Jegyzőkönyv Készült a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése október 12-én tartott alakuló, nyilvános ülésén

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv Készült a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése október 12-én tartott alakuló, nyilvános ülésén"

Átírás

1 Jegyzőkönyv Készült a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése október 12-én tartott alakuló, nyilvános ülésén A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alakuló ülése a Himnusz-szal veszi kezdetét, melyet a szegedi Rókusi Általános Iskola Rókus Gyermekkara ad elő dr. Baricz Zsoltné vezényletével. Ezt követően Illyés Gyula: A költő felel című versét adja elő Dálnoky Zsóka színművész. Köszönti a megjelenteket, és bejelenti, hogy az önkormányzati törvény 30. -a alapján, mint korelnök a közgyűlés új elnökének megválasztásáig vezeti az ülést. Megköszöni a műsort adó közreműködőknek, hogy műsorukkal megtisztelték az alakuló ülést. Bemutatja az elnökségben helyet foglalókat, név szerint dr. Szabó Imrét, a TVB elnökét és dr. Siket Judit megyei főjegyzőt. Felkéri dr. Szabó Imre urat, a Csongrád Megyei Területi Választási Bizottság elnökét, hogy adjon tájékoztatást a évi önkormányzati választásokról. Dr. Szabó Imre Köszönti a megyei listákon mandátumot szerzett képviselőket, továbbá valamennyi jelenlévőt. A Területi Választási Bizottság nevében tájékoztatást ad a évi helyhatósági választások tapasztalatairól. (A jelentés a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete) Sok sikert kíván a megválasztott képviselőknek. Ezt követően a jelenlévő képviselőknek átadja a megbízólevelet és kiveszi az alábbi szövegű esküt. Én.. esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek. Az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom, az állami és szolgálati titkot megőrzöm, megbízatásomhoz híven pártatlanul, lelkiismeretesen járok el és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel Csongrád megye javát szolgálom. Az esküt tevő meggyőződése szerint: Isten engem úgy segéljen. Jelen vannak: Ádók János Dr. Baláspiri Csaba Dr. Bánfi Tamás Dr. Bertalan Zoltán Bodó Imre Dr. Buzás Péter Csányi László Csőke Attila Dr. Demeter Attila Gazdag János Dr. Gonda János Gyovai Gáspár Halmai László Imre Károlyi Sándor

2 Kovács János Dr. Kovács Kálmán Kovács Sándor Dr. Kozma József Mária Magyari László Marosvári Attila Dr. Martonosi György Nógrádi Zoltán Dr. Nyáriné Tajti Anna Ozgyin Mihály Dr. Pap Gabriella Petró Ferenc Dr. Piri József Sándor Attila Szabó Sándor József Szaniszló József Szirbik Imre Szűcs Lajos Varga Árpád Vidovicsné Szabó Tünde Dr. Zakar Péter Dr. Zsótér István Jelen van továbbá dr. Siket Judit megyei főjegyző, dr. Bobvos Pálné megyei aljegyző, az önkormányzat hivatalának osztályvezetői, az önkormányzat irányításával működő intézmények vezetői, kb. 10 fő a sajtó képviseletében és mintegy fő egyéb meghívott. Bejelenti, hogy a mandátumot szerzett 40 képviselőből 38 fő van jelen. Bedő Tamás külföldön tartózkodik, Simicz József beteg. Gratulál a megválasztott képviselőknek. Próbaszavazást rendel el, megállapítja, hogy a szavazógép működik. Javaslatot tesz az alakuló ülés napirendjére az alábbiak szerint. 1. Javaslat a közgyűlés elnökének személyére 2. Az elnökjelölt(ek) programismertetése 3. A szavazatszámláló bizottság létrehozása 4. A közgyűlés elnökének megválasztása és eskütétele 5. Javaslat a közgyűlés elnökének illetményére 6. Javaslat az SZMSZ módosítására 7. Javaslat az alelnökök személyére 8. A közgyűlés alelnökeinek megválasztása és eskütétele 9. Javaslat az alelnökök illetményére 10. Javaslat a tanácsnokok és bizottságok személyi összetételére Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés az alakuló ülés napirendjével 38 igen szavazattal, egyhangúlag egyetért. 2

3 175/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése október 12-ei alakuló ülésének napirendje és tárgyalási sorrendje A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése október 12-ei alakuló ülésének napirendjét és tárgyalási sorrendjét az alábbiak szerint állapítja meg. 1. Javaslat a közgyűlés elnökének személyére 2. Az elnökjelölt(ek) programismertetése 3. A szavazatszámláló bizottság létrehozása 4. A közgyűlés elnökének megválasztása és eskütétele 5. Javaslat a közgyűlés elnökének illetményére 6. Javaslat az SZMSZ módosítására 7. Javaslat az alelnökök személyére 8. A közgyűlés alelnökeinek megválasztása és eskütétele 9. Javaslat az alelnökök illetményére 10. Javaslat a tanácsnokok és bizottságok személyi összetételére - korelnök 1. napirendi pont Javaslat a közgyűlés elnökének személyére Bejelenti, hogy az Ötv a értelmében a közgyűlés elnökét a közgyűlés tagjai sorából választják meg titkos szavazással. A hatályos SZMSZ 7. (7) bekezdése szerint az elnök személyére a képviselők tehetnek javaslatot. Minden képviselő egy személyre tehet javaslatot. A jelöléshez minden esetben szükséges az érintett elfogadó nyilatkozata. A hatályos SZMSZ nem tartalmaz a jelölésre vonatkozó szabályokat. Javasolja, hogy a közgyűlés határozattal döntsön arról, hogy 15 képviselő támogató javaslatára legyen szükség a jelöltté váláshoz. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés 38 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja azt a javaslatot, hogy a jelöltté váláshoz 15 képviselő támogató szavazata szükséges. 176/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Elnökjelöltté váláshoz szükséges támogatás A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése tekintettel arra, hogy a hatályos SZMSZ nem tartalmaz a közgyűlés elnökére vonatkozó jelölési szabályokat úgy dönt, hogy az elnökjelöltté váláshoz 15 képviselő támogató szavazata szükséges. 3

4 - korelnök Dr. Baláspiri Csaba Indítványozza, hogy a jelöltté válásról a közgyűlés zárt ülésen döntsön, s egyben kéri, hogy a hatályos SZMSZ szerint erről az ügyrendi javaslatról vita nélkül határozzon, miután jelöltjük a programját zárt ülésen kívánja ismertetni. Kérdezi a jelölttől, hogy kéri-e a zárt ülés elrendelését. Nyilatkozik, miszerint zárt ülést kér. Szavazásra bocsátja az ügyrendi javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés az ügyrendi javaslatot 25 igen, 11 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatja. Elrendeli a zárt ülést. A zárt ülés után javaslatot tesz a közgyűlés elnöke, továbbá a később megválasztandó alelnökök megválasztására, tekintettel arra, hogy még nincs megválasztott ügyrendi bizottság, háromtagú szavazatszámláló bizottságot válasszon a közgyűlés. A bizottság elnökének dr. Pap Gabriella képviselőnőt, tagjainak Petró Ferenc és dr. Piri József urakat javasolja. Más javaslat nem hangzott el, ezért külön-külön szavazásra bocsátja a jelöltek személyét. Szavazás után megállapítja az alábbi eredményt. Szavazatszámláló bizottság elnöke dr. Pap Gabriella 38 igen szavazat, szavazatszámláló bizottság tagja Petró Ferenc 37 igen szavazat, 1 tartózkodás mellett szavazatszámláló bizottság tagja dr. Piri József 37 igen szavazat, 1 tartózkodás mellett. 178/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Szavazatszámláló bizottság elnökének és tagjainak megválasztása A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alakuló ülésen tartandó titkos szavazások lebonyolítására 3 tagú, az alábbi összetételű szavazatszámláló bizottságot választja: Szavazatszámláló bizottság elnöke: Dr. Pap Gabriella Szavazatszámláló bizottság tagjai: Petró Ferenc Dr. Piri József - korelnök 4

5 Dr. Pap Gabriella Ismerteti a titkos szavazás módját: Érvényesen szavazni a szavazólapon szereplő jelölt személy neve mellett lévő körbe tett egymást metsző két vonallal lehet. A szavazólapot és a borítékot mindenki egyenként veheti át az előtérből nyíló Csanád teremben és ott található a két szavazófülke. A kitöltött szavazólapokat a bizottság előtt kell az urnába helyezni. Az urnát a szavazatszámláló bizottság a szavazás megkezdése előtt a korelnök jelenlétében zárja le. A szavazás lebonyolításában közreműködésre felkéri az önkormányzati és jogi osztály munkatársait. 4. napirendi pont A közgyűlés elnökének megválasztása és eskütétele Tájékoztat arról, hogy az önkormányzati törvény 15. (1), valamint 74. (1) bekezdése értelmében az lesz a közgyűlés elnöke, akire a megválasztott közgyűlési tagok több mint fele, azaz legalább 21 fő érvényesen szavaz. A jelöltnek nyilatkozni kell személyes érintettségéről. Dr. Piri József Ismerteti a személyes érintettségre vonatkozó jogszabályhelyeket, ill. kiemeli, az érintettnek arról is nyilatkoznia kell, hogy a szavazásban részt kíván-e venni, vagy arról lemond. Amennyiben a szavazásban részt kíván venni, akkor az SZMSZ vonatkozó szabályai szerint szavazni kell arról, hogy kizárja-e az érintett személyt a szavazásból a közgyűlés. Dr. Baláspiri Csaba Kérdezi a főjegyző asszonytól, hogy az önkormányzati törvényben valóban szerepel-e az, amit Piri úr említett, továbbá utal arra, hogy 2 fő nem tette le az esküt és nem vette át megbízólevelét, ebben az esetben is igaz-e a 21 fő? Úgy gondolja, 20 fő szükséges a minősített többséghez. Dr. Siket Judit Ismerteti az Ötv át, mely a személyes érintettségre vonatkozik. A másik kérdésre szintén az Ötv-t idézi, melynek 15. -a mondja ki a minősített többségre vonatkozó szabályokat. Dr. Baláspiri Csaba Elfogadja a válaszokat. Dr. Martonosi György Kéri a szavazást arról, hogy Magyar Annát a határozathozatalból ne zárják ki. Dr. Piri József Véleménye szerint arról kell szavazni, kizárja-e a közgyűlés a szavazásból Magyar Annát, amennyiben kevesebb szavazatot kap, akkor természetesen nem zárják ki. Bejelenti személyes érintettségét, s kéri kizárását a szavazásból. Megállapítja, ebben az esetben nem kell szavazni e kérdésről. 5

6 Dr. Siket Judit Utal a Közigazgatási Hivatal álláspontjára, mely szerint ilyen kérdésekben két megoldás lehetséges. Egyik az, ha az érintett nyilatkozik, nem kíván részt venni a szavazásban, ekkor nem vesz részt a szavazásban, de a határozatképesség szempontjából jelenlévőnek minősül. A másik megoldás pedig az, hogy a közgyűlés minősített többséggel dönt a kizárásról. A főjegyző asszony bejelentését figyelembe véve megállapítja, nem kell szavazni a kizárásról, mert az elnökjelölt asszony bejelentette, egyetért a kizárással. Dr. Piri József Felhívja a figyelmet arra, hogy kizárni csak a testület zárhat ki valakit, az érintettnek arról kell nyilatkoznia, hogy nem kíván részt venni a szavazásban. Elnökjelölt asszony arról nyilatkozott, hogy kéri kizárását. Arról kellene nyilatkoznia, hogy részt kíván-e venni vagy sem a szavazásban. A Piri úr által elmondottakat fontosnak tartja a jegyzőkönyv szempontjából. Bejelenti, hogy nem kíván részt venni a szavazásban. A szavazás idejére szünetet rendel el. Felkéri a szavazatszámláló bizottság elnökét, ismertesse az elnökválasztás eredményét. Dr. Pap Gabriella Ismerteti az elnökválasztás eredményét, a titkos szavazásról készült jegyzőkönyv jelen jegyzőkönyv 2. sz. mellékletét képezi. A szavazás eredményeként a szavazatszámláló bizottság megállapítja, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, megválasztásához gratulál és eredményes munkát kíván. Szintén gratulál elnökké választásához. 179/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének megválasztása A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a módosított 1990: LXV. tv a értelmében megbízatásának időtartamára titkos szavazással választotta meg a közgyűlés elnökének. -, a közgyűlés elnöke Magyar Annát 6

7 5. napirendi pont Javaslat a közgyűlés elnökének illetményére Ismerteti a közgyűlés elnökének illetmény megállapítására vonatkozó 1994: LXIV.tv. 3. (2) bekezdését, mely szerint a polgármester illetményét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992: XXIII.tv. 43. (1) bekezdése szerint megállapított illetményalap és ös szorzószám alkalmazásával kell megállapítani. Javasolja a 15-ös szorzószám alkalmazását. Így az elnöki illetmény összege ,- Ft. Fenti jogszabály 18. (1)-(2) bekezdése értelmében a közgyűlés elnökének a tisztség ellátásával összefüggő, általa előlegezett, számlával igazolt szükséges költségét meg kell téríteni. A jogszabály lehetőséget biztosít arra is, hogy választása szerint ettől eltérően költségátalány illesse meg. A költségátalány mértéke az elnöki illetmény 20-30%-ának megfelelő összeg. Javasolja a 15-szörös szorzóval kiszámított elnöki illetmény 30%-ának megállapítását, mely ,- Ft. Kéri Elnök Asszonyt, nyilatkozzon arról, hogy költségátalányt vagy tételes költségelszámolást kíván alkalmazni. Bejelenti, hogy költségátalány megállapítását kéri valamint azt, hogy nem kíván részt venni a szavazásban. Szavazásra bocsátja az illetmény és költségátalány megállapítására tett javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés 34 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a szóban ismertetett javaslattal egyetért. 180/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A közgyűlés elnökének illetménye és költségtérítése A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1994: LXIV.tv. 3. (2) bekezdésében biztosított hatáskörében a közgyűlés elnökének illetményét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992: XXIII.tv. 43. (1) bekezdése szerint megállapított illetményalap és a 15-ös szorzószám alkalmazásával állapítja meg, így az elnöki illetmény összege ,- Ft. A testület a közgyűlés elnökének a tisztség ellátásával összefüggően költségátalányt állapít meg, melynek összege az elnöki illetmény 30%-a, azaz Ft. -, a megyei közgyűlés elnöke - Dobó Etelka, az önkormányzat hivatala közgazdasági osztályának vezetője - Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága, Szeged - Személyzeti nyilvántartás Felkéri a megválasztott közgyűlés elnökét, hogy az Ötv a alapján a testület előtt tegye le az esküt. 7

8 A korelnök előmondása alapján leteszi az alábbi szövegű esküt. Én Mária esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek. Az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom, az állami és szolgálati titkot megőrzöm, megbízatásomhoz híven pártatlanul, lelkiismeretesen járok el és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel Csongrád megye javát szolgálom. Isten engem úgy segéljen. Ismételten gratulál a megválasztott elnök asszonynak, s átadja az ülés vezetését az újonnan megválasztott elnöknek. korelnök Dr. Siket Judit megyei főjegyző 6. napirendi pont Javaslat az SZMSZ módosítására Átveszi az ülés vezetését. Megköszöni a bizalmat, s kifejti, minden igyekezetével igyekszik megfelelni a bizalomnak. Ismerteti programját, melyhez bizalmat kapott. A program a jegyzőkönyv 3. sz. mellékletét képezi. A hatályos szervezeti és működési szabályzat 42. (1) bekezdése szabályozza a közgyűlés bizottságai elnevezését, 45. -a a tanácsnokok és 48. -a az alelnökök számát. Az önkormányzati feladatokat a jövőben más struktúrában szeretné elláttatni, ezért a szervezeti és működési szabályzat módosítására tesz javaslatot. Az előterjesztés szerint három főállású alelnök, három tanácsnok megválasztására és 8 bizottság megalakítására tesz javaslatot. A bizottsági feladatok részletes kidolgozása a soron következő közgyűlés feladata lesz. Dr. Kozma József Tekintettel a részben szóban ismertetett, részben kiosztott előterjesztésre, tárgyalási szünetet kér. Nógrádi Zoltán Ügyrendi hozzászólásában kifejti, fontos, hogy az SZDSZ-MSZP frakció is részletesen megismerje az előterjesztést, kialakítsa véleményét, esetleges módosítási javaslatát megtegye, ezért egyetért a tárgyalási szünettel és csatlakozik a frakcióvezető úr kéréséhez. 15 perc tárgyalási szünetet rendel el. S z ü n e t Bejelenti, hogy folytatják az ülést az SZMSZ megvitatásával. Kéri, akinek van kérdése, észrevétele van, jelezze. 8

9 Dr. Baláspiri Csaba Módosító javaslatot terjeszt elő. Javasolja, hogy a bizottságok elnevezése a következőképpen módosuljon. A szociális és egészségügyi bizottság nevéből a szociális törlődjön, s legyen új bizottság Szociális és Kisebbségügyi Bizottság néven elnökkel, 2 alelnökkel és 2 képviselő taggal. Szirbik Imre Baláspiri képviselő úr által tett módosító indítvánnyal az SZMSZ módosítását támogatja az MSZP- SZDSZ frakció. Úgy gondolja, hogy elnök asszonynak mind a zárt mind a nyílt ülésen tett programját szolgálja a bizottsági struktúra és ezt a bizalmat a mostani ellenzéki oldal megadja, hogy korrekt, higgadt megyei közgyűlésként kezdhessék a munkát. Amikor majd a bizottságok személyi összetételéről lesz szó, derül majd ki, hogy a konszenzus, a megértés, a kölcsönös megértés valósule meg. Kéri, hogy elnök asszony személyi javaslatai megtételekor ezeket az elveket vegye figyelembe. Szavazásra bocsátja a módosító indítványt. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés a módosító indítvánnyal 38 igen szavazattal, egyhangúlag egyetért. Szavazásra bocsátja a módosító indítvány figyelembe vételével a rendelet-tervezet egészét. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés 38 igen szavazattal, egyhangúlag megalkotta rendeletét a szervezeti és működési szabályzat módosításáról. Csongrád Megye Önkormányzatának 18/2006. (X. 12.) rendelete a közgyűlés és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2005. (III. 5.) rendelet módosításáról A rendeletet teljes terjedelemben a jegyzőkönyv 4. számú melléklete tartalmazza. Szavazásra bocsátja az előterjesztés részét képező határozati javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés a határozati javaslattal 38 igen szavazattal, egyhangúlag egyetért. 181/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Az SZMSZ módosításával összefüggő feladatok A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése utasítja a főjegyzőt, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat 4. sz. mellékletében szabályozott bizottsági feladatokat a soron következő közgyűlésre vizsgálja felül és készítse elő. Felelős: dr. Siket Judit megyei főjegyző Határidő: soron következő közgyűlés -, a megyei közgyűlés elnöke 9

10 7. napirendi pont Javaslat az alelnökök személyére Kizárólagos elnöki jogkörben javaslatot tesz az alelnökök személyére. Alelnöknek javasolja dr. Kovács Kálmán képviselőt, aki főiskolai docens, szakterülete a nevelés szociológia, közoktatási menedzsment óta vesz részt a politikai életben között országgyűlési képviselő, 1998-tól a Csongrád Megyei Közgyűlés tagja től 2006-ig a művelődési bizottság elnöke volt. Következő javaslata Sándor Attila képviselőre vonatkozik, aki kisteleki. EU pályázati szakértő, vállalkozás-fejlesztési tanácsadó, a közgyűlésnek frissen megválasztott tagja. Harmadik alelnöknek javasolja dr. Zakar Péter képviselő urat, aki főiskolai tanár, történész. Kutatási területe a XVIII-XIX. századi magyar történelem. Számos történelmi tárgyú könyv és cikk szerzője, oktatáspolitikai és kulturális ügyek szakértője. Felhívja a figyelmet arra, hogy nyilatkozniuk kell a jelölteknek arról, elvállalják-e a jelölést, ill. hozzájárulnak-e ahhoz, hogy megválasztásukat a közgyűlés nyilvános ülésen tárgyalja. A nyilatkozat után a jelöltek bejelenthetik személyes érintettségüket, ezért a kizárásukról egyenként szavazni kell, ha bejelentik. Kérdezi dr. Kovács Kálmánt, elfogadja-e a jelölést? Dr. Kovács Kálmán A feltett kérdésre igennel válaszol. Kérdezi Sándor Attilát, elfogadja-e a jelölést? Sándor Attila A feltett kérdésre igennel válaszol. Kérdezi dr. Zakar Péter urat, elfogadja-e a jelölést? Dr. Zakar Péter A feltett kérdésre igennel válaszol. Kérdezi a jelölteket, hozzájárulnak-e a nyilvános üléshez, vagy kívánják a zárt ülés elrendelését? Dr. Kovács Kálmán, Sándor Attila és dr. Zakar Péter nyilatkoznak arról, hogy a nyílt üléshez hozzájárulnak. Kérdezi a jelölteket, bejelentik-e személyes érintettségüket? Dr. Kovács Kálmán Bejelenti személyes érintettségét és kéri a döntéshozatalból történő kizárásról szavazást. Sándor Attila 10

11 Bejelenti személyes érintettségét és kéri a döntéshozatalból történő kizárásról szavazást. Dr. Zakar Péter Bejelenti személyes érintettségét és kéri a döntéshozatalból történő kizárásról szavazást. Külön-külön szavazásra bocsátja a döntéshozatalból történő kizárását a jelölteknek. Szavazás után megállapítja az alábbi eredményt, melynek alapján a közgyűlés nem zárta ki a jelölteket a döntéshozatalból. Dr. Kovács Kálmán Sándor Attila Dr. Zakar Péter 9 igen, 21 nem, 8 tartózkodás 8 igen, 22 nem, 8 tartózkodás 8 igen, 22 nem, 8 tartózkodás 182/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Személyes érintettség miatti kizárás kezdeményezése döntéshozatalból A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése dr. Kovács Kálmánt, Sándor Attilát és dr. Zakar Pétert bejelentésüket figyelembe véve az 1990: LXV. tv. 14. (2) bek. alapján a megyei közgyűlés alelnökeinek megválasztásával összefüggő döntéshozatalból nem zárta ki. -, a megyei közgyűlés elnöke - dr. Kovács Kálmán alelnök-jelölt - Sándor Attila alelnök-jelölt - dr. Zakar Péter alelnök-jelölt 8. napirendi pont A közgyűlés alelnökeinek megválasztása és eskütétele Felkéri a szavazatszámláló bizottságot, folytassa le az alelnökválasztást. Dr. Pap Gabriella Ismerteti a szavazás módját: Érvényesen szavazni a szavazólapon szereplő jelöltek közül a személyek neve mellett lévő körbe tett egymást metsző két vonallal lehet. A szavazólapot és a borítékot mindenki egyenként veheti át az előtérből nyíló Csanád teremben és ott található a két szavazófülke. A kitöltött szavazólapokat a bizottság előtt kell az urnába helyezni. Az urnát a szavazatszámláló bizottság a szavazás megkezdése előtt az elnök asszony jelenlétében zárja le. A szavazás lebonyolításában közreműködésre felkéri az önkormányzati és jogi osztály munkatársait. A szavazás idejére szünetet rendel el. S z ü n e t 11

12 Szünet után felkéri a szavazatszámláló bizottság elnökét, ismertesse a szavazás eredményét. Dr. Pap Gabriella Ismerteti a titkos szavazás eredményét. (A titkos szavazásról készült jegyzőkönyv jelen jegyzőkönyv 5. sz. mellékletét képezi.) A szavazatszámláló bizottság nevében gratulál az alelnök uraknak és eredményes munkát kíván. Köszöni a szavazatszámláló bizottság munkáját. A szavazatszámláló bizottság jelentése alapján megállapítja, hogy a közgyűlés alelnöknek megválasztotta dr. Kovács Kálmánt, Sándor Attilát és dr. Zakar Pétert. Az alelnököknek gratulál megválasztásukhoz, számít arra, hogy érdemben segítik az elnöki program megvalósítását. 183/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Dr. Kovács Kálmán megválasztása a közgyűlés alelnökévé A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a módosított 1990:LXV. tv. 74. (1) bekezdésében biztosított hatáskörében - megbízatásának időtartamára - főállású alelnöknek titkos szavazással megválasztotta. Dr. Kovács Kálmán urat -, a megyei közgyűlés elnöke - dr. Kovács Kálmán, a megyei közgyűlés alelnöke - Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága, Szeged - Személyzeti nyilvántartás 184/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Sándor Attila megválasztása a közgyűlés alelnökévé A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a módosított 1990:LXV. tv. 74. (1) bekezdésében biztosított hatáskörében - megbízatásának időtartamára - főállású alelnöknek titkos szavazással megválasztotta. Sándor Attila urat -, a megyei közgyűlés elnöke - Sándor Attila, a megyei közgyűlés alelnöke - Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága, Szeged 12

13 - Személyzeti nyilvántartás 185/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Dr. Zakar Péter megválasztása a közgyűlés alelnökévé A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a módosított 1990:LXV. tv. 74. (1) bekezdésében biztosított hatáskörében - megbízatásának időtartamára - főállású alelnöknek titkos szavazással megválasztotta. Dr. Zakar Péter urat -, a megyei közgyűlés elnöke - dr. Zakar Péter, a megyei közgyűlés alelnöke - Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága, Szeged - Személyzeti nyilvántartás Kéri a megválasztott alelnököket, tegyék le az esküt. Dr. Kovács Kálmán, Sándor Attila és dr. Zakar Péter a közgyűlés elnökének előmondásával leteszik az alábbi szövegű esküt. Én dr. Kovács Kálmán, Sándor Attila, dr. Zakar Péter esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek. Az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom, az állami és szolgálati titkot megőrzöm, megbízatásomhoz híven pártatlanul, lelkiismeretesen járok el és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel Csongrád megye javát szolgálom. Isten engem úgy segéljen. 9. napirendi pont Javaslat az alelnökök illetményére Javasolja, hogy az alelnöki illetmények az elnöki illetmény 95%-a, azaz ,- Ft legyen. Az évi LXIV. tv. 18. (1)-(2) bekezdése értelmében a közgyűlés alelnökének a tisztség ellátásával összefüggő, általa előlegezett, számlával igazolt szükséges költségét meg kell téríteni. A jogszabály lehetőséget biztosít arra is, hogy választása szerint ettől eltérően költségátalány illesse meg. A költségátalány mértéke az alelnöki illetmény 10-20%-ának megfelelő összeg. Javasolja, hogy 20%-ban, azaz ,- Ft-ban állapítsák meg a költségátalányt. Kéri az alelnök urakat, hogy egyenként nyilatkozzanak arról, kívánnak-e tételes költségelszámolást alkalmazni, vagy költségátalány megállapítását kérik. Dr. Kovács Kálmán Költségátalány megállapítását kéri, bejelenti érintettségét, valamint azt, hogy nem vesz részt a szavazásban. Sándor Attila Költségátalány megállapítását kéri, bejelenti érintettségét, valamint azt, hogy nem vesz részt a szavazásban. 13

14 Dr. Zakar Péter Költségátalány megállapítását kéri, bejelenti érintettségét, valamint azt, hogy nem vesz részt a szavazásban. Külön-külön bocsátja szavazásra az alelnökök illetményére és költségátalányára vonatkozó javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy Dr. Kovács Kálmán alelnök esetében a közgyűlés a javasolt illetménnyel és költségátalánnyal 35 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett egyetért. 186/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Dr. Kovács Kálmán alelnök illetménye és költségátalánya A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése dr. Kovács Kálmán alelnöki illetményét az elnöki illetmény 95%-ában, azaz ,- Ft-ban állapítja meg, továbbá az alelnöki illetmény 20%-ának megfelelő összegű költségátalányt, azaz Ft-ot állapít meg részére. -, a megyei közgyűlés elnöke - dr. Kovács Kálmán, a megyei közgyűlés alelnöke - Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága, Szeged - Dobó Etelka, az önkormányzat hivatala közgazdasági osztályának vezetője - Személyzeti nyilvántartás Szavazásra bocsátja Sándor Attila alelnök illetményére és költségtérítésére vonatkozó javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy Sándor Attila alelnök esetében a közgyűlés a javasolt illetménnyel és költségátalánnyal 35 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett egyetért. 187/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Sándor Attila alelnök illetménye és költségátalánya A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Sándor Attila alelnöki illetményét az elnöki illetmény 95%-ában, azaz ,- Ft-ban állapítja meg, továbbá az alelnöki illetmény 20%-ának megfelelő összegű költségátalányt, azaz Ft-ot állapít meg részére. -, a megyei közgyűlés elnöke - Sándor Attila, a megyei közgyűlés alelnöke - Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága, Szeged - Dobó Etelka, az önkormányzat hivatala közgazdasági osztályának vezetője - Személyzeti nyilvántartás 14

15 Szavazásra bocsátja dr. Zakar Péter alelnök illetményére és költségtérítésére vonatkozó javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy dr. Zakar Péter alelnök esetében a közgyűlés a javasolt illetménnyel és költségátalánnyal 35 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett egyetért. 188/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Dr. Zakar Péter alelnök illetménye és költségátalánya A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése dr. Zakar Péter alelnöki illetményét az elnöki illetmény 95%-ában, azaz ,- Ft-ban állapítja meg, továbbá az alelnöki illetmény 20%-ának megfelelő összegű költségátalányt, azaz Ft-ot állapít meg részére. -, a megyei közgyűlés elnöke - dr. Zakar Péter, a megyei közgyűlés alelnöke - Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatósága, Szeged - Dobó Etelka, az önkormányzat hivatala közgazdasági osztályának vezetője - Személyzeti nyilvántartás 10. napirendi pont Javaslat a tanácsnokok és a bizottságok személyi összetételére A módosított SZMSZ három tanácsnokot nevesít, javaslatot tesz a három tanácsnok személyére: Települési önkormányzati tanácsnoknak javasolja Bodó Imre, Területfejlesztési tanácsnoknak javasolja Marosvári Attila, Kistérségi és régiófejlesztési tanácsnoknak javasolja Nógrádi Zoltán urakat. Kérdezi a jelölteket, vállalják-e a jelölést. A feltett kérdésre mindhárom jelölt igennel válaszol. Kérdezi a jelölteket, kívánnak-e érintettségükről nyilatkozni és részt vesznek-e a szavazásban? Bodó Imre Bejelenti érintettségét és részt kíván venni a személyét érintő szavazásban. Marosvári Attila Bejelenti, nem kíván részt venni a személyét érintő szavazásban. Nógrádi Zoltán Bejelenti, nem kíván részt venni a személyét érintő szavazásban. Bodó Imre nyilatkozatát figyelembe véve elrendeli a szavazást. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés 3 igen, 25 nem szavazattal 9 tartózkodás mellett nem zárta ki a települési önkormányzati tanácsnok jelöltet a szavazásból. 15

16 189/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Kizárás kezdeményezése döntéshozatalból A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Bodó Imrét bejelentését figyelembe véve az 1990: LXV. tv. 14. (2) bek. alapján a települési önkormányzati tanácsnok megválasztásából nem zárja ki. -, a megyei közgyűlés elnöke - Bodó Imre megyei képviselő Szavazásra bocsátja a települési önkormányzati tanácsnok személyére tett javaslatát. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés 31 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett Bodó Imre urat megválasztotta települési önkormányzati tanácsnoknak. 190/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A települési önkormányzati tanácsnok megválasztása A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a módosított 1990: LXV. tv. 21. és 76. -ára tekintettel Bodó Imre urat települési önkormányzati tanácsnoknak megválasztotta. -, a megyei közgyűlés elnöke - Bodó Imre települési önkormányzati tanácsnok Szavazásra bocsátja a területfejlesztési tanácsnok személyére tett javaslatát. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés 33 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett területfejlesztési tanácsnoknak Marosvári Attila urat megválasztotta. 191/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A területfejlesztési tanácsnok megválasztása A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a módosított 1990: LXV. tv. 21. és 76. -ára tekintettel Marosvári Attila urat területfejlesztési tanácsnoknak megválasztotta. -, a megyei közgyűlés elnöke - Marosvári Attila területfejlesztési tanácsnok 16

17 Szavazásra bocsátja a kistérségi és régiófejlesztési tanácsnok személyére tett javaslatát. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés 34 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett kistérségi és régiófejlesztési tanácsnoknak megválasztotta Nógrádi Zoltán urat. 192/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A kistérségi és régiófejlesztési tanácsnok megválasztása A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a módosított 1990: LXV. tv. 21. és 76. -ára tekintettel Nógrádi Zoltán urat kistérségi és régiófejlesztési tanácsnoknak megválasztotta. -, a megyei közgyűlés elnöke - Nógrádi Zoltán kistérségi és régiófejlesztési tanácsnok A bizottságok személyi összetételére kíván javaslatot tenni az SZMSZ 42. (1) bekezdése alapján, egyben tájékoztat arról, hogy az érintettek a jelölést vállalták. Az ügyrendi és jogi bizottságra vonatkozó javaslatát ismerteti. Elnöknek javasolja dr. Pap Gabriellát, alelnöknek javasolja dr. Gonda Jánost, tagoknak javasolja dr. Martonosi Györgyöt és Gyovai Gáspárt. Várja a javaslatot egy alelnök és két további tag személyére. Dr. Kozma József Általános észrevétele van, ezt követően javaslataikat írásban adják át az elnök asszonynak. Általános észrevétele az, hogy nem túl régen feladatot adtak a főjegyzőnek, miszerint készítse el és a legközelebbi ülésre terjessze be a bizottságok hatáskörére vonatkozó pontos szabályozást. Véleménye szerint akkor lennének következetesek, ha főjegyző asszony előterjesztésével egyidőben foglalnának állást mindazon bizottságok személyi összetételét illetően, amelyeket kötelezően nem ír elő a törvény. Az ügyrendi és a jogi, valamint a pénzügyi bizottság kivételével a következő ülésen kellene dönteni. Véleménye szerint nem a személyekhez, hanem a közgyűlés által elfogadott feladatokhoz kell a bizottságokat összeállítani. A korábban tett személyi javaslatát kiegészíti az időközben hozzá eljuttatott vélemény alapján. Alelnök személyére vonatkozó javaslat: dr. Demeter Attila, tag személyére javaslat: dr. Zsótér István és dr. Piri József. Dr. Baláspiri Csaba Ügyrendi hozzászólásában indítványozza, amennyiben nincs több főre személyi javaslat, mint ahány fős lehet egy-egy bizottság, akkor a bizottságok összetételéről egy szavazással döntsön a közgyűlés. Szavazásra bocsátja az ügyrendi javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés az ügyrendi javaslatban foglaltakkal 34 igen, 4 nem szavazattal egyetért. 17

18 193/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: Döntés a bizottságok személyi összetételéről A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése amennyiben nincs több fő jelölve, mint az SZMSZ-ben meghatározott létszám a bizottságok összetételéről bizottságonkét egy szavazással dönt. -, a megyei közgyűlés elnöke Szavazásra bocsátja az ügyrendi és jogi bizottságra tett személyi javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés az ügyrendi és jogi bizottság személyi összetételével 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett egyetért. 194/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Ügyrendi és Jogi Bizottsága A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Ügyrendi és Jogi Bizottságot az alábbi összetételben választotta meg. Elnök: Dr. Pap Gabriella Alelnökök: Dr. Demeter Attila Dr. Gonda János Tagok: Gyovai Gáspár Dr. Martonosi György Dr. Piri József Dr. Zsótér István -, a megyei közgyűlés elnöke - dr. Pap Gabriella, az ügyrendi és jogi bizottság elnöke - az ügyrendi és jogi bizottság alelnökei, tagjai Javaslatot tesz a pénzügyi bizottság összetételére. Elnöknek javasolja Csőke Attilát, alelnöknek javasolja Ádók János és képviselőket, tagoknak javasolja Petró Ferencet, dr. Bánfi Tamást, Magyari Lászlót és Szaniszló Józsefet. Miután nincs más személyi javaslat, szavazásra bocsátja az ismertetett javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés a pénzügyi bizottságot az ismertetett személyi javaslat szerint 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett megválasztotta. 195/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 18

19 A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Pénzügyi Bizottságot az alábbi összetételben választotta meg. Elnök: Csőke Attila Alelnökök: Ádók János Tagok: Dr. Bánfi Tamás Magyari László Petró Ferenc Szaniszló József -, a megyei közgyűlés elnöke - Csőke Attila, a pénzügyi bizottság elnöke - a pénzügyi bizottság alelnökei, tagjai Javaslatot tesz a tulajdonosi bizottság összetételére. Elnöknek javasolja Halmai Lászlót, alelnöknek javasolja Gyovai Gáspárt és et, tagoknak javasolja Bodó Imrét, Ádók Jánost, Csányi Lászlót és Kovács Sándort. Miután nincs más személyi javaslat, szavazásra bocsátja az ismertetett javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés a tulajdonosi bizottságot az ismertetett személyi javaslat szerint 37 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett megválasztotta. 196/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Tulajdonosi Bizottsága A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Tulajdonosi Bizottságot az alábbi összetételben választotta meg. Elnök: Halmai László Alelnökök: Gyovai Gáspár Tagok: Ádók János Bodó Imre Csányi László Kovács Sándor -, a megyei közgyűlés elnöke - Halmai László, a tulajdonosi bizottság elnöke - a tulajdonosi bizottság alelnökei, tagjai Javaslatot tesz a terület- és gazdaságfejlesztési bizottság összetételére. Elnöknek javasolja Gazdag Jánost, alelnököknek javasolja Ozgyin Mihályt és dr. Buzás Pétert. Tagoknak javasolja Szabó Sándort és Csőke Attilát. 19

20 Miután nincs más személyi javaslat, szavazásra bocsátja az ismertetett javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés a pénzügyi bizottságot az ismertetett személyi javaslat szerint 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett megválasztotta. 197/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Terület- és Gazdaságfejlesztési Bizottsága A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Terület- és Gazdaságfejlesztési Bizottságot az alábbi összetételben választotta meg. Elnök: Alelnökök: Tagok: Gazdag János Dr. Buzás Péter Ozgyin Mihály Csőke Attila Szabó Sándor -, a megyei közgyűlés elnöke - Gazdag János, a terület- és gazdaságfejlesztési bizottság elnöke - a terület- és gazdaságfejlesztési bizottság alelnökei, tagjai Javaslatot tesz az egészségügyi bizottság összetételére. Elnöknek javasolja dr. Baláspiri Csabát. alelnököknek javasolja dr. Bánfi Tamást és Simicz Józsefet, tagoknak javasolja Vidovicsné Szabó Tündét és Károlyi Sándort. Miután nincs más személyi javaslat, szavazásra bocsátja az ismertetett javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés az egészségügyi bizottságot az ismertetett személyi javaslat szerint 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett megválasztotta. 198/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egészségügyi Bizottsága A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Egészségügyi Bizottságot az alábbi összetételben választotta meg. Elnök: Alelnökök: Tagok: Dr. Baláspiri Csaba Dr. Bánfi Tamás Simicz József Károlyi Sándor Vidovicsné Szabó Tünde -, a megyei közgyűlés elnöke - dr. Baláspiri Csaba az egészségügyi bizottság elnöke 20

21 - az egészségügyi bizottság alelnökei, tagjai Javaslatot tesz a Művelődési és Határon Túli Magyarok Bizottsága személyi összetételére. Elnöknek javasolja Csányi Lászlót, alelnököknek Vidovicsné Szabó Tündét és Magyari Lászlót, tagoknak javasolja dr. Pap Gabriellát, Kovács Jánost, Szaniszló Józsefet és Simicz Józsefet. Miután nincs más személyi javaslat, szavazásra bocsátja az ismertetett javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés a művelődési és határon túli magyarok bizottságát az ismertetett személyi javaslat szerint 37 igen szavazattal egyhangúlag mellett megválasztotta. 199/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Művelődési és Határon Túli Magyarok Bizottsága A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Művelődési és Határon Túli Magyarok Bizottságát az alábbi összetételben választotta meg. Elnök: Alelnökök: Tagok: Csányi László Magyari László Vidovicsné Szabó Tünde Kovács János Dr. Pap Gabriella Simicz József Szaniszló József -, a megyei közgyűlés elnöke - Csányi László, a művelődési és határon túli magyarok bizottságának elnöke - a művelődési és határon túli magyarok bizottságának alelnökei, tagjai Javaslatot tesz az Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottság személyi összetételére. Elnöknek javasolja dr. Martonosi Györgyöt, alelnöknek javasolja Kovács Jánost, dr. Nyáriné Tajti Annát és dr. Bertalan Zoltánt. Tagoknak javasolja Károlyi Sándort, Halmai Lászlót és Varga Árpádot. Miután nincs más személyi javaslat, szavazásra bocsátja az ismertetett javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés az oktatási, ifjúsági és sportbizottságot az ismertetett személyi javaslat szerint 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett megválasztotta. 200/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottsága A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Oktatási, Ifjúsági és Sportbizottságot az alábbi összetételben választotta meg. 21

22 Elnök: Alelnökök: Tagok: Dr. Martonosi György Dr. Bertalan Zoltán Kovács János dr. Nyáriné Tajti Anna Halmai László Károlyi Sándor Varga Árpád -, a megyei közgyűlés elnöke - dr. Martonosi György, az oktatási, ifjúsági és sportbizottság elnöke - az oktatási, ifjúsági és sportbizottság alelnökei, tagjai Javaslatot tesz az Európai Ügyek Bizottsága személyi összetételére. Elnöknek javasolja dr. Kozma Józsefet, alelnöknek javasolja Petró Ferencet és Varga Árpádot, tagoknak javasolja Szabó Sándort, dr. Gonda Jánost, dr. Piri Józsefet és Ozgyin Mihályt. Miután nincs más személyi javaslat, szavazásra bocsátja az ismertetett javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés az európai ügyek bizottságát az ismertetett személyi javaslat szerint 36 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett megválasztotta. 201/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Európai Ügyek Bizottsága A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Európai Ügyek Bizottságát az alábbi összetételben választotta meg. Elnök: Dr. Kozma József Alelnökök: Petró Ferenc Varga Árpád Tagok: Dr. Gonda János Dr. Piri József Ozgyin Mihály Szabó Sándor -, a megyei közgyűlés elnöke - dr. Kozma József, az európai ügyek bizottsága elnöke - az európai ügyek bizottsága alelnökei, tagjai Javaslatot tesz a Szociális és Kisebbségügyi Bizottság személyi összetételére. Elnöknek javasolja Szűcs Lajost, alelnöknek javasolja Károlyi Sándort, Szabó Sándort és Gyovai Gáspárt. 22

23 Dr. Baláspiri Csaba Tájékoztat arról, hogy az egyeztetés során névcsere történt. Szabó Sándor képviselő úr helyett dr. Bánfi Tamás a jelölt. Ismételten javaslatot tesz a szociális és kisebbségügyi bizottság személyi összetételére. Elnöknek javasolja Szűcs Lajost, alelnöknek javasolja Károlyi Sándort és Bedő Tamást, tagoknak javasolja dr. Bánfi Tamást, Gyovai Gáspárt. Miután nincs más személyi javaslat, szavazásra bocsátja az ismertetett javaslatot. Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés a szociális és kisebbségügyi bizottságot az ismertetett személyi javaslat szerint 37 igen szavazattal egyhangúlag megválasztotta. 202/2006. (X. 12.) Kgy. Tárgy: A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Szociális és Kisebbségügyi Bizottsága A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Szociális és Kisebbségügyi Bizottságot az alábbi összetételben választotta meg. Elnök: Alelnökök: Tagok: Szűcs Lajos Bedő Tamás Károlyi Sándor Dr. Bánfi Tamás Gyovai Gáspár -, a megyei közgyűlés elnöke - Szűcs Lajos, a szociális és kisebbségügyi bizottság elnöke - a szociális és kisebbségügyi bizottság alelnökei, tagjai Megállapítja, hogy a bizottságokat maradéktalanul megválasztották. Bejelenti, hogy a mai napon a következő csomag került kiosztásra a képviselőknek évi gazdasági program végrehajtásáról szóló beszámoló, valamint a Hivatal munkájáról tájékoztató a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése önkormányzati rendeletei, VAGYONNYILATKOZATOK, melyek kitöltését a 2000:XCVI. tv. írja elő a képviselők és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettárs, valamint gyermekek vonatkozásában A Területi Információs Füzetek 7. kötete 23

24 Miután a frakció alakítások bejelentése megtörtént, megköszöni a részvételt, a közgyűlés ülését berekeszti. K.m.f. megyei közgyűlés elnöke Dr. Siket Judit megyei főjegyző 24

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.

Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta. Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:

JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről: ! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.

Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Szám: 01-96/2010-8 BELOIANNISZ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE ALAKULÓ NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 2010. október 13. 9. számú jegyzőkönyv N a p i r e n d i p o n t o k : 1. A HVB elnökének tájékoztatója

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről Szerencs város Képviselő-testülete Szám: 31-12/2006. Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében 2006. október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről Jelen vannak: A képviselő-testület

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 1/3/3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 11-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 12 -én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 12 -én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2006. október 12 -én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma Tárgy 50/2006.(10.12.) Polgármester illetményének megállapítása.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 8-án 9. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.

Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja. 11. számú Jegyzőkönyv Készült a Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 19-én 14,00 órakor a Községháza dísztermében (Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 91.) megtartott

Részletesebben

Olvasásra olvasásra olvasásra

Olvasásra olvasásra olvasásra Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fõ tér 2. Jegyzõkönyv Készült Apaj Község Képviselõ-testületének 2010. október 14-én megtartott ALAKULÓ ülésérõl Hozott határozatok: 89/2010.(X.14.) Kt.számú határozat

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti

A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: V/105-23/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés

Részletesebben

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 1. Választás eredményének ismertetése 2. Polgármester esküje 3. Polgármester tiszteletdíjának,

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 22-én megtartott alakuló ülés jegyzőkönyvéhez 109/2014.(X.22.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 110/2014.(X.22.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u.59. 10/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én 17. 00 órakor a Bezi

Részletesebben

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV

Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 6-án (szerdán) 17 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Hozott határozatok: 153-155/2010. (X. 6.) Perkáta,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22-én 19 órakor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott ünnepélyes alakuló üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Németh Erzsébet polgármester. Makidáné Fűzi Katalin képviselő Ottlakán Roland Olivér körjegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Németh Erzsébet polgármester. Makidáné Fűzi Katalin képviselő Ottlakán Roland Olivér körjegyző Magyarkeresztúr Önkormányzat Képviselő-testülete 9346. Magyarkeresztúr, Kossuth u. 42. 11/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2010. október 14.-én (csütörtökön) 20.00 órakor megtartott nyilvános a l a

Részletesebben

E L Ö T E R J E S Z T É S. A polgármester megnyitja az alakuló ülést és átadja a szót a Helyi Választási Bizottság elnökének.

E L Ö T E R J E S Z T É S. A polgármester megnyitja az alakuló ülést és átadja a szót a Helyi Választási Bizottság elnökének. E L Ö T E R J E S Z T É S Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 27. napján tartandó alakuló ülésére (az előterjesztés egyben forgatókönyv is) A polgármester megnyitja az alakuló

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének Szám: 789-13/2017/K 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 11. napján megtartott rendkívüli testületi ülése 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme

JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-i alakuló üléséről Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása 1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

F O R G A T Ó K Ö N Y V

F O R G A T Ó K Ö N Y V F O R G A T Ó K Ö N Y V Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 13-ai alakuló testületi ülésére Az alakuló üléssel kapcsolatban az alábbi jogszabályok irányadóak: o a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2010. október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal. Jelen vannak: Bartók

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének október 13 -án megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 13 -án megtartott alakuló üléséről. Határozat száma Tárgy 73/2010.(X.13.) Szavazatszámláló bizottság létrehozása az alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20. napján 16.00 órakor megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak:

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én, 18.00 órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve 140/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés október 22-i alakuló ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés október 22-i alakuló ülése jegyzőkönyvéből 59/2014. (X.22.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 1. A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Dr. Jobbágy Lajos,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. március 14-én 10.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott alakuló üléséről.

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 17-én (Péntek) 16:00 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. október 17. Határozat:

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 192-12/2014. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám:.../2010. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-én 17.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott alakuló képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 180 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV

Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült 2010. október 06-án 17 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1-17/2014. szám J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaja Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 13-án (csütörtök) 14 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 138-8/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én (péntek) 14,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Képviselő-testület október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. október 16-án megtartott alakuló nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 104. 114. (X. 16.) számú határozatokat 9. számú rendelet 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2014. október 21-én 17 00 órai kezdettel megtartott alakuló képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: D/17-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 16-án 17 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület hivatala 8482

Részletesebben

Etyek Község. 48/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 49/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata

Etyek Község. 48/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 49/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata Etyek Község 48/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 49/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 1 J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 2008.

Részletesebben

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén 2014. október 22. napján 16.00 órakor, a Közösségi Ház Dísztermében

Részletesebben

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 21-én megtartott Alakuló ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 21-én megtartott Alakuló ülésének jegyzőkönyvéből. Tét Város Önkormányzat -testületének Alakuló ülésének könyvéből. Tét Város Önkormányzat testülete 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: Tét Város Önkormányzat -testületének 138/2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kenézlő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14-én 14 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kenézlő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14-én 14 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Kenézlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 506-9/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kenézlő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14-én 14 órai kezdettel megtartott alakuló

Részletesebben

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN

2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Az ülés alkalmával a képviselő-testület az alábbi határozatokat fogadta el: 62/2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A TANÁCSKOZÁST HANGFELVÉTELEN RÖGZÍTETTÜK!

JEGYZŐKÖNYV A TANÁCSKOZÁST HANGFELVÉTELEN RÖGZÍTETTÜK! Szám: /2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. február 3-án 9.00 órára összehívott és a Baranya Megyei Önkormányzat dísztermében (Pécs, Papnövelde u. 5.) megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV 1/2011. SZERB ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE ( Alalkúló űlés ) Budapest,

JEGYZŐKÖNYV 1/2011. SZERB ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE ( Alalkúló űlés ) Budapest, JEGYZŐKÖNYV 1/2011. SZERB ORSZÁGOS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE ( Alalkúló űlés 2011 2015 ) Budapest, 2011-02-05 Hely: Szerb Országos Önkormányzat székhelye (1055 Budapest, Falk Miksa u.3.) Dátum: 2011-február-05

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. október 20-án 14,00 órakor a művelődési ház nagytermében megtartott képviselő-testület alakuló üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Tisztelettel köszöntöm a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János, Dr. Kárpáti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. Jegyzőkönyv Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Gilvánfa Az ülés ideje: 2014. október 22., 08.00 óra

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén. 1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány, Petőfi u.

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y Az Adászteveli Német Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 14-én, 18,00 órai kezdettel tartott ü l é s é r ő l

J E G Y Z Õ K Ö N Y Az Adászteveli Német Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 14-én, 18,00 órai kezdettel tartott ü l é s é r ő l Szám: 118-2/7/2010. J E G Y Z Õ K Ö N Y 2010. október 14-én, 18,00 órai kezdettel tartott ü l é s é r ő l Adászteveli Német Kisebbségi Önkormányzat 8561 Adásztevel, Árpád u. 22. Szám: 118-2/7/2010 Jegyzőkönyv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye: Révfülöp Általános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 21-89/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V K ü l s ő v a t K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9532 K ü l s ő v a t, K o s s u t h u. 7 0. Tel: 89/342-090; 20/418-8690 Fax.: 89/342-090 e-mail: pmkvat@gmail.com Szám: 107-12/2014. J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A lakosság részéről megjelent 3 fő érdeklődő.

Jegyzőkönyv. A lakosság részéről megjelent 3 fő érdeklődő. Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 18-án 17.00 h kezdettel a Művelődési Ház Házasságkötő termében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott alakuló

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6.   M E G H Í V Ó Bucsa Község Önkormányzata 5527. Bucsa, Kossuth tér 6. E-mail: bucsa@bucsa.hu M E G H Í V Ó nyilvános alakuló ülését 2014. október 20-án (hétfőn) 15 00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom. Az

Részletesebben

Jegyzőkönyv. II. Napirendi pont Az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele, a megbízólevelek átadása

Jegyzőkönyv. II. Napirendi pont Az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele, a megbízólevelek átadása Jegyzőkönyv Készült: Leányvár község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 16-án tartott alakuló ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácstermében Jelen vannak: Adamik Sándor, Csobán Zoltán, Frank

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 11-én megtartott alakuló ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 11-én megtartott alakuló ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 11-én megtartott alakuló ülésén. Lázár József korelnök köszöntötte a dömsödi lakosoktól 2006. október

Részletesebben

Szám: 9-7/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 9-7/2014. N é m e t b á n y a Szám: 9-7/2014. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20. napján 16 órakor megtartott alakuló képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. október 12-én 15.00 órai kezdettel megtartott alakuló ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. október 12-én 15.00 órai kezdettel megtartott alakuló ülésérıl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon 68/425-000 Fax: 68/526-331 13/2010 JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14- én megtartott alakuló üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 14- én megtartott alakuló üléséről Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint Jelen vannak Képviselő-testület tagjai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október hó 14 én 17- órakor tartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október hó 14 én 17- órakor tartott alakuló üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október hó 14 én 17- órakor tartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak: Fischer József polgármester

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 27-én (hétfő) 18.00 órakor tartott alakuló üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 18 órakor megtartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Faluház (Nagykutas,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én, 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika

Részletesebben