Az SZTE Klebelsberg Könyvtár adatvédelmi szabályzata
|
|
- Domokos Boros
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az SZTE Klebelsberg Könyvtár adatvédelmi szabályzata v2.0 - Szeged, március Preambulum: A jelen adatvédelmi szabályzat az SZTE érvényben lévő A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ADATVÉDELMI, KÖZÉRDEKŰ ADATMEGISMERÉSI ÉS KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA című, július 7-én életbe lépett szabályzatát (továbbiakban: Egyetemi Szabályzat) veszi alapul, annak könyvtári szempontból érvényes részeit fejti ki. Amely kérdések e szabályzatban nincsenek említve, de az Egyetemi Szabályzatnak részei, azok természetszerűen az Egyetem minden részén, így a Könyvtárban is érvényesek. E szabályzat nem foglalkozik teljes körűen az adatvédelem szerzői jogi vonatkozásaival, így pl. a számítógépes adatbázisban tárolt publikációk szerzői jogi védelmének megvalósításával, sem technikai, sem jogi értelemben. A belföldre és/vagy külföldre irányuló adattovábbítás speciális esete csak akkor forog fent, ha érzékeny személyiségi vagy személyhez kötött szerzői jogi vonatkozású adatokról van szó. Nyilvános publikációs tevékenységből származtatott adat nem minősül érzékeny személyi adatnak, s nem keverendő össze a mű elektronikus közzétételével. E szabályzat tárgyi hatálya kiterjed: Az SZTE Klebelsberg Könyvtárban (továbbiakban: Könyvtár) annak központjában és minden egyéb szervezeti egységénél folytatott valamennyi személyes adatokat, valamint közérdekű és közérdekből nyilvános adatokat tartalmazó adatkezelésre. A jelen szabályzat hatálya nem terjed ki az informatikai eszközökkel összefüggő technikai adatvédelem részletkérdéseire, amelyről az SZTE Informatikai Biztonsági Szabályzata rendelkezik, s a Könyvtárban külön szabályozás is részletezi a minőségbiztosítási teljes dokumentációban ( különös tekintettel az Automatizálás Fejlesztési Osztály vonatkozó dokumentumaira ( 2. Alapfogalmak: Az adatvédelemre vonatkozó hatályos jogszabály az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.), amely hatályon kívül helyezte a korábbi adatvédelmi szabályozást, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvényt (továbbiakban: Avtv.). Ezen belül is értelemszerűen az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény pontja szerint használjuk a személyes adat, pont szerint különleges adat, pont szerint adatkezelő, pont szerint adatkezelés fogalmát. A jelen szabályzat a szabályozás kategóriái és fogalmi rendszere szempontjából teljes mértékben az Egyetemi Szabályzat 2. Az adatvédelem alapfogalmai c. részben meghatározott fogalom-meghatározásokat tekinti irányadóaknak. (1) Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy közvetlenül vagy közvetve azonosítható természetes személy. 1
2 (2) Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. (3) Különleges adat: a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat, az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat. (4) Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat. (5) Közérdekből nyilvános adat: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli. (6) Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok teljes körű vagy egyes műveletekre szorítkozó kezeléséhez. (7) Tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri. (8) Adatkezelő: A Szegedi Tudományegyetem, ill. Könyvtára, amely a jogszabályi előírások alapján az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja. Polgári jogi, munkajogi, közigazgatási jogviszonyokban az Egyetem adatkezelőként felel a hatáskörében folytatott adatkezelésekért. (9) Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők rögzítése. (10) Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele. (11) Nyilvánosságra hozatal: az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele. (12) Adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges. (13) Adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából. (14) Adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából. (15) Adatmegsemmisítés: az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése. (16) Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik. (17) Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is adatok feldolgozását végzi. (18) Adatfelelős: az Egyetem, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett. (19) Adatközlő: az Egyetem, mint közfeladatot ellátó szerv, amely ha az adatfelelős nem maga teszi közzé az adatot az adatfelelős által hozzá eljuttatott adatait honlapon közzéteszi. (20) Adatállomány: az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége. 2
3 (21) Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval. 3. Az adatkezelés elvei, célhoz kötöttsége és arányossága (1) A Könyvtár, mint adatkezelő biztosítja, hogy személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie. (2) Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető. (3) A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek. (4) Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok pontosságát, teljességét és ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani. 4. Az adatkezelések alapvető szabályai (1) Személyes adat a Könyvtárban akkor kezelhető, ha ahhoz (pl. a Könyvtár használati rendjének elfogadásával és/vagy adott rendszerben a regisztráció megvalósításával) az érintett írásban hozzájárult, vagy azt törvény, illetve törvény felhatalmazása alapján az Egyetem (ill. Könyvtára) szabályzata elrendeli (2) Az érintettel az adat felvétele előtt közölni kell (nyilvánosságra kell hozni) az adatkezelés célját, valamint azt, hogy az adatszolgáltatás önkéntes vagy kötelező. Kötelező adatszolgáltatás esetén meg kell jelölni az adatkezelést elrendelő jogszabályt, illetve a vonatkozó egyetemi vagy könyvtári szabályzatot is. A Könyvtárban és szervezeti egységeinél adatkezelést végző alkalmazottak kötelesek az általuk megismert személyes adatokat hivatali titokként megőrizni. Ilyen munkakörben csak az foglalkoztatható, aki titoktartási nyilatkozatot tett. (4) Személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a) az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. (5) Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az Egyetem a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában a) a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti. (6) A Könyvtár a jogszabályokban és a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában, ill. a könyvtárhasználati szabályokban biztosított használatra, kedvezményekre való jogosultság megállapításához, elbírálásához és igazolásához nélkülözhetetlenül szükséges személyes és különleges adatokat tartja nyilván. (7) Az intézmény az alkalmazottak személyes adatait ha törvény eltérően nem rendelkezik a foglalkoztatási jogviszony megszűnésétől számított öt évig, a hallgatók személyes adatait a hallgatói jogviszony megszűnésre vonatkozó bejelentéstől számított nyolcvan évig kezeli. (8) A Könyvtárban létesített minden a jelentősebb, érzékeny adatokat is érintő adatkezelésről nyilvántartást kell vezetni. 3
4 a) A nyilvántartás dokumentálja az adatkezeléssel kapcsolatos legfontosabb tényeket és körülményeket. Ezek különösen: az adatkezelés megnevezése, célja, rendeltetése, jogszabályi alapja (törvény, egyetemi szabályzat) kezelője (szervezeti egység, annak vezetője, illetve az adatfeldolgozást végző felelős személy neve, beosztása, irodája és telefonszáma), érintettek köre és száma, nyilvántartott adatok köre, adat forrása (maga az érintett, vagy más adatkezelés), adattovábbítás (Mely szerv részére? Milyen rendszerességgel?) adatbiztonsági intézkedések, adatok megőrzésének, illetve törlésének ideje. b) Az adatkezelés megszűnése után a nyilvántartást irattárba kell helyezni és tíz évi megőrzés után selejtezni (gépileg törölni) kell. 5. A Könyvtári hálózatban, ill. Egyetemen belül adattovábbítás, adatkezelések összekapcsolása A Könyvtár nyilvántartási rendszerei szakmai (tartalmi szolgáltatási) és autentikációs okokból egymással adatot cserélnek, s adatot adnak át, ill. érvényességet igazolnak. Ezen rendszerek összekapcsolása nagy adatvédelmi figyelmet igényel, hogy a helyileg már szavatolt biztonság az adatátvitel és felhasználás minden szegmensében garantálható legyen. Egyetemi adattovábbítás Jellemzően a beiratkozási nyilvántartás hallgatói adatbázisokkal kommunikál és vesz át adatokat, ill. autentikációs céllal igazolja egy beiratkozott felhasználó státusát (pl. EduRoam, eduid). (1) Az Egyetem szervezeti rendszerén belül a személyes adatok a feladat elvégzéséhez szükséges mértékben és ideig csak olyan szervezeti egységhez, személyhez továbbíthatók, amelynek, illetve akinek jogszabályban vagy egyetemi szabályzatban meghatározott tevékenysége ellátásához a személyes adatok megismerése és kezelése szükséges. (2) Az Egyetemen folyó különböző célra irányuló adatkezelések csak törvényes céloknak megfelelően, s indokolt esetben kapcsolhatók össze. Adattovábbítás az országos rendszerek felé ill. nemzetközi autentikáció (3) A számítógépes rendszerek (IKR) rendszeresen adatokat adnak át hazai könyvtári rendszereknek, ill. onnan adatokat vesznek át (MOKKA, ODR, ELDORADO). Ezek minden esetben könyvtári metainformációs rekordok (dokumentumok leírásai), ennyiben nem érzékeny adatok, adatvédelmi jelentőségük csekély. (4) Érzékeny adatokat nem adunk át külső rendszereknek, hiszen a föderatív alapú autentikációk esetében nem az adatot adjuk át, hanem a kérdésre válaszolunk, hogy az igazolást kérő felhasználó jogosult-e az adott rendszer használatára. Ily módon ez logikai és nem adattovábbító művelet (EduRoam, eduid). A statisztikai célú adattovábbítás A Könyvtár vállalja, hogy a személyes adatokat statisztikai célra kizárólag úgy adja át, hogy gondoskodik arról, hogy azt az érintettel ne lehessen kapcsolatba hozni. Elvi szabályozás: (1) Az Egyetem szervezeti rendszerén belül a közalkalmazottak és a hallgatók személyes adatai a feladat elvégzéséhez szükséges mértékben és ideig csak olyan szervezeti egységhez továbbíthatók, 4
5 amely a közalkalmazotti jogviszonnyal, illetve a hallgatói jogviszonnyal kapcsolatos adminisztratív és szervezési feladatokat lát el. (2) Az Egyetemen belüli adattovábbítással kapcsolatos konkrét kérdéseket minden adatkezelés esetében külön kell megállapítani, és az adatkezelés nyilvántartásában rögzíteni. (3) Az Egyetemen folyó különböző célra irányuló adatkezelések csak törvényes cél érdekében, indokolt esetben, ideiglenesen kapcsolhatók össze. (4) Az adatkezelések összekapcsolásával összefüggő alábbi tényeket jegyzőkönyvbe kell venni, vagy jegyzőkönyvszerűen használható számítógépes file-ban rögzíteni kell: az összekapcsolt adatkezelések megnevezése, az összekapcsolás célja, rendeltetése, az összekapcsolás időpontja és tartama, jogszabályi alapja (törvény, egyetemi szabályzat) az összekapcsolást végző személy neve, beosztása, szervezeti egysége, irodája és telefonszáma, az összekapcsolással érintettek köre és száma, az összekapcsolt adatok köre, az összekapcsolás módszere (manuális, számítógépes, vegyes) adatbiztonsági intézkedések. (5) A jegyzőkönyv első és második példányát az adatkezelések helyén kell őrizni, harmadik példányát pedig az Egyetem főtitkárához kell továbbítani. A jegyzőkönyvet öt évig kell megőrizni. Külföldre irányuló adattovábbítás A külföldre irányuló adattovábbítás speciális esete csak akkor forog fenn, ha érzékeny személyiségi vagy személyhez kötött szerzői jogi vonatkozású adatokról van szó. Nyilvános publikációs tevékenységből származtatott adat nem minősül érzékeny személyi adatnak, s nem keverendő össze a mű elektronikus közzétételével. a) Olyan adatkezelés esetén, amelynél számolni kell külföldre irányuló adattovábbítással, az érintettek figyelmét erre a körülményre már az adatok felvétele előtt fel kell hívni. Az érintett írásbeli felhatalmazása nélkül személyes adat külföldre nem továbbítható, kivéve ha a törvény ezt lehetővé teszi. b) A külföldre irányuló adatszolgáltatással kapcsolatos tényeket, körülményeket jegyzőkönyv felvételével dokumentálni kell. A jegyzőkönyv az alábbi adatokat tartalmazza: az adattovábbítás címzettje (megnevezés, postacím, telefonszám), az adattovábbítás célja, rendeltetése, az adattovábbítás jogszabályi alapja, illetve az érintett nyilatkozata, az adattovábbítás időpontja, az adatszolgáltatást teljesítő szervezeti egység megnevezése, az érintettek köre, a továbbított adatok köre, az adattovábbítás módja. c) A külföldre irányuló adattovábbításról szóló jegyzőkönyv első példányát az adatkezelés helyén kell őrizni, második példányát pedig az Egyetem főtitkárához kell továbbítani. A jegyzőkönyvet öt évig kell megőrizni. 6. Adattovábbítás megkeresés alapján (1) Az Egyetemen kívüli szervtől vagy magánszemélytől érkező, adatközlésre irányuló megkeresés csak akkor teljesíthető, ha az érintett erre írásban felhatalmazza az Egyetemet. Az érintett előzetesen is adhat ilyen tartalmú felhatalmazást, amely szólhat valamely időtartamra és a megkereséssel élő szervek meghatározott körére. Az adattovábbítás kizárólag akkor teljesíthető, ha az Egyetem hitelt érdemlően meggyőződött arról, hogy az érintett ahhoz hozzájárult. Az adattovábbítás alapulhat teljes bizonyító erejű magánokiraton, saját kezűleg írt és aláírt okiraton, vagy bármely más olyan rögzített 5
6 jognyilatkozaton, amelyből egyértelműen és minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az az érintettől származik és engedélyező tartalmú. (2) Az érintett nyilatkozattételétől függetlenül teljesíteni kell a hatóságoktól és államigazgatási szervektől, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatoktól érkezető megkereséseket (lásd: Nftv. 3. sz. mellékletét az adattovábbítás feltételéről). E szervek megkereséseiről az illetékes adatkezelő közvetlenül vagy szolgálati felettese útján köteles tájékoztatni az Egyetem rektorát. Az adatszolgáltatás csak a rektor jóváhagyásával teljesíthető. A rektor a nemzetbiztonsági szolgálatok adatkérésre irányuló megkeresése ellen nem halasztó hatályú panasszal fordulhat az illetékes miniszterhez. (3) A nemzetbiztonsági szolgálatoktól érkező megkeresésre vonatkozó minden adat a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló évi CXXV. törvény 42. -a szerint államtitok, amiről sem más szerv, sem más személy nem tájékoztatható. (4) A megkeresés alapján teljesített adatszolgáltatással kapcsolatos tényeket, körülményeket jegyzőkönyv felvételével dokumentálni kell. A jegyzőkönyv az alábbi adatokat tartalmazza: a megkeresést kezdeményező szerv, vagy személy megnevezése, postacíme, telefonszáma, az adatkérés célja, rendeltetése, az adatkérés jogszabályi alapja, illetve az érintett nyilatkozata, az adatkérés időpontja, az adatszolgáltatás alapjául szolgáló adatkezelés megnevezése, az adatszolgáltatást teljesítő szervezeti egység megnevezése, az érintettek köre, a kért adatok köre, az adattovábbítás módja. (5) A megkeresésről szóló jegyzőkönyv első példányát az adatkezelés helyén kell őrizni, második példányát pedig az Egyetem főtitkárához kell továbbítani. A jegyzőkönyvet öt évig kell megőrizni. 7. Személyes adatok kezelése tudományos kutatás során (1) A tudományos kutatás céljára felvett személyes adat csak tudományos kutatás céljára használható fel. (2) A személyes adat érintettel való kapcsolatának megállapítását mihelyt a kutatási cél megengedi véglegesen lehetetlenné kell tenni. Ennek megtörténtéig is külön kell tárolni azokat az adatokat, amelyek meghatározott vagy meghatározható természetes személy azonosítására alkalmasak. Ezek az adatok egyéb adatokkal csak akkor kapcsolhatók össze, ha az a kutatás céljára szükséges. (3) A tudományos kutatást végző szerv vagy személy személyes adatot csak akkor hozhat nyilvánosságra, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy az a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges. 8. Személyes adatok nyilvánosságra hozatala (1) A Könyvtárban kezelt személyes adatok nyilvánosságra hozatala kivéve, ha törvény lehetővé teszi tilos. (2) A Könyvtárban nyilvántartott adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai felhasználás céljára a hivatalos statisztikai szolgálat számára átadhatók. 9. Adatfeldolgozás (1) Az adatfeldolgozónak a személyes adatok feldolgozásával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit az Infotv., valamint az adatkezelésre vonatkozó külön törvények keretei között az Egyetem határozza meg. Az adatkezelési műveletekre vonatkozó utasítások jogszerűségéért az adatkezelő felel. (2) Az adatfeldolgozó tevékenységi körén belül, illetőleg az adatkezelő által meghatározott keretek között felelős a személyes adatok feldolgozásáért, megváltoztatásáért, törléséért, továbbításáért és nyilvánosságra hozataláért. (3) Az adatfeldolgozó az Egyetem rendelkezése szerint vehet igénybe további adatfeldolgozót. (4) Az adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag az adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adat- 6
7 feldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat az adatkezelő rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni. (5) Az adatfeldolgozásra vonatkozó szerződést írásba kell foglalni. Az adatfeldolgozással nem bízható meg olyan szervezet, amely a feldolgozandó személyes adatokat felhasználó üzleti tevékenységben érdekelt. 10. Adatbiztonsági rendszabályok (1) A Könyvtár köteles az adatkezelési műveleteket úgy megtervezni és végrehajtani, hogy az az Infotv. és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. (2) Az intézmény köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, köteles továbbá megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek az Infotv., valamint az egyéb adatvédelmi jogszabályok érvényre juttatásához szükségesek. (3) A Könyvtárnak az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel kell lenni a technika mindenkori fejlettségére. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt kell választani, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene az intézménynek. (4) Az adatokat védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen. (5) Az adatbiztonsági rendszabályok érvényesítése érdekében a szükséges intézkedéseket meg kell tenni mind a manuálisan kezelt, mind a számítógépen tárolt és feldolgozott személyes adatok biztonsága érdekében. Számítógépen tárolt adatok (6) A számítógépen, illetve hálózaton tárolt személyes adatok biztonsága érdekében, különösen az alábbi intézkedéseket kell foganatosítani: a) Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón. b) Biztonsági mentés: A személyes adatokat tartalmazó adatbázisok aktív adataiból rendszeresen a hallgatói nyilvántartás esetén hetente, a bér- és munkaügyi nyilvántartás, valamint a személyzeti nyilvántartás anyagából pedig havonta kell külön adathordozóra biztonsági mentést készíteni. A biztonsági mentést tartalmazó adathordozót tűzbiztos fémkazettában kell őrizni. c) Archiválás: A személyes adatokat tartalmazó adatbázisok passzív hányadát a további kezelést már nem igénylő, változatlanul maradó adatokat el kell választani az aktív résztől, majd a passzivált adatokat időtálló adathordozón kell rögzíteni. Az e szabályzat különös részében említett adatkezelések archiválását évente egyszer kell elvégezni. Az archivált adatokat tartalmazó adathordozót tűzbiztos fémkazettában kell őrizni. d) Tűzvédelem: Az adatokat és adatbázisokat tűzvédelmi és vagyonvédelmi berendezésekkel ellátott helyiségben kell elhelyezni. e) Vírusvédelem: A személyes adatokat kezelő ügyintézők, asztali számítógépein gondoskodni kell a vírusmentesítésről. f) Hozzáférés-védelem: Az adathozzáféréshez csak érvényes, személyre szóló, azonosítható jogosultsággal legalább felhasználói névvel és jelszóval lehet hozzáférni. Hálózati erőforrásokhoz csak érvényes felhasználói névvel és jelszóval lehet hozzáférni. A jelszavak cseréjéről rendszeresen gondoskodni kell. g) Hálózati védelem: A mindenkor rendelkezésre álló számítástechnikai eszközök felhasználásával meg kell akadályozni, hogy adatokat tároló, hálózaton keresztül elérhető szerverekhez illetéktelen személy hozzáférjen. Manuális kezelésű adatok A manuális kezelésű személyes adatnyilvántartást a Könyvtár ma már nem folytat, az esetleges archív (pl.- régi kölcsönzési nyilvántartások) adatok biztonsága érdekében az alábbi intézkedéseket kell foganatosítani: 7
8 a) Tűz- és vagyonvédelem: Az irattári kezelésbe vett iratokat jól zárható, száraz, tűzvédelmi és vagyonvédelmi berendezéssel ellátott helyiségben kell elhelyezni. b) Hozzáférés-védelem: A folyamatos aktív kezelésben lévő iratokhoz csak az illetékes ügyintézők férhetnek hozzá. A személyzeti, valamint a bér- és munkaügyi iratokat lemezszekrénybe, a hallgatói jogviszonnyal kapcsolatos iratokat pedig különálló, zárható helyiségben, zárható iratszekrényekben kell őrizni. c) Archiválás: Az e szabályzat különös részében említett adatkezelések iratainak archiválását évente egyszer el kell végezni. Az archivált iratokat az Egyetem iratkezelési és selejtezési szabályzatának, valamint a irattári terveknek megfelelően kell szétválogatni és irattári kezelésbe venni. 11. A Könyvtár vezetőinek adatvédelmi felelőssége és az Egyetemi Szabályzattal, ill. a jelen szabályzattal kapcsolatos feladatai (1) A Könyvtári hálózaton belül az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok és jelen szabályzat rendelkezéseink betartásáért a szervezeti egység vezetője a felelős. (2) A szervezeti egység vezetője a tevékenysége során biztosítja: a) az adatvédelmi és adatkezelési előírások szervezeti egység szintű érvényre juttatását, b) a szervezeti egységben az adatkezelők tevékenységének folyamatos ellenőrzését, c) a szervezeti egységben adatkezelést végzők munkaköri leírásában arra történő kifejezett utalást, hogy az SZTE Adatvédelmi szabályzatát, valamint a Könyvtár jelen adatvédelmi szabályzatát megismerték azt magukra kötelező érvényűnek tekintik. (3) Az adatvédelemhez és adatkezeléshez kapcsolódó kérdésben a Könyvtár adatvédelmi felelősének az informatikai és információs főigazgató-helyettes tekintendő, aki delegál bizonyos jogköröket és felelősségeket az Automatizálás Fejlesztési Osztály vezetőjének. Mind a Könyvtár vezetője, mind nevezett felelősök kérhetik amennyiben indokoltnak tartják adatvédelmi kérdésekben az egyetemi főtitkár segítségét, tanácsait, ill. állásfoglalását. 12. Az olvasói személyi nyilvántartás A Könyvtár adatvédelmének legérzékenyebb területe az olvasói adatok (felhasználói adatok) nyilvántartása, szolgáltatása és adatvédelme. Az adatfelvétel szabályait, s az adatok pontos mibenlétét a könyvtárhasználati szabályok beiratkozásra vonatkozó része rögzíti. (1) A nyilvántartás számítógépes adatbázisban történik. A könyvtári adatokat a rendszer csak a szervezet felelős vezetőjének engedélyével, a szabályzat előírásainak betartásával továbbíthatnak. Az adattovábbítás jogosságának elbírálásánál figyelembe kell venni, hogy az adatot kérő szervezet jogosult-e a kért adatok kezelésére. (2) A számítógépes nyilvántartási rendszer adatait védeni kell a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen. Ezen védelem biztosítása a rendszer üzemeltetőjének (AFO), továbbá az adatkezelést, illetve adatfeldolgozást végző személyeknek és szervezeti egységeknek a feladata (kölcsönzés, informatika). (3) A rendszert üzemeltető informatikai osztály (AFO) a szervergépeken tárolt adatok biztonsága érdekében az említett WorkWiki szabályozásban részletezett módon jár el, így pl. biztosítja a szervergépeket megfelelő fizikai védelemmel ellátott, zárt helyiségét, a szervergépek működésének környezeti és műszaki feltételeit; a személyes adatokat tartalmazó adatbázisok aktív adataiból megfelelő rendszerességgel külön adathordozóra biztonsági mentés készítését, biztosítja, hogy a személyes adatokat tartalmazó szerverek közvetlen hálózati úton ne legyenek elérhetőek, és a rendszer feltörése hálózati hozzáféréssel ne legyen lehetséges; gondoskodik arról, hogy áramkimaradás esetén a szervergépek szabályosan, adatvesztés nélkül leállíthatók legyenek; gondoskodik a szervergépek vírusvédelméről; 8
9 amennyiben az adatbázisszerver elérése terminálszervereken keresztül történik, úgy gondoskodik a terminálszerverekre történő belépéshez szükséges azonosítók és jelszavak kiosztásáról és visszavonásáról, az adatkezelés céljának minimálisan megfelelő jogosultságok beállításáról; (4) A számítógépes rendszernek lehetővé kell tennie az adatmódosítások tényének, időpontjának és végrehajtójának naplózását. Az AFO a rendszert úgy állítja be, hogy a naplózás megtörténjen. 13. Jogorvoslati és jogérvényesítési lehetőségek Az érintett tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, kérheti személyes adatainak helyesbítését, és a kötelező adatkezelés kivételével - kérheti adatai törlését vagy zárolását. (Infotv. 14. ) Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. (Infotv. 22. (1)) (2) Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani. (4) A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége. A perbe a mindenkori Hatóság az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat. 14. Adatvédelmi nyilatkozat a felhasználók számára Az alábbi nyilatkozat közzéteendő, s aktualizálandó a Könyvtár felhasználói számára, amely nyilvánosan tartalmazza a Könyvtár szándékait, s felhasználók számára fontos jogelveket (Nyilvános rész, a honlap számára) 9
A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME. Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében
A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében Érintett területek Az adatkezeléssel érintett területek: A munkavállalók személyes adatainak kezelése Üzleti partnerek
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata A Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatának fő hivatkozási pontját a 2011. évi
Az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CII. törvény, valamint az Alaptörvény IV. cikke alapján.
ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZAT Szocio-Produkt Kft. Az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CII. törvény, valamint az Alaptörvény IV. cikke alapján. Kiadva:
A SOCIAL STEPS ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
A SOCIAL STEPS ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Általános rendelkezés A Social Steps az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, bemutatja azokat az elvárásokat, melyeket saját magával, mint adatkezelővel
A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉRELMEK INTÉZÉSÉNEK RENDJÉRŐL. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék 1. A Szabályzat célja... 2 2. A Szabályzat hatálya... 2 3. Értelmező rendelkezések... 2 4. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igény és intézése... 3 4.1. Az igény benyújtása... 3
Frog Media Kft. Adatkezelési tájékoztató
Frog Media Kft. Adatkezelési tájékoztató Készült: 2015. március 2. Preambulum A Frog Media Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő) célja, hogy a személyes adatok védelme érdekében megtegyen minden olyan szükséges
Adatkezelési, Adatvédelmi ismertető az Új szabályok tükrében
Adatkezelési, Adatvédelmi ismertető az Új szabályok tükrében Az adatvédelmi szabályozás célja, fontossága - A személyes adatok gyűjtése nyilvántartása, feldolgozása a legutóbbi időszakban került az alkotmányos
Adatkezelési szabályzat, adatvédelmi tájékoztató
Adatkezelési szabályzat, adatvédelmi tájékoztató a a Help2Startup Kft. www.help2startupcenter.com internetes honlap felhasználói részére 2014 Tartalom: 1. Az adatvédelmi politika és tájékoztató célja 2.
A személyes adatokat harmadik személynek nem adom ki, kizárólag hírlevél megküldésére és írásbeli tájékoztatásra használom.
Adatkezelési szabályzat Ezen adatkezelési szabályzat a magyarrahangolva.com weboldalon a látogatók által önkéntes hozzájárulással megadott hírlevél kiküldéséhez illetve időpont foglaláshoz megadott adatok
A SPORTKÁRTYA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA
A SPORTKÁRTYA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA 2013 I. Bevezetés A jelen Adatvédelmi Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat ) a SPORTKÁRTYA Kereskedelmi
Adatvédelmi szabályzat
Adatvédelmi szabályzat Jelen adatvédelmi adatkezelési szabályzat (továbbiakban: Szabályzat ) célja, hogy Totel Szerviz Kft. (székhely: 1147 Budapest Miskolci utca 91. ; elektronikus levelezési cím: info@totel.hu
GYŐRI BALETT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
GYŐRI BALETT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT CÉGNÉV: GYŐRI BALETT SZÉKHELY: 9022 GYŐR, CZUCZOR GERGELY UTCA 7. ADÓSZÁM: 16718342-2-08 CÉGJEGYZÉKSZÁM:676142 KÉPVISELI: KISS JÁNOS Tartalomjegyzék: I. Az adatkezelés
Adatvédelmi Szabályzat
... (társaság neve)... (adószám) Adatvédelmi Szabályzat Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. Az adatvédelmi szabályzat célja...3 2. Társaság bemutatása...4 3. Általános rész...5 Személyes
1992. évi LXIII. törvény. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról1
1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról1 Az Országgyűlés - a Magyar Köztársaság Alkotmányában foglaltakkal összhangban - a személyes adatok védelmét,
Adatvédelmi szabályzat
Adatvédelmi szabályzat 1. Előszó 1.1. Jelen adatvédelmi szabályzat (a Szabályzat ) a SG Marketing Kft. (székhely: 1149 Budapest Limanova tér 12., cégjegyzékszám: 01-09-931340) (a Kiadó ) tevékenysége során
A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK INTÉZÉSÉNEK RENDJE
Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ IGÉNYEK INTÉZÉSÉNEK RENDJE Kivonat A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének, továbbá
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1. BEVEZETÉS Az ügyészség (továbbiakban: Adatkezelő) tevékenysége során fokozottan ügyel a személyes adatok védelmére, a kötelező jogi rendelkezések betartására, a biztonságos
(az egyesület nevét beírni!) EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
(az egyesület nevét beírni!) EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1 I. Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya kiterjed a/az...egyesületre (a továbbiakban: Adatkezelő). 2. A
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
TALMÁCSI GROUP ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan, vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig személyes adatokat
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület 5609. Csabaszabadi, Gerendási út 4. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jelen szabályzatot a Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület Elnöksége a 17/2012(IV. 06.) ELN határozatával
Account Berater GmbH Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata. Végh Ágnes Judit Ügyvezető. Cím: 1190 Wien Döblingergürtel 21-23/6/3
Account Berater GmbH Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata Végh Ágnes Judit Ügyvezető Cím: 1190 Wien Döblingergürtel 21-23/6/3 I. Szabályzat célja, hatálya...2 I.1. Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzat
1.3 A Szolgáltató fenntartja magának a jogot jelen Szabályzat megváltoztatására.
Adatvédelem 1. ELŐSZÓ 1.1. Jelen adatvédelmi szabályzat (a Szabályzat ) az Belle-Aire Tanácsadó és Rekreációs Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3235 Mátraszentimre, Fenyves u.5.) (továbbiakban
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT 1. BEVEZETÉS A (székhely: 7627 Pécs Vadvirág u. 37) (a továbbiakban szolgáltató, adatkezelő), mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen jogi közlemény tartalmát.
Adatvédelem 1., Definicíók, meghatározások
Adatvédelem A Birdiecar weboldal, a www.birdiecar.eu honlap üzemeltetője, a "NAGY ÉS FIAI" Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1131 Budapest, Jász utca 179., a továbbiakban szolgáltató,
Megallasnelkul.hu. Adatkezelési Nyilatkozat
Megallasnelkul.hu Adatkezelési Nyilatkozat I. AZ ADATKEZELŐ Az adatok kezelője a www.megallanelkul.hu weboldal (továbbiakban weboldal) üzemeltetője, a 3 P Online Kft. (Székhelye: 7400 Kaposvár, Jutai út
1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Magyar Faktorház Zrt. (a továbbiakban: Társaság) a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény (a továbbiakban: Avtv.)
A MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA
A MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA 1. BEVEZETÉS A Magyar Paralimpiai Bizottság köztestület (a továbbiakban: Adatkezelő) tevékenysége során fokozottan ügyel a személyes adatok védelmére,
Adatkezelési tájékoztató. a Hivatal hangfelvétel készítésének az alkalmazásáról a telefonos ügyfélszolgálat során
BUDAPEST FŐVÁROS I. KERÜLET BUDAVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán Gellérthegy JEGYZŐ Adatkezelési tájékoztató a Hivatal hangfelvétel készítésének az alkalmazásáról a telefonos
Közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzat
Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Közérdekű adatok közzétételi kötelezettségének teljesítéséről szóló szabályzat 2012. június 1. 1 A szabályzat célja, hatálya A Szabályzat célja, hogy az információs
Adatvédelmi szabályzat
Adatvédelmi szabályzat 1./ Bevezetés 1./1. Jelen adatvédelmi szabályzat (a Szabályzat ) a Vár Holding Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1054 Budapest, Alkotmány utca 10. 3. emelet 28. ajtó. cégjegyzékszám:
A d a t v é d e l m i S z a b á l y z a t
A d a t v é d e l m i S z a b á l y z a t 1. BEVEZETÉS A ʺ ˇFŰTŐMŰʺ Szolgáltató és Kereskedelmi Kft Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő) tevékenysége során fokozottan ügyel a személyes adatok védelmére, a
Adatkezelési Szabályzat
Adatkezelési Szabályzat A jelen adatkezelési szabályzat a feed.hu weboldalon a látogatók által önkéntes hozzájárulással megadott adatok tárolására és kezelésére vonatkozik. Az adatok kezelését Varga Tamás,
továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további
Fogalmak GDPR - General Data Protection Regulation (https://en.wikipedia.org/wiki/general_data_protection_regulation) Adatcsoport: Adatok, (azaz tények, koncepciók vagy utasítások formalizált megjelenítése,
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2016. április 01. 1. BEVEZETÉS A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (továbbiakban: NISZ Zrt., 1081 Budapest Csokonai u. 3.), mint jogszabály által kijelölt kormányzati
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató 1. A Tájékoztató célja 1.1. Jelen dokumentum célja, hogy megfelelő tájékoztatást és védelmet nyújtson a www.zafirent.hu, illetve a www.szemelyszallitasrepteritranszfer.hu
az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról; évi V. törvény
Kossiktea.hu Balatonfüred - Keller Zsuzsanna EV, továbbiakban (székhely: 8230 Balatonfüred, P.Horváth Á. u 18 D telephely. 8230 Balatonfüred Zsigmond u 12 adószám: 67699676-1-39 a továbbiakban Adatkezelő
ÖRÖKBEFOGADÁST ELŐSEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉVEL KAPCSOLATOS ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA
A BAPTISTA SZERETETSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY ÖRÖKBEFOGADÁST ELŐSEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGÉVEL KAPCSOLATOS ADATVÉDELMI SZABÁLYZATA JÓVÁHAGYTA: SZENCZY SÁNDOR ELNÖK HATÁLYBA LÉPÉS IDŐPONTJA: 2013. MÁJUS 1. TARTALOMJEGYZÉK
Frog Media Kft. Adatkezelési tájékoztató
Frog Media Kft. Adatkezelési tájékoztató Készült: 2015. március 2. Frissítve: 2016. október 3. Preambulum A Frog Media Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő) célja, hogy a személyes adatok védelme érdekében
A D A T K E Z E L É S I T Á J É K O Z T A T Ó
A D A T K E Z E L É S I T Á J É K O Z T A T Ó A jelen tájékoztató célja, hogy rögzítse a www.ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu (a továbbiakban weboldal) üzemeltetője: Papp Lászlóné EV. (a továbbiakban Szolgáltató)
Adatkezelés és adatvédelem
Adatkezelés és adatvédelem I. Az adatkezelés és az adatvédelem jogszabályi háttere és célja 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 1995. évi CXIX. törvény
Adatvédelmi elvek. I. Definíciók, meghatározások
Adatvédelmi elvek A Digiter-IT Hungary Kft. 1072 Budapest, Rákóczi út 42. szám alatti székhelyű gazdasági társaság, mint a www.digiter.hu honlap üzemeltetője (a továbbiakban mint Szolgáltató, illetve Adatkezelő),
Géniusz Egyesület. Adatvédelmi nyilatkozat
Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezet VI. cikk (2) A Géniusz Informatikai Tehetséggondozó Egyesület - a továbbiakban Szervező (6722 Szeged, Szentháromság
érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy közvetlenül vagy közvetve azonosítható természetes személy;
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Jelen Adatvédelmi Szabályzat hatálya a Magyar Ikerregiszter Alapítvány (székhely: 1212 Budapest, Erdélyi u. 29., Adószám: 18727913-1-43; a továbbiakban: Szolgáltató), által üzemeltetett
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT 1. ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS 1.1. A GAP Média Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1126 Budapest, Nárcisz u.12/ A. II/10., nyilvántartja a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, cégjegyzékszáma:
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT A GIMEX-Hidraulika Kft. kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott személyes adatok védelmét. Ezen adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeli,
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT Ficsor Előd e.v., mint a ficsor.com honlap üzemeltetője kijelenti, hogy a szolgáltatásán keresztül megszerzett adatokat a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeli,
Kertész Áruházak Kft. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
Kertész Áruházak Kft. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA Cégnév: Kertész Áruházak Kft. Székhely: 3526 Miskolc, Búza tér 12. Cégjegyzékszám: 05-09-014069 Adószám: 13944364-2-05 NAIH nyilvántartási szám: 114188/2017
dr. Kováts E. Ágnes ügyvéd ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
dr. Kováts E. Ágnes ügyvéd ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Figyelemmel az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: infotv.), és az ügyvédekről szóló
EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2016. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (továbbiakban: Egyetem) elsősorban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
Adatkezelési szabályzat
Adatkezelési szabályzat Ezen adatkezelési szabályzat a www.squashclub.hu weboldalon valamint a Squash Club Facebook látogatói által önkéntes hozzájárulással megadott, hírlevelek, egyedi ajánlatok kiküldéséhez
Adatvédelem. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-71073/2013. Adatkezelési alapelvek
Adatvédelem Adatvédelem Az Engravetech Kft. Engravetech Kft. adatvédelmi nyilatkozata Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-71073/2013. Adatkezelési alapelvek Az Engravetech Kft. elkötelezett a Vevők/Megrendelők
Adatvédelmi nyilatkozat
Adatvédelmi nyilatkozat Az RT 5 TAXI HOLDING Kft., mint a www.budapesttaxi.hu üzemeltetője kijelenti, hogy a szolgáltatásán keresztül megszerzett adatokat a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat 1. A szabályzat célja Jelen Adatvédelmi Szabályzat hatálya a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ (székhely: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 2., adószáma:
magánszemély esetében: név, cím, elérhetőség cég esetében: név, cím, elérhetőség, adószám
A szex-webshop.hu webáruház internetes oldalai regisztráció nélkül látogathatóak. Vannak azonban olyan szolgáltatások, amelyek csak regisztrált partnereink számára elérhetőek. Regisztráció A szex-webshop.hu
Adatvédelmi Szabályzat. MEDIACENTER HUNGARY Informatikai, Szolgáltató és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság. Hatályos: 2011.
Adatvédelmi Szabályzat MEDIACENTER HUNGARY Informatikai, Szolgáltató és Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság Hatályos: 2011. augusztus 3-tól 1 1 Fogalom-meghatározások 1.1 személyes adat: bármely
Adatvédelmi Tájékoztató
Adatvédelmi Tájékoztató Hatályos: 2014. november 18 -től Tartalomjegyzék: 1. Fogalmak... 2 2. A kezelt adatok köre... 3 3. Az adatkezelés jogalapja... 4 4. Az adatkezelés célja... 4 5. Az adatkezelés időtartama,
A honlap használatával Ön mint felhasználó elfogadja jelen Adatvédelmi Nyilatkozat rendelkezéseit.
1. A Szolgáltató www.northelektro.hu domain néven elérhető honlapjának (a továbbiakban: Honlap) célja a Szolgáltató kiskereskedelmi tevékenysége keretében a vezető klímaberendezés-gyártó cégek termékskálájához
Az Országos Képző és Vizsgaszervező Intézet Kft. adatvédelmi nyilatkozata
Az Országos Képző és Vizsgaszervező Intézet Kft. adatvédelmi nyilatkozata A Országos Képző és Vizsgaszervező Intézet Kft. részére kiemelten fontos ügyfelei adatainak védelme. Önt a jelentkezés során arra
Power Belt Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: május 25. napjától
Power Belt Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2018. Hatályos: 2018. május 25. napjától Általános rendelkezések A Power Belt Kft. (székhelye: 1194 Budapest, Hofherr Albert utca 38/b. Adószáma:
Galvanofém Kft. Adatvédelmi és adatkezelési szabályzata
Galvanofém Kft. Adatvédelmi és adatkezelési szabályzata 1. A szabályzat célja Jelen szabályzat célja a Galvanofém Kft. (Székhely: 6000 Kecskemét, Méntelek 252. Telefonszám: +36 76 506 263, Adószám: 11375230-2-03)
A CSAOSZ adatvédelmi szabályzata
A CSAOSZ adatvédelmi szabályzata Budapest, 2018. május 22. 1 Tartalom Előzmények I. Elvek II. A CSAOSZ érintettsége III. Intézkedések IV. Mellékletek 1. melléklet: Fogalommeghatározás 2. melléklet: Belépési
1. érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy közvetlenül vagy közvetve azonosítható természetes személy;
A Magyar Hospice Alapítvány adatkezelési nyilatkozata Magyar Hospice Alapítvány (1032 Budapest, Kenyeres u. 18-22.; Tel: +36-1/ 388-7369, E-mail: info@hospicehaz.hu) az oldal-látogatások, a hírlevélre
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ LH PATENT SECURITY KFT
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ LH PATENT SECURITY KFT Az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságáról szóló 2011. évi CXII. törvényben meghatározott kötelezettségeket az LH Patent Security
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT SSC Career @ Szeged néven SSC szakmai nap lesz 2015. október 21-én a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán. Célja a programnak (többek között) az üzleti szolgáltatóközpont
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató Az epitemahazam.hu honlap tulajdonosa és üzemeltetője a TÉT Consulting Kft továbbiakban Adatkezelő. Részletes adataink és kapcsolatfelvételi lehetőség a honlap Kapcsolat oldalán
Adatvédelmi Nyilatkozat. www.tegla-aruhaz.hu
Adatvédelmi Nyilatkozat www.tegla-aruhaz.hu 1. Preambulum Az Etyeki Tüzép Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) www.tegla-aruhaz.hu domain néven elérhető honlapjának (a továbbiakban: Honlap) célja Rigips
Adatvédelmi Nyilatkozat.
Adatvédelmi Nyilatkozat www.tondach-shop.hu 1. Preambulum Az Etyeki Tüzép Kft. (a továbbiakban: Szolgáltató) www.tondach-shop.hu domain néven elérhető honlapjának (a továbbiakban: Honlap) célja Tondach
A D A T V É D E L M I T Á J É K O Z T A T Ó
A D A T V É D E L M I T Á J É K O Z T A T Ó I. P r e a m b u l u m Az ŐSZY ÉS ŐSZY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1013 Budapest, Feszty Árpád utca 4. V/16., cégjegyzékszáma:
Adatkezelési szabályzat
Adatkezelési szabályzat A jelen adatkezelési szabályzat az ims.hu weboldalhoz kapcsolódó adatok tárolására és kezelésére vonatkozik. Az adatokat harmadik személynek nem adjuk ki. Vonatkozó jogszabályok
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató 1. Az adatkezelés elvei Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy törvény, illetőleg - törvény felhatalmazása alapján helyi önkormányzati rendelet közérdeken
A Magyar Kriminológiai Társaság Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata
A Magyar Kriminológiai Társaság Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsa a Társaság által kezelt személyes és különleges adatok védelmének rendjét az Alaptörvény,
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató A jelen tájékoztató célja, hogy rögzítse a metzdaniel.hu ( weboldal) és a weboldal üzemeltetője, Metz Dániel e. v. által alkalmazott adatvédelmi és - kezelési elveket és a Szolgáltató
Mangó Masszázs. Adatvédelmi tájékoztató
Mangó Masszázs Adatvédelmi tájékoztató 1. Előszó 1.1. Jelen adatvédelmi szabályzat (a Szabályzat ) Kovács Zsolt egyéni vállalkozó (székhely: 2890 Tata, Május 1. út, 38/1. 1/1, adószám:66543814-1-31) (továbbiakban
ADATVÉDELMI- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Zala Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézete 8887 Bázakerettye, Virág u. 4. 93/348-005, 93/548-009 e-mail: pszibo@pszibo.t-online.hu honlap: www.pszibo.hu ADATVÉDELMI-
A GÉPIPART TÁMOGATÓ EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 208. május 25. napjától
A GÉPIPART TÁMOGATÓ EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 208. május 25. napjától 1 I. Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya kiterjed A Gépipart Támogató Egyesületre
Adatkezelési Szabályzat
Adatkezelési Szabályzat Laudis-B Bt. (Purissimo kárpittisztító) ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2018. 1. Bevezetés 2. Fogalmak 3. Az adatkezelés elvei 4. A személyes adatok köre, adatkezelés célja, jogcíme és
M.3. számú melléklet. Adatvédelem és adatbiztonság
Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.3. számú melléklete M.3. számú melléklet Adatvédelem és adatbiztonság Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.3. számú melléklete 1 1. Alapfogalmak Adatvédelmi
Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:
Adatvédelmi szabályok Az 2M Beauty Kft., mint a 2mbeauty.com tulajdonosa és üzemeltetője kijelenti, hogy a szolgáltatásán keresztül megszerzett adatokat a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Ferling Webline Kft. - Hatályos: 2014. június 19-től 1. Fogalom-meghatározások 1.1. személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a
MAHART PASSNAVE KFT. TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYA SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ A KÁRTYÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ADATKEZELÉSRŐL
MAHART PASSNAVE KFT. TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYA SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ A KÁRTYÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ADATKEZELÉSRŐL A Mahart PassNave Kft. törzsvásárlói csoportot működtet, melynek célja törzsvásárlóink, és a vele
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT 1. BEVEZETÉS A Mosoly Alapítvány (székhely: 1022 Budapest, II. Bogár u. 11/b.; levelezési cím: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 10/a., nyilvántartási szám: AM 1239, a továbbiakban:
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Cég neve: IPARI ELEKTRONIKAI SZERVIZ Ker. és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Cég székhelye: 4027 Debrecen, Gyires Béla utca 3. Cégjegyzékszám: Cg. 09-09-030064 Adószám:
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET március 7-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 68/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. március 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Adatvédelmi nyilatkozat
Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezet VI. cikk (2) Az IB Controll Kft. - a továbbiakban Szolgáltató (Cg.: 03-09-123220, székhely: 6000 Kecskemét,
A Magyar Ipari Karbantartók Szervezete Egyesület adatkezelési szabályzata
A Magyar Ipari Karbantartók Szervezete Egyesület adatkezelési szabályzata Elnöki rendelkezés hatályos: 2018. január 1-től Az adatkezelő neve: Magyar Ipari Karbantartók Szervezete Egyesület, továbbiakban:
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1. A tájékoztató rendeltetése: A tájékoztató rendeltetése, hogy meghatározza a SERVICE LASER Gyártó és Szolgáltató Kft (cg.sz.: 17-09-010088, székhely: 7130 Tolna, Bajcsy-Zs. utca
M.3. számú melléklet. Adatvédelem és adatbiztonság. Törölt: - Hatályos: szeptember 1-jétől
Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.3. számú melléklete M.3. számú melléklet Adatvédelem és adatbiztonság Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.3. számú melléklete 1 1. Alapfogalmak Adatvédelmi
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Nyilvántartásba vette a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 01-09-868949 cégjegyzékszámon Székhelye: 1036 Budapest, Galagonya u. 5. Honlap: http://www.restandprovidence.hu A Rest &
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A Pécsi Kommunikációs Központ Kft. (székhely: 7621 Pécs, Király utca 27, cégjegyzékszám: 02-09- 066283, adószám: 11793313-2-02) számára kiemelt fontosságú cél a TÜKE kártya birtokosai,
A Gold Motor No.1. Kft (4024 Debrecen, Irinyi utca 20.) Cégjegyzék: Adatvédelmi Szabályzata
A Gold Motor No.1. Kft (4024 Debrecen, Irinyi utca 20.) Cégjegyzék: 09-09-006008 Adatvédelmi Szabályzata 2018. 05. 24. 1 Tartalomjegyzék: 1. A Szabályzat célja és hatálya... 3 2. Alapfogalmak... 3 3. Az
Az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet (Österreich Werbung Marketing Kft.) adatvédelmi szabályzata
Az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet (Österreich Werbung Marketing Kft.) adatvédelmi szabályzata Az Österreich Werbung Marketing Kft., mint Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet feladatai ellátásához
Adatvédelmi szabályzat
Adatvédelmi szabályzat 1. BEVEZETÉS A Field & Forest Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő) tevékenysége során fokozottan ügyel a személyes adatok védelmére, a kötelező jogi rendelkezések betartására, a biztonságos
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Az :[Európalánta Közhasznú Egyesület] (továbbiak az Adatkezelő ) a céljai elérésének elősegítése érdekében kapott adományok nyújtói (továbbiakban az Adományozók ) adományozással
az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. (Infotv.),
Adatkezelési Szabályzat A váci Szent Anna Piarista Templom (továbbiakban: a Templom) Templomigazgatója (Bocsa József Sch. P.), a Templomban végzett Örökimádással (másnéven állandó Szentségimádással) kapcsolatban
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. I. Általános tájékoztató
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. Általános tájékoztató Az Adatkezelési Szabályzat célja, hogy rögzítse az adatkezelő által alkalmazott adatkezelési és adatvédelmi eljárást, amelynek betartásával, mint adatkezelő
M.3. számú melléklet. Adatvédelem és adatbiztonság
Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.3. számú melléklete M.3. számú melléklet Adatvédelem és adatbiztonság Egyetemes Szolgáltatói Üzletszabályzat M.3. számú melléklete 1 1. Alapfogalmak Adatvédelmi
ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZAT
2013.01.01. Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja... 2 2. A szabályzat hatálya... 2 3. Fogalmak... 2 4. Adatvédelem szervezete... 4 5. Adatkezelés... 5 5.1. Kezelt adatok köre:... 5 5.1.1. Munkavállalói