Menjetek el azokhoz a kohénokhoz (papokhoz), akik a ti időtökben lesznek (3)
|
|
- Nikolett Fodor
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SCHŐNER Alfréd Csodálatos emberek, példaképek. Az istenhiten alapuló rabbinikus kompetencia 1. Az 1960-as évek legvégén, a 70-es évek elején delegáltak a szegedi hitközséghez. Rabbiként a Tisza parti város volt az első őrhelyem, ahol különleges szellemi élményben részesülhettem: megismerkedhettem a 20. század egyik legnagyobb magyar neológ rabbijának, Lőw Immánuelnek a lányával, Eszterrel. Minden sábát délután Lőw Eszternél voltunk, s ő beszélt, mesélt mindig az édesapjáról, sőt kiterjedt családjáról, arról az ideálról, amelyet a Lőwök testesítettek meg. Arról az eszményről, amelynek szellemében a két nagy Lőw élt, és amelyet ő - Lőw Imánuel vonatkozásában - hosszú- hosszú évtizedeken keresztül megtapasztalt. Arról a Lőw Eszterről beszélek, aki még magas korában is decens, jó megjelenésű, rendkívül attraktív hölgy volt. Akit korábban Juhász Gyula múzsájának tartottak, akiről Scheiber azt nyilatkozta, hogyha férfinak születik, akkor biztosan világhírű tudós vált volna belőle. Olvasta Nagyapja és Atyja műveit, lemérte jelentőségüket, figyelemmel kísérte hatásukat és utóéletüket, gyűjtötte a rájuk vonatkozó emlékeket és irodalmat. Nagyműveltségű, több nyelven beszélő és olvasó nő volt. Szerette az irodalmat, zenét, szépművészetet. Okos volt, bölcs és szellemes. Nagyszerű kozör. (1) Lőw Eszter különleges személyiség. Mélyen vallásos asszony, someret micvot, szombattartó volt. Sajnálom, hogy a későbbiek során nem jegyzeteltem le pontosan, betűhíven azokat a mondatokat, melyeket elmondott. Hídvégi Máté könyvében több alkalommal is hivatkozik az általam elmondott Lőw Eszterrel történt találkozásokra, és idéz egy-két hozzá fűződő, a jelentős személyiségekről mindig megszülető, történetet.(2) Fiatal rabbiként borzasztó zavarban voltam, amikor Lőw Eszter így szólított meg: tisztelendő úr. Ez a megfogalmazás, titulus egy jellemző helyi, szegedi hagyomány. S a tisztelendő úr állandóan kérdésekkel ostromolta Lőw Esztert. Mit mondott a papa, hogyan és miképpen? Ha új kérdések vetődnek fel, napjaink kihívásaira hogyan kell ezekre válaszolni. Lőw Eszter, aki mint mondottam, rendkívül művelt és vallási stúdiumokban is meglepően felkészült asszony volt, szinte grammatikai pontossággal idézte egyszer édesapja mondatát, írásmagyarázatát, amely D várim könyvéből meríti a forrását, mintegy válaszolandó az általam felvetett kérdésre. ובאת אל הכהנים...אשר יהיו בימם ההם Menjetek el azokhoz a kohénokhoz (papokhoz), akik a ti időtökben lesznek (3) 1
2 A rabbikhoz, akik a ti időtöknek lesznek a korformálói, szellemi alakítói. E mondat feltétlen bizalom a kontinuitásban, ugyanakkor feltétlen alázat az elődök által képviselt hagyomány iránt. Már a régi időben a rabbinikus irodalomban e tisztséget márá de átrá-nak, a helység urának nevezték. Ez a Deuteronomium-beli - mondat különösképpen fontos. A középkor legnagyobb kommentátora, Rasi erre vonatkozó mondata, a Szifret idézi.(4) אין לך אלא שופט שבימיך tehát a te nemzedékednek, korodnak, idődnek az embere legyen a döntőbíród. Hiszen ő nemcsak rajta tartja a kezét a társadalom és a kor pulzusán, hanem annak valamilyen módon átveszi az ütemét, a lüktetését is. 2. A második személy, akiről szólok, szintén a 20. század egyik kiemelkedő rabbija volt, később élt, őt már többen személyesen is jól ismerték, ismertük. Benoschofsky Imrére, Buda néhai főrabbijára gondolok, aki megpróbálta, korábban még a II. világháború alatt elpusztult - Öntőház utcai templomban, majd később Újlakon, majd utolsó őrhelyén a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában a hellenisztikus görög műveltséget valamilyen módon ötvözni az ősi zsidó hagyománnyal, vallásetikával.(5). Egyik homiletika órán idézte a Szentírás B résit könyvének klasszikus tanítását יפת אלקים ליפת וישכן באהלי שם Tágítsa ki Isten Jefet határát, és tegye lehetővé, hogy Sém sátraiban lakjanak (6) Értsd: értékes feladatunk Jefetet a görög műveltség, vagy általában a műveltség adta különleges világot megismerni, s az létezzen, viruljon a Sém nevével fémjelzett etikum, a zsidó vallás, valláserkölcs holdudvarában. A talmudi gondolatvilág még színesebbé, árnyaltabbá teszi a tórai igazságot.. אמר רבי חייא בר אבא, היינו טעמא דכתיב יפת אלקים ליפת, יפיותו של יפת יהא באהלי שם Jefet szépsége legyen Sém sátraiban. (7) 2
3 Benoschofsky éveken keresztül tanított bennünket Bibliára, főleg Hágiographákra. Vezetett a vallásfilozófia utjain, s a homilia oktatásának modern módszertanára is ráirányította a figyelmet ben súlyosan megbetegedett, fél év múlva tudtuk meg, hogy gyógyíthatatlan kór támadta meg szervezetét ben az örök életbe költözött, Farkasréti temetőben lévő sírját ma is látogatják egykori hívei. Halála után felvetődött a kérdés, hogy sírkövére milyen mondatot véssenek, amely híven fejezi ki annak a személynek a gondolatvilágát, aki a rendszerváltást megelőző évtizedek, pontosabban fogalmazva az és közötti két évtized egyik meghatározó személyisége, vallási értelemben vett, irányítója volt Egy korábbi forrásra utalva Istenben boldogult Scheiber professzor választására kőbe, sírkőbe vésték a vallomást. Moré nevuché hazemán, azaz A mi időnk tévelygőinek útmutatója. Közismert, Benoschofsky rajongása Májmuni, és ezen belül klasszikus filozófiai műve, a Moré nevuchim iránt.(8) Tanította is nekünk. Sírkőszövegének megfogalmazásakor Scheiber úgy vélte, ő volt azon idők tévelygőinek az útmutatója. E mondat kifejezi azt a második eszményt, azt a második gondolatkört, amelyről szólni szeretnék. Igen, a rabbi legyen az adott kor tévelygőinek útmutatója. Vezesse őket vissza a svil házáháv-hoz, az arany középúthoz. 3. A harmadik személy egy más kultúrkör szülötte, nem a magyarországi neológiának, hanem a magyarországi ortodoxiának reprezentánsa, ha úgy tetszik nem a rabbik, hanem a rebbék kategóriájához tartozik. A kelet-magyarországi Jungreiszekről szeretnék néhány mondatot mondani ben látott napvilágot Jichák Joszéf Kohénnak, az ismert és elismert történésznek rendkívül nagysikerű munkája, a Cháchmé Hungárija vehászifrut hátoránut bá. Ez már egy második munka. Korábban a Pinkász hákehilot c. munka kiegészítéseképpen Erdély rabbijairól, közösségeiről írt.(9). Ő is megemlíti a 20. század első évtizedeinek egyik kiemelkedő ortodox vallási tekintélyét, Rábi Áser Ansel Hálévi Jungreiszt, aki nem volt más, mint Áv Bét Din di K hilá K dosá Csenger.(10) Csenger, Kelet-Magyarországon található. Ráv Áser Ánsel az egyik meghatározó személyisége a kelet-magyarországi zsidóságnak.(11) Óriási tekintély. Iskolafejlesztő személyiség, akit hosszan tartó betegsége megakadályozta tervei megvalósításában. Azon a vidéken nagyon sok apró jesiva volt.(12) Olyan jesiva, amelynek az életét, a létét, a gondolkodásmódját, a hangulatát kiválóan adja vissza a pár héttel ezelőtt megjelent nagyszerű munka, Domán István kollégánk könyve, A talmud iskolák titkai (13). 3
4 A harmadik történet, Jungreiszékkel kapcsolatos, illetve az ottani jesivával. Másze sehájá. Áldott emlékű édesapámmal kapcsolatos, engedtessék meg, hogy elmondjam, annak a régi elvnek a tükrében (14) כל האומר בשם אומרו מביא גאולה לעולם Édesapám emlékének adózom, ezzel is elősegítendő a mielőbbi megváltást. Apám 1902-ben született. A család több generáció óta élt Csengerben. Ott éltek, dolgoztak, végezték mindennapi munkájukat.(15) Hatottak rájuk a helyi komoly személyiségek, rábonemek, de nemcsak a rabbik, hanem a vallásos, tekintélyes emberek is formálták világlátásukat, alakították a világról kialakult képüket. Édesapám is ilyen miliőben nőtt fel, tizenegy testvér társaságában. A többiek sorsa ugyanaz lett, mint a magyarországi zsidóság nagyobb részéé: Auschwitz.(16) Apám életre ítéltetett. A korábban elfogadható egzisztenciális körülmények között élő család egyik napról a másikra, 1908-ban, tönkrement. Alig-alig volt mit enniük. Nagyapám, reb Efrájim Dov faluról falura járt, kereskedett, és hétvégén hazament, hogy legyen bárchesz a péntek esti asztalon, legyen mit enni a családnak. Egy csütörtöki napon így emlékezett vissza áldott emlékű apám első szülött fia vitte el a szárnyast a helyi sochéthez., s kiderült, hogy a liba nem kóser. Legalábbis kétségek merültek fel fogyaszthatóságával kapcsolatban. Utasítást kapott: vigye el a vésetet a rebbéhez! Kérdezzen tőle sájle t: kóser-e a liba? A rebbe óvatosan megfogta a vésetet, odament az ablakhoz. Felfújta. Nézte jobbról, balról, majd így szólt: gyermekem, ez nem kóser, ezt nem lehet megenni. Apám kilenc éves volt, nem is nagyon értette először, miről van szó. A rebbe azt mondta, tréfli, akkor biztos úgy van. Már majdnem kint volt az ajtón, mikor Rabi Jungreisz utána szólt: te annak a reb Efrájim Dovnak vagy a fia, aki tönkrement? S mikor a rebbe meghallotta, hogy az elszegényedett családról van szó, újból odament a vésettel az ablakhoz. Ismét felfújta a vésetet, a légcsövet. Nézte jobbról és balról, majd így szólt apámhoz: fiam tévedtem, ez kóser, vidd haza, mondd, hogy meg lehet enni! S ha ennek a három nagy embernek, csodálatos rabbiknak az életéből egy-egy mondat erejéig a konklúziót összefoglalom (17) והחוט המשלש לא במהרה ינתק 4
5 szellemében zárom az előadást: A Lőw-i életmű aktuális üzenete, hogy az új évezredben is teremtődjék meg, illetve folytatódjék az istenhiten alapuló rabbinikus kompetencia, felelősség. A közösség iránti alázat, s az alkotó kész kohéziós erő. Benoschofskyt követve, a rabbi legyen ebben a korban is a tévelygők útmutatója, oktatójanevelője. A hit őre, aki empátiával, szép szóval a Mindenható iránti szeretetet plántálja át az arra szomjazóknak. A Jungreiszek nyomán a rabbi legyen közösségépítő, s így személyorientált, aki érzékeny a szociális kérdésekre, korunk kihívásaira. Hagyománytisztelete tegye továbbra is az ő életét hitelessé és példamutatóvá. 5
6 JEGYZETEK 1. Gyászbeszéd Patzauer Sándorné sz. Lőw Eszter felett, január 27.-én, in.: Scheiber Sándor könyve, 1994, i.m. p.86. E dolgozat részei már közlésre kerültek általam tartott - korábbi előadásokon. E munka, jelen formájában, konferenciánk alkalmából került újraszerkesztésre. 2. Hidvégi Máté, Tenyeremre rajzoltalak, Budapest, Devárim Mózes IV. és V. könyvéhez fűződő tannaitikus-halachikus midrás 5. Benoschofsky Imre ( ) országos vezető főrabbi irodalmi munkásságából hadd emeljük ki az 1941-ben megjelent, a híres Jávne sorozat első kötetét, Zsidóságunk tanításai c. könyvét. A kötet kiegészített újra kiadása Raj Tamás munkája, Budapest, A néhai budai főrabbi szerkesztette a Maradék zsidóság című kötetet, amely nemes veretű imafordításait is magába foglalta. Harminc év után című, Budapest, prédikáció gyűjteménye ma is retorikai tananyag. 6. B'resit Megilla 9/b 8. Benoschofsky jellemzi Májimuni egyéniségét lásd: Zsidóságunk tanításai, i.m.hit és Tudás című fejezetet. A Moshe Carmilly-Weinberger által szerkesztett The Rabbinical Seminary of Budapest A Centennial Volume. című jubiláris kötetben Jacob I. Dienstag kitünő összefoglalást ad The Seminary and Maimonidean Scholarship címen. Benoschofskyval kapcsolatban megjegyzi, hogy február 6- án született Budapesten, 1928-ban avatták rabbivá, 1936-tól Budán volt főrabbi. Maimunival kapcsolatban öt Benoschofsky-tanulmányt jegyez fel, a nyomon követhető impresszumadatokkal. Lásd. i.m.: p A két klasszikus kultúra egymásratalálását Benoschofsky temetésén, a kortárs, Scheiber így fogalmazta meg: Két fókusza volt érdeklődésének: a judaica és a görög gondolkodás. Disszertációjának címe ezt el is árulja: Májmuni aristotelizmusa. A két világnézet ötvözet: Ez az álma. in.: Új Élet, augusztus Háchméi Tránszilvánijá, Jerusálájim,
7 10. Stein Miksa főrabbi Magyar Rabbik címü havi folyóiratában, Nagyszombat, 1906 RábiAser Ansel hasonló nevű - Jungreisz nagyapjáról a következőket írja: Aser Jungreisz csengeri rabbi. Atyja, Jungreisz Sámuel csecsi rabbi volt, hol fia, Aser évben született: anyja pedig Wiener Aser miskolci rabbi leánya volt. Az Imre Es és a Javec szerzőknek tanítványa. Apja, Almas Mayer nagymártoni rabbi volt évben foglalta el Csengeren a rabbi állást. Jámborsága által nagy hírnévnek örvendett, s igen sokan folyamodtak hozzá segélyért is. Valami orvosi könyv birtokában volt. Negyvenévi működés után meghalt év Kiszlév hó 5-én. Utódja fia, Ábrahám rendezte sajtó alá művét Mnuchász Oser (Sziget, 1876) cím alatt Lásd továbbiakban: Pinchász Zélig Hákohén Schwartz, Széfer Sém Hágedolim méerec Hágár. Kisvárda, Az újabb reprint kiadás, Jerusálájim, A Mnuchász Oser szerzőjének halála után, apja megüresedett helyére, fia Rábi Ávráhám Hálévi Jungreisz került. Édesapja által alapított jesivát továbbfejlesztette, sok hallgatót vonzott a tekintélyes csengeri rabbi. Nevéhez számos legenda fűződik, amelyek a Tajre Welt című hetilapban, 1977-ben látott napvilágot Drei Dajrajsz Rábonim Geajnim vecádikim fon Tsenger címen. Rábi Ávráhám Jungreis halála után, 1904.ben, fia Rábbi Áser Ánsel Jungreisz foglalta el az üresen maradt rabbiszéket. Súlyos, szinte egész életén végighúzódó betegsége miatt a jesiva vezetését fia Rábi Eliezer Árje látta el. Rábbi Áser Ánsel Hálévi Jungreisz volt Csenger utolsó rabbija június 6-án Auschwitzban mártíriumot szenvedett. Shlomo Spitzer is emléket állít személyiségének a Die Rabbiner Ungarns, 1944 (Die Orthodoxen Gemeinden) Orthodox rabbik Magyarországon, 1944 című munkájában. Budapest, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Jesivot Hungárijá bigedulátán ubecurbátán. szerk.: Ávráhám Fuks. Jerusálájim, Domán István, A talmudiskolák titkai, Ulpius ház, Budapest, A szerző a könyvben Büdszentmihály, Verpelét, Tab, Galánta jesiváinak életébe enged - a szemtanú hitelességével betekinteni. A szerző a témának több művet is szentel. Ezek közül, hadd emeljük ki az eleddig jegyzet formában megjelent egyetemi előadások anyagát, A jesívák története, Budapest, Megilá 15/a 7
8 15. Friedmann, Slomo, Jizkor-könyv Csenger, Porcsalma és vidéke mártírjainak emlékére, pp. 12, 16, 32, 48, in Pinkász háhehilot Hungárijá, Jerusálájim, p Pór Jenő- Zsadányi Oszkár, Te vagy a tanú! Ukrajnától Aauschwitzig. Budapest, s a hármas fonál nem egyhamar szakad szét. (Kohelet 4.12). URL: 8
Családfa. Anyai nagyapa. Fried Miklós? Interjúalany. Rosenberg Imre 1921
Családfa Apai nagyapa Rosenberg Ábrahám Jehuda 1855 1909 Apai nagyanya Rosenberg Ábrahámné (szül. Desberg Sára) 1861 1933 Anyai nagyapa Fried Miklós? 1944 Anyai nagyanya Fried Miklósné (szül. Schwartz?)?
Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925
Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz? Schwarz?-né (szül.?) Deutsch Ignác 1828 1915 Deutsch Ignácné (szül. Weisz Teréz) 1860 1944 Apa Schwarz Mór 1877 1941 Anya Schwarz
Középkori és modern zsidó irodalom
Középkori és modern zsidó irodalom BBN-HEB11-313.1, BMVD-101.77, BBV-101.50 Panelóra, koordinálja: Biró Tamás 2015. április 8.: Határjelenségek : karaita irodalom; fordítások; irodalom zsidó nyelveken
Családfa. Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek Név ismeretlen 1860-as évek Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Stern Nuhim 1860-as évek 1940 Név ismeretlen 1860-as évek 1939 Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942 Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek 1942
Családfa. Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943. Fülöp Jakabné (szül.? Eszter) Fülöp Jakab. Lazarovits József 1860-as évek 1944
Családfa Apai nagyapa Lazarovits József 1860-as évek 1944 Apai nagyanya Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943 Anyai nagyapa Fülöp Jakab 1860-as évek 1939 Anyai nagyanya Fülöp Jakabné
Családfa. Anyai nagyapa. Goldsmann Bernard?? Interjúalany. Greif Ruth (szül. Goldstein Ruth) 1932. Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Goldstein??? Apai nagyanya Goldstein?-né (szül.? Rozália) 1874 1949 Anyai nagyapa Goldsmann Bernard?? Anyai nagyanya Goldsmann Bernardné (szül.? Eszter) 1880-as évek 1970- es évek
"Áldott légy Örökkévaló, aki megtartottál bennünket és megengedted számunkra, hogy megérjük a mai napot."
Jom Háácmáut 5777 "Áldott légy Örökkévaló, aki megtartottál bennünket és megengedted számunkra, hogy megérjük a mai napot." Ezen a napon előttünk lebeg e terminus egymásba kapcsolódó, állandóan visszatérő
Családfa Apai Apai Anyai Anyai nagyapa nagyanya nagyapa nagyanya Apa Anya Testvérek Házastárs Interjúalany Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Flam Móric 1868 1915 Flam Móricné (szül. Mandl Emma) 1872? Zwirn??? Zwirn?-né (szül. Hoffmann Netti)? 1940 Apa Flam József 1901 1958 Anya
Családfa. Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? Berger Adolf Kovács (Kohn) Adolf?
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Kovács (Kohn) Adolf? 1914 Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? 1906 Berger Adolf 1862 1939 Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) 1874 1944 Apa
Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grünbaum??? Grünbaum?-né (szül.?)? 1945 Kohn Móric? 1918 Kohn Móricné (szül.? Vilma)? 1945 Apa Grünbaum András 1890 1951 Anya Grünbaum Margit
Családfa. Salamon Gáspárné (szül.?)?? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek. Salamon Gáspár?? Blum??? Apa. Anya. Blum Móric
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Blum??? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek Salamon Gáspár?? Salamon Gáspárné (szül.?)?? Apa Blum Móric 1888 1944 Anya Blum Móricné (szül.
Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930
Családfa Apai nagyapa Lunczer Gyula? 1925/26 Apai nagyanya Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Anyai nagyapa Krausz Adolf 1836 1928 Anyai nagyanya Krausz Adolfné (szül.?)?? Apa Lunczer Lipót 1871 1930 Anya Lunczer
Családfa. Anya Klein Lázárné (szül.szalpéter Adél) (1881-1944) Apa Klein Lázár (1878-1944) Házastárs Interjúalany
Családfa Apai nagyapa Klein Mendel Wolf?-? Apai nagyanya Klein Mendelné (szül.weiser Aranka)?-1909 Anyai nagyapa Szalpéter??-? Anyai nagyanya Szalpéter?-né (szül. Holder Gizella)?-1944 Apa Klein Lázár
Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882
Dr. Schő ner Alfre d 1 : Személyes emlékezés az egyik legnagyobb zsidó tudósról 2
Dr. Schő ner Alfre d 1 : Személyes emlékezés az egyik legnagyobb zsidó tudósról 2 Zsidó gimnazista voltam, amikor egy alkalommal nem jött a vallástanárunk, a zseniális Geyer Arthur, akiért mi ugyanúgy
Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2012.november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.
Eredetileg 841/98 sz. iktatott, az Archívumban 1106/ számon nyilvántartott irat. Ismerteti: Ábrahám Vera március 23.
Eredetileg 841/98 sz. iktatott, az Archívumban 1106/1898-1. számon nyilvántartott irat. Ismerteti: Ábrahám Vera 2018. március 23. Archívumunk sok száz digitalizálás alatt álló irata közül folyamatosan,
Családfa. Krajcsik Jakabné (szül. Srézinger Berta) kb /46. Grün Jánosné (szül. Weiner Emma)?? Krajcsik Jakab?? Grün János? Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grün János? 1919 Grün Jánosné (szül. Weiner Emma)?? Krajcsik Jakab?? Krajcsik Jakabné (szül. Srézinger Berta) kb. 1852 1945/46 Apa Grün
Családfa. Ganz??? Müller??? Müller?-né (szül.?)?? Ganz?-né (szül.? Perl) 1850-es évek Anya. Apa
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Müller??? Müller?-né (szül.?)?? Ganz??? Ganz?-né (szül.? Perl) 1850-es évek 1944 Apa Anya Müller Volf 1880-as évek 1944 Müller Volfné (szül.
Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Adler? Nincs adat Pollák? Pollák?-né?? 1837 1942 (szül.?)? 1911 Apa Adler Mátyás 1897 1944 Anya Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895
Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz??? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921 Schlosz Bertalan?? Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926 Apa Szántó (Schwarz) Miksa 1880/82 1950
Családfa. Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951. Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina ) 1878 1941. Seiger Gottlieb 1864 1924
Családfa Apai nagyapa Lőrincz Dániel 1870 1929 Apai nagyanya Lőrincz Dánielné (szül. Grün Helén) 1876 1951 Anyai nagyapa Seiger Gottlieb 1864 1924 Anyai nagyanya Seiger Gottliebné (szül. Roth Hermina )
Családfa. Lichtwitz Ferdinándné (szül. Deutsch Jozefin) (1840-es évek- 1918 előtt) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül)
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Krausz Márkus (1840-1910 körül) Krausz Márkusné (1840 körül- 1913 körül) Lichtwitz Ferdinánd (1840-es évek- 1918 előtt) Lichtwitz Ferdinándné
Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak
Iskolatársak Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak rád! Hangzott a kerítések felől az iskolába siető kisdiákok után, a szülői figyelmeztetés. A gyerekek siettek, mert fél 8-ra az osztályban kellett lenniük.
Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947
Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
Családfa. Schillinger Emánuel Kohn Netty (szül. Blau Netty)? Schillinger Julianna (szül. Blum Julianna)? Kohn Sándor? 1898.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Kohn Sándor? 1898 Kohn Netty (szül. Blau Netty)? 1931 Schillinger Emánuel 1858 1942 Schillinger Julianna (szül. Blum Julianna)? 1938 Apa
Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal
Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda
Családfa. Schlesinger Mihály es Apai évek Schlesinger Józsefné (szül. Singer Malvin) Schlesinger József?
Családfa 1890-es Apai évek 1944 nagyapa Schlesinger József? 1920-as évek Apai nagyanya Schlesinger Józsefné (szül. Singer Malvin) 1864 1944 Schlesinger Mihály Anyai nagyapa Löbl Imre?? Anyai nagyanya Löbl
bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: József és az angyal Olvasd el: Máté
ORZSE-CSÁKY Hírlevél nov november 16. hétfő, 13: évfolyam 15. szám november 16.
8. évfolyam 15. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. november 16. 1 / 7 A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2015. NOVEMBER Zsidó vallástudományi események 2015. november 17., kedd, 10.00 óra A Magyar Zsidó Szemle első öt
Családfa. Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül. Nincs adat. Wagner Adolf? 1915/16. Nincs adat. Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Wagner Adolf? 1915/16 Anyai nagyanya Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül Apa S. (Sprerlinger) Jenő 1890 1941 Anya S. Jenőné
bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd
Családfa. Anyai nagyapa. Csernovits. Efraim? 1937. Interjúalany. Csernovits Farkas Sámuel 1925. Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Davidovits Mózes? 1890-es évek Apai nagyanya Davidovits Mózesné (szül.? Ráhel)?? Anyai nagyapa Csernovits Efraim? 1937 Anyai nagyanya Csernovits Efraimné (szül.? Eszter? 1888/9 Apa
Az egyén méltósága szent és sérthetetlen
Bét Orim Hírlevél XI. évfolyam 2. szám www.betorim.hu 2015. február Az egyén méltósága szent és sérthetetlen A német alkotmány első s legfontosabb kitétele az, hogy az egyén méltósága szent és sérthetetlen.
Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.
Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)
A magyar börtönügy arcképcsarnoka
A magyar börtönügy arcképcsarnoka Pulszky Ágost (1846 1901) A humanitárius szempont legbiztosabb próbája a politikai értékeknek. (Szalay László) Jogfilozófus, szociológus, politikus, jogtudományi szakíró,
Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)
Családfa. nagyapa Marmorstein. Lorber Sámuel? 1933. Interjúalany. Bognár Pálné (szül. Mermelstein / Marmorstein/ Éva) 1929.
Családfa Apai nagyapa Marmorstein Herman?? Apai nagyanya Marmorstein Hermanné (szül. Gottesman Ilona)?? Anyai nagyapa Lorber Sámuel? 1933 Anyai nagyanya Lorber Sámulné (szül. Goldiner Ida)?? Apa Marmorstein
Családfa. Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje. Krausz Simonné (szül. Krausz Betti) 1875 1944. Goldklang Dávidné (szül.?)?
Családfa Apai nagyapa Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje Apai nagyanya Goldklang Dávidné (szül.?)? 1932/33 Anyai nagyapa Krausz Simon 1875 1932 Anyai nagyanya Krausz Simonné (szül.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:
Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne: Kint azt kiáltják: [ ] Éljen a szabadság! Diákok mennek erre, föl-földobálják a sapkájukat, ujjongva éltetik a szabadságot. Ami az
A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei
Koncz Gábor A pataki kollégium visszavételének (1989 1990) történelmi körülményei Immár negyedszázad távlatából, messziről vagy kívülről nézve, összemosódnak a hónapok, egymásba csúsznak az évek eseményei.
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
Családfa. Anyai nagyapa. Laufer Mór?? Interjúalany. Klára Kováčová-Kohnová (szül. Weisz Klára) 1926. Gyermekek. Marta Kováčová-Kohnová 1948 1948
Családfa Apai nagyapa Weisz Mihály?? Apai nagyanya Weisz Cecília (szül. Hopper Cecília)?? Anyai nagyapa Laufer Mór?? Anyai nagyanya Laufer Mina (szül. Smatana Mina) 1860-as évek 1938 Apa Weisz József 1893
- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?
MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban
Családfa. Dr. Glück Lajosné (szül. Pollatschek Katalin) 1860 körül 1932. Löbl Árminné (szül. Bernfeld Katalin) 1870-es évek vége 1921
Családfa Apai nagyapa Dr. Glück Lajos 1850-es évek 1891 Apai nagyanya Dr. Glück Lajosné (szül. Pollatschek Katalin) 1860 körül 1932 Anyai nagyapa Löbl Ármin 1857 1930 Anyai nagyanya Löbl Árminné (szül.
Családfa. Haskó Jakabné (szül. Hernfeld Amália) 1863 1942. Stern Sámuelné (szül. Klein Irma) 1884 körül 1944. Stern Sámuel 1879 1933
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Haskó Jakab 1850-es évek 1927 Haskó Jakabné (szül. Hernfeld Amália) 1863 1942 Stern Sámuel 1879 1933 Stern Sámuelné (szül. Klein Irma) 1884
Családfa. Nincs adat. Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941. Schwartz. Nincs adat. Salamon? 1927. Apa. Anya. Kornveis Ignác 1882 1929
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Schwartz Salamon? 1927 Anyai nagyanya Schwartz Salamonné (szül. Siegel Johanna)? 1941 Apa Kornveis Ignác 1882 1929 Anya Kornveis Kornélia (szül. Schwarz
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
Családfa. Anyai nagyapa. Kerekes (Kleinberger) Arnold Interjúalany. Bence (Braun) Miklósné (szül. Wechsler Vera) 1918.
Családfa Apai nagyapa Wechsler??? Apai nagyanya Wechsler?-né (szül. Spitzer Teréz)? 1880-as évek Anyai nagyapa Kerekes (Kleinberger) Arnold 1859 1937 Anyai nagyanya Kerekes (Kleinberger) Arnoldné (szül.
Családfa. Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es évek 1940. Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944. Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944
Családfa Apai nagyapa Katz Icik 1870-es évek 1939 Apai nagyanya Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944 Anyai nagyapa Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944 Anyai nagyanya Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es
Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. Schwarz Lipót 1865 1929
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa Schwarz Lipót 1865 1929 Anya Schwarz Lipótné (szül. Friedmann Regina) 1860-as évek 1944 Testvérek Schwarz Jenő 1891 1944 Markovics Ernőné
Családfa. Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937. Freiberger Mór? 1904/05. Kauders Dávid 1854 1926
Családfa Apai nagyapa Kauders Dávid 1854 1926 Apai nagyanya Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Anyai nagyapa Freiberger Mór? 1904/05 Anyai nagyanya Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937
Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]
Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry
Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella
Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa
Családfa Apai nagyapa Fleischmann Mór 1858 1897 Apai nagyanya Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? 1942 Anyai nagyapa Rózsa??? Anyai nagyanya Rózsa?-né (szül.?)?? Apa Domonkos (Fleischmann) Miksa 1890
Családfa. Mandel Ábrahám Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) Fülöp??? Apa. Anya. Fülöp Móric
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fülöp??? Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahám 1853 1935 Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) 1843 1935 Apa Fülöp Móric 1873 1945 Anya Fülöp
Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez
Pastyik László Jegyzetek József Attila délszlávországi ismeretéhez Költőnk neve és műve a délszlávországi magyar irodalomban viszonylag hamar, már a húszas évek második felében feltűnik, jelképpé azonban
A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET
A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 42. Gazda István Feladataink id. Szinnyei József tudományos életműve további feltárása érdekében Íródott halálának centenáriumán Megjelent 2014-ben
Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán
Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad
Családfa. Kupferstein?-né (szül.? Heléna)? Grósz?-né (szül. Grósz Regina)?? Kupferstein??? Grósz??? Apa. Anya
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grósz??? Grósz?-né (szül. Grósz Regina)?? Kupferstein??? Kupferstein?-né (szül.? Heléna)? 1956 Apa Gáti (Grósz) Dániel 1906 1967 Anya Gáti
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
Családfa. Krén Jakabné (szül.? Rozália)? Huber? (szül.?)?? Krén Jakab? Huber??? Apa. Anya. Huber Jakab
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Huber??? Huber? (szül.?)?? Krén Jakab? 1935 Krén Jakabné (szül.? Rozália)? 1936 Apa Huber Jakab 1883 1944 Anya Huber Jakabné (szül. Krén
Családfa. Schwartz?-né (szül?) Kallós?-né (szül?)?? Schwartz? Kallós??? Apa. Anya. Kallós Zoltán 1893 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Kallós??? Kallós?-né (szül?)?? Schwartz??? Schwartz?-né (szül?)?? Apa Kallós Zoltán 1893 1944 Anya Kallós Ilona (szül. Schwartz Ilona) 1895
Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Dr. Reichenfeld Zsigmond 1858 1933 Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) 1869 1944 Deutsch Dávid 1849 1903 Deutsch Dávidné (szül.
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
Nagyanyám (Müller Teréz) házában, ahol édesanyám felcseperedett, zongora állt, amelyen nagyanya, bár csupán négy osztályt végzett, az ünnepi ebédeket
Nagyanyám (Müller Teréz) házában, ahol édesanyám felcseperedett, zongora állt, amelyen nagyanya, bár csupán négy osztályt végzett, az ünnepi ebédeket követően alkalmi dalokat és klaszszikus etűdöket játszott,
Családfa. Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56. Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)? 1944. Fischer Péter 1888 1917
Családfa Apai nagyapa Kertész (Klein) József 1875 1957 Apai nagyanya Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56 Anyai nagyapa Fischer Péter 1888 1917 Anyai nagyanya Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)?
Családfa. Kaufmann Leibné (szül. Ehrenreich Regina)? 1919. Járai (Katz) Lajos 1880-as évek 1960. Kaufmann Leib 1850 1936. Apa.
Családfa Apai nagyapa Kaufmann Leib 1850 1936 Apai nagyanya Kaufmann Leibné (szül. Ehrenreich Regina)? 1919 Anyai nagyapa Járai (Katz) Lajos 1880-as évek 1960 Anyai nagyanya Járai Lajosné (szül. Drexler
Családfa. Műller Mózesné (szül. Gross Julianna)? Fleischmann Fülöpné (szül.?)?? Műller Mózes? Fleischmann Fülöp??
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fleischmann Fülöp?? Fleischmann Fülöpné (szül.?)?? Műller Mózes? 1934 Műller Mózesné (szül. Gross Julianna)? 1925 Apa Anya Fleischmann Gyula
Családfa. Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es évek. Gottesmann. Jakubovics Ignác? 1930 előtt. Ferenc?
Családfa Apai nagyapa Jakubovics Ignác? 1930 előtt Apai nagyanya Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? 1944 Anyai nagyapa Gottesmann Ferenc? 1944 Anyai nagyanya Gottesmann Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es
Családfa. Illés Miksáné (sz. Stark Berta) Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) vagy Illés (Jajtelesz) Miksa
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Singer Bernát 1871 1943 Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) 1867 1944 vagy 1945 Illés (Jajtelesz) Miksa 1883 1944 Illés Miksáné (sz. Stark
Családfa. Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) Kellermann??? Bauer Sámuel?? Kellermann?-né (szül.?)??
Családfa Apai nagyapa Bauer Sámuel?? Apai nagyanya Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) 1857 1920 Anyai nagyapa Kellermann??? Anyai nagyanya Kellermann?-né (szül.?)?? Apa Bauer Izidor 1879 1944 Anya Bauer
Advent Publishing House Budapest Borsfa street 55. Hungary HU-1171
A keresztény ember cselekvő optimizmusa árad ebből a könyvből. Szinte minden lapja arról beszél, hogy milyen szép ez az Isten által teremtett világ és benne milyen szép lehet az ember békessége, élete.
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
A dolgok arca részletek
1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?
Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,
Családfa. Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Hermin) 1897) (1850-es évek 1883) (1840-es évek. Anya. Apa. Kohn Sámuelné (szül.
Családfa Apai nagyapa Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Apai nagyanya Kohn Simonné (szül.: Smutzer Teréz) 1850-es évek 1890-es évek) Anyai Anyai nagyapa nagyanya Weisz Adolfné Weisz Adolf (szül.: Rosenstock
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete 2014. november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest,
Munkácsi Bernát (1860 1937) tanfelügyelői tevékenysége
BÁNYAI VIKTÓRIA Munkácsi Bernát (1860 1937) tanfelügyelői tevékenysége A Munkácsi Bernátot nyelvészként bemutató szakirodalomból jól ismert, hogy Munkácsi maga nem tanfelügyelőként remélte az életét, megélhetését:
Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán?
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moskovits Lajos 1860-as évek 1938 Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) 1873 1944 Klein Kálmán? 1910-es évek Klein Kálmánné (szül. Fischer
AZ INTÉZET 2008. ÉVI TUDOMÁNYOS TERVE
ETNIKAI NEMZETI KISEBBSÉGKUTATÓ INTÉZET 1014 Budapest, Úri u. 53.; 1250 Budapest, Pf. 33. Tel.: 224 6790, fax: 224 6793 E-mail: titkarsag@mtaki.hu; honlap: www.mtaki.hu AZ INTÉZET 2008. ÉVI TUDOMÁNYOS
Családfa. Walter Nahmanné (szül. Szegál Hene Rajze) 1860-as évek Málek Jánkelné szül. Szegál Eszter? Walter Nahman?? Málek Jánkel?
Családfa Apai nagyapa Málek Jánkel? 1944 Apai nagyanya Málek Jánkelné szül. Szegál Eszter? 1944 Anyai nagyapa Walter Nahman?? Anyai nagyanya Walter Nahmanné (szül. Szegál Hene Rajze) 1860-as évek 1943
Elmúlt idők levelezése
Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2013. szeptember
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2013. szeptember Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.
Családfa. Schillinger Lipótné (szül. Keppich Róza) 1874 1944. Steinberger Dávidné (szül. Czinner Jozefa)? 1944. Schillinger Lipót 1864 1944
Családfa Apai nagyapa Steinberger Dávid?? Apai nagyanya Steinberger Dávidné (szül. Czinner Jozefa)? 1944 Anyai nagyapa Schillinger Lipót 1864 1944 Anyai nagyanya Schillinger Lipótné (szül. Keppich Róza)
1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska
1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben
A helyes istentiszteletről 1
A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
Családfa ???? Kovács Lina kb Vulfovic? Apa. Anya. Kovács Antal Kovács Antalné (szül. Vulfovic Róza)
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya?? Kovács Lina kb. 1869 1943 Vulfovic????? Apa Kovács Antal 1889 1970 Anya Kovács Antalné (szül. Vulfovic Róza) 1891 1944 Testvérek Kovács
9. évfolyam 1. szám február 10.
9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos
Családfa. Jungreis Izsákné (szül.?)?? Bernáth Mórné (szül. Weiss Regina)? 1936. Jungreis Izsák? 1940-es évek eleje. Bernáth Mór?? Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Bernáth Mór?? Bernáth Mórné (szül. Weiss Regina)? 1936 Jungreis Izsák? 1940-es évek eleje Jungreis Izsákné (szül.?)?? Apa Bernáth Adolf
Családfa. Schultheisz Kálmánné (szül. Weiner Róza) 1880 1958. Angyalosi?-né (szül.? )?? Schultheisz Kálmán 1877 1945. Angyalosi??? Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Angyalosi??? Angyalosi?-né (szül.? )?? Schultheisz Kálmán 1877 1945 Schultheisz Kálmánné (szül. Weiner Róza) 1880 1958 Apa Angyalosi Béla
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője
Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született
GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL
1 GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL ÍRTA: DEMETER JÓZSEF ÁLTALÁNOS HERMENEUTIKAI SZABÁLYOK ÉS IRÁNYELVEK. Az alapgondolat: mindenkinek joga van értelmezni a Szentírást. Ehhez azonban a megértés utáni őszinte
E D V I N Írta Korcsmáros András
E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem
Családfa. Lax??? Interjúalany. Ružena Deutschová (szül. Eiländer Rozália) Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Eiländer Izsák? 1932/33 Eiländer Izsákné (szül.? Ráchel)? 1944 Lax??? Lax?-né (szül.? Jechévet)? 1944 Apa Eiländer Lajos 1902 1963 Anya
Dr. Paczolay Gyula ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS. az Alapkutatások a kémia magyarországi története körében c. OTKA-kutatásról
Dr. Paczolay Gyula ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az Alapkutatások a kémia magyarországi története körében c. OTKA-kutatásról Két nagyobb kémiatörténeti kutatást végeztünk a kutatás négy éve alatt. Az első kutatásunk