tca Tokaji út Templomkert Petőfi tér Nánási út Fehértó Vasvári Pál tér Templom utca Böszörményi út Saro utca Hétút ú Oktatás-nevelés Üzletek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "tca Tokaji út Templomkert Petőfi tér Nánási út Fehértó Vasvári Pál tér Templom utca Böszörményi út Saro utca Hétút ú Oktatás-nevelés Üzletek"

Átírás

1 HJÚOROG MOGRÁFI NÉPSSÉG SÖKKNÉS térség megye urbnizáltbb részéhez trtozik. környéken közepes méretű városokon kívül kisebb önálló település kevés vn. Hjdúdorog szomszédji között legkisebb lkónépességű város, vonzáskörzete nincsen. város szoros szimbiózisbn él tőle km-re fekvő Hjdúnánássl. Közel fekszik ebrecenhez és Nyíregyházához egyránt, viszont kívül esik megye jelentősebb forglmát lebonyolító főutktól. város közigzgtási htárát átszeli z M-s utópály, így könnyen megközelíthető Hjdúnánás felől. Hjdúdorog sjátosság, hogy hjdúvárosokbn letelepedő hjdúk közül z itt élők görögktolikus vllásúk voltk, mely mi npig város küzdelmeinek és kitrtásánk köszönhetően fennmrdt. városbn 9-ben lpították Hjdúdorogi egyházmegyét, mely m már görögktolikus egyház székhelye de nem igzi központj, mivel z vllási intézmények ngy része ebrecenben és Nyíregyházán tlálhtó. ngyrészt mgyr nemzetiségű lkosság mellett lkosság %- rom. város régót nehézségekkel küzd, csökkenő népességmegtrtó ereje munkhelyek megszűnésének és lssú önállósodási folymtnk köszönhető. munkhely hiány mitt tőke nem mrd helyben, így fejlődés is lssú. VLLÁSI ÖSSZTÉTL Lkónépesség: lkos () NYÍRGYHÁZ HJÚOROG ÉNY OSNM VÁSÁR ST UP M UTÓPÁ LY RN ÁNÁS HJÚN H J ÚN ÁN Á S,. k l m kos km HÁZ NYÍRGY s ko. l Ó km ÚJFHÉRT s. lko HJÚÖSZÖRMÉNY km. lkos RN km. lkos TLPÜLÉSSZRKZT TLPÜLÉSFJLŐÉS Fejlesztési terület Fejlesztési terület Fejlesztési terület Fo rg lm s úts z k sz lkos Tervezett elkerü lő út TÖRTÉNTI VÁROSKÖZPONT LINÁRIS VÁROSKÖZPONT Történeti körg yű rűk Gzdsági te rületek ÉSZK VÁROSKÖZPONT FOTÓK 9 körül - lkos 9 körül - lkos 9 - lkos 9 - lkos Jelen - lkos környék már kőkorszk ót lkott. belső városmg szbályos utchálóztánk súlypontjábn z erődflll körülvett templom állt. külső területek hlmzszerűen fejlődtek. sjátos településszerkezet kétbeltelkes hjdúváros nevet viseli. város hlmzos szerkezetében belső városmg kisvárosis jelleget muttott, míg külső területeken ngy kertekkel és földterülettel rendelkező telkek voltk. városlkók ngy része háztájon gzdálkodott. város -ig őrizte mezővárosi rngját, s emellett már korábbn is vllási központként funkcionált. vsúthálóztb vló bekpcsolódás htásár gyűrűk mentén indult fejlődésnek város. Hjdúnánás - ebrecen közúti és vsúti tengely erősödése következtében településszerkezet is ilyen irányokb fejlődött. népességnövekedés érdekében további külső területeket szbályoztk be, történeti szerkezettől független szbályos telekstruktúrávl. korábbi észki és déli fejlődési tengely tovább terjedt, vsút mentén pedig gzdsági övezet lkult ki. népesség folymtos csökkenésével lkásállomány megmrdt. Újbb fejlesztési területek bevonásár nincs szükség, jelenlegi terület kielégítheti lkossági igényeket. VÁROSKÖZPONT FJLŐÉS -es évek POST FRN GSPublisherngine... M URNIST ÉPÍTÉSZMÉRNÖK MS JLN központot város súlypontjábn lévő pictér és közeli intézmények jelentették. z oldlhtáron álló elszórt beépítések még nem dtk térnek folytonos térflkt, de így is város szíve volt terület. szbályozásbn látszik, hogy fontos volt z egységes és folytonos térfl kilkítás z ekkor már Vsvári Pál tér körül. kkor muttt Hjdúdorog legegységesebb rcát. z országos lkásépítési hullám es évekre ért ide. hgyományos beépítések helyére többszintes lkóházk és áruházk épültek. városközpontot átszelő forglms utk z egykori picteret két részre szkítják. központ nem mutt egységes rcot szbálytln vonlú térflk htárolják. közlekedés számos problémát okoz, főleg prkolás és blesetveszélyesség tekintetében. IPLOMTRVZÉS HJÚOROG, VÁROSKÖZPONT FJLSZTÉS

2 KÉRŐÍV MŰMLÉKVÉLMI TRÜLT, VÉTT ÉPÜLTK PRK ÁRUHÁZ ÉPÜLT ÉS KÖRNYZT PRKOK SZOROK LROMLOTT ÁLLGÚ ÉPÜLTK KRSZTZŐÉS FUNKIÓSOPORTOK MOGRÁFI Tokji út Nánási út Fehértó i út Fehértó i út Hétút ú t Kúltúrális, szolgálttás Okttás-nevelés Vllás öszörményi út omb u tc Iskol utc Kr utc öszörményi út omb u tc k ác f utc utc orzó Tob utc orzó Tob utc orzó Tob Műemléki övezet Hétút ú t Városképet meghtározó, fejújításr szoruló épületek Városigzgtás Városképet meghtározó potenciális fejlesztési területek ek mgántuljdon TRVZÉSI TRÜLT tervezési helyszín városközpontbn lévő tömb, mely ngy tömböktől eltérően kis méretű, mindössze négy telek lkotj. eépítése városközpont észki térflát dná, de folytonosság és funkciók hiányábn ezt nem teszi lehetővé, sőt telkek főútr túlzottn ráülve, szűk hsználhttln közteret eredményeznek z üzletsoron. z említettek mitt Petőfi téri prk kihsználtság is jóvl lcsonybb, így tér is elhnygoltbb. lpítványi ház önkormányzíti tuljdon ÖNKORMÁNYZT ÁTTLPÜL TŐ FI TÉR Jvsolt beépítési vonl TRVZTT ÁLLPOT Pékség mgántuljdon P c k ut Sro c k ut Sro c k ut Sro k ác f utc Hétút ú t Templom utc Templom utc Templom utc omb u tc Vsvári Pál tér Kr utc Vsvári Pál tér Iskol utc Vsvári Pál tér öszörményi út Petőfi tér Nánási út Fehértó i út Iskol utc Óvod utc Szív utc Óvod utc Szív utc Óvod utc Szív utc Templomkert Petőfi tér Nánási út Kr utc ohány utc Templomkert Műemlék Sim utc Templomkert k ác f utc Jczkovics utc Sim utc Jczkovics utc ohány utc Petőfi tér - TÁRSSHÁZ, ÜZLTSORRL ohány utc Helyi véd Városközpont legmeghtározóbb negtív ei? SZÉKSGYHÁZ, TMPLOMKRT Sim utc Jczkovics utc Tokji út + Városközpont legmeghtározóbb pozitív ei? Tokji út Milyen funkciók, terek hiányoznk hjdúdorogi városközpontból? él egy olyn épület létrehozás volt, mely meglévő és új funkcióknk helyet dv földszinten z újrtervezett prkkl erősíti közösségi szellemet és helyet d városvezetésnek. Így régi városház szálláshelyé lkításávl vgy egyházi felhsználásávl értékes fejlesztéseket lehet végrehjtni. Hsználtln ép. önkormányzíti tuljdon HLYSZÍNI FOTÓK POST FRN GSPublisherngine.... M URNIST ÉPÍTÉSZMÉRNÖK MS.. IPLOMTRVZÉS HJÚOROG, VÁROSKÖZPONT FJLSZTÉS

3 VÁROSHÁZ KILKÍTÁS LÉPÉSI. Zöldfelület. ontás prk zöldfelületei közrezárt térbe befolynk, illetve zöld tető kilkításávl folytonos zöldfelületi rendszer is biztosított. z épület könyebb megközelíthtősége érdekében tömegben átjárás biztosított. meglévő épületek nem képvselnek jelentős építészeti értékeketét. ontásr kerülnek. ek X X X önálló üzlet kerül kilkításr kétoldli kirkttl főút mentén földszinten. z üzlethelyiségeket z önkormányzt dj bérbe X. Közlekedés. Teleklkítás szomszédos prk zöldfelületi rendszere körforglomhoz és z épülethez kpcsolódó és épület melletti legfőbb irányokr épül. prk mentén kerépkpár út épül míg belső változó szélességű sétányok nyitottbb és intimebb tereket eredményeznek. jelenlegi telekosztást z utk mentén keskeny közterület htárolj. telekhtár behúzásávl és mögöttes utc bevonásávl z összevont telek területe közel zonos mrd, z értékes közterületek növekednek.. emelet. Tömeglkítás JLNLGI Házsságkötő,- rendezvényterem földszinten kpnk helyet közönségforglmi funkciók, mint étterem, üzletek, rendezvényterem és okmányirod. közterülethez vló közvetlen kpcsolódás minden földszinti egység számár biztosított. felsőbb szinteken kp helyet városvezetés. Vt - Z, HZ 9,-, m % % m prk észki térflát dó épülettömeg közrezár egy kisebb nyitottbb városis közteretmely szervesen kpcsolódik prkohoz, vele együll város igzi főtere lehet. Közel fős étterem z épület részére z épület előtti sétányon további sztlok elhelyezésére vn lehetőség. Épületen belül is elérhető, így z önkormányztbn dolgozók étkeztetése megoldott. z önkormányzt működteti.. Funkciók. eépítési lehetőségek Övezeti jel: eépítési mód: Mx. ép. mgsság: Mx. beépítettség: Min. zöldfelület: Min. telekméret: Étterem fős rendezvényterem z étteremmel összeyithtó, illetve köztér felé is több ponton nyithtó ngy üvegezett felületekkel rendelkezik. rendezvényterem hsználtkor lépcsőházt tolójtóvl elzárv ngy előcsrnok hsznált mellett nincs lehetőség hivtli részekbe menni. Önkormányzt földszinten okmányirod kp helyet. felsőbb szinteken városvezetési osztályok irodcsoportji, tárgylótermek és terszkpcsolttl rendelkező tnácsterem kerül kilkításr.. lrendezés. emelet földszinti közfunkciók lehető legtobb kpcsolttl rendelkeznek közterületek felé. z épület bejárt közrezárt térről történik. felsőbb szinteken oldlfolyosós elrendezésből nyílnk z irodák. Földszint TRVZTT LŐKÉP M : HLYSZÍNRJZ LŐKÉP +, +, RÉGI VÁROSHÁZ ÁLT. ISKOL + + GMSZ KÖZ ÉP I KOR RŐ FL LKÓÉPÜLT M : ÉPÍTÉSI HLYSZÍNRJZ +, + LKÓÉPÜLT +,,,, LÍUM KÖZ elektromos töltőállomások, +, TMPLOMKRT +,,,9 TOKJI ÚT KÖZTÉR +, ÚJ VÁROSHÁZ +, +,, 9,, HLYTÖRTÉNTI MÚZUM TTŐTRSZ ÚJ VÁROSI,99 OHÁNY UT, +,, -,,9 +,9,,9, S JZKOVIS UT K Z,,,, ZÉ HÁ 9, K R. GÖ T. S Y G,,,, +, +9, LÍUM, ÁLT. ISKOL - +,, FŐKF NO NPROFIT KFT + GÖR. KT. ÁLT. ISKOL LKÓÉPÜL T + +, HJÚK KÚTJ +, GÖR. KT. ÁLT. ISKOL PTŐFI TÉR ÉSZK +9, R I O SK ZO SS O V LO + NÁNÁSI ÚT ÚJ KÖRFORGLO LKÓÉPÜL T + LKÓÉPÜLT + FHÉRTÓI ÚT M +, +, ÁRUHÁZ + LKÓÉPÜLT + LKÓÉPÜL T VSVÁRI PÁL TÉR ÉSZK +, +, POST FRN GSPublisherngine... M URNIST ÉPÍTÉSZMÉRNÖK MS IPLOMTRVZÉS GZOLT +9, HJÚOROG, VÁROSKÖZPONT FJLSZTÉS

4 M : ÉLI HOMLOKZT +, +, +,9 +,9 +,9 +,9 +, +, +, +, +, +, VÁROSHÁZ ÜZLT ÉTTRM ±, ±, ±, M : ÉSZKI HOMLOKZT +, +, +, +, +, +, +, +, +, +, ±, ±, ±, M : - MTSZT +, +, +, +, +, +, 9, 9,,, 9 pm 9, 9,,,,,,,, JZKOVIS UT,,,9,9,9,9,,,9,, -, 9,,, ±,,,,9,, 9 pm,,, pm,9 9, 9,,, 9, m Házsságkötő-rendezvény terem,,,, m Étterem - Kávézó, m, m,,,, Mosogtó Pult, Látványkonyh,,,, 9 -,, m, m,, m, m,.t. Rktár,,,, m Gzd. bejárt 9, m, pm, m,,, 9, m,,9 9 Öltöző, m Konyh,9,, m, Rktár Recepció 9 Irod, m,,,,, m,9 m,9 m lőcsrnok, 9,9 m 9 Szélfogó, Tk. szer. Kpcsolószekrény,9,9 m,,,,9,9 99,,, 9,9 m,,9 9 Női mosdó,,, m,, m,, 9 k. ment. mosdó,9,, m 9 ±,,,, 9 Férfi mosdó ±, Felvonó 9 pm,,, m 9,,,,9 pm 9, m, 9,, m m,,.t. Rktár,, 9,,,,9 -, iltációs profil,, 9,, 9, m,, -, 9,,,,9,,, m,,9, 9, 9,9,9 9, 9, Okmányirod,9, m, m, Fotó -, 9, m pm, 9 9,,,,9.t.,,, kerékpártároló,.t., m, Átjáró,9 m, m 9,,,, Rktár, Szeméttároló m 9,, m Rktár,9,9 m, m,, +, -,, 9, -,9 9, 9 elektromos töltőállomás,, ±, LÍUM KÖZ ±, -,,, Gzd. bejárt -,, Öltöző -,,, -,9, ±, -,9, +, +, -,9 elektromos töltőállomás, +, + lőcsrnok Szélfogó M : FÖLSZINTI LPRJZ Pályázti irod, ±, -, 9,9 +, + ±,, VÁROSHÁZ +, + +, +,, 9 +, +, +, Pénzügyi osztály,, +,, +, -,9 Gépészet +, +, +, Tersztető +, 9 Rom önkormányzt,,9,9, +, Kerékpárút +, +, +, TOKJI ÚT +, 9 +, 9 +,, 9, 9, 9, 9, 9,9,,,,,,,,9,,9 9,, 9, POST FRN GSPublisherngine... M URNIST ÉPÍTÉSZMÉRNÖK MS IPLOMTRVZÉS HJÚOROG, VÁROSKÖZPONT FJLSZTÉS

5 M : KLTI HOMLOKZT +, +, +, +, +, +, +, +, +, +, +, +, ±, ±, ±, M : NYUGTI HOMLOKZT +, +, +, +, +, +, +, +, +, +, +, +, ÜZLT ÜZLT ÜZLT ÜZLT ±, ±, ±, +, +, +, +, +, +, +, +, Igzgtási osztály +,,, +, +,, +, M : - MTSZT +, +, Műszki osztály +, +, +,,, +, +, +, + + +, + -, ±, ±, -,9 -,9 -, -, ±, M :. MLTI LPRJZ,,9,,9,,,,,,,,,, m m, m Titkárság Titkárság, 9, m,,,9 Jegyzői irod,,,,,,,,,,,9,,, m, ljegyzői irod,, m Tárgyló,,,,,9 m Pénzügyi osztály,,,9 9, m,,,, 99,,,, m, Pályázti irod, Légtér,,,,,,,,, m 9,,9,,,,9,,,,,,,,, 9 lpolgármester, m,9 lpolgármester,,,,9 m 9,9 Polgármesteri irod,9,, m Pénzügyi osztály,9 +,,,,9,,, m,9, m Pénzügyi osztály, Tekonyh, m, m pm +, 9, m 9 9 9,,,,,,9,, 9, m Női mosdó,,,,, 9 9, 9 m +,, m pm, m Városfejlesztési Irod k. ment. mosdó 9, 9,9,, m, m m Férfi mosdó + Tervtár Műszki osztály 9, Felvonó, Műszki osztály pm 9 +,,,9, Légtér,9 9,,, m,9, m,,, +,,,,9,, 9,, 9,, 9,,9 9,9,99,9, POST FRN GSPublisherngine... M URNIST ÉPÍTÉSZMÉRNÖK MS IPLOMTRVZÉS HJÚOROG, VÁROSKÖZPONT FJLSZTÉS

6 M : KLTI HOMLOKZT +, +,9 +, +, +, 9 +, +, +, +, +, +, +, +, +, +, Igzgtási osztály +,9 +,9 Szerverszob, +,9 Mosdó +,9 Igzgtási osztály +, +9,,,,9 +9,9 +,9 +, +, Műszki osztály +, +, +, Irttár +, +, +, Mosdó +, +,,, Műszki osztály +, +, +, 9 +, +, +, +,,, +, +, + + +, +,, +,,, +, +, Szeméttároló ±, Liftkn ±, Mosdó ±, ±, Okmányirod ±, -, ±, -,9 -,9 -, -, -, -, -, -, -, -, -, -, -, M : NYUGTI HOMLOKZT +, +, +, +, +, +, +, +, +, Tnácsterem +, +, +,9 +, +, +, +, Tárgyló +, Titkárság Polgármesteri irod +, +, +, + -, +, lőtér ±, -,9 + Házsságkötő - rendezvényterem ±, -, -,9 -,9 -, -,9 -,9 -, -, -, M : - MTSZT +, +,, +, +, +,,, +, Igzgtási osztály +, +,,, +, Műszki osztály +, +, +, +, + + ±, ±, -, -,9 -,9 -,9 -, -, -, M :. MLTI LPRJZ,,,9,,9, k. ment. mosdó,9 9, 9 9, Gzd. és műsz. ellátó Gzd. és műsz. ellátó,9 m Tnácsterem, m,9,,,,,9,,,,,, 9 9, m,,9,, Gzd. és műsz. ellátó,,,9,9, m, Kereskedelmi és iprkmr,,9,9,,,,,,9, m,9,,,,9,9 m, Flugzdálkodási irod,, 9,9 m, m,99,9,9 9, m, Gépészet,, m,9, m, Tersz Rom önkormányzt,9 9,9,9,9,,, 99, m Tekonyh, m, m 9 9 9, m,9 Női mosdó,,,,, 9,,,,,, m pm, m Kis- tárgyló,, m, m Szerverszob 9, m, m 9 Igzgtási osztály, m, Igzgtási osztály Férfi mosdó +, pm Felvonó 9 +, pm 9 Légtér, Légtér, m,,9, 9,,,, 9,,, 9,,9 9,,9,,,9,,9, POST FRN GSPublisherngine... M URNIST ÉPÍTÉSZMÉRNÖK MS IPLOMTRVZÉS HJÚOROG, VÁROSKÖZPONT FJLSZTÉS

7 SOMÓPONTOK +,9 Műnyg hőhídmentes rögzítődübel, mm PV cspdékvíz +, oszt. kvics szűrőréteg +, +, -, mm gyökérálló PV lemez spdékvíz elleni szigetelés Knuf Nobsil P-RT kőzetgypot lejtésképző Süttői mészkő homlokztburkolt monolit vsbeton fl Kemény műnyg látétlemez Hlfen rozsdmentes cél homlokzti kőburkolt rögzítő +,, Leier előregyártott vsbeton üreges födémplló, Leier előregyártott vsbeton üreges födémplló Krüllung rozsdmentes cél rögzítő Krüllung horiso l -s lumínium lmellás árnyékolószerkezet RL színben rovrháló, glettelés, festés Knuf MP kőzetgypot diltációs kitöltés, gipszkrton / gipszrost fűtőpnel chl PIR mm lumínium kávburkolt RL színben porszórt monolit vsbeton fl S Süttői mészkő párkány +, Knuf gipszkrton álmenyezeti rendszer Knuf gipszkrton álmenyezeti rendszer +, +,, gipszkrton / gipszrost fűtőpnel Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró színben porszórt + +, +, Hlfen homlokzti kőburkolt rögzítő Műnyg hőhídmentes rögzítődübel S, %, monolit vsbeton födém 9 geotextíliávl ksírozott drénlemez szivárgó + + Süttői mészkő homlokztburkolt finomn rovátkolt, cementkötésű OS lp chl XPS - Süttői mészkő homlokztburkolt homokszórt g/m felülettömegű műnyg fátyol szűrőréteg Hlfen rozsdmentes cél homlokzti kőburkolt rögzítő +, extenzív zöldtető vegetációs réteg, glettelés, festés monolit vsbeton fl, vékonyvkolt szigetelést védő PV fóli chl XPS 9 ipri filc ljztkiegyenlítés, mm PV cspdékvíz Knuf MP kőzetgypot Fólibádog szigetelést védő PV fóli Knuf MP kőzetgypot PV szigetelés oldószeres rgsztás ipri filc ljztkiegyenlítés Fólibádog, Purenit ék méterenként, vékonyvkolt PV szigetelés oldószeres rgsztás chl XPS Kemény műnyg látétlemez rovrháló, cementkötésű OS lp rovrháló, Purenit ék méterenként % +,99 fenyő deszk fenyő deszk chl PIR mm lumínium kávburkolt RL színben porszórt +,9 S VM Zinc -kő fehér- színben lkkozott lír tgoztos korcolt lemezfedés - S VM Zinc -kő fehér- színben lkkozott lír tgoztos korcolt lemezfedés S 9 Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró színben porszórt, glettelés, festés Krüllung horiso l -s lumínium lmellás árnyékolószerkezet RL színben Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró színben porszórt S hbszlg peremszigetelés Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró színben porszórt, glettelés, festés hbszlg peremszigetelés mm pdlóburkolt mm ljztkiegyenlítés mm pdlóburkolt ljztbeton chl XPS P fóli tech. szigetelés +, Süttői mészkő párkány homokszórt +, P fóli tech. szigetelés +, chl PIR Krüllung rozsdmentes cél rögzítő Knuf Nobsil PT lépésálló hngszigetelés, Leier előregyártott vsbeton üreges födémplló Hlfen rozsdmentes cél homlokzti kőburkolt rögzítő, Leier előregyártott vsbeton üreges födémplló Hlfen rozsdmentes cél homlokzti kőburkolt rögzítő +, +, +,9 +,9, gipszkrton / gipszrost fűtőpnel +,, gipszkrton / gipszrost fűtőpnel +,9 +, Knuf gipszkrton álmenyezeti rendszer Süttői mészkő homlokztburkolt finomn rovátkolt Kemény műnyg látétlemez +, monolit vsbeton gerend vékonyvkolt -,9 Süttői mészkő homlokztburkolt rozsdmentes cél rögzítő Hlfen rozsdmentes cél homlokzti kőburkolt rögzítő 9 Knuf MP kőzetgypot, Leier előregyártott vsbeton üreges födémplló 9 Hlfen rozsdmentes cél homlokzti kőburkolt rögzítő chl PIR Krüllung rozsdmentes cél rögzítő +, +, -,9 -,9 +, -, 9 -,9 Süttői mészkő párkány homokszórt Knuf Nobsil PT lépésálló hngszigetelés Friedl sigm beton térkő burkolt ±, P fóli tech. szigetelés homok ágyzt ljztbeton cement lpú műgyntás vízszigetelő hbrcs ±, mm ljztkiegyenlítés chl XPS -, ipri filc ljztkiegyenlítés ipri filc ljztkiegyenlítés, mm PV cspdékvíz elleni szigetelés, mm PV cspdékvíz szigetelést védő PV fóli szigetelést védő PV fóli Krüllung horiso l -s lumínium lmellás árnyékolószerkezet RL színben Knuf Nobsil PT lépésálló chl PIR mm pdlóburkolt Hlfen rozsdmentes cél homlokzti kőburkolt rögzítő P fóli tech. szigetelés Knuf Nobsil PT lépésálló hbszlg peremszigetelés Kemény műnyg látétlemez ljztbeton mm ljztkiegyenlítés, Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró színben porszórt Süttői mészkő homlokztburkolt homokszórt mm pdlóburkolt P fóli tech. szigetelés homok ágyzt S S Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró színben porszórt Knuf MP kőzetgypot ljztbeton mm lumínium kávburkolt RL színben porszórt monolit vsbeton fl m-ig vizzáró dléknyggl Friedl sigm beton térkő burkolt rovrháló S mm ljztkiegyenlítés Krüllung rozsdmentes cél rögzítő Krüllung horiso l -s lumínium lmellás árnyékolószerkezet RL színben, glettelés, festés, glettelés, festés mm pdlóburkolt, gipszkrton / gipszrost fűtőpnel monolit vsbeton fl Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró színben porszórt +, Knuf gipszkrton álmenyezeti rendszer Hlfen rozsdmentes cél homlokzti kőburkolt rögzítő, gipszkrton / gipszrost fűtőpnel, glettelés, festés Süttői mészkő homlokztburkolt Süttői mészkő homlokztburkolt Knuf gipszkrton álmenyezeti rendszer +, Kemény műnyg látétlemez +, Kemény műnyg látétlemez, Leier előregyártott vsbeton üreges födémplló fólibádog Knuf gipszkrton álmenyezeti rendszer ljztbeton Knuf Nobsil PT lépésálló hngszigetelés Knuf Nobsil PT lépésálló hngszigetelés +, Knuf Nobsil PRT kőzetgypot lejtésképző mm pdlóburkolt ljztbeton szigetelést védő PV fóli PV szigetelés oldószeres rgsztás, mm PV cspdékvíz elleni szigetelés mm ljztkiegyenlítés ipri filc ljztkiegyenlítés mm ljztkiegyenlítés P fóli tech. szigetelés +, 9 Krüllung horiso l -s lumínium lmellás árnyékolószerkezet RL színben hbszlg peremszigetelés Knuf MP kőzetgypot g/m felülettömegű műnyg fátyol szűrőréteg éles szemű bzltkő zuzlék S S Süttői fgyálló mészkő járólp rozsdmentes cél tetőfolyók négyzetrács lefedéssel -,9 -,9 Hlfen rozsdmentes cél homlokzti kőburkolt rögzítő vslt ljzt kvicságyzt vslt ljzt Knuf MP roskdóréteg chl XPS Knuf MP roskdóréteg kvicsterítés fólibádog PV szigetelés oldószeres rgsztás chl XPS kvicsterítés / beton pontlp fólibádog PV szigetelés oldószeres rgsztás / beton pontlp / vsbeton gerendrács lptest Purenit tokmgsító kvicságyzt / vsbeton gerendrács lptest Purenit tokmgsító termett tlj termett tlj RÉTGRNK R Tljon fekvő pdló mm pdlóburkolt mm pdlókiegyenlítés ljztbeton rtg. P fóli technológii szigetelés Knuf PT lépésálló kőzetgypot rtg. szigetelést védő PV fóli (félkemény) mm PV TNV rtg. ipri filc ljztkiegyenlítés vslt ljzt kőzetgypot roskdóréteg kvicsterítés termett tlj R Tersz fgyálló mészkő járólp éles szemű bzlkőzúzlék rtg. g/m felülettömegű műnyg fátyol szűrőréteg HL XPS rtg. szigetelést védő PV fóli (félkemény), mm PV cspdékvíz rtg. ipri filc ljztkiegyenlítés - Knuf Nobsil P-RT lejtésképző Leier előregyártott vsbeton üreges födémplló knuf gipszkrton álmenyezet R xtenzív zöldtető extenzív zöldtető vegetációs réteg rtg. g/m felülettömegű műnyg fátyol szűrőréteg rtg. geotextíliávl ksírotózott drénlemez szivárgóréteg HL XPS rtg. szigetelést védő PV fóli (félkemény), mm gyökérálló PV lemez cspdékvíz rtg. ljztkiegyenlítő, elválsztó filc - Knuf Nobsil P-RT lejtésképző, Leier előregyártott vsbeton üreges födémplló knuf gipszkrton álmenyezet glettelés, festés R Közbenső födém mm pdlóburkolt mm ljztkiegyenlítés ljztbeton rtg. P fóli technológii szigetelés Knuf PT kőzetgypot lépésálló hngszig., úszttó réteg, Leier előregyártott vsbeton üreges födémplló knuf gipszkrton álmenyezet glettelés, festés R Épület körüli járd Friedl sigm beton térkő burkolt homok ágyzt homokos kvics ágyzt termett tlj Knuf Nobsil P-RT kgy. lejtéstdó hőszig. Süttői mészkő homlokztburkolt chl XPS R +, +, +, Wm Zinc -kő fehér színű korcolt lemezfedés S HL XPS +, R F + Süttői mészkő homlokztburkolt Süttői mészkő homlokztburkolt homokszórt Knuf Nobsil P-RT kgy. lejtéstdó hőszig. chl XPS +, +, K K 9 K L-, mm PV cspdékvíz R Süttői fgyálló mészkő járólp R S +, +, Üveg korlát chl XPS L- F Tnácsterem Knuf Nobsil PT lépésálló S Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró RL színben porszórt monolit vsbeton gerend +, Leier üreges pllófödém Knuf Gipszkrton álmenyezet +,, monolit vsbeton födém +, Süttői mészkő homlokztburkolt finomn rovátkolt +,, Süttői mészkő homlokztburkolt F +, +, +,9 extenzív zöldtető vegetációs réteg +, F Wm Zinc -kő fehér színű korcolt lemezfedés +, PV cspdákvíz F Külső vsbeton pillér szerelt süttői mészkőburkolt átszellőztetett légréteg Knuf MP kőzetgypot vsbeton pillér Knuf MP kőzetgypot átszellőztetett légréteg szerelt süttői mészkőburkolt F Vsbeton ttik szerelt süttői mészkőburkolt átszellőztetett légréteg Knuf MP kőzetgypot vsbeton ttikfl rtg. ipri filc ljztkiegyenlítés mm PV spdékvíz rtg. szigetelést védő PV fóli (félkemény) cemenetkötésű OS lppl ksírozott HL XPS, vékonyvkolt R Lépcső félszinti pihenő mm pdlóburkolt mm ljztkiegyenlítés ljztbeton rtg. P fóli technológii szigetelés Knuf kőzetgypot lépésálló hngszigetelés, úszttó réteg monolit vsbeton pihenőlemez glettelés, festés M: - MTSZT extenzív zöldtető vegetációs réteg F Külső vb fl szerelt süttői mészkőburkolt átszellőztetett légréteg Knuf MP kőzetgypot vsbeton fl glettelés, festés Leier üreges pllófödém monolit vsbeton gerend R Knuf Gipszkrton álmenyezet üveg korlát L- Krüllung horiso l -s lumínium lmellás árnyékolószerkezet RL színben monolit vsbeton gerend +, +, Leier üreges pllófödém +, +, L- K Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró RL színben porszórt válszfl Schüco WS hőhídmentes lumínium bukó nyílászáró RL színben porszórt Lk- monolit vsbeton lépcsőszerkezet L- L- L L +, Knuf Nobsil PT lépésálló +, L +, R Tárgyló Titkárság S Polgármesteri irod +, +, L üveg korlát +, Knuf MP kőzetgypot homlokzti +, + Knuf Gipszkrton álmenyezet +, Knuf Gipszkrton álmenyezet Leier üreges pllófödém + Fehér vékonyvkolt L- üveg korlát Süttői mészkő homlokztburkolt ngyméretű tolójtó rendezvényterem és z étterem összenyitásár + Knuf MP kőzetgypot homlokzti L- lőcsrnok ±, -, Knuf Nobsil PT lépésálló R ±, Házsságkötő - rendezvényterem R S R -, -, -,9 -,9 -,9 -,9 Knuf Nobsil PT lépésálló S R / vsbeton gerendrács lptest Friedl sigm beton térkő burkolt monolit vsbeton fl -,9 -,9 -,9 -,9 chl XPS / beton pontlp -, POST FRN GSPublisherngine... -, M URNIST ÉPÍTÉSZMÉRNÖK MS -, IPLOMTRVZÉS -, HJÚOROG, VÁROSKÖZPONT FJLSZTÉS -,

8 ÚJ KÖZTÉR KLT FLŐL FŐJÁRT. MLTI TRSZRÓL FŐÚT MNTÉN HOMLOKZTI RÉSZLT LŐSRNOK LŐSRNOK TÁVLTI KÉP POST FRN GSPublisherngine... M URNIST ÉPÍTÉSZMÉRNÖK MS IPLOMTRVZÉS HJÚOROG, VÁROSKÖZPONT FJLSZTÉS

-12 -11 -10. Alapadatok:

-12 -11 -10. Alapadatok: 16,1-2 -1-12 -11,5-11 -10,5-10 -9,5-9 -8,5-8 -,5 - -6,5-6 -5,5 3-5 -4,5-4 -3,5-3 -2,5-1,5-0,5 0,5 1 1,5 2 2,5 3,5 +3,48 +6,18 +6,98-6,50 30 m (szippntás htósugr) 6229 6234 Közút 6230 5 5 0 0-5 -10 30 m

Részletesebben

Földszinti alaprajz m1:50

Földszinti alaprajz m1:50 ,00,0 0,0 0 6 0,69 0 c c, 6 76 6,,07 6 8 6 0,00 0 6, 0,6 6 8 6, 6,99 6 8 6 9,0 cstorn 6 9,/7,76 7 8 6 6 7,7,0 6 8 0 6, 8 6,88 6 8,0 8 6,9 6 8 6 8 6,08 0, 6 8 6 8 9, 76 8 6 6, 6 8 0 6,68 6 0 8 6, 6 9,00

Részletesebben

SZATHMÁRI MIKLÓS LÉSZ 2011. 04.04. KONZULENSEK: CSONTOS GYÖRGYI, LACZÓ ZOLTÁN

SZATHMÁRI MIKLÓS LÉSZ 2011. 04.04. KONZULENSEK: CSONTOS GYÖRGYI, LACZÓ ZOLTÁN NYRLÓ -LSÓBÉLTELEP ENGEDÉLYEZÉSI TERV SZIGLIGETI UTC-BÁNYÁSZ PRT UTC Ê MŰLEÍRÁS NYRLÓ LP KONCEPCIÓJ EGY FEHÉR BLK VGY KÉPKERET BLTON FELÉ. KERET TRTÓSZERKEZET, KÉP MG LKÓTÉR, MELY FÜGGESZTETT, FELÜLRŐL

Részletesebben

tervlapok bari márk épületszerkezettan 7. mex 2011/12-1. szálloda kiviteli terve konzulens: Horváth Tamás

tervlapok bari márk épületszerkezettan 7. mex 2011/12-1. szálloda kiviteli terve konzulens: Horváth Tamás tervlpok.e 0 lpozási lprjz m :0.e 0 földszinti lprjz m :0.e 03 tetőfelülnézeti lprjz m :0.e 04 hossz és keresztmetszet m :0.e 0 részletrjzok (r,r,r3,r4) m :.e 0 részletrjzok (r,r,r) m :.e 0 részletrjzok

Részletesebben

TERVEZETT ÉPÜLET +1,00 2,30 -3,17 4,80 6,00 4,80 2,30 18,18 5 2,30 2,30 2,30 5,58 11,95 59 5 4300/2 MÉLYGARÁZS LEJÁRÓJA 4324 45

TERVEZETT ÉPÜLET +1,00 2,30 -3,17 4,80 6,00 4,80 2,30 18,18 5 2,30 2,30 2,30 5,58 11,95 59 5 4300/2 MÉLYGARÁZS LEJÁRÓJA 4324 45 ,,,0,0,0,0,0,0,0,0,0 +,,0 +,0 VESZPRÉM, UDPEST U.. HRSZ: 00/ Építészeti adatok: Övezeti előírás: Lk-o kisvárosis lakó övezet, oldalhatáros beépítés. maximálisan o,oo% építhető be - legnagyobb építménymagasság:,o

Részletesebben

Épületszerkezettan 7. Ipartörténeti Múzeum Élő Tamás A46NV6 MEX k.: Horváth Tamás 2010/2011/I.

Épületszerkezettan 7. Ipartörténeti Múzeum Élő Tamás A46NV6 MEX k.: Horváth Tamás 2010/2011/I. Épületszerkezettan 7. Ipartörténeti Múzeum Élő Tamás 46NV6 MEX k.: Horváth Tamás 2010/2011/I. Tervlapok Földszinti alaprajz Első emelti alaprajz Második emeleti alaprajz Tetőfelülnézeti alaprajz - metszet

Részletesebben

ereszmagasság 39a 109,39 112,76 LAKÓHÁZ F+T 62725/ /5 +6,20 +6,15 +9,18 -0,02 LAKÓHÁZ pv=±0,00=105m Rel +8,31 f.á.lapburkolat 102,00 m2

ereszmagasság 39a 109,39 112,76 LAKÓHÁZ F+T 62725/ /5 +6,20 +6,15 +9,18 -0,02 LAKÓHÁZ pv=±0,00=105m Rel +8,31 f.á.lapburkolat 102,00 m2 gerincmagassá 112,76 ereszmagasság 9,39 39a t LKÓHÁZ F+T P. H. 26,55 62725/2 ereszmagasság: 9,12 gerincmagasság: 113,32 39c LKÓHÁZ F+T 3,08 62725/3 4,27 17,60 14,35, 3,75 7,57 62725/5 1,25 2,20 6,32 4,12

Részletesebben

801/1 807/1 808/1. lakóépületek egyszerű bejelentési terve 23,80 1,00 13,00 9,80 34,30 33,11 3,18 8,10 6,67 10,35 6,00 6,40 13,00 13,70

801/1 807/1 808/1. lakóépületek egyszerű bejelentési terve 23,80 1,00 13,00 9,80 34,30 33,11 3,18 8,10 6,67 10,35 6,00 6,40 13,00 13,70 intln körüli 20 m-s sáv Tlk dtok rsz 804/3 tlktrült 805 m 2 építési mód oldltáron álló 23,80 1,00 13,00 9,80 tlkányd 453 m 2 tlkányd B Bépítés muttók mndtt 352 m 2 trvztt 801/1 tlktár építttsé zöldlült

Részletesebben

M=1:1000 HELYSZÍNRAJZ. TERVEZETT ÉPÜLET - Ép.eng.terv Cím: Budaörs 2040, Rákóczi utca 10. Hrsz.: 723/2 ÉPÍTTETŐ: WOLF-BAU KFT. 2009 okt.

M=1:1000 HELYSZÍNRAJZ. TERVEZETT ÉPÜLET - Ép.eng.terv Cím: Budaörs 2040, Rákóczi utca 10. Hrsz.: 723/2 ÉPÍTTETŐ: WOLF-BAU KFT. 2009 okt. lakóház magastető 4,5 m 13,40 1,00 7,28 0,35 14,40 7,63 lakóház magastető 4,5 m 7,37 3,98 3,30 7,37 7,28 garázs magastető 3,5 m lakóház magastető 4,5 m lakóház magastető 6,0 m Rákóczi utca HELYSZÍNRJZ

Részletesebben

Beépítés paraméterei. beépíthető alapterület 30% beépített alapterület. beépítettség. zöldfelület. épület magasság ±0,00.

Beépítés paraméterei. beépíthető alapterület 30% beépített alapterület. beépítettség. zöldfelület. épület magasság ±0,00. építés prmétri tlktrült 1474 m 2 Táncsics u. É építhtő lptrült 30% építtt lptrült építttsé zölflült épült mssá fölszinti plóvonl mssá járszint mssá 442,20 m 2 nm változik nm változik nm változik nm változik

Részletesebben

Helyszínrajz M 1: _Gyakorlati Épületfizika_ _ Zajmérési helyek. Hrsz.:3937. Dugovics utca. Zrínyi utca.

Helyszínrajz M 1: _Gyakorlati Épületfizika_ _ Zajmérési helyek. Hrsz.:3937. Dugovics utca. Zrínyi utca. 62,06 5 7,55 2,83 8,86 64 5 10,92 26,94 Helyszínrajz M 1:0 3938 Zajmérési helyek Hrsz.:3937 72,68 6,44 17,42 5,92 4,20 12,19 5 19,34 7,16 5 Tornaterem 7. 3935 Udvari sportpálya Mellékszárny Öltözők, étkeztetés

Részletesebben

Helyszínrajz M1:500. Lakó és Irodaház BADEN

Helyszínrajz M1:500. Lakó és Irodaház BADEN Épületszerkezetek tervezése projekt II. 00/00/ ősz Baden, Lakó- és irodaház Lakner Krisztina; Lendik ajnalka; Molnár Szilvia Konzulens: Molnárka Gergely É elyszínrajz M:00,,, 0, Lakó és Irodaház BADEN,,0

Részletesebben

Kisméretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció

Kisméretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció Kisméretű családi ház eti-műszaki dokumentáció Építtető...... É... dátum... V R E T A T N MI A mintatervet Bártfai Szabó Gábor építész tervei alapján a Magyar Kamara megbízásából a Budapesti Műszaki és

Részletesebben

1 JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi docens CSARNOKTÉR. FELADAT : a csarnok válaszfalainak a tervezése

1 JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi docens   CSARNOKTÉR. FELADAT : a csarnok válaszfalainak a tervezése 1 JUHARYNÉ DR. KORONKAY ANDREA egyetemi ocens e-mil: juhry@epsz.bme.hu ÉPÜLETSZERKEZETTAN 5. NAGYMAGASSÁGÚ VÁLASZFALAK 2015. 11. 24. jegyzetelhető okttási segélet 2018. 0. CSARNOK VÁLASZFAL RAKTÁR CSARNOKTÉR

Részletesebben

ÓVODA, KADARKA UTCA 1-3. HELYSZÍN, PROGRAM

ÓVODA, KADARKA UTCA 1-3. HELYSZÍN, PROGRAM HOL? MIÉRT? központok MIT? játék étkezés lvás torn egyéni fejlesztés állndó npirend biztosítj korosztálynk z optimális fejlődéshez elengedhetetlen: nyuglmt, biztonságérzetet, z egészséges életritmus, életvitel

Részletesebben

E_00. HRSZ: 270 telekingatlan területe: 1795m 2 Beépített alapterület: 308,21m 2 (meglévő épületekkel )

E_00. HRSZ: 270 telekingatlan területe: 1795m 2 Beépített alapterület: 308,21m 2 (meglévő épületekkel ) archi.doc építésziroda kft tervezéssel érintett épület 900 Sopron, Mikoviny u. ÉPÍTÉSZEZŐ É 08-0/08 0 / /3 9 / / / statikus vezető tervezőt-t/08-00 gépész tervező G-08-09 villamos tervező V-T EN-T08-09

Részletesebben

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5.

PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. PANNONTERV KFT Veszprém, Jutasi u.21. 672-1-5. 01. C Í M L A P Veszprém, Mártírok úti PARKOLÓHÁZ beépítési tanulmányterve tervdokumentációjához. (Veszprém, Mártírok útja 5. 4796. hrsz.) Építész tervezõ

Részletesebben

A > PROBLÉMAFELVETÉSEK ÉS VÁLASZOK >>>> 1. BELVÁROS AZ "ASZFALTDZSUNGEL" REKREÁCIÓS HÁLÓZAT. porbléma :

A > PROBLÉMAFELVETÉSEK ÉS VÁLASZOK >>>> 1. BELVÁROS AZ ASZFALTDZSUNGEL REKREÁCIÓS HÁLÓZAT. porbléma : VILÁGF HÁZ - diplomaterv - PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM POLLCK MIHÁLY MŰSZKI KR - készítette: dobóczy ákos DOOP.PTE - építész konzulensek: Kapy Jenő ; Veres Gábor - tájépítész konzulens: Balogh ndrea - 09 z ember

Részletesebben

É-00. Tájház engedélyezési terv (melléképület nem része a pályázatnak)

É-00. Tájház engedélyezési terv (melléképület nem része a pályázatnak) Rákóczi u. 6,4 5,8 lakó ép. ém:3,4 m,11 80,04 ép. mag: 3,00 m TÁJHÁZ fsz. pv.: É Telek területe: 00,00 m eépített alapterület: 6,0+ m eépítési százalék: 7,7 % z épület szélessége: 6,4, m z épület hossza:,11,

Részletesebben

13, , , , , ,00 2,00 ±0,00. Közl. Garázs Esztrich 38,50 m 2. Esztrich.

13, , , , , ,00 2,00 ±0,00. Közl. Garázs Esztrich 38,50 m 2. Esztrich. 5,84 42 5,00 42 12 30 5,00 30 12 12 30 4,49 51 30 12 A A 5,50 2,00 B 12 1,23 5 12 30 10 2,13 5 51 30 12 12 1,23 5 12 30 3,64 5 30 12 42 93 5 42 3,64 5 42 5,84 B 13,39 42 12,55 42 12 30 12,55 30 12 12 30

Részletesebben

telek körüli 20 m-es sáv szennyvízvezeték ivóvízvezeték gázvezeték elektromos vezeték tömörített murva burkolat bramac tetőhélyazat antracit színben

telek körüli 20 m-es sáv szennyvízvezeték ivóvízvezeték gázvezeték elektromos vezeték tömörített murva burkolat bramac tetőhélyazat antracit színben tlk körül 20 m-s sáv spékvíz szkksztó spékvíz lvztő ső prol prol Rákóz ut szomszéos lkóép. 21,76 10,26 8, 3,21 4,77 3,31 22,00 szrlt ázkémény ttőkúvó spékvíz szkksztó trvztt lkóépült 'B' lkás spékvíz lvztő

Részletesebben

É-01. Észak RÁKÓCZI ÚT (34608/4) 36557/2 PUSKIN UTCA TREFORT UTCA HRSZ.: 36558/5 (36553) (36746) 36559/ / /8

É-01. Észak RÁKÓCZI ÚT (34608/4) 36557/2 PUSKIN UTCA TREFORT UTCA HRSZ.: 36558/5 (36553) (36746) 36559/ / /8 Észak 0 0 0 0 VII. KERÜLET VIII. KERÜLET KERÜLETI HATÁR KERÜLETI HATÁR VII. KERÜLET VIII. KERÜLET (08/) - 7 7/ RÁKÓCZI ÚT,0,9,0 9, 0 9 7,, 0,97 90 0,00 8,0 7,70 g.k. sz 7 8 = 0, mbf Főépület A épület B

Részletesebben

DIPLOMATERV PORTFÓLIÓ

DIPLOMATERV PORTFÓLIÓ IPLOMTRV PORTFÓLIÓ HRMŰVÉSZTI KÖZPONT 武 道 センター JÓZSF UT -. / VÍG UT -. (HRSZ.: ZLNI ZSOLT / NWLM Urbanista Építészmérnök MSc. () NÉMTH LÁSZLÓ ÁLTLÁNOS ISKOL NÉMTH LÁSZLÓ ÁLTLÁNOS ISKOL TTŐKRT TTŐKRT OJO

Részletesebben

FÖLDSZINTI ALAPRAJZ M=1: EMELETI ALAPRAJZ M=1:100

FÖLDSZINTI ALAPRAJZ M=1: EMELETI ALAPRAJZ M=1:100 ,069 3,306 3,850 J-03 J-03 J-03 J-03 J-03 J-03 J-03 0,66,950 0,66 0,66 3,50,360,360 4,596 3,8 J-03 0,67 4,798,067 3,306 0,557,000 3,78,469,805 5,5 3,60 0,300 4,300 0,300 3,890 3,60 4,900 3,890 J-03 3,400

Részletesebben

Helyszínrajz m=1:500

Helyszínrajz m=1:500 Helyszínrajz m=1:500 Jellemzõ adatok: Építménymagasság számítás: HFdny+HFék+HFény +HFdk / K = Hépítmény 117,30m 2 +,29m 2 +,29m 2 +19,40M 2 / 57,80 fm = 6,84m 38540 38541 Övezeti besorolás: L-2/-VIII-1

Részletesebben

hrsz: 787/3 lakóépületek terve 17,25 3,35 8,40 5,50 +5,03 54,96 +4,99 Beépítés paraméterei 5,00 6,58 12,60 8,29 16,40 11,08

hrsz: 787/3 lakóépületek terve 17,25 3,35 8,40 5,50 +5,03 54,96 +4,99 Beépítés paraméterei 5,00 6,58 12,60 8,29 16,40 11,08 /,,,,,0,0 / / / /,,,0,0 +,0 tervezett lkóépület B Beépítés prméterei tervezett lkóépület telekterület 0 m eépítető lpterület 0% m eépített lpterület, m A eépítettsé,0 % zölelület %,00 építmény mssá ölszinti

Részletesebben

É 448 RÁKÓCZI ÚT KOSSUTH UTCA 434/1-0,90-0,30 +3,00 MEGLÉVŐ ÁLLAPOT HELYSZÍNRAJZ ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 434/2 446/1. Óvoda 446/2 430/12 432/2

É 448 RÁKÓCZI ÚT KOSSUTH UTCA 434/1-0,90-0,30 +3,00 MEGLÉVŐ ÁLLAPOT HELYSZÍNRAJZ ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 434/2 446/1. Óvoda 446/2 430/12 432/2 É 448 434/2 446/1 RÁKÓZI ÚT 446/2 443 438 Óvoda 427 430/12 26,54 432/2 4,42 22,12 442 429 426 ÉPÍTÉSI MUTTÓK 30,70 441 6,88 6,30 11,34 13,05 434/1-0, +6,63 4,04-1,20 22,12 26,16-0, -1,20-0, 13,19 11,34

Részletesebben

KOMPLEX II. 2014-15/2 FELADAT: LEVESHÁZ GYŐR, DUNA KAPU TÉR KONZULENS: HORVÁTH TAMÁS Eszes Tibor BFKYPG

KOMPLEX II. 2014-15/2 FELADAT: LEVESHÁZ GYŐR, DUNA KAPU TÉR KONZULENS: HORVÁTH TAMÁS Eszes Tibor BFKYPG KOMPLEX II. 14-15/2 FELDT: LEVESHÁZ GYŐR, DUN KPU TÉR KONZULENS: HORVÁTH TMÁS 11,60 22,55 2 Dunakapu tér HELYSZÍNRJZ M 1:500 LEVESHÁZ TERESEDÉS FRÖCCSHÁZ FÖLDSZINTI LPRJZ M 1:100 2,56 +11,50 43 1,46 2,10

Részletesebben

Helyszínrajz 1 : 500. Munkahelyek2 - Hang és Videostúdió Konzulens: Szeift Zsuzsanna, Radnai Gergő 2012/13/1

Helyszínrajz 1 : 500. Munkahelyek2 - Hang és Videostúdió Konzulens: Szeift Zsuzsanna, Radnai Gergő 2012/13/1 É Hangszerkészítő iskola Hang és videostúdió Helyszínrajz 1 : 2/13/1 Nyugati homlokzat 51 99 5 51 43,8 51 2,51 51 99 5 51 9,2 3, 1,3 2, 4,88 1, 3,2 2, 7,6 3, 2, 1, 2,54 51 2, 51 11,21 3,8 6,38 4,7 9,56

Részletesebben

épület meglévő, átalakítandó, +0,47 +9,31 +12,97 +10,74 +0,47 124,08 75,85 6,58 20,82 72,11 hőszigetelésre kerülő KLUB ép.

épület meglévő, átalakítandó, +0,47 +9,31 +12,97 +10,74 +0,47 124,08 75,85 6,58 20,82 72,11 hőszigetelésre kerülő KLUB ép. USZMEGÁLLÓ GYLOGÁTKELŐ W ÜFÉ 99,06 6,9 MEGLÉVŐ LELÁTÓK MGSUGRÁS Sólyom utca elektromos hálózat csatl.pont 0/ 0/2 06/26 06/26 06/2 06/2 TENISZPÁLY 0 TENISZPÁLY SÁTORRL 06/2 MEGLÉVŐ LELÁTÓK FÜVES EZŐPÁLY

Részletesebben

RÓZSA[KERT]VÁROS HILD GYÖRGY DOKTORI ÉRTEKEZÉS RAJZOK ÉS FOTÓK BUDAPEST 2003.

RÓZSA[KERT]VÁROS HILD GYÖRGY DOKTORI ÉRTEKEZÉS RAJZOK ÉS FOTÓK BUDAPEST 2003. RÓZSA[KERT]VÁROS HILD GYÖRGY DOKTORI ÉRTEKEZÉS RAJZOK ÉS FOTÓK BUDAPEST 2003. II III IV V VI VII VIII IX X XI XII H E L Y S Z Í N R A J Z M = 1 : 1 00 0 XIII kazánház 56.71 m 2 saválló burkolat gázfogadó

Részletesebben

+5,23 5 5 25 4,15 5 20 5 3,80 95. pm 0,00 +4,29 KÁVÉZÓ. greslap. pm 0,00. 28,69 m 2. pm 90. pm 90. 25 fellépés x 17,20 cm. 24 belépés x 26,96 cm

+5,23 5 5 25 4,15 5 20 5 3,80 95. pm 0,00 +4,29 KÁVÉZÓ. greslap. pm 0,00. 28,69 m 2. pm 90. pm 90. 25 fellépés x 17,20 cm. 24 belépés x 26,96 cm 4,6 10 10 4 2,74 10 1,81 10 1,81 10 1,4 10 4,1, 20 2,6 10,9 10,80 11,47 8 2 1,97 10 1,62 10 1,7 10 2,2 10 2,4 2,8, 7,0 1,9 1,19,2 10 1,40 10 140 240 É,80 1, 10 2,64 10 1,20 ITAL RAKTÁR 7,92 m 2 TAKARÍTÓ

Részletesebben

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: / LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.com Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ ELŐZETES TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss

Részletesebben

107,5 TÉT TÉ NYI PAPÍRBETON GYÁR ÁTTEKINTÖ HELYSZINRAJZ 1:200 DI P L OMA 20 10

107,5 TÉT TÉ NYI PAPÍRBETON GYÁR ÁTTEKINTÖ HELYSZINRAJZ 1:200 DI P L OMA 20 10 117,5 105,0 TC,5 102,5 102 105,0 R GYÁ UTC 112,5,0 TÉ NGY ÚT TÉ NYI 107,5 107,5,5 102 110,0 É TÉT GY N 105,0 T IÚ NY UTC 102,5 R GYÁ ÁRTÉR UTC,0 105 Ó FON HÁ RO SU,0 É,0,0 112,5 110,0 107,5,5 102 102,5

Részletesebben

D80b. D40b. D30m. D40b

D80b. D40b. D30m. D40b D30m ² Söréd Győr 81 Székesfehérvár Ez terv z ALBA EXPERT MÉRNÖKI IRODA BT. szellemi lkotás. Az 1999. évi LXXVI. törvény és PTK ide vontkozó rendelkezései értelmében terv szerzői jogvédelem ltt ál. Teljes

Részletesebben

12,10 1, , , , , , , , x 17 = 3,050 m 2,77 2, , mosógép.

12,10 1, , , , , , , , x 17 = 3,050 m 2,77 2, , mosógép. telek 12,10 1, 30 8,00 25 5 1, ÉSZK telek telek telek telek KELET 2,65 6, 3,00 25 55 1,80 30 1,25 1,80 1,50 1,45 1,00 1,00 1,00 2,65 45 6,00 45 3,00 építési építési építési építési hely hely hely hely

Részletesebben

8,92 +0,13 +13,88 +0,73 MEGLÉVŐ ASZFALT BURKOLAT MEGLÉVŐ KERTKIALAKÍTÁS 1,79 5 6,37 5 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA +13,50

8,92 +0,13 +13,88 +0,73 MEGLÉVŐ ASZFALT BURKOLAT MEGLÉVŐ KERTKIALAKÍTÁS 1,79 5 6,37 5 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE ORSZÁGOS IRODA +13,50 23,05 3,32 16,10 3,63 KPU 8,92 93,40 5 25,81 22,69 5 44,49 É 1,79 5 6,37 5 2,60 5 2,49 5 18,35 5 29607/4 29607/5 29608 29609 29610 8 10 12 14 VÁROSLIGETI FSOR BJZ UTC (29616) 24 22 20 18 OKTTÓ ÉS TOVÁBBKÉPZŐ

Részletesebben

Helyszínrajz M 1:2000. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Látványterv felülrõl

Helyszínrajz M 1:2000. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Belsõ folyosó és elõcsarnok látványterve. Látványterv felülrõl Helyszínrajz M 1:2000 elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve Látványterv felülrõl elsõ folyosó és elõcsarnok látványterve +16,77 +13,96 +12,73 +12,73 +12,28 +8,60 +8,60 +7,18 +7,18 +4,86 +4,86 +3,44 +2,60

Részletesebben

134/8 296/1 295/1 134/9. lakóépület egyszerű bejelentési terve. jelmagyarázat: Telek adatok. Beépítés mutatók 13, ,54 4,34 6,00 4,00 +0,30 35,00

134/8 296/1 295/1 134/9. lakóépület egyszerű bejelentési terve. jelmagyarázat: Telek adatok. Beépítés mutatók 13, ,54 4,34 6,00 4,00 +0,30 35,00 jlmyrázt: építés ly vonl spékvíz lv. ső szmély járt trvztt zöllült spékvíz szkksztó épkosjárt Tlk tok tlktrült 506 m 2 építés mó olltáron álló 134/8 Bépítés muttók mntt trvztt 13,08 20 8,54 4,34 lkóép.

Részletesebben

Épületszerkezetek tervezése projekt II. 3. feladat Balázs Gyöngyi Magyar Barbara Zámbó Viktória Kolostor, Tautra

Épületszerkezetek tervezése projekt II. 3. feladat Balázs Gyöngyi Magyar Barbara Zámbó Viktória Kolostor, Tautra 8, Helyszínrajz m :500 8, +5,0 +,50 -,0 +,50 Épületszerkezetek tervezése projekt II.. feladat Balázs Gyöngyi Magyar Barbara Zámbó Viktória 00.0.07. Kolostor, Tautra A-A B-B 0,5 0,5 60 5 60 5 5 0,5 5 0,5

Részletesebben

Övezet: Lk-FT-1 Beépítés módja: SZ (szabadonálló)

Övezet: Lk-FT-1 Beépítés módja: SZ (szabadonálló) ,00 6,0,,0 8,0 6,00 B NAPLÓKERT UTCA 6,70 8,0 6,00 0,80 B,00 05/5 5,00 8,0 6,70 0,0 É Övezet: Lk-FT- Beépítés módja: SZ (szabadonálló) A A,00 6,00 6,00 5,0 A A TELEKTERÜLET: 808,9 m BEÉPÍTETT TERÜLET:,8

Részletesebben

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a

A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVE KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉNEK J E L M A G Y A R Á Z A T VESZPRÉM MJV

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVE KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉNEK J E L M A G Y A R Á Z A T VESZPRÉM MJV VESZPÉM MEGYEI JOGÚ VÁOS KÖZIGAZGATÁSI TEÜLETÉNEK SZABÁLYOZÁSI TEVE A 4/009.(IX.16.) Ör-el töször módosított 61/003.(XII..) Ör. J E L M A G Y A Á Z A T A L A P T É K É P I J E L E K 134 + közigzgtási terület

Részletesebben

MINTATERV. Átlagos méretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció

MINTATERV. Átlagos méretű családi ház Építészeti-műszaki dokumentáció Átlagos méretű családi ház eti-műszaki dokumentáció Építtető...... É... dátum... A mintatervet Földes László és Balogh Csaba építészek tervei alapján a Magyar Kamara megbízásából a Budapesti Műszaki és

Részletesebben

8407 Beépített br. alapterület Beépítettség 2,00 11,00 24,00 6,00 2,00 1,001,00 1,00. gázcsap villanyóra 2,00. vízakna 1,00 2,00 5,00. szv.

8407 Beépített br. alapterület Beépítettség 2,00 11,00 24,00 6,00 2,00 1,001,00 1,00. gázcsap villanyóra 2,00. vízakna 1,00 2,00 5,00. szv. 8416 Juhász Gy. utca 8410 8411 A L A P A D A T O K : 8413 Telek területe 820,00 m 2 8407 Beépített br. alapterület Beépítettség 225,52 m 2 27,50 % 8409 3,00 6,50 20,00 8,50 8412 2,00 /+5, Földszinti padlóvonal

Részletesebben

RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen

Részletesebben

É-0 GYŐRFFY ISTVÁN UTCAI FÉNYKÉPMONTÁZS 1/500

É-0 GYŐRFFY ISTVÁN UTCAI FÉNYKÉPMONTÁZS 1/500 TERVEZETT ÉPÜLET 2. 4. 6. 8. 10. 12. 14. 16-18. 20. Homlokzati anyagok színek, tervezett épület: - Világosszürke műanyag fedés, dekor "korc" elemekkel - Világosszürke szegélyek, eloxált alumíniumlemez

Részletesebben

TRIANON EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT, BUDAÖRS TEMPLOM TÉR

TRIANON EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT, BUDAÖRS TEMPLOM TÉR TRIANON EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT, BUDAÖRS TEMPLOM TÉR Műleírás Koncepció: Az ország trinoni békeszerződés után területének kéthrmd részét elveszítette. Ezt tényt szeretném z emlékművel kifejezésre jutttni. A tárgy

Részletesebben

É-01. Hivatalos térképmásolat, légifotó és fényképek a meglévő állapotról. Légifotó az ingatlanról és környékéről. Fénykép a telek északi sarka felől

É-01. Hivatalos térképmásolat, légifotó és fényképek a meglévő állapotról. Légifotó az ingatlanról és környékéről. Fénykép a telek északi sarka felől Fénykép a telek keleti sarka felől Fénykép a telek keleti sarka felől Helyszín: Terv: NY UG AT Tervező: Tóth-Farkas Barnabás okleveles építészmérnök É13-0995 4-GORDON Kft. 2083 Solymár, Rövid u. 12. Tel.:

Részletesebben

extenzív zöldtető +7,50 +5,50 +5,50 bambusz (Semiarundinaria fastuosa)

extenzív zöldtető +7,50 +5,50 +5,50 bambusz (Semiarundinaria fastuosa) Bfm08.60 = Budapest Magdolna utca. hrsz.:469 08 Budapest, Baross u. 6-67. 08 Budapest, Práter u.. 9 Budapest, Pajkos u. 4. Janesch Péter É 0-494/0 Pozsgai István T 0-744 9 Bp. Pajkos u. /b = 08,6 Bfm építési

Részletesebben

LIGET LAKÓPARK /113

LIGET LAKÓPARK /113 EJÁRT H T EJÁRT burkolat,,86 pm 1,0 pm 0,00 1, 1, 1, pm 1,0 36,1,66 1,5 80,61 1,1 0 1,0 1,1 0 1,0 1,40 15 31,61 1,40 1,11 5, 77 5 3,0, 4, 5,40 6,35 9,46 9,46 6,6 5,31 6,6 1,46 0 1,0,66 3,11 36 80 83 4,05

Részletesebben

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: /

LaBouff Mérnökiroda 2071 Páty, Hunyadi János utca Mobil: / LaBouff Mérnökiroda Hunyadi János utca 27 www.labouff.hu, E-mail: info@labouff.hu Mobil: +36-20/421-1677 TÁRSASHÁZ ÉPÍTÉSE TÁRSASHÁZ TERVE ELŐZETES VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ing. Fejl. Kft. Kiss János altábornagy

Részletesebben

helyszínrajz m1:500 földszinti alaprajz m1:50

helyszínrajz m1:500 földszinti alaprajz m1:50 5 60 halköz szellőző 9 8 7 6 5 4 0 9 8 4 60 90 bútorpult 9,05,00,00,05 9 0 85,50,50 85 0 0 6,70 0 7,0 0 bútorpult,90 0,0 0,0 80,00 55 55 5 5 helyszínrajz m:500 földszinti alaprajz m:50 0 0,45 0,75 0,55

Részletesebben

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/

A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ A régi iskolaépület HÁROM felhasználási lehetősége /tanulmányterv/ IDŐSEK OTTHONA /kevés beavatkozás/ SZOLGÁLTATÓHÁZ /régi épület bővítése/

Részletesebben

5,89 m 2 k= 9,97 m 44 1, , , , , ,20 1,25 1, , pm 1,10. pm 1,42 pm 1,05 pm 1,10. pm 1,10 1,00 1,38 2,00

5,89 m 2 k= 9,97 m 44 1, , , , , ,20 1,25 1, , pm 1,10. pm 1,42 pm 1,05 pm 1,10. pm 1,10 1,00 1,38 2,00 4,00 44 1, 15 2,82 16 1,56 16 3,47 44 5,67 30 1, 44 44 10,17 44 5,67 30 1, 44 3,76 2,45 2,58 5,02 5, 66 pm 1,06 4,82 16 1,56 16 3,47 19,41 17,02 2,39 76 76 87 2,08 97 M pm pm 1,03 2,70 86 1,00 1,99 1,38

Részletesebben

engedély helyszínrajz m 1:1000 2009. október 13. E - 01 320/1 321/1 3 321/2

engedély helyszínrajz m 1:1000 2009. október 13. E - 01 320/1 321/1 3 321/2 319 4 320/1 51,40 10,52 32,18 8,70 4,76 25,04 2,38 324 321/2 13,83 13,83 4,47 321/1 3 297 47,20 4,47 9,16 14,48 25 10,69 28,11 13,15 51,95 23,64 28,11 322 32 5,26 5,26 299 328 10,32 10,32 2,38 9,14 11,52

Részletesebben

LIGET LAKÓPARK /112

LIGET LAKÓPARK /112 "redönyszekrény" ott attika külsö sík,70 H,93 30 3, 1,0 pm 0,00 LIGET LKÓPRK - 193/11 1,5,4,70,70 pm 1,0 1,5 80 1, 1, 17 9,8 3,0,73 5, 3,18 6, 83 85 6,,93 5,33 5,33 5,33 4, 5,33 5, 30 5, 5,33,63 9,8 9,8,30

Részletesebben

(14986/2) 14948/ /4. meglévő aszfalt útburkolat 14943/6. meglévő parkolóhelyek. bejárási lehetőség a kertbe 6,00 2,27

(14986/2) 14948/ /4. meglévő aszfalt útburkolat 14943/6. meglévő parkolóhelyek. bejárási lehetőség a kertbe 6,00 2,27 meglévő aszfalt úturkolat 14943/6 meglévő parkolóhelyek (1496/2) ejárási lehetőség a kerte kőzúzalék ehajtó úturkolat 6 méter széles gépkocsi ehajtó autó (CITYCUBE CAR LIFT - CM4) drótfonatos kerítés növényfutatással

Részletesebben

UPC. szines nyirott sövenyek. 3032 hrsz. üveglap. 211.25 mbf. gyep. 160/100/160 belméretû akna fedráccsal. felülvilágítók d300 horganyzott acél csõ

UPC. szines nyirott sövenyek. 3032 hrsz. üveglap. 211.25 mbf. gyep. 160/100/160 belméretû akna fedráccsal. felülvilágítók d300 horganyzott acél csõ JLMGYRÁZT: URKOLTOK: 89/ IV LKÓHÁZ 4 parkolók közt, fák alatt alacsony cserjék 04.P 0.P 87 0.P IV 0 LKÓHÁZ + ÜZLTK beton térkõ út Mátyás király utca beton térkõ út 7 LKÓHÁZ 00.P 86 99.P 98.P 4 LKÓHÁZ 97.P

Részletesebben

É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE

É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE É P Í T É S Z TERVDOKUMENTÁCIÓ CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVE 6551 É 6519 6577 A L A P A D A T O K : 6517 6518 21,18 5,86 13,42 1, 7,36 7,92 3, 2,00 Tass vezér utca +7,10 6560 Ond vezér utca 6578

Részletesebben

MOLNÁRHÁZ. 1. 2. 2 cm Kerámia v. Parketta 6 cm Aljzatbeton 4 cm AustroTherm szigetelés 1 rtg Fólia 19 cm E.gy. VB. pallófödém 1 cm Vakolat

MOLNÁRHÁZ. 1. 2. 2 cm Kerámia v. Parketta 6 cm Aljzatbeton 4 cm AustroTherm szigetelés 1 rtg Fólia 19 cm E.gy. VB. pallófödém 1 cm Vakolat 1. 2. 2 cm Kerámia v. Parketta 6 cm ljzatbeton 4 cm ustrotherm szigetelés 1 rtg Fólia 19 cm E.gy. V. pallófödém 1 cm Vakolat 2 cm Kerámia 40 cm V lemez 5 cm Véd réteg 2 rtg Mod. bit. lemezszig. 10 cm ljzatbeton

Részletesebben

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE NYÍRSÉGTRV Kft. Székhely: 4431. Nyíregyház, Mckó u. 6. sz. Irod: 4400. Nyíregyház, Szegfű u. 73.sz. Telefon/fx: (42) 421-303 Moil: (06-30) 307-7371 -mil: nyirsegterv@nyirsegterv.t-online.hu We: www.nyirsegterv.hu

Részletesebben

15,50 30 4,17 15 3,69 38 3,45 30 2,76 30. bontandó. ablak nyílás. befalazás. befalazás. 86 pm 1,54. pm 1,54. pm 1,54 2,04. bontandó fal.

15,50 30 4,17 15 3,69 38 3,45 30 2,76 30. bontandó. ablak nyílás. befalazás. befalazás. 86 pm 1,54. pm 1,54. pm 1,54 2,04. bontandó fal. ,0 pm 40 pm,08 pm,08 74,7 5, 4,7 5 3,69 38 3,,76,43 5, 5,,7 4,70,54, KPU,9,93,4,56,36,53,65 4,70 94,99 94,99 3,5 5,00-0.9-0.085 ablak nyílás ablak nyílás -40,00 pm,54 pm,54 86 pm,54,04,40,58,40,58 ajtó

Részletesebben

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányzt Képviselőtestületének 9/ 24. (IX.7) ÖR számú rendelete helyi hulldékgzdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányztánk Képviselőtestülete z önkormányzti törvény (99. évi LXV. tv.)

Részletesebben

29,47 6,05 6,25 3,34 7,58 6, , ,13 3, pódium 22 4, ±0, ,00 30 KÖZL. 16,11 m 2 ±0, ±0,00

29,47 6,05 6,25 3,34 7,58 6, , ,13 3, pódium 22 4, ±0, ,00 30 KÖZL. 16,11 m 2 ±0, ±0,00 ÁLMTLNSÁG ÉRDÉS ÁRNYÉKOLÁS RMTSZŐLŐS TLK JU NG SZÉTNYITOTT KGYLÓ FÜ LD UG Ó KOFFINTLTT LÓMSZK CLTR-FHÉR FRUD FO TO O LT IK US Ü G PRÉRITTŐ MU LH OL L ND DR I KUL KÁN ÁLMTLNSÁG RRÁSMINT Hrsz.: / gyüölös

Részletesebben

É 448 RÁKÓCZI ÚT KOSSUTH UTCA 434/1 MÓDOSÍTOTT TERVLAP TERVEZETT ÁLLAPOT HELYSZÍNRAJZ ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 434/2 446/1. Óvoda 446/2 430/12

É 448 RÁKÓCZI ÚT KOSSUTH UTCA 434/1 MÓDOSÍTOTT TERVLAP TERVEZETT ÁLLAPOT HELYSZÍNRAJZ ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 434/2 446/1. Óvoda 446/2 430/12 É 8 / 6/ RÁÓZ ÚT 6/ 8 Óvoda 0/ 6, /,, 9 6 ÉÍTÉS UTTÓ 0,0 6,88 6,0,,0 +0,0,0, -,0 6,6 TÓ STR,0 m/nap,6,00,00 / TRS X 80 mper,0 % -,0, % TÓ 6,0,0,69,00-0,0-0,,60, 9, % ÖÁZ,8 m/óra VÓVÍZ,0 m/nap,9,,0,0 6,

Részletesebben

LEGYEN MÁS A SZENVEDÉLYED!

LEGYEN MÁS A SZENVEDÉLYED! E g y ü t t m z k ö d é s i a j á n l a t L E G Y E N M Á S A S Z E N V E D É L Y E D! 2. E F O P - 1. 8. 9-1 7 P á l y á z a t i t e r v e z e t 3. 0 ( F o r r á s : w w w. p a l y a z a t. g o v. h u

Részletesebben

17, , , , , , , , , ,83 2,45 1,82 2,10 2,76 4, B B.

17, , , , , , , , , ,83 2,45 1,82 2,10 2,76 4, B B. ,000,0,00,00,00,,90, 0, 0,9 0, 0,00,90 0, 0, 0,9 0,8, 0,0,0 0 9 9 0,0,, 9 0 90, 80 0,0 B B különböző magasságokban -0,0,,,,,,,, 0-0,09, 0 8,9 0, 0, utca,00 0,80 0,80 8 ELŐTÉR ELŐTÉR BÜFÉ SZÉLFOGÓ MOZG.KORL.

Részletesebben

HELYSZÍNRAJZ 1 : 5 o o

HELYSZÍNRAJZ 1 : 5 o o 17,73 4,57 5,00 11,35 1,43 4,50 22,28 ELYSZÍNRJZ 1 : 5 o o M ű s z a k i a d a t o k : 6 943 Építési helyszín: elyrajzi szám: Építési telek területe: eépíthető alapterület: eépített br. alapterület: eépítettségi

Részletesebben

BIG DADDY BURGER BÁR PROJEKT

BIG DADDY BURGER BÁR PROJEKT PROJEKT Kiss András, felelős tervező telekhatár elektromos légkábel kiemelt szegély víz csat. MEZŐKÖVESD ÚT 43566/2 É_E 01 M 1 : 200 MEGLÉVŐ ÁLLAPOT HELYSZÍNRAJZA rács burkolat FEGYVERNEK UTCA kerti szegély

Részletesebben

ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Kecskemét, Bocski utc 17. sz. ltti ( 4125 hrsz. ) telken új építésű TÁRSAS LAKÓHÁZ építési munkáihoz. Megrendelő : CSV INVEST KFT. 6000 Kecskemét, Szövetség tér 1.

Részletesebben

, , KMNY KMNY. pm90 TA 75/ ,33 m 2 MELEGÍTŐ-KONYHA KÖZL1 PVC. 33,05 m 2 PVC. pm90 15, , ,

, , KMNY KMNY. pm90 TA 75/ ,33 m 2 MELEGÍTŐ-KONYHA KÖZL1 PVC. 33,05 m 2 PVC. pm90 15, , , Tel/fax: 7-7-6; 0-60-9; 0-97-8 Cím: Ribányi Kft H-70 Tamási Béke u.. Nyugati szárny alaprajz II. M:00 Nyugati szárny bruttó alapterülete: 0,68 m Nyugati szárny nettó alapterülete: 9,06 m Nyugati szárny

Részletesebben

RAKTÁR PAPÍR GYÁRTÓ TEREM HIGIÉNIAI

RAKTÁR PAPÍR GYÁRTÓ TEREM HIGIÉNIAI 110 250 pm 300 300 300 300 1 pm pm pm pm 11,70 m 2 pm pm pm pm pm 34,40 15 17,00 10 17,00 15 16, 16, pm pm 135 pm pm pm pm 220 pm pm pm pm pm pm pm 1 1 8,00 5,55 2,40 3, 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00

Részletesebben

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER FÁCÁNKERT HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BESŐ ÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS EBONYOÍTÁS F Á C Á N K E R T TEEPÜÉSRENDEZÉSI TERVE HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER Készítette

Részletesebben

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt 1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,

Részletesebben

6801/184 6801/185 6951/10. Bornemissza utca 6951/52

6801/184 6801/185 6951/10. Bornemissza utca 6951/52 9/ Mutatószámok, jellemzők: Beépítési mód: Beépítési százalék: Szintterületi mutató: Építménymagasság: Zöldfelület: Övezet: Lke Megengedett Tervezett szabadonálló szabadonálló 0,00 % 9,89 % 0, m /m 0,8

Részletesebben

HELYSZÍNRAJZ M=:0 8/ 7 8/ 6 7 SZOMSZÉDOS LAKÓÉPÜLET FSZT + TT szintszámú +, SZOMSZÉDOS 7/ 7/, +6, 7,6 7,0 6,0 +,79 6,00,7 0,7 6,98 0,60,09, Fási utca MAGASSÁGI ÉS IRÁMYPONT m = mbf 8,0 m rel 7 Kialakult

Részletesebben

Centrál Liget - Napraforgó-ház

Centrál Liget - Napraforgó-ház Centrál Liget - Napraforgó-ház Utcai homlokzat Udvari homlokzat 7,56 0 5,0 m 1 1 0 1 1,59 m 1,1 1,5 Acélhuzalos növényfuttató 7,15 9,6,0,05,05 93 5,0 m 37 37 37 fagyálló 1,31 m,95 m,93 m,, m 1,96 m IRODA,7

Részletesebben

Új városi alközpont Érden

Új városi alközpont Érden Új városi alközpont Érden 2014 tavaszán a komplex_1 tárgy keretein belül Érdre, a volt Levente üdülő területére készítettünk beépítési tervet. A feladatkiírás az Érd-parkvárosi Református Gyülekezet új

Részletesebben

Adott a mellékelt kialakítású kétszintes családi ház, melynél a földszint felett burkolt és zöldtetővel kialakított lapostető található!

Adott a mellékelt kialakítású kétszintes családi ház, melynél a földszint felett burkolt és zöldtetővel kialakított lapostető található! Adott a mellékelt kialakítású kétszintes családi ház, melynél a földszint felett burkolt és zöldtetővel kialakított lapostető található! Készítse a tankörvezető által kiadott csoport szerinti anyagok és

Részletesebben

TISZANAGYFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI A 38.SZ. FKL. ÚT MELLETI KERÉKPÁRÚT SZABÁLYOZÁSÁT ÉRINTŐ MÓDOSÍTÁSA

TISZANAGYFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI A 38.SZ. FKL. ÚT MELLETI KERÉKPÁRÚT SZABÁLYOZÁSÁT ÉRINTŐ MÓDOSÍTÁSA N Y Í R S É G T R V f t. ékhely:. Nyíregyház, Mkó u.. sz. Irod:. Nyíregyház, egfű u..sz. Telefon/fx: (2) 2 Moil: () 2 mil: nyirsegterv@nyirsegterv.tonline.hu We: www.nyirsegterv.hu TISZANAGYFALU ÖZSÉG

Részletesebben

É10. MŰKŐ KONSZIGNÁCIÓ m 1:25 ABLAKKERET. nyílászáró. bádog GYÁRTÁS ELŐTT MINDEN ESETBEN HELYSZÍNI MÉRETVÉTEL ÉS EGYEZTETÉS SZÜKSÉGES

É10. MŰKŐ KONSZIGNÁCIÓ m 1:25 ABLAKKERET. nyílászáró. bádog GYÁRTÁS ELŐTT MINDEN ESETBEN HELYSZÍNI MÉRETVÉTEL ÉS EGYEZTETÉS SZÜKSÉGES MŰKŐ KONSZIGNÁCIÓ m : KÉMÉNYFEDKŐ NAGY FIATORONY KIS FIATORONY PÁRKÁNYELEM, 8, 8, 8,, 8, 8, 8,,, 8 8 0 0 8 0 88 0 0 8 ABLAKKERET 0 0, 80 0 0 0 0 nyílászáró ATTIKAFAL LEFEDÉS TETŐSZELLŐZŐ bádog GYÁRTÁS

Részletesebben

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő:

TÁRSASHÁZ. Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: TERVDOKUMENTÁCIÓ. tervtanácsi tervdokumentációhoz. Megrendelő: TÁRSASHÁZ Budapest, VIII. Tolnai Lajos u. 26., Hrsz.: 34961 TERVDOKUMENTÁCIÓ tervtanácsi tervdokumentációhoz Megrendelő: Octodomus Ingatlanfejlesztő Kft. 1097 Budapest, Illatos út 9. Tervező: Invenio Studio

Részletesebben

Munkadíj árlista. Murvai István Kőműves egyéni vállalkozó. Szállító. Vevő. Érvényesség. Sorszám: ÁRLISTA000001/2016

Munkadíj árlista. Murvai István Kőműves egyéni vállalkozó. Szállító. Vevő. Érvényesség. Sorszám: ÁRLISTA000001/2016 Ablak beszerelés Ablak beszerelése redöny szerelés nélkül. Alap készítés helyszini keveréssel. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás helyszini keveréssel. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás

Részletesebben

É-A-01. pinceszinti alaprajz. engedélyezési terv. Bfm108,60 = ±0,00. Budapest Magdolna utca 33. hrsz.:35469. m 1:100. mérőh. (elektromos) műgyanta

É-A-01. pinceszinti alaprajz. engedélyezési terv. Bfm108,60 = ±0,00. Budapest Magdolna utca 33. hrsz.:35469. m 1:100. mérőh. (elektromos) műgyanta 7,97 6,6,9,,68,8 0 fm08, = 9, 7,0,78,98,0 8 7 6, 0, 0, 0,,9 0, m 0 6, 0, 0,0 0 6, 0 0 8,9 m 0 0 6, 0, 0,0,0, 0 0 6, 0,80 0, 0 6, 0 mérőh. (elektromos) felső szellőzés alsó szellőzés kazánház 6, m 7,,0,0

Részletesebben

KS1000 TF és KS1150 TF hőszigetelt falpanel

KS1000 TF és KS1150 TF hőszigetelt falpanel S1000 TF és S1150 TF hőszigetelt flpnel 4. Szerkezeti elrendezés Vízszintesen elhelyezett pnelek A vízszintesen elhelyezett pnelek olyn szerkezetet igényelnek, mely biztosítj pnel önsúlyánk megtámsztását,

Részletesebben

46,800 10,200 0,500 3,600 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 4,151 0,300 8,361 0,500

46,800 10,200 0,500 3,600 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 4,151 0,300 8,361 0,500 9 8 7 6 5 4 3 2 1 9 8 7 6 5 4 3 2 1 B B C C D D Török kút 10,200 36,600 46,800 10,200 0,500 3,600 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 3,700 0,120 4,151 0,300 8,361 0,500 1,400 8,800 1,400

Részletesebben

Felhívás címe Tervezett fejlesztés települési keret (mft) Felhívás ipari parkok, ipari területek fejlesztésére

Felhívás címe Tervezett fejlesztés települési keret (mft) Felhívás ipari parkok, ipari területek fejlesztésére A Képviselő-testület 91/2016. (II. 26.) sz. kt. htároztánk melléklete 1.1.1-15 Felhívás ipri prkok, ipri területek fejlesztésére Előkészítés: András Kálmán Jelenleg nem önkormányzti terület megvásárlását

Részletesebben

Vevő. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás. Aljzatbetonozás 9-12cm Vasszerelés,betonozás helyszini

Vevő. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás. Aljzatbetonozás 9-12cm Vasszerelés,betonozás helyszini Ablak beszerelés Ablak beszerelése redöny szerelés nélkül. Alap készítés helyszini keveréssel. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás helyszini keveréssel. Alap készítés mixer betonnal. Vasszerelés,zsaluzás,betonozás

Részletesebben

Épület lábazat-falazat csomópont, lemezalappal

Épület lábazat-falazat csomópont, lemezalappal 10 21 4 39 20 20 30 20 10 homlokzati hőszigetelés +nemesvakolat 16 30 falazóelem kezdősín aluprofil lábazati zártcellás hőszigetelés +gyöngyvakolat 20 25 padlóburkolat aljzatbeton (padlófűtéssel) 1 rtg.

Részletesebben

ÁTNÉZETI HELYSZÍNRAJZ M 1:2000

ÁTNÉZETI HELYSZÍNRAJZ M 1:2000 016/14 4,49 L L 3 7,81 13, 016/ L L 3 b 016/11 út 61,3 út R, vezetékes víz (meglévő) 0163/ elbontandó épületek 0,86 144,98 8,1 19,9 46,97 mk vízóra akna 33,03 8, 016/19 udvar vezetékes víz (tervezett,

Részletesebben

Pekmuhely Rabapatona. pékműhely. Malom - közel 250 éves épület, a funkcióhoz szervesen kapcsolódik. közösségi funkció, pl. helyrajzi kiállítás

Pekmuhely Rabapatona. pékműhely. Malom - közel 250 éves épület, a funkcióhoz szervesen kapcsolódik. közösségi funkció, pl. helyrajzi kiállítás A falu Településfejlődés Katonai felmérések a faluról Közös használatú terek, épületek vizsgálata Választott telek és környezete Rábapatona Győrtől Sopron felé 20 km-re található 20 lakosú település a

Részletesebben

446/1. beton járda felújítás, szélesítés (kiselemes térkő burkolattal) 40,64 3,00 2,00. beton áruló pult. Új beton burkolat

446/1. beton járda felújítás, szélesítés (kiselemes térkő burkolattal) 40,64 3,00 2,00. beton áruló pult. Új beton burkolat beton járda 0/ 0/ ökogrén ökogrén ökogrén,6,0 0,00, 0,00, 0,00,,7,00 8,,00 9,0 KM P P LKÓHÁZ LKÓHÁZ Ʃ db parkoló ( db akm. kialakítású) ökogrén ökogrén,08 6,00 6,00 6,00 6,00 6,00,8,,00,,,,00,,0,,00, kerékpártároló

Részletesebben

7/2008. (X. 9.) Ú D H Í Ó ᔇ卷- Ü ᔗ厇- ü 1990. LXV. 16. -b, í í ó d ᔗ厇 ó ó 1997. LXXVIII. b f h j í h dj b í d b - b f ᔗ厇, b d ü ü f h b í, bb, j í d c, h fű ᔗ厇dᔗ厇 j h, j b f ó - bb d j. D H. ᔗ厇1ᔗ厇 ᔗ厇 d h

Részletesebben

Épületszerkezettan VII.

Épületszerkezettan VII. 0 0 0 0 0 0 0 08 09 0 Alapozási alaprajz Pince alaprjaz Földszinti alaprajz Emeleti alaprajz Tetőgeometria A-A metszet B-B metszet C-C metszet D-D metszet Részletek. Részletek. Részletek. 00 0/0/ősz -,9

Részletesebben

RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKHELYE ÉS A BIATORBÁGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA TELEPHELYE MÓDOSÍTOTT VÁZLATTERVI DOKUMENTÁCIÓJA

RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKHELYE ÉS A BIATORBÁGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA TELEPHELYE MÓDOSÍTOTT VÁZLATTERVI DOKUMENTÁCIÓJA TSPC Mérnökiroda Kft. RITSMNN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTLÁNOS ISKOL SZÉKHELYE ÉS BITORBÁGYI ÁLTLÁNOS ISKOL TELEPHELYE MÓDOSÍTOTT VÁZLTTERVI DOKUMENTÁCIÓJ Megrendelő: Cím: 0 Biatorbágy, Baross Gábor u./a.

Részletesebben

INGATLAN LEÍRÁSA #6 KISKŐRÖS, DÓZSA GYÖRGY ÚT 28. BEÉPÍTETT INGATLAN Hrsz.: 2715 Az értékelt vagyontárgy Az ingatlan környezete Az értékelt ingatlan Bács-Kiskun megyében, Kiskőrösön helyezkedik el. A város

Részletesebben

HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT

HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT HELYSZÍNRAJZI VÁZLAT :00 83336 83337 Madách utca 83340 8334 /a 83339 8334 6,88 8,8 3/b 8,03 4,8,40 8,07 4,6 83343 83346 3/a 83348 83 83349 83347 36 Budapest Balzac u 7-9 Email: info@proconfhu 8 Budapest,

Részletesebben

CSALÁDI HÁZ - KOZÁRD - 2012

CSALÁDI HÁZ - KOZÁRD - 2012 CSALÁDI HÁZ - KOZÁRD - 0 HELYSZÍNRAJZ M=:000 É JELEN TERVDOKUMENTÁCIÓ A Ptk.. -ÁAN 0. Gödöllő, Palotakert.,0,0,,0,,, -,00 -,0 -,00 0 0. Kozárd, Kossuth utca HRSZ.: 0 HELYSZÍNRAJZ E--0/ M = :000 E - H 0.0.

Részletesebben

Műszaki leírás. 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon

Műszaki leírás. 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon Műszaki leírás 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. BNV 40. számú pavilon Az épület, 1101 Budapest, X. Albertirsai út 10. szám alatti 39206/31 helyrajzi számú ingatlanon helyezkedik el. Az épület: egyhajós,

Részletesebben