Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 15-i ülésén meghozott határozatai
|
|
- Elek Orbán
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kari Tanács határozata június 15. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 15-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 26/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Nagy Marianna oktatási és tanulmányi ügyekért felelős dékánhelyettesi pályázatának véleményezéséről 27/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Sonnevend Pál nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettesi pályázatának véleményezéséről 28/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Cs. Kiss Lajos Filozófia Tanszékre benyújtott tanszékvezetői pályázatának véleményezéséről 29/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Kardos Gábor Nemzetközi Jogi Tanszékre benyújtott pályázatának véleményezéséről 30/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat a Politikatudományi Intézet intézetigazgatói vezetői megbízására benyújtott pályázatok véleményezéséről 31/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Hoffman István adjunktus kinevezéséről a Közigazgatási Jogi Tanszéken 32/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Somssich Réka adjunktus kinevezéséről a Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszéken 33/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán tanársegéd kinevezéséről az Alkotmányjogi Tanszéken 34/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf részmunkaidős tanársegéd kinevezéséről a Polgári Eljárásjogi Tanszéken 35/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Lukácsi Péter tanársegéd kinevezéséről a Polgári Jogi Tanszéken 36/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Antal Attila tanársegéd kinevezéséről a Politikatudományi Intézetben 37/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Szabó Imre határozott idejű részmunkaidős tanársegédi alkalmazásról a Büntetőjogi Tanszéken 38/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Koncz József határozott idejű tanársegédi alkalmazásról a Közigazgatási Jogi Tanszéken 39/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Tóth Csaba határozott idejű tanársegédi alkalmazásról a Politikatudományi Intézetben 40/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Mráz Ágoston Sámuel határozott idejű tanársegédi alkalmazásról a Politikatudományi Intézetben 41/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Boros Linda külső óraadói megbízásáról a Nemzetközi Jogi Tanszéken 42/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Izsó Krisztina, Dr. Kenderes Andrea, Dr. Ormai Gabriella, Dr. Mátés Ákos és Dr. Miklós Gyula külső óraadói megbízásáról a Polgári Jogi Tanszéken 43/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Lőrincz József részére címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról 1
2 44/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Révész Tamás részére címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról 45/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Somogyvári István részére címzetes egyetemi tanári cím adományozásáról 46/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Dr. Haupt Egon részére címzetes egyetemi docensi cím adományozásáról 47/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat Zanathyné Dr. Martin Györgyi részére a Kar tiszteletbeli tanára cím adományozásáról 48/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat ELTE SZMSZ II. kötete (HKR) módosításának véleményezéséről 49/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat ELTE SZMSZ II. kötete (HKR) honorácior képzésre vonatkozó kiegészítésének véleményezéséről 50/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat a Hallgatói követelményrendszer kari Különös rész módosításáról 51/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat jogász levelező tagozatos képzés (JL3) tantervének kiegészítéséről Egyes érdemi határozatok, bejelentések és hozzászólások: Király Miklós dékán a megnyitotta a Kari Tanács soros ülését. 1) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére, Kovács Norbert kari titkár a meghívó pontosítására tett szóbeli kiegészítésével a kiküldött napirendet 29 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. 2) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 26/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 28 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dr. Nagy Marianna habilitált egyetemi docens pályázatát az oktatási és tanulmányi dékánhelyettesi tisztség betöltésére. 3) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 27/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 29 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dr. Sonnevend Pál egyetemi docens pályázatát a nemzetközi dékánhelyettesi tisztség betöltésére. Dezső Márta dékánhelyettes megköszönte a három vezetői cikluson át tartó közös munkát, a kollégák és a Kari Tanács támogatását. 4) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 28/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 26 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében támogatta Dr. Cs. Kiss Lajos három évre történő tanszékvezetői megbízását a Filozófia Tanszékre. 5) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 29/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 28 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dr. Kardos Gábor három évre történő tanszékvezetői megbízását a Nemzetközi Jogi Tanszéken. Király Miklós a tanszékvezetői pályázatok napirendi ponthoz szólva külön beszámolt a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékre Dr. Gyulavári Tamás által benyújtott tanszékvezetői 2
3 pályázat tanszéki véleményezésének eredményéről, illetve a pályázat visszavonásának körülményeiről. A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére és helyszínen ismertetett kiegészítéseivel, Fleck Zoltán, Bihari Mihály 1 és Németh Ágnes 2 hozzászólásával, Király Miklós viszontválaszaival 3 meghozott 30/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával a Politikatudományi Intézet intézetigazgatói tisztségére benyújtott pályázatokat az alábbiak szerint véleményezte azzal, hogy a leadott 32 szavazatból a Szavazatszámláló Bizottság javaslatára a Kari Tanács 2 szavazatot érvénytelennek minősített (többes szavazat miatt), 1 szavazatot amely a napirendi pont vitáját megelőzően került leadásra figyelmen kívül hagyott: Dr. Pesti Sándor intézetigazgatói pályázatára 17 igen, 12 nem szavazat Dr. Szabó Máté intézetigazgatói pályázatára 12 igen, 17 nem szavazat 6) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 31/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 30 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dr. Hoffman István adjunktusi kinevezését a Közigazgatási Jogi Tanszéken. 7) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 32/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 29 igen, 1 nem szavazattal támogatta Dr. Somssich Réka adjunktusi előlépését a Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszéken. 8) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére, Dezső Márta hozzászólásával meghozott 33/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 30 igen, 1 nem szavazattal támogatta Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán tanársegédi kinevezését az Alkotmányjogi Tanszéken. 9) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 34/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 29 igen, 2 nem szavazattal támogatta Dr. Szécsényi-Nagy Kristóf részmunkaidős tanársegédi kinevezését a Polgári Eljárásjogi Tanszéken. 10) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére, Menyhárd Attila hozzászólásával meghozott 35/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 28 igen, 2 nem és 1 érvénytelen szavazattal támogatta Dr. Lukácsi Péter tanársegédi kinevezését a Polgári Jogi Tanszéken. 11) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére, Bihari Mihály hozzászólásával meghozott 36/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 28 igen, 3 nem szavazattal támogatta Dr. Antal Attila tanársegédi kinevezését a Politikatudományi Intézetben. 12) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 37/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dr. 1 Bihari Mihály hozzászólásában az intézeti tanács vélemény-nyilvánító értekezletéről, illetve a pályázatról számolt be, emellett ismertette a pályázók személyes adatait, szakmai, tudományos és vezetői pályafutását, aminek a kapcsán hangot adott annak a személyes véleményének is, hogy Szabó Máté pályázatát tartja támogathatónak. 2 Németh Ágnes hozzászólásában kérdést tett föl, hogy milyen módon kell véleményt nyilvánítani a Kari Tanácsnak. Király Miklós dékán válaszában jelezte, hogy szeretné, ha a Kari Tanács érdemben nyilvánítana véleményt, ezért kérte a kizárólagos szavazást. 3 Király Miklós dékán röviden értékelte a benyújtott pályázatokat, melyek tartalmi vizsgálata után Pesti Sándor pályázatát tartotta megalapozottnak, illetve külön kitért Szabó Máté ombudsmani tisztségével együtt járó tényezőkre, melyek a vezetői tevékenységére fordítható időt is elkerülhetetlenül befolyásolják. 3
4 Szabó Imre határozott idejű részmunkaidős tanársegédi alkalmazását a Büntetőjogi Tanszéken. 13) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 38/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dr. Koncz József határozott idejű tanársegédi alkalmazását a Közigazgatási Jogi Tanszéken. 14) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 39/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Tóth Csaba határozott idejű tanársegédi alkalmazását a Politikatudományi Intézetben. 15) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 40/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 24 igen, 6 nem és 1 érvénytelen szavazattal támogatta Mráz Ágoston Sámuel tanársegédi alkalmazását a Politikatudományi Intézetben. 16) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 41/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dr. Boros Linda külső óraadói megbízását a Nemzetközi Jogi Tanszéken. 17) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 42/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával a Polgári Jogi Tanszék külső óraadóit a következők szerint támogatta: Dr. Izsó Krisztina 30 igen, 0 nem szavazat Dr. Kenderes Andrea 28 igen, 2 nem, 1 érvénytelen szavazat Dr. Ormai Gabriella 29 igen, 2 nem szavazat Dr. Mátés Ákos 30 igen, 1 nem szavazat Dr. Miklós Gyula 30 igen, 1 nem szavazat 18) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 43/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dr. Lőrincz József részére címzetes egyetemi tanári cím adományozását. 19) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére, Mezey Barna hozzászólásával meghozott 44/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 28 igen, 2 nem és 1 érvénytelen szavazattal támogatta Dr. Révész Tamás részére címzetes egyetemi tanári cím adományozását. 20) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére, Dezső Márta hozzászólásával meghozott 45/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 29 igen, 1 nem, 1 érvénytelen szavazattal támogatta Dr. Somogyvári István részére címzetes egyetemi tanári cím adományozását. 21) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 46/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 31 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta Dr. Haupt Egon részére címzetes egyetemi docensi cím adományozását. 22) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére meghozott 47/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 29 igen, 2 nem szavazattal támogatta Zanathyné Dr. Martin Györgyi részére a Kar tiszteletbeli tanára cím adományozását. 4
5 Király Miklós a napirendhez kapcsolódóan külön is gratulált a címek odaítéléséhez, megköszönte a tanszékek előterjesztéseit. 23) A Kari Tanács Király Miklós dékán előterjesztésére, Németh Ágnes, Bagdi Áron, Nagy Marianna és Szablics János hozzászólásával meghozott 48/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 29 nem szavazattal egyhangúlag elutasította az ELTE Hallgatói követelményrendszerben szabályozott ösztöndíj-arányok módosításáról szóló előterjesztést. (1. sz. melléklet) 24) A Kari Tanács Király Miklós előterjesztésére és a Kari Vezetés előzetesen kiosztott véleményének figyelembe vételével, Szablics János, Nagy Marianna, Németh Ágnes, Fazekas József és Földi András hozzászólásával az ELTE Hallgatói követelményrendszer honorácior képzésre vonatkozó új szabályait a következők szerint véleményezte: 17 igen, 10 nem szavazattal meghozott 49/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával az előterjesztést nem tartja támogathatónak, és kéri annak átdolgozását (1. sz. melléklet) Ezt megelőzően 13 igen, 12 nem szavazattal és 3 tartózkodással elutasította azt a módosító javaslatot, hogy az előterjesztést támogatja, abban az esetben, ha az kifejezett kari szabályozási hatáskört biztosít a részletek meghatározásában. 25) A Kari Tanács Földi András előterjesztésére, Németh Ágnes hozzászólásával meghozott 50/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 28 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta a kari HKR módosításáról szóló előterjesztést. (2. sz. melléklet) 26) A Kari Tanács Földi András előterjesztésére meghozott 51/2010. (VI.15.) KT. sz. határozatával 28 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta a jogász levelező tagozatos (JL3) tanterv módosításáról szóló előterjesztést. 27) A Kari Tanács Pozsár-Szentmiklósy Zoltán igazgató szóbeli kiegészítésével a Bibó István Szakkollégium 2009/2010-es tanévéről szóló beszámolót tudomásul vette. Pozsár-Szentmiklósi Zoltán ezt követően a kari tanács tagjait meghívta a július 1- jén tartandó szakkollégiumi rendezvényre. 5
6 28) Az egyebek napirendi pont keretében Király Miklós dékán ismételten jelezte, hogy június 25-én 15 órakor tanévzáró kari fogadás lesz, melyen emléktábla-avatásra is sor kerül, várhatóan augusztus hónapban az Egyetem téri épület belső udvarának felújítására sor kerül, bejelentette, hogy Varga István dékánhelyettest megválasztották a Hágai Nemzetközi Jogakadémia igazgatójává, felhívta a figyelmet, hogy június 30-ig minden kari tanácstagnak, illetve utalványkód-gazdának ismételten vagyonnyilatkozatot kell tenni, melyről az értesítő levelet és az formanyomtatványokat június 18-ig az érintettek megkapják, elmondta, hogy az ELTE tanévnyitó szeptember 10-én, kari tanévnyitó szeptember 13-án 13 órakor lesz, az ülés végén megköszönte a kari tanács egész éves áldozatos munkáját, együttműködését és kellemes nyarat kívánt mindenkinek. Budapest, június 15. dr. Kovács Norbert kari titkár Dr. Király Miklós dékán Kari Tanács elnöke 6
7 Az Állam- és Jogtudományi Kar véleménye az ELTE SZMSZ (HKR) módosítására vonatkozó előterjesztésekről 1. sz. melléklet I. A Kari Tanács egyhangúlag elutasította az ELTE Hallgatói követelményrendszerben szabályozott ösztöndíj-arányok módosításáról szóló előterjesztést a következő indokok figyelembe vételével: a karok nagyobb mértékben lehessenek önállóak az ösztöndíj-keretek meghatározásánál, az ösztöndíj támogatások elosztásánál a karok javaslatot tehessenek a jogszabályi határokon belül az ösztöndíjak mértékére. II. A HKR-nek a honorácior státusz bevezetésével összefüggő módosítását indítványozó, az ELTE EHÖK által előterjesztett javaslat megítélése során abból célszerű kiindulni, hogy az egyetem egyik legfontosabb feladata a tehetséges hallgatók felkarolása, támogatása, ezért a javaslat, mint a tehetséges hallgatók támogatását szorgalmazó kezdeményezése üdvözlendő: A javaslattal szemben a következő észrevételeket teszi a Kari Tanács: 1) Egy státusznak kell valamilyen állandósággal rendelkeznie. Ehhez képest a honorácior státusz csak egy szemeszterre szólna: minden szemeszterben újra meg kell vizsgálni a feltételek meglétét (27/A. [4] bek.) Ez a státusz statikus fogalmához képest önellentmondásnak tűnik. 2) A honorácior státusz szüneteléséről szóló 27/B. -ben a fogalmak összemosódnak. A regisztráció elmaradásának sokféle oka lehet akár a hallgató hanyagsága is, ám a következmény, a szünetelés ugyanaz, mint a félév során esetleg krízisszituációba került kiváló hallgatónál, akinél azonban csak különös méltánylást érdemlő okok alapján engedélyezhet az illetékes bizottság szünetelést. Ez az ellentmondás feloldásra szorul. 3) A 27/A. (1) b/ kiegészíthető lenne azzal, hogy aki az alapképzésben honorácior volt, az a mesterképzés első félévében ezen tény, valamint diplomájának jeles vagy jó minősítése alapján sikerrel pályázhat. 4) A félévenkénti felülvizsgálatot a javaslat által közelebbről körül nem írt illetékes bizottság végzi (27/A. [2] bek.). Kérdés, hogyan tud egy kari bizottság a kérelmek tárgyában szakmai alapon érdemben állást foglalni. A tervezet semmilyen támpontot nem ad az odaítélés kritériumainak meghatározásához. 5) Az eljárási szabályok teljesen kidolgozatlanok. Az új szemeszter elején nagyon kevés az idő arra, hogy a bizottság az előző szemeszterről készített beszámolókat is, és az új kérelmeket is elbírálja, ráadásul a tanszékvezetői javaslatoknak is rendelkezésre kell állniuk. Valószínűleg tanszéki szinten van meg a szakmai kompetencia, a tervezet azonban a tanszékek közreműködésére az elbírálásban nem utal. A honorácior státusz keretében történő kurzusfelvétel is 7
8 bizonytalan a bizottság döntésének függvényében. A tanszékvezetői véleményeknél a formalizmus veszélye felmerül. 6) A 27/E. (3) bekezdésnél meg kellene határozni, hogy honorácior státuszban teljesítettnek számít-e az a kurzus is, amelyet olyan szemeszterben teljesített a hallgató, amelyre nézve a beszámolóját a következő félév elején a bizottság nem fogadta el. A jogi karon nemcsak a fakultatív, hanem az alternatív kurzusok is ebbe a körbe tartozhatnának, sőt esetleg a Kar által gondozott más szak kötelező kurzusai is. A fentiek alapján a tervezet jelen formájában megvitatásra nem alkalmas, komoly átdolgozásra szorul. Egyértelműbb, konkrétabb, az illetékes bizottság munkáját megkönnyítő normatív szabályokra lenne szükség. A Kari Tanács javasolja annak megfontolását, hogy a már működő tehetséggondozási eszközök (köztársasági ösztöndíj, kivételes tanulmányi rend, szakkollégiumi képzés, tudományos-diákköri rendszer) szabályainak használatával érjük el a megfogalmazott célokat. Budapest, június 15. Dr. Király Miklós s.k. dékán 8
9 2. sz. melléklet 50/2010. (VI.15.) KT. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötete, a Hallgatói Követelményrendszer Állam- és Jogtudományi Karra vonatkozó XIV. fejezetének kiegészítéséről A HKR Állam- és Jogtudományi Karra vonatkozó XIV. fejezetének az alábbiakban előterjesztett módosítása részben azért szükséges, mert a jogász tantervnek a közelmúltban történt átalakítása igényli különösen a modulokra és a záróvizsgákra vonatkozó szabályok megfelelő módosítását. Emellett a mindennapos tanulmányi adminisztrációs gyakorlatban újabban kiütközött problémák kezelése érdekében szükséges a szabályzat néhány pontjának kiegészítése ill. korrekciója. Az előterjesztés első része az elfogadásra javasolt új szabályzatszöveget közli dőlt betűs indokolással. Az előterjesztés második része a hatályos és az új szöveg egybevetését táblázat útján segíti. A táblázat jobb oldali oszlopában szereplő új szövegben vastag betűs szedés hívja fel a figyelmet az újonnan betoldott szövegrészekre, míg áthúzott betűvel jelezzük a törölni javasolt szövegrészeket. 1) A HKR XIV. fejezete a következő új -sal egészül ki: FELZÁRKÓZTATÓ VIZSGÁK 226/A. (1) Amennyiben a képzési és kimeneti követelmények alapján a hallgatónak egy adott szakra történő felvételére felzárkóztató vizsgák letételének előírása mellett került sor, akkor ezt a körülményt a Tanulmányi Hivatal az ETR-ben és a leckekönyvben feltünteti. (2) A felzárkóztató vizsgákra való felkészülést az illetékes tanszék (intézet) a hallgatók időbeosztásához megfelelően igazodó blokkszemináriumok, konzultációk útján segíti. (3) A vizsgák időpontját úgy kell kitűzni, hogy azok letétele a szükségesnél nagyobb mértékben ne nehezítse a rendes vizsgákra való felkészülést. A felzárkóztató vizsgák letételére kötelezett hallgatók a jelen szabályzat erejénél fogva e vizsgák letételét illetően kivételes tanrendre jogosultnak tekintendőek, ehhez képest a felzárkóztató vizsgák a szorgalmi időszakban is megfelelő időközökkel kitűzhetők. (4) A felzárkóztató vizsgák regisztrálása a leckekönyvben a hivatalos bejegyzések rovatban (beragasztott matricán) történik. A képzési és kimeneti követelmények alapján a felzárkóztató vizsgákkal a hallgató a bemenethez (egyetemre való felvételéhez) hiányzó szakmai krediteket utólag szerzi meg, ennek megfelelően az ilyen vizsgákon megszerzett kreditek a hallgató javára más tekintetben nem vehetők figyelembe. (5) A felzárkóztató vizsgák nem rendes vizsgák, hanem a felvételi előfeltételek utólagos teljesítésének jogszabályon alapuló kivételes lehetőségét képezik, ezért legfeljebb egyszer ismételhetőek, a távollét miatti kimentésre pedig nincs lehetőség. Az összes felzárkóztató vizsga sikeres teljesítése esetén a Tanulmányi Hivatal e tényt az ETR-ben és a leckekönyvben rögzíti. Amennyiben a hallgató a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott jogvesztő határidőig felzárkóztató vizsgáit maradéktalanul nem teszi le eredményesen, akkor neve a hallgatói névjegyzékből a képzési és kimeneti követelményekben foglalt rendelkezés alapján törlésre kerül. Indokolás: a Politikatudomány MA szakra vonatkozó képzési és kimeneti követelmények, közelebbről a 15/2006 [IV. 3.] OM rend. 3. sz. melléklet VII pontja előírja, hogy a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában szabályozni kell, hogy azok a hallgatók, akik meglevő diplomájuknak nem teljes kreditértékkel történt beszámításával 9
10 nyertek az említett szakra felvételt, milyen módon szerezhetik meg a mesterképzés első két félévében a képzéssel párhuzamosan hiányzó krediteket. A javaslat ennek a jogszabályi előírásnak kíván eleget tenni. 2) A HKR 228. (1), (2) és (4) bekezdései helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: 228. (1) Az Állam- és Jogtudományi Karon folyó oktatásban a kurzuskategóriák: kötelező, kötelezően választható (alternatív) valamint szabadon választható (fakultatív). (2) Kötelező kurzus az, amely a képesítési követelmények szerint minden hallgató számára egységesen a diploma megszerzésének feltétele, és amelyet a tanterv ilyenként határoz meg. A kötelező kurzus formája évfolyam-előadás és/vagy csoportfoglalkozás (szeminárium, gyakorlat) a tantárgyi programoktól függően. (4) Az alternatív kurzus az órakeretnek azon része, melynek kitöltése a hallgató által a mindenkori tanrendben meghatározott tematikus kínálatból történő választással kötelező. Indokolás: Az újabb kari gyakorlatban nem nyer alkalmazást a feladatmegoldó gyakorlat fogalma, ezért a szabályzatban való szerepeltetése szükségtelen. Az új jogász tanterv az alternatív kurzusok tantervi helyét és jellegét koncepcionálisan megváltoztatta, a HKR vonatkozó szabályát ezért egy olyan új szabállyal indokolt felcserélni, amely mind a régi, mind az új tanterv alternatív kurzus koncepciójával adekvát. 3) A HKR 228/A. -a kiegészül egy új alcímmel a következőképpen: SPECIALIZÁCIÓT SZOLGÁLÓ MODULOK A 2010 szeptembere előtt beiratkozott hallgatókra vonatkozó szabályok 228/A. Indokolás: A javaslat szerint a szabályzat a régi tanterv szerinti, átmenetileg továbbra is létező modulokkal, és az új modulokkal kapcsolatos szabályokat egyaránt tartalmazza. A szabályozás áttekinthetősége érdekében a javaslat a régi és az új típusú modulokról szóló szabályokat szerkezetileg megfelelő alcímekkel elkülöníti. 4) A HKR 228/A. -a (4) bekezdése hatályát veszti. Indokolás: A modul teljesítésére irányuló szándék bejelentésére vonatkozó szabály a gyakorlatban nem bizonyult életszerűnek, de tényleges alkalmazása esetén sem bírna gyakorlati jelentőséggel, mert a modul teljesítése szempontjából a kimeneti követelmények teljesítése releváns. Indokolt ezért a bekezdés törlése. Ez a szabály a régi tanterv szerinti, átmenetileg továbbra is létező modulokkal kapcsolatos. A szabályozás áttekinthetősége érdekében a javaslat a régi és az új típusú modulokról szóló szabályokat szerkezetileg megfelelő alcímekkel elkülöníti. 10
11 5) A HKR XIV. fejezete kiegészül a következő új alcímmel és 228/F. -sal: A 2010 szeptemberében vagy azt követően beiratkozó hallgatókra vonatkozó szabályok 228/F. (1) Az Állam- és Jogtudományi Karon az egységes osztatlan jogászképzés nappali tagozatán a 2010 szeptemberétől felmenő rendszerben érvényesülő új tanterv szerint a differenciált szakmai ismeretek körébe sorolt kötelezően választható, alternatív kurzusok négy modulba (bűnügyi tudományok, civilisztikai, nemzetközi és európai jogi, valamint közjogi modul) tartoznak. (2) A fenti négy modulba tartozik a fakultatív kurzusok meghatározott köre is, amelyet a modulfelelősök javaslatára az oktatási dékánhelyettes állapít meg és a mindenkori tanrendben tesz közzé. (3) Egy modul teljesítésének előfeltétele legalább 6, a modulba tartozó alternatív kurzus felvétele, és ezzel összefüggésben legalább 18 kredit eredményes teljesítése, valamint legalább 4, a modulba tartozó fakultatív kurzus felvétele, és ezzel összefüggésben 8 kredit eredményes teljesítése. A modul teljesítésének további előfeltétele, hogy a hallgató a modulnak megfelelő témából írja meg egyik évfolyamdolgozatát, valamint szakdolgozatát jó vagy jeles minősítéssel. (4) Egy adott modul teljesítése a hallgató tanulmányainak befejezésekor, a hallgató kérelmére az abszolutórium megszerzését követően állapítható meg. Nem minősül teljesítettnek a modul, amennyiben a hallgató a modulnak megfelelő tantárgycsoport (panel) kötelező kurzusaiból szerzett érdemjegyeinek átlaga, és emellett külön a modulhoz tartozó alternatív és fakultatív kurzusokból szerzett érdemjegyeinek átlaga a 3,51-ot nem éri el. Az egyazon tantárgycsoportba (panelbe) tartozó kurzusok felsorolását a mindenkori tantervnek megfelelően az oktatási dékánhelyettes a hirdetményben állapítja meg. (5) A modul teljesítésére irányuló kérelem benyújtására és elbírálására a 228/E. rendelkezései az irányadók. Indokolás: az új nappali jogász tantervvel összefüggésben a modulokra vonatkozó szabályok revíziója is szükséges. Az új típusú moduloknak automatikusan részét képezik az a 48 db. új típusú alternatív kurzus, amelyet a Kari Tanács a tanterv részeként jóváhagyott. Ezek mellett a modulokba a hatályos szabályzati előírásoknak megfelelően továbbra is besorolást nyernek egyes, szakmai szempontok alapján preferált fakultatív kurzusok. Egy-egy modul teljesítése az eddigi szabályokhoz képest többrétű követelményrendszer alapján lehetséges (6 db. modulbeli fakultatív kurzus helyett 6 db. modulbeli alternatív és 4 db. modulbeli fakultatív kurzus, valamint az eddig is megkövetelt további kritériumok). Egyéb tekintetben a javaslat a modulokra vonatkozó hatályos szabályozás kontinuitását törekszik biztosítani. 6) A HKR 229. b) pontja a következőképpen módosul: 229. ad 64. Számonkérési / értékelési formák: a) aláírás: kreditpont megszerzésével nem járó foglalkozás teljesítésének igazolása b) gyakorlati jegy: a tantervben meghatározott kreditponttal nem járó kurzusok ötfokozatú számonkérési formája Indokolás: az új jogász tanterv következetesen érvényesíti azt az elvet, miszerint a gyakorlati jegy megszerzése kreditponttal nem jár, ezt juttatja kifejezésre a javasolt szövegmódosítás. 11
12 7) A HKR 234. (1) bek.-ének helyébe a következő szöveg lép: A KURZUSOK BESZÁMOLÓVAL TÖRTÉNŐ ÉRTÉKELÉSE ad (1) A tantervben meghatározott kurzusok, ismeretellenőrzési/értékelési formája beszámoló. A beszámoló teljesítéséhez a tanszék meghatározott évközi teljesítéseket (pl. röpdolgozatok eredményes megírása) is előírhat. E követelményeket az első foglalkozáson szóban, emellett a szorgalmi időszak első hetének végéig a kari honlapon a tanszék hírei között ki kell hirdetni. A félév értékelése ötfokozatú jeggyel történik. Indokolás: Az új jogász tanterv szabványosította a beszámoló fogalmát, ezt tükrözi a javasolt rendelkezés. 8) A HKR 234. (2) bek. hatályát veszti. Indokolás: a (2) bek. a gyakorlat szempontjából szükségtelen, sőt inkább zavaró szabályokat tartalmaz, amelyek eltörlése indokolt. 9) A HKR 237. (1) bek. helyébe a következő szöveg lép: ad (1) Amennyiben a tanszék az előadásokon számonkérést tervez (évfolyam-zárthelyi dolgozat), s ahhoz következményeket fűz, annak feltételeit a szorgalmi időszak első hetének végéig a kari honlapon a tanszék hírei között, valamint az ETR-ben közzé kell tenni. Indokolás: A hatályos szabály a számonkérés szankcióinak előzetes közlési határidejét pontatlanul, a közlés formáját pedig anakronisztikus módon határozza meg, a javaslat e problémák orvoslását szolgálja. 10) A HKR 240. (2) bek. helyébe a következő szöveg lép. (2) Kreditponttal rendelkező kötelező szeminárium értékelése ötfokozatú jeggyel történik. Az értékelés követelményeit a tanszékvezető és a foglalkozásokat tartó oktató határozza meg. Amennyiben a szeminárium kollokviummal, alapvizsgával, szigorlattal értékelt kurzushoz kapcsolódik és a kapcsolódó kurzus vizsgája sikertelen, az eredményesen teljesített szemináriumot nem kell megismételni. Indokolás: az újabb kari gyakorlatban nem nyer alkalmazást a feladatmegoldó gyakorlat fogalma, ezért a szabályzatban való szerepeltetése itt is szükségtelen. 12
13 11) A HKR 252. (1) bek.-e, amely jelenleg üres, a következő szöveggel töltendő ki: ad 81. ZÁRÓVIZSGA 252. (1) A záróvizsga-előkészítő előadásokat a Kar egységes és oszthatatlan szolgáltatásként nyújtja, ezért valamennyi záróvizsga-előkészítő előadást egyszerre kell felvenni. Az előbbi rendelkezéssel összhangban a záróvizsga-előkészítő előadások felvételének előfeltétele az, hogy a hallgató valamennyi záróvizsgatárgyból eredményesen letette a mintatanterv szerinti utolsó kollokviumot. Indokolás: A záróvizsga-előkészítő előadások szakszemináriumok felvételével kapcsolatban tapasztalt anomáliák megelőzésére szükséges a javasolt rendelkezés. A régebbi elnevezéssel szakszemináriumnak nevezett záróvizsga-előkészítő előadásokat a Kar kredit nélküli oktatási szolgáltatásként nyújtja azon hallgatók részére, akik a záróvizsgákon kívüli vizsgakötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tettek. 12) A HKR a kiegészül a következő bekezdéssel: (3) Az alternatív a hallgató választása szerint Jog- és állambölcseletből vagy Európai jogból letehető záróvizsga választása akként történik, hogy a hallgató a megfelelő záróvizsga-előkészítő előadásra jelentkezik. A választás utóbb nem módosítható. Ezen választás jogával már a 2008 és 2009 szeptemberében beiratkozott hallgatók is élhetnek. Indokolás: Az új jogász tanterv bevezetésével kapcsolatos rendelkezés, amely meghatározza az alternatív záróvizsgára való előzetes jelentkezés módját. 13) A HKR 260. (2) és (3) bek. helyébe a következő rendelkezések lépnek: 260. (2) Ha a jelölt kimerítette az ismételt záróvizsgák kereteit, kérelmére a kari tanács elnökségének állásfoglalása alapján a dékán kivételesen újabb záróvizsgát engedélyezhet az adott képzésen, az adott szemeszter legalacsonyabb költségtérítésével egyenlő regisztrációs díj megfizetésére kötelezve a jelöltet. (3) A 252. alapján az abszolutórium megszerzését követő hét éven túl engedélyezett záróvizsgák díja egy alkalommal befizetett, az adott képzésen, az adott szemeszter legalacsonyabb költségtérítésével egyenlő regisztrációs díj. Indokolás: A hallgatói jogviszony az abszolutóriumot követő első záróvizsga-időszak utolsó napjával megszűnik, így a dékán kivételes engedélyével záróvizsgázó hallgatóra a hatályos (2) bekezdésnek értelemszerűen a második fordulata érvényes, az első fordulat törlendő. 14) A HKR 280. helyébe a következő szöveg lép: 280. (1) A hallgató köteles megfizetni a számára kiadott igazolások, okiratok előállítási költségét, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hagyományainak megfelelő, az Egyetem függőpecsétjével ellátott díszoklevél árát. Az oklevélért fizetendő összeget a Kar Tanácsa határozza meg. (2) A szabályzat ában meghatározott vendéghallgatók minden felvett kurzusért a hallgatói normatíva 10 %-át kötelesek megfizetni. 13
14 (3) A térítési és szolgáltatási díjak mértékét a Kari Tanács állapítja meg legkésőbb a tanév kezdetét megelőző május hónap 15. napjáig. Az így meghatározott díjakat a Karon szokásos módon közzé kell tenni. Indokolás: A díszoklevél árának Kari Tanács általi meghatározására nincs szükség minden tanévben. A költségtérítéses hallgatók nem kötelezhetők külön térítési díj fizetésére a tanulmányaik folytatásához szükségszerűen igénybevett nyomtatványokért, valamint az oklevélért. A költségtérítésen felül fizetendő díjak jogcímei és mértékét a (3) bekezdésben szabályozott térítési és szolgáltatási díjak tartalmazzák. Budapest, június 15. Dr. Király Miklós s.k. dékán 14
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 30/2009. (IX.22.) KT. sz. határozat a 2009/2010. tanév I. félév ülés- és munkatervének
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. május 10-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 9/2016. (V.10.) KT. sz. határozat Dr. Rozsnyai Krisztina Közigazgatási Jogi Tanszékre benyújtott
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 25-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. október 25-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 51/2011. (X.25.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor cím odaítéléséről
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2018. (I.30.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév II. félévi
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 40/2011. (IX.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2011/2012. tanév I. félévi ülés- és
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 43/2015. (IX.22.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2015/2016. tanév I. félév ülés- és
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. június 19-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 18/2018. (VI.19.) KT. sz. határozat Dr. Gárdos-Orosz Fruzsina Alkotmányjogi
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 11-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. február 11-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2014. (II.11.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2013/2014. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács december 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. december 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 60/2015. (XII.1.) KT. sz. határozat tiszteletbeli doktor és professzor (Doctor et Professor
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 20-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. október 20-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 53/2015. (X.20.) KT. sz. határozat az Egyetem téri épület I. em. 118. terem Navratil Ákosról
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 29-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2013. január 29-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2013. (I.29.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2012/2013. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. november 6-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 49/2018. (XI.06.) KT. sz. határozat a 2018. évi kari tanácsi választások
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 23-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. június 23-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 24/2015. (VI.23.) KT. sz. határozat Dr. Fekete Balázs Jog- és Társadalomelméleti Tanszékre
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2015. január 27-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2015. (I.27.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév II. félév ülés- és munkatervéről
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 18-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2013. június 18-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 37/2013. (VI.18.) KT. sz. határozat Dr. Nagy Marianna oktatási és tanulmányi ügyekért felelős
Határozatok
1./ 11-12 (10. 18.) KT. számú határozat: Határozatok 2011-2012 A Kari Tanács titkos szavazással 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett támogatta Dr. Polyák Gábor, míg 26 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett
ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv február 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről
JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2017. február 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. október 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 50/2014. (X.21.) KT. sz. határozat a Kari Etikai Bizottság elnökének és tagjainak megválasztásáról
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 30-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2010. március 30-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 12/2010. (III.30.) KT. sz. határozat az egységes, osztatlan jogász mesterképzési szak tantervének
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 13-án és folytatólagosan június 20-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. június 13-án és folytatólagosan 2017. június 20-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 31/2017. (VI.13.) KT. sz. határozat
1/2005. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának február 25-i ülésén
1/2005. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2005. február 25-i ülésén A Kari Tanács a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika igazgatói megbízatására vonatkozóan az alábbi határozatot
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 11-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2008. november 11i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 74/2008. (XI.11.) KT. sz. határozat Lehoczkyné Dr. Kollonay Csilla tanszékvezetői pályázatának
A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III
A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT ÉVFOLYAMDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉRŐL Miskolc,
Határozatok
1/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: Határozatok 2014-2015 egyhangúlag elfogadta a Kar Jogtörténeti Tanszékének beszámolóját. 2/ 14-15 (10. 07.) KT. számú határozat: egyhangúlag, az ülésen elfogadott
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. június 21-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 19/2016. (VI.21.) KT. sz. határozat Dr. Somssich Réka oktatási és tanulmányi ügyekért felelős
A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése
A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése 2 0 0 6 A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát kiegészítő,
ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE
ELŐTERJESZTÉS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI TANÁCSÁNAK 2017. június 14. NAPJÁN TARTANDÓ ÜLÉSÉRE Tárgy: Javaslat a PTE TTK Kari Tanácsának 2017/2018. tanév munkaprogramjának elfogadására
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács április 5-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2016. április 5-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 7/2016. (IV.05.) KT. sz. határozat a Kari Tanács bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztásáról
TUDNIVALÓK a 2012/13-as tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak)
TUDNIVALÓK a 2012/13-as tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak) 1.) A TANÉV IDŐBEOSZTÁSA: Tanévnyitó ünnepség: I. FÉLÉV Regisztrációs hét: I. félévi szorgalmi időszak: I. félévi
HONORÁCIOR STÁTUSZ PÁLYÁZATI LAP A /1. FÉLÉVÉRE
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Tudományos Bizottság Learned Committee 1088 Budapest, Múzeum
A Kari Tanács 2006. június 30-i ülésének határozatai
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2006. június 30-i ülésének határozatai A Kari Tanács a napirendi pontokat egyhangúan elfogadta. Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően
A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása
A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek
A Kari Tanács január 12-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok
A 2010. január 12-i ülésének napirendjei és 1. Záróvizsga bizottságok elnökei 2. Tantervi módosítások, oktatásszervezési javaslatok 3. SZMSZ Kari kiegészítés módosítása 4. Egyebek RKK-KT-XXVI/1/10 A 15
A Kari Tanács január 17-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok
A 2012. január 17-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi tanári pályázatok elbírálása 2. Tantervi változások 3. Záróvizsganaptár 4. Egyebek RKK-KT-XXVIII/1/2012 A dr. Takács Erzsébet határozatlan
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS
Határozatok
1./ 08-09 (09. 16.) KT. számú határozat: Határozatok 2008-2009 A Kari Tanács titkos szavazással 28 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett a pályázat elbírálására létrehozott bizottság véleményezése alapján,
A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység
Határozatok
1/ 13-14 (10. 28.) KT. számú határozat: Határozatok 2013-2014 27 igen, 4 nem, 1 tartózkodás mellett Dr. Nochta Tibor egyetemi docenst javasolta, a Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kara Polgári
ELTE TáTK Kari Tanács-ülés Jegyzőkönyv június 21. JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről
JEGYZŐKÖNYV az ELTE Társadalomtudományi Kar Kari Tanácsának üléséről Időpont 2016. június 21. 14 00 Helyszín ELTE Lágymányosi Campus, Északi Tömb 0.100C Kari Tanácsterem Elnök Juhász Gábor JELEN VANNAK
A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja
A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit
A BMF RKK évben tartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai
BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Kari Tanács A BMF RKK 2009. évben tartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai Kari Tanács 2009. január 20-i ülésének
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 26-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2013. február 26-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 8/2013. (II.26.) KT. sz. határozat Dr. Vass János Agrárjogi Tanszékre benyújtott tanszékvezetői
A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai
A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai (1/2017. sz. határozat) 2017.01.24. A Kari Tanács 2017. január 24-i ülésén nyílt szavazás keretében egyhangúlag elfogadta a Kari Tanács
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának. Demonstrátori Szabályzata
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Demonstrátori Szabályzata Pécs 2010. 2013. május 22. napjától hatályos változat A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatói és kutatói munkájának,
A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja
A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit % Kötelező tantárgyak
Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter
TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:
Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról
Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról A 2016/2017. tanév 1. félévében a TVSZ, az V./11/2014-2015. (2015. VI. 4.) KT határozat és a 4/2013. sz. dékáni utasítás vonatkozó
SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata
SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III.2.8. Corvinus Hallgatói Kompenzációs Program tanulmányi eredményen alapuló ösztöndíjszabályzata A Szenátus 2013. május 13-i ülésén SZ-70/2012/13. (2013.
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai 1/2017.(2017.01.17.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 13 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS
A Kari Tanács február 26-i ülésének napirendjei és határozatai. Határozatok
A 2013. február 26-i ülésének napirendjei és határozatai 1. A szakirányválasztás szabályzata 2. Oktatási kérdések 3. Egyebek RKK-KT-XXXIV/1/2013 A 13 igen 0 nem és 0 tartózkodó -elektronikus úton- leadott
I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %
A Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Kar diplomás levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja felsőbb szemeszteresek részére I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács június 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. június 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 23/2009. (VI.16.) KT. sz. határozat Dr. Hoffmann István határozott idejű részmunkaidős adjunktusi
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 17-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. február 17-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2009. (II.17.) KT. sz. határozat a Jelölőbizottság tagjainak megválasztásáról 2/2009.
1/2011. sz. Határozat
1/2011. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar szavazása az Egyetemi szintű kitüntetések odaítéléséről. A Kari Tanács az alábbi szavazati aránnyal támogatja az alábbi felterjesztéseket SEMMELWEIS EGYETEM
TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék
TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék Tárgy neve: Államháztartástan 2. Szak: IGAZGATÁSSZERVEZŐ Tárgy besorolása: kötelező Kreditértéke: 3 Helye a mintatantervben: BA III.
HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER X. FEJEZET JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT MELLÉKLETE
HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER X. FEJEZET JUTTATÁSI ÉS TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT ERDŐMÉRNÖKI KAR MELLÉKLETE 2007. 1. Általános rendelkezések (1) Jelen melléklet az Ftv. 125-126., a felsőoktatási hallgatók juttatásairól
Határozatok
1./ 02-03. ( 09. 18. ) KT. számú határozat: Határozatok 2002-2003 A Kari Tanács nyílt szavazással, - a PTE SZMSZ 3. sz. melléklete 22. -ának (1) bekezdése alapján - egyhangúlag úgy döntött, hogy Dr. Szalayné
A Kari Tanács május 18-i ülésének határozatai
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar A Kari Tanács 2006. május 18-i ülésének határozatai A Kari Tanács a napirendi pontokat egyhangúan elfogadta. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-
A Kari Tanács január 14-i ülésének napirendjei és határozatai
A Kari Tanács 2014. január 14-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi docensi pályázatok véleményezése 2. A szakirányválasztás menete a könnyűipari mérnöki szakon 3. Kari képviselők választása
A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai
A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat
EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Tanulmányi Hivatal TUDNIVALÓK A KREDITÁTVITELI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁRÓL
TUDNIVALÓK A KREDITÁTVITELI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁRÓL Csak a NEPTUN tanulmányi rendszeren keresztül, elektronikus formában adhatók le a kreditátviteli kérelmek. Határidő: az adott félév kurzusfelvételi időszakának
Határozatok
1/ 12-13 (09. 04.) KT. számú határozat: Határozatok 2012-2013 egyhangúlag elfogadta a Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 5. számú mellékletét képező PTE TVSZ 1. számú a Karra vonatkozó
Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.
Időbeosztás/határidők tavaszi félév 2012/13-as tanév Kari sportnap Tanévnyitó ünnepség 2011.augusztus 30. 2012. április 20. HÖK 2011. szeptember 4. Beiratkozás 1. évf. teljes idejű képzések 1. évf. részidős
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 17-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. március 17-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 8/2009. (III.17.) KT. sz. határozat az Egyetemi Doktori Szabályzat módosításának véleményezéséről
Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon
1/2004. sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 26-i ülésén
1/2004. sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2004. március 26-i ülésén A 2004. évi, Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója címre érkezett javaslatokra az alábbi szavazati eredmények születtek
(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza.
Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,
MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT TÁJÉKOZTATÁS AZ ALAPPANELRE VONATKOZÓ TANTERVI KÖVETELMÉNY ALÓLI ÁLTALÁNOS MENTESÍTÉSRŐL A Kari Tanács 12/2010. (III. 30.) KT. sz. határozatával módosította
A Kari Tanács határozatai év
A Kari Tanács határozatai 2015. év 2015. január 14. BGK-KT- CV /1/2015 A Kari Tanács Filip Ferdinánd adjunktusi kinevezését egyhangúlag támogatja BGK-KT- CV /2/2015 A Kari Tanács Mosavi Amirhosein adjunktusi
A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.
Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács november 24-i ülésén meghozott határozatai
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2009. november 24-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 48/2009. (XI.24.) KT. sz. határozat dr. Busch Balázs határozott idejű részmunkaidős tanársegédi
A Kari Tanács február 1-i elektronikus szavazása és a határozat
A Kari Tanács 2017. február 1-i elektronikus szavazása és a határozat 1. Záróvizsga elnökök jóváhagyása Határozat RKK-KT-LV/1/2017 A Kari Tanács jóváhagyta a 2016/17. tanév februári záróvizsga elnökeinek
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN
A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem
Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása:
E L T E T á T K K ö z t á r s a s á g i Ö s z t ö n d í j P á l y á z a t m e l l é k l e t Megpályázott szak: szint: alapképzés / mesterképzés Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott
A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ)
A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ) 1. Általános rendelkezések Jelen szabályzat alapjául a felsőoktatásról szóló
A ES TANÉV
A 2014-2015-ES TANÉV II. FÉLÉVÉNEK IDŐBEOSZTÁSÁRÓL 1. SZ. KIADÁS A HATÁLYBA LÉPÉS DÁTUMA: 2015. február 09. HATÁLYOS: 2015. augusztus 31. Azonosító: DU 1/2015. Iktatószám: KDH-14/1/2015. 1 1. AZ UTASÍTÁS
i III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.1. Díjtételek A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.ba/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat
AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések
AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:
2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás
2017/2018. tanévre szóló Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj felhívás Pályázók köre A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2016. július 1-jétől hatályos módosítása szerint, a 114/D. (1) bekezdés
i III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.1. Díjtételek A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.ba/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat
TUDNIVALÓK a 2015/16-os tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak)
TUDNIVALÓK a 2015/16-os tanév I. félévéhez (nappali és levelező tagozatos hallgatóknak) 1.) A I. FÉLÉV IDŐBEOSZTÁSA: I. FÉLÉV Regisztrációs hét: 2015. szeptember 7 szeptember 11. (1 hét) I. félév szorgalmi
DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek
DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek A mintatanterv egy ajánlás a hallgató részére, amelynek betartásával 10 félév alatt befejezheti
A Kari Tanács január 13-i ülésének napirendjei és határozatai
A Kari Tanács 2015. január 13-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Tanársegédi pályázatok véleményezése 2. Kari képviselő választása a Szenátusba 3. 2015. februári záróvizsganaptár 4. Változások a
PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév
PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára Neptun kód tantárgy neve tárgyfelelős 1. félév JOKJ201xx0 A katolikus hit alapjai Dr. Szuromi Szabolcs
A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára 2015-16 1. félév tavaszi félévi JOKJ201XX0 A
Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek
1 Bevezetés A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 5/D mellékletének a Hallgatói Juttatások és Térítések Szabályzat 1.. 5. bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a SZIE Ybl Miklós
IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS
IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek
Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez
Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez A TVSz-nek összhangban kell lennie a felsőoktatási törvénnyel, és szabályoznia kell minden olyan kérdést,
1. Költségtérítési kedvezmény igénylése tanulmányi eredmények alapján
1/2010. (01. 04.) számú ÁOK dékáni utasítás a költségtérítési kedvezmény igénylésének rendjéről és a szigorló évben gyakorlati tanulmányokat folytató hallgatók költségtérítési díjának megállapításáról
J E G Y Z Ő K Ö N Y. az ELTE PPK Kari Tanácsának április 5-i üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y az ELTE PPK Kari Tanácsának 2016. április 5-i üléséről Az ülés helyszíne: Kazinczy u. 23-27. Kari Tanácsterem Az ülés időpontja: 2016. április 5. (kedd), 14:00 óra Jelen vannak: az
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács december 7-i ülésén meghozott határozatai
Kari Tanács határozata 2010. december 7. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2010. december 7-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 66/2010. (XII.7.) KT. sz. határozat Dr. Busch Béla
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra c. doktori programjának módosított
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2011-es határozatai 1/2011. sz.(2011.02.01.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 9 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS