NGM közlemény. a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekről 1
|
|
- Artúr Gáspár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hatály: 2018.I NGM közlemény a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekről 1 Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) pontja nevesíti a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet fogalmát. Ebbe a körbe tartoznak azok a szervezetek, amelyek az Áht. alapján nem részei az államháztartásnak, azonban az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, május 25-i 479/2009/EK tanácsi rendelet szerint a kormányzati szektorba tartoznak. A kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetet több kötelezettség terheli, mivel a) a központi költségvetésről szóló törvény elkészítéséhez köteles adatszolgáltatást teljesíteni az államháztartásért felelős miniszternek [Áht. 13. (3) bekezdése], b) a központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényben kötelezően bemutatandó összeállítások elkészítéséhez adatszolgáltatást kell teljesíteni [Áht. 90. (3) bekezdése], c) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ávr.) meghatározott rendszeres adatszolgáltatásokra köteles [Áht (1) bekezdése, 90. (3) bekezdése, Ávr. 5. melléklete], és d) a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény 9. -a alapján adósságot keletkeztető ügyletet csak az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésével köthet érvényesen, az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint. A fentiekre tekintettel, az Áht (8) bekezdése alapján a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek megnevezését az alábbiak szerint közzéteszem. A közlemény I. Részében a közlemény kiadásakor működő, így a fenti előírásokat törvény alapján teljeskörűen érvényesíteni köteles kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek találhatók. A közlemény II. Része a 2017-ben megszűnt, illetve kisorolt azon kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezeteket tartalmazza, amelyek tekintetében azok jogutódját, ennek hiányában a számviteli szabályok szerinti beszámolójának elkészítésére kötelezettet a évi adatokra nézve még utólagos adatszolgáltatási kötelezettség terheli. Az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló május 25-i 479/2009/EK tanácsi rendelet a kormányzati szektort alszektorokra osztja. A közlemény I. és II. Része ezért feltünteti, hogy adott szervezet a kormányzati szektor központi vagy önkormányzati alszektorába tartozik-e. I. Rész A) Központi kormányzat alszektorba besorolt szervezetek: 1. Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit és Közhasznú Korlátolt Felelősségű 1 Megjelent: Hivatalos Értesítő 2018/4.
2 2. Ajkai Szent-Györgyi Albert Szakközépiskoláért Alapítvány, 3. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4. Apertus Közszolgálati Oktatás-fejlesztési Központ Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 5. ÁVNY - Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű 6. Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 7. Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 8. Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 9. BEFEKTETŐ-VÉDELMI ALAP, 10. Belügyminisztérium HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 11. Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 12. BFTK Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 13. BME VIKING Villamosmérnöki és Informatikai Kutató-Fejlesztő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 14. BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 15. BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 16. Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Korlátolt Felelősségű 17. Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű 18. Camp Europe Felsőörs Oktatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 19. Concerto Akadémia Nonprofit Korlátolt Felelősségű 20. Corvinus Nemzetközi Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 21. DEHUSZ Debreceni Humán Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 22. Dél-Dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt, 23. DEMOKRÁCIA KÖZPONT KÖZALAPÍTVÁNY, 24. Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű 25. Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 26. Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 27. ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végelszámolás alatt, 28. Egészségügyi Ellátást Szervező és Működtető Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 29. Egyetemi Campus Plus Nonprofit Korlátolt Felelősségű 30. Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű 31. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 32. Első Közép és Kelet-európai Együttműködés Alapítvány, 33. ERFARET Erdő- és Fahasznosítási Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű 34. ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 35. Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű
3 36. Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 37. Forum Hungaricum Nonprofit Korlátolt Felelősségű 38. FŐKEFE Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 39. Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 40. Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 41. Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 42. Gyulai Várszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 43. Hadigondozottak Közalapítványa, 44. HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY, 45. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 46. HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 47. Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, 48. Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű 49. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ARMCOM Kommunikációtechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 50. Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 51. Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Korlátolt Felelősségű 52. HOSTIS Idegenforgalmi és Nemzetközi Gazdasági Szakképzési Közalapítvány, 53. Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű 54. HUNGARORING Sport Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 55. IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 56. JÁSZ-NAGYKUN SZOLNOK MEGYE ESÉLY SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNYA, 57. Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Korlátolt Felelősségű 58. Kárrendezési Alap, 59. Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 60. Kézmű Fővárosi Kézműipari Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 61. KINCSINFO Kincstári Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű 62. Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány (Foundation for Small Enterprise Economic Development), 63. KIVING Ingatlangazdálkodó és Beruházásszervező Korlátolt Felelősségű 64. KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 65. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE KÖZOKTATÁSÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY, 66. Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért, 67. KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI TÖRTÉNELEM ÉS TÁRSADALOM KUTATÁSÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY, 68. Közszolgálati Közalapítvány, 69. Közszolgálati Kulturális Előadó-művészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű 70. Kreatív Európa Nonprofit Korlátolt Felelősségű 71. KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű 72. Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű
4 73. Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány, 74. Magyar Iparfejlesztési Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 75. Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 76. Magyar Légimentő Nonprofit Korlátolt Felelősségű 77. Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 78. MAGYAR NEMZETI ÜDÜLÉSI ALAPÍTVÁNY, 79. Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (korábban Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság), 80. Magyar Tranzitgazdasági Iroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felszámolás alatt, 81. Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 82. MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ÁLTALÁNOS MÜVELÖDÉSI KÖZPONTJA INTÉZMÉNYFENNTARTÓ ÉS MÜKÖDTETŐ KÖZALAPÍTVÁNY, 83. Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, 84. MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 85. MÁV-START Vasúti Személyszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 86. Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, 87. Millenáris Széllkapu Beruházó, Fejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű 88. Miskolci Operafesztivál Kulturális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 89. MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Korlátolt Felelősségű 90. MNKH Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 91. MNKH Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Korlátolt Felelősségű 92. MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 93. Monostori Erőd Hadkultúra Központ Műemlékhelyreállító, Ingatlanfenntartó és -hasznosító Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 94. MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 95. Műcsarnok Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 96. Müpa Budapest - Művészetek Palotája Nonprofit Korlátolt Felelősségű 97. ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 98. Nemzeti Eszközgazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 99. Nemzeti Eszközkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 100. Nemzeti Filharmónia Ingatlanfejlesztési Korlátolt Felelősségű 101. Nemzeti Filmszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 102. Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Korlátolt Felelősségű 103. NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSA, 104. NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG, 105. Nemzeti Színház Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 106. Nemzeti Táncszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 107. Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 108. NEUMANN ISKOLA ALAPITVÁNY, 109. Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű
5 110. NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű 111. NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű 112. NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság (korábban Nemzeti Autópálya Zártkörűen Működő Részvénytársaság), 113. NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 114. Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 115. NKE Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 116. NKÖV Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű 117. OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 118. ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 119. ORSZÁGOS BETÉTBIZTOSITÁSI ALAP, 120. PÉNZTÁRAK GARANCIA ALAPJA, 121. Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Korlátolt Felelősségű 122. Pesti Vigadó Nonprofit Korlátolt Felelősségű 123. Pro Regio Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 124. Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 125. PROGRESS VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÖ ALAPITVÁNY, 126. Pro-M Professzionális Mobilrádió Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 127. Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 128. Regionális Fejlesztési Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 129. RESIDEAL Ingatlanforgalmazási, Befektetési és Gazdasági Tanácsadó zártkörűen működő Részvénytársaság, 130. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 131. STATEK Statisztikai Elemző Központ Korlátolt Felelősségű 132. SZABAD TÉR SZÍNHÁZ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 133. Szabadságharcosokért Közalapítvány, 134. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közoktatási Közalapítvány végelszámolás alatt, 135. SZANÁLÁSI ALAP, 136. Szanálási Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 137. Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 138. Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 139. Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, 140. Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alapja, 141. SZSZBMFÜ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű 142. Tempus Közalapítvány, 143. Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 144. Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 145. Városliget Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 146. Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 147. Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.
6 B) Helyi önkormányzatok alszektorba tartozó szervezetek: 1. Csarnok Veszprémi Csarnoküzemeltető, Rendezvényszervező és Kommunikációs Korlátolt Felelősségű 2. KÖLCSEY Televízió Műsorszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 3. Szemesért Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 4. AZ ORMÁNSÁG EGÉSZSÉGÉÉRT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG, 5. BUDAPEST ESÉLY Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, 6. Hajdúböszörmény ESZ-V Egészségügyi Szolgáltató és Vagyonkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű 7. Koppány-Völgye KEK Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 8. NAGYERDEI KULTÚRPARK Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 9. Szabadhajdú Közművelődési Média és Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 10. Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit és Közhasznú Korlátolt Felelősségű 11. AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 12. Agria-Humán Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 13. AQUAPALACE Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 14. Aranytíz Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 15. Bajai Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 16. Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Non-profit Korlátolt Felelősségű 17. Balatonfüred Kulturális Közgyűjtemény Fenntartó Nonprofit Korlátolt Felelősségű 18. Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 19. Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Korlátolt Felelősségű 20. Baranya Megyei Önkormányzat Közegészségügyi, Narkomán Fiatalokat Gyógyító- Foglalkoztató Közalapítvány, 21. BARCIKA PARK Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű 22. Barcika Szolg Vagyonkezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 23. Bátonyterenyei Közművelődési, Városi Könyvtár és Létesítményüzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű 24. Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 25. Bóbita Bábszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 26. Bodrogközi Járóbeteg Szakrendelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű 27. Borsodi Közszolgáltató Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 28. Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 29. BŐ-VÍZ Bőcsi Víziközmű Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 30. Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 31. Budai Polgár Kiadó, Tájékoztató és Kulturális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű
7 32. Budapest Bábszínház Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 33. BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Korlátolt Felelősségű 34. CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű 35. Cervinus Teátrum Művészeti Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 36. CINE-MIS Moziüzemi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 37. Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 38. Csepeli Városkép Korlátolt Felelősségű 39. Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 40. Csurgói Egészségügyi Centrum Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 41. Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 42. Dél-budai Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 43. DENOK Debreceni Nemzetközi Oktatási Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 44. DKKA-Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Korlátolt Felelősségű 45. DKMT Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség- Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 46. Dombóvári Város- és Lakásgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű 47. EH Ügyelet Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 48. Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 49. Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű 50. Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Korlátolt Felelősségű 51. ERÖMŰVHÁZ Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 52. Esély Győri Rehabilitációs és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 53. EURÓPA EGÉSZSÉGHÁZ - BAKATALÓRÁNTHÁZA Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 54. FALCO KC Szombathely Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű 55. Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 56. FESZOFE Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Nonprofit Korlátolt Felelősségű 57. Flesch Károly Közművelődési, Kulturális és Városmarketing Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 58. Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 59. Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 60. Fővárosi Kertészeti Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság, 61. Gotthárd-Therm Fürdő és Idegenforgalmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű 62. GYEVIÉP Algyői Településüzemeltetési és -fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű 63. Gyöngyösi Sportfólió Nonprofit Korlátolt Felelősségű 64. Gyulai Turisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű 65. Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű
8 66. Hírös Sport Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 67. Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 68. Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű 69. II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 70. II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Korlátolt Felelősségű 71. JÁNOSHALMI KISTÉRSÉGI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 72. JÁSZKERÜLET Kulturális és Művészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 73. József Attila Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 74. Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 75. Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 76. Kanizsa Rehab Nonprofit Korlátolt Felelősségű 77. Kaposvári Nagypiac Korlátolt Felelősségű 78. Katona József Színház Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 79. Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű 80. Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Korlátolt Felelősségű 81. Kecskeméti Televízió Nonprofit Korlátolt Felelősségű 82. Kecskeméti TISZK Térségi Integrált Szakképző Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 83. Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 84. Kisteleki Térségi Egészségügyi Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 85. KISVÁROS Városüzemeltetési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 86. Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 87. Komáromi Városgazda Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 88. Kontakt Humán Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 89. Kőbányai Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 90. KŐKERT Kőbányai Kerületgondnoksági és Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 91. Körös-Berettyói Vízgazdálkodási Társulat, 92. Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Nonprofit Korlátolt Felelősségű 93. KÖZPARK Kispesti Köztisztasági és Közfoglalkoztatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű 94. LÉT.A.MED Létavértesi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 95. LŐRINC-MED Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 96. Makó Városi Kulturális - Közművelődési Nonprofit Korlátolt Felelősségű 97. Martongazda Városfejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű 98. Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 99. MEDI-AMB Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 100. Mezőcsáti kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 101. Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Kulturális, Könyvtári, Turisztikai és Múzeumi Nonprofit Korlátolt Felelősségű 102. Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű
9 103. Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 104. Miskolci Csodamalom Bábszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 105. Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 106. Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 107. Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Korlátolt Felelősségű 108. MISKOLCI VÁROSGAZDA Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 109. MODEM Modern Debreceni Művészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 110. MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 111. Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 112. MŰVÉSZETEK HÁZA GÖDÖLLŐ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 113. MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 114. Nagykállói, Oktatási, Műsorszolgáltató, Közművelődési és Szociális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 115. Nánás Pro Cultura Nonprofit Korlátolt Felelősségű 116. Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű 117. NYÍRINFO Nyíregyházi Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű 118. NYÍRSÉGI VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁRSULAT, 119. NYÍR-TEL-SZOL Nyírteleki Településüzemeltetési és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 120. NYÍRVIDÉK Képző Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 121. Óbudai Danubia Zenekar Nonprofit Korlátolt Felelősségű 122. Óbudai Közbiztonsági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság végelszámolás alatt, 123. Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 124. Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Korlátolt Felelősségű 125. Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 126. Ócsa Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű 127. Ózdi Sport- és Élményközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű 128. ÓZDSZOLG Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 129. Önkormányzati Informatikai Központ Non-profit Korlátolt Felelősségű 130. Örkény István Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 131. Paksi Közművelődési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 132. Pannon Filharmonikusok-Pécs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 133. Pécsi Állatkert és Akvárium- Terrárium Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 134. Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 135. Pécsi Sport Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 136. Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 137. Pelikán Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Non-profit Korlátolt Felelősségű 138. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 139. PÉTEGISZ Polgár és Térsége Egészségügyi Központ Nonprofit Zártkörűen Működő
10 Részvénytársaság, 140. Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 141. Piroskavárosi Szociális és Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Csongrád, 142. POSZF PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI FESZTIVÁL KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG, 143. PRO KULTÚRA SOPRON Nonprofit Korlátolt Felelősségű 144. Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 145. Radnóti Miklós Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 146. RÉPSZOLG Környezetgazdálkodási és Foglalkoztatási Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 147. Rétsági kistérségi Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 148. Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű 149. Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Korlátolt Felelősségű 150. Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű 151. Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 152. SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL KÖZHASZNÚ KÖZALAPÍTVÁNY, 153. Savaria Turizmus Nonprofit Korlátolt Felelősségű 154. Sümegi Kistérségi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 155. Szakképző Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 156. SZÉCSÉNY és TÉRSÉGE Egészségügyi Centrum Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 157. Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű 158. SZEGEDI KISTÉRSÉG- ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 159. Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű 160. Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű 161. Székesfehérvár Városgondnoksága Korlátolt Felelősségű 162. Szent Kristóf Szakrendelő Újbudai Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 163. Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű 164. Szent Márton Járóbeteg Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 165. Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 166. SZENTES VÁROSI KÖNYVTÁR NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG végelszámolás alatt, 167. Szerencsi Városgazda Non-profit Korlátolt Felelősségű 168. Szociális Esély Nonprofit Korlátolt Felelősségű 169. Szolnok Televízió Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 170. Szolnoki Sportcentrum, Sportiskola és Sportszervező Szolgáltató Nonprofit és Közhasznú Korlátolt Felelősségű 171. Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Korlátolt Felelősségű 172. Szombathelyi Képző Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 173. Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű
11 174. Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű 175. Tarpai Talpasok Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 176. Társadalmi Infrastruktúra Fejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 177. Tatabányai Megyei Jogú Város Önkormányzatának Gazdaságfejlesztő Szervezete Nonprofit Korlátolt Felelősségű 178. Tatai Városkapu Közművelődési, Turisztikai, Pályázatkoordináló és Kommunikációs Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 179. Terézvárosi Foglalkoztatást Elősegítő Nonprofit Korlátolt Felelősségű 180. Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 181. Thália Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 182. THURY-VÁR Kulturális és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 183. Tiszaföldvári Városüzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű 184. Tiszalúci Községüzemelési és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 185. TISZA-TÓ 2005 Nonprofit Korlátolt Felelősségű 186. Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 187. Tiszaújvárosi Városgazda Közhasznú Foglalkoztatási Nonprofit Korlátolt Felelősségű 188. Tokaji Egészségfejlesztő Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 189. TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Korlátolt Felelősségű 190. TURUL PROVINCIA Városüzemeltetési- és Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 191. Új Színház Nonprofit Korlátolt felelősségű 192. Újbuda SMART 11 Üzemeltető és Fejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű 193. Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 194. Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű 195. Újpesti Parkolási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 196. Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű 197. Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 198. Vámospércs - Kistérségi Egészségügyi Szakellátó Nonprofit Korlátolt Felelősségű 199. Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 200. Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 201. Via Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 202. Vígszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 203. VÜSZI Gödöllői Városüzemeltető és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 204. Weöres Sándor Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű 205. XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 206. Zalaegerszegi Televízió és Rádió Korlátolt Felelősségű 207. ZTE Kosárlabda Klub Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű 208. Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Korlátolt Felelősségű 209. Zuglói Filharmónia Non-profit Korlátolt Felelősségű 210. Zuglói Közbiztonsági non-profit Korlátolt Felelősségű 211. Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű
12 212. Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 213. Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. II. Rész A) Központi kormányzat alszektorba besorolt szervezetek: 1. DDRFÜ Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű 2. Nemzedékek Tudása Akadémia Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű 3. Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.
Magyar joganyagok - NGM közlemény - a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervez 2. oldal A) Központi kormányzat alszektorba besorolt szervezetek: 1.
Magyar joganyagok - NGM közlemény - a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervez 1. oldal NGM közlemény a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekről 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
NGM közlemény. a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekről 1
Hatály: 2017.VI.15. - NGM közlemény a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekről 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 1. 12. pontja nevesíti a kormányzati
Magyar joganyagok - NGM közlemény - a kormányzati szektorba sorolt egyéb szerveze 2. oldal 1. Munkalehetőség a Jövőért Szolnok Nonprofit és Közhasznú
Magyar joganyagok - NGM közlemény - a kormányzati szektorba sorolt egyéb szerveze 1. oldal NGM közlemény a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekről 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
NGM közlemény. a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekről 1
Hatály: 2015.XII.30. - NGM közlemény a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekről 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 1. 12. pontja nevesíti a kormányzati
MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 9 szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. június 25., hétfő Tartalomjegyzék 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendelet Az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető
Magyar joganyagok - 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendelet - az egyes állami tulajdonban 2. oldal 2. BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési
Magyar joganyagok - 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendelet - az egyes állami tulajdonban 1. oldal 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendelet az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető
Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása
7. melléklet a 2010. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási
Magyar joganyagok - 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendelet - az egyes állami tulajdonban 2. oldal 1. ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési 2
Magyar joganyagok - 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendelet - az egyes állami tulajdonban 1. oldal 1/2018. (VI. 25.) NVTNM rendelet az egyes állami tulajdonban álló gazdasági társaságok felett az államot megillető
A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása
7. melléklet a 2011. évi. törvényhez A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási
Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása
7. számú melléklet a 2009. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási
Eljárás EKR azonosítója. határidő. A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság EKR :00
Eljárás EKR azonosítója EKR000749662018 EKR000816632018 Vezető ajánatkérő A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Részvételi/Ajánlattételi határidő 2018.12.10 8:00 2018.12.12
A kormányzati szektor hiánya és adóssága az Európai Unió módszertana szerint
A kormányzati szektor hiánya és adóssága az Európai Unió módszertana szerint Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény előírásainak megfelelően ez a fejezet a 2020. évre tervezett adatok alapján
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben
Magyar joganyagok /2017. (III. 22.) Korm. határozat - a minimálbér-emelésnek 2. oldal 5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy - a nemzeti
Magyar joganyagok - 1160/2017. (III. 22.) Korm. határozat - a minimálbér-emelésnek 1. oldal 1160/2017. (III. 22.) Korm. határozat a minimálbér-emelésnek és a garantált bérminimum-emelésnek a Nemzeti Fejlesztési
Magyar joganyagok /2017. (III. 22.) Korm. határozat - a minimálbér-emelésnek és a gara1. oldal
Magyar joganyagok - 1160/2017. (III. 22.) Korm. határozat - a minimálbér-emelésnek és a gara1. oldal 1160/2017. (III. 22.) Korm. határozat a minimálbér-emelésnek és a garantált bérminimum-emelésnek a Nemzeti
Érk~_, _t; Tisztelt Elnök Úr!
Q ()13 NGV 2. /f,2.1»«4 [ Számvev őszéki és költségvetési bizottság Érk~_, _t;..1. Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k Bizottsági módosító javaslat! Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi
Az MNV Zrt. rábízott vagyonába tartozó működő, állami tulajdonú társaságok eredményeinek és kötelezettségeinek alakulása
Az rábízott vagyonába tartozó működő, állami tulajdonú társaságok eredményeinek és kötelezettségeinek alakulása MNV besorolása Kiemelt társaság - Víziközművek megnevezése DMRV Duna Menti Regionális Vízmű
E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint
Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári
Komlói Mohácsi Pécsi Pécsváradi Sásdi Sellyei Siklósi Szentlőrinci Szigetvári i pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Címe: 7626 Pécs, Egyetem utca 2. csabai i Gyulai Mezőkovácsházai
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere Előadó: Hajnal Zsolt András szakmai vezérigazgató-helyettes 2016. november 23. Közszolgáltatók 2016. elején Társulások - 2016 Optimalizált közszolgáltatói
XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó
XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó MEGYEI BEMUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYE Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. szervező: Józsa Kata telefon: +36 30 3657966, e-mail:
FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA
FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00
A régiós integráció jelenlegi állapota, további feladatok területenként
A régiós integráció jelenlegi állapota, további feladatok területenként Előadó: Hajnal Zsolt vezérigazgató-helyettes Balatonalmádi, 2017. október 18. Az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervtől
A privatizációs törvény melléklete szerint 37 társaság egésze, többségi, vagy kisebbségi tulajdonrésze marad tartós állami tulajdonban.
Tartósan állami marad? A privatizációs törvény melléklete szerint 37 társaság egésze, többségi, vagy kisebbségi tulajdonrésze marad tartós állami tulajdonban. Társaság neve Tartós állami részesedés legalacsonyabb
Kéthasábos változat. közvetlenül és önállóan gyakorolja. a társaság vezető tisztségviselői közül az
Kéthasábos változat Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet, valamint a Fővárosi Önkormányzat Szervezeti
MOB Sportiskolai Program évi forrás
MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános
A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban
A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban M E S T E R D Á N I E L K U T A T Á S I I G A Z G A T Ó S Á G N E M Z E T I C S A L Á D - É S S Z O C I Á L P O L I T I K A I I N
Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek
2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek 2011. szeptember 29.
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás i döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek Feladatmutatóra jutó támogatás összege Békés Megyei Hajnal István Szociális 1 SZF-SZ-002/2-2010 Békés Megyei
Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására (Millió forintban, egy tizedessel) Fejezet Cím Alctm Jogcsop. szam Jo g- szara Elov. cso
t rs ággyűlés Hivatala lrom6. : 7-ÍM.45-164-4 Érkeze, 2006 DEC 12. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kapcsolódó módosító javaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Asszony!
ADAMANTIN Fogászati, Egészségügyi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 3529 Miskolc Bottyán János utca 16
Szolgáltatók listája Régió: Észak-Magyarország Összes szakma ADAMANTIN Fogászati, Egészségügyi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 3529 Miskolc Bottyán János utca 16 Albert Schweitzer
Pedagógiai szakszolgálatok támogatása
Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények
KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi. tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés
KIMUTATÁS A 2011-2012-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA JÓVÁHAGYOTT TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEKRŐL (2012.01.04.) személyi tárgyi eszköz utánpótlásfejlesztés jellegű képzési beruházás, közreműködői ráfordítás jogcímen felújítás
Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálat Székhely: 1027 Budapest Kapás utca 22
Járó-TEK 2018-12-5 Szolgáltatók listája Régió: Közép-Magyarország Szakma: pszichiátria "Dr. Halász Géza" Szakorvosi Rendelőintézet Székhely: 2370 Dabas Bartók Béla utca 61. E-mail:rendint@monornet.hu Telefon:
Magyar joganyagok /2010. (XII. 27.) Korm. határozat - a Kormány által alapítot 2. oldal 2.1 A Kormány felhívja az állami vagyon felügyeletéért f
Magyar joganyagok - 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat - a Kormány által alapítot 1. oldal 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat a Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos
A kormányzati szektor hiánya és adóssága az Európai Unió módszertana szerint
A kormányzati szektor hiánya és adóssága az Európai Unió módszertana szerint Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény előírásainak megfelelően ez a fejezet a 2019. évre tervezett adatok alapján
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
Támogatott program megnevezése. Gyógyszerek, kötszerek, szemüvegek, kórházi csomagok támogatása
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 15349-1/2018/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása. a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása
7. számú melléklet a 2010. évi törvényhez A helyi önkormányzati színházi támogatások ainak és pénzforgalmi ének alakulása a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása ban Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)
HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)
HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS 2018. JÚLIUS 02-TŐL) A Budapest Bank Zrt. Fiókhálózata: Fiók: lakossági, kisvállalkozási és vállalati termékértékesítés
HU-Budapest: Villamos energia 2012/S 155-257858
1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:257858-2012:text:hu:html HU-Budapest: Villamos energia 2012/S 155-257858 Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság,
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.
FIT-jelentés. Nemzetgazdasági Minisztérium 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés
Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 10. évfolyam 1051 Budapest V. kerület, József nádor tér 2-4. Fenntartói azonosító: 39012082 FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a
Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.
Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának jelenlegi helyzete - integráció
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átalakításának jelenlegi helyzete - integráció Előadó: Hajnal Zsolt szakmai vezérigazgató-helyettes Szigetszentmiklós, 2017. május 2. Közszolgáltatói széttagoltság
Utánpótlásfejlesztés. jogcímen jogcímen. neve adószáma támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás
A MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG ÁLTAL KIADOTT TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSOK JEGYZÉKE (2013.02.26) Támogatott szervezet Támogatási igazolás száma Utánpótlásfejlesztés jogcímen Versenyeztetés jogcímen Személyi jellegű
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA
017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea
Javasolt program megnevezése. Gyógyszerek, vitaminok, tisztálkodási szerek, betegruházat támogatása
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 22488-2/2017/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
Támogatás mértéke (Ft)
CSALÁDBARÁT SZÜLÉSZET PÁLYÁZATI PROGRAM CSALÁDBARÁT, CSALÁDKÖZPONTÚ SZÜLÉSZETI ÉS KORASZÜLÖTT INTENZÍV ELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CSBSZ 2018 CÍMŰ PÁLYÁZAT NYERTES INTÉZMÉNYEI Támogatott
A járások legfontosabb adatai, 2010
A járások legfontosabb adatai, 2010 ok településeken élők, % Baranya megye Bólyi járás Bóly 16 12 129 0,3 47,8 10,6 80,1 Komlói járás Komló 20 36 463 9,4 25,9 12,6 79,8 Mohácsi járás Mohács 26 36 212 7,0
Az EGYSZA lap kitöltése
Az EGYSZA lap kitöltése Rendelkező nyilatkozat a befizetett személyi jövedelemadó 1+1 %-áról Ebben az évben is lehetősége van arra, hogy az összevont adóalap utáni, a kedvezmények és az önkéntes kölcsönös
6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.
Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont
REFERENCIÁINK Vezetési tanácsadás. Célszerűen. Nagyszerűen.
Vezetési. Célszerűen. Nagyszerűen. 1022 Budapest, Bimbó út 3. III. 3.; Telefon és fax: + 36 (1) 315 1029 E-mail: konett@konett.hu ; Web: www.konett.hu 1 Stratégiai AEGON Magyarország Általános Biztosító
OSAP IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2003 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.
Támogatott pályázatok - K1
Támogatott pályázatok - K1 Békési Kistérségi Szeghalom Kistérség Békés Szeghalom Dél-Alföldi Régió A Békés Kistérségi Közkincs-kerekasztal létrehozása 399 900 Új kistérségi KÖZKINCS-kerekasztal létrehozása,
Magyar joganyagok /2015. (XII. 29.) Korm. határozat - a nemzetbiztonsági véd 2. oldal Legfőbb Ügyészség, fellebbviteli főügyészségek, főüg
Magyar joganyagok - 2009/2015. (XII. 29.) Korm. határozat - a nemzetbiztonsági véd 1. oldal 2009/2015. (XII. 29.) Korm. határozat a nemzetbiztonsági védelem alá eső szervek és létesítmények köréről A Kormány
Az állam tulajdonában álló, működő gazdasági társaságok állami részesedései, eredményeik és kötelezettség-állományuk alakulása
Az állam tulajdonában álló, működő gazdasági társaságok állami részesedései, eredményeik és kötelezettség-állományuk alakulása 2014-2015. években 'Tulajdonosi joggyakorló'** megnevezése 50%-ban, továbbá
3.sz. melléklet: Kárbejelentő helyek megye irsz varos cim telefon fax mail kedd nyit szerda nyit szombat nyit Bács-Kiskun 6400 Kiskunhalas Kígyó u 3. +36 77 429-567 +36 1 361-0091 kiskunhalas@groupama.hu
NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL
NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Generali Nemzetközi Részvény Alapok Alapja Befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A ( Alapkezelõ ) - amelynek székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44., nyilvántartja a Fõvárosi
Hirdetmény. A befektetési jegyek forgalmazásának szabályait az Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata tartalmazza.
Hirdetmény A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2012.augusztus 29-én kelt H-KE-III- 352/2012. (Budapest Horizont 2. Tőkevédett Alap) számú határozata alapján a Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest,
ELLATASIFORMACSOPO RTNEV. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Járóbeteg szakellátás 4032 Debrecen
KENÉZY KÓRHÁZ Rendelõintézet Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelõsségû Társaság Járóbeteg szakellátás 4031 Debrecen Bartók Béla út 2-26. KENÉZY KÓRHÁZ Rendelõintézet Egészségügyi Szolgáltató
XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)
Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; www.wso.hu e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com
1-es altéma Katona Produkciós pályázat
1-es altéma Katona Produkciós pályázat pályázó színház támogató önkormányzat bemutatandó mű (szerző cím) megítélt támogatás Astoria Bárka Józsefvárosi i- és Kulturális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Előadó: Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke
Nyíregyháza Közgyűlése március 27-én (pénteken) 10 órai kezdettel tartja soron következő ülését a városháza Krúdy Termében. A testület napirendjén egyebek mellett szerepel a megyei fenntartású kórházak
Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117
"Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április
Szakmak ód. Szakma megnevezése. Sebészet 0200 egynapos ellátás. Szülészet-nõgyógyászat 0400 egynapos ellátás. Sebészet 0200 egynapos ellátás
Szakma mosításának a a Baranya Dél- dunántúl 000231 Siklósi Kórház Nonprofit Kft. 7800 Siklós, Baross G. u. 6. 345,3 Baranya Dél-dunántúl 031333 URO-CLIN Kft. 7621 Pécs, Perczel Miklós u. 11/1. 840,0 Baranya
Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései. Cseri József ügyvezető igazgató
Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései Cseri József ügyvezető igazgató A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon
OSAP 1626. IV. kötet. Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2004 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy főre jutó havi jövedelme
Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat IV. kötet Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai 2013 Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)
Magyar Drámapedagógiai Társaság 2111 Szada, Székely Bertalan u. 1/C Levelezési cím (iroda): 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A Telefon: +36 70 3353959 honlap: www.drama.hu; e-mail: orszagos.talalkozo@gmail.com
Magyar joganyagok /2015. (XII. 29.) Korm. határozat - a nemzetbiztonsági véd 2. oldal Magyar Nemzeti Bank és azon gazdálkodó szervezetek,
Magyar joganyagok - 2009/2015. (XII. 29.) Korm. határozat - a nemzetbiztonsági véd 1. oldal 2009/2015. (XII. 29.) Korm. határozat a nemzetbiztonsági védelem alá eső szervek és létesítmények köréről A Kormány
M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS
KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS CSOPORTBEOSZTÁS Nevezők száma: 24 csapat A-csoport: Szolnoki Törvényszék Kaposvári Törvényszék Győri Ítélőtábla Kúria Budapest Környéki Törvényszék Kecskeméti Törvényszék B-csoport:
Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember
i Széchenyi István Gimnázium IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember A szervezet neve Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és EGyMI Városi Óvodák Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15
BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI
OSAP IV. kötet. Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai. Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet
OSAP 1626 Egészségügyi ágazat Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai IV. kötet Készítette: Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2005 TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak átlaglétszáma és egy
81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám
81064 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 187. szám A Kormány 1831/2013. (XI. 14.) Korm. határozata a 2014 2020 közötti időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program tervezésének egyes
HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)
-ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,
1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi
1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi Ács Sportcsarnok Zichy kastély 2941 Ács, Zichy park 1. Telefon szám 34/385-043; 20/329-69-93 Fax szám 34/385-042 E-mail: nemethgyula70@gmail.com Honlap:
Az Önkormányzat 2014. évi egyéb működési kiadásai
3/b/2. melléklet Az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014. (III. 10.) önkormányzati rendelethez. Az Önkormányzat 2014. évi egyéb működési kiadásai 2 Városüzemeltetés Városüzemeltetési feladatok
Központi beruházások
neve Központi beruházások VI. BÍRÓSÁGOK 1 Bíróságok 74,8 1 791,9 Fejezeti kezelésű ok 1 Igazságszolgáltatás beruházásai 1 3 710,9 4 Kormányzati beruházás VI. fejezet összesen: 1 3 1 3 1 791,9 1 453,7 X.
TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TEHETSÉGGONDOZÁS Térképek Európai Szociális Alap Arany János Tehetséggondozó
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere
Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere Előadó: Hajnal Zsolt András szakmai vezérigazgató-helyettes 2016. november 23. Közszolgáltatók 2016. elején Társulások - 2016 Optimalizált közszolgáltatói
Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.
Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. Szeged, Dugonics tér 2. (62) 488-690 Igazgató: Ács Szilvia ügyvezető igazgató Telefonszám: 62/488-690; Fax:62/488-690 Az önkormányzati részesedés mértéke: 96,67
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája 2019.02.15 BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét, 5. sz. főút, 82+592 km-szelvény Apostag, 51. sz. főút, 74+494 km-szelvény Baja, 51. sz. főút, 159+319 km-szelvény
Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza
2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs
Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat IV. kötet Kórházak és önálló járóbeteg-szakrendelõk adatai 2015 ENKK Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ TARTALOM IV./1. A foglalkoztatottak
AP 3.2: Future network (>2009)
AP 3.2: Future network (>2009) Western transdanubia 01/149 Györ-Moson-Sopron Fertõszentmiklós Fertõszentmiklós Bregencpuszta 5 424 01/254 Györ-Moson-Sopron Jánossomorja Jánossomorja Hulladéklerakó 384
A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:
A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: 1 Allée 1117, Budapest Október 23. u. 8-10 +36 20 6208 180 H-SZO: 10:00-21:00 V: 10:00-19:00 Astoria 1075, Budapest Károly krt. 3/a.
2009. május 3-tól az Alapkezelő (www.bpalap.hu) és a Vezető Forgalmazó (www.budapestbank.hu)
Nyilvános ajánlattétel A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2009. április 30-án kelt E-III/110.762/2009. számú határozata alapján a Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.), mint
Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015
MÉDIAAJÁNLAT 2015 OLDALINK: Online (központi oldal) Bács-Kiskun megye Bajai Kalocsai Kecskeméti Kiskunfélegyházi Kiskunhalasi Baranya megye Baranya Megyei Mohácsi Pécsi Szigetvári Borsod-Abaúj-Zemplén
Csődeljárások száma
3. 4. 1. Csődeljárások száma Terület Érkezett megszüntetés Befejezett ebből egyezség Az év végén folyamatban maradt Fővárosi Törvényszék 54 1 13 34 48 28 Pécsi Törvényszék 6-1 6 7 1 Kecskeméti Törvényszék
Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen
2015 06 01-ig szerződött partnereink AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány Alapítvány a Gyermeksportért Szeged Állatbarát Alapítvány Anóka Eszter Városi Könyvtár Nagyhalász Apagy község önkormányzata
Az Önkormányzat évi egyéb mőködési kiadásai
3.2.2. melléklet z Önkormányzat 207. évi költségvetésének megállapításáról szóló /207. (II.2.) önkormányzati rendelethez z Önkormányzat 207. évi egyéb mőködési kiadásai 2 Városüzemeltetés 3 Városüzemeltetési
Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK
Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri