányosan ismerjük múltunkat. Az egyiket idézem: Tiszteletre méltó, értékes irodalma támadt a gályarabpernek, de jogosan vetődik fel a történeti bírálat részéről a kérdés, vajon helyesen értékeljük-e ennek a nagy drámának eseményeit és hatását. A gályarabper egyik mozzanata annak a protestáns nemzeti ellenállásnak, amelyből kibontakozott a négy évtizedre terjedő kuruc világ. Erről a tényről világosan beszél a kor protestáns költészete. A per politikai vonatkozásáról, Thököly, Rákóczi és a népi kurucság valláspolitikájáról azonban még nem számolt be a református történetírás. A terhelő adósságokból kívánnak törleszteni ezek a kötetek. A sorozat záró kötete a magyar református theologiai gondolkodás alakulását vizsgálja a Kiegyezéstől napjainkig terjedő időszakban. A kötet szerzői valójában arra a kérdésre keresik a feleletet: hogyan őrzi és értelmezi a reformátori kor örökségét a ma élő egyházi nemzedék? A zárókötet terve önmagában is utalás arra, hogy a Magyarországi Református Egyház nem menekülni akar a múltba akkor, amikor az atyák koráról megemlékezik. A múlt felidézése a jelent és a jövőt, tehát az életet kell szolgálja. És ez így helyes! 2. Ünneplésünk tartalma a háládatos emlékezés mellett a hasznos eszmélkedés legyen. Tisztáznunk kell a kérdést: miben áll és mire kötelez bennünket református hitünk ma? A reformátori theologia felelevenítése nem merül ki a múlt számbavételében és megőrzésében. Ez csak tradícionalizmus volna. A század első évtizedeiben a liberális theologiai válságából kiutat kereső kísérletezések egyike, az ún. történelmi kálvinizmus járt ezen az úton. Az egyház történelmi nagyságát akarta felidézni, hatóerővé tenni és az elszíntelenedett egyházi életet akarta megeleveníteni. A reformátori theologiai gondolkodást azonban nem az egyház naggyátételének a célkitűzése határozta meg, hanem az Isten Igéjére való figyelés és az annak való engedelmeskedés. Ebből következik, hogy a ma élő egyházi nemzedék akkor becsüli meg igazán a reformátorok örökségét, ha magáévá teszi az atyák gondolkodásmódjának eme alapelvét. A Magyarországi Református Egyház arról tehet bizonyságot, hogy ezt a princípiumot Isten kegyelméből magáévá tehette és annak alkalmazására törekszik. Az évfordulók nyomán megújult hasznos eszmélkedés egyik aspektusa ez a bizonyságtétel, amely egyben számadás is. Önmagunk számára, de Krisztus egyházának nagy családja előtt is össze kell foglaljuk és el kell mondjuk mindazt, amit Isten hatalmas keze cselekedett velünk a legutóbbi esztendőkben. Hiszen nagyságos dolgokat cselekedett velünk az Úr: ítélettel ítélt és kegyelmével gyógyított. Egyházunk megnyilatkozásai a legutóbbi évtizedekben erről az eseményről, Isten bennünk és közöttünk elvégzett cselekedeteiről adtak számot. Lehet, hogy vallomásunkat sokszor dadogó, artikulátlan beszédnek minősítette a hallgató. Lehet az is, hogy a hallgató füle sem volt alkalmas ennek a vallomásnak a megértésére és befogadására. Mindennek következtében némelyekben felmerülhetett az a gyanú, hogy egyházunk bizonyságtételét nem Isten cselekedetei, hanem a történelem eseményei inspirálják. Eljött az ideje annak, hogy higgadtan és rendszeresen kifejtsük

10 bizonyságtételünket. Ez az idő nemcsak azért alkalmas a higgadt és nyugodt számadásra, mert bennünk is kikristályosodott annak ismerete és értelme, amit Isten velünk cselekedett, hanem azért is, mert javult azoknak a hallása is, akikhez szólni kívánunk. Isten nemcsak megkezdette, de a földkerekségen élő minden egyházra kiterjeszti azt az ítéletet, amit a Krisztustól eltávolodott, institúcióvá merevedett egyház felett kimondott. A Krisztus követésére elsegítő kegyelem ízét nemcsak mi ízleljük. Új kezdetről, a Biblia újrafelfedezéséről adnak számot az Ökumené keresztyénei. Ez az oka annak az örvendetes ténynek, hogy az egyházak világában a hidegháború tüze lelohadt és növekedett az arra való készség, hogy egymásra figyeljenek. Éppen ezért sürgetően esedékes és aktuális feladat számadásunk és bizonyságtételünk ügye. Szeretnők megkísérelni ennek az adósságnak a törlesztését ez évfordulók alkalmából. Valószínű, hogy a tervbe vett öt kötet az ünnep napjáig nem láthat napvilágot. Ebben az esetben, ha nem is az ünnep napján, de az ünnepkörben szeretnők e sorozatot egyházunk és részben a testvéregyházak kezébe letenni. Ez utóbbi reménységünk, hogy ti. a tanulmánysorozat eredményeit a külföldi testvéregyházak elé is odatárhatjuk, arra a testvéri figyelemre támaszkodik, amelyben Dr. W. Niesel, a Református Világszövetség elnöke részesíti vállalkozásunkat. Az ő segítsége máris lehetőséget biztosít arra, hogy az első kötet rövidebb, tehát főként a külföldi szaktudósokat érdeklő summázását német nyelven is megjelentethessük. Még egy aspektusáról kívánok szólni annak a hasznos eszmélődésnek, amellyel ünnepelni kívánunk: Mire kötelez bennünket az atyák öröksége? Ha van égető kérdésünk, úgy ez az. A Magyarországi Református Egyház számára ez a kérdés nem teoretikus absztrakció. Isten világosan lezárta az utat, amelyet megítélt, és valóságosan megnyitotta az utat, amelyet Igéje jelöl ki az egyház számára. Ezen az úton jártak atyáink és ezen az úton kell járnia annak a nemzedéknek, amely hű akar maradni az örökséghez. Az atyák útján való járás pedig a reformáció művének folytatását jelenti. De mit jelent a reformáció örökségének érvényesítése ma? Mit jelent a reformátor atyák munkájának a folytatása? A magyarországi reformátusok arról tudnak bizonyságot tenni, hogy a Biblia Krisztusának teljesebb megértése az egyház hivatásának és a keresztyén ember küldetésének teljesebb megértésére vezet. A Biblia Krisztusát úgy ismeri meg a gyülekezet, mint a szolgáló Urat, aki azt a megbízást vette az Atyától, hogy a teremtett világért, az emberért életét áldozza. Ennek az új igemegértésnek a fényében ismeri fel a gyülekezet hivatásának értelmét, tartalmát: Isten szövetségeseként, Krisztussal közösségben részesedni a megváltás szolgálatában. A megváltás szolgálatában való részesedés pedig az egyház és a gyülekezet tagja számára sem jelent mást, mint amit Krisztus számára jelent: a világért, az emberért való szolgálatot. Ezek a felismerések alakítják a magyarországi reformátusok mondanivalóját a reformáció munkájának tovább folytatásáról. Két aspektusa van tehát annak a jubileumi megemlékezésnek, melyre Magyarországi Református Egyházunk 1967-ben készül. Az atyák gazdag örökségének megőrzése az egyik, és ez örökségből ma adódó feladataink engedelmes elvállalása a másik. Korunk ökumenikus párbeszédében, amikor némelyekben az a gondolat is felmerül, mintha a reformáció elvesztette volna érvényét, jó és szükséges emlékezni és emlékeztetni az atyáktól kapott örökségre. Miért? Válaszul idézzük Niesel professzort, a Református Világszövetség elnökét: Azért, mert a Jézus Krisztus evangéliuma bízatott ránk. Ez az a dicsőséges tény, melyet Kálvin hirdetett meg Franciaországban üldözött honfitársainak az Institutio IV. könyvének elején. Ne felejtsük el, hogy atyáinktól nagyértékű drágagyöngyöt kaptunk! Ezért nem lehet kétséges, hogy hálásaknak kell lennünk, mert ránk bízatott a Jézus Krisztus evangéliuma. Azt a megbízást kaptuk, hogy Krisztus követői legyünk, és hívjuk az embereket: békéljetek meg az Istennel!... Természetesen a reformáció kora elmúlt, de az a kincs, amit Luther és Kálvin talált, nem tűnt el. Bizonyos vagyok benne, hogy a Református Világszövetség magára vállalja e kincs megőrzését. Ez az örökség a református hagyomány teljes értéke, azaz a Biblia által hirdetett teljes igazság. Ha hajlandók vagyunk elhagyni, vagy elhomályosítani ezt

11 az örökséget, elvesztünk mindent, amivel bírhatunk a jelenvaló és az eljövendő világban egyaránt. 9 Bizonyára joggal mondhatjuk el, hogy míg a XVI. században az evangéliumi hit kérdései állottak a középpontban, addig ma, az új-reformáció időszakában az evangéliumi hitből fakadó cselekedetek problémája kerül napirendre. E felett a napirend felett az Ökumené körében súlyos viták zajlottak le az elmúlt évtizedekben. Némelyek feltételezték vagy feltételezik, hogy a magyarországi protestantizmus valamilyen történet-filozófiai spekuláció, vagy a természeti theologia alapulvételével önmaga tűzte napirendre az emberszeretet és szolgálat ügyét. Sokan azt az álláspontot képviselték és képviselik talán még ma is, hogy az ember és a világ nagy szociál-etikai kérdései elsőrenden nem az egyházra tartoznak. Ezek a kérdések elvonják az egyházak figyelmét tulajdonképpeni hivatásukról: a Krisztusról való bizonyságtételről. Ez a vita ma már veszített hevességéből. Ez érthető, hiszen nemcsak a Magyarországi Református Egyház, de minden egyház és egyházi testület kikerülhetetlenül szembe találja magát az ember kérdéseivel. Egyre inkább felismeréssé válik, hogy ezt a napirendi pontot maga Isten tűzte ki tárgyalásra. Az egyházakban folyó bibliai-theologiai munka nyomán egyre inkább elmélyül az a felismerés, hogy az a Krisztus, akiről a Biblia bizonyságot tesz, a szolgáló Krisztus. Számos példát lehetne felhozni annak bizonyítására, hogy az egyházak érdeklődése egyre inkább a szolgálat ügye felé fordul, (örvendetes tény, hogy a Református Világszövetség is sao-pauloi nagygyűlésén a szolgálat ügyét állította a tanácskozások középpontjába.) Példák felsorolása helyett csak egyetlen idézetet szeretnék ideiktatni Robinson woolwichi püspök közelmúltban megjelent tanulmányából (The New Reformation). A reformáció Luther gyötrő kérdése és az arra nyert diadalmas felszabadító felelet körül forgott:,egyedül hit által!... És ez annak a kornak a számára tiszta evangélium volt. Az azóta eltelt időben azonban a kérdés egész más területre tolódott át mondja Robinson püspök. A világ ma nem azt kérdezi Hogyan találhatok kegyelmes Istent?. Azt kérdezi Hogyan találhatok kegyelmes felebarátot?. A szerző ez alatt azt érti, hogy ma a központi probléma az embernek az emberhez való viszonya. Ezzel a keresztyén theologiának is számolnia kell. Úgy gondolom írja, hogy a keresztyénség jövője szempontjából ma ez a legfontosabb kérdés. Hangsúlyozza, hogy ezzel a megállapítással nem tért le a kijelentés vonaláról. Nem a keresztyén evangélium feladását akarom javasolni, sem annak a humanizmussal való helyettesítését. Sem nem azt javasolom, hogy egyszerűen fordítsunk hátat a kijelentés theologiájának és tegyük annak helyére a,természeti theologiát, amely az emberi természet előfeltevéseiből indul ki és így remél elérkezni a keresztyénséghez. Ez mindannak a feladását jelentené, amit az én nemzedékem tanult theologiából. Nem hiába tanultunk Karl Barthtól, Emil Brunnertől és Reinhold Niebuhrtól. Szerinte az e nevek által meghatározott theologia kiindulási pontja Krisztus, aki az egyetlen út az Atyához. Az új reformáció centrális jelentőségű textusa Jn 14:9: Aki engem látott, látta az Atyát. De ma nem Fülöp kérdésén van a hangsúly: Mutasd meg nékünk az Atyát. A theologia kérdései ma ebben a fókuszban találkoznak: ki az az ember, akiben az Atyát fel lehet ismerni? A Biblia felelete mondja Robinson a juhok és kecskék klasszikus példázatára hivatkozva, az inkognitóban jelenlevő Krisztusra, más szavakkal a kegyelmes felebarátra utal. Ha az emberek meg akarják találni Krisztust és ilymódon Istent, nem a Messiás alakjában, hanem a közülük való emberben, az utca egyszerű emberében találhatják meg. 10 Ezek a megállapítások legalább is alapvonalukat illetően egybeesnek a magyar protestantizmus felismeréseivel. Ezért szívesen hivatkozom rájuk. A reformáció munkája folytatódik, mert azt maga Isten munkálja. Roppant súlyos kérdés, amely felett szükséges elgondolkozni, hogy a tovább folytatódó reformáció időszakában és folyamatában méltók vagyunk-e a református nevezetre. Azt a meggyőződésemet sem szeretném elhallgatni, hogy ugyanaz a hivatás ad értelmet a

12 református reformációnak ma, amely hivatást a XVI. századbeli atyák betöltötték. Az ökumenikus párbeszédben és mindenekelőtt a római katholikus egyházhoz való viszonyunk kérdéseiben ennek a hivatásnak a felismerése és betöltése a meghatározó tényező. Az elmúlt évtizedekben sokszor volt olyan nyomasztó érzésünk, hogy a Református Világszövetséget, vagy legalább is annak egy részét sokkal inkább jellemzik a konzerválásra, a múlt megőrzésére törekvő vonások, mint az az igyekezet, hogy avantgarde-ként elől járjon Isten mára szóló üzenetének megértésében. Pedig a reformáció örökségéből az következik, hogy annak hordozói az első sorokban haladjanak az új reformáció útján. A négyévszázados forduló elkötelez arra, hogy folytassuk az eszmélkedést a református reformáció egyházainak mai hivatásáról. Az a reménységünk, hogy kiadványsorozatunk, amelynek első kötetét adjuk most át az olvasónak, hozzájárul ehhez az eszmélkedéshez. Kötetünk a Heidelbergi Káté magyarországi történetéről ad tájékoztatást. Bár eleddig nem került napvilágra adat, amely arra utalna, hogy a Debreceni Zsinat állásfoglalásának a kialakításában a Helvét Hitvallás mellett Káténk is szerepet játszott volna, azonban mégis joggal tételezhetjük fel, hogy nagy mértékben hozzájárult Magyarországon a helvét irány megszilárdításához. Az antitrinitarizmussal folytatott harcban szerepe volt. A Heidelbergi Káté azonban nem mint hitvallás, hanem, amint neve is mutatja, a tanítás területén tett megbecsülhetetlen szolgálatokat a magyarországi reformátusság történetében. Előadási formája (kérdés-felelet), biblikus nyelve, világos gondolatmenete kiváltképpen alkalmassá tette arra, hogy közvetítse és meggyökereztesse a helvét irányú igemegértést. Ez magyarázza hallatlan népszerűségét, amelyet mind a mai napig megőrzött. Sokszázados áldott szolgálatára hálával emlékezve, örömmel nyújtjuk át a Káté magyarországi történetével foglalkozó újabb kutatások eredményét egyházunknak, a testvéregyházaknak és a magyar történetírás tudós köreinek, abban a meggyőződésben, hogy tervezett kiadványsorozatunk emez első kötete hasznosan járul hozzá a 400 éves jubileum tartalmas megünnepléséhez. Budapest, 1965 decemberében Dr. Bartha Tibor

13 NAGY BARNA A HEIDELBERGI KÁTÉ JELENTKEZÉSE, TÖRTÉNETE ÉS KIADÁSAI MAGYARORSZÁGON A XVI. ÉS XVII. SZÁZADBAN

14 BEVEZETÉS A Heidelbergi Káté története keletkezésétől fogva napjainkig tele van felderítetlen rejtelmekkel s új meg új meglepetésekkel. Nemcsak nálunk, hanem a szülőhazájában és más országokban is; szinte mindenütt, ahol meghonosodott. S nem lehet azt állítani, hogy a kutatás egyenes vonalban halad előre, az egyre teljesebb tisztázódás felé. Ki gondolta volna, hogy legjobb német szakértői (akiknek mégis csak a legjobban kell érteniök hozzá, hiszen az ő földjükön termett) éppen most, az 1960-as évek elején azon fognak összekülönbözni, amit eddig nálunk is minden konfirmandus gyermek magától értetődő történeti adatként vett tudomásul és tanult is meg, a szokatlan idegen neveket megillető több-kevesebb nehézséggel, hogy ti. ezt a hitvallásunkat Ursinus Zakariás és Olevianus Gáspár írta? A hagyományos felfogás eddig nevezetesen az volt, hogy a Káté tartalmilag főleg Ursinus műve, de végleges német szövegezése Olevianusnak köszönhető. 11 A mai kutatás viszont arra az eredményre jutott, hogy megalkotásában az oroszlánrész valóban az Ursinusé, ellenben a nagyjelentőségű végleges megszövegezés semmiképpen sem tulajdonítható Olevianusnak, mert ebben a vonatkozásban ő csak egyik tagja volt egy szélesebbkörű munkatársi gárdának. 12 A Heidelbergi Káté végleges szövegének kialakulása olyan közösségi együttműködés eredménye, amely személyi összetétele és e személyek részvételének mértéke tekintetében korántsincs maradéktalanul tisztázva. 13 Új színekben bontakozik ki előttünk III. Frigyes pfalzi választófejedelemnek, a Káté apjának tevékeny tartalmi közreműködése is, aki méltán nevezte annyiszor az én kátémnak ezt a művet, amelynek nemcsak létrejötte, hanem egész bibliai bizonyítóanyagának összeállítása is az ö ösztönzéséből támadt. De nemcsak a személyek munkaközösségi részvétele, hanem a tárgyi forrásanyag felkutatása terén is vannak igen jelentős, újabb eredmények. A korábban megállapított mintákhoz és forrásokhoz (egy sor káté, reformátori irat, Ursinus két vázlata stb.) járul most az a felismerés, hogy Béza rövidebbik hitvallása, amelyet eddig ebben a vonatkozásban nem is vettek tekintetbe, 1562-ben jelent meg Heidelbergben német fordításban, s ennek, valamint nagyobbik hitvallásának hatása a Heidelbergi Kátén szinte elejétől végig kimutatható. Ez számunkra azt is jelenti: a Heidelbergi Káté az eddig sejtettnél sokkal nagyobb mértékben állott ugyanannak a Bézának közvetlen ihletése alatt, akinek nagyobbik hitvallását a mi atyáink az 1562/63-i tarcal tordai zsinaton csekély átalakítással a maguk hitvallásaként fogadták el. 14 Kálvin első munkatársa mint közvetlen szellemi, irodalmi forrás, egyidőben és párhuzamosan hat Heidelbergben s Magyar- és Erdélyországban: nem szabad-e ebből arra következtetni, hogy a Káté befogadására nálunk is éppúgy kész volt a talaj, mint amott? Mindenesetre, ez az összefüggés további búvárkodást kíván és érdekes adalékot ígér az ún. magyar kálvinizmus sokat emlegetett eredetéhez. Sok homály fedi még a különböző országokban lejátszódott Káté történetet is. Ahol, mint a német tartományokban, Hollandiában és nálunk, a századok során százon felül emelkedett a Heidelbergi Káté-kiadások száma (sőt mi már talán a 200-tól sem vagyunk túlságosan messze), ott még a puszta bibliográfiai áttekintés is hiányos. 15 A káté, természeténél fogva, minden időben a leggyorsabban elhasználódó könyvek sorába tartozott. De mesterségesen is fogyasztották, irtották, emésztették az üldözések korszakaiban. A gyűjtése és megőrzése körüli nemtörődömség szintén közrehatott, ha sok kiadásnak még az emlékezete sem maradt fenn. Az idők során tűzvészek és egyéb természeti és történelmi sorscsapások is sokat elnyelhettek. Mindamellett váratlan leletek s céltudatos nyomozódás révén egyaránt bukkannak fel új meg új adatok és példányok, töredékek és nyomjelzők: megannyi hírmondók az ismeretlenből. Ha pedig szemlét tartunk s azt próbáljuk áttekinteni:

15 hogyan írták meg Káténk történetét világszerte a különböző országokban, elcsodálkozhatunk azon, milyen sok itt a felszántatlan mező, a megíratlan történet, a feltáratlan összefüggés! 16 Mi is felkészülhetünk tehát arra, hogy a magyar Heidelbergi Káté történetének felderítése, nemcsak ebben a kötetben, hanem ezután is, bőven fog még meglepetésekkel szolgálni! FELADATUNK ELHATÁROLÁSA A dolgozatunk címében jelzett feladatunknak a következő feltételek szerint törekszünk megfelelni: 1. Röviden beszámolunk arról, hogy milyen sajátos körülmények között került a Heidelbergi Káté magyar földre mindjárt a megjelenését követő esztendőben. 2. Rámutatunk a Káté hazai történetének főállomásaira 1564-től 1703-ig. A beható theologiatörténeti vizsgálódás, valamint a Káté gyülekezeti és iskolai funkciójának feltárása nem a mi dolgunk: ezzel kötetünk másik három munkatársa foglalkozik. Nekünk elsősorban könyv- és irodalomtörténeti összefüggéseiben, s társadalom- és művelődéstörténeti jelentőségében kell végigkísérnünk Káténkat e másfélszázados úton. 3. A jelzett időhatáron belül természetesen kiterjeszkedünk a Heidelbergi Káténak nemcsak hazai, hanem külföldi magyar nyelvű kiadásaira, valamint nem magyar nyelvű hazai kiadásaira, úgyszintén a belőle készült különböző kiskáték és a nyomtatásban megjelent káté-magyarázatok formájában való további jelentkezéseire. Könyvészeti leírásainkban nem törekedtünk bibliográfiai teljességre (ez ismét más dolgozat feladata), de igyekeztünk az összes erre a korszakra eső kiadást több mint ötvenet! számbavenni s jelentősége, meg lehetőségeink mértéke szerint feldolgozni. 4. Különös figyelmet fordítunk a különböző kiadásoknak forrásaikhoz és egymáshoz való viszonyára, hogy így minél színesebben mutathassuk be a magyar fordítás fejlődését, főtípusait, érdekességeit, sőt alkalomadtán nyelvjárási és helyesírástörténeti sajátosságait is. Mint látni fogjuk: nemcsak az eredeti Heidelbergi Káté, hanem annak magyar fordítása is úgy jelenik meg előttünk, mint százados kollektív erőfeszítés sokszínű, ízletes gyümölcse. Latin és más nyelveken való hazai kiadásai pedig a magasabb művelődés ügyét és az Evangéliom tisztább ismeretének szolgálatát kívánták végezni. 5. Külön örömünkre szolgál, hogy vizsgálódásaink során egy sereg eddig jórészt ismeretlen összefüggésre bukkantunk, sőt a Régi Magyar Könyvtár állományát is néhány új darabbal gazdagíthatjuk. 6. Annál fájdalmasabban érezzük munkánk hiányosságait. A dolog természeténél fogva inkább csak vázlatot adhatunk, sem mint teljes vagy alapos feldolgozást. Káténk általános hazai történetének feltárása céljából pl. levéltári kutatásokra nem vállalkozhattunk. Ilyen vonatkozásokban meg kellett elégednünk a korábbi eredmények sommás regisztrálásával. Sajnálatos hézagok maradtak munkánkban egyrészt azért, mert több fontos külföldi forrásművet, kiterjedt levelezések és mikrofilmkérések ellenére sem kaphattunk kézhez; másrészt azért, mert számos kiadás unikum-példánya jelenleg lappang, vagy teljességgel elpusztult. 7. Tapasztalatunk szerint a történeti vizsgálódások jelentős részét sokszor a korábbi téves elképzelések, felületes megállapítások és megrögzött balvélemények eloszlatására kell fordítani, mert ezek meggátolják a tények világos felismerését és helyes értékelését. Mi azonban térszűke miatt legtöbbnyire mellőzzük a cáfolni valók felsorakoztatását, s elsősorban minél pontosabb ténybeszámolóra, valamint olyan nyomjelzők felállítására szorítkozunk, amelyeknek irányában meggyőződésünk szerint a további kutatásnak haladnia kell. A HEIDELBERGI KÁTÉ JELENTKEZÉSE AZ ÚRVACSORAI VITÁK TÜZÉBEN A HEIDELBERGI PROFESSZOROK LEVELE Az első biztos dokumentum a Heidelbergi Káté magyar tájakon való jelentkezéséről: a

16 heidelbergi professzorok szeptember 1-én kelt levele a kolozsvári lelkipásztorokhoz és az összes erdélyi atyafiakhoz. Ugyanis az 1560-as évek elején, mint annyi más országban, Erdélyben is a végletekig kiéleződtek az úrvacsora körüli viták a lutheri és a helvét irány hívei között. Amazok Hebler Mátyás nagyszebeni lelkész, erdélyi szász püspök vezetésével medgyesi zsinatukon (1561. febr. 6.) egy Rövid Hitvallásban foglalták össze tételeiket a pápistákkal és a sakramentáriusokkal szemben, kifejezve azt a meggyőződésüket, hogy tanításuk mindenben pontosan egyezik az Ágostai Hitvallással s Luther és Melanchthon írásaival. Ennek bizonyítására hivatalos kiküldötteik útján négy németországi akadémia Wittenberg, Lipcse, Rostock, Odera-Frankfurt s más ottani szaktekintélyek jóváhagyó nyilatkozatait is kikérték. E latin nyelvű kiadványukkal szemben 17 a kolozsvári református lelkipásztorok a heidelbergi akadémiához fordultak, azt remélve, hogy onnan, mint a református oikumené akkori egyik fellegvárától kaphatnak alkalmas fegyvert a visszavágásra. Sajnos, őseinknek ez a levele, amely mint a válasziratból kitűnik júl. 20. táján érkezhetett Heidelbergbe. nem maradt fenn. vagy legalábbis mostanáig nem került elő. 18 Ellenben a válaszirat, amelyet a kolozsváriak Epistola Professorum Theologiae Inclytae Academiae Heydelbergensis címmel 1565-ben kinyomtattak, egyetlen példányban ránkmaradt a Debreceni Református Kollégium könyvtárának egyik nagybecsű kolligátumában. (RMK II. 96. Címlapja fényképmásolatát ld. a függelékben.) Megkapóan jut benne kifejezésre a Heidelbergi Káté szerzőinek hittestvéri szolidaritása, felelőssége és együttérzése az erdélyi eklézsiák iránt. Igaz, ezek kéréséről hogy ti. a megküldött könyvecskékre, azaz Heblerék írásaira, nyilvános irattal válaszoljanak úgy vélekednek: annak már előzetesen eleget tettek. Mert hiszen még a levél vétele előtt az igazság egyéni és közös megváltásával és megvédelmezésével, latin és német nyelvű iratok kiadásával eleve megfeleltek az erdélyiek kérésének. 19 Nyilvánvaló ez írják egyházaik Kátéjából (!) és rendtartásából, továbbá a Kátét a rágalmak ellen megvédő iratukból s az úrvacsora körül támadt ellentétet kifejtő másik írásukból; ezekből most egy-egy példányt levelükhöz is mellékelnek. Egyelőre nem látják szükségesnek a vitairatok továbbhalmozását. Hebler írását olyannak ítélik, amely a legkevésbé sem méltó az újabb válaszra... semmi olyasmit nem hoz elő, amire igen sokszor és a legtökéletesebben meg ne feleltek volna már neki, és amit az Isten jóvoltából jobban tájékozott eklézsiákban a gyermekek is meg ne tudnának cáfolni. Ennél nyomatékosabb válasz aligha jöhetett Heidelbergből. 20 Az akkor még református Dávid Ferencék s általában a magyar reformátusok meg lehettek elégedve: ebben az iratban és mellékleteiben a legjobb fegyvereket kapták hitvallásos álláspontjuk védelmére. Azonban látnunk kell az ügy másik oldalát is: ez az irat azt jelentette, hogy az úrvacsorai kérdésben támadt szakadás immár szinte kilátástalanul véglegessé vált. A lutheránusok a heidelbergiek levele szerint a pápistákon túltéve gyűlölték a reformátusokat, ezek viszont a lutheránusok úrvacsorai felfogását és gyakorlatát (Melanchthonra is hivatkozva!) babonás bálványimádásnak látták. Ennél fájóbb szakadást a protestantizmuson belül el sem lehet képzelni. Ez a szakadás máig égető fájdalmunk: az interkommunióra, a felekezetek közötti úrvacsorai közösségre törekvéseknek is ez az egyik legfőbb hajtóereje az ökumenikus mozgalmakban. Ilyen keserves testvérharc tüzében érkezett tehát hozzánk a Heidelbergi Káté, mint ahogy maga is ebben a tűzben született, és szülőhazájában éppúgy, mint nálunk, hosszú időn át további testvérharcok próbáit kellett kiállania. Mégis, ahogyan a heidelbergiek kísérőlevelén a szakadás minden kínja, s az igazság melletti megállás minden elszántsága fölött elevenen érezhető a már-már odaveszni látszó egység vágya, úgy lesz ez a Káté világszerte s minálunk is, nemcsak a konfesszionális egyházakra tagolódás szimbóluma, hanem az evangéliomi egységkeresés fáradhatatlan ösztökélője. Először azonban, alighogy Erdélybe érkezett, egy egészen új próbával: az antitrinitárizmus kísértésével kellett szembenéznie.

17 AZ ELSŐ HAZAI KIADÁS LATINUL, UNITÁRIUS SZELLEMŰ FERDÍTÉSEKKEL: KOLOZSVÁR, A Heidelbergi Káténak ezzel a világirodalomban bizonyára egyedülálló, egyfelől megcsonkított, másfelől unitárius irányzatú részletekkel megtoldott kiadásával, mely Catechismus Ecclesiarum Dei címmel jelent meg (RMK II. 99.), külön dolgozat foglalkozik. Így mi rövidre foghatjuk vele kapcsolatos észrevételeinket E káté tartalmát és fogalmazásait sokképpen úgy kell értelmeznünk, mint egyrészt a Blandrata György és Dávid Ferenc által elindított antitrinitárius irányzat, s másrészt a Méliuszék szentháromságvédő erőfeszítései közötti kompromisszumot. Azonban előszava leplezetlenül elárulja a reformátorokon túlmenő, teljességgel dogmaellenes radikálizmusát, valamint azt a további taktikai célkitűzését, miszerint csak ösztönzésül akar szolgálni a legtanultabbaknak, hogy álljanak be ebbe a szent munkába: az Isten egyházának minden antikrisztusi maradványtól való megtisztításába, mert ők maguk, e káté kiadói erre sokkal kevésbé képesek és alkalmasak. (Ugyanezt a szerénykedő taktikát alkalmazta Blandrata nagy óvatosan már Genfben Kálvinnal szemben, aki azonban átlátott mesterkedésein s nem szűnt meg óvakodásra inteni a lengyel hittestvéreket a ravasz rókával szemben, amikor ez közöttük megjelent.) 2. A kiadvány úgy tünteti fel a dolgot, hogy minden skolasztikus tudomány kirekesztésével, egyedül a Szentírás szóhasználatának megfelelően dolgozták át kátéjukat. 3. A hitvallások közül csupán az ún. Apostoli Hitvallást fogadják el s ezt elegendőnek is tartják az üdvösségre. Az összes többi Symbolumok fölöslegesek. 4. Ezért a Heidelbergi Káténak az Apostoli Hitvallás magyarázatát megelőző 22 kérdését vagy egyszerűen elhagyták, vagypedig gyökeresen átalakították, illetve egészen más jellegű kérdésekkel helyettesítették. Jellemző módon elmaradt a Heidelbergi Káté alaphangját és summáját adó s az egészet Jézus Krisztusról való hitvallássá avató legelső kérdés, valamint az ember nyomorúságáról szóló egész első rész (3 11. k.) s az ember megváltásáról szóló második rész eleje ( k.) Krisztus közbenjárásáról és elégtételéről. 5. Különösen feltűnőek a Szentháromságra, a Fiúnak és a Szentléleknek az Atyához viszonyított istenségére vonatkozó átfogalmazások. A három Isten hitét formálisan elutasítja s hangsúlyozza, hogy egy istensége van az Atyának, amelyet Ő öröktőlfogva tökéletes teljességgel közöl a Fiúval és a Szentlélekkel, 23 úgy azonban, hogy egyedül az Atya a magátólvaló Isten. Bár Krisztust ez a káté is valóságos Istennek és valóságos embernek mondja, azonban a Heidelbergi Káté 33. és 35. feleletét megcsorbítva: az ő örök és igaz istenségét valójában már megtagadja. 6. A klasszikus szentháromságtan műszavait (trinitas, substantia, persona etc.) mint nem biblikus kifejezéseket: hiábavaló kitalálásoknak és üres koholmányoknak nevezi és elveti. 7. Ez a káté a bibliai egyszerűség keresése címén nem csupán egy csomó régi és újsütetű istentani spekulációt sző bele a szövegbe, hanem az Istenhez, illetve Krisztushoz és a Szentlélekhez való személyes hitbeli viszonyulást is a Heidelbergi Kátétól eltérően akarja meghatározni. Ezt jellemzően mutatja a könyörgésről szóló szakasz módosítása. Nem tudhatjuk pontosan: magában e Catechismus szövegében milyen mértékig sikerült Méliuszéknak Váradon a Czeglédi György uram házánál a kinyomatás előtt nagyhirtelen lefaragni a legrikítóbb torzításokat. És azt sem tudhatjuk: helyt adtak-e azután Dávidék maradéktalanul a Méliuszék részéről kívánt igazításoknak a kinyomatás alkalmával. Mert az előszó hangjából következtetve nem valószínű, hogy az előttünk levő szöveg mindenütt tisztán tükrözi a pillanatnyilag mégiscsak létrejött kompromisszumot. Méliuszék aligha ismerhették fel benne azt az egyezményes szöveget, amelynek alapján tovább lehetett volna tárgyalni. Egy fél esztendő múlva a debreceni zsinaton, 1567 februárjában a legélesebben és egészen átfogó módon kénytelenek szembeszállni az immár erőteljesen kibontakozott antitrinitárius mozgalommal, teljesen visszavonva azokat a jóhiszemű engedményeket is, amelyekkel az úgy vélt teljesebb biblicizmus nevében egy kicsit ők is

18 hozzájárultak ahhoz, hogy az ellentábor a maga intenciói szerint formálja át a Heidelbergi Káté szövegét. Ismerve az 1560-as évek végén névtelenül megjelent latin nyelvű erdélyi antitrinitárius kiadványok nagymérvű önállótlanságát, bizonyosra vesszük, hogy széleskörű és mélyreható forráskutatással kideríthetők azok a főleg olasz kútfők és azok a lengyelországi párhuzamok (ez utóbbiak elsősorban zsinati és egyéb levéltári irományok lehetnek), amelyek a Catechismus Ecclesiarum Dei minden jelentős antitrinitárius gondolatát és fogalmazását minta és előzményként kezünkre adják. Mint általában az akkori erdélyi unitárius irodalomnak, úgy közelebbről ennek a kátécsonkításnak és átformálásnak is elsőrenden az olasz és a lengyel forrásösszefüggésekben van a megoldása. A heidelbergi antitrinitárizmus (melynek az 1570-ben kivégzett Sylvanus mellett Neuser és Vehe-Glirius voltak a főképviselői, kik hányatott életútjukon utóbb Erdélyben is működtek hosszabb-rövidebb ideig) némileg későbbi keletű. 24 Mindamellett valamelyes kölcsönhatás, forrásazonosság vagy párhuzamosság legalábbis rangrejtve talán már ekkor sem elképzelhetetlen. Azt mindenesetre érdekes volna tudnunk: ismerték-e Heidelbergben a Káténak ezt az erdélyi, unitárius irányú átdolgozását; hogyan reagáltak rá, s maradt-e fenn belőle példány valahol külföldön is? 25 MÉLIUSZÉK KÜZDELME A SZENTHÁROMSÁGTAGADÓK ELLEN: KÖZVETVE A HEIDELBERGI KÁTÉ HAMISÍTATLAN TUDOMÁNYÁÉRT VALÓ KÜZDELEM 26 Dávidéknak tehát eszük ágában sem volt, hogy e pusztán taktikai eszköznek szánt kátéátdolgozást maradandóan egyházi, gyülekezeti használatba vegyék. Ők maguk mentek túl rajta kisebbszerű tordai zsinatukon (1567. febr. 13.), most már nyíltabban tagadván meg mind a Fiú, mind a Szentlélek valóságos istenségét. Méliuszék pedig a debreceni zsinaton (1567. febr ) alkotott hitvallásaikkal (RMK II és I. 60), valamint egyházalkotmányi hitcikkeikkel (RMK II a később ún. Articuli maicres-szel) a leghatározottabban sorompóba lépnek Dávidék ellen, akiket most már kertelés nélkül Servet és Sabellius követőinek neveznek. 27 Arról ugyan nincs szó kifejezetten, hogy a magyar reformátusság a Heidelbergi Kátét már ekkor hivatalosan hitvallásként bevette volna, mint ahogyan régi egyháztörténetírók olykor állították. Ezen a zsinaton valóban megtörtént a II. Helvét Hitvallás bevétele, de nem a Heidelbergi Kátéé. Azonban tartalmilag végeredményben ennek igazát is védelmezik Méliuszék az antitrinitáriusok ellen, s közvetve ezt is elismerik. Mellőzve azt a temérdek sok szakaszt, hosszabb-rövidebb fejtegetést, amelyekben a szentháromságtagadók tévelygései ellen hadakoznak, csak a Nagyobb cikkek legutolsójából idézünk, mint amelyikben az ellenfél túlhajtott hagyományellenességével szemben hangoztatják: Az igazhitű atyák és az életben levő újabb tudósok igaz magyarázatait köszönettel fogadjuk és bevesszük. Az atyák írásait Ignáctól Bernátig, amennyiben azok az apostoli hitformával és a szent könyvekkel megegyeznek, s a Luther óta támadt tudós férfiak írásait, hitvallásait, magyarázatait ugyanazzal a feltétellel bevesszük, helybenhagyjuk, mert elismerjük, hogy az Írások kegyes és katholikus magyarázata az Isten ajándéka... Tehát balgatagul, esztelenül s vakmerően cselekszenek azok a kevély, műveletlen, tudákos Servetkövetők, akik a maguk... barbár és a Szentírás igazságával össze nem hangzó fejtegetéseit többre becsülik az igazhitű atyák, a kegyes akadémiák hű tanítóinak, a helvét, genfi és szász (!) egyházak lelkipásztorainak és tudósainak ítéleteinél, írásainál és hitvallásainál, sőt a Szentírás ellenük szóló bizonyságait elcsavarják s az ó-egyházi hitvallásokat elvetik. 28 Ez a sommás nyilatkozat, ha nem is említi kifejezetten a Heidelbergi Káté befogadását, implicite annak elismerését is jelenti. De valóban csak implicite: vagyis az

19 Írások kegyes és katholikus magyarázata -képpen, sok egyébbel együtt. Explicite a többi hitvallások között csak az 1566-ban kiadott Helvét Hitvallás bevételéről van szó. Ahol pedig akár ezekben a cikkekben és hitvallásokban, akár egyéb hasonló artikulusokban és zsinati határozatokban a kátétanítás fontosságát hangsúlyozzák, s annak végzését és ellenőrzését szorgalmazzák, ott még nagyon sokáig kifejezetten éppen nem a Heidelbergi Kátéról van szó, hanem csak a Hiszekegy, a Miatyánk és a Tízparancsolat összevont, rövid magyarázatáról, a keresztyén tanítás alapigazságainak helyes elsajátításáról. Vagy éppen más, hazai kátékról. 29 A HEIDELBERGI KÁTÉ FOKOZATOS BEFOGADÁSÁRÓL Eddigi ismereteink szerint nálunk legelőször a felsődunamelléki sóki zsinat 1619-ben tehát ugyanabban az évben, amikor a dordrechti zsinat egyetemes református hitvallásnak nyilvánítja a Heidelbergi Kátét rendeli el ennek magyar és latin nyelvű iskolai tanítását. Dunántúlon nevezetes az 1630-i pápai zsinat hasonló értelmű határozata. Erdélyben is az 1630-as évektől számítható annak általánossá válása az iskolákban. Tiszáninnen már a pataki kollégium 1621-i törvényeiben megjelenik. A zempléni egyházmegye sátoraljaújhelyi közzsinata (1630. jún. 5 7.) a lelkészek esküjébe iktatja azt a kötelezettséget, hogy az Isten igéjét nemcsak a II. Helvét Hitvallás, hanem úgyszintén a Heidelbergi Káté szerint fogják tanítani. Tiszáninnen és Tiszántúl közös tokaji zsinata (1646 febr.) a külföldi tanulmányútra menő és onnan hazatérő ifjaknak ugyanerre a két hitvallásra való megesketését rendeli el. Végül az 1646-i szatmárnémeti zsinat az, amelytől a Heidelbergi Káté hivatalos befogadását szokás számítani. Jellemző azonban, hogy amikor ez a zsinat annak bevételét kimondja, a b.e. Siderius János kátéját sem tartja semmiképpen mellőzendőnek! Ez a káté még hosszú ideig több mint húsz kiadásban állta a versenyt a Heidelbergivel s annak ismeretét szintén több zsinat sokáig megkövetelte az egyház munkásaitól. 30 Nem kell-e örvendetesnek és tanulságosnak tartanunk, hogy ez így van? A Heidelbergi Kátét nálunk nem felülről lefelé intézkedő fejedelmi rendelet vagy zsinati határozat teszi egy csapásra hitvallási irattá s az igehirdetésben és a tanításban egyeduralkodóvá, még mielőtt a lelkipásztorok és gyülekezetek szélesebb körei egyáltalán megismerték volna, hanem először elterjed, egyre ismertebbé válik, s csak lassan, fokozatosan vívja ki magának azt az általános elismertetést, amelyik azután méltán s maradandóan megilleti. Ezeket a részleges és egyre egyetemlegesebb intézkedéseket természetesen megelőzte a Káté többrendbeli magyar fordítása és számos kiadása, legfőképpen Huszár Dávid, Szárászi Ferenc és Szenci Molnár Albert munkássága révén. AZ ELSŐ MAGYAR FORDÍTÁS: HUSZÁR DÁVIDÉ. PÁPA, A Heidelbergi Káté első magyar fordítását és annak kinyomtatását Huszár Dávid pápai lelkipásztornak köszönhetjük, aki ezzel a hazai reformáció és nyomdászat hőskorába tartozó atyjának, a temérdek üldözést szenvedett Huszár Gálnak örökébe lépett. (RMK I. 137.) 31 Huszár Dávid sehol sem említi, hogy milyen nevezetes mű fordítását adja olvasói kezébe. Ennek oka elsősorban az apjától is tanult óvatosság lehetett, kivált az akkori Magyarországnak a Habsburgok uralma alá tartozó, vagy ahhoz közel eső tájain. Ott nevezetesen a reformáció lutheri irányát az államhatalom még úgyahogy eltúrte, de a helvét irány híveit mint sakramentáriusokat semmiképpen sem szenvedhette. Mindamellett lehetséges, hogy e kátékiadás már a helvét irány Pápa környéki szervezkedését is jelzi. Azonban Huszár még valószínűen okosabbnak látta, ha magát a tiszta református tanítást

20 tolmácsolja, anélkül, hogy annak sokak előtt gyűlöletes nevét és eredő helyét megemlítené. Kiadványának tehát ezt a címet adta: A keresztyén hitről való tudománynak rövid kérdésekben foglaltatott sommája. (A címlap hasonmását lásd a függelékben.) Terjedelmes imakönyvet is csatolt hozzá, magán- és gyülekezeti használatra szánt könyörgésekkel. Pápán március 20-án kelt ajánlását Nádasdy Ferenc vasvármegyei főispánhoz és feleségéhez, Báthori Erzsébethez intézi, akik a kiadáshoz nyújtandó segítségüket is kilátásba helyezték. 32 Mint az Ige újonnan elhívott sáfára s az anyaszentegyház szőlőhegyének vincellére: nem akar hivalkodni e könyvecskével (a nevét sem nyomtatta rá a címlapra), hanem kapott tálentoma és ereje szerint akar csak munkálkodni: az mi nyomorult Ecclesiánknak építésére. Az eredetinek mintája szerint ő is 52 úrnapjára porciózza a 129 kérdésből és feleletből álló Káté anyagát. Az 1. kérdés és felelet, amely tudvalevően az egész Káté hitvallásszerű kiindulása és összegezése, egyúttal a legjobb ízelítő is e fordítás maradandó értékeiből: Micsoda tenéked főképpen való vigasztalásod mind életedben s mind halálodban? Ez, hogy akár éljek s akár meghaljak, mind testestől-lelkestől nem enmagamé, hanem az én hívséges Uramé és Megváltómé, tulajdon a Jézus Krisztusé vagyok. Ki az ő drágalátos szent vérével mindennémő bűneimért eleget tévén, engemet az ördögnek minden hatalmából megszabadított és úgy oltalmaz, hogy az én mennyei szent Atyámnak akaratja nélkül fejemről csak egy hajamszála sem eshetik el, sőt inkább mindeneknek idvösségemre kell szolgálniok. Annak okáért engemet az ő Szent Lelkével bizonyossá tészen az örökéletről és szívemet felgerjeszti, hogy ennek utána teljes életemben az én Istenemnek éljek s az ő akaratjának mindenben örömest és jó kedvvel engedjek. 33 Megjegyzendő, hogy a Bod Péter óta 34 annyiszor lekicsinylőleg emlegetett zalavármegyei magyarság nyomait sem itt, sem egyébütt nem találom. Ez a valószínűleg félreértésből támadt megjegyzés 35 azért is alaptalan, mert hiszen Huszár Dávid tudtunkkal sohasem élt olyan vidéken, ahol a zalai tájszólás ráragadt volna. Különösen bántó ez a gépiesen ismételt lebecsülés akkor, ha az utána következő fordításnak, a Szárászi Ferencének magasztalására használják fel, holott ez származása szerint s élete nagy részében közelebb volt Zalához, mint a csallóközi mátyusföldi debreceni felvidéki tájakon élt apját bizonyára elkísérő Huszár; nem is szólva arról, hogy Szárászi fordítása amint látni fogjuk túlnyomó részében a Huszár Dávidénak szó szerinti átvétele. Talán hozzájárulhatunk ennek a szövegek teljes figyelembe vétele nélkül, szinte szállóigévé vált frázisnak végleges kiküszöböléséhez, ha ideiktatjuk irodalomtörténetírásunk atyjának : Toldy Ferencnek véleményét, aki ezt a fordítást hűnek nevezi, s azt mondja róla: Igen csinos, tiszta, gondos és szabatos nyelv. Tehát ő sem érzett rajta semmiféle zavaró zalavármegyei magyarságot! 36 Általában jól folyó, ma is élvezhető fordítás ez a legelső, mely minden tisztességet megérdemel. Nagyrészt átszívódván a Szárászi-féle fordításba, sokkal tovább hatott, mint ahogyan képzeltük volna. Eredeti eleven ereje még a megszokott, sok revíziójú Erdős-féle fordítás szövegén is átüt. Van benne persze régies nehézkesség is bőven. De még itt-ott mutatkozó bőbeszédűsége sem erőteljesség nélkül való. A 13. kérdésre, hogy mi magunk eleget tehetünk-e Isten igazságának, minden későbbi fordításunknál zamatosabban feleli: Semmiképpen nem, hanem inkább az adósságot naponként öregbítjük. Milyen szép zengésű a 42. felelet is: A mi halálunk nem bűneinkért való elégtétel (mint a Krisztusé), hanem a bűnnek rólunk való elsenyvedése, és innen ez árnyékvilágból az örökéletre való általmenésünk. Különösen hangzik a fenség és kegyelem szavak helyett más, régi latinos, illetve szlávos szóforma használata: Krisztus istensége, maiestassága, malasztja és lelke szerént, soha semmi időbe tőlünk távol nincsen. (47. f.) A század szép jelzőjét alkalmazza, amikor Krisztusról azt vallja, hogy önmagát a magas keresztfának oltárán adá érettünk áldozatra. (67. f.) A magyar reformátorok is magasnak szerették magasztalni Krisztus keresztjét. Természetesen, e jelző használatának térben és időben még messzebb

21 nyúló gyökerei is lehetnek. Határozattan megállapítható, hogy Huszár Dávid fordítása nem a német eredetiből, hanem az ezzel szinte egyidős és ugyancsak eredetinek tekinthető latin változatból készült. 37 Vannak olyan szavak, mondatrészek, kifejezések, amelyek a német eredetiből hiányoznak, de a latin változatban megvannak. Viszont vannak helyek, ahol a német szöveg ad bizonyos többletet, vagy másszínű árnyalatot. Káténk első fordítása mindig, minden tekintetben a latin szöveghez húz. 38 Huszár egész fordítói eljárására, nyelve kifejező erejére, ódon zamatosságára és gördülékenységére egyaránt jellemző a 107. kérdés és felelet: Elég-é az, hogyha mi akképpen, amint mondád, senkit meg nem ölünk? Nem elég: Mert mikor Isten a haragot, irigységet és gyűlölséget kárhoztatja, azzal azt kívánja, hogy a mi felebarátunkat szinte úgy szeressük, mint magunkat, és hogy emberségvel, engedelmességvel, szelíd erkölcsvel, túréssel és irgalmasságtétellel legyünk hozzá: és valamiből kára lehetne, a mi tehetségünk szerént ótalmazzuk ötét. Végezetre mindenekhez oly szívvel és akarattal legyünk, hogy még ellenséginkkel is örömest jól tegyünk. 39 További sajátossága első fordításunknak, hogy a bibliai idézeteket nem írja ki, hanem csak a lelőhelyeikre vonatkozó utalásokat közli. Annál inkább kár volt elhagynia a Káté végéről azokat a bibliai intelmeket, amelyekből ki-ki a maga állapotjának és hivatásának megfelelően vehette az ige útmutatását. Az imakönyv külön címlapján Huszár Dávid szerényen csak egynéhány imádságot mond, pedig 61-et nyújt. Rendszeres gyülekezeti és magánhasználatra s a legkülönfélébb alkalmakra a legkülönbözőbb tárgyú és terjedelmű könyörgéseket, hálaadásokat, fohászkodásokat és magasztalásokat találjuk itt, anélkül, hogy sorrendjükben valamiféle logikus elrendezést vagy következtességet észlelnénk. Bizony nagyon kellett az a regisztrom, melyet könyve végére illesztett, hogy ki-ki könnyebben megtalálhassa az esetenként éppen szükségéhez szabott imádságot. Erős tusakodásé imádság ez, szinte valamennyi. A korabeli s a mindenkori keresztyén ember és gyülekezet reális nyomorúságaiból kiált az égre. A gyűjtemény leghíresebb darabja: A budai csonkatoronyban való raboknak és a több nyomorult keresztyéneknek szereztetett, mely közismerten Huszár Gáltól való. Számos imádságon érezhető, hogy fordítás, vagy több-kevesebb szabadsággal való kölcsönzés. De van sok saját anyag is. Hogy mennyi? azt csak gondos, aprólékos forrás-tanulmányok deríthetik fel. A Szentháromságnak való imádságról már Incze Gábor megállapította, hogy magasztaló része csaknem szó szerinti átvétel Augustinustól. 40 Megfigyelésünk szerint az első, rövidebbik reggeli imádság a Lutherére emlékeztet. A második, a hosszabbik pedig, szinte teljes egészében egyezik a pfalzi egyházi rendtartásban közölttel. Ugyanígy a rövid esteli ima a Lutherét idézi, a hosszabbik messzemenően megint a pfalzit. 41 Így ha Huszár nem is fordította le azt az egész egyházi rendtartást, amelynek keretében a Káté véglegesen bevett szövege eredetileg megjelent (ez már a 3. vagy 4. kiadás volt, 1563 novemberében!), jónéhány darabot onnan vett át. Jelentős dolog, hogy a Heidelbergi Káté első magyar fordítása ilyen gazdag imakönyvvel egybeszerkesztve jelent meg. Beleszőtte a Káté eredeti imádságsorozatába a hazai földön, itteni próbák közt termett könyörgéseket. Így kezdettől fogva felejthetetlenné tette, hogy ezt a Kátét csak a szorosabb és tágabb értelemben vett istentisztelet eleven összefüggésében lehet igazán megtanulni. Mint látni fogjuk: Huszár Dávid Káté-fordítása jelenik meg újra Németújvárott ben, s részben Szenczi Molnár szövegével kombinálva Keresszegi H. Istvánnál 1640-ben. De még hamarább is találkozunk vele, amikor Szárászi Ferenc szövegével vetjük egybe. 42

22 EGY ISMERETLEN ADALÉK KASSA TÁJÉKÁRÓL: KÁROLYI ANDRÁS FORDÍTÁSA A HEIDELBERGI KÁTÉ 1. KÉRDÉSÉRŐL (1580.) Szárászi Ferenc fordítása csak jó negyedszázaddal később követi a Huszárét. De a Káté közben az első fordítástól függetlenül is terjed, mégpedig az ország más tájain, így az északkeleti felvidéken is. Kicsi, de beszédes példáját adja ennek Károlyi András, akit éppen helvét-irányú nézetei miatt menesztettek 1580 májusában a kassai lutheránus atyafiak. Ő korábban Wittenbergben és Krakkóban tanult, s most ez utóbbi helyen adta ki Ez mostani visszavonásokrul való kis könyvecské -jét, melyhez Szép ékes könyörgéseket is csatolt. (RMK. I. 175.) 43 Ennek záradékául, a Huszár Dávidétól eltérő szövegezéssel közli a Heidelbergi Káté 1. kérdését és feleletét. Embernek életébe és halálába egyetlen egy vigasztalás. Hogy lélekben és testbe(n), akár éljek, akár meghaljak, nem enyim vagyok, hanem az én Megváltó Jézus Krisztusomé, ki az ő drága vérével minden bűneimért eleget tévén, engemet az ördögnek minden hatalmátul megszabadított és engem úgy oltalmaz, hogy az én Atyámnak akaratja nélkül csak egy hajamszála sem hullhat le fejemről, sőt mindenek az én idvösségömre szolgálnak. És bizonyossá teszen engem az ü Szent Lelke által az örökéletről és hogy örökké ü felségének éljek, mindenkor arra vezérl. Íme, a Káté hitvallásszerű összegezése, az első fordítás után három évvel ilyen lerövidített, egyszerűbb, s más tájnyelvi zamattal fűszerezett fordításban látott újra napvilágot. Károlyi nem nevezi meg, honnan vette könyvecskéjéhez ezt a záradékot, mely bizonyára az ő fordítása. A szövegbe illesztett bibliai utalásainál (melyeket mi a könnyebb olvashatóság kedvéért mellőztünk), ő csak a fejezeteket jelzi, holott Huszár már a verseket is feltüntette. Ez is, és néhány más mozzanat is arra utal, hogy Károlyi valószínűleg az eredeti német szöveget vette alapul. 44 KÉZDI-VÁSÁRHELYI MÓZES PATAKI TANÁR LEVÉLVÁLTÁSA PAREUS DÁVIDDAL A HEIDELBERGI KÁTÉ 6. KÉRDÉSÉRŐL (1601.) Másik érdekes bizonyság a Heidelbergi Káténak ugyancsak az északkeleti országrészen már a századforduló táján bekövetkezhetett meghonosodásáról: az erdélyi származású sárospataki rektor levélváltása Pareus Dávid heidelbergi professzorral, aki Ursinus kátémagyarázatait Corpus doctrinae christianae címmel fejlesztette tovább iskolás tanrendszerré. Ennek 1634-i posthumus kiadása őrizte meg számunkra az évből való levélváltás emlékét. Vásárhelyi ezt a fogas kérdést intézte nagyrabecsült tanárához: Vajon Isten minden embert a törvény betartásának feltétele alatt egy célra teremtett-é Ádámban üdvösségre? Ugyanis ebben a vonatkozásban bizonyos ellentétet látott Kálvin, Ursinus és Piscator felfogása között. Pareus e kérdést nem tartja életbevágóan fontosnak, mert az elrejtett isteni titkok körébe tartozik, s inkább az elme-él csillogtatására, mintsem az épülésre szolgál. Mégis előadja véleményét. Elvileg igen-nel kell válaszolni a kérdésre, de azzal a feltétellel: ha Ádám, mint az emberiség törzsöke, megmarad az istenképűségben. De miután nem maradt meg abban: hiábavalóvá válik a kérdés feltevése, hiszen az emberiség ténylegesen már a bukás utáni Ádámtól ered, s egyik része az élet, a másik a halál felé tart, az eleveelrendelés titka szerint, amelynek részletes fejtegetésébe a szupralapszárius felfogást valló Pareus itt nem bocsátkozik. Szerinte, ha a feltétlen elviség és a feltételesség közti különbséget szem előtt tartjuk: az idézett három theologus nézetei is jól összeegyeztethetők. Búcsúzóul így végzi sorait: Ennyit, Mózes uram, hogy bővebb anyagod legyen az elmélkedésre; ámbár itt neked is és mindnyájunknak illő az apostol szabálya szerint cselekednünk: ne bölcselkedjünk feljebb, mint ahogyan kell bölcselkedni! (Róm. 12:3.) 45

23 Maga ez a levélváltás nem sokkal volna több, mint érdekes történeti kuriózum, ha nem jelentené egyúttal a Heidelbergi Káté megjelenését s a vele való intenzív foglalkozás kezdetét a pataki kollégiumban, ahol Kézdi-Vásárhelyi Mózes legalább öt évig működött még. Bizonyosra vehető, hogy amit két évtized múlva a kollégium legelső fennmaradt törvényeiben a Heidelbergi Káténak a pfalzi minta szerint való rendkívül alapos, az egész nevelési rendet átfogó taníttatásáról olvasunk, annak gyökerei már idáig visszanyúlnak. Egyúttal ez a példa arra is figyelmeztet: a Heidelbergi Káté magyarországi története mindaddig igen érzékeny hiányosságot fog felmutatni, amíg alaposan ki nem dolgozzuk Pareus és Alting hatásának rendkívül széles kisugárzásait. Ezekre a továbbiakban is ismételten utalnunk kell még. 46 SZÁRÁSZI FERENC FORDÍTÁSA: DEBRECEN, Szárászi dunántúli ember volt, Baranyában született, s kétévi wittenbergi és heidelbergi tanulmányút ( ) után lett tolnai rektor; később lelkipásztorkodott, de Debrecenben csak 1603-tól kezdve szolgált, 1610-ben bekövetkezett haláláig. Ő már ilyen címmel adta ki a Kátét: Catechesis, azaz kérdésök és feleletök az keresztyéni tudománynak ágairól, s azt is hozzáfűzte, amit ekkor s kivált ezen az országrészen fölösleges is lett volna tovább titkolni, hogy az jámbor istenfélő harmadik Friderik herceg birtokában Palatinátusban levő tudós, bölcs doktorok által irattatott. Így már a címlapról is mindenki láthatta, hogy a Palatinátusi Kátéról van szó. (RMK. I. 389) 47 A fordításról azt mondja a címlap Deákból penig magyar nyelvre fordíttatott... Szárászi Ferenc által. Azonban, ha elejétől végig pontosan egybevetjük a Huszár Dávidéval, olyan feltűnő hasonlóságot találunk a kettő között, amely pusztán az azonos latin alapszövegből nem magyarázható, hanem csakis a korábbi fordítás kiadós felhasználásával. Szárászi bizony úgy fordította deákból a Kátét, hogy közben Huszár fordításán is folyton rajta tartotta a szemét, mert ennek szövegét veszi át hol háromnegyed, hol kilenctized részben, hol pedig teljesen. Így az ő fordítása inkább Huszár fordításának revíziója volt, az eredeti latin szöveg alapján s nem pedig új fordítás. 48 Ha eltekintünk a tájnyelvi és hangtani különbségektől, amelyek természetesen mindenütt jelentkeznek, a hasonlóságot mindjárt az 1. kérdés-feleletben messzemenően megállapíthatjuk: Micsoda te neked, ember, mind életödben, s mind halálodban fü és kiváltképen való vigasztalásod? Ez, hogy mind testestül és lelkestül, vagy élök vagy halok, nem enmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és megváltó Jézus Krisztusomnak tulajdona vagyok, ki az ü drágalátos vérével mindennemű bűneimért teljességgel eleget tévén, engemet az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és immár úgy oltalmaz, hogy az én mennyei szent Atyámnak akaratja nélkül fejemről még csak egy hajam szála sem eshetik el, de sőt inkább ezöknek felette szükség, hogy mindenek az én idvösségemre szolgáljanak. Minek okáért engemet az ü Szent Lelkével bizonyossá teszen az örök élet felől, és arra indít, hogy ez után örömest az ü kedves akaratja szerint életemet rendelni igyekezzem. (Az eltéréseket dűlt betűkkel emeltük ki.) Már ebből az egy példából is látható, de sok más példával is szemléltethető, hogy Szárászi revíziója egyrészt szorosabban igyekszik a latin szöveghez tapadni s azt minél hűségesebben visszaadni, úgyhogy ennek érdekében bizonyos szószaporítástól és lomposságtól sem riad vissza, másrészt valóban csiszol és javít is Huszár fordításán. Ahol eltér Huszártól, ott sokszor zörgősebbé, latinizmusokkal terheltebbé válik; de van sok haladás és szép számmal vannak jobban sikerült fordulatai, amelyek maradandókká is válnak. Toldásai egyúttal magyarázatot jelentenek, amelyeknek később természetesen le kell kopniok. 49 Az is gyakran előfordul, hogy Szárászi visszaegyszerűsíti a szöveget, ahol Huszár

24 egy kicsit bőbeszédűségbe esett; de az még gyakoribb, hogy Huszár pregnáns, tömör fordítását Szárászi szinonimákkal és egyéb betoldásokkal hígítja fel. 50 Mennyivel szebb (egy szó kivételével!) a Huszár szövege a 76. kérdésben és feleletben, mint a Szárászié, aki szenvedőalakú igékkel, meg személytelen főnévi igenevekkel teszi nehézkessé: Huszár: Micsoda a Krisztus megfeszitött testit enni, s az ő kiontott vérét innya? Ez, hogy a Krisztusnak nemcsak az ő teljes szenvedését és halálát vesszük a mi szívünknek igaz bizodalmával s az által nyerjük bűneinknek bocsánatját és az örök életet. Hanem még annak felette a Szent Lélek által, ki egyenlőképpen a Krisztusban s mi bennünk is lakozik, naponként mind inkább-inkább egyesöltetünk az ő szentséges testével, annyira, hogy noha ő mennyben s mi kedig e földön vagyunk, de mindazáltal az ő testéből való testek vagyunk és az ő tetemiből való tetemek. És mint az egész testben, hogy minden tagok csak az egy lélektől vesznek magoknak elevenséget, azonképpen mi is azon egy Szent Lélektől élesztetünk meg, és ő igazgat bennünket. Szárászi: Micsoda az Krisztus megfeszíttetött testét enni és az ő kiontott vérét innya? Semmi nem egyéb, hanem az Krisztusnak nemcsak az ő teljes kínszevedését és halálát bizonyos hittel fogni és hozzánk kapcsolni, és ezáltal bűneinknek bocsánatját és az örök életöt nyerni. Hanem még annak felette az Szent Lélök által, ki az Krisztusban és mi bennünk is lakozik, naponként inkább-inkább egyesülni az ő szentségös testével annyira, hogy noha ő mennyegben, mi penig ez földön vagyunk, mind azáltal az ő testéből való testök legyünk és az ő csontjaiból való csontok, és mint az egész testben, hogy minden tagok csak az egy lélektül vesznek magoknak elevenséget, azonképen mi is azon egy szent Lélektül eleveníttessünk meg és ő tüle igazgattassunk. Vannak persze közös gyámoltalanságaik is (pl. az 55. f. szövegében), amelyeken majd csak a későbbi helyesbítések segítenek. Mert bizony a Szárászi szövegén is nagyon elkeltek a Szenczi Molnár Albert s az utána jövők javításai és csiszolásai! Ezek nagymértékben hozzájárultak az ő fordításának későbbi sikeréhez. S ne felejtsük el: ő valóban inkább csak revíziót végzett, tehát ha az ő fordítását dicsérjük, akkor e dicséret háromnegyed vagy négyötöd része valójában Huszárt illeti! Viszont az is bizonyos, hogy Huszár Dávid fordítása éppen e Szárászi-féle átdolgozásban vált mindenesetre: további átdolgozások és simítások révén a magyar kátészöveg századokra szóló alapjává. 51 Fontos többlete a Szárászi kátékiadásának, hogy a bibliai szövegeket teljes egészükben közli s nem csupán lelőhelyükre utal. Úgy látszik, nem támaszkodik egyik korábbi, előttünk ismeretes bibliafordításra sem, hanem önállóan fordítja le a bibliai idézeteket. 52 Nem jelentéktelen szolgálata volt ez Szárászinak abban az időben, amikor olyan nagy hiányosság volt még a bibliák terén. S lehet, hogy jobb, azaz eredetibb volt bibliafordítónak, mint kátéfordítónak. Ilyen irányú munkája külön vizsgálódást érdemelne. Imrefi Jánosnak, Diószeg urának szóló ajánlásában érdekesen nyilatkozik a Biblia és a Káté viszonyáról. Mert ebből nemcsak az kisdedek, de még az öregek is az ü teremtő és megváltó Istenök felől jó értelmet vehetnek, és velük való sok jótéteményiért mivel kelljen fizetniük, megtudhatják, annyira, hogy az egész Bibliának rövid summájának mondhatjuk, holott csak egy periódust avagy csak egy versecskét sem találhatunk benne, melynek az Bibliából fundámentoma nem volna, és mely bizonyos locusokval meg nem erősíttetött volna. Annál meglepőbb, hogy az Egy néhány szép és emlékezetre méltó szentírásbéli sententiák, melyek minden rendben és hivatalban lévő embereket tisztökre emlékeztetnek című függelékben nem követi szorosan az eredeti Pfalzi Egyházi Rendtartást, mint ahogyan később Szenczi Molnár és utódai tették. 53 Imádságot csak ötöt közöl: úgy látszik, jobbára a pfalzi minták nyomán. De azok fordításában

25 nem követte Huszárt. 54 Nagy jelentősége volt természetesen a megjelenés helyének: immár nemcsak az ország szélsőbb tájain, hanem éppen Debrecenben jelenik meg a Káté, ahol egy nemzedékkel előbb Méliuszék a református hitvallás tisztaságáért vívott küzdelmüket oly döntő módon megharcolták. Így most már bástyája és kirepítő fészke is lesz ott annak. Magyar földön a II. Helvét Hitvallás Debrecenben jelenik meg először 1616-ban (RMK. I és II. 366.). Azonban a Heidelbergi Kátét, bizonyára főleg a nyomda hanyatlása miatt, jó darabig nem adják ott ki újra. Tanítják, prédikációkban fejtegetik, nagy vaskos kötetekben dolgozzák fel, de (legalábbis tudomásunk szerint) egészen a század 80-as éveiig nincs újabb debreceni kiadás. 55 Először a nagy peregrinus: Szenczi Molnár Albert ad neki szárnyat messze földről zsoltáraival. S a század derekán, egészen török kézre eséséig (1660.), a közeli Várad nyomdája látja el nagy szorgalommal ezt a szükségletet. Távoli tájakon pedig Németújvár, Lőcse, Sárospatak, Kassa, Gyulafehérvár és Kolozsvár sorakozik fel új meg új kiadásokkal. 56 SZENCZI MOLNÁR ALBERT SZOLGÁLATAI A MAGYAR HEIDELBERGI KÁTÉ KÖRÜL Szenczi Molnár Albertet méltán nevezzük XVII. századi irodalmunk nagy mindenesének. Ott áll ő jobban mondva: ott sürög-forog, jön-megy szüntelenül, országok vándora a reformáció és a protestáns orthodoxia egymásba átmenő határvidékein, szinte egymaga vállalva nemzedéke egyik legdöntőbb kulturális feladatát: a veszteglő magyar népi és a nekilendült nyugat-európai polgári műveltség szintézisét, egy új humanizmus kibontakoztatását kora zordon embertelenségei között. Sok egyéb szolgálata a ma eredeti formájában újra bevett s magunkhoz ölelt zsoltárfordítása; a Vizsolyi Biblia első revíziói; Kálvin Institutiójának első magyar fordítása; szótáríró és nyelvészeti munkássága stb. mellett talán nem is szoktuk eléggé számontartani Káténk körüli többrendbeli s igen nagyjelentőségű szolgálatait. Főleg három ilyenről kell szólnunk: a) Kiskátéjáról; b) a Nagykáté szövegén végzett revíziójáról s ezek kiadásairól; c) a pfalzi református iskolák tanítási és nevelési rendjének közvetítéséről. a) Kiskátéja (1607. és 1608.) A Heidelbergi Kátéról hamarosan kiderült, hogy miután szerkesztői egyesíteni akarták benne az igehirdetés egységét biztosító hitvallás és gyermekek tanítására szolgáló káté funkcióját, ez utóbbi célra kivált a zsengébb korú ifjúságra nézve magas színvonala, nehéz mondatai és túlságosan tömör fogalmazásai, valamint terjedelme miatt alkalmatlanná vált. Ezért ismételten készítettek belőle ún. kiskátékat, amelyekben a leglényegesebb tudnivalókat a lehetőségig leegyszerűsített szövegezéssel foglalták össze. Ilyet legelőször 1576-ban szerkesztettek s azután többször is (pl ben és 1609-ben) változó terjedelemben, a különböző korú gyermekek képességeinek megfelelően. Erre figyelt fel a már hosszú évek óta pfalzi tájakon élő Szenczi Molnár Albert is, amikor Kis Catechismus-át (RMK. I. 408.) elkészítette s a Psalterium Ungaricum első kiadásának mellékleteként Herbornban 1607-ben kinyomatta. 57 Előszavában miután szólt a Palatinátusbéli Káté kiválóságáról, s különböző nyelvű fordításairól mondván: Magyaról is kinyomtattatott egészlen esztendőben maga is így indokolja munkáját: Mivelhogy pedig ez Catechismus öregszabásó (azaz: nagyterjedelmű), némely tanítók az kisdedeknek könnyebbségekre egynéhány rövidebben formált kérdéseket és feleleteket szedtek ki belőle, ki többet, s ki kevesbet. Melyek közül én is ez hatvanhatot, egynéhány imádságokkal egyetemben az én atyámfiainak, és rokonim

26 cselédjeknek tanúságokra újonnan magyaról fordítottam, mert az régi magyar exemplárnak itt szerit nem tehettem. Melyeknek ha te is hasznát veheted, Keresztyén Olvasó, az tieidnek tanításában, örülök szívem szerint, és Istennek adok hálát rajta: Kinek legyen örökké dücsőség. Ámen. Haydelbergában, Böjtelő-hónak (febr.) 12. napján Albertus Molnár. Naplójából azt is tudjuk, hogy a Kis Káté nyomtatását Christoph Rabe, akit ő magyarosan Hollós Kristófnak hív, ápr. 22-én kezdte és május 12-én fejezte be. 58 Molnár az 1608-i hanaui bibliakiadás mellékleteként, szintén a Zsoltár után kötve, újra kiadta Kiskátéját. (RMK. I. 412.) 59 Kiskáté fordítása azért jelentős, mert ekkor még nem volt kezénél egyik korábbi magyar fordítás sem, hanem közvetlenül, önállóan fordította le a leegyszerűsített szöveget. Tehát fordítói eredetisége itt jobban érvényesült, mint a messzemenően Szárászi nyomán haladó Nagykáté-fordítás 1612-i kiadásánál, amelybe azonban a Kiskáté átvehető passzusai, legalábbis részben átmentek, részben pedig módosultak. Így a Kiskáténál jobban megfigyelhetők Szenczi Molnár fordítói sajátosságai, mint a nagynál, ahol inkább csak átdolgozza és csiszolgatja másnak a fordítását. 60 Ismerve általános fordítói eljárását: bizonyosra vesszük, hogy nem szolgai fordítás ez, hanem szabadabb átültetés: a magyar fogalmazásnak és kifejezésmódnak megfelelőbb, a magyar fülnek és szájnak kedvesebb, tájnyelvi ízekkel is hitelesített szöveg. Igazi magyar beszéd: még esetleges latinizmussal sem idegenek Pannónia és Dácia magyar népének. Lássunk néhány példát belőle: 1. kérdés: Micsoda néked egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban? Hogy én mind testestől, lelkestől, vagy élek vagy halok, nem én magamé, hanem az én kegyes Uramnak és megváltó Jézus Krisztusomnak vagyok tulajdona: Ki az ő drágalátos vérével minden én bűneimért teljességgel megfizetvén, engemet az ördögnek minden hatalmából megszabadított: Melyért én is az ő neviben megkeresztelkedtem és keresztyénnek mondatom. 24. k. Micsoda az igaz hüt? Bizonyos esmereti az Isten atyai hozzánk való akaratjának, és erős hiedelme az ő kegyelmes ígéretinek a mi idvözítő Krisztusunk által. 43. k. Melyek az jó cselekedetek? Csak azok, az melyek igaz hütből az Isten törvénye szerint lesznek, és az ő dicsőségére néznek. 56. k. Miért prédikáltatja Isten ily keményen az Tízparancsolatot, ha lám ez életben azokat senki tökéletesen meg nem tarthatja? Előszer, hogy az mi bűnös természetünket napról-napra jobban-jobban megesmerjük, és igazságunkat az Krisztusban keressük. Másodszor, hogy az Istennek könyörögjünk az Szent Léleknek kegyelméért, hogy naprólnapra inkább-inkább az Istennek képére és néki kedves életre megújéttassunk. 61. k. Micsoda az harmadik kérés? Légyen meg a te akaratod, mint az mennyben, úgy itt ez földön is, azaz: Adjad, hogy az mi tulajdon akaratunkat hátra hagyjuk és az te egyedől jó akaratodnak minden ellene mondás nélkül engedjünk, az mint az angyalok a mennyben cselekesznek. Szenczi Molnár azzal is nagymértékben hozzájárult a Heidelbergi Káté elterjedéséhez, hogy hazai könyvkiadásunk átlagos példányszámához képest, amely csak néhány száz, legfeljebb félezer szokott lenni, az ő kiadványai sokkal nagyobb másfél vagy többezres példányszámban jelentek meg. 61 De Kiskátéja, úgy látszik, mégsem lett elég közkedvelt ahhoz, hogy kettőnél több kiadást ért volna. Pedig a zsoltárkönyv s aztán a hanaui biblia elég sokfelé elterjeszthette. Annál nagyobb jelentőségre emelkedett Szenczi Molnár nagykáté átdolgozása, amely döntően járult hozzá a magyar Heidelbergi Káté nagymérvű elterjedéséhez a XVII. század első felében s az utána következő kiadásoknak is kiindulási pontul szolgált.

27 b) A Szárászi-féle fordítás Szenczi Molnár Albert által revideált szövegének három kiadása (1612., és 1645.) Molnár naplójából és levelezéséből pontosan megállapítható, hogy évekre visszanyúló kérések és sürgetések után végre is hogyan kapta kézhez 1608-ban éppen a Szárászi-féle fordítást. 62 A teljes Kátét először az oppenheimi biblia (1612.) mellékleteként adja ki. (RMK I. 435.) Megkapó az az ökumenikus indulat, amellyel erről az előszóban nyilatkozik: Az új Testamentum után vetött Psalterium mellé adtam, hiv barátim kérésére,... dicséreteket; az szent írásból bölcsen szerzett Palatinátusbeli Catechismussial, könyörgésekkel, és egyházi ceremóniáknak formáival egyetemben. Mindezeket pedig azért is örömesben megcselekedtem, hogy az egyéb keresztyén nemzetségeknek anyaszentegyházainak ajándékit az mi nyomorult ecclésiáinkban való hívekkel valami módon közölhetném: és az mieinket, sok országokban kiterjedt hívek sereginek egyező tudományával; és az szenteknek egyességének velem együtt meggondolatjával, az én tehetségem szerint örvendeztetném. Lelki ajándékok örvendező szívvel való közlése a szentek egyességében erről van szó, amikor Molnárunk a Kátét az egész pfalzi rendtartással és imádság-gyűjteménnyel együtt, a bibliához és a zsoltárhoz csatolva, az ő ízes magyar nyelvén kiadja. A Káté elején a lap szélére odanyomtatta: Szárászi Ferenc fordítása. Ez szerénységét bizonyítja. Mert ha a két szöveget egybevetjük, az általános egyezés mellett igen sok és nem is jelentéktelen módosításra is bukkanunk, ami arra mutat: a kérdések és feleletek Szárászi-féle szövegén tetemes javításokat eszközölt. Amit a hanaui bibliakiadás címlapjára írt, ide is nyugodtan írhatta volna: Ez második kinyomtatást igazgatta, néhol meg is jobbította. Az 1. kérdésben és feleletben nem sok az eltérés, de mégsem jelentéktelen: a fölösleges betoldásokat elhagyja, jobb szórendet, találóbb szavakat, szebb tónust használ: Micsoda néked életedben és halálodban fő vigasztalásod? Ez, hogy mind testestőllelkestől, vagy élek, vagy halok, nem én magamé, hanem az én hívséges Uramnak és megváltó Jézus Krisztusomnak tulajdona vagyok, ki az ő drágalátos vérével, mindennémű bűneimért teljességgel eleget tévén, engemet az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én mennyei szent Atyámnak akaratja nélkül még csak egy hajszál sem eshetik el fejemről, de sőt inkább szükség, hogy mindenek az én idvösségemre szolgáljanak. Minek okáért engemet az ő szent Lelkével bizonyossá teszen az örök élet felől, és arra indít, hogy ezután örömest, az ő kedves akaratja szerint életemet rendelni igyekezzem. Néhány további példa kommentár nélkül is szemlélteti a javítások mértékét: Szárászi: 3. k. Honnan ismered meg, te ember az te veszött és nyomorult voltodat? Az Istennek kiadatott törvényéből. 4. f. Megtanít mindket erre az Krisztus Jézus csak kevés beszéddel. 5. k. Nemde mindezeket tökéletesen megtarthatod-e? Semmiképpen nem tarthatom. Mert természet szerint az én Istenemtül és felebarátomtul való idegenségre hajlandó vagyok. Molnár: Honnan esmered meg az te nyavalyásságodat? Az Istennek törvényéből. Megtanít minket arra Krisztus Urunk egy summában. Megtarthatod-e tökéletesen mindezeket? Semmiképpen nem, mert természet szerint hajlandó vagyok az Istennek és felebarátomnak gyűlölésére.

28 Így egyszerűsít, simít és végez átdolgozást, különösen az első 20 kérdésen. Mennyivel veretesebb, zengőbb, tömörebb a Molnár zsoltárfordításon és biblia-revízión edzett nyelve! Megérzik rajta, hogy ő a mi első és a maga nemében máig páratlan egyházi műfordítónk. Számos fogalmazásánál ma sem találhatunk jobbat. Szinte sajnálhatjuk, hogy mintegy a 21. kérdéstől kezdve, sokkal kisebb mértékben szántott bele a szövegbe. 63 Mindenütt megtalálhatók ugyan a szája íze szerint való kisebb-nagyobb változtatások; bár sok helyen egyszerűen követi, illetve átveszi Szárászi szövegét. Igaz, hogy ez az egyezés közvetve legtöbbnyire a Huszár Dáviddal való egyezést is jelenti. Sőt: amikor a Szárászi lomposságait és toldásait elhagyja, akaratlanul s anélkül, hogy tudná, még közelebb kerül Huszárhoz (pl. 43. és 66. f.). Egyébként nagyon sok az olyan kérdés és felelet, ahol egyszerűen, vagy majdnem egyenlőségjelet lehet tenni: Huszár=Szárászi=Molnár. Mégis a Molnár szövege az, amelyik minden ódonságán át is leginkább együtt zeng mai fordításunk jórészével. Hiszen az úgy is mondhatjuk szinte beleépült az utána következő fordításokba, amelyek az övét is tovább csiszolták, az eredeti szöveg alapján s a fejlődő nyelv kívánalmai szerint. Még azt említsük meg: vannak pontok, ahol meg-megcsillan a jele annak, hogy Szenczi Molnár már nemcsak a latin, hanem a német szöveget is nézte a javítások eszközlésénél. Legdöntőbb bizonyíték erre a 88. kérdés: Quibus partibus constat conversio hominis ad Deum? In wieviel stücken stehet die warhafftige busz oder bekerung des menschen? Hány részből áll az igaz penitencia avagy az embernek Istenhöz való megtérése? Nyilvánvaló, hogy ez a kifejezés: az igaz penitencia csak a német szöveg alapján vonulhatott be a magyar fordításba s maradt ott harmadfél századig vagyis mindaddig, amíg a penitencia egészen magyar szónak számított. Felejthetetlen szolgálata volt még Szenczi Molnárnak, hogy a Káté mellé teljes egészében lefordította s az ő erőtől duzzadó nyelvén közkinccsé tette azt a Pfalzi Egyházi Rendtartást, amelynek keretében a Káté eredetileg készült és megjelent. Ez a keret szervesen hozzátartozik a Heidelbergi Káté helyes történeti és theologiai megértéséhez. 64 Ezt a klasszikus hitvallási iratot csak így, a korabeli istentiszteleti rend összefüggésében lehet a legeredetibb módon megragadni. Ma sem lehetünk eléggé hálásak a pfalzi rendtartás első magyar fordítójának, hogy ezt Káténk hazai történetébe belevéste s ma is emlékezetünkbe idézi. Nem is szólva arról, hogy ezzel hosszú időn át máig feltáratlan hatást gyakorolt hazai liturgiánk és imádságirodalmunk fejlődésére. (Pedig ez külön monográfiát érdemelne!) 65 Azonban azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy remeklő fordítónk a pfalzi imádságok és liturgiális darabok gondos közvetítése mellett egy hazai gyöngyszemet is beiktat a gyűjteménybe: a debreceni eklézsia könyörgését! Az itthoni gyülekezeti-istentiszteleti gyakorlat tiszteletben tartása mutatkozik nála abban is, hogy a liturgiális darabokként használt bibliai szövegeken (Miatyánk, Tízparancsolat, úrvacsorái szereztetési igék) nem hajtja végre még a bibliai szövegben egyébként eszközölt revíziót sem. Ennek a vándormadárnak mindig hazai ritmusra dobogott a szíve. Amikor végre hazaszállt, nem is sejtett nyomorúságokra, hamarosan még kassai rektorkodása idején Lőcsén 1627-ben új kiadásban bocsátotta szárnyra az általa revideált kátéfordítást, a Psalterium Ungaricum első hazai kiadásának mellékleteként (RMK I. 564b). Ez a kiadás mind mostanáig ismeretlenül lappangott, illetve egyetlen példánya felderítetlenül foglalt helyet a debreceni kollégiumi könyvtár unikumai közt. Éppen most, az egyik jubileumi kiállítás alkalmából sikerült azonosítanunk e parányi, 18-adrét nagyságú, lapszámozású töredéket a régóta hiányolt 1627-i lőcsei énekeskönyvvel, amelyről régi feljegyzésekből idáig csak annyit tudtunk, hogy a Szenczi Molnár-féle 150 zsoltárt s még néhány éneket foglalt magában. 66 Ami a hozzácsatolt Káté szövegét illeti: oly szorosan követi az oppenheimi kiadást, hogy ennek még a sajtóhibáit is több helyen (pl. a 22., 24. és 48. feleletben s a 129. kérdésben) átveszi. Ellenben helyesírási állapota az oppenheimiéhoz képest határozott fejlődést mutat, ami annak is tulajdonítható, hogy Molnár most már évek óta

29 itthon van s szorosabban érintkezik a hosszú távolléte alatt továbbfejlődött hazai helyesírással. De nyelvi és hangtani sajátosságait most sem hagyta el, sőt még jobban érvényesítette. (Pl. esmeret, oltalmozzátok, irégységét, ferödőjét, Istenhöz, tisztölnők stb.) Azonban, bizonyára rövidség okából, a bibliai utalások teljesen elmaradtak, csupán a Káté végén hagyta meg a szokásosan csoportosított bibliai intelmeket. Minthogy ez az unikum-példány itt, az intelmek elején meg is szakad, nem tudhatjuk: mit tartalmazott még, pl. közölt-e valamit a pfalzi egyházi rendtartás liturgikus darabjaiból és imádságaiból? S eleje is hiányozván, azt sem tudjuk: ez a kiadvány kinek a pártfogásával és kinek ajánlva jelent meg? Mindenesetre: hazai pártfogó költségén került sajtó alá, holott a kiskáté herborni és hanaui kiadása, meg a nagykáté oppenheimi kiadása olyan külföldi fejedelmek, meg vagyonos polgári fautorok anyagi támogatásából látott napvilágot, akiket ez a leleményes mécénás-kereső több-kevesebb instanciázással meg tudott nyerni a jó ügynek. Előszavai, naplója és levelei mutatják Szenczi Molnár Albert fáradhatatlan buzgalmát ezen a téren és teszik szemléletessé könyvkiadói akcióinak sikereket és kudarcokat egyaránt tükröző képét. S nem közömbös az sem, hogy Molnárunk a németországi fejlettebb könyvnyomtatási technika eszközeinek, a finomabb kidolgozású könyvdíszeknek és jobb betűtípusoknak alkalmazásával, általában a kiadványok csinosabb kiállításával is jó hatással lehetett a hazai közízlés és igényesség emelésére. Ebből a szempontból hazai nyomdáink közül abban az időben bizonyára a lőcsei Breuer Lőrincé állt a legmagasabb színvonalon, aki mind betűanyagával, mind pedig ízléses nyomdatechnikájával kitűnt. Ez a kecses kisalakú kiadványa pedig, amelyiknek a szorosan vett kátészöveg egészét tartalmazó töredéke maradt csak ránk, egyenesen bravúros teljesítmény volt a maga korában. S csak most látjuk, parányiságában is milyen nagy hézagot tölt ki mind irodalom- és kátétörténeti, mind könyvészeti szempontból. Egyrészt a zsoltárkönyv 1612-i oppenheimi és 1635-i újabb lőcsei kiadása között, másrészt a Káté 1619-i németújvári és 1645-i amszterdami kiadása között helyezkedik el. A Breuer-cég pedig nem rossz üzletre vállalkozott: a század folyamán a Zsoltár is meg a Káté is nála jelent meg a legtöbb kiadásban. De a Káté már jelentős további átdolgozások formájában. Szenczi Molnár teljes kátészövege harmadízben az 1645-i amszterdami bibliában jelent meg (RMK I. 766.), amelynek pompás kiállítása már a holland hittestvérek áldozatkészségét dicséri, akikhez az ott tanuló magyar diákok leltek utat. A Káté szövege a Zsoltárt is tartalmazó függelék lapján található. Pontosan egyezik az oppenheimi kiadás szövegével, csak miközben kijavítja annak sajtóhibáit, újabbakat követ el; a szembeszökően nagy számú szedési hibák (ékezetek összevisszasága, szavak egybeírása, illetve szétszakítása stb.) az idegen nyomdász kezére vallanak, akinek munkáját úgy látszik a magyar diákok korrektori működése sem győzte jobban kiigazítani. Mindamellett a helyesírási állapot itt is mutat bizonyos fejlődést (pl. a cs-hangot már ts és nem cz jelöli). Egy vonatkozásban pedig határozottan túlmegy a korábbi kiadásokon, nevezetesen a bibliai bizonyítóhelyek felsorolásában. Az e téren mutatkozó többlet sok esetben már az 1650-i kiadás (RMK I. 829.) felé mutatja az utat, de még korántsem minden ponton. Ez a bibliai gazdagodás minden bizonnyal a hollandiai kátékiadások hasonló fejlődésével magyarázható. Egyben nem követték az amszterdami kiadók Szenczi Molnárt: nem írták oda az első lap szélére: Szárászi Ferenc fordítása. (Jól is tették, mert amint láttuk ez az utalás a korábbi kiadásoknál sem volt egészen helyén való.) Ez a kiadás a liturgiális daraboknál és az imádságoknál is, némileg modernebb helyesírással, híven követi Szenczi Molnár oppenheimi szövegét. Azonban liturgiatörténeti szempontból érdekes apróság: a házasfeleket már nem térdepelteti le az érettük való gyülekezeti könyörgés alkalmával. Vajon a holland példa, vagy a magyar szokás hatott itt módosítólag? ennek eldöntését liturgiatörténetünk szakértőire kell bíznunk.

30 c) A Káté jegyében kialakult heidelbergi tanulmányi és nevelési rend közvetítése Ez a harmadik, röviden, de annál nyomatékosabban említendő szolgálata Szenczi Molnár Albertnek a Heidelbergi Káté honosítása körül: 1621-ben Heidelbergben kiadott latingörög-magyar szótárának (RMK I. 513.) függelékeként, eredeti latin szövegében átplántálta azt az egész tanulmányi rendet, amelyik az alsó-pfalzi nevelőintézetekben, a Káté hitvallásos és életformáló szellemében kialakult. Az a mindössze 44 lapra terjedő függelék, amelyet a közel 1400 oldalas szótárhoz záródíszként csatolt, Syllecta scholastica címmel kisebb terjedelmű szemelvényeket közöl az iskolák helyes tanulmányi és nevelési rendjéről. Egyik darabja az anyanyelvi népiskolák, másik a leányok nevelésének fontosságát emeli ki: hazai pedagógiatörténetünkben szinte mindkettő a legkorábbi elvi dokumentumok közé tartozik. Az iskolákról szóló fejtegetés Zepper Vilmos (az első neves református egyházjogász) Politia ecclesiastica című művéből való. Az írás-olvasás elsajátítása természetesen a legszorosabb kapcsolatban áll a Biblia olvasásával és a Káté tanulásával. A éves korig terjedő iskolai nevelés egyik fő célja: a nyelvek tanulása szintén a Káté több nyelven való begyakorlásával van összekötve. A heidelbergi nevelőintézetben bevett rendtartás II. fejezete külön szól a Káté fokozatos tanításáról. 67 Ez azt jelenti: Szenczi Molnár Albert egy folyton forgatott szótár melléklete gyanánt a heidelbergi iskolarendszer leghitelesebb dokumentumát akarta közismertté tenni s az ottani kátétanítás rendjét akarta mintaként hazai egyházi iskoláink, református kollégiumaink elé tárni? 68 Aki akár a sárospataki kollégium még 1621-ből való törvényeit, akár a debreceni kollégium Komáromi Csipkés György által szerkesztett 1657-i törvényeit, akár a többi régi református kollégium szervezeti szabályait egybeveti: legdöntőbbnek a heidelbergi iskolai rendtartás a Káté szabta iskolai alkotmány hatását fogja találni. Ha a hollandok elmondhatják, hogy egész népiskolai rendszerük kiépülését a Heidelbergi Káté szellemének és formáló hatásának köszönhetik, mi is elmondhatjuk, hogy egész közművelődésünk századokon át jelentős mértékben olyan népiskolák és kollégiumok keretében folyt, amelyeket nálunk is ugyanez a hitvallásos szellem, ugyanez a Káté formált. S ami a legmegkapóbb: ez a szellem kezdettől fogva (mint Molnár válogatása is tanúsítja) korántsem volt valami szűkkeblű konfesszionálizmusba zárkózó, hanem egy új, tágabb ölelésű humanizmus felé mutatta az utat. Nem véletlen dolog, hogy aki évtizedeken át ennek a szellemnek tűzhelye körül lángolt és ezt az új humanizmust hozta magával: sehogysem férhetett el a hazai feudális rendi világ szűkkeblűségei között s élete utolsó évtizedének ínségével és fájdalmas mellőzöttséggel fizetett érte. E nevelési rend forrásszerű dokumentumainak közvetítése Szenczi Molnár Albert egyik nevezetes, bár kissé a feledés homályába merült szolgálata. Az az öreg szótár, amely a református kollégiumi rendtartásnak ezt a klasszikus okmányát elterjesztette, még ma is tucatszámra megvan szerte a hazában, a legkülönbözőbb könyvtárakban, elsősorban természetesen régi református eredetű gyűjteményeinkben. A Heidelbergi Káté magyarországi történetében, a XVII. század első felének négy évtizedén át, Szenczi Molnár Albert szolgálatai a legjelentősebbek. Nem kizárólagosan hiszen ő is jórészt a mások munkáját folytatta, s közben Huszár Dávid fordítása is újra megjelent, és mások is, számosán munkába álltak ezalatt! de döntően az ő bibliarevíziói s főként zsoltárai adtak szárnyat az általa átcsiszolt Heidelbergi Káté nagyszabású elterjedésének egyesülve aztán a puritánizmus vitorladuzzasztó, friss széljárásával. AZ 1619-I NÉMETÚJVÁRI KÉTNYELVŰ KIADÁS Ezt a könyvészetileg régóta számbavett, de tartalmában annál kevésbé ismert kiadást (RMK I és II. 394.) miután egyetlen nyilvántartott példánya huzamosabb idő óta

31 lappang sok bizonytalanság homálya fedné, ha néhány régi feljegyzés fényt nem derítene legalább a legfontosabb kérdésekre. Legelőször Eötvös Lajos írt róla 1868-ban, közölve az egyetlen példány tulajdonosának, Szilágyi István máramarosszigeti tanárnak őhozzá írt levele alapján, hogy a Huszár Dávid fordításának második kiadása van benne. 69 Még becsesebb Toldy Ferenc kéziratos feljegyzése ugyanerről az egyetlen példányról. 70 Ő betűhíven leírta mind a latin, mind a magyar nyelvű címlapot, nagyrészt Szabó Károllyal egyezőleg. 71 Arról ugyan nem tesz említést, hogy kinek a fordításával van dolgunk. De betű szerint lemásolta az 1. kérdés és felelet szövegét is, amelyből megállapítható, hogy ez a kiadás valóban pontosan Huszár Dávid fordítását tette újra közkinccsé az ország nyugati részén. Bethlen Gábor szabadságharca mostmár itt is fölöslegessé tette a Káté eredetének titkolását: két nyelven, más-más szavakkal vallja a címlap ugyanazt, hogy ti. a pfalzi választófejedelemség egyházaiban és iskoláiban használatos kátéról van szó, mely mostan újonnan magyarul az egyigyű híveknek épületekre Németújváratt kinyomtattatott Bernard Máthé által. Toldytól még azt is megtudjuk, hogy csak a latin rész közölte a könyörgéseket (Precationes), a magyar ezt elhagyta. Ezért rövidebb a magyar rész 3 levéllel. Ez viszont azt is mutatja, hogy latinul sem a teljes pfalzi liturgia, hanem annak csak néhány darabja jelenhetett meg ebben a kiadásban. 72 Nyomdászattörténetileg nevezetes, hogy a szepesváraljai eredetű Bern(h)ard Máté németújvári nyomdász tevékenységének ez az egyetlen emléke. Van ugyan egy halvány utalás ugyanennek a kiadványnak két évvel korábbi, állítólag szintén Németújvárott való megjelenésére is. Ezt azonban jobb okulásig éppoly bizonytalannak kell tartanunk, mint azt a feltevést, hogy 1617-ben egyébütt, pl. Sopronkeresztúron is megjelenhetett. 73 Az 1619-i németújvári kiadás mint egyháztörténeti dokumentum is nevezetes: azokon a legnyugatibb országrészeken, amelyek ma részben Burgenland területére esnek, abban az időben szép számmal voltak református gyülekezetek. Hiszen ezeknek az egyigyü híveknek épületekre akart ez a magyar fordítás szolgálni. Bár ezen felül iskolai célokra is nézett, amikor a latin szöveget is melléadta. E legnyugatibb reformátusság később, az ellenreformáció és a Habsburg-kényuralom időszakában jelentősen leapadt. Jellemző a táj hűségre, hogy nem Szárászi, illetve Szenczi Molnár akkor már több kiadásban elterjedt fordítását adták ott ki, hanem visszanyúltak Huszár Dávid jóval korábbi, még mindig friss erejű fordításához. A nyomdász egyébként később abban a tekintetben is Huszár örökébe lépett, hogy Pápán folytatta könyvnyomtató tevékenységét. Egyebek közt az ő keze alól került ki 1628-ban Samarjai János híres Magyar Harmoniá -ja, amely Pareus Dávid szellemében szerette volna összebékíteni az ágostai és a helvét hitvallású atyafiakat. Ez a kiadvány tartalmazza a II. Helvét Hitvallásnak a Szenczi Csene Péterétől teljességgel különböző második, és az Ágostai Hitvallásnak első, nyomtatásban megjelent magyar fordítását. (RMK I. 573.) KERESSZEGI H. ISTVÁN 1640-I KÁTÉSZÖVEGE Tévedés volna azt gondolni, hogy az a kátészöveg, amelyet Keresszegi Hermán István debreceni lelkipásztor, tiszántúli püspök Váradon 1640-ben kiadott kátémagyarázó prédikációi (RMK I. 708.) elején találunk, az ő saját fordítása. 74 Mert nem egyéb az, mint Huszár Dávid és Szenczi Molnár szövegének érdekes kombinációja, nagyon kevés egyéni hozzáadással, illetve módosítással. Szövegegybevetések alapján a következő sajátosságokat észlelhetjük: Az 1. kérdésben és feleletben Szenczi Molnár kiskátéját követi (csupán annyit változtatván rajta, hogy hatalmából helyett hatalmasságából -t mond). A 2. kérdésfeleletben először szabadon egybeszerkeszti Szenczi Molnár kétféle szövegét, azután pedig szorosan hozzászegődik Huszár Dávid fordításához, egészen a 14. feleletig. A 15. kérdéstől

32 kezdve végig Szenczi Molnár 1612-i kiadása nyomán halad, mégpedig oly nagy odaadással, hogy itt-ott még sajtóhibáit is átveszi. Csak a 42. feleletben tér vissza mégegyszer Huszár szövegéhez, egy keveset módosítván rajta. Nyelvjárástörténeti szempontból megemlítendő, hogy Keresszegi hangtanilag elejétől végig mutat jellegzetes eltéréseket elődeihez képest: ő nyilván megőrizte a Körös mellől hozott nyelvi sajátosságokat anélkül, hogy ez elszigetelné őt a többiektől. (Pl. isméret, minémű, kéván, kénokra, fereszt, feredő, feredés, kénszerít stb.) Tehát még 1640 táján sincs valamiféle textus receptus -a a magyar Heidelbergi Káténak. Bár Szenczi Molnár túlsúlya nyilvánvaló, szövegének tekintélye nem kizárólagos. A tiszántúli püspök szabadon, a maga ízlése szerint mozog a rendelkezésére álló legjobb fordítások között. AZ 1650-I AMSZTERDAMI KIADÁS: APÁCZAIÉK SZÁZADOKRA SZÓLÓ PÉLDAADÁSA Már évtizedek óta nem Németország többé a református magyar diákok külföldi tanulmányútjának célpontja és kedvenc tanyája, hanem Hollandia. Hiszen a 30 éves háború pusztításai elől, meg a lutheri irányú restauráció miatt még Alting is (aki mint említettük az 1622-ben elhunyt Pareus mellett magyarjaink legkedveltebb tanára volt) odahúzódott Groningenbe; heidelbergi művei is csak Amszterdamban láthattak nyomdafestéket, a halála után. Ekkor már az 1618/19-i dordrechti zsinat óta egyre inkább Hollandia lett a Heidelbergi Káté fellegvára, vagy ahogy ott tanuló diákjaink írták: az a tiszta tudományú ország, amelyik évről-évre népes rajokban vonzotta magához a fényre szomjazókat. Elsősorban természetesen theologusokat, de azután egyéb tudományok kedvelőit is. Világhírű professzorok működtek itt, akik magyar tanítványaik révén hazai irodalmunk és művelődésünk történetébe is kitörülhetetlenül bevésték nevüket: Amesius, Voetius, Coccejus, Maresius, Maccovius stb., akik nem utolsó sorban éppen a Heidelbergi Kátét magyarázó s azt kisebb-nagyobb művekben, sokszor hatalmas volumenekben feldolgozó működésükkel gyakoroltak maradandó hatást hallgatóikra. Egész sor holland akadémia toborozta akkor magának európaszerte a legfényesebb elméket. De a legbámulatosabb együttes Leidenben verbuválódott össze a század harmadik évtizedére. Itt ahogy Ritschl Ottó nevezi valóságos négylevelű lóhere állt egybe Polyander, Rivetus, Walaeus és Thysius személyében, akik 1625-ben Synopsis purioris theologie címmel foglalták össze a tisztább, vagyis az igazhitű református theologia vázlatát 52 értekezésben, egymást váltogatva s egymásnak adva át a szót nagy egyetértésben. 75 Alighanem ugyanez a csodálatos tanári munkaközösség, vagy ennek személyi változásokat is kibíró tovább-folytatódása alkotta meg a Heidelbergi Káténak azt az elemző vagy felfejtegető kérdésekkel átszőtt s rövid összegezésekkel és magyarázó megjegyzésekkel kísért latin kiadását, amelyet a század derekán, Apáczai Csere Jánossal egyidőben Hollandiában tanuló magyar diákok valószínűleg szintén munkaközösségben, a Szenczi Molnár Albert által átjavított szöveg felhasználásával és továbbjavításával, lefordítottak és Amszterdamban 1650-ben, Jansonius János költségével, A keresztyéni vallásra rövid kérdésekben és feleletekben tanító Catechesis címmel kinyomattak (RMK I. 829, 830). 76 Ők maguk így nyilatkoznak erről A keresztyén olvasóhoz intézett előszavukban: Nem szükség itt, hogy magadat a feleletnek vagy kérdéseknek újobban való formálásával fárasszad, hanem ez igaz tudományú országban virágzó híres Leydai Academiának akkori tudós tanítóinak értelmes rendelések szerént a feleleteket elosztó kérdezkedéseknek formáiban megnyughatsz, kik a feleletek alá helyheztettenek, mivelhogy egyenesen azok a feleletekben levő hasznos dolgokra céloznak. (8. l.) Itt semmi hozzá nem adatott, sem el nem vétetett

33 azokból, melyek vadnak a fellyúl megmondott Deák Catechesisban. (9. l.) Csak annyi formai változtatást tettek, hogy a feleletek summáit, meg az elemző kérdéseket és magyarázó jegyzeteket nem a lap szélén, hanem a szövegben, folyamatosan a Káté kérdései és feleletei alatt helyezték el. Ezzel egyrészt a nyomdász kívánságának akartak eleget tenni, másrészt azért szorították ilyen kis formába, hogy akik gyakran óhajtanak Istennel beszélgetni és magokat lelki énekekvel vigasztalni... az Psaltériummal együtt beköttetvén, magoknál hordozhassák ez drága kincset. (9. l.) Megkapóan indokolják a szentírásbéli bizonyságoknak egészen leírását, azaz teljes szövegükben való közlését (amire már a címiratban is utaltak): Meggondolván továbbá a Bibliának is szűk voltát sokaknál az mi édes hazánkban, abból vött tanúbizonyságokat is, melyekből e lelki lépesmézet a régi tudós Heydelbergai Doctorok méh-módon szedegették volt, egészen az feleletek után írtuk, folyó betűkkel azokat megkülönböztetvén melyek a feleletben levő dolgokhoz közelebb járulnak 77, hogy így avagy csak ezek által lehessenek a nyomorult csecsemők hatalmasak az írásban, azután könnyebb módjuk leszen az Isten titkainak vastagabb eledelének mind megkóstolásában, mind azzal való tápláltatásban. (8 9. l.) Egyébként ez a 8 és fél oldalas előszó a bibliai Apollós alakját idézve négy lelki ajándék fontosságát hangsúlyozza, amelyre kicsinyeknek és nagyoknak, férfiaknak és asszonyoknak, nemcsak a lelkipásztoroknak, hanem az összes juhoknak szükségük van, a Szentlélek szabadon osztogató kegyelme szerint. Ezek: az Úrnak igéjével való ékesszólás; a Szentírásban való hatalmas jártasság; az Úr útján való járás és lelki buzgóság, különösen az ő kisdedihez való szeretetben. Miközben ezt a négy dolgot hol hosszabban, hol rövidebben kifejti, ez az előszó olyan lángolóvá válik, hogy akaratlanul is Apáczai legragyogóbb, legizzóbb lapjait idézi emlékezetünkbe. Minden nehézkesség mellett mennyi bájjal tudja meghatározni az Isten beszédével való ékesszólást, amely nem valami világi mesterségvel öszverakogatott, annak veszedelmes gyönyörűségével megfestett, csinogatott, füleket viszkettető szóknak cifrázásában vagyon helyheztetve, hanemhogy még anyjok tejétől fogva, ő kisdedeknek vékony ajkoknak mozgási, nyelveknek gyenge és lassú forgási ényekkel (= ínyükkel) együtt ez minden lépesméznél édesebb lelki mézben részesüljenek, ez lelki bölcsességnek egy nyomban járó, lelkeket megörvendeztető énekével szívek betelvén, vékony ajakok zengedezzenek. (4. l.) Mintha ezt mondaná: az anyatejjel együtt tanulni meg az Atya nyelvét ez az igazi ékesszólás. Azután egyre forróbban lobban a puritánus hév, a lelkekért való személyes gond, a hazai lelki elesettség fájdalma: Ezeket szükség tanítani, nemcsak az Úrnak igéjének közönséges hirdetése által, hanem kiváltképpen és személy szerint is, ezeknek is továbbá szükség tanulni. (5. l.) Különösen a lelkipásztorok dolga az ilyeneket az Úr útján elindítani, hogy jó bizodalmuk és vigasztalásuk legyen: Mely vigasztalás, óh boldog Isten, mely sok hitben kisdedektől, ha szintén időszerint öregektül is, távoly vagyon gyakorta a mi nemzetünk között, melynek oka nem egyéb bizony, hanem vagy a lelki tanítónak gyakran nem jelenléte afféléknél, avagy az olyaktul csalárdul megtagadtatott és ugyan erőszakkal elfosztatott tanítás. (6. l.) Végül a lelki szabadság privilégiumának hangoztatásával olyan hatalmas intelembe csap át, amelynek nemcsak az Ige megrestült szolgáit, hanem végső soron a fejedelmi önkény és a jobbágyokat sanyargató feudális rendi társadalom egész szerkezetét is meg kellett rendítenie. A lelki buzgóság forrása: az Ige ismerete. Mert ugyanis hogyhogy lehet valaki forró lélekkel az Úrnak dicsőségéhez, az ü Házának szerelme hogy emészthet meg valakit az sok hamis tudománynak ez világon s kárhozatos tudatlanságnak szegény édes nemzetünk között, ilyen szabadosan való nyargalása (az alacsonyrendűek között kiváltképpen) kinek facsarhatja meg szívét valóban, ha üres ő az Isten igéjében való tudománytól? ha szája, szíve egy húron nem peng az Úrnak igéjének ékesen való kimondásában? ha az Úrnak szent

34 hegyére egyenesen tartó útra nem indultának él lelkének lábai? Semmi módját annak nem láthatjuk, hogy lehessen más úton. És holott az testi igának s kegyetlen rabotás szolgálatnak terhének, a szegény községnek nyakáról való levétetésben híjában való volna buzgóságunk, az Úrnak igaz ítéletiből, kiváltképpen azokra nézve, kik az ő magok testekkel és vérekkel az természetnek is törvénye ellen szoktanak hizakodni; annakokáért méltó és illendő dolog minden lelki tanítónak abban forgolódni, hogy immár az nemesebb résznek, a léleknek nyakára, (hogy így szóljak) nem engedje tétetni az lelki tudatlanságnak elviselhetetlen igáját: Ha testének nincsen szabadsága, hadd legyen lelkének: ha teste emésztetik a maga testétül: hadd nevekedjék lelke ez lelki ételtől; a lélekkel semmi Tyrannus nem bírhat, mert nem bízta kezében az Úr, hanem az te kezedben bízta; azért lelki szabadságának privilégiomának megszerzésében, megerősítésében fáradozz szüntelen, hogy így midőn a testet bágyasztó rabota munkában verejtézik is nyavalyásnak teste, mindazáltal belől örvendezzen és ugyan újuljon lelke. Ezeket, kegyes Olvasó, elsőben jól megfontolván, úgy tégy osztán ítiletet ez nemes Catechesisnak ilyenformán s ilyen állapattal való kibocsáttatása felől. Bizonyára nagy kincsed lészen, ha megolvasod, annál inkább, ha kire az Úr a lelkeket bízta, ennek úta szerint a te nyomorult hallgatóidat az Úrnak útára elindítod. (6 8. l.) Ilyen hosszasan kellett idéznünk ezt az előszót bizonyára a legragyogóbbat valamennyi között, amelyet valaha a Heidelbergi Káté elé írtak, hogy világosan érzékelhessük ezt az új, nyilvánvalóan a puritánizmustól áthatott szellemet, amely Hollandiában Apáczait és társait ez nemes Catechesisnek ilyen formán való kibocsátására indította. Nem voltak ők társadalmi forradalmárok, sőt independensek sem. De amikor a puritánizmus megújhodást hirdető szellemében az egész Heidelbergi Kátét a lelki szabadság kiváltságleveleként fogták fel s adták át újonnan, mint a címlapon írták: Az Úrnak a magyar nemzetben letelepedett Ecclesiájában levő kisdedinek, lelki épöletekre, egyúttal koruk és hivatásuk keretei között a legnagyobb lépést tették a társadalmi haladás és művelődés irányában. Új felelősséggel állították oda a keserves robotban verejtékező jobbágy mellé a lelki tanítót. Még azt figyeljük meg, pedagógiai és módszertani szempontból is milyen új, szép és forró üzenetük van a Káté igazi, lelkiképpen való elsajátítására nézve: Azt is pedig eszedben vedd, kegyes Olvasó, hogy az hitben csecsemőknek tanítására, akar az Ecclesiákban közönségesen, akar az Scholákban, nem elég az, hogy elméjéből csak elmondják, értelem nélkül az kérdést, és úgy annak vagy szorgalmatos tanulása és jó elméje dicsértessék tőled, vagy hogy magad is magadban csak azért dicsekedj véle, amannak azonban minden épületi nélkül; hanem a kérdésnek elmondása után, arra valók az alávettetett sommák és kérdésecskék, hogy azokat renddel elővivén (= elővévén) mindaddig kérdezkedjél tőle, mind tagadóképpen, mind erősítőképpen, míg szintén az elméjéhez ragadván ez lelki íz, annak édességes hasznát maga is lelkiismeretire szabhassa. Azután a Locusokat is renddel az feleletben való dolognak rendi szerint elkérdezheted. Másképpen haszna egyéb nem leszen a minden esztendőbeli újabb-újabb elfelejtésnél, kiváltképpen ahol a télnek hidegsége el szokta vonni a lelkipásztorokat ebbéli tiszteknek véghez vitelétől, maga (= holott) a kisdednek nemcsak a gyönyörűséges tavasznak és nyárnak idején kell növekedni az fákkal és füvekkel; azután elhullatni az ő nevekedésének gyümölcsét az hideg és zuzmarázos téllel; hanem az igaz igazaknak szokások szerint mind télben-nyárban kell virágozni ez lelki pálmafáknak, úgy mint kik az Isten Anyaszentegyházának gyönyörűséges zöldellő mezején által folyó lelki élő víznek partján ültettettenek. Az Úr nevelje az ő háza népében levő kisdedeket és vastagítsa őket az hitben, a Jézus Krisztusnak megállapadott idejéig. (9 11. l.) Így ez már a maga módján kátétanítási vezérkönyv is: lépésről lépésre summázgatja és elemezgeti a kérdéseket, így véteti birtokba a bibliai bizonyító anyagot; mindezt személyesen, szüntelenül építő célzattal, a Krisztusban való nagykorúságig. Nevezetes többlete e kátékiadásnak az ún. Belga Hitvallás közzététele Szathmári

35 (Ötvös) István fordításában. 78 Ennek a remek reformáció korabeli hitvallásnak (mely a holland reformátusoknak ma is alapvető hitvallási irata) máig ez az egyetlen s ma is élvezhető magyar fordítása. Csak az a kár, hogy kiadásakor rossz helyre tették: a Káté és a pfalzi rendtartás közé ékelték. Így közvetve hozzájárultak ahhoz, hogy az egyébként mintájukat követő összes későbbi hazai kátékiadásaink mellől a Belga Hitvallással együtt elmaradt a Kátéhoz szervesen hozzátartozó istentiszteleti rend és imádsággyűjtemény. Ami a Káté és a liturgiális darabok szövegét illeti, annak alapját ebben a kiadásban kétségtelenül a Szenczi Molnár Albert szerinti szöveg képezi. Ezt diákjaink, legalábbis a jelentősebb mértékben revízió alá vett Káté esetében úgy látszik munkaközösségben dolgozták át az általuk említett leideni latin szöveg alapján; azonban itt-ott átcsillan az eredeti német, illetve a párhuzamos holland verzió is. Azért gondolunk munkaközösségre az új szöveg elkészítésénél, mert benyomásunk szerint hosszabb-rövidebb szakaszokon át, helyesírási és hangtani szempontból általános azonosságot, illetve elkülönülést lehet megállapítani. Ha nem is túl élesen, de észrevehetően jelentkeznek egy-egy csokorban az egymáshoz húzó nyelvi sajátosságok, amelyek mintha váltogatnák is egymást. Megtörténhetik, hogy aprólékos és szakértő nyelvészeti vizsgálódás sok érdekes elemezni valót talál majd ebben az anyagban. Lehet, hogy eleve munkamegosztással végezték a revízió és fordítás feladatát; de az is lehet, hogy egy-két ember talán a Belga Hitvallást is fordító Szathmári István munkája volt a döntő s utána többen simítgattak, igazítgattak rajta s innen támadt a helyesírási és tájnyelvi sokféleség. Hogy Apáczai szelleme is közreműködött, az már az előszóból kétségtelen; de valószínű, hogy a revízió és az új fordítás készítésénél sem maradt tétlen. A bibliai szövegek revíziójánál pedig itt-ott a későbbi bibliafordító: Komáromi Csipkés György tolla is nekilendül. Sajnos, az eredeti leideni magyarázatos latin szöveghez levelezés útján nem juthattunk hozzá, így csak magának a Káténak szöveg alakulását ellenőrizhettük, egyrészt a Szenczi Molnár szövegével, másrészt az 1563-ból való eredeti latin és német szöveggel, valamint a későbbi magyar kiadásokkal való egybevetés útján. Megfigyeléseinket röviden a következőkben összegezhetjük: A fordítás alapjául elejétől végig Molnár szövege szolgál, amelytől azonban ez a kiadás nemcsak hangtani és tájnyelvi jellegzetességekben tér el, hanem egyúttal kisebbnagyobb javítások folytán is. E javítások jelentős része sikerültnek mondható s méltán át is megy későbbi fordításainkba, a XVIII. századiakba is. Jellemző példaként idézhetjük párhuzamosan a 12. kérdés és felelet szövegét: Molnár: Mivelhogy azért az Istennek igaz ítéleti szerint mind ideig valókra s mind pedig örökkévaló kínokra méltók volnánk: mimódon szabadulhatunk meg ez büntetésekből és Istennel hogyhogy békülhetünk meg? Az Isten az ő igazságának eleget akar tétetni. Ezokáért szükség, hogy vagy mi magunk tegyünk eleget, vagy más által. Amszt Mivelhogy azért az Istennek igaz ítileti szerint mind ideig való s mind penig örökkévaló kínokra méltók volnánk: maradott-e valami mód vagy út, mellyel e büntetésektiil megszabadulhatunk és az Istennel megbékélhetünk? Az Isten az ő igazságának eleget akar tétetni: ezokáért szükség, hogy vagy magunk által, vagy más által tegyünk eleget. Itt pontosabb fordítást kaptunk, jobban gördülő magyar nyelven. 79 Sok olyan toldást, amely Huszár óta terhelte a magyar fordítást, most mellőznek először, a latin eredetihez igazodva. De az 55. felelet nehézkességét most sem sikerült igazán orvosolni. 80 Több ponton az is megállapítható, hogy Szathmáriéknál a latin szöveg mellett a német eredetinek, illetve a

36 holland párhuzamos változatnak a többlete is szóhoz jut. 81 Egészében azt mondhatjuk: a Heidelbergi Káté magyar szövegtörténetében hálásan kell felfigyelnünk ennek a munkaközösségnek a magyar fordítást jelentősen továbbcsiszoló munkájára. S bár a val-vel rag makacs nemhasonulása mellett sok egyéb ódonság és tájnyelvi különösség is elénk bukkan: ezek sem lehetnek idegenek tőlünk. Mert itt nagyobb hasonulásról van szó: a Brassó közeléből származott Apáczainak és annyi sokfelől jött társainak a Heidelbergi Kátét a maguk szájaíze szerint honosító igyekezetét látjuk magunk előtt. Holland földön termett magyar szimfónia aki ezen a nyelven beszél, egy kicsit különösségeiben is a magáénak érezheti. De ez csak ráadás és adottság; eszköz és nem cél. A cél: az Ige tolmácsolása, aminek ez a Káté is csak szolgája akart lenni. Rosszul ismerné ezeket a diákokat, aki elfelejtené, hogy ugyanebben az évben Apáczai a bibliai nyelvészetről, Szathmári az Isten igéjének tanulmányozásáról disputáit, mindkettő Utrechtben; Komáromi Csipkés György pedig a következő évben a héber nyelv dicséretét héber nyelven magasztaló beszédével ragadta tapsra az utrechti egyetem aulájában egybesereglett hallgatóságot. 82 Ezeket az embereket az anyanyelv végső soron az Atya nyelvének, az Isten igéjének tolmácsolása szempontjából érdekelte. Ezzel nem ellenkezik, hanem szorosan összefügg, hogy az egyik az első enciklopédiánk, a másik az első angol nyelvtanunk írója lesz. Mint annyi más nyelv, a miénk is az Ige tolmácsolása közben jutott el a nagykorúságra. Ezért nem elégedtek meg diákjaink azzal sem pedig milyen természetesnek gondolnánk, hogy a Káté bibliai idézeteit egyszerűen az öt évvel azelőtt megjelent amszterdami bibliából vegyék át. Valóban sok egyezést találunk azzal a szintén Szenczi Molnár által revideált szöveggel. De számos jelét találjuk annak is, hogy ők sem hagynak fel a további revízió, sőt újrafordítás gondjával. És mint már érintettük vannak pontok, ahol Komáromi Csipkés későbbi, tragikus sorsú bibliafordításával való egyezésekre bukkanunk. Ő ennek az évnek a nyarán ért oda; úgy látszik, azonnal bekapcsolódott ebbe a szorgos munkaközösségbe. Így vált ez a kátékiadás a bibliafordítás soha meg nem szűnő felelősségének is dokumentumává. Ennél beszédesebben nem is illusztrálhatta küldetését. 83 Végül még azt jegyezzük meg, hogy minden bizonnyal ebben a Heidelbergi Kátékiadásban kell keresnünk Apáczai Csere János elveszettnek hitt kátéját is. Apáczai művei között szoktak ugyanis Katona István óta (História critica regum Hungariae, XXXVI. p Buda 1805.) és az ő adata nyomán egy ilyen című művet is felsorolni: Catechesis secundum dogmata Calvini. Amstelodami 12. Nyilvánvaló, hogy Katona ennek az adatnak a felvételénél s Apáczai művei közt utolsó helyen említésénél nem volt eléggé kritikus. (Nem is szólva arról, hogy már az első helyen említett Apáczai-mű címében philologiam helyett philosophiam -ot írt!) Apáczai legutóbbi életírója s műveinek avatott méltatója: Bán Imre tekintettel arra, hogy régi bibliográfusaink közül senki sem említi: soha senki nem látta, hiteles tudósításunk nincs róla hajlandó Apáczai kátéjának létezését is kétségbe vonni. Meglepő, hogy Zoványi Jenő minden megjegyzés nélkül veszi át ezt a Katona által közölt címet. 84 Márpedig világos, hogy nemcsak Apáczai, a puritán, hanem senki igaz meggyőződésű református theologus a XVII. század derekán ilyen címmel, hogy Kálvin dogmái szerint való káté, nem írt és nem publikált volna semmiféle művet! Hanem tényleg jelent meg Amszterdamban Catechesis címmel 12-edrét nagyságban egy káté, amelyikhez amint láttuk Apáczainak valóban nem csekély köze lehetett, de ez nem évszám nélkül, hanem 1650-ben jelent meg s nem egyéb, mint a Heidelbergi Káténak ez az általunk most tárgyalt kiadása. Hogy honnan vette Katona azt a címet? Minden valószínűség szerint az 1650-i amszterdami kiadású Káténak egy címlaptalan, vagy megcsonkult címlappal ellátott példánya akadt a kezébe, amelyikbe az ellenreformáció hívei jellemzésül és hitfeleiknek szóló figyelmeztetésül odaírták, hogy Catechesis secundum dogmata Calvini. (A budapesti Egyetemi Könyvtár enemű régi protestáns példányaiban éppenséggel nem ritka az efféle bejegyzés: Liber haereticus; valde haereticus; Calvinista! Az Országos Széchényi

37 Könyvtárban is van olyan 1701-i Heidelbergi Káté-példány, amelyiknek már a sarkára ráírták tintával: Calvinista Catechis(mus). Az Esztergomi Főegyházmegyei Könyvtár egyik XVIII. századi példányának sarkán ezt olvassuk: Calvinista. Úgy látszik, ez általános könyvtárosi gyakorlat lehetett a klérus vezetése alatt működő könyvtárakban.) Innen, egy ilyen bejegyzésből vehette tehát Katona azt a címet, s iktatta be Apáczai művei végére, okozván vele egy nem egészen terméketlen, de több vonatkozásban tévútra vezető félreértést. Úgy látszik, az általa látott példányon valami utalás lehetett még Apáczaira (hátha ő általa dedikált példány volt? vagy a korban hozzá közelálló s az összefüggéseket még ismerő valaki tehetett ilyen természetű feljegyzést, Apáczai nevét is említve benne). Az is helytelen azonban, ha ezt az elveszettnek hitt kátét időileg Apáczai műveinek legutolsójaként könyvelik el, amint Katona feljegyzése nyomán a legtöbben tették, hiszen a fentiekből láthatóan: Apáczainak ebben a kátéátdolgozásban való részvétele, és annak az ő közreműködésével is történt kiadása, írói munkásságának nem a végéhez, hanem a kezdetéhez tartozik. Ragyogó, hozzá méltó kezdet. S az a perzselő előszó, amelyet fentebb oly kiadósan idéztünk és elemeztünk, ha nem is teljes egészében az ő műve (bár számos olyan jellegzetes szót és kifejezést találunk benne, amelyik pontosan összevág a Magyar Enciklopédia szókincsével és nyelvi sajátosságaival!), az ő lángoló szellemének sugarai nélkül nehezen képzelhető el. Századokra szólóan formaadó jelentőségű lett ez a kiadás, mert egészen 1870-ig ez volt a mintája és az alapja a legtöbb utána következő magyar Káté-kiadásnak. A legtöbb meg is szokta mondani, ha nem is pontosan, részint a címlapon, részint az előszó vége felé, hogy hányadúttal megy ki nyomtatásban a mi nyelvünkön ebben a formában. Faragtak és simítgattak rajta; toldották és csonkították; itt is, ott is javítgatták: lényegében ez a rövid summákkal, elemző kérdésekkel és magyarázó megjegyzésekkel átszőtt kiadás maradt az alapforma, amelyik nemcsak a további kiadásokat, hanem bizonyára a Káté tanítását és magyarázatát, vagy legalább is ennek legjavát, nálunk 220 éven át a legdöntőbben meghatározta. AZ 1652-I NAGYVÁRADI KIADÁS ÉS SZENCZI KERTÉSZ ÁBRAHÁM TOVÁBBI KIADÁSAI A Heidelbergi Káté 1652-i váradi magyar kiadása (RMK I. 863.) ami a Káté szövegét és rövid elemző magyarázatait illeti egészében véve az 1650-i amszterdami kiadás nyomán halad. Mégis túlzás volna, ha puszta utánnyomásnak tekintenők. Bár lényegbe vágó változtatások seholsem mutatkoznak; inkább csak formai, azután stílusbeli és hangtani különbségek s kisebb-nagyobb szövegjavítások: általában hasznos és célszerű módosítások, a nyelv és a helyesírás fejlődésének megfelelően. 85 Fontos, hogy ez a kiadás átvette az amszterdami előszót, amely mostmár hazai kiadvány élén is megismétli azt az emlékezetes szózatot. Ez nem volt kockázat nélküli vállalkozás; hiszen a puritánok legjobbjainak még ez időben is elég sok vesszőfutást kellett elszenvedniük az egyházi és világi bíráskodástól. De a kiadó: Szenczi Kertész Ábrahám, aki mintegy Misztótfalusi Kis Miklós elődjeként a theologia mellett a nyomdászatot is kitanulta Hollandiában, tudta, mát csinál, és vállalta a kockázatot. A váradi kiadás azonban rossz példát adott az összes további Káté-kiadásainknak azzal, hogy teljesen elhagyta a pfalzi istentiszteleti rendtartás és imádsággyűjtemény közlését. Az a néhány kátétanulás előtti és utáni imácska, ami a későbbieknél megmaradt, igen sovány kárpótlás a veszteséghez képest. Viszont van a váradi kiadásnak egy olyan többlete, amely függelékként az utána jövő kiadásoknak elválhatatlan kísérője marad: a lapon közölt kis katechetikai módszertan ily címmel Arról való tanétás és oktatás, mint kelljen a Catechesis-tanulókat, ez

38 Catechesisben levő UTMUTATÁS szerént a magyar nemzetben tanétani és gyakorolni. Ez is belga, azaz holland fonásból való átdolgozáson alapszik: mint minap egy istenes, tudós ifjú rend tanétó, Spiljard János nevő belga tanétónak azon az nyelven való Catechesiséből 86 nyelvünkre fordétotta. (215. l) Ha még nem is láthattunk e kátétanítási útmutató holland eredetijét, akkor is megállapíthatjuk, hogy annak ízes magyar nyelven, a honi viszonyokra alkalmazásával van dolgunk, a műveltségi állapotnak megfelelően. 87 Aztán kedves buzdítással fordul az ismeretlen átdolgozó a tanítókhoz: És így ez gyakorlás, csak apródonként az tanulók szokdogálják meg, könnyű és gyönyörűséges lészen; és az ő értelmeket az isteni dolgoknak értésében jeles módon köszörülik. Minekokáért kezdetben az Catechesis-tanétók az szókat magok adják a tanulni-kezdőnek szájokban, és amennyére lehet, azoknak szavokat jól magyarázzák: semmit ne míveljenek félkedvvel, haragosan, unadalmasan, csak imigy-amúgy, riogatva, béres-képpen etc., hanem jókedvvel, szeléden, frissen etc., hogy az tanulókat annál inkább az tanuláshoz édeséthessék. Ha mikor nem jól felelnek is, legyenek azon, hogy őket az jól felelésre segélgessék, mindjárt más kérdést vetvén eleikben stb. 88 Könnyű volna bíráló megjegyzéseket fűzni ehhez a háromszáz éves módszertanhoz, akár lélektani, akár theologiai, vagy egyéb szempontokból. De azt nem vitathatjuk el tőle, hogy hallatlanul intenzív és ugyanakkor vidám, derűs munkát kíván a katechétától és a növendéktől egyaránt. A kor műveltségi színvonalához képest pedig hatalmas lépést jelent: harcot a mindkét nembeli analfabétizmus és a lélektelen tanítási módszerek ellen. Váradon ekkor igen virágzó egyházi és iskolai élet folyt. Az iskola élére ebben az évben került az irodalomtörténetünkben sem ismeretlen Tarpai Szilágyi András. 89 Szép sorral adták ki egymásután a nagy- és kiskátét, latinul is, magyarul is. A nyomdai kezdemények mögött itt olyan bátor, messzenéző, filológiailag is művelt szakember állt, mint Szenczi Kertész Ábrahám, akit Várad eleste sem téríthetett el vállalkozásaitól: a híres Váradi Bibliát Kolozsvárott fejezte be. Még Nagyszebenben is folytatta kátékiadó tevékenységét. Hiszen ezt már 1640-ben elkezdte Váradon, egyrészt a Heidelbergi Káté eredeti latin szövegének (RMK II. 565.), másrészt Keresszegi H. István magyar szövegének és kátémagyarázatainak (RMK I. 708.) kinyomtatásával. Aztán 1644-ben ismét kiadta a latin szövegét (RMK II. 654.), az előbbinek pontos mását. A fentebb tárgyalt magyar kiadással egyidőben, 1652-ben elsőként bocsátotta ki a leideni latin minta szövegét is (RMK II. 784.), jellemző módon ezt nyomtatva a címlapra: Hollandia és Nyugat-Frizia nemes rendeinek rendeletéből, ugyanazon tartomány iskoláinak használatára újonnan kiadva. Most pedig a magyarországi igazhitű iskolák használatára is alkalmazva. (V. ö. a címlap hasonmását a függelékben!) 14 évvel később a szebeni kiadásra is ugyanezt a címet írta, csak ott természetesen a magyarországi mellé még ezt is betoldotta: és erdélyi. (RMK II ) A messze tájon, Németújvárott még 1619-ben megjelent kétnyelvű kiadás mellett egyedül Szenczi Kertész Ábrahám adta ki magyar földön a Heidelbergi Káté latin szövegét, mégpedig négy ízben (háromszor Váradon, egyszer Szebenben); előbb kétszer az eredeti heidelbergi minta szerint III. Frigyes előszavával. Iskoláinknak és egyházi tudományosságunknak, nem utolsósorban lelkipásztorképzésünknek tehát ő teljesítette azt a szolgálatot, hogy egy negyedszázad alatt 4 hazai kiadásban tette hozzáférhetővé a Heidelbergi Káté latin szövegét. Ennek a szolgálatnak jelentőségét akkor tudjuk kellőképpen méltányolni, ha meggondoljuk, hogy ebben az időben és még nagyon sokáig Európa-szerte s nálunk is a latin volt a tanítás tulajdonképpeni nyelve mind a fő-, mind a középiskolákban. Egy ízben ez utóbbiak szerényebb igényű szükségleteiről is közvetlenül gondoskodni kívánt Szenczi Kertész, amikor 1651-ben kiadta (Lőcsével egyidőben) a gyulafehérváriak kedvelt kétnyelvű kiskátéját. (RMK II ill. I. 851.) Ilyen előzmények után s ebben az összefüggésben látva a dolgot: nem tarthatjuk véletlennek, ha Apáczaiék Hollandiából hazatelepített, új szabású Heidelbergi Kátéja éppen itt, a váradi puritánizmus légkörében kezdte el kétszázados pályafutását. Ezt a holland tulipánt

39 magyar földön itt várta legjobb talaj s a leghozzáértőbb gondozó (egyébként is Kertésznek hívták!), aki nem másnál, mint éppen Elzeviréknél tanulta el a szép kiállítású kiadványok nyomdász-szenvedélyét. Olyannyira, hogy talán egy kicsi módosítással még a nyomdászjelvényüket is átvette. 90 Ugyanezt a jelvényt s ugyanezt a kátékiadói nyomdász-felelősséget viszi tovább, szerényebb kiállításban, de nagy hűséggel, a soron következő pataki nyomdász: Rosnyai János, a hazai puritánizmus másik legfontosabb középpontjában. De még mielőtt az ő keze alól kikerült kiadások ismertetésére térnénk, álljunk meg egy pillanatra s jegyezzük fel: EGY HIÁNYZÓ LÁNCSZEM van itt valahol a Heidelbergi Káténak ebben az új formájú, most indult kiadássorozatában, de azt sem tudjuk pontosan: hol keressük? Még Váradon-e, vagy már Patakon, vagy valahol egyébütt? Csak annyit tudunk, hogy az 1652-i váradi (RMK I. 863.), meg az 1656-i pataki (RMK I. 911.) kiadás között kellett lennie. Ugyanis az első ismert pataki kiadás 1656-ban címlapján már negyedik ilyenformán való nyomtatásnak nevezi magát. Ha az 1650-i amszterdami kiadást vesszük az elsőnek ebben a sorban, az 1652-i váradi kiadást pedig másodiknak: hol van, hol volt a harmadik ilyen formán való nyomtatás? Az bizonyos (és több példáját fogjuk látni az alábbiakban annak), hogy az ilyen sorszámozások a kiadványok címlapján vagy előszavának végén korántsem pontosak: nem tartják számon maradéktalanul az előző kiadásokat s a ténylegesnél kisebb sorszámmal illetik magukat, sőt néha több kiadás is ugyanazzal a sorszámmal fut. Egy azonban bizonyos: kevesebbet mondanak ugyan a tényleges sorszámnál, mert nem ismerik az összes előzőket, de a ténylegesnél többet, eddigi ismereteink szerint, sohasem szoktak állítani. Mi egyaránt lehetségesnek tartjuk, hogy a hiányzó 3. kiadás Váradon vagy Patakon jelent meg. Szenczi Kertész is újra kiadhatta és között; de Rosnyai is elkezdhette már 1656 előtt is a Káté kiadását; vagy akár Comenius pataki működése idején a keze alatt nyomtató Renius György, aki 1654-ben a II. Helvét Hitvallást szintén kinyomtatta: Az Méltóságos öregbik Fejedelem Asszony parancsolatjából és költségével. (RMK I. 891.) Tehát mindkét helyen egyaránt megvoltak hozzá a feltételek. Így anélkül, hogy a nyomtatás helyét eldönthetnők, könyvészetileg kétségtelenül indokolt ennek a hiányzó, 3. ilyen formán való kiadásnak a felvétele és között. A HÁROM SÁROSPATAKI KIADÁS: 1656, 1658, 1667 Patakon Lorántfi Zsuzsánna fejedelemasszony, személyes meggyőződésből már férje életében (aki pedig nem nagyon szívelte a puritánusokat!), s özvegysége idején még inkább, pártfogója volt a megújulást munkáló puritán törekvéseknek. Olyan kiváló vezéralakjai működtek itt ennek a kegyes irányzatnak s a vele összeszövődött presbiteriánizmusnak, mint Tolnai Dali János, meg Medgyesi Pál. 91 De itt működött tanárként ig Szathmári Ötvös István is, aki mint láttuk már a Káté nevezetes 1650-i amszterdami kiadásánál oly jelentős szerepet vitt, s talán annak átültetésében is az övé volt az oroszlánrész, aminthogy az azzal együtt megjelent Belga Hitvallást szintén ő fordította. Alighanem ő mozgatta elsőként a Káté pataki kiadását, s az sem lehetetlen, hogy ő fejelte meg azt azokkal a holland nyelvű kiadásból átvett többletekkel és módosításokkal, amelyeknek túlnyomó része maradandóan beiktatódott az összes további, ilyen típusú kátékiadásainkba, egészen 1870-ig. Ez a holland verzió pedig a leideni latin mintánál is jóval radikálisabban érvényesíti a magyarázó

40 jegyzetekben a puritán szellemet. Nyomda is működött itt 1652-től. 92 A kollégium felvirágoztatása végett Patakra meghívott s négy éven át ( ) nagyszabású munkásságot kifejtő, világhírű csehmorva pedagógus, Comenius idejövetelét egyebek közt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a pataki nyomdát helyezzék üzembe, amely azután a református kollégiumnak Báthori Zsófia részéről történt elűzetéséig (1671) magyar és latin nyelvű művek hosszú sorát bocsátotta ki: tankönyveket, theologiai és filozófiai munkákat, prédikációkat, építő, hitvallási és hitvitázó iratokat. Így Káténkat is legalább három kiadásban. 93 Egyébként e kiadások előszava egyetlen mondatban magvasan összegezi, hogy mi itt a többlet a korábbi kiadásokhoz képest: Ez mostani nyomtatás pedig megjobbíttatott és öregbíttetett a belgiumi nyelven való ezen Catechesis szerént, mind sok szentírási bizonyságokkal, és némely szükséges magyarázatokkal, mind a Catechismus közönséges rendének megmutatásával, s a Szentírás könyveinek lajstromával, és a catechismusi tanítás előtt és után mondandó szükséges könyörgésekkel. A pataki kiadások nem veszik át az amszterdami és a nagyváradi kiadás hatalmas előszavát; helyette egy sokkal kurtább, egyszerűbb, mindössze 3 lapnyi bevezetésben mutatnak rá a kátétanítás hasznos és szükséges voltára. Olyan az a Krisztusban való lelki életünknek nevelésére s az idvességes tudományban való előmenetelre, és az igazságban s kegyességben való épületre, mint az étel és ital a testnek, vagy a jó fundamentum felvetése az építésnél. Annak serény és szorgalmas gyakorlásától függ az eklézsiák felvirágzása; elmulasztása pedig, avagy csak immel-ámmal való gyakorlása, egyik kiváltképpen való oka sok eklézsiákban s a miéinkben is az nagy temérdek lelki tudatlanságnak, melynek veszedelmes voltát Hós. 4:6. és Ésa. 5:13. adja elénk. Isten igaz ismerete Ján. 17:3. szerint elengedhetetlenül szükséges az üdvösségre. Ez a rövid előszó ettől fogva éppúgy hozzátartozik kátékiadásaink ezután jövő, hosszú sorához, mint a Szentírás könyveinek lajstroma: az Ó- és Újtestámentom kánonikus könyveinek felsorolása kéthasábosan, a bevett csoportosítással. (E lajstrom egyébként nálunk első ízben az Alsted-féle 77 kérdésből álló kiskátéban jelentkezik. Érdekes itt a régies magyarítás: a történeti könyveket Históriás könyveknek, a költőieket Jóbtól a Sálamon énekéig vagyis az Énekek énekéig Versekre írott könyveknek nevezi.) Imádság csak négy van: két hosszabb a Káté elején, két rövidebb a végén; mindkét pár a kátétanulás előtt és után mondandó könyörgés. Szépek, velősek, ma sem avultak el. Ha számba vesszük a belgából újonnan átvett bibliai bizonyságokat és az azokhoz fűzött magyarázatokat, megállapíthatjuk, hogy a pataki kiadások a kiszélesedett bibliaismeret és bibliai bizonyító apparátus révén jelentősen meggazdagítják Káténkat, anélkül, hogy túlterhelnék azt. Különösen érdekesek azok a magyarázatok, amelyek most jelentkeznek először, a hatványozott puritán szellem megnyilatkozásaiként. Az egész Kátét átfogó, minőségi figyelmeztetés arra nézve, hogy hogyan kell annak három részét elsajátítani, a 2. felelethez fűzött megjegyzés: Szükség ez három dolgokat tudni, nem valami puszta szemlélésbéli isméret szerént, hanem érzékeny és hathatóvan munkálkodó ismérettel, úgy, hogy a nyavalyásságnak megismérését kövesse bennünk a bűnön való bánat és töredelmesség, mely élőven való érzése a nyavalyásságnak. A megszabadulásnak megtudása hittel légyen elegyíttetett, mellyel azt magunkhoz kapcsoljuk. Az háládatosságnak megtanulása is engedelmességgel légyen öszveköttetvén, úgy, hogy a megértett tiszteinket (= kötelességeinket) el is kövessük. Nem elég a puszta értelmi ismeret: hatoljon el a szívig és sodorjon személyes bűnbánatba. Élő hit által a személyiség gyökeréig ható s hálás, engedelmes életre formáló ismeret kell! 94 Érdekesen mutatkozik a puritán hatás fokozódása a Tízparancsolat sommás magyarázatában, a szombat megszenteléséről (92. f.). A pataki szöveg már csak a szombat

41 megtartásáról beszél, más ünnepről nem! Vessük össze: az 1650 i amszterdami és 1652-i váradi szöveget: Szombatról) azaz nyugodalomnak napjáról, innepnapokról, és Istennek tiszteletire magától az Istentől rendeltetett minden egyéb napokról. Hogy azt megszenteljed). Azaz, hogy azon az napon nem csak nyugodjál vagy innepi nyugodalmod légyen: hanem egyszersmind azont (= azt) szent és isteni dolgoknak véghez vitelére rendeljed. az 1652-i váradi latin szöveget: Sabbathi) h. e. diem quietis, dies festos, omnesque dies cultui divino a Deo destinatos. Ut illum sanctifices) Ut non solum illo die ferieris: verum etiam illum negotiis sacris et divinis tribuas. és a pataki kiadásokat: A Szombatról) Azaz nyugodalomnak napjáról. Hogy azt megszenteljed). Azaz, hogy azon a napon nemcsak nyugodjál, hanem egyszersmind azont szent és isteni dolgoknak véghezvitelére rendeljed. Egyébként a IV. parancsolatról szóló 103. felelet szövegéből már az amszterdami kiadás kihagyta az ünnepnapokra vonatkozó részletet (utque ego cum aliis cum praecipue festis diebus), illetve azt így fordította: hogy én egyéb napokon is, de főképpen az Úrnak szombatján, s ugyanezt tartotta meg és adta tovább a pataki verzió is. Hosszú időn át megmaradó puritán beütés ez a magyar Heidelbergi Káté szövegén! (A holland reformátusoknál, úgy tudom, ma is így van. Nálunk később bizonyára a latin meg a német eredeti szöveg nyomán történt a visszaváltoztatás. Mondjuk-e, hogy az első szövegcsonkítást a magyar Heidelbergi Káté szövegén holland mintára Apáczaiék követték el?!) De ennek a kérdésnek magyarázata most tovább bővült Patakon (a holland nyelvű minta szerint) két olyan bekezdéssel, amely ettől fogva a magyar Káténak is százados birtokállománya: Az Úrnak szombatján) mely az Újtestamentomban az apostolok idejétől fogva a hétnek első napja, amelyen az Úr Krisztus feltámadott... mely ez okáért Úr napjának neveztetik. Jel. 1:10. Gyakoroljam az szent gyülekezeteket) Ebben áll az szombatnak közönséges külső megszentelése, amelyhez kell járulni az magánoson való megszentelésnek is a kiváltképpen való kegyesség gyakorlás által (!) a nyilvánvaló közönséges egyben gyűlésnek mind előtte, mind utána. Ugyanennek a 103. kérdésnek szentírásbéli bizonyságai között figyelemre méltó többlet az iskolák fenntartásának bibliai igazolása: Hogy az Scholáknak is (mint az Isten Anyaszentegyházának veteményes kerteinek) meg kellessék tartaniok, megtetszik többi között a következő helyekben való példákból: 1. Sám. 19:20; 2. Kir. 4:38. és 6:1; Luk. 2:46; Csel. 22:3. vagyis egyebek közt az ótestámentomi prófétaiskolák, a doctorokkal társalkodó 12 éves Jézus, és a Gamálielnél tanult Pál apostol példájából. Azt, hogy a holland és magyar reformátusság a maga bibliai-hitvallásos meggyőződését nagyszabású iskolarendszerének szükségessége felől ilyen formális érvekkel is igazolni törekedett, a puritánizmus részéről természetesnek kell tartanunk. De hogy az a meggyőződés nem csupán egy kegyességi irányzat sajátossága volt, mutatja ennek a szakasznak a magyar Káté-állományba való beépülése két súlyos évszázadon át. 95 Társadalomtörténeti szempontból is nagy horderejűnek kell tekintenünk az V.

42 parancsolat magyarázatánál (104. k.) azt a nevezetes többletet, miszerint ezt a parancsolatot nemcsak az alattvalóknak a felsőbbség iránt, hanem a felsőbbségnek az alattvalók iránti kötelességeire is vonatkoztatni kell. E parancsolat értelmének elemző pontjai között már az amszterdami és váradi kiadások is hozták ugyan ezeket a fontos lapszéli utalásokat: Atyáknak tisztek a fiákhoz; Tisztviselőknek tisztek az ő alatta valókhoz ; de ennek bibliai indokolása csak most válik nyilvánvalóvá: Továbbá az mások alatt lévőknek az ő előttük járóikhoz való tisztek alatt, ott értetik azoknak is az ő alattok lévőkhöz való tisztek, mint megteszik Ef. 6:4.9; Kol. 3:21. és 4:1 -ből. Nincs szó itt a bibliai értelmű fölé- és alárendeltségnek, vagy akár a rendi társadalomnak forradalmi megváltoztatásáról; hiszen előzőleg nagyon nyomatékosan beszélt a Káté a szülők, tanítók, presbiterek, hatóságok, urak és öregek iránti tisztelet, szeretet, hűség, engedelmesség és türelem kötelességeiről. De van itt ugyanilyen feszítőerővel új kovász is: az Ige másik oldalának hangsúlyozása, amely szintén nem maradt puritán specialitás, hanem Káténk szerves tartozéka lett. Ha ez a kovász nem fejtette ki eléggé azt a hatást, amelyre hivatva lett volna, abban nem a hitvallás, hanem a hozzá való hűtlenség, meg híveinek százados elnyomása volt a hibás. ( l.) A pataki kiadások a Miatyánk magyarázatába is egész sor elmélyítő megjegyzést emelnek át a holland forrásból, amelyek mind átmennek a következő századok magyar kátékiadásaiba. A Káté szövege tekintetében egyébként a pataki kiadások szoros egyezést mutatnak az 1652-i váradi kiadással, úgyhogy ahol ez eltér az amszterdami szövegtől, ott a patakiak is vele együtt eltérnek. Tehát átveszik a váradi szövegjavítás eredményeit. De túl is mennek rajta. Sajnos azt a holland mintát, amelynek nyomán így a szöveg megjobbíttatott, szintén nem tudtuk megszerezni, hogy egybevetések útján megállapíthattuk volna: mennyiben járult hozzá az magának Káténk szövegének továbbformálásához. De a latin szövegből is ellenőrizhető, hogy több ponton korrigálta az előző kiadások csorbáit. 96 Nyelvi és helyesírási tekintetben ezek a kiadások mutatnak határozott fejlődést, valamint jónéhány szembeszökő ódonság felvételét; ez utóbbiak részben csak lassan kopnak le a későbbi kiadások során. 97 A Káté végén most első ízben megjelenő Analysis generalis, azaz ez Catechismus Rendinek közönséges felfejtegetése, avagy megmutogatása 8 1 / 2 lapon: nem azonos azzal a rövid foglalattal, amely Kurtze Summa des Cateshismi címmel már a pfalzi rendtartásban megjelent. 98 Még egyszer összefogja elemző áttekintésben a Káté összes kérdéseit, bevezetésével mely a célt és az eszközöket mutatja meg s annak három főrészével. A krisztológia kapcsán utalásszerűén a polemikus élt is megvillantja (a szociniánusok, pápisták stb. ellen). A Spiljardus-féle kátétanitási útmutatót a váradi szöveg szerint adja tovább. Ami a Heidelbergi Káté magyar szövegét illeti: a pataki kiadások után már nincs lényeges módosulás a század végéig. Nincs olyan új alapszöveg, amely többletekkel járulna a latin-holland nyelvű formaadóhoz, amint ennek mintájára az 1650-i amszterdami kiadástól kezdve a pataki kiadásokig a magyar nyelvű szöveg kialakult. Ebben az értelemben, a pataki kiadások zárókövet jelentenek. Különbségek ezentúl a századfordulóig úgyszólván csak tájnyelvi, hangtani, helyesírási és tipográfiai vonatkozásban jelentkeznek. Mostmár a továbbterjesztés, az üldöztetések közti hűség, a törhetetlen ragaszkodás a feladat. Egyébként az utolsó pataki kiadás (1667) az egyes darabok sorrendjén is változtatott annyit, hogy mind a négy imát a kötet végére tette; a későbbi kiadások mind ehhez igazodnak: Lőcsén éppúgy, mint Kolozsvárt, vagy Debrecenben, de legelőször Kassán.

43 A KASSAI KIADÁS (1668) Kassán a reformáció helvét irányának százéves harcot kellett vívnia önálló egyházi létéért, a szabad vallásgyakorlatért és templomáért. Hosszú időn át itt folytak a legkeservesebb küzdelmek mind a római katholicizmussal, mind a reformáció lutheri irányával. Végül I. Rákóczi György és utódai alatt nemcsak a gyülekezeti élet, hanem az iskola is úgy felvirágzott, hogy között Sárospatakhoz hasonlóan az itteni tanárok és prédikátorok is kemény hitvitákra álltak, az evangélikus atyafiakkal karöltve, a jezsuiták ellen. 99 Ennek a felvirágzásnak volt a jele s ebben a harci helyzetben egyúttal fontos fegyvert jelentett a Heidelbergi Káté 1668-i kassai kiadása, tudtunkkal az egyetlen ottani kiadás ebben a században (RMK I. 1067a). Ebből a kiadásból is csak egyetlen ívet ismerünk: az elsőt, amely könyvtáblából kiáztatva került napvilágra századunk első évtizedében. 100 De ez az egy ív elegendő annak megállapítására, hogy e kiadás az 1667-i sárospataki kiadás mintájára készült s ezzel egyezően mind a címlapján, mind elöljáró beszéde vége felé ötödik ilyen formán való nyomtatásnak, illetve ötöd úttal való kiadásnak nevezi magát. Máris nyilvánvaló, mennyire megtévesztő volna, ha a kiadásokat ezek szerint az ön-elnevezések szerint akarnánk számbavenni. Ezeknek ugyanis csupán viszonylagos értékük van, melyet csak gondos mérlegelés alapján lehet eldönteni. (A kassai kiadást pl., ha a hiányzó láncszemet is számba vesszük, voltaképpen a hetedik ilyen formán való kiadásnak kellene nevezni!) A korábbi kiadásokhoz képest nem szerencsés újítása a kassai nyomdásznak, hogy a bibliai idézeteknek csak a lelőhelyét szedte dőlt betűvel, de szövegüknek azt a részét, amely a Káté vonatkozó szakaszával szorosabban összefügg, már nem jelölte ilyen kiemelt szedéssel. Ezt az amszterdami kiadás (1650) óta bevált gyakorlatot kár volt elhagyni. Másik, szintén nem szerencsés s talán csak sajtóhiba folytán támadt, de további kiadások által híven átvett szövegváltoztatás az 1. feleletben: Krisztusomnak helyett Krisztusnak ( az én hűséges Uramnak és Megváltó Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok ). Ez a magyartalan, pontatlan és pongyola fogalmazás sajnos jódarabig tartotta magát, éppen Káténk nyitányában. Különös archaizálásnak látszik, hogy a szó végi k-hangot Türsch Dávid nyomdász a legtöbb esetben c-betűvel jelzi. Ebben azonban Lőcsén már nem s Kolozsvárt is csak kevéssé talál követőkre. Annál derekabb vállalkozása volt ugyanennek a nyomdásznak már egy évvel korábban Drégelypalánki János lelkipásztor kátémagyarázatainak (RMK I ) kiadása. A LŐCSEI KIADÁSOK: a) és Breuer Lőrinc először 1627-ben, a fentebb ismertetett lőcsei énekeskönyvben adta ki a nagykáté Szenczi Molnár Albert által revideált szövegét, 1651-ben pedig a 77 kérdésből álló kiskátét. Az ő halála után fia, Sámuel folytatta valóban dicséretesen ezt a szép mesterséget, rendkívüli szolgálatokat téve egy emberöltőn át nemcsak általában hazai könyvkiadásunknak, hanem közelebbről Káténk ügyének. Az ellenreformáció erre a sajátos kiváltságokkal bíró városra csak valamivel később nehezedett rá, mint Patakra és Kassára. S az a néhány év éppen elég volt ahhoz, hogy a nyomdától és iskoláiktól ezen a tájon elesett református hitfelek részére a bizonyára erősen lutheránus meggyőződésű szepességi vállalkozó két ízben is kinyomtassa ezt a kisbibliát. Az 1669-i kiadás (RMK I ) a címlapon azt mondja magáról, hogy az ötödik, vagy utolsó Editio szerint megöregbíttetett, az előszóban pedig azt állítja, hogy hatod úttal

44 adattatik ki nyomtatás által ilyen formában. (Valójában legalább nyolcadik úttal!) Kétségkívül az előző évi kassai kiadást vette mintául. Tipográfiailag szorosan azt követi: minden lapon, az őrszóig menően, azzal egyezik a szövegmennyiség. A kurzív betűtípus használatában, illetve mellőzésében is ahhoz igazodik (pl. a bibliai idézeteknél). Könyvdíszeit is ahhoz hasonlóan állítja össze. Ahol tipográfiai eltérés van az utolsó pataki és a kassai kiadás között, ott szemmel láthatóan ez utóbbival tart. Mégsem követi szolgai módon annak szövegét, hanem egy-egy kicsit igazít rajta, a maga ízlése és nyelvérzéke szerint. Általában jóval modernebb a helyesírása, mint egy évvel idősebb mintájáé. (Teremptésről Teremtésről; Prédicator Prédikátor; a k-hangot a szó végén is mindig k-betűvel jelzi stb. Hangtani sajátosságok: tüllem tőlem; megismérné megismerné; annyéra annyira; részérül részéről stb.) Az 1674-i kiadás (RMK I. 1165) címlapja most is azt mondja Az ötödik, vagy utolsó Editio szerint megjobbítva és öregbítve jelenik meg; az előszó szintén az előző pontatlanságot ismétli meg: hatod úttal adattatik ki. (Valójában legalább tizedik úttal, mert közben: 1671-ben Kolozsvárt is megjelent!) Az első adat helyénvaló: a megjobbítás és öregbítés tényleg az ötödik vagy utolsó editio, vagyis az 1667-i kiadás szerint történt. Mert attól fogva (mint már említettük) egészen a század végéig nincs lényeges változtatás sem a szöveg javítása, sem annak bővítése terén. Ebből a szempontból érthető és indokolt, ha a lőcsei kiadások a továbbiak is! ragaszkodnak ehhez a formulához. Ellenben tipográfiai sajátosságaiban csaknem mindegyik lőcsei kiadás a megelőző lőcsei kiadáshoz igazodik. Így könnyűszerrel megállapítható: ez az 1674-i kiadás az 1669-it követi, mert amiben ez elődeitől eltér, az 1674-i abban is mindenütt vele tart. 101 A finomabb és összehasonlíthatatlanul jobban olvasható betűtípus mellett szembeszökő a sajtóhibák nagy száma, ami Breuerék nyomdájában szokatlan jelenség. Alighanem a viharos külső körülmények okozták ezt a sietségből eredő pontatlanságot. A lőcsei evangélikus gyülekezettől ebben az évben vették el főtemplomát és összes egyházi épületeit. Ügy látszik, Breuer Sámuel nem csak üzletből, hanem inkább kénytelenségből, s bizonyosan protestáns könyvkiadása védelmére és fedezésére: ettől az évtől kezdve (amelyet Kalendárioma Ez igen szerencsétlen, Urunk születése után való esztendőnek nevez!) immár időnként jezsuita szerzők műveit is kiadja, melyeknek sorát Pázmány Imádságos könyv -ének 5. kiadásával (RMK I ) kezdi. b) Évszám nélküli kiadások a magyar protestantizmus gyásztizedében Több szokatlan körülmény arra utal, hogy ezek az évszám nélküli kiadások a magyarországi protestantizmus egyik legfájdalmasabb és legdicsőségesebb időszakának, az ún. gyásztizednek lehetnek tanúi, amikor Breuer Sámuel az üldözések végsőkig fokozódása miatt jobbnak látta, ha a vonatkozó hatósági rendeleteket megszegve még a kiadás évszámát is elhagyja a címlapról. Így kevésbé tudják rábizonyítani, hogy még most sem hagyott fel ennek az eretnek könyvnek új meg új kinyomtatásával. Igaz, Lőcsén egész sor kiadvány jelent meg e században évszám nélkül. Azonban a Heidelbergi Káté-kiadásoknál teljesen szokatlan az évszám elhagyása. Ugyanígy szokatlan az is, hogy a címiratból kihagyta: hányadik Editio szerint adja most ki. Így meg is csonkult a címlap szövege: a mondatkezdő Mellyet névmásnak nincs mire vonatkoznia! Mégis becses ez a suta mondat is. Mert az elöljáró beszéd vége felé, amelyre ez az utalás céloz, újabb meglepetés vár ránk: Nem is egy, hanem több ilyen kiadással van dolgunk, amelyek idáig Szabó Károly címfelvétele szerint egyugyanazon szám (RMK ) mögött rejtőzködtek. Ugyanis két példányban (a Budapesti Egyetemi Könyvtár és a Debreceni Református Kollégium példányaiban) azt olvassuk: hatod úttal adattatik ki... az ötödik Editio szerint megjobbíttatott ; a másik kettőben (az

45 Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia példányaiban) pedig ezt találjuk: hatodik úttal adattatik ki... a nyolcadik Editio szerint megjobbíttatott! Ezek a megjelölések sem nem pontosak, sem nem logikusak. Arra mégis jók, hogy világossá tegyék: az 1674-i kiadásnál későbbi kiadások ezek, melyekből idáig ezt a kettőt ismerjük. Azonban minden pontatlanság mellett feltehető, hogy volt ilyen hatod úttal való kiadás a közbeeső hatodik és hetedik editio szerint is. (Vagy talán ilyen Lőcsén azért nem volt, mert Breuer számbavett két, időközben Kolozsvárt megjelent kiadást?) Ezek a kérdések egyelőre nem dönthetők el. De az bizonyos, hogy legalább két ilyen évszám nélküli lőcsei kiadást kell felvennünk, amelyek nemcsak az említett önmegjelölésben térnek el egymástól, hanem igen sok tipográfiai sajátosságban is. Rögtön a címlap is mutat szedésbeli különbséget. A könyvdíszek egy kivételével szintén különböznek egymástól, bár sok rokonságot is mutatnak. S jóllehet a lapszám azonos, és a lapokon szinte mindenütt mennyiségileg, sőt az őrszókig menően ugyanaz a szöveg nyert elhelyezést: pontosabb megfigyeléssel számos eltolódást, kisebb-nagyobb szedés- és nyomásbeli eltérést észlelhetünk, úgyhogy az egész műnek ez a két-két példánya megtévesztően azonos szöveg mellett más szedés, más kiadás. Szabó Károly sorszámozását (RMK I ) meghagyva az első helyen említett két példány részére, a második helyen említett két példány RMK I. 1589/a jelzetet kaphat. Jellemző különbség figyelhető meg e két kiadás papirosának vízjegyei között is: amazé koronás címerpajzs, melynek két oldalán egy-egy szárnyas állat ágaskodik; emezé hármas halmon kettős kereszt. Van azonban egy azonos könyvdísz, amely mindkét kiadás N4 jelzésű levele hátulsó lapján található s amely méginkább megerősít minket abban, hogy a gyásztized legsanyarúbb éveiben, a gályarabság időszakában vagyunk: IN PORTU REFUGIUM (= A kikötőben a menedék) felirattal az égből lenyúló horgony, egyik oldalán felhőkkel, a másikon a sugárzóan előtörő Nappal. (Hasonmását ld. a függelékben.) Aligha tévedünk, amikor ezt a mindennél beszédesebb szimbólumot éppen ebben a konkrét összefüggésben értelmezzük. Nyiltan a reménység erős horgonyáról van szó (Zsid. 6: szerint) s az üldözés viharai után elkövetkező derűsebb jövendőről. (Vagy ahogy a kor latin műveltségű emberei szokták mondani: Post nubila Phoebus. ) Ez a szorongatott lutheránus nyomdász, aki óvatosságból még az évszámot is elhagyja a címlapról, így vigasztalja, így biztatja protestáns hitfeleit, amikor ki tudja: hányszor? kinyomtatja részükre és rejtett csatornákon eljuttatja hozzájuk kedvelt Kátéjukat, ezt a drága, bibliapótló lelki táplálékot. Bármennyi e korbeli lőcsei kiadványt néztünk végig (több mint nyolcvanat): ezt a könyvdíszt sehol másutt nem tudtuk felfedezni, csak itt, ezekben az évszám nélküli kátékiadásokban. Ez a könyvdísz, bárhonnan vette s bárhogyan kivitelezte, hozzátartozik Breuer Sámuel bravúrjához, amelyről nem lehet megilletődés nélkül emlékezni. c) További, valószínűleg lőcsei vagy bártfai kiadások a századforduló után (h. n és 1707.) A magunk részéről valószínűnek tartjuk, hogy az 1701-i, Szabó Károly által RMK I szám alatt hely nélkül felvett kiadás, melynek egyetlen ismert példánya jelenleg lappang, szintén Lőcsén jelent meg. Ebbe az irányba mutatnak egyrészt a Szabó által felvett címirat hangtani sajátosságai, másrészt az a körülmény, hogy ugyanebben az évben Debrecenben a hely megnevezésével jelent meg a Káté, Kolozsvár pedig egy év múlva adta ki újra. Végül Lőcse mellett szól még az is, hogy az 1707-i kiadás, amelyet Szabó még nem ismert (RMK I. 1737/a), szintén hely megjelölése nélkül került ki a sajtó alól, holott a könyvdíszeiről, betűtípusáról és egész kiállításáról ítélve, lőcsei nyomtatványnak lehet minősítenünk. (Egyetlen ismert példánya a MTAK Ráth-gyűjteményében.) De az is

46 lehetséges, hogy bártfai kiadvány, mert egyik jellegzetes könyvdísze azonos a közelkorú bártfai nyomtatványon alkalmazott könyvdísszel. 102 Úgy látszik, a kor bizonytalanságai és sorsforgandóságai között most jobbnak mutatkozott nem az évszámnak, hanem a hely és a kiadó nevének elhallgatása. A KOLOZSVÁRI KIADÁSOK (1671, és 1702) Mint ahogyan általában egyházunk, úgy közelebbről Káténk története szempontjából gondviselésszerűnek kell tekintenünk, hogy mikor Magyarország egyéb részein teljes erővel megindult a protestantizmus önkényes és kíméletlen üldözése, a viszonylagos önállóságában és függetlenségében gyors hanyatlásnak indult erdélyi fejedelemség egyelőre még mindig menedéket nyújthatott a száműzötteknek: a pataki iskolának, a tanárok, diákok és prédikátorok hosszú sorának, akik mint a Krisztus szenvedésének társai itt húzhatták meg magukat és folytathatták munkájukat, amíg Thököly felkelése és Rákóczi szabadságharca ha rövid időre is új fellélegzéshez juttatta őket. Ebben az összefüggésben kell látnunk Káténk többrendbeli kolozsvári kiadásait, amelyek közül azonban tudtunkkal csak az 1671-iből és az 1675-iből maradt fenn egy-egy példány, az 1702-iből pedig kettő. (Az elsőhöz mint Kolozsvárt őrzött unikumhoz nem juthattunk hozzá; de bizonyosra vesszük, hogy ugyanazokat a sajátosságokat mutatja, mint az 1675-i, amelyiknek a Debreceni Református Kollégium Könyvtárában őrzött egyetlen példányát tüzetesen tanulmányozhattuk.) Már az 1671-i kolozsvári kiadás (RMK I ) is hetedik ilyen formán való nyomtatásnak nevezi magát, vagyis az 1669-i lőcsei kiadás mögé sorakozik fel (amelyik, mint láttuk, valójában legalább nyolcadiknak számítandó), tehát ez az első kolozsvári kiadás voltaképpen legalább kilencediknek tekintendő ebben a sorozatban. Az 1675-i kiadás (RMK I. 1175a) pedig, jóllehet az előszóban szintén azt mondja: immár Isten kegyelméből a mi nyelvünkön is heted úttal adatik ki nyomtatás által ilyen kis formában, igazában legalább tizenegyediknek veendő, mert közben Lőcsén 1674-ben szintén megjelent. Címlapján ez az évi kiadás mindenesetre óvatosabb: már felhagy a sorszámozással s csupán azt hangsúlyozza, hogy mindenekben egyez az elébbi öregebb formában kibocsátott Catechesissel ; ez ugyanis 12-edrét alakban jelent meg, míg a korábbiak 8-adrétben. A korábbi kiadásokkal való megegyezés, az 1667-i pataki kiadástól kezdve a kassain és a két lőcsei kiadáson át kétségtelenül nyomon követhető. Egyebet, mint csekély nyomdatechnikai, hangtani, tájnyelvi és helyesírási eltéréseket, a leggondosabb összehasonlítással sem sikerült felfedeznünk, sem a Káté szövegében, sem a magyarázatokban, sem a függelékekben. Tipográfiailag Veresegyházi Szentyel Mihály szerencsésebb szedési formát alkalmaz: a széljegyzetek, amelyek sok korábbi kiadásnál egybefolynak a Káté főszövegével, itt jobban elválnak attól. A kurzív betűk használata tekintetében ez a kiadás a bibliai idézeteknél visszatér a korábbi gyakorlathoz s ezzel jó példát ad az utána következőknek. 103 Hangtanilag és tájnyelvi szempontból vannak sajátos egyezések, de jellegzetes eltérések is a pataki meg a kolozsvári kiadás között, anélkül, hogy e tekintetben szigorú következetességről beszélhetnénk. 104 Nagyon valószínű, hogy ezt a kiadást a század végéig még több hasonló is követte Kolozsvárt, de adataink e tekintetben meglehetősen bizonytalanok. 105 A kolozsvári kiadások megbízhatóan teljes, vagy legalábbis teljesebb összeállítását az ottani helybeli kutatóktól kell várnunk. Az 1702-i kiadás (RMK I ) mind a címéből, mind az előszavából kihagyja már a sorszámozást és csak egynéhány úttal való korábbi kinyomtatásról beszél, s önmagáról azt mondja: nemcsak mindenekben az elébbieknek rendek és teljességek szerint vagyon, hanem a sokféle vétkektől nagy szorgalmatossággal meg is tisztíttatott: kiváltképpen a szentírásbéli

47 bizonyságoknak felcirkálásával (= ellenőrzésével), és azoknak a feleletekben megjegyeztetett dolgokhoz való szabásával. Szép formájú, ízléses, jól olvasható betűkkel nyomtatott kiadás ez, szintén 12-edrét nagyságban. Meglátszik rajta Misztótfalusi Kis Miklós könyvnyomtató kultúrája, akinek tragikus halála után Telegdi Pap Sámuel törekszik fenntartani a színvonalat. Így valóban sok korábbi, bántó sajtóhiba kiküszöbölődik (bár a Kolossé-levél még mindig hiányzik a bibliai könyvek lajstromából). Jóllehet egyéb pontokon a pataki kiadások óta bevett puritán szellemű változatok megmaradnak, a 101. feleletben az esküvés bibliai példái között, Ján. 16:23-ra hivatkozással, visszatér a korábbi szövegrész is: Sőt a Krisztus ő maga is sat. Más vonatkozásban is észlelhető némi visszanyúlás a régebbi szövegformákhoz, de a helyesírás általában fejlettebb állapotot mutat. Azonban hiába hangoztatja e kiadás címe, hogy mindenekben az elébbieknek... teljességek szerint vagyon : egy ponton, a híresnevezetes 80. kérdésben már az elkövetkezendő szövegváltozások irányába mutat, amennyiben a misére vonatkozóan mind a felelet szövegében, mind annak magyarázatában az átkozott bálványimádás helyett a valamivel szelídebb bálványozás kifejezést használja. Úgy látszik, a Habsburg-uralomnak Erdélyre való kiterjeszkedése óta a cenzúra-rendeletek már ott is jobban kezdik éreztetni hatásukat. Vagy ott a lelkek jobban megérlelődtek az enyhébb hangvételre? Vagy talán a pfalzi szöveg más változatú kiadására nyúltak vissza? E kérdések már inkább csak a további történeti fejlődés keretében tisztázhatók. A DEBRECENI KIADÁSOK (1689, és 1703) Debrecen jelentősége kátékiadásaink szempontjából a Thököly és Rákóczi szabadságküzdelmeivel szinte egyidőben növekszik meg, hogy azután a XVIII. századon át, főleg a Káté integritásáért folytatott erőfeszítések formájában állandósuljon. Az 1689-i kiadás (RMK I ) egyetlen eddig ismert példánya jelenleg lappang. Minthogy azonban Szabó Károlynál közölt címleírása a helynévig terjedően betű szerint egyezik az 1675-i kolozsvári kiadáséval (RMK I. 1175a), bizonyosra vehető, hogy szövegében is ezzel egyezik. 106 Az 1701-i kiadás (RMK I. 1622a) egyetlen ismert példánya, melyet az OSzK őriz, érdekes módon és többszörösen magán viseli a XVIII. századi ellenreformáció bélyegét. 107 Ami e kiadás szövegét illeti, sok vonatkozásban szintén az 1675-i kolozsvári kiadással mutat szoros kapcsolatot, de jelentkezik benne néhány új mozzanat is. Az 1. kérdés fölé odaírja: Célja a Catechesisnek. Szereti jobban feltüntetni a Káté belső tagolását is: a lapok tetején az ún. élőfej nemcsak a Káté három főrésze szerint változik, mint a többi kiadásoknál, hanem azokon belül a kisebb egységek szerint is (pl. A hitről; Az Isten törvényéről; A könyörgésről). 108 Itt még változatlanul kapjuk a 80. felelet kemény szövegét. A 101. felelet végén az esküvés bibliai példái között Krisztus nincs említve. A kurzív szedésben is a korábbi jó példákat követi. Itt-ott bizonyos modernebb szövegmódosítások észlelhetők (pl. a 92. felelet elején s a Hiszekegynek az egyházról szóló szakaszában); ezek nem nagy jelentőségűek, de a fejlődés, a haladás irányába mutatnak. Úgy látszik, ez a kiadás már idejét múltnak találta a függeléknek azt a szövegrészét, amelyik legelőször az 1652-i váradi kiadás lapjain s azóta valamennyi kiadásában megjelent, azért ezt egyszerűen elhagyta. 109 Viszont a négy katekizmusi könyörgés után a régi teljességében betoldja az óta elhagyott Egynéhány ékes mondások és intések stb. című bibliai intelmeket. Abban is Szenczi Molnár Albert régi hagyományához nyúl vissza, hogy rámutat a zsoltárkönyvvel való összefüggésre: ezokáért bocsáttatott mostan is, ilyen szép és ékes formában ki (ti. 12- edrétűben), hogy a Soltárok mellé köthessék, mivel szükséges is a kettőnek együtt lenni, hogy a kisdedek kedvesebben viselhessék. (Ezt az utalást az 1707-i hely nélküli, de valószínűleg lőcsei vagy bártfai kiadás is szó szerint átveszi.) Így újul ki külsőképpen is a régi kapcsolat a

48 Káté és az énekeskönyv között. Az 1703-i debreceni kiadásról (RMK I. 1666a) könyvészetünk csak az elkobzását elrendelő január 17-i helytartótanácsi leiratból szerzett tudomást, amint azt Bod Péter feljegyezte egyháztörténeti nagy művében. 110 Ez a kiadás is Vincze Györgynél jelent meg, éppúgy, mint a két évvel korábbi. Egy példányban sem ismeretes. Lehet, hogy vészes idők tanújaként talán még sok ismeretlen és elfelejtett társával együtt! egyszer ez is előbukkan valahol a lappangás homályából. EGY ÉRDEKES RÓMAI KATHOLIKUS KÁTÉKÍSÉRLET (Nagyszombat, 1686) A Heidelbergi Káté hazai történetéhez hozzátartozik az a latin nyelvű római katholikus kiskáté, amelyik a Heidelbergi Káté mintájára és leküzdésére minden ízében biblikus akart lenni, hogy versenyképes lehessen vele szemben. Már a címében ezt állítja magáról: Catechesis verae et evangelicae fidei propriis Divinae Scripturae verbis concinnata (RMK II ) vagyis: Az igaz és evangéliumi hitnek a Szentírás tulajdon szavaiból összefűzött kátéja. 111 Szerzője: Hunger János Henrik, presbiternek, a theologia licenciátusának és doktorának, váradi lektornak és kanonoknak vallja magát, aki úgymond azelőtt misszionárius volt Magyarországon. Művét Széchenyi György esztergomi érseknek és az ottani káptalannak ajánlja. Előszavában elmondja, hogy ő nem akarja Canisius méltán bevett kátéját sem sorrendjében reformálni, sem tartalmában megváltoztatni, sem haszontalan kérdésekkel bővíteni. De több mint 18 esztendeig forgolódván az eretnekek között, megfigyelte, hogy szinte mindnyájan azért fitymálják le azt a népszerű kiskátét, mert az mindjárt az elején az eretnekek első alapelvével ellentétben azt hangoztatja: vannak dolgok, amiket hinni kell, akár meg vannak írva, akár nem; s ebből azt a helytelen következtetést vonják le, hogy a katholikus, vagyis az igaz és egyedül evangéliumi tanítás csak csekély mértékben alapszik az Isten igéjén. E rágalom megcáfolása végett csupa bibliai mondások folyamatos egybeszövésével akarja kimutatni, hogy az igaz krisztusi tan sokkal inkább egybevág a Szentírással, mint az újítók koholmányai. Ezért törekedtem a félrevezetők hasznos zavarbaejtése; a félrevezetettek üdvös megtérítése s az igazán hívők teljes vigasztalása végett... Krisztus tanítását... úgyszólván a szentigék folyamatos egybeszerkesztésével kifejezni, kifejteni, megerősíteni. Valóban, mint ahogyan a Heidelbergi Káté szinte minden mondatszakaszhoz bibliai bizonyságokat sorakoztat fel, úgy ez az ellenkáté, amannak biblicizmusát is túlszárnyalva, csupa bibliai idézetek formájában akar felelni minden kérdésre. Az 1. kérdés így hangzik: Kit nevezhetünk keresztyénnek? Aki víztől és Szentlélektől újjászületve (I. Ján. 3:5) Jézus Krisztusra hallgat (Mt. 17:5) az Ő testében, amely az Egyház (Kol. 1:24), és Őróla az emberek előtt vallást tévén (Mt. 10:32), különböző és idegen tudományok által nem hagyja magát félrevezetni (Zsid. 13:9). Ha pedig az Egyházra nem hallgat, legyen előtted olyan mint a pogány es a vámszedő (Mt. 18:17). Arra a kérdésre, hogy miről ismerhetők meg a keresztyének, Gal. 6:14. és Lk. 9:23. egymás mellé tételével felel. Az evangéliumi tanítás öt főrészét I. Kor. 13:13-ra és 4:1-re, valamint Mt. 5:20-ra hivatkozva így sorolja fel: Hit, remény, szeretet; az Isten titkai vagy sákramentomai körül való sáfárkodás és a keresztyén igazságosság (Iustitia Christiana). Nyilvánvaló, hogy ez a formális és materiális biblicizmus messzemenően erőszakolt, mert hiszen a kontexusból kiragadott szövegrészeket rak össze szemfényvesztő egészekké. De leleményessége még így is cserbenhagyja, amikor olyan tanok igazolására kerülne a sor, amelyeknek végképpen nincs bibliai alapjuk: ilyenkor kénytelen néhány patrisztikai vagy skolasztikus idézettel beérni. Bármennyire magán viseli is ez a kiskáté az ellenreformáció mesterkedéseinek bélyegét s bármennyi álbiblicizmus jelentkezik is benne: érdekesen illusztrálja azt, hogy a

49 Heidelbergi Káté az íráselvhez ragaszkodó hazai protestantizmus leggyötrelmesebb próbáltatásai között arra késztette az ellentábor misszionáriusát, hogy ő is mindenestől biblikusán próbálja előadni egyháza tanítását. Az áthidalhatatlannak látszó szakadék felett egy új szivárvány íve rajzolódik ki: nincs más út a keresztyén egység felé, mint a Szentírásban hangzó Ige új, közös meghallása, az ez iránt való együttes engedelmesség. A KÁTÉMAGYARÁZATOK TANULSÁGAIBÓL A minket foglalkoztató másfél évszázad kátémagyarázatainak theologiatörténeti áttekintésével egy másik dolgozat foglalkozik. Mi csak néhány olyan mozzanatra mutatunk rá, amelyek egyrészt a magyar Heidelbergi Káté fordítás- és kiadástörténete szempontjából, másrészt társadalom- és művelődéstörténeti szempontból nevezetesek. 112 Szövegtörténeti vonatkozások. Az itt szóbajövő összes kátémagyarázóink közül nyomtatásban csak Keresszegi H. István adja a Heidelbergi Káté teljes fordítását, amely azonban nem az ő műve, hanem amint láttuk korábbi fordítások kombinációja. Margitai Péter a Káté feleleteinek csupán mintegy a harmadát szövi bele három kötet prédikációba ( ), amikor is legtöbbnyire definíciókként értékesíti azokat a saját, kissé bőbeszédű, de jóízű fordításában. Pósaházi János sem közöl többet 30 kérdésnél és feleletnél; ezeket azonban csak meglehetős fáradsággal lehet összekeresgélni hatalmas dogmatikus polemikus művében (1669). Az ő kátészövege természetesen legtöbbször a sárospatakival cseng össze, anélkül, hogy szabadságát és önállóságát feladná. Olykor egészen sikerült új fordítást rögtönöz. A többi magyarázók Keresztúri Pál ( ), Komáromi Csipkés György (1666), Drégelypalánki János (1667, ill. 1682) és Szathmárnémethi Mihály (1677) egyáltalán nem adnak sem magyar, sem latin fordítást: magyarázzák a Heidelbergi Kátét, többé-kevésbé közvetlenül, egészében vagy csak részben, de szinte sehol sem idézik. Kiadástörténetileg tehát csak Keresszegi műve (1640) jöhet számba. A forrásösszefüggések még nincsenek mindegyik kátémagyarázónknál kellően és egyenlőképpen felderítve. 113 Az Ursinus Pareus-féle Corpus doctrinae használata a legtöbbjüknél nyilvánvaló, sőt alapvető: sokszor valósággal lefordítják azt, sokszor csak a pontjait veszik át, szabadabb válogatással; s rendszerint más forrásokból merített anyaggal, sok egyéni leleménnyel, meg saját mondanivalóikkal is elegyítik. Aztán a protestáns orthodoxia egyéb alkotásainak színes sorozata adja a hátteret, köztük a németeken kívül a kátémagyarázat hollandiai nagymesterei. A puritánus theologusok közül Amesius hatása a legkiemelkedőbb és legátfogóbb. Művelődéstörténeti tény, hogy az európai egyházi tudományosság legjavával, ahogyan az a Heidelbergi Káté körül kikristályosodott, valamint az egymást váltó koráramlatokkal is szüntelenül megvan a pozitív és kritikai kapcsolat. Általában megállapítható, hogy bár olykor fölöslegesnek és meddőnek látszó akadémikus anyag is átkerül, íróink nem szoktak belefúlni forrásaikba, nem követik azokat szolgai módon, hanem a hazai szükségletek kielégítésére és józan gyakorlatiasságra törekednek, s eközben eredetiségüknek is számos jelét adják. Ezért bukkanunk náluk újra meg újra olyan részletekre, amelyek társadalomtörténeti szempontból is fölöttébb érdekesek. Így például Margitainál: Ha téged valamely bálványozó fejedelem megeskütne, hogy pápistává leszesz: Nem vagy köteles annak megtartására, mert az Isten parancsolatja ellen való dologra esküttél, és elébb adtál hütöt Istennek az keresztségben, az melynek megtartására köteles vagy. Nem ok nélkül hasonlította egy jámbor tanító az prédikálást az nyúl nyúzáshoz. Mert miképpen hogy a derekárul és lábairul könnyebb az bőrt levonni, hogynem az fejéről: így könnyebb az szegény együgyü község előtt prédikálni, hogynem a fejedelmek előtt. 114 Keresztúri Pál I. Rákóczi György fejedelem fiainak ír

50 konfirmációi kátét mint maga mondja: majd szintén (azaz nagyjából) az Heidelbergai Catechismusnak rendi szerént s ennek révén éppen a nádor udvari papjával, egy jezsuitával keveredik a leggorombább hitvitába. Pósaházi viszont éppen spanyol jezsuiták műveiből vett hosszú idézetekkel szemlélteti, milyen szörnyű vérengzések közt folyt a dél-amerikai népek leigázása és a köztük végzett hittérítés. 115 Drégelypalánkinál már a puritánus szellem szólal meg, szépen és erőteljesen, az urakkal s a hatósági személyekkel szemben. Külön megrója a földesurakat, akik vasárnap is dolgoztatják jobbágyaikat, holott ehhez nincs joguk. A hatósági embereket a tisztük teljesítésére indító motívumok: 1. ama szép nevezetek, amelyekkel a Szentírás ékesíti őket; 2. a büntetés, amely fenyegeti őket, ha nem teljesítik híven tisztüket. Pásztornak mondatol te (hatósági ember); a pásztor penig nem nyúzza meg a juhot, hanem csak megnyíri; ti penig, földes urak, ugyan megnyúzzátok az alattatok lívő szegénységet. Földi Isten vagy; hiszem nem kegyetlen a mennyei Isten, te penig rosszul viseled ez aránt az Isten képét ez földön. A büntetés, mint jára az Pharaho a kegyetlenségéért, mint jára Roboám; elszakasztá Isten tőle az országot, bizony tőletek is elvészi a jószágot. 116 Szathmárnémethi mindenkinél jobban hangsúlyozza a kátétanítás fontosságát; mert a mi népünk jobb előhaladást tesz a káté tanítás révén (catechizando), mint a prédikálás útján (concionando) a mennyei tudomány megismerésében. Innen van, hogy bár népünk nagyobbik része többezer prédikációt hallott idáig, mégis óh fájdalom! tanulatlan maradt, holott a kátétanítás által lassanként ki kellett volna művelődnie... Ugyanis a katechizálás olyan, mint a kulcs..., amellyel a Szentírás és az egész theologia békéjét feltárhatjuk. Szerinte a kívülállók is jobban megnyerhetők az Úrnak katechizálással, mint disputálással. Ő, aki annyi erőszakot szenvedett az ellenreformáció részéről, megtanulta az evangéliumi szabadságot és másokkal szemben is csak azt kívánta érvényesíteni: Az bálványimádókat nem lehet hatósági erőszakkal kényszeríteni az igaz vallásra! 1. Mert Krisztus nem fegyverrel vagy büntetésekkel, hanem az Evangéliom hirdetésével akarta magához hívogatni a népeket. 2. Mert a bálványimádóknak tulajdonságuk az, hogy erőszakkal és a legválogatottabb büntetésekkel kényszerítik az embereket a bálványok imádására. 117 E mű terjedelmes ajánlását Zoványi Jenő méltán nevezte történelmi becsű -nek: tele van az üldöztetés hullámain hányódó eklézsia megkapó képeivel és tanulságaival. Átfogó tanulsága e korból való kátémagyarázatainknak, hogy a Heidelbergi Káté, funkciójánál és tartalmánál fogva, egyesítőleg tudott hatni az egyébként egymással sokszor éles ellentétbe kerülő orthodoxia és puritánizmus között. Mint ahogyan akarva-akaratlanul a szatmárnémeti nemzeti zsinaton is már ez a szintézis jött létre. A Káté elismerésében és magyarázásában a lényegre nézve megvolt az egyetértés. A 77 KÉRDÉSBŐL ÁLLÓ KISKÁTÉ TIZENEGY KIADÁSÁRÓL ( ) A Heidelbergi Káté iskolai elterjedésére és más népek közötti továbbplántálására a XVII. század közepe táján az a 77 kérdésből és feleletből álló kiskáté bizonyult a legalkalmasabb eszköznek, amelyik legelőször és legtöbbször a 11 kiadásból 9 ízben Gyulafehérvárt jelent meg nyomtatásban. Lehet, hogy ennél többször is kiadták még, de példány és emlékezet csak ennyiről van. A Bethlen-kollégium a nagy alapító halála után is tovább virágzik, kivált I. Rákóczi Györgynek és utódainak fejedelmi pártfogása révén, akik Bethlen kezdeményezését folytatva, hazai professzorok mellett számos külföldi kiválóságot ide tudtak vonzani a hazai tanügy fellendítésére. Ez utóbbiak sorából került ki a szóban forgó kiskáté szerkesztője, Alsted János Henrik személyében, aki mielőtt Erdélybe települt, éppen a református Heidelberg szellemi örökébe lépő Herbornban tanult és tanárkod ott. 118 Hétkötetes enciklopédiája mellett, amely Apáczai eszményére és művére is ihlető hatással volt, s nagyobb szabású theologiai művek alkotásán és tankönyvek írásán kívül ilyen, látszólag

51 kisigényű s hatásában mégis nagyjelentőségű feladatra is vállalkozott, hogy két korábbi heidelbergi kiskátéból egy harmadikat állítson össze. a) Alstedius latin kiskátéja (Gyulafehérvár, 1634) Alsted szerkesztői ténykedése e körül a kis mű körül, melynek címe: Catechismus Religionis Christianae compendiose propositus, nyilván azért merülhetett csaknem teljes feledésbe, mert arról kátéjának csak legelső, 1634-i latin kiadása (RMK II. 487.) utószavában találunk feljegyzést; ez a kiadás pedig tudtunkra csak egyetlen példányban maradt fenn, amelyet úgy látszik emberemlékezet óta senki sem tett tanulmány tárgyává. Pedig itt Alsted maga ad számot e mű keletkezéséről, tartalmáról és módszeréről a Catechumenus - hoz intézett utószó formájában, mondván: A nagyobbik Heidelbergi Kátét, amely 129 kérdést foglal magában, 1585-ben közhatározatból rövid foglalatba vonták össze, amely 61 kérdésből áll, hogy a kezdőknek és az egyszerűbb embereknek ily módon legyenek segítségökre. Végül a tudatlanok kedvéért 27 kérdést vontak ki belőle. Én gondosan összehasonlítottam egymással e különböző példányokat, és a lehető legrövidebbre fogott szentírásbeli bizonyságokat csatolva hozzá, számszerint 77 kérdésből álló kivonatot készítettem. 119 Alsted szerint a káté felosztása a következő: A káté céljáról és részeiről (1 2. kérdés); I. rész az ember nyomorúságáról (3 7. k.); II. az ember szabadulásáról (8 51. k.); ennek részletei: az Atya Istenről ( l.), a Fiú Istenről ( k.), a Szentlélekről ( k.), a sákrámentomokról általában ( k.), a keresztségről ( k.), az úrvacsoráról ( k.); III. a megszabadított ember Isten iránti háládatosságáról ( k.), Isten törvényéről ( k.), a könyörgésről ( k.). E vázlatból is látható, hogy itt valóban a Heidelbergi Káté tömör, leegyszerűsített kivonatát kapjuk. Ehhez járul még néhány bibliai áldásminta s egy-egy rövid reggeli és esti, prédikáció előtti és utáni, étkezés meg tanulás előtti és utáni imádság s az iskolások könyörgése és hálaadása. Sajátságos, a református orthodoxia irányában való eltolódást jelent, amikor Alsted azt mondja: a káté kifejti a keresztyén ember végcélját (1. k.) s az ehhez vezető három eszközt (2. k.). Az első eszköz: a nyomorúság megismerése; a második: az abból való szabadulás; a harmadik eszköz: a háládatosság, amely két részből áll: a szent életből és a könyörgésből. Ez már a későbbi nemzedék fogalmazása, amely a hitismeretnek és a hitéletnek a reformációban kiújult egységét úgy próbálja logikailag elemezni, hogy annak mozzanatait a végcélhoz vezető eszközöknek nevezi. Az a jó, hogy maga a szöveg minden leegyszerűsítésre törekvés és némi racionális ellaposodás mellett is nagyjából az eredeti fogalmazás közelében maradt. b) A hét latin-magyar kiadás ( ) Az első latin kiadás után gyors egymásutánban jelent meg 20 év alatt legalább kétszer, a kétnyelvű kiskáté: bal oldali lapjain latin, jobb oldali lapjain magyar szöveggel. A mintát erre is Gyulafehérvár adta, ahol öt kiadást ért (1636, 1639, 1643, 1647, 1655) s közben egyegy alkalommal Váradon és Lőcsén is kiadták (1651). 120 A kétnyelvűség arra mutat, hogy elsősorban középiskolai célokra szánták: egyúttal a latin nyelvtanulásnak is eszközéül szolgált, kivált az alsóbb osztályokban; az egymással szembeállított kétnyelvű s általában rendkívül egyszerű szövegből a kezdők is sokat tanulhattak s a rengeteg gyakorlás folytán latinul is valósággal a vérükbe ment át. Valószínű, hogy külföldjáró diákjaink elismert magasszínvonalú latin nyelvtudása nem utolsó sorban a latinnnyelvű kiskáté s felsőbb fokon

52 a nagykáté hallatlanul intenzív elsajátításán alapult. Arról nincs tudomásunk, hogy ez a kiskáté csak magyar nyelven is megjelent volna. Úgy látszik, az anyanyelvi alsófokú iskolákban nem ezt, hanem más, magyar nyelven termett, vagy fordított kiskátékat használtak (Huszár Gálét, Batiziét, Szenczi Molnárét, Sideriusét stb.). E kiskáténak azokból a szövegrészeiből, amelyek a teljes Kátéval egyeznek, megállapítható, hogy bár korábbi kátéfordításainkkal többé-kevésbé lépten-nyomon összecseng, mégis sok ponton új fordítás, vagy legalábbis újraszövegezés van előttünk, amire a vele szembenálló latin szöveg is késztethette az ismeretlen fordítót. Sok latinizmusa mellett néhány ízes fordulat ( adósságinkat öregbítvén öregbítjük; kimondhatatlan szorongattatásival; a mennyország a megtérőknek megnyittatik, a penitencia tartatlanok előtt pedig bézároltatik stb.) külön is érdekessé teheti a további nyomozódást a fordító személye és munkájának sajátosságai iránt. A névtelen fordítót bizonyára Alsted gyulafehérvári magyar tanártársai között kell keresni. Íme, egy pár példa az egyszerűség, régiesség és gördülékenység együttesére: 1. Micsoda tenéked egyetlen egy vigasztalásod életedben és halálodban? Ez, hogy mind testestől lelkestől, akár éljek, akár haljak, az én hűséges Uramnak és Megváltó Jézus Krisztusomnak tulajdona vagyok, ki engemet az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és még most is úgy tart, hogy mindenek az én üdvösségemre szolgáljanak. 43. Micsodák a sákramentomok? Istentől szereztetett szent jegyek és pecsétek avagy zálogok, hogy azok által jelentse és pecsételje meg minden híveknek bűnök bocsánatját. 60. Mit ád nékünk élőnkben az Isten az ötödik parancsolatban? Hogy mindenekhez, akik mi előttünk járnak, illendő tisztességgel, szeretettel és hűséggel legyünk. 70. Melyik az első kérés? Szenteltessék a te neved, azaz: Azt adjad, hogy a te dicsőségedet minden dolgoknál előbb tegyük. És íme egy ellenkező példa a nehézkességre, ahol az Ursinus Pareus-féle magyarázat, tehát a theologiai reflexió bevonul a kiskáté szövegébe: 71. Melyik a második kérés? Jöjjön el a te országod; azaz Adjad, hogy a te nevednek dicsősége szerént függesszük előnkben ( = tartsuk szemünk előtt) az örök üdvösséget avagy a dicsőségnek országát, a hatalomnak és kegyelemnek országában. Ez azt jelenti: az isteni mindenhatóság és kegyelem országában járván, végcélként az örök üdvösség: a dicsőség országa lebegjen előttünk. (A bibliai idézet itt: Fil. 3:14.) Azt is megfigyelhetjük, hogy ennek a káténak sem a szövege, sem a függelékében közölt imádságok nem azonosak Szenczi Molnár Albert 66 kérdésből álló Kis Catechismus - ával, bár természetesen van sok érintkezés is közöttük. Ellenben több ponton megfigyelhető, hogy ez a kiskáté bizonyosan a fülébe csengett pl. az 1650-i amszterdami kiadást előkészítő munkaközösségnek, valamint úgyszólván elébe dolgozott az 1652-i váradi kiadás kisebb szövegmódosításainak. Nagykáté-kiadásainkba szintén ennek nyomán kerülhetett bele a pataki kiadásoktól kezdve a Szentírás könyveinek lajstroma. Lényeges szövegmódosulás e kiskáté különböző kiadásai között nem észlelhető. De kisebb jelentőségű alakváltozások a latinban sem hiányoznak; hangtani, tájnyelvi és helyesírásbeli eltérések a magyarban elég gyakoriak. Pl. az 1639-i gyulafehérvári kiadás több erdélyi nyelvi sajátosságot mutat, mint az 1647-i, szintén gyulafehérvári kiadás. Bár természetesen ezek sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint a váradi meg a lőcsei kiadásokhoz, amelyek viszont egymás között mutatnak szoros egyezéseket mind tipográfiai, mind nyelvi, hangtani és helyesírási tekintetben. Aki nyelvészeti és nyelvjárástörténeti szempontból a XVII. század közepetáji állapotot vizsgálja, bizonyára sok tanulságot meríthet a lényegében azonos szövegnek három egymástól oly messzeeső tájon kiadott változataiból, még akkor is, ha a nyomtatás természeténél fogva sok mindent uniformizált. Az bizonyos, hogy e kor igen sok literátus emberének mind anyanyelvi, mind pedig

53 latin műveltsége alaprétegéhez hozzátartozott ez a kicsi káté, amelyikből egyebek között így tanultak imádkozni a világosságnak Atyjához : Világosíts[d] meg, kérlek, az én elmémet a te igaz bölcsességednek sugárival és fényességével... Engedj jó értelmet a deáki tudományokban, és azokkal igazán való élést. Öntözd meg az én elmémet a te isméretednek harmatjával. Területi megoszlás szerint Erdélyt nyilván Gyulafehérvár, a hozzája csatolt részeket s a török hódoltsági területeket főleg Várad, a felvidéket és a nyugati országrészeket pedig Lőcse láthatta el ezzel a kátéval. Itt a nyomtatott példányszám csekély volta nem jelentett akadályt, hiszen a tanulók, már csak gyakorlásból is, bizonyosan számtalanszor lemásolgatták mindkét nyelven. De iskoláinkban, úgy látszik, nem lehetett túl sokáig népszerű: utolsó kétnyelvű kiadása tudomásunk szerint 1655-ben jelent meg. c) A három románnyelvű kiadás (Gyulafehérvár 1640, 1648, 1656) Röviden utalnunk kell még az Alsted-szerkesztette kiskáténak a nemzetközi kulturális és ökumenikus kapcsolatok szempontjából egyaránt nevezetes románnyelvű kiadásaira. 121 Az erdélyi református fejedelmek Bethlen Gábortól kezdve törekedtek a román nép körében román nyelven tovább terjeszteni a Bibliával s az énekeskönyvvel együtt a kátét is. Ez utóbbinak első kiadása 1640-ben jelent meg (RMK II. 590a = Sztr. II. 2536/84.); mint címlapjából kitűnik: I. Rákóczi György akaratából és parancsából fordították román nyelvre. E kiadvány mögött azonban közvetlenül udvari papjának: Csulai Györgynek ösztönző és a költségeket vállaló áldozatkészsége állott. A fordítás és nyomtatás a Seculból való György pap, illetőleg a havasalföldi Dobre pap munkája. A fordítás Gyulafehérvárt, a nyomtatás a Magyarigen melletti Priszaka falvában történt 1640 júliusában. Ebből a kiadásból ma egy példány sem ismeretes. Szövegét azonban az 1656-i második kiadásból ismerjük. Közben, ettől függetlenül, egy másik fordítás is napvilágot látott (RMK II. 683.) Fogarasi István lugosi lelkész tollából 1648-ban, aki deák és magyar nyelvből, nem kicsiny munkával megfordította mint Barcsai Ákos bánhoz és főispánhoz intézett előljáró-beszédében mondja kiváltképpen... Lugos és Karánsebesen lévő, keresztyén vallású scholáinknak s azokban tanuló ifjainknak hütökben való megerősítésekre. E fordítást román nyelvi szempontból sokkal kevésbé tartják értékesnek, mert túlnyomórészt a magyar szöveg alapján készült és igen sok benne a magyar nyelvi hatás. 122 Mint nyelvtörténeti és művelődéstörténeti dokumentum azonban korántsem érdektelen, mert hiszen ez volt a legelső latinbetűs kiadvány az erdélyi románnyelvű reformáció irodalmában. A román György pap fordítása másodszor 1656-ban jelent meg a Scutulu Catechismului ( = A katechizmus paizsa) című polemikus kiadvány (RMK II. 850a = Sztr. II. 2568/116.) keretében, amelyet a Varlaam metropolita által kiadott Válasz és az ő vezetése alatt jelentkezett s élesen elutasító keleti orthodox magatartás váltott ki. A káté új kiadása, az azt kísérő polemikus részekkel együtt, szintén Csulai Györgynek tulajdonítható, aki ekkor már Geleji Katona István utódaként az erdélyi reformátusok püspöke. Említésre méltó többlete még az új kiadásnak az a nyolc imádság, amely a Heidelbergi Káté függelékeként magyarul már többször megjelent. E kiadvány művelődéstörténeti jelentőségét bizonyítja, hogy Bariţiu György a Román Akadémia költségén 1879-ben mint régi román nyelvemléket újra kiadta. Nyilvánvaló, hogy az erdélyi református fejedelmeket és egyházi embereket döntő módon vallási célok és meggyőződések vezették a románok közötti reformáció munkálásában, így közelebbről a kiskáténak háromszori románnyelvű kiadásában. Eközben azonban a román irodalom- és művelődéstörténetnek is olyan elévülhetetlen szolgálatokat tettek, amelyekről a román tudományosság szaktekintélyei is elismeréssel nyilatkoznak. 123 S bár egyházi szempontból abban a században a keleti orthodoxia részéről szinte teljes elzárkózás fogadta

54 ezt a vállalkozást, az ökumenikus egységtörekvések keretében előbb-utóbb megérik a helyzet annak tárgyilagosabb értékelésére: nem lélekhalászó prozelitizmusról van szó, hanem a kegyelmi ajándékok őszinte megosztásáról és kölcsönös méltánylásáról a szentek egyességében. Hiszen református részről éppen a Heidelbergi Káté románnyelvű kiadásának előszavában nagy elismeréssel nyilatkoztak a keleti orthodox kegyesség kiváló értékeiről. S ugyanaz a református fejedelem: I. Rákóczi György, aki a káté románnyelvű kiadását elrendelte, gondoskodott előzőleg a két legfontosabb orthodox liturgikus könyvnek, a Liturgikonnak és az Evchologionnak román nyelvre történt lefordíttatásáról. 124 A BELGÁBÓL FORDÍTOTT KISKÁTÉ HÉT KIADÁSÁRÓL ( ). Először Váradon 1654-ben jelent meg A keresztyéni hitnek főágazatinak fundamentomi címmel egy hollandból fordított kiskáté, mely jóval lazább kapcsolatot mutat a Heidelbergi Káté szövegével, mint akár Szenczi Molnár 66, akár Alsted 77 kérdésből álló kiskátéja. Mégsem mondhatjuk, hogy ok nélkül viselné címében az öreg Catechismusból, vagyis a Heidelbergi Kátéból való eredetre utalást, hiszen három részes felosztásában is azt követi, szólván az I. rész (17 számozatlan kérdésben) a mi nyavalyásságunkról ; a II. az embernek szabadulásáról (további 90 számozatlan kérdés); a III. a hálaadásról (szintén számozatlan 18 kérdés). Így ez a kiskáté összesen 125, általában nagyon rövid kérdésből és feleletből áll. Meglepő, hogy elhagyja a Heidelbergi Kátéra olyannyira jellemző 1 2. kérdést s így indul: Ki teremtett tégedet? Az Isten. Mint teremtett tégedet az Isten? Az ő képére. Mit értesz az Isten képén? Az ő tökéletességét, bölcsességét, szentségét és igazságát. Aztán következik az eredendő és a cselekedet szerint való bűn meghatározása. Arra, hogy ez utóbbit miképpen cselekesszük, így felel: Gondolatunkkal, beszédünkkel és külső cselekedetünkkel; nemcsak akkor, amidőn mi gonoszt cselekeszünk, hanem midőn a jót, melyet tartoznánk megcselekedni, meg nem cselekesszük. Egyszerű és találó továbbvitele a Heidelbergi Káté biblikus gondolatainak! Az elégtételre s a Krisztus megváltó munkájára, valamint a Szentháromságra vonatkozó kérdésekben és feleletekben már közvetlenebbül ráismerünk a Heidelbergi Káté stílusára. De itt is vannak sajátságos bővítések (pl. arról, hogy Isten hogyan korlátozza gondviselésével a gonoszt, amikor azt övéi próbáltatása s az istentelenek megbüntetése végett megengedi). De hogy a Hiszekegy magyarázatában sem követi szorosan a Heidelbergi Kátét, legszembetűnőbben mutatja a Krisztus eltemetésének céljára vonatkozó felelet: Hogy megszentelné a mi temetségünket. Ez nem a Kátéból, hanem annak Ursinus Pareus-féle magyarázatából van átvéve. Általában erre a kiskátéra az a jellemző, hogy nem közvetlenül a Heidelbergi Kátéból, hanem inkább annak magyarázataiból meríti anyagát. A kálvini vonalból való kiesést jelenti, amikor az igaz hit meghatározását Zsid. 11:1-ben látja; még szerencse, hogy e megírás, azaz definíció bővebb megvilágosításául mégis visszatér a Heidelbergi Káté 21. felelétéhez. 125 Az ún. föderális vagy frigy-theologia hatását jellegzetesen mutatja a sákramentomok és a szövetség fogalmának meghatározása: Micsodák a sákramentomok? Szent jegyek, melyeket az Isten az ő szövetségéhez adott (!) a mi megerősítésünkre. Mit értesz az Isten szövetségén? Azt a kegyelemnek szövetségét, melyben az Isten ígérte, hogy minékünk Atyánk lészen a Krisztus által és mi azt ígértük, hogy magunkat úgy viseljük, mint ő népei, az ő hozzá való engedelmességben. Figyelemre méltó kérdés-felelet az úrvacsoratanban: Meg kell-é hát minékünk a Krisztus testét ennünk és az ő vérét innunk? Meg kell, de a mi hitünknek szájával; mert a test ő magában semmit nem használ. A Tízparancsolat és a Miatyánk magyarázatában is sok olyan mozzanatot találunk, amely inkább a Heidelbergi Káté szellemével, mintsem szövegével mutat rokonságot. Ez a kiskáté az egyszerűségre törekvés közben egy csomó lapos és színtelen

55 kérdésecskét hoz be. Úgyhogy azt mondhatjuk: mintegy háromnegyed részében már nem szorosan a Heidelbergi Káténak megfelelő szövegezésű. Mégis annak mellékhajtása, s minthogy a miséről szóló kemény kifejezést szószerint átvette: az ellenreformáció idején osztoznia kellett a nagykáté sorsában. Van olyan kiadása, amelyikről csak az elkobzását elrendelő helytartótanácsi aktából tudunk. S többi régi kiadásaiból is alig-alig maradt fenn példány. Több kiadását a könyvészeti szakirodalom csak most kezdi regisztrálni. Mindenképpen megérdemelne egy külön monografikus feldolgozást, hiszen a XVIII. században is sokszor, sőt még a XIX. század elején is ki-kiadták. Holland forrását levelezés útján idáig még nem sikerült elérnünk. Eddigi ismereteink szerint a Régi Magyar Könyvtár keretébe tartozó időszakban a következő hét kiadása volt: 1. Várad Sárospatak Szeben Kolozsvár Debrecen és (Bártfa) Úgy látszik, az 1650-es évek derekán inkább ez lépett az Alsted-féle kiskáté helyébe. 126 ÖSSZEFOGLALÁS a) Dolgozatunk végére érve, a magyar Heidelbergi Káté fordítástörténete úgy jelenik meg előttünk, mint másfél évszázad egyre kiújuló kollektív erőfeszítésének gyümölcse. Mint ahogyan a Pfalzi Káté már eredetileg, a keletkezésekor közösségi alkotás volt, úgy az egymást követő átdolgozások révén közösségi alkotás annak magyar fordítása is. Legnagyobb tisztesség a legelső fordítót, Huszár Dávidot illeti, aki mindjárt elsőnek olyan derék munkát végzett, hogy annak átütő ereje elől Szárászi közvetítése folytán a későbbiek sem zárkózhattak el. De a többiek is mind adtak hozzá valamit kisebb-nagyobb mérvű javításaikkal, hosszabb-rövidebb ideig ható átdolgozásaikkal vagy simításaikkal. Eltekintve egy-két címlapkiadástól, szinte egyik kiadás sem pusztán utánnyomata az előzőnek, hanem mindegyik próbál valamit igazítani rajta; ha mást nem: egy kis tájnyelvi, hangtani, helyesírásbeli vagy nyomdatechnikai újítást tesz hozzá. Huszár Dávid alapvető fordítása mellett Szárászi Ferenc komótos alapossága; Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításon és bibliarevízión edzett fordítóművészete; az Apáczai Csere Jánossal együtt Hollandiában peregrinuskodó diákok munkaközösségi teljesítménye; ennek váradi és pataki továbbfejlesztése; a kassai, lőcsei, kolozsvári és debreceni kiadások minden üldözést kibíró szívóssága; hozzávéve a különböző kiskátékat is: az összes árnyalatok és változatok a maguk helyén s a maguk módján mind közrehatottak a Heidelbergi Káté közkinccsé tételénél a magyar ajkú református nép körében. b) Nálunk általában elmondható: ezt a hitvallási iratot nem felülről lefelé kiadott rendelettel, nem fejedelmi parancsszóval vagy puszta zsinati határozattal hozzák be, hanem előbb igazi református módon: szabad, eleven energiája szerint terjed el s nyeri meg magának elsősorban a lelkipásztorok, tanítók és theologusok szilárd meggyőződését, azután a gyülekezetek, az iskolák, a református nép ragaszkodását s úgy szerez magának érvényt. Olyan folyamat ez, amelyiknek egyházjogi mozzanatai csak nehezen és szórványosan ragadhatók meg. Az igazság módján terjed el, azért válik kiirthatatlanná. Nincs ráutalva, hogy kizárólagossá tegyék. Sokáig békésen futnak mellette a vetélytársak, amelyek kivált Siderius kátéja csak hosszú idő múltával maradnak le mellőle. Az a nyolc évtized, amely közvetett módon történt elismerésétől (Debrecen 1567.) hivatalos bevételéig (Szatmárnémeti 1646.) eltelt, jó bizonyság a mellett a spontáneitás mellett, amely a Pfalzi Káténak magyar egyházi népkönyvvé válását alapvetően jellemzi. De természetesen: kellett hozzá neves és névtelen egyházi munkások hosszú sorának hűséges fáradozása és erőfeszítése. c) Azonban óvakodnunk kell minden romantikus túlzástól. Nem szabad azt

56 képzelnünk, hogy e káté értékei minden időben kellő méltánylásra találtak a lelkipásztorok és gyülekezetek részéről. Sőt: alig van olyan előszó, akár a kátékiadások, akár a kátémagyarázatok előtt, amelyik ne panaszkodnék a katechézis elhanyagolása miatt. S mennyi, ma még maradéktalanul össze sem gyűjtött, részleges vagy közzsinati határozat keresi a bajok orvoslását! Egyszer külön tanulmány tárgyává kellene tenni a Káténk útját kísérő nyomorúságok és kártételek történetét is, különös tekintettel egyrészt az elhanyagolására, másrészt a vele űzött visszaélésekre. Józanul látnunk kell, hogy a haladásra, a fejlődésre és a megújulásra törekvés mellett hogyan érvényesülnek a maradiság, a tehetetlenségi nyomaték visszahúzó erői is. 127 d) A Heidelbergi Káté magyar történetének vizsgálata közben érdemes megfigyelni: mint egyesül népünk változatos és fejlődő nyelve szinte maradéktalan színképpé a Káté folytatólagos tolmácsolásában. Érdekes látvány, hogy a fordítók, átdolgozok és nyomdászok révén az ország legtávolabbi pontjai egymás után felsorakoznak: e másfél évszázad alatt a Káté valóban országszerte elterjed és meghonosodik. Ennek során Dunántúl és a Kisalföld, Tolna és Debrecen, Várad és Patak, a különböző felvidéki és erdélyi tájak régi nyelvi zamatai, hangváltozatai, sajátosságai többé-kevésbé mind szóhoz jutnak. S ami a legmegkapóbb: színeik, ízeik szivárványa ma sem puszta irodalmi vagy nyelvesztétikai élmény, hanem a különböző tájakon élő gyülekezetek visszhang-regisztere. Mert erről van szó: egy klasszikus keresztyén hitvallási és katekizmusi szöveg minél teljesebb honosításáról. A különböző nyelvjárású gyülekezetek mintegy a fordítók és kiadók révén igénylik, hogy a Káté minél inkább az övék legyen: ezért színeződik az a tájnyelvi adottságok szerint is. A szövegalakulás látszólagos esetlegességei (és esetlenségei!) mögött erre is szabad gondolnunk. Így válik Káténk érdekes nyelvjárástörténeti dokumentummá s tanulságos helyesírástörténeti szemléltető anyaggá. Bármennyire közömbösítő lehet a nyomdász beavatkozása: nem törli el teljesen, sőt maga is színezi a megfigyelésre méltó sajátosságokat, a fejlődés és vissza-visszaesés jellegzetes mozzanatait. Nyelvjárástörténetünk viszonylag fiatal tudománya, amely most még csak a XVI. század végének nyelvatlaszánál tart, bizonyára szívesen nyúl majd ehhez a túlnyomórészt XVII. századi, színes dokumentumsorozathoz s nyújt új támpontokat annak szakszerű feldolgozásához. Helyesírásunk országos fejlődése, sajátos hullámvonalai és esetlegességei szintén jól megfigyelhetők ezen a sok összehasonlításra alkalmat adó anyagon. A kátéfordítás és magyarázat története a magyar irodalom- és művelődéstörténetnek is sajátságos hosszmetszeti szelete. Szemlélteti irodalmunk és művelődésünk európai összefüggéseit. Egyre kiújuló módon illusztrálja: mint szövődik egybe, hasonul és azonosul a népnyelv és irodalmi nyelv a korszerű fordítás feladatában, s hogyan ötvöződik a külföldi forrásokból merített magyarázó anyag a hazai valóság szemléletével, a magyar író leleményeivel. Az bizonyos, hogy gondos szöveg- és kiadástörténeti vizsgálódás s beható forrástanulmányok nélkül nem lehet igazán megállapítani: hogyan vált magyar könyvvé is a Palatinátusbéli Catechismus. e) Káténknak e másfélszázados története nyomdászattörténeti és bibliográfiai vonatkozásaiban is rendkívül jelentős és tanulságos: megjeleníti előttünk a hazai nyomdászat hőskorától kezdve az ország legkülönbözőbb pontjain működött nyomtatóműhelyek sajátosságait s mintegy hosszmetszetben szemlélteti Gulyás Pál egyik könyvcímével szólva a könyv sorsát Magyarországon. A körülte folyó kutatás egyúttal Régi Magyar Könyvtárunknak és nyomdászattörténetünknek eddig ismeretlen adatait tárja elénk, vagy vet fel új meg új problémákat a hazai könyvészét és irodalombúvárlat számára, miközben maga is hálásan veszi igénybe ezek eredményeit és legfejlettebb eszközeit, így a kiadástörténeti vizsgálódás legfrissebb módszereit. 128 Nem kevésbé tanulságos a statisztika sem. Régi magyar irodalmunk egyik legelterjedtebb egyházi népkönyvének sok bonyolult problémával összefonódó

57 kiadástörténetéről van szó, ahol az a puszta bibliográfiai kérdés, hogy Hány kiadást ért? nem is sejtett izgalmakat támaszt. Ki gondolta volna, hogy e másfél évszázad alatt a kiskátékkal együtt közel 60 kiadást, de azok nélkül is több mint 30-at kell számbavennünk? Olyan szám ez, amelyet abban a korban az összes magyar nyomtatványok közül egyedül a minden évben újonnan kiadott kalendárium szárnyal felül, és csak a zsoltárkönyv kiadásainak száma közelít meg. 129 Ez azt jelenti, Németországon és Hollandián kívül nincs még egy nép vagy ország, ahol a Heidelbergi Káté e 150 év alatt annyi kiadást ért, mint nálunk. Mégpedig sokszor milyen kemény, milyen keserves körülmények között! (Ki hitte volna, mennyi tanulság rejtőzködik ebben a vonatkozásban is egy-egy könyvdísz mögött? Vagy: a betűtípusok és vízjegyek jelbeszéde milyen eligazítással szolgál a kutatás holtpontjain?) Ami pedig a példányszámot illeti: bár e tekintetben adataink rendkívül hézagosak, a legszerényebb becslés szerint is legalább re tehetjük a magyar, illetve a hazai Heidelbergi Káté-kiadások összesített példányszámát ebben az időszakban. (Ha ti. átlagosan 500-nak vesszük egy-egy kiadás példányszámát; ennél ugyan egyik-másik korai kiadásé alacsonyabb is lehetett, de a későbbieké pl. a Szenczi Molnár kiadványaié jóval magasabb!) f) Láttuk, hogy a Heidelbergi Káté mennyire összenőtt a magyarországi református egyház, sőt az egész magyar protestantizmus történetével. A leghevesebb úrvacsorái viták idején került hozzánk s csakhamar az antitrinitárizmus kísértésével került szembe. Mindamellett a legszűkkeblűbb felekezetieskedés időszakában s annak irányai között sem szűnik meg az evangéliumi egység munkálója s az uniós szellem közvetítője lenni. A református orthodoxia egyik legmarkánsabb alakja: Geleji Katona István, jóllehet az unitáriusokkal és a szombatosokkal szemben kérlelhetetlen, a kátémagyarázó Pareus Dávidtól tanult irénikus leckét evangélikus vonatkozásban nem felejtette el. Ugyanebből a leckéből merített Samarjai János, amikor református létére az Ágostai Hitvallás fordítója és első magyar kiadója lett. S micsoda példát adott a hittestvéri hűségre a Káté konok, leleményes kiadásaival a lutheránus Breuer Sámuel! Ugyanígy, sőt még eredményesebben kibontakozhatott a Káté kiegyenlítő és egybekapcsoló hatása az egyházunkon belül egyébként oly élesen szembenálló irányok között, mint amilyen az orthodoxia és a puritánizmus volt. Érdekes megfigyelnünk, hogy a presbiteriánizmus és a föderális theológia hozzánk eljutó hatásai hogyan tudtak beférkőzni éppen a Heidelbergi Kátéval való közös, intenzív foglalkozás révén a legharciasabb orthodoxia köreibe is. S éppen a gyásztizedben, meg a később elkövetkezett üldözések és elnyomások között forrt össze ez a Káté még eltéphetetlenebbül egyházunk egész életével, amelynek a II. Helvét Hitvallással együtt, sőt annál átfogóbban és ismertebben szimbóluma, azaz zászlaja és hitvallása lett. Ilyen szenvedések kellettek hozzá, hogy igazán azzá legyen. Mint protestáns hitvallás: az érte vállalt szenvedéssel egyenes arányban vált dinamikus egyházi valósággá. g) A Heidelbergi Káté a századok és nemzedékek korváltása szerint közvetítette hozzánk először szülőföldjének, majd a harmincéves háborútól kezdve főleg Hollandiának egyházi és theológiai műveltségét. A XVIII. században pedig Svájc lép az előtérbe. Eleink szívesen engedik érvényesülni a hasznosnak talált külföldi hatásokat, anélkül, hogy akár eklektikus jellegű, akár sajátosan önálló eredetiségüket feladnák. De nemcsak a mindenkori egyházi és theológiai műveltségről, s nem is csupán az iskola- és nevelésügy korszerű formálásáról van szó, hanem sok vonatkozásban az egyetemes kultúra közvetítő szolgálatáról is. Mert a Káté és annak magyarázata a társadalmi és közélet kérdéseiben szintén magával hozza a haladás és művelődés egyre előbbre törő szemléletét. Hasztalan akarnák felhasználni konzervatív, vagy éppen reakciós, feudális érdekek védelmére: a puritánus kovász beleköltözik és kiirthatatlanul elkíséri. Nem hiába fémjelzik útját a magyar művelődéstörténet olyan nevei, mint Szenczi Molnár Albert és Apáczai Csere

58 János. S aligha tévedünk, amikor azt állítjuk: a Heidelbergi Káté világirodalmában sincs még egy olyan lángoló előszó, mint az Apáczaiéké. Nem szabad elfelejteni, hogy a Heidelbergi Káté a református magyarság körében amely az általunk tárgyalt időszakban népünk túlnyomó, vagy legalábbis igen jelentős részét tette a népiskolai szinttől az akadémikus tudósképzésig: állandó foglalkozás tárgya, a tanítás egyik legalapvetőbb anyaga és eszköze, úgyszólván az anyanyelvi és a latin műveltség általános és középiskolája s az egész egyházi tudományosság egyik döntő vonatkozási pontja. A XVII. századi hazai nevelés és oktatás, közelebbről a református iskolák és kollégiumok története elképzelhetetlen annak ihlető és formáló hatása nélkül. A háromfelé szakadt országban török alatt, Habsburg alatt, erdélyi fejedelmek alatt s a feudális társadalom minden szakadékos osztálykülönbségei ellenére: szegény jobbágy-gyermekektől a Rákócziúrfiakig ez a Káté a magyar református nép lelki, szellemi egységének egyik legfontosabb köteléke. h) Mégsem volt öncélú, hanem rendeltetése szerint a bibliai műveltség eszköze: a Szentírásból merített tanítás és hitvallás, tehát egyúttal az Ige mindig új, aktuális tolmácsolásának, sőt fordításrevíziójának szerszáma. Vagy ahogyan nevezni szokták: kisbiblia. Nem hiába a Biblia és a Zsoltárkönyv mellékleteként jelent meg és terjedt el sokáig a legtöbb példányban. Ezért tett háromszoros kísérletet arra is, hogy a hazában élő idegenajkú néphez annak saját nyelvén szóljon. Sőt még az ellenreformáción mesterkedő ellenfelet is bibliai rekoncentrációra ösztökélte. Így hatása nem állhatott meg a nyelvi és felekezeti határokon. Mint Jézus Krisztusról való tanúság és bizonyságtétel: az általa tolmácsolt Igéből meríti minden nemzedékben kiújuló fiatalságát. Így lépi át a XVIII. század küszöbét s megy elébe új próbatételeknek.

59 KATHONA GÉZA A HEIDELBERGI KÁTÉ DEFORMÁLÓDÁSA AZ ANTITRINITÁRIZMUSSAL VÍVOTT HARCOKBAN

60 BEVEZETÉS A Kolozsvárott 1564-ben feltűnt antitrinitárius tanítás hiteles emlékét tartották fenn Egri Lukács tételei, 130 melyek mutatják, hogy annak első változata a tritheizmus volt abban a formában, amelyben azt Blandrata a genfi olasz gyülekezetben Gribalditól tanulta, majd Gentilevel együtt Lengyelországban jódarabig képviselte, végül pedig Kolozsvárott Dávid Ferencnek és Egri Lukácsnak átadta. De mint egyébütt, úgy Erdélyben is a tritheizmus burkolt jelentkezése volt az unitárizmusnak 131 s a fejlődés a konzervatívabb formák mögül szüntelenül ennek irányában tört előre. Ezt a folyamatot tükrözi az erdélyi magyar református egyház Blandrata György és Dávid Ferenc befolyása alatt álló márc. 15-iki tordai zsinatának állásfoglalása. Az itt elfogadott három szakaszos unitárius szellemű hitvallás már szakított a tritheizmussal. Ez a symbolumok közül egyedül csak az Apostoli Credo-t tartotta meg. Az egy Istent kizárólag csak az Atyában szemlélte, kiben a Logosz és a Szentlélek kezdet és vég nélkül jelen vannak. A Fiú Istennek egyszülött, természetes fia, kiről nem kell szofistamódra azt kutatni, hogy az Atyának lényegéből, vagy személyéből származott-e, mert erről a szentírás sehol sem emlékezik. A Szentlélek pedig nem egyéb, mint az Atyának és a Fiúnak lelke. Mindent egybevéve: lényegében csak egy Isten van, az Atya, kiben jelen van a Fiú és a Szentlélek, de ezek nem külön valóságok s így egyikük sem Isten. 132 E hitvallás mellé Blandrata alkalmasint Dáviddal egyetértésben ugyanazon a zsinaton még 7 propozíciót és 6 antitézist csatolt a Szentháromságról. 133 Ezek már konzervatívabb szellemben vannak szerkesztve és lényegükben tritheista színezetűek. 134 Elvetik az oszthatatlan egy lényeget és a különálló három személyt, mint a quaternitás, azaz négyesség okozóit s az Atya elsőségének megállapítása mellett elismerik a Fiú és Szentlélek istenségét, valamint az előbbi praeexisztenciáját is. Blandrata tételei a trinitáriusok megnyugtatására voltak szánva, de belőlük szerzőjük az ő körmönfont syllogizmusaival bármikor átcsaphatott az unitárizmusba és onnan a tritheizmusba vissza. A három szakaszos unitárius szellemű hitvallás sem lehetett másnak, mint Blandratának s meghitt munkatársának, Dávidnak a műve, aki ekkor már belső meggyőződése szerint szintén unitárius volt. 135 A két eltérő felfogású és fogalmazású hittani munkálat szemléltetően mutatja, hogy e zsinaton már mindketten lényegében unitárius elveket vallottak. Ennek megfelelően a három szakaszos unitárius szellemű hitvallást úgy kell felfogni, mint a tritheizmus felfogásában szerkesztett tételek végső értelmezését. Érthető, hogy ez eljárás nagy megütközést keltett az orthodox tan híveinek táborában. Nem a Kolozsvárott folyó szócsaták, hanem ez az márc. 15-iki tordai hitvallás és a hozzácsatolt vitapontok bírták rá Meliust a Blandrata és Dávid elleni fellépésre és a fejedelemnél egy vita kieszközlésére. 136 Hálásak lehetünk Debreceni Ember Pálnak, hogy e fontos dokumentumot művében megörökítette. Sajnos, egyháztörténetkutatásunk e tordai zsinat helyes értékeléséről 137 hamar elfeledkezett, sőt akadt olyan írónk is, aki Ember Pál hiteles dátumát önkényesen kiigazította s közlését az febr. 13-án ugyancsak Tordán tartott zsinatra értelmezte, 138 miáltal az erdélyi antitrinitárizmus kezdetei hamis megvilágításba kerültek. A tény az, hogy Blandrata tordai unitárius irányú kezdeményezése elsietett volt. Mi se mutatja ezt jobban, mint az a körülmény, hogy a Melius által kieszközölt és Gyulafehérváron ápr napjain megtartott hitvitán 139 nem a három szakaszos tordai hitvallás, hanem Blandrata lényegesen mérsékeltebb szellemű propozíciói (az Apostoli Hitvallásról szólóval 7-ről 8-ra emelve) és antitézisei tűzettek ki a tárgyalás alapjául. Melius ezekkel szemben felállított 14 limitációjának fogalmazása visszatükrözteti, hogy még ebben a tritheizmusra mérséklődött formájában is mily erőteljes dialektikával és célratörő lelkesedéssel lépett a mérkőzés porondjára a reformáció

61 balszárnyának humanista racionalizmusa. 140 Dávid mint püspök a végbement változások következtében szükségét érezte annak, hogy a torda-gyulafehérvári propozíciókat és antitéziseket Melius limitációival együtt az erdélyi magyar református egyház zsinata elé terjessze megvitatás végett. A Marosvásárhelyen máj. 19-én megtartott zsinat a szentháromságtan ügyében immár a második a korábbi tordai zsinat unitárius megnyilatkozásával szemben hivatalosan is a tritheizmus irányzata mellett kötötte le magát, mikor 13 cikkelyét a torda-gyulafehérvári Blandrata-tételek szellemében fogalmazta meg, 141 egyszersmind elhatározta, hogy az egyházban használt kátét (a Heidelbergit) iuxta Vasarhellyianae synodi consensus normam át kell dolgozni, amit a magyar egyházak esperesei, valamint a többi lelkipásztorok és egyházi szolgák foganatosítottak is. 142 Mint ismeretes, a Heidelbergi Káté a helvét irány győzelméért folytatott harcok során 1564-ben közvetlenül Heidelbergből került Erdélybe ama kapcsolat gyümölcse gyanánt, amit Dávid Ferenc és társai az ottani teológusokkal létesítettek azáltal, hogy az évi marosvásárhelyi hitvallást még az előző év folyamán német fordításban elküldték azoknak. 143 A kézhez vett Heidelbergi Káté feladata lett volna a lutheránizmussal szemben kialakult református egyház megszilárdulását előmozdítani s most ez szerepet változtatva átdolgozott formában kénytelen volt a kiegyenlítés feladatát vállalni az orthodox és antitrinitárius szentháromságtan között. Az átdolgozott Heidelbergi Káté szövegét Blandrata és Dávid Melius elé tárták, ami arra mutat, hogy a revízióra nézve még Marosvásárhelyen történt közöttük valami megállapodás. A jelekből ítélve trinitárius szempontból volt a szövegen elég igazítani való. Miután a káté Váradon, a Czeglédi György úr házában kevés kivétellel kijavíttatott, 144 Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájában még 1566 derekán Catechismus Ecclesiarum Dei címmel megjelent. 145 Ez átdolgozott szöveg volt a Heidelbergi Káté első latin nyelvű kiadása Magyarországon. Ennek János Zsigmond fejedelemhez intézett ajánlásában az átdolgozók nyíltan bevallották, hogy korábban elfogadott hitvallásuk (a márc. 15-iki tordai) néhány pontját nem meggyőződésük ingadozása, hanem más szükséges és jól ismert okok miatt (melyeket nem neveznek meg) tették félre. 146 Tehát Melius fellépése sikeres volt annyiban, hogy az antitrinitárizmus unitárius irányban való kibontakozását átmenetileg meg tudta állítani, ami arra mutat, hogy Blandratáék radikális nézetei mögött nem állottak még ekkor széles néptömegek s ők maguk is célszerűbbnek látták világnézeti állásaikat a tritheizmus formulái közé visszavonni. Ha korábbi egyháztörténetkutatásunk a CED ajánlólevelének itt hivatkozott fontos beismerését megfelelően figyelemre méltatja, nemcsak az márc. 15- iki tordai zsinattal szemben támadt kételyei szűnnek meg, hanem a gyulafehérvári első hitvita eszmevilágát is mélyrehatóbban tudta volna feltárni. Alábbiakban a CED vizsgálatával foglalkozunk. Evégből előbb tisztáznunk kell azt, milyen volt és honnan eredt a Kolozsvárott fellépett antitrinitárizmus tanítása, hogyan jelentkezett ez az évi gyulafehérvári hitvitán, valamint az ezt nyomon követő marosvásárhelyi zsinaton. Csak az így nyert eredmények felhasználásával mutathatjuk majd ki, hogy a CED-ben miként deformálódott a Heidelbergi Káté szerkezete és theologiája. BLANDRATA ÉS DÁVID ANTITRINITÁRIUS ÁLLÁSPONTJA AZ ÉVI GYULAFEHÉRVÁRI HITVITÁN A gyulafehérvári hitvita 147 témáját Blandratának az márc. 15-iki tordai zsinaton szerepelt propozíciói és antitézisei szolgáltatták. Ezekben a kiindulópontot az a vád képezte, hogy az ó-dogmának az oszthatatlan isteni lényegről (essentia, substantia) és a három megkülönböztetett isteni személyről (persona) alkotott formulája quaternitas-szá változtatta a

62 trinitast, 148 így az egész dogma tarthatatlan. Az eltorzult tanítás korrekcióját csak annak érvényrejuttatása biztosíthatja, hogy Isten igaz hármasságánál a személy nem lehet más, mint a lényeg, 149 vagyis a három valóságnak együtt kell alkotnia az oszthatatlan isteni lényeget s ezért nincs szükség egy azok felett álló külön istenségre. 150 Mindezek folyamányaképpen azt is hangoztatta Blandrata e propozíziókban, hogy az istenfogalom körüli zavarban részes essentia, substantia, persona kifejezések az Isten hármasságának meghatározásából töröltessenek, mert ezeket csak a filozófia és nem a szentírás kölcsönözte a dogmának. 151 A szentháromságtani műszavak kiküszöbölésének követelése maga után vonta az azokat létrehozó ökumenikus symbolumok (nicaeai, konstantinápolyi, efézusi, calcedoni és athanasiusi) elvetésének igényét is. Csak az Apostoli Hitvallást vélte Blandrata megtarthatónak az egyház számára egyrészt egyszerűsége és műszónélkülisége, másrészt azon kedvező sajátsága miatt, hogy a quaternitas mumusa, a három személyt egybefoglaló külön isteni lényeg nem szerepelt benne. 152 E gondolatmenet a Mattheo Gribaldi által kezdeményezett antitrinitárius irányzat eszmevilágából való, melynek Blandrata, majd vele együtt Valentino Gentile már genfi tartózkodásuk, azután lengyelországi szereplésük idején hordozói voltak. Gribaldi hangoztatta, hogy amíg az Atya, Fiú és Szentlélek mögött szubsztanciális valóságok vannak, addig a Szentháromság mögött nincs ilyen, ezért az csak puszta emberi találmány. Így a Szentháromság szubsztanciális fogalmát feltétlenül el kell vetni, nehogy a trinitasból quaternitas legyen. A továbbiakban azt fejti ki Gribaldi, hogy az ekként szabaddá váló Atya, Fiú és Szentlélek nem egyetlen lény három személye vagy tulajdonsága, hanem három szubsztancia nem számszerű egysége olyformán, hogy ebben a Fiú és a Szentlélek az Atyának alá van rendelve. 153 Dacára ez egységelméletnek, Gribaldi istenfogalma gyakorlatilag a keresztelési formula analógiájára három szubsztanciális valóságra bomlott széjjel. E körülmény szolgáltatott okot arra, hogy ez irányzatot Lengyelországban a már Servet által is használt kifejezéssel tendenciózusan tritheizmusnak nevezzék el. 154 Gribaldi e trinitástanát még jobban leegyszerűsítette Gentile, mikor 1558 nyarán azt hirdette, hogy tulajdonképpen csak az Atya az igaz Isten, az egyetlen szubsztancia, melyből a Fiú mint valóságos Isten előjött. E főtanítás mellett ő is osztozott mesterének a quaternitas feletti aggodalmában. 155 Úgy Gribaldi, mint Gentile egyértelműen átvették Vallának azt a nézetét, hogy az igaz Isten, aki láthatatlan és változhatatlan, nem lehet változó minőséggel telített személy. A személy szó és az általa jelzett fogalom biblián kívüli származásánál fogva mellőzendő. 156 Ugyanezen okból mindketten elvetették a szentháromsággal kapcsolatos homousia, substantia, unitas, trinitas dogmatikai kifejezéseket, mely nézetnek Gentile Kálvin (Institutió-jában kifejtett) szentháromságtanát cáfoló Antidota c. kéziratos művében is határozottan kifejezést adott. 157 Mivel fenti sarkalatos elvek ellentétben állottak az ökumenikus hitvallásokkal, ezért Gribaldi és Gentile egyértelműen azok elvetése mellett szállott síkra, megelégedvén egyedül az Apostoli Hitvallással. 158 Ez eszmevilágban egy abszolút racionalizmus elemei fedezhetők fel, aminek lényege az, hogy Isten egyetlen valóság. A használt polemikus argumentáció módszere Valláig visszaérő gyökereivel együtt közvetlenül Servet műveiből való. Így attól ered a szentháromságtani műszavak, köztük az annyira kifogásolt persona kifejezés elvetése, 159 a quaternitas kiküszöbölése, 160 a Fiú ajándékozott istenségének gondolata, 161 valamint az egész istenségnek az Atya szubsztanciájában való szemlélése. 162 Gribaldi és Gentile a Szentháromság belső értelmezésénél tanúsított eltéréseik ellenére is Servet módszerét követték az ó-dogma elleni érvelésben. Ők még nem jutottak el odáig, hogy a három isteni valóságot Servet módjára dispositióként felfogva egyetlen szubsztanciába tudják tömöríteni, de e szemlélet hatása alatt mégis a Fiú és Szentlélek különálló szubsztanciáit az Atya szubsztanciájához tartozó részekként tüntették fel. Az orthodox szentháromságdogma kritikájának itt szereplő argumentumai megtalálhatók Bernardino Ochinonál is, ki a

63 keresztelési formulában található hármasságot szembeállította a hivatalos hitvallások formulázásával, 163 a Fiút és a Szentlelket az Atya szubsztanciájából származtatta s azokat annak alárendelte, 164 a különéletű Szentháromságot elvetette 165 s a dogma skolasztikus műszavait élesen támadta. 166 Mindazonáltal vitathatatlan, hogy a kibontakozóban levő antitrinitárizmus dialektikájában Servet polemikus praxisa élt tovább, még akkor is, ha annak egyik vagy másik irányzata a tanítás részletkérdéseinél tőle eltérő úton haladt. Servet e döntő befolyása az antitrinitárizmus népes családján belül legelőször a tritheizmus híveinek érvelésében jelentkezett. 167 Az ő körükben is életérdek volt, hogy lebontassék az a műszavakból épült szilárd váz, mely a Szentháromság belső rendjét és egyensúlyát az athanasiusi formulában hosszú évszázadokon át rögzítve tartotta. E célra Servet argumentumai kipróbált fegyvernek bizonyultak. Blandrata már Genfben elvbarátságban élt Valentino Gentilevel és Gianpaolo Alciatival, kikkel karöltve Gribaldi tanának továbbvitelén fáradozott. 168 Mikor ezekkel 1558 végén Kálvin haragja elöl menekülve Lengyelországban talált menedéket, itt akkorára már az antitrinitárizmus Gonesius Péter fáradozása révén a Gribaldi-féle tritheizmus formájában gyökeret vert 169 s így Blandrata az általa jól ismert ideológiához simán alkalmazkodhatott. 170 A róla szóló híradások általában itt is a tritheizmus hívének tüntetik fel őt. Stanislaus Sarnicki aug. 1-én Bullingerhez írt levelében lengyelországi tanításaiból azt emeli ki, hogy a Fiút kisebbnek vallja az Atyánál s megtagadja a nicaeai és az athanasiusi hitvallást. Megerősíti ezt Johann Wolphnak szept. 29-én Lismaninihez intézett levele is. 171 Irányzatára nézve fényt vet a zürichi lelkészeknek 1565 elején Radziwill Miklós herceghez küldött levele, melyben Blandrata neve Gribaldié és Gentileé mellett szerepel. 172 Lengyelországi időzése alatt mindig jól megfért a tritheizmus ottani híveivel, Gonesiusszal és Lismaninivel, akik szintén Gribaldi és Gentile szellemi rokonai voltak. 173 Mindazáltal bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy a tritheizmus őt inkább csak a hagyományos szentháromságtannal szemben elfoglalt kritikai pozícióként, mint önmagáért érdekelte és spontán hajlama szerint az unitárizmushoz vonzódott. 174 Az 1562 márciusában végbement xionzi, majd az ugyanezen év áprilisában tartott pinczowi zsinaton ismételten felolvasott hitvallása jellegzetes mű. 175 Nem hiányzik belőle a szentháromságtannak a tritheizmus elvei szerint való kifejtése, mikor megállapítja, hogy a három hypostasis bármelyike Isten; de nyomban hozzáteszi, hogy három istenről mégsem lehet beszélni, mert az egy Isten oszthatatlan lényeg. A hypostasisokon belül csak az Atya önmagától való, míg a Fiú és Szentlélek csak levezetett istenséggel bír. 176 A tritheizmus illúziójából mégis kijózanít bennünket az a magatartása, hogy a hitvallás más helyén a Fiútól és a Szentlélektől még ezt a másodlagos istenséget is megtagadja. Felfogása szerint a Fiú nem a Szentháromság második személye, az örök ige, hanem Szűz Mária fia, a Messiás; a Szentlélek pedig csak az Atyának és Fiúnak lelke, a kenet, ami Krisztusnak mérték nélkül adatott. Krisztus imádása ennek megfelelően indifferens dolog, még ha bebizonyosodna is, hogy az első keresztyének ezt gyakorolták. Nyíltan meg is mondja, hogy őt sem Istennek, sem személynek nem lehet nevezni, hacsak e kifejezések a szentírásban nem találhatnának rá alkalmazva. 177 E nézetek jól megvilágítják Blandrata szellemiségének ekkori függőségét. Most lengyelországi tartózkodása idején kezdődik el nála kora legnagyobb antitrinitáriusának, Laelio Socininek a befolyása, amely azután későbbi gondolkodásában is érvényesül. A Servettől és Gribalditól nyert benyomásait kiegészíti Laelionak azzal a tanításával, hogy Krisztus nem szubsztancia, hanem minőség szerint Isten, vagyis: isteni minőségű ember, aki a történelem egy időpontjában született s ettől kezdve soha többé nem fog meghalni. Az isteni minőséget, praerogatívát vagy méltóságot az Atya adta neki. Aki Krisztust önmagától való Istennek tartja, az két Istent tételez fel. 178 Ez a végeredményben Vallától, majd Servettől származó, de Laelio Socini sajátos lelkiségén átötvöződött krisztológia ezután felcsillan Blandratának Krisztus kettős természetéről vallott nézetén is. Világos ebből, hogy Blandrata felfogása

64 lengyelországi tartózkodása második felében már az unitárizmus irányában kezdett kibontakozni biblikus szellemben, dogmamentesen, a differenciákkal szemben türelmet gyakorolva s szemét a gyakorlati keresztyén életen tartva. 179 Még sem jelenti ez azt, hogy most már végképpen hátat fordított volna korábbi ideológiájának. Ha szükség volt rá, kritikai módszer gyanánt továbbra is használta a tritheizmus dialektikáját az unitárius szemlélet kialakítása érdekében. Mint Svájcban, úgy Lengyelországban is megmaradt szellemi arculatának ez a jellegzetessége: a tritheizmussal egyengetni útját az unitárizmusnak s ha úgy adódik, közvetíteni a konzervatív formák irányából a haladóbb nézetek elfogadásáért. Mint majd látni fogjuk, Erdélyben sem járt el másképpen. A tritheizmus ideológiájának dialektikai fogásaiban nagy rutinnal rendelkező Blandratának sikerült Meliusszal Gyulafehérvárott elfogadtatni a szentháromságtan műszavaktól való mentesítését, az ó-egyházi hitvallásoknak az Apostoli Hitvallásra való redukálását, 180 a hármasságnak a keresztelési formulában jelentkező módját 181 s ennek megjelölésére a trics kifejezés használatát, minek következtében az a Szentháromságnak egységbefoglaló Istenként való szemléletéről lemondani s a quaternitas feletti aggodalomban ellenfeleivel osztozni látszott. 182 Végeredményében tehát Melius Gribaldi dogmakritikájának formális elemeit magáévá tette. Döntését azzal indokolta, hogy nem látja értelmét a szavak feletti csatározásnak, ha a dolgok lényegében egyetértenek. 183 Segítette véleménye kialakításában Blandratának János Zsigmond fejedelem jelenlétében tett azon kétértelmű kijelentése is, hogy az egy Jehova (5 Móz. 6:4) nem egyedül az Atya, hanem öröktől fogva és elválaszthatatlanul az Atya a Logosszal és a Szentlélekkel. 184 A tételek egyezéséből következtetve a formális kérdések tárgyalásánál behatóbb vitára még nem kerülhetett sor. Melius kész volt Blandratáék propozíciójának megfelelően fogalmazni a Szentháromságról való hitét. 185 Tehát az elméletre annak megfelelő gyakorlattal válaszolt. De az is kétségtelen, hogy békülékeny magatartásával nem kötötte meg saját kezét, lévén meggyőződve arról, hogy más körülmények között továbbra is lehet az athanasiusi kelléktárat használni. Erre mutat az a magatartása is, hogy nem követte ellenfeleit a terminusok becsmérlésében. Különben a vita hevében, a bonyolult szentháromságtani elemek boncolásánál csak üggyel-bajjal volt keresztülvihető a műszavak mellőzése, ezért azok a gyulafehérvári vitaanyagban mindkét részről továbbra is sűrűn szerepelnek 186 az orthodox szemléletűek megértésének megkönnyítésére. Hogy mi volt az, amit Melius az orthodox szentháromságtanból ez alkalommal elhallgatott, kitűnik a tíz hónappal később Debrecenben febr napjain tartott zsinaton megvitatásra kitűzött tételekből, hol éppen az athanasiusi hitvallás szellemében kárhoztatta azokat, akik egy istenségből és háromságból négységet következtetnek, másnak vallván az egy istenséget, másnak a háromságot, nem ismervén el, hogy a három egy, azaz hogy a háromság egy istenség... s hogy viszont az egy három, azaz az istenség egysége a háromság, vagyis egy istenség van a háromságban. 187 Melius tudta, hogy a Szentháromságról lehet merev külsőségek nélkül is az orthodox tan lényegének megtartásával tanítani, ezért a formáknál engedékenységet, a belső értelmezésnél pedig önállóságot tanúsított. Miután Gyulafehérvárott a Szentháromság az orthodox műszavak vázából kifejtetett, Blandrata és Dávid azonnal felvetették Isten létformái közt a sorrend kérdését. Látszólag hagyományos módon, azaz tekintélyi és nem időrendi alapon, a valóságban azonban mégis abszolút rangsor felállítására törekedve kijelentették, hogy mivel a Fiú az Atyától született, a Szentlélek pedig az Atyától és Fiútól származott, egyedül az Atya az az Isten, ki nem vehette eredetét más istenségtől vagy isteni lényegtől (essentia) anélkül, hogy a hármasság négyességgé ne változzon. Annyit jelent ez, hogy a triasban a súlypont az önmagától való (a se ipso Deus), azaz elsődleges istenségű Atya, 188 kivel szemben a teremtett Fiú és Szentlélek már csak másodlagos istenséggel (non a se ipso Deus) bír. 189 Vagyis az Atya a triasban monarchikus szerepet tölt be, ami a két másik isteni szubsztancia alárendeltségében jut

65 kifejezésre. 190 E nézetek is az előzőkéhez hasonló szellemi összetételűek. Gribaldi, majd utána Gentile Istennek mint önmagától való lényegnek fogalmából kiindulva megállapították, hogy csak az Atya felel meg az autusia követelményének, de nem a Fiú és Szentlélek, akik eredetüket és létüket az Atyától nyert esszenciájukban bírják. E dualisztikus viszony érzékeltetésére az Atyát autotheosznak, a Fiút ellenben heterotheosznak vagy deüterotheosznak nevezték. Filozófiailag kifejezve, az Atya essentiator, a másik két személy pedig essentiatus. Fentieket figyelembe véve tehát csak az Atya abszolút Isten, míg a Fiú és Szentlélek csak annak istenségéből részesültek olyformán, hogy a három egy Isten, de nem szám szerint értve. 191 Ekként Gentile a triasban a két utóbbi isteni szubsztanciát a teremtettség alapján az Atya praeeminentiá -jának, praerogativá -jának vagy monarchiá -jának feltétlenül alárendelte. 192 Isten hármassága belső elrendezéséhez Gribaldi és Gentile az autotheosz fogalmát Tertullianustól és Origenestől, 193 az essentiator kifejezést pedig Servettől vették át 194 azzal a gondolattal együtt, hogy Isten a maga természetéből részeltethet mást. 195 Servet természetesen az isteni természetnek az ember Krisztus számára való ajándékozására gondolt, míg Gribaldi és Gentile az Atya szubsztanciájának a Fiú és Szentlélek formájában való kiáradására. Az indító eszme mindkét részről ugyanaz, csak a Szentháromság eltérő értelmezése folytán jelentkezik a következtetés kétféle variációban. Nincs kizárva, hogy Gribaldira és Gentilere hathatott Ochino is a személyek egyenlőtlenségéről és az isteni teljességnek a Fiú részére ajándékozásáról vallott nézeteivel. 196 A főindító mégis Servet lehetett, mely körülmény egyszersmind utal arra, hogy az antitrinitárizmus vértanú apostola alapvető eszméivel irányzata tőle eltérő felfogású képviselőire mily széleskörű befolyást gyakorolt. Blandrata ez elveket Gribalditól már Genfben elsajátította s Gentilevel együtt vallotta. Egy zürichi személy Vermigli Martyr Péterhez jún. 11-én írt levelében azzal vádolta őt, hogy az istenségbe a monarchia gondolatát hozza be s a Fiúnak nem ugyanazt az istenséget tulajdonítja, mint az Atyának. 197 Régóta vallott nézetét terjesztette tehát most Melius elé, aki azonban az Atya monarchiájáról szóló propozícióval szemben már kénytelen volt ellenkezést tanúsítani, mert tisztán látta, hogy itt a Szentháromság belső ökonómiájáról van szó s nem annak egy egyszerű formai vonásáról, mint a műszavak elhagyásánál volt. Ezért az Atya kiemelt helyzetével szemben a kiindulópont megemlítése nélkül csak a Logosz és a Szentlélek eredetéről szóló ó-egyházi tanítást idézte. 198 Észrevehetően nem akart az Atya státusának metafizikai feszegetésébe bocsátkozni mindössze csak annak kijelentésére szorítkozott, hogy a Fiú nem születhetett oly Istentől vagy isteni lényegtől (essentia), aki nem lenne a Jézus Krisztus Atyja. 199 S mikor ellenfelei a triasban általuk megállapított rangsort következetesen mellének szegezték, Melius a három személy istenségét hangoztatta azok önmagukban való külön létezését kidomborítva. 200 Hátra volt még az Atya elsődleges intenségének teológiai meghatározása a leszármazott istenséggel bíró Fiúval és Szentlélekkel szemben. Blandrata és utána Dávid Gyulafehérvárott maradéktalanul Gribaldi és Gentile essentiator-essentiatus álláspontját képviselték s az Atya elsődleges istenvoltának meghatározására még az autotheosz szakkifejezést is átvették latin fordításban (Deus a se ipso). 201 Ez új szemlélet beállításával a vita feszültsége tetőfokra hágott. Amíg a rangsorolás kérdése nem ilyen éles formában volt felvetve, Melius következetesen kitért a nyílt állásfoglalás elől s a triasban egyesült személyek egyenlőségének hangoztatásába kapaszkodott bele. Most azonban, hogy mereven fogalmazott teológiai tételben tűzetett vitára az Atya elsőségének tana, már nem térhetett ki a konkrét állásfoglalás elől. Oly tárgy volt ez, melyben Blandratáék nem hátrálhattak meg koncepciójuk teljes feladása nélkül. Az egységért küzdő Meliusnak most komolyan kellett mérlegelnie, hogy az orthodox dogma keretei közt tehet-e itt némi engedményt s ha ez lehetséges, meddig közeledhetik Blandratáék álláspontjához olyformán, hogy saját trinitárius szemléletének

66 lényegét ne áldozza fel. Ennek során eredeti megoldást választott. Látszólag ráállott arra az álláspontra, hogy az Atya a se ipso Deus, míg a Fiú non a se ipso Deus, sőt e megkülönböztetést még annak elismerésével is megerősítette, hogy az Atya Deus ingenitus, ellenben a Fiú Deus genitus a Patre, vagyis az előbbi születés nélküli, az utóbbi pedig született Isten. 202 Bár mindez bizonyos kiegyenlítő fogalmazásba ágyazva értelemszerűen benne foglaltatott az athanasiusi formulában is, de így az összefüggésből kiragadva szó szerint csak a Gribaldi Gentile-féle essentiator-essentiatus álláspont adoptálását jelentette volna, ha nincs folytatása. Most jött azonban a dialektikai mesterfogás. Melius a disztinkciókat visszahelyezte abba az orthodox tételbe, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy és ugyanazon istenségűek 203 és nem vonta le következményül az Atya praeeminentiá -ját vagy monarchica dignitas -át, mely a Gribaldi Gentile-féle irányzatnak közismert tanítása volt. Ez eljárásával az ellenfeleinek tett látszólagos engedményt nyomban semlegesítette is. Nem járt sikerrel e téren Blandratának és Dávidnak az a megnyilatkozása sem, mely az Apostoli Hitvallás egy Isten -ét kizárólag az Atyára vonatkoztatta, amihez hasonló állításuk még csak az volt, hogy az úriima mi Atyánk megszólítása alatt sem lehet az egész Szentháromságot érteni. 204 E nézet megtalálható már Servetnél s előfordul a tritheista Gonesiusnál is. 205 Melius ezzel szemben hagyományos módon megvallotta, hogy mivel az Atya a másik két személlyel azonos istenségű, ezért ő nem lehet egyedülvaló (solitarius), ami azt jelenti, hogy nem gyakorol a triasban egyeduralmat (monarchia). 206 Az Atya monarchikus elsősége feletti vita során Melius következetesen tartózkodott Blandrata metafizikai spekulációitól s azoknak mindvégig az orthodox tan egyes elemeit fordította szembe. A tritheizmus összes képviselői, így Gribaldi, Gentile, Blandrata, Gonesius és Lismanini hallgatagon vagy nyíltan elismerték a Logosz praeexisztenciáját, így érthető, hogy Gyulafehérvárott efelett összecsapásra nem került sor. Krisztus kettős természetére nézve azonban eltérőek voltak és kiegyenlíthetetlenek maradtak a vitatkozók nézetei. Blandrata és Dávid állást foglaltak azon Kálvin által is vallott szemlélet ellen, hogy a Fiú személyére nézve született, szubsztanciájára nézve azonban születés nélküli, 207 mert ez szerintük egy született Fiú és egy nem született esszencia figyelembevételével két Logosz feltételezésére vezetne. 208 Blandratáék tehát tagadták Krisztus kettős természetét annak személyi egysége érdekében s csak egyetlen, az Atyával közös intenségű Logoszról tanítottak. 209 E nézetükkel nem állottak egyedül. Már Servet is sabellianizmussal vádolta ellenfeleit, akik az ember Krisztuson kívül még egy filozófiai Logoszt is felvesznek s ekként két Fiúban hisznek. 210 Érdekes megfigyelni e kérdésnél Servet további vélekedését, ki Krisztusban a két természetnek egy személlyé egyesüléséről szóló egyházi tant teljesen tévesnek minősítette, mert szerinte János evangéliumának prológusában nem arról van szó, hogy a Logosz egyesült a testtel, hanem sokkal inkább arról, hogy az testté lett. 211 Krisztus testének minden részecskéje át volt hatva a Logosz isteni szubsztanciájával, vagyis az isteni és emberi elválaszthatatlanul elvegyült benne. Az ember Krisztus tehát nem áll két természetből, hanem mindegyik természetből részes s mindegyikkel consubstantialis. 212 Az istenfogalomnál fennálló eltérés szem előtt tartásával szinte azonos szempontok szerint fogalmazta meg Gentile is a tritheizmus tanítását Krisztus természetéről. Eszerint ugyanaz a Fiú testesült meg Máriában, aki először az Atyától született. Krisztusnak ez az összetettsége még sem fogható fel az emberi test és lélek párhuzamának analógiájára, mert az örök Logosz csak formáját változtatta meg és nem isteni szubsztanciáját, így testben is megmaradt egyetlenszemélyiségű teremtett Istennek. 213 Ekként Krisztus, mint embertestet öltött teremtett Isten egyrészről kisebb az igaz Istennél, másrészről több az embernél, vagyis inkább egy harmadik valóság, az isteni és emberi szétválaszthatatlan egysége, melyre fogalmat alkotni és szót találni nem lehet. 214 Mi különbség van a két felfogás között? Mindössze annyi, hogy Servetnél Krisztus isteni szubsztanciával áthatott ember, Gentilenél pedig középlény Isten és az ember közt, de mindkettőnél egyetlen természet. Gentile álláspontját gyakorlatilag legfeljebb csak árnyalati különbség választja el Servetétől,

67 mert ha Krisztus nem egészen Isten, akkor valójában inkább csak ember. Blandratáéknak a két rokon gondolatmenethez való viszonyulására nézve fényt vet az a körülmény, hogy e tanrészlet kifejezéséhez szó szerint átvették Gentile fogalmazását, csak a Krisztus egyetlen természete minéműségére nézve eszközölt végkövetkeztetését hagyták el, kijelentvén tartózkodóan, hogy a testtélétel titka előttük ismeretlen. 215 Ez utóbbi eljárásuk nem szokatlan. Bár Ochino kételyét nyilvánítja afelett, hogy Krisztus lelkének, a Logosznak a testtel való egyesüléséből egy új harmadik lény származott volna, mégis az egyesülés mikéntjére nézve Gentilehez hasonlóan nem vállalja a további spekulációt. 216 Mindazáltal Blandratáék e pontnál közelítették meg legjobban Servet krisztológiáját. De minden okuk megvolt rá, hogy e részben óvatosan járjanak el, hisz éppen most voltak visszavonulóban Servet álláspontjáról a Gribaldi Gentile-félére. Csakis ennek tulajdonítható, hogy Krisztus egyetlen természetének mivoltáról nem fedték fel belső meggyőződésüket, ami alkalmasint a Servet Laelio Sociniféle álláspontnak felelhetett meg. Melius e nézettel szemben szívósan ragaszkodott a Krisztus kettős természetéről szóló ősi tanhoz s nyíltan megvallotta, hogy ő a Logoszt istenségére nézve az Atyával azonos lényegű, de attól megkülönböztetett személyben szemléli. 217 Különösképpen elzárkózott Gentile azon egységtana elől, mely Servet szellemében az egész triast az Atya szubsztanciájába zárta be. 218 A Gribaldi Gentile-féle krisztológia egészen Servetig visszanyúló tanítását tolmácsolta Blandratának az a tétele, hogy bár egyedül a Logosz lett testté, mégis Istennek nem egy része, hanem az egész Isten jelent meg Krisztusban. 219 Ezzel ellentétben Melius orthodox nézete szerint csak a Logosz lett testté és nem egyszersmind az Atya és a Szentlélek is. 220 A Logosz isteni lényeg és személy szerinti értelmezésének Blandrata áltál táplált hypertheológikus aggodalmai ellenében Melius megvallotta, hogy a Logosz Istentől született Isten, külön létező személy, aki mindazáltal mint Fiú nem választható el az Atyától. 221 S mikor Blandrata Servet példájára megpróbálta a Logoszt Isten bölcsessége (sapientia Dei) néven személytelen erőként szerepeltetni, 222 Melius újból kiemelte annak önmagában való külön életét. 223 Figyelemre méltó, hogy Blandratánál és Dávidnál a gyulafehérvári vitán alárendelt szerepet játszott a Szentlélek istenségének kérdése. Blandrata a maga tritheista, Melius pedig a maga trinitárius szemléletéből kiindulva, tehát előbbi az Atyánál, sőt a Fiúnál is kisebbnek, utóbbi viszont a kettővel egyenlőnek tartotta, de kölcsönösen elismerték, hogy a Szentlélek az Atyától és Fiútól származó Isten. 224 Blandratáék magatartása körültekintő volt. A gyulafehérvári vita idején úgy Blandrata, mint Dávid szíve mélyén már unitárius volt. Röviddel ezután Dávid ditheista lett, amint Károlyi Péter kolozsvári rektorral a Szentlélek istensége felett folytatott polémiája bizonyítja. 225 A kérdést Gyulafehérváron még egyikük sem látta tanácsosnak kiélezni, ezért mérséklettel nyilatkoztak róla. A tritheizmus bölcsője a genfi olasz gyülekezet volt. Nem is mulasztotta el Kálvin annak akár Gentile, akár Blandrata tolmácsolásában jelentkező tanításait rendszeresen cáfolni. Magával Blandratával annak genfi tartózkodása alatt szentháromságtani kételyei felett szóban és írásban huzamosabb időn át értekezett. 226 Blandratának ennek során kifejtett nézetei már lényegükben tartalmazták közvetítő felfogását a Szentháromság tritheista-típusú, hármas tagozódású fogalmazása és az abszolút antitrinitárius monotheizmus kifejezése között, ami későbbi tevékenységére nézve oly jellemző volt. 227 Kálvin Blandrata állításaival szemben arra mutatott rá, hogy az orthodox tan az egy Isten alatt egyetlen szubsztanciát ért három személlyel vagy hypostasissal, miért is az Isten név épp úgy illeti a Fiút és a Szentlelket, mint az Atyát. Ebből azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a három személy nincs Isten lényegén kívül, azaz teljesen alaptalan a quaternitas feltételezése. Kiemelte, hogy csak az vallhatja Krisztust Istennek, aki elismeri a három személy szubsztanciális egységét. Két Istennek számszerű feltételezése szükségképpen az isteni szubsztancia feldarabolására vezetne. Bár a név nincs megemlítve, nyilván Gentilevel vitáz Kálvin, mikor Institutiója évi utolsó kiadásában

68 állást foglal azok ellen, akik tulajdonképpen egyedüli Istennek az Atyát tekintik, míg a Fiúról és Szentlélekről azt tanítják, hogy istenségüket az Atyától kapták. Különösen elítéli azt a szólásmódot, hogy az Atya a két másik személy essentiatora, tehát a saját lényegéből lényegadója, ami azt jelenti, hogy nincs más Isten, csak az Atya, kivel szemben a Fiú az Atya lényegéből elvont valami, azaz csak névleges Isten. 228 Elítéli azt a vélekedést, hogy ahol a szentírásban általánosságban tétetik említés Istenről, ott mindig csak az Atyára kell gondolni. 229 Nem feledi el visszautasítani a quaternitas vádjával kapcsolatban azt a gyanúsítást, hogy az orthodox tan Isten lényegétől elválasztja a személyeket. 230 Servet és követői ellenében határozottan kifejti, hogy Krisztus két egyesült, de nem összezavart természetből áll. 231 Nyilván Gentile szemlélete áll előtte, mikor azt a nézetet támadja, hogy Krisztus Istenből és emberből álló vegyülék, mely sem Istennek, sem embernek nem nevezhető. 232 Gentile ellen nyíltan is fellépett, mikor annak Genfben szerkesztett 40 prothesisét cáfoló művét 1561-ben kiadta. 233 Ebben többek között Gentile essentiatio elméletét részletesen elemezve megállapítja, hogy az tulajdonképpen teremtés. Mert az a Krisztus, aki azelőtt nem volt s most lenni kezd, nem lehet más, mint teremtett Isten. Ezen a helyen került sor az Atya autusiájának cáfolására és a Fiú kettős természetének orthodox szellemű kifejtésére. 234 Általában az egyes prothesisekhez fűződő fejtegetések módot adtak Kálvinnak a Gentile és Blandrata által képviselt antitrinitárius tanrendszer részletes bírálatára. Kálvin támadásai s ennek nyomán a városi tanács határozott fellépése következtében a genfi antitrinitárius csoport főképviselői, nevezetesen Blandrata, Alciati és Gentile 1558 végefelé a városból távozni kényszerültek. Huzamosabb ideig csak Lengyelországban találtak maradást. Kálvin haragja itt is utolérte őket, mert ő a lengyelekhez egymásután intézett két figyelmeztető levelében első felében szenvedélyes szavakkal hívta fel a lengyel reformáció vezetőit a tritheista antitrinitárizmusban az orthodox szentháromságszemléletet fenyegető veszélyekre, az első levélben kifejezetten Blandrata, a másodikban pedig azon kívül még Gentile és Alciati tevékenységétől óva a felelősöket. Ha e levelek nem is tudták bevágni a lengyel antitrinitárius mozgalom útját, mégis azok Lengyelországban is megjelent kiadásaikkal a higgadtabb kedélyekre mély benyomást gyakoroltak s a tritheista antitrinitárizmus ideológiájával szemben széles körben hangulatot támasztottak. Mikor az 1566 áprilisában végbement gyulafehérvári hitvitán s az ugyanazon év májusában tartott marosvásárhelyi zsinaton a Gentile Blandrata-típusú antitrinitárizmus kibontakozott, Meliusék olyan ideológia ellen voltak kénytelenek sorompóba lépni, melyre nézve Kálvin cáfoló teológiája a reformáció széles nyilvánossága előtt már minden részletében közismert volt. Sajnos, a gyulafehérvári vita jegyzőkönyvei nem maradtak fenn, így Meliusnak a vetélkedésben használt argumentációi ismeretlenek. Fennmaradt limitációi azonban kétséget támasztanak minden olyan elképzeléssel szemben, mintha Melius Kálvinnak Blandrata és Gentile ellen kiadott cáfoló művei problematikáját és dialektikáját szabatosan ismerte volna. Az új radikális irányzattal szemben való helytállásban inkább saját teológiai intuíciójára támaszkodott. Tételei, fogalmazásai híven kifejezik az orthodox tanítást, de érvelései elmaradnak Kálvin megnyilatkozásainak borotvaéles logikájától, kicsiszolt dialektikájától és biztos rutinjától. Összegezésül megállapítható, hogy a gyulafehérvári vitán nem jött létre teljes megegyezés. Egység csak a szentháromságtan műszavai, az ökumenikus hitvallások mellőzése, továbbá a műszavakból kifejtett szentháromságfogalomnak a keresztelési formulában való szemlélése tekintetében alakult ki. A kérdések egész soránál azonban, mint az Atyának a triasban vélt monarchikus helyzete és a krisztológia összes felmerült problémáiban továbbra is eltérőek maradtak a vélemények. Ily körülmények közt nem történhetett más, mint hogy mindkét fél tételenként rögzítette álláspontját azokban a kérdésekben is, amelyekben megegyeztek s azokban is, amelyekben ellentétes álláspontjaik megmerevedtek. Ezt a tényleges helyzetet feltüntető iratot erősítették meg aláírásukkal 236 s

69 adták azután ki a CED függelékeképpen Sententia Concors cím alatt. E címnek megfelelő egyetértésről mégis tágabb értelemben lehet beszélni. A Fiú és a Szentlélek istenségét kölcsönösen elismerték. A Fiú praeexisztenciája megmaradt. A Szentháromság triasnak nevezve fenntartott. Egy szóval, a trinitárius eszme, ha nem is teljes eredetiségében, de mégis legfontosabb elemeiben éppen került ki a vitából, habár az elágazó problémákban az ellentétek egész sora fennmaradt. E tény bátorította fel a két felet, hogy egyetértésről merjenek beszélni. Nagy érdeme Blandratának és Dávidnak, hogy a SC-ban a vita eredményeit összegező iratot hű szöveggel adták ki. Nélküle ma nem volna lehetséges kimutatni, hogy milyen szellemi függőség jegyében jelentkezett Erdélyben az antitrinitárizmus s hogy Melius egyezkedő készsége Blandratáékkal szemben milyen határok között mozgott. 237 A CATECHISMUS ECCLESIARUM DEI (CED) ÉS JELLEGZETESSÉGEI A Heidelbergi Káténak a CED-ben előttünk fekvő első magyarországi kiadásváltozata, akár az alapjául szolgáló évi heidelbergi latin nyelvű kiadás, a kérdéseket nem számozza. Az eredeti 129 kérdésével szemben saját számozásunk szerint összesen 136 kérdést tartalmaz. Az átdolgozás méretére lehet következtetni abból, hogy az eredeti 129 kérdéséből változatlan vagy csak jelentéktelenül változtatott szöveggel 103 vétetett át, közülük is 7 kérdés 14-re bontva. Legjelentősebb volt azonban az az eljárás, hogy 26 kérdés, mely az átdolgozás szempontjainak nem felelt meg, kihagyatott s helyébe ugyanannyi új kérdés iktattatott be. A revideált káté szellemi irányzatának megítélése szempontjából kulcsfontosságúak a kihagyott és újonnan beiktatott kérdések. A kihagyások zöme a káté legelejére esik, amennyiben ez átdolgozás elhagyta az eredetiből az Apostoli Hitvallást tartalmazó 23. kérdés kivételével az kérdést. Ezzel elesett az ember egyetlenegy vigasztalásáról szóló locus classicus s a szótérikus szempontú tagolást nyújtó 2. kérdés. Különösen feltűnő az ember nyomorúságáról szóló kérdés kirekesztése. A kezdődő antitrinitárizmus egyelőre a Szentháromság dogmáját elemzi s nincs még érkezése az eredendő bűn tanának kritikai vizsgálatához. Humanista optimizmusa azonban ösztönösen visszariad a keresztyén hittan azon ősi szemléletétől, hogy az ember romlott s különösen egy káté kiinduló gondolatául nem vállalja azt. E felfogás következménye azután, hogy az eredeti káté anyagából elesik a hit által való megigazulás alapjait fejtegető kérdés is, mert erre elég az igaz istenismeret, melyre az Apostoli Hitvallás tanít. S ezzel az átdolgozott káté máris rátér tulajdonképpeni főtárgyára, e hitvallás magyarázatára, miközben elveti az Apostoli Hitvallást felosztó 24. s a Szentháromságot meghatározó 25. kérdéseket, míg a Fiú fogantatásáról tárgyaló 35. és a Krisztus pokolra való szállását fejtegető 44. kérdéseket teljesen átfogalmazza. A CED bevezetése 10 kérdést ölel fel. Ez az Apostoli Hitvallást közlő 5. kérdés kivételével egészen új anyag, mely a keresztyén emberről, a szentírásról, a hitvallásokról és az egyházatyák iratairól szól. A 10. kérdés azután egy merőben új hármas felosztást alkalmaz a racionálisan értelmezett egyháznak, mint Isten házá -nak sztatikus képe keretében. Az I. rész Az Isten házának alapja címen az Isten hármasságáról szóló tanítást nyújtja a kérdésekben. Ez a részlet a káté legheterogénebb szakasza. Átveszi az eredeti káté , , kérdéseit, viszont egészen új anyagként közbehelyezi a szentháromságtannal foglalkozó, saját számozásunk szerinti , 15., 18., 25., 34., , 46. és kérdéseket. A II. rész Az Isten házának épülete elnevezéssel mindössze csak az kérdésekre terjed ki s az első kettő a Heidelbergi Káté kérdéseit hozza az egyházról szóló tannal, míg a harmadik, az 54. kérdés az egyháznak az előző kettőétől eltérő intézményes jellegű leírását iktatja be új anyagként. A III. rész Az Isten házának kiváltságai

70 és szabadságai címet viseli s szól a megigazulásról, a sákramentumokról, a jócselekedetekről és az imádságról az kérdésekben. 238 Ezek közül már csak az 55. önálló fogalmazású, míg a többi a Heidelbergi Káté kérdéseit veszi át. Már ez egybevetés is mutatja, hogy a CED zömében a Heidelbergi Káté anyagából épült fel, annak szótérikus jellegű felosztása elfagyásával s egy, az átvett anyagtól teljesen idegen, doktrinér szempontú új felosztás alkalmazásával. Az eredetiből megtartott 103 és az újonnan beiktatott 26 kérdés közt szellemiség és fogalmazás szempontjából széles szakadék tátong. Az aránytalan és mesterkélt felosztás nem bírja közös nevezőre hozni a divergens anyagot, melyben az új részletek értekező és polemizáló hangja, valamint a régi kérdések hitvalló és higgadt tónusa idegenül viszonylik egymáshoz. E konglomerátum káténak csak a kötőanyaga egységes, a humanista racionalizmus. Mélyebb kritikai érzék nélkül is megállapítható, hogy e káté nem egyéb, mint sebtében hevenyészett kompiláció. A Heidelbergi Káténak a CED-ben végbement deformálódását részletekbemenően a betoldott új kérdéseknél lehet megfigyelni, melyek arra voltak hivatva, hogy a marosvásárhelyi cikkelyekben lefektetett disztinkciókat az egyház hivatalos tanításába behozzák. Ennek megfelelően a betoldott anyagon uralkodó a Blandrata szelleme. Nem nehéz ezt megállapítani azoknál a kérdéseknél, melyeknek anyagára nézve Meliusék és Blandratáék közt Gyulafehérvárott megegyezés jött létre. Ily részlet volt a szentháromságtani műszavak elhagyása. A 49. kérdés kárhoztatja a pápista tudománynak minősített terminusokat, közülük elsősorban az egy lényeget (essentia) és a három személyt (persona), mert ezeket sem a próféták, sem Keresztelő János, sem Jézus és az ő apostolai nem ismerték. 239 Miért is az 50. kérdés elveti az összes skolasztikus kifejezéseket, mert a segítségükkel felépített dogma ellenkezik a hármassággal (trias) és négységet (quaternitas) tanít. 240 Külön figyelmet érdemel itt e két kérdés fogalmazásának kíméletlen pápaellenes hangja, mely éles ellentétben áll a Heidelbergi Káté ünnepélyes tónusával. Önkénytelenül is a marosvásárhelyi zsinat III. cikkelyére gondolunk, ahol a pápa mint valóságos Antikrisztus az igazi hármasság ördögi módon való meghamisításával s a quaternitas bálványának az egyházba való behozásával van megvádolva. 241 Ugyanezen zsinat V. cikkelye is a pápaságot leckézteti az álbölcsek által szentírásellenes műszavakból felépített dogma miatt. 242 Tudjuk, hogy Melius megrögzött ellensége volt a pápaságnak s az Antikrisztust szemlélte abban. Szenvedélye nem ismert határt, mikor a pápaság tanításai és intézményei kerültek útjába. Nem is szűnt meg argumentumai pörölyével lecsapni mindarra, ami körülötte az Antikrisztus országának maradványaiból még fennállott. Az itt jelentkező pápaellenes polémia azonban nem tőle való. Kétségtelen, hogy Melius Gyulafehérváron a békesség kedvéért elfogadta ugyan a Szentháromsággal kapcsolatban a műszavak nélküli tanítást, de ennek kommentálásánál kivételesen tartózkodott minden pápaellenes kiszólástól, mert lelkiismerete szerint azok használatát nem tartotta minden esetben szükségtelennek. A pápaságnak a szentháromságtani terminológia megalkotásáért, a háromszemélyű Istenről és a kettőstermészetű Krisztusról szóló dogmák behozataláért való támadása és Antikrisztusként való kárhoztatása kifejezetten antitrinitárius vonás. Egy évvel később Blandrata és Dávid a De falsa et vera unius Dei patris -ban 243 teljes részletességgel kidolgozzák azt a pápaellenes polémiát, melynek néhány részletével a Marosvásárhelyi Cikkelyekben és a CED-ben találkoztunk. 244 Eltekintve a fogalmazás módjától, e két kérdésben a Gribaldi Gentile Blandrata-féle szentháromságértelmezés oly formális elemei foglalnak helyet, melyeknek Melius már Gyulafehérváron teret engedett. A marosvásárhelyi zsinat II. cikkelyével 245 egyező s a tritheizmus szellemében fogantatott nézetet tolmácsol az 51. kérdés annak hangoztatásával, hogy az az igazi hármasság (trias), mely Jézus megkeresztelkedésekor jelentetett ki s amelynek formulájával a keresztyének Jézus rendelése szerint megkereszteltetnek. 246 E formulában jelentkező szentháromságkritériumhoz Melius szintén Gyulafehérváron csatlakozott annak elismerésével, hogy ez nem tartalmazza a három személy

71 felett álló külön isteni lényeget, ami valójában már a quaternitas fennforgását jelentené. E probléma és dialektikája nyilván Gribaldi eszmevilágából vétetett át. Kétségtelen, hogy a marosvásárhelyi I. cikkely közvetítésével került a CED-be a 6. kérdés az Apostoli Hitvallásnak az üdvösségre elégséges voltáról, 247 amire nézve Melius már Gyulafehérvárott egyetértését nyilvánította. Amint láttuk, ez a nézet is a Gribaldi Gentile Blandrata-féle tritheizmus kedvenc gondolata volt. A 8. kérdésben annak kimondása, hogy az Apostoli Hitvallás feletti zsinórmértékül csak a szentírás ismerhető el, a Heidelbergi Kátéval szemben még előrehaladást is jelent, mert abból minden biblicitása ellenére is hiányzik a reformáció e formális alapelvének tételes felemlítése. 248 Ennél kisebb jelentőségű a 9. kérdésben annak kifejtése, hogy az egyházatyák iratai haszonnal olvashatók. 249 Bár ez utóbbi problémákról Gyulafehérváron nem esett szó, a róluk készült kérdéseknek a kátéba való felvételét Melius Nagyváradon elképzelhetőleg nem nézhette rossz szemmel. Mindez eléggé vegyes anyag, de bennük egyetértés nyilatkozott meg. Legjelentősebb a 6., 49., 50. és 51. kérdések anyaga. Ezeken keresztül az antitrinitárius tritheizmusnak olyan elvei találtak utat az egyház kátéjához, amelyek Melius számára teljesen szükségtelenek voltak s ha ugyan látszólag még nem is álltak ellentétben a helvét konfesszionális nézetekkel, de formailag erősen Blandratáéknak kedveztek, lehetővé tévén a szentháromságtan további kritikáját. Sokkal érdekesebb azonban a CED-ben azon problémáknak a szerepeltetése, melyekre nézve Melius és Blandrata Gyulafehérváron nem tudtak megegyezi. Ez ellentéteket a marosvásárhelyi zsinat csak prolongálta s így nem csoda, hogy az egyes kérdések a CED-be Blandrata fogalmazásában kerültek bele, miután azokat Meliuséknak Nagyváradon nem sikerült saját szemléletükhöz módosítani. Melius ugyan azt állítja az évi debreceni rövidebb hitvallás János Zsigmond fejedelemhez intézett ajánlásában, hogy a Blandratával és Dáviddal Gyulafehérváron elkezdett egység Marosvásárhelyen megerősíttetett s ez egység dokumentumául tekinthető a nagyváradi igazítások után Kolozsváron megjelent káté, a CED. 250 De távolról sem így állott a dolog. Amint láttuk, a Gyulafehérváron létrejött Sententia Concors tanításait csak egy tágabb szempontból lehet az egység kifejezőjének tekinteni, hisz azon belül számos döntő kérdésben nyíltak maradtak az ellentétek. A Marosvásárhelyi Cikkelyekben pedig már egyoldalúan Blandrata szemlélete és fogalmazása jutott szóhoz. Így érthető, hogy a Marosvásárhelyi Cikkelyekben kifejezett nézetek túlnyomó többsége egyenesen Blandrata fogalmazásában foglaltatott a CED-be. Melius merész állítását már a SC körüli vizsgálódásaink sem támasztották alá, a CED betoldott részeinek elemzése pedig arról győz meg, hogy e kátéban még a nagyváradi revízió után is, éppen több fontos tanrészletnél Blandrata felfogása és fogalmazása maradt irányadó egyenesen Melius Gyulafehérváron fenntartott s a SC-ba foglalt nézetei rovására. Az eszmei jellegzetességeken felül bizonyítja ezt az a körülmény is, hogy éppen a szentháromságtani kérdések az ő sajátságos, két pólus közt mozgó, a tritheizmust és unitárizmust egyaránt felölelni törekvő fogalmazásában vannak kifejtve, melynek már lengyelországi évi hitvallása tárgyalásánál is tanúi voltunk. Miként Gyulafehérváron, úgy a marosvásárhelyi VI. cikkelyben is változatlanul kifejezte Blandrata azon felfogását, hogy az Atya egyedüli szerzője és forrása a Fiú és Szentlélek istenségének, 251 melyet azután ugyanazon zsinat VII. cikkelye ebben a klasszikus tömörségű tritheista formulában foglalt össze: az a mi Istenünk, aki a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja s rajta, a Fiún és Szentléleken kívül nincs más Isten. 252 A CED 11. kérdésében ezt a tanítást tritheista színezetű, de egészen unitárius módon is értelmezhető fogalmazásban fejtette ki. Legelőször is azt állapította meg a hármasságról, hogy több és különböző istenség nem foglalhat benne helyet. A lényeg benne az Atya egy istensége, melyet az tökéletes teljességgel öröktől fogva közöl a Fiúval és Szentlélekkel. 253 E formulában egy szó sincs a Fiú valóságos természetéről, ezért a benne foglalt állítást szabadon lehet az ember Krisztusra értelmezni, ki istenségét Servet szerint az Atyától kapta olyformán, hogy az isteni szubsztancia tökéletesen áthatotta testét s ezután is megmaradt embernek. A

72 marosvásárhelyi VIII. cikkelyben, 254 valamint a CED 12. kérdésében annak megállapítása, hogy a Fiú és Szentlélek istenségének forrása egyedül az önmagától való Isten, vagyis az Atya, 255 a Gribaldi Gentile-féle tanításnak Servet szerinti oly értelmezésére is alkalmas, hogy a Szentháromság lényege tulajdonképpen az Atya, kiben a Fiú és Szentlélek csak dispositiók formájában jelentkezik. Az unitárizmusnak a tritheizmus oldaláról való megközelítése és értelmezése s az ezzel együttjáró kétértelműség Blandrata teológiai eszmélkedésének jellemző vonása volt már abban az időben is, amikor főként Servet és Gribaldi befolyása alatt állott s e tendencia méginkább úrrá vált szellemén, mikor Laelio Socini hatása alá került. Az Atyának a marosváráshelyi IX. cikkelyben megvallott monarchica dignitas -a 256 továbbá a CED 13. kérdésében megjelölt eminentiá -ja vagy praerogativá -ja 257 Blandrata szemléletében Isten monotheisztikus beállításának fontos eszköze. A változó adottságok közt ezek a fogalmak sorakoztatják a Fiút és a Szentlelket az Atya szubordinációja alá vagy segítik azokat abszorbeáltatni az Atya szubsztanciája által. Az ízig-vérig trinitárius gondolkodású Meliusz Nagyváradon semmiesetre se helyeselhette e három kérdés antitrinitárius szellemű, de még így is többféleképpen értelmezhető megállapításait, azok megváltoztatására azonban nem tudta Blandratát rábírni. Talán Meliusra tekintettel került a CED-be a 48. kérdés, 258 mely Blandrata gondolkodásának másik pólusából kiindulva a tritheizmus nyelvén látszólag hármas tagolódásban fejti ki az istenfogalmat. A CED szentháromságtani megnyilatkozásai közül aránylag ez kelti a legkonzervatívabb benyomást s a gyanútlan olvasót látszatra kielégíti. De ha közelebbről vesszük szemügyre, azonnal feltűnik, hogy nincs kiemelve benne sem a Fiúnak, sem a Szentléleknek istensége. A három felsorolt valóság egyetlen istenségének kiemelése viszont már arra alludál, hogy ez az egyetlen istenség az Atyáé, melybe el kell merülnie a másik kettő istenségének. Hogy Meliusnak semmi része sem volt e 48. kérdés végső formára hozásában, az kétségtelennek látszik. Ha egybevetjük e kérdés fogalmazását Blandrata évi lengyelországi hitvallásának megfelelő pontjával, könnyen megállapíthatjuk, hogy ugyanaz a személy fogalmazta mind a kettőt s itt amannak egy variációjával állunk szemben. 259 Bizonyos ebből az is, hogy Meliust a CED ezen részlete sem elégíthette ki, hisz az itt kifejtett nézetet Gyulafehérváron sem osztotta. Igen kétes fogalmazású a Szentlélekről szóló 46. kérdés s kompromisszum nyomát viseli magán. 260 Meliusnak szánt engedményül tekinthető ebben a Szentlélek igaz istenvoltának elismerése, de nyilván antitrinitárius érdekből egy szó sincs itt ez istenség Atyával és Fiúval való egyenlőségének kifejezéséről, hanem inkább Blandrata ízlése szerint ezekkel csak a méltóságban és dicsőségben való egyenlőségéről van említés téve. Önkénytelenül is Servet és Ochino azon nézetének hatását érezzük ebben, hogy Isten teljessége és egysége nem a szubsztanciában van, hanem a hatalomban. 261 Határozottan Melius meggyőződése ellenére kerülhetett a kátéba a 7. kérdés, mely az Apostoli Hitvalláson kívül elvet minden tételes hitvallást. 262 A helvét reformáció megszilárdításáért egyszerre három fronton, nevezetesen a katholicizmus, lutheránizmus és antitrinitárizmus ellen küzdő Melius mondhatott le legkevésbé a konfesszionális gondolkodás ezen természetes fegyveréről. A keresztyén vallás lényegét érintő 1 4. jelentéktelen kérdéseken kívül számos olyan komoly tárgyat felölelő új kérdés van még, ami semmiféle jellegzetes antitrinitárius nézetet sem tartalmaz, sőt a legtöbb esetben a református egyház lehiggadt tanítását adja elő. Ilyen a 15. kérdés Istennek a teremtmények feletti gondviseléséről, ami a Heidelbergi Kátéból áthozott hasonló tárgyú kérdés (26.) mellett, mint ismétlés, feleslegesnek is bizonyul. 263 A Krisztus kettős természetéről szóló 18. kérdés fogalmazása annyira kifogástalan, hogy bármely református kátéban helyet foglalhatna. 264 Ugyanez áll a Jézus Szentlélektől való fogantatását és Máriától való születését tárgyaló 25. kérdésről. 265 A két természet egymáshoz való viszonya is a 38. kérdésben a Heidelbergi Káté 48. kérdésének megfelelően, de mégis önállóan van beállítva. 266 A 34. kérdés Krisztus pokolraszállása alatt épp úgy a kereszten

73 történt szenvedést érti, mint akár a Heidelbergi Káté eltérő fogalmazású 44. kérdése. 267 Az eschatologiát tárgyaló 42., 43. és 44. kérdések tartalma nem haladja meg azt az álláspontot, amit a kor református teológiája e kérdésekkel kapcsolatban hangoztatni szokott. 268 Vajon milyen célszerűség kívánta meg, hogy ez antitrinitárius szempontból ez idő szerint még közömbös fogalmazású kérdések új anyagként helyet kapjanak a kátéban? Önkénytelenül is arra gondolunk, hogy e kérdések jórésze eredetileg az antitrinitárius érdekek szempontjából volt szerkesztve s csak a nagyváradi tárgyaláson Melius kívánságára nyerték el végső formájukat, mely már a trinitárius álláspontnak megfelelt. Melius netáni ilyen fellépésének kedvezhetett az a körülmény, hogy e tanrészletek legtöbbje kívül esett a gyulafehérvári, sőt a marosvásárhelyi tárgyalások keretén is s ekként más szellemben való megfogalmazásuk korábbi megegyezésük értelmében nem lehetett indokolt. Volt a marosvásárhelyi zsinatnak oly cikkelye is, amely nem jutott szóhoz a CED-ben. Itt elsőrenden a Krisztus kettős természetét tagadó XI. cikkelyre gondolunk. 269 Ebben Blandratáék még világosabban kifejtették azt a Gyulafehérvárott is hangoztatott nézetüket, hogy az orthodox dogma sabellianizmusával szemben Krisztus személyének egysége mellett kell pálcát törni. A kettős természetű Krisztus szerintük végeredményében két Logoszt jelent, ami szentírásellenes. Máshogyan kell ezért a Krisztust felfogni. A helyes kiindulópont itt az, hogy a Fiú az ő létét az Atya istenségében bírja, így attól elválaszthatatlan. Mikor ez az Atyában élő Logosz testté lett, az emberi testben tulajdonképpen megjelent az Isten. Elég világos beszéd már ez is, de Blandrata ezúttal a marosvásárhelyi XII. cikkelyben még nem vonja le fenti állításainak végső következményeit, mely Servet szerint nem más, mint hogy Krisztus isteni szubsztanciával áthatott közönséges ember. Blandrata tagadja Krisztus kettős természetét s megvallja, hogy benne testben megjelent az egész Isten. De ennek belső rendjét titoknak minősíti s a hivő józan értelmére bízza azon végkövetkeztetés levonását, hogy Krisztus csak egy természettel bír, vagyis puszta ember, aki Istent hordozza magában. Szinte elképzelhetetlen, hogy Blandrata ne próbálta volna meg a XII. cikkelyben foglalt ezen tanítást a Heidelbergi Kátéba valahogyan beépíteni. Bizonyosra vehető, hogy a CED első fogalmazványába be is építette. De Meliusék Nagyváradon e tanítás ellen léphettek fel legerélyesebben. Következetesen elzárkózó magatartásukkal érhették el, hogy a CED-ben ez a jellegzetesen servetianus tanítás a Jézus kettős természetét kifejtő orthodox szellemű kérdéssel váltasson fel. E részben aratta Melius a nagyváradi értekezleten legjelentősebb sikerét. El tudta érni, hogy a CED betoldott anyagából eltávolíttassék az a részlet, melyben az antitrinitárius tanítás Servet ideológiája irányában egészen előre mutató módon volt kifejezve. Eredményesen állhattak ellen Melius és társai a marosvásárhelyi X. cikkelyben meghúzódó azon törekvésnek is, hogy a Fiú, mint Isten bölcsessége, személytelen formában jusson kifejezésre. 270 E fogalmazás újból meghaladja a tritheizmus törekvéseit s emlékeztet Servet azon tanítására, hogy a Logosz nem metafizikai valóság, hanem Istennek beszédben és bölcsességben megnyilvánuló dispositiója. 271 Kiküszöbölésével a servetianus krisztológia újabb támpontot veszített az átdolgozott kátéban. Joggal következtethető, hogy Melius Blandratával és Dáviddal Nagyváradon nehéz harcot vívott, mert azok ekkor már igyekeztek unitárius meggyőződésük érdekében a Gribaldi Gentile-féle tritheizmus tételeit átfogalmazni, legalábbis megpróbálták azokba Servet felfogásának megfelelő unitárius formulákat elhelyezni. Meliusnak sikerült is álláspontját bizonyos kérdések kikapcsolásával és helyükbe újak beiktatásával érvényre juttatni. De ennek ellenében neki is kellett áldozatokat hozni. El kellett tűrnie, hogy Blandrata álláspontja a Szentháromság ökonómiájánál tritheista színezetű, de servetianus szempontból is értelmezhető formulák igénybevételével, vagy felismerhetően Servet szellemében készült tételek beiktatásával kifejezésre jusson. Így végeredményben a CED új kérdésanyaga az ellenfelek kompromisszumának nyomait viseli magán. Mindenesetre Blandrata kezdeményezésére s alighanem Melius tudta nélkül vagy

74 akarata ellenére kerültek a CED elejére a jellegzetesen sokatmondó szentháromságtani szövegrészletek Ignatius, Pseudo-Clemens és Irenaeus műveiből. Ezek az egyházatyák kivétel nélkül a Nicaenum előtti kort képviselik még kevéssé fejlett szentháromságtani nézeteikkel. Az e csoportba tartozó atyáktól való idézetek már önmagukban antitrinitárius színezetet adnak a káténak. Nevezetesen úgy Servet, mint Gentile az egyházatyák közül csak a Nicaenum előttiek trinitástani fejtegetéseit fogadták el helyesnek, míg az azutáni Augustinus, Hieronymus, Basilius, Chrysostomus, Damascenus János stb. mérvadóvoltát kétségbe vonták, mert nézeteiknek nem kedveztek. 272 Már ez a körülmény is arra vall, hogy e kátét olyan antitrinitárius szerkeszthette, aki irányzatának patrisztikai felfogásával alaposan tisztában volt. Ilyen antitrinitárius 1566-ban Erdélyben leginkább csak Blandrata lehetett, hisz oldalán Dávid még csak újoncnak számított. Maga az előszó és a szövegidézetek érthetően utalnak arra is, hogy Blandrata és társai a CED szellemi tartalmát milyen célok szolgálatára szánták. ÖSSZEGEZÉS 1. Vizsgálódásunk e tanulmány során nem csekély mértékben arra irányult, hogy elemezzük azokat a szellemi viszonyokat és adottságokat, melyek közt a Heidelbergi Káté első hazai jelentkezési formája, a CED megszületett. Ennek során kifejtettük azt a tritheizmustól egészen a servetianizmusig húzódó s hellyel-közzel más elemekkel is bővült eszmevilágot, amelynek jegyében Erdélyben az antitrinitárius tanítás fellépett. Bár megállapításaink elsősorban az erdélyi antitrinitárizmus ideológiai problémáit ölelték fel, mégis ezen túlmenően a mozgalom európai története szempontjából is bírnak vonatkozásokkal. Még az általunk használt oly széles forrásapparátuson felépült művek is, mint Wilbur-nek az európai antitrinitárius törekvéseket tárgyaló és Cantimori-nak a kései reneszánsz olasz eretnekeit bemutató könyvei, jóformán tájékozatlanok az Erdélyben fellépett antitrinitárizmus ideológiai kezdeteit illetően. Wilbur ugyan mellesleg egy lapszéli jegyzetben hiányos címmel 273 első unitárius kátéként felemlíti a CED-t, de annak az unitárizmus eszmetörténetében elfoglalt szerepéről mit sem tud. Cantimori tájékozottsága még eddig sem ér el. Általában véve mindkettőjük tudása az erdélyi mozgalomról a Blandrata Dávid-féle évi De falsa et vera... problematikájával kezdődik s készültségük az azt megelőző időre nézve teljesen nemleges, az azt követő szakaszt illetően is felette hézagos. Annál feltűnőbb ez, mert a lengyel antitrinitárizmus történetéről mindketten, de különösen Wilbur, aprólékos és kimerítő ismeretekkel rendelkeznek. Mentségükre szolgálhat, hogy az erdélyi antitrinitárizmus tanalakulásának részletei máig sincsenek minden vonatkozásban felderítve, de Borbély István jelentős kezdeményezéseinek 274 figyelmen kívül hagyását már terhükre kell rónunk, mert ez esetben egy korunkig fennmaradt s 400 éves történeti folytonosságra visszatekintő s ekként távolról sem lebecsülhető európai unitárius közösség múltját hanyagolták el. Jelen tanulmányunk az erdélyi antitrinitárizmus eszmevilágának kezdetéig nyúl vissza éspedig azon fázisig, amikor a mozgalom, akár Lengyelországban egykor, még a református egyházon belül zajlik le. E szakasz egyik legjelentősebb irodalmi emléke az átdolgozott Heidelbergi Káté. A CED úgy áll tehát előttünk, mint az Erdélyben fellépett antitrinitárizmus és a helvét reformáció összecsapásának egyeztetéses emléke. Bár a kezdeményezés Blandratáék oldaláról indult el, maga a nagyváradi közös értekezlet és Melius számos optimista nyilatkozata azt mutatja, hogy a CED-hez mindkét fél bizonyos váradalmakat fűzött. Melius egy egészen kezdetleges színvonalon szerette volna megállítani az antitrinitárizmus szellemi kibontakozását, viszont Blandrata megkísérelte a református teológiai gondolkodás pozícióiba jórészt továbbfejlődésre képes tritheisztikus formulák segítségével beépíteni az unitárizmust. E váradalmak nagyon rövidéletűek voltak, mert a virulens állapotban levő antitrinitárizmus

75 kifejlődése minden eképzelést felülmúlóan gyorsnak bizonyult. Igaz ugyan, hogy Blandratáék a gyulafehérvári vitán feladták az elsietve kezdeményezett servetianus vonalat s visszatértek korábbi tritheizmusukhoz, e mozzanat azonban számukra csak rövid lélekzetvétel volt, mert nyomban a marosvásárhelyi zsinat (1566. máj. 19.) után visszapártoltak az unitárius irányzathoz s az erdélyi antitrinitárizmus történetének egy még merészebb fejezetét nyitották meg. Már a CED ajánlásában céloznak annak írói ez új szakasz kibontakoztatására és kifejezést adnak azon reményüknek, hogy e törekvésükben a náluknál tanultabbak segíteni fogják őket. 275 Ily körülmények közt Meliusnak a CED-ben tett engedményei jelentéktelenekké váltak, viszont Blandratának abban elhelyezett pozíciói már feleslegeseknek mutatkoztak. Inkább csak dialektikai fogásnak kell ezért tekinteni Meliusnak azt a későbbi állítását, mintha Blandrata és Dávid Gyulafehérváron, sőt még Marosvásárhelyen is tökéletesen deferált volna a trinitárizmusnak s a CED e behódolás dokumentuma volna. 276 Meliusnak nagyon hamar meg kellett tapasztalnia, hogy a tritheizmus nem egyenlő a trinitárizmussal. Aki átgondolta, hogy a Fiú és Szentlélek az abszolút istenségű Atyánál kisebb s ezzel szemben a teremtménytől csak fokozatban tér el, annak nem volt nehéz rájönnie arra, hogy mindkettő teremtmény s a Fiú ekként csak puszta ember. A tritheizmusnak az unitárizmusba kellett beletorkollnia. 277 A CED konglomerát hittanával csak a pillanatnyi helyezkedés célját szolgálta s megjelenése után már feleslegessé is vált. Nem volt ezért e felemás kompiláció egyéb ügyes szellemi tornánál, melynek segítségével a szembenálló felek kipróbálták egymás teológiai gondolatkészletét és formulázási módszerét egy következő összecsapásnál való felhasználás végett. Legkevésbé sem meglepő egyébként, hogy Blandrata már jóval a CED megszületése előtt Pauli Gergelyhez nov. 30-án intézett levelében belső meggyőződése szerint unitáriusnak mutatta magát. 278 Amint láttuk, Blandrata gondolkodásában a tritheizmus szellemében készült formulák jól megfértek lappangó vagy nyíltan előtörő unitárius tendenciákkal, azaz, nála a tritheizmus dialektikája is végeredményben a servetianus nézetek kibontakozását szolgálta, mely törekvés nyomai a CED-ből is előtörtek. Így egészen természetes, hogy egy okt. 31-én kelt megnyilatkozasában már egy minden ízében unitárius káté készítése mellett állott ki. 279 Éles ítélőképességét mutatja a Heidelbergi Kátéval kapcsolatban tett kezdeményezése. Ennek latin nyelvű szövege Erdélyben és a Tiszántúlon a művelt rétegeknél, főképpen a református teológusok közt tekintélyt élvezhetett s e helyzete révén az antitrinitárizmus átértékelő törekvései számára alkalmas eszközül kínálkozott. Nem is mulasztotta el Blandrata e lehetőséget kihasználni. A szentháromságtani terminológiával szembeni magatartást illetően még érthető Pokoly József álláspontja, ki ezen kátéban kifejtett hitvallást... legbibliaszerűbbnek ítélte. Elfogadhatatlan azonban ama feltételezése, hogy ez a hitvallás lehetett volna az egyedüli alap, melyen az egyházak megingott összetartása újból megszilárdulhatott volna. 280 E megállapításánál nem számolt azzal a teológiai hasadással, mely a káté betoldott és eredetiben meghagyott részei, sőt maguk az egyes betoldott kérdések közt is fennállanak. Nem vette figyelembe ezeknek kétértelmű fogalmazását sem, mely további ellentétek keletkezésének forrása lehetett. A CED végeredményében nem tisztázott és nem hozott egységre semmit sem. A Heidelbergi Kátét a kétféle teológiai szemlélet ütközőhelyévé tette s így nem nehéz eldönteni, hogy még sokkal nyugodtabb légkörben is alkalmatlan lett volna a folyvást jelentkező feszültségek levezetésére. 2. Azt a megállapításunkat, hogy a Blandrata által Kolozsvárott inaugurált antitrinitárius tanítás a Gribaldi Gentile-féle tritheizmus irányából a servetianizmus felé ívelt s előbbi az utóbbiban talált logikus kibontakozást, egykorú külföldi adatok is alátámasztják. Beza Johannes Haller berni lelkészhez jún. 19-én írt levele kíséretében a berni tanács részére való lemásolás, majd Bullingerhez való továbbítás végett egy bizonyos kolozsvári személy tételeit küldte meg Helus (?) levelével együtt, hadd tudják meg azok, mily szörnyeteg

76 az a Gentile, aki Gribaldi társa, Servet tanítványa, Blandrata és Alciati elvbarátja s most a gex-i proefektus fogságában van. 281 A meg nem nevezett kolozsvári személy, amint a következő adatból kiderül, Dávid Ferenc volt. Ugyanis Haller jún. 22-én közölte Bullingerrel, hogy Alciati és Gentile hitvallását (bizonyára a Wurstenberger számára készültet) és a kolozsvári Dávid Ferencnek Istenről és a Szentháromságról szerkesztett tételeit csak a másolás megtörténte után küldi meg. 282 De ki lehetett az a Helus, akinek levelével együtt szerepel Dávid Ferenc munkálata s ekként feltételezhető, hogy ő küldötte a kérdéses tételeket Kolozsvárról Genfbe? Beza szóban forgó levele másolatban maradt fenn. 283 A másoló által írt név genetivusban álló Hell alakját Trechsel megkérdőjelezte, mert bizonytalán olvasásának tekintette. A helyes olvasás kérdését az eredeti Helus -féle levél alapján lehetne csak hitelt érdemlően eldönteni, ez azonban jelenleg nem található. 284 Így egyelőre meg kell elégednünk azzal a hozzávetéssel, hogy a bizonytalan olvasású név alkalmasint Heltai Gáspáré lehet, aki magát latinosan Heltus-nak, németesen pedig Helth-nek nevezte. 285 Könnyen megeshetett, hogy az egykorú levélmásoló az eredetiben álló Helti -t Heli -nek olvasta. Az irat Genfbe való küldése is jól megfelel Heltai akkori magatartásának, aki kezdetben szembeszállott az antitrinitárius áramlattal. Nevezetesen helytelenítve a kolozsvári tanács jún. 8-iki rendelkezését, megtagadta a Marosvásárhelyi Cikkelyek szellemében való prédikálást s nagyobb nyomaték okáért prédikátori tisztét is letette. 286 A Heltai által Bezához kiküldött Dávid Ferenc-féle tételek keletkezésének pontos idejét megállapítani nem tudjuk, csupán annyit tételezhetünk fel, hogy azokat az márc. 15-én tartott tordai zsinatot követő napokban szerkesztette Dávid s váltotta ki általuk Heltai megütközését. Nyilván Heltai leveléből tudta meg Beza, hogy Dávid most már egészen Servet szemléletének adta át magát, mint a levélhez mellékelt tételei is mutatják. Mindenesetre Beza jól ismerte a Gribaldi Gentile-féle istenfogalom labilis alkatát s ekként tudta, hogy a tritheizmus végeredményében egészen logikusan az unitárizmusban oldódik fel. 287 Dávid tételeiben ez aggodalma igazolását látta, miért is azoknak ódiumát nem mulasztotta el Gentilére hárítani. Ezért juttatta el az Erdélyből kapott dokumentumot a berni tanács kezéhez, honnan az a Gentile-per aktái közé került. 288 Bezának volt egyéb oka is arra, hogy Dávid szentháromságtani felfogása elhajlásának okát Gentilében keresse. Ugyanis tudomására jutott, hogy Gentile Erdélyben személyesen megfordult. Kitűnik ez Hallerhez júl. 16-án írt leveléből, melyben tetszését nyilvánítja afelett, hogy a Bernben fogva tartott Gentile már nem tevékenykedik sem Lengyelországban, sem az erdélyieknél, akik között amúgy sem maradhatott hosszabb ideig. 289 Eszerint az erdélyi antitrinitárizmus történetébe Gentile rövidebb ideig tartó látogatását is be kell iktatnunk. Nevezett Blandrata hívására érkezett már Lengyelországba is, ahol 1563 nyarától legfeljebb 1566 elejéig tartózkodott. 290 Blandratát azonban már nem találta ott, mert ő 1563 elején váratlanul Erdélybe távozott. 291 Erdélybe való jövetelét is Blandrata szorgalmazhatta. Ha mindjárt 1563 nyarán vagy őszén került sor látogatására, nyilván semmit sem tehetett eszméi érdekében, mert a református egyháznak az 1564 áprilisában tartott nagyenyedi zsinaton való megalakulása előtt maga Blandrata is óvatosan forgolódott Erdélyben. E zsinat után azonban tüstént megindult Blandrata antitriritárius tevékenysége s ez idő tájtól fogva már van szellemi háttér Gentile erdélyi tartózkodása számára. 292 Legvalószínűbb időpontja ennek 1565 vége vagy 1566 eleje lehet, 293 mert Gentilének ekkor kellett Legyelországból kényszerűen eltávoznia. 294 Onnan jöhetett előbb Erdélybe, majd innen indulhatott Morvaország és Ausztria érintésével Svájcba, hova 1566 júniusának első napjaiban érkezett meg. Feltehető, hogy Gentilét erdélyi útjára Gianpaolo Alciati is elkísérte, mert ez Blandratával régóta meghitt barátságban volt és svájc elhagyása után állandóan Gentile társaságában tartózkodott Melius jellegzetes engedménye a szentháromságtani műszavak és az ó-egyházi hitvallások elhagyása volt. E téren szokás őt tájékozatlansággal vádolni. De nem így áll a dolog. Melius itt is önállónak bizonyult. Nem dönthető el, hogy ismerte-e Kálvinnak a

77 műszavak használata körül szerzett tapasztalatát. Az ifjú Kálvin 1537-ben Caroli Péterrel történt összecsapása során felvetette ugyan a kérdést, szabad-e, szükséges-e a szentírási adottságokat meghaladó fogalomképzés és hangoztatta ugyan, hogy még a trinitástan ősi fogalmait és terminusait sem illeti meg abszolút tekintély. 296 Mikor azonban Gentile és társai éppen a szentháromságtaní műszavak elvetésével egyengették az tritheista antitrinitárizmus útját, 297 szükségét érezte annak, hogy Carolival szemben elfoglalt álláspontját bővebben kifejtse. Bár tovább is vallotta, hogy nem a terminusokon múlik a trinitáshit lényege, mégis nyomatékosan rámutatott arra is, hogy a műszavak egyáltalában nem haszontalan találmányok, hanem a tévtanítások fennforgása esetén nélkülözhetetlen kellékek. 298 Melius még a gyulafehérvári hitvitát követően átélt csalódása után sem eszmélkedett Kálvinhoz hasonlóan. Pedig ekkoráig már Bezától is kapott szívhez szóló figyelmeztetést, melyről feltétlenül tudomással kellett bírnia. Nevezetesen Beza a CED egy példányát valakitől talán ezt is Heltaitól kézhez kapván, 1567 augusztusában az összes keresztyén és orthodox egyházakhoz (Christianis et orthodoxis omnibus ecclesiis) intézett felhívásában mély megbotránkozásának adott kifejezést Blandratának és Dávidnak a szentháromságtani terminusokat elvető eljárása felett s a többek közt magát Meliust is név szerint harcra szólította az ilyfajta megoldások ellen. 299 Mégis Melius e figyelmeztetés és saját tapasztalata ellenére az 1569 októberében tartott nagyváradi hitvitán egymásután kétszer emlékeztette Dávidot a műszavak mellőzésére nézve Gyulafehérváron létrejött megegyezésükre. 300 Tehát Melius még akkor is vállalta a terminusoktól való tartózkodást, amikor az unitárizmusban járó Blandrata és Dávid már rég túltették magukat azon. Ő ez eljárásnak nem tulajdonított különösebb elvi jelentőséget s azt mint módszert inkább csak dialektikus fogásként alkalmazta. Az általános hitvallásellenes álláspont jól megfelelt az antitrinitárius gondolkodás természetének és érdekeinek, mindazonáltal most még csak a szentháromságdogmát kifejező és meghatározó öt ökumenikus symbolum elvetésében volt elsősorban érdekelve. Máshogyan viszonyult a kérdéshez Melius, ki ízig-vérig konfesszionális teológus volt s a helvét irányú reformáció megszilárdulásáért küzdött, miért is e törekvésénél a dogmatikus módszert sehogy sem nélkülözhette. Az Apostoli Hitvalláson kívül elvetett egyéb hitvalláson aligha érthetett mást, mint a szentháromságdogmát kialakító öt ó-egyházi symbolumot, hisz ez ideig jórészt az ő nevéhez fűződött az évi Debrecen Egervölgyi Hitvallás s a jövőre nézve is erőteljes hitvallásalkotó véna lüktetett benne. Melius nem gondolt többre, mert az általa képviselt helvét iránynak a keresztyén hittan minden kérdésében, így nem egyedül csak a szentháromságtanban, hanem sok más, nem kevésbé fontos tanrészletben is megvolt a lehiggadt véleménye, mely őt a németországi, svájci és másutt élő hitsorsosaihoz odafűzte, viszont a protestantizmus más irányaitól, főképpen a lutheránizmustól megkülönböztette. Így Meliust minden életérdeke a hitvallásos teológiai módszerhez kötötte. Egy hitvallásellenes, racionálisan leszűkített teológia a református egyház akkori helyzetében mindenképpen alkalmatlan volt, ezért nem is gondolhatott a protestantizmus nagy együttesén belül keletkezett és keletkezendő helvét szellemű hitvallások megvetésére. Vagyis álláspontja e kérdésben is szükségképpen önálló volt. Egyébként a CED és a SC nemcsak Genfben, hanem Heidelbergben is visszatetszést keltett. Mikor az itteni egyetemen 1566-tól fogva tanárként működő Hieronymus Zanchi III. Frigyes választófejedelem kívánságára az orthodox szentháromságtan védelmére 1572-ben kiadta De tribus Elohim, aeterno Patre, Filio et Spiritu S. uno eodemque Jehova libri XIII. című munkáját, ebben a különféle antitrinitárius irányzatok közt kitért az évi gyulafehérvári disputa téziseinek cáfolására is A CED mögött meghúzódó ideológiai küzdelemben Blandrata és Dávid forrásai többé-kevésbé feltárultak előttünk. De mire támaszkodhatott Melius? Csak egy olyan forrást nevezhetünk meg, melyet feltétlenül ismerhetett s amely teljes egészében rendelkezésére

78 állhatott. Ez az jan. 22-én tartott gönci zsinat vitaanyaga volt. A tiszajobbparti reformátusok vezérembere, Károlyi Gáspár nyomban felismerte az Egri Lukács által Kolozsvárról a Felvidékre behozott antitrinitárius nézetekben Gentile tritheizmusát s e zsinaton kifejezetten az essentiatio tana ellen intézett heves támodást. Fejtegetéseiben rámutatott arra, hogy ha a Fiú és a Szentlélek az Atya lényegének (essentia) csak részesei, akkor azok istensége már csak névleges, mert ezáltal az egyetlen lényeg szétszaggattatik. 302 S hogy fellépése valóban Gentile ellen irányult, meglátszik abból az eljárásából, hogy a két év múlva jan. 6-ára kitűzött szikszói zsinat meghívójához mellékelt tételek 11-ikében név szerint is megbélyegezte azt autotheosz-elméletéért. 303 Meglepő, hogy Károlyi mily alapos tájékozottságot mutatott fel a tritheista antitrinitárizmus eszmevilága felől s mily szabatossággal ismerte fel Egri Lukács jelentéktelennek látszó tételeiben annak jelenlétét. Mivel Kálvin mint láttuk Gentile és Blandrata ellen kiterjedt és széles körben ismert irodalmi tevékenységet folytatott, feltételezhető, hogy Károlyi a tritheista antitrinitárizmus eszmevilágában való tájékozottságát s az ellene való argumentáció módszerét is egyedül az ő műveiből merítette. Nincs kizárva, hogy olvasta az évi Institutio Gentilével vitatkozó pontjait. Könnyen meglehet az is, hogy eljutott kezébe Kálvinnak már e munka során érintett, 1561-ben kiadott Impietas Valentini Gentilis dectecta et palam traducta című műve, mely Gentile tanrendszerét minden részletében cáfolta. Legvalószínűbb azonban, hogy ismereteit Kálvinnak a lengyelekhez 1563-ban intézett s e tanulmányban már érintett két intőleveléből merítette, melyek Lengyelországban külön is megjelentek és közkézen forogtak. Az élénk kereskedelmi kapcsolatok révén megvolt a lehetősége annak, hogy e kiadványok Lengyelországból Károlyihoz Göncre eljussanak s ekként módja volt annak Kálvin Gentile és Blandrata felett gyakorolt kritikáját megismerni. Amint már előbb megállapítottuk, semmi nyomot sem találhatunk Meliusnál arra nézve, hogy a gyulafehérvári vitán Kálvin dialektikáját érvényesítette volna. A Deus a se ipso és Deus non a se ipso disztinkciókkal való operálás legkevésbbé sem kálvini vonás. Melius ugyan sűrűn emlegeti Gentilét, mint aki méltán ért Servethez hasonló véget, de soha sem vitatkozik kimondottan annak tulajdonított elvek felett. 304 Már ez a körülmény is sejteti, hogy Gentile nézeteiről és Kálvinnak azok ellen alkalmazott argumentációjáról közelebbi tájékozottsága nem volt, így Blandratáék ellen hirtelenében csak a Károlyi által Egri Lukáccsal szemben felsorakoztatott vitaanyagból meríthetett. Mint erős egyéniség azonban a Károlyitól tanultakat is az ő saját teológiai gondolkodásán át szűrte meg. Sajnos, következtetésünknél csak a limitációkra támaszkodhatunk. Ezek azonban már kész teológiai tételek. Mélyrehatóbb megállapítások tételére lenne módunk, ha a limitációkhoz elvezető érvelések is rendelkezésünkre állanának. Ezek azonban nem maradtak fenn. Még így sem alaptalan annak feltételezése, hogy Melius Gyulafehérvárott közvetlenül csak Károlyi Gáspár gondolatkészletéből érvényesített egyetmást amellett, hogy saját teológiai invencióját is nem csekély mértékben igénybe vette. 5. A CED röviddel kiadása után eltűnt az ismeretlenségben. A XVI. század hátra levő részében és az egész XVII. század folyamán nincs róla emlékezet. Először Bőd Péter két munkájában fordul elő anélkül, hogy a szerző említve volna. 305 Cornides Dániel 306 és Bredeczky Sámuel 307 azután már Blandrata munkái közé sorolják. Teszik ezt alkalmasint prolongált hagyomány alapján. És helyesen jártak el. A gyulafehérvári hitvitának az évi márc. 15-iki tordai zsinattól kölcsönzött propozíciói és antitézisei Blandrata neve alatt maradtak fenn. A CED antitrinitárius anyaga pedig nyilván ennek a szellemi függvénye. Blandrata már Erdélybe érkezése előtt Svájcban és Lengyelországban szoros kapcsolatban állott az antitrinitárizmusnak a tritheizmustól a servetianizmusig elérő eszmevilágával s ennek mozgalmaiban tevékenyen szerepelt. Kolozsváron Dávidot is ő avatta be az antitrinitárizmusnak általa hordozott szemléletébe. 308 A még csak kezdő Dávid mellett múltjára és rutinjára való tekintettel is Blandrata volt az új irányzat fő ideológusa a gyulafehérvári első hitvitán s a CED létrehozásában is neki lehetett oroszlánréásze az e célra

79 beállított munkaközösségben. A revíziós munka során Melius kívánságára is igazítottak egyet-mást a kéziraton, a káté mindazonáltal kuriozitásánál fogva változatlanul Blandrata nevével forrott össze a köztudatban. A szövegben jelenlevő tritheisztikus eszmevilág, az ezt rögzítő, sokszor egészen a servetianizmusig elérő fogalmazás és a jellegzetes metafizikai törekvések egyaránt olyan szerkesztő teológusra utalnak, aki az antitrinitárizmus európai küzdelmeiben már megelőzően évek során át tevékenyen harcolt, az irányzat reprezentánsaival közvetlen kapcsolatban állott s ennélfogva a jellegzetes eszmék formulázásánál nagy tapasztalattal és kifinomult gyakorlattal rendelkezett. Ilyen teológus Erdélyben akkor egyedül csak Blandrata volt. A CED betoldott kérdései félreérthetetlenül tükrözik Blandrata sajátosan egyéni szemléletét, mely a tritheizmus gondolatkészletével és formuláival is az unitárius szellemet sugározza s mely módszer svájci és lengyelországi szereplésére nézve is oly jellemző volt. E részletek híven illeszkednek bele Blandrata egész életén át felmutatott szellemiségébe. A CED szerkesztője kilétét illetően az eszmetörténeti vizsgálódás eredménye is megerősíti azt, amit Debreceni Ember Pál, Cornides Dániel és Bredeczky Sámuel oly határozottan állítanak.

80 CZEGLÉDY SÁNDOR A HEIDELBERGI KÁTÉ MAGYARORSZÁGI MAGYARÁZATAINAK TÖRTÉNETE 1791-IG

81 Noha a Heidelbergi Kátéról mint egyházunk egyik hitvallási iratáról csak a szatmárnémetii nemzeti zsinat idevonatkozó határozata óta beszélhetünk, annak használata az ifjúság oktatásában és az igehirdetésben már évtizedekkel előbb elkezdődött. Ezzel egyidejűleg a kátéval való irodalmi foglalkozás is megindult, mégpedig főképpen kátémagyarázó prédikációk és theologiai kommentárok formájában. Az első ránkmaradt művek, amelyek a Heidelbergi Kátét az igehirdetésben értékesítik, Margitai Pétertől származnak. 309 A református orthodoxiának ez a jeles képviselője, aki rövid ideig 1629-ben a tiszántúli egyházkerület püspöki tisztségét is viselte, magyarázatokat tett közzé a Miatyánkhoz (Debrecen 1616; 2. kiadás 1624), a Tízparancsolathoz (Debrecen 1617) és a Hiszekegyhez (Debrecen 1624), 310 amely művek, noha még kátémagyarázatoknak alig nevezhetők, világosan mutatják a Heidelbergi Káté és különösen az Ursinus-íéle kátékommentár tartalmának fokozódó érvényesülését a magyar református egyház igehirdetésében. A nevezett művek közül az elsőben ennek a befolyásnak még csak a nyomait találhatjuk, ellenben a második és még inkább a harmadik bőven felhasználja a Heidelbergi Káté kérdéseit és feleleteit, amelyek gyakran mint summázások szövődnek bele Margitai saját fejtegetéseibe, míg a két mű egyik leggyakrabban használt és szerzőtől leginkább tisztelt theologiai forrása nem más, mint a Corpus doctrinae orthodoxae sive catecheticarum explicationum... opus 1612-ik évi kiadása. A harmadik műben levő prédikációknak nincs textusa. Bennük Margitai sorra magyarázza az Apostoli Hitforma tételeit, és jóllehet a bizonyító bibliai helyekkel igen behatóan foglalkozik, műve inkább hasonlít egy theologiai traktátushoz, mint egy szabályos prédikációsorozathoz. Keresztúri Pál latin és magyar nyelven közzétett Christianus lactens = Csecsemő keresztyén c. (Gyulaiehérvár 1637 és 1638) művét mai szóhasználattal konfirmációi káténak lehetne nevezni. Benne szerzőnk kérdések és feleletek alakjában fejti ki a keresztyén tant, amint annak elfogadásáról a fejedelem fiai, Rákóczy György és Zsigmond a gyulafehérvári templomban augusztus 17-én ünnepélyesen bizonyságot tettek. Nevelőjük, Keresztúri ezt a művét Catechesis religionis Christianae; ferè juxta methodum Catechismi Heidelbergensis-nek nevezi. Ez az utalás a Heidelbergi Káté módszerének nagyjából való követésére nemcsak azt jelenti, hogy a mű anyaga kérdések és feleletek alakjában jelenik meg, hanem mindenekelőtt azt, hogy Keresztúri beledolgozza a Heidelbergi Kátét a saját orthodox jellegű theológiájába. Így azt lehetne mondani, hogy Keresztúri saját hozzáadott, ill. a Heidelbergi Káté szövegébe lépten-nyomon beleszőtt kérdései és feleletei mintegy a káté magyarázatának tekinthetők. Az első igazi kátémagyarázat 1640-ben látott napvilágot Keresszegi Herman István tiszántúli református püspök tollából. Keresszegi Herman Istvánt jelentős egyházkormányzói és irodalmi működése konzervatív egyéniségként állítja elénk. Külföldet járó diák korában ő még nem kereste fel az iskolás orthodoxiát fokozatosan leváltó újabb theológiai irányzatok akkor még elsősorban hollandiai és angliai gócpontjait; 1613 őszétől kezdve Marburgban, majd a következő év tavaszától Heidelbergben az orthodoxia jeles képviselői formálták theologiai gondolkozását, hogy aztán Magyarországra visszatérve maga is az orthodox theológia művelője és védelmezője legyen. Tiszántúli püspöki szolgálatának kezdete körülbelül egybeesett a magyarországi puritánus mozgalom megindulásának eseményeivel. Keresszegi sietett felvenni a kapcsolatot ebben az ügyben a szomszédos, tiszáninneni egyházkerület orthodox vezetőivel, akik először léptek volt fel az új irányzat törekvései ellen. Miután a zempléni egyházmegye 1630-ik évi nyári közgyűlésén éppen azzal próbálták biztosítani az orthodox református felfogás érvényét, hogy a felszentelendők esküformájának kibővítésével a

82 lelkészeket igehirdetésükben most már nemcsak a II. Helvét Hitvallás, hanem a Heidelbergi Káté megtartására is kötelezték, 311 Keresszegi püspök 1638 augusztusában arra kérte a tiszáninneni espereseket, hogy a két egyházkerület vezetői együtt beszéljék meg, milyen óvintézkedéseket tegyenek azokkal az újítókkal szemben, akik, úgy látszott, arminianizmusukkial és anarchia-erigálással veszélyeztették az egyház békességét. Kezdeményezésüknek meg is lett az az eredménye, hogy még abban az évben megtartották Debrecenben a két egyházkerület vezetőinek közös zsinatát, amelyen kimondták, hogy a külföldről hazatérő lelkész jelöltek csak alapos vizsgálat és egy újításellenes, orthodox értelmű és esküvel egybekötött reverzális aláírása után bocsáthatók egyházi hivatalba. 312 Orthodox theologiája, amint látni fogjuk, Keresszegi kátémagyarázatait is meghatározta, mégis azt kell mondanunk, hogy a nemcsak terjedelmében, hanem tartalmában is jelentős kátémagyarázó művének kiadásával elsősorban nem az akadémikus theologia, hanem a gyakorlati kegyesség érdekeit kívánta szolgálni. Amint műve ajánlásában olvassuk, az előtte lebegő cél az Anya-szent-edgy-háznak éppítése volt, hogy a Praedicatori renden levő edgyigyű Atyafiak, kiknek sem költségek, sem egyéb tehetségek miatt, a könyveknek szűk volta miatt, ollyan Bibilothecára szert nem tehetnének, ezzel a híveknek hasznokra élhetnének. De nemcsak a szószéki igehirdetés megsegítésére gondol, hanem a családi áhítatok előmozdítására is, amint erről tovább így nyilatkozik: De főképpen, mivel minden házi gazda Propheta és Pap a Christusban házánál, a' ki avagy tsak olvasni tudna-is, erre szert tévén, a hitnek akar mi ágazatirol-is tselédi között ezt a Könyvet olvasván, és a Bibliaból a locusokat reá keresvén tanítást tehetne, és a hitben háza népét éppithetné. Mellyet commendálok a házi gazdáknak nem a végre, hogy az Isten házától tselédit effele munkájával el-idegenitené, hanem sőt inkább ezzel az Isten házában meg-hallott igéket gyökeresebb-é tehetné. A mű teljes címe: Az keresztyéni hitnek ágazatiról való Praedicatioknak. TAR- HAZA, a Nemet országi Rhen-Palatinatusbéli Orthodoxa Catechesisnek rendi szerént. Keresszegi H. Istvánnak munkája által az egyi-gyüveknek közönséges hasznokra ki-botsáttatott. Varadon Nyomtattatott Fekete István Uram költség. Szenei K. Ábrahám által. MDCXXXX. Maguk a magyarázatok 1010 negyedrét lapot tesznek ki. Ehhez jön az elején a címlappal együtt számozatlanul 40 lap, a végén 12 lap. Elöl van a dedikálás, melyet a szerző Fekete István főbíróhoz, bötsületes komájához intéz, majd az olvasó üdvözlése következik, ezután pedig a Heidelbergi Káté fordítását kapjuk a bizonyító helyek nélkül. Elöl van még a tartalomjegyzék és a sajtóhibák jegyzéke, a könyv végén pedig egy betűrendes tárgymutató. A dedikációból kitűnik, hogy a mű közzétételéhez, kinek mássa még Magyar nyelven így nyomtatásban ki nem jött vala, az ösztönzést Fekete István adta, aki egyben a kiadás költségeit is magára vállalta. Fekete István, aki különben a debreceni Kollégiumnak jeles pártfogója volt, 313 háromízben is viselte a debreceni főbírói tisztséget, azt a súlyos tisztet, amelynél Keresszegi szerint a Magyar Nemzetben lévő Respublicák között nehezebb nem lehet. A hatalmas mű 242 prédikációban adja a Heidelbergi Káté magyarázatát. Egy-egy kérdésről több beszédet is mond. A legtöbb beszéd körülbelül olyan terjedelmű mint egy mai prédikáció, de Keresszegi figyelmezteti az olvasót, hogy ő nemcsak ilyen simpliciter mondta el ezeket a conciokat, és ha úgy írta volna le, ahogy azok tényleg elhangzottak, akkor három vagy négyennyire-is terjedet vólna a munka. 314 Ha ez valóban így volt, akkor Keresszeginek egy-egy kátéprédikációja egy óráig, sőt néha még tovább is eltarthatott. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy prédikációi általában sokkal erősebbek a tan kifejtésében, mint azoknak a hallgatók életproblémáira való vonatkoztatásában, akkor fel kell tételeznünk, hogy figyelmes végighallgatásuk még az akkori, a mainál sokkal kevesebb szellemi benyomásnak kitett gyülekezet számára sem lehetett éppen könnyű dolog. A tiszta tan előadásában Keresszegitől mi sem áll távolabb, mint hogy eredeti és

83 újszerű próbáljon lenni; fő gondja az, hogy hűségesen tolmácsolja a kátét, amely szerinte az orthodoxa religio mértékadó kifejezése. Művében a leggyakrabban idézett tekintélyek a református orthodoxia nagyjai: Ursinus, Pareus, Zanchius, Polanus, Keckermann. Az egyházi atyák közül legyakrabban Augustinusra hivatkozik. Érdekes, hogy Kálvin neve igen ritkán szerepel, Lutheré pedig mint támogató tekintélyé soha. A hazai theológusokat sem igen idézi. Scultetus magyarra is lefordított beszédeit ismeri és gyakran használja. A magyar kátéírók közül csak Sideriusra hivatkozik, akitől egy helyen a sákramentum meghatározását idézi. 315 A teremtéssel foglalkozó beszédekben igen sűrűn hivatkozik Pareus Genesis-ikommentárjára. Egyébként azonban az egész mű legfontosabb külföldi theológiai mintája Ursinus kátémagyarázata, természetesen figyelembe véve a célkitűzés különbözőségét: Keresszegi prédikációkat ad, amelyekben elsősorban nem az akadémikus theológia igényeit, hanem az egyigyüveknek hasznokat tartja szem előtt. Helyenként szóról-szóra Ursinust fordítja. 316 Nincs ebben a terjedelmes műben semmi sem, ami szándékos és lényeges elhajlást jelentene a kor standard református tanításától, hacsak a kisdedek üdvözítő hitének feltételezésére nem az, 317 bár itt is meg lehet jegyezni, hogy Keresszegi felfogása ebben a dologban megegyezik Kálvin korábbi nézetével, amit még az 1536-os Institutio-ban képviselt. 318 Mivel azonban az igaz tant állandóan fenyegeti a tévtan, orthodox kortársaihoz hasonlóan Keresszegi is igen fontosnak tartja a polémiát. Ő is többféle usus-ról tud, és ezek között nem utolsó helyen szerepel az usus ad redargutionem. Keresszegi legfőbb ellenfele természetesen a római egyház. Már a kegyes olvasóhoz intézett előszavában ezt mondja művéről:...ez irásban vagyon rövideden bé-foglalva, a mit a pokolbéli Sátán irégyel, és a Romai Antichristus el nem szenvedhet, ma ezt üldözi, ezt kergeti, azon vagyon hogy elóltsa... Az ellentétes római tanítástól való elhatárolás általában mindenütt megtörténik, mégpedig igen erélyes módon. A szentek közbenjárásáról szólva például így feddi a Szűz Mária segítségét kérő magyar kortársait:... a Pápisták nem szégyenlik Máriát Magyar Ország Patronájának nevezni, mint a Magyar pénzen ezt meg-láthatod, hogy ezzel megmutatnák a Christus tselekedeti szerén Matth. 22. v mivel tartoznak a Máriának a Magyar bálvány-imádók. 319 A Heidelbergi Kátéval egyetértőleg különösen heves a polémiája a mise tárgyalásakor. Négy beszédet is mond erről a témáról a Zsid. 10:14 alapján a káté 80. kérdésével kapcsolatban. Érveit így summázza: Ki-jő tehát nyilván, hogy a Pápista misének semmi közi nintsen a Christustol szerzetetett szent Vatsorával, sőt merő bálványozás és az Antichristusnak edgyik bélyege. 320 A római katholikus egyházat Romai Synagoga -nak nevezi, melyet nem hihetni Ecclesiának; mert gonoszoknak gyülekezeti, melyet az Antichristus magának foglalt. 321 A római tanok cáfolatában a mértékadó megfogalmazásokat próbálja szem előtt tartani: gyakran hivatkozik Bellarminusra, a Tridentinumra és ritkán Pázmányra. De akárcsak Pázmány kíméletlen polémiájában a kétesértékű források használatától sem riad vissza. 322 De ugyanilyen hévvel támadja az anabaptistákat, a Dávid Ferentz hitin lévőket 323 és a lutheránusokat is. Elismeri Lutherről, hogy nagy ember volt, de mindjárt hozzáteszi, hogy igen megbotlott, mikor a reformationak idején az Ur Vatsoráját úgy magyarázta, hogy az légyen óltarnak Sacramentuma A bűneset tárgyalásának bevezetésében ezt írja: Sokat hazudnak a mi ellenkező feleink, mind a Pápisták s-mind a Lutheránusok a mi Doctorink felől, hogy az Istent bűnnek okának lenni mondanák. 325 Úgy beszél a lutheránusokról, mint akik minket igaz keresztyéneket Cálvinistáknak, Zuingliánusoknak, Schwermerusoknak, etc. tsufolnak és szidalmaznak. 326 A lutheránus Ubiquista atyafiak, ezek a nyavalyások szerinte tévelyegnek, amikor Krisztus testének mindenütt jelenvalóságát hirdetik. 327 Azzal vádolja őket, hogy emberi tudományra esküsznek mint igazra... Luther Márton vallására, melly a többi közöt ez, hogy az Ur Vatsorájában a Christusnak valóságos teste jelen vagyon, és testi fogockal rágják azt, azonban magok is bizontalanok benne, ha alatta vagy felette vagyon a kenyérnek. 328

84 Mint magából a Heidelbergi Kátéból is, Keresszegi magyarázataiból is hiányzik a Szentírásról való tan különálló és részletes kifejtése. De az egész mű mutatja, hogy szerzőnk ebben is az orthodoxia képviselője. A reformátorok dinamikus és személyes Ige-fogalma nála már kezd átváltozni egy inkább személytelennek és statikusnak mondható Ige-fogalommá: a Bibliát első renden mint a helyes tanokat bizonyító helyek foglalatát tekinti és így az írásmagyarázat feladatának a texusban fellelhető tanok kifejtését, majd alkalmazását tartja. Ez látható abból, hogy prédikációiban locusokat fejteget, melyek rendszerint a lap szélén is meg vannak jelölve, ha több is van belőlük, számozottan. A locus communis kifejtése után következik külön lépésként az applicatio, az usus előadása; ha ezekből is több van, néha ezek is számozottan szerepelnek. Így az explicatio elválik az applicatio-tól, és ebben az a felfogás tükröződik, hogy a textus értelmét, sensus-át, a tanúságot mint theológiai tanítást objektív módon meg lethet állapítani, mielőtt annak usus-át, hasznát, jelen érvényét, életünkre vonatkozó igényét felismertük és elismertük volna. Tehát az igehirdetésben az Ige nem egyetlen, dinamikus aktusban tárja fel a maga értelmét és követel tőlünk személyes döntést, hanem először locusokat, tanúságokat nyújt és csak azután kerül sor arra, hogy a hallgatók élete és cselekvése fölött is érvényesítse igényét. A kátéprédikációk esetében és ezt majd a későbbi kátémagyarázatoknál is láthatjuk különösen megnehezíti az igehirdető dolgát az, hogy egyszerre kell elvégeznie az írásmagyarázat és a kátémagyarázat feladatát. Hogyan legyen a kátémagyarázó prédikáció igazi írásmagyarázat? ez Keresszegi prédikációinak is a nagy problémája. Mindjárt a feleletet is megadhatjuk: a textusszerűséget éppen a háttérből érvényesülő sajátos Schriftprinzip miatt nem mondhatjuk a Keresszegi-féle prédikációk erős oldalának. Kezdjük azzal, hogy több beszédnek nincs is textusa. Ha ugyanarról a kérdésről több concio is van, akkor rendszerint egy összefoglaló textust kapunk az elsőnél és ugyanaz a következőknek is az alapigéje. Így például az ember nyavalyásságáról szóló 13 prédikáció közül csak ötnek van külön textusa. Van rá eset, hogy a textus nem feltétlenül kötelező, hanem így van megadva: Textus potest sumi ex I. Cor. 2. v Ha nem volnának a textusok felírva, akkor azokra magukból a fejtegetésekből sokszor nehéz volna visszakövetkeztetni. A rendszerint gondosan kidolgozott bevezetések is legtöbbször csak laza kapcsolatban állnak a textussal; különben is gyakran külön textus van kijelölve az exordium számára. A bevezetések nem is azt a szokásos funkciót töltik be, hogy a textusnak valamelyik sajátos vonására vagy vonásaira irányítsák a hallgatóság figyelmét, hanem inkább azt, hogy az illető káté-feleletben vagy feleletekben megfogalmazott tant állítsák az érdeklődés fókuszába. A tárgyalás aztán kétségtelenül biblikus; szóhoz juttatja a bizonyító helyeket, de végeredményben mégis az az érzésünk, hogy a Szentírás mondanivalója nem a maga közvetlenségében érvényesül, hanem mintegy a dogmák közegén át jut el a hallgatókhoz. Ugyancsak az orthodoxia íráselvével kapcsolatban kell felvetnünk Keresszegi kátémagyarázatainak egy másik problémáját, amely a természeti istenismeret és a kijelentés, majd általánosabban a természet és a kegyelem viszonyára vonatkozik. Ernst Bizer a Heppeféle református theológiai forrásgyűjtemény új kiadásának 330 bevezetésében érintette ezt a problémát, majd pedig Frühorthodoxie und Rationalismus c. dolgozatában azt állította, hogy a racionalizmus kezdetei már a Heidelbergi Kátéban, de még inkább Ursinus kátémagyarázataiban fellelhetők. Itt mindenesetre lehetne hivatkozni arra, hogy Ursinus elhatárolásai a ratio szerepét illetően még igen gondosak és óvatosak. 331 Viszont Keresszegi, aki már nem a korai, hanem a késői orthodoxia képviselője, bár különben jól látja a testi okosság 332 kísértését, 333 nyílván túlmegy Ursinus álláspontján, amikor például a 45. kátékérdés tárgyalásakor az I. Kor. 15:14 magyarázatában határozottan ésszerűsíteni kívánja először a feltámadás általános lehetőségét, majd hangsúlyozza, hogy a Jézus Krisztus feltámadásának különleges esetét a józan okoskodások-is... bizonyítják. 334 Amikor először a természetben való példáckal érvel a feltámadás generális lehetősége mellett, még nem a

85 későbbi racionalizmus jól ismert érveit használja, 335 hanem, akárcsak a középkori prédikátorok Physiologus-a, az antik íróknál található fantasztikus állatmesei hiedelmekre hivatkozik, a főnixre, a pelikánra, ahogy azokról Plinius ír, vagy Ovidiusra, aki azt írja, hogy a meg-hólt Bialnak testéből méhek; a lóból nagy dongo legyek; a rákból scorpiok; a szamárból darások; a megpeshet sárból békák lésznek: s-hát a fel-támadás hogy-hogy nem lehetne? 336 Az ugyanerről a textusról szóló második prédikációjában Aristoteles mondásából indul ki: In omnibus rebus naturalibus numen inest et quiddam praeclarum et pulchrum. 337 A természeti dolgoknak ebből a numinózus minőségéből következik szerinte a feltámadás általános lehetősége, és úgy tűnik fel, hogy mintegy ennek alapján, ezt betetőzve következik Jézus Krisztus feltámadásának ténye és igazsága. 338 Azt, hogy van Isten, a keresztyén ember két könyvből tanulja, a természetnek könyvéből és a Szentírásból. A kettő kiegészíti egymást: szükséges, hogy a természet szerént való Isteni esmérethez járullyon a természet felett való esméret, 339 és így jöjjön létre Isten üdvötadó ismerete. Itt már nincs az az érzésünk, hogy az igehirdető bizonyságtevése mindenestől fogva hitből hitbe hangzik, hanem inkább úgy tűnik fel, hogy a kijelentésigazság csak mintegy betetőzi a természetes dolgoknak azt az alapvető logikáját, amely a ráció számára a hiten kívül is nyilvánvaló. Innen érthetjük meg az antik világ bölcsességének gyakori szerepeltetését. Nem csupán a barokk ízlés idézgető hajlamával függ össze az, hogy Keresszegi, mint más orthodox igehirdető társai is, olyan szívesen hivatkozik a jeles pogányok különösen Cicero nyilatkozataira és az antik történelem példáira; mindennek háttere a ratio és a kijelentés viszonyának az a sajátos meghatározása, amely már nem egyszerűen a reformátorok felfogását, hanem a természeti theológiát mind részletesebben és rendszeresebben kiépítő későbbi orthodoxia álláspontját tükrözi. Mindennek ellenére a tiszta tan megőrzésének és továbbadásának gondja olyan erős és őszinte, hogy a Szentírás mondanivalója ezekben a kátémagyarázatokban áttör a dogmatizálás akadályozó közegén, leküzdi a homiletikai formalizmus béklyóit és erőteljesen hangzik a hallgatók felé. Keresszegi Herman István rendkívüli írásismeretét, theológiai erudicióját építő módon állítja a bizonyságtevés szolgálatába, és így beszédeiből egy mai igehirdető is igen sokat tanulhat. 340 Beszédeiben a tant fejtegeti ugyan, de nem elvont, akadémikus módon, hanem kiváló szemléletességgel, legtöbbször népies egyszerűséggel és mindig az építés igyekezetével. Vannak nehezebb dolgok, amiket nem visz a gyülekezet elé. Így például a káté 78. és 79. kérdését ( Valósággal Krisztus testévé és vérévé válik hát a kenyér és a bor? Miért nevezi hát Krisztus a kenyeret az ő testének és a poharakat az ő vérének?... ) egyszerűen mellőzi ezzel a megjegyzéssel: Intermissa est explicatio; quia ad Scholam pertinet magis quam ad Cathedram. 341 Fejtegetéseiben, akárcsak például Pázmány, rengeteg szemléltetést használ, példákat, bölcs mondásokat, simileket, históriákat. Lehet, hogy ezeket emlékezete tárházából tudta előhozni, de az sem lehetetlen, hogy a kor könnyen hozzáférhető és nagy számban található homiletikai kincsestárait, Realiensammlungjait használta. Ő még szemmelláthatóan nem ért egyet azokkal a magyar puritánusokkal, akik a nagyobb biblicitás érdekében ezeket a régi históriákat és fabulákat röviden és velősen ganéj -nak minősítették. 342 Nagyon is bőven, néha kritikátlanul alkalmazza a szemléltetésnek ezeket a hagyományos, talán már akkor is kissé ódivatú eszközeit. De ne gondoljuk, hogy beszédeinek képanyagát csak könyvekből merítette; bőven vannak szemléltetései az akkori debreceni életből is, amelyek Keresszegit mint az akkori társadalmi élet nyíltszemű megfigyelőjét állítják elénk. Hogyne figyelt volna feszülten a debreceni gyülekezet egy így megfogalmazott feddésre: El-áradot a fertelmesség, immár a föld sem szenvedheti-el, reszket alatta; mint az elmúlt Vasárnap reggel mikor a Templumban vólnánk, An die 3. Martii, a Debretzeni torony meg-rendüle, observáltatott ez földnek reszketése Kálloban, Hatházon, Dobon, és egyéb helyekenn-is. Debretzen: a torony erősségét és ékességét jegyez. Erősséged néked

86 Debretzen az Isteni tisztelet, ékességed a gazdagság: Ímé nem menthet-meg tégedet edgyikis, mint Jeruzsálemet az Isten temploma, mellyben bíznak vala a Sidók...? 343 Nints Christus ellen tanáts hirdeti és ezt egy emlékezetes hadieseménnyel szemlélteti: Tsak a' mi emlékezetünkre-is menyit tanátskoztanak a Pápisták, sőt ugyan meg-is indultanak, hog az Istennek szent igéjét eloltsák; és bálványozásra hajtsák a népet, de mint jártanak Jacab János és a Péts hada Dioszegnél ugyan ottan Bosnyák hada meg-szégyenültenek. 344 Különösen a bűnök ostorozásában jelenik meg előttünk a korabeli debreceni élet. Így egy helyen például ezt mondja Keresszegi: Nem tudom kitsoda találta ama titulust: Ember szólló Debretzeniek; de igen igazán találta volt. 345 Megtudjuk, hogy az ősi pogányság maradványait a reformáció sem tudta kiirtani: Mennyit találnál a mi várasunkban mind afféle ördögi mesterségben élőt s-mind ollyaténokat kik efféléktül kérdenek jövendőt, panaszkodik az igehirdető, és nintsen a ki őket meg-büntesse. 346 Vannak, akik a boszonykányoktul meg-böjtöltetnek bájoltatnak; illyen a rostán való jövendölés, Péteremre Pálomra mondom ez lopta el &c. 347 A bábák imádságot mondanak ha imátságnak kell mondani, lovak, ökrök lábának kifitzamodásában, gonosz felyhőknek határokról való el-térítésben. 348 Még a mi hallgatóink közzül-is találtatnak néha effele Isten nevével játszo tudatlan emberek halljuk az esküvel kapcsolatban, s-nevezet szerént némelly erköltstelen asszonyi állatok, kik férjektől megidegenedvén, még a szent házasságnak rendi szerént edgymásnak adott hiteket-is ezzel szokták menteni: De én ugy-mond, mikor meg-esküttem-is az én Urammal az holnom alatt edgy tzipot vagy mi egyebet tartottam, s azon esküttem meg, hogy szeretem én, tudni-illik azt, a mi a holnom alatt vólt. 349 Megfeddi azokat, akik nagy esküvéssel kommendálnak sánta vagy túrós lovakat, kik marhájukat a vásárra felékesítik, a kik heános avagy valami purdi pénzt jó helyett az áros embereknek adnak. 350 Vannak, akik inkább adnák gyermekeket ökör pásztorságra hogy sem mint Praedicátorságra. 351 De Keresszegi nemcsak a kisemberek gyarlóságait teszi szóvá. A legerősebb szavakkal ostorozza a béreseiket megrövidítő gazdákat, 352 a jobbágyokat sanyargató földesurakat, 353 az uzsorásokat. 354 Szerinte a kereskedelmi életben törvényes dolog a kamatszedés, de a szegényektől nem szabad uzsorát venni. 355 Beszédeiben gyakran halljuk a keresztyén magistrátus buzdítását kötelessége teljesítésére. Minden rendeknek, de főképpen a nagy méltóságbeli embereknek mind a Politiában s-mind Ecclesiaban az tisztek, hogy az Isten ditsőittessék és az Anyaszentegyház épüllyön De nemcsak általában az erkölcsi rend fenntartásában, hanem még az istentiszteleti rendet illetően is a magisztrátusnak kénszerítenie kell az ő alatt lévőket engedelmességre. 357 Mint Augustinus után az egész középkor, majd az óprotestantizmus, úgy Keresszegi is helyénvalónak tartja a kényszert a hit dolgaiban; szerinte kénszerítésből is kellene indítani a bűnösöket, a mennyeknek országának vételére, ama mondás szerént, compelle intrare, Luc Ugyanakkor azonban világosan felmutatja a felsőség iránti engedelmesség határát is: Ha a te Magistratusod ollyat parantsol, melly az Isteni kegyességgel, és az igaz atyafiu szeretettel-is ellenkezik, ugy-mint jámborsággal, és tisztességgel, &c. nem kell tenéked abban engedned... az Edgyházi szolgáknak-is nem tartozol az idvösséges dolgokban engedelmességgel, ha ollyanra tanítanak, melly az Isten törvényével ellenkeznék. 359 Keresszegi kátéprédikációinak ethikai tanításai evangéliumszerűek és gyakorlatiasak. Bármilyen fontosnak tartja is a tiszta tant, s skolasztikus intellektualizmus hiányzik beszédeiből. Állandóan próbálja felmutatni az evangéliumi indicativusokból következő imperativusokat. Ebben szemmelláthatóan a puritánusoktól is tanult. Mint ahogy jeles orthodox kortársa, Miskolci Csulyak István nagy elismeréssel nyilatkozott Amesius mesteréről, Perkinsről, úgy Keresszegi is szívesen hivatkozik erre a jeles puritánus theológusra, például a következő usus megfogalmazásában: Melly szolgál minékünk életünknek meg-jobbítására, tudván és értvén a Christusnak a mi bűneinkért ennyi sok szenvedésit, annál inkább ónók magunkat ennek utána a bűnnek tselekedetitől. Perkinsus

87 videatur. 360 Ám erkölcsi buzdításai nem csupán az egyéni erkölcsre vagy a hívők belső életére vonatkoznak, hanem áthatja azokat a közéleti felelősség tudata is, az a lelkület, amely a gyülekezet politikai istentiszteletét ihleti. Érezzük, mennyire szívből beszél, amikor például a sok háborús nyomorúságot átélt kortársainak a Heidelbergi Káté 125. kérdését (a Miatyánk negyedik kérése): Kérjük a külső békességet-is, mert tudgyuk azt, hogy közönségessen a háborúságban nintsen semmi idvösség és békesség, lészen az hogy az Atyák temetik-el az ő fiokat, mindenekben nyuzás, fosztás, öldöklés, és minden kételenség... Edgy szóval, a hadakozásban embernek minden állapattya keserü epe, és méreg... Azért mindnyájunknak annál buzgoságosabban kell Istent kérnünk, De panem, azaz: Da pacem Domine in diebus nostris. Agy békességet Ur Isten az mi időnkben ez földön, Keressük a mi várasunknak békességét. Jeremiásnak intése szerént. Jer Könyörögjünk Istennek azon hogy minékünk Istent félő Magistratusokat adgyon, I. Tim várasunknak szabadságát tartsameg Beszédeinek formai felépítésében a kor szokásait követi. De a homiletikai formalizmusnak azokat a kinövéseit, amelyeket a külföldi orthodox igehirdetésben nemegyszer megfigyelhetünk, nála nem találjuk. A beszédek kidolgozottsága nem egyforma; vannak igen gondosan kimunkált, hosszabb prédikációi és vannak köztük vázlatszerűek is. Rengeteg bennük a latin idézet; néha az egész exordium latinul van. De Keresszegi magyar stílusában is sok a latinizmus. Numerus, lendület, könnyedség dolgában messze elmarad például Pázmányé mögött, de kétségtelenül világos, érthető. Látszik, hogy nem is törekszik a csillogásra; csak az a fontos, hogy a tiszta tan világosan álljon a hallgatók előtt. Változatosság is van a stílusában: a diszkurzív szakaszok után lendületes intések, feddések vagy buzdítások következnek, sőt arra is van eset, hogy a buzdítás forró könyörgésbe megy át. 362 Orthodox mű ez, de nem valami száraz és élettelen skolasztika szellemét leheli, és bátran feltételezhetjük, hogy a kortársak megérezték benne a léleknek és erőnek megmutatását. Ezért mindenesetre feltűnőnek mondhatjuk, hogy a Heidelbergi Káté későbbi magyarázói sohasem hivatkoznak Keresszegi kátéprédikációira és nagyszabású művét, amennyire meg tudtam állapítani, csak egyetlen egy esetben említik név szerint. Ennek a mellőzésnek szerintem két fő oka lehetett. Az egyik az, hogy a Tárház fő forrását képező Ursinus-kommentárhoz a theológiailag képzett kátémagyarázó utódok közvetlenül is hozzáférhettek és, mégha magyarul írtak is, ezt a forrást szívesebben tanulmányozták latin eredetijében. Másfelől a puritanizmus mind jobban elterjedő szellemisége már nem volt kongeniális azzal az óprotestáns kései orthodoxiával, amely még Keresszegi theológiai álláspontját meghatározta. A külföldet járó magyar református diákok mind nagyobb számban jutottak ki Hollandiába, sőt Angliába is, és ezekből az országokból közülük sokan már mint az újabb theologiai irányzatok, elsősorban a puritanizmus követői jöttek haza. Ezzel egy jelentős theologiai éghajlatváltozás ment végbe a magyar református egyház életében és ez a változás természetesen a Heidelbergi Káté magyarázataiban is éreztette hatását. Így ez az új szellem érezhető a debreceni lelkipásztor és professzor, Komáromi Csipkés György műveiben. A magyar református orthodox tudományosságnak ez a fényes képviselője számos nagyértékű munkája sorában Igaz hit címmel egy olyan művet is írt (Nagyszeben 1666), amely bizonyos értelemben a Heidelbergi Káté magyarázatának is tekinthető. A kötet voltaképpen egy prédikációkban előterjesztett dogmatika. 241 vázlatosan kidolgozott magyar nyelvű prédikációjában szerzőnk nem idézi a Heidelbergi Káté szövegét, hanem csak a vonatkozó bibliai helyeket fejtegeti. De van aztán egy táblázat, amelyből az olvasó láthatja, hogy melyik prédikáció a Heidelbergi Káténak melyik kérdésére vonatkozik. Ilyen közvetett módon kerül sor a Heidelbergi Káté első 86 kérdésének magyarázására, vagy helyesebben mondva: itt van az a dogmatikai és exegetikai anyag, amelynek felhasználásával azután szabályos kátéprédikációkat lehet kidolgozni. Komáromi Csipkés György saját theologiai álláspontját röviden azzal lehetne

88 jellemezni, hogy nemcsak Wollebius Theologicum compendium-át, hanem Amesius Puritanismus anglicanus c. művét is magyarra fordította. A puritánus mozgalom szélső szárnyán elhelyezkedő independentizmust mindenesetre elutasítja. De ugyanakkor fontos ösztönzéseket vesz a puritán theológiától, elsősorban Amesiustól, akinek Medulla theologiae c. művéről úgy beszél, mint az Igaz hit fő forrásáról. Didaktikus beállítottságánál fogva talán túlhangsúlyozza a fides quae creditur-t a fides qua creditur rovására, és így művében a szívbéli bizodalom -nak az a hangsúlyozása, amely a Heidelbergi Kátét annyira jellemzi, nem érvényesül eléggé. A káté gyakorlati ethikai tartalma is háttérbe szorul, ami azonban természetesen annak is tulajdonítható, hogy a mű szerzőjének terve szerint csak az első 86 kátékérdésre van tekintettel. Még inkább érezhető az új szellemiség Drégelypalánki János kátémagyarázataiban, aki latin című, de magyar nyelvű művét először 1667-ben (Conciones in Catechesim Palatinatam... Kassa), 363 majd javított kiadásban 1682-ben (Via salutis... Debrecen) tette közzé. Drégelypalánki, ahogy műve első kiadásának előszavában mondja, beszédeinek matériájáról elsőbenis Vrsinust (mint ahogy az per quaestiones Catecheticas tractál) továb pedig Bucanust, Wendelinust, Wollebiust és ama magyar Felegyházit olvasta szorgalmatosán. A második kiadás címlapján azonban már Kálvin és Amesius nevei szerepelnek elöl: Via salutis secundum Catechesin Palatinam exposita. Quae ex Calvino, Amesio, Vollebio Vendelino, Bucano, Ursino, & aliis Authoribus Theol. est collecta, atq; in usum ministerii sacra accomodata. Az a körülbelül négy évtizednyi idő, amely Keresszegi kátémagyarázatainak megjelenése és Drégelypalánki művének második kiadása között eltelt, nagy változásokat hozott a magyar református egyház életében. Drégelypalánki, aki a gyászévtized alatt maga is kénytelen volt elhagyni gyülekezetét, már a hatalmasan kibontakozó ellenreformáció kegyetlen támadásaival szemben próbálja erősíteni a magyar református Sion megrontott kőfalait. Ama Babillon... e gonosz fene Bestia, mais azon mesterkedic, hogy ezt a lelki fogságból ettzer ki szabadult Evang. Anyaszentegyházat ujobban az elöbbeni lelki fogságra vissza vigye, és a setétsignek országát fel éppitse... írja ajánlásában. Másrészt a református egyház belső életében is megváltozott a theológiai éghajlat: most már a puritánizmus ellenállás nélkül érvényesül. Most már nyugodtan lehet hivatkozni többek között Amesiusra is, a magyar puritánizmus legfőbb külföldi tekintélyére. 364 Az egyházfegyelem gyakorlásának első lépcsőjeként Drégelypalánki már szinte magától értődő módon a Presbyteriomtol lőtt intést tartja. 365 A mű elején található üdvözlő versek közül az elsőnek a szerzője, Körmendi Péter jól jellemzi Drégelypalánki theológiájának új hangsúlyát, amikor a műhöz csatolt Catena salutis-ról szólva ezt a magyar ritmust írja: Idvességnek Láncza titulussa ennek; Mert velejét ebben a Catechesisnek, Palánki szép rendel ki atta mindennek, És meg mutogatta Praxissát életnek. Drégelypalánki, aki a magyar puritánusok legnépszerűbb kegyességi könyvét, a Bayly-Medgyesi-féle Praxis pietatist rövidített alakban kiadta, egyik kátéprédikációjában ezt a buzdítást adja az úrasztalához készülőknek:... az jo készületre láss hatalmas indito okokat, és gyönyörüséges példákat az Praxis Pietatisban. 366 Van az üdvözlő versek között egy a mű approbatorától, Felvinczi Sándor debreceni lelkipásztortól is, aki ugyan a cartesianismust mint veszedelmes tévtant cáfolta, 367 de a puritánizmus eszméit magáévá tette, míg egy másik vers szerzője Szilágyi Tönkő Márton debreceni professzor, a későbbi tiszántúli püspök, akit viszont úgy ismerünk, mint a cartesianus irányú coccejanizmus egyik képviselőjét. Kálvin írásainak idézése Drégelypalánki művében sem gyakori, és a régebbi magyar theológusok

89 közül csak Sideriusra történik hivatkozás. 368 Ursinus kátémagyarázatainak hatása különösen a mű második részében érvényesül, amelynek külön címe így hangzik: Secunda Pars. Theologiae De observantia quae secundum explicationes Catecheticas Zachariae Ursini. &c. Pars tertia Palatinatae Catecheseos dicitur. 369 A polémia hangja itt élesebb, mint Amesius műveiben. Az usus redargutorius sűrűn sorra kerül, mégpedig nemcsak a római katholikusok, szociniánusok és anabaptisták, hanem a lutheránusok ellen is. Mint Keresszegi, úgy Drégelypalánki is csúfnévnek érzi a kálvinista elnevezést. 370 Vitatkozásban új dolog, hogy a tiszta tannal ellenkező nézetek képviselői között az oroszok is megjelennek. 371 A sajátosan református tanítások közül igen erős hangsúlyt kap a predestináció. Erről tudvalevőleg kifejezetten nincsen szó a Heidelbergi Kátéban, Drégelypalánki ellenben az 54. és 55. kátékérdésekkel kapcsolatban (De ecclesis catholica) két külön prédikációban foglalkozik a praedestinatio gemina-val, az electio-val és a reprobatio-val. Szerinte a reprobatio egyik bizonyítéka a Mindennapi experientia. 372 Nagy fontosságot tulajdonít a syllogismus practicus-nak: A ki jó és szent életet él, annak vagyon hiti. En szent életet élek. Ergo... En jo gyümölcsöt termek &c. Ergo... En meg-térő vagyok Ergo. 373 A teremtésről szóló tanításban itt még nem láthatók az új, heliocentrikus világkép hatásai, amelyek a magyar cartesianusok elméjét akkor már foglalkoztatták. 374 Nem látható, hogy ezen a ponton különbség volna Keresszegi és Drégelypalánki gondolkozása között. Ellenben az utóbbinál már eltűnnek az antik szerzőktől vett idézetek és a régi históriák, bár egy esetben, annak a szemléltetésére, hogy miért hasonlíttatik az ördög az Oroszlányhoz?, az antik szerzőkre visszavezethető híres középkori állatmesegyűjtemény, a Physiologus a végső forrása azoknak a fantasztikus tulajdonságoknak, amikkel az oroszlánt szerzőnk is felruházza. 375 Megvan az orthodox igehirdetést jellemző homiletikai formalizmus is, bár az olvasóhoz intézett előszavában Drégelypalánki hangsúlyozza, hogy beszédeinek megszerkesztésében nem annyira a methodus sorosságára (szorosságára?) mint az éppületre vigyázott. A rövid exordium rendszerint arra való, hogy a textust az illető kátékérdés vagy kátékérdések tartalmára vonatkoztassa. Ezután jön a partitio, ez pedig sohasem a téma, hanem a textus elágaztatása. Majd jön a textus magyarázata egyelőre alkalmazás nélkül. Ezután kiemeli a textusból a doctrina-t, majd mint Ursinus vagy Amesius annak ratio-it adja. Az utolsó rész az usus felirat alatt az applikáció. Gyakran találunk fünffacher Usus -t is a következő elnevezésekkel: usus informatorius, instigatorius, radargutorius, hortatorius, consolatorius. Ám szerzőnk a régi formákat új tartalommal tölti meg. Újszerű az, hogy a Heidelbergi Káté tartalmát a praxis pietatis, a bensőséges, egyéni kegyesség szempontjából tárgyalja. A hallgatók megszólítása mint a kátéban rendszerint egyes szám második személyben van. Már az ajánlásban új hangot üt meg a szerző, amikor művét egy forró imádság szavaival a felsiges Mennyei Királynak, az Ur Jesus Christusnak dedikálja. A bűnbánathirdetés erősebb itt, mint az orthodox Keresszegi magyarázataiban, ez volt az egyik dolog, amit Geleji Katona István kifogásolt a puritán igehirdetőkben. 376 Az usus-okban igen erős ez az evangelizáló hangsúly, így az usus informatorius rendszerint a lelkiismeret megvizsgálására irányul például egy ilyen jellegzetesnek mondható megfogalmazásban: Czirkáld meg magadat, ha te benned vagyone a könyörgésnec lelke ha nintsen: kérded a sz. Lelket, ruhazzon fel tegedet a könyörgésned buzgó lelkével, szerezzen meg-mondhatatlan fohaszkodasokat benned. 377 A cáfoló haszon helyett vagy a mellett megjelenik egy különleges usus, a meg-rettentő haszon usus territorius például egy ilyen megfogalmazásban: Rettennyenec meg azért minden bünösöc, recense peccata, rettennyetec meg hitetlenec, világi gyönyörüsegben élők, bujálkodoc, mert bizony jobb volt volna a hitetlenecnec soha meg nem születni, vagy (ha lehetne) fel nem támadni. 378 A megtérésről három prédikációt is ad a Heidelbergi Káté 89, 90, 86, 87, 114. és 115. kérdései alapján.

90 Felfogása szerint a praxis pietatis bizonyos aszkézissel jár együtt. Így a vasárnap szigorú megtartását Amesius értelmében fejtegeti. De a hagyományos egyházi ünnepek kérdését nem érinti, csak Róma felé mondja: Meg tzáfollya a Pápistákat, kik a Vasárnapon kivöl, soc helytelen innepeket szentelnec 379 Igen fontosnak tartja a böjtöt, és az erről szóló prédikációjában az usus redargutorius így kezdődik: Oh melly sokan vétkeznec mi közzülunc, kic annyira el mulattyák, sőt ugyan meg utállyák a böjtöt, mint ha azt Isten soha nem kivánná, és mint ha arra sohol példáinc nem volnánac az irásokban, Mert noha az Istennec mind közönsiges, s mind magános tsapásit, tapasztallyuck magunkon, de böjtösöket keveset látunkc De Drégelypalánkinak a közéleti erkölcsre is van gondja. Igen erélyesen felemeli szavát a jobbágyaikat vasárnap dolgoztató földesurak, 381 a szegények állapotát kihasználó fösvények ellen, 382 és a Ne lopj! elleni bűnök felsorolásában ott van a nagy rendeknek és azoknak Praefectusainac... az szegénysigen valo meltatlan huzása, vonása, és azoknak meg nyomoritása. 383 Ezek a kátémagyarázatok, a nélkül, hogy elhanyagolnák a helyes tant, leküzdik az orthodoxia intellektualizmusát és jól érvényre juttatják a Heidelbergi Káté eredeti célkitűzéseit, amelyek között nem utolsósorban áll az Isten iránti hálától motivált életszentség előmozdítása. Időrendben Drégelypalánki kátémagyarázatainak első és második kiadása között helyezkedik el Szathmárnémethi Mihály Dominica Catechetica című latin nyelvű munkája, amely Kolozsvárt 1677-ben hagyta el a sajtót. A könyv egyháztörténeti szempontból igen érdekes dedikációja elmondja többek között a pozsonyi vértörvényszék, majd a protestáns gályarabság történetét és felsorolja a szerző theologiai művecskéit (opuscula). 384 Ugyanitt megtudjuk a szerzőről, hogy január 10-én elűzték gönci lelkipásztorságából és, miután egy ideig Debrecenben talált menedéket, kolozsvári lelkipásztori állásába hívták. Az olvasóhoz intézett előszavából megtudjuk, hogyan történt a virágzó kolozsvári gyülekezetben a káté tanítása. Maga a szoros értelemben vett catechizálás, a kátékérdések és feleletek magyarázása és tanítása vasárnap délután egy és két óra között történt. Ezután beharangoztak és következett az istentisztelet az egész gyülekezet jelenlétében, amikor is az illető kátéanyagot most már megfelelőképpen kiválasztott textus alapján prédikációban fejtegették és alkalmazták. Szathmárnémethi Mihály igen fontosnak tartja a káté tanítását. Az a véleménye, hogy nemzetünk sokkal jobb előhaladást tehet a mennyei tan megismerésében a katechizáció által, mint a prédikálás által. Első kátéprédikációjában azt mondja, hogy katechizáció nélkül a prédikációk gyümölcstelenek maradnak. Ez az oka nemzetünk durva barbárságának mondja. 385 Az előszó vége felé megismétli műve jelmondatát: Boni catechetici boni Theologi et mali Catechetici, mali Theologi. A tanításnak, a hit fundamentumai megértésének (intelligentis fidei fundamentorum) ez a hangsúlyozása az orthodoxiát jellemzi, aminthogy Szathmárnémethi Mihályt is úgy kell tekintenünk, mint a református orthodoxia egyik derék és hatásos képviselőjét. Az újabb irányzatok tanításaiból és szelleméből mindenesetre kevesebbet vesz át, mint például Drégelypalánki János. Így tartózkodik a puritánus túlzásoktól. Nem ért egyet azokkal, akik a hagyományos perikópákat és az azokon alapuló posztillákat annyira ellenzik, hogy még a Dominica Szót is perhorreszkálják, 386 és jelen művének nyugodtan a Dominica Catechetica címet adja, mint ahogy a két évvel azelőtt megjelent prédikációskönyvének meg ez a címe: A Négy Evangyélisták szerint való Dominica. Valószínű, hogy az olvasókhoz intézett előszavában Zoili, zelosissimi ministri elnevezésekkel illetett ellenfeleit is a puritánus túlzók táborában kell keresnünk. Zoványi Jenő a coccejanizmusról írt monográfiájában ezt mondja: az orthodoxok között... különösen a scholasztikus Szthmámémethi Mihály... a névszerint különben sehol fel nem említett Coccejus egyes tanaival szemben több alkalommal kifejezést ad kárhoztatásának Ilyen értelmű szakaszokat idéz Szathmárnémethi Mihály műveiből

91 Szabó Géza, aki szerzőnket a mérsékeltebb orthodoxia hívének tartja. 388 Szathmárnémethi Mihály orthodoxiája mindenesetre más, mint Keresszegi Istváné. Kátémagyarázataiból már hiányzik a protestáns skolasztika aristotelesi hagyománya. Minden beszédében látszik az igyekezet, hogy írásmagyarázatot nyújtson és semmi mást. Prédikációi kiválóan textusszerűek. Látszik rajtuk, hogy a megelőző egyórás katechizálás után hangzottak el; mintegy előfeltételezik ezt az iskolás, intellektuális munkát, és így, bár a káté tanítását adják, bennük a textus mondanivalója uralkodik. Nem emberi tekintélyekre támaszkodik, hanem a Szent Lélek vezetése alatt az írást az írással akarja magyarázni. 389 Úgy véli, hogy a nagy egyházi tanítók tudományát tanulmányozni kell, de nem kell őket imádni. 390 Bár ő maga használta a kiváló régebbi és újabb kátémagyarázó theologusok munkáit (quamvis usus sim scriptis Catecheticis Magnorum Theologorum, tum veterum, tum neotericum), dolgozatában mégsem az ő tudományukat kívánja adni, mert az a véleménye, hogy az írásmagyarázat ajándékát egy korszak sem teheti a maga monopóliumává, hanem arra kell törekedni, hogy az írásmagyarázatban is növekedés, fejlődés legyen, mint ahogy Ezékiel próféta látomásában a templomból kiömlő víz, ahogy haladt a tenger felé, állandóan növekedett. 391 Kétségtelen, hogy a theologiai hagyománynak ebben a szabad kezelésében Szathmárnémethi Mihály már elhagyja a skolasztikus orthodoxia álláspontját. Egyébként a szövetségtheológia híve; a szövetség gondolata különösen törvény-magyarázatában igen nagy szerepet játszik. 392 De a kegyelem szövetségének a természetes szövetségtől való megkülönböztetésében (Foedus Dei duplex est, Gratiae & Naturale seu operum), 393 nem Coccejust követi, nem is Ursinust, 394 hanem Polanust, aki a foedus naturale fogalmát a foedus operum fogalmával helyettesítette, és Wollebiust, aki ebben Polanust követte. 395 Az öncélú polemizálás sem kenyere. Vigyázzon a katechizáló vagy a prédikátor írja, nehogy katechizációjában vagy prédikációjában újra kiássa az illető helyen már eltemetett és többé már nem hangoztatott eretnek vélekedéseket; ez nem építi, hanem lerontja Isten munkáját. 396 Alig van már vitatkozás ezekben a magyarázatokban a lutheránus testvérekkel. 397 A cáfoló haszon kifejtésében azonban újra és újra előveszi a pápisták (Pontificii) tévedéseit. Érdekes, hogy szinte ugyanennyi teret ad a szociniánusok elleni vitatkozásnak. Ezt bizonyára a sajátos kolozsvári körülmények magyarázzák; itt a reformátusok számára komoly kísértés lehetett az unitáriusokkal való érintkezés. Enyhébb a homiletikai formalizmus is ezekben a kátémagyarázatokban. A rövid exordium után jön a summázás, majd a textus elágaztatása, az exegézis, ez után az exegézis eredményének összefoglalása documentum cím alatt, majd a ratio-ok előadása, végül pedig a külön pontokba szedett applikáció. De itt már nem ötféle usus szerepel, hanem a következő négy közül egy-kettő, esetleg három: usus informatorius, monitorius, refutatorius, consolatorius. Amint a mű címe mutatja, a magyarázatok nem kérdésenként vannak kidolgozva mint Keresszegi vagy Drégelypalánki művében, hanem a vasárnapokra való beosztás szerint. Szathmárnémethi sem a textust, sem az illető kátékérdések feleleteit nem hanyagolja el és általában eléri azt a célját, hogy az írásszerű, közelebbről textusszerű kátémagyarázat példáit nyújtsa. Ismételten hangsúlyozza, hogy egyszerű stílusban, theoretikus-praktikus módon dolgozta ki művét. Miért is, jóakaratú olvasó légy elnéző velem szemben írja és ne bíráld stílusom egyszerűségét, hanem vedd figyelembe, hogy ezeket egyszerűeknek és tudatlanoknak írtam, akiknek nem kemény eledel, hanem téjnek itala való. Ezt azonban nem kell feltétlenül szószerint vennünk, mert bizony találunk itt nagyon nehéz fejtegetéseket is. 398 Szemléltető példákat ellenben ritkán látunk. Gyakran olvashatunk megindító, szívhez szóló buzdításokat, különösen a vigasztaló haszon kifejtéseiben, amikor a szerző a gyászévtized sok szenvedése és nyomorúságai között vergődő református gyülekezeteknek tolmácsolja az evangélium bátorítását.

92 A mű terjedelme körülbelül akkora, mint Drégelypalánki könyvéé, vagyis Keresszegi nagy könyvének körülbelül a negyedrésze, és rövidsége mellett is sok helyütt vázlatos. Ám gazdag tartalmával, világos, biblikus tanításaival nagy segítség lehetett az igehirdető kortársak számára. Az eddig tárgyalt három mű prédikációk alakjában foglalkozott a Heidelbergi Kátéval és elsősorban az igehirdetés közvetlen megsegítését célozta; egy-egy kátéprédikáció minta és előkészítés lehetett a katechéták és igehirdetők számára. Ezekben a művekben is volt igen sok szakmai anyag, de a hangsúlyt mégis az épületre tették. Viszont az a tény, hogy a Heidelbergi Káté 1646 óta bizonyos értelemben egyházunk egyik szimbolikus könyve lett, szükségessé tette a vele való tudományos foglalkozást is, különösen attól kezdve, hogy az ellenreformáció heves hitvitáiban újra az érdeklődés középpontjába került a reformációnak az a sajátosan tanbeli öröksége, amely egyházunkat a római katholicizmustól elválasztotta. Így a továbbiakban főleg theológiai professzorok műveivel lesz dolgunk. De a professzori kátémagyarázatok előtérbe jutásának volt egy másik oka is és 1688 folyamán Erdély is kénytelen volt Habsburg uralom alá adni magát, és ez többek között azzal járt, hogy a cenzúra most már Erdélyben is megakadályozta még az aránylag enyhe polémiát is, sőt általában a protestáns könyvkiadás mind inkább lehetetlenné vált. Megmaradtak azonban, ha sok szorongattatás és nyomorúság közepette is, a theológiai kathedrák, és a professzorok tovább is elmondhatták meggyőződésüket, a szorgalmas diákkezek pedig gondoskodhattak arról, hogy ezek a professzori kátémagyarázatok kéziratos alakban eljussanak az érdekeltekhez, sőt az utókör számára is fennmaradjanak. 399 Ezeknek a professzori kátémagyarázóknak a sorát egyik legjelesebb és leghíresebb hitvitázónk, Pósaházi János nyitja meg, aki mint a Gyulafehérvárra menekült sárospataki iskola tanára halála előtt három évvel, 1683-ban látta el magyarázatokkal a Heidelbergi Kátét. Pósaházinak a Pázmány Kalauzára válaszképpen írt nagy hitvitázó műve is kapcsolatos a Heidelbergi Kátéval. Az 1669-ben még Sárospatakon megjelent könyvnek a barokk emblematika stílusában megfogalmazott hosszú címe így kezdődik: Igazság Istápja, de a továbbiakban a Catechismusi szó az, ami legnagyobb betűvel van szedve: avagy olly CATECHISMUSI tanítás, mellyben a Keresztyén Reformata Vallás bőven megmagyaráztatik stb. Az első könyv első részében ezt a kérdést teszi fel a szerző: De mivel a Catechismusrul szóllasz, minémű Catechismusrul értesz? A felelet ez: Értem a keresztyényi Vallásrul való Catechismust: a minémű az, a melly a mi Scholainkban és Ecclesiáinkban, közönséges egyezésből taníttatik. A kegyes olvasóhoz intézett előszóból megtudjuk, hogy Pósaházi, miután felismerte az iskolai ifjúság anyanyelven való katechizálásának nagy hasznát, Batzoni Menyhárt professzor halála után maga is elkezdte ezt a munkát a sárospataki diákok között, és egy részrül azért tölt ez a Könyv azokból a Catechizálásnak alkalmatosságával lőtt elmélkedésekből: kire nézve Catechismusi Tanétásnak neveztük, jelesben mivel Catechismusi Methodust követünk benne, az az, Kérdések és Feleletek által lőtt Tanétásnak módgyát. Pósaházi úgy véli, hogy az egyházi szolgálatban forgolódó együgyűbb atyafiak, tudván a Praedicátio irásnak mesterségit, elég Praedicátiót csinálhatnak belőle. A Scholai és egyházi Catechizálásokban-is avagy tsak út mutatás gyanánt lehet. 400 Maga a mű azonban mégsem kátémagyarázat. Első könyve apológia és polémia, amely elsősorban Pázmány Kalauzának érveivel foglalkozik. De a második könyv sem foglalkozik a Heidelbergi Kátéval, hanem végigmagyarázza a keresztyéni Vallásnak fundamentomos Ágazatait. 401 Viszont könnyen megállapítható, hogy a gyulafehérvári kátémagyarázat anyaga nem csekély részében innen van; Pósaházi most már a Heidelbergi Káté kérdéseihez fűzve mondja el újra, néhol rövidebben, néhol bővebben, amit Sárospatakon az Igazság Istápjában, főleg annak a második könyvében egyszer már megírt. Az aránylag rövid mű, amely az Igazság Istápjának egy harmadát sem teszi ki, számos kézirati példányban maradt ránk. 402 Előttem

93 most két sárospataki példány van: az egyiket 1696-ban, a másikat 1699-ben másolták. 403 A mű bevezetése két részből áll. Az első a katechézis fogalmát határozza meg. Ennek anyaga lényegében megegyezik az Igazság Istápja I. könyve I. részének tartalmával. Ugyancsak megtaláljuk itt, az I. könyv II. részében a kéziratos kátémagyarázat bevezetésének második részét is, amely a vallásról szól. A magyar református theológiában kétségtelenül újszerű a vallás fogalmának ez az előtérbe állítása, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az egész fejezet fejtegetéseinek van egy bizonyos természeti theologiai háttere, amelyet legjobban Pósaházi Pneumatológia című 1662-ben Sárospatakon megjelent művéből lehet megismerni. Ennek a természeti theológiának beható vizsgálata túlságosan messze vezetne témánktól, azt azonban meg kell állapítani, hogy a vallás fogalma itt már más, mint a reformátorok műveiben (Kálvin: Institutio religionis christianae; Zwingli: Commentarius de vera et falsa religione). Míg a reformátoroknál a vallás mint igaz vallás lényegében véve az isteni kijelentésigazság, addig Pósaházi szerint igaz vallásról a kijelentéstől eltekintve is szólhatunk mint az ember veleszületett, természetes istenismeretéről, amely ugyan az üdvösséghez nem elégséges, de magában foglalhat olyan felismeréseket, amelyek a kijelentéshitben sem vesztik el érvényüket. Egy bizonyos hangsúlyeltolódás kezdődik itt, sőt már annak a fejlődésnek a kezdetét is láthatjuk, amelynek a végén azután a 19. és 20. századokban a protestáns theologia egy része vallástudománnyá változott, amikor már nem a kijelentésből próbálta megérteni a vallásos embert, hanem a vallásos emberből a kijelentést. Ugyancsak újszerű, hogy a kátémagyarázó szemléletkörében itt már megjelenik a keresztyénségen kívüli korabeli emberiség vallási világa is, a zsidó, pogány és mohamedán vallás. Az egész fejtegetés végső eredménye természetesen az, hogy az egyetlen üdvözítő vallás nem más, mint amit a reformátusok hisznek és vallanak és amelynek alapvető tanításait a következőkben úgy vesszük fontolóra, ahogy azokat a Heidelbergi Kátéban találjuk. A rövid bevezető rész után egyenként jönnek a kérdések, tehát nem vasárnaponként csoportosítva. Minden egyes kérdés tárgyalása summázással kezdődik, amely után kérdésfelelet alakjában jön a téma kifejtése. Pósaházi, akárcsak az előbbi kátémagyarázók is, szívesen alkalmazza azt az Ursinus-féle magyarázatokban is alkalmazott előterjesztési módszert, hogy a lehetséges ellenvetéseket pontonként megfogalmazza, majd megcáfolja. Ebben különösen kifejezésre jut az egész mű erősen polemikus jellege. A támadás elsősorban természetesen a római katholikus tan és gyakorlat ellen irányul. Pósaházi egyetlen egy ponton sem mulasztja el az ellentétes római katholikus tanítás megcáfolását. De támadja a szociniánusokat is és a 47. és 48. kérdésekkel kapcsolatban a lutheránus ubiquitas-tant. A református egyházakon belül fellépő tévtanokról sem hallgat. Így a 19. kátékérdéssel kapcsolatban kitér a paresis-aphesis vitára és a coccejánusokkal szemben erélyesen hangsúlyozza, hogy már az ószövetségi hívek is elnyerték a teljes és tökéletes bűnbocsánatot. A két görög szó mondja csak betűiben különbözik, értelmére nézve megegyezik. A kegyelmi kiválasztást nem a váltságról szóló tannál, mint Amesius, 404 nem is az egyházról szóló kátékérdéseknél, mint Drégelypalánki, hanem a teremtésnél, az isteni dekrétumokkal kapcsolatban tárgyalja. A 20. kérdéssel kapcsolatban ( Amint elveszett Ádám által, úgy üdvözül-e Krisztus által minden ember? ) hevesen elutasítja a Remonstránsok és más egyéb közönséges kegyelemnek vitatói (gratiae universalis Patroni) tanítását. A reprobatio tanának hangsúlyozásában túlmegy Kálvinon 405 és a kisdedek elvettetését is tanítja: De minémű ez a meg-vettetés Dekrétoma? Felelet: 1. örökkévaló, 2. megváltoztathatatlan, 3. particularis, és nem mindenekre, hanem tsak némellyekre tartozandó. Ez penig ki-terjed nem tsak az Öregekre, hanem némely kisdedekre is, K.: Mondhatni hát hogy Isten a Tsetsemők és kisdedek közzül némellyeket meg-vetett volna? F.: Úgy mint Esau példája mutattya Rom. 9:13. De ezt tagadják azok kik Arminius Jakabot követik. Obj.: Hiszen a tsetsemők bűntelenek, azér a megvettetés alá nem rekeszthetők? Rp.: Vaj mindenestől fogva nem bűntelenek, hanem vagyon részek az Ádám vétkében, és az eredet szerént való bűnben,

94 a melly elég az ő meg-vettetésekhez. Támadja a presbiteriánusokat is. A presbitériumok ügyét a 86., vagyis az egyházfegyelemmel foglalkozó kérdéssel kapcsolatban tárgyalja. Szerinte a presbiterek, akiket püspököknek is nevezhetünk, a felszentelt lelkipásztorok. De kiket értesz Püspökökön? kérdezi a 83. kátékérdésnél. Nem tsak szkófiumos és horgas botu nagy Papokat, nem is tsak az Esperestet őt magát, hanem minden törvényesen hivattatott és igazán fel-szenteltetett Isten igéjét hirdető Presbytereknek gyülekezetit. I. Tim. 4:14. Az egyházfegyelmet csak a felszentelt lelkipásztorok gyakorolhatják. Hát ama Kösségbül fel szedett emberek (kiket igazgató véneknek hívnak), kiknek az Evangeliomnak praedicallására hatalmok nintsen, lehetneke tagja annak az Egyházi tanátsnak hogy azokis az Egyházi fenyítéket gyakorollyák? kérdezi. A felelet: nem! Szerinte ugyanis az egyházi fegyelem össze van kötve az evangélium prédikálásával és a sákramentumok adminisztrálásával, amire ezeknek a kösségből felszedett embereknek nincs felhatalmazások.... az egyházi tiszteknek Catalógusában (mellyet Szt. Pál Apl. rendessen elő számlál) semmi emlékezet nintsen azokruk a Kösségből fel szedett vénekről. Szerinte az sem érv, hogy az Újszövetségben presbiterekről olvasunk. Mert presbitereken úgymond a tanítókat, az igehirdetésre és a sákrámentumok kiszolgáltatására felhatalmazott lelkipásztorokat kell értenünk. Ebben a dologban Pósaházi Erasmus tekintélyét idézi Bézával szemben. Nem áll meg előtte az az érv sem, hogy a külföldi református egyházakban a presbitérium nemcsak lelkészekből, hanem laikus vénekből is áll. Lám a Genevai és Belgyiomi Ekklésiákban vadnak afféle kösségbül fel-vétetett vének, idézi ezt az érvet, a kik a lelki Pásztorokkal együtt gyakorollyák az Egyházi fenyítékat. Felelete ez: Úgy de itt eziránt helye van amannak: Non exemplis sed legibus utendum est. Nem példán hanem Törvényen kell a dolgot fundálni. Ám miközben makacsul védelmezi a dolgok régi rendjét minden újjal szemben, addig természeti theologiájának és sajátos természetfilozófiájának kiépítésében túlmegy az orthodox atyák tanításán. Szerinte a világmindenség kezdeti állapotában a materia prima rendezetlen halmaza volt. Isten mint Első Mozgató vitte bele ebbe a mozgást. Így az anyagot... a belé oltott motus által az négy részekre osztotta, úgy mint: lég-vékonyabb részekre, sonkolyos, darabos részekre, apró golyóbis formájú részekre, et his facta sunt elementa 4: Tüz, Levegőég, Víz és Föld. Ezt Pósaházi részletesen beledolgozza a 26. kátékérdés kifejtésébe, a bibliai teremtéstörténet magyarázatába. Az új, kopernikusi világkép problémáival itt nem foglalkozik, de tudjuk, hogy ez a kérdés őt jobban foglalkoztatta, mint az előbb tárgyalt kátémagyarázókat. Philosophia naturalis című művében ezt mondja a heliocentrikus elméletről: Opinio ista utrum sit vera, dictis relinquitur judicanda: mihi sane non videtur esse absurda. 406 A káté tanításainak gyakorlati alkalmazásában meglehetősen szűkszavú. A Heidelbergi Káté megismétlődő kérdése mi hasznunk van ebből? őt szemmelláthatólag csak másodsorban érdekli. Így például a IX. úrnapjára kijelölt három kérdés közül az első kettőnek a tárgyalására az egyik kéziratos szövegben lapra van szükség a teremtésről szóló tanítás, míg a szívhez szóló és a mindennapi életre vonatkoztatott harmadik (28. kérdés, a gondviselésről) kérdés magyarázatához csak fél lap kell. Így Pósaházi magyarázataiban a káté eredeti tendenciája és jellege nem érvényesül eléggé, bár természetesen azt is lehetne mondani, hogy Pósaházi nem is akart építő prédikációkat adni, hanem szigorúan dogmatikus fejtegetéseket. Az ethikai fejtegetések ellenben különösen a Tízparancsolat magyarázatában szinte kazuisztikusan részletezők, sokkal részletesebbek, mint a megfelelő szakaszok az Igazság Istápjában. Így például a 9. parancsolat (112. kérdés) tárgyalásakor szinte a törvénykezési élet egész ethikáját kifejti dióhéjban. Nem tartom lehetetlennek, hogy ebben tudatosan Amesius példáját követi, aki De Conscientia, et ejus jure, vei casibus c. híres és Debrecenben külön is

95 kiadott művében rendkívül beható tárgyalásban szól De judiciis publicis, Judice, Accusatore, Testibus, Advocato, & Reo. 408 A lélek belső világába való visszahúzódást Pósaházi nem ismeri. Így nagy figyelmet szentel a politikai ethikának. A nemrégen lezajlott és ökumenikus érdeklődést keltő németországi Obrigkeitsdebatte 409 szempontjából érdekesek Pósaházi idevágó tanításai. Tsak a kegyes és Istenfélő Magistratusoknak tartozunk engedni? kérdezi. Nem tsak, hanem a nehéz és darabos erköltsüeknek-is. Tartozunk-e hát a pogány Magistratusoknak engedni, fel-tévén, hogy Isten minket azoknak hatalma alá vetett? Tartozunk. A Pápista vagy idegen Vallású Magistratusnak tartozunk engedelmeskedni? Tartozunk, valamig tsak testünkön és testi javainkon uralkodik, de ha lelkünkön és lelkiiméretünkön kezd uralkodni, nem tartozunk. Hát a törvény szerint választott vagy rendelt Magistrátus, ha az sem az Istennel, sem a Haza törvényével nem gondol, tartoznak az alatta valók engedelmeskedni? Nem tartoznak, mert az immár nem Magistrátus, hanem Tyrannus; nem Pásztora a nyájnak, hanem farkassa. Hát a féle Magistrátus ellen való támadás, vagy attul való el-szakadás tulajdonképen mondathatike Pártütésnek? Nem. Az alatta valók magokat és Szabadságokat ótalmazhattyáke az ellen? Ugy (a 104. kátékérdés magyarázatában). Érdekes, hogy a bellum justum-ról szóló tanításnak itt következő alkalmazása hiányzik az Igazság Istápjából: Szabadé a keresztyén Magistrátusnak az igaz Vallást fegyverrel ótalmazni, vannak háborgatói ellen? Szabad. De szabadé valamely népre, nemzetre tsak ez okon támadni, hogy Pogány vagy Eretnek? Nem szabad, mert senkinek lelkiisméretin nem szabad uralkodni és erőszakot tenni. 410 A bűnös kamatszedésről (szerinte van legális kamat is) azt mondja, hogy a jól rendelt Respublicák az illyet nem szenyvedik el... az orozva lopók, kiket büntetés nélkül el nem kell szenyvednünk, nem tésznek annyi kárt a közönséges társaságnak, annyi sok embereket nem tésznek szegényekké koldusokká. A több országok között dicsiretes erről Hybernia (ti. Írország), hogy az usorásokat semmiképpen el nem szenyvedik. 411 Ugyanígy szerinte a jól rendelt respublikák a henye és tunya embereket sem szenvedik el. 412 Pósaházi magyarázatai világosak, logikusak. Ezekben a theologiai jellegű fejtegetésekben nem törekszik különösen a szemléletességre, de ha néha mégis képet használ, akkor az találó és eszméltető. így például az 52. kátékérdésnél, amikor az utolsó ítéletről szól, azt mondja, hogy azt a világi törvényes processzusoknak formájával lehet kiábrázolni, és ezt rendkívül eszméltető módon meg is teszi. Magyarázataiban világosan előttünk áll a tiszta tan, és valószínű, hogy nem is törekedett különösképpen annak gyakorlati alkalmazására. Így azonban művének gyengesége az, hogy a Heidelbergi Káté gyakorlatiassága nem érvényesül eléggé. De nem érződik ezekben a magyarázatokban a káté alaphangulata sem: a szívbéli bizodalomnak az a derűje, amely az egész hitvallást áthatja. Az usus consolatorius ritkán jut szóhoz; Pósaházi, a jeles vitatkozó aránylag kevéssé tudja éreztetni az evangélium vigasztalásának azt az örömét és világgyőző bizonyosságát, amely lelki küzdelmeinkben a legfőbb erőforrásunk. Ugyancsak diákok kézirataiban maradtak ránk Kaposi Juhász Sámuel gyulafehérvári professzor kátémagyarázatai. 413 A Szathmári János által 1722-ben leírt sárospataki példány 414 címlapja szerint ezek a kátémagyarázatok 1701-ben hangzottak el. Szathmári János a címlapot követő lapra valószínűleg nyomtatott minta után tollal Kaposi Sámuel mellképét is megrajzolta a kép ovális keretében ezzel a felirattal: Sámuel Kaposi S. S. Theo. Doctor et Illust. Coll. S. P. Albensis Professor Fructuosissimus Anno Millesimo Septingentesimo Primo. Kaposi kátémagyarázata általános jellegét tekintve hasonlít Pósaháziéhoz: rövid, magyarul van, a hangsúlyt a tiszta tan világos kifejtésére helyezi és nagy gondot fordít az ellenkező vélemények megcáfolására. Benne a vallás szempontjának alkalmazásában már egy lépéssel továbbmegy. Pósaházi még négy vallást különböztetett meg, köztük az egyik volt a keresztyén vallás, Kaposi már öt vallásról tud. A bevezető tanítás 5. kérdés így hangzik:

96 Miről tanít (a katechézis)? Felelet: Vallásról. Hitről. Hányféle vallás van e világon? F.: ötféle. 1. Igaz keresztyéni, 2. Névvel keresztyéni vallás, 3. Mostani Sidó Vallás, 4. Mahumetai vagy Török Vallás. 5. Pogány Vallás. A vallás kategóriájának ilyen módon való alkalmazásával Kaposi arra is törekszik, hogy az igazi keresztyén vallást a névlegestől elhatárolja. Csakhogy ugyanakkor ez a kategória össze is fogja a kettőt egy inkább anthropológiainak mondható szemléletmódban. Vagyis az érdeklődés most már nem egyedül az isteni kijelentésre irányul, hanem ugyanakkor mind nagyobb mértékben annak emberi visszatükröződéseire is. Kaposi szelídebben polemizál, mint kátémagyarázó elődei, de vitatkozó érdeklődése a mi Vallásunkkal 415 szembenálló különböző tévtanok iránt semmivel sem kisebb. Természetesen ő is elsősorban a római katholikusok téves tanításaival foglalkozik, de vitatkozik a lutheránusokkal is, valamint az unitáriusokkal, akiket az eddig tárgyalt kátémagyarázók sorában ő illet először ezzel a névvel. Vitatkozó érdeklődésének peremén megjelennek a görögök 416 és az oláhok 417 is, mint akik vétkeznek a második parancsolat ellen és az evangéliumra és a keresztre esküsznek. A reformátusságon belüli vitatkozásokban nem olyan határozott az álláspontja, mint Pósaházié. Ő is ellenzi az arminiánusok tanítását általában 418 és cáfolja a remonstránsokat, akik azt mondják, hogy Krisztus személy szerint mindenkiért eleget tett. 419 Határozottan elveti az Origenes-féle apokatastasis-tant. 420 De már a presbiteri egyházalkotmány kérdésében eltér Pósaházitól. Kaposi ezt kérdezi: Kiktül kell ennek az excommunicálásnak gyakoroltatnia? Az Egyházi Tanátsban a Tanító és Igazgató Vénektől. De mindjárt következik ez a kérdés: Megegyeznéké ebben minden Reformata Ekklésiák? Nem, mert a Genevai és Belgiomi Ekklésiákban floreál kivált ez a Presbyterium; de Angliában ellene mondanak ennek az Episcopusok és Hierarchieusok. 421 Kaposi szerint a gyülekezetét nem szabad megfosztani attól a szent privilégiumától, hogy maga válassza lelkipásztorát. Sem a püspök, sem a patrónus nem teheti ezt. 422 Viszont ami az ordinálás jogát illeti, szerinte ez immár a Szentírás szerint nem az ekklésiáé, hanem minden igazán hivattatott Püspöké, Senioroké, Tanittokké I. Tim. 4: A Miatyánk magyarázatában, főleg a 116. kátékérdésnél egy egész kis euchetikát ad elő, amelyben van nehány érdekes utalás a kor liturgiái szokásaira. Így Kaposi nem helyesli az ülve való imádkozást. Ellenzi az istentiszteletben az orgona használatát. 424 Az éneklésről ezt mondja: Meg hallgattya ugyan Isten az elmebéli imádságot, de sokkal jobb szívvel és szájjal egyszerre imádkozni s énekelni, de nem félben harapva, mint minálunk szoktak a Cantorok. A mi tudatlan nemzetünknek sokkal hasznosabb és foganatosabb volna, hogy mind a könyörgés paptul dictáltatnék, ugy az éneklés is dictáltatnék, amint ez ma nagy haszonnal observáltatik némely gyenge Angliai Ekklésiákban. 425 Az utóbbi megfigyelést bizonyára ő maga tette angliai tartózkodása idején. Az utóbbi idézetekből látszik, hogy Kaposinak van gondja a kifejtett tannak az egyházi életre való alkalmazására, bár ezt inkább csak a sajátosan ethikai kátétételeknél figyelhetjük meg. A társadalmi ethika kérdéseit nem tárgyalja olyan részletesen mint Pósaházi. Néhol az alkalmazás helyett ezt mondja: Olvasd el a Praxis Pietatisnak azt a részét amelly vagyon Vasárnapra rendelve... Olvasd meg quod est de die Domini... Vide Prax. piet Egyébként Kaposi kátémagyarázata is kiváló szakember munkája: világos, nagy erudicióra és rendszerező erőre valló mű és mint ilyen a sajátosan református tanhagyomány kiváló tolmácsolása. Ez sem az akaratra és az érzületre kíván elsősorban appellálni, de mint a helyes tan kifejtése bizonyára hathatósan előmozdította a kor igehirdetését. Ha az ellenreformáció szolgálatában álló cenzúra fojtogató hatalma nem terjedt volna ki ekkor már Erdélyre is, akkor Kaposinak ez a műve, mint egyébként Pósaházié is, bizonyára nyomtatásban is megjelent volna. Így csak diákok másolgatták szorgalmasan még a 18. század közepén is. 427

97 Kaposinak a Magyar Athenas-ban levő életrajzában többek között ezt olvassuk: A Kátékésist két képen magyarázta-ki magyarul, Kérdésekben és Feleletekben; másszor Prédikátziókba foglalva; mellyel most is élnek sokan. 428 Az előbbi kátémagyarázatokkal fentebb foglalkoztunk. De az utóbbiak is fennmaradtak. Van ugyanis egy sárospataki kézirat, amely mind a kettőt tartalmazza. A kéziratot, amelynek jelenlegi könyvtári száma 189, Országh János készítette 1732-ben. Az egész kötetben sehol sincs feltüntetve a szerző neve, de a belső evidenciák kétségtelenné teszik, hogy a kéziratkötetnek mind az első, mind a második része Kaposi Sámuel művét tartalmazza. Az első rész ugyanazt a szöveget adja, mint amely számos más kéziratban mégpedig Kaposi szerzőségének megjelölésével előttünk van, viszont a második részben található prédikációk gondolatmenetei több helyen is az első részben levő magyarázatokkal egyeznek. Különösen világosan látható az egyezés ott, ahol egy vasárnapra csak egy kátékérdés van előírva. 429 Ismételten előfordul ezekben a prédikációkban a mi Vallásunk kifejezés, amellyel az előbb tárgyalt magyarázatokban már találkoztunk. 430 Azután ezekben a kátéprédikációkban is van utalás az angliai egyházi életre, mint például a XLVI. úrnapjára való beszédben: Hogy ha pedig valaki mégis más értelmesebb magyarázattyát kívánná a Miatyánknak, vagyon rövideden egy szép magyarázattya amellyet tsinált egy ditsősséges Deborája Angliának amellyet mais az ő szép rövidségéért annak az Országnak tudós emberei nagy betsülletben tartanak. Ezek a kátéprédikációk, amelyek textusokon alapulnak, gyakorlatiasabbak, mint a kérdés-felelet szerinti magyarázatok, és a szemléletességre való igyekezet is látszik bennük. De sokszor mégis inkább hasonlítanak egy theológiai traktátushoz, mint gyülekezeti prédikációkhoz. Formai felépítésükben egy kissé skatulyázásként ható topika érvényesül bennük. Nagyon vázlatosak és tele vannak rövidítésekkel. De mint világos, jól tagolt vázlatok hasznos szolgálatot tehettek. Egyébként ugyanazt a puritánus szellemű orthodoxiát találjuk bennük, mint a kérdés-felelet szerinti magyarázatokban. Az időrendben következő kátémagyarázat latin nyelvű kézirata a debreceni Nagykönyvtárban van R 224 szám alatt. Címe: Catecheseos Hejdelbergensis Sensus veri Expositio Quam, a Clarissimo nec non Doctissimo Dno S. S. P. & C. P. ad vivum audivit nec non his pagellis annotatam & curavit S. Cs. K. p. t. C. S. D. Anno Aerae Christianae 1715 die 3. Mártii. Kiknek a nevét rejti ez a két rövidítés? A második megfejtése könnyű feladat, mert az elöl levő kemény kötéstábla belső borítólapjára a címével azonos kézírással be van írva: Stephani Cs. Kocsi. Így a második rövidítés feloldása egészen bizonyosan ez: Stephanus Csergő Kocsi pro tempore Christianus Studiosus Debrecinensis. Aki tehát ezeknek a magyarázatoknak leírásáról ill. leíratásáról gondoskodott, nem volt más, mint a gályarab lelkész, Kocsi Csergő Bálint fia, az először szép reménységekre jogosító, de fiatalon elhunyt Kocsi Csergő István. Tudjuk róla, hogy Debrecenben június 14-én lett tógátus diák, majd 1719 tavaszától az év végéig széniora is volt a Kollégiumnak. Ezután Zürichben, Franekerben, Utrechtben, majd Angliában folytatta tanulmányait. De azoknak eredményeit itthon már nem gyümölcsöztethette, mert útban hazafelé július 3-án Hamburgban meghalt. 431 De kinek a nevét rejti az első rövidítés? Szerintem Sződi István debreceni professzorét. 432 Sződi István 1711-től 1720-ig volt a debreceni Kollégiumban a hittan és az újszövetségi tudomány professzora. Később debreceni lelkész, azután egyházkerületi főjegyző és esperes is lett. Apósa volt először Maróthy Györgynek, majd Varjas Jánosnak. Debreceni tanulmányai után 1709 tavaszán iratkozott be a franekeri egyetemre. Hogy tényleg az ő kátémagyarázataival van dolgunk, azt megerősíti a kéziratkötet végén feljegyzett egyik prédikáció felirata is: Locus Phil. 3. v. 8. explicat. Text. Conc. a C. S. S. I. T. M., amiben a rövidítés végének feloldása bizonyára ez: a Clarissimo Stephano Sződi in Templo Majore. Sződi István kátémagyarázatainak terjedelmes kézirata valószínűleg diktálás után készült. Kocsi Csergő Istváné mellett több más kéz is dolgozott rajta, de az egészet ő állította

98 össze és ő gondoskodott a beköttetéséről is. A negyedrét alakú 627 számozott lapra terjedő kötet csak az Apostoli Hitvallás végéig, vagyis a 64. kátékérdésig bezárólag tartalmazza a magyarázatokat; a folytatást feltehetőleg további kötet vagy kötetek tartalmazták. A kötet végén levő számozatlan tartalomjegyzék után Kocsi Csergő István latin nyelven néhány prédikációt is feljegyzett akkor működő debreceni tanároktól (Sződitől, Kecskeméti Sárközi Györgytől és V. Dállyai Jánostól). A magyarázatok azt mutatják, hogy szerzőjük a theológiát első renden írásmagyarázatnak tartotta. Mint Vitringa tanítványa igen nagy gondot fordít az exegézisre; az eddig tárgyalt kátémagyarázatok között egyikben sincs annyi exegézis és nyelvészet, mint ebben. Igen nagy súlyt helyez az ószövetségi helyek bizonyságtételére; a fontosabb fogalmakat héberül idézi és magyarázza. Exegézisében látszik egy bizonyos igyekezet a tárgyalt textusok történeti értelmének megragadására. Ugyanakkor elég szabadon alkalmazza a filozófiai kategóriákat is. Ezt már a bevezető fejtegetésben is láthatjuk, ahol többek között a vallás objektumát és szubjektumát tárgyalja. Ez a fogalmi apparátus Descartes filozófiájából való, aminthogy tudjuk Sződi Istvánról, hogy Franekerben 1710-ben respondeált az In principia philosophiae Renati Descartes tartott viták során. Hivatkozik is Descartes tanítására, 433 amelynek felhasználásával meglehetősen elvontan bizonyítja István exisztenciáját és egységét. Ugyancsak részletesen foglalkozik a cartesiusi filozófia nézeteivel a Heidelbergi Káté 26. kérdésénél a teremtés tárgyalásakor is. 434 Exegézisében a Coccejus-iskola hatását mutatja a Krisztus-valóság ószövetségi prototípusainak különösen buzgó keresése. Nagyon részletesen szól arról, hogyan ábrázolja ki mintegy árnyképként az ószövetségi papság intézménye az eljövendő Krisztust (in sacerdotio adumbratio Christi). 435 Ugyancsak jellegzetesen tipologizáló exegézist ad a 33. kátékérdésnél, Jézus Krisztus istenfiúságának tárgyalásánál, 436 a Goél ószövetségi fogalmának fejtegetésénél, 437 Krisztus temetése ószövetségi prototípusainak felmutatásánál. 438 Ennek az exegézisnek üdvtörténeti megalapozását a szövetségtheológia nyújtja. Sződi is tanít a foedus operumról és a foedus gratiae-ről, 439 valamint az előbbinek egymás után következő abrogatio-iról. 440 Bár mindebben ismételten hivatkozik Coccejus tanításaira, 441 azokkal nem ért mindenben egyet. Így például egy igen fontos és Magyarországon is sokat vitatott kérdésben, 442 a praesis-aphesis problémát illetően Coccejus véleményével szemben foglal állást, amikor azt fejtegeti, hogy már az ószövetségi hívők is elnyerték az aphesis-t, a plena remissio peccati-t. 443 Polémiája általában szelídebb, mint kátémagyarázó elődjeié. Rendszeresen vitatkozik a római katholikusokkal, a szociniánusokkal, a reformátusok közül a remonstránsokkal. 444 Magát a Heidelbergi Kátét általában csak sommásan idézi. Utána mindjárt rátér a bizonyító helyek magyarázatára. Külön usus csak ritkán van; 445 Sződi István a hangsúlyt az értelmi problémák megoldására helyezi. Nem is gyakorlati magyarázatok ezek, hanem a hallgatóktól igen magas theológiai előképzettséget követelő akadémikus fejtegetések. Bennük a fiatal profeszor nagy igyekezettel próbálja átadni diákjainak frissen szerzett, főleg Vitringa hatását mutató tudományát. Ugyancsak a theologiai oktatás szükségletei hozták létre azt a körülbelül 700 negyedíves lapra terjedő, több kézzel írt szintén latin nyelvű kátémagyarázatot, amelyet július 13-án foglalt össze egy kötetbe a debreceni Dévai Sámuel, 446 aki azt is feljegyezte, hogy ezért a fáradozásáért 30 poltura jutalmat kapott. Ennek a kéziratgyűjteménynek az a különlegessége, hogy az egyes kátékérdések vagy kérdéscsoportok tárgyalása után tételeket (theses, propositiones) találunk, amelyek után a disputálók neve is fel van jegyezve például így: Resp. Steph. Polgárdi. Opp.: Joh. Szentesi, Petrus Füredi, Stephanus Polyáni. 447 Többször azt látjuk, hogy a vitatkozók maguk a köztanítók, publicus praeceptorok voltak, például a 40. lapon: Disputamnt P. (Praeceptor) Dominus P. Debreczeni, opp. P. D. Joh. Tatai, Michael Szombathi, Andreas Felvintzi.

99 Nem lehet megállapítani, hogy a tételeket megelőző fejtegetések kitől származnak. Lehet, hogy magától az illető respondenstől, de a kor akadémiai szokásaira gondolva inkább azt kell feltételeznünk, hogy professzori előadásokból vagy tankönyvekből származó anyaggal van dolgunk. Így például mindjárt az első előadás erős függést mutat egy ismételten idézett Roëll-féle munkától. Különben ebben a bevezető fejezetben (Tractatus de Religione), éppen úgy mint Sződi István első magyarázatában, főleg a vallás objektumáról és szubjektumáról szól az értekezés. A további magyarázatokban Alting-ra és Coccejus-ra történik ismételten hivatkozás. 448 Kevesebb exegézis van itt, mint Sződi István előbb tárgyalt művében, de a szövetség-theológia fő vonásait itt is megtalálhatjuk. 449 Némelyik kátékérdés tárgyalása egészen vázlatos, különösen a későbbi kérdések között. Az a jellegzetes szempont: mi hasznod van ebből? itt bizony nem nagyon érvényesül. A következő kátémagyarázatok szintén theologiai tanteremben hangzottak el, de most már magyar nyelven. A debreceni könyvtárnak van egy kéziratkötege (R 221), amelynek első részében 196 negyedíves lapon a Heidelbergi Káté első 19 kérdésének magyarázatát találjuk, míg a második részében körülbelül 200 számozatlan lapon ugyanazzal a kézírással latin nyelvű kátéprédikációk vannak, amelyek a káté összes kérdéseire kiterjednek. Az egész kézirat kiselejtezett iskolai papírokkal van beborítva. Az egyik ilyen borítólap a sárospataki iskola legációs pátense 1738-ból az iskola tanítói, Szathmári Mihály és Sárkány Dávid aláírásával. így eleve feltételezhető, hogy a kéziratok sárospataki eredetűek. Az első részben levő kátémagyarázatok feljegyzése április 20-án kezdődött. A 19. kérdés magyarázata után a 196. lap alján ez a bejegyzés olvasható: Ao Marty hóra 6. mat. cum discessu D. Professoris interrupta. Ki volt az a sárospataki professzor, aki 1742 tavaszától egy éven át ezeket a kátémagyarázatokat tartotta, majd akkor Sárospatakról eltávozott? Nem lehetett más, mint a fentemlített legációs pátensen aláírásával szereplő Szathmári Mihály fia, Szathmári Paksi Mihály, aki éppen 1742-ben lett sárospataki professzor, majd a következő évben, ban Mezőcsátra távozott gyülekezeti lelkésznek, ahonnan 1744-ben tért vissza professzori állásába. Ezután újra magyarázta a kátét. De az 1743-ban félbehagyott sorozatot nem folytatta, hanem elölről kezdte a munkát. Ennek az újabb magyarázatsorozatnak számos kézirat! példánya maradt ránk. Az egyik debreceni példányon a szerző neve is szerepel, rendszerint azonban csak a leíró diákok nevét találjuk a kötetek végén. A félbehagyott sorozat részletezőbb, szemléletesebb. Szélesen előadott illusztrációkat is találunk. A teljes sorozat is bő előadásban tárgyalja a kátékérdéseket, de itt már a szerkesztés és felépítés szigorúbb, iskolásabb. Zoványi Jenő szerint Szathmári Paksi Mihály hasonlónevű édesapja még a típuskereső coccejanusok közé tartozott. 450 A fiú azonban lényeges dolgokban szembefordul a coccejanusok tanításával. Ő is írásmagyarázó theológus; fejtegetéseiben igen sok a nagyon alapos exegézis, 451 sőt az ószövetségi előképek keresésében határozottan a coccejusi módszert követi. 452 De a Coccejus-féle üdvtörténeti theológia alapvető tételét nem fogadja el. Így a 10. kátékérdés magyarázatában ezt írja: Nem felelem azt amit némelly Tudósok, h. Ádám és Éva mindeneknek képekben frigyet kötöttek volna az Istennel amellyet v. D. Foedus Operumnak hívnak... Ez nem tetszik mi nekünk, mert ennek sem az Helv. Confessioban, sem a Catechesisben semmi nyoma nints... ez felől az írás semmit sem tanít Ismételten ellene mond Roëll állításainak. 454 A Krisztus istenfiúságáról folytatott vitában határozottan Roëll-el szemben foglal állást. 455 Ugyanígy Vitringa véleményét is bírálja. A 7. kátékérdés magyarázatában Éva megkísérlésével kapcsolatban ezt mondja: Némelly Tudósok Vitringa után magyarázva az ördög meg jelenését azt mondják, hogy világosság Angyalának képében jelent meg, tettetvén, hogy ő Isten képe és Isten akarattyának magyarázója. Ez itt meg nem állhat Szathmári Paksi Mihály véleménye ez: Amint mi tartyuk, nem volt ott semmi kígyó, nem is beszélt a kígyó Évával. Hanem hasonlatosság szerént neveztetik kígyónak az ő tekervényes tanátsáért, és ismét azt mondjuk, hogy lehetetlen, sőt mind a józan okossággal

100 mind az írással ellenkezik, hogy a Sátán valamelly kigyóban bujván szóllott volna, mert a Sz. írás a Sátán kígyónak nevezi, hogy tudniillik amitsodás mérges és tekervényes a kigyó olly mérges és tekervényes tanátsot adott Évának és igy meg tsalta. 457 Tudomásom szerint ez az Entmythologisierunk első kísérlete a magyar református theológiában. A józan okosság szempontjának ez az érvényesítése nyilván a kibontakozó új, természettudományi világkép egyik hatása, amint ezt ott is megfigyelhetjük, ahol Szathmári Paksi Mihály a bibliai kozmológiát próbálja átértelmezni, 458 vagy a vallásra tartozó tudományt igyekszik egyesíteni a józan okossággal a villámcsapás és a dögvész tárgyalásában. 459 Ugyanekkor szembefordul az Isten ellen tusakodó Naturalistákkal, aki a természeti csapásokat kizárólag természetes okokra vezetik vissza. Isten munkálkodik azokban; a betegségek is az Isten szolgái. Ezért a beteg tartson bűnbánatot és ne fogja a baját a boszorkányokra. Nem kellene a Vén Asszonyokra kenni a magok esetinek okát az Isten bosszúságára, mert aki afélét mond, hogy a boszorkányok rontották meg, megérdemelné, hogy őtet égetnék meg, nem amazt akire fogja, mert ki vonja magát az Isten büntetésének meg érdemlése alól. 460 De nemcsak az új világkép következményei foglalkoztatják Szathmári Paksi Mihály gondolatait, hanem nyilvánvalóan érzi azt a nagy világnézeti klímaváltozást is, amelynek theológiai következményeit aztán majd a felvilágosodás racionalizmusa próbálta levonni. Mind befejezetlen sorozatában, mind pedig újabb magyarázataiban ismételten foglalkozik a híres de néhol igen fel hágó Burnet okoskodásával, aki tagadta az örök büntetést. 461 Ugyanígy szerzőnk magyarázataiban jelennek meg először a deisták, 462 a Frajmaurerek, kiknek vallások tsupa Indifferentismus. 463 Míg Szathmári Paksi idősebb kortársai között is voltak, akik lelkesen üdvözölték mindazt az újat, amit az újkori gondolkozás hatásait magába mind jobban felszívó külföldi református theológia produkált, addig az ő magatartásában már egy bizonyos óvatosság látszik, mintha érezné a végső kihatásait azoknak az új indításoknak, amelyek már az ő korában is a racionalizmust készítették elő. 464 Szathmári Paksi Mihály lényegében biblikus theológus, aki nem a lumen naturale-t, hanem Istennek a Jézus Krisztusban adott kijelentését tartja végső normának. Van is a theológiájában valami, amit mai szaknyelven christológiai koncentrációnak nevezhetnénk: az embertant és a teremtésről szóló tanítást a Jézus Krisztusra vonatkoztatva adja elő, mert tudja, hogy a Szentírás szerint az Atya Isten csak a Krisztushoz való szeretetiből teremtette e világot. 465 Őt is jobban érdekli a vallásos ember, mint orthodox elődeit; különösen a humánum antik irodalmi megnyilatkozásait idézi igen sűrűn magyarázataiban, de a modern autonómia-gondolat, ahogy annak kihatásait ma ismerjük, még távol áll tőle. Úgy látja az embereket, mint akik ebben a nagy Theátrumban ti. Kálvin szóhasználata szerint az Isten dicsőségének ebben a theátrumában mint okosok és oktalanok, mind valóságokra, mind munkálkodásokra nézve Istentől függenek. 466 Biblicitása azonban nem vezet a tan lebecsüléséhez, sem a polémia kikapcsolásához. Vitatkozik a római katholikusokkal, de a lutheránusokat sem kíméli és a remonstránsokat is cáfolja. Ellenzi az ún. synkretismus -t, amin az egyházak olyan egyesítését érti, hogy mindegyik engedne a maga tanításának igazságából. Oh vajha érnénk azt valaha sóhajtja, hogy már lenne egy akol és egy pásztor, a Krisztus, de ez nem ember munkája hanem Istené, még pedig az utolsó időkre tartozó. A vallás egy részét tódozni, fódozni vagy tudatlanság vagy vakmerőség. 467 Szathmári Paksi Mihály magyarázatai magas szintű theológiai fejtegetések, amelyek elég távol állnak a gyülekezet mindennapi életétől. Pedig látszik bennük az igyekezet, hogy a tanokat az életre vonatkoztassa. Vannak fejtegetéseinek megindító részletei is, például amikor arról beszél, hogyan szolgál a keresztyén ember és az egyház javára a szenvedés, az üldöztetés. 468 Már említettük, hogy Szathmári Paksi Mihály befejezetlen magyarázat-sorozatának kézirat-kötetében egy latin nyelvű kátéprédikáció-sorozatot is találunk, amelynek darabjai a

101 kátékérdések vasárnapokra való elosztása szerint a Heidelbergi Káté egészét felölelik. Ennek a sorozatnak a leírását ugyanaz a személy, aki a befejezetlen sorozatot feljegyezte, Erdőbényén április 1-én kezdte el. Kitől származhatnak ezek a prédikációk? Úgy vélem, hogy nem II. Szathmári Paksi Mihálytól, mert neki talán ideje sem lehetett volna arra, hogy 1772 tavaszától 1743 tavaszáig a befejezetlen magyar nyelvű kátémagyarázatokon kívül még egy latin kátéprédikáció-sorozatot is kidolgozzon. Különben is a latin beszédek tartalma más, mint a magyar fejtegetéseké. Ezt már a bevezető prédikációban láthatjuk, ahol a Heidelbergi Káté történetének elbeszélése más, mint akár a befejezetlen, akár a magyar nyelvű magyarázat-sorozatban. De ez a latin sorozat is professzori munka, minden beszédben látszik a szerző széleskörű irodalmi tájékozottsága és elemző készsége. Olyan ember írta, aki Hollandiát is megjárta, mert a Heidelbergi Káté 54. kérdésénél az egyház fogalmának magyarázatában azt is megemlíti, hogy a holland,kerk szó a,kyriakee görög szóra megy vissza. Egy másik támpont az, hogy a nyelvészetileg képzett szerző utal John Lightfoot Talmud-tanulmányainak egyik megállapítására. 469 Miután Lightfoot Horae hebraicae et talmudicae c. művét latin fordításban a hollandok csak a 17. század legvégén adták ki, feltételezhetjük, hogy szerzőnk a századforduló után juthatott hozzá. Ha pedig személyét a sárospataki professzorok között keressük, akkor elsősorban ifj. Csécsi Jánosra kell gondolnunk, aki 1709-től 1712-ig volt külföldi tanulmányúton, főleg Hollandiában és akiről Szombathi János a sárospataki iskola történetében azt írja, hogy a Heidelbergi Kátét nemcsak magyarázta, hanem conciones sacras catecheticas dictavit, secundum dominicas catecheseos memoratae. 470 Mint ahogy Lightfoot az egyik úttörője volt a palesztinai régiségek tudományának, úgy nálunk ifj. Csécsi tanította először az antiquitates hebraicas, 471 sőt Aphorismi, in quibus antiquitates veterum hebraeorum brevissime exhibentur címen könyvet is írt, amely 1726-ban Bernben jelent meg. 472 Mivel Szombathi a 18. század elején működött sárospataki professzorok közül csak róla jegyzi fel, hogy kátéprédikációkat diktált, talán nem túlságosan merész az a feltételezés, hogy az Erdőbényén leírt kézirat ifj. Csécsi János latin kátéprédikációit tartalmazza. A mű theologiai profilja nem markáns, mert a szerző magát a kátét akarja szóhoz juttatni, sokkal inkább, mint a fentebb tárgyalt 18. század eleji kátémagyarázók. Nem is írásmagyarázatok ezek a textusnélküli prédikációk, hanem a káté feleleteinek tömör, magvas elemzései a bizonyító helyek felhasználásával. A beszédek végén külön applikációk vannak. Ezek lendületes exhortációk, de általában kevés konkrét vonás van bennük. Szemléltetéseket is csak ritkán alkalmaz a szerző. Nyilvánvalóan kerüli az iskolás vitatkozásokat és a polémiát aránylag szűk körre korlátozza. A gyűjtemény vége felé vannak egészen vázlatos beszédek is. Szerzőjük feltételezhetően nem is gondolt arra, hogy azokat majd változtatás nélkül mondják el a gyülekezeti szószékekről. Viszont a meditációhoz, a tényleges, igazán gyülekezetszerű igehirdetéshez ez a latin prédikáció-sorozat is komoly segítséget nyújthatott. Az eddig tárgyalt professzori kátémagyarázatokról általában meg lehet állapítani, hogy kevés bennük a gyakorlati építő jelleg. Szinte mindegyikre áll az, amit Szakmári Pap János írt Kegyes Ajakak Áldozó Tulkai c ben megjelent könyvének előszavában: Meg tapasztaltam vala, hogy mind a Skólákban, mind az Ekklésiában tanító tudós emberek magokat nagyobb részént a keresztyéni Hitnek az ellenkező vallásúaknál kétségben forgó cikkelyinek magyarázattyában és oltalmazásában foglalták és gyakorlották; de annak kérdésben nem annyira forgó és életünket és cselekedetinket néző cikkelyeit... csak igen gyengén, majd hogy mondgyam. mulólag illették Mintha professzoraink Hollandiából nemcsak a legújabb theologiai elméletek alapos ismeretét, hanem az ottani theologizmust is magukkal hozták volna: nem egy esetben, amint láttuk, a Heidelbergi Káténak, ennek a jelesen gyakorlati műnek a magyarázatát is első renden akadémikus és elméleti üggyé tették. Nincsenek adataink arra nézve, hogy aztán a diákok később hogyan tudták ezeket a professzori magyarázatokat gyülekezeti munkájukban hasznosítani, de ez könnyű feladat

102 semmiképpen sem lehetett. Be is következett a katechizáló buzgóság ellanyhulása. Van a sárospataki könyvtárnak egy hiányos kátémagyarázat-sorozata a 18. század közepéről, 474 amelyben már ezt olvassuk:...már ma ez felette kárhozatos vétek, hogy a Catechizálás annyira meg szűnt, hogy már a Leányok sem taníttatnak, a melly szokás nem igen régen törültetett el sok helyeken a mi prédikátoraink restségek és vigyázatlanságok miatt. 475 Hangzik ugyan a prédikálás, mégis az hitetlen és képmutató emberek, nem hogy fogynánk, hanem még naponként sokasodnak... a fenyegetésektől nem félnek; s nem rettegnek az emberek, akár mennyit prédikállyanak nékik, akár mivel ijeszszék, de mégis semmit nem hajolnak. 476 A gyülekezeti katechizáció elhanyagolása részben oka, részben a következménye volt annak a lelki dekadenciának, amelynek kezdeteit már a 18. században is láthatjuk. Az idézett magyarázatsorozat szerzője a 84., vagyis a kulcsok hatalmával foglalkozó kátékérdéssel kapcsolatban a szerző a prédikálás bajainak orvosságát is keresi. Az a tanácsa, hogy más féle stílussal kellene csinálni az explicatiot és mással ismét az applicatiot, amellyben már nem Prédikátornak, hanem Oratornak kellene lenni. Mivel itten a szivet kell expurgalni, és ezért annak indulattyaihoz képest kellene alkalmaztatnod a stílust. A régi Oratoroknak olvasása az illyekben sokat használhat a Papnak: mert már ma a Szent Lélek rend kívül nem dolgozik az ember szivében, hanem azt kivánnya, hogy az ember természetihez alkalmaztatott beszédekkel élly. 477 Bizony, ez már a racionalizmus hangja; az orvosság nem sokkal jobb a betegségnél. A kátéprédikálás mindenesetre tovább folyt, de ebben a munkájukban az igehirdetők mind kevesebb támogatást kaptak a theologiától. Bizonyára sokan hálásak lehettek a miskolci iskola rektorának, a későbbi püspök Szalay Sámuelnek, aki valamikor 1749 és 1760 között igen rövideden kérdésekben és feleletekben foglalván, de derekas tudással és építő módon magyarázta végig a Heidelbergi Kátét diákjai előtt. Ez az értékes munkálat is csak írásban maradt ránk, 478 mert még mindig az volt az egyik nagy baj, hogy a gyülekezeti igehirdetők a könyvnyomtatás segítségére alig számíthattak. A 16. századbeli magyarországi reformációnak ezt a hatalmas fegyverét az ellenreformáció kicsavarta a protestánsok kezéből. Borosnyai L. János erdélyi református szuperintendens nem lehetett éppen tájékozatlan ember az egyházi irodalom területén, a Stähelin-féle kátémagyarázatokhoz adott approbatio-jában 1752-ben mégis ezt írta: Magyar nyelven, hogy tudnám, valami ollyas Magyarázat a Catechismusra ki-nem jött. Vagyis ekkorra már Keresszegi és Drégelypalánki magyarázatai régen kikerültek a forgalomból, a professzori katedrákról elhangzott kátémagyarázatok kéziratai pedig, mint valami földalatti 479 irodalom, aránylag csak kevesek előtt lehettek ismeretesek ben jelent meg azután Tatai Csirke Ferenc debreceni lelkész, a későbbi tiszántúli püspök fordításában (de neve megjelölése nélkül) Kolozsvárott a svájci református pietizmus jeles alkotása. Stähelin Kristóf kátémagyarázata könyörgésekkel együtt Catechismusi Házi- Kints stb. címen. Ez a mű nem folytatja a magyarországi református theológiai hagyományt; nem csatlakozik sem a meggyengült orthodoxiához, sem a racionalizmusba áthajló cartesianismushoz, sem a nyílt racionalizmushoz. Mégsem volt számára teljesen idegen az a talaj, amelybe Svájcból átültették, mert az igaz tan és a praxis pietatis összekapcsolásával megtalálta az utat ahhoz a pur itán eredetű kegyességhez, amely ha már nem is elsősorban a theologiai katedrákon és az egyházi élet hangadó elemeinek lelkében még mindig élt azok között, akiket a német protestáns irodalomban die Stillen im Lande (Zsolt. 35:20) néven szoktak emlegetni. Borosnyai püspök jól jellemezte Stähelin magyarra átültetett magyarázatát, amikor megállapította róla egyfelől azt, hogy a tiszta Tudományt adja elő mindenütt, másfelől pedig hogy benne a Tudomány mindenütt olly nagy munkával és mint egy szőrszál hasogatva van fordítva Praxisra, az az, a Kegyesség gyakorlására. 480 A praxis pietatis-t hangsúlyozó puritánizmus hatásai a 18. század folyamán, a kezdődő általános lelki elernyedés idején is folytatódtak. Révész Imre szerint ezeknek a hatásoknak a műve volt az is, hogy az egyszerű egyháztagok között lassan, de folyvást terjedt a Szentírásnak, a káténak, de

103 legfőképpen az énekeskönyvnek önálló ismerete,... gyülekezeti, magán- és családi épülés céljára használata. A bibliás és zsoltáros magyar református ember és család típusa tulajdonképpen ebben a korszakban alakult ki. 481 Stähelin kátémagyarázatai is ilyen irányban hatottak és ezzel újra érvényre juttatták természetesen egy erősen individualisztikus pietizmus értelmében a Heidelbergi Káté gyakorlati-építő perszonalizmusát, amiről az ellenreformáció korának hitvitái, majd a református egyházon belüli viták idején annyiszor megfeledkeztek. Ám amiképpen Stähelin könyvének nem volt közvetlen előzménye a kor magyar református theológiájában, úgy folytatása sem lett: sem a 18. század második felében, sem a 19. század folyamán nem állt elő egy olyan megerősödött orthodoxia, amely egyfelől az egyéni kegyességet igazán hathatósan előmozdíthatta volna, másfelől a közélet és általában a kultúra problémáinak hitbeli feldolgozásához segítséget nyújthatott volna. Az utóbbiak szempontjából természetesen Stähelin művének megvoltak a korlátai nemcsak pietisztikus alapfelfogása miatt, hanem a miatt is, hogy egy, a miénktől lényegesen különböző társadalom egyéneinek lelki problémáit tartotta szem előtt. A rendi világ megszűnésének, majd egy új társadalmi rend kialakulásának folyamatában egyházunk lelki vezetői inkább az akkori koreszmékkel keresték a szövetséget, a racionalizmussal, a liberalizmussal, a francia forradalom ideológiájának jegyében álló nacionalizmussal, közben pedig az a theologia, amit Stähelin kátémagyarázatai képviseltek, hovatovább inkább csak azokban keltett visszhangot és azoknak adott segítséget, akik a korszellemtől viszonylag függetlenül, attól háttérbe szorítva a Bibliában, az énekeskönyvben és az öreg Szikszaiban keresték lelki táplálékukat. Vannak egyes adatok, hogy az egyszerű hívek között is voltak, akik szívesen olvasták, aminthogy magának a műnek is az volt az egyik célja, hogy a laikus egyháztagok családi áhitatát mozdítsa elő. 482 De természetesen a lelkészek között is sokan szívesen vették a Házi Kincs segítségét. Pokoly József nyilván az erdélyi egyházi életre tekintve azt mondja, hogy a Stähelin-féle kátémagyarázatok megjelenése a kátémagyarázat sorsára nagy befolyással volt. 483 A mű iránti keresletet mutatja különben az is, hogy Pozsonyban és Pesten 1805-ben második kiadásban is megjelent. 484 Visszatekintve az ismertetett magyarázatok sorára összegezésképpen megállapíthatjuk, hogy Heidelbergi Káté magyarázatai 1791-ig mintegy a hosszmetszetét adják a magyar református theológiai történetének. Kátémagyarázóink saját theologiájuk kategóriáiban próbálták a Heidelbergi Káté tartalmát megragadni és előterjeszteni, és e közben természetesen szinte elkerülhetetlen volt az, hogy a káté sajátos mondanivalója több eseteltolódások is történtek, viszont a Heidelbergi Káté hiteles bizonyságtételtolódások is történtek, viszont a Heidelbergi Káté hiteles bizonyságtételét egy magyarázó sem utasította vissza. A káté mélységes biblikus tartalma olyan tekintélynek bizonyult, amelynek elismerésében még a theologiai ellenfelek is egynek tudták magukat. Különben is a káté magyarázása mindig olyan feladat volt, amit csak az egész református egyház igehirdetéséért való közös felelősség vállalásával lehetett végezni. Ugyanakkor a kátémagyarázatok a külföldi református egyházakkal való szolidaritásunkat is kifejezték. A káté magyarázása nálunk sohasem volt valami szűkkörűen nemzeti vagy provinciális ügy, mert a kátémagyarázók kivétel nélkül benne álltak a kálvini irányú reformáció egyházainak erőteljes tanhagyományában. Ez arra kötelezte őket, hogy feladatuk szakszerű elvégzése érdekében szorgalmasan tanulmányozzák a külföld református theologiáját. Ez az állandó ösztönzés arra, hogy munkájukat a református ökumené szellemében végezzék, szintén része volt annak az áldásos szolgálatnak, amivel a Heidelbergi Káté hazánkban Krisztus anyaszentegyházának épüléséhez hozzájárult.

104 ESZE TAMÁS A HEIDELBERGI KÁTÉ TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON A XVIII. SZÁZADBAN 485

105 AZ EGYHÁZ ÚTJA A XVIII. SZÁZADBAN A szatmári békekötéssel (1711) lezárul a magyar történelemnek az a közel két évszázados korszaka, amelyben a magyarság egyszerre harcolt a török hódítással szemben hazája földjéért s a Habsburg-uralkodóházzal szemben a nemzet politikai és vallási szabadságáért. A karlócai békekötéssel (1699) a török hatalom kiszorult a történeti Magyarországnak csaknem egész területéről, s a Rákóczi-szabadságharc bukása után (1711) már semmi sem akadályozta a Habsburg-házat abban, hogy megvalósítsa korábbi tervét: engedelmes és katholikus alattvalók országává formálja Magyarországot és az ország gazdasági erejét a maga hasznára fordítsa. A török hatalmának megtörése után az addig még független erdélyi fejedelemség is Habsburg-uralom alá került, s ennek következtében református egyháza is elvesztette korábbi tekintélyét és súlyát. A szatmári békekötéstől a Türelmi Rendelet kibocsátásáig (1781) terjedő korszakot a magyar református egyháztörténetírás a vértelen ellenreformáció korának szokta nevezni. Az ös országgyűlés és III. Károly ( ) két vallásügyi rendelete, az I. és II. Carolina Resolutio (1731 és 1734) mindkét protestáns egyházat kiszolgáltatta a király döntésének. A király vallásügyi rendeleteit az 1724-ben alakított Helytartó Tanács (Consilium Regium Locumtenentiale) hajtotta végre. A jezsuita rend által irányított ellenreformációs törekvéseknek készséges eszköze volt, méltán nevezték az eretnekek ostorá -nak. Az ellenreformáció akciói során különösen az ország nyugati és északi részén két sajátságos gyülekezeti típus alakult ki: az artikuláris és az árva eklézsia. Szabad vallásgyakorlat csak az ún. artikuláris gyülekezetekben megyénként általában egy-két eklézsiában volt lehetséges. Velük szemben a templomától, iskolájától, lelkipásztorától és mesterétől megfosztott gyülekezetet árva eklézsiának nevezték. Az Alföldön és a tiszai tájakon az államhatalom nem vezette be az artikuláris eklézsiák rendszerét, s az árva gyülekezetek száma is kevesebb volt, viszont ezekben az eklézsiákban meggyengült a hit és az erkölcs, mert egyre kevesebb lehetőség nyílt a gyülekezetek vizitálására és az egyházi fegyelem gyakorlására. Az ellenreformáció tervszerűen fokozva az elnyomást, végezte a katholizáció munkáját: az ös országgyűlés érvénytelenítette a protestáns egyházak közjogi biztosítékait, majd az árva eklézsiákat és a filiákat a katholikus plébános iurisdictiója alá helyezte, végül a református hit forrásait akarta elrekeszteni azzal, hogy a Biblia és a hitvallások ellen fordult. Erdélyben valamivel kedvezőbb volt a helyzet, midőn azonban ben visszaállították a katholikus püspökséget, megszűnt a református egyház államvallás jellege, s egyre inkább védekezésbe szorult az ellenreformációs törekvésekkel szemben. Tanulmányunk azt a folyamatot vizsgálja, hogy a bécsi kormányzat miként akarta megfosztani a magyar reformátusságot egyik legfontosabb hitvallásától, a Heidelbergi Kátétól. A csaknem négy évtizedig tartó ( ) harcról írásos dokumentumok alapján tájékozódhatunk, de midőn arra a kérdésre keressük a feleletet, hogy mi volt a Heidelbergi Káté sorsa Magyarországon a nyílt üldözés kibontakozásáig, adatok hiányában csak következtetésekre vagyunk utalva. A kutatás munkáját megnehezíti az a körülmény, hogy a XVIII. században még nem alakult ki a magyar református egyház egysége: önkormányzati szerveiben, az egyházkerületekben és egyházmegyékben széttagoltan éli a maga életét. Erdélyben országos egyház fogja össze a fejedelemség reformátusságát, s az erdélyi reformátusságot csak a tanítás és érzület szálai fűzik a magyarországi egyházkerületekhez és egyházmegyékhez. Sajátságos helyzeténél fogva a Heidelbergi Káté története is másként alakul Erdélyben, mint Magyarországon.

106 Megváltozott ebben a korszakban az egyház kormányzatának módja is: az úri rend, a patrónusok rendje részt kért magának az egyház igazgatásából évi bodrogkeresztúri konventjük gondnokot állított az egyházkerületek és az egyházmegyék élére, s ezzel megkezdődött egyházunkban a lelkészi és világi elem együttes, paritáson alapuló kormányzata. Ez a folyamat szükségszerű volt egyházunkban, mert az üldözött reformátusság segítséget csak a vallásában megmaradt birtokos nemességtől kaphatott, de nagy árat is fizetett érte: majd a Heidelbergi Káté történetéből is látni fogjuk, hogy az egyház igazgatása egyre jobban az úri rend kezébe került. A század folyamán az egyházban, különösen az egyház vezetői között elhatalmasodott a racionalizmus szelleme. Ezt a folyamatot a magyar református egyháztörténetírás általában a világi patrónusok hatásának tulajdonítja. Ezt a véleményt azonban módosítanunk kell: a felvilágosodás az éppen időszerű theologiai irányzatokat asszimiláló prédikátori rendet előbb hatotta át, mint a nyugati műveltségű, előkelő világiakat. Dolgozatunkban figyelemmel fogjuk kísérni azt a változást, hogy a Heidelbergi Káté történetével párhuzamosan miként alakul ki egyházunkban a hitvallásos orthodoxiával szemben a racionális és liberális theologiai és erkölcsi szemlélet és szemlélői leszünk egy párhuzamos folyamatnak: az egyházi tradicionalizmus szívósan védi a Heidelbergi Káté teljes szövegét és megjelenésének szabadságát, de a korszellem hatása alatt a század végére már felszabadul tekintélye alól. A HEIDELBERGI KÁTÉ SORSA 1747-IG, A HELYTARTÓ TANÁCS ELSŐ RENDELETÉNEK KIBOCSÁTÁSÁIG A Káté tekintélye. Helye az oktatásban és az igehirdetésben A tiszántúli egyházkerület az évi huszti zsinatán szigorú intézkedéseket hozott a Heidelbergi Káté tanítása érdekében. Elrendelte, hogy a prédikátorok minden vasárnap délután az istentiszteleteken magyarázzák a Kátét, az iskolamestereket hetenként kétszer examinálják meg belőle, s ha ezt elmulasztják, mind a prédikátorokra, mind az iskolamesterekre szigorú büntetés vár. A huszti zsinat határozata voltaképpen betetőzte a korábban, a generális és partialis zsinatokon hozott hasonló rendelkezéseket. Ilyen értelemben határozott az március 20-án tartott bezdédi partialis gyűlés és az évi kölcsei generális zsinat is. Ez utóbbi elhatározta, hogy azokat a rektorokat, akik a Káté tanulását és tanítását elhanyagolják, hivataluktól meg fogják fosztani és az egyházmegye közösségéből is ki fogják zárni. A partikuláris iskolába kikerült iskolamestereket a Felsődunamelléken az évi kocsi generális zsinat kötelezte, hogy esztendőnként a Káté négy-négy kérdéséből vizsgázzanak azért is, hogy a támadások ellen meg is tudják védelmezni hitüket. A korábbi zsinati határozatokból azt látjuk, hogy a Heidelbergi Káté használata korántsem volt olyan általános, mint ahogyan azt olykor feltételezzük. Legelőször a zempléni egyházmegye 1630-ban, Sátoraljaújhelyen tartott gyűlésén nyilatkozott mellette, védekezésül a mindjobban elharapózó arminianus heterodoxia ellen, amidőn elrendelte, hogy a prédikátorok felavatásukkor esküdjenek meg arra, hogy az Isten igéjét a Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté szerint fogják hirdetni. A sátoraljaújhelyi zsinatnak csaknem az a jelentősége nálunk, mint az évi dordrechti synodusnak a hollandoknál: ez a zsinat határozta el nálunk a Heidelbergi Káté kötelező használatát a gyülekezetekben és az iskolákban a tiszáninneni részeken. A szatmárnémeti nemzeti zsinat (1646) korántsem tette kötelezővé a Káté kizárólagos használatát, csupán ajánlotta iskolai tanítás céljára a még mindig nagy népszerűségnek örvendő Syderius-féle káté mellett. Ez az ajánlás végképpen eloszlatja azt a tetszetős feltevést, hogy a Heidelbergi Kátét már az évi debreceni zsinattól kezdve folyamatosan használja a magyar reformátusság, s kezdettől fogva

107 ugyanolyan tekintélye volt, mint a Helvét Hitvallásnak. A tiszai reformátusság a Káté jelentőségét a hollandiai remonstrans események hatása alatt, majd a puritánusokkal vívott harcban ismerte fel, s benne találta meg a heterodoxiával való viaskodása közepette a tiszta orthodox református tanítást. A Hollandiába induló peregrinus diákoknak reverzálist kellett adniok arról, hogy a remonstrans és egyéb tévelygésekkel szemben hűek maradnak az orthodox tanításhoz. A puritánus mozgalom vezetőjétől, Tolnai Dali Jánostól megkövetelték a Heidelbergi Káté aláírását annak bizonyságául, hogy azt minden pontjában helyesli, s tisztán és elegyítés nélkül fogja tanítani. A magyar református egyházban ez volt az első eset, amikor az egyházi felsőbbség a Heidelbergi Káté aláírását kívánta meg a hithűség bizonyítására. A század elején tartott zsinatok közül meg kell emlékeznünk az június i tarpai synodus ama határozatáról, amelyben újból elrendelték, hogy a vasárnap délutáni istentiszteleteken a Heidelbergi Kátét magyarázni és tanítani kell a kérdések és feleletek sorrendje szerint azért, mert benne az a meggyőződés tükröződik, hogy az egyház meglazult rendjének és erkölcsének helyreállítására legalkalmasabb módszer a Káté rendszeres magyarázása. A korábbi háborús évtizedekben, a felszabadító török háborúban ( ) és a kuruc szabadságharcban ( ) a theologiai műveltség és az iskolai oktatás színvonala alászállott, s lesüllyedt a gyülekezetek és a prédikátori rend erkölcse is. A laza erkölcs gyógyítására és a sekélyes tudomány mélyítésére rendelik a század eleji zsinatok oly nyomatékosan a Heidelbergi Káté használatát. Az iskolai oktatásban a nehéz és terjedelmes Nagykáté mellett szívesen él az egyház az úgynevezett Kiskátéval, amely az Öreg Catechismusból rövid Kérdésekben és Feleletekben nyújtotta A Keresztyén Hit Fő- Ágazatainak Fundamentomi -t. Az úgynevezett Kiskáté a dordrechti zsinat határozatából készült. A Heidelbergi Kátét éppen tanításra hasznos, öntudatosító volta miatt támadják oly hevesen és következetesen az ellene forduló ellenreformációs akciók a század folyamán. Hány kiadásban jelent meg a Heidelbergi Káté a század első felében? Terjesztésének módja. Funkciója az idegen nyelvű gyülekezetekben és az árva eklézsiákban A XVIII. században sokáig nem voltak Magyarországon hivatásos könyvkereskedők, a könyveket vagy maguk a nyomtatók árusították, vagy pedig könyvkötőkre bízták. A század első két-három évtizedében még semmi akadálya nem volt a Heidelbergi Káté terjesztésének. Jó bizonyíték erre az a leltár, amelyet 1714-ben vettek fel Viszth János kassai könyvkötő raktáráról: a német és szlovák nyelvű evangélikus és katholikus káték mellett a Nagy- és a Kiskátét is árusította. Ekkor még messze van, de egyre inkább közeledik az az idő, amikor az uralkodó parancsára kobozzák el a megyei és városi hatóságok a hívektől és a könyvkereskedőktől a Heidelbergi Kátét. Ebben a korszakban már csak két nyomdája van a magyar reformátusságnak: Magyarországon Debrecenben és Erdélyben Kolozsvárott. Ezekben a nyomdákban készítik mind a Nagy-, mind a Kiskátét, eddigi ismereteink szerint. Az előbbi tizenhárom, az utóbbi pedig tizennégy kiadásban látott napvilágot a rendszeres hatósági üldözés megindulásáig (1747). Ezenkívül 1701-ben megjelent Lőcsén a Nagykáté, Bártfán pedig 1707-ben a Nagy-, 1709-ben a Kiskáté impresszum nélkül. Az ismeretes debreceni és kolozsvári kiadások az amszterdami Káté-típus magyar variánsai. Magyar előzményük az évi nagyváradi kiadás, amely az évi amszterdami editio átplántálása mutatis mutandis a magyar református egyházba, amelyet aztán több mint két évszázadon át használtak gyülekezeteink és iskoláink. A Kiskáté, amelyet a könyvjegyzékek következetesen Fundamentomnak neveznek, először 1660-ban jelent meg belga nyelvről készített magyar fordításban, s kétféle kiadása volt: cum locis és sine locis. A Heidelbergi Káté teljes bibliográfiáját a század első

108 felére is nagyon nehéz összeállítani azért, mert az üldözések során több elpusztult, némely kiadásnak pedig csak az emlékezete maradt fenn, több editio pedig vagy hamis impresszummal, vagy anélkül jelent meg. Arra a kérdésre, hogy a magyar református egyház keretei között élő nem magyar ajkú reformátusok milyen Heidelbergi Káté-kiadásokat használtak, még alig tudunk válaszolni. A Zemplén, Abaúj és Ung megyei szlovák reformátusok számára a debreceni nyomda kiadta 1750-ben a Kiskátét, a Mali catechismust, de nem volt kelendő könyv, nyilván azért, mert a kelet-szlovák reformátusok nagy része nem tudott olvasni ben Pfalzból német telepesek kerültek a Tolna megyei Nagyszékelybe, ők telepítették meg azután Soltvadkertet, majd ennek egy része az üldözés folytán Balmazújvárosra került. Egy félszázaddal később kelt tudósításból azt olvassuk, hogy a balmazújvárosi német református lelkész vasárnap délutánonként a Heidelbergi Kátéból katechizálja az ifjúságot. Nincs adatunk arra, hogy az árva eklézsiákban használták-e a Heidelbergi Kátét. Az egyik gyülekezeti közösségben a Praxis Pietatisból olvasott fel részeket a tanítóasszony, s a hívek a magyar reformátusság népszerű imádságos könyvéből, a Mennyei Tárház Kulcsából imádkoztak. Bizonyára ilyen fajta kegyességi könyvekkel éltek az árva eklézsiákban is, de ezekkel aligha elégedtek meg a gondozóik, mert állandóan védekezniük kellett a katholikus támadásokkal szemben, s erre a legalkalmasabb eszköz a Heidelbergi Káté volt. Erre vall az idézett felsődunamelléki határozat is: a Kátéból oktatott tanítóknak érteniök kell a református tanítás védelmezéséhez is. Az árva eklézsiákban az árvaságban született új nemzedék is tisztában van a református tanítás lényegével, ez is arra utal, hogy ezekben is volt valami primitív vallásoktatás, alighanem közösségi Káté-olvasás formájában. Ennek köszönhető, hogy a Türelmi Rendelet kibocsájtása után az árva eklézsiák százai támadtak életre. Az ellenreformáció harca a protestáns irodalom ellen: könyvégető akciók, külföldi könyvek elkobzása a harmincadokon. A 80. kérdés első módosítása Annak ellenére, hogy a XVIII. század derekán az egyes Káté-kiadásokból esetenként két-háromezer példány került ki sajtó alól, több editiónak teljesen nyoma veszett, legtöbbjéből pedig csak egy-két példány maradt fenn korunkra. Bizonyára sok használódott és kallódott el belőlük idők folyamán, de ritkaságukat főként az magyarázza, hogy a jezsuiták valósággal vadásztak az eretnek könyvekre, s amiket összeszedhettek, azokat nyilvános ünnepeken elégették. A budai Sodalitas Studiosae Juventutis azzal szerzett érdemeket magának a jezsuita atyák előtt, hogy könyveket gyűjtött össze azért, hogy azokat Vulcanus számára áldozzák fel. A budai jezsuiták nyilvánosan elégették a debreceni református kollégium ötven olyan könyvét, amelyet a császári hadsereg hurcolt 1707-ben Debrecenből Budára. A pécsi jezsuiták missziói útjukról hazatérve azzal dicsekedtek, hogy sokan, akik beszédüket hallgatták, haza siettek, elhozták eretnek könyveiket és felajánlották azokat elégetésre. Ki tudja, hogy a Heidelbergi Káté-kiadásoknak hány példánya pusztult el a jezsuiták könyvégető akciói során! Eltűntek azok a példányok is, amelyeket 1747-ben és 1757-ben hatósági rendeletre koboztak el a hívektől és a könyvárusoktól, sőt van olyan feljegyzés is, hogy vásári könyvárusokat is háborgattak a plebánusok azért, mert protestáns könyveket árusítottak. A harmincad-hivatalok a határállomásokon a Helytartó Tanács 1726-ban és 1730-ban kibocsájtott rendeletét hajtották végre akkor, amikor megakadályozták az idegennyelvű Heidelbergi Káték és kátémagyarázatok behozatalát. A harmincadokon visszatartott könyvek között különböző Káté-kiadásokkal találkozunk. Egyetlen olyan adatunk sincs, hogy az elkobzott könyveket visszaadták volna tulajdonosuknak ben rendelet jelent meg arról, hogy a cenzúra megkerülésével az országból sem kivinni, sem behozni könyveket nem szabad.

109 Valójában az ellenreformáció nem azért indított harcot a Heidelbergi Káté ellen, mert a 30., 57. és 80. kérdésben foglalt tanítást sérelmesnek tartották a katholikus vallásra nézve. A hazai protestáns könyvek elpusztításával és a külföldről származó könyvek behozatalának eltiltásával szellemileg akartak elszegényíteni a magyar protestantizmust. Nem néhány hittétel sérelmes szövegének revíziójáért indított tehát harcot, hanem a hazai protestáns theologiai művelődés és a protestáns lelkigondozás egész irodalma ellen. S ez veszedelmesebb volt a református egyházra nézve, mint a templomfoglalások hosszú sorozata. A protestáns theologiai irodalom a XVIII. században megbénult, vagy jobb esetben rejtekbe szorulva, kéziratos irodalommá szegényedett. Amidőn a Helytartó Tanács akciója megindult a Heidelbergi Káté ellen, a debreceni Apológia szerkesztői öntudatosan hangoztatták, hogy a Káté szimbolikus könyve a reformátusoknak, annak szövegében semmi változtatást nem tehetnek, mert különben a világ reformátusai előtt hitszegőkké válnának. A miséről szóló 80. kérdésre adott választ azonban a debreceni kiadásokban 1718-tól, a kolozsváriakban pedig már 1702-től valamennyié szelídítették. A korábbi szövegben a mise: átkozott bálványimádás, a későbbiekben már csak egyszerűen: bálványozás. A szövegmódosítás okát nem ismerjük, nincs is semmi haszna, hiszen a Helytartó Tanács a Kiskáté 1731-es debreceni kiadásában még ezt a megfogalmazást is kifogásolta: A mise Krisztus egyszeri áldozatjának megtagadása. Az erdélyi reformátusokat a szövegváltoztatásra nyilván Lipót császár 1687-ben kibocsátott rendelete késztette, amely úgy intézkedett, hogy a közkézen forgó eretnek és tiltott könyvek ellen meg kell indítani az eljárást. Az említett módosítás nyilván Kolozsvárról került át Debrecenbe. Egy katholikus apológia a Heidelbergi Káté 80. kérdéséről. Támadás az evangélikus konfessziók ellen, Klein Mihály kátéjának sorsa Példaképpen említsünk meg egy katholikus prédikációt, amelynek az volt a rendeltetése, hogy védelmezze a miséről szóló tanítást a Heidelbergi Káté 80. kérdésére adott válaszban foglalt református tanítással szemben. Ezt a beszédet 1744-ben, úrnapján Farkas Benignus ferencrendi hitszónok mondotta Veszprémben, s még ebben az évben Győrben napvilágot is látott Collyrium Mysticum címen. Egyetlen egyszer sem említi a Kátét, pedig ma is megvan a Káté évi debreceni kiadásának az a példánya, amelyet használt az eretnek tanítás megismerése és megcáfolása érdekében 1743-ban. A ferences barát egy ügyű, de hathatós erejű lelki beszéd -ével Veszprém öntudatos református lakosságát akarta megtéríteni, de saját nyáját is védte vele az eretnek tanítással szemben, mert még a XVIII. században is az a katholikus papok véleménye, hogy a református vallás igen ragadós vallás. A kassai jezsuiták feljegyezték Historia Domusukban 1755-ben, hogy a kollégium egyik professzora, Kaprinai István úrnapi beszédeit összefoglaló Úrnapi Bizonyítás c. prédikációival, amelyekben az úrvacsoráról szóló protestáns tanítást cáfolta, nagy sikert ért el. Érvelésének az volt a lényege, hogyha Krisztus valóban és igazán Isten, akkor jelen van az eucharistiában, ha pedig nincs jelen, akkor valójában nem is Isten. Az ellenreformáció tisztában volt azzal, hogyha hitvallásaik forrásait elrekeszti a protestáns hívek elől, könnyű győzelmet arathat a vallásukban tájékozatlan eretnekek felett. A magyarországi evangélikusoknak is részük volt némileg azokban a megpróbáltatásokban, amelyeket a református egyházról szólva már elmondottunk nyarán Árva vármegyében negyven Bibliát és háromszáz konfessziós könyvet koboztak el tőlük, a Szepességen szinte hajtóvadászatot tartottak a protestáns könyvekre. Külföldről behozott könyveiket a katholikus papság lefoglalta s megsemmisítette. A pozsonyi jezsuiták büszkén jegyzik fel Évkönyvükben, hogy az összeszedett protestáns könyveket elégették.

110 Az evangélikusoknak is megvan a maguk kátétörténete, de náluk az üldözés nem a Luther-féle hivatalos Kátét érte, hanem Klein Mihály körmöcbányai evangélikus prédikátor confirmatios kátéját. A Helytartó Tanács január 17-én kibocsájtott intimátumában elkobzását rendelte el, mivel mondotta sok olyan újítást tartalmaz, amely alkalmas arra, hogy az evangélikus híveket eltérítse az Ágostai Hitvallástól. Még tisztázatlan kérdés, hogy a Helytartó Tanács rendelete mennyiben egyezett az evangélikus egyház véleményével a könyv értékére nézve, s felderítésre vár az a kérdés is, hogy valóban innovator volt-é a körmöcbányai evangélikus prédikátor. REMONSTRANS HETERODOXIA ERDÉLYBEN ÉS MAGYARORSZÁGON A SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN A magyar és az erdélyi református egyházban a század harmadik évtizedében már elkezdődött az a folyamat, amely a század végére folyamatosan megerőtlenítette a Heidelbergi Káté tekintélyét és az erre épülő református orthodoxiát, lappangva, de egyre erőteljesebben bontakozik ki az egyházban a moralista felvilágosodás, s nyomában a liberális protestantizmus. Az egyház korán felismerte ezt a folyamatot, s arra a meggyőződésre jutott, hogy ebben a változásban a remonstrans heterodoxia jelentkezik a református orthodoxiával szemben, s tartani kell attól, hogy ez miként Hollandiában történt megtöri az erdélyi és a magyar református egyház egységét. A jezsuita ellenreformációval és a Helytartó Tanáccsal szembeszegülő református egyház tehát már korántsem egységes hitű orthodox közösség, már elindult a racionalizmus és a liberalizmus felé, s ezért a Heidelbergi Káté történetének vizsgálatánál nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyház theologiai és a hit megrendüléséből eredő erkölcsi válságát. Amikor a harc megindult a Heidelbergi Káté ellen, még azok vannak többségben, akik őszintén ragaszkodnak hozzá, de ezeknek a száma egyre fogy, viszont egyre növekszik azoké, akik kegyelettel említik ugyan a Kátét, de már csak a XVI. század örökségének tekintik. A hitvallásos orthodoxiával szembeforduló moralizáló liberális szellem jelentkezését az orthodoxia nálunk következetesen remonstrantizmusnak nevezi még abban az esetben is, ha csak áttételekben jelentkeznek remonstrans hatások. A folyamat jelentősége átlépi az egyház határait: vele kezdődik a korai magyar felvilágosodás. A remonstrans heterodoxia az erdélyi református egyházban A magyarországi és az erdélyi református egyházra mély benyomást gyakorolt az ben tartott dordrechti zsinat: döntéseit úgy tekintette, mint a tiszta református tanítás kifejezését, megvédelmezését a heterodoxiával szemben és érvényesítését a jövőre nézve, vagyis aki hű marad a dordrechti tanokhoz, az igazhitű, orthodox, aki pedig eltér tőle, az újító, heterodox, remonstrans. Amikor a XVII. és XVIII. században az igehirdetők különösen Pósaházi János, Kaposi Sámuel és Szigeti György erdélyi professzorok kátémagyarázatukban felemelik szavukat az eretnekségek ellen, sohasem mulasztják el megemlíteni a remonstrans heterodoxiát is. Az erdélyiek a remonstrantizmust Venema franekeri professzor ( ) tanításából merítették, a magyarországiak Ostervald ( ) neuchateli lelkipásztor tanítványai. Az átplántálók mindkét irányból elsősorban peregrinus diákok és prédikátorok. Erdélyben csak elvétve akad követője a világi rendből a heterodoxiának, Magyarországon a század vége felé az úri rend tagjai már szinte kivétel nélkül Ostervald tanítványai. Az erdélyi remonstrans háborúság annak a theologiai harcnak a vetülete, amely

111 Hollandiában két professzor, a groningeni Driessen és a franekeri Venema között tört ki. Driessen 1733-ban Hypotheses arminizantes H. Venema detectae et refutatae c. támadó iratában azzal vádolja Venemát, hogy remonstrans tanait Erdélyben is terjeszti volt tanítványai révén. Venema a vád ellen védekezve december 28-án kelt levelében megkérte egykori tanítványát, Csepregi Turkovics Ferenc kolozsvári professzort: eszközöljön ki számára Erdély református püspökétől, Bonyhai Simon Györgytől egy olyan nyilatkozatot, amely tanúsítja, hogy maga és tanítványai állítólagos heterodoxiája miatt semmiféle védekező vagy fegyelmező intézkedést nem kellett tennie. Verestói György kolozsvári filozófiai professzor társaságában kifejtett fáradozása sikerrel járt személyükre nézve is, mert tisztázták magukat a remonstrantizmus gyanúja alól, a püspök és a kurátorok ki is adták a nyilatkozatot arról, hogy Driessen állításai alaptalanok. Ezt a nyilatkozatot Venema sajtó útján nyilvánosságra hozta november 6-án Driessen fordult a püspökhöz: két tanítványának, Rétyi István és Szombati Gergely groningeni peregrinusoknak vallomására hivatkozva bizonyította, hogy Erdélyben van remonstrans heterodoxia. Bonyhai püspök január 25- én válaszolt Driessennek, s levelében őszintén feltárja az erdélyi remonstrantizmusnak immár öt esztendőre visszatekintő történetét. Legelőször 1730-ban figyeltek fel Erdélyben arra, hogy néhány, Hollandiában tanult református prédikátor a gratia universalis tanát hirdeti, amit Erdélyben az egyházi kánonok és a világi törvények szerint scandalosa innovatio -nak, tehát heterodoxiának kell tekinteni. A gyanúba vett prédikátorok közül többen tisztázták magukat a praedestinatio és a gratia universalis tana tekintetében, de két lelkipásztor, Nádudvari Sámuel, majd Makfalvi József ellen eretnekségük miatt eljárást kellett indítani. Nádudvari Sámuel nagyenyedi második prédikátor remonstrans szellemű igehirdetésére a primarius praedicator, Borosnyai Lukács János figyelt fel. Az ő nevét jól ismerjük a Heidelbergi Káté magyarországi történetéből: 1752-ben sajtó alá rendezte és approbálta Stähelin nagyhatású kátémagyarázatát, a Catechismusi Házi-Kintset. Önéletírásában maga mondja el harcát tiszttársával, Nádudvari Sámuellel: remonstrans heterodoxiát tanít, a szószékről a gratia universalis tanát hirdeti. Theologiai véleménykülönbségük szószéki versengéssé fajult közöttük, amely egy kínos templomi incidensben tetőződött. Nádudvari pelagianus prédikációja ellen Borosnyai tiltakozott, s ki is ment a templomból. Az ügy 1734-ben a küküllővári zsinat elé került, s ez szigorú ítéletet hozott Nádudvari ellen: reverzális adásra és arra kötelezte, hogy remonstrans tanait nyilvánosan vonja vissza a nagyenyedi templom szószékéről. Ő a reverzálist megadta, a recantatio ellen azonban november 27-én kelt folyamodványában önérzetesen tiltakozott: meggyőződése szerint nem eretnekség az, amit tanított, mert a gratiáról így tanítanak valamennyi nyugati református egyházban is. A lelkiismereti szabadság nevében is felemelte szavát az ítélet ellen: ne akarjon az erdélyi református egyház a vallás szabadsága ellen a lelkeken uralkodni. Végül mégis engednie kellett: 1735 márciusában nyilvánosan visszavonta tanait, s ezért Borosnyai távozása után ő lett a primarius praedicator egészen 1740-ig, udvarhelyi professzorságra való távozásáig. Nádudvari Sámuel elítélésében figyelemre méltó a küküllővári zsinat elvi határozata: lekötötte az erdélyi református egyházat a dordrechti zsinaton alkotott kánonok mellé. Közel másfélévtizeden át húzódott a volt franekeri diáknak és Venema tanítványának, a legnevezetesebb erdélyi remonstrans prédikátornak, Makfalvi Józsefnek az ügye. Nyíltan kijelentette, hogy ő Van Limborgh ( ) arminianus theologus követője. Szentbenedeki, szentmiklósi és fogarasi papságát csak úgy tudta 1743-ig megtartani, hogy kemény reverzálist adott: a Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté szellemében fog ezentúl prédikálni végén visszaesett eretnekségébe, s az isteni kegyelem univerzális voltát hirdette. A Szentháromságtantól éppúgy idegenkedett, mint a metafizikától a christologiában. Az egyház felsőbbségének többé nem engedelmeskedett, mereven szembehelyezkedett a

112 Heidelbergi Kátéval és a Helvét Hitvallással, s másokat is el akart idegeníteni a konfesszióktól. Csatlakozott hozzá a remonstrans tanai miatt eltávolított volt kolozsvári professzor, Huszti András, majd megnyerte magának gróf Teleki Miklóst is, s hárman egy kis ecclesiola -t alakítottak, hitvallásuknak pedig a korai angol felvilágosodás úttörőjének, Browne Tamás orvos-filozófusnak a könyvét, a Religio Medicit tekintették. Négy évet töltött tévelygésében Makfalvi, míg végre 1748-ban, az Etéden tartott generális zsinat tanait elvetette és kizárta őt az egyház közösségéből. Huszti András kolozsvári jogi professzor pere 1742-ben kezdődött az erdélyi egyház Déván tartott zsinatán, majd a főkonzisztórium szebeni ülésén folytatódott. Huszti a Juris Prudentia Hungarico Transilvanica c. könyve elé egy Mételyes Oratio -t függesztett, amelyben azt írta, hogy az absoluta misericordia és az absoluta severitas tana ellentétben van a Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté tanításával. Huszti érvelésével a főkonzisztórium a dordrechti zsinat kánonait állította szembe és azt kívánta tőle, adjon reverzálist, hogy a Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté tanítása ellen többé nem fog írni és tanítani, s a dordrechti zsinat öt artikulusát meg fogja tartani. Ő azonban meggyőződése mellett kitartott, pedig az egész főkonzisztóriumban csak egy világi főúr, Teleki Sándor állt melléje. A generális synodus el is mozdította professzori hivatalából, az egyház közösségéből is kizárta azzal az indokolással, hogy tanítása ellenkezik a Helvét Hitvallással és Heidelbergi Kátéval. Kiközösítése a szatmárnémeti nemzeti zsinat XVII. cikkelye alapján és az Approbata Constitutio rendelkezése szerint történt. Bár lázadozott az excommunicatio ellen, végül mégis reverzálist adott, ezért feloldották a kiközösítés alól. A lejtőn azonban nem tudott megállni: mint Nádudvari, ő is meghasonlott, ő is áttért a katholikus vallásra. Huszti pere után többé nem találkozunk Erdélyben remonstrans eretnekperrel. Ebből is nyilvánvaló, hogy a XVIII. század derekán Erdélyben még nem vert mély gyökeret a remonstrans heterodoxia, sőt négy évvel később éppen egy kolozsvári prédikátor tiltakozott Ostervald kátéjának kiadása s a Tiszántúlon jelentkező moralizáló racionalizmus ellen. A remonstrantizmus jelentkezése a magyarországi református egyházban A magyarországi remonstrantizmus kezdetét nagyjából ismerjük, további történetét azonban nem tudjuk nyomon követni: a gratia universalis tana és a moralizáló felvilágosodás észrevétlenül terjedt és járta át az egyházat. Egy névtelen feljelentő a Helytartó Tanácshoz intézett tájékoztatásában között már a remonstransok nagymérvű elszaporodásáról számol be. Információja igaz volt: Magyarországon több mint két évtizede lappangva, de mégis erőteljesen terjedt a remonstrantizmus. A Borsod- Gömöri Egyházmegye február 22-én tartott gyűlésén Szatmári István prédikátor ügyében aki nem régen tért haza külföldi peregrinációjáról azt a határozatot hozta, hogy papi hivatalt mindaddig nem kaphat, míg a gratia universalis tanáról vallott meggyőződését meg nem változtatja és az orthodox tanhoz való visszatérését az egyházmegye előtt ki nem nyilatkoztatja. Ugyanebben az esztendőben jelent meg Debrecenben Domokos Márton főbíró fordításában Ostervald nevezetes és nagy vihart kiváltó könyve: Traité des sources de la corruption, qui regne anjour-d hui parmi les Chrétiens, azaz a Romlottságnak kútfejeiről való elmélkedés. Ostervaldot kortársai méltán vádolták azzal, hogy e könyvében is, kátéjában is eltér a hitvallásokon épülő református orthodox tanítástól, bár ellenfelei is elismerték, hogy megőrzött valamit az orthodoxiából és nem tagadta meg a reformált keresztyénség alapvető doktrínáit. Nem élt a skolsztikus filozófia módszerével és terminológiájával. Közvetlenül a Bibliából merített, hogy mélyebbé, egyszerűbbé és érthetőbbé tegye a keresztyén tanítást. Voltaképpen nem is a hitvallások, hanem az ultrakálvinizmus ellen küzdött, hogy új életet vigyen a formalista dogmatizmussal megterhelt egyházba. Bár a Heidelbergi Kátét teljes

113 egészében nem ismerte el a hit szabályozójának, híres kátéjával (1702) mégsem akarta egészen kiküszöbölni, inkább ki akarta egészíteni szent történetekkel, vallástörténettel és erkölcstani ismeretekkel. Elsősorban nem hittani ismeretek közlésére, hanem erkölcsi nevelésre törekedett benne; mellőzte a polémiát és kidomborította az építő tendenciát. Kátéját a berni theológusok eleinte nem is akarták approbálni, s később is kétségbe vonták igazhitűségét. A Romlottságnak kútfejeiről való elmélkedés kiadása ellen Kolozsvár első prédikátora, Szatmári Pap Zsigmond tiltakozott Timotheus Philalethus álnéven Zoványi György tiszántúli püspökhöz intézett, szeptember 27-én kelt hosszú levelében. Csodálkozik azon mondotta, hogy a remonstrans Ostervald könyve zsinati határozatok ellenére cautio és approbatio nélkül jelenhetett meg éppen Debrecenben, ahol a prédikátoroknak és a professzoroknak tudniok kellene, hogy Ostervald és remonstrans követői a Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté kiküszöbölésén fáradoznak, s fel kellett volna ismerniük, hogy a Romlottságnak kútfejeiről való elmélkedés a református orthodox tanítás megmásítása. Zoványi püspök a levelet megküldte a debreceni egyház elöljáróinak, s a városi magisztrátus Sződi István prédikátort bízta meg azzal, hogy mondjon véleményt Szatmári Pap Zsigmond állításairól. Sződi védelmébe vette Ostervaldot, tagadta, hogy ő valóságos remonstrans lenne, s visszautasította azt a vádat is, hogy kátéjával a Heidelbergi Kátét akarta volna kiküszöbölni. Bár Szatmári Pap Zsigmond megjelölte a Heidelbergi Káténak azt a tizenegy kérdését, amelyet Ostervald moralizáló tanítása különösen első szakaszában elmellőz vagy megmásít, Ostervaldot védelmező, Szatmári Pap Zsigmondot cáfoló munkálatából hiányzik a teljes meggyőződés. A debreceni lelkipásztorok éppen olyan tisztán látták, mint kolozsvári tiszttársaik, hogy Ostervald tanításának beáramlása válságot idéz elő a magyar református theologiában. Vecsei János debreceni prédikátor Szatmári Pap Zsigmondot megelőzve fejezte ki aggályát Wirth Konrád zürichi vezető lelkészhez írt levelében: dicséri Ostervald etikáját, annál kevésbé theologiáját; mihelyt theologiai dolgokra vagy szentírási helyek kifejezésére kerül sor írja, ritka eset, hogy ne találnék kívánnivalót az igazhitűség tekintetében. Ostervald moralizáló theologiája olyan folyamatot indított el nálunk, amelynek hatása alatt a magyar reformátusság feladta a gratia specialis tanát és a Káté szerint megfogalmazott christologiáját, még pedig éppen azokban az évtizedekben, amikor a Heidelbergi Kátéért harcolt az államhatalommal szemben. Ostervald ettől kezdve szinte páratlan hatást gyakorolt a magyar reformátusságra: között hat műve jelent meg nyomtatásban, s az egyik, a Szent Históriának Summája átdolgozásban több mint húsz kiadást ért meg és népkönyvvé vált. Még katholikus fordítója is akadt gróf Károlyi Ferenc személyében. Műveit eredeti francia nyelven is nagy gyönyörűséggel olvasgatták. Szatmári Pap Zsigmond helyesen értékelte a magyar református egyház theologiájában jelentkező válságot, azt ugyanis, hogy a magyar reformátusság feladta a Heidelbergi Káté szerint megfogalmazott christologiáját. Kemény bírálatának meg volt az eredménye: Ostervald kátéját 1746-ban nem merték kiadni Debrecenben. A fellobbant remonstrans harc bizonyára tovább folytatódott volna, ha a Helytartó Tanács 1747-ben nem indít támadást a Heidelbergi Káté ellen. A HEIDELBERGI KÁTÉ TÖRTÉNETE AZ ELKOBZÁST ELRENDELŐ ELSŐ INTÉZKEDÉSTŐL A BÁZELI KIADÁSIG Mária Terézia negyven esztendős uralmának korszakát méltán nevezi a magyar református egyháztörténetírás a vértelen ellenreformáció korának. A királynő lépésről lépésre haladva készíti elő Magyarország és Erdély rekatholizálását, s ezzel dinasztiája érdekét is

114 szolgálni kívánta abban a meggyőződésben, hogy a magyarság csak úgy válhat engedelmes és lojális néppé, ha előbb katholikussá lesz. A sokirányú ellenreformációs tevékenység között (templomfoglalások, prédikátorok és iskolamesterek elűzése stb.) legjelentősebb az a kemény és szívós küzdelem, amelyet az államkormányzat a Helytartó Tanács útján a Heidelbergi Káté ellen folytatott. Ez pedig szorosan összefügg a cenzúra, illetve a könyvrevízió korabeli történetével február 23- án kelt rendeletében a királynő a könyvrevíziót és a cenzúrát két pozsonyi jezsuitára bízta, így a polgári hatóságok eddigi cenzúráló joga csaknem megszűnt. Amidőn még ebben az esztendőben megindul az első támadás a Heidelbergi Káté ellen, ennek éle még főként a debreceni nyomda és a magisztrátus ellen irányul. Egy évtizeddel később már országos jellegű akció kezdődik: a vármegyéket és a városokat akarja a Helytartó Tanács arra kényszeríteni, hogy kobozza el a gyülekezetek kezén levő Kátékat és akadályozza meg további terjesztésüket. A Heidelbergi Káté ellen indított támadás voltaképpen a 80. kérdésre adott válasz és magyarázat ellen irányult, amelyben az van írva, hogy a mise bálványimádás. Később azonban kifogásolják a Káté 30. és 57. kérdéseire adott válaszokat is, amelyekben Krisztusról mint megváltóról és a test feltámadásáról van szó. A magyarországi reformátusságot a támadás nem érte váratlanul: jól ismerték azt a háborúságot, amely éppen a 80. kérdés miatt 1719-ben a Káté szülőföldjén, Pfalzban tört ki. A pfalzi események III. Károly választófejedelem 1684-ben katholizált, ennek következtében a pfalzi fejedelemség elvesztette református jellegét. Mindjárt katholizálásának esztendejében támadást indított a Heidelbergi Káté ellen, azonban ez az akció a protestáns hatalmak közbelépésére meghiúsult ben azonban újra fellobbantotta egy katholikus tipográfus, aki úgy adta ki a Kátét eredeti szövegében, hogy a címlapján feltüntette nyomdájának a választófejedelemtől nyert privilégiumát. Fülöp Károly ezt a kiadást elkoboztatta, hogy ne kerüljön abba a látszatba, mintha a sérelmes 80. kérdés és felelet eredeti szövegében való kiadásához hozzájárult volna. Amikor a pfalzi reformátusok tiltakoztak a fejedelem rendelete ellen, Fülöp Károly azzal válaszolt, hogy elvette a heidelbergi reformátusok templomát. A protestáns hatalmak viszonzásul katholikus templomokat zárattak be felségterületükön, mire a választófejedelem visszaadta ugyan a heidelbergi templomot, de azt követelte, hogy a Heidelbergi Kátéból töröljék mindazt a szöveget, ami sérelmes a katholikus egyházra nézve. A porosz király pfalzi követe azonban hivatkozva a tridenti zsinat, az évi ágostai birodalmi gyűlés és a békekötések határozataira ez ellen is keményen tiltakozott, s az ő közbenjárásának tudható be, hogy a császár március 19-én, illetve 24-én engedélyezte a Heidelbergi Káté eredeti szövegében való kiadását, csak a címlapról kellett elhagyni a választófejedelem privilégiumának feltüntetését. A magyarországi reformátusok 1757-ben készített Apológiájukban részletesen hivatkoztak a pfalzi eseményekre is, különösen kidomborítva azt, hogy császári rendelet folytán maradt épségben a Heidelbergi Káté szövege. Ha a pfalzi Káté-háború sikerrel végződik, bizonyára már korábban felmerült volna Magyarországon is a követelés a sérelmezett szövegek megváltoztatására, de az a VI. Károly császár, aki III. Károly néven királya volt Magyarországnak, tanult a pfalzi kudarcból.

115 A debreceni nyomda helyzete. A Helytartó Tanács rendelete 1747-ben a Káték elkobzására. Az ügy fejleményei az évi felségfolyamodványig 1724-ben megkezdte működését a Helytartó Tanács, s 1726-tól kezdve kibocsájtott könyvrevízió-, illetve cenzurarendeleteinek az volt a tendenciája, hogy akadályozza a magyar protestáns könyvkiadást. Az első két mandátum, illetve rezolúció (1726. február 8. és június 9.) elrendelte, hogy csak azok a nyomdák működhetnek, amelyeknek privilégiumuk van, s a kiadandó könyveket cenzúrára fel kell küldeni a Helytartó Tanácshoz, továbbá be kell mutatniuk három példányban az óta megjelent könyveket. Debrecen nem tudott eleget tenni a rendeletnek: a nyomdának nem volt privilégiuma, viszont ha a kiadásra kerülő könyveket felküldi a cenzúrára, az késlelteti vagy meg is akadályozza a nyomda működését. A város tehát a hagyományos halogatás taktikájához folyamodott, hosszú időn át, teljes sikerrel ben azonban a Helytartó Tanács türelme végül is elfogyott. A Habsburg-hatalom sikerrel fejezte be a III. Károly halálával megindult örökösödési háborút ( ), s a politika többé nem tanácsolt türelmet vallási kérdésekben. Az eretnek könyvek revíziójával megbízott jezsuiták buzgó és gyors munkához kezdtek 1747 derekától. A cenzúrára bocsájtott protestáns könyvek között a Heidelbergi Kátét tartották legveszedelmesebbnek a római katholikus egyházra nézve, ezért sürgős eljárás megindítását javasolták a Káté ellen. Ferenc császár, a királynő, Mária Terézia férje foglalkozott a cenzúrabizottság javaslatával, s az ő rendeletére bocsájtotta ki a Helytartó Tanács december 22-én Debrecen városához intézett intimátumát, amelyben a Heidelbergi Káté két kiadásának, az 1604-es Szárászi-féle fordításnak és az 1718-as debreceni editiónak elkobzását parancsolta meg. A debreceni egyház konzisztóriuma január 2-án, a városi magisztrátus pedig január 7-én tartott ülésén foglalkozott a Helytartó Tanács rendeletével. A konzisztórium úgy döntött, hogy mivel a Heidelbergi Káté ügye az egész magyar református egyházra tartozik a rendeletet közölni kell a főkurátorral, a debreceni prédikátorok és professzorok pedig készítsék el a Káté apológiáját. A városi tanács azt határozta, hogy követeket küld a Helytartó Tanácshoz, kérve a rendelet hatálytalanítását, s a válasz megérkezéséig a Káték elkobzását felfüggesztette. A magisztrátus érdemben csak május 18-án válaszolt a Helytartó Tanácsnak. Felterjesztésében kifejtette, hogy a Heidelbergi Káté a világ valamennyi református egyházának hitvallása, szimbolikus könyve, amelyet eddig Magyarországon is szabadon használhattak és szabadon adhattak ki. A Helytartó Tanács vagy nem tudta, vagy nem akarta megérteni a felterjesztésben foglaltakat, s egymás után háromszor (1748. október 18., szeptember 26. és január 10.) megsürgette korábbi rendelkezésének végrehajtását és az 1726-os rendelet értelmében az 1712-től kiadott könyvek felküldését. A városnak most már nem volt lehetősége a halogatásra: követei eredménytelenül jártak Pozsonyban, a bécsi ágens is komolyan figyelmeztette a tanácsot: valamit tenni kell, hogy baj ne érje a tipográfiát. A város tehát most is hallgatva a nyomda privilégiumáról felküldött tizenkét könyvet revízióra. A felküldött könyvek között volt Molnár Gergely régóta használatban levő, sok kiadást ért latin nyelvtana, amelyet Pallitsek Ignác jezsuita revizor egyik, Rákóczira utaló paradigmája miatt államellenesnek minősített, s elkobzását javasolta. Mária Terézia el is rendelte a konfiskációt, s büntetésül megszüntette a város cenzúrajogát. Amíg ez a politikai jellegű ügy folyt, a Heidelbergi Kátéról elterelődött a figyelem. A Kamara közbenjárására visszakapta ugyan a város július 8-án cenzúrajogát, de a királynő szigorúan megparancsolta neki, hogy többé rebellis könyveket vagy a katholikus vallást sértő műveket ne merészeljen kinyomatni. Debrecen városa július 19-én tartott tanácsülésén arra az elhatározásra jutott, hogy egyelőre lemond a Heidelbergi Káté újrakiadásáról. Nem is tehetett egyebet, mert egy

116 évvel korábban a Helytartó Tanács még a Kiskáté újranyomását sem engedélyezte június 11-én a város a nyomda érdekében benyújtott, egyébként igen alázatos hangú felségfolyamodványában a lelkiismereti szabadság és az emberiesség nevében bátran emelt szót a Heidelbergi Káté érdekében. A bázeli kiadások Amikor Debrecen városa 1754-ben lemond a Heidelbergi Káté újrakiadásáról, már megtörtént a megállapodás Im-Hof Rudolf János bázeli tipográfussal a Káté kinyomtatására nézve. A kiadás előkészítéséről, hazaszállításáról Hatvani István debreceni professzor jelentéséből, illetve elszámolásából értesülünk. Mindkét bázeli kiadás (1754 és 1760) Ostervald hatását mutatja: tőle valók az úrvacsorái imádságok és az úrvacsora vételére készülők kötelességeiről való fejtegetés. A Káté szövegéhez járul az olvasóhoz intézett igen figyelemre méltó előszó, a katekizmus rendjének felfejtése, a fiú- és leánytanulók számára írt könyörgések s a tanítókhoz intézett rövid tájékoztatás. A második bázeli kiadás ezen kívül megbővül még a fiúk és leányok számára írt könyörgések két utolsó bekezdésével s az úrvacsorával élők számára való imádságokkal és az olvasóhoz intézett újabb útmutatással. A bázeli kiadások nagy népszerűségnek örvendtek: 1763-ban debreceni impresszummal jelenik meg a második bázeli kiadás a debreceni nyomdában. A hagyományos amszterdami Káté-típushoz való ragaszkodásra azonban jellemző, hogy a trónörökös látogatása után amikor a debreceniek újra bátorságot kapnak a Káté kiadására a hetvenes évek elején a debreceni Káté-típushoz térnek vissza. A két bázeli kiadásnak eddig hét variánsa került elő különböző könyvtárakból, amelyek mind magyarországi nyomdában készültek, de nem lehetetlen, hogy még több változata is volt. Sem Bázelben, sem Magyarországon nem került még elő adat arra nézve, hogy mikor és hogyan merült fel a Heidelbergi Káté bázeli kiadásának terve. Az 1754-es kiadásban közölt imádságokat Hatvani május 12-én datálja, tehát az első editiót megelőző két esztendővel már érett állapotban volt a terv, viszont az sem lehetetlen, hogy Hatvani még bázeli peregrinációjában készítette elő a Káté kiadását, amit megerősíteni látszik Zoványi püspöknek ama levele, amelyben a Heidelbergi Káté új forma kiadásáról emlékezik meg. A bázeli új formá -ban megjelent kiadás az eredeti szöveget teljes érintetlenségében közli, csupán a hibákat javította ki és szerkezetileg teszi világosabbá és áttekinthetőbbé a Kátét. Mint már említettük, Hatvani elszámolásából és jelentéséből tudjuk meg, hogy a Káté kinyomtatásának és hazaszállításának ügyét ő intézte. Kiderül jelentéséből: azért kellett Bázelben kiadni a Kátét, mert a királynő tilalma folytán nem volt tanácsos azt Debrecenben nyomtatni. Az Im-Hoffal való szerződés úgy szólt, hogy a kinyomtatott 3000 példányt a debreceni egyház Boroszlóban veszi át, s egy példány ára öt garasnál többe nem kerülhet. Valójában azonban csak 2900 példányt szállított le a bázeli könyvnyomtató, ezt is két év alatt, három részletben, s Boroszlóból Debrecenbe kalandos viszontagságok után csak 1757-ben érkezett meg a teljes szállítmány. Két évvel később a debreceni egyház teljes egészében kielégítette Im-Hof könyvnyomtatót. A második bázeli kiadás körülményeinek történetéről semmit sem tudunk, csak annyit, hogy december 12-én már döntöttek újra való kinyomtatásáról. A Kátékat Debrecenben kétféle típusban kötötték be és úgy hozták forgalomba 11, illetve 10 garasos árban. Az egyház elöljárói tiszteletpéldányt kaptak belőle, a szegényebb diákoknak pedig olcsóbban árusították. Érdekes a számadásnak az az adata, hogy az árvák számára 34 példányt juttattak díjtalanul. Mire azonban az első bázeli kiadás elfogyott és megjelent a második editio, ez alatt az idő alatt a magyar református egyház átesett a

117 legsúlyosabb megpróbáltatáson: az 1757-ben megindult újabb, most már országos jellegű támadáson. A HEIDELBERGI KÁTÉ SORSA AZ ELKOBZÁST ELRENDELŐ ÉVI KIRÁLYI INTIMÁTUMTÓL MÁRIA TERÉZIA HALÁLÁIG Az évi rendelet. A vármegyék és a városok magatartása A Heidelbergi Káté ellen indított első támadássorozatot ( ) az jellemzi, hogy ez elsősorban Debrecen ellen irányult, amelyből valójában a város került ki győztesen: nyomdáját megtarthatta, s a Kátét a gyülekezetek és az iskolák szabadon használhatták. A Helytartó Tanács január 17-én kibocsájtott rendeletével megkezdődött az országos jellegű üldözés: legalább 19 vármegye, tíz város és a Jászkunkerület kapott felszólítást arra, hogy a Nagykáté 1703-as debreceni, Vincze György nyomdájában készült editióját és a Kiskáté 1731-es, Visky Pál impresszumával ellátott kiadását kobozza el és küldje fel a Helytartó Tanácshoz. Az elkobzás indoka: a miséről szóló tanítás sérelmes a római katholikus egyházra nézve, s ha ez az inkriminált szöveg a többi Káté-kiadásban is megtalálható, azokat az editiókat is el kell kobozni. A Helytartó Tanácsnak ezt az intimátumát két rendelet előzte meg: november 15-én, illetve december 20-án utasítást ad a vármegyéknek és a városoknak: kobozzák el Szőnyi Nagy István 1657-ben megjelent híres könyvét, a Martyrok Coronáját, amelynek 1727-es nürnbergi kiadásáról a jezsuita cenzor azt állította, hogy az Debrecenben készült és Czeglédi István vitairatát, az 1659-ben Sárospatakon megjelent Siralmas zarándoki járásból... érkezett Malach Doctornak... Melach barátjával való pajtársi szóbeszédét. A vármegyék és a városok az elkobzásra ítélt három könyvről egyszerre tesznek említést, de az eredmény távolról sem volt olyan kielégítő, mint ahogyan azt a Helytartó Tanács remélte. Összeszedtek összesen 440 Kátét, 33 Martyrok Coronáját és 2 Malach Doctort, a Kátéból azonban maga Békés vármegye 376-ot és Debrecen 44-et szolgáltatott be. Némely vármegye és város nemleges vagy csak általánosságban mozgó választ küldött. A Helytartó Tanács nem érte el a kívánt eredményt, mert a magyar reformátusságot ráébresztette a Heidelbergi Káté értékére, s a vármegyei és a városi hatóságok pedig sok helyütt passzív magatartást tanúsítottak. Az egyház pedig résen állott: a tiszántúli püspök, Vecsei János nyomban rendeletet küldött az egyházmegyékhez, másoltassák le az elkobzásra ítélt könyveket, hogy azok megmaradhassanak a hívek kezében, az eklézsiáknak pedig meghagyta: ragaszkodjanak a Heidelbergi Kátéhoz, mint szimbolikus könyvükhöz. A hatóságok vonakodását a szentesi eset mutatja legjobban: a szolgabíró a könyveket nem szedte össze, csak kihirdette, hogy ezeket be kell szolgáltatni, persze senki sem adta be. A Helytartó Tanács március 11-én megsürgette korábbi rendeletének végrehajtását. Úgy látszik, hogy az ország nyugati részére és a Duna Tisza közére nem terjedt ki a rendelet hatálya: Virágh Mihály dunamelléki püspök július 2-án még nem ismerte a Helytartó Tanács intimátumát. A Káték összeszedése ellen nyílt ellenállás sehol sem fordult elő, még Békésben sem, ahol pedig mindet elkobozták: a prédikátoroktól, deákoktól, uraktól és a parasztoktól. Ez a feljegyzés azt is mutatja, hogy a Heidelbergi Káté már eljutott a nép kezébe is, s majd később, a revízió alkalmával látni fogjuk: az egyszerű emberek nemcsak a Kátéhoz, de annak eredeti, teljes szövegéhez is ragaszkodtak.

118 Az Apologia. A vármegyék tiltakozása Még javában folyt a Káték összeszedése, amikor a debreceni professzorok a konzisztórium megbízásából elkészítették Apológiájukat. Tíz pontban foglalják össze azokat az okokat, amelyek a magyar reformátusságot arra bírják, hogy maradjanak meg a Heidelbergi Káté és annak teljes szövege mellett. Elöljáróban elmondják a Káté Magyarországon szimbolikus könyv gyanánt való befogadásának történetét, s feltételezik, hogy a Helytartó Tanács nincs kellőképpen informálva az ügyről, mert a Heidelbergi Kátét nem Magyarországon írták, hanem Németországban 1563-ban, s attól az időtől kezdve a világ valamennyi református egyháza szimbolikus könyvéül ismerte el, így a magyarországi is, ezért nem mondhatnak le róla, s szövegében sem változtathatnak semmit. A haza törvényei is módot adnak arra, hogy a magyar reformátusok ragaszkodjanak a Heidelbergi Kátéhoz. Éppen ezért feltételezik, hogy az elkobzási rendeletet a királynő tudta nélkül adták ki. A Kátéban nincs semmi újítás: ma is olyan szövegben használják, ahogyan azt az atyáktól örökölték. Igaz, hogy a 80. kérdésre adott válasz sérelmes a római katholikusokra nézve, azonban ezt a kérdést a prédikátorok szelíden magyarázzák és tanítják, vigyázva arra, hogy vele senkit közülük meg ne botránkoztassanak. Bár a tridenti kánonok átkot szórnak a protestánsokra, a külföldi protestáns hatalmak még sem háborgatják a katholikusokat használatában. Mivel szimbolikus könyvük, a magyar reformátusok sem hajlandóak lemondani a Heidelbergi Káté használatáról. Az Apologia érvelése három történeti dokumentummal zárul: a magyarországi törvényekkel, a tridenti és a dordrechti zsinat határozataival. Keltezése: február 18. Az Apologia egy tervbe vett felségfolyamodvány szövegéül szolgált. Maradt egy olyan szövege is, amelynek címe arra utal, mintha Ráday Gedeon készítette volna 1747-ben, de nemcsupán dátuma téves: az Apologiát a debreceni professzorok szerkesztették. Azonban az is bizonyos, hogy Ráday Gedeonnak is volt egy Apologiája, mert említést tesz róla Virágh Mihály dunamelléki püspök egyik levele is. Darvas József dunamelléki főkurátor is említi: már eljutott a királynő kezéhez. Debrecen város bírája, tanácsa és református lakosai április 5-én válaszoltak a Helytartó Tanácsnak egy terjedelmes, húsz pontból álló és A M-ig terjedő mellékletekkel ellátott felterjesztésben. A rendeletben említett 1703-as Káté meglétét a tanács nem vonja kétségbe, azt sem, hogy Debrecenben adták ki, ellenben tiltakozik az ellen a vád ellen, hogy Visky Pál adta volna ki 1731-ben Debrecenben a Kiskátét, mert ők ezt az editiót soha nem látták, valószínűleg valamilyen más nyomda adta ki hamis impresszummal. Igazolásukra felhozzák a Kiskáté 1700-as kiadását, amelyet szintén Visky Pál impresszumával nyomtattak ki valahol, pedig abban az évben Visky még csak négyéves gyermek volt, így a város könyvnyomtatója sem lehetett. A tanács kijelentette, hogy az utóbbi esztendőkben Debrecenben nem nyomtattak Kátékat. De más forrás említ egy 1746-os és egy 1750-es kiadású Heidelbergi Kátét, azonban ezek éppúgy ismeretlenek, mint az 1703-as editio. Nyomdájuknak a vád alól való tisztázása után megvédik hitvallásos könyvüket, a Heidelbergi Kátét: egy vallás sem lehet hitvallásos könyv nélkül, s amikor a Helytartó Tanács a 80. kérdés inkriminált szövegét kifogásolja, voltaképpen az egész Kátétól akarja megfosztani a magyar reformátusságot. Történeti visszatekintésében a Felterjesztés bővebb, mint az Apologia: említi a heidelbergi professzorok 1564-ben kelt levelét, amelyet a kolozsváriakhoz intéztek, tud az 1719-ben történt pfalzi eseményekről, s az ott elszenvedett vereségnek tulajdonítják azt, hogy Magyarországon 1747-ig nem háborgatták a Heidelbergi Kátét. A Káté szimbolikus könyv gyanánt való tekintélye mindig egyenértékű volt a Helvét Hitvallással, a zsinatok mint összetartozó hitvallásos könyveket említik állandóan. A katholikusokra nézve sérelmes kifejezéseket nem Magyarországon írták, ez így van az eredeti szövegben, s ha az inkriminált részeket a prédikátorok sértő módon magyaráznák vagy

119 tanítanák, szigorúan megbüntetnék őket, s átadnák a világi hatóságoknak is. A reformátusok elszenvedik a római katekizmus sértő kifejezéseit, ők is tűrjék el a református Kátét, mert ha lemondanának róla, vagy szövegében változtatnának, az arlesi zsinat 13. kánona értelmében ki kellene őket közösíteni az egyetemes egyház közösségéből. Kérik a Helytartó Tanácsot, tájékoztassa az elmondottak alapján a királynőt, a Magyarországon folyó üldözés ellen védje meg őket, vonja vissza rendeletét, s a Káték elkobzását legalább addig függessze fel, míg tanácsot kérhetnek a külföldi reformátusoktól. A Káté üldözése ellen tiltakoztak a református többségű vármegyék is. Három vármegye (Bihar, Borsod, Abaúj) tiltakozó felterjesztését ismerjük, de tudunk Zemplénéről is. Bihar 18 pontban védelmezi a Heidelbergi Kátét, lényegében a debreceni tanács felterjesztése alapján. Itt találjuk meg annak a magyarázatát, hogy miért csak egy Kátét szolgáltattak be a hatóságnak. A bihariak is úgy tudják, hogy a Heidelbergi Káté tekintélyét Magyarországon először a puritánusokkal való harcban hangsúlyozták a zsinatok, s idézik Tolnai Dali János esetét, akinek a Heidelbergi Kátéra is meg kellett esküdnie. A tiltakozás befejező részében világosan megmondják: ha a Heidelbergi Kátét elveszik a reformátusoktól, ezt a szabad vallásgyakorlat erőszakos megszüntetésének fogják tekinteni. A borsodi és az abaúji a debreceni memorandumot ismétli meg rövidebbre fogva, az előbbit személy szerint is aláírták a tiltakozó megyei nemes urak. Darvas József említett leveléből tudjuk, hogy 1757 júliusában abbahagyták a Káték elkobzását. Helytelenül értelmeznénk és értékelnénk az eseményeket, ha azt gondolnánk, hogy Debrecen város és a vármegyék tiltakozó felterjesztése állította volna meg a Heidelbergi Káté ellen indított harcot. Bizonyára része volt benne Ráday Gedeon személyes közbenjárásának az Udvarnál, de a királynő szorult helyzetének is ban megindult a hétéves háború a protestáns porosz hatalom ellen, s Mária Terézia bölcsen belátta, hogy ebben a kritikus időben nem tanácsos háborgatni református alattvalóit, ezért mérsékelte az ellenreformáció ama módszereit, amelyek a vallás kedvéért az állam érdekeit veszélyeztették, hiszen mint korábban most is szüksége volt a magyar reformátusok hűségére és áldozatára. A Heidelbergi Káténak jóidéig békét hagytak Magyarországon. A döntő tényező ebben Mária Terézia valláspolitikájában bekövetkezett változás volt. Uralkodásának második felében lassan enyhül a reformátusokra nehezedő nyomás. Az 1745-ben és 1747-ben átszervezett és a jezsuiták irányítására bízott cenzúrabizottságot 1754-ben a bécsi állami cenzúrának rendelték alá, s amikor a janzenista Van Swieten került a cenzúrabizottság élére és miután a jezsuitákat 1764-ig fokozatosan kiszorította a bizottságból, liberálisabb szellemben hozta meg döntéseit. A jezsuita rendet a pápa 1773-ban feloszlatta, s ez szintén nagyban enyhítette a reformátusokra nehezedő nyomást. A valláspolitikában döntő változás az Államtanács felállításával jelentkezett (1760). Működésében már jelentkezik a felvilágosodás. Jó szelleme, legjelentősebb tagja: báró Borie Egyed. Bár hívő katholikus volt, mégis ellenezte az erőszakos ellenreformációt: a katholikus egyház belső megerősödésétől várta a protestánsok számának csökkenését, a katholikusok számának emelkedését, az egy vallás, egy állam koncepciójának megvalósulását. Mivel lényegében a Heidelbergi Káté ellen indított második nagy, országos jellegű támadás is kudarcba fulladt, a debreceni nyomda újra vállalkozhatott arra, hogy 1763-ban, 1768-ban és 1770-ben ismét megjelentesse a Heidelbergi Kátét. Az egri püspök támadása a Heidelbergi Káté ellen. Eredeti és álkiadások a hetvenes években. A felvilágosult trónörökös, József 1765-től uralkodó társa lett anyjának. Országjárása során 1770 májusában eljutott Debrecenbe is, ahol a tiszántúli püspök, Szilágyi Piskárkosi

120 Sámuel részletesen tájékoztatta őt a református egyház helyzetéről, többek között a Heidelbergi Káté ügyéről is. Valószínű, hogy József biztató szavára adták ki Debrecenben 1770., és 1773-ban a hagyományos formátumú és beosztású Kátékat. Az első kettő ismeretes, az utóbbi kiadás eddig még nem került elő. A Kiskáté ig tíz kiadásban jelent meg Debrecenben. Nyilván abban az illúzióban éltek a debreceniek, hogy a Helytartó Tanács most már megelégszik a 80. kérdésre nézve az 1718-as kiadásban először alkalmazott módosítással, s nem gördít akadályokat az újabb kiadások elé. A helyzet azonban egészen másképpen alakult. Az egri püspök augusztus 16-án feljelentette Debrecen városát azért, mert nyomdájában a Helytartó Tanács rendeleteit kijátszva új kiadásokban jelenteti meg a Heidelbergi Kátét. A feljelentésre egy olyan kicsiny eset adott alkalmat a püspöknek, amelyben nem Debrecen és nem is a református egyház volt a hibás: egy katholikus asszonynak a kecskeméti vásáron katekizmus helyett egy olyan Kiskátét adtak el, amelyet katholikus nyomdász, Landerer Mihály bocsátott ki. A püspök felháborodásának adott kifejezést, hogy jelenhetik meg Magyarországon olyan könyv, amely a katholikus vallást alapjaiban támadja. Hogy felháborodásának még nagyobb nyomatékot adjon, s hogy alkalma legyen tiltakoznia a debreceni Káté-kiadások ellen is, folyamodványához mellékelt egy Nagykátét is, amely a közelmúlt esztendők valamelyikében került ki a debreceni nyomdából. Nem elég a reformátusoknak az az indokolása mondotta, hogy a Heidelbergi Káté szimbolikus könyv, az ilyen könyvektől meg kell örökre szabadítani a katholikus egyházat. Amidőn a Helytartó Tanács vizsgálatot rendelt el, Hübner Mihály cenzor és Landerer Mihály könyvnyomtató jelentéséből világosan kiderült, hogy a Landerer-nyomda már 1770-től kezdve minden változtatás nélkül adja ki a Kiskátét. Első kiadásához a cenzúra hozzájárulását elnyerte, a többihez szükségtelennek tartotta az újabb engedély kieszközlését. Hübner azt javasolta a Helytartó Tanácsnak, hogy szigorú rendelettel tiltsa meg a Heidelbergi Káté kiadását. Ugyanennek az évnek áprilisában a királynő gróf Forgách Miklóst királyi biztosnak küldte ki Debrecenbe a város zilált ügyeinek rendezésére, de a katholikusok érdekeinek szolgálatára is. A gróf sokat fáradozott azon, hogy a nyomdát elvegye Debrecentől, akciója azonban sikertelen maradt: 1774-ben a királynő is hozzájárult ahhoz, hogy a nyomda megmaradjon a város birtokában. Ettől kezdve azonban a tipográfia élén két inspektor állott, egyiküknek mindig katholikusnak kellett lenni, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy a nyomda katholikus ellenőrzés alá került, s ez meg is látszik a nyomda kiadványain: a cenzúra törölte belőlük azokat a szövegrészeket, amelyeket veszedelmesnek tartott a katholikus egyházra nézve, vagy teljesen megakadályozta egyes könyvek megjelenését. Ettől kezdve figyelhetjük meg azt a jelenséget, hogy a református könyvkiadás kezd átcsúszni katholikus nyomdászok kezébe, elsősorban a Káté-kiadás. Landerer Mihály ban megvásárolta a kassai jezsuiták tipográfiáját, s napvilágot látnak olyan Heidelbergi Káték, amelyeknek címlapján ez az impresszum olvasható: Pozsonyban és Kassán, Landerer Mihály költségeivel és betűivel. Landerer 1780 előtt is adott ki Kátékat a Nagykátét ben bizonyosan anélkül, hogy erről a református egyház tudomást szerezhetett volna. Valószínűleg Landerer nyomdájában készült a Nagykáté 1773-as revideált kiadása is ban Ellinger János József nyomdát alapított Kassán, s ő is rávetette magát a református Kátékiadásra. Azok a kiadványok, amelyek az ő impresszumával jelennek meg (1771, hamisított debreceni álkiadás, 1775), csak 1786 után keletkezhettek. A további kutatás feladata, hogy összeállítsa a XVIII. században megjelent álkiadások pontos bibliográfiáját. Az egri püspökség területén kísérletet tettek a korábbi Káté-üldözés felújítására: május 11-én a nagykállói katholikus káplán, Horti Imre a reformátusok fiúiskolájában kilenc Kiskátét szedett el a gyermekektől. De a nagykállói egyház panaszára Szabolcs vármegye főispánja a megyegyűlésen éppen jelen levő egri nagyprépostot utasította a Káték

121 visszaszolgáltatására. Ilyen előzmények után kérte Debrecen városa 1778-ban az engedélyt a Heidelbergi Káté kiadására. Novemberben a kérést megsürgette, de azt a választ kapta, hogy a felterjesztett példányok elvesztek. Ez azonban csak ámítás volt időnyerés céljából, mert már készült Pozsonyban, a Landerer-nyomdában, s 1780-ban meg is jelent a revideált Nagykáté, amely azután kihívta a reformátusok tiltakozását és új fejezetet nyitott a Káté történetében. Ebben az esztendőben, november 29-én meghalt Mária Terézia, s II. József trónraléptével új korszak következett a magyar protestantizmus életében. A HEIDELBERGI KÁTÉ SORSA ERDÉLYBEN Mivel Erdély a Habsburg-birodalom önálló állama volt, így nem vonatkoztak rá a magyarországi cenzúrarendeletek. A magyarországi két nagy üldözés sem érintette az erdélyi református egyházat, s itt csak jóval két évtized múlva indul meg a harc a Heidelbergi Káté ellen. Mint már láttuk, 1746-ban, de ezt megelőzően is, az erdélyi református orthodoxia visszautasította a Heidelbergi Káté védelmében a remonstrantizmust az eretnek -perekben, a század második felében azonban az erdélyi református egyház sem tud ellenállni a felvilágosodásnak, tehát a remonstrantizmus hatásának sem. Remonstrantizmus és orthodoxia Az erdélyi református egyház a XVIII. század elején a megromlott egyházi viszonyokat a tan és az erkölcs területén a gyülekezeti és az ifjúsági katechizációval akarja helyreállítani, ezért rendeli el az évi búzásbocsárdi és az évi görgényi generális vizitáció a katechizációt a Geleji-kánonok 50. artikulusa értelmében. A kátémagyarázat Erdélyben is kettős formában történik: a szószékről a gyülekezet számára, az ifjúság számára pedig mint vallásoktatás. A szószéki kátémagyarázat legmagasabb szintjét az erdélyi református egyházban Kiss Gergely székelyudvarhelyi professzor katechizációja jelenti, minden vasárnap délután önként tartott kátémagyarázataira a gyülekezet tagjai közül is számosan eljárnak. Magyarázatai nem jelentek meg nyomtatásban. Igen nagy hatással volt a korabeli kátémagyarázat módjára Stähelin művének, a Catechismusi Házi-Kintsnek magyar nyelvre való lefordítása. Bár a könyv minden tekintetben orthodox mű, fordítóján keresztül mégis érintkezik a magyarországi remonstrantizmussal: a már említett, között keletkezett névtelen feljelentésben a felsorolt személyek között harmadik helyen Tatai Ferenc neve áll a legjobban fertőzöttek névsorában. Tatai és a feljelentésben megnevezett társai: Szathmári P. István, Sinai Miklós stb. nem harcolnak az egyház hitvallása és theologiai felfogása ellen: lelkivilágukban és theologiájukban az orthodoxia lassan-lassan enged helyet a moralizáló felvilágosodásnak. Szilágyi Piskárkosi Sámuel 1750-ben diákjai számára lefordítja magyar nyelvre Ostervald nagyhírű munkáját a Papi tisztről, ugyanezt a könyvet fordítja le az a Dési Lukács György, aki oly bátran védelmezte a Heidelbergi Kátét a Guberniummal szemben, sőt lefordítja Ostervaldnak egy másik művét is, A kegyes beszélgetésről iratott oktatást. A Papi tiszt harmadik fordítója Gombási István erdélyi prédikátor, akit a Heidelbergi Káté leghűségesebb védelmezőjének tartanak, mégis találó jellemzése szerint benne és theologiájában lép egyezményre az orthodoxia a racionalizmussal. S hogy a felvázolt kép teljes legyen, még két példát említünk: Maróthy György debreceni professzor 1747-ben lefordítja Ostervald könyvét, a Szent Históriának Rövid Summáját, a dunántúli Németi Sámuel pedig 1780-ban a Bibliai Tárházat.

122 Az orthodoxiától elhajló és a moralizáló felvilágosodás felé közeledő prédikátorok kétarcúságát találóan jellemzi az említett névtelen feljelentés: tagadják remonstrans érzelmüket, s inkább reverzálist írnak alá, csakhogy megmaradhassanak prédikátori hivatalukban. Erre mint már láttuk jellemző példa a volt Venema tanítvány, Verestói György kolozsvári professzor, aki szemrebbenés nélkül írja alá a reverzálist és nyilatkoztatja ki az orthodoxiához való hűségét, de igehirdetése ezt megcáfolta: utat nyitott az Erdélybe beáramló racionalizmusnak, majd később az elvilágiasodásnak. Az erdélyi orthodox theologia válságát legvilágosabban Teleki Sámuelnek, a hitvallások védelmében a főkonzisztórium elnökéhez, 1797-ben írt levele mutatja: a prédikátorok a szimbolikus könyvekkel ellenkező tanítást hirdetnek, a theologiában járatlanok és képzetlenek, értelem nélkül szajkózzák azt, amit külföldön tanultak, vagy ami külföldről eljutott hozzájuk. De nem volt egészen igaza: a prédikátorok többnyire nem voltak műveletlenek és nem is hűségük romlott meg, a korszellem változott meg észrevétlenül. Ebben a kibontakozó theologiai válságban kezdődik Erdélyben a római egyház és az államhatalom harca a Heidelbergi Káté ellen. Királyi rendelet a Heidelbergi Káté elkobzására, illetve módosítására Erdélyben több mint két évtizeddel később a Magyarországon megindult támadás után (1747) kezdődik a harc a Heidelbergi Káté ellen. Bár korábban (1753) már jelent meg egy királyi rendelet arról, hogy nem szabad a katholikus egyházat sértő könyveket kiadni a fejedelemség nyomdáiban, ezt a mandátumot azonban nem értelmezték a Heidelbergi Kátéra, s így gyakorlati intézkedés nem is követte. Erdélyben a Gubernium útján indul meg a harc a Heidelbergi Káté ellen, Bajtay Antal erdélyi katholikus püspök feljelentésével kezdődik. Találó jellemzésére, hogy ő a legsötétebb középkori vakbuzgóság megtestesítője volt. A püspök július 13-án két panaszt terjesztett a királynő elé: az erdélyi református egyház papjai és professzorai nemcsak a gimnáziumokban és az iskolákban, hanem nyilvánosan is támadják a katholikus egyház tanításait; az 1753-i királyi rendeletet semmibe véve, olyan könyveket adnak ki, amelyek sérelmesek a római egyházra nézve, sőt bennük még az uralkodóházat is támadják. Három ilyen könyvet említett meg: a Heidelbergi Kátét, s Bod Péter két munkáját, a Magyar Athenast és a Smyrnai Szent Polykarpust. Kérte a könyvek elkobzását, a szerzők és a kiadók megbüntetését és a nyilvános viták megtiltását. Az első vád nagyjában igaz volt: 1745-ben is tartottak nyilvános vitát Nagyenyeden, Borosnyai Nagy Zsigmond professzor elnöklete alatt a szimbolikus könyvekről tehát a Heidelbergi Kátéról is, ezt nyomtatásban is kiadták. A királynő elfogadta a püspök mindkét javaslatát, s november 24-én kelt intimátumában elrendelte, hogy az említett könyveket el kell kobozni, a szerzőket és a kiadókat meg kell büntetni, a reformátusoknak nyilvános vitát többé nem szabad tartaniuk. A Gubernium január 23-án tartott gyűléséből jelentéstételre szólította fel a főkonzisztóriumot. A főkonzisztórium március 2 4-én tartott ülésén elhatározta, hogy a Gubernium útján felterjesztéssel folyamodik a királynőhöz, a Guberniumot pedig arra kéri, hogy míg a királynő válasza meg nem érkezik folyamodványukra, függessze fel a Káték elkobzását, Dési Lázár György püspököt pedig felszólította, figyelmeztesse a prédikátorokat: igehirdetésükkel ne ingereljék a katolikusokat. Bod Péterrel és könyveivel nem azonosították magukat. A főkonzisztórium folyamodványában tájékoztatást nyújtott a Heidelbergi Káté történetéről és hitvallási jelentőségéről. Nemcsak Erdélyben, hanem Európa minden református egyházában szimbolikus könyv gyanánt használják, eddig ők is szabadon használták és idők folyamán több kiadásban is megjelent. A sok kiadás közül melyik a sérelmes? Azt fel sem tételezik, hogy a rendelet valamennyi editióra vonatkoznék, mert egy

123 ilyen mandátummal az ifjúság vallási nevelését akadályoznák meg. Az 1753-as tiltó rendelet óta már nem is adtak ki Kátét. Hallgattak az 1767-es kolozsvári editióról. A főkonzisztórium jól ismerte a magyarországi rendeleteket, s a magyarországihoz hasonló mandátumot szeretett volna kieszközölni, hogy a királynő rendelete csak a Heidelbergi Káté egyes kiadásaira vonatkozzék. A Gubernium március 6-án tartott ülésén ragaszkodott a királyi rendelet végrehajtásához, de a királynőnek azt javasolta, hogy engedje meg az erdélyi reformátusoknak a Heidelbergi Káté kiadását és használatát, ha az inkriminált helyeket módosítják. Megnehezítette az erdélyi reformátusok helyzetét az a körülmény is, hogy a Gubernium a Káték összeszedését az egyházi hatóságra bízta. A református püspök május 11-én jelenti a főkonzisztóriumnak, hogy már közel 300 Káté gyűlt össze nála, ő maga ezeket át nem adja: aki elrendelte összeszedésüket, az vitesse el tőle. A püspök ezzel a nyilatkozatával az erdélyi református prédikátori rend véleményét fejezte ki, s ez nem hízelgő a világi patrónusokra nézve. Héczei Dániel szilágysági, péri lelkipásztor a tiszántúli püspökhöz május 5-én írt levelében keserűen panaszkodik, hogy a Káték beszolgáltatását sürgető főszolgabíró erélyes fellépésével szemben a patrónus uraktól semmi segítséget nem kap. De püspöke sem segített rajta. Érthető is: Debrecen örült annak, hogy egy idő óta nyugton hagyják, s egyébként is úgy gondolta, hogy a szilágysági ügyek Erdélyre tartoznak, de hogy mégis mutassa valamelyes hajlandóságát, a debreceni Apológiát megküldötte Teleki László erdélyi főkurátornak. Mária Terézia december 15-én kelt leiratában elrendelte az inkriminált szövegrészek módosítását azzal, hogy a kijavított Kátét további intézkedés végett terjesszék fel hozzá. Auersperg gubernátor azonban csak jóval későbben, január 14-én szólította fel Lázár György püspököt a munkálat elvégzésére. A püspök azonban november 7-én kelt nyilatkozatában visszautasította ezt a feladatot: az erdélyi református egyház szabad vallásgyakorlatát biztosító diplomákra hivatkozva, ragaszkodott a Heidelbergi Káté eredeti szövegéhez. Nyilatkozatát a Gubernium május 27-én terjesztette fel a királynőhöz, erre azonban válasz már nem érkezett. Mária Terézia uralkodása alatt nem is háborgatták többé az erdélyi reformátusokat a Heidelbergi Káté dolgában. A moralizáló kegyesség, Pictet hatása Alig csitult el a Heidelbergi Káté ellen indított akció, amikor 1774-ben egy különös káté jelent meg Erdélyben: szerzője Stapfer Fr. János genfi prédikátor, fordítója Hadadi Wesselényi Anna. Ez a káté puszta megjelenésével is mutatja azt a folyamatot, amely Erdélyben a XVIII. század második felében végbemegy: az egyház védi és megőrzi az orthodox theologiai tradíciót a külső támadással szemben, ez azonban egyre jobban megerőtlenedik a külföldi theologiai irányzatok hatására. Előszavában a fordító azt mondja, hogy ez a káté a természet szerint való vallás igazságait tartalmazza a józan okossággal megegyező módon. Moralizáló káté: több gondot fordít a Kötelességek -re, mint az Igazságok -ra. Rousseau hatása is kimutatható benne, s útban van az orthodoxiától elhajló moralizáló kegyesség kibontakozása felé. Pictet Benedek svájci református teológus, genfi prédikátor hatása kezdődik a magyar református theologia történetében. Ő az a theologus, aki műveivel döntő hatással van a XVIII. század második felében az új theologiai irányzat kialakítására. Úgy szokták jellemezni őt, hogy új életet akart behozni az orthodoxiába, valójában azonban a morális keresztyénség útegyengetője. Etikájának előszavában maga mondja, hogy olyan keresztyén etikát írt, amelynek igazságaival sem a filozófia, sem a természeti törvény, sem a józan okoskodás nem

124 ellenkezik. Szinte valamennyi jelentősebb művét lefordítják és kiadják Magyarországon és Erdélyben, etikája és dogmatikája pedig a XVIII. század második felében tankönyve a debreceni és a sárospataki kollégiumnak. Azok, akik fordítják Pictet műveit, s azok, akik követik tanításait, nem a Heidelbergi Kátétól várják az egyház és az erkölcs megújulását, hanem a műveiben megjelenő morális kegyességtől. Hatására hadd említsünk meg egy adatot: 1774-ben Kármán András kiskunhalasi prédikátor azt jelenti a konzisztóriumnak, hogy befejezte a Heidelbergi Káté magyarázatát. Az erkölcsök javítása érdekében azonban azt javasolja, hogy a következő esztendőtől kezdve Pictet etikája magyaráztassék. A konzisztórium a javaslatot elfogadja, s 1775-től kezdve a kiskunhalasi szószéken a Heidelbergi Kátét felváltja Pictet etikája. Gondoljunk most Kiss Gergely eredményes katechizációjára! Kármán azért nem tudott mit kezdeni a Kátéval, mert lélekben már elszakadt tőle. Még jellemzőbb azonban Kármán utódának, Tormássy Jánosnak a magatartása: a Heidelbergi Kátét alkalmatlannak tartja arra, hogy ebből a hívek megismerhessék a keresztyén tan igazságait, ezért ő szerkesztett egy kátét, amelyet kéziratban terjesztett hallgatói között ban Nagyszebenben megjelenik egy különös káté, amely a Heidelbergi Káté érintetlen szövegét másféle, pl. az említett Stapfer-kátéból kiegészíti, annyira, hogy az eredeti szöveg szinte elvész a pedagógiai érdekből alkalmazott betoldásokban. Editorától, Csehi Andrástól megtudjuk, miért idegenkednek sokan a Heidelbergi Káté tanításától: a kérdések és feleletek szó szerinti megtanulásától borzadnak a tanulók. Ezért készít tehát Csehi András egy felemás kátét: világosító magyarázataiban és pedagógiai utasításaiban egyaránt felhasználja Ostervaldot is. Egy felemás korban, felemás meggyőződéssel vívja meg a magyar reformátusság utolsó harcát eredménytelenül a Heidelbergi Kátéért. A KÁTÉ-HARC UTOLSÓ FEJEZETE, A HEIDELBERGI KÁTÉ MÓDOSÍTÁSA AZ URALKODÓ KÍVÁNSÁGA SZERINT A Türelmi Rendelet (Edictum Tolerantiae) kiadásával (1781) új fejezet kezdődik a magyar protestantizmus történetében. Gyülekezetek százai keltek életre, s olyan fejlődést indított el, amely az évi országgyűlésen a két magyar protestáns egyház elismeréséhez vezetett. A Türelmi Rendelet a római egyház és a protestáns egyházak viszonyában a felvilágosodás szellemében, az állam rendje, egysége és nyugalma érdekében a kölcsönösséget, a szenvedjétek el egymást elvét akarta érvényesíteni. A protestánsok a Rendeletben vallásuknak nyújtott kedvezményért lelkes hívei lettek II. Józsefnek, lemondtak függetlenségi hagyományaikról, de azután csalódtak benne. A Heidelbergi Káté dolgában a felvilágosodott uralkodó anyja politikáját folytatta: ő keresztül is vitte a Káté módosítását. Tiltakozás a Landerer-féle Káté-kiadás ellen. II. József rendelete a Heidelbergi Káté módosítására Az újabb bonyodalmat a Heidelbergi Káté körül az a Káté-kiadás indította el, amelyet Landerer Mihály pozsonyi könyvnyomtató 1780-ban adott ki a reformátusok hozzájárulása nélkül. Az inkriminált helyek szövegének módosításával, illetve csonkítva jelent meg. A kiadás előzménye arra a bonyodalomra nyúlik vissza, amelyet 1774-ben az egri püspök támasztott a Landerer nyomdájában megjelent Kiskáté ellen; a módosítás alapjául pedig a már említett Hübner Mihály cenzornak május 5-én kelt javaslata szolgált. Nem tudjuk, hogy a pozsonyi Káté-kiadás kinek az ötlete volt, pusztán csak annyit, amennyit később II. József rendeletére a cenzor és a nyomdász mondottak el az államérdeket a római egyház érdekével

125 azonosító fejtegetésükben. A felvilágosodás szellemének Gebler tanácsos adott hangot, amidőn az államtanácsban, megbocsáthatatlan eljárásnak minősítette az akciót. A pozsonyi kiadás külső formájában és beosztásában a bázeli editiót vette alapul, de teljesen elhagyta a 30. kérdést és módosította az 57. és 80. kérdésre adott felelet szövegét. A készülő pozsonyi kiadásról meghallottak valamit a debreceniek: Mihályfalvi János pozsonyi ágens már 1780 július derekán jelentette, hogy a pozsonyi cenzorok a Nagy- és a Kiskátét felülvizsgálták, s azokban sok változtatást tettek. A tiszántúli superintendentia augusztus 6-án tartott gyűlésén elhatározta, hogy erről értesíti a többi egyházkerületet is és folyamodik ellene az uralkodóhoz. Varjas professzor ezen a gyűlésen számolt be arról, hogy már korábban (1773) is megjelent a Nagykáténak egy módosított kiadása, s napvilágot látott Pozsonyban és Vácott a Kiskáté módosított szövegű editiója is. Szóvátette, hogy az akció a debreceni nyomda ellen is irányul: tönkre fog menni, ha nem adhat ki református konfesszionális és kegyességi könyveket. A reformátusok felháborodásának Szilágyi Sámuel tiszántúli püspök adott hangot január 6-án Virágh Mihály dunamelléki püspökhöz írt tájékoztató levelében: az egyházat súlyos sérelem érte, mert a nyomdász a kiadásból éppen azt a kérdést hagyta el, s azokat a kérdéseket módosította, amelyekben eltérünk a római egyháztól és amelyek annak idején okot adtak a reformációra, s ha ezt elhallgatnánk és megnyugodnánk a pozsonyi kiadás használatában és elterjedésében, a kövek is ellenünk kiáltanának. Ebből a levélből az látszik, hogy sem a püspök, sem az egyházkerület nem volt egészen tisztában az eset jelentőségével és következményeivel: e Káté-kiadást csak Landerer egyéni akciójának tartották, felségfolyamodványukban ezért a királytól a példányok elkobzását kérték, s megújították korábbi kérelmüket a Heidelbergi Káté eredeti szövegében való kiadására. A Kancellária január 9-én a folyamodványt felterjesztette az uralkodóhoz. Az államtanácsban Gebler véleményével szemben Löhr tanácsos azt vitatta, hogy a Káté gyalázza az uralkodó vallást, s ezért azokban az államokban is módosították már, ahol a református vallás befogadott vallás. Végül is a Helytartó Tanácsnak adták ki az ügyet: derítse fel a Landerer-kiadás körülményeit, egyben Pozsony városa is rendeletet kapott, adjon jelentést arról, hogy kinek az engedélyével jelenhetett meg a Káté. A Helytartó Tanács április 27-én terjeszti fel a Kancelláriának Landerer és Hübner cenzor jelentését. Landerer védekezésében kifejtette, hogy hazai könyvkereskedők óhajára adta ki a Heidelbergi Kátét, mivel korábbi kiadásai már elfogytak; a kincstár érdekeit is szolgálta, mert kiadásával megakadályozta azt, hogy a reformátusok megint külföldre vigyék a pénzt a Káté kinyomtatásáért, tehát inkább dicséretet, mint büntetést érdemel. A cenzor véleménye szerint a debreceni atyákat és inspektorokat kellene felelősségre vonni, mert a korábbi rendeletek ellenére (1748, 1749, 1757) városuk nyomdájában több alkalommal (1771, 1773) is kiadták a Heidelbergi Kátét. A reformátusoknak az a védekezése, hogy Kátéjuk szimbolikus könyv, még nem jogosíthatja fel őket arra, hogy szabadon szidalmazhassák az uralkodó római katholikus egyházat. Folyamodványukban ezt maguk a reformátusok is elismerik, hogy vannak ilyen helyek Kátéjukban, a cenzor tehát helyesen járt el, amikor ezeket kiküszöbölte. A Kancellária teljesen egyetértett a Helytartó Tanács ama véleményével, hogy a Heidelbergi Kátét a reformátusoknak módosítaniuk kell, s javaslatára bocsájtotta ki II. József augusztus 1-én nevezetes resolutióját, amelyben utasítja a debreceni egyházat, hogy a sérelmezett helyek szövegét változtassa meg, a módosított szöveget mutassa be a cenzúrának, s kérje ki annak előzetes hozzájárulását a kinyomtatáshoz. A rendelet hivatkozott arra is, hogy ezeket az inkriminált szövegeket már Svájcban is módosították. Tanácskozások az egyházban a modificatióról 1781 végéig A királyi resolutio vétele után a két tiszai kerület elhatározta, hogy kerületközi

126 értekezletet fog tartani a módosítás ügyében. Már az értekezletet megelőzően ellentétes vélemény alakult ki a prédikátori és világi rend között a Heidelbergi Káté jelentőségére és a királyi resolutio értelmezésére nézve. Vay István tiszáninneni főkurátor szeptember 11- én püspökéhez írt levelében úgy vélte, hogy a rendeleten nem kell megütközni. hiszen a Heidelbergi Káté csak mintegy szimbolikus könyv a Helvét Hitvallás mellett. Vagyis magáévá tette Hübner Mihály cenzor véleményét: a Heidelbergi Káté nem szimbolikus könyv, hanem katekizmus, mert a maga tanítását kérdés-felelet formájában tartalmazza. Az értekezletet szeptember 21-én tartották meg Piskolton, amelyen Szilágyi Sámuel tiszántúli püspök véleményét fogadták el: az ügy olyan súlyos, hogy egyetlen egyházkerület abban nem dönthet, ezért valamennyi egyházkerület véleményét ki kell kérni. A kerületek deputátusai tartsanak egy közös értekezletet, s ezen döntsenek: lehet-é módosítani a Káté szövegét, vagy sem október 29-én kiadta II. József a Türelmi Rendeletet. A bekövetkezett nagy fordulat következtében vesztett jelentőségéből a Heidelbergi Káté ügye, hiszen az egyházi és világi elöljáróknak most már egyházuk további, egyetemes sorsáról kellett tanácskozniuk. De azért a november 4-én, Bájon tartott közös református-evangélikus gyűlésen, amelyen a Türelmi Rendelet ügyében Pestre tervezett összejövetelről tanácskoztak, tárgyalták a Heidelbergi Káté dolgát is: elhatározták, hogy még november derekára Debrecenbe összehívják tanácskozásra a kerületek deputátusait. A báji gyűlésen már foglalkoztak a Káté módosításával, s felolvasták id. Ráday Gedeon munkálatát is. Íme: mint 1757-ben, Rádaynak most is külön projektuma volt a módosításra nézve. A Pestre tervezett értekezletet csak december én tartották meg Pilisen, mert közben az a helyes észrevétel merült fel, hogy csak egy összehívandó zsinat feladata lehet dönteni a modificatio súlyos kérdésében. Ezt a nézetet különben Domokos Lajos debreceni főbíró képviselte. Az egyházi közhangulat azonban a gyűléseken szólalt meg, amelyeken az egyházmegyék és az eklézsiák mondották el véleményüket. Dunamelléken az agg Virágh Mihály püspök helyett Dallos István egyházkerületi főjegyző november 5-én kelt körlevelében fordul az esperesekhez: lelkiismeretükre hallgatva nyilatkozzanak a Káté módosítására nézve. A vértesaljai egyházmegye Bicskén, november 20-án tartott gyűlésén arra a véleményre jutott, hogy a Heidelbergi Kátét meg kell tartani eredeti szövegében, de a későbbi betoldásokat és magyarázatokat figyelmen kívül lehet hagyni, mert ezek a Káté első német kiadásában sem fordultak elő. Az első kiadásból még a 80. kérdés és felelet is hiányzott, ezért a szúró szókat is ki lehet hagyni a katholikusokkal való békesség érdekében. Ez volt az egyetlen olyan eset a Káté-per folyamán, amikor a Káté szövegére nézve a történetiség elvét alkalmazták, s csak az eredeti szöveget tekintették kötelező erejűnek. A dunántúliak véleményét Torkos Jakab püspök közli 1782 januárjában Ráday Gedeonhoz írt levelében: inkább más Kátét kell írni, hogysem a Heidelbergi Kátén, mint szimbolikus könyvön valamit is változtassanak, mert félő, hogy idővel még ennél is többet kívánhatnak tőlünk. Érvelésükkel, miként a halasiak tették, ők is pedagógiai indokkal támasztották alá: olyan kátét kell írni, amely alkalmas arra, hogy az ifjúságot kegyes életre vezesse. Tudakozódás Heidelbergben és Svájcban. Bretschneider akciója II. József említett resolutiója utalt arra, hogy a Kátéból Svájcban is törölték a katholikusokat bántó tételeket. Varjas professzor előbb Heidelbergben tudakozódott, s levelére Büttinghausen professzortól azt a választ kapta, hogy Heidelbergben a Kátét eredeti

127 szövegében használják, mégis azt ajánlja, hogy a magyar reformátusok az uralkodó iránti tiszteletükből teljesítsék kívánságát: módosítsák a kifogásolt részeket. Hasonló választ kapott a berniektől is január 1-én írt levelére: a berniek változatlan szövegben használják és adják ki a Heidelbergi Kátét, de a zürichiek valóban módosították a 30. és a 80. kérdést a katholikusokkal való békesség érdekében, s ezzel a berniek is egyetértettek. Amikor pedig az elszászi német reformátusok kértek tanácsot tőlük, nekik is azt válaszolták: ragaszkodjanak minden tekintetben a Heidelbergi Kátéhoz, még akkor is, ha változtatni kell szövegén és ne térjenek át a tervebevett másféle káté használatára. Ez a két válasz lehangolta a magyar reformátusokat, hiszen éppen azt az érvet Útötte ki kezükből, amelyre eddig mindig hivatkoztak. A svájci példa meggyőzte őket arról, nincs értelme többé az ellenállásnak, meg kell változtatniok a Kátéban a kifogásolt szövegrészeket. Varjas professzor tudakozódását megelőzte egy másik svájci akció, amely azonban az uralkodó akaratának érvényesülését volt hivatva támogatni a református ellenállással szemben. Szervezője és végrehajtója az udvar kegyét kereső cinikus Bretschneider, a budai egyetem könyvtárosa és könyvrevizora volt. Jól ismerte a Káté körül keletkezett bonyodalmat: a prédikátorok s a világiak közül is sokan hallani sem akarnak a módosításról. Ismerte a reformátusok dunamelléki kerületének főembereit: az országos tekintélyű öreg Rádayt és Beleznay generálist is. Mindketten azon a véleményen voltak, hogy valóban nincs szükség modificatióra, az inkriminált szövegeket egyszerűen ki kell hagyni a Kátéból. Az aggályoskodó Beleznayval szemben Bretschneider azzal hozakodott elő, hogy a kifogásolt részeket már Svájcban is kihagyták a Kátéból, nyugodtan követhetik tehát a külföldi példát. Bretschneider egy szélsőségesen szabadelvű, hírhedt genfi prédikátor, Vernes kátéjára gondolt, amelyet ugyan sohasem látott, de jól ismerte a körülötte kialakult harcot. Vernes kátéját a genfi lelkipásztorok és professzorok még második, javított átdolgozásában is visszautasították a Krisztus istenségéről vallott tanítása miatt. Beleznay megbízásából, az ő nevében Bretschneider levelet írt Vernesnek: küldjön pár példányt kátéjából, mert le akarják fordítani magyar nyelvre. A káté meg is érkezett, hozzá is kezdtek fordításához. De mindez azonban már elkésett dolog volt: a magyar reformátusság, okulva a berni tanácson és a zürichi példán, beleegyezett a kifogásolt részek módosításába. Bretschneider akciója rávilágít a Káté-harc olyan mozzanataira, amelyeket más forrásból nem ismerünk. Megvilágítja Beleznay főkurátor személyét és magatartását, s kétségtelenné teszi, hogy a világi elöljárókon kívül senki sem gondolt komolyan a Heidelbergi Káté szövegének módosítására. De vajon II. József beleegyezett volna-e az inkriminált szövegrészek elhagyásába? Nem valószínű, mert míg türelmét el nem veszítette a reformátusoktól remélt olyan módosított szöveget, amely alkalmas lett volna a katholikusok megnyugtatására a református tanítás sérelme nélkül. S végül: Bretschneider világosan beszél arról is, hogy az uralkodó környezetében vannak olyan emberek, akik táplálják türelmetlenségét a reformátusokkal szemben, főként Ürményi József, a Kancellária tanácsosa s Palásthy Márton kancelláriai fogalmazó a reformátusok ellensége, s maga a kancellár, Eszterházy Ferenc gróf is következetesen keresztezi József jószándékú törekvéseit. S ő az oka annak, hogy az uralkodó végül is mint látni fogjuk paranccsal kényszeríti a reformátusokat egy neki sugallt, katholikus szellemű szöveg elfogadására. A módosítás: az egyház javaslata, az uralkodó döntése A királyi resolutio kibocsájtása óta már több mint egy félesztendő telt el anélkül, hogy létrejött volna az egyház módosító javaslata. Az uralkodó neheztelésének Gebler tanácsos adott kifejezést ifj. Ráday Gedeon előtt, február 3-án történt látogatásakor: ne késlekedjenek tovább mondotta, mert elvesztik az uralkodó jóindulatát, aki nem nagy

128 dolgot kíván tőlük, pusztán csak azt, hogy a katholikusokra nézve sértő szavakat hagyják ki a megjelölt helyekről. A figyelmeztetés használt: lemondottak a Piskolton eltervezett kerületközi értekezletről, s a két tiszai kerületre nehezedett a súlyos feladat. Rhédey Ferenc tiszántúli főgondnok és Domokos Márton debreceni főbíró február 18-án értesítették Szilágyi Sámuel püspököt ama javaslatukról, hogy március 3-án tartsanak superintendentialis gyűlést Debrecenben és erre hívják meg a tiszáninneniek deputátusait is. A két egyházkerület egyezzék meg abban, hogy folyamodványt küld az uralkodónak: engedje meg, hogy a módosított szöveget előbb egy egyetemes zsinat vizsgálja felül. A debreceni gyűlésen a tiszáninneni világiak (Vay István, Ragályi József, Szatmári Király József) nem jelentek meg, mert úgy gondolták ez alkalommal is, hogy a Heidelbergi Káté csak mintegy szimbolikus könyve a magyar reformátusoknak a Helvét Hitvallás mellett, s azt ajánlották, hogy egyenes szívvel és önként tisztítsák meg kihagyások, gyengítések és jobbítások által a római egyházat sértő kifejezésektől. A debreceni gyűlés, amelyen a tiszáninneni kerületből Őri Fülöp Gábor professzor és Szatmári Ádám esperes jelentek meg, úgy határozott, hogy a 80. kérdést nem törölni, hanem módosítani kell, s két világi és öt lelkészi tagból álló bizottságot küldött ki, amely március 4- én terjesztette be javaslatát a módosításra nézve. A módosítás szövegét a gyűlés elfogadta, s elhatározta: kérni fogják az uralkodót, egyaránt ismerje el a Heidelbergi Kátét és a Helvét Hitvallást a magyar reformátusok szimbolikus könyvének, s engedje meg, hogy a Kátét a módosított szöveg szerint újra kiadhassák. A kérésben megszólalt az aggodalom: vajon a mostani ártatlan modificatio nem fog-e alkalmat adni arra, hogy a jövőben újabb, súlyosabb változtatásokat követeljen a reformátusoktól hitvallásaikra nézve. Március 9-én a tiszántúli püspök megküldte püspöktársainak a gyűlés határozatát azzal a kéréssel, hogy remélhetőleg egyetértő határozatukról közvetlenül a bécsi ágenst értesítsék, hogy ő ezek birtokában minél előbb benyújthassa a repraesentatiót az uralkodónak. Hasonló tartalmú levelet intézett Rhédey főkurátor március 8-án az egyházkerületek világi elöljáróihoz. Ráday Gedeon gyorsan válaszolt: Beleznay főkurátor március 23-ra egyházkerületi gyűlést hívott össze Dabra a modificatio szövegének tárgyalására, amelyet a patrónus urak pesti értekezlete már is elfogadott. De Ráday Gedeon, mint 1757-ben, most is külön úton járt. Jóval korábban, március elején Nagy Sámuel bécsi ágens útján külön javaslatot küldött az uralkodónak a Heidelbergi Káté módosítására nézve. Ezt a munkálatot nem ismerjük, fennmaradtak azonban a módosítást illetően Próbatételei, amelyekből az tűnik ki, hogy ő az inkriminált kérdéseket egészen ki akarta hagyni a Kátéból. A szövegváltoztatásoktól azért idegenkedett, mert attól tartott, hogy ezekben a köznép nagyon meg fog botránkozni. A dunamelléki egyházkerület március án Dabon tartott gyűlésén jóváhagyta a debreceni tervezetet, csak a pápások szó törlését kívánta. Valószínűleg ekképpen járt el a dunántúli egyházkerület is. A bécsi ágens május 17-én kelt levelében már arról értesítette az egyházkerületeket, hogy a modificatiót folyamodvány, Instantia Humillima kíséretében személyesen nyújtotta át az uralkodónak. A folyamodványt és a modificatiót II. József leküldötte az udvari kancelláriára. A kancellária előbb kikérte a könyvrevíziós bizottság véleményét, majd az ügyet átjátszotta az osztrák-cseh kancelláriára. Ennek javaslata alapján történt meg az uralkodó döntése, amelyet a Helytartó Tanács mint intimátumot küld meg Debrecen városának augusztus 13-án. A Helytartó Tanács elutasította a módosítás szövegét, mondván: a 80. kérdés modificatioja kétszínű, mert hibásan értelmezett és hiányos katholikus terminológiával akarja visszaadni azt, ami ebben a formában nem is felelhet meg a református hitvallás tanításának. Bekövetkezett tehát az a baj, amelyre Ráday Gedeon figyelmeztette a debrecenieket: a 80. kérdés latin idézeteit ki kellene hagyni a módosítás szövegéből, mert ezek egyetlen Káté-kiadásban sem fordulnak elő, másrészt a király nem a szöveg magyarázgató bővítését, hanem egyszerű módosítását kívánja, végül a betoldott idézetek inkább a polemica theologia -hoz illenek, mintsem a Kátéhoz. A katholikus terminológiával

129 való érveléssel már 1563-ban a Debrecen-Egervölgyi Hitvallásban is élt az egyház, akkor is sikertelenül. Figyelmeztetése azonban ezután sem használt: az újabb szövegmódosítás még jobban erőltette a római katholikus terminológia használatát. Újabb kísérletek az egyház részéről. Az 1786-os debreceni kiadás Méltán merülhet fel a kérdés: mi értelme volt a szövegvariánsokkal való kísérletezéseknek? Erre a kérdésre csak akkor tudunk helyesen válaszolni, ha a XVIII. századi ellenreformáció történetét tartjuk szem előtt, amidőn megvizsgáljuk azokat a szövegvariánsokat, amelyeket a miséről szóló 80. kérdésnek módosítása érdekében készítettek. Ez a Káté eredeti szövegének tanítása a miséről: A Misének fundamentoma semmi nem egyéb, hanem a Jézus Krisztusnak egyetlen-egy áldozatjának és szenvedésének megtagadása és átkozott bálványimádás. Az 1702-es kolozsvári és az 1718-as debreceni kiadásokból már kimaradt az átkozott szó, de ez a némileg szelídített megfogalmazás a tartalmon nem változtatott semmit. A református egyház azért ragaszkodott a misének bálványimádás -ként való megjelöléséhez, mert a Káté tanításával védekezve az ellenreformációval szemben különös nyomatékkal kellett figyelmeztetnie a híveket a szentelt ostyával gyakorolt térítő akciókra. A római katholikus térítés legfőbb törekvése az volt, hogy a reformátusokkal elfogadtassa az úrvacsora katholikus értelmezését. Az a református ember, aki az áldozó pap kezéből elfogadta az ostyát még ha öntudatlan állapotban vagy kényszerítésre cselekedett is, visszavonhatatlanul katholikussá vált, s többé nem volt módja visszatérni református hitére. A református egyháznak a kíméletlen katholikus akciókkal szemben nem volt más eszköze a védekezésre, csak a hívek öntudatosítása a Káté tanításával. A könnyen megjegyezhető s a nép tudatába mélyen belegyökerező szúró szavak a református védekezés eszközei voltak, ezért ragaszkodott a református egyház a Heidelbergi Káté teljes, érintetlen szövegéhez, viszont a katholikus egyház ezért kívánta oly következetesen ezek törlését. Ha a reformátusok higgadtan gondolkoztak volna, s világosan felismerik, hogy a Türelmi Rendelet által teremtett új helyzetben a 80. kérdésben kifogásolt eredeti szövegnek nincs meg a régi jelentősége, belenyugodhattak volna a Landerer-féle Kátéval termett helyzetbe, bármennyire sértő és méltatlan eljárás volt az, ahogyan ezt a szöveget rájuk tukmálták. Az 1782-es rendelettel katholikus tanítás került a református Kátéba, ezen a bajon azután továbbra is azzal akartak segíteni, hogy a református tanítást katholikus terminológiával fogalmazták meg. A debreceni atyák azonban belebonyolódtak egy terjedelmes és 12 lapszéli jegyzettel ellátott, továbbra is az ellenreformációt elindító tridenti zsinat határozataira hivatkozó szövegtervezetbe. Ezt az március 14-én készült munkálatot is megküldték a többi egyházkerületnek véleménynyilvánítás végett. Beleznay főkurátor április 15-re presbiteriális gyűlést hívott össze Kecskemétre a debreceni projektum megtárgyalására. A gyűlés elutasította a munkálatot, főként azzal az indokolással, hogy benne a katholikus és a református tanítás elegyedik össze zavaros fogalmazásban. Ezzel aztán a Káté ügye teljesen megfeneklett, s a bizonytalan helyzet még 1785-ben is tartott, mert a legutóbbi modificatiót már be sem mutatták az uralkodónak. Ez a bizonytalan helyzet akadályozta meg a Heidelbergi Káté cseh nyelven való megjelenését. Egy cseh-morva misszióba kiküldött prédikátor, Orosz Sámuel szerette volna a módosított Kátét megjelentetni cseh nyelven. A tiszáninneni püspök azt válaszolta neki január 16-án, hogy érdemleges döntést még nem kaptak a modificatio dolgában, s arra kéri a cseh-morva atyafiakat, várják meg az uralkodó határozatát. A bizonytalan helyzet nyilván tovább is tartott volna, ha egy váratlan esemény nem

130 irányítja ismét a figyelmet a Heidelbergi Kátéra január 14-én azt jelentette a Helytartó Tanácsnak Szekeres Athanázius cenzor, hogy egy Benedict V. nevű pozsonyi könyvkereskedő engedélyt kért a Heidelbergi Káté kiadására. Ő ellenezte az engedély megadását mindaddig, míg ki nem derül, hogy a reformátusok az 1782-es rendelet értelmében módosították-e már a Kátét, s így jelent-é meg, ha egyáltalán megjelent Debrecenben. Ez az ügy egy esztendőn át foglalkoztatta a kormány hatóságokat és a helyi szerveket. A császár január 26-án adta ki rendeletét a javaslat értelmében. A debreceni egyház augusztus 12-én kelt nyilatkozatában megvallotta, hogy sok terhes dolgok miatt mind a modificatio, mind a kinyomatás eddig elmaradt. Előbb a már munkában levő zsoltároskönyvet akarják kinyomatni, s csak azután fognak hozzá a Heidelbergi Káté nyomtatásához, azzal a módosított szöveggel, amelyet az uralkodó 1782 augusztusi rendeletbe előírt. A Helytartó Tanács ezt a nyilatkozatot november 2-án tudomásul vette őszén megjelent Debrecenben a módosított szövegű Káté ezzel a Jelentés -sel: Most azok szerént a változtatások szerént adattatik ki, amellyek az 1782-dik Esztendőben költ K. Királyi Parantsolat szerént tétettek a XXX-dik, LVII-dik és LXXX-dik Kérdésekben és Feleletekben. Megjelenési formájában azonban egyezik a hagyományos debreceni kiadásokkal ban a debreceni kiadáson kívül még három editio látott napvilágot. Az egyik az a bázeli imitáció, amely a 80. kérdésben az március 4-i debreceni módosítás szövegét tartalmazza. A másik is bázeli formátumú, még a 80. kérdésre nézve is változatlan szöveggel. A Patzkó-féle pozsonyi kiadás a Helytartó Tanács tudtával és engedélyével jelent meg, amelynek egy példányát azért küldötte meg a debreceni magisztrátusnak, hogy nyilatkozzék: nem tartalmaz-é olyan kitételt, amely ellenkezik a református tanítással, s nem tér-e el a készülő debreceni kiadás módosított szövegétől. A város április 24-én jelenti: a szövegmódosítás a királyi rendeletnek megfelelően készült el, pusztán csak ez a szó: egyszer maradt ki a 80. kérdés szövegéből; ez a fontos szó, amely Krisztus bűneinkért egyszer véghez vitt áldozatára utal. A reformátusok tehát elvesztették a majdnem négy évtizedig tartó harcukat a Heidelbergi Kátéért. Ha jobban ismerik II. József makacsságig következetes természetét, előre tudhatták volna, hogy augusztus 13-án a Heidelbergi Káté ügyében kimondta az utolsó szót. A BUDAI ZSINAT. BEFEJEZÉS II. József halála (1790. február 20.) előtt visszavonta birodalma minden országában kiadott rendeleteit, mert a reázúduló csapások hatására belátta, hogy koncepciója utópia volt, de a Türelmi Rendelet érvényét meghagyta, s ezzel a protestánsok számára megadta a lehetőséget arra, hogy teljes birtokállományukat áthozhassák az alkotmányos korba. Utóda, II. Lipót ( ) is folytatta rövid uralkodása alatt II. József valláspolitikáját: az es országgyűlés 26. törvénycikke visszahelyezte a két protestáns egyházat a törvényesség állapotába, s helyreállította teljes önkormányzatukat. Így nyílott végre lehetőség a régen óhajtott zsinat tartására. A budai református zsinat aktáit vizsgálva az a véleményünk alakul ki, hogy ezek rávilágítanak az egyház XVIII. században kialakult dekadenciájára az egyházkormányzat és a hithűség területén. Az ellenreformáció intézményessé tette a patrónusok rendjének funkcióját, s nyomasztó túlsúlya megzavarta az egyház életének rendjét; a felvilágosodás pedig elsorvasztotta a hitvallásos könyvek tekintélyét és moralizáló természetvallást állított a hitvallásos református keresztyénség helyére. A zsinati atyák nem is gondoltak a Heidelbergi Káté tekintélyének és érvényesítésének helyreállítására. A zsinat helyeselte megtisztítását minden motskos terminusoktól vagy csúfolódó szóktól (107. Kánon), de kísérletet sem tett

131 arra, hogy a református tanítás szellemében megváltoztassa a 80. kérdésre adott válasz szövegét, amelyet katholikus sugallatra császári paranccsal erőltettek rá az egyházra. A Heidelbergi Káté valójában már nem szimbolikus könyv a zsinat szemében, hanem múltja, egykori funkciója és nevelő haszna miatt tiszteletet érdemlő vallástani kézikönyv. Ilyen értelemben foglalkozik vele a 40. Kánon, amidőn elrendeli, hogy a vasárnap délutáni katechizációt továbbra is gyakorolnia kell, s ehhez a Heidelbergi Kátét kell használni. Vegyük tekintetbe még azt a bizalmas jelentést, amelyet az uralkodó kapott a budai zsinatról: A zsinaton önként kihagyták az egész Kátét szimbolikus könyveik sorából. Bár a budai kánonokból nem lett törvénykönyv, mert a király nem szentesítette, hatása azonban érvényesült a XIX. század folyamán: nem egy hősi korszak zárótétele volt, hanem az egyház liberális-racionális korszakának nyitánya. A kor legjobb református prédikátorai úgy üdvözölték a racionális felvilágosodást, mint a protestantizmus szövetségesét Rómával szemben, s ez a szemlélet annyira jutott a XIX. század folyamán, hogy a református theologia szimbiózisra lépett a racionális felvilágosodással. Amidőn 1789-ben Kármán József fordításában végre megjelent Ostervald kátéja, már elkésett könyv volt. L. Gottfried Keresztyén Erköltsi Tudománya, melyet, ban Tóth Mihály adott ki magyarul, már kigúnyolja azokat, akik a régi értelmeknek a Symbolikus Könyvekben és az Ekklésiai Sinatok végezéseinek jármok alatt vannak. A kátéíró híres pápai professzor, Márton István Kant tanítványa, s ő is morális vallást alapít, akárcsak mestere. A hitvallásainkat öldöklő század nem a XVIII., hanem a XIX. A Heidelbergi Kátét az atyák meg akartak és meg is tudták védelmezni, amikor a jezsuita ellenreformáció a Habsburg-hatalom segítségével el akarta venni tőlük. A fiak már úgy gondolkoztak róla, mint a múlt terhes örökségéről és szó nélkül tűrték, hogy kivegye kezükből a felvilágosodás. A Heidelbergi Káté építő hatása azonban nem szűnik meg teljesen a XIX. században sem, de már csak lassan-lassan folydogáló és el-elapadó patak az egyházi racionalizmus száraz és terméketlen világában.

132 BUCSAY MIHÁLY A HEIDELBERGI KÁTÉ MAGYARÁZATÁNAK TÖRTÉNETE 1791-TŐL NAPJAINKIG

133 BEVEZETÉS Az 1791-es évszám határkő: az országgyűlés újra törvényes alapokra helyezte a protestánsok vallásszabadságát. Határkő azonban általánosabb vonatkozásban is. Az 1789-ben kitört francia forradalom nagy változásokat idézett elő az államok, a társadalmak, a művelődés területén, de az egyház és a theologia történetében is. Néhány esztendő alatt nagyot változott az emberek hozzáállása a theologiához, a hitvallásokhoz, az egyházhoz. Elindul egy erőteljes szekularizálódási folyamat, amely csak Napóleon bukása után, a Szent Szövetség korának alig másfél évtizede alatt torpan meg, sőt folyik némileg visszafelé, hogy azután újra és most már feltartóztathatatlanul törjön előre mintegy 1918-ig. Az első világháború romjai felett a protestáns egyházakban vezérirányként újra theocentrikus és hitvallásos eszmélés nyert teret és maradt érvényben mindmáig. Az egyház perifériáin azonban és az egyházon kívül tovább halad előre a szekularizáció től napjainkig magyar nyelven nyomtatásban két tucatnyi teljes magyarázat jelent meg a Heidelbergi Kátéhoz, és kb. ugyanannyi ilyen tárgyú fontosabb kéziratot őriznek egyházi és állami gyűjteményeink. Feladatunknak talán úgy is eleget tehetnénk, ha sorra vennénk ezeket a nyomtatott vagy kéziratos kátémagyarázatokat, ismertetnénk theologiai, didaktikai és művelődéstörténeti sajátosságaikat, íróikat, az egyházi és az iskolai életre tett hatásukat. Viszont kétségtelenül felvethető anyagunkkal kapcsolatban az a még alapvetőbb kérdés is, hogy vajon miért éppen akkor, olyan számban és olyan irányban írták meg ezeket a könyveket és kéziratokat az elmúlt 175 év magyar protestáns egyházi emberei? Erre a kérdésre viszont csak úgy tudunk válaszolni, ha élesen tudatosítjuk azt a theológiatörténeti, illetve e mögött azt a társadalmi és politikai hátteret, amelybe az egyház ennek a felgyorsuló tempójú másfélszáz évnek a folyamán került. A változó társadalmi háttérre persze nem minden egyháztag, még csak nem is minden lelkész vagy theologiai tanár figyelt fel azonnal. De mindig voltak, akik észrevették a változást, és megpróbálták újra megérteni az egyház küldetését a megváltozott társadalmi helyzetben. Rajtuk kívül ott voltak az egyházban azok a tömegek, amelyek a tradicionalizmus nyugodt magától értődésében jártak tovább az elődök taposta úton. De még olyan időszakokban is, amikor az egyház vezetői egészen a tradicionalista táborból kerültek ki, több-kevesebb mélységig behatoltak az egyházi közvéleménybe azoknak a gondolatai is, akik felfigyeltek a megváltozott társadalmi helyzetre, és tanulságokat vontak le abból. A leggyakoribb eset mégis az volt, hogy azok kerültek vezető pozícióba, akik egyet és mást megértettek és magukévá tettek koruk modern eszméiből, de a tradicionalista tömegektől sem akartak elszakadni, és így végeredményben mint közvetítők töltöttek be küldetést. A Heidelbergi Káté magyarázói között is megtalálható ez a hármas osztódás. Megtalálható a tradicionalizmus, továbbá a kor szavára figyelő és az új feladatokra a hit merészségével válaszolni akaró úttörő próbálkozás, és végül a kettő között közvetíteni igyekvő középirány I. A XVIII. század theologiai és világnézeti irányai nem kedveztek a hitvallásoknak, a dogmáknak. A pietizmus az érzelemre és a gyakorlatra helyezte a fősúlyt. A felvilágosodás, a

134 racionalizmus, a noológia, a természetvallás theológiája, a német idealizmus, a szupranaturalizmus így következtek az irányok egymás után, de össze is fonódtak egymással valamennyien alámosták a dogmák és hitvallások hitelét. A keresztyén erkölcs normarendszerét azonban nem érte támadás, sőt a racionalizmus és a német idealizmus a keresztyén hit központi dogmáit éppen erkölcsi jelentésük miatt becsülte sokra, és hajlandó volt ezek absztrahált magjára alapozni az erkölcs sarktételeit. Ekkor azonban kirobbant a francia forradalom, amely nemcsak a vallást tolta félre, de az erkölcsöt is egészen emberi és társadalmi alapra helyezte. Ez a felfogás, amely a keresztyén vallást, legalábbis eleinte, minden megnyilatkozásában ellenségének tekintette és üldözte, előbb az eszmék útján, majd a napóleoni hódítások következtében kézzelfoghatóbb csatornákon is meglehetősen szétáradt az európai országokban. Nézzük meg, hogy egy lehiggadt, a haladás elől egyáltalában el nem zárkózó református theologiai szaktekintély, Heinrich Simon van Alpen, hogyan reagált erre a váratlan új helyzetre? Azért választjuk ki éppen őt, mert a magyar reformátusok körében élvezett tekintélyét az ő háromkötetes Heidelbergi Káté magyarázatára hivatkozó magyar kátémagyarázókon kívül mi sem mutatja jobban, mint hogy a jó szemű Tóth Ferenc Homiletikájában (Győr, II. kiad. 218; I. kiad ) a Heidelbergi Káté külföldi magyarázói közül egyedül Van Alpent tartotta érdemesnek megemlíteni. Van Alpen hatalmas műve (Öffentliche Katechisationen nebst Predigt-Entwürfen über den Heidelberger Katechismus nach den Bedürfnissen unserer Zeit, I III ) II. kötetének előszavában előadja, hogy a legújabb forradalmak mindenfelé gonosz dolgokkal jártak és járnak még most is együtt (ti decemberében) még a protestantizmussal szemben is. (V. lap.) A romlás Franciaországban eljutott az egyszerű emberekig, folytatja úgyhogy azok a templomi szertartásokat sem tisztelik már. A francia katonák azokban a helységekben, ahová a hadjáratok folyamán elvetődtek, belátogattak a református istentiszteletre, de miközben a lelkész a legtiszteletreméltóbb tanításokat hirdette, pipára gyújtottak, könyörgéskor kezüket nem kulcsolták össze, sapkájukat nem vették le, sőt még illetlenebb dolgokat is műveltek (VIII. lap). A népnek ez az eldurvulása maga is elég nagy baj, ehhez azonban hozzájárul, hogy a francia kormány példájára más államok is készek az egyházak eddigi anyagi támogatását elvonni vagy megrövidíteni. Pedig csak kevés gyülekezet lenne képes az egyházi intézményeket saját eszközeiből fenntartani és a lelkipásztorok megélhetését illendőképpen biztosítani... hiszen éppen a lelkiismeretesebb lelkipásztor félhet attól, hogy miközben egyházfegyelmet gyakorol, gonosz emberek, akik azonban a szót viszik, lemondatják és menesztik... (VI. lap). Nyilvánvaló érvel tovább, hogy az államnak nem lenne szabad magára hagyni az egyházat, ha nem akarja, hogy a nép visszasüllyedjen a régi barbárságba. Az államnak a maga jól felfogott érdekében értékelni és támogatni kell a lelkészek munkáját. De az egyháznak is vannak az új helyzetben sürgős tennivalói. Általában meg kell javítania a nép körében végzett egész szolgálatát, különösen azonban a nyilvános katechizációkat kellene az eddiginél sokkal gondosabban végezni. Mindjárt a mű I. kötetének első soraiban Van Alpen mint immár vitán felül álló belátást említette, hogy a jó kátétanítás nemcsak az iskolai növendéknek használ, de a felnőtteknek is. Jó katechizáció hallgatása és olvasása még építőbb lehet, mint jó prédikációk hallgatása vagy olvasása (VIII. lap). Sőt az ifjúságra és a veszélyes közállapotokra tekintettel az államnak nemcsak általában a nép nevelésére kellene nagy súlyt helyezni, hanem a vallásos nevelésre, a katechézis tanításra is, mert a szív és az erkölcs képzése szempontjából ami az államnak is fő érdeke a vallás és a vallásos erkölcs pótolhatatlan. Műve végére Van Alpen több lelkész kérésére külön ünnepélyes katechizmusi oktatást írt a vallás nélkülözhetetlenségéről... a közjóiét szempontjából (II. kötet lap), és ezt ilyen jellemző mondatokkal zárja be: Becsüljük meg a vallást! Becsüljük meg fáradozásait az értelem megoktatása és a szív kiművelése érdekében. Legyen a vallás még

135 sokáig barátja, vigasztalója és boldogítója az emberiségnek! Isten tartsa meg azt nekünk és gyermekeinknek! Ámen. (Uo lap.) Hazánkba is jutottak el hírek a francia forradalom valláspolitikájáról. Itthon is bizonyára sokan készítettek mérleget a vallás kérdésében. Annak eredményeként a legtöbben még pozitívabban álltak oda a vallás, a vallásos erkölcs, a katechizmus és a kátétanítás mellé, mint Van Alpen. A magyar társadalom még fejletlenebb volt, mint a nyugat-németországi és németalföldi. Református népünk soraiban nem volt nagyobb számú polgári réteg. A jobbágyokból, földesurakból, tanítókból, tanárokból és kevés számú egyéb értelmiségből álló magyar reformátusság körében nem volt széles alapja valamilyen materialista, vagy akár csak liberális ideológiának is. A keresztyén hit becses volt a jobbágy számára is, mert Isten előtti egyenlőségét mondotta ki, és feltétlen erkölcsi kötelességeket rótt nemcsak sajátmagára, hanem uraira is. A földesúr, legalábbis nyilvánosan, már csak azért sem tehette túl magát a keresztyén erkölcsi világrend keretein, mert nem állt érdekében, hegy a társadalmi szakadék vallásivá és erkölcsivé mélyüljön. A református intelligencia pedig, habár most is, mint az elmúlt évtizedek során erőteljes lépéseket tett, hogy a presbiteriánizmus, coccejanizmus, cartesianizmus, a felvilágosodás, a racionalizmus, a kantiánizmus haladó gondolat anyagát feldolgozza és beépítse művelődésébe, a hazai állapotok láttán a jobb jövőt nem forradalomtól, hanem az anyagi és szellemi kultúra békés, de gyorsabb fejlődésétől várta. A francia forradalom szinte az egész magyar református társadalomban annak a veszélynek az érzését keltette fel, hogy meginoghat és leomolhat máról holnapra minden, ami addig szilárdnak tűnt. Az egyházféltés és a békés haladás érdeke arra késztette a jobbakat, hogy tegyenek valamit az egyház sorainak szorosabbra zárásáért, a hívek öntudatosabbá válásáért. Ilyenekül kínálkoztak a külföldön már mindenfelé tapasztalható nagy erőfeszítések a katechizáció, a gyermekek és a felnőttek rendszeres valláserkölcsi oktatása területén. Hazánkban különösen alkalmasnak tűnt ebből a szempontból a Heidelbergi Káténak mint alapszövegnek a magyarázása, mert ennek a szimbolikus iratnak megvolt a maga nagy tekintélye és már jól kialakult helye a gyülekezetek életében, továbbá mert dogmatikai tisztasága és mélysége nagy gyakorlati-etikai küldőerővel párosult. Úgy gondoljuk, elsősorban ilyen okok miatt került sor hazánkban a francia forradalom jegyében álló negyedszázadban annyi Heidelbergi Káté-magyarázat kiadására. A veszély érzete által keltett természetes visszahatás volt az atyáktól örökölt és a szívekben még élő hit megtisztogatásának és elmélyítésének szándéka. Ehhez járult e kornak a tanításba, a nevelésbe, a felvilágosításnak szinte mindenható voltába vetett hite és ilyen irányú buzgólkodása. Időszakunkban egész sor más káté és theologiai erkölcstan is jelent meg, de a Heidelbergi Káté tüzetesebb tanításától is ilyen eredményt vártak. A türelmi rendelet következtében megnőtt a református lelkészi és lelkész-tanítói állomások száma. A Heidelbergi Káté-magyarázatokra irányuló szükségletet már nem elégítette ki a korábbi eljárás: a debreceni és sárospataki professzorok magyarázatainak kézírással való továbbmásolása. A külföldi háborúk következtében a mi agrárországunkba vagy két évtizeden át több arany jött be, mint máskor. A kiadók több olvasóval és nagyobb vásárlóerővel számolhattak a theologiai és a kegyességi irodalom terén is. Mindezek az okok külön-külön és együtt közrejátszhattak abban, hogy a nyomtatásban megjelent Heidelbergi Kátémagyarázatok száma a korábbi évszázadokhoz képest most ugrásszerűen megnőtt. A kiadók korábban megjelent műből új kiadást rendeztek (Chr. Stähelin). Átdolgoztatnak külföldön kapós kátémagyarázatot (De Losea Maklári). Most kap nyomdafestéket egy addig kéziratban heverő nagybecsű mű (Hunyadi Ferenc kátémagyarázó prédikációi), és az olvasókhoz jut két eredeti alkotás is (Kecskeméti Zsigmondtól és Koczi Dávidtól). Lássuk ezeket a kátémagyarázatokat egyenként! Chr. Stähelin Catechismusi Házi-Kints-ének II. kiadása, a most is megnevezetlenül maradt Tatai Csirke Ferenc ( ) debreceni lelkész, majd püspök fordításában, 1805-

136 ben jelent meg Füskuti Landerer Mihály kiadásában Pesten és Pozsonyban. Mind a szerzőről, mind az érdemes fordítóról már volt szó az évi első magyar nyelvű kiadásnál könyvünk megelőző tanulmányában. Itt csak avégből teszünk néhány megjegyzést, hogy a II. kiadást el tudjuk helyezni a Heidelbergi Káté-magyarázatok kiadásainak folytonosságában. A Házi-Kints óriási terjedelme ellenére is nagyon kelendő kiadvány lehetett, ha a pozsonyi kiadó már 1788-ban megszerezte a tiszántúli egyházkerület hozzájárulását egy újabb kiadáshoz. Azonban nyomdájából mégsem az, hanem öt, majd hét év múlva a De Losea Maklári féle kátémagyarázatok kerülnek ki. Ez utóbbinak előszavában Maklári Stähelin művéről a következőképpen emlékezik meg: A Házi-Kints névről ismeretes könyvünk, amelynek e részben nagy érdeme tudva vagyon, úgy elfogyott, hogy megkettőztetett árán is nehéz volna már ma megkapni. De aztán egy évtizednyi idő alatt a De Losea Maklári féle Keresztyén Oskola két kiadása fogyott el, és Landerer szerint nagy érdemű számos lelkipásztorok buzdították őt a Házi-Kints minél hamarabb való második kiadására. A szöveg rövidebb lett, de nem arányosan az egész mű szövege, bár ez is lehetséges, sőt hasznos lett volna, hanem a cenzúra által kihagyásra ítélt mondatok maradtak ki a Heidelbergi Káté szövegéből, és az ezeknek megfelelő részek a magyarázatból. Hunyadi Ferenc mint tiszántúli generális nótárius ad erről röviden számot a II. kiadás jóváhagyásában, részletezve pedig Landerer a kiadói előszóban. Eszerint változások találhatók az évi debreceni egyházkerületi végzés szerint a 30. kérdésben, az 57. kérdés alatt a régi 7. számnál, a 68. kérdés alatt a 4. számnál, a 78. kérdés alatt az 1., 2. és 6. számnál, és végül a 80. kérdésben, valamint magyarázatában. A testes könyv formájában és tartalmában a barokk jegyeit viseli magán, így felpuffasztott terjedelmességében és a szerző szinte önkínzó odaadásában, hogy az olvasót minden oldalú tekintélynyomás alá helyezze és ne hagyjon semmi kibúvót. Már a De Losea Maklári féle Keresztyén Oskola is jóval modernebb, rövidebb, belső logikája világosabb, kiütközőbb, engedi mérlegelni az olvasót, az önkéntes csatlakozásra számít. A francia forradalom és Napóleon által felkavart világban még sokan olvastak és támogattak egy olyan könyvet, mint a Stäheliné, talán nem is azért, mert a szerzővel együtt ők is személy szerint elvetették a táncot, a regényolvasást, és a puritán-precizista életmegszentelés legfelső konzekvenciáit is vállalták, hanem mert az új eszmékben és az új társasági formákban, de legfőképpen a régi állami és társadalmi rend bomladozásában egy veszélyes, de még leküzdhető fertőzés tüneteit látták. De Losea Maklári Kátémagyarázatának hosszú címéből csak az első sorokat iktatjuk ide: Keresztyén Oskola, avagy a keresztyén vallás fundamentomos ágazatin vezető oktatás a Heidelbergi Catechismusnak útmutatása szerint... Pozsonyban, 1793-ban jelent meg Füskuti Landerer Mihály betűivel. J. A. De Losea svájci, wooleni (ma: Wohlen, Aargauban) prédikátor németül írt művével a Heidelbergi Káté iskolás oktatásához kívánt segítséget adni. A kátét nem úrnapok szerint, hanem a 129 kérdés szerint osztja fel, és ezután minden egyes kérdést tovább részletez, néha csak 6 8, néha azonban újabb kérdésben és feleletben. Maklári ezt a szerkezetet megtartotta. De Losea kegyessége orthodox, de nem spekulatív, hanem gyakorlati irányú. A hívek krisztusközösségéről szólva mindjárt mint ennek másik oldalára az egymás közötti közösségre és a szeretet szolgálataira irányítja a figyelmet. Az életről való felfogása puritán. Nem általában tiltja el a táncot, a szerelmi lírát, a társas szórakozást, hanem csak a buja táncokat és az ugyanilyen hangú szerelmi nótákat. ( lap.) Nem véletlen, hogy Maklári János prédikátor szeme megakadt ezen a hasznos, jó svájci könyvön. Maklári az 1791 után élt két-három magyar református nemzedék kegyességének egyik szorgalmas és tehetséges irodalmi táplálója. Eredeti művei közül reggeli és estvéli közönséges imádságai több kiadásban jelentek meg, és a szatmári egyházmegye kötelezővé tette használatukat. A Lelki jó illattétel... (Kassa, 1794) szintén több kiadásban

137 jelent meg, még 1869-ben is. Életéről első adatunk az, hogy 1780-ban a sárospataki kollégium széniora. Ezután előbb Miskolcon töltött be segédlelkészi, majd 1785-től 1789-ig Kassán lelkészi és vallásoktatói szolgálatot. De Losea könyvének fordítását már mint felsődobszai lelkész készítette sajtó alá és adta ki től Bőcsön szolgált mint lelkipásztor 1815-ben bekövetkezett haláláig. A De Losea féle átdolgozás keletkezésének körülményeiről Maklári a mű második előszavában a következő érdekes részleteket mondja el. II. József rendeletére Kassán is különböző vallású ifjak kerültek ugyanabba az iskolába. Ezek mellé saját vallásuk szerinti katechetákat állítottak. Kassán, mint ottani református prédikátort, Maklárit bízták meg ezzel a munkával. Ő hozzá is fogott, hogy a szépszámú református nemes ifjúságnak a hit és erkölcs igazságait kérdésekben és feleletekben tanítsa. Ebben a munkában talált értékes segítséget De Losea könyvében. Elkezdte ezt magyarra fordítani, és amikor azt tapasztalta, hogy Kassán szép eredménnyel tud dolgozni a könyv alapján, fordítását sajtókész állapotba juttatta, hogy máshol is hasznát vehessék. Az előszóban azt is előadja, hogy nem szó szerint fordított, hanem: Inkább a dologra, mintsem a szókra figyelmeztem. Szabadságot vettem arra, hogy egész kérdéseket is elhagytam, tapasztalván, hogy azok más helyen is csaknem szóról szóra előfordulnak, és oda igazítottam az olvasókat. Elmondja továbbá, hogy néhol két kérdésből egyet csinált, és a fölöslegesnek látott bibliai hivatkozásokat elhagyta. A könyv még ezután is elég vaskos lett, a két előszón kívül 464 oldal. Viszont volt, ahol Maklári bővítést tartott szükségesnek. Főleg Stähelin Házi-Kints-éből emelt át egy-egy invenciózus fordulatot, a maga részéről pedig arra törekedett, hogy: Mindenik kérdés magyarázatját valamely erkölcsi alkalmaztatásokkal rekeszthetném be. Még arról a további, Makláritól eredő változtatásról kell említést tenni, hogy Maklári a cenzúra parancsára megrövidített kátészöveget veszi alapul. E miatt azonban még a sorok között sem ad kifejezést nemtetszésének református cenzor elé kerülvén műve, megtehette volna, hanem Ahol az auctorban olly dolgokra találtam írja mellyeket más vallású keresztyén atyánkfiái sérelmül vehettek volna, azokat egészen kinnhagytam. Íme, nemcsak mint eddig a királyi parancs, hanem most már a felvilágosodás és a vallási türelem szelleme, másfelől pedig a francia forradalomban megérzett közös veszedelem is toleranciára tanította a református theologust. A kátémagvarázás külső formájára is ad előszavában Maklári eligazítást: A prédikátor az ifjakat s gyermekeket a prédikáló szék eleiben állítván ezen könyvecskének útmutatása szerint kérdések és feleletek által végzi el a maga tanítását... De mellesleg még többet tanulnak a szülők és más hallgatók (akiket a templomban megszólítani és kérdőre vonni az irántuk való tisztelet és szokás illetlennek tartaná)... Ezen tanítás módjából kivált az együgyűbbek sokkal többet értenek és épülnek, mint a szüntelen folyó beszédből, vagy némely mesterségesen készült prédikációból. Maklári még elmondja, hogy az iskolában is ugyanezt a módszert követi és tapasztalja annak hasznos voltát. Hunyadi Ferenc: Heidelbergi Catechismusnak úrnapok szerént való magyarázatja... (kis 8-adrét, 515 lap) 1808-ban jelent meg Vácott. Magyar szerző eredeti műveként időszakunkban ez a kátémagyarázat a legszínvonalasabb. A szerző akkor már 13 éve halott. Miután azonban még életében Vácott megjelent kétkötetes Keresztyén archivarius -a, valamint mert veje, Molnár Ferenc pilismaróti lelkipásztor magáévá tette ezt az ügyet, Hunyadi egyéb kéziratai is Vácra kerültek, és ott szinte évről évre megjelentek testes prédikációs kötetei: 52 közönséges prédikáció (3 kötet, Vác, ), 72 ünnepi prédikáció (Vác, 1800), különös alkalmatosságokra való 58 prédikáció (Vác, 1802), ötven halotti prédikáció (2 kötet Vác, 1806). A sort 1808-ban fenti, az év 52 úrnapjára szánt katechizmusi prédikációk zárták le. A kézirat kiadója, Molnár Ferenc ( ) pilismaróti prédikátor Debrecenben,

138 majd Bécsben tanult tól pásztorolta a pilismaróti gyülekezetet. Hunyadi Ferenc Éva nevű leányát vette nőül. A drégelypalánki egyházmegyének espereseként is szolgált 1837-től 1845-ig. A nyomtatásban kiadott szöveg a Hunyadi nevéhez fűződő kátémagyarázatoknak egyik variánsa. Hunyadi a XVIII. század végének és a XIX. század első felének egyik legtöbbet olvasott és prédikált kátémagyarázója. Ezt bizonyítja többek között az a számos kéziratos kátémagyarázat, amely az ő debreceni tanításait örökítette meg. Szövegük azonban sem egymás között nem teljesen azonos, sem a Vácott 1808-ban nyomtatásban megjelent szöveggel. Vagy az történt, hogy Hunyadi több ízben magyarázta végig prédikációiban a Heidelbergi Kátét és a kéziratokat másolóik más-más alkalommal készítették, vagy pedig a nyomdászkiadó kívánságára maga Molnár Ferenc kurtította, tömörítette a szöveget, pl. elhagyta a kátétörténeti bevezetést, és a tárgyalás folyamán is kihagyott olyan részletezéseket, amelyek kéziratos másolatokban még megtalálhatók. Persze az sem teljesen kizárt, hogy a Molnár-közölte szöveg magától Hunyaditól származik. Mindesetre hálásak lehetünk korszakunk kátémagyarázatok iránti szomjúságának, hogy a Házi-Kints, a Keresztyén Oskola, továbbá Kecskeméti (1793) és Koczi (1802) magyarázatai mellett, 13 évvel a szerző halála után még publicitást tudott biztosítani egy kiváló műnek. Hunyadi klasszikus műveltsége keresztülvilágít kátémagyarázatain is, művelő és gazdagító tiszántúli lelkészcsaládból származott. Tizenöt éves korában már debreceni tógátus, majd svájci egyetemeken tanul tovább ben lett debreceni lelkész, 1786-ban generalis notarius, 1791-ben pedig, Sinai Miklós ellenében, püspök. (Lásd: Révész Imre: Sinai Miklós és kora. Bp passim.) Hunyadi klasszikus műveltsége keresztül világít kátémagyarázatain is, elsősorban a gondolatmenet fegyelmében, továbbá az egyszerű, magvas, a szeg fejét találó nyelvben. A filozófiai pallérozottság nem megy sem a theologiai korrektség, sem a lelkipásztori melegség és életközelség rovására. Mintha az egyszerű tiszántúli földművelő ajkáról olvasná le, hogyan kell az emberélet gondjairól és tapasztalásairól úgy szólni, hogy hallgatói bizalommal adják át magukat irányításának. A Heidelbergi Káté 1. kérdésének magyarázatát így kezdi: Ha voltaképpen meggondoljuk azt, micsoda az ember, nem lehet őtet eléggé szánni. Olyan teremtés ez, aki egyszer előáll e világra, s itt az ő bűneivel az ő Istenét bosszantja, lelkét terheli, a sok nyomorúságokkal küszködik, s egynéhány esztendőkig itt nyomorogván egyszer felfordul s meghal. Ha csak eddig van minden, és csak ebből áll az ember, úgy őnála boldogtalanabb teremtés egy sincsen, úgy százszor meg százszor boldogabb az, aki meg sem született és nem kóstolta meg ezt az életet. Boldogabbak az oktalan állatok nála, mert azoknak nincs okos értelmük, mint az embereknek, hogy az őket a meglett dolgoknak az emlékezetével, a jelenvaló nyomorúságoknak eleven képzelésével, a jövendőktől való félelmekkel kínozza és gyötörje. (V. lap.) Azonban nemcsak az ember nyomorúságáról tud ilyen magvas egyszerűséggel tanítani, hanem a keresztyén hit vigasztalásáról is. A Heidelbergi Káté ezen szavait:...mind testemmel, mind lelkemmel, életemben is meg halálomban is az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok így magyarázza:...a hivő ember a Jézus Krisztusnak kiváltképpen való népe, az ő mátkája, az ő juha, az ő öröksége, nemcsak teste az övé, mint az emberek között a szolgáknak teste és minden tagjai az ő uruknak szolgálatában vagyon és azon van hatalmuk, hanem lelke is. Uralkodik a Krisztus annak indulatain, tehetségein, lelkiismeretét hajthatja a maga engedelmességére. Nemcsak életében, hanem halálában is bírja őtet az ő Ura, mert az ő tanácsával igazgatja a földön, hogy azután a dicsőségbe befogadja magánál. Immár nem nagy vigasztalás-e ez? Az Isten örökkévaló fiának, a legfőbb jónak, a világ megváltójának ezt mondhatni: az én szerelmesem enyém és én is övé vagyok. Aki a Krisztust bírja, annak egyesülése vagyon az Atyával. Ez az igazi szabadság: ilyen királyok királyának alatta szolgálni s az övének lenni. (VIII. lap.)

139 Hunyadi a keresztyén felekezetek közötti hittani eltérések megvitatása elöl nem tér ki, de nem is leli örömét a polémiában. Római katholikus részről az ő korában is jelentkező reuniós csalogatással szemben higgadtan és határozottan állapítja meg, hogy a római katholikus misét és a református úrvacsorai sakramentumot eggyé tenni és összeszerkeszteni semmiképpen nem lehet. Hiába igyekezik az ember együtt hinni, mert azt nem lehet, hiába mondja és állítja, mert nem úgy vagyon. Az Isten pedig a hipokrita embert nem kedveli, aki szájával mást mond, más vagyon szivében. Másfelől azonban állapítja meg bár ily nagy különbség vagyon az Ur vacsorája és a mise között az értelmükre nézve, de azért nem kell különbségnek lenni az ezt vallók között a szivekre nézve, nem kell azért egymást gyülölni, csufolni, üldözni... Illik-e arról vetélkedvén: Vajon az égben vagyon-e jelen, vagy pedig az Ur vacsorájában, egymást gyülölni? Ezt szeretném én, óh keresztyén ember, megtudni: vajon jelen van-e benned? Azt pedig legkönnyebben megtudnám az egymás szeretéséből... Ez is az Ő parancsolata: Szeressétek ellenségeiteket, stb.! (302. lap.) Sinai Miklós klerikalizmusával szemben megmutatkozik Hunyadi reformátusabb szellemű egyházkormányzati felfogása abban, hogy ha az egyházban rendekről szól, akkor mintegy ironikusan csak erről a kettőről akar tudni: Első rendbeliek a hivő emberek. Másodrendbeliek az ekklesiában a hitetlenek ( lap). Szerinte az egyházi fenyíték joga az Ótestamentumban a papoknak adatott, az Újtestamentumban pedig az egész gyülekezetnek, illetve annak megbízásából közös jogként a véneknek, az elöljáróknak, a tanítóknak, a püspököknek ( lap). De különbséget nem kell tenni a bűnösök között akár szegény, akár gazdag, akár atyafi, akár idegen legyen (316. lap). A liturgia terén mellőzendőnek tart minden olyan istentiszteletet, amely a magunk tetszése és képzelődése, nem pedig Isten kifejezett akarata szerint való (354. lap). Isten viszont azt akarja, hogy engedelmességünkkel, irgalmasságunkkal, szentségünkkel és jóságunkkal kövessük őt (359. lap). Ezzel kapcsolatban is módot talál Hunyadi, hogy hallgatóit mint a két legfontosabbra, a gyülekezeti közösség és a felebaráti szeretet ápolására buzdítsa: Mi fessük le a mi szivünkben Istent... rakjuk meg az ő templomát élő képekkel, azaz gyakoroljuk a szent gyülekezetet, legyünk irgalmasok azokhoz, akik az ő képét itt e földön viselik, tudniillik a szegényekhez, sőt minden emberekhez (359. lap). Bár Hunyadi a keresztyén kegyesség megrajzolásakor nem legalista, nem leli kedvét szigorú tilalmakban, de a világi társaséletnek új formái, a patriarkális rend és fegyelem oldódása, a francia módi erősen kedvét szegi, és ilyen könyvében ritka kifakadásra készteti: Sok házakban csak a cimer hijja, hogy valóságos bordélyházak legyenek... Olyan fajtalan és szemérem nélkül való magok viselését láthatod sok leányokban, melyet régenten a tisztességes katonában csudáltál volna. Vannak olyan szülők, kik gyermekeiknek feslett és sodomai életüket elnézik, gyanus társalkodásaikat jól tudják, de nem hogy elleneznék, sőt magok is segítik. (413. lap.) Abban a törekvésében, hogy a Heidelbergi Káté tételeit és saját magyarázatát a Szentírásból eredeztesse, Hunyadi még a Heidelbergi Káté ismeretes hármas felosztását sem a szerzők invenciójának tekinti, hanem nyomatékkal mutat rá, hogy a Szentirás köti össze ezt a három dolgot. Idézi bizonyítékul Zsolt. 50:15-öt és Róm. 7:24 25-öt (12. lap). Kecskeméti Zsigmond polgárdi református prédikátornak LXXX. prédikátziókból álló katekhétikája (Pozsony, Weber Simon Péter költségével és betűivel, adrét XXIV lap) a dunántúli reformátusság észjárását, theologiai nézeteit, erkölcsi felfogását tükröző kiforrott, ízes kátémagyarázat. Kecskeméti Zsigmond Csajágon született 1737-ben. 16 éves korától a sárospataki kollégiumban folytatta tanulmányait, három évig praeceptorként is működött, és utána Zürichben és Bernben végzett tanulmányokat ban tért haza, ettől kezdve a polgárdi gyülekezet lelkésze, mint olyan 1796-tól a mezőföldi egyházmegye esperese 1821-ben bekövetkezett haláláig. Egyéb irodalmi művei közül egy-egy kötet falusi prédikációt (1795 és

140 1810), valamint egy imádságos könyvet (1810) emelünk ki. Átnézve Kecskeméti katechizmusi prédikációit, feltűnik, hogy nem prédikált sem a 30., sem a 80. kérdésről. Ebből azonban helytelen lenne a cenzúra, vagy Weber pozsonyi könyvkiadó beavatkozására, de akár Kecskeméti óvatosságára, vagy pláne gyávaságára következtetni. Először is a kötetben nincs a Heidelbergi Káté minden kérdéséről prédikáció. Nincsenek külön prédikációk a 47., 48., 49., 51. és 91. kérdésről sem, viszont két-két prédikáció szól a 69. (a keresztség), a 75. (az úrvacsora) és a 94. (az 1. parancsolat) kérdésről. Ez a hézagosság azonban csak a prédikáció címét, illetve kátétextusát nézve állapítható meg, mert ha a tartalmat tekintjük, a hiányzó kérdések magyarázata is fellelhető a megelőző prédikációk második felében. Így a 29. kérdésről írt prédikáció kitér a szentek tiszteletére is, és világosan kifejti, hogy Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró. Ugyanígy a 77., 78. és 79. kérdéshez írt prédikáció előadja Jézus Krisztus úrvacsorai jelenlétének a református felfogását, tehát közvetve elutasítja a római katholikus misét. Az 57. kérdésről külön prédikáció szól, és itt, ha nincs is néven nevezve a purgatórium, de egyértelmű tanítást kapunk a lélek halál utáni helyéről a Heidelbergi Káté tanítása szerint. Kecskeméti ezekben a kérdésekben is, éppúgy mint a többiekben, polémia nélkül határozottan kifejti a református tanítást. Prédikációiról általában azt mondhatjuk, hogy Kecskemétiben egy jó közepes kátémagyarázót, viszont egy kiváló imádkozót ismertünk meg. A prédikációkhoz csatolt templomi imádságai a bensőséges lelki hódolás sokszor megkapóan tiszta és tömör kifejezései, a szégyen és a mardosó bánkódás feljajdulásai, esdeklések Isten szabadító keze után, a Szentlélek ajándékaiért. Ezek a szószátyár érzelmességtől, henye képektől, kegyes cifraságoktól mentes, férfiasan tömör és erőteljes imádságok mélyen gyökereznek a teljes Szentírás talajában. A prédikációk színvonalát szinte mintha maga szabná meg a közepesben azzal, hogy szándékosan falusi emberek észjárásához igazodik. Nagy szemléltető anyaggal dolgozik, melynek nagyrészét az antik világ történeteiből és anekdotákból veszi. Egyik-másik története talán nem is méltó a fenséges tárgyhoz, amit meg akar világítani, de parasztemberek szája íze szerint való (pl lap). Amikor hozzáfog a Szentháromság titkának magyarázatához (Heidelbergi Káté 24. és 25. kérdés), előbb három antik pogány történetet mond el, és csak azután következik egy Augustinusról. Mindent megtesz azért, hogy könnyű, sőt könnyed legyen, a humor eszközeivel is tud élni. Mintha híveinek a nehéz munkától elnehezedő pilláira tekintene, és elsősorban az ébrenmaradáshoz akarna segítséget nyújtani. E végből fel is ékszerezgeti prédikációit valamilyen életbölcsességet találóan kifejező klasszikus idézettel versben vagy prózában. A szöveg szerint latinul is elmondotta, utána azonban tüstént a fordítás következik, amelyen, ha versről van szó, megérezzük a gyakorlott és tehetséges rímelő kezenyomát. (Pl és 425. lap.) A könnyű megértést és emlékezetben tartást lennének hivatva szolgálni az elég gyakori felsorolások, pontokba szedések. Ilyenkor megesik, hogy a nagy és kis ábécé rendje összebonyolódik, mint pl. a 392. lapon, ahol végül is három d betű kerül egymásután a bekezdések élére, egy kis d és két nagy D. Annál nagyobb erőssége előadásának, hogy szorosan benne áll a gyülekezetével közös életben, és a közös élményeket jól be tudja vonni magyarázataiba. Az új ember felöltözésének szükségességét pl. így magyarázza meg: A katonának állott legénynek is nem elég csak régi ruháját levetkezni, hanem annak megbizonyítására, hogy ő a király katonája, az ő királyának mundérjába fel kell öltözni (383. lap). A magyar társadalmi és néprajzi környezet sokszor bukkan fel lapjain. A lapon felsorol egy sor bájolást, bűbájoskodást, mint pl. a templom kultsának rágatása nyavalyatörés ellen. Nemcsak a műveletlen nép körében, de a XVIII. századi pietisták között is nem egyszer előfordul, hogy imádságot vagy igét mondtak a betegágy felett, hogy azon dörmölés a beteget meggyógyítsa (406. lap). Kecskeméti ezt szigorúan tiltja: Nem testi, hanem lelki

141 betegségnek meggyógyítására rendelte Isten a Szentírást. Koczi Dávid mádi prédikátor tollából A palatinatusi catechesisre irattatott magyarázat (kis 8-adrét, 416 lap) 1800-ban már készen volt, de csak 1802-ben jelent meg Kassán. Özvegy Báy (sic!) Patai Józsefnének ajánlja könyvét, kinek ajtaján nyomtatási segélyért kopogtatott, és aki meg is hallgatta, bár mint az ajánlás írja a segély összege az úrnő lehetőségeihez képest nem több, hanem csak két fillérke. Bizonyos nem indokolatlan önbírálattal említi Koczi az előszóban, hogy a Heidelbergi Kátéhoz már oly nagy érdemű emberek írtak magyarázatokat, kiknek ő nyomukba sem léphet, továbbá hogy a reménységében esetleg csalatkozó olvasónak jusson eszébe, hogy ki-ki csak azzal a talentummal kereskedik, amelyet az ő Ura rábizott. Az volt a fő gondom írja, hogy a hitnek ágazatait minél világosabban adhassam elő. (8. lap.) Az értelemre akart elsősorban hatni. A protestáns skolasztikától ő még nem tudott elszakadni. A sorszámozott bizonyítékok úgy merednek elő lapjain, mint gereblyék fogai. Nem idegenkedik a dogmatikai polémiától. Így adósunk marad a Heidelbergi Káté bensőségével. Jobbára csak a szerző alapos hebraista és biblika-theologiai tudományának, valamint az életből vett eredeti megfigyeléseinek fel-felcsillanásában gyönyörködhetünk itt-ott, és csak némi vidékiessége és ódon nehézkessége ellenére is szabatos és magvas stílusa tartja fenn annyira-amennyire a mai olvasó érdeklődését. Pl. azt, hogy az ember természet szerint hajlandó Istent gyűlölni (5. kérdés), Koczi így világítja meg: A lopó látja, hogy jó alkalmatossága volna a lopásra, mindenek elfordították róla a szemöket, de van egy valaki, aki szüntelen reánéz, és őmiatta nem lophat, annyira haragszik az ilyenre, hogy nem szánná megölni is. Úgyszintén a bűnös, aki mint a vizet, úgy issza az álnokságot, midőn meggondolja, hogy az Isten őtet szüntelen nézi és az ő cselekedeteiért számadásra vonja, annyira gyülöli őtet, hogy azt akarná, hogy ne is volna... (68. lap). Sajátságos, hogy Koczi Dávidon, ezen a volt debreceni diákon (tógátus lett 1763-ban), majd Amesius, Coccejus, Vitringa, Röëll és Venema egyetemének, Franekernek hallgatóján (1773. október 1-től) mennyire nem hagytak nyomot a XVIII. századnak holland református talajon már a század elején kicsírázott eszméi. Koczi bibliaismeretében és exegetikai találékonyságában felismerhető ugyan Coccejus iskolája, de nála ez nem fejlődött sem a Röëll-féle társadalmi optimizmus, sem a Lampe-i színezetű pietizmus, sem a holland felvilágosodás irányában. Theologiai gondolkodása szinte mintha ódonabb lenne, mint a Heidelbergi Kátéé. A tengelyben az orthodox hitcikkek állnak, de a bizonyosságok, amelyeket belőlük eredeztet, inkább az aristotelesi logika és metafizika elvontságai, mint annak a termékeny és reális életútnak a kockakövei, amelyet a Heidelbergi Káté vigasztalásai és hasznai építgetnek. Műve, mely egyébként sem befejezett, hanem csak az első 64 kérdést dolgozta fel, a következő évtizedekből fennmaradt kéziratok tanúsága szerint nem tett hatást a kortársakra. Figyelmünket nemcsak a nyomtatásban megjelent, hanem a pusztán kéziratban fennmaradt Heidelbergi Káté-magyarázatokra is ki kell terjesztenünk. Ezek közül azokat vizsgáltuk át, amelyeket budapesti, debreceni, pápai és sárospataki egyházi, valamint budapesti nagyobb állami gyűjteményeink őriznek. Sok esetben egy-egy theologiai professzor vagy lelkipásztor nyomtatásban meg nem jelent kátémagyarázatait nemcsak tanítványai vagy templomi hallgatói jegyezték le, hanem ezek feljegyzései alapján újabb kezek is lemásolták, több-kevesebb változtatást tettek rajta, egyiket a másikkal összekombinálták. Így meglehetős sok variáns maradt fenn, de az alapszövegek többnyire felismerhetők. Jórészt Ormós András debreceni theologiai professzor ( ig tanított) templomi magyar és kollégiumi latin kátémagyarázatait gyűjtötte össze 1792-ben latinnal kevert magyar feldolgozásban egyik diákja (Soltész Mihály?) a debreceni kollégiumi könyvtár R 226 jelzésű, lapszámozás nélküli három kötetében. A kezünkbe került első és harmadik kötetből az derül ki, hogy az 1. úrnapi magyarázat Hunyadi Ferenc munkája, mégpedig az

142 1808-ban Vácott megjelent kiadásnak majdnem szószerinti szövegével. Máshol is megtalálhatók Hunyadi Ferenc kifejezései, pl. a 41. úrnapra szóló magyarázatban. Ormós és Hunyadi felfogása között különbség nincs, külföldi és hazai forrásaik is azonosak, így kettőjük szellemi munkája a kéziratban szépen egymásba simul. Bár csak 1825-ben készült, de tartalmilag teljesen ennek a R 226. sz. kéziratnak a világában mozog az ugyancsak debreceni R 219 számú kézirat, amelynek 455 számozott lapját Takáts Dániel Szalárdon írta le. Találhatók szóról szóra azonos részek is, pl. a 454. lapon. Úgy látszik, a Hunyadihoz és Ormóshoz hasonló kiemelkedő egyházi tanítók Heidelbergi Káté-magyarázatait félszázadon át másolták és hasznosították. Ugyanilyen Hunyadi Ormós típusú kátémagyarázatot őriz a budapesti Egyetemi Könyvtár kézirattárának A 269 számú darabja: A Heidelbergi Cathehismus magyarázatja Ur Napok szerént, Debreceni Prédikátor és Superintendens T. Hunyadi Ferenc Ur dolgozta és elmondotta. Valami három Ur Napja T. Ormós András Ur munkája vagyon közötte, aki először a Debreceni Ispotályba volt Predikátor, azután Professzor, végezetre szoboszlai Predikátor leve. (4-edrét, 538 lap.) A leírást elkezdték június 27-én és befejezték szeptember 15-én. A kötet 1797-ben Szada István birtokában volt, onnan került 1804-ben Pestre Kerek György tulajdonába. Az előbbieknél rangban és szerkesztésben önállóbb és egységesebb, nyelvezetében azonban kissé nehézkesebb, ódonabb a debreceni kollégiumi könyvtár R 220 számú kétkötetes, lapszámozott teljes kátémagyarázata. Nem úrnapok, hanem kérdések szerint halad előre. A leírást november 29-én fejezték be. Az egyik kéz írása nyugodt, kalligrafikus, alighanem kész szöveget másolt. A másik kéz, talán magáé Ormós Andrásé, mind a két kötetben végig javítgatott, pótolt, áthúzott, és a kérdések magyarázatát teljesen maga írta meg, mégpedig mintegy magában a kötetben fogalmazva, tehát sok áthúzással, korrekcióval. Tartalmilag ez a becses kézirat is annak a theologiai szemléletnek a terméke, amelyet Hunyadi Ferencről szólva igyekeztünk bemutatni. Egy igen érdekes kézirat van Tóth Kása István ménteleki református lelkipásztor birtokában: Catechismusi tanitások, két félbőr kötéses, kis 8-adrét alakú darabban. Egybe van kötve a kézirattal a Heidelbergi Káténak Füskuti Landerer Mihály Pozsonyban és Kassán 1780-as dátummal eszközölt kiadása, de a nyomtatott könyv félívekre van szétbontva, és egyegy félív a kéziratos kátémagyarázat megfelelő helyére került. A kézirat Szetsei János váraljai református lelkipásztor munkája. Forrása Hunyadi Ferenc kátémagyarázata. Szetsei azonban nem minden részt másolt át szóról szóra, hanem sokszor rövidít, összevon, itt-ott Hunyadin kívüli forrásból is merít és bevon bibliai locusokat. Összehasonlítva ezt a kéziratot Hunyadi Ferenc kátémagyarázatainak Molnár Ferenc által 1808-ban sajtó alá rendezett kiadásával elég az első és az utolsó kérdés magyarázatát összevetni azt találjuk, hogy Szetsei korábbi szöveggel dolgozott, mint Molnár. Szetsei a latin auctorok közbeszőtt mondásait, sőt olykor a magyarázó részeket is latinul hozza. Molnár Ferenc ezeket is olvasmányos, szép magyar nyelven adja elő ből való N. Jakabházi Istvánnak gyermekei számára készített, parafrázis-szerű, különösebb theologiai értékkel nem bíró rövid magyarázata a Heidelbergi Kátéhoz 74 lapon, a Ráday Gyűjtemény K. 1: 107 számú kéziratában. A fentebb már bemutatott Van Alpen magyarországi népszerűségét mutatja a pápai református egyházi gyűjtemény O. 160 számú kézirata. Szerzője, Liszkay János prédikátor, Van Alpont kivonatolva magyarázta végig a Heidelbergi Kátét tanításban, 253 lapon, ben. Munkáját bő vázlatnak szánta saját katedrai szolgálataihoz, és mint olyanokat használta fel Kisszőllősön , Szentgálon, majd Arácson, és ez utóbbi helyen írta be azokat egy kötetbe 1843-ban. A kérdésekben és feleletekben való magyarázat típusához tartozik az ugyancsak pápai O. 167 számú kézirat. A 61. kérdés magyarázata után fehér lapok következnek, de csonkán is

143 értékes ez a könyvecske, mert írója, Arany József, a káté igazságait világosan, kedves természetességgel foglalja kérdésekbe és feleletekbe. A 6. levélen egy poétái vénára valló versfordítás is kicsúszott tollából július 8-án kezdett a leíráshoz. Ugyancsak kérdések és feleletek formájában dolgozta fel a Heidelbergi Kátét Porkoláb István sárospataki theologiai professzor ( ig tanított) a sárospataki K 377 jelzésű, lapszámozás nélküli kéziratban. Porkoláb rövidre fogott fejtegetéseiben az etikai kérdések tárgyalása részletesebb és ágazatosabb, mint a dogmatikaiaké. Néha megcsendül a természeti theologia hangja is, pl. a 25. kérdés magyarázatánál. A fogalmazás szabatos, néha szép is. Az kérdések helyén üresen maradtak a levelek. A 104. kérdéstől más kéz írta tovább. Időszakunk végén, 1813-ban, Erőss János dolgozta fel a Heidelbergi Kátét prédikációkban, a sárospataki gyűjtemény 3464 számú ötkötetes, lapszámozás nélküli kéziratában. Tartalmi tekintetben magyar elődjeiből sokat merített. A stílus, a lendületes szónoki hangvétel azonban egyöntetű és eredeti. A kissé hosszú mondatok nem veszik el kedvünket, mert szemléletesek és logikusak II. A rendi világ államai, a dinasztiák legyőzték Napóleont. Látszólag vele bukott a felvilágosodás, a racionalizmus, a kozmopolitizmus ügye is. Az új rend biztosítására 1815 szeptemberében az orosz cár, az osztrák császár és a porosz király Szent Szövetséget kötöttek. Vallási fogadalommal kötelezték magukat arra, hogy szakítanak a múlt hibáival, és igazi keresztyén fejedelmek módjára patriarkális szeretettel szolgálják népeik boldogulását. A fogadkozás ellenére a Szent Szövetség mint az egész kontinensre kiterjedő karhatalmi és titkosrendőri szervezet valósult meg, amely Metternich osztrák kancellár vezetésével a szabad gondolkodást, a polgári és nemzeti törekvéseket próbálta elfojtani. A hadakozásban elfáradt Európa ezt néhány évig tétlenül tűrte. Szellemi vonatkozásban is rövid pihenő következett: a romantika. Az ész helyett az érzelmet, a képzeletet tartották az ember becsesebb képességének. Nem a reformokról, hanem az örökölt intézmények és hagyományok bölcsességéről áradoztak. A maguk koránál többre becsülték a középkort szenvedélyességével, misztikus félhomályával. Több jót vártak újra a származás jogán uralkodó fejedelmektől, mint az eszes polgárok gyűléseitől. A stabil rendet, a javak nyugodt élvezését jobban kívánták, mint a haladás nyűgeinek lerázását. A filozófiánál és a tudománynál többre becsülték a költészetet és a tételes vallást. A romantika azonban nem érvényesült hiánytalanul, és inkább rövid szendergés volt, mint valódi történelmi szakasz. Az egyházak számára mindenesetre nagy megkönnyebbülést hozott, hogy nem kellett elkeseredetten védekezniük materialista, ateista és antiklerikális támadások ellen. Elsősorban ebben a megnyugvásban kereshetjük az okát annak a szembetűnő jelenségnek, hogy 1815-től 30-ig nem jelent meg nyomtatásban új Heidelbergi Káté-magyarázat, sem a régebbiek újabb kiadása. Oda számíthatjuk az okok közé azt is, hogy a kiadók jobban vigyáztak, milyen könyv kiadását kockáztathatják ben a bécsi kormány egyötödére szállította le a pénz értékét, 1816-ban pedig egy második, még keservesebb devalváció következett. Az ország lakosai elvesztették vagyonuk tetemes részét. A Heidelbergi Káté-magyarázatok hiányából azonban hiba lenne egyházunk művelődési tevékenységének alábbhagyására következtetni. Hiszen a magyar nép számára a romantika sokkal kevésbé jelentett igazi szükségletet, mint a nemzeti függetlenség, a polgári haladás, a magyar nyelv érvényesülése. A tőlünk nyugatabbra élő népekkel összehasonlítva

144 jócskán el voltunk maradva. Ennek tudatában szellemi gócpontjaink éberek és tevékenyek. Ebben az időszakban megy végbe a szabadságharc lelki előkészítése. Írók és olvasók, tudósok és költők, lelkészek és világiak, nemesek, földművelők és polgárok megtalálják egymás kezét minden közvetlen kapcsolat nélkül. Sárospatakon Kövy Sándor oktatja Kossuth Lajos nemzedékét az alkotmány és a jog ismeretére. Virágzik a theologia is, főleg az etika, az egyháztörténet és a gyakorlati theologia. Patakon Láczai Szabó József és Szathmári Paksi Dániel, Pápán Tóth Ferenc és Mándi Márton István, Debrecenben Benedek Mihály, Budai Ézsaiás és a többiek a serény munka, szellemi pezsgés központjai. Ez kiterjedt a kátéírásra is. Kevéssel korábban vált általános gyakorlattá a konfirmáció. A Heidelbergi Kátét nehéznek találják, könnyebb, egyszerűbb kátékat írnak. A kerületek katechetikai utasításokat dolgoznak ki. Jeles fordított és eredeti konfirmációs kátékat jelentetnek meg Láczai Szabó József, Tóth Ferenc, Széles András, Kis Bálint, Jenei György és a nagyon eredeti Mándi Márton István. Az utóbbinak Keresztyén morális kis katekhizmus -ával (Bécs, adrét, XXXII lap) néhány mondatban még foglalkoznunk kell. Ebben a korszakban az ő katechetikai felfogása a leghaladóbb, már a korai liberalizmus eszméi mozgatják. Úgy véli, hogy csak a liberális velebánással díszlenek a tudományok és szaporodnak a tudósok... Katekhizmust is hát hadd írjon minden, akinek tetszik... Akinek pedig akár egyik, akár másik katekhizmus tetszésére nem lenne: fogjon kezébe tollat és írjon jobbat (XXXII. lap). Kant eszméi nyomán keresztülvitt újítása az, hogy az első 100 kérdésben az általános erkölcstani alapfogalmakat tisztázza, a második 100-ban a magunk és felebarátaink iránti kötelességeket, és csak a 201.-től kezdi magyarázni a hitágazatokat, egészen az 571. kérdésig. A sorrendet így okolja meg: Minthogy a morál az embernevelésnek célja, s főcélja, a hit pedig annak csupa eszköze (XXVII. lap), előbb a célt (a morált) kell a növendékekkel megismertetni, és csak azután az eszközt (a vallás). Igazán Márton István pedagógiai zsenije kellett hozzá, hogy ez a terv a keresztülvitel során kudarcba ne fulladjon. Nézetünk szerint Márton István theologiai szempontból sem érdemel olyan mostoha kritikát, mint amilyet Enyedy Andortól kapott (A magyar református kátéirodalom. Debrecen, lap), mert hiszen a morális rész is szervesen át van szőve bibliai igazságokkal, a dogmatikai rész pedig orthodox református pilléreken nyugszik. Ezt könnyű ellenőrizni pl. a 377., 385., 398., 401., 403., 423., 428., 523. kérdéseknél. Az történt itt, hogy valaki a XIX. század elején etikai idealistáknak etikai idealistává lett, csak hogy némelyeket a Krisztusnak megnyerjen. Éppen ezért tekinthetjük Mándi Márton Istvánt a még hitvallásos örökségben gyökerező, de a modern gondolatanyag legjavát is igénylő nemes korai magyar liberalizmus egyik legjobb egyházi képviselőjének III. Az államok közt a hatalmi versengés tovább folyt, de nem fegyverrel, hanem gazdasági téren. A polgárság megerősödött anyagilag és műveltségben, és csakhamar célul tűzte ki a politikai hatalom megszerzését. Minthogy felemelkedését az egyéni szabadságnak köszönte és jobb jövőjét is abban látta, a szabadelvűség, a liberalizmus eszméit írta zászlajára. Az évi párisi februári forradalom Európában megint a polgári forradalmak sorozatát vezette be. A régi rend erőivel több éven át tartó birkózás végül a reakció győzelmével végződött ugyan, de nem teljes győzelmével, mert több-kevesebb szabadelvű vívmányt a kormányok kénytelenek voltak meghagyni. A polgárságnak a hatalomrajutásáért, a még nemzeti egység hiányában élő olaszoknak és németeknek nemzeti céljaikért vívott harcai

145 azonban csakhamar kiújulnak, és 1870 táján a nemzeti eszme és a szabadelvű kormányforma győzelmével fejeződnek be Nyugaton. Hazánkban 1867 a korszakváltás éve, mi azonban mindkét vonatkozásban felgyőzelemmel voltunk kénytelenek beérni. Egyházunk tagjait mélyen érintette mind a nemzeti függetlenség, mind a polgári szabadság ügye. Egyházi munkásaink ott álltak a magyar nép mellett a reformországgyűlések, a szabadságharc és a Bach-korszak dicsőséges és szomorú éveiben. A liberális eszmék behatoltak a theologiába is, mélyebben, mint a megelőző időszakban. Időszakunk végére itthon is zászlót bontott a theologiai liberalizmus. Mándi Márton István még a szilárd hitvallásos alapról indult el, és úgy próbált állást foglalni korának haladó gondolataihoz, de már a későbbi liberalizmus erényt csinált abból a gyöngeségből, hogy nem hagyta magát megkötni sem a Szentírás, sem a hitvallások által. Tiszta tenyészetben ez a magatartás egyházunkban a következő szakaszban jut majd uralomra, de előfutárai már most megjelennek. A Heidelbergi Káté magyarázói közül ilyen előfutárok az eklektikus Vámosi Pap István és a határozottan liberális Zombori Gedő. A hitvallás talaján még szilárdan megálló, de korának problémái elől sem elzárkózó egyházi magatartást a zömében korszakunk legelején keletkezett Varjú István Kolmár József féle mű képviseli. Vámosi Pap István műve: A keresztyén vallás. A Heidelbergi Káté magyarázatául, 52 úrnapban, katedrai használatra (Kecskemét, adrét, XII lap). Az 1830-tól 70-ig terjedő korszak egyik igen jellegzetes terméke. A könyvet már az első kiadásban ifj. Vári- Szabó Sámuel tiszaföldvári lelkész rendezte sajtó alá. A második kiadás az elsőnek Aradon 1879-ben készült, a tömörebb szedés miatt 18 oldallal rövidebb, de betűhív utánnyomása. Mindössze a külső borítólapra nyomott cím lett rövidebb: A ker. vallás protestáns szempontból, tehát elhagyták a Heidelbergi Kátéra történt hivatkozást. Vámosi Pap István neve azzal vált ismertté, hogy 1823-ban névtelenül írt és kiadott egy könyvet: Vallási egyesülés ideája s ezen idea realizáltatásának eszközei címen, és ebben egyházának őrállói szerint meggondolatlanul sokat volt hajlandó feláldozni a református keresztyénség hitigazságaiból a katholikusokkal remélt unió érdekében. Az egyébként jól képzett, Mándi Márton István és Tóth Ferenc keze alatt Pápán, majd ezután Marburgban tanult 33 éves vilonyai lelkész ellen egyházkerületi eljárás indult, hivatalvesztés is szóba került, de végül büntetlen maradt, sőt 1829-ben a népesebb nemesvámosi gyülekezet hívta meg lelkésznek. Innen nevezte magát Vámosi Pap Istvánnak. A század legszorgalmasabb egyházi írói közé tartozott. Egymás után jelentek meg prédikációs és imádságos könyvei, a legtöbb két kötetben. Még felderítésre szorul, hogy miért jelentek meg a már 1839-ben sajtókész állapotban levő, előszóval is ellátott kátémagyarázó prédikációi csak 1848-ban, és miért volt szükség a Vári-Szabó Sámuel közreműködésére. Maga Pap István mindent elkövetett azért, hogy kátémagyarázatai is használhatók és kapósak legyenek. Az előszóban elmondja, hogy a prédikációkat úgy fogalmazta meg, hogy azok a lelkészek is, kik a reformátusok felekezetéhez nem tartoznak (!), vagy nem a Heidelbergi Kátét magyarázzák, azokat mint közönséges, alkalmi és ünnepi tanításokat egyaránt használhassák. Ezek kedvéért mindenik katechizmusi tanítás textusa és alkalomszerűsége a könyv végén vagyon feljegyezve (XI. lap). Az 52 kátémagyarázat a könyv végén valóban el van osztva vasárnapi, ünnepi és egyéb alkalmakra. A Virágvasárnap rubrikája alatt csak ez áll: Lásd a nagypéntekieket és az úrvacsora előttieket! (278. lap). Vári-Szabó Sámuel előszavából a következő érdekes körülményről értesülünk: Ha e jelen műben csak egy pont is nehezen találtatnék, melyet Pap István szóról-szóra magáénak ismerhetne: úgy a felelet terhe egészen rám néz. Ehhez a kiadói beavatkozáshoz Pap István hozzájárult, mert amint mondja ha valaki elveszettnek vagy meghaltnak gondolt gyermekemet más öltözetben hozza is hozzám, mint amelyben elbocsátottam, köszönettel tartozom (IX. lap). Az a benyomásunk, hogy Vári-Szabó eltúlozta saját közreműködésének

146 jelentőségét. A prédikációk ugyanis az eszméknek azt a spektrumát mutatják, amelyet más forrásokból Pap István sajátjának ismerünk. Megtalálhatók bennük egy mérsékelt, már a racionalizmusba hajló orthodoxia, a kanti idealizmus, a romantika és a korai liberalizmus eszméi mintegy egymásra rétegezetten, de olykor ellentmondva is egymásnak. Vámosi Pap orthodoxusnak akar számítani. Nem tanít olyat, ami a mennyei igazságokkal ellenkeznék, sőt a drága hit szent titkait úgy fogja előterjeszteni ígéri, hogy azokat az ész törvényszéke előtt megerősítse és tiszteletreméltóvá tegye (II. lap). A könyv számos helye Pap István orthodoxiájának erős fellazulását mutatja. Azok a külföldi református theologusok, akikre mint vezéreire hivatkozik, a dolgozatunk elején bemutatott H. S. Van Alpen, továbbá J. J. Stolz ( ) a felvilágosodás és német idealista valláskritika iskoláján átment theologusok. Kant gondolatvilágába Pap Istvánt nem kisebb mester avatta be, mint Mándi Márton István. Mándi annyira szerette őt, hogy Pap Istvánt óhajtá kathedrájába utódául (VIII. lap). Mándi Márton kanti ihletésű moralizmusa valóban visszacseng Pap István fejtegetéseiben, de nem olyan tisztán és következetesen, mint a mesternél, hanem más rendszerbe tartozó gondolatokkal keveredve. A tízparancsolat magyarázatát Pap azzal kezdi, hogy azok nem olyan tökéletesek, mint a keresztyén erkölcstudomány (179. lap). A zsidókat mint a még míveletlen gyermekeket... a külső magaviseletre kellett elébb szoktatni, mielőtt a szív beljóságára tétettek volna figyelmesekké (u. o.). Jézus Krisztus kereszthalálát Pap István nem Isten igazságossága miatt tekinti szükségesnek, hanem csak azért, hogy a véráldozatokhoz nagyon hozzászokott embereket annál inkább biztosíthassa Isten irgalmáról (119. lap). De még ugyanezen mondat második felében mégis úgy beszél a kereszthalálról, mint minden emberek bűnéérti áldozatról. Kiáll a kanti autonóm morál mellett (123. lap). Ezek után nem lephetnek meg bennünket az ilyen semipelagianus megállapítások: Jézus érdemeit jó cselekmények által kell magunkévá tenni, ha idvezülni akarunk és megjobbulás nélkül bűnbocsánat nem remélhető (121. lap). Mégis e prédikáció végén megint a Heidelbergi Káté predestinációs szemléletéhez kanyarodik vissza: Azon jutalom, melyet ígért Isten a jó cselekvésekért, nem érdemünkért adatik, hanem kegyelemből. (128. lap). Következetesebben, ellentmondásoktól mentesebben érvényesül Vámosi Pap gondolatvilágának következő rétege, a reuniós-romantikus lelkesedés. Ezt tükrözi mindjárt a könyv ajánlása: Az egyetemes keresztyénségnek. Előszavában ünnepélyesen fejezi ki azt az édes meggyőződését, hogy ha az általa járt úton járnának a külön felekezetű hitsorsosok, nemcsak a szeretet, hanem a hit kötelei által is összeköttetnének (XI. lap). E célra folytatja nem polemikát..., hanem irénikát kell írnunk..., hogy így a vonzó s nem visszataszító erők szaporíttatván a szellemvilágban, az óhajtott általános egyesülés a vallás dolgában megkészülhessen (u. o.). Nem tudjuk pontosan, vajon Pap Istvánt reuniós törekvései juttatták-e a már eddig is érintett ingadozásokhoz theologiájában, vagy pedig bizonyos belső elvi tisztázatlanság. Annyi bizonyos, hogy a Heidelbergi Káté magyarázata során ennek a szellemével homlokegyenest ellenkező módon Rómának kirívó engedményeket tesz.... Nem látom által, miért ne lehetne a templom falait is festmények által díszesebbé tenni és más középületektől megkülönböztetni?... Az igaz vallásosságban s kegyességben előttünk jó példával tündöklött egyének képeiket templomba helyezvén ez által érdemeiket s jeles tetteiket emlékezetben tartjuk (189. lap). Elég józanul látja Pap István, hogy a várt egyesülés helyett a hitfelekezetek inkább szaporodnak, mint kövesednek (XII. lap). Ez az a probléma, amelyből a vallási egyesülés e lelkes híve nem talál más kiutat, mint a korai theologiai liberalizmus eszméit és jelszavait. Ez a Pap István gondolatvilágának az életében legkésőbb, de könyvében már határozottan jelentkező rétege. Innen kiindulva már nem valamilyen közös elvi alap megtalálása a fődolog, amit még az aufklärista, a kantiánus vagy a korábbi reuniós theologusok is

147 nélkülözhetetlennek tartottak, hanem ilyen közös alapként jelentkezik az igazság puszta keresése. Ebből a szemszögből nézve Pap Istvánnak most már a Heidelbergi Káté sem azért becses, mert a Szentírás igazságainak foglalata, hanem azért, mert keresi az igazságot. Már csak eredetére nézve is nagybecsű ezen könyv írja, mert ennek szülőanyja volt az igazságnyomozás, törekvés nagyobb tökélyre, és így a lelkiismeret szabadsága, melyre minden emberteremtmény hivatott, melyben emberi méltósága s a keresztyénnek dicsősége áll (1. lap). Jézus Krisztus e theologiában bizonyos tettek egyszer s mindenkorra véghezvitt együttesét és bizonyos kijelentések és tanítások végleg meghatározott összességét nem jelenti többé, hanem egy bizonytalanul oszcilláló fogalommá alakul át: Jézus lelke (167. lap). Ugyanezt nevezi máshol Pap István a keresztyén vallás lelkének is (XII. lap). E kifejezések pontos jelentését sem ő, sem más nem definiálta, de úgy látszik éppen ez benne a jó, mert így Pap István várakozása szerint közös nevező lehet a külön egyházakba járók, sőt az egész emberiség között. El lehet tőle mindazt várni, ami Pap Istvánnak a reménysége és amire a liberális theologia vállalkozik, hogy ti. e lélekre megtanítva az emberek mind felvilágosultak, vallásosak, önmaguk urai és emberszeretők lesznek. Igen jellemző, hogy amikor az egyházfegyelem veszélyeire figyelmezteti hallgatóit, megállapításait így summázza: A papuralomtól nagyrésze fél az emberiségnek, tehát külszínét is illő elkerülni. Igaz keresztyén az, ki fegy (ti. fegyelem) nélkül is jó keresztyén, őbenne lakozik egyedül a Jézus lelke ( lap). Pap István gondolataiban a theologiai liberalizmus még megosztja a teret a mérsékelt orthodoxiával, a kantiánizmussal és a theologia terén jelentkező romantikával. Ezek hol megférnek, hol vitáznak egymással könyvének lapjain. Éppen ez a le nem higgadt, ki nem egyenlített mivolta teszi Pap Istvánt theologiai gondolkodásunk történetében érdekessé. Az a bizonytalanság szólal meg benne már a század első felében, mely az 1870 utáni több mint fél évszázadban theologiánk fő jellemzője lett. Varjú István ( ) ószőnyi református lelkipásztor kiadványa: A helvét hitvallású Heidelbergi Káté rendszerében foglalt keresztyén hit-ágazatokra kidolgozott 56 úrnapi, s ünnepélyiekké is fordítható elmélkedések (Pest, Trattner és Károlyi kiadása, ad rét, 319 lap) egészen más levegőjű könyv, mint Pap Istváné. Szerzője a belső meggyőződés és megtapasztalás hangján szól a református keresztyén hitről mint életalapról. Benne áll emellett még mint utána száz évig senki más a magyar kátémagyarázó irodalom folytonosságában. Csaknem teljesen mellőzi a Kecskemétinél és Koczinál még annyira előtérben álló klasszikus illusztráló anyagot. Kerüli a skolasztikus felsorolásokat is. Ha van is ilyen a könyvben, mint pl. a lapon, ahol egészen a g)-ig elmegy, a felsorolás nem száraz doktrinerkedés, hanem természetes és szükséges. Varjú az előszó szerint felhasználta némely magas lelkületű munkás elődök kézirati töredékeit (3. lap). Hunyadi Ferenc hatását érezzük itt-ott, de mégis oly módon, hogy igazat adunk a szerzőnek: E munka sem rosszabb azért, mert szerző másokéból ízelget, mint a méhek (4. lap). Csakhogy itt nem csupán ízelgetésről van szó, hanem Varjú a méz nagy részét egy másik, meg nem nevezett kaptárból készen szerkesztette át a magáéba. Ennek felderítése amint arra dr. Tóth Endre egyháztörténetíró szíves volt figyelmessé tenni egy O. E. jelzésű cikkíró érdeme, aki erről cikket közölt a Fördős Lajos szerkesztette Magyar protestáns egyházirodalmi ismertetések és bírálatok 7. ívében a lapokon, megjelent az ugyancsak Fördős szerkesztette Különféle viszonyokra vonatkozó papidolgozatok 8. füzetének függelékeként 1856-ban, Kecskeméten. A cikk kétségtelenné tette, hogy Varjú jórészt Kolmár József komáromi református lelkipásztornak ( ), a híres egyházi szónoknak katechizációit adta ki a maga neve alatt. Az 56 úrnap közül csak öt van olyan (a 14., 18., 26., 27. és 28. számúak), amelyek a Kolmár-féle kéziratban nem találhatók. Tekintettel erre az öt beszédre, amely talán eredeti, valamint a Varjú által a többi beszéden is végzett simításokra, kihagyásokra, pótlásokra, ezt a könyvet a következőkben Kolmár Varjú

148 szerzőmegjelöléssel fogjuk említeni. Az említett öt beszéd jól simul a könyv egészéhez. Azon éppúgy, mint a Kolmár-féle katechizációkon, korábbi magyar kátémagyarázók, köztük a Hunyadi Ferenc hatását is felismerhetjük. Valószínű, hogy a plágiumot maga Fördős Lajos mutatta ki (v. ö. PEIL, évf., 674. és ), mely esetben az O. E. az Ozory Elek álnév rövidítése. Ezen a helyen mondok hálás köszönetét dr. Tóth Endre professzornak azért is, hogy kéziratom átolvasása után figyelmessé tett nemcsak erre, hanem még a Szabad Egyház c. folyóiratban megjelent kátémagyarázatokra, Török Zoltán községi irnok füzetes munkáira, valamint B. Major Jánosnak a Református Igehirdető évfolyamaiban megjelent kátémagyarázataira is. Kolmár Varjúnál is előtérben áll a gyakorlati, erkölcsjavító cél, de nem függetlenítve, hanem a Heidelbergi Káté szellemében, theologiai alapból folyóan. Így látja ezt az összefüggést: Valami az istenségben van, mindaz mintegy megindult az emberi nemzet boldogítására. Az Isten minden tökéletességeit ráfordította, hogy az ember megszabaduljon a gonosztól, a bűntől, és annak átkától... Mennyi és milyen nagy indokok arra, hogy az Istent minden erőnkből szeressük. Legyünk hát ezen isteni nagy szeretetért valóban háládatosak. Ha az isteni felség munkás volt a mi boldogításunkban: legyünk mi is munkások a neki tetsző szent életben (52. lap). Istenhite nem filozófiai, hanem Jézus Krisztusban meghatározott. Mi a megfeszített Jézust hirdetjük írja és aki valóban kíván Krisztus sebeivel meggyógyulni, az megöleli a keresztfán függő Jézust és az Isten bölcsességének tartja a keresztrőli tudományt (167. lap). A szerző helyes látása szerint a Heidelbergi Kátéban, mint az egész keresztyén életben, az Isten pedagógiájáról van szó, az ő orcájáhozi hasonlatosságról (68. lap). Akárminő gyümölcstelen voltam eddig írja, elég az, hogy mióta a Krisztusba oltattam, igyekeztem megteremni a lélek gyümölcseit. Akármi számos bűneimet hordd elő, csak azt mondhatod, hogy tulajdon érdemem által nem igazulhatok meg, de azt meg nem mutatod, hogy a Krisztus igazsága elégtelen volna, aki él énbennem és akié vagyok én egészen. (157. lap.) Kolmár Varjú a református keresztyén hitet méltósággal és erővel fejti ki, de a polémiát még azokban az esetekben is elkerüli, ahol a Heidelbergi Káté a kontroverz tanításokat érinti. Megelégszik a református tanítás világos előtárásával, és nem bélyegzi meg a római katholikusok és egyéb felekezetek eltérő nézeteit mint kárhozatos tévelygéseket. Ahol a hit rendszerén belül belső feszültség vagy látszólagos ellentét merül fel, mint pl. a Trinitas, Jézus Krisztus kettős természete, a hit és az értelem, a kegyelem és a jócselekedetek viszonyának kérdésében, nem az elmélet, hanem a gyakorlat embereként foglal állást. Vagy azt mondja: Nem tudom, nem tudhatom (89. lap), vagy pedig úgy tanít, hogy fogalmazása miatt akár semipelagianusnak is lehetne tartani, ha könyve, annak egészében nézve, nem védené meg ettől a vádtól. A Szentírás kirekeszt minden emberi dicsekedést, és a fő munkát a Szentléleknek tulajdonítja. Mindazonáltal inti a keresztyéneket, hogy hitök felélesztésére, növelésére, megerősítésére magok is munkásak legyenek. Amiből megtetszik írja, hogy mind a kettő együtt használ az üdvösségre (171. lap). Sőt könyvét ezekkel a szavakkal fejezi be: Bizony, hiába kérjük valamely jóért a mennyei Atyát, akár szellemi, akár anyagi jó legyen az, ha magunk nem munkálkodunk. Közvetlen semmit sem ad az Isten ( lap, vö lap). A szerző arra törekedett, hogy tanításait pásztori egyszerűséggel adja elő. Stílusa természetesebb, mint korának átlagos prédikátori nyelve. Ha ki is csúszik tollából ígérete ellenére egy-egy hosszabb körmondat, az jól tagolt és könnyen érthető. A találó hasonlatok és megállapítások között itt-ott feltűnik egy-egy népi ízű, szinte parasztos, de fogós érve (8., 19., 66., 69. lap). Máshol a szónoki elrendezés művészének bizonyul, mint a 66., 67. lap visszatérő rímként ható, jól alkalmazott, nagy erejű ismétléseinél. Szinte csak annyiban elavult ez a könyv, hogy a magyarítások, melyekre Kolmár

149 Varjú itt-ott bátran vállalkozott, nem váltak be minden esetben. A sákramentumokat ő zárójelben kegyszereknek nevezi (171. lap), Isten kiábrázolását képekkel előterjesztésnek (224. lap), fennkölt helyett fellengős -t ír (3. és 253. lap). A liberalizmus harcos hegymenti szakaszában Kolmár Varjú egyházunk hagyományőrző zömét képviseli. Nem a haladást ellenzi, csak azt nem ismeri el, hogy a humanitás oltárán fel kell áldozni a bibliás hitet és hitvallást. A szerző amellett áll ki, hogy a hitvallásos református keresztyénség, így ennek tükre, a Heidelbergi Káté is, állja az idők viharát, és a kor színvonalához mérve is igaz és hasznos. Nem akadálya ez a hit a józan okosság szellemének, az annak útján való előrehaladásnak, hanem a serkentője (241., 242. lap). Annyira meg van győződve arról, hogy Isten rendelése és a józan okosság szava közt nincsen ellentét, hogy olyan területen is megkísérti egy pillanatra a racionalizmus (45. lap), amelyről maga mondotta el más helyen, hogy ott az ész tehetetlen és tudatlanságunk megvallása jelenti az igazi bölcsességet (89. lap). Nem marad gondolkodására hatástalan Kant filozófiájának ismerete sem, de annak gyümölcsét Kant említése nélkül theologiailag jó helyen, hasznosan alkalmazza (68., 253. lap). Míg a szerző szembeszáll a haladással, ha az az egyház örök alapjait rázza, addig másfelől nagyon is igenli és értékeli azt, sőt egybeesni látja az emberiség történelmi, erkölcsi felemelkedését az Isten országa kibontakozásának vonalával. Erről így ír: Isten természeti országa egyszerre fölállott, mikor teremtetett; de az erkölcsi ország lassú léptekkel mehet előre. Először kicsiny alapra építtetett, szűk határa volt, lassanként halad tökéletességére. Építtetik ez még most is egyik emberi nyomról a másikra; épül, mióta emberek élnek és élni fognak. Ezért kötelez bennünket Krisztus, hogy ennek eljöveteléért esedezzünk (289. lap). Zombori Gedő ( ), a későbbi megyaszói lelkipásztor, szatmári gimnáziumi tanár korában írt egy A Heidelbergi Káté értelmezése című, VI + 52 lap terjedelmű munkácskát (16-odrét, Kolozsvár, 1864). Az alcím megjelöli a füzet rendeltetését: Tanítványai számára és magánhasználatra. A szerző a Ritschl előtti ó-liberális theologia könnyű tollú, harcrakész híve. Miután meg van győződve arról, hogy a Heidelbergi Káté nem középtanodai tankönyv, magánhasználatra elavult, megkísérli azt, hogy a munkácskával pótolja, mely a szerző ígérete szerint hű a Heidelbergi Káté szelleméhez, sőt néhol kifejezéseihez is (VI. lap). Ez azonban tényleg csak ígéret. Az még lehet sajtóhiba, hogy Zombori 1519-re teszi a Heidelbergi Káté megírásának idejét, de az már aligha, hogy a Hiszem testünk feltámadását és az örök életet a maga helyén nem kap sem kérdést, sem magyarázatot, hanem a Függelékben van szó a sírontúli életről, és a fő érvek Kant közismert argumentumai. Ugyanilyen erőteljes aufklärista és ó-liberális szellem nyilvánul meg szerzőnek az ember erkölcsi képességeiről vallott meggyőződésében is: Hogy nem vagyunk a jóra képtelenek, mutatja az, hogy sokan vannak, kik erényesen és igazán élnek (2. lap). Az eredeti bűn Istentől nekünk csak akkor tulajdoníttatik, ha lelki erőnkkel annak ellenállani elmulasztottuk (3. lap). Rendeltetésünk a tökély és a haladás... Bennünk van erő a jóra, küzdhetünk akadályokkal, rajtok győzedelmeskedhetünk, rossz hajlandóságainkat legyőzhetjük, s ezáltal mindig erősebben állhatunk erényeink talpazatán, mely a jó becsének megismerésében áll... (40. lap). Ezután a liberalizmus evilági eschatologiája szólal meg a maga kissé naiv optimizmusával: Isten országa alatt a tökélyes emberek által majd elérendő ama tiszta, szent és dicső életet kérjük, melyben megszűnik a gonosz, kialusznak a szenvedélyek s az emberek tökéletes egységben és boldogságban élnek... Pártolni, virágoztatni kell tehát az emberiség nemesbítését célzó intézeteket, tanodákat, a felvilágosodás templomait, melyektől várjuk, hogy az emberiséget bűneiből megtisztítsa. Törekednünk, búvárkodnunk és keresnünk kell az igazságot, senkinek gondolatát, törekvését elnyomnunk nem szabad, mert csak a szabad törekvés, a gondolkodás és sajtószabadság teheti lehetővé az egész emberiség általános és tiszta felvilágosodását (43. lap).

150 Látjuk, hogy a szerző erénye a szókimondás, a harcos kiállás a magáévá tett ideológiáért. Ez utóbbi azonban egyben meg is akadályozta, hogy tanulékonyán hajoljon oda a Heidelbergi Káté tiszta forrásához, és folytonosságban tudjon maradni egyházának tanításaival. Kéziratban az 1830-tól 1870-ig terjedő időszakból is maradtak fenn kátémagyarázatok, de értékük jóval csekélyebb, mint a korábbi időszakok kézirataié, és magukon viselik a szerény műhelygyakorlatok jellegét. Kettő van egyáltalán kötetbe foglalva, a többi 120 és egynéhány olyasfajta 8-adrétnyi vagy kisebb összehajtott papírlapokon maradt fenn, amilyet a lelkész használ a készüléshez és visz magával a katedrára. Szász István kéziratos kátémagyarázata egy 1857-ben készített színtelen parafrázis 42 lapon (Ráday Gyűjtemény K ). Szana Tamás magyarázata mindössze 20 levél, a 69. kérdéssel kezdődik, és a 115.-kel végződik ban készítette. Szabatos, de kissé száraz vázlatok ezek (Orsz. Széchenyi Könyvtár, 752/Oct. Hung.). Kállay Miklósnak az első 15. és a 36. úrnapjához készített katedrai vázlatai maradtak fenn. Többnyire Hunyadi Ferenc után dolgozott. Feljegyezte a kéziratokra, hogy 1858-ban Abaújszántón, 1859-ben Sárospatakon, 1865-ben ismét Abaújszántón, 1866-ban Alpáron, 1867-ben Aszalón, 1869-ben Vilmányban és 1870-ben Szenden mondotta el őket (Sárospataki Gyűjtemény Kt. 3162/d). Kerecsényi János ugyancsak Sárospatakon megőrzött több mint száz kátémagyarázata ugyanilyen célt szolgált. Szerzőjük 1833 és 1889 között készítgette el őket. A legrégebbi réteg a Kt. a. 41 jelzésű hét kátémagyarázat. Kt. a. 37 alatt 33 füzetecskében újabb 43, részben erősen vázlatos magyarázatot találunk. A Kt. a. 40 jelzésű köteg viszont majdnem teljes sorozatot nyújt. Csak a 8., 9., 23. úrnapja hiányzik. A szerző az elmondás esztendejében, 1861-ben körmendi helyettes, majd rendes lelkész, a katedráról lejőve rá jegyezte a kéziratra önkritikáját, és azt, hogy legközelebb mit kell változtatni. Így került sor az 1., 41. és 51. úrnapjára szóló magyarázat második kidolgozására. A 41. sz. Vámosi Pap István gondolatai alapján készült. Az 1830 utáni közgyűjteményi kéziratanyagban nem találunk theologiai szempontból említésre méltót. Jó igyekezetnek, közepes szakmai avatottságnak és némileg a lelki-érzelmi megüresedésnek is emlékei. Az 1870 utáni időszakból gyűjteményeink csak rövid lélegzetű papi vizsgai dolgozatokat őriznek, így a Sárospataki Gyűjtemény Kt. a. 324 és 326 alatt. Itt említjük meg, hogy dr. Tóth Endre szíves közlése szerint Jánosi Zoltánnak is maradtak fenn kéziratban kátémagyarázatai. Bizonyára vannak még egyéb eredeti és fordított kátémagyarázatok is kéziratban, magánosok tulajdonában. Ezek értékelése a további kutatás feladata IV. A liberalizmus ezen a fokon már korrumpálódott alakjában áll előttünk, önmaga ellentétévé vált, hiszen a szabadság és a nemzeti eszme most már olyan jelszavak, amelyek fedezete mellett a fejletlenebb népeknek éppen a szabadságát és függetlenségét rabolják el. A protestáns egyházak általában kritikátlanul magukévá tették ennek az időszaknak önelégültségét, rózsás optimizmusát. A liberális theologia arra volt jó, hogy a tőkés polgár az egyház tagjaként szabad kezet kapjon vállalkozásaihoz. Ha a hittételek dolgában is az egyén a legfőbb bíró, akkor egyedül magának felelős tetteiért, és ítélettől, legalább itt a földön, nem

151 kell tartania. A theologusok megszabadítják aggályaitól. Arra, hogy ez az elmélet jó és teljesítőképes, bizonyítékul ott volt a civilizáció és a kultúra ezer új vívmánya. Ezeket a protestáns szabadelvűség eredményeiként ünnepelték. A protestantizmus értelmét kezdték ebben a kultúragyarapító képességében látni. Jelszóvá lett ez az összetétel: kultúrprotestantizmus, és éppúgy alkalmas volt arra, hogy a sikeres társadalmak ünnepeljék önmagukat, valamint hogy jogcímet adjon további terjeszkedésre. Ez a theologia a magyar református egyházra sem maradt hatástalan, bár ilyen töménységben nálunk csak mint import jelentkezett fiatal, ambíciózus theologusaink doktori értekezéseiben. Sajnos, volt két olyan különös okunk is, amely belesodorta egyházunkat, hogy megnyissa kapuit a liberális theologia eszméi előtt a liberalizmusnak ebben az erkölcsileg megüresedett, egyre amorálisabb szakaszában. Egyházunk felelősséget érzett történetének minden szakaszában a nemzeti feladatokért. Nos, nálunk még az imperializmus korában is megoldatlan feladatok voltak azok, amelyeket a liberalizmus tőlünk nyugatabbra a maga korábbi, nemes és haladó szakaszában már megoldott: a nemzeti függetlenség és a politikai demokrácia. Legjobbjaink is úgy vélekedtek, hogy ezeket a célokat számunkra továbbra is a liberalizmus valósíthatja meg. Hazai liberális theologiánk nem minden ok nélkül tetszelgett magának azzal, hogy benne a vallási, tudományos és nemzeti érdek együttes kifejezést kapott. De hogy ez az önbizalom már kritikára szorult volna, mutatja az, hogy a nemzeti eszme ebben a szakaszban már nálunk is gyarmatosító irányban torzult el. Nekünk is volt egy szomorú emlékű imperializmusunk, mégpedig az ország nemzetiségei irányában. Kevés kritikával észre lehetett volna venni, hogy a theologiai liberalizmus kívül áll a bibliás református hiten, mégis ez a theologia tűnt erkölcsileg emelkedettnek és tudományosnak, igazán protestánsnak és hazafiasan magyarnak. Theologiai tanáraink, püspökeink és iskolapolitikusaink jórészt odaszegődtek e theologia apostolának. A hitvallásokat divat volt porlepte ereklyéknek emlegetni, és szégyelleni, levetkőzni való nyűgnek érezni. Egyik kiváló fiatal egyháztörténészünk lelkipásztori beköszöntő beszédében így nyilatkozott: Nálunk a hitvallások csak annyiban kötelezők, a felekezeti sajátságok csupán annyiban jöhetnek számításba, amennyiben külön-külön mindegyikünk megállapíthatja magára nézve, hogy szívének érzelmeivel mi hangzik össze amazokból. (Zoványi Jenő: Beköszöntő beszéd. Szilágysomlyó, lap.) A korszak talán legnagyobb theologiai opusában ezt olvassuk: A protestantizmus következetlen volt saját elvéhez, midőn a bibliát a keresztyén hit szabályozójává emelte, ahelyett, hogy kifejezésének tartsa. Ezen következetlenségét végletekig vitte akkor, midőn némely hitvallásnak is szabályozó tekintélyt kezdett tulajdonítani... (Kovács Ödön: A vallásbölcsészet kézikönyve. Bp II. kötet, 115. lap.) Amikor Görömbey Péter nagykállói lelkipásztor A jövő egyháza c. cikkében többek között a lelkészképzés reformjáról értekezik, alig meri leírni azt az óhaját, hogy theologiai főiskoláinkon a Heidelbergi Kátét és a II. Helvét Hitvallást ha nem is theologiai, de legalább történeti szempontból, ha nem is ismertetik, de legalább mutassák fel hallgatóiknak, mert ő papnövendék korában nem is látta. A mondatot ilyen bocsánatkérő szabadkozással vezeti be: Ha crimen laesae-t nem látnának ebben az illetékes egyének (Sárospataki Lapok, különnyomat, 39. lap). Íme, már Görömbey is megsokallta az egyházi hitvallások háttérbe szorulását még a lelkészképzésben is. Pedig valaha ő is megtette a magáét, hogy a Heidelbergi Káté kiszoruljon a gyülekezeti életből. 12 évvel korábban, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap hasábjain egy könyvismertetést is felhasznált arra, hogy éles tollával tovább szítsa a hangulatot. A Garzó Gyula szerkesztette Gyakorlati bibliamagyarázatok -at méltatva, ilyen sorokat írt le: Sokan még most is az elavult, érthetetlen kátémagyarázatokkal untatják a hallgatókat. Szerinte a bibliának egy hibás, zavart kivonata csupán a Heidelbergi Káté. Azt ajánlja, hogy a lelkipásztorok a káté által az istenháza szerelmétől elidegenedett hívőket bibliamagyarázatokkal édesgessék vissza a templomba (PEIL, lap).

152 Jellemző az is, hogy Görömbeyvel szemben csak az a Vári-Szabó Sámuel fogott tollat a Heidelbergi Káté védelmében, aki immár második kiadásban adta közre a Vámosi Pap-féle magyarázatokat. Nem is annyira a kátét, mint ezeket a magyarázatokat vette védelmébe (Debreceni Protestáns Lap, lap). Viszontválaszában Görömbey nem mulasztotta el, hogy Vári-Szabó felindulását ezen anyagi érdek által motiváltnak állítsa be. A dolog érdemét tekintve azonban mégegyszer leszögezte, hogy a Heidelbergi Káté templomban, vasárnapokon való tüzetes magyarázatát nem tartja épületesnek, mert mint írja a Heidelbergi Káté tárgyait képező kérdésekről, hitcikkekről ma már egészen másféle nézeteink és fogalmaink vannak. De nem alkalmas fegyver a nazarénusokkal szemben sem, mert azoknál csak a bibliára lehet hivatkozni. Végül iskolai célra sem megfelelő, mert Görömbey szerint pedagógiailag nem sikerült (Debr. Prot. Lap, lap). (Erre a sajtópolémiára is dr. Tóth Endre tett figyelmessé, amiért hálás köszönetét mondok.) Imre Lajos theológiai magántanári értekezésében azt tartotta szükségesnek hangsúlyozni, hogy a vallásos nevelésben még az apostoli hitvallásra sincs szükség. Jézust minden természetfölötti és dogmatikus kijelentéstan nélkül lehet igazán megismerni. (A gyermek vallása. Hódmezővásárhely, lap.) A dogmák tömkelegében... egyetlenegy van, amire építhetünk, a sajátmagunk öntudata (u. o lap). A kegyelemdöfést a Heidelbergi Káté templomi magyarázatának a már ekkor nagytekintélyű, de a következő évtizedekben vezető tekintéllyé lett Ravasz László adta meg közegyházi kiadványként megjelent és minden lelkészi könyvtárban helyet foglaló művében: Ahol a vallásos élet még mindig a XVII. század megcsontosodott formái között teng, a kátémagyarázatot mint az igazi építés árkánumát használják és javallják. De ma már mindenki tudja, ha csak bele nem gubózta magát egy elavult orthodoxiába, hogy a vallásos élmény nem konfesszióból támad, hanem a konfessziók támadnak a vallásos élményből (A gyülekezeti igehirdetés elmélete. Pápa, lap). Katekhetikai becsét nem vonjuk kétségbe, de katekhetikai úton használjuk ki, s ne keverjük össze kultikus törekvésekkel... Tehát a gyülekezeti istentiszteletből a kátémagyarázatot kivesszük s áttesszük a katekhetikai vagy pásztori összejövetelekre... (u. o lap). Mindezt előre kellett bocsátanunk, hogy megértsük, hogy a liberalizmusnak 1870-től 1917-ig tartó szakaszában ezen uralkodó irányzat híveinek tollából Heidelbergi Kátémagyarázat itthon nem jelent meg. Pedig a theologiai irodalom ugyancsak virágzik, folyóiratok és könyvek sokasága lát napvilágot. Heidelbergi Káté-magyarázat azonban az egyik ellenirányzat képviselőjének tollából jelenik meg, bár az is idegen mű összevont fordítása (H. Fr. Kohlbrügge). Ez utóbbi irányzat a református hitvallásos örökség megőrzését tűzte ki céljának. Megjelent egy másik, szintén összevont, de az előbbinél igényesebb fordítás is a modern orthodox J. J. van Oosterzee műve után. A fordító a liberális theologia vallástörténeti irányának híve, és a fordítás kiadásával a közvetítést kívánja szolgálni a theológiai irányok között. Bár modern orthodox külföldi református szerzők műveiből átlagot meghaladó mértékben merít, mégsem fordítás, hanem eredeti mű az a beszédsorozat, amelyet Török Zoltán községi írnok írt és adott ki füzetékben. A másik jelentékeny ellenirány, a missziói, ébresztő theologia, időszakunkban a zászlót bontogatja, módszereit, formáit keresi, és még nem jutott el a Heidelbergi Kátéig. Az antiliberális, hitvallásos irány harcos kiállása óhajtott lenni H. Fr. Kohlbrügge elberfeldi református lelkipásztornak Rácz Károly szapáryfalvai lelkipásztor által eszközölt fordítása: A Heidelbergi Káté világosító és szilárdító kérdésekkel és feleletekkel. (Lugos: a Szabad Egyház kiadása kis 8-adrét, XVI lap.) A kis mű elé négy előszó van illesztve. Ezek írói Kohlbrügge, Rácz Károly, valamint további két kiválóság: Tardy Ármin, egy cseh-morva misszióba ment magyar lelkipásztor unokája, Ferenc József megbízásából az osztrák és cseh protestánsok igazgatását végző bécsi főkonzisztórium vezető embere, továbbá

153 Eduard Böhl ( ), a konfesszionális református theologiának a bécsi protestáns theologiai fakultáson 1864 óta jeles képviselője. (Dogmatikáját, mely hollandul is megjelent, magyarul rövidítve Dávid Gyula adta ki, Bp ) H. Fr. Kohlbrügge ( ) a maga korában jelentékeny hatást gyakorolt a liberalizmussal élesen szembenálló, a reformációhoz visszatérő, de egyoldalúan túlhangsúlyozott antinomista szellemben. Mint prédikátor ismeretes. Felfogását valamivel nagyobb rendszerességgel 1851-ben megjelent Erläuternde und befestigende Fragen und Antworten zu dem Heidelberger Katechismus című műve tükrözi. Ezt fordította magyarra Rácz Károly. Kohlbrügge azt az egyetlen theologiai gondolatot állította egész tanításának tengelyébe, hogy a megtért, a megváltott ember is hús és vér marad, a bűnnek prédája, hitre jutott állapotában sem lehet tehát más reménysége, csak Krisztus. Semmit sem érnek hívő tapasztalásai, megszentelődési élményei, ha azokra akarna támaszkodni vagy hivatkozni. Éles ellentmondás ez a pietizmus, Schleiermacher vagy Ritschl theológiájával szemben egyaránt. Kohlbrügge szerint a keresztyén ember vallásos tapasztalása, tudata, sőt egész egyháziassága nem is közömbös, de egyenesen negatív valami. Kohlbrügge Kierkegaard lelki rokona. Gondolatai Barth theologiájában jelentek meg újra, de csiszoltabb együttesben. Rácz Károly fordításában a szerzőnek éppen a markánsabb megnyilatkozásait többnyire kihagyogatta, egykettőt azonban szerencsére bennhagyott, úgy hogy a magyar kiadvány 12. lapjáról adhatunk némi próbát e theologiából. Ha én azt nem tudnám (t. i. hogy Jézus Krisztus fizetett meg minden bűnömért), úgy az én vigaszomat az én töredelmességemben és megbánásomban keresném, az én jó erkölcsű és megjobbított magamviseletében, vagy az én kegyességemnek munkáiban, az én megtérésemben és azon az úton, melyen Isten engem vezérel, az én kísértéseimben és szomorúságomban, az én kegyelemért és bocsánatért való kiáltásaimban és azon ígéretekben, melyeket én magamnak önmagam felkerestem, az én bűn ellen való küzdésemben és látszólagos győzelemben, templombajárásban, Úrvacsorával élésben, alamizsnaadásban és szeretetem minden műveiben: de az ilyen vigasz csak egyetlen bűn emlékezete ellen sem kezeskedhetik... Abban a remek portréban, amelyet Barth a Die protestantische Theologie im XIX. Jh. (Berlin, III. kiadás lap) című művében Kohlbrüggéről megrajzol, joggal tesz nyomós kifogásokat. Nemcsak már vázolt központi gondolata mint szinte szektás kiélezés miatt kénytelen őt minden egyébkénti elismerése mellett elmarasztalni ( origineller Sektierer, 587. lap), hanem amiatt a kettős hiba miatt is, hogy bár Kohlbrügge a Szentírásnak nem organikus, hanem mechanisztikus ihletettségét vallotta, mégsem riadt vissza, hogy felfogása védelmében mint exegeta erőszakot alkalmazzon bibliai szöveggel szemben (... der Bibel... Gewalt anzutun allzu fähig war, uo.). Ezekhez a hibákhoz a Rácz Károly féle, nem teljes fordítással kapcsolatban egy harmadikat is fel kell panaszolnunk. A kátémagyarázatok kidolgozása rendkívül egyenetlen. Egyes kérdések után mély és eredeti fejtegetéseket kapunk a már jellemzett theologia szellemében. Máshol jól megválasztott bibliai idézetek pótolják a magyarázatot, sok helyen még az is elmarad. Akadnak száraz, skolasztikus részletek, mint pl. a 71. lapon, ahol arra a kérdésre: Tudsz-e megnevezni Istennek néhány tulajdonságát? nem kevesebb mint húsz tulajdonság és annak magyarázata következik ( lap), köztük ilyenek is: Isten főbölcs, Isten egységes. Találunk naiv kis történeteket is (pl lap). A fordító-átdolgozóról külön meg kell emlékeznünk, mert erősen hozzáadta a magáét, és ennek nem lehet mindig örülni. Kohlbrüggének inkább az önkényességben, mint a theologiai szemléletben lelki rokona. Nem tiszteli a fordítandó szöveg épségét, rövidít, betold a magáéból, de számot egyikről sem ad. Az olvasó nem tudja, hol beszél a szerző és hol a fordító. Legfeljebb sejti abból, hogy Rácz Károly olykor a magyar református hithősök, gályarabok szenvedéseinek emlegetését szövi be az előadásba ( lap), olykor pedig

154 olyan naivságot ad a magáéból a Kohlbrügge szájába, ami kirí a könyv egészéből (pl lap). Rácz Károly ( ) debreceni tanulóévek után ben Bécsben hallgatott theologiát. Ott ismerkedett meg Böhl-lel és Böhl-ön át Kohlbrüggével. Itthon szolgált mint segédlelkész, lelkész-tanító, kollégiumi segédkönyvtárnok, míg 1884-ben Szapáryfalván talált állandó működési helyet. A fordító előszavát így kezdi: Az hazánkban tartott nagy vallásos üldözés alatt hat tömlőcben 94 hű lelkipásztor csörgette a láncot vallásáért, egyházáért és iskolájáért. Azután így folytatódik a körülményes, szentimentális, vagy ideoda vagdalkozó előadás, hogy lassacskán maga Rácz Károly áll előttünk, amint a szapáryfalvai felekezeti iskoláért küzd. Olvassuk fogadkozásait, hogy kész nyugalmat, vagyont, vért és életet áldozni, de inkább engedelmeskedni Istennek, hogynem az embereknek. Közvetlenül ezután egész magyar református egyházát súlyosan megrója, mert az a debreceni zsinaton régebbi neve helyett az evangélikus református nevet vette fel. Szerinte egyházunkat ezzel a végpusztulás szakadéka fenyegette, és hogy mégis megmenekült, azt Rácz Károlynak Ferenc József igazolja. Rendkívüli lelki örömömre szolgál írja, hogy a debreceni zsinattal nem halt ki a helvét hitvallású evangyéliumi egyház a Magyar Hazából, legyen ezért dicsőség a Szentháromság egy Istennek! S hogy nem halt ki: fényesen igazolják e tényt Király Ő Felségének... szavai, melyekkel egyházunk tisztelgő küldöttségének üdvözlő beszédére válaszolni méltóztatott, s mely válaszban egyházunkat helvét hitvallású evangyéliumi egyház -nak mondotta (XIII. sk. lap). Ugyanebben az előszóban Rácz Károly roppant erkölcsi tőkét kovácsol abból, hogy egy siralmas emlékű kor, meddő száz év után Erdős József és ő a csonkítatlan szövegben fordították le és adták ki a Heidelbergi Kátét. Mindez Kohlbrüggétől teljesen idegen. Idegen a theologiai szemlélet, idegen a hang, idegen a témák és motívumok furcsa keveredése. Az író is, a fordító is szenvedélyes ember. De míg Kohlbrügge belső harcaiból, vajúdásaiból egy-egy igazgyöngyszem marad, addig Rácz körül többnyire szappanbuborékok porzanak. Kohlbrüggénél a Heidelbergi Káté 30., 57. és 80. kérdéséhez írt magyarázat éppoly kevéssé polémikus, mint a mi 1792 után írt kátémagyarázatainkban. Elégnek tartja a református álláspont világos leszögezését. A 80. kérdéshez Rácz Károly illeszti oda az 1786 előtti magyar kátékiadások polemikus magyarázó jegyzetét. Pedig tud Kohlbrügge is éles lenni Róma felé, de csak akkor, amikor az antinomista theologiájából következik, pl. a 211. lapon, ahol szerinte az ördög tanította a keresztyéneket arra, hogy zárdákat építsenek és válaszfalat állítsanak a férfi és nő közé. Nem csoda, hogy a magyar református egyházban sem Rácz Károly új fordítása, sem Kohlbrügge magyarázata nem tett kimutatható hatást. Egy mély és eredeti, de extravagáns szerző magyarázatainak a hézagosan és nem valami jó nyelvérzékkel készített átültetése a mai bírálóban is vegyes érzéseket kelt. Érdeme a kiadványnak, hogy olyan időben adta a Heidelbergi Káté teljes szövegét új magyar fordításban, valamint új magyarázatát, amikor kátémagyarázatot nálunk évtizedek óta nem adtak ki. Ez a magyarázat azonban egyenetlenebb, vázlatosabb és használhatatlanabb akár ifjak, akár felnőttek számára, mint Kolmár Varjúnak vagy akár Hunyadinak a magyarázatai. Pedig ez a terjedelmében nem nagy, kiállításában is szerény nyomtatvány külföldi református nagyságokat mozgatott meg, keltett bennük jó reményeket, és élvezte Böhl bécsi professzor, valamint az elberfeldi és németalföldi református atyafiak segélypénzeit. Rácz Károly azok közé az emberek közé tartozik, akiknek életművét nem szabad kizárólag a művek minőségén lemérni, hanem tekintetbe kell venni a szándékot is. Talán éppen az önkritika némi hiánya kellett, hogy küldetéstudata egy pillanatra se inogjon meg. Mert miközben az életét ellobogtatta az ügyért, szakszempontból nagyon is vegyes értékű írói

155 és szerkesztői tevékenységével bástyát épített a hitvallásos református theológia és az ugyanilyen egyháztörténeti szemlélet védelmére. Saját Kohlbrügge-fordításáról pl. az volt a véleménye, hogy az tankönyvnek teljesen használható, és hogy minden általam ismert iskolai e nemű könyveinknek felette áll (Szabad Egyház, sz.). Az iskolába azonban nem tudta bevinni a Heidelbergi Kátét, erre még több mint 30 évig várni kellett. Ellenben a Heidelbergi Káté templomi magyarázatának, ennek az elenyésző-félben levő gyakorlatnak, Rácz Károly harcias kiállása értékes támogatást nyújtott. Rámutatott, hogy még sok helyen folyik a vasárnapi kátémagyarázat. Ahol segédlelkészkedtem, Sarkadon és Debrecenben írja, mindkét helyen gyakorlatban van a Heidelbergi Káté magyarázása minden közvasárnap délután. Hiszem folytatja, hogy más lelkésztársam is ugyanilyen nyilatkozatot tehet. A bajok okát abban látja, hogy a lelkészeknek nincs jó segítségük a készüléshez. Egy hozzá intézett levélből idézi: Sokan vannak, akik a katekhizációt jó káplánnak tartják. De mivel Varjú uramat, avagy Pap István uramat nemcsak a nép, de maguk a lelkiatyák is nagyon megunták már, bizonyosan kapvakapnának egy olyan lapon, mely jó szolgálatokat tenne nekik vasárnap délutánonként. Ez óhajnak eleget teendő folytatja megkezdtem lapunkban a Heidelbergi Káté magyarázatokat (Szabad Egyház, sz.). Ezek meglehetős összevisszaságban következtek egymás után, a Heidelbergi Káté más-más helyéről, különböző külföldi és magyar szerzőktől származó magyarázatok váltogatták egymást. A Szabad Egyház évfolyamában a következők kaptak helyet: 1. úrnap Thelemann Ottó detmoldi lelkésztől 1 2. szám 17. úrnap Thelemanntól 3 4. szám 2. úrnap Thelemanntól 7 8. szám 18. úrnap H. Fr. Kohlbrüggétől szám 3. úrnap Thelemanntól 11., szám 19. úrnap Kohlbrüggétől 13. szám 4. úrnap Thelemanntól 14. szám 5. úrnap Thelemanntól 16. szám 6. úrnap Thelemanntól 19. szám 11. úrnap Kecskeméti Ferenctől Flint után 20. szám Kohlbrügge theologiáját már ismertettük. Thelemann is a jelesebb Heidelbergi Kátémagyarázók közé tartozott. Gazdagon és szabadon merít a németalföldi és német református kátémagyarázó irodalom kincsestárából. Mély és gyakorlatias. Kátémagyarázatai Handreichung zum Heidelberger Katechismus címmel Detmoldban 1888-ban első, 1892-ben pedig második kiadásban jelentek meg. Kecskeméti Ferencről ( ) még később is lesz szó. Budapesten végezte a theologiát, majd 2 évig Edinburghban tanult tovább től 1884-ig Észak-Amerikában, 1885-től Békésen lelkipásztorkodott. Szerkesztette az Evangélistát és a Keresztyén Evangélistát. A 11. úrnapjához készített fenti magyarázatot Flint professzor Theism c. művének fejtegetései után (320. laptól) készítette el. E komoly és becses magyarázatok közlése után a Szabad Egyház szerkesztője mégis azt volt kénytelen megállapítani, hogy várt eredmény sem a magyarázatok iránti érdeklődés, sem az előfizetők számának növekedése tekintetében nem mutatkozott ( lap). Egy névtelen levélíró felvetette az ötletet, hogy talán egy új és teljes kátémagyarázattal lehetne az érdektelenségen segíteni. Hallom írja, hogy Debrecenben a theologusok közt mozgalom van, melynek célja, hogy a kátémagyarázattól felmentessék magukat, mit vasárnap délután szoktak teljesíteni. Terhesnek találják ezt annál inkább, mert alkalmas segédkönyvet nem tudnak kezükbe adni. A Vámosi Pap Istvánét nem szeretik, ami nagyon is érthető...

156 Dogmatikai szempontból tekintve nagyon zavaros, és sokkal inkább katholikus, mint kálvinista. A levélíró jó szemmértékű ember. Ott van Hunyadi Ferencnek 1808-ban megjelent kátémagyarázata írja, tanulhatna abból a theologus annyi egészséges dogmatikát, amennyit ma nem minden theologián tanul (Szabad Egyház, lap). Talán jobb lett volna újra kiadni az öreg Hunyadit, mert ő homiletának is kitűnő, e helyett azonban 1891-ben Rácz Károly Kohlbrügge-fordítása jelent meg. Ez az év fontos azért is, mert Erdős József Heidelbergi Káté fordítása az évivel szemben, amely 51 lapos, most már méltóbb köntösben, 146 lapon a tiszántúli református egyházkerület kiadásában jelent meg. Második kiadásra 1901-ben, harmadikra 1914-ben lett szükség. Csak a 20-as években, a liberális theologia összeroppanása után került sor Debrecenben 6 év alatt 3 új kiadásra. A Heidelbergi Káté népszerűsítői között ott volt Balogh Ferenc debreceni egyháztörténész professzor is, a hitvallásos irány érdemes és oszlopos képviselője. Az Erdős féle fordítás első debreceni kiadásával kapcsolatban így hívta fel a Heidelbergi Kátéra a figyelmet: Iskoláink termeiben hangozzék a káté nemzedékről nemzedékre, sőt jusson el a nép milliói kezébe a Zsoltárkönyv és a Biblia mellett, s e három pajzzsal mellén egyházunk megálland minden viharok és lélekrengések között (Szabad Egyház, lap). Rácz Károly úgy vélte, hogy a Kohlbrügge féle magyarázatok mellett továbbra is szükség van modern katekizmusi prédikációk közlésére, hogy a káté kiszorulását a templomokból fel lehessen tartani. Továbbra is közölt ilyeneket a Szabad Egyházban. Már az évfolyamban helyt adott az 52. úrnap magyarázatának, Kecskeméti Ferenc munkájának ( lap). Az 1891-ik évfolyamban ugyancsak Kecskeméti Ferenc tollából jelent meg magyarázat a 6. úrnaphoz ( és lap), továbbá a 7. úrnaphoz ( lap). Az és 93. évfolyamokban Keck Zsigmond, a hitvallásos irány egy másik érdemes munkása tett egy további lépést a Heidelbergi Káté 1. úrnapja magyarázatának közreadásával ( laptól). Mindkét szerző magyarázatai becses írások, a Keck Zsigmondé közvetlenebb és szemléletesebb, mint a Kecskemétié. Ezután a Szabad Egyházban közölt kátémagyarázatok sorozata 8 évre megszakad, hogy még az évfolyam 2. és 4. számában jelenjék meg egy kérdés-felelet formájában való, theologiailag szerény igényű eligazítás az 1. úrnaphoz. Mindkét cikkecske fordítás a Cleveland-i Kirchenzeitung évi számában közölt anyagból. A Szabad Egyház fenti próbálkozásaiból kiderült, hogy egymástól nagy idői távolságban, rendszer nélkül megjelenő dolgozatokkal nem lehet fenntartani az érdeklődést a templomi kátémagyarázatok ügye iránt, helyesebben nem lehet megállítani az egyre jobban elharapózó érdektelenséget. Ehhez a feladathoz talán egy magyar szívből és észből fakadt, korszerű és teljes Heidelbergi Káté-magyarázat lett volna alkalmas eszköz. Ilyesmihez azonban annak a kis csoportnak, amely ezt az ügyet szívén viselte, a hitvallásos theologia híveinek, vagy az anyagi, vagy a szellemi ereje hiányzott, vagy mind a kettő. Fenti megállapításomnak ellentmondani látszik egy áldozatos, szép vállalkozás. Török Zoltán községi irnok munkájáról van szó, aki az 1900-as évek legelején több füzetben egy csaknem teljes Heidelbergi Káté-magyarázatot adott ki elismerést érdemlő színvonalon. Török Zoltántól az alább tárgyalandó beszédeken kívül megjelent még Milton Sámson - jának fordítása (Békés, 1895.) és egy Alkalmi imádság a magyar nemzeti szabadság hajnalának 50. évfordulóján (Békés, 1901.). Életrajzi lexikonunk csak a beérkezett köteles példányok alapján foglalkozott Török Zoltánnal. Nem említi Erdős József sem a Heidelbergi Káté hazai magyarázóinak listájában (a Heidelbergi Káté 6. kiadás, Debrecen, lap). Nincs szó róla Zoványi Jenőnél sem, sem a Tiszántúli Református Egyházkerület Történetében, sem cikkeiben a Theologiai Lexikon számára. Hallgatnak róla a magyar református theologia történetével foglalkozó dolgozatok írói is. De ami még sokkal feltűnőbb, nem ismerik Török Zoltánt a füzeteit nagy elismeréssel fogadó lugosi, sárospataki vagy budapesti

157 református egyházi lapok könyvbírálói sem, ami különösen Rácz Károly esetében feltűnő, mert ő szoros kapcsolatban állt a békési református író-lelkipásztorral, Kecskeméti Ferenccel. Rendelkezésre állt a füzetek tartalma annak körvonalazására, hogy milyen előképzettségű és theologiai felfogású ember volt Török Zoltán. Kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy ez a községi irnok nem volt laikus, hanem theologiai képzettséggel rendelkezett, mégpedig igen alapos és széleskörű képzettséggel és olvasottsággal. Az olvasmányokból ítélve, amelyeket idéz, kb. ugyanazokat a főleg skót református theologiai hatásokat kapta, mint Kecskeméti Ferenc. Kecskemétiről tudjuk, hogy a pesti Theologiát végezte, Török Zoltán neve azonban nem szerepel a pesti Akadémia anyakönyvében. A hiányzó életrajzi adatokra Dr. Nagy Lajos békési református lelkipásztor fáradozásából derült fény. Szíves levélbeli közlése szerint Török Zoltán Békésen született február 3-án. Apja Török Gábor felsőleányiskolai tanító, anyja Bátki Ernesztina volt. Theologiát Debrecenben végzett, segédlelkészként Derecskén vagy Földesen szolgált. Ösztöndíjasként tanult Skóciában, Edinburghban esetleg Amerikában is. Gyalog indult el a Szentföldre mint zarándok, de Konstantinápolyból idegbetegen hozták haza. Felgyógyulása után a békési községházához került irnoknak. Ebből az időből valók a Heidelbergi Kátét magyarázó kiadványai. De elrendezte a békési levéltárat is, és megírta Békés történetét től 1900-ig. Ez utóbbi, 1907-ben befejezett munkája nyomtatásban nem jelent meg. Idegbaja újból jelentkezvén 1913-ban Gyulán ápolták a kórházi idegosztályon, majd 1919-ben házi gondozásra adták ki, melynek során a Felvidékre elkerülve, 1930 és 1940 között halt meg. Bár Török Zoltán a kátémagyarázatok tanúsága szerint nagy szellemi erő és gazdagság birtokában volt, eljárása már abban az időben sem nélkülözött némi alig érthető önkényességet. Ilyennek tekinthető az, hogy egyáltalán nem tartotta magát a Heidelbergi Káté sorrendjéhez. A füzetek br. Drechsler Géza békési nyomdájában, de a szerző kiadásában, nagy nyolcadrét alakban, a következő sorrendben jelentek meg: 1. Tízparancsolat 11 egyházi beszéd lap 2. Az Úrvacsora 4 egyházi beszéd lap 3. Élet 9 egyházi beszéd lap 4. Az egyház és a mi urunk, a Megváltó Jézus Krisztus imádsága 10 egyházi beszéd lap 5. A törvény 6 egyházi beszéd lap 6. Istenről 5 egyházi beszéd lap 7. A 6. sz. füzetben Török Zoltán bejelentette a tervbe vett utolsó füzet címét: A mi Urunk, a Megváltó Jézus Krisztus személyisége. A úrnap anyagát szándékozott feldolgozni. E füzet végén akarta közölni az 52 úrnap magyarázatát: A mennyei Király címmel. Ezt a füzetet nem láttuk, és arról sem olvastunk, hogy megjelent volna. A Heidelbergi Káté gondolatmenetének mellőzése a legkirívóbban abból látszik, hogy az 1. úrnap magyarázatára Török Zoltán csak a 6. füzetben, annak is utolsóelőtti beszédében kerített sort. A Heidelbergi Káté egyes úrnapjai csak a beszédek fő témáit szolgáltatják. Török nem közli, nem is idézi a Heidelbergi Káté szövegét, nem is utal arra. Hogy a füzetek mégis értékes Heidelbergi Káté-magyarázatoknak tekinthetők, az abból következik, hogy a végső eredményt illetőleg az egyes tanítások tartalmilag megegyeznek a Heidelbergi Káté egyes úrnapjainak anyagában foglaltakkal. Török egyébként a füzetek címlapjain sem jelezte, hogy a Heidelbergi Kátét magyarázza, hanem csak belül, többnyire a tartalomjegyzékben. Vegyünk szemügyre egy ilyen beszédet. A törvény című füzet lapján Török a Heidelbergi Káté 7. úrnapjához ad magyarázatot ilyen címmel: Az eleve elrendelésről. A bevezetőben megállapítja, hogy ez a Szentírás egyik legjellegzetesebb s az élettapasztalat által minden ponton igazolt tana (75. lap). Ezután ilyen felosztást ad: 1. Az eleve elrendelés

158 ténye, 2. Viszonya a szabad akarathoz, 3. Követelménye. Szerzőt a nehéz téma vallásfilozófiai és erkölcsbölcseleti spekulációkra ihleti. A Kant-i és Hegel-i bölcselet ismeretére valló, de prédikációban szokatlan megállapításokat találunk: A törvények, amiket az ő örök bölcsessége alapul helyezett a létezés számára, megismerési törvényének nagyobb arányú másodpéldányai (78. lap). Az ilyenféle filozofálgatás a beszédek egyik alkotó szála. Csak azért nem teszi a beszédeket sivatagian szárazzá, mert ott van a másik két szál is, úgymint a bibliai anyag, amely gazdagon és mindig a maga helyén ömlik Török Zoltán tollából, a másik pedig az a fejtegetések mélyén érvényesülő vezér-szempont, hogy Török teljes meggyőződéssel és kiváló avatottsággal áll a kálvini reformátori theológia alapján. A predesztináció kérdésében, miután át kellett törnie magát az olvasónak egy sereg, talán már a maga idejében is kissé divatjamúlt spekuláción, Török a következő, teljesen életközeli és kátészerű megoldáshoz vezet el: Isten hívó szózata elhangzott, a bűnös szíve válaszolt. Isten nemcsak meghallgatja a hit szavát, széttöri (a szent Fia által végzett váltság alapján cselekszi ezt) az egyedül mindenható erő által széttörhető bilincseket. Leveszi (szent Fia elégtételére tekintettel) a bűntehert a bűnös lelkéről. Szabaddá teszi a bűnöst. Lehetővé teszi a hozzá közeledést, az övéi seregébe belépést. Ezt teszi Isten eleve elrendelő akarata. Hiábavalóvá teszi-e tehát a törvényt? Nem! Megállapítja a törvényt. Érvénytelenné, erőtlenné, szabadság nélkülivé teszi-e az emberi akaratot? Nem! Érvényt, erőt ad annak. Szabaddá teszi azt. (84. lap) Amaz intellektualizmus, amelynek folytán Török oly szívesen mozog az észérvek világában, teljesen tudatos. Az üdvözítő-hit írja mindig a bölcselő hittel kezdődik. Előbb az értelemnek kell szükségképp működésbe jönnie. De ez bárminő, közönyös, sőt erkölcstelen előterjesztésre is működésbe jő (pogányok mithologiája)... Az üdvözítő hit... Isten által éppen e célra rendelt előterjesztésnek (az evangéliumnak) az értelem elé tárása útján ébred fel. De ezúton feltétlenül fel fog ébredni... (88. lap). A megigazulás útja Töröknél az értelem és az akarat megújulásának lépcsőin visz. Az érzelem száműzve van ebből az együttesből. A hit által megvilágosított értelem olyan indító okokat hoz az akarat elé fejtegeti, amiknek mérlegelése után az akarat most már hajolhat a jó felé, sőt minden fenntartás nélkül határozhat az erény érdekében. (A törvény című füzetben, 28. lap). A Heidelbergi Káté első kérdésének magyarázatánál is száműzi Török az érzelmet és a szubjektivitást, holott itt az egyetlen vigasztalásról van szó, tehát szubjektív és érzelmi színezetű eseményről. Török ezt a témát is objektív síkra, az érvény síkjára emeli át. A beszéd nem az üdvbizonyosságról, hanem a váltság érvényéről szól ilyen felosztásban: A váltság érvénye 1. a bűn hatalmával, 2. Istennel és 3. a bűnössel szemben (Istenről című füzetben, 68. lap). A beszéd 12 oldal bevezetésében Török általában száműzi az érzelmeket a vallás köréből. Mindazon érzelmek bűvölő hatása, mik kapcsolatosak a vallás számos ünnepélyes és érzelemkeltő szolgálatával, még nem vallás (Uo. 62., 63. lap). Az örökéletről (Heidelbergi Káté 22. úrnapja, Istenről című füzet, lap) ilyen felosztásban szól: Az örökélet szükségszerű következménye 1. az élet eredetének, 2. a lélek anyaghoz való általános viszonyának, 3. a lélek mindenséghez való viszonyának. Ez a metafizikai jellegű felosztás azonban jó biblikus anthropologiát enged majd szóhoz jutni, mely az örökélet reménységét szorosan a hithez és Jézus Krisztushoz kapcsolja. Az örökélet semmi más úton nem származhatik, mint a hit... útján (87. lap). Krisztus által juthatunk el a szent életre. Életünknek a legszorosabban, a legteljesebben egyesülni kell az övével (88. lap). Az örökélet hitének vigasztaló voltáról Török a 3. részben szól. Megállapítja, hogy ez nem valami közvetlen érzelem, hanem közvetve lesz a hívő osztályrésze, mert erényekkel kapcsolatos. A keresztyén erények gyakorlásából, a hitből, békességes tűrésből, a hit erősödéséből, a megszentelődésből fakad ( lap). Az Istennel létrejövő életközösséget, mely tanítása szerint azonos az örökélettel, mindig értelmi és akarati síkon szemléli. Kifejezetten vallási érzelmek iránt szigorúan elutasító. Úgy látszik, csak egy érzelemnek van szerepe szemléletében, a boldogság fogalmának. Ez ő nála a helyesen élt élet velejárója.

159 Vannak akik megállván az élet estéjén kénytelenek megvallani írja, hogy ők nem tudják, mi a boldogság. És ez természetes, mert a boldogság az Isten törvényével minél teljesebb összhangzás lévén, az ezen eszköz birtokába jutásra nem törekvők, e végből minden tőlük telhetőt meg nem tevők, az Istennel életközelségbe juttatók, a törvény betöltésére képesítő váltságérdemet hittel el nem sajátítók a célhoz soha el nem juthatnak, a boldogságot soha meg nem ismerhetik (65. lap). A boldogság bibliai, ó- és újszövetségi fogalom. Azok az elemek, amelyeket Török az imént felsorolt, megvannak a boldogság újszövetségi fogalmában, de nemcsak azok, hanem mások is. így pl. az, hogy a boldogság az ember részéről elsősorban részesülés, az Isten megbocsátásának, megbékélésének, az Isten szerelmének az emberi hitben az evangéliumból szétsugárzó visszfénye. Török a súlypontot kissé elmozdítja, ezzel a boldogság újszövetségi fogalmát megszűkíti, szimplifikálja, mégpedig annak az intellektualista és voluntarista eudaimonizmusnak, sőt utilitarizmusnak a jegyében, amelyet azoktól a skót és angolszász theologusoktól tanult, akik theologiáját döntően alakították. Ezek közül a theologusok közül Török Thomas Chalmers-re hivatkozik legtöbbször, van úgy, hogy lapról lapra, de Chalmers idézett helyének lapszám szerinti megjelölése nélkül. Chalmers ( ), a skót református theologianak ez a vezéralakja a XIX. század első felében, többek között arról nevezetes, hogy vezetése alatt vált ki a skót államegyházból a szabad egyház. Chalmers theologiai iránya szupranaturalista, hitvallásos. Műveit (Works, I XXV. kötet) már ben kiadták. Török ebből idéz. Vannak azonban újabb forrásai is, mint pl. a haladó orthodox G. Smeaton-nak The Doctrine of the Holy Spirit c. Edinburghban 1882-ben, majd második kiadásban 1889-ben megjelent munkája, vagy A. M. Fairbairn ( ) neves kongregacionalista-orthodox, de hegeli hatásokat is feldolgozó theologusnak The Revelation of the Law c. műve, vagy dogmatörténeti hivatkozásoknál és szövegközléseknél K. R. Hagenbach ( ) dogmatörténeti tankönyve, amelynek Török valószínűleg az 1886-ban megjelent hatodik kiadását használta. Jegyezzük még meg, hogy ez a községi irnok, ha latin betűs átírással is, de igen gondosan idéz héber és görög szövegeket. Bár, mint említettük, egyik recenzens sem ismerte őt személyesen, a kritika elismerte Török Zoltán művének értékét. A Szabad Egyház évf. 7. száma az első három füzetre azzal hívta fel a figyelmet, hogy azok maradandó becsűek. A Budapesten megjelenő Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban a H jelzésű ismertető (Hamar István theologiai tanár) az Úrvacsora c. füzetről elmondja, hogy az abban közölt beszédek ami a fejtegetések nyomon járó voltát, az argumentáció bibliaszerűségét illeti, aligha eshetnek kifogás alá (1901. évf. 14. sz lap). A 4. füzetnek főként a Miatyánk-ot magyarázó beszédeit a PEIL-ban F (Farkas József theologiai professzor) ismertette. Nagyon értékes dolgok írja. Ez a Török Zoltán erősfejű, nagy theologiai képzettségű és jellegzetesen kálvinista ember. Nem gyakorló lelkész, de olyan hatalmas, tartalmas, hitvallásos és hivatásos pap, hogy hitével, tudásával és erőteljes nyelvezetével a kiváló prédikáció-írók közé tartozik. A theologiailag iskolázott elme nagy élvezettel olvassa e beszédeket. A bíráló azonban formai fogyatkozásokra is figyelmeztet. Túlságosan elvontak, igen mélyen járók, nem eléggé népszerűek. Úgy is mondhatjuk, túlsok bennök a tanító, a dogmatizáló, az értekező elem. Ezek az egyházi beszédek inkább theologiai értekezések (1902. évf. 3. sz. 43. lap). A Sárospataki Lapok bírálója is kiemelte, hogy Török Zoltán tudományos alapossággal, a Biblia és a tárgy ismeretével készítette el beszédeit, de mindjárt hozzá is fűzi, hogy szószéken csak átdolgozás után használhatók, mert nagyon elvontak, a tudós írásmagyarázat és a száraz dogmatizálás körében mozgók (1902. évf lap). Úgy látszik, elsősorban a nehézkes előadási formát kell elmarasztalnunk abban, hogy Török Zoltán szép vállalkozása a kritika minden elismerése mellett sem tudott mélyebb nyomot szántani theologiai és egyházi életünkben, sőt teljesen elfelejtődött. Az egyházi

160 beszédek hallgatói és olvasói a századforduló táján már elszoktak a nehezebb bölcseleti és dogmatikai érveléstől. Csak úgy voltak hajlandók felfigyelni a rendszeres hittan összefüggéseire, ha azokat valaki a közvetlen és könnyed előadás aranyporával behintve és a homiletika mesterfogásaival szelíddé és édessé téve tudta elibük adni. Éppen azért, mert a fordító és a kiadó ilyennek ítélte, jelent meg Török Zoltán füzeteivel egyidőben, azoknál azonban sokkal nagyobb figyelmet keltve egy, a tartalomban hasonlóan komoly, kiállításában sokkal igényesebb, az írásművészet dolgában pedig a Törökével egy napon sem említhető két kötetes mű, Van Oosterzee kátémagyarázatainak magyar fordítása: A Heidelbergi Káté 52 egyházi beszédben. Fordította dr. Antal Géza ev. ref. theologiai akadémiai tanár. Nyomatott Pápán, a Főiskolai Könyvnyomda betűivel. Kiadja László Albert és társa... Debrecenben Első kötet: VIII lap, második kötet: IV lap. Joh. Jac. van Oosterzee ( ) az utrechti egyetemen működött, 1863-tól mint a bibliai theologia, a dogmatika és a gyakorlati theologia, 1877-től pedig mint a vallásbölcsészet tanára. Egy modern hangvételű, de a Szentírásban és a hitvallásban gyökerező református orthodoxia szellemében írta nagyhatású, több kiadásban megjelent, angolra, németre és dánra is lefordított theologiai műveit és prédikációit. Gyakorlati theologia c. művével Ravasz László Homiletikája is több helyen és behatóan foglalkozik. Kátémagyarázó prédikációi is feltüntetik theologusi, igehirdetői és írói erényeit. Mégis talán szónoknak a legnagyobb. Hatásos képek, meghökkentő szembeállítások során át úgy vezeti a képzeletet és az érzelmeket, ahogy azt a prédikáció mélyén meghúzódó logikai érv kívánja, úgy hogy a meggyőzés már nem okoz külön fáradságot. Tekintsük meg, hogyan magyarázza a Heidelbergi Káté 5. feleletét: Természet szerint hajlandó vagyok Isten és felebarátaim gyűlöletére. Egyetlen egy csatamező elég, hogy szép álmotok az emberi alakba öltözött angyalokról szétfoszoljon. Azt mondják, hogy a szeretet találékony; bizonyára a gonoszság és gyűlölet még inkább azok. Gondoljátok el a találmányokat, melyek korunkban így megsokasodtak, melyeknek célja az, hogy miként lehessen a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb embert megölni; gondoljátok el mindazt a borzalmat, amit én leírni nem akarok, s ismételjétek, ha meritek még, az állítást: Az ember természet szerint hajlandó szeretni Istent és embertársait. Érzitek-e, hogy ezt egy csatatéren képtelenség volna állítani? Nos tehát az egész föld nagyban ilyen csatatér, ahol titkon vagy nyíltan milliók küzdenek önmagukért egymás ellen, szakadatlan ellentétben Istennel, mihelyt Ő valami mást akar, mint amit ők akarnak... Habozhattok-e még hitvallásunkat a magatokéul elfogadni? (I. kötet 26. lap). Elmondva még hatásosabbak lehettek e prédikációk, mint olvasva. Egyik-másik képét ma már elkoptatottnak érezzük, de nem mernénk azt mondani, hogy akkor is azok voltak már, amikor a magyar fordítás megjelent, mert lehet, hogy csak a túlsok utánzás szürkítette meg őket. A fordító, Antal Géza ( ) Pápán végzett theológiai tanulmányok után től 1888-ig Utrechtben tanult. Itthon gimnáziumi tanár lett Pápán, majd 1899-től a Theológián a dogmatika, 1917-től a filozófia professzora, 1924-től dunántúli püspök. Jeles és termékeny egyházi író. Személyes holland kapcsolatai egyháza számára is kamatoztak. A fordítás előszavában Antal elmondja, hogy számára a Heidelbergi Káté elsősorban nem mint a református hitelvek dogmatikai összefoglalása becses, hanem mert az a szó legnemesebb és legvalódibb értelmében építő irat, mely hamisítatlan evangéliumi szellemben mutatja föl a bűnös ember egyetlen vigasztalását, az igazi keresztyén élet követelményeit (I. kötet 3 lap). Fájlalja, hogy a megelőző félszázadban a Heidelbergi Káté tanítása templomban és iskolában egyaránt háttérbe szorult (uo.). Mégsem azt várja a fordítástól elsősorban, hogy kielégítse a templomi kátémagyarázat szükségleteit, hanem hogy pótolja a magyar könyvpiacon 40 év, de inkább 100 év óta hiányzó református dogmatikát. Van Oosterzee kátémagyarázataiban elsősorban népszerű dogmatikai, polemikai és apologetikai művet lát. (I.

161 kötet V. lap.) Ami a tartalmat és az irányt illeti, a fordító elhatárolja magát Van Oosterzee mérsékelt orthodoxiájától, mert Antal Géza a vallástörténeti irány híve. Meg kell tehát okolnia, hogy mégis miért Van Oosterzee művét fordította le. Két okot hoz fel. Az első az, hogy aki református dogmatikát ír, jól teszi, ha azt a Heidelbergi Káté magyarázatának formájában adja. Annak viszont, aki a Heidelbergi Kátét magyarázza, a hitvallás irányvonalában kell mozognia. A kátémagyarázat építő célzatát látnám veszélyeztetve írja, ha egyik-másik kérdésben éppen a káté íróival polemizálna a magyarázó. Másik oka az, hogy a Heidelbergi Kátét a fennálló különböző theologiai irányzatok közös platformjának látja. Úgy véli, hogy ebben az építő vonatkozásokban ma is élő, más vonatkozásokban túlhaladott, de mindenképpen drága református ereklyének a megbecsülésében találkozhatnak a különböző theologiai irányzatok. Ily történelmi alapon nyújthat kezet legkönnyebben egymásnak, ha múltunk iránt kegyelettel van eltelve, a sokféle dogmatikus felfogás. (I. kötet V. lap). Ezek a sorok egyeztető szándékot tükröznek a liberális theologia és a hagyományos orthodoxia között a vallástörténeti irány szemszögéből. Bennük az egyház és a Szentírás, a theologia és a Szentírás, a theologia és a hitvallás viszonyára nézve ugyanaz a tisztázatlanság tükröződik, mint az 1870 és 1918 közötti szakasz egész theologiai gondolkodásában, és amely csak a következő évtizedekben fog majd nálunk is lassan-lassan feltisztulni. Fordítói munkájáról Antal előadja, hogy nem szó szerint fordított, hanem a beszédeket kb. egynegyedével rövidítette. Természetesen kihagyta a holland vonatkozásokat, viszont beleszőtte a legszükségesebb magyar adatokat. Az ő tollából valók a rövidítéseknél szükséges átmenetek is. A fordítás elegáns, szellemes, lendületes, mindenképpen méltó az ugyanilyen Van Oosterzee-hez. Csiky Lajos debreceni theologiai tanárt ( ) Van Oosterzee magyarul megjelent kátémagyarázatai Kátémagyarázati imádságok kiadására késztették (Debrecen adrét 138 lap). Már elismerően szóltunk Csiky elődei között Kecskeméti Zsigmond kátémagyarázat utáni templomi imádságairól. Szikszay György is adott ki ilyen imákat (Közönséges lelki áldozatok. Pozsony, lap. IV. kiad. Pest, ), valamint Vámosi Pap István is (Templomban mondandó innepi imádságok, 2 kötet, Veszprém, 1846., az imák közé beosztva). A kéziratokban is sok helyen található a kátémagyarázat után imádság. Csiky Lajos az élőbeszédben így jellemzi imáit: Föltétlenül és határozottan kálvinista imádságok ezek. Imádságok ezek és nem elmélkedések. Imádságok, mert nem okoskodnak, nem bölcselkednek hanem folyton-folyvást csak Istenhez beszélnek: az Ő nagyságát magasztalják, s törődött lélekben neki tesznek bűnvallást. Ez a két fő irányzat vonul át ezeken az imádságokon, s ez teszi ezeket kálvinista imádságokká. Lélek és igazság hatja át ezeket a nem művészi tollal írt, de hitben buzgó, egyszerűségűkben Istennek talán tetsző imádságokat (2 3. lap). A szerzőnek ezek a sorai ismét amellett bizonyítanak, hogy magunkat ismerjük a legkevésbé. Hiszen ugyancsak bőven ott van ezekben az imákban a tanszerű anyag, ilyen fordulatokkal bevezetve: Megtanítottál arra, hogy... Azt is kijelentetted előttünk, hogy... Tanítsd meg nekünk, hogy... Egy példa: Hálát adunk neked, hogy mennybemeneteleddel megmutattad minekünk is földi létünk célját, s megtanítál minket, Szentlelkednek ereje által tanítál meg arra a nagy tudományra, hogy a lélek előbb való a testnél, hogy azzal nyerjük meg szent tetszésedet, ha nem a test, de a lélek javát keressük. Megtanítál arra, hogy testünk porrá válik a föld ölében, de lelkünk fölszáll szent Fiad után a mennybe, s azt is kijelentéd előttünk... és így megy ez tovább ugyanazon egy mondatban még négy soron át. Nincs ezekben az imákban semmi elementáris. Van Oosterzee-től Csiky eleganciát sem tudott elsajátítani, legfeljebb némi szónokiasságot, amit azonban terjengős mondatai, kitaposott fordulatai, szűnni nem akaró olcsó képei, mint pl.: Feltámadásodnak

162 világosságával elűzted felőlünk a borongó homálynak sötétlő felhőit (uo.) unalomba fullasztanak V. Hazánkban a proletárdiktatúra bukása után konzervatív-reakciós rendszer került uralomra. A római katholikus egyház újra uralkodóvá lett. Sokan egyenesen a reformációt tették felelőssé a szabadságeszmékért, a forradalomért. Az uralkodó római katholicizmus megkísérelte életre kelteni a barokk méltóságát és díszeit, lelki-politikai egységét és tekintélytiszteletét, ami az adott körülmények között csak liliputi méretekben sikerülhetett és bábjátéki komédiára emlékeztetett. A magyar református egyházban most szóhoz jutottak a korábbi időszak ellenirányai. A konfesszionalizmus zászlaját Sebestyén Jenő budapesti theologiai tanár emelte magasra. Ő Hollandiában megtöltekezett a református orthodoxia theologiájával, annak Kuyper által képviselt változatával. Sebestyén Jenő történelmi kálvinizmusa néhány éven át azt az egyháztörténeti küldetést töltötte be, hogy a szétzilált református tábor jelentékeny részét egyesítette és öntudatosította egy, bár akkor szükségszerűen konzervatív, szellemi színvonalában és a közéleti kérdések iránti nyitottságában mégis imponáló a korabeli római katholikus eszmeiséggel mindenképpen versenyképes theologia jegyében. A történelmi kálvinizmus mellett, ennek heves támadásai közepette, ott buzgólkodott a missziói ébresztő irány némileg megfogyatkozott tábora is. Ennek soraiban voltak olyanok, akik most még jobban elsáncolták magukat egy távlattalan és levegőtlen kis közösségi kegyesség bizarran pietisztikus formái közé. Egy másik részük azért választotta ezt az irányt, mert általa szerepet játszhatott az egyházi életben anélkül, hogy tovább kellett volna mennie keresztyénségében az egyéni élmények bizonytalan és sokféleképpen magyarázható tényeinél. Mind a két csoportot méltán érte a kemény támadás, amelyet Sebestyén Jenő és munkatársai zúdítottak az általános keresztyénekre. Viszont a több mint egy évtizedes harcnak áldott gyümölcsei is voltak, melyek közül az egyik legelső éppen az, hogy történeti hitvallásaink felé megújult érdeklődéssel egyre többen fordultak és fordulnak. A misszióiébresztő irány hívei közül ez a harmadik csoport 1943-ban egyelőre még a kisebb. Viszont és ez igen nagy jelentőségű a további évtizedekre a hitvallások mindig mélyebb megértésére törekszik és a hitvallások tanulmányozása folytán örömmel fedezi fel a Lélek munkájának évszázadokon át ható egységét. Arról az egyháztörténeti fontosságú érlelődési folyamatról van itt szó, melynek során a belmissziói-evangélizációs irány elérkezett a hitvallásokig. A fenti idézetek a harmadik csoport egyik vezéralakjának, Békefi Benőnek Mi hasznod belőle? című, ban megjelent Heidelbergi Káté-magyarázata első lapjairól valók. A történelmi kálvinista és a missziói ébresztő irány mellett tovább munkálkodtak a megelőző időszak theologiájának neveltjei is, a liberális theologia kultúrprotestáns, neokantiánus, históriai-kritikai, vallástörténeti, vallásszociológiai, valláslélektani ágazatainak képviselői is. A két világháború közti időszak a kompromisszumok, a közvetítés szakasza. Az előbbi irányok képviselői, miközben a theologiai tudomány ápolásával igyekeznek hivatásukat szolgálni, kerülik az összeütközést a konfesszionalizmussal éppúgy, mint az ébresztő theologiával, sőt igyekeznek mindegyik értékeit összefogni és egyeztetni. Ami ebben az időszakban a Heidelbergi Káté magyar nyelvű magyarázó irodalmát illeti, feltűnik, hogy az e feladathoz a dolog természete szerint legközelebb álló történelmi kálvinizmus mindössze egy csonkán maradt fordítást (Wielenga etc.) és egyetlen eredeti

163 magyarázatot (Pap Ferenc) mutat fel. Az idegen államokba szakadt magyar reformátusok ismerték fel talán a legkorábban és leghatározottabban a Heidelbergi Káté szerepét a maguk kétszeresen is kisebbségi helyzetében. Kiadványaik egy része nem a Heidelbergi Káté teljes szövegét nyújtja, hanem a legszükségesebb bibliai, hit- és erkölcstani, egyháztörténeti és gyakorlati egyházi ismereteket, de a Heidelbergi Káté alapján, annak gondolatmenetét többé-kevésbé követve, néhány kérdését és feleletét szó szerint is beiktatva. Ilyen Bácsy Gyulának 1924-ben Beregszászon megjelent Kis káté -ja, az Ágoston Sándor Kovácsy Sándor Szabó Zoltán féle Református keresztyén kiskáté (Révkomárom, 1932, 1934, 1940, 1943), Szabó Béla konfirmációi kátéja: Én ezt hiszem és vallom (Beregszász, 1935). Újonnan megállapított kátéfordítást nyújtott Tavaszy Sándor gondozásában az Erdélyi Református Egyházkerület évi kiadása. A káté szövegét és ugyanakkor magyarázatát is nyújtja Galambos Zoltánnak szintén Beregszászon, 1925-ben megjelent műve: A Heidelbergi Káté és magyarázata, továbbá két Erdélyben megjelent, kátémagyarázó prédikációkat tartalmazó kötet, az egyik Derzsi Endrétől és munkatársaitól, a másik Vásárhelyi János püspöktől. Magyarországon a Heidelbergi Káté túlnyomórészt kiszorult a templomi istentiszteletből, de nagyobb helyet szerzett magának a konfirmációi előkészítésben és a vallásoktatásban, mint a megelőző 50 év folyamán ben, majd 1924-ben Takáts Károly budapesti vallásoktató lelkész, később vallásoktatási igazgató adott ki egy Református keresztyén kiskáté -t a Heidelbergi Káté alapján, az elemi iskola VI. osztálya számára. A könyvecske a Heidelbergi Kátéhoz simul, egyik-másik kérdését rövidítve közbeiktatja. Didaktikus világossággal és biblikus bensőséggel oldja meg feladatát. Ilyen jellegű Virágh József Református keresztyén káté -ja is (Tahitótfalu, 1927) ban Enyedy Andor a magyar református kátéirodalomról írt becses dolgozatában (Debrecen) annak a véleményének adott kifejezést, hogy a Heidelbergi Kátét az érettebb, kiforrottabb korúaknak kell adni, tanítani, magyarázni, mégpedig a maga eredeti, klasszikus, változatlan formájában. Ez a felfogás lett aztán általánossá. Ezzel kapcsolatban a konfirmáció és a vallásoktatás érdeke késztette néhány derék lelkipásztorunkat és vallástanárukat arra, hogy Heidelbergi Káté-magyarázatot írjanak és adjanak ki az ifjúság számára, vagy ilyen célra katechetikai vezérkönyvet készítsenek. (Virágh József, Van Senden Lampérth Gy., Andrási Tivadar, Kiss Tihamér László.) A belmissziói ébresztő irány munkásai közül a Heidelbergi Kátét első ízben Forgács Gyula akkor péceli, illetve sárospataki lelkész dolgozta fel, és építette bele annak legfontosabb gondolatait Agenda és konfirmációi káté című művébe, mely 1923-ban, majd 1925-ben jelent meg. Felnőtteknek szánt Heidelbergi Káté-magyarázatokkal ugyanezen irány theologusai több ízben fordultak egyházunk népéhez időszakunk folyamán. (B. Major János, Ecsedy Aladár, Békefi Benő.) Lássuk ezek közül a fontosabb műveket egyenként. A Holland Magyar Református Bizottság, Sebestyén Jenő irányának egyik szervezete, a következő, sajnos, korán abbahagyott sorozattal jelentkezett: A Heidelbergi Kátémagyarázatai 52 egyházi beszédben. A kiadvány hét holland szerző nevét tünteti fel, ezek közül azonban a megjelent első három füzetben csak B. Wielenga és P. A. E. Sillevis Smitt írásai szerepelnek. Budapest, Első kötet: 1 4. Úrnapja, VI + 52, második kötet: 5 8. Úrnapja, lap. harmadik-negyedik kötet: Úrnapja, lap.) A vállalkozás három szempontból is jelentős. Először is e fordítások olyan időpontban jelentek meg, amikor nálunk már évtizedek óta nem adtak ki Heidelbergi Káté-magyarázatot. Másodszor: jeles holland egyházi írók igehirdetéseiből a magyar olvasó azt a magas theologiai és művészi színvonalat ismerhette meg, amelyen a kátémagyarázatot a holland református templomokban művelik. A magyar fordítók, Sebestyén Jenő és társai, nagyon jó munkát végeztek. Végül harmadszor e fordítások azért is szíves fogadtatásra számíthattak nálunk, mert az itthoni forradalomellenes hivatalos közszellemmel itt-ott rokon húrokat

164 pengettek meg. Megtaláljuk bennük a haladó politikai és társadalmi mozgalmaknak (27. lap), az ún. kritikai theologia törekvéseinek (80. lap) rosszalló bemutatását, azokét, akiknek a fejlődés a varázsszavuk a Szentírás legyen szava helyett. Igaz ugyan fejtegeti P. A. E. Sillevis Smitt, hogy ez a szó mint varázskulcs megnyitotta az ajtót mindenféle rendszerhez, melyek közül egyik nyomon követi és félretolja a másikat, de nem tudta előteremteni sem azt a bölcsességet, sem azt a vigasztalást, amely a teremtéshitben rejlik (117. lap). Ez az azóta kissé idejétmúlttá vált szembeállítás 1924 táján nálunk nemcsak hogy fel nem tűnt, de ezekben a kérdésekben szinte a kötelező minimumnak számított. Az említett pozitív vonások miatt az ilyesfajta hiányokon kár lenne fennakadni. Csak sajnálhatjuk, hogy a vállalkozás csonka maradt. Sebestyén Jenő tanítványaiból tehetséges, bátor és lelkes újságírói gárdát nevelt. A történelmi kálvinizmus egyik legsikerültebb megnyilatkozásának éppen a publicisztika tekinthető. Szükség volt erre a magabiztos és győzelemittas római katholikus kurzus fékentartása és a neobarokk közélet tisztogatása céljából. Ehhez a gárdához tartozott Pap Ferenc is (szül. 1907), aki a mozgalom hetilapjában, a Kálvinista Szemlé-ben végigmagyarázta a Heidelbergi Kátét. Pap Ferenc összetett egyéniség, hajlik a tudós búvárkodásra, otthon van a bibliai nyelvekben, a dogmatikában és dogmatörténetben. Alkatilag fogékony a református kegyesség misztikus mélységei iránt is, és ugyanakkor elég robbanékony meggyőződésének publicisztikai kifejezésére. Kátémagyarázatait a fenti hetilap Hitünk igazságai című rovatában az évfolyam 1. számában kezdte el, és az 52-ben fejezte be. Az egyhasábos magyarázatok híven szólaltatják meg református örökségünket. Hangjuk a meditáció és a parainezis keveréke. Ott válik iskolásabbá, ahol meg kell magyarázni a református, római katholikus és lutheránus álláspont közti különbséget. Ezt teljes világossággal kifejti, de nem használja fel az alkalmat vagdalkozásra. A kátémagyarázás hazai előzményeit nem említi. Forrásai melyekből szempontokat, de nem mondatokat vesz át a legjobb külföldi református theologusok (Ursinus, Kuyper, Max Frick). A szemléltetés, a történet viszont, amellyel a magyarázatot elkezdi, a magyar életből van véve, és jól megjeleníti a kort. A stílust olykor megnyomja a mondanivaló rendkívüli gazdagsága. A gondolatok olykor szinte torlódnak. Egy másik, csak néha kiütköző fogyatkozás, hogy a fiatal író, miközben nagyon-nagyon szép mondatokat is le akar írni Ravasz László a közelben van, nem tud lemondani a stílusromantika pótmotorjáról. Derzsi Endre: A Heidelbergi Káté magyarázata. Gyűjteményes kiadás. Blaj- Balázsfalva, Nagy 8-adrét, 267 lap. A mű azzal a szándékkal készült, hogy a romániai magyar református lelkészi kar közös és egyben reprezentatív megnyilatkozása legyen. A szerkesztő, maga is református lelkész, 52 szolgatársát kérte fel egy-egy magyarázat elkészítésére. A határidőre be nem érkezettek helyett hét magyarázatot neki magának kellett elkészítenie. A prédikációk előtt az egyes úrnapokra eső kátészöveget Tavaszy Sándor által 1930-ban készített fordításban találjuk. Az ismertebb közreműködők: Arday Aladár (37. úrnap), Horváth Jenő (50.), László Dezső (20. és 42.), Maksay Albert (15.), Musnai László (1.), Tavaszy Sándor (16.), Vásárhelyi János (30. úrnap). A 3 5 oldalas kátémagyarázó prédikációk nem tudományos, hanem gyakorlati érdeket kívánnak szolgálni, a hitvallásos öntudat elmélyítését, a keresztyén életmód felmutatását, az építést. A hitvallásoknak a szívekbe vésése által szeretnők a lelkeket közelebb vinni a Krisztushoz, megtölteni az Ő erejével, mert tudjuk, hogy a hitnek erején minden támadás megtörik (7. lap). A színvonal korántsem annyira egyenetlen, mint a hasonló gyűjteményes műveknél szokott lenni. Tisztességére válik a 30 év előtti ottani református lelkészi karnak. Ma is jól használható. A gondolatmenet hol inkább a katechizáció, hol pedig a prédikáció szabályait követi, de egyik-másik kitűnő darab egyezteti a két szempontot (pl. a 16. úrnap). A szerzők

165 elég sűrűn bevonják anyagukba Kálvin és a II. Helvét Hitvallás tanításait is ( lap és máshol). A kötet keletkezését a konfesszionális eszmélésnek köszöni, Barthra azonban sem kifejezett, sem közvetett hivatkozás nem történik. Vásárhelyi János erdélyi püspök 1940-ben adta ki Kolozsváron az Erdélyi Református Egyházi Könyvtár köteteként A mi hitünk címmel a Heidelbergi Káténak 52 prédikációban való magyarázatit. Vásárhelyi a kiadványt így indokolja meg: Egyházkerületi közgyűlésünk a múlt év (1939) novemberében elhatározta, hogy kötelezővé teszi összes gyülekezeteinkben a rendszeres kátémagyarázatok bevezetését. E határozat végrehajtásában kívántam közremunkálni az által, hogy e kátémagyarázatokat egyházkerületünk iratterjesztésének kiadásra felajánlom (5. lap). Vásárhelyi a Minerva kiadásában már 1935-ben kiadta a 24 első úrnapra kidolgozott kátémagyarázó prédikációkat, a Szentlélekről szóló hitcikk végéig (8-adrét, 199 lap). Ezt az anyagot tette 1940-ben teljessé. (Nagy 8-adrét, 427 lap). A szerző szerint: A hitvallásainkban foglalt örök igazságok bátor és határozott hirdetésére sohasem volt nagyobb szükség, mint a mostani időkben. Meg vagyok győződve, hogy ugyanez az ősi, tiszta evangéliumi hit tarthat meg a jövőben is, amely a múltban megtartott (5. lap). A prédikációkban a gyakorlott, igehirdető, lelkigondozó, egyházi író nyugodt pásztori hangja és orthodox theologiai gondolatvilága szólal meg. A problémákat nem élezi, inkább kerüli. A fasizmus veszedelmes előretörésének idejében másként hatott az a ma már kissé paposnak és múltbanézőnek tűnő megállapítása, hogy az emberi szervezkedések, vállalkozások mind csak kiélezik az ellentételeket az emberek között, harcba állítják az embereket egymással, és ezek a szervezkedések az emberiséget egy borzalmas katasztrófa végzetes útjára sodorják (144. lap). Ezek a prédikációk is jól használhatók. Az a benyomásunk, hogy eljutottak Magyarországra is, és pl. Békefi Benő kátémagyarázataiban ittott mintha Vásárhelyi olvasásának visszhangja volna érezhető. Fentebb már említettük, hogy a Heidelbergi Káténak az egyházi élet számára való gyümölcsöztetésében az idegen uralom alá jutott magyar reformátusok voltak a legtevékenyebbek. Jugoszláviában a Magvető és a Dér Säemann című református egyházi lapok folyamatos közlésekben nyújtottak segítséget a Heidelbergi Káté alapján folyó vallásoktatáshoz. Csehszlovákiában a Szeretet című református egyházi lap folyamatosan közölte a Heidelbergi Káté új magyar fordítását és az egyes kérdések rövid, de hittanilag pontos, erkölcstanilag magvas és hasznos magyarázatát Galambos Zoltán tollából, akinek Heyns Református dogmatikája fordítását is köszönjük (Bp. 1925). A fenti újságközlések egy kézbe illő könyvecske formájában is megjelentek (Beregszász, a Szeretet kiadása, XII lap). Galambos fordítása és magyarázata a korábbi magyar munkálatok tanulmányozásával készült. Szempontjairól (személyes hitéletre való buzdítás, theocentrikus elv, stb.) megállapítja, hogy a kátéval kapcsolatos magyar nyelvű irodalom múltját is ilyen irányúnak látom. (A bevezetésben.) Galambos katechetikai célra kitűnően felhasználható magyarázatairól idehaza, úgy látszik, nem tudtak, mert Lampérth Gyula nágocsi lelkipásztor, van Senden vezérkönyvének fordítója, arról panaszkodott, hogy noha konfirmációi oktatásunk a Heidelbergi Kátén alapul, a magyar nyelvű theologiai irodalom nem ad ehhez segítséget. Ő maga annyira érezte e segítség hiányát, hogy elkezdte használni és magyar nyelvre fordítgatni O. Thelemann-nak Detmoldban, 1903-ban megjelent csaknem 600 oldalas művét, a Handreichung zum Heidelberger Katechismus -t. Közben azonban kezébe került egy sokkal jobb, modernebb, inspiratívabb mű: H. van Sendennek Neukirchenben, 1928-ban megjelent műve, Der Heidelberger Katechismus im Unterricht. Ein Jahrgang Stundenbilder. Ezt a vezérkönyvet előbb a gyakorlatban kipróbálta, majd 1932-ben magyarra fordította, és Ágoston Sándor jugoszláviai magyar református püspök biztatására, magára vállalván az anyagi kockázatot,

166 Dombóváron, 1937-ben kiadta (nagy 8-adrét, 173 lap, ebből 17 lap bibliaismertetés). Ez a fordított munka nagy segítséget és komoly nyereséget jelentett. Van Senden hívő református keresztyén, ugyanakkor sokoldalúan képzett, csiszolt ízlésű, a maga korában éberen benne élő, a fiatalság lélektanát jól ismerő ember, és nagy sugalmazó erejű, karizmatikus pedagógus. A Heidelbergi Káté sorrendjét nem követi szorosan és nem magyaráz meg minden kérdést. Nem a Heidelbergi Kátét mint olyat akarja elsősorban megismertetni, hanem az a célja, hogy tanítványai magukévá tegyék a református keresztyén hit és erkölcs egész alapzatát és rendszerének egybefüggő lényegét. A fordító kiemeli van Senden művének élő, szerves kapcsolatát a Szentírással (6. lap). Mi hozzátehetjük, hogy van Senden mindössze 60, valóban egy órányi foglalkozásban az Ó- és Újszövetség világának a Heidelbergi Káté gyűjtőlencséjébe fogott, ifjú kezekbe való remek enchiridionát alkotta meg. Jegyezzük meg, hogy ugyanakkor, amikor Lampérth az irodalmi segítség hiányát állapította meg, már 1928-ban, alig néhány órányi gyalogútra Nágocstól, Balatonőszödön megjelent egy igen derék Vezérkönyv a Heidelbergi Káté tanításához Virágh József balatonőszödi lelkipásztor tollából, a szerző kiadásában. Szomorúan jellemzi akkori egyházi életünknek az ilyenfajta életfontosságú kérdésben való szervezetlenségét, hogy a közeli balatonőszödi kolléga könyvéről sem a nágocsi lelkipásztor, sem annak támogatója, a külsősomogyi esperes nem tudott. Ebben az esetben azonban ez gondviselésszerűnek tekinthető, mert máskülönben Lampérth talán nem nyúlt volna van Senden műve után, és nem gazdagította volna meg azzal is katechetikai irodalmunkat. Virágh József nem bocsátkozott elméleti fejtegetésekbe arról, hogy az egyházunk törzsét jelentő falusi népet, különösen pedig a földműves ifjúságot meg kell ismertetni hitvallásainkkal, hanem nekiállt ennek a munkának, és szerényen, de derekasan teljesítette. Említettük a szerzőnek valamivel korábban megjelent Református keresztyén káté című munkácskáját. A vezérkönyv sem nagy terjedelmű, de saját profilú, érett, becses alkotás (kis 8-adrét, 225 lap). Virágh József a kátéanyagot két évre osztja be heti egy iskolai foglalkozást számítva. Az első évben az 1 24., a másodikban a úrnapok témáját magyarázza. Az egy-egy foglalkozásra eső 2 5 oldal annyi gondolatot ad, amennyi éppen elegendő, hogy a növendék a káté tanítását megértse és magáévá tegye. Virágh következetes abban, hogy a szemléltetésnél főleg a Bibliát használja annak kifejezésére, hogy a Biblia és a Heidelbergi Káté ugyanazt a dolgot tartalmazza (3 4. lap). Kedves és értékes jellegzetessége a könyvnek, hogy szándékosan a falusi gyerekek lelkivilágát tartja szem előtt. Azokból az eseményekből veszi hasonlatait, példáit, amelyek között a falusi gyermek felnő. Sietek előrebocsátani kezdi az Előszót, hogy mikor e könyvben leírt tanításokat előadom, nem a Theologiai Akadémia tanszékén ülök, hanem fehérre meszelt, bogárhátú falusi iskolában, ahol az a feladatom, hogy az egyszerű falusi parasztgyerekekkel református hitünk igazságait a Heidelbergi Káté alapján megismertessem. Szinte mintha a szolgai átvételt akarná megakadályozni és a szabad alkalmazás követelményét aláhúzni, könyvében kifejezetten az őszödi gyermekekhez szól. Az sem tartja vissza, hogy bírálói esetleg túlontúl elemi fokúnak tarthatják az ilyesféle fordulatokat: Úgy-e fiam, te Őszödön születtél, ha tehát azt kérdezik tőled, hogy hová való vagy, azt feleled rá, hogy őszödi, mert Őszödön születtél. Ez a könyv, amelyről most tanulunk, Németország Heidelberg nevű városában keletkezett, ott írták, azért nevezzük azt Heidelbergi-nek (7. lap). Azt, hogy Jézus Krisztuson kívül nincs szükségünk más közbenjáróra, növendékeinek életéből vett hasonlattal így mutatja be: Éppen olyan volna ez, mintha te, fiam, elkéredzkednél tőlem az óráról; én elengednélek; akkor te odafordulnál a Miska pajtásodhoz, hogy ő is engedjen el téged, holott én már elengedtelek (66. lap). Az eredendő bűn szemléltetésére ilyen remek aktív hasonlatot talál: Úgy vagyunk mi bűnös állapotunkkal, mint aki homokgödörbe esett; a maga erejéből nem tud kiszabadulni, sőt

167 mennél jobban igyekeznék kijönni, annál több homokot gyűjt maga köré (14. lap). Még mint élő egyházi gyakorlatról, értesülünk Virághnál arról, hogy a lelkipásztor az igehirdetésben a minden egyes vasárnapra eső igazságot a Heidelbergi Kátéból megmagyarázza, és ugyanarról az igazságról énekel a katechizmusi dicséretben a gyülekezet is (9. lap). Úgy látszik, hogy egyes gyülekezetek kitartottak a vasárnap délutáni kátémagyarázat mellett a Ravasz László Homiletikájában foglaltak ellenére is. Virágh József vezérkönyve bizonyára sokkal értékesebb segítséget jelenthetett volna a falusi gyermekek vallásoktatásához és konfirmációi előkészítéséhez, ha országos egyházunk gondoskodott volna kiadásáról és terjesztéséről, és nem a falusi lelkipásztor kiadásában kellett volna megjelennie. Így azonban olyannyira nem tudott igazi köztulajdonná válni, hogy Lampérth Gyula mint már említettük néhány faluval Somogy belseje felé már nem is tudott a létezéséről. Van Senden vezérkönyvének magyar kiadása hatásosabb volt. Kitűnő fiatal lelkészpedagógusok figyeltek fel egy modernebb szellemű Heidelbergi Káté-tanítás lehetőségére, és dolgoztak ki jó vezérkönyveket. Andrási Tivadar sepsziszentgyörgyi lelkész-tanár könyvére gondolunk elsősorban: A Heidelbergi Káté konfirmációi és vasárnapi iskolai oktatása feldolgozva (Sepsiszentgyörgy, lap). Andrási a Heidelbergi Kátét 62 óra anyagaként dolgozza fel, tehát szakít az 52 úrnapra való felosztással. Andrási vérbeli pedagógus. Közel tudja vinni a Heidelbergi Kátét a vasárnapi iskolai és konfirmandus gyermekekhez. Váltakozva szemléltet bibliai, egyháztörténeti, világtörténelmi és a hétköznapi életből vett képekkel. Nyelvezete világos, lendületes. Az egyszerű, mindig érthető kifejezésmód nem laposítja el a káté mondanivalóját, hanem Andrási éreztetni tudja a téma komolyságát és szentségét. Egy-egy tanítást egy jól kiválasztott énekkel kezd, egy másikkal az óra közepén pihenést szerez, majd egy harmadikkal a tanultakat mintegy összefoglalja és érzelmileg megköti. Néhány mondat az előszóból: Megtanítható-e a Heidelbergi Káté gyermekeinknek? Eleinte én is azt hittem, hogy nem. Legalább is nagyon kevés eredményt értem el, és ha a jobb igyekezetűek el is tudták mondani kifogástalanul a káté szövegét, lépten-nyomon arról kellett meggyőződnöm, hogy ez a tudomány nem öntudatos. A hibát azonban nem a kátéban, nem is a gyermekekben, hanem önmagamban kerestem. Kutattam módszerek, vezérfonalak után, amíg végre kezembe került Hermann van Senden: Der Heidelberger Katechismus im Unterricht c. műve. Ennek útmutatása alapján kezdtem tanítani a kátét és azt tapasztaltam, hogy az új módszerrel szép eredményt lehet elérni. Mivel azonban a káté megtanítása 62 órát vesz igénybe, és mert ennyi idő nem áll rendelkezésre az állami elemi iskolában, a káté tanítását a vasárnapi iskolába tettem át, az V VI. osztályos tanulók csoportjába, két évre beosztva. A gyermekek figyelemmel kísérték a magyarázatot és szívesen tanulták a kátét, mert már értették is, de maga a lecke is rövid volt és részben már az órán is megtanulták, úgyhogy otthon csak el kellett ismételniök. A különböző kérdésekre való visszatérés és a kapcsolatok kihangsúlyozása által az, amit már megtanultak, mind világosabb és öntudatosabb lett előttük. A cselekvő módszer és a tábla használata hatásosan működött közre abban, hogy figyelmük ne lankadjon, és hogy a hallás mellett a látás is elősegítse a káté és a bibliai részek megtanulását... (3. lap). Egy másik igen sikerült vezérkönyv Kiss Tihamér László sepsiszentgyörgyi református tanítóképző intézeti vallás- és pedagógiatanár tollából származik: Református hitvallásunk. A Heidelbergi Káté magyarázatos feldolgozása. (Sepsiszentgyörgy, adrát, 122 lap.) A szerző az anyagot a Bevezetésben és 42 kátéórában dolgozza fel. Ezen a vezérkönyvön a gyakorlott pedagógus és egyházi ifjúsági munkás biztos vezetése, szinte rutinja érzik. Szemléltetései, amikkel a kérdéseket közelhozza, nem kerülik a nehézségeket, olykor meghökkentően merészek, pl. a 8. lapon, de alkalmat adnak a hit valódi feladatainak és

168 erejének megmutatására. Kiss Tihamér László is jól ismeri az ifjú emberek gondolkodásmódját. Nem körülményeskedik, életet, magatartást, jellemet akar formálni, célratörő és praktikus. Segítségül bevonja a reformátorok tanításait éppúgy, mint az egykorú hazai szépirodalom színe-javát (pl lapon). Az kérdés tárgyalása kimarad, amit csak sajnálni lehet. A vezérkönyv a már konfirmált és utána tovább tanuló ifjúság számára készült, írója felajánlotta a kéziratot országos egyházunknak, de kiadatására ezen a módon nem kerülvén sor, saját költségén adta ki. A magyar református templomokban itt-ott még folyó vasárnap délutáni kátémagyarázatokhoz nyújtott segítséget a Református Igehirdető című folyóiratban B. Major János (szül. 1889), Orci belsősomogyi egyház lelkipásztora, a Református Igehirdető Vasárnap délután c. rovatának vezetője. A lap évf lapján bejelentette, hogy a Heidelbergi Káté magyar fordításának három és félszáz éves évfordulója alkalmából végig fogja magyarázni a Kátét vasárnap délutáni templomi magyarázatok céljára. A sorozat az évf lapján kezdődött el. Ebben az évben az első 8 úrnapi magyarázat jelent meg ban napvilágot látott a további 44, az utolsó a decemberi szám lapján. A szép befejezés így hangzik: Végére értünk egy hosszú útnak, melyen át 52 vasárnapon keresztül kerestük, vizsgáltuk és szemléltük az evangélium drága igazságait. A hosszú úton sok áldást vettünk és az áldások nyomán magunk is megváltoztunk. Úgy keltünk útra, mint bűnnek és nyomorúságnak szomorú rabjai, és most, midőn célunkhoz értünk, szabadoknak érezzük magunkat... Isten engedje meg nekünk, hogy még többször is végigjárhassuk ezt a felséges utat, újra és újra szemlélve az üdvösségünkre tartozó igazságokat, míg egészen otthonosak leszünk rajta és biztos léptekkel haladhatunk mennyei hazánk felé percig tarthatott B. Major János egy-egy magyarázatának elmondása. Mindegyiknek van jól megválasztott bibliai textusa. A szerző eltűnik a téma mögött, egyéniségét nemigen lehet érezni. Nem emelkedik az elragadtatás magasságába, és nem száll alá problémák mélységeibe. Egyszerű emberekhez szól a jó lelki tanító atyai hangján, az iskola temperált levegőjében. Sem dogmatizálni, sem evangelizálni, sem moralizálni nem törekszik kizárólagosan, vagy akárcsak első helyen, hanem mind a három irányban egyszerre akar hatni. A hittani álláspont és az előterjesztési mód szempontjából is a mértéktartás, a középenjárás szándéka jellemzi a hitvallásos korrektség, az egyházi megszokások és a modernebb követelmények között. Annak az útnak, amelyen a belmissziói-ébresztő irány munkásainak egy csoportja eljutott a hitvallásokig, egyik közbeeső állomása a következő mű: Ecsedy Aladár: Én is vallást teszek (A szerző kiadása, Tahitótfalu, 1940., kis 8-adrét, 269 lap). Ecsedy Ravasz László püspöknek ajánlja művét, az Előszóban pedig Sebestyén Jenőnek mond köszönetét azért, hogy tanítványainak szívébe csepegtette a Heidelbergi Káté iránti szeretetet, de ezek a hivatkozások nem jelentik, hogy a könyv magán viselné akár Ravasz László, akár Sebestyén Jenő theologiájának hatását. A magyar református ébredés ügyét óhajtja kátémagyarázataival szolgálni. (Előszó.) Mint írja, arra törekedett, hogy a káté hatalmas igazságai a legkisebb és legegyszerűbb hívek előtt is érthető és élvezhető módon legyenek feldolgozva. Gyülekezeteinknek ismét tejnek italára van szükségük. (Uo.) Az így kitűzött célt sikerült elérnie. Jóindulatú, elsősorban nőkből és gyermekekből álló hallgatókat képzelhetett maga elé, akik szívüket bizalommal tárják fel a szépen mondott pásztori szónak. A kételkedés, a kritika többnyire száműzve van innen. A szerző egy légkört teremt meg, egy érzelmi-akarati hajlandóságot, és erre bízza, hogy az olvasó eligazodjék a részletkérdésekben is. Ereje a rövid, világos, képekkel teli, életközeli, történetekkel érdekfeszítővé tett, szép és odaillő versekkel és énekekkel felékszerezett stílus. Jók felosztásai, ágaztatásai is. Itt-ott súrolja a rikító modernkedés határát. A 108. kérdés, a VII. parancsolat tárgyalásának felosztása ez: 1. A fertőző betegségek, 2. a bacilusok, 3. az egyetlen védőoltás.

169 A bacilusok sorában megtaláljuk a szennyirodalom lapjait, a színházakban elhangzó parázna gondolatokat. A bacilusok melegágya a bor, a mulatás, a tánc. A világ rettenetesen védi a táncot. Megépíti a védelemre a Mannerheim-vonalat, hogy bevehetetlen legyen. A paráznaság bacilusai ellen egyetlen védőoltás Jézus golgothai vére. Ezt kell befecskendeznünk vérünkbe, és elcsendesedik bennünk a test... (223. lap). A szociális kérdésről csak ilyen elmosódott körvonalú, röviden exponált képet kapunk: Miért van olyan sok nyomor ma az emberek között, miért van a pénz olyan egyenlőtlenül elosztva, miért dúskál egyik javakban, amíg a másik nyomorog? Azért, mert nem néznek Istenre az emberek (46. lap). Élesebb helyzetképet kapunk, amikor szorosabban vett gyülekezeti fogyatékosságok késztetik szólásra: Az úrvacsorától eltiltani ma azért nehéz, mert azok a dolgok, amik az eltiltást indokolttá teszik, olyanok, hogy igen sokakban megtalálhatók. Hol van ma a hitvalló keresztyén élet? Hol van mártíromság a Krisztusért? Hol van a hitéletnek olyan foka, amely a családok életét betölti és az egyének életét fegyelmezi? Hol van az a hitélet, amely képessé tesz egyeseket Isten előtti megalázkodásra? (152. lap). Azt a belmissziót, amelyet Ecsedy Aladár képvisel, már nem érheti vád, hogy nem becsüli eléggé a konkrét egyházat, a gyülekezetet, a hitvallást. Az ő szemében egyenesen az méri a belmisszió eredményességét, hogy megtölti-e a templomot. Sokan kérdezik, hogy mi a célja a sok belmissziós munkának... Mi lenne más, mint felingerelni a lelkeket a templombajárásra, az idvesség keresésére. A belmissziós munka akkor jó munka, ha eredményeként az az áldás mutatkozik, hogy megtelnek a templomok szomjúhozó lelkekkel (193. lap). A hálaadásnak, a hálaadás diakóniájának szélesebb perspektíváját Ecsedy Aladár még nem látja. A kátémagyarázatok jó része először Bereczky Albert Református Igehirdetőjének hasábjain jelent meg, és Bereczky Albert nyújtott segítséget a könyvformában való megjelenéshez is. A két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb kátémagyarázata Békefi Benő tollából 1943-ban jelent meg könyvalakban: Mi hasznod belőle? A Heidelbergi Káté 52 úrnapjának magyarázata. Bevezetésként néhány gondolat hitvallásaink megértéséhez. (Nyíregyháza, 8-adrét, 212 lap). A könyv kiadója a Református Gyülekezeti Evangélizáció Baráti Társasága. A magyarázatok előbb a Jer velünk! evangélizációs röplap évfolyamában jelentek meg. Békefi Benő a kötet egyháztörténeti érdekességű Bevezetésében beszámol arról, hogy ő, az evangélizációs mozgalom embere, milyen úton jutott el történeti hitvallásainkhoz. Édesapjától, a budai egyházrész parochiális tanácsosától, ki tagja volt a magyar kálvinista politikai pártnak és előfizetője a Kálvinista Szemlének, korán tudomást szerzett Sebestyénéknek az ún. általános keresztyénség ellen folytatott harcáról. Ennek ellenére a Bethánia belmissziói egyesületbe és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség Hársfa-utcai összejöveteleire járt el. A pesti Theologiára, ahol akkor folyt a legélesebben a harc a két irányzat között, mint megbélyegzett általános keresztyén iratkozott be (1928. szept.). Viszont mint VIII. gimnázista Budai Gergely vallástanár irányítása mellett a Heidelbergi Kátét tanulta, és az órákon átolvasták a II. Helvét Hitvallást is. Így mint megjegyzi (VII. lap) bizonyos előnyben volt sok történelmi kálvinista diáktársával szemben, akik tartalmilag nem ismerték a hitvallásokat. Sőt Békefi Benő 1928-ban a MEKDSZ Üllői úti helyiségében kört szervezett, melynek résztvevője másfél éven át tanulmányozta vasárnaponként a II. Helvét Hitvallást. Sebestyén előadásai és kritikái újra meg újra arra ösztönözték, hogy fenntartva az ún. általános keresztyén körökkel továbbra is a kapcsolatot még elmélyültebben tanulmányozza a hitvallásokat. Átkerülvén a debreceni Theologiára, ottani professzorai sem juttatták el igazán hitvallásainkhoz. És most átadjuk a szót a szerzőnek: Közben történt velem az, hogy Isten

170 kegyelmesen reám tekintett, és nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, megelevenített együtt a Krisztussal. A hitre és bűnbánatra jutás, a kegyelem megnyerése és a szolgálatra való elhívás élménydús átélésének idején igen komolyan átéreztem azt, hogy valahogyan ellenőrzés alá kell kerülnöm, hogy valami szektás érzelgősségbe, vagy bizonytalan élménykeresztyénség útvesztőibe el ne tévelyedjem. Akkortájt igen sok minden mementóként elevenedett fel bennem azok közül, amiket annak idején Sebestyén Jenőtől hallottam. Ekkor jutottam el igazán hitvallásainkig, mert azokban találtam meg leghűbb, legmegértőbb és legtöbbet segítő ellenőreimet. Még egy lépés volt hátra. Ennek megtételére már a szolgálatom nyomán mutatkozó veszedelmek kényszerítettek. Rájöttem arra, hogy az evangélizáció, az indítás szolgálata nagyban felelős azért, hogy később merre mennek és hogyan növekednek belső emberükben és hitükben a felébredt lelkek. Már az evangélizációnak magán kell viselnie a hit nagykorúságának és érettségének bélyegét. Ezt pedig csak a hitvallásos jelleg és hűség biztosíthatja. Így jutottam el oda, hogy nemcsak saját hitem ellenőrei és megfogalmazásai, hanem evangélizációs szolgálatom irányítói is hitvallásaink lettek. Megszokott dolog volt bethánista körök részéről a theologia, az egyházi hagyomány folytonossága iránti érzéketlenség. Ennek helyébe most ebben a nem nagy terjedelmű munkában is a helyén alkalmazott Augustinus- és főleg Kálvin-idézetek sokasága lép (36 38., 40., 56., 78., 131., 158., 200. stb. lap). Bírálja a belmissziói irány félszegségeit, szektás vonásait: Mennyi olyan»missziói«munka folyik, amelyek a Krisztust kereső lelkeket nyiltan vagy burkoltan, de elvonják, elidegenítik az egyháztól, a gyülekezettől. Mindezt azért tehetik, mert az egyház kérdésében nem állanak a teljes Szentírás alapján (81. lap). A magunk számára kisajátított keresztyénség önmagunkban poshad meg (84. lap). Valóban, a belmissziói irány táborában a kegyes életvitel gyakran vált egy biblicista gyökerű elképzelés utánaélésének kísérletévé, emiatt túl merevvé, kívülről nézve jelentéktelenné, belülről nézve pedig kényszeredetté és őszintétlenné. Könnyen alakult ki érintkezéseikben a naiv önelégültség hangja és az ún. kánaáni dialektus. A Mi hasznod belőle? nem szenved ezekben a fogyatkozásokban. Nyelve modern, közérthető. Magatartása kritikai (X., 30. lap). Őszinteségre törekvése mindenhol jelentkezik, szinte meghökkentő keménységgel, mint pl. a 8. lapon a Ki vagyok én? című szakaszban, a lapon a bűnről és világról szóló bekezdésekben, vagy legfőképpen a lapon található bekezdésben, mely önvallomás személyes őszinteségét tekintve egyházi író tollából a legnagyobb ritkaság. Utoljára, de nem utolsó sorban emlékezünk meg arról, hogy Békefi Benő néhány gondolata már 1945 utáni theologiai eligazodásunk irányába mutat. Együtt, egy lélegzetben hangsúlyozta az egyházi szolgálatnak tanítói és pásztori, kérügmatikus és diakóniai érdekeltségét és küldetését. Mégpedig nem a korábbi keskenyvágányú belmissziós diakónia, hanem az egész konkrét társadalom helyzetének szemszögéből. Az Úr kedvét kereső, az Ő akaratához igazodó ember írja társadalmilag és politikailag belső szabadságban és segítő engedelmességben végzi a maga kötelességét, közösséget vállalva társadalmával és nemzetével, s bennük mint só és kovász helyezkedik el azzal a szolgálattal és misszióval, hogy az istenadta javak mind általánosabban élvezhetők legyenek (155. lap). Csak ott van igazi keresztyénség, ahol az Istentől megvigasztalt ember észreveszi, fájlalja a másik ember nyomorúságát (2. lap). Az a keresztyén kor és közösség, amelyik nem tette meg a magáét az emberi nyomorúság enyhítésére, ítélet alatt áll (160. lap). A társadalmi és politikai felelősség vállalása, a diakónia körének kitágulása a megváltás új megértésének következménye. Ez a theologia szorosan Krisztus- és megváltásközpontú. De Krisztusban nemcsak az egyház megváltóját látja, hanem a történelem Urát is. A keresztyén ember élete csak ennek a Krisztusnak a diakóniájába engedelmesen beletagolódva sikerülhet. A keresztyénség az embernek magának lehetetlen szögezi le, de mindjárt lehetséges, ha úgy látjuk azt, mint szövetséget, melyben Krisztus a cselekvő

171 Szentlelke által, a hivő pedig csak szenvedője annak (96. lap). A könyv döntő értéke az, hogy Krisztust ilyen nagynak látja. De felemlíthetjük még formális értékeit is, mint pl. a szerző kitűnő pedagógiai vénáját, amellyel egy-egy fejtegetés végén keresetlenül érkezik el a Heidelbergi Káté tételezéséhez; vagy modem, szemléltető példáit (pl. 4., 3., 79. stb. lap), amelyek sorában csak elvétve akad papos vagy erőltetett (pl lap); életteljes, tömör, kátéba illő fogalmazásait (pl. 88., lap). Ezek a kátémagyarázatok előre megtett fontos lépést jelentenek, és e nemben irodalmunk javához tartoznak VI. A második világháború kimenetele egyházunkat új helyzet elé állította. A Szovjetunió hazánk területén is leverte és megsemmisítette azt a fasizmust, amelynek kétségbeesett utolsó magamentési kísérletéhez a magyar államvezetés kiszolgáltatta az ország polgárait, a fővárost és az országot. Az új helyzetben egyházunk számára problémát eleinte elsősorban azok a hátrányos megkülönböztetések jelentettek, amelyekre a régi államhatalommal összeforrt, vagy a régi rendben előjogokat élvező egyénekkel szemben került sor, azután az államosítások, különösebb súllyal a felekezeti iskolák államosítása, majd mind a mostani időkig a munkáshatalom ideológiájának materialista-ateista jellege. Egyháztagjaink véleménye megoszlott abban a tekintetben, hogy egyházunk hogyan viszonyuljon az új helyzethez. Voltak, akik amellett kardoskodtak, hogy azt nem szabad tudomásul venni, azzal szembe kell fordulni. Mások csupán de facto voltak hajlandók azt vállalni, egyébként kivárásra rendezkedtek be, és a bírálatot tűzték ki az egyház feladatául. Volt azonban egy kisebb csoport, amely tovább tudott menni ennél. Ezek az egyháztagok korábban jórészt a missziói-ébresztő irány szorgalmas munkásai voltak. Eközben országos viszonylatban jutottak tapasztalatokhoz, és kevesebb illúziót tápláltak az 1945 előtti egyházi és állami helyzetet illetően. Néhányan közülök részt vettek a magyarországi fasizmussal szembeni ellenállásban is. Itt kapcsolatba jutottak a marxista-leninista munkásmozgalom politikusaival. A személyes benyomások hozzásegítették őket, hogy ne a fasiszta propaganda torzító tükrében, hanem elfogulatlanul és tájékozottabban ítéljék meg a helyzetet, a politikai erőket és programjukat. Mindennek ismeretében korábban, mint egyházunkban bárki más képes lett volna erre, elkezdődött bennük a tusakodás a világosságért, Isten akaratának megismeréséért abban a kérdésben, hogy lesz-e és mi lesz a magyar református egyház helye és szolgálata egy kommunista államban és társadalomban. Az eligazodást elsősorban a következő felismerések jelentették. Az egyházat nem annak szervezetében, intézményeiben, statisztikai adataiban, hanem élő Urában, a Jézus Krisztusban kell látni. Az egyház, Urának akaratából, együtt él a néppel, benne él a társadalomban, a világban. Azon a helyen kell tehát, ahova Isten állította, kibontakoztatnia távoltartva magától a marxista-leninista ideológiával való keveredést azt a megfoghatatlanul mély emberszeretetet, amelyet neki Isten az igében ajándékozott, de ugyanakkor megbízatásává is tett. Ebben a világban az egyház közösségi áldásnak adatott. Nem hogy ítéljen, mert Krisztus majd eljön és ítél, hanem hogy áldás legyen. A megváltás nem csak a hivő ember életének, hanem a történelemnek is fordulópontja. A megváltás kiteljesedése a történelem értelme és célja. A megváltás ajándékából és küldetéséből az egyház együtt szolgálhat azokkal, akik a háború és a béke kérdésében, a munka és a tudomány erőinek felszabadításában az emberiség érdekeit védik és szolgálják. Ebben az eligazodásban a Szentírás és hitvallásaink nyújtották a legfontosabb

172 segítséget. Talán csak a XVI. században volt nálunk olyan elementáris az ige utáni tudakozódás, mint az 1945 utáni években. De kerestük és keressük a folytonosságot azzal a XVI. és XVII. századdal is, amelyben kialakult reformátori örökségünk. Abban a mértékben, amint az embervilágért való diakóniánk mint a Jézus Krisztus diakóniájában való részesedésnek a theologiája érvényes theologiánkká vált, intézkedéseink a Szentírással és a református örökséggel való szervesebb kapcsolatot voltak és vannak hivatva szolgálni. Az új gyülekezeti énekeskönyv nagy figyelemmel fordul a XVI. és XVII. század öröksége felé, de éppen úgy jellemző rá az ökumenicitás is. Ez az új énekeskönyv kifejezetten a Heidelbergi Káté gondolatmenetét tette meg szerkesztési elvének. A theologiai oktatásban is középpontba állította egyházunk a Szentírást, jelentékenyen felemelte a bibliai tárgyak óraszámát. Immár másfél évtizede sok erőt áldoztunk oda az új bibliafordítás elkészítésére. Hitvallásainkat is reprezentatív új kiadásban bocsátottuk közre, ellátva történeti és elvi bevezetésekkel. Egyházunk vezetői nyúltak újra és újra a Heidelbergi Kátéhoz, hogy annak magyarázatával szolgálják a bibliai és reformátori örökség folytonosságában való tájékozódást (Victor János, Békefi Benő, Bartha Tibor). Ebben az összefüggésben állnak azok a theologiai művek, melyek felé ebben az utolsó fejezetben most fordulunk. A Heidelbergi Káté iránt tanúsított igen komoly figyelemben annak ellenére, hogy a nagyobb lélegzetű theologiai művek száma a korábbi időszakokéhoz képest kisebb lett jó irányú koncentrálódás jelét lehet felismerni. Az 1948-ban elkészült új énekeskönyv (próbakiadás) énekei 201-től az 512-ig a Heidelbergi Káté úrnapjai szerint sorakoznak. Az évi énekeskönyv katekizmusi énekeinek kb. a fele maradt meg. Az új énekeskönyv szerkesztésével éppen a Heidelbergi Káté szempontjából nézve nem lehetünk elégedettek, hiszen abban az első 22 úrnapra még 222 éneket, a következő 30-ra már csak 90-et találunk, sőt itt a 33/b-től a 44. úrnapokra, 24 kérdésre összesen csak egy éneket (473. sz.). Aránytalanság ez a theologiai, hitvallásos összefüggés miatt is, nemcsak a kátéfelülbírálása, különösen ha meggondoljuk, hogy éppen a tízparancsolat magyarázata, tehát a hálaadásról in concreto szóló rész kapott összesen egy éneket. Ez a hiányosság természetesen akkor tűnnék fel igazán, ha egyházunk újra bevezetné a vasárnap délutáni kátémagyarázó istentiszteleteket. Mert lehet ugyan, hogy a szabadon választott tárgyú prédikáció felülmúlja az átlagos kátémagyarázatot, de egy esztendő összegezésében nézve bizonyára a káté végigmagyarázása múlja felül a szabadon választott textusú prédikációkat. Említettük, hogy az erdélyi református egyházkerület 1939 novemberében kötelezővé tette a gyülekezetekben a Heidelbergi Káté rendszeres magyarázatát. A szlovákiai reformátusok soraiból már 1925-ben nagyon megszívlelendő mondatokat írt erről a kérdésről Galambos Zoltán: Amióta már nem hallhatják híveink a kátémagyarázatokat... azóta gyengülnek az egyházaink, azóta fogy a hitünk, azóta lanyhult el az egyház iránti szeretet és hűség (A Heidelbergi Káté és magyarázata. Bevezetés). A szlovákiai református zsinat 1956-ban visszaállította a katechizáló istentiszteletek jellegét és egységét. Varga Imre püspök mint az Úr kegyelmének kézzelfogható jelét értékeli ezt, valamint azt is, hogy ugyanebben az évben a zsinati elnökség egy Református keresztyén kiskátét adhatott a hívek kezébe (az Ágoston Sándor féle kiskáté felhasználásával, Varga Imre összeállításában. Rimaszombat Pozsony, Kis 8-adrét, 124. lap). A Heidelbergi Kátéhoz simuló theologiai tisztaság és gyakorlatiasság tünteti ki ezt az iskolai tanulók és felnőttek által egyaránt használható becses kiadványt. Hangot adott a kátémagyarázó vasárnapi istentiszteletek hiánya miatti veszteségérzésnek időszakunk egyik jeles theologusa, Victor János is. Kátémagyarázatai pályájának utolsó szakaszából valók. Előbb Az Út című hetilapunk 1950-ik évi 32. számától kezdődően egy kérdésről kérdésre haladó magyarázatot tett közzé, amely az évi 28. számban, a 85. kérdés magyarázatával sajnos félbeszakadt. Már az első közleményben,

173 Elfelejtett örökségünk, a Heidelbergi Káté cím alatt, mérleget állít fel és megállapítja, hogy a lefolyt évszázad valósággal kivette egyházunk életéből ezt a kincset. Fájdalmas tény írja, hogy míg a régebbi református nemzedékek úgyszólván a Heidelbergi Kátén nőttek fel s az gyermekségük után is mind életük végéig úgyszólván állandó kalauzuk volt, addig újabb időkben ugyanez a kincs egyházunk tagjainak a nagy többsége előtt ismeretlenné vált (3. lap). Victor János ( ) is az ébredési theologia, a belmissziós mozgalom felől jött. Mint diákmissziói lelkész, és mint a MEKDSZ alapító elnöke jelentős hatást tett élőszóval és termékeny irodalmi működéssel. Két szakaszban volt a budapesti Theologiai Akadémia professzora ( ) ( ), megszakítván a két szakaszt a Budapest Szabadság téri lelkipásztori szolgálattal. Bár első ízben nem sajátosan theologiai, hanem filozófiai, pedagógiai és vallástudományi tárgyakat adott elő, mégis mély hatást tett tanítványaira theologiai vonatkozásban is. Nem tartozott Sebestyén Jenő irányához, és emiatt feszültségek támadtak mind a tanári karon belül, mind az ifjúság körében az általános keresztyének és a történelmi kálvinisták között. Nagy Barna találóan állapítja meg, hogy valójában mindkét iránynak szüksége volt egymásra, és hogy Sebestyén Jenő nélkül Victor János esetleg nem vált volna olyan mélyen református theologussá és nem fordította volna le Kálvin kis Institutióját. (A Budapesti Református Theologiai Akadémia története Bp lap.) Czeglédy István szerint: Victor már 1945-ben tisztán látta az egyház bűneit, de tisztán látta Isten kegyelmét is, mely az ítéleten át is irgalmat gyakorol. Alig volt valaki, aki olyan bátran és következetesen merte és tudta volna mondani, hogy az egyház léte a társadalmi rendszerektől független. De olyanok sem sokan voltak, akik olyan nyíltsággal és annyi jóakaratú megértéssel fogadták a felszabadulás utáni helyzetet, mint Victor. Az új körülményeinek vizsgálatában véleménye mindig teljes súllyal érvényesült (uo lap). Az Út című hetilapban közölt kátémagyarázatokat Victor János abban a mindössze 22 oldalas tanulmányban foglalta össze, amelyet hitvallási iratainknak évi kiadásához készített: Néhány szó a Heidelbergi Káté méltatásához címmel (Hitvallásaink. Az Egyetemes Konvent Sajtóosztályának kiadása lap). Míg sokszor 500 és 1000 oldalas Heidelbergi Káté-kommentárok is csak az alapszöveg bő lére eresztett parafrázisai, addig ez az alig másfél ív megvilágítja és megérteti azt, ami igazán magyarázni való. A mai olvasó talán megütközik a Heidelbergi Káténak az emberről való, megalkuvást nem ismerő, elítélő véleményén. Victor ezt így helyezi a kellő megvilágításba: Nem valamilyen pesszimizmus szólal meg itt, hanem a legmagasabb rendű optimizmus. Az emberi élet gyökerén rágódó nagy bajról, a bűnről, azért tesz a káté olyan kíméletlenül kemény megállapításokat, mert annak isteni orvoslásáról is olyan feltétlen bizonyossággal tud vallást tenni. Kíméletes szépítgetésekre csak akkor volna szüksége, ha nem ismerné a bajnak végleges jobbrafordulását is (36. lap). A vele űzött visszaélésekért nem felelős a káté. Joggal csak az hivatkozhatik rá, aki tanításából kifogyhatatlan és lebírhatatlan életkedvet és az élet feladataival szemben szent felelősségérzetet merített (37. lap). Hangsúlyosan mutat rá Victor, hogy a káté egész tanítása ott csattan, ahol a háládatosságról adja elő mondanivalóját... A református keresztyénséget mindig az jellemezte, hogy mélyen érdekelte ugyan az a kérdés: mit kapunk Istentől Jézus Krisztus által, de ezen a kérdésen mindig túlhaladt afelé a másik felé: mivel tartozunk Istennek? Victor nem hallgatja el, hogy a mai élet sok mindenben túlment a káté világán, a Heidelbergi Káté szereztetése és a mi időnk között fejlődött a társadalom. A káté mondanivalójának lényege azonban nem avult el. Ami az egyes parancsolatokhoz fűzött magyarázatot illeti, azon meglátszik, hogy a káté a XVI. század terméke... Patriarkális viszonyok között élő kisgazdákat és kispolgárokat tart szem előtt. Ezen a ponton érezzük legjobban, mennyivel több eligazításra van szükségünk az Istennek engedelmesen szolgáló életre a mi egészen más viszonyaink között. De... ma is érvényes az, hogy akármilyen

174 megváltozott viszonyok között, akármilyen más formában, a hálaadás kell hogy hajtson bennünket a jócselekedetekben való engedelmes és szolgálattevő életre, ha egyszer az a hit él bennünk, amelyről a káté vallást tesz (41. lap). Victor bevezető tanulmánya formailag is kiváló. Nem járja be velünk az egész épületet, nem mondja el annak minden titkát, de azt a néhány kulcsot adja kezünkbe, amelyre a zárak felnyílnak. Bár nem untat és nem fáraszt el, az olvasó mégis alig várja, hogy kézbe vehesse magát a kátét, illetve, hogy cselekedje azt. A hitvallásos elmélyedés útján halad az a be nem fejezett kátémagyarázat, amelyet Bartha Tibor tiszántúli püspök közölt a Reformátusok Lapja című hetilap hasábjain az január 29-i számmal kezdődően. Bartha Tibor theologiai látásának megalapozásához és kiszélesítéséhez hozzájárult Barth Károly theologiájának tanulmányozása, mely utóbbinak gyakorlati theologiai vonatkozásairól írta doktori értekezését. Kátémagyarázataiban az utóbbi száz év folyamán első ízben érvényesül ha egyelőre még nem is szervesen és állandóan az a belátás, hogy fel kell venni a folytonosságot a magyar theologiai előzményekkel, XVII. és XVIII. századi érdemes kátémagyarázóinkkal, és eredményeiket gyümölcsöztetnünk kell mai munkánkban. Idézi és hasznosítja a jeles Hunyadi Ferenc gondolatait (VII. évf. 8. sz.), beleszövi magyarázataiba a káté magyarországi történetét (VII. évf. 9. sz.). Különösebb hangsúlyt Bartha Tibor magyarázataiban a következő szempontok kapnak: Az evangélium új megértésének és engedelmességünknek együtt, az egyház közösségében kell történnie (VI. évf. 6. sz.) Az evangéliumot helyesen értő egyház élete diakónia. Nemzedékekkel ezelőtt letértünk a reformátorok útjáról... Krisztus parancsának, a szeretet parancsának nem jól engedelmeskedtünk (VI. évf. 4. sz.). Istennek adunk hálát azért, hogy egyházunkat egyre inkább és inkább az a kérdés foglalkoztatja: hogyan tudna jót cselekedni avégből, hogy a nemzet nagy ügyét, az emberibb, jobb életért folyó munkát segítse? Hogyan tudja a jót cselekedni az új világégés ellen küzdő emberiség javára? (VI. évf. 5. sz.). Az egyház diakóniájának forrása Krisztus megváltó munkája. A Krisztust követő életnek az a kiváltsága már itt a földön és az örökkévalóságban, hogy részt vegyen Krisztusnak az egész teremtett világért végzett szolgálatában (VII. évf. 6. sz.). A keresztyén humanizmus legmélyebb gyökerei itt vannak. A megváltott világban az ember helye Isten mellett van. Ilyen nagy az ember dicsősége, méltósága. És ez Krisztus által van így (VII. évf. 27. sz.). A történelmet a megváltás művének kiteljesedése irányában Krisztus határozza meg. A szent történetnek, a megváltás történetének folyama nem az emberi történelem medre felett vagy mellette fut, hanem abba beleárad (VII. évf. 10. sz.). A keresztyén gondolkodás fogyatékossága az, hogy Krisztusról csak úgy tud beszélni, mint akinek uralma egy másik világban jut érvényre. Az Ő uralma már itt, a mi időnkben, a történelem folyamán valóságos uralom. A világ történelmét Ő határozza meg... (VII. évf. 11. sz.). A Heidelbergi Káté mai jelentőségének felmérése a tárgya Zsinati Tanácsunk határozatának, amely a debreceni országos és ökumenikus ünnepségen hangzott el a Heidelbergi Káté négyszázados évfordulója alkalmából, és amelynek szövege a Reformátusok Lapja május 12-i számában jelent meg. A határozat ünnepélyesen tesz bizonyságot arról, hogy most, amikor Jézus Krisztus egyháza szerte a világon új utakat keres, a keresés munkájában egyházunk szolgálatának irányát most is a Heidelbergi Káté mutatja meg. Így lehetünk egyek a református testvéregyházakkal éppen a szolgáló Krisztus látomásának egyre tisztább megértésében és megélésében.

175 BEFEJEZÉS Utunknak végére értünk. Mint minden egyháztörténeti vizsgálódás, ez sem lehetett öncélú, ez is arra a kérdésre keresett választ, hogy mikor volt az egyház útja jó út, és mikor tért hamis irányba. Azt tapasztaltuk, hogy egyházi életünk és gondolkodásunk a Heidelbergi Káté-magyarázatok történetének tanúsága szerint igen szoros kapcsolatban állt a mindenkori politikai és társadalmi helyzettel. Hiszen csak ebből a háttérből voltunk képesek megérteni, hogy az egyes korok theologusai milyen irányú és mennyi írói alkotást szenteltek a Heidelbergi Káténak. Ez a szoros egybekapcsoltság azonban korántsem jelentette mindig az egyházi élet és a theologiai munka függését és meghatározottságát a fennálló társadalmi rend által. Egyházunk ilyen szoros függésbe csak a késői liberalizmusnak a keresztyén egyházak iránt látszólag annyira megértő korában, a liberális theologia virágzásának idején került, mert akkor szem elől tévesztette a maga egyház mivoltát, az élő Jézus Krisztusban, a megváltásban gyökerező létét. Ez abban nyilvánult meg, hogy lelki és erkölcsi ereje megbénult, vagy szétforgácsolódott, hitvallásait pedig por lepte be. Viszont, ha bűnbánatban és élő hitben tudatára ébredt igazi mivoltának és küldetésének, akkor áldássá vált, és azzá válhat ma is népe és az embervilág számára. Ehhez a jó úthoz mint 400 év óta mindig, a Heidelbergi Káté ma is a megtisztulás és az erő olyan forrása, amely által az apostoli kor és a reformáció öröksége válik élővé.

176 TÓTH ENDRE A HEIDELBERGI KÁTÉ A MAGYAR REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEKBEN ÉS ISKOLÁKBAN

177 A Heidelbergi Káté Magyarországon is azzal a rendeltetéssel indult útjára, amiért annak idején készítették, hogy legyen a keresztyén ember hitvallása s egyben az egyház hitvallása is. Ezért tanítani és magyarázni kell az iskolában, a családban és a gyülekezetben. 486 Az út elején Hazánkban először mint hitvallási irat szolgálta a Heidelbergi Káté a reformáció ügyét, részben a lutheri és kálvini irány elkülönülése idején, részben az unitáriusokkal folytatott első, megegyezést kereső nagy vitatkozások időszakában. Ez a megegyezés ugyan nem sikerülhetett, de ez nem változtat azon a tényen, hogy akkor, 1566-ban már ismerték és használták nálunk a Kátét. 487 Első református zsinataink köztük az 1567-i debreceni zsinat rendelkeznek a káté tanításról, de annak megnevezése nélkül. Mivel a magyar reformátorok is írtak kátékat, inkább ezeknek a tanítására vonatkozhattak a zsinati határozatok. 488 A Heidelbergi Káté magyar nyelven csak 1577-ben jelent meg először. Ezt a fordítást Huszár Dávid pápai prédikátor nyomtatta ki Pápán. 489 A Káté fordítója is valószínűleg maga Huszár Dávid volt, de az is lehetséges, hogy már az ő atyja, Huszár Gál elkészítette a fordítást. Ezt a Kátét kiadója a hívek magános használatára szánta, amire az is mutat, hogy a fordítás mellé az élet különböző alkalmaira szánt imádságokat is csatolt. Mivel pedig Pápa s a dunántúli, akkor a királysághoz tartozó rész éppen ez idő tájt csatlakozott a reformáció helvét irányához, ez a magyar nyelvű Káté szükségképpen iskolai és gyülekezeti használatba is került. Egy negyedszázaddal később, 1604-ben, az ország keleti részén Szárászi Ferenc debreceni prédikátor adta ki új magyar fordításban a Kátét. 490 E kiadásnak aztán már címében is benne van: azért, hogy mind a kisdedeknek a scholákban, mind pedig az együgyűeknek az ecclésiában épületökre lenne. Tehát iskolai tanításra és templomi magyarázás céljára adta ki. Majd 1607-ben Szenczi Molnár Albert készített egy magyar nyelvű kátét a gyermekek tanítására, melyet a Heidelbergi Kátéból szedegetett össze s Kis Katekhizmus címen Herbornban nyomtatott ki. 491 Ugyanő a Szárászi-féle fordítás átdolgozásával a teljes Heidelbergi Kátét is kiadta 1612-ben Oppenheimben 492 mégpedig a Biblia- és zsoltárfordítással együtt, így célja ennek is a gyülekezetekben és iskolákban való használat volt. A magyar nyelvű Heidelbergi Káténak hazánkban való elterjedése egyre ismertebbé tette azt annyira, hogy fokozatosan a nép könyvévé lett. A 17. században tartott zsinatok már egyre sűrűbben intézkednek is arról, hogy a kátétanítás az iskolákban s magyarázása a templomban a Heidelbergi használatával történjék. A tanítás és magyarázás munkájának segítésére a 16. század végétől könyvek is jelentek meg. Ezek eleinte nem a Káté rendjében foglalkoztak a hitcikkek magyarázásával, de a Heidelbergi ismeretét feltételezték. Károlyi Péter előbb kolozsvári professzor, majd nagyváradi lelkész és tiszántúli püspök, ki az unitáriusokkal való vitákban is nevezetes szerepet játszott, az apostoli hitvallásról, s a Szentháromságról írott könyveiben 493 jelét adta a Káté ismeretének. Margitai Péter debreceni lelkész, majd tiszántúli püspök dogmatikus műveiben szintén nem a Káté rendjén halad ugyan, de könyveibe több helyen szóról szóra beleszövi a Heidelbergi szövegét. 494 A különböző zsinatok rendelkezései egyre határozottabban kívánják a Heidelbergi használatát. Pl. a felsődunamelléken 1619-ben tartott sóki zsinat az iskolák vallástani anyagául a Heidelbergit nevezi meg s azt is elrendeli, hogy a tanulóknak mindenütt meg kell

178 azt könyv nélkül is tanulni, a tanítóknak pedig rendszeresen kell azt magyarázni. 495 A nagyobb iskolák fennmaradt törvénykönyvei sokszor egészen pontos képet adnak a Heidelbergi Káté tanítási rendjéről. A sárospataki iskola évi törvényei 496 nyilvánvalóan már hosszabb gyakorlatnak írásba foglalása! elrendelik, hogy a tanítók minden szerdán és szombaton reggel magyarázzák a diákok előtt a Heidelbergi Kátét s a diákoknak könyv nélkül is meg kell azt tanulni és ismerniök kell a szentírásbeli bizonyságokat is. A többi nagyobb iskolák hasonló módon intézkednek a Káté tanításáról s szinte mindenütt ugyanolyan indokolással, mint a pataki törvényekben: nincs rútabb és méltatlanabb dolog, mintha a keresztyének nem ismerik a mennyei tudományt, a Krisztus tanításának lényegét, amelynek ismerete nélkül nincs üdvösség! A gyülekezetekben is már a 17. században templomi istentiszteleteken magyarázták a Heidelbergi Kátét. Ismeretes pl., hogy Máramarosszigeten 1624-ben úgy állapítják meg a lelkészek szolgálati rendjét, hogy hétfőn, kedden és csütörtökön reggel könyörgést végezzenek s vagy mindjárt utána, vagy aznap délután katechizációt tartsanak, amikor az ifjúságot az idősebbekkel együtt tanítsák a hitnek ágazatira. Szerdán és pénteken prédikáljanak, de tetszésük szerint ilyenkor is végezhetnek katechizációt. Vasárnap délután is katechizálás legyen. 497 A huszti egyházban a katechizáció rendjét úgy állapítják meg ben, amint az más egyházakban is lenni szokott. Az itteni rendelkezés szerint nem egész éven át kell azt végezni, hanem: el kell kezdeni Szentháromság-vasárnapján és bevégezni Szent Mihály nap körül. A téli hónapokat nem tartják alkalmasnak ennek végzésére, a hideg templomok miatt. 498 Éppen a huszti egyházi szabályzatnak a más egyházakban gyakorolt szokásra való utalásából világos, hogy általános gyakorlatról volt ekkor már szó. Felsődunamelléken csaknem félévszázaddal későbben szervezkedett a református egyház, mint a tiszai részeken. Első kánonos könyvüket 1625-ben a komjáti zsinaton készítik el. Ebben van törvény a Káté tanításáról is 499, mely lényegében egyezik a már ismert rendelkezésekkel, amelyek a gyülekezetben az ifjúság katechizációjára és az iskolai tanításra vonatkoztak. A komjáti kánonok nem nevezik meg a Heidelbergi Kátét, de a sóki zsinat rendelkezéseire gondolva feltehetjük, hogy erre a Kátéra gondoltak, midőn elhatározták, hogy: minden egyházban egy ugyanazon kátét kell tanítani. A dunántúli rész szintén a komjáti kánonokat fogadta el törvénykönyvül, amelyet a pápai 1630-i zsinaton egyes helyeken kiegészítettek, vagy pontosabban körülírtak. A lelkészek kötelességei közt ugyan a pápai kánonok is csak általánosságban rendelkeznék arról, hogy vasárnap délutánokon s a hétköznap reggeli könyörgések után katechizáljanak, de az iskolai tanításról rendelkezvén, pontosan meghatározott rendelkezést találunk arról, hogy: minden iskolában a Heidelbergi Kátét kell tanítani. 500 Bár feltűnő a rendelkezés szövege, mely szerint a Heidelbergi Kátét a nagyobb diákoknak a Siderius-féle kátéból, 501 a kisebbeknek a Huszár Gáléból rendeli tanítani. Tudvalevőleg Siderius János a felső Tiszamelléken, tarcali lelkész korában írt kátéja, ha a Heidelbergi ismeretével s valószínűleg ennek hatására is készült mégsem azonosítható egy Heidelbergiből készült kivonattal sem, Huszár Gál kátéját pedig mindezideig nem ismerjük, hacsak nem a Huszár Dávid által kiadott kátéra kell gondolnunk. A katechizálás ellenőrzése Az előző fejezetben említett 1630-i pápai zsinat Kanizsai Pálfi János dunántúli püspök elnökletével alkotta meg a maga kánonait. Ez a Kanizsai még 1617-ben Pápán megvalósította a református egyházszervezet presbiteri formáját s éppen pfalzi mintára. 502 A pápai zsinat aztán a gyülekezeti presbitériumok megszervezését az egész egyházkerület területén felállítani rendelte. A fokozatosan meg is szervezett presbitériumok gyakran módosított szabályzatában később helyet kapott a presbitereknek az esperesi egyházlátogatások alkalmávali

179 közreműködése is. Az egyházlátogatásokról, mint az egyházigazgatás gyakorlásának egyik módjáról, zsinati kánonaink már korán intézkednek. A debreceni 1567-ben tartott szervező zsinat úgy intézkedett, hogy az ilyen látogatások alkalmával a gyülekezetek tagjait kell kikérdezni, többek között arról, hogy: mit tanultak a lelkipásztortól s helyesen tanulták-e a kátét? 503 A dunántúli presbiteri szabályzatokban viszont azt találjuk, hegy az ilyen kérdésekre a presbitereknek kell feleletet adni. A vizitáló esperes olvassuk hívja be a presbitereket s a lelkipásztort kiküldvén, őket lelkiismeretük tisztaságára kérdezze meg, hogy a lelkipásztor a templomi könyörgéseik után a leányokat s a gyermekeket a katechizmusra tanítja-e. 504 Amellett, hogy ez a presbitereknek a magasabb egyházigazgatásban való részvételéről tájékoztat, még arról is tudósít, hogy a Kátéval való foglalkozásnak olyan területére is rámutat, amely eddig még nem szerepelt adatainkban, t. i. a leányok katechizálására. Abban a korban mikor a leányok iskolába járatása még ismeretlen volt nálunk, a leányok tanítását a katechizáció útján mégis végezte egyházunk. Dunántúl, 1634-ből ismerünk olyan rendelkezést is, mely arról intézkedik, hegy a házasságra lépőket is ki kell kérdezni a Kátéból. 505 S ugyanakkor arról is intézkednek, hogy a keresztszülőket is meg kell vizsgáztatni a Kátéból. 506 Effajta intézkedéseket egyébként másutt is találunk a további időkben. A dunántúli szabálytól eltérően más területeken az egyházlátogatások alkalmával a debreceni előírás szerint az volt a gyakorlat, hogy a gyülekezet tagjait kérdezték meg még hosszú ideig. A zempléni egyházmegye egyházlátogatási kérdőpontjai között 1629-től kezdve szerepel ez a kérdés is: a népet kell megkérdezni a prédikátor felől, tanítja-é a katekhizmust és a keresztyén vallás alapjait? 507 Az egyházlátogatást végző s a tiszáninneni részen püspöki jogokat is gyakorló esperes, a válaszok alapján, szükség szerint intézkedett is. 508 Figyelemre méltó, hogy a lelkészek a katechizáció munkáját többletmunkának tekintették 509 s annak végzéséért bizonyos szolgáltatásokat kívántak is. Kerti és mezei munkát végeztek a lelkész részére a katechizációkban résztvevő leányok! Ez a szokás egyes vidékeken még két évszázad múlva is megvolt! A nagy számban fennmaradt jegyzőkönyvi adatokból meg lehet állapítani, hogy a katechizációnak vizsgálat tárgyává tett munkája ekkor már itt is az iskolába nem járó leányok tanítására vonatkozott. A Káté, mint a tévtanítások és újítások elleni védekezés eszköze A zempléni egyházmegyében gyakorlat volt az a 17. század első negyedében, hogy az esperes az iskola-rektorságból csak azokat az egyébként lelkészi pályára készülteket helyezte el, akik előbb a Heidelbergi Kátét pontosan megtanulták s fel is mondták az esperes előtt. 510 Ugyancsak a zempléni egyházmegyéből ismerünk egy fontos határozatot: Az újhelyi 1630-i zsinat, az egyházmegyébe állítólag beszivárgott arminiánus tanok megfékezésére azt határozta, hogy ezentúl a lelkészek, felszentelésük előtt arra is esküt tegyenek, hogy a Szentírást nemcsak a Helvét Hitvallás, de a Heidelbergi Káté tanítása szerint is fogják magyarázni, hogy így az eskü megóvja őket minden lehető tévedéstől, vagy tájékozatlanságtól. S már ezen a gyűlésen le is kellett tenni a lelkészeknek az így kibővített esküt. 511 Így került bele a lelkészi eskübe a Heidelbergi Káté, ekkor Zemplénben s majd rövidesen további területeken is s így vált a Káté a Helvét Hitvallással azonos tekintélyű hitvallási irattá, szimbolikus könyvvé! Ez azonban nem zárta ki azt, hogy magában Zemplénben is, a lelkészi vizsgákon a jelöltektől a Siderius kátéjának az ismeretét is megkívánják! Ez éppen Zemplénben érthető is, mert Siderius nem sokkal előbb ebben az egyházmegyében volt lelkész s kátéja általánosan is a magyar káté nevet viselte! Az is valószínű, hogy a gyülekezetekben végzett katechizáció bizonyára a Sidérius kátéjára is támaszkodott!

180 A rendszeres templomi kátémagyarázatok elterjedése és a puritánus mozgalom A Heidelbergi Káté templomi magyarázásának s a leányok katechizálásának rendszeressé tételére elhatározó befolyással volt Debrecen város tanácsának 1630-ban hozott döntése. 512 Debrecenben ez időben s még hosszú időkig, az egyházigazgatásnak legfőbb szerve a városi tanács volt! Az említett évben lett debreceni lelkésszé Keresszegi Herman István tiszántúli püspök. Szolgálatba lépésekor megállapodott a másik két debreceni lelkésszel a hetenkénti prédikálásra nézve. Ezt a szolgálati rendet amelyben a katechizálásról említés sem történt! a városi tanács jóváhagyása alá bocsátották. A tanács meg is erősítette azt, de azzal a hozzáadással, hogy a katechizmust tanuló leányok részére hetenként kétszer vizsgát tartsanak a lelkészek a Kátéból. A tanács döntését a lelkészek tudomásul is vették! A katechizáció munkáját aztán éppen maga a püspök vállalta úgy, hogy ettől kezdve a Nagytemplom szószékéről rendszeres Káté-magyarázatokat is tartott. Egy-egy kérdésről több prédikációt is mondott s mivel a vasárnap délutáni temetések alkalmával az egész gyülekezet azokon vett részt s ilyenkor istentisztelet a templomban nem volt a mintegy 200 prédikáció megtartása évekig eltartott. Amikor aztán bevégezte azokat, az összes beszédeket nyomtatásban is kiadta 1640-ben, egy 1000 lapot meghaladó kötetben. 513 Ez volt az első teljes és rendszeres prédikációkban való feldolgozása a Heidelbergi Káténak. Előszava szerint azért nyomatta ki, hogy ezzel a prédikátori renden levő atyafiak a híveknek hasznokra élhetnének. Megállapítja azt is, hogy ehhez hasonló könyv eddig még magyarul nem jelent meg s feltehetőleg a katechizációnak ezt a formáját hazánkban a lelkészek nem is igen végezték rendszeresen! Keresszegi a könyvet háziistentiszteleteken való használatra is ajánlotta, főleg azért, hogy a templomi prédikációk és kátémagyarázatok ennek segítségével a családban is ismételhetők és kikérdezhetők legyenek, első sorban mégis a lelkészeknek tett jó szolgálatot a könyv kiadásával. Könyvéből ugyan több kiadás nem jelent meg, de később annak példájára következnek majd hasonló újabb munkák! A templomi kátémagyarázatok általános gyakorlattá válásánál közrejátszott a puritánusok reform-mozgalmára támadt visszahatás is. E reform-mozgalomról itt bővebben nem beszélhetünk, csak tárgyunkkal kapcsolatosan térünk ki egyes jelenségeire. 514 Az akkori egyházi vezetők a puritánusok törekvéseitől az egyház alig kialakult jó rendjét féltették. Mivel az egész mozgalmat a külföldi tanulmányutakról hazatért lelkészjelöltek tevékenykedésére vezették vissza, akikről az volt többek között a közvélemény, hogy az egyház hitvallásait sem tartják magukra kötelezőknek, ezért a tiszántúli egyházkerület 1638-ban zsinati határozattal kimondta, hogy a külföldről hazatért ifjakat csak úgy lehet egyházi szolgálatba kibocsátani, ha erős esküvéssel kötelezik magukat, hogy a nálunk bevett egészséges és apostoli tudományban semmi újítást sem tesznek. 515 A puritánusok vezetője Tolnai Dali János csak úgy foglalhatta el a sárospataki iskola rektori székét, hogy előbb esküt kellett tennie arra, hogy a Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét minden cikkében helyesli s azokat tanításaiban egyéb tanokkal nem keveri. 516 De a vád tovább is megmaradt a puritánusok ellen, hogy a hitvallásokat kevésre becsülik. Ennek az lett egyik további következménye, hogy a tiszántúli és tiszáninneni egyházkerületek 1646-ban tartott közös zsinatukon, Tokajban, kimondották, hogy már azoknak is esküt kell tenni, akik külföldi tanulmányútra indulnak, hogy kint tanulásuk idején a Helvetica Confessióba és a Heidelbergai Catechesisbe befoglaltatott tudománnyal ellenkezőt nem tanulnak. Hazatérésük után pedig újból esküt tartoztak tenni, hogy a két hitvallás szerint tanítanak itthon is. 517 De még ez sem volt elég. Az egyház vezetői a puritánus lelkészek ügyét az júniusában, a fejedelem által összehívott szatmárnémeti ún. nemzeti zsinat elé vitték, amely zsinat az erdélyi fejedelem joghatósága alá tartozó, vagy részben török uralom alatt levő tiszántúli, tiszáninneni és erdélyi területekre hozott érvényes határozatokat. És ez a zsinat

181 többek között kimondta egy közös hitvallás készítésének a szükségét, de annak elkészültéig úgy határozott, hogy az érdekelt területeken a Heidelbergi Kátét tartsák meg s azt tanítsák, de ne mellőzzék a Siderius magyar kátéját sem. Elrendelte a zsinat a templomi kátémagyarázatok tartását s megújította a külföldjáró diákok esküre való kötelezését is. 518 A szatmárnémeti zsinatot szoktuk úgy tekinteni, mint amelyik a Heidelbergi Kátét a Helvét Hitvallással egyenrangú szimbolikus könyvnek ismerte el az ország keleti részére. Az egyházi élet s a Heidelbergi Káté használatának is részletes szabályozását pedig a zsinat megbízásából Geleji Katona István erdélyi püspök által készített s 1649-ben jóváhagyott kánonos könyv foglalta magában. E kánonok intézkednek arról, hogy a Heidelbergi Kátét az iskolákban is tanítani kell, a leányoknak s az ifjú nőknek a templomban kell szorgalmasan magyarázni. Az úrvacsorával először élők előzetesen vizsgát tartoznak tenni, hogy hitvallásainkat ismerik. Az esperesi egyházlátogatásnak ki kell terjedni arra is, hogy a lelkészek magyarázzák-e a Kátét. A fiúiskolák mellett leányiskolákat is kell felállítani, azért, hogy a leányok olvasni megtanuljanak s a Bibliát s a Kis Kátét tudják tanulni. (Ez utóbbi rendelkezéshez csak annyit fűzünk hozzá, hogy a leányiskolák felállítását éppen a szatmárnémeti zsinat által elítélt puritánusok szorgalmazták!) Az említett rendelkezések pontosan megjelölték az utat, amelyen a Heidelbergi Káté valóban a nép könyvévé válhatott. És jó tudni azt is, hogy ezek az ún. Geleji-kánonok egészen 1881-ig érvényben voltak! Az elmondottakkal kapcsolatban nem hallgathatjuk el, hogy a puritánusok ellenében hangoztatott vád, mintha ők a hitvallásokat s a Kátét nem tisztelték volna, nem volt igazságos. Köztudomású tény volt, hogy a zsinat őket egyházigazgatási reformjaik miatt marasztalta el, de ítéletének nagyobb súlyt akart adni a hitvallásokkal kapcsolatos váddal. A puritánusok s a presbiteriánusok nehány kiváló képviselőjének egykorú, vagy közelkorú megnyilatkozása tarthatatlanná teszi ezt a vádat. Pl. Medgyesi Pál a presbiterekről írt nagy munkájában ezt írja: a mi Cathekhizmusunkat, a Heidelbergait, közönségesen tanítjuk és taníttatjuk iskoláinkban, ecclesiáinkban és a háznépekben. 519 A presbiterek felügyelői tisztéhez is hozzátartozónak tekinti Medgyesi, hegy ügyeljenek arra, hogy a katekhezist az ifjak tanulják s arra is, hogy a házigazdák mint járnak el ennek otthoni tanításában. 520 Ugyanő a predikálásról írt munkájában külön is kiemeli, hogy a káté magyarázásában a puritánus lelkészek buzgólkodnak leginkább. 521 Apáczai Csere János, a kiváló tudós és pedagógus, szintén a puritánizmus híve, aki a magyar iskolák szervezéséről és feladatairól azt tanítja, hogy azért kell minden gyermeknek írni és olvasni megtanulni, hogy így a Kátét is megtanulhassa. 522 Martonfalvi György a debreceni kollégium első állandó rektor-professzora is a puritánus eszmék követője volt, aki a prédikáció elméletéről írt könyvében 523 a prédikáció különböző fajai között tárgyalja a katechetikai prédikációt is s megállapítja, hogy a sokféle káté között legkiválóbb a Heidelbergi s a templomban ezt kell magyarázni. A magyarázatokhoz segédkönyvül Ursinus munkáját ajánlja. De ő is ad a magyarázatok készítéséhez rövid utasításokat. Martonfalvi munkáját használta a maga hasonló tárgyú művéhez 524 Szilágyi Tönkő Márton szintén debreceni professzor, aki a kátémagyarázat tartásához példaképpen a Káté első úrnapjának részletes kidolgozását is felveszi munkájába. Sok hasonló példa is bizonyítja, hogy a Káté esetleges hanyag kezelését a puritánus mozgalom rovására nem írhatjuk. Ha volt is e téren hanyagság, egyéb okai voltak annak: az ország zilált helyzete, a nagy török háborúk s az erdélyi fejedelmi trónon történt sok változás stb. A Káté az iskolákban, a lelkészi vizsgákon és a disputációkon A Geleji-kánonok megjelenése után nyomban kiadnak 1650-ben Amsterdamban egy

182 olyan Kátét, 525 mely a már elrendelt rendszeres káté tanítást igyekezett megkönnyíteni. E kiadásban, a szöveg jobb megértésére, a Káté egyes kérdései után mindenütt rövid summázást találunk, majd a szöveget számos apró kérdésre felbontva közli. A Káté végén pedig egy Útmutatás következik, melyben a katechizáció módszerét ismerteti s a begyakorlásra ad segítséget. Hasonló útmutatások a további magyarországi s külföldi kiadású Heidelbergi Kátékban is benne vannak, időnkint némi változtatásokkal s bővítésekkel. A most említett amsterdami kiadás mellett imádságok is vannak, családi és magános áhítatok tartására valók, de vannak közöttük egyházi könyörgések is, vagyis gyülekezeti imádságok, s ezek között egy catechizmusi prédikáció után mondandó imádság is. Hogy miként folyhatott ez időszakban a Káté tanítása és magyarázata, arra alig vannak adataink. Azt tudjuk, hogy egyházlátogatások alkalmával komolyan vették e munkát, megkívánták a lelkészektől s tanítóktól a Káté ismeretét s annak használatát. És erre mutat az is, hogy a lelkész-szentelések előtt tartani szokott vizsgák anyagában s a vitatkozások tételeiben ott vannak a hitcikkek s nem egyszer megnevezve is: a Káté kérdései. Már a komjáti-kánonok is utasították a püspököt, hogy a vitatkozások tárgyául valamelyik fontos hitcikket jelölje ki. 526 A felsődunamelléki farkasdi 1654-i zsinaton pl. a Káté IX. és X. úrnapja volt a vita tárgya s további zsinatokról is találunk hasonló feljegyzéseket. 527 Tiszántúl az 1629-i váradi zsinat állapította meg a zsinati tanácskozás ügyrendjét, ebben benne van a lelkészszentelés s az azt megelőző vitatkozások rendje is. 528 A vitatételeket majd csak 1665-től kezdve találjuk megnevezve. De hogy korábban is, sőt a most említett váradi zsinat előtt is gyakorolták ezt, annak bizonyságaként nyomtatásban is ránk maradt az 1610-i, szintén váradi zsinat alkalmával tartott lelkész-szentelés előtt megvitatásra került tételsorozat: az egyházi hatalomról. 529 Az 1665 óta ismeretes vita-tételek közt gyakran szerepel a Káté valamelyik kérdése. A viták lefolyása csak egy esetben maradt fenn ből a kitűzött tétel-sorozatot is ismerjük s ezekben, a segítségül ajánlott bizonyító anyag között a Heidelbergi Káté egyes részeit is megtaláljuk. És arról is értesülünk, hogy ez évben a jelölteknek Az ember nyomorúságáról szóló Káté kérdés alapján is kellett vizsgázni. 530 Hasonló adatokat ismerünk a többi egyházkerületekből is. 531 Az ilyen vitatkozás jellegű vizsgákra már iskolai tanulásuk alatt felkészítették a lelkészi pályára készülőket. A Kollégiumokban gyakorolt collatiok, vitatkozások anyaga főként dogmatikai tárgyú volt. Legrégebbi általunk ismert ilyen iskolai disputáció tételek a pápai kollégium gyakorlatából maradtak fenn, 1694-ből. A debreceni gyakorlat emléke ből azok a tételek, melyek egy kéziratos káté-magyarázatos kötetben, az egyes káté kérdések magyarázatai után vannak feljegyezve. 532 Egyébként a Kollégiumok könyvtárainak 17. századból való katalógusai szerint, mindenütt voltak a Heidelbergiről írt tudós magyarázatok, első renden éppen Ursinusé, de más külföldi tudósoké is. 533 Az iskolákban pedig rendszeresen folyt magának a Káténak a tanítása, pl. Sárospatakon úgy a Sideriusé, mint a Heidelbergi. A nagyobb diákok számára pedig elő volt írva Ursinus magyarázatainak a tanulása is. 534 Marosvásárhelyen a kisebb diákok katechizálását a nagyobb diákok végezték s ők tartották a templomi kátémagyarázatokat is. 535 Általában hasonló volt a helyzet a többi nagyobb iskolákban is. A falusi iskolákban a Heidelbergi Káté tanulásának előkészítésére szolgált a század közepén kiadott s a Heidelbergi kivonatát tartalmazó Kis Káté. Ezt nevezték Fundamentumnak is, mely aztán több mint másfél századon keresztül, főleg az ország keleti részén, használatban volt. 536 Újabb Káté-magyarázatos könyvek A 17. század második felében több Káté magyarázatos könyv is megjelenik. 537 Drégelypalánki János az ungi egyházmegyében szolgáló lelkész, főleg Ursinus

183 magyarázatainak felhasználásával készítette és adta ki munkáját 1667-ben. A kötetben levő beszédeket előzetesen maga is elprédikálta s úgy adta ki lelkésztársainak segítségére, de másoknak is épületekre és vigasztalásokra. 538 Könyve egy negyedszázad múlva majd második kiadásban is megjelent. Pósaházi János sárospataki professzor 1669-ben a korábbi esztergomi érseknek, Pázmány Péternek Igazságra vezérlő Kalauz című nagy vitairata megcáfolására készített s adott ki egy nagy terjedelmű munkát: Igazság Istápja címen. 539 E vitairatban ír a Katechizmusról s az aszerint történő katechizáció fontosságáról is, a munka második részében pedig a keresztyén vallás fundamentumos ágazatainak tárgyalásába több helyen beleszövi a Heidelbergi szövegét is. Pósaházi készített rendszeres kátémagyarázatos munkát is, de ez nem került kinyomatásra. Szatmárnémeti Mihály kolozsvári lelkész kátémagyarázatai latin nyelven jelentek meg 1677-ben. 540 E munka előszavában beszámol arról, hogy Kolozsváron miként végezték a katechizációt az iskolában és a gyülekezetben. Bizonyára azért írta le ezt, hogy lelkésztársainak útmutatás legyen e munka rendszeres végzésére. Eszerint: vasárnap délutánokon a templomban a gyülekezet tagjait kikérdezik a Káté egy-egy Úrnapjából. Az utána következő isteni tiszteleten pedig ugyanazt az Úrnapját textus alapján a szószéken prédikálják el. Buzdítja is lelkésztársait e munka végzésére, mert több egyházban elhanyagolják azt, pedig mint mondja a mi népünket sokkal inkább katechizálni kell, mint prédikálni nekik. Eleddig a mi népünk nagyobb része ezer meg ezer prédikációt hallgatott már s mégis tudatlan maradt s ezen csak a katechizációval lehet segíteni. Ezek a munkák főleg a lelkészek számára készültek, segítségül. A 17. század vége felé olyan munka is jelent meg, mely a gyülekezet tagjaiban akarta tudatosítani a katechizáció fontosságát. Köleséri Sámuel debreceni lelkész munkája ez, mely egy terjedelmes prédikáció s melyet a debreceni Nagytemplomban a catechizálásnak elkezdésének alkalmatosságával prédikált el s 1682-ben nyomtatásban is kiadott. 541 Ez a prédikáció nem más, mint részletes útmutatás arra, hogy miként kell végezni a katechizációt s miért üdvösséges abban részt venni. A katechizálás ma is szükséges mondja s a világ végezetéig az is leszen. Nemcsak a gyermekekre tartozik, hanem az idősebbekre is, mert ezeknek sem szégyen tanulni. Vannak, akik azt mondják, hogy a gyermekek nem is értik jól a Kátét s csak szajkók módjára mondják fel azt. Ám éppen azért kell megtanulniok, hogy később értelmesen is felfoghassák! Köleséri azt is jónak tartaná, ha a vallástanítás a bibliai történeteket is felölelné s a prédikációkat is jó lenne kikérdezni a gyermekektől. Maga a prédikáció azt is mutatja, hogy a katechizáció akkor tájt Debrecenben sem volt rendszeres, erre már címéből is következtethetünk, de meg olyan emberekről is említést tesz, akiknek ifjabb korukban nem volt módjuk katechizációkban részt venni. Hogy pedig a bibliai történetek tanításával is ki akarja szélesíteni a katechizációt, arra mutat, hogy Köleséri a Káté tanítás munkáját eszköznek tekintette: a Kátétól a Bibliához való elvezetés eszközének. Zsinati végzések A 17. század második felében a zsinatok is újból foglalkoznak a katechizáció ügyével. Erdélyben, 1671-ben, magának a fejedelemnek, Apafi Mihálynak a kívánságára mondják ki újból a Káté magyarázatok tartásának kötelességét. 542 Tiszántúl 1680-ban azzal igyekeznek jobbá tenni a Káté iskolai tanítását, hogy az iskola-mestereket kötelezik arra, hogy a Kátét maguk is megtanulják s egyházmegyei gyűlések alkalmával az esperes előtt fel is mondják. 543 És arról is intézkednek, 1686-ban, hogy a falusi iskolákban minden héten két napon kell tanítani a Kátét s e munka végzését a lelkészeknek kell ellenőrizni, a tanítókat s a tanulókat is nekik kell megvizsgáztatni. A mulasztókkal szemben büntetést is kirónak. 544 Nyilvánvaló, hogy nem ok nélkül kellett ilyen rendelkezéseket hozni. De tudjuk, hogy a felszabadító

184 háborúk, az idegen katonaságnak hazánkon éveken át tartó átvonulása, téli szállásra itt való elhelyezése sok minden egyebet is megbénított. A Káté tanítása terén is új kezdésre volt szükség. Ám a rend helyreállítása sem ment könnyen. Erdélyről pl. azt olvassuk, hogy nagyon megfogyatkozott a nép s ami megmaradt is, olyan szegény volt, hogy a szegénység majd minden jóra alkalmatlanná tette őket. 545 De még így sem kell általánosítanunk. Az egyház vezetőiben megvolt minden készség, hogy újból jó útra vigyék a Káté ügyét. Kocsi Csergő János debreceni professzor s egyben tiszántúli püspök, a felszabadító háborúk után 1701-ben Huszton tartott zsinat elé számos javaslatot terjesztett éppen az egyházi élet jó rendjének helyreállítására. Javaslataiban mindjárt a legelső helyre tette a vasárnap délutáni prédikációk helyett a vizsgaszerű katechizációk tartását, legalább a gyermekeknek s a leányoknak, de az egész gyülekezet jelenlétében. Javaslata szerint a kisebbektől a Kis Kátét, vagy Fundamentumot, a nagyobbaktól a Heidelbergit kellene kikérdezni. Javaslatai között szerepelt az is, hogy lelkészi szolgálatra csak olyan jelöltet kell kibocsátani, aki a Heidelbergi Kátét alaposan ismeri. A zsinat aztán e javaslatokat némi módosításokkal el is fogadta, kimondván a Káté magyarázatok tartásának szükségét, de a vizsgáztatásokat már nem tartotta lehetségesnek. Viszont intézkedett arról, hogy az Úrasztalához először járulók előzetesen hitvallást tegyenek. És felújította az iskolamesterek Kátéból való kikérdezésének gyakorlását. 546 A huszti zsinat rendelkezéseit ki is hirdették az egyházmegyékben, de a nyomon következő kuruc szabadságharc ismét lehetetlenné tette a végrehajtás ellenőrzését. A szabadságharc csendesülésekor újítják meg újra e határozatokat 547 s hoznak hasonló határozatokat az ország más részein is. Dunántúl a felsőőrsi zsinat részletes szabályozást is ad nemcsak a Káté magyarázására s iskolai munkájára, de azt is kimondja, hogy a leányokat addig nem lehet megesketni, míg a hit-ágazatokat jól nem tudják. 548 Szintén Dunántúl, Pápán, a lelkész-marasztást ahhoz a feltételhez kötik, hogy a lelkész a katechizációt szorgalmasan végezze. 549 Egyik pápai lelkésznek ránk maradt szolgálati naplója szerint, években rendszeresen végezte is a vasárnap délutáni Káté magyarázást. 550 A háborúk utáni időkben folytatott egyházlátogatások jegyzőkönyvei is arról tanúskodnak, hogy ez a munka fokozatosan erősödött. 551 Az újból megjelent Káték annak tanítására egyre részletesebb utasításokat tartalmaznak, amikre azért is szükség volt az 1718-i kiadás szerint mivel nagy akadályaink vannak még nekünk e nemzetben, melyek miatt nem mehetni oly szaporán elő, mint más nemzeteknél. Azért azt ajánlja, hogy a tanítást csoportokra osztva végezzék a lelkészek s a tanítók. Az első csoportban a Káté szövegét kell megtanítani s a szavak értelmét megmagyarázni, a másodikban a szentírási bizonyságokkal kell foglalkozni a Káté szövege mellett, a harmadik csoportban aztán a begyakorlás s a helyes megértés a feladat. A Káté tanításának bizonyos liturgikus formát is kell adni: imádsággal kell kezdeni és végezni, alkalmas énekeket kellene, főleg a végén, énekeltetni s áldásmondással befejezni. Ennek az utasításnak a készítője azt is kifejezi, hogy jó lenne, ha a katechetikai prédikációkat úgy tartanák, hogy mindig azt a kérdést magyaráznák, amelyiket éppen a gyermekek tanulnak. 552 A további Káté kiadások aztán ezzel az Útmutatással jelennek meg. A 18. század folyamán Debrecenben nyolcszor adták ki a Nagy Kátét, mintegy példányban, 553 ugyanott a Kis Kátét 34 kiadásban csaknem másfélszázezer példányban s a még mindig használatban levő Siderius-féle káté is megjelenik Debrecenben példányban, kilenc kiadásban. Pedig más helyeken is jelennek meg újabb kiadások s éppen a debreceniek 1754-ben nem találván biztonságosnak itthon nyomatni ki a Kátét, Baselben adatják azt ki.

185 A Káté növekvő jelentősége, a konfirmáció kezdetei A 18. század folyamán a nagyobb iskolákban a tanítás munkáját s a vallástanítást is újabb meg újabb szabályzatokkal módosítják. A vallásos nevelés változatlanul az első helyen marad e szabályzatokban s a Káté tanítása minden fokon kötelező. Maróthi György debreceni professzor s nagy tanügyi reformátor a maga tantervi javaslatában 554 ugyancsak minden fokon szükségesnek tartja a Káté tanítását, de éppen ezért a lelkészi pályára készülő theologusoknál már el akarja hagyatni s ehelyett a bibliai tudományok bővebb tanítását tartja fontosabbnak. 555 De a javaslat alapján készült s jóval később nyomtatásban is megjelent tanterv az utolsó kívánalmat nem érvényesíti, a Káté tanulmányozását a theologusoknak is előírja s az iskolai collatiókon a Káté-magyarázást is az ő feladatukká teszi. A század közepére már, elenyésző kivételektől eltekintve, mindenütt intenzíven folyik a Káté tanítása és magyarázása úgy az iskolákban, mint a templomokban. Népszerűségét az a feljegyzés is mutatja, mely szerint a csöglei (pápai egyházmegye) egyházban 1745 júniusában megjelent egy vándor próféta, egy kecskeméti pásztorember, aki Kecskeméten 1734 karácsonyán csudálatos látásban tanult katechizációjával vándorolt országszerte s 17 prédikációját Csöglén is elmondotta s a feljegyzés szerint a csöglei egyház elöljárói igazolták is a tudományát. 556 A dunamelléki egyházkerületből, mivel ez a kerület teljes egészében a török hódoltsághoz tartozott, a felszabadító háborúk végéig, sőt még azután is sokáig, nem ismerünk adatokat a Heidelbergi Kátéval való foglalkozásról. Csak 1745-ben a Felsőnyéken tartott zsinatról tudjuk, hogy az akkor felszentelt lelkészeket a Heidelbergi Kátéból előzetesen kikérdezték. Ebben a kerületben s a Dunántúliban is a protestánsokra az országos törvényekben kimondott gyűléstilalom miatt a püspök nehány lelkésztársa jelenlétében is végzett lelkész-szentelést, a jelöltektől csupán annyit kívánván meg, hogy a Heidelbergi Kátét tudják. 557 A dunántúli püspök, Torkos Jakab, egyházlátogatása során szentelte fel a még anélkül szolgáló lelkészeket, kis falusi templomokban, de mindig a gyülekezet jelenlétében. Formális vizsgát nem tettek ekkor a felszentelendők, de a vizitáció rendjén tájékozódott a püspök a lelkészek hitbeli ismereteiről s arról is, hogy rendszeresen végzik-e a katechizációt. 558 Torkos Jakab pápai lelkész korában ( ) tartott s kéziratban fennmaradt prédikációiból tudjuk, hogy a gyülekezetet gyakran buzdította a Káté örömmel való olvasására. 559 A 18. század második felében a sokféle külföldi theologiai irányzat behatolása következtében több lelkészt is megvádolnak tévtanítással. Az így támadt eretnek-perekben a tanítás tisztaságának megítélésénél mindig a Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté voltak az értékmérők. Az úrvacsorához először járulók előkészítéséről s hitvallástételükről eddig is volt egyegy szűkszavú zsinati határozat. E század közepe táján a gyülekezetek intézkednek ennek módjáról. Debrecenben 1745-ben az egyháztanács úgy intézkedett, hogy ennekutána az Úr vacsorájának kiszolgáltatása előtt pénteken reggel egy rövid és együgyű tanítás legyen az Úr vacsorájáról, és az elvégeztetvén, a lelkész a kathedráról leszállván, azokból, amiket tanított, a fiú és leánygyermekeket catechizálja. 560 A debreceni példa nyomán Tiszántúl másutt is bevezetik az ilyen úrvacsorái előkészítést. E határozatok a konfirmáció kezdeti módszeres gyakorlásának a jelei, aminek egyébként a Káté tanítás is egyik eszköze. A Káté üldözése idején A Heidelbergi Káté ellen az állam részéről a 18. század közepén megindított támadás kivédése általában csak az egyház vezetőinek, mivel pedig az első Káté-ellenes rendelet

186 Debrecen város tanácsához volt intézve, e város tanácsának s a vele együtt működő debreceni egyháznak volt az ügye. A gyülekezetekre csak közvetve volt hatása, ha egyáltalában volt, évtizedeken keresztül. Debrecen város tanácsa is elfektette s végre nem hajtotta a megismételt rendeletet. De két ízben is Apologiát készített és küldött fel a helytartó tanácshoz. E védelmi iratokból itt annyit kiemelünk, hogy bennük hivatkoztak egyebek mellett arra is, hogy a Kátét a lelkészek vasárnap délután magyarázzák ugyan a nép előtt, de vigyáznak arra, hogy a kifogásolt részeket nem kiélezve, hanem a lélek szelídségével magyarázzák s nem személy szerint vonatkoztatják a római katholikusokra, de különbséget tesznek a tan és ama személyek között, akikre az hitvallásilag tartozik. Ha ez ellen vétenének a lelkészek s bárkiről is gyalázkodva szólnának, megfosztanák őket tisztségüktől. Tudjuk, hogy később Erdélybe s a magyarországi vármegyékhez külön is küldött elkobzási rendeletet a helytartó tanács. Így teljesen hatás nélkül nem maradhatott a gyülekezetekre sem, hiszen a vármegyékben a szolgabírákra bízta a rendelet a Kátéknak a gyülekezetek tagjaitól való összeszedését. Ennek ellenére is alig nehány helyen van nyoma annak, hogy ez az egész küzdelem a Káté használatát, általában a katechizáció gyakorlását csökkentette volna, sőt inkább az ellenkező hatást figyelhetjük meg. A debreceni egyháztanács elővigyázatosságból annyit mégis jónak látott elrendelni, hogy különösen a sérelmesnek tartott 80. Káté-kérdést mindig maga lelkész magyarázza, majd e határozatát általában érvényesítette a Káté valamennyi kérdésére is. 561 Későbbi adataink ismeretében nyilván már ekkor is megvolt a szokás Debrecenben, hogy a Káté templomi magyarázatát különösen olyankor, ha vasárnap délután a lelkésznek temetési szolgálata volt a lelkészi pályára készülő diákokra bízták. Mint mondottuk is, a Káté elleni hajsza általában nemhogy gátolta volna annak tanítását és magyarázását, inkább épp ez időtájt gyakorolták azt olyan mértékben, mint addig talán soha. A debreceni Kollégiumban folyó Káté-tanítást különösen is szívén hordozta a városi tanács. A város főbírája, Szilágyi Mihály, 1762-től kezdve a szegény diákoknak évenkint több-kevesebb Kátét ajándékozott. Halálakor, 1769-ben pedig végrendeletében alapítványt tett, hogy annak kamataiból minden évben a szolgadiákoknak és az árvagyermekeknek könyveket vásároljanak. A Kollégium a végrendelkező szándékát úgy teljesítette, hogy évről évre a Kis és Nagy Kátéval látta el a diákokat től öt éven át több mint 150 Kátét kaptak ez alapítványból a diákok. 562 A század második feléből ismerünk adatokat, a gyűlések határozataiban, a katechizáció gyakorlásáról. Alig van ezekben olyan, ami az eddigiekben már elő ne fordult volna, mégis megemlítjük, hogy a kecskeméti egyház elöljárósága 1755-ben a lányok tanítójának meghagyja, hogy a Heidelbergai Catechizmust oly együgyűséggel tanítsa, mint a gyermekeknek gyengesége kívánja. Tanítsák a szentírási bizonyságokat is, kivált a nagyobbacskáknak. Ugyanezen a gyűlésen intézkednek az Úr vacsorához először járulók vizsgájáról is, a debreceni példa szerint. Ez utóbbit azért is megemlítjük, mert itt először nevezik az ilyen vizsgát tevőket confirmandusok -nak és a 12 éves kort jelölik meg ennek idejéül. 563 A katechizációk végzésénél a megfelelő énekek kiválasztását is ajánlották már a Kátéban levő utasítások. Az erdélyi egyházi főtanács 1729-ben az énekes könyv reformjának munkába vételekor kívánta volna, hogy vegyék fel a készítendő új énekes könyvbe azokat az énekeket is, amelyeket Heidelbergben a katechizációk alkalmára készítettek. Az énekeskönyv megújítása akkor nem sikerült s így a káté-énekek sem kerültek használatba. 564 Ettől függetlenül Losonczi István nagykőrösi professzor 1752-ben Éneklésre tanító mester címen egy énekeskönyvet adott ki, amely a keresztyéni vallásnak főágazatai a Heidelbergi Káté 52 úrnapja szerint 52 éneket tartalmazott. Ezek a katekhizmusi énekek aztán bekerültek az 1777-i kolozsvári és az 1778-i debreceni énekeskönyvekbe. Majd az 1813-ban gyökeresen megújított énekeskönyvbe is felvettek az abban is levő katechizmusi énekek közé ebből is 18-

187 at. 565 Az egyházlátogatások ellenőrző munkája a Káté üldözése idején Jellemzően mutatja, hogy a Káté-elleni hajsza idején miként igyekeztek biztosítani a katechizáció munkájának jó végzését, hogy éppen a támadás első éveiben, 1752-ben jelent meg Tatai Csirke Ferenc debreceni lelkész fordításában Stehelin Kristóf svájci lelkész kátémagyarázata, Katekhizmusi Házi Kincs címen. Ez a könyv Kolozsváron jelent meg s a kinyomatásra akkor megkívánt engedélyt az erdélyi püspök adta meg. Az engedélyező irat szerint maga a püspök sem emlékezett rá, hogy magyar nyelven jelent volna meg hasonló munka. S ez is azt mutatja, hogy valóban nagy szükség volt e könyvre. Eredetileg házi istentiszteletek tartására készült ez a mű, de tudjuk, hogy a lelkészek használták azt nálunk a katechizációhoz segítségül. Az egyházlátogatások jegyzőkönyveiben nemcsak arról kapunk tájékoztatást, hogy milyen szorosan ellenőrizték a Káté iskolai tanítását s a gyülekezeti katechizációt, hanem arról is, hogy ilyenkor az esperes utasításokat is adott a helyes gyakorlás módjára. A katechizációt netán hanyagul végző lelkész ügyét általában szigorúan ítélték meg, de mindig segítő szándékkal. Ám az is előfordult, hogy a Káté magyarázásának végzését megtagadó lelkészt állásától is megfosztják. 566 Viszont tudunk arra is esetet, hogy az ilyen szolgálatot készületlenül végző lelkész ügyében úgy intézkedtek, hogy az egyházmegye költségén vásároltak az egyházközség részére egy Stehelin-féle Házi Kincs-et, azzal a kötelezéssel, hogy hitünk igazságait, a Heidelbergi Káté szerint való magyarázását és alkalmazását minden vasárnap délután abból a könyvből magyarázza a lelkész. A könyvet pedig az egyházközség tulajdonául jegyezték be. 567 A Káté tanításának és magyarázásának nagy ösztönzést adtak a tiszántúli egyházkerület 1762-i egyházlátogatási szabályzatában foglalt rendelkezések. 568 Ez a szabályzat valóságos törvénykönyv, mivel az egyházlátogatás rendjén az egész egyházi életet szabályozni kívánja. Első részében a lelkészi pályára készülők vizsgájával foglalkozván, többek között azt is rendeli, hogy a jelöltek a Helvetica Confessio és a Palatina Catechezis alapján tegyenek vizsgát s a szentírási bizonyságokat az eredeti héber és görög nyelven mondják el. Az egyházlátogatás során a lelkész magános vizsgálatánál meg kellett mutatni könyveit, hogy van-e egyebek közt Heidelbergi Kátéja, s legalább vagyon-e Stehelin Házi Kincse? Meg kellett mutatni a maga által készített prédikációit és katechizációit is. A gyülekezet elöljáróitól pedig megkérdezte az esperes, hogy a lelkész magyarázza-e minden vasárnap délután a templomban a Heidelbergi Kátét. A tanítóktól megkívánja, hogy a tanítás kezdetén és végén a baseli Heidelbergai Catechizmushoz kapcsolt útmutatásban foglalt módot gyakorolják. Arról a Kátéról van itt szó, melyet a debreceniek, nem mervén a Kátét itthon kinyomatni, Baselben adtak ki 1754-ben. Az olyan kis gyülekezetben, ahol külön tanítót tartani nem tudtak s így a gyermekek tanítása a lelkészre hárult, az esperes megengedte, hogy hétközben nem kell prédikálnia, elég ha könyörgést végez, sőt a vasárnapi prédikációt is olvashatja jó könyvből s a Káté magyarázatot is Stehelin könyvéből. A katechizáció ügye, mint a jó egyházi élet s a gyermekek tanításának fontos része, ilyen részletesen még nem volt feladatává téve az egyházlátogatók ellenőrzésének s a vele kapcsolatban előírt esperesi tanításnak. A szabályzat azt is előírta, hogy a látogatásokról rendszeres feljegyzéseket készítsenek s azokat évről-évre a püspöknek is küldjék meg. Ennek eredményeképpen, hosszabb-rövidebb idő múlva minden egyházmegyében vezették az egyházlátogatási jegyzőkönyveket, naplókat, majd félévszázad múlva a külön iskolalátogatási jegyzőkönyveket. Ezek a jegyzőkönyvek és naplók bőséges anyagot őriztek

188 meg számunkra e munka végzéséről. Nagyon tanulságos egyházközségenkint nyomon kísérni a munka haladását. Különösen is a Káté üldözésének idején. Mert az tűnik ki ez adatokból, hogy a bajnak tudatában egyre intenzívebben végzik és ellenőrzik a Káté-tanítás és magyarázás munkáját! Különösen is részletesek a jegyzőkönyvi feljegyzések a Káté iskolai tanításáról. S ha meggondoljuk, hogy egy-egy tanító, vagy tanító-asszony osztályában sokszor száz, sőt nem egyszer ennél jóval több tanuló is járt, nem lehet elismerés nélkül tudomásul vennünk, hogy általában igen jó, vagy legalább is jó eredménnyel folyt a Káté-tanítás az iskolákban. 569 A lelkészek katechizáló tevékenységéről rendesen csak annyi van feljegyezve, hogy szolgálatukat hűségesen végzik. Csak ritkán kerül olyan lelkész, aki ellen panasz van, az ilyen eseteket nagy részletességgel jegyzik fel. S bennük az a jellemző, hogy a gyülekezet tagjai panaszolják be az e téren tanúsított hanyagságot. 570 Az iskolai tanítás rendje a század végefelé jelentősen megváltozik. De a vallás tanításában továbbra is a Heidelbergi Káté szorgalmas tanítása és értelmezése marad előírásként. A század legvégén a már addig sok helyen ki is alakult gyakorlat szabályzatba is került, ti. a Kátét három osztályban fokozatos kívánalmak szerint kellett tanítani. A már írni és olvasni tudó gyermekek a Kis Kátét, a következő fokon ehhez a szentírási helyeket, a harmadikban pedig az egész Nagy Kátét kellett tanulniuk. Már előzőleg is sok helyen ez volt a gyakorlat, annyira, hogy a század második felében az osztályokat is így nevezik: ábécédáriusok, olvasók, Kis Kátésok, Nagy Kátésok! 571 A Káté megcsonkításának idején Bár a Káté elleni újabb fellépés II. József korában, mely végül a Káté kifogásolt kérdéseinek megcsonkításával végződött, ekkor is mint Mária Terézia uralkodása alatt főként a vezetők tárgyalásainak ügye volt, de e tárgyalásokban figyelemmel voltak a gyülekezetekre is. Mikor a tiszántúli egyházkerületben tudomást szereznek arról, hogy az egyház megkérdezése nélkül jelent meg egy csonkított Káté s ennek példányai számos iskolában a gyermekek kezébe is kerültek, az egyházkerület közgyűlése 572 utasította az espereseket, hogy tájékoztassák a lelkészeket és tanítókat: nagyon vigyázzanak, nehogy ilyen példányokat vásároljanak a gyermekek, hogy így azokat az egyházakba és iskolákba belopják. A megcsonkítást követelő császári rendelet (1781) a tiszántúli egyházkerület kurátoraihoz és felügyelőihez volt intézve. De a tiszántúliak, állásfoglalásuk előtt, megkérdezték a többi kerületek vezetőit is és csak ezeknek ismeretében foglalkoztak aztán a dologgal. 573 Megállapíthatólag a lelkészi vezetők azt tartották volna helyesnek, ha inkább új kátét készítenének, mintsem magát a Heidelbergit bármilyen módon is megváltoztatnák. A világiak viszont, már csak a császár iránti hűségből is, készek voltak a parancsnak engedelmeskedni, annál is inkább, mert egyiküknek a véleménye szerint a Heidelbergi Káté csak quasi symbolikus könyv a Helvetica Confessio mellett. A javítás módjára készült sok javaslat közül egyik szerint aztán mégis úgy gondolják, hogy jobb lenne a sértőknek mondott kérdéseket teljesen elhagyni, mint javítgatni s éppen a gyülekezetekre gondolva, mert a köznép, melyre méltó vigyázni! jobban megbotránkozik a változásokon, mintha azok a kérdések kihagyatnának, mert a változást hunyorításnak magyaráznák, a kihagyást pedig a császár parancsának tulajdonítanák. Végül azonban mégis a megcsonkítás mellett döntöttek s évek múlva, 1786-ban így jelent meg az nyomtatásban s így jöttek a következő kiadások is egy század éven át! Ha ez években a Káté tanítására vonatkozó adatokat figyeljük, úgy tűnik fel, mintha egyelőre semmi kihatása nem lett volna e csonkításnak. Nincs semmi nyoma annak, hogy pl.

189 egyházlátogatások alkalmával akár a lelkészek, akár a tanítók munkájával kapcsolatban bármiféle utasítást adtak volna. Az az érzésünk, hogy kötelesen tudomásul vették, ami történt, ám az is bizonyos, hogy még hosszú évtizedekig használatban voltak a régi kiadású káték is, de ezekkel kapcsolatban sincs semmi figyelmeztetésféle esetleges elhagyásukat illetően. A megcsonkított Káté első megjelenése után két év múlva jelent meg nyomtatásban Kiss Gergely székelyudvarhelyi professzornak éppen a császári rendelet kiadása utáni években készült Ágendája. Ebben külön részt találunk a katekhizmusi tanítás módjának reguláiról. De semmi utalást nem találunk benne arra nézve, ami éppen ez években a Kátéval történt. A magyarázásra nézve egyébként azt a tanácsot adja, hogy azt nem prédikáció formájában, hanem atyai vagy barátsági beszélgetés szerint kell végezni. 574 A Káté tanítására és magyarázására vonatkozó, ez időből való gyűlési utasítások is, hallgatólag vették tudomásul a Káté megcsonkítását és arra sehol sem utalnak többé! Az évi budai országos zsinat aztán egyetemes hatállyal országos törvénnyel akarta elintézni a templomi katechizációk ügyét, amidőn a 40. kánonban a következőket határozta: A keresztyén vallás alapelemeinek katechizációjával, különösen a nép tanítása érdekében többre lehet jutni, mint a hosszú s félbe nem szakítható beszédek elmondásával, azért a katechizációt vasárnap a délutáni órákban szorgalmasan gyakorolni kell s ehhez a Heidelbergi Kátét kell használni. 575 Nagy jelentőségű lett volna a maga egyetemlegesen kötelező s a Heidelbergi Káté kizárólagos használatát előíró e törvény! Ámde a budai zsinat kánonai megerősítést az uralkodó részéről nem nyertek s így a Káté dolga továbbra is az addigi szokás szerint folyt, majd különösen az iskolai oktatásban lassankint igen tarka képet mutatott s ez sok fogyatkozást is maga után vont. 576 Az iskolázás terén újabb meg újabb követelmények támadtak. 577 Az eddig legfontosabb, sőt sok helyen egyedüli vallástanítás mellé a kor kívánalmainak megfelelően új tanítani valókat kellett felvenni. Így a század végefelé a falusi iskolákban is tantárgyak lesznek a vallás mellett a számolás, az éneklés, majd a földrajz s a történelem is. Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis nevű állami egységes tanterv megkívánta a reális tudományok tanítását. Egyházunk sem térhetett ki a fejlődés elől s iskoláiban az állami tantervre figyelemmel járt el. A tantárgyak ilyenformán bekövetkezett szaporodása aztán hatással lett a vallástanításra is. S ez a továbbiakban a vallástanításból a Heidelbergi Káté kiszorítására való törekvést is eredményezte. A pietizmus és a racionalizmus beáradása is okozta ezt, amikor egyrészt az erkölcsi nevelést kezdték hangsúlyozni a hittannal szemben, másrészt a Káté dogmatikai tartalmát nehéznek s a fejlődés útjában állónak mondották. Hangsúlyozták azt is, hogy a Káté-tanulás célja főként az úrvacsorához először járulók előkészítése: a konfirmáció, de még ilyen használatát is nehéznek kezdték tartani. Az így meginduló folyamat aztán a külföldi theologia hatására is teljesedett ki! Minden esetre az lett az eredmény, hogy már a 18. század utolsó évtizedében éppen a budai zsinat határozata ellenére! sorban keletkeznek fordított, vagy eredeti vallástani könyvek, káték, melyeket ugyan egyelőre a Heidelbergi Káté tanítására előkészítésképpen, sokszor azzal párhuzamosan használtak. Ez új káték készítésében bizonyára szerepet játszott a püspököknek a Káté-csonkítás éveiben hangoztatott ama véleménye is, hogy inkább új kátét kell készíteni, mint a Heidelbergit megváltoztatni! 578 Hova-tovább egyre nagyobb számban jelentek meg a káté-pótlékok s a Heidelbergi használata lassankint a magasabb iskolákba szorult. De a templomi magyarázat egyideig még intenzív marad s a Heidelbergi szerint történik! A Heidelbergi Káténak az iskolákból való kiszorítására irányuló törekvés Alighogy elcsendesült a Káté elleni hosszú küzdelem, s ha a Káté megcsonkítása árán is, alighogy nyugvópontra jutott, amikor tehát nem kellett félteni az oly súlyos érvekkel

190 védett s a harc idején körömszakadtig óvott Kátét, amikor már nem bántották kívülről: akkor belülről indult meg ellene a támadás. És ami nem sikerült az önkénynek, leszámítva a kényszerű csonkítást, az aztán alaposan sikerült a belülről indult aknamunkának. Úgy hogy nehány évtized alatt hivatalosan is egyre jobban kiszorult a Káté az iskolákból. És ez a folyamat éppen abból a tiszántúli egyházkerületből indult ki, amely szinte félévszázadon keresztül a legszívósabban védte a Heidelbergi Káté szabadságát. Más egyházkerületekben már korán használatba kerültek káté-pótlékok a Heidelbergi mellett, vagy éppen helyett, de ezek készítése és használatba vétele nem hivatalos egyházi rendelkezések alapján történt. Tiszántúl azonban hivatalosan marasztalják el éppen magát a Heidelbergi Kátét és a Kis Kátét is, amikor egyházkerületi közgyűlési határozattal a vallás tanítására új tankönyvet készítettek s annak használatba vételét rendelik el. 579 Ez a tankönyv A vallásra való Útmutatás, mely az években három kis kötetben el is készült. 580 Előszava szerint azzal indokolta az egyházkerület ennek kiadását, hogy eddig az úgynevezett Kis Káté forgott ezekben a vidékekben a vallás tanítására, s igaz, hogy azt az iskolákban meg is lehetett tanultatni, de nehezen érthető lévén a tanítók részéről sok írással s iratással egybekötött magyarázatokat kívánt s később meg el is felejtették azt a tanulók s így használata nem volt eredményes. Ezen akartak segíteni az Útmutatás kiadásával, amelynek kötelező használatát el is rendelték s mintegy 30 évig használatban is volt. Ez a könyv azonban sokkal inkább a tanítók számára való vezérkönyv volt, mintsem tankönyv. Egyes megállapítások szerint nem a gyermekek, hanem sokkal inkább a theologusok kezébe való volt. Így még akkor sem vezethetett eredményre tanítása, ha bevezetését azzal is igyekeztek magyarázni, hogy a Nagy Káté tanulásához ad jó előkészítést. De a már megindult Káté-ellenes hangulat olyan arányú lett, hogy ezt a tiszántúli Útmutatást más területeken is bevezették, vagy hasonlókat készítettek pl. a Tiszáninnen s a Dunamelléken is. 581 Dunántúl pedig több kísérlet után Tóth Ferenc, akkor pápai professzor, a későbbi püspök kátéját vették használatba 582 (amelyik később mint konfirmációi káté több mint száz éven át használatban is volt). Tóth Ferenc egyébként 1802-ben kiadott Homiletikájában, a dogmatikus prédikációk tárgyalásával kapcsolatban azt tanította, hogy ezeket nem jó volna a Káté szerint 583 készíteni, de azért a vasárnap délutáni Káté magyarázást ő sem veti el, de nem tulajdonít neki fontosságot! Mindezek ellenére sem ment gyorsan a Heidelbergi Káténak a használatból való kiszorítása, még Tiszántúl sem. Akár népünk konzervatív felfogása, akár józan hittudata volt is ennek magyarázata, tény, hogy minden szigorú rendelkezés ellenére is, ha egyre kisebb területre szorulva is, véglegesen soha sem tűnt el az iskolákból. Az egyház- és iskolalátogatási naplókból sokszor megható példáit figyelhetjük meg a Kátéhoz való ragaszkodásnak. Ha bevezették és tanították is az Útmutatást, sok helyen azzal együtt megtartották a Heidelbergit, vagy csak kizárólag tovább is ez utóbbit használták. És az egyházlátogatók sokszor minden megjegyzés nélkül veszik tudomásul ezt. Megtörtént olyan eset is, hogy egyik-másik gyülekezetben az egyházkerület rendeletének szót fogadva, bevezették az Útmutatást, de nehány évi kísérlet után újra csak a Kis és Nagy Kátét vitték vissza az iskolába. Ezt aztán nem is hagyta szó nélkül a látogatóság s komolyan megintette a kurátort s bírót, hogy amit a superintendentia rendelt, azt egy ekklézsiának külső előljárói el nem ronthatják s nem is ítélhetik meg, mi legyen a helyes tanítás útja és módja. 584 A tiszáninneni egyházkerület is készíttetett a Heidelbergi helyett egy Útmutatás c. tankönyvet s annak használatát el is rendelte kötelezően. De ennek ellenére pl. az alsózempléni egyházmegye iskoláiban a lehető legtarkább képet találunk a használt vallástani könyvekről, különösen a század második évtizedében. Sok helyen tovább is a Heidelbergit tanítják, másutt egyéb könyveket, vagy a Heidelbergiből készített kátét, Tarcal környékén pedig sokáig az ún. szebeni kátét, amely 1793-ban csonkítás nélkül adatott ki. És az egyházlátogatók nem kifogásolják a Heidelbergi használatát! Sőt mintegy elismerésképpen

191 jegyzik fel, hogy a Sajó mentén több egyházközségben minden gyermeknek megvan a Nagy Káté! Majd a 20-as években erősebben igyekeznek a tanítókat a pataki Útmutatás használatára kötelezni, de továbbra is megmarad a sokféleség s megmarad a Heidelbergi is. 585 Érdekes viszont, hogy a Tiszáninneni egyházkerület egyházmegyéiben egészen 1841-ig gyakorolták a régi statútumokon alapuló szokást: a tanítóknak a Heidelbergi Kátéból való évenkénti kikérdezését s még arra is kötelezték a tanítókat, hogy a Káté valamelyik kérdése alapján írásbeli dolgozatokat is készítsenek. De aztán megszűnt ez is. 586 Az ifjak s a leányok katechizálása egyideig még folyt a különböző egyházi területeken, sőt egyik másik egyházkerület újabb határozatokat is hoz annak gyakorlásáról. 587 Egyideig még az egyházlátogatások alkalmával is ellenőrizik ennek megtartását s hasonlóképpen a templomi Káté-magyarázatok tartását is és nem egy helyen a mulasztókkal szemben el is járnak. 588 A hitvallások elleni belső harc fokozódása, főleg a Protestáns Egylet működése idején A negyvenes években új erőre kap a hitvallások s a Káté ellenes hangulat. A racionalizmus, majd a liberalizmus hatása alatt úgy tekintik a Hitvallást s a Kátét, mint a múltnak, a haladást megkötő maradványait s fel is akarják azokat számolni. Különösen is hatással volt erre Fáy Andrásnak, e nagy műveltségű, de erősen racionális felfogású világi úrnak Óramutató c ben megjelent munkája, másfelől pedig a protestáns unió megvalósításán buzgólkodó, a szintén 1842-ben megindult első magyar nyelvű egyházi folyóirat: a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap. Fáy András valóban sok és szükséges egyházi-reform kérdést vet fel s ezek közt a symbolumokról is véleményt mond. Véleménye egyébként akkor már közvéleményt is fejezett ki, de általa erősebben tudatosodott. Hiábavalónak tartja a lelkészjelöltek külföldi tanulmányozását, mivel hiába ismerik meg ott kint a haladás eszméit, ha aztán itthon százados petrificált tanmódokhoz láncoljuk őket. Azt sem tartja helyesnek, hogy a theologiai professzoroknak esküt kell tenni symbolikus könyveinkre, mert szerinte ez megköti őket tudományuk szabad művelésében! Még inkább helytelennek tartja, hogy a gyermekeket korán kis és palatinatusi kátékkal erőltetjük, mert ez meghaladja elméjüket, sőt babonaságra is vezet! Szerinte népünk egyrésze éppen azért lett vallástalan, mert megunatják vele a Kátét s azok citatióit. Mindazáltal nem veti el mégsem a hitvallási iratokat, mert ezek eltörlése a protestantizmus halálos ítéletét jelentené, de szükségesnek tartja, hogy azokat az egyház közössége dolgozza át, javítsa meg! 589 Fáy András véleménye több visszhangra talál a Prot. Egyh. és Isk. Lap hasábjain. Van, aki az örökös kátézást sikertelen fáradozásnak tartja. 590 Széki Béla pápai theol. tanár sem helyesli, hogy a lelkészeknek esküt kell tenni a symbolikus könyvekre, mert így a hitvallások a Bibliának, ha nem is föléje, de mellé rendeltetnek. Széki sem kívánja a hitvallások eltörlését, mert jeles maradványok azok azon korból, melyben irattak s mint nagybecsű ereklyéket méltányolni is kell őket! 591 S a még nagyszámú megnyilatkozás a Heidelbergi Kátét múzeumi tárgyként akarja kezelni. A racionalizmus és az uniós törekvés nálunk is útjában találta a hitvallásokat s ezért igyekeztek azokat az útból elhárítani. De mikor már ennyire jutott a dolog, akkor éppen az a tiszántúli egyházkerület igyekezett megállítani ezt a folyamatot, amely pedig a Káté elleni belső akciót évtizedekkel előbb megindította. De e törekvése már nem juthatott ekkor eredményre, mert jött a szabadságharc, majd annak leverése után az abszolútizmus s a nemzeti és egyházi életre egyaránt ránehezedő nyomás sok mindent megbénított. A szabadságharcot közvetlenül megelőző években éppen a Kátéval is kapcsolatos tiszántúli helyzetre jó tájékoztatást nyújt Könyves Tóth Mihálynak, a szabadságharc idején

192 lelkesítő szónoklatokat tartó s ezért 20 évi várfogságra ítélt debreceni lelkésznek a börtönben készített emlékirata. E kéziratban maradt munkájában egyebek mellett beszámol arról is, hogy milyen főszerepet játszott Debrecen s a tiszántúli egyházkerület életében is a Heidelbergi Káté: iskolákban tanították, templomokban magyarázták azt. Különösen is részletesen ír arról, hogy a debreceni Kollégiumban miként készítették fel a Káté magyarázat munkájára a lelkészi pályára készülőket. Debrecenben ugyanis már a század eleje óta a templomi Káté-magyarázatokat rendszeresen a theologusok végezték. A szolgálatra soron következő theologus a maga magyarázatát a kollégiumi oratóriumban prédikálta el s a professzorok beleegyezését megnyervén, mondta el a templomban. Így évről-évre új meg új sorozat Káté magyarázat készült a Kollégiumban s ezeket vitték majd magukkal lelkészi szolgálatukba, sőt ezeket hordták el rendszeresen a falusi lelkészek is felhasználás végett! Könyves Tóth Mihály azt is megállapítja, hogy a szabadságharc előtti években olyan kiváló megbecsülésben részesült a Heidelbergi Káté, hogy a magyar református egyház akkori helvét hitvallású neve helyett sokkal inkább ráillett volna a Heidelbergi vallástételt tartó név! 592 Közvetlenül a szabadságharc előtt, 1847-ben, Zsarnay Lajos sárospataki professzor adott ki egy Paptan c. munkát, melyben a templomi Káté magyarázatok tartását éppúgy szükségesnek mondja, mint az ifjak és leányok katechizációját is. Az iskolai vallástanításnál is a Heidelbergi Káté használatát tartja jónak. 593 Az abszolútizmus első időszakában aztán a nyomorúság idején való vigasztalás keresés útján találkozunk a katechizációt szorgalmazó gyűlési határozatokkal. A dunántúli egyházkerület 1850-ben meg éppen arra kötelezte a pápai Kollégiumban tanuló theologusokat, hogy vasárnap délutánonként ők teljesítsék a templomban a Káté-magyarázás szolgálatát! 594 Amikor 1856-ban némi reménysége lehetett egyházunknak arra, hogy országos zsinatot tarthat, a nagybányai egyházmegye az esetleg összeülő zsinat figyelmébe ajánlotta, hogy múlhatatlan a Helvetia Confessio és a Heidelbergai Catechizmus használata körüli oly intézkedés, mely a vallásosság élesztésére hathatósan működjék. 595 A zsinatból ugyan semmi sem lett, mégis megmaradt e határozat annak jeleként, hogy a Káté intenzívebb használatát fontosnak érezték. De azért nem mindenki vélekedett így. Mert pl. Kun Bertalan miskolci lelkész ben kiadott homiletikai munkájában, nyilvánvalóan a német egyetemeken való tanulása következményeként azt tanítja, hogy a vallástanítás céljainak nem felel meg a Heidelbergi Káté, mert előadása oly bonyolult és sok helyen érthetetlen, hogy nem képes a gyermek felfogni. Ezért új káté készítését tartaná szükségesnek. 596 Viszont Zsarnay Lajos rövidesen második kiadásban megjelent Paptan-át egy Katechetika c. új fejezettel bővítette ki s ebbe beleilleszti a katechetikai prédikációk készítésének a módját is. A Heidelbergi Káténak iskolában való használatáról azt mondja, hegy az kevésbé népszerű nálunk, mint az evangélikusoknál a Luther kátéja. Ő is vallja, hogy az egyháznak joga van új kátét készíteni. De az iskolai vallástanításra szolgáló tanmenet-példában a Heidelbergi Káté első kérdését mutatja be! 597 E két gyakorlati theologiai mű ugyanabban az egyházkerületben jelent meg s felfogásuk a Kátéról mégis ellentétes. Bizonyos, hogy Zsarnay mutatott rá a jövő útjára, de Kun Bertalan álláspontja újabb támogatást kap a rövidesen elterjedő liberális theologiai hatások következtében. A Prot. Egyh. és Isk. Lapban szinte állandóan visszatérő téma a Káté pozitív, de inkább negatív értékelése. Egyelőre az ellenvélemények a Káté értékét illetően még nem nagyon élesek, de sokszor óvatosságra intenek még azok is, akik megtartása mellett emelnek szót. Vigyáznunk kell olvassuk egyhelyt hogy katechizmusunkat túl ne becsüljük, annak a Szentírással egyenlő tekintélyt ne tulajdonítsunk, mert nem pótléka ez a Szentírásnak, hanem magyarázója, mely felnyitja előttünk a Szentírást. 598 Egy másik cikkíró

193 a Kátétanítás s a templomi katechizáció elhanyagolását, sőt sok helyen már elhagyását, azért tartja súlyosnak, mert míg ezek megvoltak, addig népünknek megvoltak a vallási ismeretei s most ez szinte teljesen megváltozott, ezen csak a Káté újra használatba vételével lehet segíteni. 599 A liberalizmus erősödő Káté-ellenes hatása egyidőre megtorpant s a Káté vigasztalást ígérő tanításához való fordulás váratlanul országos egyházi szervből kiindulólag jelentkezik 1859-ben, amikor a császárt hatalomszó pátens-sel akarta az egyház autonómiáját elvenni. Ekkor a népiskolai egyetemes választmány elhatározta a Heidelbergi Káté új fordításának s hozzá tanítási vezérkönyvnek a készítését, azért hogy a református keresztyénség tiszta tudománya az azt magában foglaló, szimbolikus tekintéllyel bíró Heidelbergi Katekhizmust minél célszerűbben és sikeresebben lehessen tanítani. E munka elvégzésével megbízott kiváló tudós lelkészek el is készítették azokat, de aztán kiadására sor mégsem került. 600 Talán éppen azért nem, mert közben megszűnt az egyházat fenyegető veszély a pátens visszavonásával s kissé szabadabb életre nyert lehetőséget az egyház s e szabadabb élet újra egyre nagyobb teret engedett a liberális theologia erősödésének. Ezt szolgálta a Protestáns Egylet megalakulása (1871), mely aztán szinte teljes theologiai és filozófiai fegyverzettel hadakozott a hitvallások s a Káté ellen. Ilyeneket hangoztattak: A Káténak semmi esetre sincs helye a templomban... A magyar népnek nincs érzéke a dogmatizmus iránt... Az egyháznak csak 1 / 10 részében van meg a vasárnapi Káté-magyarázat stb. 601 Persze meg lehetne kérdezni, hogy ha valóban így állt a helyzet, vajon ezért a magyar református nép volt-e a felelős, vagy akik elhanyagolták a nép tanítását?! A liberálisok már az Egylet megalakítása előtti években megkezdték a Káté-ellenes propagandát. S aztán még hevesebben folytatták. Azzal érveltek, hogy azokkal a hitcikkekkel, melyekkel apáink oly hősiesen küzdöttek, ma már nem lehetne a hegyeket kimozdítani helyükből! 602 Azért, mert sem a Helvét Hitvallás, sem a Heidelbergi Káté nem állotta ki a próbát a tudomány előtt s helyén üresség támadt! 603 Hasonló elfogultsággal írnak az Egylet újságjában a katechizmusi énekekről is, megállapítván, hogy valami egészen sajátságos jelenség az, hogy énekeskönyvünkben a Heidelbergi Káté minden dogmája versbe van szedve és lekótázva... de legalábbis cikkíró szerint ezek igen kevés kivétellel a közhasználatból végkép kiestek, mert olyan részletek is vannak ez énekekben, amelyek a tudomány álláspontján már elavultak. 604 De azért a cikkíró is kénytelen elismerni, hogy sok helyen mégis ragaszkodnak a Kátéhoz s a katechizmusi énekekhez is. Amit népünk konzervativizmusával igyekszik magyarázni, mely miatt népünk minden újítástól irtózik! S népünknek a Bibliához (!) s a szimbolikus könyvekhez való ragaszkodását szolgai lelkületnek nevezi! 605 A Protestáns Egyletnek egyévtizedes fennállása idején jelent meg Tóth Mihály debreceni professzor Egyházszertartástan c. munkája. Ebben leírja ugyan azokat a szabályokat, amelyek szerint a Káté-magyarázatokat tartani lehet, de nyomban hozzáfűzi, hogy a Káté vallásoktatási céloknak nem felel meg s mint hitvallási irat sem fejezi ki a mai hittani és erkölcstani nézeteket! Szerinte a Káté-magyarázatok terjesztik a vallásos közönyt. Az egyháznak új kátét kellene szerkeszteni, olyat, amely megfelel a lelki szükségletnek! 606 Mintha nem éppen az lett volna az oka a vallási közönynek, hogy a Heidelbergi félretételével új meg új kátékat írtak, mindig a készítő pillanatnyi lelki szükségletének megfelelőleg! Az elveszett örökség megtalálása A Káté ellenségeinek kedvelt érve volt az a tény, hogy az 1881-ben tartott debreceni alkotmányozó zsinat akkor alkotott törvénykönyvéből kihagyta a Káté-magyarázat tartásának kötelességét s mint hitvallási iratról sem emlékezett arról. Valóban így állt a helyzet. Pedig voltak évtizedekkel előbb, mint utaltunk is rá! akik országos zsinati határozatot kívántak a

194 Káté-magyarázat egyetemes bevezetésére s gyakorlására. Közvetlenül e debreceni zsinat előtt a nagybányai egyházmegye újból kérte a Káté-magyarázat tartásának törvénybe iktatását s azért, mert a Káté mai napig is hitvallás tekintélyével bír egyházunkban, akarnunk kell hát, hogy híveink azt alaposan ismerjék és értsék. 607 Hasonló kívánság más egyházmegyék részéről is elhangzott. Mivel azonban a liberális theologiai irány s annak ellenében a Debrecenből kiinduló új ortodoxia ellentéte éppen a zsinat idejére teljesedett ki ha vitáiknak hevessége szelídült is!, éppen azért döntött úgy a zsinati előkészítő bizottság, hogy a zsinati tagok megosztását s talán az egyháznak is a kettészakadását megelőzze azzal, hogy a zsinat tárgyalásaiból minden dogmatikai kérdés tárgyalását már eleve kizárt! Ezért maradt aztán ki a törvénykönyvből a Káté-magyarázat ügye s egyáltalában a Káté megemlítése is. De úgy látszik ezzel aztán el is érte a Káté-ellenesség a mély pontot. Ezután a zsinati törvény ellenére is csak az emelkedés, ha nagyon lassú emelkedés volt is következett. Szinte nyomban a zsinat után 1882-ben, az alig egy évvel előbb megindult Debreceni Protestáns Lapban adta ki Erdős József pancsovai lelkész A Heidelbergi Káté rövid története c. tanulmányát. Ezt nyilván befolyásolta a zsinat döntése, mert a tanulmány elején olvashatjuk: a dicső ősöktől örökölt drága kincset csak hálátlan gyermekek ássák el. A tanulmány befejező részében pedig bejelenti, hogy lefordította a Kátét az eredetiből s a fordítás csak kiadásra vár! 608 De e bejelentésnek az egyháznál nem támadt visszhangja, úgyhogy két év múlva maga Erdős József adta ki ez új fordítást. És ezzel a ténnyel indul új útjára magyar református egyházunkban a Heidelbergi Káté! Annak további használata teljesen összeforrt Erdős József nevével! Erdős fordításának megjelenése aztán mégis arra késztette a tiszántúli egyházkerületet, hogy pályázatot írjon ki a Káté új fordításának elkészítésére. 609 Majd a pályázat félretételével Erdősnek adott megbízást hivatalosan is, fordításának revideálására. Annak megtörténte után pedig, mint hivatalosan elfogadott fordítást, az egyházkerület adta ki azt 1890-ben! 610 Jó tudni, hogy a régi fordítású Káté ben jelent meg utoljára s a liberálizmus eredményeként két évtizedig nem volt új kiadás! És ez is volt az oka annak, hogy valóban csak a lelkészek tetszésétől függött a katechizációnak bármilyen formában való végzése! Csiky Lajos debreceni theol. tanár 1889-ben meg is állapította, hogy a Káté-magyarázás terén nem bíztató a helyzet, még ha a zsinat nem törölte is el azt, csak hallgatással mellőzte! 611 Mikor aztán az Erdős-fordítás az egyházkerület tulajdonaként megjelent, a Prot. Egyh. és Isk. Lapban Szőts Farkas budapesti theol. tanár ismertette azt és sajnálattal állapította meg, hogy a Káté-magyarázás régi jó szokása kiveszőben van s reménységét fejezte ki, hogy annak felújítása most talán el fog következni. Hangsúlyozta is ennek szükségességét, mert szerinte a Káté-magyarázás és a katechizáció a lelkigondozásnak, sőt az evangelizációnak is kiváló eszköze! 612 Ez a cikk azért is érdekes, mert ugyanabban az egyházi lapban jelent meg, amely nem is olyan sokkal előbb annyira hitvallásellenes volt! A Heidelbergi Káté felkarolásának aztán támadt egy kis lelkes serege a Rácz Károly szapáryfalvai lelkész 613 által szerkesztett Szabad Egyház c. lap körül. Rácz Károly maga a Heidelbergi Kátét Kohlbrügge elberfeldi lelkész magyarázatos kiadása után le is fordította s 1891-ben ki is adta. Ő és társai köztük Balogh Ferenc debreceni theol. tanár s egyideig Erdős József is igyekeztek az egyház lelkiismeretét a hitvallások s a Káté iránt felserkenteni. A régi elavult Káté-magyarázatok helyett a Káté egyes kérdéseinek önálló, vagy fordított magyarázatai jelennek meg a Szabad Egyházban ben megalapítják a Heidelbergi Káté és a Helvét Hitvallás barátainak egyesületét, mely időközönként összejöveteleket is tartott s a Szabad Egyház révén is buzgólkodott hitvallásaink érvényre juttatása érdekében. Balogh Ferenc éppen a Szabad Egyházban mondja ki, hogy a református egyház ép és sértetlen fennmaradása a hitvallással s a Kátéval válhatlan kapcsolatban van. Az elveket nemcsak tanulni, de tanítani is kell s e tekintetben nélkülözhetetlen a Káté: a nép könyve! 614 Mindezeknek aztán meg is lett az az eredménye, hogy az 1892-ben összeült budapesti

195 zsinat az új törvénykönyvbe már felvette a lelkészek kötelességei közé a Káté-magyarázást s a megállapított hittételek tiszteletben tartását a lelkészek számára elő is írta! 615 Ám az egyszer elromlott ügy csak lassan javulhatott meg. Az Erdős-féle Kátéból, mely első kiadásában is mindössze 1400 példányban jelent meg, második kiadásra csak tíz év múlva került sor! De az újjáéledésnek mégis mutatkoztak új jelei. A Káté második kiadásának megjelenésével egyidejűleg adta ki Antal Géza pápai theol. tanár a holland van Oosterzee prédikációkban feldolgozott teljes Káté-magyarázatát. Valóban legfőbb ideje volt az elavult magyarázatok helyett ez új munka kiadásának. 616 És megállapítható, hogy sokakat ösztönzött ez a munka a Káté-magyarázás megkezdésére és lelkiismeretes folytatására. A Heidelbergi Káté létrejöttének 350 éves jubileuma hazánkban egy-két ünnepi cikket leszámítva szinte teljesen eseménytelenül múlt el. Csupán Csiky Lajos Egyházszónoklattan -ának megjelenése hozható ezzel kapcsolatba. Csiky e munkájában a Káté magyarázásával is bőségesen foglalkozik, mert szerinte csak akkor lesz a Káté iránt nagyobb az érdeklődés s lesz erősebb a kötelék, mely az élő gyülekezetet az elődökkel s a jövő nemzedékkel s ezek Urával összeköti ha a lelkészek hűségesebben végzik a magyarázás munkáját. 617 A Káté újbóli teljes hivatalos elismerése és annak hatása Az első világháború kitörése egyidőre megint megbénítani látszott az egyházi élet akkori rendjét s nem kedvezett a Káté, már kedvező irányban fejlődő ügyének sem. De aztán az évekig húzódó háború s a vele járó sok nyomorúság, mint annyiszor már a történet folyamán sokakat a Káté vigasztalást ígérő tanítása felé fordított. Aztán következett a háború végén a forradalmak hullámverése. És már az 1918 őszén alakult, rövid életű Országos Református Tanács a maga sokrétű programjában hangsúlyozta a hitvallások fontosságát is. 618 Majd a változott körülmények közt, de valójában az Orsz. Ref. Tanács szellemében, a lelkészeket fokozottabb munkásságra buzdító kunhegyesi konferencia a zsinat elé terjesztett memorandumában is hangsúlyozta ezt (1921). 619 A két háború között sokféle kísérlet történt egyházi életünk fejlesztésére. Különösen két irányzat fejtett ki jelentősebb tevékenységet. Az egyik: az általános keresztyének csoportja, a belmissziói munkát igyekezett hatásosabbá tenni a másik: a történelmi kálvinisták csoportja, a kálvinizmus tanítását próbálta tudatosítani. 620 Mind a két irány elismerte a hitvallások értékét s hangoztatta az azokhoz való hűség kötelességét. A történelmi kálvinisták által létrehozott Holland Magyar Református Bizottság 1924-ben megindított egy hollandból fordított Káté-magyarázat sorozatot, mely azonban a 16. úrnapjával félbeszakadt. 621 Az általános keresztyének a Hit és Szolgálat -mozgalmába tömörülve, 1927-ben a Huszár Dávid-féle magyar Kátéfordítás megjelenésének 350 éves jubileumán Balatonöszödön Káté-napot rendeztek, ahol megállapították, hogy minden törekvés ellenére is, az utóbbi 50 év alatt a magyar reformátusság a Kátét jó részben elfelejtette. El is határozták akkor, hogy a jubileum alkalmából új fordítást készíttetnek s a fordítás munkáját a Biblia-fordító győri lelkész, Czeglédy Sándor el is vállalta. 622 Ez az új fordítás ekkor nem valósult meg. Majd csak másfél évtized múlva készítette el Czeglédy az új fordítást, de a világháború miatt csak kéziratban maradt. 623 Maga az országos egyház is törekedett a Káté tekintélyének helyreállítására. Mikor a belmissziói munkát az egyház munkájaként irányította 1927-től kezdve az évenkint kiadott Belmissziói Útmutatóban sorban jelentek meg a Káté ismertetését tárgyaló előadások és Kátémagyarázatok is. Az 1928-ban megnyílt IV. budapesti zsinat pedig a hitvallás kérdésében is határozott állást foglalt, amidőn törvénykönyvbe foglalta, hogy egyházunk a Szentírás és elfogadott

196 hitvallásai, úgymint a Második Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté értelmében egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust ismeri. A lelkészi eskübe is újra bevette, az onnan már több mint félévszázaddal előbb kihagyott kötelezést: a két hitvallási irat tiszteletben tartását. 624 A lelkészi teendők közé is befoglalta a Káté-magyarázást s az akkor elfogadott Istentiszteleti Rendtartás -ba is bevette a Káté-magyarázatos istentiszteletnek a rendjét! 625 Mindennek meg is lett a jó hatása. Egyre több helyen használják, főleg a konfirmációnál, a Heidelbergit is. Különösen is példaadó volt e tekintetben Kájel Endre balatonendrédi lelkész munkája. 626 Egyházunk ugyan egy ideig még kísérletezett más konfirmációs káték hivatalos kiadásával is! 627 A theologiai akadémiákon a két háború közti években újból komolyabban foglalkoztak a hitvallások tanulmányozásával. Pápán Vass Vince professzor dogmatikai munkájába sorba beleszövi mint bizonyító anyagot, a Szentírás mellett a Káté szövegét is. 628 Debrecenben Csikesz Sándor professzor előadásaiban s írásaiban is állandóan hangoztatta, hogy a lelkész kötelessége, hogy mindazt, amit a Bibliából merít, ellenőrizze szimbolikus könyveinkkel. 629 Rámutatott, hogy a magyar református ember könyvei közt még mindig ott van a Biblia mellett az öreg Káté, a Heidelbergi is. Helytelennek mondotta, hogy még mindig vannak olyan lelkészek, akiknek az az ambíciója, hogy kátét írjanak! 630 Makkai Sándor, szintén debreceni professzor, hallgatóit határozottan arra tanítja, hogy a hitvallás tanítására a Heidelbergi Kátét kell használni az iskolai vallástanítás egész folyama alatt 631 s tűrhetetlennek mondotta azt a helyzetet (1943), hogy pl. a konfirmációi előkészítésnél a Heidelbergin kívül 12 különböző nyomtatott kátét használnak s több helyen a lelkész saját jegyzetét is! 632 Az országos egyház kiadásában, a Református Egyházi Könyvtár sorozatában is megjelent 1942-ben egy Katechetika c. mű, mely a Káté-tanítás kérdését alaposan tárgyalja. A munka szerzője, Imre Lajos theol. tanár, mintegy alaptételül állította fel, hogy a Heidelbergi Káté tanítása azért fontos, mert a keresztyén embernek hit dolgában való szabadsága nem terjedhet annyira, hogy mindenféle véleményeknek tért engedjünk, a Káté egyúttal az egyháztagság kialakítását is végzi. 633 Az Országos Református Lelkészegyesület a maga hivatalos lapjában 1934-ben tűzi napirendre a Káté ügyét. 634 És amidőn megállapítja azt is, hogy a Káté példányai elfogytak ha az egyház nem gondoskodik új kiadásról kijelenti, hogy a lelkészek egyesületének kell azt magára vállalnia. 635 A Magyar Kálvinizmus c. folyóirat ezzel kapcsolatban arra figyelmeztet: vigyázni kell, hogy megbízható, jó fordítás kerüljön a hívek kezébe. A Soli Deo Gloria református diákszövetség adott is megbízást egyik budapesti vallásoktatónak új fordítás készítésére. 636 De ez a fordítás, ha elkészült is, nem jelent meg. Az Erdős-féle fordítás viszont, mely harminc év alatt három kiadást ért meg, a két háború között újabb hét kiadásban hagyta el a sajtót! 637 A szlovákiai magyar református egyházban Galambos Zoltán komáromi lelkész 1925-ben új fordítást készített a Kátéról s az rövid magyarázatokkal is ellátva meg is jelent. Ezt a kátéfordítást 1943-ban a magyarországi Református Traktátus Vállalat megszerezte s a magyarázatok nélkül három ízben is kiadta. A van Oosterzee Antal-féle Káté-magyarázat után a két háború között s a második háború alatt mintegy tíz újabb Káté-magyarázat s Káté tanítási vezérkönyv is jelent meg. Mindez a Káté iskolai és templomi használatának a fokozatos fellendülését is mutatja. Még akkor is, ha tanítását inkább csak a konfirmációi előkészítésben szorgalmazták. Mert a konfirmációi káték sokféleségének is határt kellett végre szabni. Igaz, hogy az újabb, meg újabb konfirmációi káték már egyre jobban a Heidelbergi átdolgozásai voltak, vagy annak egyszerűsítve való elkészítésére igyekeztek, mégis az egyházmegyei gyűlések, lelkészértekezletek sürgetik ezek helyett a Heidelbergi bevezetését, új fordítás készítését. 638 A Lelkészegyesület c. lapban folytatott hosszú vita utolsó hozzászólója, végszóképpen állapítja meg: Semmiféle káté nem tudja pótolni a Heidelbergi Kátét! 639

197 A háború utolsó hónapjainak kataklizmája talán elnyelte ezt az egész vitát, de mementója megmaradt. A Heidelbergi Káténak az őt megillető helyére való állítását kívánók éppen akkor nagyon is átérezték: az élet és halál ösvényén álló magyar református egyháznak milyen nagy szüksége van az egyetlen vigasztalásra s az egyetlen Vigasztalóra! S talán azt is, hogy nem csak a nagy nyomorúságok idején kell erre rádöbbenni. Az új úton járó egyházunk és a Káté Isten csodálatos kegyelmének következménye lett, hogy a háború utáni feleszmélésben a magyar református egyház egyre biztosabban felismerte hitbeli magatartásának helyes útját. Amikor egyházunk az új magyar államban helyét kereste és megtalálta ennek alapja a Szentírás és hitvallásaink megtartásának nyílt megvallása volt. Amint aztán a dolgok odáig értek s a lehetőség megadatott erre a magyar református egyház ki is adta Hitvallásaink címen a Helvét Hitvallással együtt a Heidelbergi Kátét is 1954-ben. Ha az évszázadok során meg-megújult módon ki is fejezte egyházunk valamelyik része, vagy az egész egyház is hogy a Heidelbergi Kátét hitvallásának ismeri, iskoláinkban taníttatja, szószékein magyaráztatja emellett csak tudomásul vette, hogy egyesek, vagy esetleg kisebb egyházi testületek gondoskodtak a Káté kiadásáról. De az, hogy maga a magyar református egyház közössége hivatalosan és félreérthetetlenül dokumentálta, hogy a Heidelbergi Káté a Helvét Hitvallással együtt valóban hitvallása ez felszabadulásunk után történt meg először. Egyházunknak önmaga felé való döntése volt ez! Ezzel természetesen még nem hozhatott helyre mindent, amit a Káté félretételével több mint egy évszázadon át vétett az egyház Isten és önmaga ellen. De mégis ezzel indult el egyházunk az új, a helyes úton. Az új úton való járás egyre jobban elvezet a Káté újra való felfedezéséhez. Ezen a felfedező úton következtek is új meg új állomások. S most már azzal a célkitűzéssel, hogy népünk számára tegyük hozzáférhetővé nemcsak a Kátét, hanem annak értelmezését is. Ezért a református néplapban előbb Victor János budapesti theol. tanár, 640 majd egy évtized múlva, 1962-ben Bartha Tibor tiszántúli püspök magyarázták sorozatosan a Káté kérdéseit, az utóbbi a Káté 400 éves jubileumára való készítésképpen is s annak a bizonyosságával, hogy a szeretet parancsának csak úgy engedelmeskedhetünk ami nélkül nem lehet egyházi és közösségi élet! ha meglátjuk, hogy Isten beszédének új értelme támadt fel az egyházban. 641 Ezért is van szükség a Káténak magánosán és családban való olvasására és tanulmányozására! A Heidelbergi Káté nagy jubileumi ünnepsége május 5-én volt a debreceni Nagytemplomban a zsinati tanács ülésének keretében. Ez az ünnepség nemcsak országos, hanem ökumenikus jelentőségű is volt, mert jelen voltak azon a Református Világszövetség Európai Bizottságának éppen azokban a napokban Debrecenben munkaülésen résztvevő tagjai: külföldi egyházi férfiak is. 642 A Káté történetének, a jubileumhoz kapcsolódó további eseménye a Káténak új jubileumi kiadása. A Káté szövege ebben a kiadásban is teljesen megegyezik az 1954-es kiadáséval, csupán annyi formai módosítás történt benne, hogy a feleletek szövegét az egyes gondolatok szerint külön kikezdésekben adja, arra gondolva, hogy így könnyebb olvasni, és a tömör gondolatok mindegyike több hangsúlyt kap. A Káté szövege után pedig részletes tárgymutatót is tartalmaz ez a kiadás, a bibliai s a hit- és erkölcstani fogalmak rendjében utalva a Káté kérdéseire. 643 Isten iránti bizalommal meglehet bennünk a reménység, hogy a felismert új úton járva egyházunk s népünk, lelkészeink és gyülekezeteink egyre erősebben szorítják szívükhöz a Heidelbergi Kátét s egyre inkább szív szerint tudják vallani annak a Szentíráshoz vezető bizonyságtételét: az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok!

198 MÓDIS LÁSZLÓ A HEIDELBERGI KÁTÉ MAGYARORSZÁGI IRODALMÁNAK BIBLIOGRÁFIÁJA

199 A Heidelbergi Káté magyarországi bibliográfiájának összeállítására most, a káté 400 éves jubileuma alkalmából kerül sor először. Elkészítésénél mint általában a tudományos igényű bibliográfiáknál a teljességre törekvéssel indultunk. Ám az anyag gyűjtögetése során hamar kitűnt, hogy a rendelkezésre álló idő alatt legfeljebb jó törzsanyagot lehet összegyűjteni. de a rendelkezésre álló terjedelem is válogatásra kényszerít. Amennyire nyugtalanító a bibliográfus számára a teljességről való lemondás, annyira megnyugtató a HK szempontjából, mert a túl gazdag anyag azt bizonyítja, hogy a káté sokkal nagyobb szerepet játszott egyházunk és gyülekezeteink életében, mint azt gondoltuk és sokkal többet foglalkoztak azzal századok folyamán, mint azt a tudományos köztudat feltételezte. Amikor tehát eleve nyitva hagyjuk a kiegészítés szükségességét és éppen a válogatások során tapasztaljuk is annak lehetőségét, már önmagában dokumentálja a káté jelentőségét egyházunkban. A jubiláris évig köztudatunk azt tartotta, hogy a HK kiadásban is megjelent hazánkban az elmúlt négy évszázad alatt. Ezzel szemben már a Debrecenben rendezett jubiláris kátékiállításon (1963. május 5.) 94 káté-kiadás került a látogatók elé azzal a megjegyzéssel, hogy legalább 150 kiadásról beszélhetünk. Jelen bibliográfiánkban pedig már 162 kiadás könyvészeti adatait közölhetjük, de azt is világosan látjuk, hogy még ez a szám is jelentősen fog növekedni. A bibliográfia összeállításánál a nyomtatott anyagot vettük figyelembe. A kéziratos anyag katalógusát a korlátozott terjedelem miatt is mellőznünk kellett, annyival inkább, mert ez utóbbi anyagot a kötetben levő dolgozatok amúgy is regisztrálják. A bibliográfia anyagát az alábbiak szerint tagoltuk: A. A Heidelbergi Káté hazai kiadásai; B. A HK alapján készült tankönyvek: 1. Az ún. Fundamentom -ok; 2. Egyéb tankönyvek; C. A HK magyarázatai; D. A HK-ra vonatkozó irodalom; E. A katekizmusi énekek. Legfontosabbnak a HK eredeti szövegű vagy fordított kiadásait tartottuk és ebben a fejezetben teljességre törekedtünk. A teljes szövegű káték között felvettük a válogatott szöveget tartalmazó kiadásokat is, így a 66 kérdést-feleletet, valamint a 77 kérdést-feleletet tartalmazó kiadásokat is. Alapjában történeti jellegű bibliográfiáról lévén szó, mind a kiadásokat, mind a további irodalmat időrendben csoportosítottuk már azért is, mert a tudományos kutatás érdekeit így szolgálhatja legcélszerűbben. Az egyes kiadások után rövid annotációkban közöljük a kutatót segítő könyvészeti vagy más jellegű utalásokat. A részletesebb annotációkról le kellett mondanunk. E helyen köszönöm meg azok szíves segítségét, akik adatok közlésével támogattak munkámban és köszönettel fogadok további kiegészítéseket is. Helykímélés céljából az alábbi rövidítéseket alkalmaztam: A = Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. BE = Budapesti Egyetemi Könyvtár. B Ir. és Benda Irinyi = BENDA Kálmán IRINYI Károly: A négyszáz éves debreceni nyomda. Bp D = Tiszántúli Ref. Egyházkerület Nagykönyvtára, Debrecen. DE = Debreceni Egyetemi Könyvtár. HK = Heidelbergi Káté. MKSz = Magyar Könyvszemle.

200 OSzK = Országos Széchényi Könyvtár. P = Dunántúli Ref. Egyházkerület Nagykönyvtára, Pápa. PEIL = Protestáns Egyházi és Iskolai Lap. PETRIK vagy Petrik = PETRIK Géza: Magyarország bibliográfiája címen megjelent kötetei. R = Ráday Könyvtár, Budapest. RMK = SZABÓ Károly: Régi magyar könyvtár címen megjelent kötetei. S = Tiszáninneni Ref. Egyházkerület Nagykönyvtára, Sárospatak. SZTRIPSZKY = SZTRIPSZKY Hiador: Adalékok Szabó Károly régi magyar könyvtár c. munkájának I II. kötetéhez. Bp UK = Unitárius Kollégium Könyvtára, Kolozsvár. ZOLTAI = ZOLTAI Lajos: Debrecen város könyvnyomdájának XVIII. századbeli működése, termékei. Debrecen, Az általánosan ismert rövidítéseket nem sorolom fel. Azt jegyzem még meg. hogy az impresszumban a lapokat jelző dőlt számok a számozatlan lapokat jelzik.

201 A) A HEIDELBERGI KÁTÉ MAGYARORSZÁGI KIADÁSAI Catechismus Ecclesiarum Dei in Natione Hvngarica per Transilvaniam.... Clavdiopoli, , 102 l. 8. (A G 3 ). Elöl ajánlás II. János választott királynak. A káté után külön címlappal: Sententia consors... A HK unitárius szellemű átdolgozása. Vö. RÉVÉSZ Imre: Magyar ref. egyháztörténet. I. köt l. RMK II: 99. Unikum: UK. Kéziratos másolata D. (R 225). 14 ive korrektúra lapokban könyvfedélből került elő újabban. Vö. BORSA Gedeon: Hogyan korrigáltak 1556-ban a kolozsvári Heltai nyomdában? = MKsz évf. 1. sz l. A Kerestyen Hitről Való Tudomannac Rövid Kerdesekben foglaltatott Sommaia. mellyet egesz esztendő altal minden Vr-napiara rend szerent magan való részekben rendöltünc. Vgyan ezzenec az végen mingyarton imádkozó könyuetis nyomtattunc.... Pápa, l. 8. (A Z). Elöl ajánlás Nádasdi Ferencznek és Somlyai Bátori Erzsébetnek HUSZÁR Dávid pápai prédikátor aláírásával. A vonatkozó bibliai helyek a lap szélén jelölve. Az imádságos könyv külön címlappal. A HK első magyar nyelvű fordítása. Vö. BOD Péter: Magyar Athénás l. RMK I: 137. OSzK-ban teljes példány, ahová a keszthelyi Festetics könyvtárból került. Hiányos példány: P. Catechesis Az az, Kérdésök és Feleletök. Az Keresztyeni Tudomannac agairól,... Deakbol penig Magyar nyelvre fordittatott... SZARASZI Ferencz altal... Debreczen, Lipsiai Pál. 6, 132 l. (A Q 6). 19 cm. Elöl ajánlás Imrefi Jánosnak. A vonatkozó bibliai helyek teljes szöveggel Szárászi fordításában. Végén bibliai idézetek. A HK második magyar nyelvű fordítása. RMK I: 389. Állítólag ugyanazon évben Váradon is megjelent. Ld. RMK I: 394. Az adat helyessége mindeddig nem igazolódott. Kis Cathechismus, avagy az keresztyén hütnek részeiről rövid kérdesekben es feleletekben foglaltatot tudomány... Szedetöt az Haidelbergai öreg Catekismusbol. Herborn, Hollos Christof. 70 l. 13 cm. SZENCI MOLNÁR Albert: Psalterium Ungaricum. Hernborn, c. művéhez kötve jelent meg. Csak 66 válogatott kérdést és feleletet tartalmaz Szenci fordításában. Imádságokat és énekeket is tartalmaz. A HK első hazai rövidített fordítása és kiadása. RMK I: 408. Teljes példánya R. Kis Catechismus, Avagy az Keresztyen Hitre való tanitásnac rövid formája. (Hanau, 1608.) (Halbejus János.) l. 25 cm. SZENCI MOLNÁR Albert: Szent Davidnac Soltari... Hanau, c. művéhez kötve, rendszerint az ugyanakkor és ugyanott megjelent bibliafordításhoz csatolva. Csak 66 válogatott kérdést és feleletet tartalmaz. Néhány éneket és intést is tartalmaz. A vonatkozó bibliai helyek nincsenek feltüntetve. RMK I: 412.

202 Catechismus, Az az Az Keresztyeni Hitre való rövid tanitás. (Oppenheim Galler Hieronymus.) l. 20 cm. SZENCI MOLNÁR Albert: Szent Davidnak Soltari... Oppenheim, c. művéhez csatolva, az egész pedig egybekötve az ugyanakkor és ugyanott megjelent bibliafordítással. Teljes fordítás a vonatkozó bibliai helyek feltüntetésével. SZÁRASZI Ferentz fordítása, amit azonban NAGY Barna megállapítása és szóbeli szíves közlése szerint Szenci M. A. átdolgozott. Imádságok és agendák egészítik ki a fordítást. RMK I: 435. Catechesis, Religionis Christianae. Quae traditur in Ecclesiis. et Scholis Electoralis Palatinatus.... Németújvár, Bernard Máté. 78 l. 8. (A E 7). Ezzel együtt: Igaz Beszedeknec Peldaja avagy formaja, Az az, Az Keresztyen Hitnek Reszeiröl Rövid Kérdésecbe és Feleletekbe be foglaltatot Tudomány... Melly mostan Uyonnan Magyarul... Ki Nyomtattatot... Németújvár, Bernard Mathe. 72 l. 8. (A E 4). A HK fenti kiadásából, mely latinul és magyarul jelent meg egy kötetben, jelenleg egyetlen példány sem ismeretes. Máramarosszigeten Szilágyi István könyvtárában volt egy példány, Szabó Károly ezt használta. A címekből arra következtethetünk, hogy a korábbiaktól eltérő fordítás volt. RMK II: 394. és I: 495. Catechismus, Azaz: Az keresztyeni hitre való rövid tanitás. SZARASZI Ferentz fordítása. (Lőcse, Brewer Lőrintz) l. 10 cm. Szövege megegyezik az 1612-es kiadáséval. NAGY Barna dr. megállapítása szerint ez a kiadás a Psalterium Ungaricum első hazai kiadásának a függeléke, mely Lőcsén, 1627-ben jelent meg. RMK nem ismeri. Unikum példány: D. Catechismus Religionis Christianae Compendiose propositus, et sacrarum literarum testimonija confirmatus. Albae Juliae, l. 12. Latin szöveggel. Csak 77 válogatott kérdést és feleletet tartalmaz. RMK II: 487. Catechismus Religionis Christianae. Compendiose propositus, et sacrarum litterarum testimoniis confirmatus.... Albae Juliae, l. 12. Magyar nyelvű címlapja: Catechismus, Az az: A keresztyeni Vallasnak es Hütnek rövid Kérdésekben és Feleletekben foglaltatott, s szent irásbéli bizonyságokkal meg erőssitetett summája avagy veleje.... (Gyula) Fejervar, Csak 77 válogatott kérdést és feleletet tartalmaz egyik lapon latin, másik lapon magyar szöveggel. Végén imádságok is vannak. RMK II: 505. MKsz 1883: 247. l. Sztr Unikum példány a nagyszebeni evang. gimnázium könyvtárában. Catechismus Religionis Christianae. Compendiose propositus... Albae Juliae, l. 16 cm. Magyar nyelvű címlapja: Catechismus Az az: A Keresztyeni vallasnak és hütnek... summája, avagy veleje.... Fejirvaratt, 1639.

203 Az 1636-i kiadás szerint. RMK II: 538. és I: 691. Unikum példány: D. Catechesis Religionis Christianae; In Ecclesiis et Scholis pierisque Reformatis usitata.... Varadini, Szentzi Kertész Ábrahám. 84 l. 12. Teljes szövegű, latin nyelvű kiadás. RMK II: 565. Unikum példány: BE. Catechismus. Az az a keresztyeni hitre való rövid tanitás. (Várad Szenczi Kertész Ábrahám.) l. Ld. KERESSZEGI HERMÁN István: Az keresztyeni hitnek agazatiról való prédicatioknak tárháza... Várad, c. művében. Teljes fordítás. Könyv, melyet Katechismusnak hívnak, mely... latin és szláv nyelvről román nyelvre fordittatott... A fordítással Seculból való GYÖRGY pap fáradozott... Gyulafehérvár Priszaka, Dobrea pap nyomdamester. Román nyelvű, cirill betűs kiadás. Csak 77 válogatott kérdést és feleletet tartalmaz. Vö. MÓZES András: Az erdélyi román reformáció kátéirodalma. Kolozsvár, l. Catechismus Religionis Christianae Compendiose propositus,... Albae Juliae, l. 8. Magyar nyelvű címlapja: Catechismus Az az: A Keresztyeni Vallásnak és Hütnek... summája, avagy veleje.... Fejirvaratt, Az 1636-i és 1639-i kiadások szerint. Csak 77 válogatott kérdést és feleletet tartalmaz latin és magyar nyelven. RMK II: 619. és I: 739. Unikum példány: Erdélyi Múzeum. Catechesis Religionis Christianae; In Ecclesiis Et Scholis Plerisque Reformatis usitata.... Varadini, Szentzi Kertész Ábrahám. 84 l. 13 cm. Az 1640-i kiadás szerint. Imádságokat is tartalmaz. RMK II: 654. Catechismus, Az az A Keresztyéni Hitre valo rövid tanitás. (Amsterdam, Janssonius János.) l. 18 cm. SZENCI MOLNÁR Albert zsoltáros könyvéhez csatolva, és általában egybekötve az 1645-ben Amsterdamban megjelent bibliafordítással. Mind a fordítás, mind az imádságok egyeznek az 1612-i oppenheimi kiadással, de nincs jelezve, hogy Szárászi Ferenc fordítása. RMK I: 766. Catechismus Religionis Christianae Compendiose prositus,... Albae Juliae, l. 16 cm. Magyar nyelvű címlapja: Catechismus Az az; A Keresztyeni vallásnak és Hütnek... summája, avagy veleje.... Fejér Váratt, Az 1636-i, 1639-i és 1643-i kiadás szerint. RMK II: 672. és I: 790. Unikum példány: D.

204 Catechismus, Az az A keresztyéni Vallásnak és Hütnek... summaja avagy veleje. Mellyet Deák és magyar nyelvből Oláh nyelvre forditot FOGARASI István.... Feiervarat, Brassai Major Márton. 48 l. 8. Címlap és ajánlás magyar nyelvű, egyébként az egész román nyelvű latin betűkkel. Csak 77 válogatott kérdést és feleletet tartalmaz. A vonatkozó szentírási helyeket teljes szöveggel közli. RMK I: 803. és II: 683. Unikum példánya marosvásárhelyi ref. kollégium könyvtárában. Vö. TAMÁS Lajos: Fogarasi István kátéja, Kolozsvár, a lapokon hasonmásban és átírásban is közli a káté teljes szövegét. MÓZES András: Az erdélyi román reformáció kátéirodalma. Kolozsvár, a lapokon átírásban közli az egész szöveget és azzal párhuzamosan az 1643-i gyulafehérvári latin-magyar nyelvű kiadásból a magyar szöveget. MÓZES András: A XVI XVII. századbeli protestáns román káték. = Református Szemle, Kvár, l. JUHÁSZ István: A reformáció az erdélyi románok között. Kolozsvár, kk. 1. A keresztyéni vallásra rövid kérdésekben és feleletekben tanito Catechesis. Mely sok keresztyén Reformáta Ecclesiákban es Scholákban tanittatni szokot Es mostan ez kisded formában, a feleleteknek rövid értelmekkel, azokban be foglaltatot dolgokról valo rövid kérdezkedéseknek módjaival, es szentirasbéli bizonságoknak egeszszen leirásával az Urnak a Magyar nemzetben le telpeedet (!) Ecclesiájában levő kisdedinek, lelki epöletekre ujonnan ki botsattatot. Éhez adattatot a Belgiomi keresztyén Ecclesiáknak hitekről való közönséges Vallás-Tétel. Amsterdam, Janssonius János. 246 l. 13 cm. Szabó Károly SZÁRÁSZI Ferenc neve alatt szerepelteti. Ez a kiadás lett az alapja az újabb kiadásoknak századokon át. RMK I: 829. Catechismus Religionis Christianae.... Leutschoviae, Brever Lőrintz. 83 l. 13 cm. Magyar nyelvű címlapja: Catechismus az az: A keresztyeni vallasnak es hitnek... summája, avagy veleje.... Lőcse, Megegyezik a gyulafehérvári kiadásokkal, csak 77 kérdést és feleletet tartalmaz latin és magyar nyelven. RMK II: 749. és I: 847. Catechismus Religionis Christianae.... Varadini, Szentzi Kertész Ábrahám. 83 l. 13 cm. Magyar nyelvű címlapja: Catechismus az az: A keresztyeni Vallasnak és Hitnek... summája, avagy veleje.... Várad, Ugyancsak a gyulafehérvári kiadásokkal egyezik, mint az előbb leírt lőcsei kiadás. Csak 77 válogatott kérdést és feleletet tartalmaz. RMK II: 760. és I: 851. Unikum példány: R. Catechesis Religionis Christianae, in Ecclesiis et Scholis plerisque Reformatis usitata. Antehac, cum Analysi ad marginem... Ex Illustrium Ordinum Hollandiae et Westphrisiae mandato,... Modo vero etiam Orthodoxarum in Hungaria Scholarum usui accommodata. Varadini, Szenci Kertész Abraham. 175 l. 16 cm. A HK teljes szövege latin nyelven, bibliai helyekkel, jegyzetekkel, néhány imádsággal. RMK II. 784.

205 A keresztyén vallásra rövid kérdésekben és feleletekben tanító Catechesis.... Várad, Szenci Kertész Ábrahám. 230 l. 8. A HK teljes magyar fordítása. Címlapja, tartalma megegyezik az 1650-i amsterdami kiadáséval. RMK I: 863. Példány: OSzK, újabban R is. Catechismus Religionis Christianae... Albae Juliae, l. 8. Magyar nyelvű címlapja: Catechismus Az az: A Keresztyeni Vallasnak és Hütnek... summája avagy veleje.... Fejér- Váratt, Az 1636., 1639., 1643., 1647-i kiadások szerint. 77 válogatott kérdés és felelet latin és magyar nyelven. RMK II: 826. MKSz 1882: 85. Sztr Unikum példány a gyulafehérvári Batthyány könyvtárban. Scutulu Catechizmusiului cu respúnsu den scrăptúra sv(ăn)tă. Impotriva respunsului adoao tieri, fărâ scripturâ sv(ăn)tă. Gyulafehérvár, l. 8. Román nyelvű, cirill betűs kiadás. Első kiadása 1640-ban jelent meg. Újra kiadta: BARITIU György: Catechismulu Calvinescu inpusu clerului... Nagyszeben, Vö.: MÓZES András: Az erdélyi román reformáció kátéirodalma. Kolozsvár, l. Keresztyén Catechismus. Az az: A keresztyéni Hitnek ágazatira való rövid tanitás, kérdések és feleletek által.... Ez negyedik illyen formán való nyomtatás... Sáros-Patak, Rosnyai János. 256 l. 8. Az 1650-i amsterdami és az annak nyomán készült 1652-i váradi kiadással azonos, de a végén útmutatással bővült. A negyedik kiadás jelzése arra utal, hogy közben harmadiknak is kellett lenni. RMK I: 911. Unikum példány S. (Jelenleg lappang.) Vö.: TAKÁCS Béla: Comenius sárospataki nyomdája. Spatak, l. Catechismus. Az az: A keresztyeni Hitnek ágazatira valo rövid tanitás, kérdések és feleletek által.... Ez negyedik illyen formán való nyomtatás.... Sáros-Patak, l. 8. Az előbbivel azonos. RMK I: 932. Unikum példány: OSzK. Vö. TAKÁCS Béla i. m l. Catechesis^ íteligionis Christianae in Ecclesiis et Scholis plerisque Reformatis usitata.... Cibinii, Abrahami Kertesz Szenciensis. 175 l. 15 cm. Azonos a Váradon 1652-ben megjelent latin nyelvű kiadással. RMK II: Keresztyén Catechismus. Az az: A Keresztyéni Hitnek ágazatira valo rövid tanitás, kérdések és feleletek által.... (Ez 5-)dik ilyen formán való nyomtatás... Sárospatak, Rosnyai János. 8, 254 l. 8. RMK I: Unikum példány a kassai jogakadémiai könyvtárban volt. Vö. TAKÁCS Béla i. m l. Keresztyén Catechismus. Az az: A Keresztyéni Hitnek ágazatira való rövid tanitás kérdések és feleletek által.... Ez ötödik illyen formán való nyomtatás... Cassan, Türsch Dávid. Ld. PUKÁNSZKYNÉ KÁDÁR Jolán: MKsz. 1926: Csak az első ív öt példánya ismeretes könyvtáblából kiáztatva.

206 Keresztyén Catechismus. Az az: A Keresztyéni hitnek ágazatira való rövid tanitás, Kérdések és Feleletek által.... Az ötödik, vagy utolso Editio-szerint megöregbittetett... Lötse, Brever Sámuel 8, 247 l. 8. RMK I: Keresztyén Catechismus. Az az: A keresztyéni hitnek ágazatira való rövid tanitás, Kérdések és Feleletek által.... Ez hetedik illyen formán való nyomtatás... Colosvarat, Veresegyházi Sz. Mihály. 8, 234 l. 8. RMK I: Unikum példány a kolozsvári református kollégium könyvtárában volt. Keresztyén Catechismus. Az az: A keresztyéni Hitnek ágazatira való rövid tanitás, kérdések és feleletek által.... Az ötödik, vagy utolsó Editio szerint... Lötse, Brewer Samuel l., elöl és végül sztlan lapok. 8. RMK I: Unikum példány OSzK, (a keszthelyi Festetich-könyvtárból). Keresztyén Catechismus, Az az: A Keresztyéni Hitnek ágazatira való rövid tanitás, Kérdések és Feleletek által.... ujobban, megjobbitva s öregbitve... E kis formában... Colosvarat, Veres-egyházi Mihály. 6, 256, 50 l. 13 cm. A Kolozsváron ugyanakkor megjelent Gönczi György-féle énekeskönyvhöz kötve. MKsz 1882: 88. Sztr Unikum példány D. Keresztyén Catechismus. Az az: A keresztyéni hitnek ágazatira való rövid tanítás. Kérdések és Feleletek által.... E kis formában... Debreczen, Kassai Pál. 6, 240, 42 l. 12. RMK I: Unikum példány S. Keresztény (!) Catechismus. Az az: A Keresztyéni Hitnek ágazatira való rövid tanítás... Lötse, (1699 előtt). Brewer Sámuel , 50 l. 13 cm. RMK I: Keresztény (!) Catechismus. Az az: A Keresztyéni Hitnek ágazatira való rövid tanitás... Lötse, (1699 előtt). Az előbbivel azonos címlappal és tartalommal, de egyes példányok tipográfiája eltérő, mint NAGY Barna dr. megállapította és így más kiadásnak tekintendő. Keresztyen Catechismus, Az az: A Keresztyéni hitnek ágazatira való rövid tanitás... E kis formában... (Lőcse), , 308, 50 l. 12. A nyomdahely NAGY Barna dr. megállapítása. RMK I: Unikum példány S. Keresztyen Catechismus, Az az: A Keresztyéni hitnek ágazatira valo rövid tanitás... E kis formában... Debreczen, Vincze György , 86 l. 12. Ld. FAZAKAS József: OSzK évkönyve Bp l. Unikum példány OSzK. Keresztyén Catechismus. Az az: A Keresztyéni Hitnek Ágazatira Kérdések és Feleletek által valo Rövid tanitás.... Kolosvaratt, Telegdi P. Sámuel. 6, 271, 94 l. 12. RMK I: Unikum példány a kolozsvári református gimnázium könyvtárában volt.

207 Keresztyén Catechismus.... Debreczen, Vincze György. Példány nem ismeretes. Emliti BOD Péter: Historia Hungarorum Ecclesiastica III. köt l.; majd ZOVÁNYI Jenő: Régi könyvek romjai és nyomai. = MKSz 1929: 87. B- Ir Az jan. 17-én kelt helytartótanácsi leiratban hivatkoznak a káténak erre a kiadására. Keresztyen Catechismus, Az az: A Keresztyéni hitnek ágazatira való rövid tanitás... E kis formában... (Bártfa), , 308, 50 l. 12. A nyomtatási helyet NAGY Barna dr. határozta meg. Unikum példány A. (RÁTH György gyűjteményéből). Keresztyén Catechismus, az az: a keresztyéni hitnek ágazatira kérdések és feleletek által való rövid tanitás... Kolosvaratt, Telegdi Pap Sámuel. 4, 272, 46 l. 13 cm. PETRIK I: 401. Keresztyén Catechismus, az az: a keresztyéni hitnek ágazatira kérdések és feleletek által való rövid tanitás... Debreczen, Miskólczi Ferencz. 4, 272, 46 l. 14 cm. Tartalmilag azonos az 1717-es kolozsvári kiadással. PETRIK nem említi. B-Ir Keresztyén Catechismus, az az: a keresztyéni hitnek ágazatira kérdések és feleletek által való rövid tanítás... Debreczen, Az előbbivel azonos című, tartalmú és terjedelmű, de tipográfiailag eltérő kiadás. Keresztyén Catechismus, az az: a keresztyéni hitnek ágazataira kérdések és feleletek által való rövid tanitás... Kolosvaratt, Telegdi Pap Sámuel. 4, 272, 46 l. 14 cm. PETRIK I: 401. Keresztyén Catechismus, az-az: a keresztyéni hitnek ágazataira kérdések és feleletek állal való rövid tanitás... Kolosvaratt, , 272, 46 l. 14 cm. PETRIK I: 401. Keresztyén Catechismus, az az: a keresztyéni hitnek... Debreczen, Margitai János (?). Példány nem ismeretes. Említi ZOLTAI 28. Keresztyén Catechismus, Az az: a keresztyéni hitnek ágazatira kérdések és feleletek által való rövid tanitás... Kolosváratt, Szatmári Pap Sándor. 6, 271, 86 l. 14 cm. PETRIK nem említi. Keresztyén Catechismus... Debreczen, Margitai János. Példány nem ismeretes. Említi ZOLTAI 28. B-Ir Keresztyén Catechismus... Debreczen, Margitai János. Példány nem ismeretes. Említi ZOLTAI 28. B-Ir Keresztyén Catechismus... Debreczen, Margitai János. Példány nem ismeretes. Említi ZOLTAI 28. B-Ir. 347.

208 Keresztyén Catechismus, Az-az: A Keresztyéni Hitnek Ágazatira Kérdések és Feleletek által való rövid tanitás... ez új formában... Basilea, Im-Hof Rodolf János. 6, 216, 32 l. 17 cm. Kiadta a Debreceni Református Kollégium, sajtó alá rendezte HATVANI István professzor. A függelék tartalma eltér az eddigi kiadásokétól, HATVANI-tól származó tájékoztatást és imádságokat tartalmaz. Címlapja piros-fekete nyomással. PETRIK I: 402. Vö. HATVANI István: Az Basileában Esztendőben ki nyomtattatott Hejdelbergai Catechismusról való Jegyzés. Kézirat. D. Jelzete R 707/23. 4 folio. Keresztyén Catechismus, Az-az: A Keresztyéni Hitnek Ágazatira... Basilea, Az előbbivel azonos szövegű, de más papíron, más tipográfiával készült. Lehet a keresett második kiadás, de lehet hazai utánnyomás is. Keresztyén Catechismus, Az-az a keresztyéni hitnek ágazatira... rövid tanitás... Ez uj formában... Basilea, Im-Hof Rodolf János és fia. 8, 216, 80 l. 18 cm. Az 1754-eshez hasonlóan kiadta a Debr. Ref. Kollégium. Címlapja piros-fekete nyomással. A függelékben szerepel HATVANI István neve. A függelék végén OSTERVALD-tól is közöl úrvacsorái imádságokat és intést. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus, Az-az... Basilea, Ugyanaz, mint az előbbi, de egészen más tipográfiával. Belső évszám 1758 helyett Lehet hazai utánnyomás. Keresztyén Catechismus... Basilea, Mindkét előbbitől eltér a IX. imádság, amelyben Második Jósef Római Tsászárért történik esedezés. E kiadás négy, esetleg több változatát csak külön kiadástörténeti dolgozat tisztázhatja levéltári esetleges adatok segítségével. Keresztyén Catechismus, az az: a keresztyéni hitnek ágazatira... rövid tanitás... végre Catechizálásra való Ut-mutatással újonnan ki-botsáttatott. Debrecen, Margitai István. 6, 271, 46 l. 15 cm. Megegyezik az 1718-as kiadással. PETRIK nem ismeri Említi ZOLTAI 28. B-Ir Keresztyén Catechismus, az az: A keresztyéni hitnek ágazatira... rövid tanitás... Kolosvár, S. Pataki Jósef. 6, 271, 94 l. 14 cm. Megegyezik az 1717-es kolozsvári kiadással. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus, az az: A keresztyéni hitnek ágazatira... rövid tanitás... Debrecen, Margitai István. Valószínűleg azonos az 1718-as debreceni kiadással. Példány nem ismeretes. PETRIK nem említi. Említi ZOLTAI 28. B-Ir Keresztyén Catechismus, az az: A keresztyéni hitnek ágazatira... rövid tanitás. Debrecen, Margitai István , 46 l. 14 cm. PETRIK, ZOLTAI, B-Ir. nem ismeri. Példány: R.

209 Keresztyén Catechismus, az az A keresztyéni hitnek ágazatira... rövid tanitás... Debreczen, Margitai István. 6, 271, 47 l. 14 cm. Megegyezik az 1718-as debreceni kiadással. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus,... ez uj formában ki-botsáttatott. Debreczen, Margitai István. 6, 284, 22 l. 15 cm. Az előbbitől eltér. Címlapja piros-fekete nyomással. A 80. kérdés-felelet módosított szöveggel. Hamisított kiadásnak tekinthető és kiadása 1780 után történhetett? Keresztyén Catechismus... A debreczeni forma szerint. Kassa, Ellinger János. 6, 284, 22 l. 15 cm. Tartalma, beosztása az előbbivel megegyezik. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus, az az: A keresztyéni hitnek ágazatira... Debreczen, Margitai István. Példány nem ismeretes. Említi ZOLTAI 28. B-Ir Keresztyén Catechismus... ez új formában az reformata ekklesiaban lévőknek kibotsáttatott. Pozsony Kassa, Landerer Mihály. 261, 106 l. 17 cm. Ebben a kiadásban a ref. egyház tudta nélkül változtatást és csonkítást hajtottak végre. 128 kérdés-feleletből áll. PETRIK nem említi. Vö. VARJAS János és SZILÁGYI Sámuel leveleit Virág Mihály dunamelléki püspökhöz. Közli FÖLDVÁRY Antal a Debreceni Prot. Lap évi. 39. sz l. Keresztyén Catechismus, Az az: a keresztyéni hitnek ágazatira... rövid tanitás... Debreczen, Margitai István. 6, 268, 48 l. 15 cm. Elöljáró beszéd után jelentés: Ezen Catechismus, most azok szerént a változtatások szerént adattatik-ki, mellyek az 1782-dik Esztendőben költ K. Királyi Parancsolat szerént tétettek a XXX-dik LVII-dik és LXXX-dik Kérdésekben és Feleletekben. Debreczenben Augustusnak 29. Napján Eszt. Légy jó egészségben. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus... ez új formában ki-botsáttatott. Pozsony, Patzko Ágoston Ferentz. 6, 216, 122 l. 17 cm. Címlap piros-fekete nyomással. Csonkított szöveggel, de jelentés nélkül. Függelékében az 1717-es kolozsvári kiadás és az 1760-as báseli kiadásban foglaltak találhatók együtt. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus... Pozsony, Címlap piros-fekete nyomással, mint az előbbinél, a tartalom is azonos. Más azonban a címlap impresszuma és mások a kötet díszei. A tipográfiai eltérések miatt más kiadásnak kell tekinteni. Keresztyén Catechismus... Pozsony, , 216, 101 l. Nemcsak tipográfiailag tér el az előbbiektől, de lapszámban is.

210 Keresztyén Catechismus, az az... Ez uj formában az reformáta ekklésiákban levőknek kibotsáttatott. Pozsony Kassa, Füskuti Landerer Mihály. 261, 106 l. 17 cm. Címlap fekete nyomással. Elöl hiányzik a kátéra vonatkozó történeti jegyzet és a bibliai könyvek verses közlése. PETRIK nem említi. Példány: S, P, OSzK. Keresztyén Catechismus, Az-az... ez uj formában ki-botsáttatott. Debreczen, Huszthy R. Sámuel. 6, 268, 18 l. 15 cm. Címlap piros-fekete nyomással, végén a Jelentés. PETRIK nem említi. Említi ZOLTAI 28., de megemlíti, hogy a nyomdai számadás ezt a kiadást és az 1771-i, valamint évit Kálvin Kátéja néven említi. B-Ir Példány: D. Heidelbergai Keresztyén Kátékésis, Az-az: A' keresztyén hitnek Fövebb ágazataira Kérdések és Feleletek által való Rövid Tanitás.... Nagy Szeben, Hochmeister Márton. 8, 231, l. 22 cm. A káté szövegét csonkítás nélkül közli! Függeléke nincs. A káté szövegét tagolja gyermekek számára svájci káték mintájára. Heidelbergai Keresztyén Kátékézis... Nagy Szeben, Hochmeister Márton. 8, 228 l. 22 cm. Az előbbinek második kiadása, a sajtóhibák kijavításával. PETRIK egyiket sem említi. A káté gondozója és kiadója CSEHI András bolyai lelkész. Vö. MÓDIS László: Könyvészeti adalék a HK évi nagyszebeni kiadásához. = Theológiai Szemle sz Id. NAGY Géza: Egy ismeretlen káté kiadásunk története. = Református Szemle, Kolozsvár l. Utóbbi BOTTYÁN János szíves közléséből. Keresztyén Catechismus, az-az... A basileai forma szerént. Kassa, é. n. Ellinger János. 8, 246, 80 l. 17 cm. Címlap piros-fekete nyomással. Tartalma az évi báseli kiadáséval azonos tájára tehető. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus... Pozsony, é. n. Patzkó Ágoston Ferentz. 6, 305, 18 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: OSzK. Keresztyén Catechismus, az-az: a keresztyéni hitnek... Debrecen, Szigethy Mihály. 8, 352 l. 16 cm. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus, az az: a keresztyéni hitnek... A Basileai forma szerint. Kassa, Ellinger János. 8, 245, 90. l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: OSzK. Keresztyén Catechismus, az az... ez uj formában az reformáta ekklésiában levőknek kibotsáttatott. Pozsony Kassa, Füskuti Laderer Mihály. 262, 106 l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: D.

211 Keresztyén Catechismus, Az-az... A Basileai forma szerént... Weszprém, Számmer Mihály. 8, 216, 72 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: OSzK, P. Keresztyén Catechismus... az reformáta ekklésiában levőknek... Pozsony Pest, Füskuti Landerer Mihály. 261, 106 l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: ERDŐS Károly birtokában. Keresztyén Catechismus, az-az... Debreczen, Csáthy György. VIII, l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: R. ERDŐS Károly. Keresztyén Catechismus, az az... a Reformáta Ekklésiában levőknek... Komárom, Weinmüller Klára. 261, 106 l. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus, az az... A debreczeni forma szerint. Kassa, Ellinger János. 6, 284, 22 l. 17 cm. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus... utmutatással és szép új imádságokkal megbővittetődvén... Nagyvárad, Szigethy Mihály. 8, 352, l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: D. A. ERDŐS Károly. Keresztyén Catechismus, az az... Pest, Patzko Ferentz 8, 215, 118 l. 17 cm. PETRIK nem ismeri. Példány: R. S. Keresztyén Catechismus, az az... Buda, Landerer Mihály. 8, 216, 104 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: R. Keresztyén Catechismus, azaz... Rév-Komárom, Weinmüller Klára. 6, 7 268, 106 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: P. Keresztyén Catechismus, az az... a Reformáta Ekklésiában levők számára... Rév- Komárom, Weinmüllerné. 6, 235, 90 l. 19 cm. PETRIK nem említi. Példány: OSzK. Keresztyén Catechismus, azaz... Pest, Trattner. VI, 7 261, 106 l. 17 cm. PETRIK nem ismeri. Példány: D. R. Keresztyén Catechismus, az az... A Basileai forma szerint. Kassa, Ellinger István. 8, 246, 86 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: BE. Keresztyén Catechismus, az az... Miskolc, Szigethy Mihály. 8, 352, l. 17 cm. Tartalmilag egyezik az 1808-i váradi kiadással. Ezt a kiadást a textus alá tétetett explanátiokért... elkobozták. (Dr. TÓTH Endre szíves közlése.) PETRIK I: 402.

212 Keresztyén Catechismus, az az... Ez uj formában... Debreczen, Tóth Ferenc. VIII, l. 18 cm. PETRIK nem említi. BERTÓK Lajos: Debreceni könyvkiadványok... Tóth Ferenc provizorsága idején ( ). = A Debr. Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Évkönyve Debr l. B-Ir Példány: D. BE. Keresztyén Catechismus, az az... Buda, Landerer Anna. 78, 216, 48 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: P. OSzK. Keresztyén Catechismus, az az... Pest, Tratner. VI, 7 261, 106 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: S. R. Keresztyén Catechismus, az az... Rév-Komárom, Özv. Weinmüllerné. 235, 83 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: OSzK. R. Keresztyén Catechismus, az az... a Reformata Ekklésiában lévők számára... Pest Pozsony, Füskuti Landerer Lajos. 8, 252, 122 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: OSzK. R. Keresztyén Catechismus, az az... A Basileai forma szerint. Kassa, Ellinger István. 8, 246, 90 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: OSzK. D. Keresztyén Catechismus, az az... Kolosvár, Ref. Kollegyum betuivel. 368 l. 17 cm. PETRIK I: 402. Keresztyén Catechismus, az az... Ez uj formában... Debreczen, Tóth Ferentz. VIII, l. 17 cm. PETRIK nem említi. BERTÓK Lajos i. m l. B-Ir. 375 l. Példány: D. DE. Címlapján évszám áll, de nagyobb részét 1825-ben nyomtatták, ezért évi kiadványnak tekintik. Keresztyén Catechismus, az az... Ez uj formában... Debreczen, Tóth Ferentz. VIII, l. 17 cm. PETRIK nem említi. BERTÓK Lajos i. m l. B-Ir Példány D. Keresztyén Katekizmus, az az... A Basileai forma szerint. Kassa, Ellinger István. 8, 246, 89 l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: D. R. S. Keresztyén Catechismus, az az... Ez uj formában... Debreczen, Tóth Lajos. VIII, l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: D. Keresztyén Katekizmus, az az... Ez uj formában a reformáta ekklésiában lévők számára... Pest, Trattner Károlyi. VI, 7 261, 106 l. 17 cm. PETRIK II: 340.

213 Keresztyén Katekizmus, az az... A Basileai forma szerint. Kassa, Ellinger István. 8, 246, 89 l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: S. Keresztyén Katekizmus, azaz... a reformata ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. VI, 7 304, 66 l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: R. P. Keresztyén Catechismus, azaz... Ez uj formában... Debreczen, Tóth Lajos. VIII, l. 17 cm. PETRIK nem említi. B-Ir l. Példány: D. OSzK. Keresztyén Katekizmus, azaz... a reformata ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. V, 6 304, 66 l. 19 cm. PETRIK nem említi. Példány: OSzK. Keresztyén Katechismus, azaz a keresztyén vallás ágazatira kérdések és feleletek által való rövid tanitás. Sárospatak, Nádaskay András. 140 l. 20 cm. PETRIK II: 340. Keresztyén Katechismus, azaz... Sárospatak, Nádaskay András. 140 l. 20 cm. PETRIK nem említi. Példány: OSzK. Keresztyén Katekismus, azaz... a reformata ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. V, l. 19 cm. PETRIK nem említi. Példány: DE. Keresztyén Catechismus, azaz... Ez uj form-ában... Debreczen, (Tóth Endre?) VIII, l. 17 cm. PETRIK nem említi. Említi B-Ir Példány: OSzK. DE. ERDŐS Károly. Keresztyén Katekhismus, azaz... a reformata ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. V, l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: P. R. ERDŐS Károly. Keresztyén Katechismus, azaz... a reformata ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. V, l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: S. R. OSzK. Keresztyén katekismus, az az... a reformáta ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. V, l. 17 cm. PETRIK nem említi. Példány: D. Keresztyén Katekhismus, az az... a reformáta ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. V, l. 18 cm. A kiadás jelzése ugyanaz, mint az előbbinél. PETRIK nem említi. Példány a debreceni theol. ak. egyháztört. szemináriumában. Keresztyén katechismus, azaz... Sárospatak Főiskolai ny. 140 l. 18 cm. PETRIK II: 340.

214 Keresztyén katekismus, azaz... a reformáta ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. V, l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: R. P. Keresztyén katekhismus, azaz... Sárospatak, Főiskolai ny. VI, cm. PETRIK II: 340. Keresztyén katekismus, az az... a reformáta ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. V, l. 20 cm. PETRIK II: 340. Keresztyén katechismus, azaz... Sárospatak, Főiskolai ny. VI, l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: S. P. Keresztyén Catechismus, azaz... Ez uj formában... Debreczen, Telegdi K. Lajos kiad. VIII, l. 18 cm. PETRIK I: 402. Keresztyén katekismus, az az... a reformáta ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Trattner és Károlyi. V, l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: S. Keresztyén Catechismus, azaz... Ez uj formában... Debreczen, Telegdi K. Lajos kiad. VIII, l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: D. Keresztyén katekhismus, az az... a reformata ekklésiában lévők számára kiad. Pest, Bucsánszky Alajos. V, l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: D. P. OSzK. Keresztyén katekhismus, azaz... Sárospatak, Forster R. ny. VIII, l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: S. Keresztyén katekhismus, az az... a reformáta ekklésiában lévők számára kiad. Pest, 1868, Bucsánszky Alajos. V, l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: R. P. ERDŐS Károly. Keresztyén katekhismus, azaz... Sárospatak, Steinfeld Béla. VIII, l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: S. OSzK. Keresztyén Catechismus, azaz... (Javitott kiadás). Debreczen, Telegdi K. Lajos. VII, l. 19 cm. PETRIK l. Keresztyén katekhismus, azaz... Sárospatak, Steinfeld Béla. 115 l. 18 cm. PETRIK 160. Keresztyén katekhismus, azaz... Sárospatak, Steinfeld Béla. 115 l. 18 cm. PETRIK nem említi. Példány: S.

215 Keresztyén katekhismus, az az... a reformáta ekklésiában lévők számára kiad. Budapest, Bucsánszky Alajos. V, l. 18 cm. KISZLINGSTEIN nem említi. Példány: R. P. Heidelbergi Káté. A régibb és újabb eredeti kiadások nyomán ford. s történeti bev. ellátta ERDŐS József. Lugos, Traunfellner Károly. 54 l. 18 cm. KISZLINGSTEIN nem említi. Ez a kiadás mellőz minden csonkítást. A Heidelbergi Káté. A Tiszántúli Ev. Ref. Egyházkerület megbízásából ford. s jelen alakjában sajtó alá rend. ERDŐS József. Debreczen, Városi ny. XV, 147 l. 23 cm. Ettől kezdve ez a fordítás hivatalos egyházi kiadvánnyá vált, mintegy húsz kiadásban jelent meg és kisebb javítgatásokkal közkézen forog. PETRIK említi. A Heidelbergi Káté. Világositó és szilárditó kérdésekkel és feleletekkel. Írta KOHLBRÜGGE Frigyes Hermann. Magyarra ford. RÁCZ Károly. Lugos, Szabad Egyház kiad. XVI, 240 l. 21 cm. PETRIK említi. A Heidelbergi Káté. A Tiszántúli Ev. Ref. Egyházkerület megbízásából ford. s jelen alakjában sajtó alá rend. ERDŐS József. 2. kiad. Debreczen, Városi ny. XII, 147 l. 23 cm. A Heidelbergi Káté... Ford. s közzétette ERDŐS József. 3. kiad. Debreczen, Városi ny. 160 l. 23 cm. Az előző kiadás Szerző által saját kézzel lényegesebben átjavított példányát őrzi ERDŐS Károly. Heidelbergi Káté. A református keresztyének hitvallása. Kiadja az Erdélyi Református Egyházkerület. Kolozsvár, Minerva rt. ny. 48 l. 20 cm. NAGY Károly püspök előszavával. Önálló fordítás: TAVASZY Sándortól. Függelékül: Konfirmációi kérdések l. Imádságok l. A Heidelbergi Káté. A Tiszántúli Református Egyházkerület megbízásából fordította s jelen alakjában közzétette ERDŐS József. 4. átnézett kiadás. Debrecen, Méliusz könyvker. kiad. Városi ny. 160 l. 23 cm. A Heidelbergi Káté és magyarázata. Fordította és irta GALAMBOS Zoltán. Beregszász, Szeretet kiad. Kálvin ny l. 15 cm. A teljes káté fordítást is tartalmazza. A Heidelbergi Káté. A Tiszántúli Református Egyházkerület megbízásából fordította s jelen alakjában közzétette ERDŐS József. 5. átnézett kiadás. Debrecen, Méliusz könyvker. kiad. Városi ny. 160 l. 23 cm. A Heidelbergi Káté. A Tiszántúli Református Egyházkerület megbízásából fordította s jelen alakjában közzétette ERDŐS József. Debreczen, Méliusz könyvker. kiad. Városi

216 ny. 92 l. 12 cm. E kis formátumban, előszóval, a káté teljes szövegével, de a vonatkozó bibliai helyeknek csak a jelölésével ekkor jelenik meg először az Erdős József fordítású káté. Heidelbergi Káté. A református keresztyén egyház hitvallása. Második átdolgozott kiadás. A szöveg megállapitását végezte TAVASZY Sándor. Revideálták IMRE Lajos és MAKKAI Sándor. Cluj-Kolozsvár, Az Erdélyi Református Egyházkerület Iratterjesztésének kiadása. Minerva rt. ny. 137 l. 20 cm. Igyekeztünk az eredeti szövegnek mindenben megfelelő visszaadására s ezenkívül fölvettük az abban felsorolt összes szentírási helyek teljes szövegét is, a revideált Biblia szerint (Előszó). A Heidelbergi Káté. A Tiszántúli Református Egyházkerület megbízásából fordította és jelen alakjában közzétette ERDŐS József. 7. átnézett kiadás. Debrecen, Méliusz könyvker. kiad. Városi ny. 128 l. 23 cm. Ez a mostani kiadás az előző ötödik kiadástól annyiban különbözik, hogy a történelmi bevezetése és az irodalmi tájékoztatója részletesebb, a kátészövegek fordítása szabatosabb, a szentírásbeli bizonyságok az átdolgozott magyar bibliafordítás szövegéből valók, továbbá az egész mű beosztása, jegyzetekkel ellátása korszerűbb és úgy a tanítás, mint a templomi magyarázás és iskolai használat szempontjából megfelelőbb, mint az előbbi kiadás volt (Előszóból). A Heidelbergi Káté. Az eredeti szövegből fordította és jelen alakjában közzétette ERDŐS József. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kiadása. Oradea, Kálvin ny. 72 l. 14 cm. Kis alakban ez a második kiadás. A Heidelbergi Káté. Az eredeti szövegből fordította és jelen alakjában közzétette ERDŐS József. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kiadása. Oradea, Kálvin ny. 72 l. 14 cm. Kis alakban az Erdős-féle fordítás harmadik kiadása. Heidelbergi Káté. Magyar nyelvre fordította ERDŐS József. Szubotica, Jugoszláv Kir. Református Keresztyén Egyház kiad. Grafika ny l. = Énekeskönyv református keresztyének számára c. mű végéhez csatolva. A vonatkozó szentírási helyéknek csak a jelzését tartalmazza, szövegét nem. A Heidelbergi Káté. Magyar nyelvre fordította ERDŐS József. Tizenegyedik kiadás. Debreczen, Méliusz könyvker. kiad. Városi ny. 76 l. 14 cm. Kis alakban ez az Erdős-féle fordítás negyedik kiadása. Heidelbergi Káté. A református keresztyén egyház hitvallása. Ford. GALAMBOS Zoltán. 2. átdolg. kiad. Budapest, Református Traktátus Vállalat kiad. Sylvester ny. 64 l. 14 cm. Heidelbergi Káté. A református keresztyén egyház hitvallása. Ford. GALAMBOS Zoltán. 3. átdolg. kiad. Budapest, Ref. Traktátus Vállalat kiad. Sylvester ny. 64 l. 14 cm.

217 A Heidelbergi Káté. Magyar nyelvre fordította ERDŐS József. 12. kiadás. Debreczen, Méliusz könyvker. kiad. Városi ny. 76 l. 14 cm. Kis alakban ez az Erdős-féle fordítás ötödik kiadása. A Heidelbergi Káté. A Tiszántúli Református Egyházkerület megbízásából fordította és jelen alakjában közzétette ERDŐS József. 7. átnézett kiadás. Debreczen, Méliusz könyvker. kiad. Városi ny. 128 l. 21 cm. Heidelbergi Káté. A református keresztyén egyház hitvallása. Ford. GALAMBOS Zoltán. 4. kiad. Budapest, Református Traktátus Vállalat kiad. Bethlen ny. 64 l. 14 cm. Heidelbergi Káté. A református keresztyén egyház hitvallása. Ford. GALAMBOS Zoltán. 5. kiad. Budapest, Kulcsár Andor ny. Ref. Traktátus Vállalat kiad. 64 l. 14 cm. A címlapon 4. kiad. szerepel, a kijavítás nyilván elmaradt. A magyarországi református egyház hitvallási iratai. I. A Heidelbergi Káté. II. A Második Helvét Hitvallás. Budapest, Református Egyetemes Konvent Sajtóosztályának kiad. Egyetemi ny. 211 l. 21 cm. TÓTH Endre: A Heidelbergi Káté története l. VICTOR János: Néhány szó a H. K. méltatásához l. ERDŐS József VICTOR János: A H. K. fordítása l. Heidelbergi Káté. Magyar nyelvre fordította ERDŐS József. Wageningen, Comité voor Hongaarse Lectuur kiad. 48 l. 18 cm. A jugoszláviai ref. énekeskönyvben 1939-ben megjelent fordítás hasonmás kiadása. Mindenféle impresszum nélkül később is megjelent (1962?) ugyanez a szöveg, valószínűleg ugyanott. A Slovákiai református keresztyén egyház hitvallási iratai. I. A Heidelbergi Káté. II. A Második Helvét Hitvallás. Kiadta a slovákiai református keresztyén egyház zsinati elnöksége. Bratislava, Polygrafické závody. 231 l. 21 cm. Tartalma, beosztása ugyanaz, mint az 1954-i bpesti kiadásé. Heidelbergi Káté. A református keresztyén egyház hitvallása. 3. átdolg. kiad. Ford. TAVASZY Sándor. Cluj, A Kolozsvári Ref. Egyház Iratterjesztése. 61 l. 21 cm. BELICZAY Angéla szíves közlése. Heidelbergi Káté. Jubileumi kiadás. Ford. ERDŐS József. Átdolg. VICTOR János. Sajtó alá rend. BÉKEFI Benő. Budapest, Magyarországi Ref. Egyház Sajtóosztálya. 63 l. 17 cm.

218 Függelék: Heidelberški Katehizam na hrvatskom jeziku izdala Reformovana Hrišćanska Crkva Kraljevine Jugoslavije po želji a na uspomenu pedesetogodišnjeg službovanja Prečasnog Keck Žigmonda, zupnika u Crvenki. Új-Verbász, Vrbaska štamparija. 54 l. 17 cm. Ford. Stieb János és Stieb Richárd. Heidelberský katechizmus. Vierovyznanie reform. kresf. cirkvi. Pomocná kniha vyučovania náboženstva pre 7 8. ročník ref. l udových škôl. Z poverenia východného dištriktu ref. cirkvi na Slovenku preložil podl a mad arského vydania dr. Jozefa Erdősa z. r JÁN Baláž, ref. farár v Lastomíri. Myjava, l. 22 cm. B) A Heidelbergi Káté alapján készült tankönyvek 1. Az ún. Fundamentom -ok A Keresztyéni Hitnek fő Ágazatinak Fundamentomi: mellyek az öreg Catechismusból rövid Kérdésekbe és Feleletekbe bé-foglaltattak és elsőben Belga nyelven kibotsáttattak; Mostan pedig a Kisdedek épületekért Magyar nyelvre fordittattanak Váradon, 1654-ben. Említi és leírja TÓTH Ferentz: A Magyar és Erdély országi protestáns ekklésiák históriája. I. Komárom, l. Szerinte a váradi professzorok és lelkipásztorok fordították le és adták közre Sáros Patak. A Keresztyéni hitnek fő ágazatinak Fundamentumi; Mellyek az Eöreg Catechismusbol rövid Kérdésekben és Feleletekben bé-foglaltattanak, és elsőben Belga nyelven kibocsáttattanak. Annak-utánna a kisdedeknek éppületekért Magyar nyelvre fordéttattanak. Patakon, M. DC. LX. Nyomtatta Rosnyai János. 8 sztlan lev. 8r. RMK I: 968. OSzK és S. Vö. TAKÁCS Béla: Comenius sárospataki nyomdája. Spatak, Az 1658-ban kiadott katekizmus rövidített formája az alsóbb iskolák számára készült. 76. l Szeben. A Keresztyéni Hitnek fő ágazatinak Fundamentomi; Mellyek az öreg Catechismusból rövid Kérdésekben és Feleletekben bé-foglaltattanak, és elsőben Belga nyelven kibotsáttattanak. Annak-utánna a kisdedeknek épületekért Magyar nyelvre fordittattanak. Szebenben. Nyomtattatott Szenci K. Abraham által. M. DC. LXV. 8 sztlan lev. RMK I: Unicum pld. Marosvásárhelyt a Teleki-könyvtárban Kolozsvár. A keresztyéni Hitnek fő ágazatinak Fundamentomi;...Colosvarat. Nyomt. Veresegyházi Mihály. 8 sztlan lev. 8r. HEREPEI János írta le az Erdélyi Múzeum l. Saját tulajdonában volt. NAGY Barna dr. szíves tájékoztatásából Debrecen. A Keresztyéni Hit Fő-Ágazatinak Fundamentomi, Mellyek, az öreg Catechismusból rövid

219 kérdésekbe és feleletekbe be-foglaltattak; és elsőben Belga Nyelven ki-botsáttattak: Annakutánna, a Kisdedeknek épületekre Magyar nyelvre fordittattak. Debreczen, PETRIK és ZOLTAI nem említik. BENDA IRINYI i. m. 338 l. azzal a megjegyzéssel említi, hogy az Országos Levéltár anyagában a Magyar Királyi Helytartótanács levéltára, Acta revisionis librorum kötegében található adat szerint az impressum hamis Debrecen. A Keresztyéni Hitnek fő ágazatinak Fundamentomi; Mellyek az Öreg-Catechismusból rövid Kérdésekbe, és Feleletekbe bé-foglaltattanak; és elsőben Belga nyelven kibotsáttattanak. Annak-utánna a kisdedeknek épületekért Magyar nyelvre fordittattanak. Debreczenben, Nyom. Vincze György által. Sztripszky Unicum pld. Ráth György kvtárából került az OSzK-ba Bártfa. A Keresztyéni Hitnek Fő-Ágazatinak Fundamentomi; Mellyek az öreg Catechismusból rövid Kérdésekben és Feleletekben bé-foglaltatnak, elsőben Belga nyelven kibotsáttattak. Annak utánna a Kisdedeknek épületekért Magyar nyelvre fordittattak. Nyomtatt. M. DCC. IX. 12 sztlan lev. 12r. RMK I: Unicum pld. OSzK. A kiadás helyét ESZE Tamás dr. állapította meg. (NAGY Barna dr. szíves közlése.) Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l Debrecen. Uaz. Említi BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l.

220 1742. Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Ua. Két változatban is: Locusokkal, azaz a bibliai idézetek lelőhelyeinek feltüntetésével és: Locusok nélkül. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Locusok nélkül. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. 1. Locusokkal. 2. Locusok nélkül. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Locusokkal. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l.

221 1766. Debrecen. Uaz. 1. Locusokkal. 2. Locusok nélkül. Említi ZOLTAI i. m. 26. l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. 1. Locusokkal. 2. Locusok nélkül. Említi BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. 1. Locusokkal. 2. Locusok nélkül. Említi BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Locusok nélkül. Említi BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. 1. Locusokkal. 2. Locusok nélkül. Említi BENDA IRINYI i. m l Pozsony. Uaz. Landerer Mihály. 36 l. 15 cm. PETRIK nem említi. Példány: BE Debrecen. Uaz. Locusokkal. PETRIK II: 839. ZOLTAI 26. B Ir Vác. Uaz Pozsony Kassa. Uaz. BELICZAY Angéla szíves közlése előbbivel együtt Debrecen. Uaz. Locusokkal. Említi B Ir Debrecen. Uaz. Locusokkal. Említi B Ir Debrecen. Uaz. 1. Locusokkal. 2. Locusok nélkül. Említi ZOLTAI 26. B Ir Komárom. Uaz.

222 1800. Debrecen. Uaz. Locusok nélkül. Említi ZOLTAI 26. B Ir Debrecen. Uaz. Csáty György ny. 36 l. 14 cm. PETRIK II: 132. B Ir Komárom. Uaz Pest. Uaz. Füskuti Landerer Mihály ny. 36 l. 14 cm Komárom. Uaz. özv. Weinmüllerné. 36 l. 16 cm. PETRIK nem említi. Példány: BE Kassa. Uaz. BELICZAY Angéla szíves közlése Debrecen. Uaz. Említi BERTÓK L. i. m l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi BERTÓK L. i. m l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi BERTÓK L. i. m l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi BERTÓK L. i. m l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi BERTÓK L. i. m l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi BERTÓK L. i. m l. BENDA IRINYI i. m l Debrecen. Uaz. Említi BENDA IRINYI i. m l.

223 2. Egyéb tankönyvek Kassa. A keresztyén vallásról való tanitásnak rövid summája a Heidelbergai Kátekesisnek summája szerint; az első kezdőknek számokra, német nyelvből magyarra fordittatott A(lmási) SZALAI János által. Kassa, Ellinger János. 79 l. 17 cm. Petrik III Elberfeld. Kis káté vagy a hittan rövid vázlata, a heidelbergi Káté szerint. Kohlbrügge F. H. után forditotta RÁCZ Károly. Elberfeld, Friderichs ny. 28 l. 13 cm. PETRIK nem említi Budapest. Keresztyén kis káté. Református-keresztyén gyermekek számára. A Heidelbergi Káté nyomán irta IZSÁK Ferenc. Budapest, A Dunamelléki Református Egyházkerület kiadványa. Kovács Antal ny. Makó. 48 l. 18 cm. 2. kiad. Bp kiad. Bp kiadása Feketič Bačka, Verbászi ny. 32 l. 17 cm Budapest. TAKÁTS Károly: Református keresztyén kis káté az elemi iskola VI. osztálya számára a Heidelbergi Káté alapján. Budapest, Bethlen ny. 32 l. 16 cm. 2. kiadása. Budapest Bethlen ny. 31 l. 16 cm Tahitófalu. VIRÁGH József: Református keresztyén káté. A Heidelbergi Káté feldolgozása a különböző iskolák számára. Tahitófalu, Sylvester ny. 31 l. 19 cm. Uaz. 2. kiad. Tahitófalu, Sylvester ny. 31 l. 19 cm. Uaz. 3 kiad. Bp Uaz. 4. kiad. Csabdi, Debrecen. HALMI János: Református keresztyén kis káté a Heidelbergi Káté alapján. Konfirmációi, ismétlőiskolai, valamint összevont vallástanítás céljára. A magyarországi református egyház egyetemes konventje által elfogadott egységes népiskolai kiadvány. Debrecen, Városi ny. 93 l. 17 cm Kolozsvár. Református keresztyén hitvallás. (A Heidelbergi Káté kérdéseiből és feleleteiből összeállítva.) Az elemi népiskolák 7-ik, a középiskolák 3. osztályos református növendékei és a konfirmandusok számára. 2. átdolgozott kiad. A szöveg megállapítását végezte TAVASZY Sándor. Kolozsvár, é. n. Az Erdélyi Református Egyházkerület Iratterjesztésének kiadása. Minerva, rt. ny. 71 l. 19 cm. (Az Erdélyi Református Egyházkerület Valláskönyvei V.) Komárom. ÁGOSTON Sándor KOVÁCSY Sándor SZABÓ Zoltán: Református keresztyén kiskáté a Heidelbergi Káté alapján. Komárom, A rév-komáromi református keresztyén egyház kiadása. Puzsér ny. 52 l. 13 cm.

224 Uaz. 2. kiad Uaz. 3. kiad Uaz. 4. kiad Beregszász. SZABÓ Béla: Én hiszem és vallom! Református keresztyén káté a Heidelbergi Káté alapján. (Beregszász), A Kárpátaljai Ref. Egyházkerület Iratterjesztése kiad. Kálvin ny. 68 l. 20 cm Budapest. HALMI János: Református keresztyén kis útmutató a Heidelbergi Káté alapján. Áttérők, úrvacsorához készülők és mindazok számára, akik a református keresztyén egyház tanítását megismerni kívánják. Budapest, Bethlen ny. 46 l. 19 cm. Uaz. 2. kiad. Budapest, Bethlen ny. 48 l. 19 cm Kolozsvár. Református kiskáté. A Heidelbergi Káté kérdéseiből és feleleteiből F. Kohlbrügge hasonló kátéja nyomán összeáll. VÁSÁRHELYI János. Kolozsvár, Lyceum ny. 32 l. 20 cm Pozsony. VARGA Imre: Református keresztyén kiskáté. Bratislava Szlovákiai Ref. Keresztyén Egyház Zsinati Elnökségének kiad. 15 cm. C) A Heidelbergi Káté magyarázatai MARGITAI Péter: Az mindennapi könyörgő imádságnak magyarázattya, mellyet rövid Praedikatiokra osztot, az Szent Mathenak hatodik, es az Szent Lukatsnak tizen eggyedik reszeiből. Debreczen, Lipsiai Pál. 144 l. 8r. Uaz. 2. kiad. Debreczen, RMK I: 464. MARGITAI Péter. Az Isten Törvényének, az Szent Iras szerint valo magyarazattya; Mellyet az együgyű Hiveknek epületekre, Rövid Praedikatiokra osztott, es szem eleiben ki bocsátott. Debreczen, Lipsiai Pál. 760 l. 8r. RMK I: 473. MARGITAI Péter: Az apostoli Credonak, az Sz. Iras szerint valo igaz magyarazattya; Mellyet rövid Praedikatiokban foglalvan az Keresztyeneknek eppületekre ki bocsátot. Debreczen, Rheda Péter. 6, 476, 4 l. 8r. RMK I: 537. Margitai Péter munkái nem kifejezetten kátémagyarázatok, de a káté szellemében és ismeretével készültek. (Vö. TÓTH Endre dr. dolgozatát e kötetben.) KERESZTÚRI Pál: Csecsemő Keresztyen Mellyet az Tekintetes és Nagyságos Vrak Az Rakoczi György és Sigmond Istennek segitsegéből, az egész jelen valoknak nagy örvendezésekkel, dicséretesen és igen boldogul elmondottanak, mikor igaz vallásokban való szép épületekről abban az probában biztonságot tennének, mellyet az Erdély Országnak Kegyelmes Fejedelme az Ur Vacsorája előtt kivánt hallani, Kis asszony havának 15 napján, az

225 1637 Esztendőben, melyre nézve ez ő Nagyságok két Fia másod nap az Ur vacsorájához való járulással az Fejér-Vári templomban legh elsőben hiteket megh pecsételték. Fejer-Varat , 203 l. 4r. RMK I: 678. KERESZTÚRI Pál: Fel-sördült Keresztyen, Ki tsetsemő korátul fogván, az Isten beszédénec ama tiszta tején, a mennyei titoknac tanulásában ditsiretesen nevekedék; Es, Az Istennec minden fegyverét fel-öltözvén, ama Corberus titkos erejéből támadott Hitető Orvos Doctornak pokoli orvossággal megbüszödött Patikáját el-rontá. és magát vastagon megostorozá. Varadon, , 438, 3 l. 4r. Vitairat Hajnal Mátyás jezsuita ellen, ki az 1638-as művet támadta Kitett Czégér c. művében. RMK I: 722. KERES-SZEGI HERMÁN István: Az keresztyeni hitnek ágazatiról való Praedicátióknak Tárháza, a Nemet országi Rhen-Palatinátusbéli Orthodoxa Catechesisnek rendi szerént. Várad, Szenczi K. Ábrahám. 40, 1010, 12 l. 20 cm. RMK I: 708. WOLLEBIUS János COMAROMI Csipkés György: Az kereszteny Isteni-Tudomanynak jeles moddal ugy el készittetett, rövid summaia... Utrecht, Swol János. 20, 452 l. 12 cm. RMK I: 877. NÓGRÁDI Mátyás: Lelki Próba-kő, Mellyen Az ember mind magát, s-mind Vallását megczirkálhattya, sőt háza-népének- is szent utat mutathat, az egyenesen való járásra... Debreczen, Fodorik Menyhért. 12, 292 l. 12r. RMK I: 845. KÖLESÉRI Sámuel: Idvesség Sarka. Avagy az Evangeliom szerint-való, Igaz Religiónak, Első fundamentomos Igasságinak avagy principiuminak (mellyeknek tudása s. hitele-nélkül senki sem idvezülhet) öszve-szedegetése; Azoknak, nyilván-valo és ellene-mondhatatlan Sz. Irás Tanu-bizonyságiból-való meg-állatása: Es a kegyesseg-gyakorlásban, azokból ki-fakadó sokféle Hasznoknak, meg-mutogatása. Saros-Patakon, Rosnyai János. 24, 242 l. 8r. RMK I: TAKÁCS Béla: Comenius sárospataki nyomdája. Spatak, l. COMAROMI CSIPKÉS György: Igaz Hit, az az, Olly CCXLI Magyar Predikaciok, Mellyekben A Keresztyéni igaz Hitnek és Vallásnak minden ágazati ugy bé-foglaltatnak, hogy mind a Tanitók, s mind a Tanulók, mi legyen hiendő vallások, és vallandó hitek, elégségesképpen meg-tanulhattyák. Szeben, Szenci K. Ábrahám. 34, 800, 14 l. 4 r. RMK I: DRÉGELY-PALÁNKI János: Conciones in Catechesim Palatinatam Secundum explicationes Catecheticas Zachariae Vrsini; Quibus adjuncta sunt Authorum Theologorum Bucani, Wendelini, Wollebii, Amesii, Thomae Felegyházi opera Theologica. Quae hinc et inde collecta, in unum corpus indusa, et in praxim concionatoriam redacta sunt. Et quae omnes locos communes et articulos fidei fundamentales methodo concionandi enucleant, etc. Kassa, Türsch Dávid 16, 500 l. 8r.

226 A könyv magyar nyelvű, csak a címlapja latin. RMK I: Uaz. 2. bőv. s jav. kiad. Via Salutis Secundum Catechesim Palatinam ex posita címmel. Debreczen, Rosnyai János. 20, 489, 16 l. 15 cm. RMK I: PÓSAHÁZI János: Igazság Istápja. Avagy olly Catechismusi Tanitás, Mellyben a Keresztyén Reformata Vallás bőven meg-magyaráztatik, és az ellen tusakodó fortélyos Patvarkodások ellen (jelesben a mellyeket a nagy Kalauzos könyv hellyel-hellyel előállatot) óltalmaztatik:... Saros-Patakon, Rosnyai János. 1. könyv 12, 735 l. 2. könyv 720 l. 20 cm. RMK I: TAKÁCS Béla i. m. 90 l. SZATMÁR NÉMETHI, Michael: Dominica Catechetica. Sive Conciones Catecheticae, secundum Catechesin Palatinam (in Ecclesiis Reformatis receptam) in Dominicas destributam, stylo simplici, theoretico practice, conscriptae: horisque pomeridianis diebus Dominicis, in Ecclesia Orthodoxo Reformata Claudiopolitana, populo Dei propositae. Kolozsvár, Veresegyházi Szentyel Mihály. 28, 496, 12 l. 16 cm. RMK II: Latin nyelvű. KÖLESÉRI Sámuel: Ertelmes Catechizalasnak szükséges volta. Avagy, Olly idvességes elmélkedés mellyben a gyengék Kerdesekben és rövid Feleletekben való mindenhai Oktatása meg mutogattatik: mellyet a Catechizálásnak el kezdésének alkalmatosságával nagyobb épületnek okáért elöl botsátott, és a Debreczeni Nagy templomban praedicállott; mostan pedig közönséges haszonra ki-nyomtattatott. Debreczen, Rosnyai János. 24 l. 8r. RMK I: STEHELIN, Christof: Catechismusi házi-kints, avagy, a keresztyéni hit fö-ágazatinak kérdések és feleletek által való magyarázatja, és annak a meg-gyözés, megvizsgálás, felserkentés, intés, és vigasztalás által, a lelki-esméretre való alkalmaztatása, ezekből szedegettetett könyörgésekkel együtt... (Ford. Tatai Csirke Ferenc). Kolozsvár, Ny. n. 16, 864 l. 22 cm. Petrik III: 435. l. Uaz. 2. megjobb. kiad. Pozsony és Pest, Landerer Mihály. 863 l. 22 cm. PETRIK III: 335. l. KETSKEMÉTI Zsigmond: (Nyolcvan) LXXX prédikátziókból álló katechétikája; és különös alkalmatosságokra készitett egynéhány prédikátziói, mellyeket most közönséges haszonra kibotsátott. Pozsony, Wéber Simon Péter. XXIV, 598 l. 21 cm. Petrik II: 353. l. LOSEA JÁNOS Antal, De: Keresztyén oskola, avagy a keresztyén vallás fundamentomos agazatin vezető oktatás a Hejdelbergai Catchismusnak utmutatása szerint, a melly ebben, rövid kérdések és feleletek által megmagyaráztatok, és az Isten Beszédéből meg-erősittetik. Készittetett kivált a tanitók kedvekért Helvétziában közmeg-egyezésből... Német nyelvből pedig némelly változtatásokkal fordittatott MAKLÁRI János által. Pozsony, (1793). Landerer Mihály. 464 l. 8r. Petrik II: 608. l. KÓCZI Dávid: A Palatinatusi Catechesisre irattatott magyarázat, mellyet e könyvetskében

227 lévő kérdéseknek és feleleteknek rendi szerint bizonyos tanításokban öszve szedegetett és kibotsatott. Kassa, Füskuti Landerer Ferentz. 416 l. 8r. Petrik II: 423 l. HUNYADI Ferentz: A Heidelbergai Catechismusnak ur napok szerént való magyarázatja, mellyet készített s el is mondott néhai és most a köz-haszonra ki-botsátott MOLNÁR Ferentz. Vátz, Mármarosi Gottlieb Antal ny. 515 l. 20 cm. Petrik II: 188. l. PAP István: A keresztyén vallás. A Heidelbergi Katekhismus magyarázatául, LII. Urnapban, katedrai használatra irta. Ujra átnézte és kiadta Ifj. VÁRI-SZABÓ Sámuel. Kecskemét, Szilády Károly ny. XII, 282 l. 24 cm. Petrik III: 37 l. Szerző arcképével. Uaz. 2. kiad. Arad, Réthy Lipót és Fia ny. XII, 264 l. 24 cm. Petrik l. (Kiszlingstein.) Ism.: Debreceni Prot. Lap sz l. VARJU István: A helvét hitvallású Heidelbergi Káté rendszerében foglalt keresztyén hitágazatokra kidolgozott ötvenhat úrnapi és ünnepélyiekké is fordítható elmélkedések. Egyházi használatra közli. Pest, Trattner és Károlyi kiad. IV, 319 l. 22 cm. Petrik III: 748 l. ZOMBORI Gedő: A Heidelbergi Káté értelmezése. Tanítványai számára és magánhasználatra irta. Kolozsvár, Stein J. kiad. és főisk. ny. VI. 51 l. 17 cm. Petrik l. PAZAR István: A catechesis magyarázatának LIV-ik kérdése. V. A. 6. Maji = Szabad Egyház, Lugos évf. 12. sz.-tól folytatásokban az évf. 22. sz-ig. THELEMANN Ottó: A Heidelbergi Káté magyarázata. 1. urnapja. = Szabad Egyház évf sz l. Uaz. 2. urnapja. = Uott 7 8. sz l. Uaz. 3. urnapja. = Uott sz. 4. l. és 13. sz. 3. l. Uaz. 4. urnapja. = Uott 14. sz l. Uaz. 5. urnapja. = Uott 16. sz. 4. l. Uaz. 6. urnapja. = Uott 19. sz. 4. l. KOHLBRÜGGE F. H.: XVIII. és XIX. urnapja. = Uott sz l. és 13. sz l. KECSKEMÉTI Ferenc: XI. urnapja. = Uott 20. sz l. Uaz. VII. urnapja. = Uott évf. 23. sz l.

228 KECK Zsigmond: Mi a te egyedüli vigasztalásod életedben és halálodban? A heidelbergi káté 1. kérdése. = Uott évf sz l. és sz l. TÖRÖK Zoltán: Az urvacsora. Négy egyházi beszéd. Békés, Szerző kiad. Drechsel Géza ny. 24 l. 23 cm. Uaz: Élet. Kilenc egyházi beszéd. Békés, Szerző kiad. Drechsel Géza ny. 54 l. 23 cm. Uaz: Tíz parancsolat. Tizenegy egyházi beszéd. Békés, Drechsel Géza ny. Szerző kiad. 64 l. 23 cm. Uaz: Egyházi beszédek. Békés, Szerző kiad. Drechsel Géza ny. 81 l. 23 cm. Uaz: A törvény. Békés, Szerző kiad. Drechsel Géza ny. 89 l. 23 cm. Uaz: Istenről. Békés, Szerző kiad. Drechsel Géza ny. 94 l. 23 cm. T. Z. községi irnok, fenti kötetekben megjelent beszédei kátémagyarázatok. Az utolsó füzetben még egy megjelenendő füzetét említi: A mi Urunk a Megváltó Jézus Krisztus személyisége címen. VAN OSTERSEE János Jakab: A Heidelbergi Káté ötvenkét egyházi beszédben. Ford. Antal Géza köt. Debrecen, László Albert és Tsa kiad. Főiskolai ny. Pápa l. 25 cm. Uaz. 2. kiad. Debrecen, Ism.: Szőts Farkas: PEIL l. CSIKY Lajos: Kátémagyarázati imádságok. Magyarázat előtt és magyarázat után mondandó imádságok a Heidelbergi Káté ötvenkét urnapjára. Debrecen, Hoffmann és Kronovitz ny. 138 l. 24 cm. Ism.: MÁRK Ferenc Debr. Prot. Lap l. SZŐTS Farkas PEIL l. A Heidelbergi Káté magyarázatai ötvenkét egyházi beszédben. I IV. kötet urnapja. Irták: Wielenga B.; Sillevis Smitt P. A. E.; De Moor C.; Lindeboom C.; Van Proosdij C.; Wielenga G.; Hoekstra H. Ford. Sebestyén Jenő; Galambos Zoltán; Marton János; Nagy Béla; Záborszky János; Csekey Sándor; Kiss Albert; Tóth Endre; Filep Gusztáv. Budapest, Holland Magyar Református Bizottság kiad. Bethlen ny. 215 l. 24 cm. B. MAJOR János: Kátémagyarázatok urnapja. = Református Igehirdető és évfolyamokban. VIRÁGH József: Vezérkönyv a Heidelbergi Káté tanitásához. Lelkészek, tanítók s általában vallásoktatók számára. Kaposvár, Szerző kiad. Uj-Somogy ny. 255 l. 21 cm. Ism.: GÖDE Lajos = Református Figyelő l. DERZSI Endre: A Heidelbergi Káté magyarázata. Gyüjteményes kiadás. Sajtó alá rend.. Blaj Balázsfalva, Keresztes Nagy Imre ny. Nagyenyed. 267 l. 23 cm. PAP Ferenc: Hitünk igazságai. A HK magyarázata. = Kálvinista Szemle sz. KUYPER Ábrahám: E voto Dordraceno. 3. kiad. Ism. és három magyarázatot magyar fordításban közread CSÜRÖS József és FÜLÖP Ferenc.

229 = Református Szemle, Kolozsvár l l l l l. VÁSÁRHELYI János: A mi hitünk. A református hitvallás alaptételeinek magyarázata. Egyházi beszédek. Cluj Kolozsvár, Minerva Rt. ny. 200 l. 20 cm. VAN SENDEN. Hermann: A Heidelbergi Káté tanitása. Egy évfolyamra való tanítási vázlat. Ford. LAMPÉRTH Gyula. Dombóvár, Bagó Mihály ny. 174 l. 23 cm. Ism.: PÓKOS Ferenc: Lelkészegyesület sz. P. F. = Igazság és Élet l. K. B. = Református Élet l. CSIKESZ Sándor: Bün, váltság és hála. Kátémagyarázat. = Csikesz Sándor Emlékkönyvek I. Debrecen, l. ANDRÁSI Tivadar: A Heidelbergi Káté konfirmációi és vasárnapi iskolai oktatásra feldolgozva. Sepsiszentgyörgy, Móricz ny. 176 l. 23 cm. ECSEDY Aladár: Én is vallást teszek. Magyarázat a Heidelbergi Kátéhoz. Tahitótfalu, Sylvester ny. Bpest. 269 l. 20 cm. VÁSÁRHELYI János: A mi hitünk. A Heidelbergi Káté magyarázata. Cluj Kolozsvár, Az Erdélyi Református Egyházkerület kiad. Minerva Rt. ny. 427 l. 24 cm. (Erdélyi Református Egyházi Könyvtár XXI XXII.) BERECZKY Albert: Az igazi vigasztalás. Budapest, Sylvester ny. Szerző hét beszédét tartalmazza a H. K. első kérdése és felelete alapján. BÉKEFI Benő: Mi hasznod belőle? A Heidelbergi Káté 52 úrnapjának magyarázata. Bevezetésként néhány gondolat hitvallásaink megértéséhez. Nyíregyháza, Bagó Mihály ny. Dombóvár. XVIII, 212 l. 24 cm. KISS Tihamér László: Református hitvallásunk. A Heidelbergi Káté magyarázatos feldolgozása. Sepsiszentgyörgy, Jókai ny. 122 l. 21 cm. VICTOR János: Kátémagyarázata. Bevezető tanulmányokkal folytatásokban. = Az Út, Budapest évfolyamokban. BARTHA Tibor: Vallást teszünk. A Heidelbergi Káté magyarázata. Folytatásokban. = Reformátusok Lapja évfolyamokban. D) A Heidelbergi Kátéra vonatkozó irodalom Epistola professorum theologiae inclytae Academiae Heydelbergensis: Ministris Ecclesiae Claudiopolitanae et coniunctarum transmissa: Negocium controversiae de Coena Dominj concernens. Anno Domini: l. 4r. RMK II: 96. Példány: D. BOROSNYAI NAGY Zsigmond: Dissertatio historico-ecclesiastica, de libris reformatae ecclesiae Symbolicis. Claudiopoli, S. Pataki József ny. 4, 40 l. 20 cm.

230 Nyilt levél a katechismus, főleg a heidelbergi káté ügyében. = Protestáns Egyházi és Iskolai Lap évi l. Népnevelés vallásos tekintetben. = Uott l. A Heidelbergi Katekhizmus átdolgozása. = Sárospataki Füzetek évf l. Helvét hitvallású egyetemes tanügyi értekezlet. jegyzőkönyve. = Protestáns Egyházi és Iskolai Lap l. A református egyetemes tanügyi bizottság közgyűlése. = Uott h. EÖTVÖS Lajos: A Heidelbergi Káté legelső magyar kiadása. = Uott évf has. SZILÁGYI Ferencz: A heidelbergi káté, s a magyarországi és erdélyi protestáns autonómia ügye a XVIII. században. (Értekezés kivonata.) = Akadémiai Értesítő évf l. SZILÁGYI Ferencz: A Heidelbergi Káté s a magyar és erdélyországi protestáns autonómia a XVIII. században. Pest, Osterlamm Károly biz. 43 l. 19 cm. Ism.: KOVÁCS Albert = PEIL évf. 55. h. PERESZLÉNYI János: A konfessziók értéke. = PEIL évf h. SZILÁGYI Gábor: Egy téves adat kiigazítása és mutatvány egy régi kátéból. = PEIL évf h. Az hanaui bibliához csatolt káté. SŐRÉS János: A biblia-e, vagy a Heidelbergi Káté? = Sárospataki Lapok évf l. VÁRI SZABÓ Sámuel: Apológia. H. K. mellett. = Debreczeni Protestáns Lap évf. 8. sz l. GÖRÖMBEI Péter: Válasz Vári Szabó S. urnak ily c. cikkére: Apológia a H. K. mellett. = Uott 24. sz l. VÁRI SZABÓ Sámuel: Görömbei lacrimái. = Uott 26. sz l. ERDŐS JÓZSEF: A heidelbergi káté rövid története. = Uott 8. sz l. 7. sz l. 8. sz l. 9. sz l. 10. sz l. CSUTHY Zsigmond: A heidelbergi káté története.

231 = Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő évf l. HEISZLER József: Állítsuk vissza Symbolikus könyveinket, különösen a Helvét hitvallást. = Magyar Prot. Egyházi és Iskolai Figyelő évf l. KOHLBRÜGGE FRIGYES Hermann: A református egyház hitvallásairól a Heidelbergi Káté létrejötte, elterjedése, tekintélye. = Szabad Egyház évf. 2. sz l. ERDŐS József: A heidelbergi káté oeconomiája. = Debreceni Protestáns Lap sz l. 10. sz l. Sz.: A Heidelbergi Káté keletkezése. = Szabad Egyház évf sz l. R(ÁCZ) K(ároly): A Heidelbergi Kátéról. = Szabad Egyház évf. 15. sz l. BALOGH Ferenc: A Heidelbergi Káté új magyar fordításban megjelenése. = Szabad Egyház sz. ERDŐS József: A heidelbergi káté története és irodalma a külföldön és hazánkban. = Protestáns Szemle évf. 3. füz l. RÁCZ Károly: A Heidelbergi hitvallásról. = Szabad Egyház évf sz. 28. l. RÁCZ Károly: A Heidelbergi Káté a magyar református egyház zsinatain. = Szabad Egyház évf sz. 28. l. RÁCZ Károly: A Heidelbergi Káté 60-dik kérdéséről. = Szabad Egyház évf sz l. FÖLDVÁRY László: Adalék a Heidelbergi Káté történetéhez. = Protestáns Egyházi és Iskolai Lap évf l. RÁCZ Károly: Az iskola a vallástételekben. = Szabad Egyház évf sz l. PARET, Fr. RÁCZ Károly: A Heidelbergi Káté története. = Szabad Egyház évf sz l. és sz l. FÖLDVÁRY László: Egyháztörténelmi adatok. (Varjas János és Szilágyi Sámuel levelei a H. K. ügyében Virág Mihály dunamelléki püspökhöz.) = Debreceni Protestáns Lap évf. 39. sz l. ERDŐS József: A Heidelbergi Kátéról. = Debreceni Protestáns Lap évf. 23. sz l. 24. sz l. 25. sz l. 26. sz l. ZOVÁNYI Jenő: Adatok a Heidelbergi Káté magyarországi történetéhez.

232 = Protestáns Szemle évf l. MOLNÁR János: Adalék a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez. A heidelbergi katechismus apológiája. = Protestáns Egyházi és Iskolai Lap évf és 312. l. LENCZ Géza: Kell-é konfessio? = Lelkészegyesület évf. 48. sz. 1. l. RÉVÉSZ Kálmán: A heidelbergi káté hazai történetéből. = Debreceni Protestáns Lap évf. 11. sz l. PRUZSINSZKY Pál: A Heidelbergi Káté 350 éves jubileuma. = Protestáns Egyházi és Iskolai Lap évf l. PRUZSINSZKY Pál: Visszaemlékezés a Heidelbergi Kátéra. = Protestáns Szemle évf l. DÁVID Gyula: A kátémagyarázathoz. = Debreceni Protestáns Lap évf. 43. sz l. SÜTŐ Kálmán: Szimbolikus könyveink és theologiai oktatásunk. = Lelkészegyesület évf. 42. sz l. E(RDŐS) J(ózsef): A heidelbergi káté jelentősége. = Debreceni Protestáns Lap évf. 3. sz l. E(RDŐS) J(ózsef): A konfesszió létjogosultsága. = Debreceni Protestáns Lap évf sz l. E(RDÖS) J(ózsef): A konfesszió értéke. = Debreceni Protestáns Lap évf. 9. sz l. SZAKÁCS Imre: A Heidelbergi Káté történetéről. = Tolnai Reformátusok Lapja évf. 7. és 8. sz. Dr. Esze Tamás szíves közlése. GESZTELYI NAGY Béla: A Heidelbergi Káté és vallásoktatásunk. = Debreceni Protestáns Lap évf. 19. sz l. ERDŐS József: A heidelbergi káté irásának nyelvéről. = Debreceni Protestáns Lap évf. 7. sz l. SEBESTYÉN Jenő: A Heidelbergi Káté. = Kálvinista Szemle évf l. SEBESTYÉN Jenő: Adjuk ki a magyar református hitvallásokat. = Kálvinista Szemle évf l. BENKÓ Imre. A Heidelbergi Káté védelme a XVIII. században. = Kálvinista Szemle évf l. és 242. l.

233 Heidelbergi Káté-nap Balatonöszödön. = Keresztyén Család évf. 34. sz. 2. l. A Heidelbergi Káté magyar jubileuma. = Uott 6. l. GOOD Jakab FORGÁCS Gyula: A Heidelbergi Kátéról. = Belmissziói Útmutató Bp l. ENYEDY Andor: A magyar református kátéirodalom. Valláspaedagogiai tanulmány. Debrecen, Városi ny. 53 l. 26 cm. Theologiai Tanulmányok 2. Klny. Theologiai Szemle BUDAI Gergely: A Heidelbergi Káté értékéről és mélységéről. = Kálvinista Szemle évf. 89. l. és 97. l. A Heidelbergi Káté újra az őt megillető helyen. = Kálvinista Szemle évf. 85. l. NAGY Géza: Küzdelem a hitvallásért. (A Heidelbergi Káté vázlatos története a külföldön és hazánkban.) = A tordai református nagyhét emlékkönyve. Torda, l. ERDŐS József: A Heidelbergi Káté. = Debreceni Protestáns Lap évf sz. 8. l. DÁVID György: A Heidelbergi Káté története. = Kálvinista Világ évf l. I(MRE) L(ajos): A Heidelbergi és Westminsteri Káté Baráti Szövetsége. = Kálvinista Világ évf l. ERDŐS József: Révész Bálint és a Heidelbergi Káté. = Debreceni Protestáns Lap évf. 9. sz l. ENYEDY Andor: Hitoktatóink és a Heidelbergi Káté. = Kálvinista Szemle évf l. LÁSZLÓ Levente: A Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté. = Kálvinista Szemle évi l. GESZTELYI NAGY Béla: A Heidelbergi Káté. = Kálvinista Szemle évf l. P(AP) F(erenc): A Heidelbergi Káté ukrán nyelven. = Magyar Kálvinizmus évf l. S(EBESTYÉN) Jenő: Hitvallásos irataink új kiadása. = Magyar Kálvinizmus évf l.

234 A Heidelbergi Káté új kiadása. = Magyar Kálvinizmus évf l. DÉKÁN Elek: A Heidelbergi Káté és a Második Helvét Hitvallás. = Lelkészegyesület évf l. KÁJEL Endre: A Heidelbergi Káté. = Lelkészegyesület évf l. és 57. l. ENYEDY Andor: Kátéügyünk. = Igazság és Élet évf. 78. l. CSIKESZ Sándor: A Heidelbergi Káté. = Pedagógiai Lexikon. Bpest, köt has. MÓZES András: A századbeli protestáns román káték. = Református Szemle évf l. DÁVID Gyula: A konfirmáció a Heidelbergi Káté alapján. = Az Út, Kolozsvár évf. 9. l. LÁSZLÓ Dezső: Hogyan osztottam be a Heidelbergi Kátét a konfirmációi előkészítésben? = Az Út, Kolozsvár évf. 26. l. NAGY Géza: A Heidelbergi Káté múltja. = Akik kősziklára épitettek. Kolozsvár, l. KÁJEL Endre: A Heidelbergi Kátét elvégeztük. = Lelkészegyesület évf. 77. l. KISS TIHAMÉR László: A kátétanitás módszereinek ismertetése. Szeged, Szerző kiad. Új Nemzedék ny. 93 l. 23 cm. KISS TIHAMÉR László: A magyar református kátétanitás módszertana. Szeged, Új Nemzedék ny. 85 l. 26 cm. Theologiai Tanulmányok 62. sz. A balatonendrédi ref. egyház diszgyülésének jegyzőkönyvéből kivonat és hozzáfüzött megjegyzés: A gyermekeink megtanulhatják a Heidelbergi Kátét. = Debreceni Protestáns Lap évf. 13. sz l. IMRE Lajos: A Heidelbergi Káté magyarázata templomainkban. = Református Szemle, Kolozsvár évf l. JUHÁSZ István: A reformáció az erdélyi románok között. Kolozsvár, Grafika ny. 276 l. 24 cm. FARKAS Ignác: Katechetikai alapvetés. Debrecen, Bethlen ny. Budapest. Theologiai Tanulmányok 70. Klny. Csikesz Sándor Emlékkönyvek l.

235 IMRE Lajos: Katechetika. A református keresztyén vallásos nevelés rendszere. Budapest, Sylvester ny. XII, 447 l. 24 cm. Református Egyházi Könyvtár XXII. MÓZES András: Az erdélyi román reformáció kátéirodalma. Kolozsvár, Orient ny. 112 l. 24 cm. TAMÁS Lajos: Fogarasi István kátéja. Kolozsvár, Erdélyi Tudományos Intézet kiad. Minerva Rt. ny. 139 l. 24 cm. KISS Zoltán: A Heidelbergi Káté és konfirmációi oktatás. = Lelkészegyesület évf. 2. sz. 6. l. TROMBITÁS Dezső: Káté-ügyünk. = Uott 3. sz. 5. l. FEJSZÉS Endre: Káté ügyünk. = Uott 7. sz. 5. l. MADAR Zoltán: Káté ügyünk. = Uott 9. sz. 2. l. TÓTH Dezső: Káté ügyünk. = Uott 9. sz l. TÓTH János: Milyen konfirmációi kátét használjunk? = Uott 9. sz. 3. l. FÓNYAD Dezső: A konfirmációi káté ügye. = Uott 10. sz l. KÁJEL Endre: A káté. = Uott 13. sz. 2. l. SINKA József: Igaz-e, hogy nem tanítható a Heidelbergi Káté? = Uott 15. sz. 3. l. A. NAGY István: Mi legyen a konfirmációi káté? = Uott 16. sz l. K. TOMPA Arthur: Kátétanításunk és konfirmációi előkészítésünk nyomorúsága. = Uott 17. sz l. BOCSOR László: A Kálvin szerinti konfirmáció. = Uott 21. sz l. SZENTJÓBY SZABÓ Zoltán: A Heidelbergi Káté története. Budapest, Református Traktátus Vállalat kiad. Első Kecskeméti ny. Kecskemét. 16 l. 14 cm.

236 PÉTER János: Pál apostol felelete a Heidelbergi Káté első kérdésére. = Református Egyház évf. 19. sz. 21. l. A Testvéri izenet és hitvallásaink. Egyházkormányzatunknak az egyházról és az egyházi közéletű szolgálatról szóló tanítása a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás mérlegén. Az Út, Budapest évf. 24. sz. 1. l. LÁSZLÓ Dezső: Az egyházról szóló tanítás a református hitvallásokban. = Református Szemle, Kolozsvár évf. 7. l. POMÓTHY Dezső: Egyházunk hitvallásai. = Az Út évf. 8. sz. 3. l. BAKOS Lajos: Hitvallásaink a megtérésről. = Az Út évf. 28. sz. 2. l. Hitvallási irataink új kiadása. = Az Út évf. 47. sz. 2. l. TÓTH Endre: A Heidelbergi Káté története. = A Magyarországi Református Egyház hitvallásai. Bpest, l. VICTOR János: Néhány szó a Heidelbergi Káté méltatásához. = Uott l. BOTTYÁN János: Számtalan magyar kiadást ért el. Megemlékezés a Heidelbergi Káté új magyar kiadásának alkalmából. = Az Út évf. 17. sz. 3. l. GERÉB Pál: Hitvallásaink. = Református Szemle évf. 50. l. BOTTYÁN János: Hitvallásaink fegyelme alatt. = Református Egyház évf. 73. l. DÓCZI Antal: Katekézis. = Református Egyház évf l. ESZE Tamás: Hitvallásunk: a Heidelbergi Káté. = Reformátusok Lapja évf. 5. sz. 1. l. (SZÉNÁSI Sándor) Sz. S.: Hitvallásaink haszna. = Reformátusok Lapja évf. 4. sz. 1. l. TÓTH Kálmán: A Heidelbergi Káté ószövetségi gyökerei. = Református Egyház évf. 4. sz l. 6. sz l. 8. sz l. 9. sz l. TÓTH Endre: A Heidelbergi Káté és Debrecen. = Református Egyház évf. 5. sz l.

237 (BOTTYÁN János) bj : Hálaadás a négyszáz éves Heidelbergi Kátéért. (Debrecen, május 5.) = Református Egyház évf. 6. sz l. Istentisztelet a Nagytemplomban. A Zsinati Tanács ünnepi ülése. A Káté magyarországi útja. A Heidelbergi Káté mai haszna. A Zsinati Tanács határozata. Jubileumi káté-kiállítás a Nagykönyvtárban. Káté-kiállítás Pápán. A fellelhető Heidelbergi Káték és kátémagyarázatok összeírása. (Körlevél.) = Református Egyház évf. 7. sz l. NAGY Géza: Egy ismeretlen káté kiadásunk története. Csehi András: Heidelbergi keresztyén katekézis... Nagyszeben, = Református Szemle l. Zsinati Tanácsunk határozata a Heidelbergi Káté évfordulóján. = Reformátusok Lapja évf. 19. sz. 1. l. TÓTH Károly: Ünnep Debrecenben. Beszámoló a Református Világszövetség bizottságának és a jubileumi ünnepségeknek eseményeiről. = Reformátusok Lapja évf. 20. sz. 1. és 3. l. BÓDÁS János: A Lényeg benne ragyog. A 400 éves Heidelbergi Káté ünnepére. (Vers.) = Reformátusok Lapja évf. 47. sz. 1. l. A Heidelbergi Káté jubileuma, mint ökumenikus ünnepség. = Theologiai Szemle évf sz l. PRADERVAND, Marcel: Nemzeti és nemzetközi jubiláris ünnepségek. TÓTH Endre: A Heidelbergi Káté Magyarországon. BARTHA Tibor: A Zsinati Tanács határozatának előterjesztése. MÓDIS László: Könyvészeti adalék a Heidelbergi Káté évi nagyszebeni kiadásához. = Theologiai Szemle évf sz l. BÉKEFI Benő: A Heidelbergi Káté teológiai etikai jelentősége. = Református Egyház évf. 3. sz l. BOTTYÁN János: Heidelbergi Káté kiállítás Veszprémben. = Református Egyház évf. 3. sz l. BOTTYÁN János: Heidelbergi Káté kiállítás a Ráday-könyvtárban. = Református Egyház évf. 5. sz l.

238 E) A katekizmusi énekek SZENCI MOLNÁR Albert: Szent Davidnac Soltari... Oppenheim, (Bibliához kötve.) A kötetben Catechismusi enekec is szerepelnek, így a Dekalogus, a Credo, az Úri ima két változatban is a lapokon. Énekeskönyv... Kolozsvár, A Catechismusból való Dicsiretek c. alatt ugyancsak megtalálhatók az előbbiek a lapokon. Énekes Könyv... Debreczen, A keresztyéni tudománynak első tzikkelyeiről (Catechismusból) való ditséretek c. alatt találhatók a lapokon. Énekes Könyv... Debreczen, Uaz., mint az előbbiben. Énekes Könyv... Pozsony, Uaz., mint az előbbiben. Énekes Könyv... Kolozsvár, A Hitnek ágazati szerént való ditséretek c. alatt a lapokon már terjedelmes anyag található. LOSONTZI HÁNYOKI István: Éneklésben tanitó mester, az az: A keresztyén hitnek főágazatit magában foglaló idvességes énekek, mellyek a frantziai rendes nótákra szabattatván, az istenes éneklésben gyönyörködő magyar nemzetnek kedvére és hasznára rendeltettek. Pozsony, Landerer Mihály. 122, 20 l. 16 cm. Uaz. 2. nyomtatás. Pozsony, é. n. Landerer János Mihály. 122, 20 l. 16 cm. Uaz. 3. nyomtatás. Pozsony, Landerer Mihály l. 16 cm. Az erdélyi énekeskönyv bőven vett át e kötetből. (1778., stb.) Énekes Könyv... Debreczen (1813), Csáthy György. Privilégiummal először ellátott kiadás, melynek előszava 1806-ban kelt, de ténylegesen ban jelent meg. Ebben a kötetben jelent meg az a teljes katekizmusi énekanyag, mely ig használatban maradt. Az énekeket pályázat útján iratták. Vö. CSOMASZ Tóth Kálmán: A református gyülekezeti éneklés. Bpest, l. * E néhány adattal a katekizmusi énekek létére és fontosságára kívántuk a figyelmet felhívni. Himnológiai feladat valamennyi adat és anyag összegyűjtése, az énekek eredetének felkutatása és szerepük, hatásuk értékelése.

239 FÜGGELÉK

240 A heidelbergi professzorok levelének címlapja (1565).

241 Az első magyar fordítás és kiadás Huszár Gáltól (1577). Az antitrinitárius szellemű átdolgozás címlapja (1566).

242 Szenczi Molnár Albert kiskátéja (1607). Apáczai Csere Jánosék amszterdami kátékiadása (1650).

243 A lőcsei énekeskönyv függeléke: Szárászi Ferenc Szenczi Molnár Albert által revideált szövege (1627).

244 A leideni minta nagyváradi latin kiadása (1652).

245 Az 1658-i sárospataki kiadás. Alsted kiskátájának első kétnyelvű kiadása (1636).

246 A sokatmondó könyvdísz a gyásztizedben ( között).