Padlóbevonatok Padlóápolás. Padlóápolás Értékmegőrzés védelemmel és ápolással
|
|
- Ábel Bodnár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Padlóbevonatok Padlóápolás Padlóápolás Értékmegőrzés védelemmel és ápolással
2 Padlóbevonatok Ápolás Megfelelő ápolás: minőségi padló hosszú távon is A padlónak nem kell feltétlenül kopottnak kinéznie akkor sem, ha mindenki lábbal tiporja. Tapadó szennyeződés, lábnyomok, kitaposott foltok ezek mind könnyen elkerülhetőek a megfelelő ápolással. A középületekben és üzletekben, de egyre inkább az ipari területeken is ma már nem csak a padló funkcionalitása számít, hanem reprezentatív megjelenése is. Egy szép padozat egyben a helyiség névjegye is, és hozzájárul az összbenyomáshoz, amit az ügyfeleknek, látogatóknak és kollégáknak szeretne nyújtani az ember. A padló a legerősebben igénybevett része egy helyiségnek, emiatt strapabírónak kell lennie. Ha sokáig szeretnénk örömünket lelni benne, akkor tennünk is kell érte valamit. Ha gondosan ápoljuk, tartósan szép marad, jobban bírja a terhelést és kevésbé szennyeződik. A StoCretec mindent kínál, amire ehhez csak szükség van. Tisztító- és ápolószerkínálata kifejezetten saját padlóbevonati rendszereihez kidolgozott, ezért minőségi, hatékony és gazdaságos. Az alapos és rendszeres ápolás megóvja a padlót, és döntően hozzájárul értékének megőrzéséhez. A padló kiemelkedően szép megjelenése is hosszú időn át megmarad, de mindenek előtt az elhasználódás ideje tolódik ki jelentősen, így hosszútávon csökkennek fenntartási költségei is. Tehát megéri rendszeresen ápolni.
3 82146 Tiszta ügy: a rendszeres padlóápolás szisztémája 1. Alaptisztítás Ez úgymond az alkalmankénti nagytakarítás, amikor a padlót a megjelenését negatívan befolyásoló erős szennyeződésektől, valamint a már kopott, elhasználódott, karcolt vagy foltos ápolószer-rétegtől megtisztítják. Mivel elég időigényes eljárás, ezért általában csak hosszabb időközöként célszerű végrehajtani. Ajánlott erre a célra professzionális takarító cégek szolgáltatásait igénybe venni. A szokásos tisztítási folyamat: Lúgos tisztítószert kell használni. Fontos a pontos adagolás és az, hogy a tisztítószer előbb a padló egy rejtettebb felületdarabkáján anyag-össze - férhetőségi szem pontból tesztelve legyen. A tisztítóoldatot fel kell vinni a padlóra, na gyobb felületeknél gépileg, kisebb felületeknél pedig mop (felmosóruha) segítségével. A tisztítóoldatnak perc hatásidőt kell hagyni, de megszáradnia nem szabad. Ezután a felületetet egytárcsás géppel, finom fokozatú betétkoronggal enyhén, szisztematikusan át kell dörzsölni. Végül a kioldott szennyeződést vizes porszívóval fel kell szedni. A padló teljesen száradjon meg minden további tevékenység előtt. StoDivers GR általános tisztító: előnyök Mivel utánöblítést vagy semlegesítést nem igényel, használata 50% munkaidő-megtakarítást eredményez Kiváló tapadást biztosít a rákerülő ápolószernek (a StoDivers P 105 / P 120-nak, ill. a StoDivers P 110-nek) Epoxi- és poliuretán padlók felületére bel- és kültérben, valamint erkélyekre is alkalmazható Gyorsan és alaposan eltávolítja az elöregedett polimer- és viaszrétegeket, valamint a padlón felgyülemlő szennyeződéseket is. StoCretec D Stühlingen A-9500 Villach CH-8172 Niederglatt F Bezons GB-Paisley PA33BQ 2. Ápolás Az alaptisztítás utáni ápolás a padló alapvető védelmére, felületi minőségének és fényének javítására szolgál. Az ápolószerek használata nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a felületet tartósan megóvjuk a mechanikai terhelések okozta szennyeződéslerakódásoktól és megkönnyítsük a karbantartó (napi) tisztítást. Az alapos ápolás kifizetődik: eredménye hatásos szennyeződés-mentesség, vonzó megjelenés és hosszan tartó, ellenállóképes védelem. Egy új bevonatrendszerre ezt a kiegészítő védőfilmet az építési munka befejezése után, közvetlenül az átadás előtti takarítással egybekötve kell felvinni. + 8 C Metallisierte Hochglanz- Polymerdispersi on für EP-/PUR- Bodenbeschicht ungen. GE20 Einpflegemittel + 30 C Dispersion brillante à base de polymères pour revêtements de sols époxy/ polyuréthane. Soins protective Metallicized high gloss polymer dispersion for EP/PUR floor coatings. StoDivers P 105 Protective care Trocken und frostfrei lagern, direkte Sonneneinstrahlung vermeiden. Stocker au sec et Keep dry and à l abri du gel, store frost free, éviter le rayonnement solaire sunlight. avoid direct direct. Made in Germany /02 Sto AG l
4 Az ápolás folyamata: Mindenképp kerülni kell a magas hőmérsékletet és a huzatot. Az ápoló diszperziót egy pamut moppal vékonyan és egyenletesen vigyük fel. 30 perc száradási idő után a második réteget keresztben kell felvinni és ismét 30 percig hagyjuk száradni. A terheléstől függően több réteget is alkalmazhatunk. Csillogó felület létrehozásához 12 óra múlva polírozzuk fel a felületet a kívánt fényességi fokozat eléréséig. Mélységi védelem StoCretec ápolószerekkel: StoDivers P 105: Csillogó ápolódiszperzió EP- és PUR-bevonatokra StoDivers P 110: Selyemfényű emulzió vezetőképes bevonatokra StoDivers P 120: Selyemmatt ápolódiszperzió EP- és PUR-bevonatokra 3. Karbantartó (napi) tisztítás A szennyeződések rendszeres eltávolítása a megfelelő eszközökkel nem okoz problémát. Rövid tisztítási időintervallum ajánlott, ha kemény szennyező részecskék, például homok, kő vagy fémforgács kerülnek a felületre, mivel ezek az anyagok károsítják a padlóburkolatot, így az még hajlamosabb lesz a szennyeződésre. A napi karbantartó tisztítás folyamata: Fontos: Semleges tisztítószert kell használni, hogy gyakoribb ápolás esetén ne kezdje ki a padlót. Először a nem odakötött, száraz szennyeződést kell felsöpörni vagy felporszívózni. A tapadó, rászáradt szennyeződést nedves felmosással kell eltávolítani. Gépi tisztítás a nagyobb szabad, egybefüggő felületeken végezhető. Profi ápolás StoDivers UR-rel: Húzásnyom-mentes tisztítás a semleges összetétel révén. Felületi fényesség tartós védelme. Bel- és kültéri padlókra is megfelel. Csökkentett habzású összetétele okán a vizet visszaszívó nedves takarítógépekhez is megfelel. Kézi eszközökkel is felhordható. StoDivers P 105, P 110 vagy P 120 ápolószerekkel kezelt StoCretec bevonatokra különösen alkalmas.
5 Ápolás Padlóbevonatok Tudta-e Ön? : tippek és trükkök Az alábbiak figyelembe vétele esetén egészen egyszerűen juthatunk jólápolt padlóhoz Tisztítási intervallum: A karbantartó és alaptisztítás szükséges gyakorisága több tényezőtől is függ: Használat formája (lakószoba, erősen látogatott épületek, igénybevett ipari padlók...). Padló napi terhelése és szennyeződési foka. A lakók és látogatók szubjektív tisztaságérzete és tisztasági elvárásai. Megjelenés: Így fogja védeni a fenntartó tisztítás a padlóbevonatot: A nem kötött port előbb mindenképp fel kell söpörni, hogy a homok és piszokszemcsék ne károsítsák a felületet. Előzetesen ellenőrizni kell, hogy a matt padlóknál elért fényesség megfelel-e az elvárásoknak. Adagolás: A sok sokat segít sajnos ez nincs mindig így: A tisztítószer túladagolása a felületet károsíthatja. A hígításhoz csak hideg vizet szabad használni. Biztonság: Jobb előre, mint utólag okosnak lenni: Nedves helyiségek ápolásánál a nagyobb csúszásveszélyre fel kell hívni a figyelmet. A szer összeférhetőségét a padlónak egy nem feltűnő részén előzetesen mindig ki kell próbálni. Kalkuláció: Jó tervezéssel pénzt, időt és bosszúságot lehet megtakarítani: Megfelelő szerek alkalmazásával csökkenthető a tisztítás és felújítás gyakorisága. A használhatósági időtartam jelentősen meghosszabbodik, a szükséges helyreállítás időpontja kitolódik. Minél kevesebb szennyeződést hordanak a padlóra, annál tartósabb lesz. Ezért - főleg nagyobb látogatottságú helyen - megéri szennyeződést felfogó zónát létrehozni. Amennyiben napi gépi takarítást végeznek, például átlagos szenynyeződési ütem (és targoncaforgalom) mellett elegendő a 3-4 havonta végzett alapos tisztítás. Tősgyökeres know-how: A StoCretec területileg illetékes képviselői, ill. a Sto Építőanyag kft. szaktanácsadása készséggel áll rendelkezésükre részletesebb vagy további információval szóban (elérhetőségeinket ld. a hátoldalon). Honlapunkon ( minden más termékünkre is kiterjedő tájékoztatást, műszaki részleteket és híreket talál. Jelen kiadványunk tartalma kizárólag az alkalmazási előírásainkban és műszaki adatlapjainkban foglaltak kiegészítésének tekinthető.
6 Sto Építőanyag Kft. Székhely: 2330 Dunaharaszti, Jedlik Ányos u. 17 Telefon Telefax Honlap Telephely: Pécsi kereskedelmi központ 7629 Pécs, Névtelen u. 1. Telefon Telefax
Padlóápolás Értékmegőrzés védelemmel és ápolással
Padlóbevonatok Padlóápolás Padlóápolás Értékmegőrzés védelemmel és ápolással Padlóbevonatok Ápolás Megfelelő ápolás: minőségi padló hosszú távon is A padlónak nem kell feltétlenül kopottnak kinéznie akkor
Padlóbevonatok. Padlóbevonatok. tisztítása Útmutató. Tudatosan építeni.
Padlóbevonatok Padlóbevonatok tisztítása Útmutató Tudatosan építeni. Általános tudnivalók A kiadványban megjelenő adatok, ábrák, műszaki leírások és rajzok általános példákat és az azokra vonatkozó részleteket
Padlóbevonatok. Padlóbevonatok. ápolása Útmutató. Tudatosan építeni.
Padlóbevonatok Padlóbevonatok ápolása Útmutató Tudatosan építeni. Általános tudnivalók A kiadványban megjelenő adatok, ábrák, műszaki leírások és rajzok általános példákat és az azokra vonatkozó részleteket
Padlóbevonatok. Vizes bázisú padlóbevonat rendszerek Kellemes klíma a felhordás és a használat során. Tudatosan építeni
Padlóbevonatok Vizes bázisú padlóbevonat rendszerek Kellemes klíma a felhordás és a használat során Tudatosan építeni Nyomós okok szólnak a StoCretec vizes bázisú padlóbevonat rendszerei mellett Számos
[Innov. áció] Innováció. StoCretec. Szép és strapabíró padlók StoPox BB T 200 önterülő bevonattal. Tudatosan építeni
Innováció áció] StoCretec [Innov Szép és strapabíró padlók StoPox BB T 200 önterülő bevonattal Tudatosan építeni Újszerű önterülő bevonat: StoPox BB T 200 Tetszetős, ugyanakkor strapabíró padlók Akár az
Vizes bázisú padlóbevonat rendszerek Kellemes klíma a felhordás és a használat során. Tudatosan építeni
Padlóbevonatok Vizes bázisú padlóbevonat rendszerek Kellemes klíma a felhordás és a használat során Tudatosan építeni Nyomós okok szólnak a StoCretec vizes bázisú padlóbevonat rendszerei mellett Számos
SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
StoCretec. [ Innováció ] Kiváló hőállóság: StoCretec PU-beton padlók
StoCretec [ Innováció ] Kiváló hőállóság: StoCretec PU-beton padlók StoCretec PU-beton padlórendszerek Nagy mechanikai és vegyi ellenállóképesség 50 és 120 C közötti hőmérsékleten is Az italgyártásban,
Supershine & Spongelux. visszavarázsolja a padló eredeti fényét www.klindex.hu
Supershine & Spongelux visszavarázsolja a padló eredeti fényét Supershine & Spongelux Termék áttekintés avagy a forradalmi fényező és csiszoló pad-ek SUPERSHINE PLUS,gyémánt pad félkemény hordozófelülettel.
SIGMACOVER 256 (SIGMACOVER CM PRIMER) 7412
2005. szeptember 2004. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, poliamiddal térhálósodó, átfesthető, vastagrétegű, cinkfoszfát epoxi bázisú alapozó JELLEMZŐI - általánosan alkalmazható
Hasonlóképp fontos, a bútorok éles széleit egy műanyag védővel ellátni, hogy ne okozzanak kárt a padlóban.
TISZTÍTÁS ÉS ÁPOLÁS Nem csak a helyes használatról, hanem a megfelelő tisztításról és karbantartásról tájékozathatjuk önt, a lehető leghosszabb élettartam eléréséhez. Az egész FITNICE kollekcióra garanciát
padlóbevonatok Csökkentett emissziójú padlóbevonatok közösségi helyiségekbe StoCretec rendszerek az AgBB alapján Tudatosan építeni
padlóbevonatok Csökkentett emissziójú padlóbevonatok közösségi helyiségekbe StoCretec rendszerek az AgBB alapján Tudatosan építeni Számos lehetőség Környezetkímélő padlóbevonatok kialakítása Gyakorlatilag
3M Konyhahigiéniai termékek. Professzionális tisztaság. Egyszerű és hatékony megoldások
3M Konyhahigiéniai termékek Professzionális tisztaság Egyszerű és hatékony megoldások Felcsiszolás, alapeltávolítás A legjobb eredmény elérése érdekében elengedhetetlenül fontos, hogy a védőréteggel való
SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
kézi tisztítás Clinex Floral KTM Univerzális padlótisztítszer
padlók Ügyfeleink igényeihez alkalmazkodva különböző tisztítószereket fejlesztettünk ki padlólapokhoz, kő- és fapadlókhoz. Termékeink hatékony és hosszantartó tisztaságot biztosítanak. kézi tisztítás Clinex
Hatékony Háztartás Termékkatalógus
Zafir3 in1 univerzális mosópor 1,5 kg-os: 470Ft 3 kg-os: 820Ft 10 kg-os: 2170 Ft AntiCalc mosógép védelem a rozsda és a vízkő ellen. Univerzális enzim tartalmú, csökkentett foszfáttartalmú mosópor minden
SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!
T 1393-06//0 A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
Használati útmutató Kiadás dátuma: 2012/06. Sika teakfa fedélzeti burkolatápoló rendszer. Industry
Használati útmutató Kiadás dátuma: 2012/06 Sika teakfa fedélzeti burkolatápoló rendszer 1 Sika teakfa burkolat használati útmutató A teakfa burkolat tisztítása és ápolása A kezeletlen teakfa idővel természetes
SIGMACOVER 280 (SIGMACOVER PRIMER) 7417
2005. szeptember 2005. júliusi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, poliamiddal térhálósodó epoxi alapozó JELLEMZŐI - általánosan használható alapozó, acél és nem vasfém anyagok védőbevonat
SIGMACOVER 690 (SigmaCover Aluprimer) 7414
2009. szeptember 2005. szeptember kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, magas szárazanyag tartalmú, alumíniummal pigmentált, poliaminnal térhálósodó, módosított epoxi bázisú alapozó / bevonat
Padlóbevonatok. Padlóbevonatok. A kínálat áttekintése. Tudatosan építeni
Padlóbevonatok Padlóbevonatok A kínálat áttekintése Tudatosan építeni A kiadványban megjelenő adatok, ábrák, műszaki leírások és rajzok általános példákat és az azokra vonatkozó részleteket mutatják be,
{loadposition ujakcio} {phocagallery view=category categoryid=28 image INDUFLOOR-IB2360. Műgyanta záró réteg betonra. {tab=termékleírás}
{loadposition ujakcio} {phocagallery view=category categoryid=13 imageid=68} {phocagallery view=category categoryid=25 imageid=136} {phocagallery view=category categoryid=28 image {phocagallery Vékonybevonat
A közelmúltban egyre növekvő számú iskola, kórház és iroda vezető határozott úgy, hogy beépíttet egy olyan
Egyfajta módon, a padlóburkolat vásárlása - különösen a nem lakossági felhasználási területeken - a jövőbe való befektetést jelenti, mivel egy magas minőségű padlóburkolat megtartja esztétikumát és ellenállóságát
Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
Mosogatógép öblítő Mi a mosogatógép öblítő használatának módja? Az öblítőt csak mosogatógéppel használjuk. Mire használjuk az öblítőt? Az öblítő többrétűen dolgozik. A tisztított felület csíkmentesen szárad,
SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!
T 1393-06//19 A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
SIGMACOVER 456 (SIGMACOVER CM COATING) 7466
2005. szeptember 2004. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, átfesthető, vastagrétegű, poliamiddal térhálósodó epoxi bázisú bevonat JELLEMZŐI - általánosan használható, vastagrétegű
SIGMATHERM rózsaszín, szürke / matt. (Keverékre vonatkozóan, 20 C-on) Lásd, táblázat. legalább 12 hónap
2009. október 2008. februári kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS JELLEMZŐI SZÍN/FÉNY MŰSZAKI ALAPADATOK Két komponenses nagy rétegvastagságú, hőálló fenol-epoxy bevonat - alkalmazható szigetelés alá hőálló
Beton. Tartalom 4 Beton
Tartalom 4 Beton Beton Betonhelyreállítás és felületvédelem Az idôjárási hatások, agresszív, káros anyagok és a használat okozta elváltozások a betonon is hátrahagyják nyomaikat. A károk mértékének fokozatos
SIGMACOVER 280 (SIGMACOVER PRIMER) 7417
2010. február 2009. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS JELLEMZŐI SZÍN/FÉNY kétkomponenses, poliamiddal térhálósodó epoxi alapozó - általánosan használható alapozó, acél és nem vasfém anyagok védőbevonat
Takarítási megoldások a nem takarító személyzet részére Ápolók, egészségügyi asszisztensek, műtősegédek, műtőasszisztensek
Takarítási megoldások a nem takarító személyzet részére Ápolók, egészségügyi asszisztensek, műtősegédek, műtőasszisztensek Ki takarítja a kezelő asztalt? Ki takarítja a kezelő asztalt? o Ápolók o Egészségügyi
Padlóburkolatok tisztítása
Padlóburkolatok tisztítása - Por és vizes tisztítógépek, súroló porszívók - Permetezö extrakciós gépek - Egytárcsás gépek - Tisztító automata gépek - Tisztítószerek 135 7 Padlóburkolatok tisztítása Porszívók
Feltétlenül be kell tartani az érvényes kivitelezési utasítást. A termék megfelel az EN 13813 szabványnak. Szabvány / vizsgálati előírás
Poliuretán habarcs, önterülő, 4-6 mm, 60 C hőmérsékletig terhelhető Jellemzés Alkalmazási terület Tulajdonságok Külső megjelenés Sajátosságok/megjegyzések beltérben, időjárási hatásoknak ki nem tett felületen
ÁPOLÁSI ÚTMUTATÓ A LEGJOBB ÖTLETEK A TÖKÉLETES PADLÓÁPOLÁSHOZ
ÁPOLÁSI ÚTMUTATÓ A LEGJOBB ÖTLETEK A TÖKÉLETES PADLÓÁPOLÁSHOZ 2 GYORSAN, EGYSZERŰEN, TERMÉSZETESEN: ÍGY ÁPOLJUK A PADLÓNKAT MA. Helyes padlóápolás egyszerűen! A helyes padlóápolás megőrzi csodálatos padlójának
SIGMACOVER 630 (SIGMACOVER ST) 7430
2007. november 2007. áprilisi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, alacsony fokú felület előkészítést igénylő, poliaminnal térhálósodó epoxi bázisú alapozó / bevonat JELLEMZŐI - alacsonyabb
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/201 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés azonosítószáma és megnevezése 32 853 03 Tisztítástechnológiai szakmunkás
TERMÉKISMERTETŐ 2015.július 10. 6,8 m 2 /liter 125 μm esetén
AMERLOCK 400 AL TERMÉKLEÍRÁS Két komponenses, magas szárazanyagtartalmú bevonat FŐBB TERMÉKJELLEMZŐK Alumínium tartalmú felülettűrő karbantartási bevonat Kompatibilis többféle felülettel és felületelőkészítéssel
SIGMASHIELD 220 (SIGMA MULTIGUARD PRIMER) 7922
2008. január 2005. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS két komponensű, magas szárazanyag tartalmú, poliamin adducttal térhálósodó, epoxi alapozó JELLEMZŐI általánosan alkalmazható acél bevonati
SIGMADUR 550 (SIGMADUR GLOSS) 7537
2006. november 2005. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS kétkomponenses, alifás akril poliuretán bázisú fedőbevonat JELLEMZŐI - korlátlan átfesthetőség - kitűnően ellenáll az időjárás behatásainak
Műszaki ismertető StoPox TEP MultiTop
Epoxi parkolóház-bevonat fokozott igénybevételekhez, minősített felületvédelmi rendszerekhez Jellemzők Alkalmazás Tulajdonságok Különlegességek/tudnivalók Beltérben és szabadban, időjárásnak kitéve Padlófelületek
SIGMATHERM 520 (SIGMATHERM SILICATE) 7555
2005. szeptember 2003. júliusi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS JELLEMZŐI SZÍN/FÉNY egykomponenses, a levegő nedvességtartalmára térhálósodó, (etil)-szilikát bázisú fedőbevonat - cinkszilikát bázisú alapozók
HEMPEL HEMPADUR 45141/ HEMPADUR 45143. Alkalmazási utasítás. Alábbi dokumentum a vonatkozó termék adatlappal együtt érvényes.
Alábbi dokumentum a vonatkozó termék adatlappal együtt érvényes. HEMPADUR 45141/ HEMPADUR 45143 45148 BÁZIS, 97820 TÉRHÁLÓSÍTÓVAL 45148 BÁZIS, 97430 TÉRHÁLÓSÍTÓVAL Érvényességi kör: Felület előkészítés:
Műszaki ismertető StoMurisol SP weiß
A WTA által bevizsgált és tanúsított szanálóvakolat, MSz EN 998-1 szerint Jellemzők Alkalmazási terület Tulajdonságok Kültérben és beltérben Nedvesség és só hatásának kitett falazat szanálására Talajszint
Tradíció és elegancia. Szalagparketta
Tradíció és elegancia Szalagparketta hétrétegű Rangifer lakkozás kemény fa fedőréteg fenyő középréteg fenyő furnér aljréteg Miért válasszon Jive parkettát? ss ss ss ss ss Mert a valódi fát egyedi megjelenésűvé
Megoldások a tiszta környezetért
Megoldások a tiszta környezetért HU 07/18 CID LINES a tisztító, ápoló és fertőtlenítő termékek teljes választékának gyártója a vendéglátás, a közlekedési, élelmiszeripari és mezőgazdasági ágazatok számára.
Kezdje idõben! Menalind professional bõrápolórendszer az igénybevett bõrnek
Gyártja: Paul Hartmann AG. 89522 Heidenheim, Germany Forgalmazza: Hartmann-Rico Hungária Kft. 2051 Biatorbágy, Paul Hartmann u.8. Kezdje idõben! Menalind professional bõrápolórendszer az igénybevett bõrnek
Kapcsoljon a Colocurára!
www.murexin.com Kapcsoljon a Colocurára! A Murexin új Tisztítás- és ápolás termékprogramját a felületek hatásos és illatos kezelésére ajánljuk. És minden csillog-villog! Az új Colocura tisztító- és ápolóprogrammal
(20 C-on, összekevert termékre)
TERMÉKLEÍRÁS 2009. augusztus 2009. júliusi kiadás átdolgozása két komponenses, magas szárazanyag tartalmú, magas építéső, poliamiddal térhálósodó, epoxigyanta bázisú bevonat JELLEMZİI - Általános célú
TERMÉKISMERTETŐ 2016.április 15.
AMERCOAT 68 G TERMÉKLEÍRÁS Két komponenses, magas szárazanyagtartalmú poliamiddal térhálósodó cinkgazdag epoxi bevonat FŐBB TERMÉKJELLEMZŐK Különféle rendszerek alapozójának tervezve Kitűnő antikorróziós
A mi szenvedélyünk a beton. HTC Superfloor Professzionális padlórendszerek Termékkatalógus 2012. www.epo-trend.hu
A mi szenvedélyünk a beton Professzionális padlórendszerek Termékkatalógus 2012 HTC Superfloor Használja ki betonpadlója szilárdságát A HTC Superfloor eljárásnak köszönhetően a takaríthatatlanul piszkos,
A vízgazdálkodás területén alkalmazható festék bevonatrendszerek fémszerkezetek védelmére
Budalakk Innova Kft. Budapest, 1044, Váci út 40. Tel: (1) 369-7406, Fax: (1) 369-7413 http://www.budalakkinnova.hu festekudvar@budalakkinnova.hu A vízgazdálkodás területén alkalmazható festék bevonatrendszerek
StoCretec Padlóbevonatok. Ipari padlóbevonati rendszerek
StoCretec Padlóbevonatok Ipari padlóbevonati rendszerek Ez a tájékoztató alkalmazási irányelveink és műszaki ismertetőink kiegészítésének tekintendő. Az itt közöltek ismereteink jelenlegi állásának felelnek
SIGMADUR 520 (SIGMADUR HB FINISH) 7524
2005 szeptember 2004 márciusi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS JELLEMZŐI kétkomponenses, selyemfényű, alifás akril poliuretán vastagrétegű fedőbevonat - könnyen felszórható hengerrel és airless szórással
Tisztító készlet. Professzionális eszközök a fugázott felületek tökéletes tisztításához.
Tisztító készlet Professzionális eszközök a fugázott felületek tökéletes tisztításához. TISZTÍTÓSZEREK ÉS TISZTÍTÓESZKÖZ SZIVACSOK ÉS TARTOZÉKOK Fuga-Wash Eco 4 Spatulya BEDOLGOZÁS Öko-kompatibilis tisztítószer
Műszaki ismertető StoPox ZNP
EP alapozó, korrózióvédelem Jellemzés Alkalmazási terület kül- és beltéri felületekre korrózióvédelem vashoz és acélhoz acélok korrózióvédelme ragasztott szerkezeti megerősítésnél Tulajdonságok nagyon
gondoskodás Professzionális Most Ön is kipróbálhatja a 3M termékeit! 3M Autóápolás
3M Autóápolás Professzionális gondoskodás A 3M a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója az autójavítási termékek terén. Most Ön is kipróbálhatja a 3M termékeit! Tökéletes fényezés néhány egyszerű
2015.július 15.(2013.júliusi átdolgozása) TERMÉKLEÍRÁS Két komponenses, vastagrétegű, multifunkciós epoxi alapozó/közbenső bevonat
AMERCOAT 385 TERMÉKLEÍRÁS Két komponenses, vastagrétegű, multifunkciós epoxi alapozó/közbenső bevonat FŐBB TERMÉKJELLEMZŐK Kiváló rozsdagátló tulajdonságok ipari és tengerparti kitettség esetén Alkalmas
MAESTRO PARKETTA PROGRAM
MAESTRO PARKETTA PROGRAM 1 MAESTRO PARKETTA PROGRAM MAESTRO RÉTEGRENDEK A HIBÁTLAN MUNKAVÉGZÉSHEZ SZÜKSÉGES FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK MAESTRO beton alapozó MAESTRO PU alapozó MAESTRO klasszikus parkettaragasztó
Sto Építőanyag Kft. Beltéri festékek. Aktív beltéri festék: StoClimasan Color
Sto Építőanyag Kft. Beltéri festékek Aktív beltéri festék: StoClimasan Color StoClimasan Color: amikor a fény friss levegővé válik StoClimasan Color beltéri festék, amely folyamatosan lebontja a káros
Beltéri festék. Az információ nem áll rendelkezésre.
Ref. 130000005101/ Rev. sz. 1.2 Az átdolgozás dátuma Nyomtatási dátum 30.06.2015 30.06.2015 1. SZAKASZ: AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1 Termékazonosító Márkanév 1.2 Az anyag
TECHNIKAI ADATLAP 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA:
lakk Elkészítés időpontja: 2012.02.05. 1 / 4. oldal TECHNIKAI ADATLAP 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: 1.1. Termék azonosító: Termékszám: JK 246 221 00 PN 112 474 06 Korrózió
SIGMAZINC 109 HS (SIGMARITE HS ZINC PRIMER) 7701
2007. március 2006. májusi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS Két komponensű, magas szárazanyag tartalmú, poliamiddal térhálósodó cink epoxi bázisú alapozó JELLEMZŐI - rendszeralapozó, különböző bevonatrendszerekhez
ACRYLCOLOR. akril homlokzatfesték. MŰSZAKI ADATLAP 06.01.01-hun HOMLOKZATFESTÉKEK. 1. Leírás, alkalmazás. 2. Kiszerelés, színárnyalatok
MŰSZAKI ADATLAP 06.01.01-hun HOMLOKZATFESTÉKEK ACRYLCOLOR akril homlokzatfesték 1. Leírás, alkalmazás Az ACRYLCOLOR polimer kötések vizes diszperzióján alapuló homlokzatfesték. Alkalmas elsősorban a szilárd,
Kétkomponensű, vizes diszperziós, akril filmszerű felületképző bevonat cementkötésű, és ULTRATOP
MAPEFLOOR FINISH 630 Kétkomponensű, vizes diszperziós, akril filmszerű felületképző bevonat cementkötésű, és ULTRATOP vagy ULTRATOP LIVING gel készült padlókhoz. ALKALMAZÁSI TERÜLET A Mapefloor Finish
gondolkozz zölden! Háztartási termékkatalógus
2017 Háztartási termékkatalógus ÁLTALÁNOS TISZTÍTÓSZER 33 felmosáshoz narancs olajjal Termékeink 2016-tól új hipoallergén illattal készülnek! www.cleaneco.hu facebook.com/cleanecohungary Általános tisztítószer
SIGMAGUARD törtfehér, krém fényes
2006. november TERMÉKLEÍRÁS JELLEMZŐI SZÍN / FÉNY két komponenses, magas szárazanyag tartalmú, poliaminnal térhálósodó fenolepoxi bevonat tartály bevonat, jó kémiai ellenálló képességgel rendelkezik vegyi
astrochem EP Alapozó, habarcskötőanyag cementkötésű alapokra
astrochem EP Alapozó, habarcskötőanyag cementkötésű alapokra H-2030 Érd Petőfi S. u. 123. Tel.: +36 23 524-600 Fax: +36 23 363-939 Mobil: +36 30 946-8283 www.astrochem.hu info@astrochem.hu heflerrobert@astrochem.hu
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 75 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 50 % 27/2012. (VIII.
B 90 R Classic Bp Pack
A B 90 R Classic Bp Pack akkumulátoros felülős súroló-szívógép kompakt felépítéssel, rugalmas, nagy tartálytérfogattal és változtatható munkaszélességgel rendelkezik (55-75 cm). 1 Rendkívül fordulékony
B 90 R Adv Bp Pack. Rendkívül fordulékony. Beépített töltőkészülék
A B 90 R Adv Bp Pack akkumulátoros felülős súroló-szívógép és a FACT rendszer rugalmasabb munkavégzést biztosít a változtatható munkaszélességgel (55-75 cm). Az Advance-kivitelnél a kezelőpanelen az üzemórák
ÁPOLÁSI ÚTMUTATÓ A LEGJOBB TIPPEK A TÖKÉLETES PADLÓÁPOLÁSHOZ
ÁPOLÁSI ÚTMUTATÓ A LEGJOBB TIPPEK A TÖKÉLETES PADLÓÁPOLÁSHOZ 2 GYORSAN, EGYSZERŰEN, TERMÉSZETESEN: ÍGY ÁPOLJUK A PADLÓNKAT MA. Helyes padlóápolás egyszerűen! A helyes padlóápolás megőrzi csodálatos padlójának
B 90 R DOSE Bp. Rendkívül fordulékony FACT. A kefe fordulatszámának szükségletnek megfelelő beállításához.
A B 90 R Adv DOSE Bp akkumulátoros felülős súroló-szívógép DOSE tisztítószeradagolással, FACT hengersebesség-szabályozással rendelkezik, kompakt felépítésű, és rugalmasan alkalmazható a nagy tartálytérfogatnak
gyártott konyha higiéniai termékek bemutatása és felhasználási javaslata.
Konyha higiénia Az Evm Zrt által Az Evm Zrt által gyártott konyha higiéniai termékek bemutatása és felhasználási javaslata. 1.Fázis: Zsírtalanítás és fertőtlenítés egy fázisú mosogató és fertőtlenítőszerrel.
Gyalogkíséretű súrológépek
Gyalogkíséretű súrológépek TENNANT T1 TENNANT T2 TENNANT T300 TENNANT T5 TENNANT 5680 Gyalogkíséretű súrológépek Tagolt, kis és közepes méretű felületek napi takarítására alkalmas takarítógépek. Elsősorban
Korrózióálló acélok felületkezelési eljárásai. Pető Róbert
Korrózióálló acélok felületkezelési eljárásai Pető Róbert 1. Miért? 2. Mikor? 3. Hogyan? 4. Egyéb felhasználási lehetőségek 1. Miért? 2. Mikor? 3. Hogyan? 4. Egyéb felhasználási lehetőségek Miért? A jó
Műszaki ismertető StoPox GH 205
Minősített EP alapozó, hátoldali nedvesedés Jellemzés Alkalmazási terület kül- és beltéri padlófelületek simító gletteléshez 0,5 mm-nél nagyobb felületi érdesség esetén cementkötésű aljzatok kapilláris
Oldal: 1 BIZTONSÁGI ADATLAP az EGK 91/155/EWG irányelve szerint 37101 Kinyomtatva: 2002/12/04 Átdolgozva: 2001/12/21
Oldal: 1 01. A készítmény és a gyártó/szállító azonosító adatai: A termékre vonatkozó adatok Kereskedelmi megnevezés: Sto-CristalAqualac Satin Cikkszám: 8447 Gyártó/szállító: Sto AG Ehrenbachstraße 1 D
FUGÁN. A siker a múlik! KÜLÖN KIADÁS. Építőanyagok 4x4. A modern fugázó anyagok helyes használata döntő fontosságú!
Építőanyagok 4x4 4 oldal évente 4x - Sopro Technik hírlevél: 4 oldal évente 4x - Sopro Technik FUGÁN A siker a múlik! A modern fugázó anyagok helyes használata döntő fontosságú! KÜLÖN A kerámia burkolatok
Dreumex védőkrémek. Dreumex Omnicare Védőkrém
Dreumex Omnicare Védőkrém - védőréteget képez a káros anyagok ellen - megakadályozza a baktériumok bőrön átjutását - könnyebben tisztíthatóvá válik a kéz - növeli az érintés biztonságát - bőrbarát - parfüm
RAGASZTÓ- ÉS TÖMÍTŐANYAGOK A HAJÓGYÁRTÁSHOZ
RAGASZTÓ- ÉS TÖMÍTŐANYAGOK A HAJÓGYÁRTÁSHOZ 1 K SZILÁN TERMINÁLT RAGASZTÓ- ÉS TÖMÍTŐANYAGOK Körapop 950 Marine Oldószermentes, elasztikus, nedvességtartalomra keményedő ragasztó- és tömítőanyag kültéri
Termékismertető UHS PRIMA GREYMATIC
Termékismertető UHS PRIMA GREYMATIC D8018 Fehér D8019 Fekete D8024 Szürke TERMÉKLEÍRÁS Az UHS Príma GREYMATIC egy 2-komponensű, a javítások széles skáláján használható. Univerzális, gyorsan száradó, könnyen
Kézhigiéniában is profik vagyunk több, mint 150 éve a piacon!
Termékkatalógus Kézhigiéniában is profik vagyunk több, mint 150 éve a piacon! Munkavégzés elõtti védõ krémek Munkavégzés elõtt vidd fel a kézbõrödre, így hatékony védelmet biztosíthatsz akár több órára
Mapefloor Parking System. Vízzáró bevonatok forgalommal terhelt területekre
Mapefloor Parking System Vízzáró bevonatok forgalommal terhelt területekre Mapefloor Parking System A parkolóházak és járműforgalommal terhelt szerkezetek beton felületeinek védelme kiemelt fontosságú
RLD259V. TERMÉK LEÍRÁS A D8171 egy akril két komponensű színtelen lakk, amely optimálisan használható Envirobase High performance bázis festékre.
2016-03-24 Deltron Premium UHS Színtelen Lakk TERMÉK NÉV D8302 D8714 D8717 D8718 D8719 D814 D819 D843 D844 Deltron GRS Premium UHS Színtelen lakk Deltron UHS Edző Deltron gyorsított hígító Deltron Rugalmasság
Élet a szabadban. Automotive Industry
Élet a szabadban RELAZZO, A TERASZ. TUDNIVALÓK A MINDENNAPI HASZNÁLATHOZ www.rehau.hu/relazzo Construction Automotive Industry Kedves Ügyfelünk! Köszönjük, hogy termékünket választotta! A következő oldalakon
Szárazhabarcs bevonatokhoz. Csak ipari felhasználók/szakemberek részére. Nem ismeretesek
Átdolgozva: 2013.07.30 1: AZ ANYAG ILL. KEVERÉK ÉS A GYÁRTÓ AZONOSÍTÓ ADATAI 1.1 Termékazonosító 1.2 Az anyag vagy keverék lényeges ill. nem javasolt felhasználási területei Az alkalmazás ajánlott korlátozásai
KORRÓZIÓVÉDELEM, FELÚJÍTÓ FESTÉS BUDALAKK FESTÉKBEVONATOKKAL
KORRÓZIÓVÉDELEM, FELÚJÍTÓ FESTÉS BUDALAKK FESTÉKBEVONATOKKAL TARTALOM Bevezetés 1. Az EN ISO 12944-5/2008 szabványból átvett jelölések 1.1. Korróziós igénybevételi kategóriák 1.2. Víz alatti és föld alatti
Definíciók. 1. sz. definíció
2013.07.03 1. sz. definíció Definíciók A környezetbarát vagy zöld megjelölést olyan termékekre, szolgáltatásokra, törvényekre, előírásokra, politikákra vagy szokásokra alkalmazzák, amelyek minimális hatással
nem vinil és nem is szônyeg, ez
nem vinil és nem is szônyeg, ez A tartós, praktikus és vonzó padlóburkolat. Ha szônyegpadló, linóleum, vagy PVC alkalmazásán gondolkodik, van egy új, több elônyt nyújtó lehetôség. Ahol a hosszú élettartam,
Általános igényeket kielégítő hajlaterősítő vízszigetelő szalag. {tab=termékleírás} Tulajdonságok:
Általános igényeket kielégítő hajlaterősítő vízszigetelő szalag {tab=termékleírás} Tulajdonságok: Az ASO-Dichtband-2000 egy új típusú kompozit anyag, amely tartós, nyújtható, vízszigetelő, de a páraván
KÉT ÖSSZETEVŐBŐL ÁLLÓ FESTÉK Matt félmatt félfényes - fényes HASZNÁLATI UTASÍTÁS: KEZELENDŐ FELÜLET ELŐKÉSZÍTÉSE FELHASZNÁLÁS
MAGYAR ICE KÉT ÖSSZETEVŐBŐL ÁLLÓ FESTÉK Matt félmatt félfényes - fényes Víz alapú kettős összetevőjű tartós festék. Megőrzi a fa természetes színét, könnyedén felvihető a felületre (görgő vagy ecset).
KEIM Concretal-Lasur. Biztonság és védelem a régi és új látszóbeton felületekre ásványi matt optikai megjelenésben
KEIM Concretal-Lasur Szövetségi Kancelláriai Hivatal, Berlin, Új építés: színkiegyenlítő lazúrozás KEIM Concretal-Lasurral (betonszürke) Biztonság és védelem a régi és új látszóbeton felületekre ásványi
MŰGYANTA- ÉS IPARI PADLÓ, BURKOLATOK
P O R M E N T E S Í T É S, H É Z A G M E N T E S B U R K O L A T, H C C P R E N D S Z E R K Ö V E T E L M É N Y E I N E K M E G F E L E L Ö P A D L Ó B U R K O L A T O K MŰGYANTA- ÉS IPARI PADLÓ, BURKOLATOK
Gépünk 120 fokos hőmérsékletű, 16 bar nyomású gőzt állít elő.
Winners Group Kft. FILOZÓFIA A Fortador Lamborghini filozófia, hogy kompromisszumok nélkül, hatékonyan, ultramodern formában tisztítson, fertőtlenítsen. A bika erejével. Magyarországon kizárólag nálunk
Tegye egyedivé padlóját!
Tegye egyedivé padlóját! Tartalom: Floor Expert EP 101... 08 Floor Expert EP 1013... 09 Floor Expert EP 310W... 10 Floor Expert EP 311...11 Floor Expert EP 211... 12 Floor Expert EP Dizájn és funkció együtt
A Sebo dart 3-mal a padló tükörfényes lesz!
A Sebo dart 3-mal a padló tükörfényes lesz! A SEBO DART 3 egy új lépcsőfok a porszívózás és polírozás történetében. A DART 3 innovatív UHS (Ultra-High-Speed) polírozó fejének köszönhetően könnyedén újjávarázsolja
A 2K fertőtlenítő rendszer
A 2K fertőtlenítő rendszer A Kärcher kidolgozott praktikus rendszermegoldást kínál istállók, fejőállások, tejkamrák, mezőgazdasági épületek és gépek tisztítására és fertőtlenítésére Célcsoportok Sertéshízlaldák
TERMÉKISMERTETŐ 2016.június 10. 8,5 m 2 /liter 100 μm esetén
AMERLOCK 400 C TERMÉKLEÍRÁS Két komponenses, magas szárazanyagtartalmú bevonat FŐBB TERMÉKJELLEMZŐK Magas teljesítményű önalapozó univerzális epoxi bevonat Magas szárazanyagtartalom, alacsony VOC Felülettűrő
SIGMACOVER 522 (SIGMARITE SEALER) 7420
2005. szeptember a 2004. szeptemberi kiadás átdolgozása TERMÉKLEÍRÁS JELLEMZŐI SZÍN/FÉNY - két komponenses, vascsillámos, poliamiddal térhálósodó alapozó/közbenső/ bevonat - használható, mint alapozó,
1836 - FONDO FINITURA ACRILICO S. IMPA 2K ADVANCE 1817 - ACRYL URETANICO L. 1853 - PU 420 NEW 1833 - ACRYL URETANICO O.
1836 - FONDO FINITURA ACRILICO S. 1836. Kétkomponensű akril alapozó fedőbevonat 3,5 Kg 15 184 Ft (Nº) 14 Kg 49 920 Ft (Nº) Akrilgyanta és izocianátos adalék alapú, a konvereterek és az alapszínek felhasználásával,
Személy- és teherautók, buszok, targoncák, stb. elő- és főmosása
Járműtisztítás ÁPOLÁS ÉS KONZERVÁLÁS FŐMOSÁS ELŐMOSÁS rim top Felni alaptisztító Hígítás: 5-10%; ph: 2,5 Allosil Erős szennyeződéseket eltávolító szer ph: 10 active shampoo Habtisztító - semleges Hígítás: