A tanyagondnoki szolgálatról
|
|
- Ernő Halász
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Zalalövő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2010.(III.25.) számú önkormányzati rendelete A tanyagondnoki szolgálatról Zalalövő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló - módosított évi LXV. tv-ben kapott felhatalmazás, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló - módosított évi III. tv. 59. (1) bekezdése és a 60. (3) bekezdése alapján a tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó alapellátási feladatok körét, valamint a tanyagondnok által ellátandó egyéb szolgáltatási feladatokat és azok mértékét az alábbi rendeletben állapítja meg: I. rész A rendelet célja, hatálya (1) A rendelet célja, hogy a tanyagondnoki szolgálat szabályozott keretek között: 1. a) a település külterületi és egyéb belterületi (Alsósötétmajor, Bárómajor, Csekék, Erdészlak, Felsősötétmajor, Gizella-major, Háromház, Kisfernekág, Nagyhegy, Pacsa, Pörgölin, Szőcehegy, Szücsmajor, Újmajor, Patakai hegy, Dedesi hegy, Románhegyi dűlő, Szőcehegyi dűlő, Nagyfernekág, Irsapuszta) lakói számára a településrészeken hiányzó, alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutást biztosítsa, b) a rászorult személyek szállítási problémáját megoldja, c) a település lakosságát érintő információk gyűjtését és továbbítását biztosítsa, d) az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítését segítse. (2) Amennyiben a tanyagondnoki szolgálat kapacitása arra lehetőséget biztosít, a rendeletben meghatározott szolgáltatásokat az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül Zalalövő egyéb területein élő lakosok számára is biztosítani kell. 2. (1) A rendelet hatálya a város közigazgatási területén a) életvitelszerűen tartózkodó személyekre, b) működő egyes meghatározott tevékenységet végző és tevékenykedő egyéb szervezetekre terjed ki. (2) A tanyagondnoki szolgálat valamennyi szolgáltatása térítésmentes.
2 2 II. rész A tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatok 2.1. A tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó közvetlen alapellátási feladatok 3. A tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó alapellátási feladatok: a) étkeztetésben való közreműködés, b) házi segítségnyújtásban való közreműködés, c) családsegítésben való közreműködés Étkeztetésben való közreműködés 4. (1) A tanyagondnok feladata az igénybe vevők részére főző-, illetve melegítő konyháról a napi egyszeri meleg étel éthordóban történő házhoz szállítása. (2) A tanyagondnok a feladatot írásban jelzett igények alapján látja el. (3) Az ellátott a szociális étkeztetés díjaként térítési díjat köteles fizetni, a helyi rendelet alapján. (4) Az étkeztetésben való közreműködés a tanyagondnoki szolgálat számára kötelezően ellátandó feladat A házi segítségnyújtásban való közreműködés 5. (1) A házi segítségnyújtásban való közreműködés során a tanyagondnoki szolgálat biztosítja - a házi gondozási feladatok ellátását, - a házi gondozó munkájába tartozó egyéb - nem szakmai jellegű - feladatok ellátását, pl.: ház körüli, szakképesítést nem igénylő feladatok elvégzése bevásárlás, takarítás, mosás fűtés előkészítés (begyújtás, tüzelő behordása), orvos lakásra hívása, gyógyszerkiváltás, hivatalos ügyek intézése külső kapcsolatok elősegítése (2) Az (1) bekezdésben leírt feladat ellátása kötelező.
3 Családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás igénybe vételének segítése 6. (1) Családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatás igénybe vételének segítését a tanyagondnoki szolgálat biztosítja: - az ellátott, illetve családjának a TÁMASZ Alapszolgáltatási Intézmény Zalalövői Intézményegységébe (Zalalövő, Kossuth Lajos utca 4.), majd onnan a településrészre történő szállítással, - közreműködik az Szt. 64. (4) bekezdésében a családsegítő szolgálat egyéb feladataiként meghatározott tevékenységének ellátásában, ennek érdekében a lakossággal és a családsegítő szolgálattal folyamatos párbeszédet folytat, észrevételeit, tapasztalatait továbbítja. (2) Az (1) bekezdésben leírt feladat ellátása kötelező. 2.2 A tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó, egyéb szolgáltatási feladatok A tanyagondnok által ellátandó egyéb szolgáltatási feladatok közé az alábbiak tartoznak: a) személyszállítási feladatok, b) önkormányzati feladathoz tartozó egyéb szállítási feladatok, c) az önkormányzati rendezvények szervezésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatok, d) kapcsolattartási feladat az önkormányzat és intézményei és a lakosság között, e) egyéb, nem részletezett, szolgáltatási jellegű feladatok Személyszállítási feladatok (1) A tanyagondnoki szolgálat a személyszállítási feladatai között ellátja: a) az óvodások és általános iskolások oktatási, nevelési intézménybe szállítását (a menetrend szerinti járat kimaradása esetén), b) a betegek háziorvoshoz, illetve egyéb egészségügyi intézménybe történő szállítását, c) önkormányzati, illetve egyéb, települési rendezvényre történő szállítását, d) a munkanélkülieknek a Munkaügyi Központ Zalalövőre kihelyezett egységéhez történő szállítását, e) rendkívüli téli időjárás okozta feladatokat. 8. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyszállítási feladatok közül a tanyagondnok a) kötelező feladata - a ban foglaltak figyelembe vételével - az a), b), c) és d) pontban meghatározott szállítási feladat; b) nem kötelező feladata - a ban foglaltak figyelembe vételével - az e) pontban meghatározott szállítási feladat.
4 4 Óvodások, általános iskolások oktatási, nevelési intézménybe szállítása 9. (1) Az óvodások és az általános iskolások szállítási feladata azt jelenti, hogy meg kell oldani az önkormányzat közigazgatási területén lakó gyermekek (2) bekezdésben meghatározott intézményekbe, illetve onnan vissza a közigazgatási területre történő szállítását, amennyiben az menetrend szerinti buszjárattal nem megoldható (járat-kimaradás, stb.). (2) Az óvodai nevelést, valamint az általános iskolai oktatást ellátó intézmények neve és székhelye: - Napközi Otthonos Óvoda (8999 Zalalövő, Deák F. utca) - Általános Iskola (8999. Zalalövő, Rákóczi u. 1.) (3) A tanyagondnoki szolgálat (1) bekezdésben meghatározott feladata kötelező, a résztvevők részére alanyi jogon jár. (4) A tanyagondnok egyéb, a (2) bekezdésben nem megjelölt oktatási intézménybe történő rendszeres szállítási feladatot egyedi képviselőtestületi határozat alapján végezhet. Ez a feladatellátás a tanyagondnok számára a határozatban foglaltaknak megfelelően lehet kötelező, illetve nem kötelező feladat. Betegek háziorvoshoz, illetve egyéb egészségügyi intézménybe történő szállítása 10. (1) Betegek háziorvoshoz, illetve egyéb egészségügyi intézménybe történő szállítása az érintett személy településrészről intézményig, illetve onnan lakóhelyre szállítását jelenti. (2) Az (1) bekezdésben foglalt, egyéb egészségügyi intézménybe történő szállítási feladatot a tanyagondnoknak csak a polgármester által hozott határozat alapján kell teljesíteni. (3) A szállítás engedélyezésekor figyelembe kell venni: - az igénylő egészségi állapotát, - a kezelés jellegét (szükséges, ajánlott, rehabilitációs jellegű, stb.) - az igénylő és családja szociális helyzetét. Az egészségi állapot, a kezelés jellege, valamint a szociális helyzet megítélése során szükség szerint ki kell kérni a háziorvos, a házi gondozó véleményét, illetve szüksége esetén környezettanulmányt kell készíteni. (E feladatokat a polgármester felkérésére a polgármesteri hivatal köteles ellátni.) (4) Ez a feladatellátás a tanyagondnok számára a határozatban foglaltaknak megfelelően lehet kötelező, illetve nem kötelező feladat.
5 5 Önkormányzati, illetve egyéb települési rendezvényre szállítás 11. (1) Az önkormányzati, illetve egyéb települési rendezvényre szállítás az önkormányzat által olyan közzétett és meghirdetett rendezvényekre vonatkozó feladatot jelent, ahol a közzététel tartalmazza a személyszállítási feladat tanyagondnoki szolgálat keretében való megoldását is. A személyszállítás történhet: - meghatározott gyülekező helyről a rendezvényre, és - a rendezvényről meghatározott településrészre, lakóházhoz. (2) A szállítás alanyi jogon jár. (3) A feladat ellátása az (1) bekezdésben fennálló feltételek teljesülése esetében a tanyagondnoki szolgálat számára kötelező feladat. Rendkívüli téli időjárás okozta feladatok 12. (1) Amennyiben a téli időjárás következtében a településrész megközelíthetetlenné válik, a tanyagondnok biztosítja: a) a lakosok, iskolások szállítását a legközelebbi autóbuszok számára megközelíthető megállóig, b) alapvető élelmiszerek (tej, kenyér) beszerzése, ha az élelmiszerellátást biztosító áruszállítók nem közlekednek, c) minden egyéb olyan feladat, amelyet a szolgálat képes megoldani, a rendkívüli helyzeten segíteni képes. (2) Ez a szolgáltatás a tanyagondnok számára a polgármester utasítása alapján lehet kötelezően vagy nem kötelezően ellátandó feladat Önkormányzati rendezvények, összejövetelek szervezésével lebonyolításával kapcsolatos feladatok 13. (1) A tanyagondnoki szolgálat feladata önkormányzati rendezvények szervezésében, lebonyolításában való részvétel. A szervezésben, lebonyolításban való részvétel konkrét feladatait a jegyző, illetve a polgármester irányításának megfelelően kell ellátni. (2) Önkormányzati rendezvénynek, összejövetelnek számít többek között: - képviselőtestületi ülés, - közmeghallgatás, - egyéb lakossági fórum, - önkormányzat által szervezett egyéb rendezvények: gyermeknap, idősek napja, stb. (3) A feladatellátás a jegyző, illetve polgármester intézkedése alapján kötelező szolgáltatás.
6 Kapcsolattartási feladat 14. (1) A tanyagondnoki szolgálat kapcsolattartási feladatot is ellát: - az önkormányzat és a lakosság, valamint - az önkormányzat intézményei és a lakosság között. A kapcsolattartás önkormányzati vonatkozásai tekintetében a konkrét feladatokat a jegyző és a polgármester határozza meg. A tanyagondnoki szolgálat köteles a lakosságtól érkező, önkormányzatot vagy önkormányzati intézményt érintő közérdekű kéréseket, javaslatokat, egyéb információkat haladéktalanul továbbítani az illetékes vezető felé. (2) Az (1) bekezdésben leírt általános, valamint az általános feladat alapján konkretizált feladat ellátása a tanyagondnok számára kötelező Egyéb nem részletezett, szolgáltatás jellegű feladatok 15. (1) A tanyagondnoki szolgálat köteles ellátni az egyéb, ba nem tartozó feladatokat, ha azok ellátására a jegyző utasítja, illetve a képviselőtestület egyedi határozata, vagy a polgármester intézkedése kötelezi, és az nem ellentétes az e rendelet 1. -ában meghatározott céllal. (2) Az (1) bekezdés szerint ellátott feladatok a tanyagondnoki szolgálat számára kötelezőek. III. rész A tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatok rangsorolása 16. A tanyagondnoknak elsősorban az alapellátáshoz kapcsolódó feladatokat kell ellátnia. A többi kötelező feladatot úgy kell ellátni, hogy az alapellátáshoz kapcsolódó feladatellátással ne ütközzön. Az egyéb - nem kötelező - szolgáltatási feladatokat csak akkor láthatja el, ha az a kötelező feladatok ellátását nem veszélyeztetik. 17. A kötelezően ellátandó feladatok rangsorolását a tanyagondnok a polgármester iránymutatása szerint végzi, míg a többi feladat esetében, amennyiben rangsorolni kell, a polgármester, illetve a jegyző dönt.
7 7 IV. rész A tanyagondnoki szolgáltatás igénybevételi rendszere Igénybevétel határozat alapján, illetve alanyi jogon 18. (1) A 3. -ban foglalt ellátásokat az önkormányzatnak az Szt. alapján alkotott helyi rendeletén alapuló határozatban foglaltak alapján lehet igénybe venni. (2) A képviselőtestület felhatalmazza a polgármestert arra, hogy határozatban döntsön egyes tanyagondnoki szolgáltatás igénybevételére irányuló kérelemről, ha az adott helyzet azonnali intézkedést kíván. (3) A polgármester az átruházott hatáskörben hozott döntéseiről a képviselőtestületnek a soron következő ülésen beszámolni köteles. (4) A polgármester által hozott határozat ellen fellebbezésnek van helye, melyet a képviselőtestületnek kell címezni és a polgármesteri hivatalhoz kell benyújtani. A képviselőtestület másodfokon köteles az igényt elbírálni és arról határozattal dönteni. A tanyagondnoki szolgálat keretében nyújtott ellátások igénybevételének lehetősége 19. (1) Az ellátás - egyes szolgáltatások esetében kérelem alapján, vagy hivatalból hozott határozattal nyílik meg, - más szolgáltatások esetében alanyi jogon jár. (2) Ahol e rendelet alanyi jogon való igénybevételről nem rendelkezik, ott a szolgáltatás igénybevételét kérelmezni kell. A kérelem történhet szóban vagy írásban. Lehetőség van arra, hogy az önkormányzat hivatalból is megállapítsa adott szolgáltatás igénybevételének lehetőségét. Az igénybevétel lehetőségéről a kérelmezőt, illetve a hivatalból indított eljárás érintettjét határozatban értesíteni kell. (3) A hozott határozatok egy példányát a tanyagondnoknak is át kell adni. A határozatnak tartalmaznia kell, hogy adott ellátás - a tanyagondnoki szolgálat számára kötelezően előírt feladat, tehát a szolgáltatás az ellátását megítélő határozat alapján ténylegesen igénybe vehető, illetve, hogy - a tanyagondnoki szolgálat számára nem kötelezően előírt feladat, ezért a határozat a vonatkozó ellátás igénybevételének lehetőségét nyitja meg, de adott szolgáltatás tanyagondnoki szolgálat keretében való tényleges megvalósítását nem garantálja. (4) Az alanyi jogon igénybe vehető ellátások esetében határozatot nem kell hozni. A szolgáltatás igénybevételének jogosságát a tanyagondnoki szolgálatot ellátó személy ítéli meg. Az igénybevétel jogtalanságának gyanúja esetén haladéktalanul megkeresi a
8 8 polgármesteri hivatalt, amely intézkedik a jogosultság megvizsgálása tárgyában. A tanyagondnoki szolgálat ellátása 20. (1) A tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatokat a tanyagondnok - a szolgálat rendelkezésére álló gépjármű segítségével - látja el. (2) A tanyagondnok a feladatait a munkaköri leírásban foglaltaknak, valamint a polgármester, illetve jegyző utasításának megfelelően látja el. (3) A tanyagondnok feladatait a személyzeti irataiban meghatározott munkarend szerinti időben köteles ellátni. Munkarendjét a feladatellátáshoz legjobban igazodó rend szerint kell megállapítani. (4) A tanyagondnokot szabadsága, betegsége, egyéb törvényes távolmaradása esetén helyettesíteni kell. A helyettesítés rendjét a polgármester határozza meg. (5) A tanyagondnok munkaidején kívül eső feladatok ellátását, a túlórakeret kimerülését követően a következők szerint kell megoldani: - kötelező feladat esetében a tanyagondnok adott feladatra történő külön megbízásával, melyért megbízási díjra jogosult, - nem kötelező feladat esetében a tanyagondnok helyettesítésével. V. rész Záró rendelkezések 21. (1) E rendelet július 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon - a helyi televízión keresztül, illetve hirdetőtáblán való kifüggesztés útján - gondoskodik. Vertetics László polgármester Gáspárné Tóth Zsuzsanna jegyző
A falugondnoki szolgálatról
Csöde Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2009.(III.31.) számú rendelete A falugondnoki szolgálatról Csöde Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló - módosított
I. fejezet A rendelet célja, hatálya 1..
MÁTRASZENTIMRE ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 11/2005. (X. 6.) rendelettel módosított 14/2000. (XI. 14.) számú rendelete A FALUGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL egységes szerkezetben Mátraszentimre Önkormányzat
5/2000. (VII. 3.) sz. rendelete. A falugondnoki szolgálatról
5/2000. (VII. 3.) sz. rendelete A falugondnoki szolgálatról Szentgyörgyvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv-ben kapott felhatalmazás, valamint
NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról
1 (Egységes szerkezetben!) NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Nyírmeggyes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hatályban
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III. 17.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III. 17.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról (Egységes szerkezetben a 12/2013. (VIII. 29.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs
Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2008. (XII.4.) számú rendelete
Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2008. (XII.4.) számú rendelete A falugondnoki szolgálatról (egységes szerkezetben a módosításokkal) Zalacséb Község Önkormányzati Képviselő-testülete
Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2009. (XI. 30.) TKt rendelete a falugondnoki szolgálatról
Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2009. (XI. 30.) TKt rendelete a falugondnoki szolgálatról Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
a falugondnoki szolgálatról
Dámóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2014.(VII.31.) önkormányzati rendelete a falugondnoki szolgálatról Dámóc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében,
Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselı-testülete 10/2012. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Falugondnoki szolgálatról
Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselı-testülete 10/2012. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Falugondnoki szolgálatról Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselı-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2008.( IV. 18.)rendelete. 1. rész A rendelet célja, hatálya
Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2008.( IV. 18.)rendelete A tanyagondnoki szolgálatról (egységes szerkezetben a módosításra kiadott 17/2009. (IX. 18.) rendelettel) Öreglak Községi
Szakály Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2002. (XII.16.) számú rendelete A tanyagondnoki szolgálatról
Szakály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2002. (XII.16.) számú rendelete A tanyagondnoki szolgálatról - 2 - Szakály község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III. 17.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III. 17.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról (Egységes szerkezetben a 12/2013. (VIII. 29.) és a 7/2015. (VI. 25.) önkormányzati
Zákány Község Önkormányzata Képviselő-testületének
1 Zákány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2011. (II.15.) önkormányzati rendelet-tervezete a tanyagondnoki szolgálatról Zákány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a hely önkormányzatokról
A tanyagondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatok
Cserkút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2019. (I. 16.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Cserkút Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikkében, valamint
Zalaháshágy Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2005. (X. 28.) számú rendelete
Zalaháshágy Község Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2005. (X. 28.) számú rendelete A falugondnoki szolgálatról (egységes szerkezetben a módosításokkal) Zalaháshágy Község Önkormányzati Képviselő-testülete
Dorogháza Község Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2015.(IX.30.) önkormányzati rendelete a falugondnoki szolgálatról
Dorogháza Község Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2015.(IX.30.) önkormányzati rendelete a falugondnoki szolgálatról Dorogháza Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2008. (IV. 16.) rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról. A rendelet célja, hatálya
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2008. (IV. 16.) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hely önkormányzatokról szóló - módosított - 1990.
I. A rendelet célja, hatálya
Egységes szerkezet: 2015.02.13. Koroncó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (VII.31.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Koroncó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete. a falugondnoki szolgálatról
Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete a falugondnoki szolgálatról Apátistvánfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
SAND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. (XI. 27.) rendelete A falugondnoki szolgálatról
SAND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2008. (XI. 27.) rendelete A falugondnoki szolgálatról Sand Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi
A rendelet célja, hatálya. (2) A rendelet hatálya Nagykereki község közigazgatási területén életvitelszerűen tartózkodó személyekre terjed ki.
Nagykereki Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról (A 18/2017. (XI. 30.), 20/2017. (XII. 19.) önkormányzati rendelettel egységes
Tard Község Önkormányzatának 4/2003. ( IV.11. ) számú Rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról
Tard Község Önkormányzatának 4/2003. ( IV.11. ) számú Rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Tard község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló - módosított - 1990.évi LXV.
Heresznye Község Önkormányzata Képviselő-testületének. a falugondnoki szolgáltatásról.
Heresznye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006(IV. 28.) rendelete a falugondnoki szolgáltatásról. Heresznye község képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló
Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2014. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a falugondnoki szolgálatról
Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2014. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a falugondnoki szolgálatról Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében,
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6/2014.(I.28.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6/2014.(I.28.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Orgovány Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 8/2013.(VII.5.)önkormányzati rendelete
Orgovány Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 8/2013.(VII.5.)önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról szóló 1/2011.(I.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Orgovány Nagyközség
Hásságy Község Önkormányzatának 9/2004.(XII.13.) rendelete a falugondnoki szolgálatról (egységes szerkezetben a 14/2006. XII.18. rendelettel.
1 Hásságy Község Önkormányzatának 9/2004.(XII.13.) rendelete a falugondnoki szolgálatról (egységes szerkezetben a 14/2006. XII.18. rendelettel. ) Hásságy Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a helyi
Zalaboldogfa község Önkormányzati Képviselőtestületének 10/2008. (XII.11.) számú önkormányzati rendelete A falugondnoki szolgálatról. I.
Zalaboldogfa község Önkormányzati Képviselőtestületének 10/2008. (XII.11.) számú önkormányzati rendelete A falugondnoki szolgálatról Zalaboldogfa Község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
NYÁRLŐRINC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2009. (VII.27.) RENDELETE A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL
NYÁRLŐRINC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2009. (VII.27.) RENDELETE A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
Marcalgergelyi. Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2009.(III.18.) rendelete. falugondnoki szolgálatról
Marcalgergelyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2009.(III.18.) rendelete falugondnoki szolgálatról (A 2/2010. (II.24.) rendelettel módosított szöveg.) Kihirdetve: 2009. március 18. Vadas László
Helesfa Község Önkormányzat 6/2000(XI.2.)sz. rendelete a falugondnoki szolgálatokról
Helesfa Község Önkormányzat 6/2000(XI.2.)sz. rendelete a falugondnoki szolgálatokról Helesfa Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló - módosított - 1990. évi LXV. tv.-ben
Bér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2008. (IV.16) számú rendelete
Bér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2008. (IV.16) számú rendelete A falugondnoki és tanyagondnoki szolgálatról Bér Község Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
A tanyagondnoki szolgálatról
1 Zalalövő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2010.(III.25.) számú önkormányzati rendelete A tanyagondnoki szolgálatról Zalalövő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (IV.11.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (IV.11.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IX.3.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IX.3.) önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017. (V. 2.) önkormányzati rendelete falugondnoki szolgálatról
Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017. (V. 2.) önkormányzati rendelete falugondnoki szolgálatról Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. (2) bekezdésében, valamint
Hejőkürt Község Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2000. 1. rész A rendelet célja, hatálya
1 1. számú jegyzőkönyvi melléklet Hejőkürt Község Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2000. (V. 25.) számú rendelete a falugondnoki szolgálatról Hejőkürt község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
Gyöngyösmellék község Önkormányzat Képviselo-testületének. 5/2006.(II.10.) Önk. számú rendelete. a falugondnoki szolgálatról 1..
Gyöngyösmellék község Önkormányzat Képviselo-testületének 5/2006.(II.10.) Önk. számú rendelete a falugondnoki szolgálatról Gyöngyösmellék község Önkormányzat Képviselo-testülete a helyi önkormányzatokról
Csönge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5 /2015.(III.6.) önkormányzati rendelete a falugondnoki szolgáltatásról
Csönge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5 /2015.(III.6.) önkormányzati rendelete a falugondnoki szolgáltatásról Csönge Község Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális
Kisszékely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2012. (VI.29) rendelete. Afalugondnoki és tanyagondnoki szolgálatról
Kisszékely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2012. (VI.29) rendelete Afalugondnoki és tanyagondnoki szolgálatról Kisszékely Községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
8/2001. (VIII.1.) számú rendelete. a falugondnoki szolgálatról
Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2001. (VIII.1.) számú rendelete a falugondnoki szolgálatról Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és a
MARTONFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008.(XI.1.) RENDELETE A FALUGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL
MARTONFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2008.(XI.1.) RENDELETE A FALUGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL Martonfa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Egyházasdengeleg Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010. (X.21.) önkormányzati rendelete. A falugondnoki szolgálatról
Egyházasdengeleg Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010. (X.21.) önkormányzati rendelete A falugondnoki szolgálatról Egyházasdengeleg Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
TISZASZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK
TISZASZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİTESTÜLETÉNEK 20/2004. (IX. 24.) számú rendelete A tanyagondnoki szolgálatról Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a szociális igazgatásról
Kardoskút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (X. 28.) sz. önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról
Kardoskút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (X. 28.) sz. önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Kardoskút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról
Zomba község Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2005. /X.4./ sz. Kt. Rendelete
Zomba község Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2005. /X.4./ sz. Kt. Rendelete A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL 2 Zomba község Önkormányzati képviselő-testülete /a továbbiakban: Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
Tiszakürt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2003./XII. 29./ önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról
Tiszakürt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2003./XII. 29./ önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Tiszakürt Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
I. rész. A rendelet célja, hatálya 1..
SZŐC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 15/2005. (X. 1.) rendelete A falugondnoki szolgálatról A 4/2009. (III. 20.) R. módosítással egységes szerkezetben Szőc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Medina község Önkormányzati Képviselı-testületének. 9/2007. /XII.12./ számu. Rendelete
Medina község Önkormányzati Képviselı-testületének 9/2007. /XII.12./ számu Rendelete A TANYAGONDNOKI SZOLGÁLATRÓL 2 MEDINA község Önkormányzati képviselı-testülete /a továbbiakban: Önkormányzat/ a helyi
Hajdúsámson Város Önkormányzatának 29/2011. (XII.14.) számú önkormányzati rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról. 1. Rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Hajdúsámson Város Önkormányzatának 29/2011. (XII.14.) számú önkormányzati rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Hajdúsámson Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2013. (VI. 24.) számú ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (VI. 24.) számú ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a tanyagondnoki szolgáltatásról A képviselő-testület az Alaptörvény 32. cikk (1)
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete a Falugondnoki Szolgálatról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014.(VI.27.) önkormányzati rendelete a Falugondnoki Szolgálatról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület)
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások
- a magyar hatólig ájtaj idei'".ekültként elismert személyekre.
Lókút község Önkormányzat Képviselótestületének 9nOIO (VIIO) rendelete A FIOIIoki is,, oii r:d1i6/ tókút község Onkonninyzati képvisel6testü1ete a helyi onkormánymoból szóló 1Ik)dOSít Im évi LXV tvbert
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2008. (III.14.) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról
Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2008. (III.14.) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Kaposmérő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, módosított
Felsőszölnök Önkormányzat Képviselőtestületének 11/1999. (XI.22.) számú rendelete. tanyagondnoki szolgálatról
Felsőszölnök Önkormányzat Képviselőtestületének 11/1999. (XI.22.) számú rendelete tanyagondnoki szolgálatról Módosítva: a 2/2007.(I.25.) ÖKT rendelettel, a 12/2008. (IX.15.) ÖKT rendelettel, 3/2010.(II.20.)
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete, a 16/2017. (VII.3.), valamint a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Humánszolgáltató
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
1.. A rendelet célja
MIHÁLYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013.(XII.13.)RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjáról. A Képviselő-testület
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
I. fejezet Általános rendelkezés. 1. A rendelet célja
Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IX.3.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, fizetendő
(1) Az Önkormányzat a személyes gondoskodás keretében a következő ellátásokat nyújtja:
Székkutas Község Önkormányzat egységes szerkezetbe foglalt 8/1993. (VI. 26.) ktr. számú rendelete a szociális törvény alapján biztosított Személyes gondoskodás formáiról Székkutas Község Önkormányzat képviselőtestülete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete
MEZŐNYÁRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2016.(II. 04.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról és a térítési díjakról Mezőnyárád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hatályos 2010. január 1-től A szociális igazgatásról
Szakonyfalu Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2000. (IX. 18.) számú rendelete falugondnoki szolgálatról
Szakonyfalu Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2000. (IX. 18.) számú rendelete falugondnoki szolgálatról Módosította a 24/2006. (XII.15.) ÖKT. rendelettel, 11/2008. (IX.15.) ÖKT rendelettel, 3/2010.
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1 6/2011. (IV.18.) önkormányzati rendelete
Pacsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1 6/2011. (IV.18.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról 6/2012.(II.29.), 6/2013 (IV.15.) 3/2014. (II.26.)
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
Az önkormányzat a szociálisan és a gyermekvédelemre rászorultak részére személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatást és ellátást biztosít.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2005. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Beszámoló a Tanyagondnoki szolgálat évi munkájáról
Tanyagondnoki Szolgálat 4445. Nagycserkesz Lenin u. 10. sz. Beszámoló a Tanyagondnoki szolgálat 2014. évi munkájáról Készítette: Kósa Csaba Tanyagondnok Tanyagondnoki Szolgálat 4445. Nagycserkesz Lenin
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2015. (III.31.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról egységes szerkezetben a 14/2015.(VI.25.), valamint a 28/2015.(XII.17.),
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.
Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 43/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete Budaörs Kistérség Többcélú Társulása, valamint Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti
Mátraszentimre Önkormányzat falugondnoki szolgáltatásának szakmai programja
Mátraszentimre Önkormányzat falugondnoki szolgáltatásának szakmai programja Mátraszentimre Önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat falugondnoki szolgáltatásának szakmai programját, figyelembe
A SZEMÉLYES GONDOSKODÁS FORMÁI 1.. ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK 2..
Ladánybene Község Önkormányzat 15/2009. (XI.26.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő térítési díjakról Ladánybene Község Önkormányzatának
(3) A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás iránti kérelmet az intézmény vezetőjénél vagy a telephely vezetőjénél kell benyújtani.
Hunya Község Önkormányzat Képviselő - testületének 4/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Hunya
1.. (1) A Rendelet 3.. c) pontja az alábbi ce) és cf) pontokkal egészül ki: 3.. c): ce) támogató szolgálat cf) közösségi ellátás 2..
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2009. (III. 18.) rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 8/2005. ( XI.1.) rendelet módosításáról Badacsonytördemic
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete
VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről, a fizetendő
Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról.
Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes község Önkormányzatának Képviselő-Testület a helyi önkormányzatokról
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 32/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete Az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó
Szakosított ellátás: bentlakásos szociális intézmény: Dr. Mosonyi Albert Gondozási Központ
Dorog Város Önkormányzatának 6/2006. (I.3.) sz. rendelete a Dorog Város Önkormányzata által fenntartott személyes gondoskodást nyújtó intézmények, illetve szolgáltatások igénybevételéről (Egységes szerkezetben
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Csákvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete,
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2014. január 1.
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.24.) számú rendelete a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2015. (II.24.) számú rendelete a települési támogatásról és egyéb szociális ellátásokról Szeghalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális
A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL
IZSÓFALVA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 12/2006. (IX. 8.) RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL (egységes szerkezetben Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 12/2006. (IX. 8.) sz. rendeletének módosításaival)
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. Eljárási rendelkezések
Neszmély Község Önkormányzata megalkotja 9./2012(II.15.) önkormányzati rendeletét az egyes szociális és gyermekvédelmi ellátási formák helyi szabályozásáról Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.V.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2004.V.10.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16..(1) bekezdésében
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
1 Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról 1 1 Egységes szerkezetbe foglalva: 27/2011.(XII.22.)