E L Ő T E R J E S Z T É S. alapító okiratok kiegészítésére. (2014. február 27.)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E L Ő T E R J E S Z T É S. alapító okiratok kiegészítésére. (2014. február 27.)"

Átírás

1 Nyírábrány Nagyközség Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S alapító okiratok kiegészítésére (2014. február 27.) A Képviselőtestület február 5-ei ülésén az Államháztartásról szóló törvény és a végrehajtási rendeletek módosítása miatt, az intézmények alapító okiratát a változásoknak megfelelően módosította, illetve egységes szerkezetbe foglalta. A Magyar Államkincstár legújabb tájékoztatása alapján az önkormányzat, a közös hivatal és az óvoda alapító okiratát ismét módosítani, illetve kiegészíteni szükséges. Az önkormányzat kormányzati funkciók szerinti besorolását a piac üzemeltetéssel és a szociális szolgáltatások igazgatásával kell kiegészíteni, a hivatal alapító okiratát az adó-, vám, és jövedéki igazgatás, az állampolgársági ügyekkel, illetve a szociális szolgáltatások igazgatásával kell kiegészíteni. Az óvoda alapító okiratába be kell építeni az óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai megjelölést. A Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott útmutató szerint ezen változásokat is úgy javasolja bevezetni, hogy az január 1-jétől hatályos legyen. Kérem a Képviselőtestületet, hogy a mellékelten csatolt alapító okiratok változását a jogszabályoknak, útmutatónak megfelelően fogadja el. Nyírábrány, február 17. Nyíri Béla polgármester

2 Adatbejelentés rendelkezéseinek megfelelően Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata a törzskönyvi nyilvántartásban december 31-én nyilvántartott, alaptevékenységére vonatkozó adatait a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 68/2013. (XII.29.) NGM rendeletben kihirdetett, január 1-jétől érvényes, alaptevékenység besorolási kód változás miatt, a következők szerint határozom meg: A Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám-, és jövedéki igazgatás Köztemető-fenntartás és működtetés Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel Támogatási célú finanszírozási műveletek Polgári honvédelem ágazati feladatai, a lakosság felkészítése Közterület rendjének fenntartása Tűz- és katasztrófavédelmi tevékenységek Munkavédelmi célú támogatások és közcélú információs rendszer működtetése Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Start-munka program Téli közfoglalkoztatás Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás Állat-egészségügy Út, autópálya építése Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Piac üzemeltetése Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése Lakóépület építése Településfejlesztési projektek és támogatásuk Víztermelés, - kezelés, -ellátás Vízellátással kapcsolatos közmű építése, fenntartása, üzemeltetése Közvilágítás Zöldterület-kezelés

3 Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi alapellátás Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése Kultúra igazgatása Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári szolgáltatások Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés A gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok Lakóingatlan szociális célú bérbeadása, üzemeltetése Szociális étkeztetés Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás Szociális szolgáltatások igazgatása A Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata államháztartási szakágazat rend szerinti besorolása: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége önkormányzat vezetőjének aláírása

4 Alapító okirat kiegészítés rendelkezéseinek megfelelően Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal költségvetési szerv február 14. napján kelt alapító okiratát a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 68/2013. (XII.29.) NGM rendeletben kihirdetett, január 1-jétől érvényes, alaptevékenység besorolási kód változás miatt, a következő kiegészítéssel látom el: A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám-, és jövedéki igazgatás Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Állampolgársági ügyek Iskolai rendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés Szociális szolgáltatások igazgatása Az alapító okirat államháztartási szakfeladat szerinti besorolását tartalmazó része/pontja január 1-jétől hatályát veszti. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat rend szerinti besorolása: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége A költségvetési szerv február 14. napján kelt alapító okirata jelen Alapító okirat kiegészítéssel az Ávr (5) bekezdés értelmében január 1-jétől képezi a költségvetési szerv hatályos alapító okiratát. alapítói joggyakorló szerv vezetőjének aláírása

5 Alapító okirat kiegészítés rendelkezéseinek megfelelően a Nyírábrányi Csicsergő Óvoda költségvetési szerv április 25. napján kelt alapító okiratát a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 68/2013. (XII.29.) NGM rendeletben kihirdetett, január 1-jétől érvényes, alaptevékenység besorolási kód változás miatt, a következő kiegészítéssel látom el: A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása: Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Iskolai rendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés Az alapító okirat államháztartási szakfeladat szerinti besorolását tartalmazó része/pontja január 1-jétől hatályát veszti. A költségvetési szerv államháztartási szakágazat rend szerinti besorolása: Óvodai nevelés A költségvetési szerv április 25. napján kelt alapító okirata jelen Alapító okirat kiegészítéssel az Ávr (5) bekezdés értelmében január 1-jétől képezi a költségvetési szerv hatályos alapító okiratát. alapítói joggyakorló szerv vezetőjének aláírása

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok Dunapataj Nagyközség a által ellátott kötelező és önként vállalt 18/2014.(XI.21.)számú rendelet 2. számú melléklete sorszám Kormányzati funkció Feladat megnevezése Kötelező Önként vállalt Társulás útján

Részletesebben

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére Szám: 1291/2012. Buzsák Község Önkormányzat J e g y z ő j e 8695. Buzsák, Fő tér 1. Telefon: (85) 530 057 Fax szám: (85) 530 067 E-mail: buzsakjegyzo@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a képviselő-testület

Részletesebben

../2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

../2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 6. sz. előterjesztés MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2016. (...) ö n k o r m á n y z

Részletesebben

JAVASLAT. Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető

JAVASLAT. Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-138/2018. Tárgy: Az önkormányzat SzMSz-ének módosítása Mell.:1 pld. rendelettervezet

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására 1 Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette:Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22/2016. Tárgy: Az önkormányzat SzMSz-ének módosítása Mell.:1 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

Javaslat az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet módosítására

Javaslat az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet módosítására Javaslat az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014. (XI. 10.) önkormányzati rendelet módosítására Bánhorváti, 2016. január 13. Előterjesztő: Földvári István polgármester Tisztelt

Részletesebben

Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák

Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák 1. melléklet a 10/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelethez: 1 Az önkormányzat jelzőszámai, az alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése, fizetési számlák 1. Az önkormányzat jelzőszámai

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 77/2011.(V.30.)ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/5/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/50-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére

4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/50-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére 4. NAPIREND Ügyiratszám: 1/50-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

Részletesebben

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza. Pusztavám Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete módosításáról

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére 1. Előterjesztés 2017. január 26-i ülésére Tárgy: /2017. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 11/2011. (IV.14.) önkormányzati rendelet módosításáról Az előterjesztést

Részletesebben

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete

CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 14/2014. (X.22.) számú önkormányzati rendeletének

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 06-án

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 8-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 8-i ülésére 6. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. február 8-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti

Részletesebben

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és

Részletesebben

J A V A S L A T. SZMSZ módosításra

J A V A S L A T. SZMSZ módosításra PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA ELNÖKE Száma: 1-96 /2012. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! J A V A S L A T SZMSZ módosításra Készült: a képviselő-testület

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 2. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 29-irendkívüli ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete. /2015.(...) önkormányzati rendelete

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete. /2015.(...) önkormányzati rendelete Monostorapáti község Önkormányzata Képviselőtestülete /2015.(...) önkormányzati rendelete Monostorapáti község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2014.(XII.15.) önkormányzati

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez

KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez KIEGÉSZÍTÉS a IV/1 sz. egyéb előterjesztéshez (Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (II. 04.) módosítása, Alapító okiratok módosítása) A

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 2. n a p i r e n d i p o n t E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

A R. 39. (1) bekezdésében a

A R. 39. (1) bekezdésében a Farkaslyuk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013.(IV.10.) önkormányzati rendelete Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

Részletesebben

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.

2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2012.(IV.18.) Önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2010. (XI.29.) Önkormányzati rendeletének módosításáról Almásfüzitő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének február 15. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének február 15. napján tartandó ülésére Szám: 105-47/2016. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének 2016. február 15. napján tartandó ülésére Előterjesztés tárgya: Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról

Részletesebben

2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a

2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 64/2015. (VII.22.)KT határozata A Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény alapító okiratának módosításáról Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Kerekegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata (Alapító Okirat száma: 32/2003. (III. 05.) sz. Kth.) (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 53/2010. (III. 31.) sz. Kth-ig

Részletesebben

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító

Részletesebben

Lovászpatona Község Önkormányzat Polgármestere 8553 Lovászpatona, Kossuth tér 2. Tel.: ; fax:

Lovászpatona Község Önkormányzat Polgármestere 8553 Lovászpatona, Kossuth tér 2. Tel.: ; fax: Lovászpatona Község Önkormányzat Polgármestere 8553 Lovászpatona, Kossuth tér 2. Tel.: 06-89-345-107; fax: 06-89-345-109 NYÍLT ülésen tárgyalandó! A határozati javaslat elfogadásához minősített többség

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-93/2018. Tárgy: Az önkormányzat SzMSz-ének módosítása Mell.:1 pld. rendelettervezet

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Városgondnokság alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére 1.napirend: Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-28/2015. Tárgy: Az önkormányzat SzMSz-ének módosítása Mell.:1 pld.

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata 2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására

a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

../2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

../2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 8. sz. előterjesztés MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2016. (...) ö n k o r m á n y z

Részletesebben

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika

Részletesebben

Előterjesztés. Hajdúhadház Város Önkormányzat Ügyrendi, Etikai, Közrendvédelmi és Nemzetiségi Bizottság Elnökétől

Előterjesztés. Hajdúhadház Város Önkormányzat Ügyrendi, Etikai, Közrendvédelmi és Nemzetiségi Bizottság Elnökétől Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Ügyrendi, Etikai, Közrendvédelmi és Nemzetiségi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2016. december hónap 15. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015. (II..) önkormányzati rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2015. (II..) önkormányzati rendelete 4. napirendi pont előterjesztésének melléklete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (II..) önkormányzati

Részletesebben

../2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

../2016. (...) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. sz. előterjesztés../2016. (...) ö n k o r m á n y z

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére.

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére. 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére. Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 2194/3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki

Részletesebben

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-4/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. május 12-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal házasságkötő terme

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

A1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2014. (VIII. 08.) önkormányzati rendelete

A1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2014. (VIII. 08.) önkormányzati rendelete A1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2014. (VIII. 08.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 5/2011. (II.25.) önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 135/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat tevékenységéhez kapcsolódó szakfeladatok

Részletesebben

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2015.(III.27.) Rendelet típusa: módosító Rendelet címe: A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata:

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Enying Város Szolgáltató Intézménye 186/2003.

Részletesebben

1. sz. melléklet az 5/2015.(III.02.) önkormányzati rendelethez. Kunmadaras Nagyközség Önkormányzatának kormányzati funkciói

1. sz. melléklet az 5/2015.(III.02.) önkormányzati rendelethez. Kunmadaras Nagyközség Önkormányzatának kormányzati funkciói 1. sz. melléklet az 5/2015.(III.02.) önkormányzati rendelethez Kunmadaras Nagyközség Önkormányzatának kormányzati funkciói 011130 Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére

Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 208. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 334. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet. Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.hu Előterjesztés Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Települési képviselők névsora

Települési képviselők névsora 1 1. függelék az 5/2015. (IV.1.) önkormányzati rendelethez Települési képviselők névsora A 1. Fenyves Péter polgármester 2 Czachesz Gábor alpolgármester 3 Dr. Istvánfalvi Dávid alpolgármester 4. Arany

Részletesebben

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2011. (IV. 29.) Önkormányzati rendelet módosításáról 2

Részletesebben

(2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal

(2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (V. 10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 12/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendeletének

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Domoszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete február 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete február 27-i ülésére Tárgy: A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Előkészítette: dr. Uhrin Anna aljegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető Igazgatási Osztály Sápi András intézményi referens Véleményező

Részletesebben

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 3. napján tartott testületi ülésének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/1/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2014. (X. 3.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca 11. Telefon: 85/501-000 Telefax: 85/501-055 Ügyiratszám: 1858/3/2016. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 6.) sz. napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 23-án, 17 00 órakor megtartandó ülésére A képviselő-testület rendeleteinek felülvizsgálata

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-2/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET: 3 db TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2009. (X. 15.) rendelete Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Hangony Községi Önkormányzat

Részletesebben

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:317-14/2010. 24. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes Nagyközségi

Részletesebben

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének február 24-én (szerda) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének február 24-én (szerda) órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 3/2016. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2016. február 24-én (szerda) 17 30 órai kezdettel

Részletesebben

215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat:

215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: 215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdésében megfogalmazottak alapján a Polgármesteri

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról

Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról a KÉPVISELŐ-TESTÜLET I. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete Sarkadkeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/201 (IX.2) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 3/201 (III.1) önkormányzati rendelet áról Sarkadkeresztúr Község

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület február 19-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület február 19-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. február 19-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 10-14. TARTALOMJEGYZÉK 10/2014.(II.19.) ÖH. Szank

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Városi Önkormányzat Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 360-135 Előterjesztés előkészítésében részt vett: Gazdasági Osztály Titkárság Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Költségvetési szerv neve: Dunavecse Város Polgármesteri Hivatal * 2. Költségvetési szerv székhelye: Dunavecse, Fő út. 43. Telephelye: Dunavecse, Báthory u. 6.

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S Budakalász Város Polgármestere 122 /2012 (V.31) előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának és az Önkormányzat

Részletesebben

Határozati javaslat. Normatív Határozat

Határozati javaslat. Normatív Határozat Határozati javaslat../2012. (XII. 12.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Normatív Határozat 1. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról

A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2010. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Képviselő-testülete 43/ 2010.(03.29. ) Öh. számú A Biatorbágy Város Polgármesteri

Részletesebben

a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról

a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének../2011.(.../...) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.30.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 6/2007.(IV.02.) rendeletének módosításáról Endrefalva Község Önkormányzata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum

ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum ALAPÍTÓ OKIRAT Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (a továbbiakban Áht.) 8. (1) bekezdése b) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben