A DUNÁNTÚLI ÁG. HITV. EV. EGYHÁZKERÜLETI SOPRONI LÍCEUMNAK (ÁLLAMILAG SEGÉLYEZETT FŐGIMNÁZIUMNAK) ÉRTESÍTŐJE. Az ISKOLAI ÉVRŐL.
|
|
- Dávid Péter
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A DUNÁNTÚLI ÁG. HITV. EV. EGYHÁZKERÜLETI SOPRONI LÍCEUMNAK (ÁLLAMILAG SEGÉLYEZETT FŐGIMNÁZIUMNAK) ÉRTESÍTŐJE Az ISKOLAI ÉVRŐL. KÖZZÉTESZI: HOLLÓS JÁNOS ÍOAZOATÓ. RÖTTIO-ROMW ALTER N YOMDA-R.-T., SOPRON 1918.
2 A humánus intézm ények iránt érdeklődőkkel közöljük, hogy az 191t-ik évben egy A tanárok özvegyeit és árváit segítő országos egyesület alakult. A nem esszivű emberbarátoknak ezen egyesület humánus céljára, különösen a fiatalon elhalt tanárok özvegyeinek s árváinak támogatására szánt bárm ely csekély adom ányát az igazgatóság h álás köszönettel fogadja. K ivon at az alapszabályokból: 5.. Alapító tagja az egyesületnek az, aki annak céljaira legalább egyezer koronát ad. Testületek, intézetek és egyéb jogi személyek az alapító tagsági díjat tetszés szerinti részletekben is fizethetik, de kölelesek a még be nem fizetett összeg után félévi részletekben 5 /# kamatot fizetni és az egész összeget legkésőbb 5 év alatt törleszteni. ö.. Pártoló tagja az egyesületnek az, aki annak céljaihoz évenként öt koronával járul.
3 A DUNÁNTÚLI ÁG. HITV. EV. EGYHÁZKERÜLETI SOPRONI LÍCEUMNAK (ÁLLAMILAG SEGÉLYEZETT FŐGIMNÁZIUMNAK) ÉRTESÍTŐJE Az ISKOLAI ÉVRŐL. KÖZZÉTESZI: HOLLÓS JÁNOS 1QAZOATÓ. RŐT rio-romwalter NYOMDA-R.-T., SORRON 19IP.
4
5 Líceumunk volt tanítványai közül a királyért és hazáért hősi halált haltak: Balogh Gyula Beblavy Iván Bohár Lajos Bókkon Imre Bothár Dániel Bozzay Zoltán Coriáry Béla Diem Gusztáv Ebenspanger Andor Ferderber Andor Fucskó Mihály Füredi Artur Garlathy György Guóth Jenő Hajas Dezső Hajas Jenő Hanny János Huberth János Ihász Imre Jausz Dezső Kalmár Zoltán Káldy Gyula Keleti Endre Kiss Jenő Kiss Sámuel Krausz Gyula Lórántffy Sándor Manninger Ernő Mihácsy Gábor Nagy Iván Patthy Sándor Pauliny Tóth Vilmos Pós Lajos Rosta Pál Rothermann Dániel Sarlai Imre Schindler Márton Stráner Gyula Széles Imre Szondi Aurél Takács Antal Péteri Takáts Gábor Tarján József Udvardy Viktor Vidt Béla
6 i A túloldalon közölt névsor sajnos korántsem teljés. Bizonyára még sok nevet kellene abba beiktatnunk, ha megbízható értesüléseink volnának. Az sem lehetetlen, hogy a felsorolt inevekre vonatkozó értesülésünk sem mind megbízható. Mivel azonban elhatároztuk, hogy nemcsak Értesítőnk idők folytán elsárguló lapján, hanem intézetünk falába illesztett márványtáblán, vagy valami más megfelelő módon is meg fogjuk örökíteni mindazoknak a dicső hőseinknek emlékét, akik egykor intézetünk tanítványai voltak s most a világháború forgatagában életüket, vérüket áldozták igazságos, szent ügyünk diadaláért, ezen az utón is újra felkérjük elsősorban a szülőket s rokonokat, továbbá a mélyen tisztelt lelkész és tanító urakat, hogy amennyiben hadbavonult egykori tanítványainknak sorsáról biztos adatokkal rendelkeznek, ezeket az alábbi kérdések szem előtt tartásával a líceum igazgatóságával közölni szíveskedjenek: 1. A hadbavonultnak neve és születési adata. 2. Mikor végezte a középiskolai tanfolyamot és mikor tett érettségit az intézetben? 3. Polgári állása vagy foglalkozása és állandó tartózkodási helye. 4. Katonai jellege, fegyverneme, csapatteste és rangja. 5. Mely hadműveletekben vett részt és hogyan? 6. Kapott-e elismerést, kitüntetést, milyet s miért? 7. Ha megsebesült vagy fogságba került, hol és mikor? Ez esetben kívánatos az arckép melléklése. 9. Az elesett végtisztességének körülményei. (A temetés helyé, ideje s erre vonatkozó egyéb adatok.) 10. Egyéb különös és figyelemreméltó személyi körülmények. 11. Esetleges utalás a megjelöltekre külön vonatkozó s a sajtóban megjelent közleményekre. Az intézet igazgatósága a fenti pontokat felölelő értesítéseket, adatokat és arcképeket címére kéri.
7 Hajnal Endre, f Főiskolai felügyelő Iskolánkat ebben az évben sem kímélte meg a halál évi október 12-én hirtelen, váratlanul ragadta el körünkből Hajnal Endre kir. tanácsos, ügyvéd, főiskolai felügyelőt, az egyházker. főiskolai kisbizottság elnökét. Alig két esztendeje múlt, hogy a közbizalom egyházker. soproni tanintézeteink élére állította. Nem volt már akkor fiatal ember. Hosszú, értékes közéleti munkásságra tekinthetett vissza. Alig volt városunknak kulturális intézménye, melyet lelkes buzgósággal ne szolgált, vagy legalább ne támogatott volna. Azt, az irodalomért, tudományért, minden szépért s jóért való nemes lelkesedést, amit intézetünkben s annak Magyar Társaságáéban egykoron még mint kiváló tanuló szívott magába, élete végéig megőrizte, mint a közéletnek odaadó munkása. Általános tiszteletben állott mint ügyvéd és az ügyvédi kamara alelmöke, amely minőségében őt az uralkodó kegye a kir. tanácsosi címmel tüntette ki. Sokat tett városunk környékének szépítése s megszerettetése érdekében; szinte a rajongásig szerette a természetet, a fákat, a kertet. De ép ily szeretettel csüngött az ifjúságon is s annak mindenkor igazi barátja, pártfogója, támogatója volt. Főiskolai felügyelői állásában bőséges alkalma nyílt intézetünk s ifjúsága érdekeinek felkarolására; de sajnos nagyobb, messze kiható alkotásokra nem igen gondolhatott, egyrészt, mert minden ily tevékenységet megbénított a dúló világháború, másrészt, mert ehhez az idő is nagyon rövid volt, ami rendelkezésére állott. Áldásos, munkás életének 73-ik évében, de tőlünk mégis nagyon korán szólította el a halál. Október 15-én történt temetésén a tanári kar és ifjúság testületileg kisérték nyugovó helyére, ezzel is kimutatva iránta érezett hálájukat s kegyeletüket. Emlékezete legyen áldott közöttünk!
8
9 I. Kormányzat, felügyelet. A líceum felett a felügyelet mint fenntartó testület a dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerület gyakorolja, még' pedig elnöksége, két szakbizottsága, a főiskolai felügyelő és az egyházkerületi közgyűlés közvetítésével. I. Az egyházker. főiskolai nagy bizottság. Elnökei: Kapi Btéla püspök és dr. Berzsenyi Jenő egyházkerületi felügyelő. í. Tagok az egyházkerület részéről: a) Egyháziak: Horváth Sándor (paksi), Farkas Mihály, Varga Gyula, Beyer Tíeofil, Németh Pál, Scholtz Ödön, I só Vince, Farkas Elemér, Magyary Miklós. Póttagok: Nagy Sándor, Hénints Lajos, Bősze Zsigmond, Pálmai Lajos, Takács Elek. b) V i 1ág iák: Berzsenyi Dezső, Hrabovszky Mór, Mechwárth Ernő, Hajnal Endre, Véssey Lajos, dr. Ajkay Béla, Hering Zsigmond, Hrabovszky István, Berzsenyi Sájndor, dr. Ostffy Lajos, Berecz Ábel, utóbbi mint egyházkerületi ügyész, dr. Schneller Aurél mint egyházkerületi felső leányiskolái helyi bizottsági elnök, Szabó Kálmán mint egyházkerületi főszámvevő. Póttagok: dr. Stráner Gyula, Mayer Oszkár, dr. László Kálmán, Takáts Lajos, dr. Móricz Dénes, c) Igazgatók: Bancsó, Antal, Hollós János, Sim'kó Endre, Arató István. 2. Tagok a tanári kar részéről: Payr Sándor, Králik Gusztáv, Kárpáti Sándor. 3. Tagok a soproni egyházközség részéről: Ziermann Lajos, Pöttschacher István, Menyhárd Frigyes, dr. Zergényi Jenő, Töpler L a jo s/p ó tta g ok: Rösch Frigyes, Albrecht Alfréd. Jegyző: Králik Gusztáv. II. Az egyházkerületi főiskolai k is b izo t ts ág, egyúttal alsóbb fegyelmi h a tó s á g 1. Elnöke: dr. Heimler Károly főiskolai felügyelő. Tagok: Ziermanín Lajos, Hering
10 Zsigmoud, Menyhárd Frigyes, Payr Sándor, Albrecht Alfréd, dr. Zergényi Jenő, továbbá Bancsó Antal, Hollós János, Simkó Endre igazgatók, Szabó József tápintézeti gondnok, dr. Szilvási Gyula főiskolai orvos és Dala Jenő lice unni tanár mint jegyző. ill. A felsőbb fegyelmi hatóság. Elnökei: Kapi Béla püspök, dr. Berzsenyi Jenő egyházkerületi felügyelő. T a- gok: a) egyházi részről: Pálmai Lajos, Payr Sándor, Horváth Sándor (paksi); b) világi részről: Berzsenyi, Dezső, Hrabovszky István, Mechwárth Ernő, Mayer Oszkár. IV. Főiskolai felügyelő: Dr. Heimler Károly rendőrfőkapitány.
11 II. A Soproni Ev. Líceumi Diákszövetség megalakulása. Az a kis mustármag, melyet a múlt esztendőben a líceumi Diákotthon érdekében indított mozgalom kapcsán e1ültettünk, immár kezd gyökeret verni a legszebb reményekkel kecsegtetve, hogy majdan enyhét adó terebélyes fává növekedik. Berecz Abel ügyvéd, Hajas Antal alispán, Hering Zsigmond ügyvéd. Pfuhl Ágoston miniszteri tanácsos, pénzügyigazgató, dr. Schreiner Károly kir. tanácsos, ügyvéd, dr. Thirring Lajos kir. kúriai biró, dr. Töpler Kálmán polgármester, dr. Wrchowszky Károly kir. táblabiró, dr. Zergényi Jenő városi t. főügyész cs dr. Zundel Frigyes kir. táblabiró a soproni evang. líceum volt növendékei és pártfogói szövetségének megalakítása tárgyában április hó 18-ára egy értekezletet hívtak össze. Ezen az értekezleten az intézet Sopronban lakó volt tanítványai szép számmal jelentek meg és Hering Zsigmond főisk. hely. felügyelő elnöklete alatt nagy lelkesedéssel elhatározták, hogy főképen a líceummal kapcsolatban létesítendő Diákotthon támogatására s egyéb ezzel rokon célok megvalósítására az intézet volt növendékeiből és pártfogóiból egy szövetséget fognak alakítani. Az ennek alapjául szolgáló alapszabályok tervezetének elkészítésére s az egész alakulás előkészítésére dr. Heimler Károly, Sopron város rendőrfőkapitányának, minden kulturális mozgalom lelkes barátjának elnöklete alatt egy szükebb körű bizottságot küldtek ki. Ez a bizottság az alapszabály-tervezetet elkészítette, azt az Evang. Egyházi Élet -ben közzétéve tágabb körben is megismertette s egyúttal az alakuló közgyűlést f. évi junius hó 5-ére a líceum
12 10 épületébe egybehívta. A jelenlegi utazási és elszállásolási nehézségek miatt lemondott arról, hogy amint eredetileg tervben volt, a megalakulást nagyobbszabásn ünnepély keretében rendezze. Épen azért nem is adott ki névre szóló meghívókat, hanem hírlapok utján hívta meg az érdeklődőkét. A hívói szóra meg is jelentek nagyon szép számmal az intézet volt tanítványai ás pártfogói nemcsak a Sopronban lakók, hanem többen a vidékiek közül is. Eljött főtiszt, s méltóságos Kapi Béla püspök ur is, aki miután Hering Zsigmond főisk. hely. felügyelő a megjelenteket mély megilletődéssel köszöntvén, a közgyűlést megnyitotta az intézetet fenntartó egyházkerület nevében a nála megszokott ékesszólással, meleg szeretettel üdvözölte az alakuló közgyűlést, utalva azokra a magasztos erkölcsi eszmékre, melyeket szolgálni, azokra a nemes érzelmekre, melyeket ápolni, azokra az erős meggyőződésen alaputó szent kötelességekre, melyeket teljesíteni, betölteni a megalakuló egyesület hivatva van. Azután Hetvényi Lajos líceumi tanár, úgy a Diákotthon, mint a Diákszövetség ügyének is fáradhatatlan munkása terjesztette elő az alapszabály-tervezetet, melyet a közgyűlés csekély módosítással elfogadott s ez alapon a Soproni Ev. Líceumi Diákszö vet s ég m egalak ulásáit I elk e s egy é rt e lm iis'égg'e 1 elhatározta, illetőleg kimondotta. Az alapszabályok a) a soproni ev. líceummal kapcsolatban tervezett Diákotthon létesítéséinek előmozdítását, b) a Soproni Ev. Líceumi Ifjúsági Diákszövetséggel való érintkezés utján a soproni ev. líceum növendékeinek erkölcsi és anyagi támogatását, c) a soproni evang. líceumban tanult egyetemi hallgatók erkölcsi felkarolását, közülük az érdemes szegénysorsuak anyagi támogatását, a kötelességtudóknak és érdemeseknek megfelelő pártolását, d) általában a soprani ev. líceum érdekeinek, fejlődésének szolgálatát, e) a soproni ev. líceumhoz való ragaszkodás, állandó kapcsolat és a volt líceumi növendékek között az összetartás ápolását tűzik ki a szövetség céljául. A szövetség tagjai lehetnek első sorban a soproni evang. líceum volt növendékei s általában az intézet barátai, jóakarói, a nevelés ügyének támogatói. A tagok ötfélék, u. m.: tiszteletbeli, örökös, alapitó, rendes és pártojó tagok. Örökös tagok azok, akik a Soproni Evang. Líceumi Diákotthon-alap javára legalább 1000 K-át adnak. Ezek nevei-
13 íiek a létesítendő Diákotthonban való megfelelő megörökítéséről a szövetség annak idején köteles gondoskodni. Alapító tagok azok, akik a szövetség pénztárába legalább 100 K-át fizetnek be. R e 'fi d e s t a g o k azok, akik legalább 5 K-át fizetnek évenként a szövetség pénztárába. Főiskolai hallgatók legalább évi 2 K tagsági díjjal is rendes tagok lehetnek. Pártoló tagok azok, akik esetről-esetre tetszés szerinti összeget adnak a szövetség céljaira. A szövetség ügyeit különös módon előmozdító kiváló egyéneket a közgyűlés védnökökké választhat meg. E jogával élve, az alakuló közgyűlés megválasztotta védnökökké: Kapi Béla püspök és dr. Berzsenyi Jenő egyházker. felügyelő urakat. A szövetség ügyeit a közgyűlés, választmány s a tisztviselők intézik. A tisztviselői kart a közgyűlés a következőképen alakította meg: elnök: dr. Wrchowszky Károly kir. ítélőtáblái bíró; társelnökök: Varga Gyula esperes és Szalay Mihály lelkész; alelnök: Zierrnann Lajos soproni lelkész; titkár: Hetvényi Lajos líceumi tanár: jegyző: dr. Tömböl Samu kir. törvszéki jegyző; pénztáros: Hollós János líceumi igazgató; ellenőr: Kheim Samu m. kir. pénzügyi tanácsos; számvizsgálók: Krausz Tivadar nyug. főtitkár, Scheffer Jenő posta- és távirdatanácsos és dr. Zundel Frigyes kir. táblabiró. A választmány úgy alakult meg, hogy nagyobb nehézség nélkül bármikor összejöhessen. Tagjai lettek: Bancsó Antal akad. igazgató,.bozzay Miklós szolgabiró, dr. Brunner Emil ügyvéd, Dala Jenő tanár, Egész Kálmán állomásfőnök-helyettes, Fejér Lajos posta- és távirdatitkár, Gecsányi Gusztáv nyug. igazigató, dr. Heimler Károly rendőrfőkapitány, Hering Zsigmondi egyházker. p. ü. b. elnök, Hollósy Kálmán tanár, Ihász Ferenc tanár, Kapi Gyula nyug. igazgató, Králik Gusztáv tanár, Marusák Pál nyug. főigazgató, dr. Müller József ügyvéd, dr. Rosenfeld Náthán ügyvéd, dr. Scheffer Oszkár orvos, dr. Schindler Endre városi tanácsos, Scholtz Ödön esperes, dr. Schwarz Sándor ügyvéd, dr. Stráner Gyula orvos; Szabó' József tanár, dr. Töpler Kálmán orsz. képviselő, dr. Zergényi Jenő városi tiszti főügyész, Zügn Nándor városi erdőmester. 11
14 12 A tisztviselői kar megalakítása után Hetvényi Lajos titkár terjesztette elő annak a felhívásnak szövegét, mellyel az egyesület intézetünk volt tanítványait, pártfogóit és barátait taggyűjtő ív kíséretében csatlakozásra, belépésre fogja felszólítani. Többen azonban ezt a felhívást be sem várva már is bejelentették belépésüket. Miután az egyesület céljait behatóan és szabatosain ismertető lelkes felhívás általános helyeslésre talált, Hollós János igazgató mondott még a líceumi tanári testület és ifjúság nevében hálatelt szívből fakadó meleg köszönetét a szövetség megalakításáért, mire az intézetünk történetében hisszük és reméljük korszakalkotó közgyűlés Hetvényi Lajos titkár imádságával és a Himnusz el éneklésével véget ért. Vajha azok a magasztos érzelmek, melyeket a közgyűlés a maga ünnepi hangulatával a lelkekben ébresztett, mint a huilámgyürük a tengernek felszínén mind szélesebb körökben tovább terjednének, mind több szivet megnyernének az ifjúság és a nevelés ügyének, azoknak a nagy céloknak, melyeket egy szebb, jobb jövő érdekében a szövetség maga elé tűzött.
15 III. Iskolánk és a háború. /. Az intézeti épület. Intézetünk épületét, a tornacsarnok, annak mellékhelyiségei s egy a kapubejáratnál levő tantermünk kivételével augusztus 25-én visszakaptuk. A tápintézet is visszakapta rendes helyiségeit s igy végre három évi idegenben való tartózkodás után visszaköltözhettünk saját helyiségeinkbe és újra használhattuk szertárainkat. A tornatanitásínak azonban továbbra is szünetelnie kellett; annál inkább, mert a nyár folyamán tornatanárunk is bevonult. Amennyiben lehetett, kirándulásokkal pótoltuk a testgyakorlást husvétig, amikor az időközben a katonai szolgálat alól felmentett tornatanárunk habár helyiség hiányában csak korlátoltan is újra megkezdhette működését. A tanítás egyfolytában a délelőtti órákban 8 1-ig folyt. A ta n tárgy beoszt ásnál ugyanazon nehézségekkel kellett megküzdenünk, mint a megelőző évben, mert még mindig három, illetve négy hadba vonult s egy beteg kartársunkat kellett helyettesítenünk. Külső segítséget csak heti 3 órára kaphattunk, a többi helyettesítést magunk láttuk el. Ezért kénytelenek voltunk a kötelező heti óraszámot egyes tantárgyaknál csekély mértékben redukálni. Redukáltuk a görög nyelvet a Vil. és Vili. osztályokban, a görög pótló irodalmat a VII. osztályban és a mennyiségtant az I -II. osztályban heti 1 1 órával, összesen 5 órával. Ezenkívül elmaradt a szépírás és a tornatamitás. Husvéttól fogva azonban az óraredukció csak a VII VIII. osztályban a görög nyelvre s a VII. osztályban a görög pótló irodalomra szorítkozott s a szépírást és tonnát is taníthattuk, bár osztályösszevonásokkal s heti 2 óra helyett csak heti 1 órában. A tanítás a rendes iskolai szünidőkön kivül január hónapban szünetelt szénhiány miatt.
16 14 II. Az intézeti tanárság. Az intézet tanárai közül ugyanazok teljesítettek katonai szolgálatot, mint az előző években: Kerber János, dr. R u h m a n n Jenő és Spanner Géza. Továbbá még Téby Mihály tornatanár, aki augusztus 21-én vonult be és mint népfelkelő önkéntes kiképzés alatt állott, mígnem március 23-án mint felülvizsgálaton állandó segédszolgálatra minősített a had ügy minisztérium /1915. sz. rendelete alapján bizonytalan időre fölmentetett.,dr. Ruhmann Jenő mint tüzérfőhadnagy az olasz, harctéren szolgál. Kerber János áprilisig még mindig Pécsbányatelepen volt munkásosztag-parancsnok; azóta pedig Pécsett a 19. homvédpótzászlóaljnál közigazgatási segédtiszt. Spanner Géza még- mindig orosz hadifogoly. A bevonult tanárok munkáját ez lévben is az itthon maradottak látták el, sőt még egy, betegség miatt szabadságolt kartársat is helyettesitették. Csak az V. osztály magyar nyelvi óráit látta el dr. Marcsek Tibor m. Jár. áll. felsőleányisk. tanár. A bevonultak helyettesítéséből származó óratöbblet (az igazgatónál 10, a tanároknál 18 heti órán felül): Hollós Jánosnál, Hollósy Kálmánnak Szabó Józsefnél 3 3, Hetvéfiyi Lajosnál 4, Botban Dánielnél 5, Dala Jenőnél és Králik Gusztávnál 6, Krémusz Róbertnél 7, Revuczky Vilmosnál és Szabó Kálmánnál 8 8 heti óra volt. A 18-on felül eső t ö b b 1e t ó r-á k díjaztattak. A háborús vonatkozásokat saját tantárgya keretében mindegyik tanár igyekezett ebben az iskolai évben is a lehetőség szerint a tanításnál értékesíteni. Külön háborús előadásokat az /1917. V. sz. vkm., illetve a 12,851/eln. sz. H. M. rendelet értelmében Gömbös Miklós és Zsirai József 18. honv. gy.-e. hadnagy urak tartottak intézetünkben. Az előbbi február 7-én a hadsereg szervezetéről s a tábori életről, az utóbbi a hírszerzésről és felderítésekről. Mindaketten a harctéren szerzett tapasztalataikat adták elő érdekes, tanulságos és élvezetes módon, teljesen lekötve a hallgató V Vili. oszt. tanulók figyelmét. Szives előadásukért e helyen js hálás köszönetét mondok. Mi magunk külön háborús előadásokat nem tartottunk.
17 » Í5 Háborús tárgyú írásbeli dolgozatok voltak a következők: A sopronbánfalvai katonai temető. (II. o.) Milyen feladataik vannak a tanulóknak a háborúban? Miért várjuk nehezein a háború végét? (III. o.) Helyzetünk a háború inegyedik évében. Mivel szolgálhatom én már most a hazát? (IV. o.) A háború átalakító hatása. (VII. o.) Háborús emléktárgyak gyűjtése folyamatban van, az eredmény azonban egyelőre csak néhány tárgyra szorítkozik. H a dí kő 1cs ö n t a VII. hadikölcsönből a tanárok K-át jegyeztek; ezenkívül az intézeti alapok 2150 K-át. III. A tanulók. Az évi szeptember hóban tartott népfelkelő pótszemlén a következő és évfolyambeli tanulókat találta a sorozó bizottság alkalmasoknak: a) a Vili. osztályból: 1. Bereczky Antal, 2. Zsirai Gyula; b) a VII. osztályból: 3. Bauer János, 4. Machatsek Gyula, 5. Wendiger Hugó. Ezek évi október hó 15-én vonultak, be. Az évi január hó án tartott népfelkelő bemutató szemlén a következő 1900-as évfolyambeli tanulók lettek alkalmasok: a) a VI11. osztályból: 1. Augusztinovics Nándor, 2. Horváth Károly, 3. Jurkovics Milos, 4. Sánta József, 5. Sümegi Sándor, 6. Várallyay György, 7. Wolf Ferenc; b) a VII. osztályból: 8. Fliegenschnee Lajos, 9. Gonda Ipoly, 10. I ászló Samu, 11. Patthy Endre, 12. Szakái Sándor, 13. Sztrókay Béla, 14. Varga Ferenc, 15. Walter Károly; c) a VI. osztályból: 16. Döbrönte József, 17. Novák Gyula; d) az V. osztályból: 18. Mesterházy István, 19. Spádt Frigyes, 20. Takáts József. E tanulókra vonatkozólag a 7., 680., 1629., 2303., és 2871/1918. ein, sz. vall. és közokt. miniszt. rendeletek intézkedtek. Eszerint az V VI. osztályosok március 15-én bevonultak, miután egy héttel előbb addigi tanulmányaik alapján megkapták bizonyítványukat az illető osztályról. A VII. és VIII. osztályosok számára február 1 -é t ő 1 március 12-ig t a n- folyamot tartottunk, amelynek végén a VIII. osztályosok Írásbeli nélkül tett osztályvizsgálat és érettségi vizsgálat alapján március 8-án megkapták osztály- és érettségi bizonyítványukat és március 15-éu bevonultak, a VII. osztályosok pedig a tanfolyam elv ég1ezt ével márci u s 12-én átléptek
18 id a VIII. osztályba, ahol számukra április lsétől 28-áig üj tanfolyamot tartottunk, amelynek elvégeztével Írásbeli nélkül tett vizsgálatok alapján ők is megkapták VIII. oszt. és érettségi bizonyítványukat és április 28-án bevonultak. E tanfolyamon részt vehettek a már katonai szolgálatot teljesítő s a VIII. osztályra jogosult tanulók is, akik igy szintén megszerezhették érettségi bizonyitványukat, mig az ezzel egyidőben tartott VII. oszt. tanfolyamon a VII. osztályra jogosított, katonai szolgálatot teljesítő tanulók vehettek részt. Sőt ezek, miután igy,a VII. osztályt elvégezték, átléphettek a 4280/1918. ein. sz. vall. és közokt. min. rendelet értelmében az április hóban tartott pótsorozáson besorozott évfolyambeliek számára május 1-étől 28-áig szervezett Vili. oszt. tanfolyamba, melynek elvégzése után ők is elnyerhették szóbeli vizsgálat alapján érettségi bizonyitványukat évfolyambeli alkalmasnak talált tanulónk ugyan nem volt, de a katonai szolgálatot teljesítők áprilisi VII. oszt. tanfolyamát elvégzett egy tanulónk megkapta a szükséges szabadságot a májusi tanfolyamra is és igy ez egy tanuló számára a tanfolyamot megtartottuk. A többi 8 hiába tett meg mindent, a szükséges szabadságot nem tudta megkapni. Az intézetünkből eddig bevonultak összes száma: 118. Hadsegélyezés céljaira a tanulók ebben a tanévben gyűjtés utján a következő összegeket adták: a) az elesett hősök sírjainak gondozására 100 K 16 f, b) a Karácsony a harctéren 1917 javára 152 K 90 f, c) Őfelsége Zita királyné születésnapja alkalmából az Erdélyi Pártfogó Egyesület Zita-Otthona javára 100 K 52 f, összesen 353 K 58 f. Ezenkívül: a pesti magyar ev. egyház által létesitendő szeretetreházra, 1200 darab ref. jubileumi jótékonysági levélzáró-bélyeg ára címén 61 K 30 ft, a Zsófia Orsz. Gyermekszanaíórium Egyesület javára gyűjtés utján 213 K 65 ft, a szegény, üdülésre szoruló tanulók uyaraltatására 116 K 20 ft adtak, összesen 744 K 73 ft. A háborúnak az ifjúság tanulmányi előmenetelére, szorga'mára, magaviseletére g>akorolt hatásáról ez évben is elmondhatjuk, hogy e hatás épen nem kedvező. A katonatanulók könnyű bizonyitványszerzése, az előkészítő tanfolyamoknak egy-egy év tananyagán való átrohanása és gyors
19 érlelése felületessé teszi még azokat is, akik messze vannak a katonáskodástól. Lehetőleg könnyen, kevés munka árán boldogulni, ez a jelszó kicsinynél és nagynál. A fegyelmezetlenségre is több a hajlandóság, mint békés időben. Mezőgazdasági munkát külön ez évben sem folytattak tanulóink. Iskolai egyes ü 1e t e i n k közül az Ifjúsági Belmisszipi Egyesület (Líceumi Ifjúsági Diákszövetség), az Ifjúsági, Magyar Társaság, az Ifjúsági Gyorsirókör és az Ének- és Zenekör működött, tehát a Tornakor kivételével valamennyi. Működésük azonban nem lehetett olyan intenzív, mint békés időkben. A VII. hadikölcsönből az Ifjúsági Belmissziói Egyesület 250 K-át, az Ifjúsági Gyorsírókor 100 K-át jegyzett. A társadalomnak, szülőknek érdeklődése ez évben is csak a Diákotthon eszméjének buzgó felkarolása által fordult élénkekben iskolánk felé, pedig a minél gyakoribb érintkezést úgy az iskolának, mint az ifjúságnak, illetve szülőknek érdeke egyaránt megkivánná. A tanulók létszáma az előző évhez képest nem mutat csökkenést, de emelkedést se. Az I. osztály ez évben újra népes ugyan, de a felső osztályok a bevonulások által elnéptelenednek. A magántanulók száma a múlt évi 31-el szemben 48-ra emelkedett. Ezek közt azoiniban 18 katonai szolgálatot teljesít. A magántanulók számát a nehéz megélhetési viszonyok növelik, az a körülmény, hogy néha szinte lehetetlen a szülőnek gyermekét az iskola székhelyén elhelyeznie. Ez tehát egyenesen a háború terhére Írandó. 17
20 IV. 1. Adatok a liceum történetéhez az iskolai évben. a) A tanév megnyitása. Az iskolaévmegnyitó: tanári értekezletet augusztus hó 30-án tartottuk. Szeptember hó 1-én, 3-án és 4-én történt a tanulók felvétele, ugyanakkor voltak a javitóvizsgálatok is, mig a felvételi s pótló magánvizsgálatokat augusztus hó 30-án és 31-én tartottuk. Az iskolai évet ünnepélyes istentisztelettel s az iskolai törvények felolvasásával szeptember hó 5-én nyitottuk meg. A rendes tanítást 6-án kezdtük és az leszámítva a szeptember hó én a Sopronban tartott reformáció jubileumi egyházker. közgyűlés alkalmából adott szünetet, karácsonyig zavartalanul folyt. A karácsonyi szünetet azonban először január 17-ig, majd az I VI. osztályra nézve február 4-ig az idevágói vkm. rendelkezések alapján szénhiány miatt nekünk is megkell étt hosszabbitamink, úgy, hogy az I. félévet csak február végén fejeztük be. A II. félévi tanítás rendes menetére viszont a 7/918. és 4280/918. ein. sz. vkm. rehdeletekkel elrendelt előkészítő tanfolyamok hatottak zavarólag a két felső osztályban. b) A tanári testület. A tanári testület kebelében nem történt változás. Kerber János, dr. Ruhmann Jenő és Spanner Géza kartársaink ez évben is katonai szolgálatban állottak, továbbá augusztus 21-től március 23-ig Téby Mihály tornatanárunk is. Ezeknek helyettesítését magunk végeztük, épen úgy a betegsége miatt szabadságolt Rosta Ferencet is magunk helyettesítettük, kivévén a magyar nyelv tanítását az V. osztályban. Ebben dr. Marcs ek Tibor áll. felsőleányisk. tanár ur volt szives bennünket ez évben is ki-
21 segíteni. Szives készségéért fogadja e helyen is hálás köszönetünket. Ugyanezt tolmácsoljuk K r a lik Gusztáv kartársunknak >is^ aki 8 évi buzgó működés után e tanév elején az énektanításról lemondott. Helyébe Kárpáti Sándort, a tanitóképzőintézet ének- és zenetanárát sikerült megnyernünk. Az ő szakavatott kezébe teljes megnyugvással tehettük le énektanításunk, ügyét. c) A tanuló ifjúság. A tanév folyamán felvétetett 238 nyilvános és 48 magántanuló, összesen 286, tehát kettővel kevesebb, mint az előző tanévben. Ha azonban az előző fanév átmenetileg felvett 22 erdélyi menekültjét nem számítjuk, akkor a szaporodás a múlt évhez képest 18. Javító vizsgálatot tett a tanév elején 19 tanuló, egy tantárgyból 13, két tantárgyból 6. Közülük nem állotta meg a vizsgálatot: egy tárgyból 1, két tárgyból is 1. Pótló magánvizsgálatot két tanuló tett; az egyik sikertelenül. Ugyancsak két tanuló, tett felvételi vizsgálatot; egyik a polg. isk. IV. osztályából a gimnázium V. osztályába, a másik a Ví-ból a Vll-be. Tanulmányaikat mindketten intézetünkben folytatják tovább. Ezenkívül egy volt leány-magántanulónk tett kiegészítő vizsgálatot a görög nyelvből. A felvett tanulók egyes osztályok szerint való megoszlására s egyéb viszonyaira vonatkozó adatokat a hátul közölt statisztikai táblázatok tüntetik fel. Tanulmányi előmenetelük s magaviseletük általánosságban megfelelő volt. Az í. félév végén osztályozott 228 nyilv. tanuló' közül 47 (20-60/0) nem felelt meg a követelményeknek; a második félévi eredményt az Értesítő végén közölt statisztikai táblázat mutatja. A tanulók egészségi állapota általában kedvező volt; járványos betegség nem zavarta meg az intézet működését. A A helybeli Zita királynő k ó rh á z -ban tanulóink rendelkezésére egy külön d i á k s z o b a áll, ahol a szegénysorának nemcsak ingyen (kezelésben, hanem ingyen ápolásban es ellátásban is részesülnek betegségük tartama alatt. Az évben e jótéteményt 1 tanuló vette igénybe 40 napon át. Az e célra szolgáló (a theol. akadémiával s tanítóképző-intézettel közös) alapítványnak tőkéje december 31-én K 97 f volt. Az alapítvány a magánbetegápolda kezelése alatt áll. 19
22 A saját lakásukon gyógykezelt szegény tanulók gyógyszertári költségeit szentén az intézeti pénztár viselte. Szemvizsgálatot dr. Pokorny Róbert városi tiszti orvos ur december 17-éri és március 20-án tartott. Trachomabeteget nem talált. A tanuló ifjúság egészségi állapotára kétségkívül nagyon kedvező hatással van magának a városnak egészséges fekvése, jó levegője, jól gondozott sétautakkal át meg át szőtt crdőkoszoruzta környéke, melyet perc alatt a város közepéből is el lehet érni. d) A nemzeti szellem ápolása, v a 11 á s e r k ö 1c s i nevelés, ünnepélyek. A tanári testület igyekezett kihasználni minden kinálkozó alkalmat és minden rendelkezésre álló eszközt, hogy az ifjúságban fejlessze a nemes érzelmeket, ápolja a hazaszeretet és az ifjúság jellemének fejlődését a kívánt helyes útra terelje. Amennyire nagyobbmérvü elfoglaltságuk mellett tehették, az osztályfők és a vallástanár, mint az ifjúság lelkipásztora, a tanulókat, különösen a vidékieket lakásukon is felkeresték, hogy lakásviszonyaikról, magánfoglalkozásaikról tudomást szerezzenek, őket magánéletükben is ellenőrizzék, tanácsaikkal az iskolán kívül is támogassák. A v a II á s e r k ö 1c s i ié r z é s t is ébreszteni, ápolni, fejleszteni törekedtünk. A tanítást naponként imádsággal kezdtük és végeztük. A vasárnapi s ünnepi istentiszteleteken az ifjúsággal együtt testületileg vettünk részt. Hetvényi Lajos vallástanár havonként külön bibliai olvasóórákat is tartott. Az űrvacsorához november 25-én és május 5-én járult tanáraival együtt az ifjúság; a megelőző napok pedig régi szokás szerint a deprekácic -nak, az előkészítő áhitatoss ágnak és magábaszállásnak voltak szentelve. A konfirmandusokat Ziermann Lajos lelkész ur oktatta s az ünnepélyes konfirmációt április 28-án tartotta. Ebben intézetünkből 18 tanuló, vett részt. A másvallásu tanulók hitoktatóik utasítása szerint végezték vallásos kötelességeiket. A valláserkölcsi érzés fejlesztésében hathatósan támogatta a tanártestületet az intézetünk kebelében áldásosán működő Líceumi Ifjúsági Belmissziói Egyesület, illetőleg Líceumi Ifjúsági Diákszövetség is a lelki épülés, jellemfejlesztés célját szolgáló összejövetelek, bibliaórák tartása és a szere-
23 21 tetmíinkássiág, nevezetesen a diáksegélyezés s a gyámintézeti ügy felkarolása által. Az egyesületnek buzgó elnöke, Hetvényi Lajos vallástanár időt, fáradtságot nem kiméivé igazi ügyszeretettel s lelkesedéssel fáradozott azon, hogy az egyesület magasztos célját minél jobban 9 minél tágabb körben megvalósíthassa. Működéséről részletesen az ifjúsági egyesületekről szóló részben számolunk be. A valláserkölcsi és hazafias nevelés szolgálatában állottak az évközben tartott ünnepélyek is. Ily ünnepélyek rendezését ugyan a háború még ebben az évben is megnehezítette, mert a diszterem gyanánt szolgáló tornacsarnokunk hiányzott, de azért a szokásos iskolai ünnepeinket az egyházközség, illetve a lelkész urak szívességéből a templomban megfelelő keretben megtarthattuk. Szeptember 28-án Tompa Mihály születése 100-ik évfordulóján ünnepet szenteltünk a nagy költő emlékezetének a következő műsorral: 1. Szózat. 2. Emlékbeszéd, mondta: Hollósy Kálmán tanár. 3. Isten akarata. Tompa Mihálytól, szavalta: Döbrönte József VI. o. t. 4. Tompa költészetéről. Irta és felolvasta: Sümegi Sándor VIII. o. t. 5. A gólyához. Tompa Mihálytól, szavalta: Nagy Imre (celkjömölki) V. 0. t. 6. Himnusz. Október 6-á n az aradi vértanuk emlékezetét ünnepeltük a következő műsorral: 1. Népek hatalmas Istene. Közének. 2. Emlékbeszéd, mondta: Várallyay György VIII. o. t. 3. Karének a tanitóképző-int. énekkara. 4. Az aradi vértanuk. Irta és felolvasta: Krausz Lajos VIII. o. t. 5. Ábrányi Emil: Az aradi tizenhárom. Szavalta: Ferenczy Zoltán VIII.0. t. 6. jhimnusz. Október hó 31-ének, ezúttal a reformációi négyszáza dós jubileumának megünneplését az egyházkerületi soproni két testvérintézettel együtt beleillesztettük a lélekmelő ünnepségeknek abba a sorozatába, amellyel itt Sopronban egyház és iskola egyaránt igyekezett leróni háláját a nagy idők nagy féríiamak, de különösen a hit hősének, dr. Luther Mártonnak emlékével szemben. Előzőleg a püspök urnák 2100/917. sz. 4. körlevele értelmében sorozatos felolvasásokat tartottunk az egész protestáns ifjúság előtt a templomban, és pedig október 5-én Hollós János igazgató) a reformáció okairól és előkészítőiről, október 13-áím Hetvényi Lajos tanár
24 22 Dr. Luther Mártom jelleme s reformátor! műve címen, október 20-án Ferenczy Zoltán Vili. o. t. Hazánk állapota aló. században és a magyar reformátorok -óimén, végül október 27-én Várallyay György VIII. o. t. A reformáció világtörténeti jelentősége, különös tekintettel hazánk fejlődésére címen. E felolvasásokat közének előzte meg és zárta be. A tulajdonképéül jubileumi ünnepélyt nagy, díszes közönség jelenlétében október 31-én délelőtt 10 órakor tartottuk a következő műsorral: 1. Erős vár a mi Istenünk. Közének 1 3. v. 2. Imádság, mondta: Hetvényi Lajos lie. vallástanár, Textusolvasás: Pál ap. I. kor v. 3. Ünnepi beszéd, mondta Bancsó Antal theol. akad. igazgató. 4. Ne csüggedj el kicsiny sereg. Karének, énekelte a theol. akad., líceum és tanítóképző-intézet egyesített énekkara, Kárpáti Sándor tanár vezetése alatt. 5. Luther. Sántha Károlyíól, szavalta Ihász Ferenc tanitóképző-int. tanár. 6. Erős vár a mi Istenünk. Közének 4. vers. Ezenkívül az ifjúság és tanári kar testületileg vett részt az egyházközség által tartott ünnepélyeken, valamint előzőleg az egyházkerület által jubileumi közgyűlésével kapcsolatosan szeptember 26-án tartott ünnepi istentiszteleten s az előtte való napon tartott gyermekisteptiszteleten is. November 5-én a vonatkozó vkm. rendelet értelmében gyászünnepélyt tartottunk az elesett hősök emlékezetére. A Szózat eléneklése után Hetvényi Lajos int. vallástanár mondott beszédet és imádságot. Az offertoriumoü befolyt 100 K 16 fillér összeget a hadisirok gondozására rendeltetési helyére juttattuk. Március 15-ét szintén a theol. akadémiával és tanítóképző-intézettel közösen ünnepeltük a következő műsorral: 1. Közének (506. sz.). 2. Ünnepi beszéd, mondta Schön Péter IV. évf. theol. akad. halig. 3. A magyar zászló», Kárpáti Sándortól; énekelte a líceum s tanítóképző-intézet egyesített énekkara, a szerző vezetése alatt. 4. Március 15-ike. Ábrányi Emiltől, szavalta: Sztrókay Béla VII. oszt. lie. tan. 5. Himnusz. e) Oktatás, rendkívüli tantárgyak. A tanítás ez évben is délelőtt 8 1-ig történt. Az állami tantervet követtük, pár tahitárgynál azonban kénytelenek voltunk a rendkívüli viszonyok következtében a megszabott óraszámtól eltérni. Ezeket az
25 23 eltéréseket fentebb az iskolánk és a háború című szakasz I. alatti részében részleteztem. A görög pótló tanfolyamot összesen 38 tanuló látogatta, és pedig az V. osztályból 8, a VI. osztályból 12, a VII. osztályból 15 és a Vili. osztályból 3. A felvett magántanulók közül 13 volt görögpótló, és pedig az V. osztályból 1, a VI. osztályból 3, a VII. osztályból 5, a VIII. osztályból 4 tanuló. Az egészségtant a VII. osztály valamennyi tanulója tanulta dr. Szilvási Gyula intézeti; orvos és egészségtantanártól heti 1 órában. Hegedüjátékot Weisz Kornél egyházker. pénztáros tanított. A tanfolyamon 25 tanuló vett részt (az I. osztályból 9, a II. osztályból 3, a IV. osztályból 6, az V. osztályból 7) heti nyolc órában. Szabadkézi rajzot 62-ein (I. osztályból 19, II. osztályból 9, III. osztályból 9, IV. osztályból 12, V. osztályból 6, VI. osztályból 5, VII. osztályból 2) tanultak elismerést érdemlő sikerrel. A gyorsírás tanítása az Ifjúsági Gyorsírókor kebelében történik. Ez évben a levelezőirási tanfolyamon 52-en, a vitairásün 14-en, összesen 66-an vettek részt annak elsajátításában. Az előbbiek közül 8-an, az utóbbiak közül 7-en tettek vizsgálatot. f) Tanári tanácskozások. A rendes havi értekezleteken kívül, melyeken az iskola folyó ügyeit intéztük, a tanári testület a tanulók tanulmányi előmenetelének és magaviseletének megbirálására két ellenőrző értekezletet tartott november 27-én; és május 7-én. Ez értekezletek megállapodásait az érdekeit tanulókkal szóbelileg, szüleikkel pedig Írásban, értesítőkkel közöltük. ig) L,á t o g a t á s o k. Az iskolafenntartó egyházkerület képviseletében Kapi Béla püspök ur Öméltósága december hó 5-ón és 6-án látogatta meg intézetünket. Megjelent legalább egy egész órára valamennyi tanárnak tanításán s a működő ifjúsági körök gyűlésein is. Tapasztalatait a tanári testülettel tartott értekezleten1 közölte. Mély megilletődéssel kell e helyen megemlékeznem az állami felügyelet gyakorlásában beállott változásról, mélt. Vesz-
26 24 p r é m i Város y Tivadar győri tankerületi kir. főigazgató mr julius 17-éa történt hirtelen elhunytáról. Szerettei körében váratlanul ragadta el a halál arról a munkatérről, amelyen Istentől nyert kiváló tehetségeivel, ésszel és szívvel, lelkesedéssel és szeretettel dolgozott hazánk közoktatásügyének, kultúrájának fejlesztése érdekében. Tizenöt éven át látogatta intézetünket mint miniszteri megbízott s e 15 év alatt az intézet és tanártestülete iránt mindenkor tanúsított meleg érdeklődésével, szivjóságával a tanártestület ragaszkodását, szeretetét, pártatlan igazságosságával tiszteletét és nagyrabecsülését méltán kiérdemelte. Emléke legyen áldott közöttünk! Hivatali utóda Nagys. d r. Dsida O t tó győ r tan k e r illeti kir. főigazgató ur, kit a mm. m. kir. vallás- és közokt. mini. az állami felügyelet gyakorlásával megbízott, április 22., 23. és 24-én tartotta hivatalos látogatását. Őszinte tisztelettel és bizalommal üdvözöltük őt ezen első látogatása alkalmával és üdvözöljük e helyről is. Bizton tudjuk, hogy tanári, igazgatói; és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályában főigazgatói működésében szerzett széles látókörre kiterjedő gazdag tapasztalatait nemcsak a közvetlenül alája rendelt intézetek, hanem a mi intézetünk javára is fogja gyümölcsöztetni és hogy benne tanár és tanítvány munkája egyaránt az igazi pedagógus megértő lelkére s együttérző szivére fog találni. Tapasztalatait az április 24-én tartott értekezleten közölte a tanári testülettel. Az erről szólói jegyzőkönyv egy példányát junius 7-én terjesztettük fel az egyházi főhatósághoz. h) Segély ügy, adományok. Azok a különböző segélyösszegek, melyekben a líceumi tanulók: tandíjmentesség, tápintézeti kedvezmények, ösztöndíj és jutalmazás címén részesültek, valamint a könyvtárak, ifjúsági körök és egyesületek javára befolyt különböző adományok a könyvtárakról, szertárakról, az ifjúsági egyesületekről szóló jelentésekben vannak feltüntetve alább ez Értesítő megfelelő részeiben. De e helyen is hálás örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy köszönettel beszálmoljak azon nagylelkű alapítványokról, adományokról és segélyekről, melyekkel egyesek és testületek intézetünket a hazai közoktatás s az evang. vallás-erkölcsi nevelésügy szolgálatára szentelt munkásságában támogatták.
27 1. Balogh László és neje Payer Juliánná, intézetünknek V. osztályából május 29-én bevonult s március 17-én az olasz harctéren hősi halált halt Gyula fiuk, mindvégig példás magaviseletü s jeles előmeneteld volt tanulónk emlékezetére március 4-én 500 K-ás alapítványt tettek Balogh Gyula-e m lékalapi tv ány néven. Az alapítványt az egyházkerületi alapítványi pénztár kezeli s kamatait minden tanév végén a líceumi tanári kar Ítéli oda egy szegénysorsu, szorgalmas, jó magaviseletü V. oszt. líceumi tanulónak. 2. Intézetünk nyolc éven át volt kedves tanítványának, az olasz harctéren hősi halált halt P ó s Lajosnak, a Líceumi Gyorsírókor volt vezetőjének, az intézetünkben kiadott Soproni Gyorsíró c. szaklap szerkesztőjének és aufografusának emlékezetére a budapesti Diák Gyorsíró Szövetség kebelében lévő barátai 115 K-val egy alapítványt létesítettek, úgy, hogy ezen még növelendő alapítvány kamatai jutalomdijul, esetleg pályadijul adassanak ki a gyorsírásban kitűnő tanulónak. 3. Hajnal Margit és Emmy édesatyjuk, Hajnal Endre kir. tanácsos, ügyvéd, főiskolai felügyelő ur emlékezetére 1000 K ösztöndij-alapitványt létesítettek a soproni, ev. líceum egy szegénysorsu, szorgalmas, első sorban nagysimonyii, azután kemenesaljai s végül bárhová való kér. vallásu tanulója számára, úgy, hogy ez ösztöndíjat a soproni theol. akadémián is élvezze, ha tanulmányait ott folytatja. 4. Néh. Ma lati des Irén, néh. Malatides Sándor lie. tanár leánya évi április 23-án kelt végrendeletében vagyonának általános örökösévé a soproni ág. h. ev. líceumot (főgimnáziumot) tette, úgy, hogy a hagyatékból fennmaradó körülbeül K összegből szülei emlékezetére egy ösztöndíj j - a 1api t vá ny létesittessék oly szegénysorsu líceumi tanuló részére, aki az érettségi vizsgán a legjobb bizonyítványt nyerte. 5. Alapítványok és adományok a Líceumi Diákotthonalap javára. L A dunántúli ev. egyházkerület pénztári hivatalába közvetelnül érkezett adományok és alapítványok: a) Adományok: Kaboldi egyh. község 40 K, neiuesdömölki egyh. közs. 50, Böhm Richard gálosi leik. 100, a csöngei egyh. községben tartott vallásos-est alkalmával offertórium 25
28 , Zongor Béla körmendi lelkész 20, Posch Zsigmond keszthelyi polg. lisk. tanár és neje 100, pápai egyh. község 25, Fiilöp János puszta várni községi jegyző 36, az ostffyasszonyfai templomavatás alkalmával befolyt offertórium , Kund Sámuel répcelaki esperes-lelkész 10, vönöcki egyh. község 67.10, Varga Gyula vö,nöczki esperes-lelkész 10, Horváth Sándor paksi esperes-lelkész 100, nemespátrói egyh. község 10, ifj. Reichert Gyula györkönyi h. lelkész 20, Hering Zsigmond pénzügyi, biz. elnök 100, Varga Dezső szilsárkányt tanító 10, kemeneshögyész-magyargencsi egyh. község 62.93, Fuchs Pál barcsi ev. levita tanító 1 darab 100 K névértékű hadikölcsönkötvéhy, a zalai (rajki) szórványhivek 20, Simon Jenő páti tanító 20. b) Alapítványok: Szalay Mihály lovászpatonai lelkész 500, Grosch József paksi ügyvéd elhunyt öccse, Gros eh György emlékezetére tett 2000 K alapítványának első részletéül 1000 K, Hering Zsigmond a Líceumi Diákszövetség alapitó tagsági dija címén 500 K. Közvetlenül az egyh. kér. pénztárba befolyt összesen: K. II. A liceutni igazgatóság útján befolyt aáományok és alapítványok : a) Adományok: Kovács János szanyi lakos 10, dr. Ruhmann Jenő líceumi tanár 100, Kasper József ruszti lelkész 50, a bobai egyh. község reformációi jubileumi ofíertóriuma 30, Mesterházy Sándor nemespátrói lelkész 20, tótkereszturi egyh. község' 10, Mesterjiázy István V. o. t. 12, Kerber Jánosné (Pécsbányatelep) 100, Láng János (Budapest) 20, Fliegenschnee Károly soproni vendéglős 50, Tóth Károlyné szül. Radics Ilonka 200, Violin Angelo cs. és kir. őrnagy (Sopron) 100, sopronit magántisztviselőnők egyesületének tanfolyama 100 K. b) Alapítványok: Benkő Géza (Sopron) 2000, szentmártoni Radó Lajos 500, Tarján József és neje szül. Szarka Lidia répcelaki lakosok a hazáért halt egyetlent fiuk, a líceum volt derék tanítványa emlékezetére Tarján József emlékalapitvány címen 300, dr. Schreiner Károly kir. tanácsos, ügyvéd (Soproin) a Líceumi Diákszövetség örökös tagsági dija címén 1000 K. Az igazgatóság utján befolyt ősz- S z e s e n 4602 K.
29 III. A Líceumi Belmissziói egyesület elnökének közvetítésével az tanév utáni szünidőben befolyt adományok: Özv. Imre Istvánná szül. Kiss Erzsébet gyékényesi lakos,100, Heszler Ernő (harctérről) 10, dr. Sztanó Sándor szekszárdi főorvos 50, Németh Gyula szekszárdi lelkész 5, szekszárdi egyh. község 5 K. A Belmissziói Egylet elnöke utján a szünidőben befolyt összesen 170 K. IV. A Líceumi Ifjúsági Diákszövetség közvetítésével az tanévben befolyt adományok és alapítványok: a) Adományok: A Líceumi Ifjúsági Diákszövetség tagsági dijaiból (323 K 80 f), 40 K ügykezelési kiadás (jelvények és pénztári könyv) levonásával átadott összeg: ; az Ifj. Diákszövetség, tagjainak cserkészszolgálatai révén a Sopronban tartott jubileumi egyh. kér. közgyűlés idején (1917. szept ) befolyt adományok összege K. (Ehhez hozzájárultak: Pálmai Lajos lelkész 20, Müller Róbert lelkész 10, Mátis Károly h. lelkész 10, Győrffy Béla h. lelkész 10, Káldy József lelkész 10, Saródv Gyula leik. 10, Schöll Lajos leik. 20, Mesterházy Zsigmond postamester 10, Benkő Béla tanító 2, Hollósy Kálmán tanár I, Knabel Vilmos tanító 2, Görög Ernő lelkész 2, N. N. Kovács Béla V. o. t. utján 5, Rájter János lelkész 10, Németh Károly lelkész 20, Grüner Lajos 10, Horváth Sándor lelkész 1, Kovács István lelkész 1, Mikolás Kálmán lelkész 10, Csizmadia Ferenc tan. 1, Horváth Lajos tan. 4, X. Y. 0.30, M. K. 0.20, dr. Mesterházy Ernő földbirtokos 100, Szigethy Sándor földbirt. 120, dr. Károlyi Endre földbirt. 2, dr. Takáts Dénes 2, Vittnyédi József földbirt 10, dr. Fischer Gyula felügyelő 20, dr. Ostffy Lajos főispán 10, Zongor Béla lelkész 2.) A líceumi tanulók által a VII. hadikölcsönjeg-yzésre gyűjtött összeg, illetve átadott hadi kölcsön kötvény összes értéke K. (Ehhez hozzájárultak: I. oszt.: 82, II. oszt.: 150, III. oszt.: 61, IV. oszt: 196, V. oszt.: 100, VI. oszt.: 159, VII. oszt.: 78, VIII. oszt.: 49.) A tanulók által a karácsonyi és húsvéti szünidőben gyűjtött összeg (Karácsonykor gyűjtöttek: Horváth Lajos I. o. 56, Remport Ernő I. o. 6, Somogyi Ernő I. o. 6, Szalay István I. o , Takács József I. o. 32, Takács Ödön I. o. 10, Várallyay Márton I. o. IOi-IO, 27
30 28 Bárdossy Károly II. o. 9, Boross Rezső II. o , Csaby József II. o. 12, üörbicz Gyula II. o. 15, Győrffy István II. o. 7. Mészáros Ferenc II. o. 11, Pula József II. o. 9, Tóth András II. o. 6, Zsebők Miklós II. o , Dömötör Gyula III. o. 26, Weber Gyula III. o. 3, Bácsi Sándor III. o , Asbóth László IV , Győrffy Lénárd IV. o , Karsay Zoltán IV. o. 34, Kiss Lajos IV. o. 23, Mészáros István IV. o. 10, Molnár Fajos IV. o. 5, Nagy Géza IV. o. 14, Nagy Sándor ÍV. o , Németh Gyula IV. o. 8.10, Sárkány Károly IV. o. 70, Boross László V. o. 34, Czirák Árpád V. o. 22, Hári Lipót V. o. 12, Hetthéssy Jenő V. o. 28, Király Miklós V. o. 10, Lackner László V. o. 9, László Lajos V. o. 32, Mesterházy István V. o , Nagy Imre V. o , Nagy Imre V. o. 50, Rimler László V. o. 85, Szaiay Ferenc V. o. 16, Balogh István VI. o. 26, Boda László VI. o. 50, Gaál Lajos VI. o , Horváth Pál VI. o. 6, Kiss Bálint VI. o. 9.50, Mihály Antal VI. o. 24, Mikó Gyula VI. o. 5, Nagy László VI. o , Novák Gyula VI. o. 6.10, Mikó Tihamér VII. o. 16, Rácz Sándor VII. o. 18, Sztrókay Béla VII. o. 21, Várallyay György VIII. o. 36, Wolf Ferenc VIII. o. által átadott értékpapír az alapítványok közt szerepel. Husvétkor gyűjtöttek: Bertl Béla I. o. 9.70, Binder Kurt I. o. 20, Egyházy János I. o. 23, Francsics Samu I. o , Horváth Kálmán I. o. 6, Huszár Árpád I. o , Illés Sándor I. o , Kovács János I. o. 47, László Jenő I. o. 19, Meyne János 1. o. 12, Nagy Gyula I. o , Szombat Sándor I. o. 10, Taká+s József I. o. 41, Weber Zoltán I. o. 3, Balassa Mihály II. o , Conrád Aurél II. o. 24, Fónyad Dezső II. o. 5, illés Lajos II. o. 10, Kotsis Sándor II. o. 48, Skriba Zoltán II. o. 6.50, Schrauf Endre III. o. 4, Bojsza János IV. o. 14, Joó László IV. o , Nagy Jenő IV. o. 15, Singer Aladár IV. o, 9.10, Szabó József IV. o. 33, Takács István' IV. o , Vági Károly IV. o. 7, Barcza Béla V. o , Kaufmann Ferenc V. o. 18, Kecskés Zoltán. V. o , Kovács Béla V. o. 18, Kovács Mihály V. o. 20, Nits Emil V. o. 27, Nagy Imre (alsósági) V. o. 12, Plutzer Gyula V. o. 12, Sülé Lajos V. o. 14, Takó István V. o. 10, Zehetner Imre V. o. 6.40, Klenner Ottó VI. o. 6, Skerlák Géza VI. o. 16, Bakó István VII. o. 45, Szeöteh István VII, o , Tóth Béla VII. o. 25.) Az Ifj.
31 29 Diákszövetség elnökéhez érkezett adományok és alapítványok összege (Ehhez hozzájárultak: Oppenheim Dávidné (Nagyszentmihájy) Huszár Géza Vi. o. utján 5, Payr Sándor theol. tanár 10, dr. Sch. S. Revuczky Vilmos tanár utján 20, özv. Boda Józsefné Varga Gyula esperes utján 10, Szabó Kálmán tanár által átadott talált pénz 2, Fodor Benő (Sopron) 25, a külsősomogyi ev. egyházmegye lelkész-egyesülete 100 K ajánlatának első évi részlete 10, Horváth Olivér légrádi lelkész 50 K ajánlatának első évi részlete 10, Kunszt Sándor Kovács Zsigmond tárnokréti lelkész utján 10, Bakó János a harctérről első zászlósi fizetéséből 100, Kovács István (Zalagalsa) Kovács Béla V. o. utján 20, Berzsenyi Dezső celldömölki egyh. közs. felügyelő Nagy Miklós theol. hallgató utján 20, Szenteh István VII. o. 3, Piri Károly szendi leik. 100 K névértékű hadikölcsönkötvényt, Sárkány Ádám péterhegyi körjegyző 63.50, Biró Gézárié szül. Pálmai Izabella évenként megismétlődő adományának első részletéül Kapi Béla püspök Ur utján 20, Klenner Ottó VI. o. által átadott talált pénz 1, Németh Gyula szekszárcii lelkész 5, szekszárdi ev. egyh. község 5, a soproni Takarék- és Kölcsönegylet Szövetkezete 30, Takács Ferenc (Uraiujfalu) 10, Soproni Takarékpénztár 20, árfolyam különbözet folytán beállott vagyonnövekedés a hadikölcsönjegyzésnél K. b) Alapitványok: Koltai Vidos Józsefné (Kemenesmihályfa) Kapi Béla püspök ur utján 1000, id. Wolf Lipót kismartoni nagykereskedő 2000 K névértékű 51/2 /o-os m. k. állampénztárjegy. Az Ifj. Diákszövetség utján befolyt összesen K. A Líceumi Diákszövetség (a líceum volt növendékeinek és pártfogóinak j unius 5-én m e g- a la k ü lt egyesülete) utján befolyt összegeket már majd csak a jövő évi Értesítőben fogjuk kimutatni. V. Összegezés: 1. A múlt évi Értesítőben kimutatott adományok és alapítványok összege K junius 11-től junius 11-ig bezárólag közvetlenül az egyh. kerületi pénztárhoz befolyt adományok és alapítványok K Átvitel K
32 3Ü Áttétel K 3. Ugyanazon idő alatt a líceumi igazgatóság utján befolyt adományok és alapítványok K 4. A Líceumi Belmissziói Egyesület, illetőleg most már Lie. Ifjúsági Diákszövetség elnökének közközvetítésével a szünidőben befolyt adományok 170. K 5. Az Ifjúsági Diákszövetség utján az 1917/18. tanévben befolyt adományok és alapítványok összege K A Líceumi Diákotthon-alap vagyona tehát junius hó 11-én K 6. Egyéb adományok: a) A líceumi orvosi és ápoldai alapítvány javára: Kulid Sámuel répcelaki esperes-lelkész 10, Hering Zsigmond egyházker. p. ü. b. elnök 50 K. b) Tanulók tandíjának fedezésére: Özv. Poszvék Sándorné 120 K, Hollós János 60 K. c) A soproni evang. líceumi Ifjúsági Diákszövetség" belmissziói és diáksegélyző pénztára javára: Bohár László sárszentlőrinci ev. lelkész ur (pályadijral 50 K, Hollósy Kálmán lie. tanár ur 30 K, özv. Poszvék Sándorné úrnő 120 K, a Turáni Társaság Szibéria s az ottani viszonyok" cimii mű előfizetési árából 20»/o 6 K, a Soproni, Takarék- és Kölcsön egylet Szövetkezete 20 K, a Soproni Takarékpénztár 25 K, Menyhárd Frigyes lelkész ur (a május 5-iki úrvacsora alkalmával befolyt offertórium) 7 K 41 f. d) A líceumi Ifjúsági Magyar T á r s a s á g j a v á r a: a Soproni Nőtisztviselők Egyesülete tanfolyamának adománya pályadíjra 30 K, Fodor Benő ur (Sopron) 25 K. e) A Ki rándít Iá. sí-a í ap javára: Horváth Ernő földbirtokos ur (Csönge) 63 K 20 f. f) Ben kő Géza katonai kórházi és tápintézeti élelmező ur hat szegény tanulónak egész éven át ingyenes ellátást (reggelit, ebédet és vacsorát) adott; azonkívül 26 szegény tanulónak április, május és junius havi.tápintézeti dijából egyenként havi 30 K-át elengedett. g) Schreiner Adolf pozsonyi elemi isk. igazgató ur egy I. oszt. tanuló számára karácsonyi ajándékul 10 K-át.
33 3 Í h) Sopron szab. kir. város polgármestere: Nemess E.: A 18-as honvédek és Gere Zs.: A 76-os baka meg a nagy háború cirnü művek példányát. i) A Soproni Korcsolyázó Egyesület öt tanuló számára (Ferenczy Z. VIII., Sztrókay Béla VII., Horváth Pál VI., Boros László V., Szabó Lajos IV. o.) az egész évadra ingyen jegyet adott. j) A G y ő r-s o p r o ü-e b e n f ú r ti v a s pályatársaság üzletigazgatóságának hálás köszönetre kötelező intézkedése folytán a szünidőkre hazautazó szegény tanulóink a vasút vonalain menet és jövel féláron utazhattak. Midőn az összes adományokért és jótéteményekén az intézet nevében hálás köszönetét mondok, nem mulaszthatom el, hogy meg ne emlékezzem egyúttal magának a tanuló ifjúságnak a közügyek és humánus intézmények irápt tanúsított érdeklődéséről s ez irányban mutatkozó áldozatkészségéről is. Mint a megfelelő helyen közölt kimutatásokból kitűnik, a líceumi ifjúság a lefolyt évben is tetemes összeggel járult az Ifj. Belmissziói Egyesület ési Gyámjntézet magasztos céljainak megvalósitásához. Ezenkívül több nemes hazafias célra adakozott, mikérlt azt fentebb az Iskolánk és a háború cimű cikk III. fejezetében részletesen kimutattam. A tanári testület a szabad rendelkezésére álló alapból a Soproni Gyermekbarátok Egyesülete javára (szegény gyermekek cipővel való ellátására) 50 K-át, a Siketnémákat Gyámoktól Egyesület (Debreczen) javára 10 K-áf, a siketnémák intézete (Sopron) javára 10 K-át, a dombóvári egyházközség templomalapja javára 20 K-át, a székesfehérvári ev. béketemplom építésére 20 K-át, a Manninger-ház erdei iskola javára 17 K-át, az alsór szelezsényi egyházközség javára 10 K-át, az Erdélyi Pártfogó Egyesület Zita-Otthona javára eszközölt gyűjtés kiegészítésére 19 K 88 fillért, a Tanárok Nevelő Házára (a saját kebelében összeadott 500 K-nak 1000 K-ás alapítványra való kiegészítésére) 500 K-át, a Soproni Tuberkulózis Ellen Védekező Egyesület javára (annak június 8-áin tartott előadása alkalmával) 20 K-át adott.
34 32 i) Ifjúsági k i r á n d u Lá s o k. Több napra terjedő nagyobb taniulmányi kirándulást a háború miatt ez évben se lehetett szervezni. Kisebb, egy napra terjedő tanulmányi kirándulást is csak egyet rendeztünk, t. i. junius 5-én Szabó József és Krémusz Róbert tanárok az V. osztály 33 tanulójával Becsbe a természetrajzi muzeum és a sehönbrunni állatkert, továbbá a város nevezetesebb középületeinek megtekintésére rámdiultak ki. Ezenkívül Szabó József a VI. osztályt elvezette a rákost kőfejtőhöz, az alsóbb osztályokat pedig a város környékére bogarakat gyűjteni s botanizálni, hogy a tanulók természetrajzi ismereteit a szabad természet szemlélése utján is bővítse s őket a helyes megfigyeléshez is hozzászoktassa. A vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák évi december 6-án /V. sz., illetve /917. V. sz. rendeletével és az egyházi főhatóságnak 3738/917. sz. leiratával a szünetelő tornatanitás némi pótlásául elrendelt tanévközi kirándulást összesen 15-öt tartottunk február, március, április hónapokban az I VIII. osztállyal a város környékére. j) A besorozott és katonai szolgálatot teljesítő tanulók számára szervezett elő készítő tanfolyamok. A vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák 7/918. ein. sz. rendelete s az ahhoz csatlakozó 680., 1629., 2303., 2304., sz. pótrendeletek értelmében, illetve egyházi főhatóságunk 49/V. sz. leirata alapján február 1-étől március 12-éjg a besorozott VII. és VIII. oszt. tanulók számára tartott előkészítő tanfolyam, valamint az ugyanazon rendelet értelmében április ig' a katonai szolgálatot teljesítő VII. cs VIII. oszt. tanulók számára tartott előkészítő tanfolyam, úgy szinte a 4280/918. ein. sz. rendelet, illetve egyházi főhatóságunk 1197/V. sz. leirata alapján az áprilisi pótsorozáson besorozott, avagy a megelőző tanfolyam VII. osztályában résztvett, katonai szolgálatot teljesítő tanulók számára május 1 28-ig szervezett VIII. oszt. tanfolyam is egészen a rendes tanévi VII. és VIII. osztály órarendjébe illeszkedett bele ugyanazon tantárgyakkal, tanárokkal és heti óraszámmal. A tanítás a rendelet értelmében az egyházi főhatósághoz előzetesen felterjesztett s az által 334/V sz. alatt jóváhagyott tanmenet szerint folyt. A februári márciusi tanfolyamon a VII. osztályban 8-an, a
35 Vili. osztályban 7-en vettek részt. Az áprilisi tanfolyamon a VII. osztályban 9 katona szolgálatot teljesítő tanuló, a VIII. osztályban 13, részben katonai szolgálatot teljesítő (5) részben az előző tanfolyam VII. osztályát végzett besorozott tanuló (8) vett részt. A májusi tanfolyamon mindössze egy katonai szolgálatot teljesítő (az előző hónapban a VII. osztályt végzett) tanulónk volt. A február márciusi és áprili tanfolyamon jelen voltak a VII. és Vili. osztálynak még be nem sorozott tanulói is, ezek azonban vizsgálatot nem tehettek. A tanfolyamok eredményéről a vizsgálatok cimü szakaszban számolunk be. k) A tanév bezárása. A tanév bezárása a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák /918. V. sz. rendeleté, illetve az egyházi főhatóság 1196/V. sz. leirata alapján június hó 15-én. történt ünnepélyes istentisztelettel ugyanott, ahol a tanévet megnyitottuk, a templomban. Az istentiszteletet Hetvényi, Lajos líceumi exhortator tartotta. A közénekkel kezdődő istentisztelet a Himnusz eléneklésével végződött.
36 34 2. Tanári kar és tantárgybeosztás. a) Rendes tanárok. Szám 1 A tanár neve Hollós János, ig a z g a tó, a latin nyelv és tö rté nelem o k le v eles re n d e s ta n á ra. tantárgyai és heti óraszáma 0sziá!fr- tö rté n e t IV. 8; V. 3; VI. S; la tin V III. 4; összesen IS ó ra. 1 Egyéb e foglaltaága 2 Bothár Dániel. a la tin és görög nyelv oki. rendes tan ára.. görög V I. 5; V II. 4; V ili. 3; la tin V. S'; V II. 6; összesen 23 óra. A líceum i nagyk ö n y v tá r és az ogyházkorületi le v é ltá r őre 3 D la Jenő. a lat n nyelv és tö rténelem oki. re n d e s tau ára. m agyar III. 4; gp. m agyar Y. 3; V II. 2; la tin III. ti; tö rtén elem III. 3; V II. 3; V III. 3; összesen 24 óra. in. o sz t. Az I. és II. oszt. k isk ö n y v tá r őre, a fő iskolai k isb iz o ttság jegyzője. Az Ifjus. G yorsírók o r eln ö k h ely ettese. 4 Hetvényi Lajos, re n d e s v a llá s ta n á r. v a llá s ta n I-V III. 16; m agyar IV. 4; görögpótló m agyar V III. 2; ö ssz esen 22 óra. I V. o sz t. Az Ifj. B elm isszió i egyesü let elnöke, in tézeti e x h o rtá to r és a főiskolai nagyb iz o ttság jegyzője 5 Hollósy Kálmán. a m agyar és la tin nyelv oki. re n d e s ta n á ra. m agyar V I. 3; V II. 3; V ili. 3; eörögpótló m agyar V I. 3; la tin IV. 6; filozófia V III. 3; ö ssz esen 21 ó ra. V I I I. o s z t. A z ifju s M agyar T á rsa s á g elnökh ely ettese ß Kerber János. a m e p n y iség ta n és te rm é s z e tta n oki. re n des ta n á ra. H ad b a v o n u lt. 7 Králik Gusztáv. a szab ad k é zi é s m é rta n i rajz oki. re n d e s ta n á ra. rajz.-geom. I. 3; II. 3; III. S; IV. 2; görögpótló rajz V -VIII. 8 és szám ta n I-II. 6; ö sszesen 2 4 ó ra. Á p rilis 1-től szám ta n h e ly e tt szép írás I-II. 2 ; ö ssz esen 80 óra. I. o s z t. T an ítja a szabadkézi ra jz o t is. 8 Krémusz Fóbert, a n ém e t és la tin nyelv oki. ren d es tan ára. ném et III. 4; IV. 3; V. 8; V I. 3; V II. 3; V III. 3; la tin I. 6; ö s sz e s e n 25 ó ra. V. o s z t. 9 Revuczky Vilmos, a la tin és görög nyelv oki. rendes ta n ára. m agyar 1. 5: II. 5; la tin II. 6; V I. 5; görög V. 5; összesen 26 ó ra. II. o s z t. T anárértekezleti jegyző.
37 35 Szám A tanár neve tantárgyai és heti óraszáma Osztályfő Egyéb elfoglaltsága 10 Rosta Ferenc, a m a g y a r és la tin nyelv oki. ren d es tanára. B e te g s é g m ia tt szabad ságolva 11 Dr. Ruhmann Jenő, a m a g y a r és la tin nyelv oki. re n d e s ta n á ra. H ad b a v o n u lt. Az Ifj. M agyar T ársaság elnöke. 12 Spanner Géza, a m a g y a r és n ém e t nyelv o ki. re n d e s ta n á ra. H ad b a v o n u lt. A z Ifinsági g y o rsíró kör elnöke. 13 Szabó József, a földrajz és term észetrajz oki. rendes tanára. fö ld ra jz I-III. 8. te rm é sz e tra jz M I. 4; IV -V í. 9; összesen S l ó ra. VI. o s z t. A term észetrajz! sz e rtá r és a III. és IV. oszt. k iskönyvtár őre. T áp in t. eforns. 14 Szabó Kálmán. a m e n n y is é g ta n és te r m é sz e tta n oki. ren d es ta n á ra. m e n n y iségta n IV- 3; V. 3. V I. é ; VII. 3; V III. 2; term észettan VII. 4; V III. 4; összesen 28 ó ra. Á p rilis 1-ig m ég s z á m ta n III. 3; - összesen 26 óra. V II. o s z t. A fizikai sz e rtá r őre E g y h á zk erü le ti szám vevő. 15 Téby Mihály, ren d es tornatanár. m á rc. 23-ig k a to n a i s z o lg á la to t te lje s íte tt. Á prilis 1-tö l szám ta n I. 4; II. 4; III. 3 és to n a (szabadb a n ; I. 1; II-III. 1; IV. 1; V-V1II. 2; összesen 16 ó ra. Az Ifjus. T o rn a k o r elnöke. 16 Dr. Szilváai Gyula, is k o la i o r v o s és e g é s z s é g ta n ta r ár. E gészségtan VII- oszt. 1 óra. 1 1 i b) Óraadó tanárok. 1. Dr. Marcsek Tibor a helybeli m. kir. áll. felső leáinyiskolában a magyar és német nyelv oki. rendes tanára, tanította a magyar nyelvet az V. osztályban heti 3 órában. 2. Kárpáti Sándor ev. tanitóképző-imtézeti rendes ének- és zenetanár, tanította az éneket és karéneket heti 4 órában és vezette mint az. elnök az Ének- és Zenekört.
38 c) Rendkívüli tanárok. 1. Thullner János, r. kath. hitoktató', tanította a r. kath. hittant heti 2 órában. 2. Goldstein Ignác, izr. hitoktató, tanította az izr. hittant heti 2 órában. d) Intézeti szolgák. 1. Buti Dénes, 2. Komjáthy Lajos (a háború kezdete óta katonai szolgálatot teljesít). 3. Végzett tananyag. Intézetünk teljesen az állami tan tervet követi s az abban előirt tanítási anyagot az Értesítő végén közölt tankönyvek szerint elvégeztük. A végzett tananyag részletes felsorolását a múlt évi /V. sz. vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet értelmében mellőzzük; csupán a nyelvek tanításával kapcsolatban tárgyalt olvasmányokat és a könyvnélkül tanult költeményeket soroljuk fel. A) Rendes tantárgyak. a) Magyar nyelv. I. osztály: Lehr-Riedl-féle olvasókönyv első kötetének összes olvasmányai. Költemények közül: Katonaélet, A székely katona, Huszárok, Nyalka huszár, Hadnagy uram, Három fiú, A rab gólya, A vándor fiú, Anyám tyúkja, Szüretünk, Téli világ, Rákosi szántó a török alatt, Tarka madár, A párja vesztett gerlice, Kőmives Kelemenné. II. osztály: Lehr-Riedl-féle olvasókönyv második kötetének összes olvasmányai. Költemények: Both bajnok özvegye, Szibimyáni Jank, Mátyás anyja, Búcsú, Hazámhoz, Az ó torony, A rab oroszlán, A lengyel anya, A zarándok, A betyár, Pál gazda, A holt katona, A puszta télen, A jó öreg korcsmáros, A szegény asszony könyve.
39 37 III. osztály: Lehr-Riedl-féle olvasókönyv összes olvasmányai. A költemények közül 2 kivételével az összesek könyv nélkül. IV. osztály. Költői olvasmányok: A Toldi, Szent László füve, Magyar vagyok, Okatootáia, Az Eger -ből, A nagy titok és több epigramma, Az én osztályrészem, A közelitő tél, őszi harmat után, Rózsavölgyi halálára. Könyv nélkül: A Toldi I VI. éneke, A magyarokhoz, Szüleim halálára, Sóhajtás, A megfagyott gyermek. Prózai olvasmányok: Heltai Gáspár meséiből, Mikes Kelemen Törökországi leveleiből, Faludi Ferenc Téli éjszakáiból, Ferenc király megkoronáztatása, Vörösmarty életéből, A két gazdag ember gyermeke, Ifj. Wesselényi Miklós képe, Két jelenet id. Wesselényi M. életéből, Jakli, Szegény ember jó örája, A tulipán, Mátyás deák. V. osztály. A Góbi-féle Retorika összes olvasmányai. Házi olvasmányul: Jókai: Az uj földesur, Arany: Toldi estéje. VI. osztály: Zrínyi Szigeti veszedelme, Vörösmarty Két szomszédvára, Arany balladái, Kisfaludy K. Kérők cimü vigjátéka, Shakspere Coriolanusa, Sophokles Antigonéja; kis költői szemelvények főleg Berzsenyi, Vörösmarty, Arany, Tompa és Petőfi költeményeiből. Könyv nélkül: A magyarokhoz, A merengőhöz, Fohászkodás, Hymnus, Szózat, Szeptember végén, Szondi két apródja, Tetenírehivás. VII. osztály. Részletek a Katalin- és Margit-legendáből, Gyöngyösi Murányi Venusa, Kuruc balladák és énekek, részletek Kazinczy Pályám emlékezetéből; Szinnyei József: A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskori műveltsége; Riedl F.: A magyar irodalom főirányai; Beöthy Zs.: A szépprózai elbeszélés (részletek). VIII. osztály. Eötvös József: A falu jegyzője, Kemény Zsigmond: Zord idő, Arany: Buda halála, Jósika: Abafi, Madách: Az ember tragédiája, Gyulai: Vörösmarty életrajza és emlékbeszédek. b) Latin nyelv. I. osztály. Pirchala latin olvasókönyvéből az első 36 olvasmány (kivéve: 17 20). Könyv nélkül: Pavo ad Junonem és De cervo fabula.
40 38 II. osztály. Firchala-féle latin olvasó- és gyakoríókönyvből, II. évf., 1 16., olvasmányok. III. osztály. Cornelius Nepos életrajzaiból: Miitiades, Themistocles, Aristides. Phaedrus meséiből: Lupus et agnus, Ranae regem petierunt, Graculus superbus et pavo, Canis per fluvhim carnem ferens, Vacca, capella, ovis et leo, Lupus et gruis, Cervus ad fontem, Vulpes et ciconia, Lupus ad canem. IV. osztály. C. Julius Caesar Commentarii de bello Gallico c. müvéből: Gallia felosztása, Caesar háborút indít Ariovistus ellen, Caesar legyőzi a nerviusokat (kihagyással); P. Ovidius Naso Metamorphoses-éből: A világ négy kora (kihagyással), az özönvíz, Daedalus és Icarus (kihagyással). r V. osztály. Cicero: Oratio de imperio Cn. Pompei: fej. Ovidius: Fasti: Hercules legyőzi Cacust; Romulus és Remus kitétele; Róma alapítása; Remus halála; A Fabiusok hősi vállalata és halála. VI. osztály. Vergilius: Aeneis I. ének 1 615; 11. ének Livius XXI. könyv: 1 10., 18 22, fejezetek. Könyv nélkül: I. é , II. é sorigj. VII. osztály. Vergilius: Aeneis: II Sallustius: Couiuratio Catilinae: Cicero: Oratio I. in Catilinam egészen. Vili. osztály. Horatius: Sat. I. 1, I. 6, II. 6, Epod. 2, 7, 10. Carm. I. 2, 3, 11, 22, 34, II. 3, 7, 13 III. 8, 23, 30. IV. 3. Epist. I. 2. IJ V. Tacitus: Annales: I. 1 15, 72 73, II , 41 43, 53 55, fej. c) Görög nyelv. V. osztály. Maywald J.: Gyak. és olvasókönyv: VI. osztály. Maywald J.: Gyak. és olvasókönyv: VII. osztály. Herodotos: V , 97. VI VII VII , , Homeros: Uias I XVIII VIII. osztály. Platon: Apologia: Bevezetés. Régibb rágalmak. Befejezés. Kriton egészen. Homeros: Odysseia: I ; V ,
41 d) Néniéi nyelv. III. osztály. Olvasmányok: Der Löwe und die Maus. Den Königs Grab. Der Nagel. Das zerbrochene Hufeisen. Seltsamer Spazierritt. Der Frühling. Phrixos und Helle. Der Sommer. Költemények: Die Kapelle. Mein Vaterland. Die wandelnde Glocke. Schützenlied. Heidenröslein. Gefunden. Die vier Brüder. Frühlings Ankunft. Der guie Kamerad. IV. osztály. Olvasmányok: Der Wolf und der Mensch. Die Boten des lodes. Das Schaf. Seltsamer Streit. Der Glockenguss zu Breslau. Zeus und das Pferd. Die drei Brüder. Költemények: Wanderers Nachtlied. Tätigkeit. Sehnsucht nach dem Frühling. Wanderlied. Ma'ei una Malone. Des Knaben Berglied. Meeresstille. V. osztály. Olvasmányok: Knecht Ruprecht. Dornröschen. Der Rabe und der Fuchs. Aschenputtel. Reiineke Fuchs. Költemények: Die Lorelei. Erlkönig. Der alte Landmann an seinen Sohn. Der Postillon. Barbarossa. Das Riesenspielzeug. Der tote Soldat. Das Grab im Busento. VI. osztály. Olvasmányok: Das Nibelungenlied. Das Gudrunlied. Lohengrin. Das Rolandsliedi. Hildebrand und Hadubrand. Költemények: Die Klage (Geibel). Reiters Morgenlied. Der getreue Eckart. Der Sänger. Der Graf von Habsburg. A haladók meg Bürger, Goethe és Schiller balladáit és románcait olvasták. VII. osztály. Olvasmányok: Minna v. Barnhelm két felvonása. Hermann und Dorothea-ból másfél ének. Költemény: Lenore. A haladók elolvasták az említett két müvet teljesen, azonkívül: Nathan der Weise, Emilie Galotti, Miss Sara Sampson c. drámákat. Vili. osztály. Olvasmányok: Wilhelm Teli első felvonása és részlelek a IV-bőL Die Glocke. A haladók elolvasták Telit egészen, azután: Die Räuber, Kabale und Liebe, Götz von Berlicbingen c. drámákat és Werthers Leiden c. regényt, valamint Kleist: Der zerbrochene Krug c. vígjátékit. ß) Rendkívüli tantárgyak. 1. Szabadkézi rajz. Heti óraszám 4. Kezdőknél a tanulók tapasztalatai köréből vett tárgyak rajzolása és színezése
42 fejből, majd levelek, préselt és természetes.növények, lepkék, egyszerű tárgyak, edények rajzolása és színezése valóság után. Vázolás. Haladóknál ágak, zöldség, gyümölcs, ipari tárgyak, kagylók, kitömött madarak, csendéletek festése. Fejtanulmányok. Rajzolás emlékezetből. Vázolás, rajzolás ecsettel. Tanulmányozás a szabadban. Vázlatkönyvek. T r.: Králik Gusztáv. 2. Hegedű játék. Heti óraszám 8. A tanulók négy csoportra, kezdők A és B csoportjára, haladók és halaaotíak csoportjára osztva tanulták a hegedűt és zeneelméletet, a) Kezdők elméleti tananyaga: a hegedű és vonó alkatrészei, a hangszer és a hangjegyek ismertetése, a hangjegyek értéke, az ütem, a hangsor, a hangközök, a szünetjelek, a csonka ütem, nyujíópont és kötőjel, ismétlőjel, staccato, triolák, módosifójelek. Gyakorlati tananyag: a hegedű tartása, a vonó vezetése, gyakorlatok a négy húron. Magyar dalok. Hohmann-Bloch hegedüiskola I. rész gyakorlatig. Válogatott magyar dalok, b) H a- Iadók elméleti tananyaga: a hangsorok képzése, a hangnemek, a hangközök ismertetése, synkopák, sextolák. Cifrázatok: a ho&szu és rövid élőké, a parányzó és trilla. Könnyebb kettős fogások. A fekvések elmélete. Gyakorlati tananyag: hangsorok és tört hangzatok könnyebb hangnemekben, gyakorlatok a 2. és 3. fekvésben, magyar dalok, könnyebb klasszikus zenedarabok három és négy hegedűre. Hohmann-Bloch hegedüiskola I. rész 174. gyakorlatig, II. rész gyakorlatig. Késmárky Árpád: Magyar dalok két hegedűre, Grünwald Ad. Hegedühármasok, Zanger G. Hegedünégyesek. Bloch József hangsoriskola, c) H a- 1adottak elméleti tananyaga: kettős, hármas fogások. Üveghangok. Gyakorlati tananyag: hangsorok és tört hangzatok. Gyakorlatok a 2., 3. és 4. fekvésben. Nehezebb klasszikus zenedarabok három és négy hegedűre. Hohmann-Bloch hegedüiskola II. rész, 144. gyakorlatig. Grünwald Ad. és Streben Hegedühármasok, Zánger G. és Dello M. Hegedünégyesek, Bloch József hangsoriskola. A hegedüjátékot tanította: Weisz Kornél egyházkerületi pénztáros. 3. Egészségtan. Heti óraszám 1. Az egészségtan története. Az egészségtan a régi népeknél. Az egészségtan tanulásának erkölcsi és gyakorlati haszna. Fertőző betegségek: Cholera, hasi hagymáz (typhus), himlő. Védekezés a fertőző be-
43 41 tegiségek ellen. 1 üdőgümőkór. Első segélynyújtás, életmentés és betegápolás. T r.: Dr. Szilvási Gyula. 4. Gyorsírás: Heti óraszám 6. Három tanfolyamban, kettő a levelező, egy a vitairást tanulók számára. Az egyes tanfolyamokban a Főgimnáziumi Gyorsirókör -röl szóló alább következő jelentésben felsorolt vezetők az oktatást a kör elnökének, Dala Jenő tanárnak felügyelete alatt végezték. C) írásbeli dolgozatok (ételei a magyar nyelvből. V. osztály. 1. Az 1838-ikí árvíz. Jókai A nagy ellenség c. elbeszélése alapján. 2. História est magistra vitae. 3. Minő kötelékek fűznek bennünket a hazához. 4. Az öreg Toldi és az öreg Bence. 5. Szerénység az^ ifjúság dísze. 6. Közállapotaink juliusáiig. Bevezetés Kossuth beszédéhez. 7. Jókai: Az uj földesur c. regényének főbb alakjai. VI. osztály. 1. Hogyan egyesült a kellemes a hasznossal az én vakációmban? 2. A reformáció legnevezetesebb eseményei. 3. Az igaz magyar hazafi (Berzsenyi és Kölcsey hazafias ódái: alapján). 4. Óra et labora! 5. Az elmélkedő elem a lírai műfajokban. (Isk.) 6. Az egri leány. (Elbeszélés Arany János után.) 7. Az eposz és regény összehasonlító jellemzése. (Isk.) 8. Antigoné jelleme és tragikuma. VII. osztály. 1. A háború átalakító hatása. 2. A reformáció hatása a magyar lélekre. 3. A nyelv életét szabályozó tényezők. 4. A magyar irodalom főirányai a reformációig. 5. Balassa Bálint költészete. 6. íróink nemzetélesztő munkája a megújhodás korában. VIII. osztály. 1. Miféle költői műfajokkal gyarapodott irodalmunk a megújhodás korában? 2. A reformáció és a magyar nemzeti művelődési. 3. Vörösmarty helye és jelentősége költészetünk fejlődésében. 4. Miféle tényezők irányítják az ember életét? 5. Az Alföld Petőfi költészetében. 6. Miért szeretem Jókait?
44 D) Vizsgálatok, a) Osztályvizsgálatok. Az első félév tanulmányi eredményét a január havi szénszünet miatt a 3021/918. V. sz. vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet értelmében a február hó 26-án tartott osztályozó értekezleten állapítottuk meg s azt értesítők alakjában közöltük a szülőkkel. A félévi1 értesítőkön kívül a tanév folyamán is küldtünk tudósítást oly tanulókról, akik akár szorgalom, akár magaviselet tekintetében kifogás alá estek. A népfelkelőknek besorozott 3 V. oszt., 2 VI. oszt. tanulónak osztáíybizonyitványát a 7/918., illetve 680/918. ein. sz. vall. és közokt. miniszteri rendelei értelmében március 6-án, a 8 VII. oszt. tanulóét a 2304/918. ein. sz. rendelet értelmében március 12-én állapítottuk meg, illetve adtuk ki. Az évvégi osztályvizsgálatokat a VIII. osztályban a 4280/918. elrt. sz. rendelet c) pontja értelmiében április 30-án, az I VII. osztályban a /918. V. sz. rendelet értelmében junius án tartottuk meg. A gyorsírásból a vizsgálatok május 11-én és 15-én folytak le. A Vili. oszt. magántanulók vizsgálatát május 16-án és 17-én, az I Vli. osztályosokét junius 18-án és 19-én tart ittuk; írásbeli dolgozataikat megfelelő tanári felügyelet mellett junius 17-éln készítették el. A tanulmányi eredményt úgy a kötelező, mint a rendkívüli tantárgyakra vonatkozólag a hátul közölt statisztikai táblázatok tüntetik fel. Az február 1-étől március 12-ig tartott előkészítő tanfolyamon résztvett tanulók közül a VII. osztályban 2 jó, 6 elégséges, a VIII. osztályban 4 jó, 3 elégséges; az április ig tartott előkészítő tanfolyamon a VII. osztályban 1 jó, 8 elégséges, a VIII. osztályban 3 jó; 9 elégséges; a május 1 284g tartott előkészítő tanfolyamon 1 jó eredménynyel állotta meg az osztályvizsgálatot. b) Érettségi vizsgálatok. a) Az január hó án tartott sorozáson népfelkelői szolgálatra a VIII. osztályból alkalmasnak talált 7 tanulóval az érettségi vizsgálatot a 7/918. ein. sz. vall. és közokt. miniszt. rendelet értelmében Írásbeli nélkül 1918.
45 március 7-én tartottuk meg az intézeti igazgatói, mint megbízott elnök vezetése alatt. A vizsgálatot 2-en jeles, 3-an jó,,2-en elégséges eredménnyel állották meg. Március 15-ón mindnyájan bevonultak katonai szolgálatra. b) Az április 1 28-ig ugyancsak a 7/918. ein. sz. VKM. rendelet értelmében rendezett előkészítő tan rod y a rn on résztvett tanulók érettségi vizsgálatát április hó 26-án és 27-én tartottuk meg ugyancsak az igazgató elnöklete alatt szintén írásbeli nélkül. A vizsgálatot a résztvett 13 tanuló közül 4-en jó, 8-an elégséges eredménnyel állották meg, egy pedig katonai szolgálatot teljesítő a vizsgálaton nemi jelent meg. A vizsgálat után mindnyájan katonai- szolgálatra vonultak be. c) Az május 1 28-án a 4280/918. ein. sz. rendelet értelmében tartott előkészítő tanfolyamon résztvett egy tanuló érettségi vizsgálatát is írásbeli nélkül az igazgató elnöklete alatt tartottuk meg május 27-én. A vizsgálatot e tanuló jeles eredménnyel állotta meg s azután visszatért az albán frontra, ahonnét a tanfolyamokra jött. d) Az 1917/18. tanév végén tartott rendes érettségi vizsgálatok június hó 24-én és 25-é-n folytak le Bancsó Antal soproni ág. h. ev. theol. akad. igazgató ur elnöklete alatt és dr. Tolnai Vilmos, a budapesti Erzsébet-Nőiskola polg. tanitőnőképző-intézetének rendes tanára, mint kormányképviselő jelenlétében. A vizsgálatra jelentkezett 5 nyilvános és 4 magántanulónk; ezenkívül latin kiegészítő vizsgálatra jelentkezett a győri áll. főreáliskolából 8, a soproni áll. főreáliskolából, 4 tanuló. Az írásbeli vizsgálatot a teljes vizsgálatot tevőkkel május 22., 23. és 24-ón, a kiegészítőkkel junius 25-én tartottuk. Az Írásbeli vizsgálatok tételei voltak az előbbieknél: 1. A magyar nyelvből: Mit hirdet az ember tragédiája? 2. A latin nyelvből: Hangulat Rómában a trasumennusi vesztett csata hírére, Livius: Ab űrbe coind. lib. XXII A mennyiségtanból: a) az algebrából:osszunk el 500 K-át 8 egyén között úgy, hogy minden következő 10 K-val többet kapjon! b) A geometriából: Mekkora azon 25 cm. sugaru beiül üres vasgolyói falvastagsága, amely félig merül el a vízben, s anyagának fajsulya 7 2? A latin kiegészítő vizsgálat tétele: Catilina buzdítja katonáit. Sallust: De coniur. Catil. 58. fejezet. 43
46 44 Dolgozatukat legalább elégséges eredménnyel a teljes vizsgálatot tevők közül 7-en, a kiegészítőik közül 5-en készítették el. Az írásbeli alapján egy sem utasittatván ismétlő vizsgálatra, mindnyájan szóbeli vizsgálatot tettek a következő eredménnyel:. Jelesen érett: 2, jól érett: 2, érett: 3. Javitóvizsgálatra iuiasiítatott: 1, ismétlővizsgálatra: 1. A ki,egészítő vizsgálatot tevők közül: jó: 2, elégséges: 5, elégtelen és így javitóvizsgálatra utasittatott: 5. Az érettségi vizsgálatot megállóit tanulók pályaválasztása, az a), b), c), d) alattiakat összefoglalva, a következő: jogi 1, orvosi 6, gazdászati 5, mérnöki 1, vegyészmérnöki 2, erdészeti 1, tanári 4, kereskedelmi 1, postai 1, állatorvosi, 3, tisztviselői 1, katonai 1. Bertl Béla, Pomogy, Mexikópuszta Mosonmegye. Binder Kurt. Sopron. Czirák István, Potyond Sopronul. Döbrönte Imre, Kemeneshőgyész Vasm. Dömötör Jenő. Szentivánfa Vasm, ism Egyházy János, Kisbabot Győrm Farkas Győző, Sopronudavard. Francsics Samu, Bük Sopronra. Gmainer János, Vülcsej Sopronul., km Horváth Kálmán, Sopronbánfalva Horváth Lajos, Nemeskocs Vasm. Huszár Árpád, Nagyszentmihály Vasm. Illés Sándor, Hegyháthodász Vasm. Kathó Elek, Sopronbánfalva, ism. e) A líceumi tanulók névsora.*) 1 oszt Ív. Kiss Imre, Uraiujtalu Vasm. Kollár István, Fertőszenuniklós Sopronm., ism Kovács János, Magyarszombathely Veszprémin. Králik Jenő, Sopron. Krausz Gusztáv, Nagymarton Sopronm. László Béla, Kiskölked Vasmegye, ism. László Jenő. Bodonhelyi major Sopronm. Lemhényi Dezső, Kézdikővár Háromszékül. Légrádi Leo, Sopron., ism. May Rezső, Sopron. Meyne János, Beszterczebánya Zólyomul. Mészáros Zsigmond, Csánig Vasm. Moesz Alfréd. Sopron. Mo.gyorósy Sándor, Nemesládony Sopronm. *) A helynév a tanuló szüleinek lakóhelyét jelenti. Rövidítések: ism = ismétlő, ö. i-;m = önként ismétlő, 1m: kimaradt, inh = meghalt'
47 45 Nagy Gyula, Jobaháza Sopronm. Németh József, Sopron Ormándy Sándor, Beled Sopronm., km. Óvári János, Sopron. Remport Ernő. Alsóság Vasm. Rosta Ferenc, Sopion Scholtz Árpád, Ágfalva Sopronná Schőnborn József, Nagykomlós Torontálm. Simon Jenő, Pat Somogym. Somogyi Ernő, Alsóság Vasm. Szabó László, Magyarkeresztur Sopronm. Szalai Lajos, Répcelak Vasmegye, ism. Szalay István, Farád Sopronm. Szombat Sándor, Bodonheiy Sopronm. Sztrókay Kálmán, Zalaszentgrót. Takács József, Meszlen Vasm. Takács József, Nemesládony Sopronm Takáts Ödön, Bük Sopronmegye. Vajda János, Kispéc Győrm. Várallyay Márton, Kisgeresd Sopronm. Wéber Zoltán, Vönöczk Vasmegye. Magántanulók: Conrád Egon, Cinfalva Sopronm. km. Conrad Emilia, Cinfalva Sopronm. km. Kiss Géza, Felsőszakony Sopronm. Kováts Ferenc, Szend Komáromm. Schubauer Ernesztina, Sopron. Szabó Ernő, Bük Sopronm. Szabó Jenő, Alsószakony Sopronm. Tóth Ernő, Sajtoskál Sopronm. Tóth Lajos, Alsószakony Sopronm. Összesen 58. Balassa Mihály, Répczelak Vasm. Bárdossy Károly, Csönge Vasm, Boross Rezső, Csáva Sopronm. Conrád Aurél, Jobaháza Sopronm. Csaby József, Alsódördicse Zalam. Fenyad Imre, Sárvár Vasm. Görbicz Gyula, Meszlen Vasmegye Győrífy István, Kemenesmagasi Vasm. Illés Lajos, Vásárosfalu Sopronm. Knabel Imre, Sopron. II. osztály. Kotsis Sándor, Nagygeresd Sopronm. Mészáros Ferenc, Szák Komáromm. Molnár Zoltán, Sopron. Nagy Sándor, Sopron, ism. Pula József, Nagydém Veszprémm. Révész Endre, Sopron. Schützenhoffer Károly, Sopron., ism. Skríba Zoltán, Mesterháza, Sopronm. Sülé Zoltán, Kerta Veszprémm. Szuh István, Kemenesmagasi Vasm. Takács Sándor, Uraiújfalu Vasm.
48 4b Takáts József, Bük Sopronmegye Tompa László, Kissomlyó Vasm. Tompos Gábor, Sopron! Tóth András, Mérges Győrmegye. Zsebők Mihály, Bököd Komáromm. Bácsi Sándor, Lovaszpatona Veszprémin. Bereczky Béla, Mencshely Veszprémm. Borbély Lajos, Magyargencs Vasm. Dömötör Gyula, Városfalu Sopronm. Gyurácz Sándor, Sopron. Joós István, Nemeskér Sopronm. Kovács Gyula, Tét Győrm Kutas Lajos, Kajár Győrm. Lackner Imre, Sopron. Lackner Kálmán, Sopron. László Ernő, Szergény Vasm. Mészáros Imre, Csánig Vasm. Németh János, Kispécz Győrm. Novák Ernő, Barlahida Zalam. Asbóth László, Órimagyarósd Vasm. Bakó Elemér, Mihályi Sopronm. Blickle Árpád, Sopron, ism. Bojsza János, Vanyola Veszprémm. Ferenczy Géza, Sopron. Fischer Jenő, Sopron. Gonda Szabolcs, Sopron. Gritsch Mátyás, Hark«Sopronm. Györffy Lénárd, Boba Vasm. III osztály. IV. osztály Zsebők Miklós, Bököd Kom-5- romm. Magántanulók: Fodor Klári, Sopron. Fonyó Erzsébet, Sopron. Szebik Károly, Lébény Mosonm. Összesen: 30. Ormándy Miklós, Beled Sopronmegye. Pölöskei Aladár, Lovászpatona Veszprémm. Schrauf Endre, Balf Sopronm. Seregély Pál, Sopron. Székely Imre, Beled Sopronm. Tompa Sándor, Vásárosfalu Sopronm. Töpler László, Sopron. Vermes Miklós, Sopron. Véber Gyula, Vönöczk Vasm. Magántonuló: Salgó Ferenc, Nagycyenk Sopronm. Báró Sólymosy Zsigmond, Nagylozs Sopronm. Összesen: 25. Joó László, Kiskőcsk Vasm. Karsay Zoltán, Farád Sopronm. Kiss Jenő Lajos, Magyarkeresztúr Sopronm. Kohn Róbert, Sopron. Kollár Dániel, Fertőszentmiklós Sopronm. ism. Menyhárt Ferenc, Sopron. Mészáros István, Bük : Sopronm. Molnár Lajos, Szergény Vasm.
49 47 Nagy Géza, Jobaháza Sopronm. Nagy Jenő, Sárvár Vasm. Nagy Sándor, Kernenesmihály^fa Vasm. Németh Ernő, Völcsej Sopronm. Németh Gyula, Bük Sopronm. Ferusich Ferenc, Sopron. Pohlach Károly, Sopron. Sárkány Károly, Péterhegy Vasm. Schlesinger Endre, Jánosháza Vasm. Singer Aladár, jánosháza Vasm. Szabó József, Alsómesteri Vasm. Szabó Lajos, Sopron. Szabó Mihály, Sopron. Szilvásy Miklós, Sopron. Szluha Imre, Kőszeg Vasm, km. Sztrókay Dezső, Zalaszentgrót. Takács István, Hegyfalu - Vasm. Varga Jenő. Sopron. Vági Károly, Bakonytamási Veszprémm. Magántanuló: Mattes Edith, Nyék Sopronm. Összesen : 37. Arady Géza, Sopron Barcza Béla, Kerta Veszprémm. Boros László, Acsád Vasm. Buti Jenó, Sopron. Czirák Árpád, Potyond Sopronm. Donáth Jenő, Kabold Sopronm. Gonda József, Sopron Guzmits Gusztáv, Feríőszentmiklós Sopronm. Halmai János, Sopron, Hári Lipót, Uriszék Vasm. Hetthéssy Jenő, Czelldömölk Vasm. Hetvényi Lajos, Sopron Horváth Kálmán, Uraiujfalu Vasm. Kaufmann Ferenc, Szepetnek Zalam. Kecskés Zoltán, Ujmalomsok Győrm. Király Miklós, Bogyoszló Sopronm. Klaber Ottó, Sopron. Klausz Rudolf, Sopron. V. osztály. Kovács Béla, Zalagalsa. Kovács Mihály, Magyarszombathely Veszprémm. Lackner László, -Nagyrőcze Gömörm. László Lajos, Kiskölked Vasmegye. Mesterházy István, Bük Sopronm. Nagy Imre, Alsóság Vasm. Nagy Imre, Czelldömölk Vasm Nits Emii, Kemeneshögyész Vasm Pap Béla, Uraiújfalu Vasm. Patíhy Dezső, Szavkő Sopronm. Perkics Ferenc, Muravárhely Vasm. Plutzer Gyula, Szák Komáromul. Rimler László, Kapuvár Sopronm. Spadt Frigyes, Haracsony Sopronm. Sűle Lajos, Kerta Veszprémm. Szalay Ferenc, Bük Sopronm.
50 48 Szeneczei Lajos, Nagyczenk Sopronm. Takács József, Magyarkeresztúr Sopronm. Takó István, Nemeskolta Vasm. Zehetner Imre, Ruszt, Sopronm. Magántanulók: Fördős János, Sopron km. Halmai László, Sopron. Németh Mihály, Vásárosfalu Sopronm. Vörös János, Védeny Mosonmegye km. Összesen: 42. Balogh Antal, Kóny Győrmegye. Balogh István, Bököd Komáromit!. Bocsor Géza, Sopron. Boda László, Tápiópuszta-Szentgyörgy Pestm. Döbrőnte József, Kemeneshö gyész Vasm. Farkas Gyula, Sopronudvard. Forstner Ferenc, Sopron. Gaál Lajos, Csánig Va*m. Gerhardt Ödön, Sopron. Hollós Lajos, Sopron. Horváth Pál, Nagyveleg Fejérmegye. Huszár Géza, Nagyszentmihály Vasm Jausz János_ Frigyes, Fehértemplom Temesm. Jeszenszky Béla, Sopron. Kiss Bálint, Szilsárkány Sopronm. Bakó István, Mihályi Sopronm. Binder Ottó. Sopron. Christophé Sándor, Sopron. Conrád Jenő, Sopron. Fliegenschnee Lajos, Sopron. Gonda Ipoly, Sopron. Hábán Miklós, Csáva Sopmron. VI. osztály. VH. osztály. Klenner Ottó, Kabold Sopronm. Krausz Ernő, Sopron. Mihály Antal, Zalabesenyő. Mikó Gyula, Hegyeshalom Mosonm. Nagy György László, Nemeskolta Vasm. Novák Gyula, Zalatárnok. Skerlák Géza, Muraszombat Vasm. Vukovits Béla, Szarvkö Sopronm. Ziermann Lajos, Sopron. M agántanulók : Györffy Ilona, Kemenesmagasi Vasm. Petrovics Magda, Sopron. Tomka Margit, Körmend Vasm. Tompos Karolin, Kissomlyó - Vasm. Összesen: 29. Jausz Ottó, Fehértemplom Temesm. László Sámuel, Boba Vasm. Mayer Lajos, Sopron. Mikó Tihamér, Hegyeshalom Mosonm. Moesz Jenő, Sopron. Patthy Endre, Sopron.
51 Pöttschacher Viktor, Sopron. Rácz Sándor, Tényőfalu Oyőrm. Schandl János, Borbolya Sopronm. Schnell Alfréd, Sopron. Spitzer Jenő, Kismarton Sopronm. Szakái Sándor, Meszlen Vasm. Szenteh István, Tab Somogym. Sztrókay Béla, Zalaszentgrót. Tóth Béla, Hegyfalu Vasm. Varga Ferenc, Sopron. Waiter Károly, Sopron. Magántanulók: Balogh Árpád, Kóny Győrmegye. Balogh Kálmán, Bük Sopronm. Bauer János, Borbolya Sopronm. Berta Lajos, Szilsárkány Sopronm. km. Deutsch Erzsébet, Győr. Fekete János, Bük Sopronm. Hári Lajos, Magyargencs Vasm Kovácsi Magda, Rákospalota Pest-Pilis-Solt-Kis Kunm. km. Kovácsi Sára, Sopron. Lipschitz Mayer, Ráró Győrm. km. Machatschek Gyula, Sopron. Nagy Endre, Czelldőmölk Vasm. Rituper Sándor, Gesztenyés Vasm. Spatz Márta, Csorna Sopronm. Steiner Aranka, Gyór. Sztrókay Dániel, Nemescsoó Vasm. Tömböly Dénes, Csánig Vasmegye. Weninger Hugó, Nagyhöflány Sopronm. km. Összesen: 42 Augusztinovcs Nándor, Páka Zalam. Ferenczy Zoltán, Sopron. Horváth Károly, Csönge Vasm. Jurkovics Milos, Modor Pozsonyin. Kohn Dezső,.Sopron. Kopstein Géza, Sopron. Krausz Lajos, Sopron. Pap Károly, Nagyszöllős Ugocsam Sántha József, Sopron. Sümegi Sándor, Nemesszalók Veszprémm. Várallyay György, Kisgeresd Sopronm. Wolf Ferenc, Kismarton Sopronm. VIII. osztály. Magántanulók : Balogh Gyula, Kóny Győrm Bereczky Antal, Mencshely Veszprémm. Gecsényi Károly, Szilsárkány Sopronm. Jagits Mária, Kőszeg Vasm. Lissauer Arnold, Sárospatak Zemplénm. Ritter Magdolna, Sopron. Sandi Dezső, Csorna Sopronm. Szalai József, Külsővat Veszprémm. Szűcs Gyula, Újmalomsok -- Győrm Violin Franciska, Sopron. Zsirai Gyula, Sopron. Összesen: 23.
52 5U V. A tanuló ifjúság öntevékenysége. Önképzőkörök, egyesületek. 1. A Líceumi Ifjúsági Magyar Társaság. Az Ifj. Magyar Társaság a négy főgimnáziumi osztály tanulóiból 38 rendes és 58 hallgató taggal szeptember hó 22-én tartotta alakuló gyűlését. Az elnöki széket, mivel a Társaság megválasztott tanárelnöke, dr. Ruhmamn Jenő a harctéren teljesít szolgálatot, a tanári kar felkérésére Hollósy Kálmán tanár ur volt szives betölteni A Társaság főjegyzője: Várallyay György VIII. o. t., majd Ferenczy Zoltán VIII. o. t., háznagya: Sántha József VIII. o. t., majd Krausz Lajos VIII. o. t., főkönyvtárosa: Ferenczy Zoltán VIII. o. t., főpénztárosa: Krausz Lajos VIII. o. t., aljegyzője: Szakái Sándor VII. o. t., majd Tóth Béla VII. o. t., alkönyvt árosa : Bakó István VII. o. t. volt. A Társaság az alakuló- és zárógyülésen kívül hat rendes gyűlést tartott. Rendezett ezenkívül két szavalóversenyt, egyet a rendes, egyet a hallgató tagok részére. A rendes tagok versenyén a dijat Sztrókay Béla VII. o. t. kapta, Várallyay György VIII. o. t. pedig dicséretben részesült. A hallgató tagok versenyén a dijat Horváth Pál VI. o. t. nyerte el, dicséretben pedig Nagy Imre V. o. t. részesült. A munkakedvet a Társaság- ezidén pályázatok kitűzésével is fokozta. A pályázat irodalmi diját Tóth Eéla VII. o.t. nyerte el, a ballada "fejlődéséről szóló, irodalomtörténeti dolgozatával. A Társaság önképző munkásságát nagyban támogatta a Társaság könyvtára és olvasóköre. A könyvtárt az elnök ellenőrzése mellett Ferenczy Zoltán VIII. o. t. kezelte, az alkömyvtáros és 15 szekrénykönyvtáros segítségével. A könyvtár 44 művel szaporodott. Könyveket beköttetni, a nagy drágaság miatt, ezidén sem lehetett. Az olvasóterem 1 folyóirattal és 2 napilappal d. u. 5 7-ig állott a tagok rendelkezésére. Ezenkívül a kézikönyvtár, sakk- és dominójáték is a tagok rendelkezésére állott.
53 51 2. A Líceumi gyorsírókor. Á Soproni Ev. Líceumi Gyorsírókor ez évben 53-ik esztendejét töltötte be. A kör október 10-én alakult meg 14 rendes, 52 hallgató és 18 pártoló, összesen 84 taggal Dala Jenő tanár elnöklete alatt. A tisztviselők: titkár: Bakó István VII. o. t., tanfolyamvezetők: Szakái Sándor VII. o. t., László Samu VII. o. t., pénztáros: Novak Gyula VI. o. t., könyvtáros: Pöttschacher Viktor VII. o. t., jegyző: Tóth Béla VII. o. t. A kör alakuló- és zárógyülésén kívül még egy rendes közgyűlést is tartott, amelyen a bevonuló) tisztviselőket búcsúztatta el és ezek helyettesítéséről gondoskodott. Három tanfolyama volt. Egy a vitairók számára, akiket a titkár tanított heti 2 órában, kettő pedig a levelezőjrók számára heti 2 órában. Az évvégi vizsgákon a vitairók közül 8-an vettek részt. Az eredmény 5 jeles, 1 jó, 2 elégséges. A levelezőirók közül 7 vizsgázott. Az eredmény 6 jeles, 1 jó. A kör lapja, a Soproni Gyorsíró ezidén sem jelent meg. A kör könyvtára a tagok rendelkezésére állott. Gyarapodás r.em volt. A könyvtár állománya 536 kötet, körülbelül 960 korona * értékben. A kör pénztári állapota a következő: Bevétel: Múlt évi maradék készpénzben K Múlt évi maradék takarékban K Tagsági dijak 193. K Hadikölcsönkötvények kamata 2Í, K A 200 koronás kötvény kamata 10. K Büntetések K Hátralék tagsági dijakban, büntetésekben K Összesen K Kiadás: Egy 200 K-ás VII. hadikölcsönjegyzés K Tiszteletdijak S0. K Iskolaszolgának 10. K Kisebb kiadások 1.42 K Összesen K Pénztári maradék K *4
54 82 3. A Líceumi Ének- és Zenekör. A Kör három évi szünetelés után november 4-én alakult meg az ifjúság óhajára 29 működő és 30 pártoló taggal. Elnöke: Kárpáti Sándor tanitóképző-intézeti, tanár. Főjegyzője: Kopstein Géza Vili. o. t. Főkönyvtárosa: Krausz Lajos VIII. o. t. Pénztáros: Horváth Károly VIII. o. t., majd ennek bevonulása után Szenteh István VII. o. t. Karvezető: Jausz Ottó VII. o. t. Aljegyző: Schnell Alfréd VII. o. t. Alkonyvtáros: Binder Ottó VII. o. t. Ellenőr: Sztrókay Béla VII. o. t., majd ennek bevonulása után Christophé Sándor VII. o. t. A tanév folyamán a Kör az alakuló és évzárógyiiléseken kívül havonként tartott rendes gyűléseket. A gyűléseken a tagok különböző, komoly zeneszámokat adtak elő, ügyes készültséggel, szép játékkal. A november 7-én tartott gyűlést meglátogatta főtiszt, s méltós. Kapi Béla püspök ur és elismeréssel nyilatkozott az ifjúság zenei tevékenységéről. Volt a Körnek 10 tagból álló zenekara is. A háborús helyzet miatt a Körnek tartózkodnia kellett minden nagyobb kiadástól, nem történt beszerzés sem. A hangszerek és egyéb eszközök állományában nem történt változás. A Körnek van egy zongorája, egy cimbalma, egy nagybőgője, két cellója, két brácsája, egy fuvolája és 11 kottatartó-állványa, meg egy zongoraszéke, összesen 1802 korona értékbea 4. Líceumi Ifjúsági Diákszövetség. 1. Az ifjúsági B e 1m I s s z i ó i egyesület átszervezése Ifjúsági Diákszövetséggé. Jelentésünkben mindenekelőtt arról a nevezetes változásról emlékezünk meg, hogy az immár a tizedik esztendejében működő B e 1m i s s z i ó i egyesületünk felvette a Soproni evang. líceumi ifjúsági D i á k s zö v e s é g nevet és munkakörét az egyházi és társadalmi kötelességekre és önművelésre irányuló nevelés érdekében megfelelő szövetségi szervezkedéssel kibővítette. A régi szel
55 lem, a régi munkakör teljes mértékben megmaradt, az uj név az ifjúság körében csak nagyobb megértést és a régihez újabb feladatokat hoz. A névcserét az egyesületünkkel kapcsolatban, de amellett önállóan a volt növendékekből és a líceum pártfogóiból szervezett tömörülés is szükségessé tette. Mig a mi egyesületünk az ifjúsági Diákszövetség, addig az utóbbi a Soproni evang. líceumi Diákszövetség nevet vette fel, amely névrokonság kifejezi a kettőnek szoros összetartozandóságát és összhangzatos, rokon hivatását. Az utóbbinak megalakulásáról Értesítőnk külön helyen számol be. 2. Megalakulás, tisztikar. Egyesületünk a folyo tanévben szeptember hó 12-én alakult meg1212 taggal. Az egyesület vezetői a következők voltak: Elnök: Hetvényi Lajos; Sümegi Sándor VIII. o. t., majd ennek mint besorozott katonának távozása után Ferenczy Zoltán Vili. o. t.; jegyző: Patthv Endre VII. o. t., azután Binder Ottó VII. o. t.; főpénztáros: Jurkovits Milos Vili. o. t., azután Pöttschacher Viktor VII. o. t.; énekvezetők: Szenteh István VII. o. t. és Ziermann Lajos VI. o. t. Az egyesületi ügyeket a választmány és a szövetségtanács intézte, melynek az említett tisztviselőkön kívül még 32 tagja volt. 3. Lelkileg építő, jellemfejlesztő munkásság A lelki építés munkája a folyó tanévben a reformáció négyszázados jubileumának jegyében folyt le. A Belmissziói egyesület már a múlt tanév végén hirdetett 50 korona jutalommal pályázatot a következő tételre: A reformáció- világtörtén éti jelentősége, különös tekintettel hazánk fejlődés é r e. A folyó tanévben pedig Bohár László sárszentlőrinczi evang. lelkész ur az általa nemes-lelküen felajánlott évi 30 K pályadijat a reformáció négyszázados jubileumára való tekintettel 50 koronára emelte fel megfelelő alkalmi munka jutalmazására. Fentnevezett lelkész ur nemes cselekedetéért fogadja e helyén nyilvánosan is az ifjúsági Diákszövetség hálás köszönetét. Ez utóbbi pályadijra a következő tételt tüztük ki: Hazánk állapota a XVI-ik században és a magyar reformátorok. Összesen 4 pályamunka érkezett be, mindegyik tétéire kettő. Az első tételre kitűzött pályadijat V á r a 1 1 y a y György Vili. o. t. nyerte el, ugyanazon tárgyú munkájáért pedig a bírálat 1 ó th Béla VII. o. tanulót dicsérettel tüntette ki. 5,
56 64 A második tételre kitűzött díjjal a szövetség Ferenczy Zoltán VIII. o. t. miunkáját jutalmazta. Dolgozataikat az illető tanulók az intézet által a tanulóifjúság számára rendezett jubileumi sorozatos előadások folyamán olvasták fel. A közgyűlésekkel együtt összesen 18 összejövetelt tartottunk. A felsőbb osztálybeliek összejövetelei ni éneken, imádságon, bibliamagyarázaton kívül egyes tanulók felolvasásokat tartottak, szavaltak és vallásos jellegű zenedarabokat adtak elő. A sorozatos bibliamagyarázatok főcélja az volt, hogy az összefüggő bibliai szakaszok alapján Jézus életéről és munkájáról egységes képet nyerjünk. A múltról való megemlékezés a Luther jellemét ismertető felolvasásban, a jelen feladataira vonatkozó utalás pedlig a Belmisszióróf szóló és az evangéliumi keresztyén diákmozgalmat és cserkészetet ismertető munkákban nyilotkozott meg. Az alsóbb osztálybeliek összejövetelein a szövetség elnöke a bibliai gyermektörtén etekről tartott bibliamagyarázatot, ismertette Wolf József Luther c. ünnepi játékának egyes részeit és tanulságos történetkéket olvasott fel és adott elő. Az építő irányú munkásságról szóló beszámolásunk-, ban meg kell említenünk azt, hogy a közvetlenül a háború előtt szerzett s azután a katonaság által lefoglalt szekrényünk visszakerült használatunkba s így hozzáfoghattunk régebbi tervünk szerint egy különálló belmissziói könyvtárnak az alapításához. Erre a célra szövetségünk 200 K-t szavazott meg. A beszerzés az év vége felé volt folyamatban s igy a könyvtár a jövő iskolai évtől kezdve a tagoknak rendelkezésükre áll. A szövetség munkakörének kibővítését már a folyó tanévben megkezdte az instruálás intézményének szervezésével. A második félévben ugyanis több jó előmenetelő tanuló önként vállalkozott egyes az első félévben elégtelen osztályzatot nyert alsóbb osztálybeli tanulók kihallgatására, instruálására. Azok a tanulók, akik elvállalt instruktori kötelezettségüket az év vegéig pontosan! teljesítették, a következők: Oonda József V., Hetv ény i Lajos V., Kovács Béla V. és Mészáros István IV. oszt. tanulók. Fogadják e helyen is a szövetség elismerését és köszönetét. Cserkész-szolgálatokat a szövetség egyes tagjai a Sopron^ ban tartott jubileumi egyházkerületi közgyűlés és az Evang. Nőegyletrtek jótékonysági ünnepélye alkalmával teljesítettük.
57 4. A szövetség anyagi ügyei és szeretetmunkássága. a) Az anyagi ügyek intézésénél a hazafias kötelességről a folyó tanévben sem feledkezett meg az ifjúsági Diákszövetség, amennyiben az erre a célra rendelkezésre álló összegből 250 K névértékben hadikölcsönt jegyzett. Tagsági dij címén a) a belmisszipi és. díáksegélyző pénzpénztárba 215 K 80 f, b) a gyámintézeti pénztárba 204 K 80 f, c) a Diákotthon pénztárba pedig 323 K 80 f folyt be. A VII. hadikölcsönjegyzés alkalmával a tanulók által saját körükben' gyűjtött és a Diákotthon-alap céljaira átadott összes névérték (az árfolyamkülönbözet leszámitásával) 907 K 60 f. Intézetünknek és szövetségünknek barátai, pártfogói részéről kívülről is érkeztek kegyes adományok, még pedig ezen a címen a díáksegélyző pénztár javára 258 K 41 f, a szövetség Diákotthon pénztára javára pedig a tanulók által gyűjtött és az elnök kezeihez érkezett adományok összegezésével összesen K 32 f. A kegyes adományokról a részletes kimutatást Értesítőnk az Adatok a líceum történetéhez az 1917/18. tanévben c. rovatban közli. E helyen a kegyes1adakozók fogadják szövetségünk leghálásabb köszönetét. b) A diáksegélyezésre szövetségünk a folyó tanévben] tandíj, tápintézeti dij, száll á&dij kifizetése és ruhasegély címen összesen 760 K-t fordított. Pénzsegélyben, illetve evvel kapcsolatban az önkéntes instruálásért jutalomdijban összesen 17 tanuló részesült, 110 tanuló pedig egy évi használatra a segitőkönyvtárból tankönyveket kapott. Tankönyvek kölcsönzésével Magy szolgálatot tett szövetségünk a besorozott, illetve katonai szolgálatot teljesítő tanulók számára szervezett tanfolyamok résztvevőinek is. c) A gyámintézet ügyét alapszabályaink alapján szintén felkaroltuk. Kiosztás alá került 200 K, amelynek egynegyed részét (azaz 50 K-át) az egyházkerületi gyámintézeti pénztár utján) az egyetemes gyámintézeti pénztárba küldöttük be; háromnegyed iésze (azaz 150 K) fölött pedig a szövetség maga rendelkezett olyformán, hogy a dombóvári evang. gyülekezetnek templomépitésre 50 K-t, a székesfehérvári evang. gyülekezetnek templomépitésre 50 K-t, a kemenesaljai konfirmandus-otthonra 50 K-t adott. 55
58 56 d) A Diákotthon ügyének lelkes felkarolásáról legjobban a számok beszélnek. Szövetségünk révén ugyanis a Diákotthon-alap összesen 7225 K 72 f-rel gyarapodott. Számadás a Soproni evang. liceumi ifjúsági Diákszövefség pénztárának 1917/18. tanévi forgalmáról. A) Beltnissziói és Diáksegélyző pénztár. 1. A mull évi maradvány és a folyó évi bevétel: Maradvány a múlt évről K A befolyt adományok összege K Tagsági dijak címén befolyt K Kamatok K Az ben alapított Diáksegélyző egyesület alapitványszerüen kezelt tőkéjének kamatai az évre 623. K Arfolyainkülönbözet címen vagyonnövekedés a VII. hadikölcsönre történt 250 K névérték jegyzésénél 9.75 K Összesen K 2. Kiadás: A belmissziói könyvtár számára könyvekért K A choral-könyv beköttetéséért 3. K Pályadijakra 100. K Tanulók segélyezésére 760. K Iskolaszolgának az összejövetelek körüli szolgálataiért 10. K Összesen K 3. Mérleg: A múlt évi maradvány és a folyó tanévi bevétel K A folyó tanévi kiadás K Maradvány K 4. Az ifjúsági Diákszövetség belmissziói és diáksegélyző, pénztára vagyonának részletei a következők: a) Véssey Sándor alapítványa 800. K b) Özv. báró Sólymosy Ödönné alapítványa 500. K c) Az ifj. Diákszövetség diáksegélyző alapja K d) A jövő iskolai évben a tanulók segélyezésére és a segítő könyvtár számára felhasználható, összeg 220. K Összesen: K
59 67 5. Az ifjúsági Diákszövetség bél-missziói és diáksegélyzö pénztárának fentebbi vagyona a következőképen van elhelyezve: a) 1 darab looo K névértékű 6 /o-os állami járadékkölcsönkötvény K b) 13 darab 100 K névértékű 6 /o-os állami járadékkölcsönkötvény K c) 2 darab 50 K névértékű 6 /o-os állami járadékkölcsönkötvány 100. K d) A sz. soproni tak. és kölcsönegyleti betétkönyv szerint takarékpénztárban van < e) A sz. soproni tak. és kölcsönegyleti betétkönyv szerint takarékpénztárban van 220. K B) Gyámintézeti pénztár. Összesen K 1. A m u 11 é v i m a r a d v á n y s a f o 1y ó t a n é v i b e v é t c I: Maradvány a múlt évről < Tagsági dij címén befolyt K Kamat 1.66 K Összesen K 2. Kiadás- Az egyesület által az alapszabályok értelmében a saját hatáskörében kiosztott összeg 150. K Az egyetemes gyámintézet pénztárába befizetett összeg 50. K Postaköltség.80 K Összesen K 3. Mérleg: A múlt évi maradvány és a folyó tanévi bevétel K Folyó évi kiadás K Maradvány K 1. Bevétel: Tagsági dij címén befolyt C) Diákotthon pénztár K Átvitel K
60 58 Áthozat K Az ifjúsági Diákszövetség tagjainak cserkészszolgálatai/ révén a Sopronban tartott jubileumi egyházker. közgyűlés idején (1017. szept ig) befolyt összeg K A líceumi tanulók által a VII. hadikölcsön jegyzés re gyűjtött összeg, illetve átadott hadikölcsöinkötvény összes értéke K A tanulók által a karácsonyi és húsvéti szünidőben gyűjtött összeg K Az ifjúsági Diákszövetség elnökének kezeihez érkezett nagyobb és kisebb adományok összege K Ä ríoly amk ülőnbözet folytán beállott vagyonnövekedés a hadikölcsöujegyzésnél K Összesen K 2. Kiadás: Készpénzben a dunántúli ev. egyházkerület pénztári hivatalának a Diákotthon-alaphoz csatolás céljából átadott összeg 4175,72 K Hadikölcsönkötvényekben a dunántúli ev. egyházkerület pénztári hivatalának a Diákotthon-alap javára átadott névérték K Az ifjúsági Diákszövetség cserkészszolgálatot teljesített tagjai számira jelvényekért 35. K Pénztári könyvért 5. K Összesen K 3. Mérleg: Bevétel K Kiadás K Az ifjúsági Diákszövetség kezelésében a Diákotthon-alapot illető pénzösszeg, vagy értékpapír ezidő szerint nincs. Múlt évi jelentésünket azzal fejeztük be, hogy amidőn tényleg sikerült egy lépést előre tennünk, jelszóul a jövőre nézve mást nem választhatunk, mint ezt: Istennek nevében a nagy cél felé rendületlenül előre! Tudjuk, hogy a célt még nem értük el, annyit azonban nyugodt lelkiismerettel s önhittség nélkül elmondhatunk, hogy a folyó tanévben a második fontos lépést megtettük. A következő, t. i. a tényleges és a volt növendékek szövetségének összhangzatos munkája, a jövő feladata.
61 59 V I. Tanszerek. 1. A líceumi nagykönyvíár gyarapodása az 1917/18. iskolai évben. A) Vétel utján. 1. Folyóiratok: Ev. egyházi élet. Ev. Őrállói. Egyet, philologiai Közlöny. Magyar nyelvőr. Magyar nyelv. Budapesti szemle. Magyar paedagogia. Orsz. középiskolai tanáregyl. Közlöny. Ethnographia és melléklete. Századok. Történeti szemle. Földrajzi közlemények. Math, és physikai lapok. Természettud. közlöny. Pótfüzetek a közlönyhöz. M. chemiai folyóirat. Álattani közlemények. Növényt, közlemények. A tenger. Magyar könyvszemle. Népművelés- Művészet. Magyar iparművészet. Numizmatikai közlöny. Akad..értesítő. Archaeologiai értesítő. Athenaeum. Irodalomtört. közlemények. Nyelvtani közlemények. Math, ési természettud. értesítő. Irodalomtörténet. Neue Jahrbücher für das kiáss. Altertum. Literaturblatt für germ, und röm. Philologie. Kosmos. Magyar Gimnázium. 2. Időszakon kint megjelenő müvek. Magyar tud, akadémia kiadványai: Értekezések, emlékbeszédek, almanach. Magyar történeti életrajzok XXXIII. Thesaurus linguae Lat. Vol. Ili. Fase. 1. Roscher, Lexikon dér griech. und röm. Mythologie, 73. f. Burger, Handbuch der Kunstwissenschaft Önálló művek: Pékár K., Magyar Kultúra. Rubinyi M., Mikszáth stílusa és nyelve. Imre S., A világháború. Szögyi G., Meneküléisemi a Kultur-Dzsungelből. Herczeg F., A hét sváb. Herczeg F., Az arany hegedű. Scheffel V., Gesammelte Werke, 3 k. Fogéi I., II. Lajos udvartartása. Howard L., A házi légy. Berzeviczy A,, Délen. Biró V., Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése. Loos.-Pechány, Magyar és tót szótár, 2 k. Roskoschny H., Russisch-deutsches und Deutsch-russ. Wörterbuch. Boleman G., Elektrotechnika. Fruin R., Tíz év a németalföldi szabad
62 60 ságharcból. Szemere S., Giordano Bruno. Komis Gy., A lelki élet. - Takáts S., Rajzok a török világból. Leskien A., Grammatik der altbulgarischen Sprache. Tóth-Szabó P., A cseh-huszita mozgalmak. Schneller J., Paedagogiai dolgozatok 2. és 3. k. Századok évi folyamainak tartalommutatója. Schöpflin A., Magyar irók. Weszelszky Gy., A radioaktivitás. Cholmoky J., A föld és népei 1. k. B) Adományok. Hivatalos közlöny. Néptanítók lapja, a nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. Folyóiratok közül egyéb ajándékok: Jó egészség. Állatvédelem. Turistaság és Alpinizmus. Gyámintézet. Sopron város tanácsának ajándéka: Gere Zs., A 76-os baka meg a'nagy háború és Nemes E., Tizennyolcas honvédek. Payr S., Nagy György és a liarkai iskola. (Szerző aj.) Veress E., A Göncz-Ruszkai,Gróf Kornis család anyakönyve. (Gróf Komis K. ajándéka.) összesen 65 m ű, 69 kötet, 756 K 66 értékbe int Az adományokért az intézet e helyütt is kifejezi hálás köszönetét. 2. Az ifjúsági.m agyar Társaság könyvtárának gyarapodása. Móricz Zsigm.: Szegény emberek; Nem élhetek...; Pacsirtaszó, Isten háta mögött. Molnár F.: Farsang; Óriás; Ismerősök. Herczeg F.: Árva László király; Tűz a pusztában. Méray-Horváth: Uj világ felé; Amerika cézárja. Rubiinyi M.: Mikszáth élete. Mikszáth: A vármegye rókája; Páva a varjúval; Anekdoták I 11. k.; Igazi humoristák; Saját ábrázatomról. Kéky Lajos: Baksay Sándor. Kaffka M.: Színek és évek. Gyulai Ágost: Háborús anthologia. Geréb: A római kultúra. Croce: Az esztétika alapelemei. Pollard: Anglia története. Anatole F.: Sz. Klára kútja. Krúdy Gyula: Aranykéz utcai szép napok. Gróf Dohna: Möwe Ibik útja. Nagy Lajos: Jelek és próféciák; Bábel vizeinél; Egy magyar bárd sorsa. Gyónj Géza: Az élet szeretője. Berecz D.: Mozaik. Schöpflin: Magyar írók. Baksay Sándor: Irodalmi dolgozatok; I II III. kötet. Császár Aladár:
63 61 Schakespeare és a magyar költészet. Madai Qyuila: Ember szól a tüzből. Frniin Róbert: 10 év Németalföld szabadságharcából, II III. kötet. Szemere: Giordano Brúnó. A Magyar Társaság története: Gyurasits Ferenc ur ajándéka. Nemess Ernő: 18-as honvédek; 3 k.; Sopron szab. kir. város ajándéka. Gere Zsigm.: 76-os baka... 3 k.; Sopron szab. kir. város ajándéka. Folyóiratok: Természettudományi Közlöny, Magyar Nyelvőr, Magyar nyelv, Egészség, Protestáns Szemle, Budapesti Szemle, Tenger, Századok, Phil. Közlöny, Turistaság és Aípinizmus, Mathematikai értesítő, Irodalomtörténeti közlemények, Érdekes Újság, Uj Idők, Vasárnapi újság évi folyama, Pesti Hírlap, illetve Pesti Napló és Budapesti Hírlap ugyancsak évi folyama. A Tudományos Akadémia kiadványai. Gyarapodás: 44 kötet mű 142 K 90 f és 16 kötet folyóirat 284 K 20 f értékben; Összesen 427 K 10 f. 3 Az ifjúsági kiskönyvtár I IV. gyarapodása. Az I -II. osztály számára: Vétel utján: 17 darab uj könyv és 1 darab pótlás, 94 K 67 f értékben. Ajándék utján: Sopron szab. kir. város polgármesteri hivatalától: ódarab uj könyv, 18 K értékben. Összes gyarapodás 23 darab uj könyv 104 K 67 f értékben. A kötetek száma 502. A Ili IV. osztály számára. Vétel utjain: 6 kötet uj könyv 24 K 71 f értékben. Ajándék utján: Sopron szab. kir. város polgármesteri hivatalától: ódarab uj könyv 18 K értékben. Az összes gyarapodás 12 könyv 42 K 71 f értékben. A kötetek száma A szeriárak gyarapodása. a) A természetrajzi szertár gyarapodása: Ajándékozás utján: Rimler Pál hercegi erdőfelügyelő úrtól 5 darab különféle a Hanságon lőtt igen szép rpadárpéldány. Vétel utján: Szirti sas, kutya, béka egész csontváza. Lóláb, disznóláb sertésfejváz, szarvasmarhaláb, koskoponya, madárláb-gyűjtemény. Összesen 370 K értékben.
64 b) A földrajzi szertárba beszerzés nem történt. c) A rajzszertár gyarapodása: Vétel utján: Mérőszalag 20 m. hosszú, tokban összecsavarható, vizszintmérő, mérőléc 40 cm. hosszú, fél centiméteres beosztással, 2 darab görbe vonalzó, kalapács, Hollós: Magyar diszitmények c. mintagyüjtemény, Weigner: Naturstudien und Compositionen c. mintagyűjtemény. Ajándék utján: 9 készlet körző (Joó László, Karsay Zoltán, Mészáros István, Nagy Géza, Nagy Sándor, Győrffv Lénáid, Szabó József, Sztrókay Dezső, Vági Károly IV. oszt. tanulóktól), összesen 17 darab 138 K 22 f értékben. d) A filológiai szertár gyarapodása: Lohmeier: Caesar diadalmenete 46-ban, I. és II. rész; Lohmeier: Az athéni hopliták támadása Marathonnál; Lohmeier: Trajanus beszédet intéz katonáihoz; Gurlitt: Caesarnak Ariovistussal való találkozása; Gurlitt: Caesar kiköt Britanniában; Gurliitt: Vercingetorix néhány előkelő galhis kiséretében. Összesen 7 darab kép 97 K 20 f értékben. e) A fizikai szertár gyarapodása: Vétel utján: Táblavonalzó, Méterrúd, Táblakörző, Üveges szekrény, Spirálisan repesztett palack, Fluoreszkáló folyadékok, Fémhőmérő, Központozó a Hartl-koronghoz, Tolómérce, Sphaerométer, Fordulatszámláló, Gömbmodell metszetekkel, 2 darab csavarminta, Galvanometer, Uvegkád, Vastörő, Fischer: Rechenaufg. aus dér Kriegsz., Rusch: Himmelsbeobachtungen, Poske: Zeitschrift 1917,, Váltakozó áramú villanyoscsengő (csere), Csillagászati távcső (házi készítmény), Vetitő-lámpa. Összesen 22 darab 974 K értékben. f) A tornaszertárba beszerzés nem történt.
65 63 VII. Ösztöndíjak, segélyezések, tápintézet. 1. Ösztöndíjak. A) Az egyházkerület kezelése, a tanári kar rendelkezése alatt. S g CD Az alapítvány neve Az ösztöndíjas neve ő:szeg K 1 Dubovay Vilmos Klenner Ottó VI o Gömbös Géza Pályázó rokon nem volt 3 Gömbös Radó Borbély Lajos 111. o Kleeblatt nővérek Vajda János I. o Laub János Boros Rezső 11. o Dr. Misner Ignác Ferenczy Zoltán Vili o Nemes Mozgay Antal és Mária Sümegi Sándor Vili. o Németalföldi gimnasialis 1. Ziermann Lajos VI. o Hetvényi Lajos V. o Rupprecht Alfréd Szabó Mihály ÍV. o Rupprecht Vilmos 11 Scheffer Károly Hári Lipót V. o. (tápint. díjra) Koromlay Schey Fülöp 1. Krausz Lajos Vili o Kopstein Géza Vili. o Thiering Lajos Ferenczy Zoltán Vili. o. 20* 14 Vojtkó Pál Nagy Sándor IV. o Dr. Vratarics István Görbicz Gyula II. o. 19 Átvitel 1024 Ezenkívül 60 K tandíjmentesség címén számoltatott el részére.
66 64 B) Az egyházkerület kezelése s a főiskolai kisbizoftság rendelkezése alatt: E s Az alapítvány neve Az ösztöndíjas neve ö sszeg K Áttétel Bárány Borbála 1. Kovács Béla V. o Novák Gyula VI. o Bárány Pál 1 Zsebők Mihály II o Görbicz Gyula II o Bárdossy József Bárdossy Károly 11. o Berta Adám Conrád Jenő VII. o Dr. Berzsenyi Jenő Mayer Lajos VII. o. 16* 21 Bognár Árpád 1. Bojsza János IV. o. 47?. Pölöskei Aladár 111. o Bácsi Sándor 111. o Pula József II. o özv. Bognár Istvánná 1. Győrfy Lénárd IV. o. 41 Dezső Julianna 2. Tompa László II. o Czuppon Sándor Mogyorósy Sándor I. o Fejér Károly Gonda József V. o Filiöp József Szerencsés Julianna Bereczky Béla III. o Hetyésy Pálné 1. Mészáros István IV. o Szalay Ferenc V. o Kutas Lajos III. o Káldy Mária László Ernő 111. o Király Béla Kovács Gyula ÜL o Lajpczig István Szabó Lajos IV. o Németh István tábornok 1. Bocsor Géza VI. o Bojsza János IV. o.** 3. Kovács Gyula 111. o.** 31 Pelargus János Novák Ernő III. o Rátz Gyula Bácsi Sándor III. o. 33f 33 Szakonyi István Székely Imre III. o. j 3«** 34 Szemerey Sándor Mészáros Imre Ilii. o Zatureczky Kálmán Döbrönte József VI. o. 450**** 1 Átvitel * Ezenkívül 30 K féltandijmentesség címén számoltatott el részére, f Odaítéli az alapító, illetve annak jogutóda. ** 60 K tandíjmentesség címén számoltatott el részére. *** 30 K féltandijmentesség címén számoltatott el részére. **** Tanulmánya befejezéséig élvezi, akinek a püspök, egyházker. felügyelő és liceumi igazgatóból álló hármas bizottság az I. osztályban odaítélte. f
67 65 C) A soproni evang. egyházközség kezelése és rendelkezése alatt: Sor- ] szára Az alapítvány neve Az ösztöndíjas neve Ö ssz e g K Áttétel Barcza Ferenc Bereczky Béla III. o Barcza József Szabó Mihály IV. o Csaplovits Dániel Sánta József VIII. o Farkas Adám Hári Lipót V. o Figuli Mihály 1. Szabó József IV. o Szúh István 11. o Gábriel Keresztély 1. Conrád Jenő VII. o Zehetner Imre V. o Gombocz Miklós Skerlák Géza VI. o Fiasenauer Márton Kovács Béla V. o Horváth Illés Julianna 1. Takáts József V. o Illés Sándor 1. o Kern Elek 1. N'ovák Gyula VI. o Gál Lajos VI. o Kis János Kis J. Lajos IV. o Kolmár János Pölöskei Aladár III. o Köves Pál Szabó Lajos IV. o Kutsera Sartori Székely Imre III o Martiny János Mayer Lajos VII. o Marton István Klenner Ottó VI. o Németh Bárány Borbála!. Jurkovics Milos Vili. o Fónyad Dezső 11. o Sülé Zoltán II. o SchützenhoferKároly 11.o Rupprecht János 1. Tóth Béla VII. o Nagy László VI. o Takáts István IV. o Zsebők Miklós 11. o Schwartz Mihály Boros László V. o Szabó József és Sarolta 1. Karsay Zoltán VI. o Horváth Pál VI. o Halmai János V. o Tőrök Mihály Krausz Ernő VI. o. ' Tratnyaky Miklós 1. Plutzer Gyula V. o Huszár Géza VI. o Bojsza János IV. o Mészáros Zsigmod 1. o Ulber Mátyás 1. Vermes Miklós HL o Menyárt Ferenc IV o Volkra Szidónia Pula József 11. o 9 Átvitel
68 66 I Sor- I szám Az alapítvány neve v Az ösztöndíjas neve Ö sszeg K 60 Az egyet. ev. egyház kezelése alatt álló gr. Teleky-Róth Johanna 61 Szeredi Kovács József (a győri ev. egyházközség kezelése és rendelkezése alatt) Áttétel 1. Tóth Béla VII. o. 2. László Samu VII. o. 1. Kovács Gyula 111. o. 2. Székely Imre III. o Kapi Béla illés Sándor 1. o 41* Lehner János Szenteli István VII o. 200** Ösztöndíjban rés.' esti;t összesen 68 tanuló Segélyezések. A) Tandíjmentesség: a) Teljesen tandíjmentesek voltak: 1. Králik Jenő I. o.., Rosta Ferenc I. o., 3. Bácsi Sándor III. o., 4. Mészáros Imre III. o., 5. Pölöske; Aladár III. o., 6. Vermes Miklós III. o., 7. Mészáros István IV. o., 3. Szabó Lajos IV. o., 9. Szabó Mihály IV. o., 10. Boros László V. o., 11. Gonda József V. o., 12. Halmai János V. o., 13. Hetvényi Lajos V. o., 14. Kovács Béla V. o., 15. Plutzer Gyula V. o., 16. Klenner Ottó-VI. o., 17. Ziermann Lajos VI. o., 18. Sánta József Vili. o., 19. Sümegi Sánaor Vili. o. Alapítványok terhére: 20. Bojsza János IV. o., 21. Kovács Gyula III. o., 22. Fereuczv Zoltán Vili. o. Adományok terhére: 23. Knábel Imre II. o,, 24. Perusits Ferenc IV. o. Csak fél évig volt tandíjmentes: 25. Illés Sándor I. és Tompos Gábor II. o., 26. Buti Jenő V. o. és Lackner László V. o., 27. Jeszenszky Béla VI. o. és Huszár Géza VI. o., 28. May Rezső I. o. és Menyhárt Ferenc IV. o. * Alapította és kezeli a körmendi ev. egyházközség; odaítéli Kapi Béla püspök nr. ** M inden második évben. Odaítéli Somogyvarmegye tisztikarának közgyűlése.
69 67 b) Féltandij mente sek: 1. Görbicz Gyula II. o., 2. Skriba Zoltán II. o., 3. Sülé Zoltán II. o., 4. Szuh István 11. o., 5. Tompa László II. o., 6. Borbély Lajos Ili. o., 7. Kutas Lajos III. o., 8. Lackner Imre III. o., 9. Lackner Kálmán III. o., 10. Kiss J. Lajos IV. o 11. Hári Lipót V. o., 12. Takáts József V. o., 13. Zehetner Imre V. o., 14. Horváth Pál VI. o., 15. Nagy Gy. László VI. o., 16. Tóth Béla VII Jurkovics Milos VIII. o. Alapítványok terhére: 18. Székely Imre III. o., 19. Mayer Lajos VII. o. Csak fél évig: volt fél tan díjmentes: 20. Illés Sándor I. o. és Mészáros Zsigmonu I. o., 21. Wéber Zoltán I. o. és Schrauf Endre III. o., 22. Menyhárt Ferenc IV. o. és Nagy Sándor IV. o., 23. Czirák Árpád V. o. és Bocsor Géza VI. o., 24. Huszár Géza VI. o. és Krausz Ernő VI. o., 25. Balogh Antal VI. c. E szerint teljesen tandíjmentes volt 24, íéltandijmentes 27, részben tandíjmentes 8. A tandíjmentesség kedvezménye 2415 K. B) Tápintézeti kedvezmények: A Berg alapítvány terhére: 1. Schrauf Endre III. o. 100 K. 2. Takáts József V. o. 100 K, 3. Horváth Pál VI. o. 100 K. A Rupprecht Tibor és Olivér alapit-«* vány terhére: Tóth Béla VII. o. 90 K. A Rupprecht Tasszi 1:6 és Olivér alapítvány terhére: Kiss J. Lajos IV. o. 62 K. A B e n k ő Sámuel alapítvány terhére: Czirák István I. o. 16 K. A tápintézeti pénztár terhére: 1. Görbicz Gyula II. o. 100 K, 2. Zsebők Miklós II. o. 100 K, 3. Zsebők Mihály II. o. 90 K, 4. Borbély Lajos (II. o. 100 K, 5. Nagy Gy. László VI. o. 60 K. A tartalék-alapból megszavazott rendkívüli összeg terhére: 1. Mészáros Zsigmoud I. o., 2. Pula József II. o., 3. Mészáros Imre III. o., 4. Nagy Sándor IV. o., 5. Boros László V. o., 6. Kovács Béla V. o., 7. Huszár Géza VI. o., 8. Klenner Ottó VI. o. egyenként 180 K, 9. Czirák Árpád V. o., 10. Balogh Antal VI. o. egyenként 90 K. Összesen 21 tanuló kedvez-«ménye: 1538 K. B en kő Géza katonai kórházi és tanintézeti élelmező ur jótéteményéből egész tanéven át ingyen reggelit, ebédet és vacsorát kapott: 1. Bácsi Sándor III. o., 2. Kovács Gyula III. o., 3. Pölöskei Aladáf III. o., 4. Szék ly 5*
70 6á Imre III. o., 5. Bojsza János IV. o., 6. Mészáros István IV. o április 1-től havi 30 K elengedésben részesült: 7. Czirák István I. o., 8. Horváth Lajos I. o., 9. Kis Imre I. o., 10. Illés Sándor I. o., 11. Mészáros Zsigmond I. o., 12. Simon Jénő I. o., 13. Szalai István 1. o., 14. Szalai Lajos I. o., 15. Sztrókay Kálmán I. o., 16. Wéber Zoltán I. o., 17. Görbicz Gyula II. o., 18. Pula József II. o., 19. Szuh István II. o., 20. Zsebők Mihály II. o., 21. Zsebők Miklós II. o., 22. Kutas Lajos III. o., 23. Németh János III. o., 24. Mészáros Imre III. o., 25. Wéber Gyula III. o., 26. Boros László V. o., 27. Kovács Béla V. o., 28. Perkics Ferenc V. o., 29. Horváth Pál VI. o., 30. Huszár Géza VI. o., 31. Klenner Ottó VI. o., 32. Tóth Béla VII. o. E segélyek egyenértéke: 4650 K. C) A Líceumi Ifjúsági Diákszövetség segélye: a) Tandíjra: 1. Lackner Imre III. o. 30 K, 2. Lackner Kálmán III. o. 30 K, 3. Schrauf Endre III. o. 15 K, 4. Ferenczy Géza IV. o. 30 K, 5. Menyhárt Ferenc IV. o. 30 K, 6. Balogh Antal VI. o. 30 K, 7. Mayer Lajos VII. o. 30 K, összesen 195 K. b) Tápintézeti díjra: 1. Fónyadi ^Dezső II. o. 30 K, 2. Németh János III. o. 30 K, 3. Schrauf Endre III. o. 15 K, 4. Nagy Sándor IV. o. 30 K, 5. Kovács Béla V. o. 90 K, összesen 195 K. c) Lakáspénzre: 1. Mészáros István IV. o. 100 K, 2. Kovács Béla V. o. 10 K, összesen 110 K. d) Ruhára: 1. Knábel Imre II. o. 30 K, 2. Szabó Mihály IV. o. 30 K, 3. Szabó Lajos IV. o. 30 K, 4. Gonda József V. o. 100 K, 5. Horváth Pál VI. o. 50 K, 6. Mayer Lajos VII. o. 20 K, összesen 260 K. e) Ingyen tankönyvsegélyben részesült 110 tanuló körülbelül 2000 K összegben. A Líceumi Ifjus. Diákszövetség által adott összes segély: 2760 korona. D) Egyéb segélyek: a) Az Országos Hadi gondozó Hivatal nevelési segítséget adó bizottsága részéről: Mészáros Imre 111. o. 600 K, Bojsza János IV. o. 100 K, összesen 700 K. b) A m. kir. Miniszterelnökség részéről az állami alkalmazottak gyermekeinek nevelését előmozdító segítségekről
71 69 intézkedő évi M. E. sz. rendelet alapján: 1. Kovács Gyula II. o. 400 K, 2. Tomka Margit V. o. 500 K, összesen 900 K. c) A Zita királyné kórházban kezelt líceumi alapítvány részéről egy tanuló ápolási dija 40 napon át 160 K (egyenérték); ingyen gyógyszer az intézet pénztára terhére: 5 tanuló részére K, összesen 172 K 28 f. d) Jutalomban részesült: 6 tanulói, összesen 100 K-ban. Az ösztöndíjak és segélyezések összege: K 28 f. 3. Tápinlézet (Alumne um). Ezen iskolai év elején a tápinlézet is visszakapta helyiségeit. Kezelését azonban nem vehettük át, mert a legszükségesebb anyagok, oly tömeges beszerzése, mint amennyire ezen intézményinek szüksége van, a háborús állapotok miatt lehetetlenné vált. Azért a fenntartó testület Benkő Géza úrhoz, a katonai kórházak élelmezőjéhez fordult, hogy tanulóink ellátását szíveskedjék' elvállalni. Benkő Géza ur belátva igen nehéz helyzetünket, másrészt emberbaráti szive sugallatát követve, készséggel állott a nemes ügy szolgálatába s egész az iskolaév végéig jó és olcsó élelmezésben részesítette intézetünk növendékeit, sok szegény diáknak pedig azáltal, hogy teljes ingyenes ellátást biztosított, lehetővé tette a tovább tanulását. E helyen is csak köszönetünket tolmácsolhatjuk szívességéért és nemes nagylelkűségéért. A múlt évi rossz burgonya-, hüvelyes- és káposztatermés még a nagy gyakorlattal biró élelmezési vállalkozót is sok esetben igen nehéz helyzet elé állította; de azért a tanév végéig fennakadás nélkül ment az élelmezés. Az iskolai év elején 60 K dijat fizettek a tanulók a havi teljes ellátásért, de mivel a húsárak ezen polgári év elején nagyon rohamosan emelkedtek, április hó 1-től a dijat 90 K-ra kellett emelnii, amely többlet fizetése alól a vállalkozó ur mindazokat felmentette, akik vagy öntal ans águk miatt nem bírták megfizetni a többletet. A tanév elején a beiratkozottak száma 154 volt. Ez a szám a sorozásokon bevált és bevonult if jakkal fogyott, de viszont a tanfolyamokra visszatért katonákkal újra gyarapodott. A tanév végén 131 volt a növendékek száma.
72 A tápin,tézet a teljes dijat fizetőkre nézve is jótékonysági intézmény normális viszonyok között is, azért újból kérő szóval fordulunk gyülekezeteinkhez, lelkészeinkhez, hitrokonainkhoz és mindazokhoz, akiket a jó Isten anyagiakkal megáldott, hogy e nemescélu intézményt adományaikkal támogassák, mert az egyre fokozódó drágasági viszonyok mellett csak úgy felelhet meg céljának. Kérő szavunk a lefolyt tanévben sem volt elhangzó szó, mert amint az alább következő kimutatás igazolja, a befolyt pénzadományok jelentékeny összegre rúgnak. Fogadják a nemeslelkű adakozók jótéteményeikért a tápintézet nevében hálás köszönetünket. 1. Egyházközségek adománya: Varosszalónak 22, Tárnokréti 4, Zalagalsa 2, Kiskamond 2, Karakószörcsök 2, Beled ő, Bük 5, Farád 10, Nemeskér 2, Rábaszentandrás 6, Vadosfa 10, Csönge 20, Vönöczk 3, Bezi 4, Kisbabot 3.75, Nagybarátfalu 2, Győr 70, Zánka 2, Nagyvázsony 1, Nemesleányfalu 1, Mencshely 3.50, Kapolcs 2.50, Szepezd 2, Kővágóőrs 1.30, Szentantaifa 2, Porogszentkirály 2, Nagykanizsa 2, Meszlen 5, Kőszeg 96.50, iharosberény Összesen K. 2. Egyéb adományok: A felsőlövő; helyi gyámintézet 20, Kumd Sámuel répcelaki esperes évre 10 K, évre 5, Berzsenyi Dezső dr. celldömölki ügyvéd 20.20, a kőszegi takarékpénztár 10, a csornai Rábaközi Takarékpénztár 25, Sopron szab. kir. város, faadomámya 720 K. Összesen K. 3. Közös gyűjtések a soproni ev. főiskolai tápintézet és a kőszegi leányiskola javára: Bük 11, Rábaszentandrás 10, Györköny 10, Alsónána 3, Sárszentmiklós 5, Csikostőttös 21, Teés 5, Majos 8, Mekényes 9, Nagyhajmís 4, Dunaföldvár 2, Kalaznó 5, Magyarboly 5, Tolnanémeti 2, Nagyszokoly 8, Mucsfa 2, Kistormás 4, Ráczkozár 9, Kölesd 2, Felsőnána 5, Kéty 8, Bátaapáti 2, Somogydöröcske 10. Összesen 150 K 4. Alapítványok: Nagy Sándor nemesdíömölki lakos 1 darab 1000 K n. é. 5V2 /o-osí hadikölcsönkötvény. A tápintézeti jubileumi alap javára a lie. igazgató befizetése Payr S. Negyedfélszázados főiskola c. mű eladásából 169 K. Összesen, 1169 K. Az összes adományok összege 2424 K 25 f.
73 I i V III. Értesítés a jövő ik tanévre vonatkozólag. 1. A Líceum. 1. Beiratások. Szeptember 2., 3. és 4-én lesz úgy a hely. beliek, mint a vidékiek beiratása. Későbbi felvétel csak a késedelem indokolásával, illetőleg a tanhatóság engedelruivel történhetik meg. Magánvizsgálatok, pótló- és javító-vizsgálatok. A magán-, felvételi- és pótlóvizsgálatok augusztus 30. és 31-én, a javítóvizsgálatok szeptember 2-án és 3-án tartatnak. Szeptember 5 én a tanévet megnyitjuk. Akik a folyó tanévben elégtelen osztályzatot kaptak s javítóvizsgát akarnak tenni, ezt június hó végéig az igazgatóságnál bejelenteni tartoznak. Az egy tárgyból bukott tanulónak a javíthatásért folyamodnia nem kell. A két tantárgyból elégtelen osztályzatot nyert tanulónak csak az egyházi főhatóság engedheti meg a a javítóvizsgálatot, azért az ily tanulónak a főtiszt, s méltóságos Kapi Béla püspök úrhoz intézett folyamodványát a javítóvizsgálat megengedéséért még június 26-ig az intézet igazgatójához be kell adnia. Aki kettőnél több tárgyból kapott elégtelen osztályzatot, az ily engedélyt egyáltalában nem nyerhet. A felvételnél okvetlen szükséges, hogy a beiratkozni akaró tanuló hiteles bizonyítvánnyal igazolja eddigi tanulmányait; aki pedig a megelőző tanévben nyilvános intézetbe beírva nem volt s vizsgát nem tett, szinte hitelesen igazolni tartozik, hogy hol töltötte a megelőző tanévet s miért szakította félbe tanulmányait. Az első osztályba csak oly növendékek vétetnek fel, kik a kilencedik évüket már betöltötték s arról, hogy a népiskola négy osztályát jó sikerrel elvégezték, bizonyítványt mutatnak fel, vagy felvételi vizsgával igazolják a megkivántató képzetlséget. Minthogy a törvény értelmében egy osztályba 60-nál több tanulót felvenni rendszerint nem szabad, azokat, kik a gondviselésük alatt levő gyermekeket főgimnáziumunkba e lő s z ö r s különösen az első osztályba akarják beiratni, felkérjük, hogy az ág. hitv. evangélikusok augusztus hó 10-től 25-ig, a más vallásuak augusztus 25-tői 30-ig személyesen vagy írásban jelentkezzenek.
74 72 Azok, kik először iratkoznak be a gimnázium valamelyik osztályába, kötelesek születési bizonyítványt s himlőoltási illetőleg újraoltasi bizonyítványt is felmutatni. Az újraoltás igazolásának kötelezettsége fennáll azokra nézve is, kik évközben töltik be 12. évüket. Az első felvétel alkalmával a tanuló szüleinek, vagy azok helyettesének kíséretében köteles megjelenni. Másfajta iskolából csak sikeres külömbözeti vizsga alapján vehető fel a tanuló a megfelelő osztályba. E vizsgálat áija tantárgyanként 10 K, de legkevesebb 40 korona. Az V. osztályba beiratkozó tanulók szüleinek nyiiatkozniok kell, hogy fiaik a görög nyelvet, vagy görög pótló tárgyakat akarják-e tanulni. Aki az egyik csoportba felvétetett, a másik csoportba csak a szülők Írásbeli engedélyével léphet át és pedig az első hónapban vizsga nélkül, azontúl vizsgálat alapján s az átlápési vizsga díjának lefizetése mellett Az iskolai tartozások az évi egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyvének 103. pontja értelmében, mindegyik félév első három havában okvetlen megfizetendők. Ha valaki az intézetet évközben elhagyja, köteles megfizetni az összes járandóságokat arra a félévre, amelyben az intézetet látogatta, illetve annak látogatását megkezdte. A tandíj félévenként 50 50, egész évre 100 K. Ezenkívül a beiratáskor fizet minden tanuló az Orsz. Tanári Nyugdíjintézetre 12, beiratási díj címén 20 koronát. Az izraelita vallásu tanulók a fentieken fölül még koronát, a magántanulók pedig egész évre 10 koronát fizetnek építési járulék címén. A nyilvános tanulóknál a nyugdíj járulék és a beiratási díj, a magántanulóknál ezenkívül még az építési járulék és az I. fé l évi tandíj a beiratásnál okvetlen befizetendő; enélkül fel nem vehetők s a befizetett összegek a vizsgálattól való visszalépésük esetén sem téríthetők vissza nekik. A magántanulók vizsgadíja 160 K. Szegény és jómagaviseletü tanulók, ha bizonyítványukban legalább annyi jeles és jó osztályzatuk van, ahány elégséges, az e célra szánt összeg erejéig tandíjmentességben részesíthetők. Ezért, valamint a tápintézeti kedvezményekért a főisk. kisbizottsághoz intézett folyamodványok, az igazgatónál, illetve osztályfőknél szept. 15-ig beadandók. A folyamodványhoz kivéve a lelkészek és tanítók gyermekeit szegénységi, illetve községi bizonyítványt kell mellékelni. A nyugdíjjárulék és behatási díj fizetése alól senkise menthető fel.
75 Úgy a tápintézeti, valamint az összes iskolai díjakat a szülök ha a postán küldik az Egyházkerület pénztári hivatal -ra címezve küldjék be. Végül felkérjük a vidéki t. szülőket és gyámokat, hogy gyermekeik, illetve gyámoltjaik elszállásolásánál a lehető legnagyobb elővigyázattál és személyesen járjanak el, mivel a tanulók tanulmányi s magaviseleti hanyatlásának oka a legtöbb esetben a gondos felügyelet hiányában keresendő. Kívánatos, hogy a beiratás alkalmával a szülő vagy annak helyettese az osztályfővel megbeszélje a tanítványnak testi-lelki sajátságait, hajlamait, esetleg fogyatkozásait, hogy ezen adatokat annak előnyére a tanításnál, illetve nevelésnél felhasználhassuk. Az előirt tankönyvek és tanszerek, rajz és írószerek, melyeknek jegyzéke az Értesítő végén található, mindjárt a tanév elején a beiratás után beszerzendők. Jegyzet. A fegyelmi szabályok érvényessége a tanulóra a nagy szünidőben is kiterjed. 2. A táp intézet. A jövő tanévben a tápintézetet saját kezelésbe vesszük át. A teljes ellátási dijat a nagybizottság havi 120 K-ban állapította meg. Reméljük, hogy ha valami előre nem látott akadály közbe nem jön, vagy a drágaság még jelentékenyen nem fokozódik, nem kell ez összeget a tanévben emelnünk. Ilyen méltányos áron jó, ízletes és elegendő mennyiségű étellel való ellátása a tanulóknak csak úgy válik lehetővé, ha az ifjak szülei ezen nehéz munkánkban teljes erejükből támogatnak. Ezen támogatás pedig abban állna, hogy minden olyan szülő, aki disznót hizlal, már a tanév elején fiával együtt a félévi zsiirszükségletét, 5 kg-ot magával hozná; annak az árát vagy kifizetjük, vagy az ellátásba elszámoljuk. Akik pedig gazdálkodók és termelők, a megszabott gabona- vagy lisztmennyiséget is küldjék el a tápintézet címére. Miután burgonya, tab, borsó, káposzta, kerékrépára is nagy mennyiségben lesz szükségünk a téli hónapokra, tisztelettel kérjük ifjaimk szüleit, ajánlják fel az eladásra szánt mennyiségeiket első sorban is iskolánk számára, mert csak így tudunk a reánk nehezedő igen súlyos feladatoknak igazán megfelelni. Azon tanulókat, akik szegénységüket igazolják, jó rr.agaviseletüek, szorgalmas előmenetelüek a jövő tanévben is lehetőén támogatjuk azáltal, hogy teljes ingyenes, féldijas, vagy kedvezményes helyekre juttatjuk. 73
76 «4 IX. Az évben használandó tankönyvek jegyzéke.*) I osztály. F r e n y ó, A m e g v á ltó e ljö v e t. K oron a e lő k é s z ít D a lla m o sk ö n y v az uj én ek esk ö n y v h ö z S z in n y e i,is k o la i m a g y a r n y e lv ta n I L e h r -R ie d l, M agyar o lv a s ó P ir ch a la, L a tin n y e lv ta n P ir c h a la, L a tin o lv a s ó - é s g y a k o rló k ö n y v L a k o s -N é m e th y, F ö ld r a jz I K o g n to w ic z, F ö ld ra jzi a tla sz v a g y K ozm a-k 5rö3y F ö ld r. a tla sz S zterén yi, T erm észetra jz I B e k e, S zá m ta n, 8. k ia d á s Z alányi, R ajzoló g eo m etria I S zab ó, S z é p ir á si m in tá k A p o llo h a n g j e g y f ü z e t.... Rajzszerek: R a jztá b la í/ i ív e s ( 3 5 /5 0 om.) R a jz tá b la v é d ő. F ejesvon alzó 53 cm. 2 d rb.h á ro m szö g ti v o n a lzó (4 5 é s 6 0 )2 l/ 2sz. R a jzla p o k. R a jz sz ö g e k. 2 drb. iron (2 és 3 szám ú.) 2 drb. tö rlő g u m im e g y k em én y eb b, e g y tis z tító. 1 drb. v íz ta r tó ed én y, n a g y o b b 7 8 cm. átm érővel, 1 fe s té k c s é s z e kb. 5 cm. á tm é r ő v e l. 1 drb. k e ttő s e c s e t o s (en n él k iseb b n e l e g y e n!) 1 ü v e g tu s. S z ín e s k rétá k (R ie g le r fé lé k ). V á zla tk ö n y v. R ie g le r fé le, s z ín e s la p o k k a l. K örző. A k ö v etk e ző 12 g o m b fe s té k b á d o g d o bozban : 1. I n d ia i sá rg a. 2. V ilá g o s k róm sárga. 3. V ilá g o s okker. 4. C in ó - ber I I I. 5. K a rm in, v ilá g o s. 6. In d ia i vörö s. 7. E g e t e t t sz ie n a. 8. L ám p a fe k e te. 9. K o b a ltk é k. 10. B e r lin i kék- 11. Z ö ld cin ó b er v ilá g o s. 12. S e m le g e s tin ta. II. osztály. K oron a B e r e c z k y, B ib lia i tö r té n e t L u th er K is k á t é j a S z in n y e i, I s k o la i m a g y a r n y e lv tan I I L e h r -R ie d l, M a g y a r o lv a só I I P ir ch a la, L a tin n y e lv ta n P ir c h a la, L a t in o lv a só - és g y a k o rló k ö n y v L a k o s -N é m e th y, F ö ld r a jz II K o g u to w ie z F ö ld r a jz i a tla sz v a g y K o zm a -K ő rö sy, F ö ld ra jzi a t l a s z B e k e, S zá m ta n, 8. k ia d á s H o r ti, R a jzo ló g e o m é tr ia II S z te r é n y i, T e r m é sz e tr a jz II S zab ó, S zép irá si m in tá k R ajzszerek m in t az I. osztályban. I!l. osztály. L u th er K is k á t é j a ' H etv én y i, K eresztén y egyház rö v id t ö r t é n e t e S zin n y ei, R e n d sz e r e s m agyar n y e lv t a n L e h r -R ie d l, M agyar o lv a só I I I P ir c h a la, L a tin n y e lv ta n P ir c h a la, L a tin o lv a s ó I I I /I V. o. 1., 2. r A lb rech t, N é m e t n y e lv ta n *) A könyvek árai m ég az övi összegekben vannak feltü n tetv e. A zóta jelentékenyen em elkedtek.
77 75 K oron a A lb r e c h t, N é m e t o lv a só I B e k e, S zá m ta n 8. k iad áa... 3,3 0 H o rd, R a jz o ló g e o m e tr ia I I I /I V. g im n V arga, M agyarok tö rté n e te III. o sz t. s z K o g u to w it z, F ö ld ra jzi a tla sz N é m e tb y, F ö ld ra jz I I I. g im n sz K o g u to w ic z, F ö ld ra jzi a tla s z v a g y K o zm a -K ö rö sy, F ö ld ra jzi a tla s z R ajzszerek, m int az I. o sztályb an. IV. o ztály. H e tv é n y i, K e ie - z té n y v a llá sta n 1. G óbi, S tilisz tik a és verstan A ran y-l eh r, T o i d y... 3,2 0 K isfa lu d y K.. M á ty á s d iák P ir eh a la, L a tin n y elv ta n P ir e h a la, L a tin o lv a só IIT /IV. o. 1, 2. r A lb rech t, N ém et n y e lv t. n A lb rech t, N é m e t o lv a só II V arga, M agyarok tö rtén ete IV, o sz t. s z K o g u to w ic z, T ö r tén eti a tla sz I B e k e, A lg e b r a H o r ti, R a jz o ló g e o m e tr ia II I /I V. g im n S z terén y i-s za ió k ijg im u.n ö v éu y ta n 3 80 R a jzsze rek, m in t az I. o sz tá ly b a n V. opztály. F r e n y ó jk e r e sz t.iiie g a la p.tö r lé u e te G ób i, R e t o r i k a C se n g e r i, L a tin s tílu s g y a k o r la to k I I I. r C icero, 2 b eszéd e. M agy. K öpesdy 1 60 O vid ius, M etam orphoses, m agy. C s e r é p M ayw ald, G örög u y e lv ta n M ayw ald, G ö rö g o lv a só k ö n y v I. r K h eisz, N ém et n y elv k ö n y v I I.. 3. V arga, V ilá g tö r té n e t T o g n to w ic z, T ö r ié iie ti a tla sz I I K oron a S zterén y i, Á l a t t a n B e k e, A l g e b r a W a g n e r, G e o m e t r ia... G örögp ótló : 5.t o C sen g ery, H o m er I liá s fo rd ít G y o m la i, H om er O d isseá ja fo r d ít B a d ic s, Irodalm i o lv a só k ö n y v I H ero d o to s, S z e m e lv é n y e k, m a g y. G aréb Rajzszerek: A g ö r ö g ö t p ó tló rajzh oz : R a jztá b la, tá b la v é d ö, feh é r ra jzla p o k, irón, törlő gnmmi, víztartó, e c se t, fe s té k e k, rajzszögek, m in t a z I IV. o sz tá ly b a n S zü rk e rajzp ap ir. R a jzszéu. H o ssza b b ító (szén ta rtó ). P o r la sz tó - (fix i- rozóc8ő) V ázlatkönyv kb. 2 3 /1 6 cm. n a g y sá g b a n. VI. osztály. P á lfy. K ér. a n y a s z e n te g y h á z tö r té n e te G ó b i P o é tik a Shakespeai 0, C oriolanns, matry. N é v y Sop h ocles, Am K on e, m agy C-il>y 1.10 C sen g eri, L a tin s tílu s g y a k o r la to k IV. r L iv iu s, X X I/X X 1 I. M agy. Bartal-M a lm o si V e r g il, A e n e is, m a g y. P ir c h a la I. 2. M ayw ald, G örög n y e lv ta n M a y w a ld, G ö rö g o lv a só k ö n y v II T h e is z, N ém et n y e lv k ö n y v I I.. 3. V a rg a, V ilá g tö r té n e t I I W a g n er-h o rv á th, R óm ai r é g is é g e k K o g u to w ic z, T ö r té n e ti a tla sz I I S z te r é n y i, Á s v á n y ta n B e k e, A l g e b r a W agn er, G e o m e t r i P o lic e it, L o g a r itm u s tá b lá k G örögpótló : A e s c h y lo s, C r e s te ija B a d ics, Irodalm i o lv a só k ö n y v II R a jzszeiek, m in t a z V. o sz tá ly b a n.
78 76 VII. osztály. K oron a P á lfy. A k ér. a n y a sz e n te g y k á z tö rt. 2. S z in n y e i, M agyar n y e lv.... 1,6 0 P in té r, M agyar ir o d a lo m tö r té n e t I K a to n a -P é te r fy, B á n k -b á n C se n g e r i, L a tin s tilu s g y a k o r. V r C iceron is in C atilanam M agy. K ö p e s d y S a llu s tiu s, M a g y. B a rta l-m a lm a si V e r g il, A e n e is I. M agy. P ir c h a la 2. G eréb, G ö rö g p rózai s z e m e lv é n y e k 4. C sen g ery, H o m ero s lliá s a T h e is z, N é m e t n y e lv k ö n y v I I I.. 3. G o eth e, H erm an n u. D o ro th ea, m a g y. A l b r e c h t L e s s in g, M in n a v. B arnbelm, m a g y. T h e i s z V a rg a, V ilá g tö r té n e t I I I K o g u to w ic z, T ö r té n e ti a tla s z I I W a g n er-h o rv á th, R ó m a i r é g is é g V ö rö s, K ís é r le ti te r m é sz e tta n B e k e, A lg e b r a W ágn er, G eo m etr ia P o lic e it, L o g a r itm u s tá b lá k.,..9 0 G örögpótló : B a d ic s, Ir o d a lm i o lv a só k ö n y v I I I. 4. H e g e d ű s, T h u k y d i d e s D o m o sth e n e s. P liilip p ik á i R a jzszerek m in t az V. o sz tá ly b a n. Vili. osztály. H e tv é n y i, E v a n g. k e r e s z t, v ilá g n é z e t P in té r, M agyar iro d a lo m tö rtén et, I I. k ö t e t T a c itu s, A g r ic o la. K ia d ta N é m e tb y 1 40 H o r a t ii, O pera, m a g y. B a r ta l- M alm osi I / I I G eréb, G örög prózai szem elvények 4. H o m er, O d ysseája. m a g y. C sen g ery Korona T h e is z N é m e t n y e lv k ö n y v. I I I. 3 S c h ille r, W ilh e lm T e il (H e in r ic h ) 1.80 V arga, M agyarország oknyom ozó t ö r t K o g u to w ic z, T ö r té n e ti a tla s z I W a g n er-h o rv á th, R ó m a i r é g is é g e k V örös, K ísér le ti term észetta n S z itn y a i, L é le k ta n és lo g ik a P o lic e it, L o g a r itm u s tá b lá k...90 B e k e, A l g e b r a W a g n er, G e o m e t r ia G ö r ö g p ó tló : A lex a n d er, P la tó n és A r is to te le s Z sá m b o k i, C ö ró g m ű v é sz e t i s m e r t e té s e S c h ill, G örög ir o d a lo m S e g é d k ö n y v e k ^ E lis c h e r, S zó tá r H im e r o s h o z B u rián, L a tin -m a g y a r sz ó tá r, k ö tv e B u riá n, M a g y a r-la tin sz ó tá r, k ö tv e I.é v a y,g ö r ö g -m a g y a r szó tá r, k ö tv e K elem en, M agy.-ném, zseb szótár, te lje s, k ö t v e K elem en, J ó m a g y a r sá g V./V I I I. o sz t. k ö t v e R a jzsze rek m in t az V. o sz tá ly b a n. R. k a th o lik u s v a llá s ta u i k ö n y v e k : I. II. o sz tá ly : K is k a te k ism u s..66 A u b erm au n, I s k o la i b ib lia I I I I.. IV. o sz tá ly : A u b erm an n I s k o la i b ib lia I I V.. V I. o sz tá ly : A u b erm a n n. K ath. h i t t a n V I I., V I II. o sz tá ly : A u berm ann, K a th. e g y h á z tö r t I z r a e lita v a llá s ta n i k ö n v v ek : V o g e l, Iz r a e l-h ilta u és tö r té n e le m F ü r e d i, H éb er-m a g y a r Im a k ö n y v. Minden tankönyvnek csak a legújabb kiadása használható!
79 77 X. Statisztikai táblázatok, a) A líceumi tanulókról. a) A tanulók (nyilv. és magántanulók) összes száma osztályonklnt I. II. III. i IV. V. V I. V II. v i i i. ö s s z e - Ő S Z t á y b a n s e n F e l v é t e t e t t a z é v fo ly a m á n : n y ilv á n o s t a n u ló m a g á n t a n u l ó i 4 6 l ő m a g á n t a n u ló v á l e t t ö n k é n t k im a r a d t i V iz s g á la t la n m a r a d t : n y ilv á n o s t a n u ló... m a g á n t a n u l ó L é ts z á m a t a n é v v é g é n b ) A tanulók közt v a llá sra nézve volt c) A ta n u ló k k ö z t an y a n y elv re n é z v e v o lt d) A ta n u ló k nyelvism erete á g. h. e v. j ref. rón i. kathu n itá r iu s iz r a e lita g ö r k a th. ö s s z e s e n m a g y a r n é m e t tó t v e n d h o r v á t ö s s z e s e n C s a k is m a g y a r u l b e s z é l j H á n y á n tu d n a k m a g y a r u l e) A ta n u ló k Ille tő sé g e t) A ta n u ló k e g é sz sé g i á ll a p o ta g) A ta n u ló k se g ély e z ése h e ly b e li m e g y e b e li m á s m e g y e b e li h o r v á t -s z la v o n o r s z á g i k ü lo r s z á g i ö s s z e s e n b e t e g s é g i e s e t k ö n n y ű g, 3 3 s ú l y o s g S' f e r t ő z ő : 1 m e g h a lt tandíjm entes e g é s z r é s z b e n t á p in t é z e t i k e d v e z m é n y e s in g y e n e s j ö s z tö n d íja s j u t a lm a z o tt s e g é l y e z e t t p á ly a d íja t n y e r t
80 78 Ji) A taniöók szült i (gw-rnj ) közt polgári aitásra n m e vott 'N a g y b ir to k o s, n a g y b é r lő K ö z é p b ir t o k o s é s b é r lő K is b ir t o k o s, k i s b é r lő K is b ir t o k o s - n a p s z á m o s I p a r i v a g y b á n y á -{ s z a t i n a p s z á m o s N a g y k e r e s k. k ö z ie k. n a g y v á lla lk. K is k e r e s k., k ö z ie k k is v á lla lk. K e r e s k. v a g y k ö z ie k. (v a s ú t i, p i s t a 1 s t b.) t i s z t v is e lő E g y é b ő s t e r m e lő H á z a ló k e r e s k e d ő, p ia c i á ru s G a z d a s á g i t is z t v i s e lő E g y é b g a z d a s á g i s e g é d s z e m é l y F ö ld m iv e lé s i m u n j k á s, n a p s z á m o s 2 i E g y é b k e r e s k. v a g y k ö z ie k s.- s z e m é ly (a ltis z t, s e g é d ) K e r e s k e d e le m n é l v. k ö z le k e d é s n é l m u n k á s, n a p s z. K ö z t is z t v is e lő (p a- i p o k, ta n á r o k, ta -! n ltó k k iv é t e lé v e l) N a g y ip a r o s, n a g y - v á lla lk o z ó l K is ip a r o s, k is v á l! í i M á s fé le é r t e lm i la lk o z ó s é g i (o r v o s, ü g v - Ip a r i v a g y b á n y á v é d, k ö z j e g y z ő, s z a t i t is z t v is e lő! 3 g y ó g y s z e r é s z ) s í K ö z h iv a ta lb a n a l k a lm a z o tt v. m á s f é l e é r t e lm is é g i a lt is z t, s z o lg a K a t o n a t is z t (h o n - v é d -,c s e n d ő r t is z t ) 2! K a t o n a a lt is z t (h o n v é d -, c s e n d ő r a lt.)! 1 1 K ü lö n b ö z ő v. ille g n e m n e v e z e t t f o g - 1 la lk o z á s i á g a k b a n! d o lg o z ó n a p s z. T ő k é s, j á r a d é k o s, j h á z t u la j d o n o s 10 2 N y u g d íja s t is z t v i- 1 s e l ő v a g y e g y é b n y u g d íj a s N y u g d íja s a lt is z t, I s z o l g a v. m u n k á s 3 i M a g á n z ó 9 P a p, ta n á r, ta n ító 37 H á z i c s e l é d - E g y é b is m e r e t ie n f o g la lk o z á s ú A r v a h á z i, s z e r e te t-' h á z i t a n u ló k E g y é b ipar i v a g y b á n y á s z a t i s e g é d - i ily e n e k n é l a lk a l m a z o t t s e g é d, ö s s z e s e n 272 s z e m é ly f m n n k á s > Írnok stb. 1 I i " O sz tá ly i) A tanulók (nyllv. és nagántan.) megoszlása kor szerint B ! i é v b e n s z Ü 1 e t e t t v. már [ korábbi n ö s s z e s e n I. 11 ; II i 29 III. i IV V i 1 39 V I i i 29 V II VIII i 2 3 ö s s z e s e n i ' 2 72
81 b) A tanulásban tett előmenetelről. a) A ren d es tá r g y a k a t v é v e : é s p é t iig TTÍ. TV. V. VT. V II. Iv i i i. összesen o s z tá ly b a n m in d e n t a n tá r g y b ó l j e l e s e r e d m é n y m in d e n ta n t á r g y b ó l le g a lá b b jó e r e d m é n y m in d e n ta n t á r g y b ó l le g a lá b b e l é g s é g e s e r e d m é n y e g y t a n t á r g y b ó l e l é g t e l e n e r e d m é n y k é t ta n tá r g y b ó l e l é g t e l e n e r e d m é n y tö b b t a n tá r g y b ó l e l é g t e l e n e r e d m é n y Ö s s z e s e n o s z t á ly o z a t la n m a r a d t.. - M a g a v is e le tb ő l: j ó j e g y e t k a p o t t s z a b á ly s z e r ű j e g y e t k a p o tt k e v é s b b é s z a b. j e g y e t k a p o t t i 5 r o s s z j e g y e t k a p o tt... ö s s z e s e n b ) Á ren d k ívü li ta n tá r g y a k a t véve : H á n y á n ta n u lta k e r e d -! * II. III. IV. V. v i : VII. v i n,... m e n n y e l a z é v v é g é i g o s z t á ly b a n 1 s z a b a d k é z i r a jz o t...! m ű é n e k e t. I g y o r s ír á s t e g é s z s é g t a n t h e g e d ű j á t é k o t f r a n c ia n y e lv e t a n g o l n y e lv e t.. 1
82 TARTALOM, O ld al: H ő s i h a lá lt h a lt n ö v en d ék ein k j e g y z é k #...3 H a jn a l E n d re ( )... 5 I. K orm án yzat, f e l ü g y e l e t... 7 II. A S o p ro n i E v. L ie. D iá k s z ö v e ts é g m e g a l a k u l á s a... 9 I I I. I s k o lá n k é s a h á b o r ú IV. A d a to k a líc e u m tö r té n e té h e z az é v b e n...18 T a n á ri kar és t a n t á r g y b a o s. z t á s V é g z e t t t a n a n y a g V iz s g á la to k A lie o n m i ta n u ló k n é v s o r a V. A ta n u ló ifjú s á g ö n te v é k e n y sé g e, ön k ép ző k ö rö k, e g y e s ü le t e k : 1. A lic e u m i M a g y a r T á r s a s á g A líceu m i Q y o rsir ó k ö r v A lic e u m i É n e k é s Z e n e k ö r lic e u m i I fjú s á g i D i á k s z ö v e t s é g S zá m a d á s a S op ron i ev a n g. lic e u m i ifjú sá g i D iá k s z ö v e ts é g p é n z tá rá n a k /1 8. t a n é v i fo rg a lm á ró l, V I. T a n szerek : 1. A lic e u m i n a g y k ö n y v tá r g y a ra p o d á sa az isk o la é v b e n A z Ifjú sá g i M agyar T ársaság könyvtárának gyarapodása A z Ifjú sá g i k i s k ö n y v t á r A szertá ra k g y a r a p o d á s a...61 V I I. Ö sz tö n d íja k és eg y é b s e g é ly t z é s. 1. Ö sz tö n d íja k S e g é ly e z é s e k T á p in té z e t ( A l u m u e u m )...69 V H I. É r te s íté s a jövő ta n év re v o n a tk o z ó la g : 1. L í c e u m T á p in t é z e t..., 7 3 I X. A z év b en h aszn álan d ó ta n k ö n y v ek j e g y z é k e X. S t a t is z tik a i t á b l á z a t o k...7 7
83
84
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok
I. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára 1. Gyülekezeti iratok évkör Terjedelem a. Vallásgyakorlat (I.jelzet) 1575-1872 1,01 ifm b. Tanügy (II.jelzet) 1648-1872 1,26 ifm c. Alapítványi iratok (III.jelzet)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1878-1955 Az intézmény névváltozásai: - Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868-1955
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK VIII. 54. Sümegi Állami Kisfaludy Sándor Általános Gimnázium iratai 1868 1955 Az intézmény névváltozásai: Sümegi M. Kir. Állami Kisfaludy
,t ~===============~ ~ :f fer /!L~
i/ii/i//i/iii//ii/iiii!iiiii/iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii/1111111111111111'1111111111111111111111111111111111111iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiilli1\llliii111\111111111\lillll/1\11111 'o 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12
A rendszerváltás előtt:
A rendszerváltás előtt: Kiskölked II. József idejében a Körmendi Járáshoz, 1790-1849 között a Körmendi Kerület Körmendi Járásához, 1850-1860 között a Szombathelyi Járáshoz, 1861-1871 között a Körmendi
EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.
EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések
ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)
Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) 1. Béres Ferenc Elhunyt 2. Fecske Jenő Elhunyt 3. Fekete Álmos Elhunyt 4. Fogarassy Pál 5. Fóti Mária 6. Hidasi György 7. Hirling
A választók névjegyzéke
A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az
XIII.46. BERZSENYI CSALÁD IRATAI doboz 0,12 fm Raktári hely: 22/403/16. Iratjegyzék
MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.46. BERZSENYI CSALÁD IRATAI 1719-1944 1 doboz 0,12 fm Raktári hely: 22/403/16 Iratjegyzék 1. d. 1/1. Birtok jogi iratok 58 db 1719-1927
Emlékezzünk az elődökre!
Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak
Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második
ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ
2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási
2. A tordai középtanodáröl.
2 3 4 ISKOLAI ÉRTESÍTŐ. 234 lóknak a mivelődlietésre s az önerején való kiképzésre szép alkalom van nyílva. Vajha az ifjúság kellően tudná méltányolni e kedvező körülményt s teljes erejökből egyen-egyen
3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet
Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
A Debreceni Református Hittudomány Egyetem által működtetett, illetve az egyetemet kedvezményezettként kezelő alapítványok Debrecen, 2014.
A Debreceni Református Hittudomány Egyetem által működtetett, illetve az egyetemet kedvezményezettként kezelő alapítványok Debrecen, 2014. A Debreceni Lelkészképzésért Alapítvány Az 1999 őszétől bejegyzett
Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56
Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat
Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar
VIII Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye
VIII. 117. Nagykőrösi református elemi iskolák iratainak levéltári gyűjteménye 1859-1948 Raktári helye: Nagykőrös, D. épület, 41. raktár, 21-25. polc a/ Nagykőrösi ref. elemi népiskolák iratai 1859-1948
(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás)
AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK AZ EGYEZTETETT FELVÉTELI JEGYZÉK ALAPJÁN FELVETT TANULÓK 01-ES KÓD (közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás) rangsor
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE
XV. évfolyam 11. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2014. OKTÓBER 31. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 162/2014. (X.24.) sz. hat. A polgármester illetményének és költségtérítésének
Eötvös József Koszorú
Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora
Szekszárdi Garay János Gimnázium
Szekszárdi Garay János Gimnázium H-7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Tel./fax: 00-36-74-315-633 E-mail: gjg@garayj.sulinet.hu Honlap: www.garayj.sulinet.hu Tisztelt Szülők! Köszöntöm Önöket a 2018/2019.
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS
2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,
Különös közzétételi lista:
Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai
NAPTÁRI ÜTEMTERV. 2015/2016-os tanévre. Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola. Augusztus
NAPTÁRI ÜTEMTERV 2015/2016-os tanévre Augusztus Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola Tantestületi alakuló értekezlet Határidő: augusztus 24. (hétfő) 8.00 óra Helye: Trefort Ágoston
Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter
9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ
A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter
Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter
Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka
Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez
2015. évi Közhasznúsági jelentés
2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak
TANTÁRGYFELOSZTÁS A 2016/2017. tanév A Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium pedagógusainak heti munkaidőbeosztása 5.K - 12.
sorszám TANTÁRGYFELOSZTÁS A 6/7. tanév A Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium pedagógusainak heti munkaidőbeosztása 5.K -.A osztály A pedagógus neve megjelölése 5.K 6.K 7.K 8.K 9.NY 9.A 9.B
A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről
A Szigethalmi TE szakmai beszámolója a 2007-es évről Egyesületünk sikerekben gazdag évet zárt, amelyben aktíváink áldozatos munkáján kívül nagy szerepe volt annak a széleskörű szakmai elismertségnek, melyet
A Gubicza család találkozói, eseményei
A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi
ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium - 2015/2016-os tanév ütemterve 1 ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.
Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád
A 2014/2015-es tanév ütemterve
A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első
A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)
be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00
2016/2017 tanév rendje
2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.
MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet
Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség
2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,
1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:
Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Verebi Végh János Tagiskolája 2477 Vereb, Berényi u.4.. OM: 030175 2015/2016. tanév 1.
A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)
IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás
ESEMÉNYNAPTÁR es tanév
ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014-es tanév Augusztus Alakuló értekezlet Timáriné K. S. Munkaközösségi értekezlet Tanterem rendezése, órarend, tankönyv Tanévnyitó értekezlet 31. csütörtök Csopak, Országos Tanévnyitó
11. SZÁM. HIVATALOS KÖZLÖNY 227 Kinevezés. A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Natz Ferenc pécsi magyar királyi középiskolai tanárképzőintézeti gyakorló gimnáziumi és
Eseménynaptár tanév
Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.
A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló
Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév
Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.
The Börötz (Berecz) Families of Ság c September 2011
1-[Family Line Info] BERECZ.. 2-István BERECZ about 1695.. +Zsuzsanna KOVÁCS.... 3-János BERECZ about 1722 after 1766.... +Erzsébet NAGY about 1728 after 1766...... 4-Anna BERECZ 25 December 1747......
A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)
IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás
Különös Közzétételi Lista
Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének
Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településfejlesztési- Foglalkoztatás ügyi Beruházás felügyelıi Bizottsági ülésének a) jegyzıkönyve b) határozata : 9/2013 Napirendi pontok: 1.
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre
A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi
XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve
XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve Dátum Szeptember 1. Esemény 8:00 Tanévnyitó Első tanítási nap - munka és balesetvédelmi oktatás a tanulóknak Napközis tanulók felmérése 1.osztályos szülői értekezlet
A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE
A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2016. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2017. június 15. Első félév vége 2017. január 20. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2017.
4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére
4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi
ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre
ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó
Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv
Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,
20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére
20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Dombóváron található emléktáblákról Előterjesztő:
ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV
ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15
2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő
Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai
Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév
Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.
A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE
A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2017. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2018. június 15. Első félév vége 2018. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2018.
A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján
KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE
A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE AUGUSZTUS Augusztus 08. Tankönyvek érkezése Augusztus 21. Alakuló értekezlet, munkaközösségi foglalkozások ig, mkv-k Augusztus
Hó/nap Esemény Helyszín
ok száma: 179 Tanítás nélküli munka: 6 Módosított Tanévtár 2013/2014. tanév 1 tanulmányi kirándulás: 2013. 09. 13. 1 Szalagavató (2013.12.27. helyetti munka): 2013. 11. 30 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ):
ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE
ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 2015/2016. Helyi országos 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18 K 19 Sz 20 Cs Ünnep 21 P 22 Szo 2015. augusztus 23 V 24
A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN
A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN 1918 1938. ÍRTA JAKABFFY ELEMÉR és PÁLL GYÖRGY l^.m'n.'ii').'' ASTUDIUM KIADÁSA, BUDAPEST, 1939 Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt., Budapest. Fel. vezető:
Különös közzétételi lista Gimnázium. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Különös közzétételi lista Gimnázium 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához S. Végzettsége Szakképzettsége 1. egyetem magyar nyelv és
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége
NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA
NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért
Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.
Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
Naptári terv 2012/2013.
Naptári terv 2012/2013. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2013. június 14. (péntek). A tanítási napok száma száznyolcvanegy nap. A szorgalmi idő első féléve
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi
Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára
Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT. VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE
Munkában eltöltött 50 év emlékére A POSNER NYOMDA RT. VEZETŐSÉGE ÉS SZEMÉLYZETE ANNAU ANDRÁS könyvkötő, 1876-ban született és 1888-ban Belgrádba ment tanulónak. Belgrádból 1893-ban Budapestre jött és a
Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására
Soroksár Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány 2016. évi működéséről, javaslat közhasznúsági
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 4, 4,5 -. 2. A. Láng MKKE 5, 6, 3,5 4,5 -. 3. MTK Budapest III 8,5 9,5 7, 25, 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 6, 9, 4-5. 5.
Név Évjárat Engedély Egyesület
10 m. Légpisztoly 20 pont 1 Boros László 1989 003165 Győri LK 181 2 Gelencsér Dávid 1978 Soproni PLE 180 3 Kovács Bálint 1982 010133 Soproni PLE 178 4 Laczik Zsolt ifj. 1983 005232 Győri LK 178 5 Neuherz
A 2008/2009. tanévi munka menete Az oktatási és kulturális miniszter 17/2008. (V.9.) OKM rendelete a 2008/2009. tanév rendjéről alapján
A 2008/2009. tanévi munka menete Az oktatási és kulturális miniszter 17/2008. (V.9.) OKM rendelete a 2008/2009. tanév rendjéről alapján 2008. augusztus 25. 9 óra: nevelőtestületi értekezlet - a tanév előkészítése
SZERVEZETI SZABÁLYZATA
A MAfiVARORSZAB EVAfBÊLKUS EGVHÁZEGVETEM LUTHER-OTTHOHAHAK SZERVEZET SZABÁLYZATA MEGÁLLAPÍTOTTA ÉS AZONNAL HATÁLLYAL ÉLETBELÉPTETTE A MAGYARORSZÁG EVAN- GÉLKUS EGYHÁZEGYETEM 942 ÉV NOV HÓ 20-ÁN TARTOTT
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai 1735-1945 Terjedelem: 1,90 fm, 19 doboz, 19 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 17. terem, 13-16. polc 1802-ben Jalsoviczky Mihály mészáros mestert saját kérésére,
Szeptember udvar osztályterem tantermek
szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű