Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 24/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
|
|
- Éva Kozma
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 24/2017. (XII.21.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott származékos jogalkotói hatáskörében, a településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvény 12. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 6/A. (1) bekezdés a) pont aa) alpontjában, (2) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. (6) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet Állami Főépítész, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatala, a Miniszterelnökség, valamint az önkormányzat településfejlesztési és településrendezési döntéseinek társadalmi magalapozása, és a partnerségi egyeztetések szabályairól szóló 11/2017. (III.31.) önkormányzati rendelet szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el: Első rész Bevezető rendelkezések I. Fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet célja 1. A rendelet célja város sajátos településképének társadalmi bevonás és konszenzus által történő védelme és alakítása a) a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelmének (a továbbiakban: helyi védelem) meghatározásával, a védetté nyilvánítás, illetve a védelem megszüntetés szabályozásával, b) a településképi szempontból meghatározó területek meghatározásával, c) a településképi követelmények szabályozásával, d) a településkép-védelmi szakmai konzultációval, e) a településképi követelmények megvalósítását biztosító sajátos jogintézmények (településrendezési kötelezések: helyrehozatali kötelezettség; településképi véleményezési eljárás, településképi bejelentési eljárás, közterület-alakítás, településképi követelmények: területi és egyedi építészeti követelmény) rögzítésével, f) a településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával, 2. A helyi védelem célja 2.
2 A helyi védelem célja város településképe és történelme szempontjából meghatározó építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, jellegzetes karakterének a jövő nemzedékek számára történő megóvása. 3. A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja 3. A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja az olyan területek kijelölése, amelyek az épített környezet olyan összefüggő, vagy azonos építészeti karakterű részeire, valamint térre, utcára, utcaszakaszra terjednek ki, amelyek a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságát dokumentálják, vagy ahol a település és a környék arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak. 4. A rendelet hatálya 4. (1) A rendelet tárgyi hatálya város településkép védelmére terjed ki. (2) A rendelet személyi hatálya minden természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetre terjed ki. 5. Értelmező rendelkezések 5. A rendelet alkalmazásában: 1. Áttört kerítés: Amelynél a tömör felületek aránya a kerítés teljes felületének 75%-át nem haladja meg, valamint a kerítés lábazatának magassága nem haladja meg a 80 cm-t. 2. Eredeti állapot: Az eredeti építéskori állapot, vagy az a későbbi állapot, amelyet az értékvizsgálat a védelem elrendelésekor védendő értékként határozott meg. 3. Főépület: Az építmények azon csoportja, mely a területfelhasználási rendeltetési szabályozás előírásaiban megnevezett funkciók elhelyezésére szolgál. 4. Használaton kívüli, romos, felhagyott épület: Emberi tartózkodásra, vagy egyéb rendeltetésű használatra már nem alkalmas, műszakilag leromlott állapotú, életés balesetveszélyes, hiányos épületszerkezetű, a településképet súlyosan rontó épület. 5. Helyi egyedi építészeti értékvédelemmel védett épületek: E rendelet alapján védetté nyilvánított helyi jelentőséggel bíró épületek, épületegyüttesek. 6. Hirdető berendezés (részben reklámnak nem minősülő, közérdeket szolgáló információs berendezés): a) Cégtábla: Kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátás célját szolgáló helyiség, helyiség-együttes nevét és az ott folyó tevékenységet feltüntető tábla. b) Cégér: Valamely mesterség jelvényként használt, rendszerint a rendeltetési egység bejárata közelében kifüggesztett tárgy, vagy címerszerű ábra, mely a falsíkra merőlegesen kerül elhelyezésre. Cégérnek minősül az az üzlethelyiségnél nem a falsíkra merőleges tábla is, mely csak ugyanazokat az információkat tartalmazza, amely cégtáblán kerülhet elhelyezésre. Nem minősül cégérnek az olyan hirdető berendezés, amely nem közvetlenül a kereskedelmi,
3 szolgáltató-, illetve vendéglátó létesítmény jellegével, hanem az ott árusított vagy felhasznált termékkel kapcsolatos. c) Címtábla: Intézmény, vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla. d) Citylight: Olyan függőleges elhelyezésű berendezés, amelynek mérete hozzávetőlegesen 118 cm x 175 cm és hozzávetőlegesen 2 négyzetméter látható, papíralapú reklámközzétételre alkalmas felülettel vagy képátlójú, 16:9 arányú, álló helyzetű digitális kijelzővel rendelkezik. e) CityBoard Olyan 2,5 métertől 3,5 méter magasságú két lábon álló berendezés, amelynek mérete 7-9 négyzetméter, látható, papír- (vagy fólia-) alapú, nem ragasztott, hátulról megvilágított reklámközzétételre alkalmas, hátsó fényforrás által megvilágított felülettel, vagy ilyen méretű digitális kijelzővel rendelkezik; f) Egyedi címfestett tábla: Olyan rögzített egyedi méretű, állandó tartalmú hirdető berendezés, mely a gazdasági, kereskedelmi szolgáltató tevékenységet végzők tevékenységéről, telephelyéről, megközelíthetőségéről ad információt. g) Funkcionális célokat szolgáló utcabútor: Olyan utasváró, kioszk és információs vagy más célú berendezés, amely létesítésének célját tekintve elsődlegesen nem reklámközzétételre, hanem az adott területen ténylegesen felmerülő, a berendezés funkciójából adódó lakossági igények kielégítésére szolgál. h) Információs célú berendezés: Az önkormányzati hirdetőtábla, az önkormányzati faliújság, az információs vitrin, az útbaigazító hirdetmény, a közérdekű molinó, valamint a CityLight formátumú eszköz és CityBoard formátumú eszköz. i) Közérdekű molinó: Olyan, elsődlegesen a település életének valamely jelentős eseményéről való közérdekű tájékoztatást tartalmazó, nem merev anyagból készült hordozófelületű hirdetmény, amely falra vagy más felületre, illetve két felület között van kifeszítve oly módon, hogy az nem képezi valamely építmény homlokzatának tervezett és engedélyezett részét. j) Közérdekű reklámfelület: Olyan reklámhordozó vagy reklámhordozót tartó berendezés, amelyen a reklám közzététele más, egyéb célú berendezés közterületen való létesítésére, fenntartására tekintettel közérdekből biztosított, és amely ezen egyéb célú berendezéstől elkülönülten kerül elhelyezésre. k) Major szerűen csoportosított épületelhelyezés: egymáshoz közel elhelyezett olyan néhány épületből álló épületcsoport, melyet beépítetlen területek vesznek körül l) Más célú berendezés: A pad, a kerékpárállvány, a hulladékgyűjtő, a telefonfülke, a reklámfelületet is tartalmazó, közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés, korlát és a közterületi illemhely. m)megállító tábla: Különösen az üzletek, szolgáltató egységek elé a közterületre kihelyezett mobil hirdetőtábla, amely egy- vagy kétoldalú. n) Önkormányzati hirdetőtábla: Az önkormányzat által a lakosság tájékoztatása céljából létesített és fenntartott, elsődlegesen a település élete szempontjából jelentős információk, közlemények, tájékoztatások, így különösen a település életének jelentős eseményeivel kapcsolatos információk közzétételére szolgáló, közterületen
4 elhelyezett tábla, építmény mely a közérdekű tájékoztatási célt meghaladóan reklámok közzétételére is szolgálhat. o) Önkormányzati információs tábla: Olyan rögzített, egyedi méretű hirdetőberendezés, mely a település lakói számára nyújt, rendszeresen változó tartalommal, közérdekű információkat. p) Totemoszlop: Intézmény, vállalkozás nevét, logóját, vagy arculatára jellemző egyéb adatait, információkat feltüntető műtárgy. q) Útbaigazító hirdetmény: Közérdekű információt nyújtó olyan közterületi jelzés, amelynek funkciója idegenforgalmi eligazítás, közösségi közlekedési szolgáltatásról tájékoztatás, vagy egyéb közérdekű tájékoztatás. r) Üzletfelirat: Jellemzően közterületen álló, kereskedelmi-, szolgáltató- vagy vendéglátó, egy vagy több egységet magába foglaló építményen, a benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés, melynek hossza legfeljebb 1,2 2,0 m közötti, magassága legfeljebb 90 cm, vastagsága 10 cm lehet. s) Zászlótartók: Egyes cégek arculati elemeit, márkanevét és az ahhoz tartozó arculati elemeket, cégjelzését tartalmazó részben reklámnak nem minősülő műtárgy. Illeszkedés elve: A környező meglévő építmények paramétereit, karakterét, elhelyezkedését figyelembe vevő, a település egészének arányrendszerét szem előtt tartó, anyaghasználatában és színezésében környezetéhez alkalmazkodó tervezői metódus. Illeszkedőnek tekinthető az épület, amennyiben a környezetéhez igazodik, a település építészeti karakterét megőrzi, a meglévő formakultúrát megtartja, léptékhelyes épülettömeget eredményez, és a környezetét figyelembe vevő építési anyagot és színezést alkalmaz. Kismélységű telek: A kismélységű telek az az önálló helyrajzi számú ingatlan, mely esetenként szabálytalan alakú, és a telekmélysége kisebb, mint 25 méter. Látványterv: A jelenlegi és a tervezett tájképet több nézőpontból rögzítő és a beillesztett építményt tartalmazó látványrajz a tervezett építmény által megváltoztatott tájkép kiterjedését szemléltető módon. Melléképület: Az építmények azon csoportja, melyek a területfelhasználási, rendeltetési szabályozás előírásaiban megnevezett épületek, építmények használatát kiegészítik, különálló funkcionális egységet, vagy rendeltetési egységet képeznek és nem minősülnek melléképítménynek. Pasztelles földszínek: A vörös narancs sárga barna színtartomány természetközeli meleg színeinek kis telítettségű vagy kevéssé telített árnyalatainak gyűjtőneve, melyeknek a szín mellett csak fehér tartalma van, fekete nincs. Tájba illesztés: A tájba illesztés célja a tájban bekövetkező antropogén eredetű változásoknak a természeti adottságokhoz való igazítása, közelítése, a meglévő természeti, táji értékekkel való összhang megteremtése, valamint az értékek károsodásainak mérséklése, kiküszöbölése. Épületek esetében, valamint telekalakításkor a természeti és művi elemek összhangjának megteremtése érdekében leginkább az adott tájban történelmileg kialakult hagyományokat célszerű figyelembe venni. Jellemző lehet a telek alakja, az építmények elhelyezkedése a telken belül, az anyag- és színhasználat,
5 az építmény és részeinek szerkezete, magassága, szélessége, stílusa. Az anyaghasználatban általában előnyösnek mondható a tájegységben előforduló természetes alapanyagok alkalmazása. A méretek meghatározásánál a domborzati viszonyok függvényében legtöbb esetben a minél kisebb területfoglalásra és magasságra érdemes törekedni. A színválasztásnál domináns a létesítmény közvetlen környezetének színvilága, amelybe harmonikusan kell illeszkednie az új tájelemnek. Településképi jelentőségű útvonalak melletti területek: A településképi jelentőségű útvonalak melletti területek utcakép-védelmi meghatározó területe az épített környezet olyan összefüggő részére, a település azon útvonalai melletti területeire terjed ki, ahol az egyes épületek, építmények településképi megjelenéséhez a települési arculat szempontjából kiemelt települési érdek fűződik. Transzparens: Építményre kifeszített, vagy építmények között átfeszített reklámhordozó, mely általában textil jellegű anyagból készül, részben reklámnak nem minősülő, közérdekű információkat hordozó felirattal. Utcaképi terv: A tervezéssel érintett épület és a szomszédos ingatlanok összességét ábrázoló terv a homlokzat beillesztésével. Településközpont területe: Olyan a településközpont területén lévő meghatározó jelentőségű terület, amely az épített környezet egyes összefüggő részeire, valamint az ahhoz kapcsolódó térre, utcára, utcaszakaszra terjed ki, és a megjelenésével a településrész és a környezete arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak. Védett építmények, művészeti alkotások: Azok az épületek, épületrészek, műtárgyak, berendezési tárgyak, közterületi létesítmények, közterületi műalkotások, amelyek történelmi, régészeti, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari, mérnöki szempontból a hagyományos településkép megőrzése szempontjából jelentős alkotások, ideértve a hozzájuk tartozó kiegészítő külső és belső díszítő elemeket, amelyeket a rendelet védetté nyilvánított. Védett érték károsodása: Minden olyan beavatkozás, ami a védett érték teljes vagy részleges megsemmisülését, építészeti karakterének részleges vagy teljes előnytelen megváltoztatását, általános értékcsökkenését eredményezi. Zöldterület: Minden olyan földterület (telek vagy telekrész), amelyet döntő mértékben növényzet fed, függetlenül attól, hogy a település melyik terület felhasználási egységén belül helyezkedik el, és milyen tulajdonban van. Második rész A helyi védelem II. Fejezet A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati és tulajdonosi kötelezettségek 1. A helyi védelem feladata 6.
6 város Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) feladata a helyi védelem alá helyezhető építészeti örökség a) felkutatása, számbavétele, forráskutatása, dokumentálása és a közvéleménnyel való megismertetése, b) a védett értékek fennmaradásának, helyreállításának, karbantartásának és hasznosításának elősegítése, az értékek károsodásának megelőzéséhez, a károsodás csökkentéséhez és elhárításához, esetleges megsemmisülés esetén az újjáépítéshez történő segítségnyújtás, c) a műemlék- és a helyi építészeti örökség védelme egymásra épülő kapcsolatának biztosítása, d) az általános környezetkultúra, építészeti kultúra szemléletformáló terjesztésének és az erre való nevelésének támogatása, 2. A helyi védelem alá helyezés általános szabályai 7. (1) A helyi védetté nyilvánítással kapcsolatos eljárás hivatalból, vagy írásbeli kérelem alapján indulhat, mely kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani. (2) A kérelemhez mellékelni kell a) a védendő érték megnevezését és rendeltetését, b) a védendő érték pontos helyét, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész pontos megjelölésével, c) a védendő érték rövid leírását, d) a kezdeményező nevét, személyes adatait, lakcímét, telefonos és elektronikus elérhetőségét. (3) A helyi építészeti értékek egyedi védelme és az egyes területi védelem fajták védetté nyilvánításának kérelméhez - ha az nem áll rendelkezésre - az Önkormányzat elkészítteti az értékvizsgálatot, az alábbi tartalom szerint: a) a védendő értékek megnevezése, szükség esetén körül határolása, térképi ábrázolással, b) a pontos hely, utca, házszám, helyrajzi szám, épület-, illetve telekrész megjelölése, c) a védendő érték leírása, dokumentálása (irodalom, fotók), egyéb adatok, tervek, d) a védendő érték fotódokumentációja, e) a védetté nyilvánítás indokolása. (4) A védettség elrendeléséről a Képviselő-testület dönt. 3. A helyi védettség megszüntetése 8. (1) A helyi védettség megszüntetésével kapcsolatos eljárás hivatalból, vagy írásbeli kérelem alapján indulhat, melyet a polgármesterhez kell benyújtani. (2) Helyi védettség megszüntetése akkor kezdeményezhető, ha a védettséget alátámasztó indokok már nem állnak fenn. Az értékvizsgálati eljárást a benyújtott dokumentumok alapján le kell folytatni. (3) Helyi védettség megszüntetésére irányuló kérelmet lehet benyújtani, amennyiben a) műszakilag indokoltható, b) életveszély-elhárítása miatt,
7 c) a védett elemet országos védelmi kategóriába emelték. (4) A helyi védettség megszüntetésére irányuló kérelemhez mellékelni kell a) a védett elem teljes körű műszaki felmérését, mely magában foglalja alaprajzokat, metszeteket, homlokzatok dokumentációját, a védett elem minden irányú fényképes dokumentációját, b) amennyiben szükséges, a történeti kutatás megtörténtét igazoló dokumentumot. (5) A helyi védettség megszüntetése nem járhat a települési arculat kedvezőtlen irányú változásával. (6) A helyi védettség megszüntetéséhez jelen rendelet módosítása szükséges, mely módosítás előfeltételeként a vonatkozó jogszabályokban előírt egyeztetési eljárásokat le kell folytatni. (7) A védettség megszüntetéséről a Képviselő-testület dönt. 4. Helyi építészeti örökség fenntartása 9. (1) A helyi védettségű építészeti örökség használata veszélyeztetheti az épület építészeti értékeinek megőrzését. és fenntartása nem (2) Helyi védettségű építészeti örökségen és a helyi egyedi védettségű építmény közvetlen környezetében csak olyan építési, átalakítási munka, illetve olyan állapot fennmaradása megengedett, amely a helyi védettségű építészeti örökség létét, állagát nem veszélyezteti, vagy azt esztétikai szempontból károsan nem befolyásolja és az a jellegzetes településkép karakteréhez igazodik. (3) A helyi védettségű építészeti örökség korszerűsítését, átalakítását, bővítését vagy részleges bontását a védelem ténye nem zárja ki, amennyiben az építmény védelmére okot adó jellegzetességek nem változnak meg, azok eredeti helyükön megtarthatók. (4) Helyi védettségű építészeti örökséghez történő hozzáépítés, ráépítés, vagy annak telkén új építmény, építményrész építése nem sértheti a védett építészeti érték fennmaradását, érvényesülését, hitelességét. (5) A védett építészeti értéket lehetőség szerint eredeti állapotban kell megőrizni. Előnyben kell részesíteni az ezt elősegítő, az eredeti építőanyag, szerkezet, forma megőrzését biztosító, állagjavító, konzerváló eljárásokat, a restaurálást, valamint a hagyományos építészeti-műszaki megoldásokat. (6) Amennyiben az eredeti állapot megőrzése nem lehetséges, a védett építészeti értéket anyagi és eszmei értékei összefüggéseire tekintettel hitelesen és meghatározó módon érvényre kell juttatni. (7) A műszaki, gazdaságossági és funkcionális szempontból egyenértékű beavatkozások közül előnyben kell részesíteni a védett építészeti értékek fennmaradását, érvényesülését szolgáló és visszafordítható megoldásokat. (8) A helyi védettségű építészeti örökség jókarbantartása keretében nem végezhető olyan tevékenység, amely a védett építészeti érték fizikai sérülésével, roncsolásával, továbbá a védett építészeti érték megjelenésének megváltoztatásával jár. Az
8 értékőrző helyreállítás során a jókarbantartási munkák elvégzését segítő szerkezeti megoldások alkalmazása és kiegészítő szerelvények rejtett elhelyezése szükséges. 5. Helyi védettségű építészeti örökség bonthatósága 10. (1) Helyi védelem alatt álló építményt, építményrészt csak a helyi védettség megszüntetését követően lehet elbontani. (2) Helyi egyedi védettségű építmény részlegesen akkor bontható, ha a) a bontani kívánt építményrész építészeti értéket nem hordoz, b) a bontás a helyi védelem alatt álló építmény használata érdekében, a védelem alá helyezését megalapozó építészeti értékek sérelme nélkül megvalósítható., (3) A helyi egyedi védettségű épületegyüttesek területén és a helyi egyedi védettségű építmények közvetlen környezetében az adott környezetbe illeszkedő megoldások alkalmazása érdekében az építészeti értékkel nem rendelkező építmény bontható. 6. A képviselő-testület döntésével összefüggő feladatok 11. (1) Az előzetes értékvizsgálat elkészíttetéséről az Önkormányzat gondoskodik. (2) A védetté nyilvánítással kapcsolatos javaslatot a partnerségi rendeletben megfogalmazott előírások szerint partnerségi egyeztetésre kell bocsátani. (3) A partnerségi egyeztetés időtartama alatt a javaslat és az értékvizsgálat megtekintését a településen biztosítani kell. A kezdeményezéssel kapcsolatosan a partnerségi rendelet szabályai szerint írásos észrevételt lehet tenni. (4) A helyi védettség alá helyezési, illetve annak megszüntetésére irányuló eljárás megindításáról az érdekelteket az Önkormányzatnak értesítenie kell. (5) A helyi egyedi védelemre vonatkozó kezdeményezés esetén az értesítést az érdekeltnek írásban kézbesíteni kell. Amennyiben az érdekeltek felkutatása aránytalan nehézségekbe ütközne, úgy az értesítésük a helyben szokásos módon is történhet. (6) A helyi védettség alá helyezés tényéről az érték használóját az érték tulajdonosa köteles értesíteni. 12. (1) A helyi védettségre vonatkozó ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek tartalmaznia kell, hogy az ingatlan a rendelet alapján helyi védelem alá vont érték. (2) A késedelmes bejegyzés, vagy annak esetleges elmaradása a védettség fennállásának tényét nem érinti. 13. A helyi védettség alá helyezett értékekről nyilvántartást kell vezetni, mely a település megbízott főépítészének feladata. 7. A védett értékek megjelölése 14.
9 (1) A helyi védettség alatt álló védett építészeti értéket a közterületről jól látható helyen elhelyezett, egységes táblával kell megjelölni. (2) Az egységesen kialakított tábla tartalmazza, hogy az adott védett értéket város Önkormányzata védetté nyilvánította, és tartalmazza a védetté nyilvánítás évének megjelölését. (3) A tábla elhelyezését a tulajdonos tűrni köteles. (4) A tábla elkészíttetéséről a jegyző, az elhelyezéséről és eltávolításáról a főépítész gondoskodik. (5) A tábla fenntartása és karbantartása a tulajdonos feladata. 8. Az egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek 15. (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos alapvető kötelezettsége. (2) A tulajdonos kötelezettsége kiterjed a védelem alá helyezett érték minden alkotóelemére és részletére, függetlenül attól, hogy azok a rendeltetésszerű használathoz szükségesek-e vagy sem. (3) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani. (4) Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat a védett érték állagának romlásához vagy megsemmisüléséhez vezetne, úgy e használat a hatályos jogszabályok szerint korlátozható. Harmadik rész A településképi szempontból meghatározó és kiemelt területek III. Fejezet Az épített és természeti környezet településképi szempontból meghatározó területei 16. (1) Az épített környezet településképi szempontból meghatározó területei: a) a településképi szempontból jelentős, meghatározó útvonalak és a mellettük fekvő, az úthoz csatlakozó telkek sora, melyek felsorolását és térképvázlatát a rendelet 1. melléklete tartalmazza, b) a településképi jelentőségű meghatározó területek melyek felsorolását és térképvázlatát a rendelet 2. melléklete tartalmazza, c) a helyi értékvédelmi terület melynek megnevezését és térképvázlatát a rendelet 3. melléklete tartalmazza, d) a helyi egyedi építészei értékvédelemmel védett épületek, melyek felsorolását és térképvázlatát a rendelet 4. melléklete tartalmazza, e) a helyi védettség alatt álló műalkotások és egyedi tájértékek, melyek felsorolását és térképvázlatát a rendelet 5. melléklete f) a külön jogszabályban megállapított műemlék épület, műemlék épület telke,
10 műemléki környezet felsorolását és térképvázlatát, leírását a rendelet 1. függeléke tartalmazza g) A külön jogszabályban meghatározott régészeti érdekű területek, felsorolását és térképvázlatát, leírását a rendelet 2. függeléke tartalmazza h) világörökség várományos terület és védőzónája i) Természetvédelemmel érintett területek (2) Az épített és természeti környezet településkép védelem szempontjából meghatározó területeinek összefoglaló ábrázolását az 6. melléklet tartalmazza. IV. Fejezet Az épített és természeti környezet településképvédelmi szempontból meghatározó és kiemelt területei 17. (1) Az épített környezet településképvédelmi szempontból kiemelt területei: a) a helyi értékvédelmi terület, b) a helyi egyedi építészeti értékvédelemmel védett épületek, c) a műemlékek területe és a műemléki környezet, d) világörökség várományos terület és védőzónája e) a régészeti érdekű terület és a régészeti lelőhely. (2) A természeti környezet településképi szempontból kiemelt területei: a természetvédelemmel érintett területek, (3) A természetvédelmi területeket, az országos ökológiai hálózat területeit, valamint a tájképvédelmi szempontból kiemelt területeket a rendelet 3. függeléke tartalmazza. Negyedik rész A településképi követelmények V. Fejezet Általános építészeti követelmények 1. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények 18. (1) Homlokzati felületképzés esetében nem alkalmazható harsány, földszínektől, a pasztell földszínektől eltérő színű homlokzatfestés, (2) Tetőfedés esetében nem alkalmazható a) harsány, a természetes fedési módoktól eltérő színű fémlemezfedés a gazdasági területek kivételével, amennyiben a terület védelemmel nem érintett, b) főépületeken, illetve utcai homlokzaton műanyag hullámlemez, c) felületkezelés nélküli, fénylő, káprázatot okozó fém tető. (3) A közterület határán épülő kerítések esetén
11 a) a teljesen zárt, tömör fémlemez kerítés, színtől függetlenül, a közterületek felőli oldalon nem alkalmazható, b) Teljesen zárt, típus betonkerítés a gazdasági területek kivételével a közterületek felőli oldalon nem alkalmazható. (4) Új építmények építése, meglévő épületek héjazatának felújítása, cseréje során nem megengedett a hullámpala, trapézlemez valamint a bitumenes hullámlemez és bitumenes zsindely alkalmazása. (5) A függőleges homlokzatfelületeken az ipari, gazdasági területeken lévő építmények és a felvonulási építmények kivételével nem alkalmazható a homlokzat felület 15 %-át meghaladó mértékben: a) nád, b) kezeletlen farost-, pozdorja-, faháncslemez, deszka, c) kezeletlen fém, d) műanyag lemez, e) szürke műpala (Eternit), f) hagyományos bitumenes lemez. VI. Fejezet A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyéb építészeti követelmények 1. Általános területi építészeti követelmények 19. A beépítés telepítési módja melléképület esetében a) oldalhatáron álló beépítés esetében a kötelező oldalkerti méretek betartása mellett szabadon állóan is elhelyezhető, b) esetében a kialakult állapot szerint, az illeszkedés szabályaira figyelemmel, a szabályozott beépítési módtól eltérő, más beépítési mód is alkalmazható, különös tekintettel a melléképületek hagyományos, előkertben, vagy utcai telekhatáron a kerítéssel együtt történő elhelyezési módjára. c) kismélységű telkek oldalkert felőli építési helyén belül csak a főépülettel egybeépítve, az illeszkedési szabályok megtartása mellett engedélyezhető. 20. A magastető a) építése egységes, teljes épületegyüttest magába foglaló módon történhet, b) hajlásszöge a 45 -ot nem haladhatja meg, c) építése esetén Mansard tető nem engedélyezhető, d) építése esetén nem építhető alacsony hajlásszögű, 25 alatti tetőszerkezet, e) építése esetén a tetőtérben több önálló hasznos szint nem alakítható ki. 21. A kerítés a) építése során áttört kerítést kell létesíteni, kivéve aa) forgalmi terhelés mérséklése, ab) történeti hagyományok megtartása, ac) utcaképi illeszkedés biztosítása, vagy ad) építészeti koncepció érvényesítése céljából,
12 ae) vagy az ideiglenes jelleggel legfeljebb egy évre, vagy az építkezés idejére épülő kerítés esetében b) magassága legfeljebb 2,0 méter lehet, c) a tömör lábazat magassága legfeljebb 80 cm lehet, d) a kapuépítmény legmagasabb pontja legfeljebb 3,0 méter lehet. e) építése és fenntartása során kötelező ea) az időtálló, minőségi anyaghasználat, eb) az élénk színek kerülése, a harmonikus, telítetlen földszínek, vagy a fehér szín alkalmazása, ec) a természetes anyagok használata, ee) a balesetmentes kialakítás, ef) műszaki állapotának folyamatos karbantartása. 22. (1) A homlokzatok kialakítása során a) az új lakó- és közösségi épületek földszinti, illetőleg bejárati padlómagasságát a közterület tervezett, vagy már kiépített magasságának figyelembevételével az út kezelőjével előzetesen egyeztetve úgy kell kialakítani, hogy az építmény megközelítése biztonságos, a külső képe pedig településképi szempontból elfogadható legyen, b) az üzletportálokat, cégtáblákat, feliratokat, előtetőket, nyílászáró-rácsokat és az egyéb díszítéseket, berendezéseket az egész épület tömegformájához, homlokzati jellegéhez és részletmegoldásaihoz illeszkedő anyagokból, formai megoldásokkal és színezéssel kell kialakítani, d) a 30 m-nél szélesebb homlokzatokat építészeti elemekkel kell tagolni, c) az átmenetileg takaratlan tűzfalakat vakolattal, színezéssel, indokolt esetben pedig díszítő tagozatokkal kell ellátni, d) tilos a homlokzatok építészeti egységét részleges átalakítással vagy átfestéssel megbontani. (2) A homlokzatok rekonstrukciója során feleslegessé vált közműveket környezetbarát módon kell felhagyni, és a terület helyreállítását el kell végezni. 23. (1) A fényszennyezés megakadályozása céljából nem alkalmazható a hideg fehér fényű világítás, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényt tartalmaz, kizárólag 3000K alatti érték alkalmazható a kültéri világítás színhőmérsékletére. (2) Közterületen a fényt a szükséges helyre kell irányítani, a fény nem irányítható a gyalogosok, járművezetők szemébe, az épületek ablakai felé vagy az égbolt irányába. A közterületet egyenletesen és alacsony fényintenzitással kell megvilágítani. (2) Szabadlépcső legfeljebb 1,50 m szintkülönbségig alkalmazható. (3) Építmény utcai homlokzatán égéstermék kivezető kémény nem helyezhető el. 24. (1) Az előkertben mérsékelni. elhelyezett műtárgyakat növényzettel kell eltakarni vagy (2) Antenna a védett, vagy településképi jelentőségű útvonal felőli homlokzatra nem rögzíthető.
13 (3) Szellőzőt és klímaberendezést utcafronti homlokzatra tilos elhelyezni. 25. Garázstelepek esetében a) a már meglévő garázstelepek és esetlegesen újonnan kijelölt garázstelepek esetében garázsokat önállóan nem lehet elhelyezni, b) a csoportos garázsépítés 10 garázs fölött lehetséges egységes szerkezetben, egységes megjelenéssel, c) rekonstrukciójuk során csak azonos építészeti megjelenés és színhasználat valósítható meg, akár csoportos, akár egyedi esetről van szó. VII. Fejezet A településképi szempontból meghatározó közterületekre, zöldterületekre, zöldfelületekre vonatkozó területi és egyedi követelmények 26. A közterületi terv készítésénél figyelembe kell venni, hogy a) a közterület-alakítási tervet a településkép szempontjából meghatározó területeken legalább utcaszakaszonként, annak két oldalát magába foglaló lehatárolásával kell készíteni a szükséges forgalomtechnikai és műszaki szempontok tekintetében a településképi szempontból meghatározó teljes terület figyelembevételével, b) a közterület-alakítási tervben, legalább utcaszakaszonként egységes megjelenést biztosító fajta összetételű fasorokat kell használni, c) csak a környezetbe illő, stílusban nem idegen elemek, és építmények helyezhetők el, d) a burkolt felületek kialakításában kombinált burkolatfelületek is megjelenhetnek (aszfalt, beton, kis-elemes, nagy-elemes beton), d) a mikroarchitektúra elemei és az utcabútorok egy területegységen belül egy tárgyegyüttest alkossanak, vagy egyedi, vagy típus utcabútor család alkalmazásával, e) nem engedélyezhető a stíluskeveredés, az épített környezethez és a terek, közterületek karakteréhez nem illő tárgyak elhelyezése, f) a közterületekre elhelyezett tárgy önmagában is a tér, közterület karakteréhez illeszkedő legyen, összhangban legyen a mikroarchitektúra elemeivel és az elhelyezett többi tárggyal. 27. (1) A közutak építési területén - amennyiben műszakilag lehetséges a) legalább egyoldali zöldsávot, út menti fasort kell telepíteni, melyek helyét a közművek és az útburkolatok tervezésekor biztosítani kell, b) új közutak, utcák kialakításánál legalább egyoldali fasor telepítéséhez területet kell biztosítani, c) ahol a szabályozási szélességek és a közműadottságok lehetővé teszik, a meglévő utcákban is fasorokat kell telepíteni. (2) A telek előkertként meghatározott részét zöldterületként kell kialakítani, mely a közterülettől legfeljebb 2,0 m magas áttört kerítéssel, vagy legfeljebb 2,0 m magas élősövénnyel választható el.
14 (3) A telek védő zöldsávként meghatározott, valamint a gazdasági területeken lévő telek más besorolású építési telkekkel határos, legalább 5,0 m széles sávját fásítani kell. A védőzöldsávban többszintes növényállomány telepítésével környezetvédelmi és látványvédelmi célú takaró fásítást kell kialakítani. A védőzöldsávban tilos épületet, a közműépítmények kivételével melléképítményt, és parkolót elhelyezni. (4) Légvezeték alatt csak olyan kisnövésű fák, cserjék ültethetők, amelyek rendszeres csonkolása nem szükséges. (5) Burkolatkészítésnél, vagy annak felújításakor a burkolat területébe eső fás növényzet csak úgy vehető körbe burkolattal, hogy annak töve körül legalább 2,5 m 2 területű szabad, földes terület maradjon, melyet faverem-ráccsal vagy vízáteresztő kavicsozással kell ellátni. (6) A közművek elhelyezésénél a zöldterületek védelme érdekében a közműveket a műszaki lehetőségek figyelembe vétele mellett a járda vagy az útburkolat alatt kell vezetni. (7) A közművesítés, vagy közmű bekötés munkálatainak során történő burkolat bontások esetén a burkolatot teljes szélességében kell helyreállítani a közút, a közterület kezelője által meghatározott határidőig. 28. (1) A zöldfelület kialakítása során bármely a) fás szárú, elsősorban nagy lombkoronát növesztő, b) az épületek, vagy tartózkodási helyek árnyékolására alkalmas, c) a művi értékekkel egységben kezelt, d) a táji jellegzetességet, termőhelyi adottságokat visszatükröző, e) nem allergén és nem invazív fajokat tartalmazó, és f) közterületen, utcaszakaszonként egységes, minőségi megjelenést biztosító növényzet telepíthető. (2) A zöldfelületen kerti építmény úgy helyezhető el, és burkolat úgy alakítható ki, hogy a) egységes arculatot teremtsen, b) ne eredményezzen zavarosan vibráló burkolatot, c) teremtse meg az építmény és a burkolat összhangját, d) a burkolt felületeket a szükséges mértékre korlátozza, e) utcaszakaszonként egységes megjelenést biztosítson, és f) építészi és tájépítészi szakmai szempontokat képviseljen. VIII. Fejezet A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények 1. Városközpont 29. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó szabályokat e Fejezet rendelkezéseivel együtt kell alkalmazni. 30. (1) A városközpont és a műemléki környezet területének védelme érdekében
15 a) meg kell őrizni a település jellegzetes szerkezetét, telekrendszerét, utcavonal vezetését, új telek kialakítása, vagy telekalakítás csak ezzel összhangban engedélyezhető. b) a területen lévő építményeket, illetve új építményeket egymással összehangoltan, a jellegzetes településkép, valamint az épített és természetes környezet megjelentését biztosító módon kell építeni, illetve a meglévőt fenntartani, bővíteni, átalakítani. (2) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt követelmény tekintetében meghatározó jelentőségű az épületek a) fő tömeg- és tetőformája, b) külső homlokzata, c) az alkalmazott anyag ca) színe, cb) felületképzése. (3) A területen az új épületek tömegarányait, fő méreteit, a környezetében lévő hagyományos épületekhez és a modern városközponti épületekhez való harmonikus illeszkedését, ezen épületek homlokzatszélességét, léptékét, gerincés párkánymagasságát, tetőformáját, anyaghasználatát figyelembe véve kell meghatározni. (4) A területen lévő épületek átépítése, rekonstrukciója és egyéb beruházások során a) magas építészeti minőséget kell képviselni, b) modern anyagok és színek használhatók. 31. (1) Az utcák, terek kialakításához minden esetben közterület alakítási tervet kell készíteni, mely tartalmazza a) a burkolati terveket, b) a mikroarchitektúra elemeket, és c) a zöldfelületi kiviteli terveket. (2) A közterületi terv készítésénél figyelembe kell venni, hogy az aszfalt burkolású utakon kívül a) a területen az utcai díszburkolatok anyaga kis-, közepes-, vagy nagyelemes burkolat legyen, b) a kis-elemes beton anyagú burkolatok közül csak olyan alkalmazható, mely a kiskocka kő vagy a nagy-kocka kő jellegéhez hasonlít, c) a burkolókő színe szürke, antracit vagy homok szín lehet, azzal, hogy legfeljebb a burkolatok harmada esetében eltérő színek is alkalmazhatók, d) a burkolt felületek kialakításában kombinált burkolatfelületek is megjelenhetnek, különösen aszfalt, beton, kis- és nagy-elemes beton burkolat. (3) A területen berendezéseit különösen az utcabútorokat, a hirdető berendezéseket, a világítótesteket, a pavilonokat, az autóbuszvárókat az utcakép jellegzetességének megtartásával kell elhelyezni.
16 (4) A közterületeken elhelyezhető utcabútorok és egyéb tárgyak kiválasztásánál vagy tervezésénél és színezési terveinek elkészítésénél figyelembe kell venni, hogy a) a mikroarchitektúra elemei és az utcabútorok egy tárgyegyüttest alkossanak, lehetőleg egyedi tervezésű, vagy alkalmas típusú, illeszkedő, időtálló kivitelűek legyenek, b) el kell kerülni a stíluskeveredést, az épített környezethez és a terek, közterületek karakteréhez nem illő tárgyak elhelyezését, c) a tárgy önmagában is a tér, a közterület karakteréhez illeszkedő legyen, összhangban legyen a mikroarchitektúra elemeivel és a többi tárggyal, d) a védett közterületre kihelyezett tárgyegyüttes, utcabútor család terveinek része lehet az egyes épületekre elhelyezett felirat, reklámhordozó arculatterve is. 32. (1) A városközponti területen végzett épületrekonstrukció esetében az energetikai korszerűsítés során hőszigetelés teljes homlokzati felületen alkalmazható, tilos a mozaikszerű homlokzati hőszigetelés. (2) Az épületrekonstrukció során az egyes épületek homlokzatait, azonos időben kell megvalósítani kivéve, ha a) a jelentős közterület felőli homlokzatrekonstrukció önállóan is megvalósítható azzal, hogy a további rekonstrukciós munkák során figyelembe kell venni az első ütemben elkészült építészeti és műszaki megoldásokat, b) ha a földszint egységes rekonstrukciójára kerül sor. (3) A tetőfedés anyaghasználata során nem alkalmazható 18. (2) bekezdésében foglalt általános előírásban tiltott anyaghasználaton túlmenően a) a bitumenes zsindely és hasonló műszaki tulajdonságú építőanyag, b) a hullámpala és hasonló műszaki tulajdonságú építőanyag, és c) a cserepes lemez d) trapézlemez fedés sem. (4) Épületgépészeti berendezés kültéri egysége az építészeti értéket zavaró módon nem helyezhető el. 2. A városközpont átalakuló területei 33.. (1) Építészeti értéket nem képviselő épületek átalakítása, bontása megengedhető. (2) A jelenleg még beépítetlen területek alkalmasak átalakuló, vegyes intézményi terület és zöldterületek befogadására is. (3) A területen belül az egyes telkek területeit, részben közterületként használt részeit is igénybe véve a) egységes térburkolati rendszer és közterület jellegű területhasználat kialakítható, vagy b) telekalakítással kijelölhető egy összefüggő közterület is. (4) A helyi egyedi építészeti értékvédelemmel nem védett épületek átalakíthatók vagy lebonthatók. (5) A területen lévő épületek átépítése, rekonstrukciója és egyéb beruházások során a) magas építészeti minőséget kell képviselni, b) modern anyagok és színek használhatók.
17 3. A városközpont átalakuló területén lévő lakótelep 34.. (1) A területen végzett épületrekonstrukció során az energetikai korszerűsítés esetében hőszigetelés kizárólag teljes homlokzati felületen alkalmazható, tilos a mozaikszerű homlokzati hőszigetelés. (2) A homlokzatformálás egy épület, egy épületszekció esetében csak azonos formában és egy időben valósítható meg, burkolással és színezéssel, valamint az erkélyek, loggiák korlátjainak cseréjével, előtetők, redőnyök és egyéb elemek építésével. (3) A lakótelepek megújításában megengedett a nagy felületű épülettömegek tagolása, melyet színezéssel, burkolással vagy egyéb építészeti eszközökkel lehet mozgalmassá tenni. (4) Az épületek színezésénél a világos pasztell-földszíneket kell alkalmazni, egy-egy helyen a középszínek keveredésével látványtervek alapján. (5) Az épületek homlokzatán utólag el lehet helyezni a) előtetőt (bejáratok lefedésére épített vagy felszerelt szerkezet), b) védőtetőt (erkélyek, nyílászárók szélességi méretét meg nem haladó, az épület homlokzati síkjából legfeljebb az erkélylemez széléig kinyúló eső és nap elleni védelmet biztosító, helyszínen épített vagy késztermékként felszerelt szerkezet). (6) Az (5) bekezdésben szereplő utólagos elhelyezésre kizárólag akkor van lehetőség, ha az a teljes homlokzaton egységesen és egy időben történik. (7) Erkélyeket, loggiákat érintő beavatkozásokat homlokzatszakaszonként egységesen kell elvégezni. (8) Gépészeti berendezések elhelyezésére kizárólag az erkélyek korlátján belül, takartan kerülhet sor. (9) Az erkéllyel nem rendelkező lakások esetében kizárólag a klímaberendezés kültéri egysége helyezhető el az épületen, az épület teljes magasságában ugyanazon homlokzati pozícióban saját ablak alatt, vagy mellett. (10) A meglévő lakótelepek, és településközponti övezetek területén a megengedett legnagyobb beépítettség mértékét a kialakult állapotok szerint kell figyelembe venni azzal, hogy a) lakóövezetben a kialakult építési helyen belül a szekciók alapterülete maximum 20%-kal növelhető egységes épületrekonstrukció esetében, melynek célja kizárólag a homlokzat rekonstrukció, a liftelhelyezés, bejárati előterek és hozzájuk tartozó kiszolgáló funkciók elhelyezésének elősegítése, b) a bővítésnek legalább egy szekciót magában kell foglalnia, egyedi esetekben bővítés nem engedélyezhető. (11) Az egyes tömbtelkes területeken belüli úszó, vagy egyedi telkeket nem lehet elkeríteni.
18 4. Kertvárosias és falusias jellegű lakógyűrű 35. A kertvárosias és falusias jellegű lakógyűrű esetében a településképi szempontból meghatározó megjelölés, csak a településképi szempontból jelentős utak melletti, ahhoz csatlakozó teleksorra vonatkozik. 36. (1)Hagyományosan kialakult beépítésű kertvárosias és falusias lakóterületeken az épület fő tetőgerincét a településképi illeszkedés szabályai szerint kell meghatározni, azt jellegében meg kell tartani. (2)Hagyományosan kialakult beépítésű kertvárosias és falusias lakóterületeken az épület fő tetőgerincét az utcával párhuzamosan, vagy az oldalkert felőli oldalon merőleges tetőgerinccel, vagy összetett tetőidom alkalmazásával kell kialakítani, ha az új épület, vagy meglévő épület bővítése esetén a tervezett utcai homlokzatszélesség nagyobb 10,0 méternél, 37. Szabadonálló beépítés esetén megengedett az épületek tagoltabb tömegformálása, azonban törekedni kell az egyszerűbb, a csatlakozó ingatlanokkal összhangban lévő megvalósításra. 38. Szabadonálló, magas tetős épület esetén a földszintes, földszint és tetőteres épület tetőhajlásszöge között alakítható ki. 39. Lapostető nem létesíthető a lakóépületek főépülete esetében. 40. A járdák és a közút közötti utcakertek, zöldsávok zöldterületi jellegét meg kell őrizni. 41. Kismélységű telkek oldalkert felőli építési helyén belül melléképület csak a főépülettel egybeépítve az illeszkedési szabályok megtartása mellett valósítható meg. 5. Gazdasági területek, különleges mezőgazdasági üzemi területek 42. (1) A gazdasági, ipari épületek esetén az egyszerű formák alkalmazása támogatott, ezen belül a nagy fesztávú (10 méter fölötti szélességű) csarnokszerkezet esetében nyeregtető, alacsony hajlású félnyereg tető és lapostető, valamint ezek kombinációja is alkalmazható. (2) Nem alkalmazható a túlságosan tördelt épülettömeg, valamint a s manzárd tetős épület. (3) Az újonnan kialakítandó gazdasági területeken a telken belül egybefüggő zöldsávot kell kialakítani, legalább az előírt zöldfelületi terület mértékének 50%ában. Az előírt zöldfelületet 3 szintes növényállománnyal kell megvalósítani. (4) Ahol a gazdasági terület közvetlenül lakóterülettel szomszédos, ott háromszintes növényállománnyal legalább 5 méter széles egybefüggő zöldsávot kell kialakítani. (5) Az állattartó épületek esetében a tájegységre jellemző hagyományos épületformák és anyaghasználat alkalmazható (nádfedés).
19 6. Települési zöldterületek és különleges zöldterületi intézmények 43. (1) A zöldterületeket a funkciójuknak megfelelően kell növényzettel beültetni. (2) A településen található zöldterületek a zöldterület rendeltetése szerint közparkok és utcakertek. (3) Közparkok legalább 70 %- ban kialakítandó zöldfelületeinek legalább 40 %-át fásítottan kell kialakítani a tájkarakterhez illeszkedő növényállománnyal. A területen játszó- és pihenőszerek, kerti építmények, szobrok, emlékművek és a területet kiszolgáló épületek helyezhetők el, egyedi építészeti megoldásokkal. (4) Közparkok létesítése, átalakítása, átépítése csak közterületi terv alapján történhet. 44. (1) A közösségi célú zöldterületi intézmények telkeinek, udvarainak rendezése során a közterületeknek megfelelő színvonalú környezetalakítási, zöldterületi tervet kell készíteni. (2) A zöldterületi intézmények fejlesztése előtt a teljes területre vonatkozó fejlesztési tanulmánytervet kell készíteni. (3) Az egyes beruházások a (2) bekezdés előírásainak megfelelően elkészített fejlesztési tanulmányterv ütemei szerint valósíthatók meg, törekedve mindig az egységes településképi megjelenés biztosítására. 45. (1) A temető területének rendezése során a közterületeknek megfelelő színvonalú környezetalakítási és a zöldterületekre vonatkozó fejlesztési tanulmánytervet kell készíteni. (2) A temető kerítései részben urnafalként is kialakíthatók. A temető területeken az urnafalakat a terepadottságok kihasználásával támfal szerűen, vagy részben földdel takartan kell megvalósítani. (3) Sírbolt, kripta csak az erre a célra kijelölt területen létesíthető. (4) Sírmezőkön belül az egyes sírok fölé önálló felépítmény nem építhető. 7. A települési körüli beépítésre nem szánt gyűrű 46. (1) A belterület és a hozzá közvetlenül csatlakozó beépítésre szánt területek körül 300 méteres beépítésre nem szánt gyűrű kijelölésére kerül sor, melynek célja a környezetterhelési hatások csökkentésén túl az eredeti településszéli arculat, a táj és a beépített területek hagyományos találkozásának megőrzése.
20 (2) A kijelölt beépítésre nem szánt gyűrűn belül új épület, építmény nem létesíthető. (3) Az esetlegesen a kijelölt gyűrűn belüli épületek, építmények megtarthatók, felújíthatók. IX. Fejezet A helyi területi védelemben részesülő területre és a műemléki környezetre vonatkozó területi követelmények 1. Általános építészeti követelmények 47. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó szabályokat e fejezet rendelkezéseivel együtt kell alkalmazni. 48. (1) A helyi területi védelemmel érintett és a műemléki környezet védelme érdekében a) meg kell őrizni a település jellegzetes szerkezetét, telekrendszerét, utcavonal vezetését, új telek kialakítása, vagy telekalakítás csak ezzel összhangban engedélyezhető. b) a területen lévő építményeket, illetve új építményeket egymással összehangoltan, a jellegzetes településkép, valamint az épített és természetes környezet harmonikus megjelentését biztosító módon kell építeni, illetve a meglévőt fenntartani, bővíteni, átalakítani. (2) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt követelmény tekintetében meghatározó jelentőségű az épületek a) fő tömeg- és tetőformája, b) külső homlokzata, c) az alkalmazott anyag ca) színe, cb) felületképzése. (3) A területen az új épületek tömegarányait, fő méreteit, a környezetében lévő hagyományos vagy modern épületekhez való harmonikus illeszkedését, ezen épületek homlokzatszélességét, gerinc- és párkánymagasságát, tetőformáját, anyaghasználatát figyelembe véve kell meghatározni. (4) A területen meg kell tartani a hagyományos a) kerítés- és kapuformákat, b) építményfajtákat, c) növényzetet. 49. (1)A homlokzaton nagy, összefüggő nyílásfelület, különösen szalagablak, erkélysor nem jelenhet meg.
21 (2)A nyílás és falfelületek aránya a meglévő arányrendszerrel harmonizáljon, a meglévő épületek rekonstrukciójánál a tagozati gazdagság megtartandó. (3)A területen lévő épület rekonstrukciója során az eredeti homlokzat kialakítása rekonstruálandó legalább jellegében, anyaghasználatában, tetőfelépítményeiben. 50. (4)Helyi területi védettség alatt álló épületen épületgépészeti berendezés, vagy annak kültéri egysége az épített környezet látványát zavaró módon nem helyezhető el. (5)A védett területen lévő építmények homlokzatán égéstermék-kivezető nem helyezhető el. (6)A védett területek településképi arculatához illeszkedően kell a szükséges műtárgyakat megvalósítani, különösen az utakat, a hidakat, az átereszeket, a támfalakat és a közműveket, melyeket lehetőség szerint föld alá kell helyezni. 51. (7)Nem helyezhető el reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés műemléki környezetben és a helyi területi védelem alatt álló területeken. 2. A közterületek kialakítására vonatkozó követelmények 52. (1) Az utcák, terek kialakításához minden esetben közterület alakítási tervet kell készíteni, mely tartalmazza a) a burkolati terveket, b) a mikroarchitektúra elemeket, és c) a zöldfelületi kiviteli terveket. (2) A közterületi terv készítésénél figyelembe kell venni, hogy a) a területen az utcai díszburkolatok anyaga kis-, közepes-, vagy nagyelemes burkolat legyen, b) a kis-elemes beton anyagú burkolatok közül csak olyan alkalmazható, mely a kiskocka kő vagy a nagy-kocka kő jellegéhez hasonlít, c) a burkolókő színe szürke, antracit vagy homok szín lehet, azzal, hogy legfeljebb a burkolatok harmada esetében eltérő színek is alkalmazhatók, d) a burkolt felületek kialakításában kombinált burkolatfelületek is megjelenhetnek, különösen aszfalt, beton, kis- és nagy-elemes beton burkolat. (3) A területen a közterületek burkolatát, és berendezéseit különösen az utcabútorokat, a hirdető berendezéseket, a világítótesteket, a pavilonokat, az autóbuszvárókat az utcakép jellegzetességének megtartásával kell elhelyezni. (4) A közterületeken elhelyezhető utcabútorok és egyéb tárgyak kiválasztásánál vagy tervezésénél és színezési terveinek elkészítésénél figyelembe kell venni, hogy a) a mikroarchitektúra elemei és az utcabútorok egy tárgyegyüttest alkossanak, lehetőleg egyedi tervezésű, vagy alkalmas típusú, illeszkedő, időtálló kivitelűek legyenek, b) el kell kerülni a stíluskeveredést, az épített környezethez és a terek, közterületek karakteréhez nem illő tárgyak elhelyezését, c) a tárgy önmagában is a tér, a közterület karakteréhez illeszkedő legyen, összhangban legyen a mikroarchitektúra elemeivel és a többi tárggyal,
22 d) a védett közterületre kihelyezett tárgyegyüttes, utcabútor család terveinek része lehet az egyes épületekre elhelyezett felirat, reklámhordozó arculatterve is. X. Fejezet A helyi védelemben részesülő értékekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények 53. Az egyedi védelemben részesített épületek esetében az általános követelményeket e Fejezet rendelkezéseivel együtt kell alkalmazni. építészeti 1. Általános építészeti követelmények 54. (1) Az egyedi védelemben részesített épületek közvetlen környezetében és területén minden változtatást, beavatkozást, a helyileg védett épület településképi, illetve tájképi megjelenésének és értékei érvényesülésének kell alárendelni. (2) Átalakítás során tilos megváltoztatni az épület a) tömegét, b) homlokzatát, c) anyaghasználatát, d) jellegzetes formai kialakítását, a falfelületek és nyílászárók arányát. (3) A homlokzati díszítőelemeket - különösen a műalkotásokat, a tagozatokat, a mozaikokat, a festett díszítéseket, a szobrokat -, az eredeti épület-kiegészítőket, korlátokat, belső nyílászárókat, kapukat, anyaghasználatot meg kell őrizni. (4) Az egyedi védelem alatt álló épületek esetében a védelem érdekében az illetékes hatóság a helyreállítási kötelezettséget elrendelheti. (5) A homlokzaton, a tetőfelületen önálló, álló tetőablak nem építhető, kivéve ha az eredeti formában van jelen és ahhoz illeszkedik. (6) Fekvő tetőablak egyedileg és sorolva is elhelyezhető. (7) A nyílás és falfelületek aránya a meglévő arányrendszerrel és tagozati gazdagsággal jelenhet meg. 2. A teljes épület vagy építmény és az építészeti részértékek védelme 55. (1) A helyileg védett építészeti értékek megőrzése érdekében az eredeti vagy ahhoz közel álló rendeltetésnek megfelelő használatot fenn kell tartani, vagy a közcélú hasznosítást kell biztosítani. (2) A védett épület, építmény
23 a) hagyományos építészeti értékeit, tömegét, tetőformáját és homlokzati jellegét meg kell tartani, b) eredeti nyílásrendje, a nyílászárók osztása, a díszek, a homlokzati és kiegészítő tagozatok nem változtatható meg, szükség esetén helyre kell állítani. (3) A védett épület bővítése esetén a) az eredeti tömegforma, homlokzati kialakítás, utcaképi és településszerkezeti szerep nem változhat, és b) a tervezett bővítés a meglévő épület formálásával, szerkezetével, anyaghasználatával összhangban legyen. (4) A védett épület felújítása, bővítése esetén a védett részértékeket meg kell őrizni, esetleges bontás után az értékes részeket új épület létesítése esetén az épületbe lehetőleg vissza kell építeni. Amennyiben az értéket csak az épület tömege képezi, az a bontás után a meglévővel azonos, párkány- és gerincmagasságú és tetőhajlásszögű épülettel pótolható. XI. Fejezet A világörökségi, tájképvédelmi és természetvédelmi szempontból meghatározó kiemelten kezelendő területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények 1. Területi építészeti követelmények 56. (1) A világörökségi, tájképvédelmi és természetvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területeken a) a beépítés telepítési módjának tekintetében a történetileg kialakult, egyedi jelleg megőrzését biztosító épület-elhelyezést kell alkalmazni, b) a beépítés jellemző szintszámának tekintetében ba) lehetőleg földszintes, vagy a technológia függvényében legalacsonyabb bb) pinceszintet opcionálisan tartalmazó épületet kell kialakítani, c) a kerti építményeket, műtárgyakat ca) a táji látványt nem zavaró módon, cb) növényzettel a tájba illesztve, cc) természetes anyagokból készülően, cd) a főépülettel összhangban álló építészeti kialakítással kell elhelyezni. d) kerítés építés során da) áttört kerítést, vagy db) növényzetből kialakított kerítést kell létesíteni. e) a kerítés kialakítása és fenntartása során kötelező ea) az épülettel összhangot mutató anyag- és színhasználat, eb) az időtálló, minőségi anyaghasználat ec) az élénk színek kerülése, harmonikus, telítetlen földszínek, vagy fehér alkalmazása, ed) a természetes anyagok használata, ee) a balesetmentes kialakítás, ef) a műszaki állapotfolyamatos karbantartása.
24 (2) A világörökségi, tájképvédelmi és természetvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területeken a) az épületek tájba illesztéséről gondoskodni kell, b) a sajátos építményfajták és közművezetékeket és a járulékos közmű építményeket tájba illesztett módon, a természetvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával beleértve az esetleges felszín alatti vonalvezetést - is kell elhelyezni. (3) Ökológiai hálózat magterületén lévő beépítésre nem szánt területeken építmény elhelyezése csak különleges esetben (természetvédelmi fenntartási célból, kutatási, oktatási, bemutatási, ismeretterjesztési cél megvalósítása érdekében, ökoturisztikai illetve a táj hagyományaival összefüggő mezőgazdasági célból) lehet. 2. Egyedi építészeti követelmények 57. A tájképvédelmi és természetvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területekre vonatkozóan a) az anyaghasználat vonatkozásában a 28. rendelkezéseit, b) a tömegformálás tekintetében a 29. rendelkezéseit, c) a homlokzatkialakítás során a 30. (1) bekezdésének rendelkezéseit d) a zöldfelületek kialakítása során a 31. (1) bekezdésének rendelkezéseit f) a sajátos építményfajták elhelyezése során fa) az antennák nem helyezhetők el fb) a légkondicionáló kültéri egységei táji megjelenést zavaróan nem helyezhetők el. 58. (1) A gazdasági épületek esetében a 47. előírásait is alkalmazni kell. (2) Az épületek tetőfedésének és homlokzatainak anyaghasználata nem készülhet zavaró fényhatást okozó, tükröződő felülettel. (3) Az épületeken lévő egyes technológiai berendezéseket az épület homlokzataival összhangban, (klíma, kémény) takartan kell megvalósítani. 3. A világörökségi védelemmel érintett területekre vonatkozó sajátos előírá sok 59. (1) A világörökségi helyszínen lakóépület csak beépítésre szánt területen, meglévő lakóövezetben építhető, ahol ezt más előírások egyébként nem zárják ki (kivett szérűskert, gazdasági udvar stb.). (2) A korlátozás nem vonatkozik: a) a pásztorszállásokra, b) a mezőgazdasági telepeknél az őrző személyzet szállására, c) meglévő tanyákon a tulajdonos vagy személyzet számára szolgáló legfeljebb egy db lakóépület építésére. (3) A világörökségi helyszín területén a beépítésre szánt területeken (lakóövezetek, mezőgazdasági központok, mezőgazdasági üzemi területek) kívül, bárminemű épület, építmény (kivéve a közműellátás létesítményeit csak természetvédelmi vagy legeltetéses állattartási célból (állattartás építményei és állattartáshoz kapcsolódó egyéb építmények) építhető.
25 (4)A beépítésre nem szánt területekre vonatkozó külön előírások: a) Legeltetéses állattartás céljára új építmény csak abban az esetben helyezhető el, ha az érintett területen nincs a szükséges rendeltetés céljára megfelelő, vagy alkalmassá tehető meglévő hagyományos pásztorépítmény. b) Csak a hagyományos építmények helyezhetők el, a hagyományos és értéket jelentő mérettel, tömeggel, megjelenéssel, anyaghasználattal, színezéssel. c) Az épületek külső falán napkollektor, napelem, klíma berendezés, reklám nem helyezhető el. d) Állattartó telepek nem használhatók állattartáson és az ahhoz kapcsolódó, illetve azt kiegészítő rendeltetéseken kívül más tevékenységre (tároló, gépállomás, gépszín stb.) e) Az állattartó telepek kültéri megvilágításához csak teljesen ernyőzött, a horizont fölé nem világító megoldás alkalmazható. Egyéb, ferde megvilágítás csak élet és vagyonbiztonsági okokból, és csak mozgásérzékelővel ellátottrendszerrel telepíthető. (5)A különleges mezőgazdasági üzemi beépítésre szánt övezetre vonatkozó külön előírások: a) Falazott szerkezetű, kizárólag hagyományos alapanyagú (tégla, vályogtégla), homlokzata vakolattal ellátott épület létesíthető. b) A homlokzatképzés fehér színű mész, mész alapanyagú homlokzatfesték vagy vékony vakolat (nemesvakolat) lehet. c) Nem megengedett fém, műanyag, nem hagyományos alapanyagú falszerkezet, d) Fém, műanyag, nem hagyományos alapanyag homlokzatképzésre nem használhatók. (6) A tájszerkezetbe illeszkedő épületelhelyezést kell alkalmazni, a tájra jellemző építészeti hagyományoknak megfelelő módon kell az építményeket kialakítani, a látványvédelem (kilátás, rálátás) szempontjainak figyelembe vételével. (7) Egymagában álló, vagy major szerűen csoportosított épületelhelyezéssel olyan mezőgazdasági építmények helyezhetők el, melyek épülettömegükben az alföldi mezőgazdasági tájra jellemző alacsony, hosszúkásan nyújtott tömegarányú, viszonylag meredek héjazatú épületek képét tükrözik vissza. (8) Az egyes épületek kialakításánál az alábbiak szerint kell eljárni: a) az épületek homlokzati képében a fehér meszelt falazat, vagy annak hatását keltő homlokzati megjelenés alkalmazható, b) Tájidegen színezés (pl. neon sárga, neon zöld, élénkpiros, lila, élénk kék szín), nem alkalmazható. c) a tetőhéjazat hajlásszöge legalább 25 fokos legyen d) a héjazat anyaga elsősorban égetett cserép vagy nád legyen e) fémlemez tetőfedés csak akkor alkalmazható, ha felületi tagolása a hagyományokat követi, a héjazat színe cserépszínű, barna, vagy szürke. f) terménytároló silók anyaga csak káprázás mentes matt felületű lehet. g) az újonnan kialakításra kerülő termelő, tároló, állattartó és egyéb épületeket hosszúkásan nyújtott tömeggel, magastetővel kell kialakítani. Az ettől való eltérés csak technológiával igazolt módon lehetséges.
26 XII. Fejezet A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése 60. (1)A település területén a teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére a) a gazdasági területek, b) a különleges területek közül bb) a megújuló energiaforrás hasznosításának céljára szolgáló terület, bc) a nyersanyag feldolgozás céljára szolgáló terület, be) a hulladékkezelő területe, c) a közlekedési- és közműterületek, d) különleges beépítésre nem szánt területek közül da) a megújuló energiaforrás hasznosításának céljára szolgáló terület, alkalmasak. (2)A város területén a teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére a) a műemléki jelentőségű terület, b) a műemléki környezet, c) a településképi jelentőségű meghatározó területek, d) a településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és a mellettük fekvő teleksor, e) a településképi jelentőségű meghatározó védett zöldterületek és zöldterületi intézmények, f) a természetvédelemmel érintett területek, a világörökségi területek, az országos ökológiai hálózat területei, a tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő területek nem alkalmasak. (3)A város területén a teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére területfelhasználás szerint a) a lakó (kertvárosias, falusias) területek, b) vegyes (településközpont, intézményi) területek, d) az (1) bekezdés b) pontjában nem szereplő különleges területek, e) a zöldterületek, f) az erdő (védelmi, gazdasági, közjóléti) területek, g) a vízgazdálkodási területek, f) a természetközeli területek, g) az (1) bekezdés d) pontjában nem szereplő különleges beépítésre nem szánt területek vehetők igénybe. (4)Energiatermelési célú szélerőmű, szélturbina csak külterületen, ezen belül csak mezőgazdasági területen vagy birtokközpontokon illetve ipari rendeltetési zónában helyezhető el, az alábbi feltételekkel: a) a belterülettől és az országos természeti védettségű területektől legalább 800 méter, b) beépítésre szánt területtől, lakóépülettől és a közigazgatási határtól legalább 800 méter,
27 c) országos út telekhatárától és közforgalmú vasút szélső vágányától legalább 150 m távolságra, d) az építmények magasságát legfeljebb 100 m. (5)(7) Műsorszóró, átjátszó bázisállomások (kivéve a kábel tv erősítőket) védelemmel érintett területeken (országos vagy helyi) nem létesíthetők. Egyéb, védelemmel nem érintett területeken új átjátszó állomások, új tornyok, vagy új épületre helyezett berendezések csak akkor létesíthetők, ha műszaki dokumentációval igazolták, hogy meglévő tornyokon, vagy már működő berendezésekhez kapcsolódóan a berendezés nem helyezhető el a szükséges lefedés biztosítására. XIII. Fejezet A reklámokra, reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények 1. A reklámok elhelyezésére vonatkozó szabályok 61. (1)A reklámok elhelyezésével kapcsolatos területi besorolásokat a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló kormányrendelet tartalmazza, melynek alapja a város mindenkor hatályos Településrendezési terve. (2)Reklámhordozók elhelyezése a hagyományosan kialakult településképet nem változtathatja meg hátrányosan. (3)Kizárólag olyan reklámhordozó helyezhető el, amely a) a kihelyezés időtartama alatt az időjárásnak ellenálló technológiával készült, b) nem korrodálódik, c) állékony, d) karbantartása könnyű, e) nem használ élénk színeket, f) a reklám megjelenését nem befolyásolja, g) másik reklámhordozót nem takar el. (4)Reklámhordozó az épületek utcai homlokzatán építési reklámháló kivételével nem helyezhető el. (5) Magántulajdonban álló ingatlanon elhelyezett reklámhordozó a telekhatárt nem keresztezheti és közvetlenül a telekhatáron nem helyezhető el. (6)A reklám, reklámhordozó folyamatos karban-, és megfelelő esztétikai állapotban tartásáról a tulajdonos köteles gondoskodni. Ennek elmaradása esetén - előzetes írásbeli felszólítás és teljesítési határidő biztosítás után a közterület kezelője a reklámot, reklámhordozót a tulajdonosa költségére eltávolíthatja. (7)Egy adott útszakasz menetirány szerinti azonos oldalán 100 méteren belül CityLight formátumú eszköz, 300 méteren belül CityBoard formátumú eszköz nem helyezhető el.
28 A tilalom nem vonatkozik a reklámközzétételre nem használt információs célú berendezésekre, funkcionális célú utcabútorokra, közérdekű reklámfelületre, továbbá az építési reklámhálóra. (8)Reklámhordozó 5 méteres körzetében újabb reklámhordozó nem helyezhető el, azonban mindenki (gazdasági szervezetek), számára biztosítani kell legalább egy reklámhordozó kihelyezését, ha szükséges. (9)A közérdekű molinó, az építési reklámháló és a közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés kivételével molinó, ponyva vagy háló reklámhordozóként, reklámhordozót tartó berendezésként nem alkalmazható. 2. A reklámhordozók kialakítására vonatkozó szabályok 62. (1) Reklámhordozó a) megvilágítása céljából kizárólag 80 lumen/watt mértéket meghaladó hatékonyságú, statikus meleg fehér színű fényforrás használható b) analóg és digitális felületen, állandó és változó tartalommal is közzé tehető. 63. (1)Az épületek homlokzatain elhelyezhető hirdető berendezéseket (cégéreket, cégtáblákat és cégfeliratokat) úgy kell kialakítani, hogy azok szervesen illeszkedjenek a homlokzatok meglévő, vagy tervezett vízszintes és függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival. (2)Amennyiben cégérek és hirdetőtáblák utólagos elhelyezésénél az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, akkor az utólagos elhelyezés nem engedhető meg. (3)Az épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla, információs vagy más célú berendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el. (4)Az egyes épületek közterületről látható egy-egy homlokzatának 10 %- nagyobb felületén nem helyezhető el hirdető berendezés. 64. Közvilágítási, hírközlési berendezésen, oszlopon, egyéb közmű berendezésen kizárólag tájékozódást segítő jelzést megjelenítő reklámcélú eszköz helyezhető el, melynek száma oszloponként, berendezésenként legfeljebb 2 darab, mérete legfeljebb 2,0 m2 lehet. 65. (1) Megállítótábla a) kizárólag aa) akciós termékek hirdetése, ab) rendezvények, programok népszerűsítése, hirdetése, ac) standolás, szervezés céljából megengedett, b) legfeljebb A0-ás méretű, c) a településképi védettségekhez és karakterekhez igazodó, a védettségi szintnek megfelelő, ahhoz illeszkedő lehet.
29 (2)Megállító tábla csak ott helyezhető el, a balesetmentes közlekedés biztosítva van, és az elhelyezés a gyalogos forgalmat nem akadályozza. (3)Reklámhordozóként utánfutó közterületen, vagy közterületről látható módon nem helyezhető el. (4)Totemoszlop és zászlótartó csak üzemanyagtöltő állomások és 300 m2-nél nagyobb kereskedelmi, szolgálató egységek esetében helyezhető el. 3. Az utcabútorokra vonatkozó szabályok 66. (1) A helyi értékvédelmi területen és műemléki környezetben kizárólag olyan funkcionális célokat szolgáló utcabútor helyezhető el, amelynek kialakítása a településképi megjelenést hátrányosan nem befolyásolja. (2)A helyi értékvédelmi területen és műemléki környezetben létesített funkcionális célú utcabútor esetén kizárólag az utcabútor felülete vehető igénybe reklámközzététel céljából. (3)A funkcionális célú utcabútoron reklámhordozót tartó berendezés az utasváróban és a kioszkon elhelyezett CityLight formátumú eszköz kivételével nem helyezhető el. (4)A funkcionális célokat szolgáló utcabútorként létesített információs célú berendezés reklámközzétételre alkalmas felületének legfeljebb kétharmadán tehető közzé reklám. (5)Más célú berendezés reklámcélra nem használható, kivéve a közterület fölé nyúló árnyékoló berendezést, amelynek egész felülete hasznosítható reklámcélra. 4. Egyes utcabútorok elhelyezésére vonatkozó különleges szabályok 67. (1)A településképi jelentőségű meghatározó területeken belül az utasvárók azonos kialakításban és típusban jelenjenek meg. (2) Közterületen kioszk nem létesíthető. (3)Közterületen közművelődési célú hirdetőoszlop egymástól legalább 100 méteres távolságra létesíthető, kivéve, ha az intézmény telekszélessége meghaladja az 50 métert, akkor egy telekre több közművelődési célú hirdetőoszlop is elhelyezhető. (4)Információs célú berendezés az alábbi gazdasági reklámnak nem minősülő közérdekű információ közlésére létesíthető: a) az önkormányzat működés körébe tartozó információk; b) a település szempontjából jelentős eseményekkel kapcsolatos információk; c) a településen elérhető szolgáltatásokkal, ügyintézési lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatás nyújtása; d) idegenforgalmi és közlekedési információk; e) a társadalom egészét vagy széles rétegét érintő, elsősorban állami információk; f) gazdasági reklámnak nem minősülő közérdekű információk
30 (5)Az információs célú berendezés felületének legfeljebb kétharmada vehető igénybe reklám közzétételére, felületének legalább egyharmadának közérdekű információt kell tartalmaznia. 5. A reklámokra, reklámhordozókra vonatkozó követelményektől való eltérés szabályai 68. (1)A település szempontjából jelentős valamely eseményről való tájékoztatás érdekében szükséges reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés kihelyezése évente összesen 12 naptári hét időszakra, bármely települési területen megengedett. (2)Építési reklámháló kihelyezésére az építési tevékenység időtartamára akkor van lehetőség, ha a) a felújítás megkezdésének időpontja az építésinaplóba történt bejegyzéssel igazolható, b) építési napló vezetési kötelezettség nem áll fenn, azonban az érintettek vállalják azt, és ezzel igazolják a felújítás megkezdését. XIV. Fejezet Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények 69. Az egyéb műszaki berendezések esetén a) a technikailag szükséges legkisebb tömeget közelítő, b) arányos, és c) a funkcióját tükröző kialakítás alkalmazható. 70. Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó anyaghasználata során a) nem rozsdásodó, b) minőséget képviselő, c) könnyen karbantartható, d) élénk színeket nem használó, e) az épület vagy építmény megjelenését kedvezőtlenül nem befolyásoló anyag használható. 71. (1) A településképi szempontból meghatározó területen a közműlétesítmények, különösen a nyomvonalas létesítmények, az elektromos transzformátor, a közvilágítási kapcsolószekrény, a távközlési elosztószekrény, a gáznyomásszabályzó elhelyezésénél figyelemmel kell lenni a településképi megjelenésre. (2) Védett és településképi szempontból meghatározó területen a) a vezetékes elektronikus és hírközlési hálózat föld alatt vagy meglévő oszlopsoron vezethető, új oszlop létesítése nem megengedett, a) a kisfeszültségű erőátviteli és közvilágítási hálózatokat, illetve a vezetékes elektronikus hírközlési hálózat nyomvonalas létesítményeit földalatti elhelyezéssel kell kivitelezni.
31 72. Kisméretű mobilhálózati bázisállomás (mikrocella) a) meglévő közműoszlopokon, b) épületek tetőszerkezetén takart módon helyezhető el. 73. (1) A településképi szempontból meghatározó területen magas tetős épület esetén, táblás napelem vagy napkollektor a védett, vagy településképi jelentőségű út felé néző homlokzaton nem helyezhető el. (2) Napelemcserép a tető teljes felületén alkalmazható, kivéve védett épületen. (3) Homlokzati napelem elhelyezésének igazodnia kell az épület nyílásméretéhez és kiosztásához. 74. Védett épületen homlokzati napelem, napkollektornem helyezhető el. 75. Műszaki berendezés homlokzaton történő elhelyezésének a) illeszkednie kell a homlokzat képébe, b) helyi védelemmel érintett épületeken a településképi jelentőségű útvonal felőli oldalon közterület felől látható módon klíma berendezés kültéri egysége nem helyezhető el. 76. Hulladéktároló konténerek és kukák tárolása céljából a közterületeken robosztus, fedett, rácsos építmény nem helyezhető el. Ötödik rész Településkép-érvényesítési eszközök XV. Fejezet A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció 77. Kötelező a szakmai konzultáció minden egyszerű bejelentés alapján végezhető építési tevékenység, valamint a településképi értelemben meghatározó és kiemelt jelentőségű területeken végzett építési tevékenység megkezdése előtt, legyen az építési engedély köteles, egyszerű bejelentés köteles, vagy építési engedély és egyszerű bejelentés nélkül végezhető építési tevékenység. 78. (1) A szakmai konzultáció lefolytatása a megbízott települési főépítész (annak hiányában a polgármester) feladata. Igény esetén a megbízott települési főépítész bármely építési ügyben tájékoztatást és szakmai konzultációt biztosít.
32 (2) A szakmai konzultációt a tulajdonos, a beruházó, vagy a tervező írásban kezdeményezi az alábbi tartalmi követelménnyel: a) tervezett tevékenység területi beazonosítása, b) tervezett tevékenység rövid leírása; c) fotók a közterület felőli arculati megjelenés bemutatásához, d) beépítési koncepció vázlatos bemutatása. (3) A településkép védelme érdekében a főépítész tájékoztatást ad és a szakmai konzultációt biztosít legfőképpen az alábbi településképi követelmények esetében: a) építési helyen belüli építményelhelyezés, b) építési helyen belüli melléképület elhelyezése, c) az illeszkedés szabályainak megállapítása, d) egy építési telken több épület elhelyezése, e) tetőidomok, tetőhajlásszögek, és tetőablakok megállapításánál f) védelem alatt álló területen lévő épület felújítása, átalakítása során, reklámok, feliratok, közművek homlokzaton való elhelyezése során, annak érdekében, hogy az épület eredeti formavilágának megtartása biztosított legyen, g) az épületek homlokzati színezésének, tetőformájának és tetőhéjazatának kialakításánál, változtatásánál, anyagának és színezésének meghatározásánál, h) közterületen elhelyezkedő, és újonnan elhelyezendő mikroarchitektúra elemek, utcabútorok, képzőművészeti alkotások, térburkolatok, jelző és irányító táblák, és minden egyéb közterületi tárgy esetében, ha a közterületről látható változást eredményez, i) kivitelezési időszakra, ideiglenesen felállított állvány, felvonulási épület, mobil wc, mobil mosdó-zuhanyozó építmény elhelyezése, j) vízfelület létesítése A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben az alábbiak kerülnek rögzítésre: a) a tervezett tevékenység helyszínét érintő településképi rendeletben szereplő településképi követelmények; b) felvetett javaslatok (5) A szakmai konzultáció során a főépítész javaslatot tehet a településképi követelmények érvényesítésének módjára. (4) (6) A tervezés során ugyanazzal az építési munkával kapcsolatban az építtető, illetve az általa megbízott tervező több szakmai konzultációt is kezdeményezhet. XVI. Fejezet A településképi véleményezési eljárás 79. A településképi véleményezési eljárás lefolytatásának megindításához szükséges kérelmet a rendelet 7. melléklete tartalmazza. 80. Az eljárás során a tervdokumentáció tartalmát az önkormányzati főépítész ellenőrzi. 81. A polgármester a 8. mellékletben meghatározottak szerint ad véleményt a települési főépítész álláspontja alapján.
33 82. A településképi véleményezési eljárás során a) településrendezési eszköznek való megfelelés tekintetében vizsgálni kell, hogy a tervezett építési tevékenység megfelel-e a jelen rendeletben foglalt településképi követelményeknek és illeszkedési szabályoknak, b) az alaprajzi elrendezéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy ba) a földszinti alaprajz, a tervezett rendeltetés, illetve az azzal összefüggő használat sajátosságaiból eredően, nem korlátozza, akadályozza vagy nem zavarja-e a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát, bb) az alaprajzi megoldások nem eredményezik-e az épület tömegének és homlokzatainak településképi szempontból kedvezőtlen megjelenését, c) a határoló közterülettel való kapcsolatot illetően vizsgálni kell, hogy a tervezett építési tevékenység vagy építmény ca) korlátozza-e a közúti közlekedést és annak biztonságát, cb) korlátozza-, illetve zavarja-e a gyalogos és a kerékpáros közlekedést és annak biztonságát, cc) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, műtárgyait, a meglévő, vagy telepítendő növényzetét, cd) szükségessé tesz-e közterületet érintő beavatkozást és a terv tartalmaz-e erre vonatkozó javaslatot, ce) a közterület fölé benyúló építmény-része, szerkezete és berendezése befolyásolja-e a közterület használatát, különös tekintettel a meglévő, illetve a telepítendő növényzetre. d) vizsgálni kell, hogy da) amennyiben sor került rá figyelembe veszi-e az előzetes tájékoztatás, illetve szakmai konzultáció során készült emlékeztetőben foglaltakat, db) amennyiben da) pontban foglalt emlékeztetőben foglaltak mellőzésre kerülnek, az eltérő megoldás azzal egyenértékű vagy kedvezőbb-e, e) vizsgálni kell, hogy a kérelem tárgya megfelel-e a rendeletben foglalt településképi követelményeknek. XVII. Fejezet A településképi bejelentési eljárás 83. Az eljárás megindításához szükséges bejelentés formanyomtatványát a rendelet 9. melléklete tartalmazza. 84. Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a rendelet 10. mellékletében meghatározott esetekben, az építési tevékenységet megelőzően, a) az építésügyi hatósági engedélyhez vagy az egyszerű bejelentéshez nem kötött építési tevékenységek esetében, b) a reklámok elhelyezése tekintetében, a reklámelhelyezést megelőzően, c) az építmények rendeltetésének megváltoztatása tekintetében, a rendeltetésváltoztatást megelőzően. 85. (1) A bejelentést és a mellékletét képező dokumentációt a tevékenység megkezdése előtt legalább 15 nappal kell benyújtani a polgármesterhez.
34 (2) A településképi bejelentési eljárás során a polgármester a főépítész szakmai álláspontját megismerve hatósági határozatban dönt. (3) A településképi megfelelőség körében a rendeletben foglalat településképi követelményeknek való megfelelőséget kell vizsgálni, különös tekintettel az alábbiakra: a) a településképi megfelelőség körében elsősorban aa) a telepítés (környezetbe illeszkedés, a beépítés vagy az építészeti jellegzetesség és látvány, a helyi jelleg védelme) településképbe való illesztése, a helyi építészeti érték védelmének érvényre juttatása, azokra gyakorolt hatása, ab) a településrendezési eszközöknek való megfelelést, a rálátás és kilátás követelményeinek való megfelelés, ac) az épület homlokzatának és tetőzetének kialakítási módja, ad) közterület mentén az épület kialakításának módja, feltételei, ae) az építmény takaratlanul maradó és közterületről közvetlenül látható határfelületeinek kialakítási módja és feltételei, valamint af) közterületen folytatott építési tevékenység végzése esetén a közterület burkolatának, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, továbbá a díszvilágító és hirdető-berendezések kialakítása. b) a kialakult település-, illetve telekszerkezetnek való megfelelés, c) a környezet kialakult illetve védendő építészeti valamint zöldfelületi adottságaihoz történő illeszkedés, d) a tervezett jövőbeli beépítéshez történő illeszkedés, e) a kialakult magassági adottságokhoz történő illeszkedés, f) a reklám-, illetve hirdető-berendezések kialakításával és elhelyezésével kapcsolatos szabályoknak és követelményeknek való megfelelés (4) A polgármester döntésében nem javasolja, illetve megtilthatja, ha a tervezett építési munka: a) A helyi területi védettség esetén a meglévő utcaszerkezet, építési vonal, telekosztás, építmények tér- és tömegarányának, tetőformájának, párkány- és gerincmagasságának megváltoztatásával jár; b) A helyi területi védettség esetén a településkép feltárulása szempontjából zavaró megjelenésű, színű, formájú, a település általános építészeti színvonalát rontja; c) HV egyedi védettség esetén az épület, építmény tömegének, homlokzatának, tetőzetének, homlokzati tagozatainak, díszítőelemeinek, burkolatainak, tetőfelépítményeinek, kéményeinek, nyílászáró szerkezeteinek, valamint egyéb épülettartozékainak megváltoztatásával, eltávolításával vagy elbontásával jár; d) bármely védettségi és településképi szempontból meghatározó kategória esetén a környezetbe nem illő építéstechnológia, homlokzatkiképzés, felületképzés és színezés alkalmazását tervezi, és a védett érték vagy településkép megőrzését veszélyeztetné, jellegét hátrányosan megváltoztatná, vagy értékcsökkenését eredményezné. (5) A polgármester döntésében a rendeletben foglalt településképi követelményt egyedileg is meghatározhatja az alábbiak szerint: a) meghatározhatja az épület tetőfedésének anyagát, b) előírhatja a homlokzat kialakításának módját és színezését, c) korlátozhatja az építmények falán reklám felfestését vagy reklámhordozó elhelyezését, a portálokon és nyílászárókon elhelyezett reklámgrafikák megjelenését;
35 d) megtilthatja az építmények közterületről látható megjelenését kedvezőtlenül befolyásoló gépészeti berendezések, antennák, légvezetékek, árnyékolók alkalmazását; e) előírhatja és korlátozhatja reklámhordozók, hirdetőfelületek, hirdető berendezések, cégérek, cégtáblák, címfeliratok elhelyezésének módját és formáját. XVIII. Fejezet A településképi kötelezés, a településképi kötelezési eljárás 86. (1)A településképi kötelezés alapja a rendeletben foglalt településképi követelmények és eljárási kötelezettségek megsértése, így különösen: a) szakmai konzultáció elmulasztása, b) települési véleményezési eljárás elmulasztása, c) településképi bejelentési eljárásban megtiltott tevékenység folytatása, d) településképi bejelentési eljárásban tudomásul vett tevékenység eltérő végrehajtása, e) településképi rendeletben meghatározott követelmények nem teljesítése. (2)A településképi kötelezési eljárást a polgármester folytatja le, és szükség esetén, hatósági határozat formájában kötelezést bocsát ki. 87. (1) Településképi rendeletben meghatározott követelmények nem teljesítésének minősül különösen: a) helyi védett területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása, b) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása, c) építmény, építményrész vonatkozásában, ha annak: ca) műszaki állapota nem megfelelő, balesetveszélyes, homlokzati elemei hiányosak, töredezettek, színezése kopott, cb) nem a rendeltetésnek megfelelő funkcióra használják, cc) megjelenése, színezése az egységes és harmonikus településképet rontja, cd) az építési övezetre előírt zöldfelületi kialakítás, parkoló-fásítás, növényzettelepítés nem valósult meg, hiányos, vagy az elpusztult növényzet pótlása nem történt meg, ce) a telek szabad területét nem a terület-felhasználási előírásoknak megfelelően használják, cf) az építkezéssel érintett telek és környezete az építés ideje alatt nincs a vonatkozó előírásoknak megfelelően rendben tartva, bekerítve, e) a 17. (3) bekezdés szerinti esetekben. (2) A település közigazgatási területén a használaton kívüli, romos, felhagyott épület felújítását, bontását az Önkormányzat kötelezési eljárás keretében elrendelheti a) a településkép védelmében, b) a közbiztonság védelmében, c) az életet, egészséget, vagyonbiztonságot veszélyeztető állapotok elhárításának érdekében, d) az épület hatásterületéhez tartozók védelme érdekében, vagy
36 e) az egyes területek leromlásának megakadályozása céljából. 88. (1) A polgármester településképi kötelezés formájában önkormányzati hatósági döntéssel a településképi követelmények teljesülése érdekében az ingatlan tulajdonosát az építmény, építményrész a) felújítására, b) átalakítására, c) elbontására, kötelezheti. (2) Az (1) bekezdésben foglalt kötelezéssel egyidejűleg a polgármester az ingatlan tulajdonosát ,-Ft-ig terjedő, közigazgatási bírságnak minősülő településkép-védelmi bírság megfizetésére kötelezheti. (3) Amennyiben a tulajdonos a helyi védelem alatt álló építményt, építményrészt jogsértő módon elbontja, a kiszabható legmagasabb településkép-védelmi bírsággal sújtandó. 89. (1)A Településképi bírság alsó határa ,- Ft. (2) A településképi kötelezési eljárásban kiszabott bírságot az Önkormányzat bírságról szóló határozatában szereplő bankszámlaszámára kell megfizetni. (3) Amennyiben a tulajdonos a helyi védelem alatt álló építményt, építményrészt jogsértő módon elbontja, a kiszabható legmagasabb településkép-védelmi bírsággal sújtandó. XIX. Fejezet A helyrehozatali kötelezettség 90. A településkép javítása érdekében, az azt rontó állapotú építményekre helyrehozatali kötelezettség írható elő, a következő feltételek együttes teljesülésével: a) Helyrehozatali kötelezettséget a polgármester hatósági döntésében írhat elő. b) Helyrehozatali kötelezettség kizárólag a településképben megjelenő (közterületről látható, közterület felőli rálátással érintett) építmény(ek)re írható elő. c) A helyrehozatali kötelezettségnek tartalmaznia kell az alábbiakat: ca) az építmény beazonosítására alkalmas adatait (cím, helyrajzi szám, alaptérképi elhelyezkedés); cb) a helyrehozatali kötelezettség címzettjét, aki az építménynek helyet adó ingatlan tulajdonosa; cc) a helyrehozatali kötelezettség által érintett szerkezet, arculati elem leírását, vagy a teljes építmény megnevezését; cd) a helyrehozatal teljesítésének végső határidejét; ce) a határidő meghosszabbításának lehetőségeit, indokait; cf) a helyrehozatal kivitelezéséhez nyújtható önkormányzati támogatás lehetőségét és feltételeit; valamint cg) a helyrehozatal nem teljesítésének szankcióit (pl. településképi kötelezés, településkép-védelmi bírság).
37 Hatodik rész Önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer 91. Az Önkormányzati pályázat keretében támogatást nyújthat a helyi védelem alatt álló érték tulajdonosának a fenntartási kötelezettség, különösen a védettséggel összefüggésben felmerülő munkálatok teljesítéséhez, amennyiben azt a tulajdonos a munkavégzés előtt kéri. 92. (1) A pályázatot minden évben az Önkormányzat költségvetésének elfogadását követő hónapban kell kiírni, és a helyben szokásos módon közzétenni, amennyiben az Önkormányzat a költségvetési rendeletben erre forrást állapít meg. (2) A pályázatok benyújtásának és elbírálásának szabályait a pályázati felhívás tartalmazza. (3) A pályázat kiírásáról a Főépítész közreműködésével az épített környezet védelmével kapcsolatos feladatok felügyeletével megbízott bizottság (továbbiakban: bizottság) gondoskodik. (4) A támogatás vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtható. (5) A pályázati felhívás mintát a rendelet 11. melléklete, a pályázathoz benyújtandó kérelem-mintát a 12. melléklet tartalmazza. (6) A pályázat benyújtására csak a helyi védelem alá vont érték tulajdonosa jogosult és a támogatási összeg elnyerésére is csak ő jogosult, azonban a támogatási összeget az esetleges bérlőre, vagy használóra átruházhatja, mely szándékot már a pályázat benyújtásakor jeleznie kell. 93. A pályázati adatlaphoz csatolni kell a) az ingatlan tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát, b) építési engedélyhez kötött építési tevékenység esetén az építési engedélyezési tervdokumentációt és a jogerős építési engedélyt, c) építési engedélyhez nem kötött építési tevékenység esetén az építési engedélyezési tervdokumentációnak megfelelő tartalmú és terveket, az elvégzendő építési tevékenység leírását, valamint a településképi véleményt, illetve a településképi bejelentési eljárásban kiadott igazolást d) minimum 5 darab fényképből álló fotódokumentációt az építmény állapotáról, illetve az építési tevékenységgel érintett épületrészről, e) a felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetést, elkülönítve azzal a többletköltség-igénnyel, mely különösen a homlokzati díszek és egyéb homlokzati elemek eredeti formában történő helyreállítása, a díszesebb kapuzatok, az oromzatok vagy a lábazatok miatt szükséges, f) a megpályázott pénzösszeg megjelölését, felhasználásának tervezett módját és az építési tevékenység elkészültének határidejét,
38 g) a pályázó költségvállalási nyilatkozatát arról, hogy a támogatási összeg elnyerése esetén a kapott összeget a pályázati feltételek szerint használja fel, illetve amennyiben a támogatási összeg átruházását is megjelölte a pályázati adatlapban, hogy kire kívánja átruházni, h) társasház esetén a közgyűlés, lakásszövetkezet esetén - az alapító okiratban meghatározott hatásköri szabályok alapján - a közgyűlés vagy a küldöttgyűlés hozzájárulását tartalmazó határozatot. 94. (1) Az önkormányzati támogatás a) a védett érték megóvása, állagának megőrzése érdekében végzett építési tevékenység költségének legfeljebb 50 %-áig, homlokzati elemenként maximum ,- Ft-ig terjedhet, b) teljes épületrész felújítása esetében egyedi támogatási összeg is megállapítható. (2) Az ingatlanra eső támogatás mértékét költségvetésben rendelkezésre álló forrás és a beérkező pályázatok száma alapján a Képviselő-testület állapítja meg. (3) A Képviselő-testület a benyújtott pályázat kapcsán jogosult a mellékleteként benyújtott költségvetés ár-érték szerinti ellenőrzésére, esetleges felülvizsgálatára, azzal kapcsolatban új ajánlat bekérésére. (4) A támogatás mértékét, igénybevételének feltételeit a bizottság határozza meg, amelyről a nyertes pályázó és az Önkormányzat támogatási szerződést köt. (5) A támogatási szerződés tartalmazza legalább a támogatott megnevezését, megítélt támogatás folyósításának módját, a felhasználás feltételeit, az elszámolás határidejét és az ellenőrzés szabályait. (6) Az elkészült munkát követően a kifizetés előtt az Önkormányzat szakértő bevonását is kezdeményezheti, annak megállapításához, hogy a munka minősége megfelel-e a támogatásban megfogalmazott követelményeknek és műszaki tartalomnak. (7) A támogatási összeg kifizetésére az elvégzett munkáról szóló eredeti számlák és fényképek becsatolását követően kerülhet sor. (8) A felújított épület védettsége nem törölhető a támogatást követő 15 éven belül. (9) A tulajdonost a megvalósított homlokzati elem vonatkozásában a) állandó homlokzati elem esetén 10 év, b) ideiglenes homlokzati elem esetén legalább 5 év, illetőleg az adott érdekkör fennállásának időtartamáig fenntartási kötelezettség terheli. 95. Nem adható támogatás a) olyan pályázónak, aki nem tudja igazolni, hogy az önkormányzati támogatáson felüli pénzügyi forrása rendelkezésére áll, b) a pályázat benyújtását megelőzően elkezdett építési és építés-előkészítő munkákhoz,
39 c) azon épület tulajdonosának, aki 15 éven belül már támogatást nyert és a támogatási szerződésben megfogalmazott fenntartási kötelezettségének nem tett eleget. 96. Amennyiben a támogatást nem a pályázatban megjelölt feladatokra, nem a megfelelő minőségben használják fel, úgy a támogatásban részesülő a támogatás összegét köteles egy összegben visszafizetni a támogatás nyújtó részére. 97. A támogatás egyéb feltételeit, különösen folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatási szerződésben kell rögzíteni. 98. A támogatási szerződésben foglaltak végrehajtásának ellenőrzése a megbízott főépítész feladata. Hetedik rész Záró rendelkezések 99. (1) Ez a rendelet január 1. napján lép hatályba. (2) A rendelet előírásait a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni. (3) A rendelet hatálybalépésekor már folyamatban lévő ügyekben, kizárólag az építtető, vagy a tulajdonos kérésére, alkalmazhatók jelen rendelet előírásai. (4) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát vesztik város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 6/2008.(IV.30.) önkormányzati rendeletének 6. (1) bekezdése, 6. (7) bekezdése, 6. (9) bekezdése, 22/e (3) bekezdés a) pont 1. és 2 alpontja, 22/e (3) bekezdés c) pont 1. és 2 alpontja, 24. (4) bekezdése, 24. (5) bekezdése, 24. (6) bekezdése, 24. (7) bekezdése, 32..-a, 33..-a, 34..-a, 35..-a, 36..-a, 36/b..-a, a 3.melléklet, a 2.függelék (1)-(4) bekezdése (5) Hatályát 20/2017. veszíti (XI.29.) számú, Város a Önkormányzata reklámok, Képviselő-testületének reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról és a településképi bejelentési eljárásról szóló önkormányzati rendelete... Beke Imre polgármester A kihirdetés a hirdetőtáblán való kifüggesztés:.. Vincze András jegyző
40 .. Vincze András jegyző
41 1. melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Településképi szempontból jelentős, meghatározó útvonalak és a mellettük fekvő, az úthoz csatlakozó telkek sora 1. Településképi szempontból jelentős, meghatározó útvonalak A B 1 Sorszá m Seregélyes utca Ady Endre utca Mester utca Jókai utca Fő út Kiss János altábornagy utca egy része Kabai út Kossuth tér Görbe utca József Attila utca egy része Kossuth utca Eötvös utca egy része Baksay Dániel utca Petőfi Sándor utca Mártírok utca Puskin utca Utca 31
42 1.Melléklet 1. ábra: Településképi szempontból jelentős, meghatározó útvonalak térképvázlata 32
43 Melléklet 2. ábra: Településképi szempontból jelentős, meghatározó útvonalak térképvázlata légifotóval 31
44 2. Településképi szempontból jelentős, meghatározó útvonalak mellett fekvő, az úthoz csatlakozó telkek sora Melléklet 3.ábra: Településképi szempontból jelentős, meghatározó útvonalak mellett fekvő, az úthoz csatlakozó telkek sorát és azok területfelhasználását tartalmazó térképvázlat 31
45 2. melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Településképi jelentőségű meghatározó területek településképi jelentőségű meghatározó területe a Kövy Sándor. utca. Jókai utca. Rákóczi Ferenc. u. Tisza u. Mester u. Fő utca 1 teleksora Szegfű utca. Nap utca. Csokonai utca. Baksay Dániel utca. u. Petőfi Sándor. utca. Dob utca. Széchényi István utca u. Dohány utca Hattyú utca. Vendég utca által határolt terület. Melléklet 3. ábra: Településképi jelentőségű meghatározó terület Melléklet 4. ábra: Településképi jelentőségű meghatározó terület 32
46 térképvázlata térképvázlata, mely karakterterületenként ábrázolja a településképi jelentőségű meghatározó területet 33
47 3. melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Helyi értékvédelmi terület Helyi értékvédelmi terület határa: Jókai utca Ady tér Kossuth L. utca 2853 hrsz. déli telekhatára csatorna 2874/2 hrsz. déli telekhatára Dobó utca 3273/5 hrsz. délnyugati telekhatára 3274/1 hrsz. északkeleti telekhatára - Lázár Gy. utca Széchényi utca 3481, 3482, 3483, 3484, 3485/1, 3486/1, 3487, 3488 helyrajzi számú telkek déli határvonala Hattyú utca Mónus Il. utca 207, 201 helyrajzi számú telkek északi határvonala Kölcsey utca 167/2, 166, 165/1/2, 163/1 helyrajzi számú telkek északi határvonala - Nyíl utca 125, 124, 123, 107 helyrajzi számú telkek északi határvonala Vendég utca Kövy S. utca 417 hrsz. telek keleti oldalhatára Emőd-tó északi telekhatára. Melléklet 5. ábra: Helyi értékvédelmi terület térképvázlata 34
48 Melléklet 6. ábra: Helyi értékvédelmi terület és határa légi felvételen 35
49 4. melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Helyi egyedi építészeti értékvédelemmel védett épületek A B C D E 1 Sor szám Utcanév Ház szám Helyrajzi szám Leírás 2 He-1 Fő út Szociális Szolgáltató Központ 3 He-2 Fő út "Mile" féle ház 4 He-3 Fő út "Sárközi" féle ház 5 He-4 Fő út Polgármesteri Hivatal 6 He-5 Fő út /4 Református paplak 7 He-6 Fő út Boldizsár Iskola 8 He-7 Fő út lakóház 9 He-8 Fő út Központi Orvosi Rendelő 10 He Fazekas-ház melléképület 11 He Tolbuchin Iskola 12 He-11 Fő út 159. Baksay Dániel 1. u. Baksay Dániel 20u /2 "Malom" 13 He-12 Kossuth u /1 14 He-13 Kossuth u Népi Kismesterségek Szakiskolája "Sári" féle ház 15 He-14 Ady E. u Pancsoló Kislány Étterem 16 He-15 Ady E. u /3 malom 17 He-16 Ady tér /5 Művelődési ház 18 He lakóház+ udvar 19 He parasztház 20 He-20 Széchenyi u. Kövy Sándor u. Kocsordos u tornácos parasztház 21 He gazdaház 22 He tornácos parasztház 23 He /1 tornácos parasztház 24 He-25 Táncsics M. u. Somogyi Béla u. Károlyi Sándor u. Jókai u /2 lakóház 25 He-26 Petőfi S. u lakóház 26 He-27 Kabai u melléképület 27 He-28 Akác u lakóház 28 He-29 Puskin u lakóház 29 He-30 Hattyú u lakóház 36
50 Melléklet 7. ábra: Helyi egyedi építészeti értékvédelemmel védett épületek elhelyezkedésének térképvázlata 37
51 Melléklet 8. ábra: Helyi egyedi építészeti értékvédelemmel védett épületek elhelyezkedése légi felvételen 38
52 5. melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Helyi védelem alatt álló műalkotások 1. Helyi védelem alatt álló műalkotások A B C D 1 Sor szám Alkotás megnevezése (címe) Anyaga Hely 2 1. I. világháborús emlékmű kő Kossuth téri park 3 2. kő Kossuth téri park 4 3. terméskő Kossuth téri park 5 4. II. világháborús emlékmű Lukács Dénes emlékműve Pásztor (Somogyi Á. alkotása) réz Ady téri park os kopjafa 7 6. Kerekeskút Új kenyér c. szobor Hunyadi Mátyás emléktábla Ady Endre mellszobra márvány Köztéri szobor fa fa Lélekharang, harangláb Borzas Mihályhalma ( ) Kitelepítettek emlékműve Fejfák fa, tégla alapzaton vas kő márvány márvány fa Ady téri park Ady téri park Fő út 119. (948 hrsz.) Művelődési ház bejárata Művelődési ház bejárata Művelődési ház kertje Temető (0680/2 hrsz.) Külterület, Mihályhalma tanya, 0728/2 hrsz. Református templom mögötti terület, Fő u ben meggyilkolt polgári áldozatok és leventék emlékműve Síremlékek os emlékmű terméskő Fő u Síremlék kő Fő út 90 fa Fő u márvány Fő u
53 Melléklet 9. ábra: Helyi védelem alatt álló műalkotások elhelyezkedésének térképvázlata 40
54 6. melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Az épített és természeti környezet településkép védelem szempontjából meghatározó és kiemelt területeinek összefoglaló ábrázolása Melléklet 10. ábra: Az épített környezet településkép védelem szempontjából meghatározó területeinek összefoglaló ábrázolása 41
55 7.- melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez A településképi véleményezési eljárás lefolytatásának megindításához szükséges kérelem Kérelmező tölti ki Kérelem - Településképi véleményezési eljárás lefolytatásához A Kérelem az.../2017.(......) Ö.r mellékletének...pontja alapján kerül benyújtásra I. Építtető adatai (kötelező) Tervező adatai Név: Tervező: Lakcím vagy székhely: Levelezési cím: Levelezési cím: Kapcsolattartó: Tervezői jogosultság sz.: Tel./ Tel./ Kérelmező : Építtető; Ingatlan tulajdonosa II. Építési helyszín adatai - az ingatlan adatai Ingatlan címe: Hrsz.: Igen Nem Igen Nem Területi védelem Közterület Helyi egyedi védelem Önk. tul. v. kezelés ba) telken létesítendő épületek száma: db be) tervezett építménymagasság: m bb) telek területe: m2 bf) tervezett szintterületi mutató: m2/m2 III. Építési tevékenység a) rövid leírása: b)a tervezett épület(ek) részletes adatai: bc) telek tervezett beépítettsége: % bg) parkolóhelyek, garázsok száma: bd) zöldfelület tervezett mértéke: % bh) közművesítettség: db bi) az épület(ek) rendeltetése (több rendeltetési egység esetén az egyes rendeltetési egységek elnevezései /lakások, üdülő, szállás, stb./ és darabszámuk felsorolása): IV. Az ÉTDR tárhelyre feltöltött építészeti-műszaki tervdokumentáció Az ÉTDR tárhelyre feltöltött építészetiműszaki tervdokumentáció tartalma a) helyszínrajzi elrendezés ábrázolása, a szomszédos beépítés bemutatása, védettség lehatárolása, terepviszonyok megjelenítése szintvonalakkal b) településképet befolyásoló tömegformálás, homlokzatkialakítás, utcakép, illeszkedés ábrázolása (lehet makett, fotómontázs, digitális megjelenítés is) ÉTDR azonosítója: c) reklámelhelyezés ábrázolása d) rendeltetés meghatározása e) rövid műszaki leírás a különböző védettségek bemutatásával, a telepítésről és az építészeti kialakításról f) egyéb (nem kötelező): Alulírott, az I. pontban megjelölt kérelmező a II. pontban megjelölt ingatlanon a III. pont szerinti - építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység településképi követelményének tisztázása céljából kérem a településképi véleményezési eljárás lefolytatását. 42
56 , hónap... nap Kérelmező aláírása 43
57 8.- melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Településképi véleményezési eljárás alá eső tevékenységek Településképi véleményezési eljárás ESETEI - építmény építésére, bővítésére irányuló építési, összevont, fennmaradási engedélyezési eljárásokat megelőzően, amennyiben az építési tevékenység településképet érint TERÜLET A B LÉTESÍTMÉNY A polgármesteri VÉLEMÉNY megalapozásának MÓDJA: I. II. III. A település egyes- alábbiakban felsorolt - területeihez kötődő településképi véleményezési eljárás Védett helyi művi értékkel -önkormányzati érintett vagy azzal főépítész szomszédos ingatlan közreműködésével. esetén, helyi értékvédelemmel érintett területen, műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen A településképi szempontból jelentős útvonalak és a mellettük fekvő, az úthoz csatlakozó teleksor területén. Településképi jelentőségű meghatározó területek esetében A SZT szerinti építmények településközpont vegyes területen Az országos közutak mentén elhelyezkedő - SZT -ben közlekedési, közműépítési területnek jelölt telkeken és a vele szomszédos telkeken/építési telkeken A SZT szerinti különleges területen A SZT szerinti gazdasági -önkormányzati területen településképi főépítész szempontból jelentős utak közreműködésével. melletti, ahhoz csatlakozó teleksor területén Az egész település területén egyes - alábbiakban felsorolt - építményekhez kötődő településképi eljárás 44
58 a. / 1. b. / c. / d. / e. / kettő vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) településképet érintő homlokzatának megváltoztatása az OTÉK vagy a HÉSz szerint csak kivételesen engedélyezhető építmények szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel ha annak a talapzatával együtt mért magassága meghaladja a 6,0 m-t. Emlékfal építése, amelynek talapzatával együtt mért magassága meghaladja a 3,0 m-t. 10 méternél nagyobb teljes magasságú, önálló antennatartó szerkezet és csatlakozó műtárgy önkormányzati főépítész közreműködésével helyi építészeti műszaki tervtanács, annak hiányában önkormányzati főépítész közreműködésével Településképi véleményezési eljárás ESETEI - építmény építésére, bővítésére irányuló építési, összevont, fennmaradási engedélyezési eljárásokat megelőzően, amennyiben az építési tevékenység településképet érint TERÜLET C LÉTESÍTMÉNY A polgármesteri VÉLEMÉNY megalapozásának MÓDJA: I. II. III. A település egyes területein, egyes építményekhez kötődő településképi véleményezési eljárás a. 90 m² szintterület fölötti / építmények és A kertes mezőgazdasági jelű övezetek területén b. a lakó funkciót is magukba önkormányzati / foglaló épületek főépítész a. 90 m² szintterület fölötti közreműködésével A település / építmények és látványvédelemmel érintett b. a lakó funkciót is magukba kiemelt térségi övezeteiben / foglaló épületek 10 méternél nagyobb a. beépítési magasságú A település beépítésre nem / építmények önkormányzati szánt területein b. 250 m2-nél nagyobb beépített főépítész / alapterületű építmények közreműködésével a. A vasútvonal mentén zajgátló építmények / 45
59 46
60 9.- melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez A településképi bejelentési eljárás bejelentés formanyomtatványa Kérelmező tölti ki lefolytatásának megindításához szükséges Kérelem, Településképi bejelentési eljárás lefolytatásához A Kérelem az.../2017.(......) Ö.r. 10. mellékletének...pontja alapján kerül benyújtásra 1. Bejelentő adatai (kötelező) Tervevező adatai (értelem szerűen) Név: Tervező: Lakcím vagy székhely: Tervező szervezet: Levelezési cím: Levelezési cím: Kapcsolattartó: Tervezői jogosultság sz.: Tel./ Tel./ 2. A bejelentés tárgyának helye - az ingatlan adatai Ingatlan címe: Hrsz.: Igen Nem Területi védelem Helyi egyedi védelem 3. A bejelentés tárgya Igen Nem Közterület Önk. tul. v. kezelés 4. A bejelentéssel kérelmezett időtartam Építési tevékenység Építési tevékenység Reklámelhelyezés Hirdető berendezés Rendeltetés változás Rendeltetés változás Rövid leírása: 5. A bejelentéshez mellékelt dokumentáció tartalma 2 pld-ban Műszaki leírás (telepítésről, építészeti kialakításról) Helyszínrajz szomszédos építmények és a terepviszonyok feltüntetésével: Alaprajzok: Homlokzatok: Utcaképi vázlat, színterv, látványterv (Fotó dokumentáció): Egyéb (nem kötelező) Alulírott, az 1. pontban megjelölt kérelmező a 2. pontban megjelölt ingatlanon a 3. pont szerinti hatósági engedélyhez nem kötött - építési tevékenységet /reklám elhelyezést/ rendeltetés változtatás tevékenységet településképi követelmények tisztázása céljából településképi eljárásra a mai napon bejelentem. 47
61 A bejelentési kérelem kitöltésével tudomásul veszem, hogy a tervezett tevékenység a bejelentés alapján megkezdhető, amennyiben ahhoz más hatósági engedély nem szükséges és a polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül hatósági határozatban feltétel meghatározásával vagy anélkül tudomásul veszi. A polgármester a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül hatósági határozatban megtilthatja az építési tevékenységet, reklámhordozó elhelyezését vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és a megtiltás indokainak ismertetése mellett figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire., hónap... nap a kérelmező aláírása 48
62 10.- melléklet a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Településképi bejelentési eljárás alá eső tevékenységek Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni I. az alábbi engedély nélkül végezhető ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK közül A 1. B Bontási tevékenységek esetében Építményt, építményrészt érintő bontási engedély nélkül végezhető bontási tevékenység II. az alábbi TERÜLETEKEN, illetve ESETEKBEN: védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon minden esetben, b./ helyi értékvédelemmel érintett területen, ha a tervezett építési tevékenység utcaképet, településképet érint. Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló jogszabályban meghatározott alábbi építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek esetén - amennyiben a tervezett építési tevékenység utcaképet, településképet érint Építmény átalakítása, felújítása, a. védett helyi művi értékkel érintett helyreállítása, korszerűsítése, / ingatlanon, helyi értékvédelemmel homlokzatának megváltoztatása, érintett területen és műemléki kivéve zártsorú vagy ikres környezetben, műemléki jelentőségű beépítésű építmény esetén, ha e területen, tevékenységek a csatlakozó építmény alapozását vagy tartószerkezetét is érintik b. négy vagy annál több rendeltetési / egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész város területén c./ a városközpont területén Meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása a./ a. / védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, helyi értékvédelemmel érintett területen és műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen, b. / négy vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész város 49
63 c./ 3 Az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása területén a városközpont területén a. / védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, helyi értékvédelemmel érintett területen és műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen, b. / négy vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész város területén a városközpont területén c./ 50
64 4 A 312/2012.(XI. 8) Korm. rendelet 1. melléklet 14.pont e) alpontjában és a 29. pontban foglaltak figyelembevételével a kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2 alapterületet a. / védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, helyi értékvédelemmel érintett területen és műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen, b./ négy vagy annál több rendeltetési egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész város területén c./ a városközpont területén d/ 5. Nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, átalakítása, felújítása, valamint bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 100 m3 térfogatot és 4,5 m gerincmagasságot a./ az országos közutak mentén elhelyezkedő a SzAT-ban közlekedési, közműépítési területnek jelölt telkeken és a vele szomszédos telkeken/építési telkeken védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, helyi értékvédelemmel érintett területen és műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen, b./ helyi értékvédelemmel érintett területen, ha a tervezett építési tevékenység utcaképet, településképet érint. c./ a városközpont területén 6. Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása a./ védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, helyi értékvédelemmel érintett területen és műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen, b./ az országos közutak mentén elhelyezkedő - a SzAT-ban közlekedési, közműépítési területnek jelölt telkeken és a vele szomszédos telkeken/építési telkeken c./ a városközpont területén 51
65 7 8 9 Kerítés, kerti építmény, a./ védett helyi művi értékkel érintett tereplépcső, járda és lejtő, ingatlanon, helyi értékvédelemmel háztartási célú kemence, érintett területen és műemléki húsfüstölő, jégverem, valamint környezetben, műemléki jelentőségű zöldségverem építése, építménynek területen, minősülő növénytámasz, növényt felfuttató rács építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése Napenergia-kollektor, szellőző-, a./ védett helyi művi értékkel érintett klíma-, riasztóberendezés, ingatlanon, helyi értékvédelemmel villámhárító-berendezés, áru- és érintett területen és műemléki pénzautomata, kerékpártartó, környezetben, műemléki jelentőségű zászlótartó területen, építményen vagy építményben való b./ négy vagy annál több rendeltetési elhelyezése egységet magába foglaló épület, továbbá ikerház, csoportház (sorház, láncház, átriumház) - közterület felőli homlokzata - esetében az egész város területén c./ a városközpont területén Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése 10 Megfelelőség-igazolással - vagy július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal rendelkező építményszerkezetű, és legfeljebb 180 napig fennálló a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény, b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény, c) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek), d) ideiglenes fedett lovarda e) legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas - az OTSZ szerinti - állvány jellegű a./ védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, helyi értékvédelemmel érintett területen és műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen a./ védett helyi művi értékkel érintett ingatlanon, helyi értékvédelemmel érintett területen és műemléki környezetben, műemléki jelentőségű terület nem közterületi részein, b./ a városközpont területének nem közterületi részein, 52
66 építmény építése C D E 1. Építési engedélyezési eljáráshoz nem kötött, építési tevékenységnek minősülő egyéb tevékenység Közterületen bérleti szerződés a./ fokozott védelmet élvező keretében végzett, építési közterületeken. tevékenységnek minősülő vendéglátó ipari üzleti előkert létesítése Zajgátló építmények a./ a vasút- és a főútvonalak mentén. Utasváró fülke építése a./ a település egész közigazgatási területén. Építési engedélyhez nem kötött - reklámok elhelyezése tekintetében: A településképi jelentőségű meghatározó útvonalak és területek esetében valamint az országos vagy helyi védettség alatt álló építmények, illetve területek környezetében az 1 m2-nél nagyobb hirdető-berendezések elhelyezése reklámhordozó berendezés, reklámfelület létesítése (kivéve a címtáblák, megállító táblák, reklámhordozó berendezésre kihelyezett cserélhető hirdetmények, a reklámberendezéshez nem kötött reklámozási tevékenységek és a kirakat-belső berendezések létesítése) esetében; a település táj és természetvédelemmel érintett kiemelt térségi övezeteiben állandó vagy mobil tartószerkezettel rendelkező, önálló megjelenésű hirdető felület létesítése esetében Építmények rendeltetésének (rendeltetés módjának) megváltoztatása esetében: Építési engedélyhez nem kötött a./ a település egész közigazgatási tevékenységgel megvalósuló, területén. meglévő építmények rendeltetésének (rendeltetés módjának) megváltoztatása esetében 53
67 11. melléklet a./2017. (..) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás minta PÁ LY Á Z AT I F E L H Í VÁ S város Önkormányzatának Képviselő-testülete a./2017 önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet a helyi építészeti értékek felújításának/helyreállításának anyagi támogatásra. A támogatás célja a helyi védett épületek, építmények, épületrészek és szobrok megfelelő színvonalú felújításához és építészeti megjelenésének kialakításához való, közérdekből történő önkormányzati hozzájárulás biztosítása. Pályázati előírások: (1) Pályázati feltételek: Csak a védelem alá helyezett, és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett ingatlanok esetében lehet pályázni. (Az ingatlan nyilvántartásba történő bevezetés türelmi ideje 2017.december 31.) Pályázhat olyan természetes személy, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, valamint a polgári jog szabályai szerint egyéb jogalanyisággal rendelkező, akinek/amelynek a helyi védett érték (épület, épületrész, szobor) a tulajdonában van. A pályázathoz egy PÁLYÁZATI KÉRELEM című formanyomtatványt kell kitölteni, mely az Önkormányzat hivatalos honlapjáról letölthető A pályázati kérelem elérhetőségének helye: város honlapja, ezen belül a.., ezen belül a helyi védelem alatt álló építészeti értékek fenntartásának támogatásáról szóló../2017. önkormányzati rendelet melléklete A pályázati kérelmet város Önkormányzat címére kell benyújtani A formailag, vagy tartalmilag nem megfelelő pályázati kérelmek hiánypótlására lehetőség van. A hiánypótlásra a hiánypótlási felhívástól számított 15 napon belül van lehetőség. Ezen lehetőség elmulasztása a hiánypótlási határidő lejártával a kérelem elutasítását vonhatja maga után. A meghirdetett határidőn túl érkezett kérelmek elutasításra kerülnek. Egy épület egy elemére újabb támogatás csak a 15 éves együttműködési szerződés lejárta után adható. Az érintett épület újabb homlokzati elemeire adható újabb támogatás az együttműködési szerződés megújításával. A pályázó nem a felújítási munkára, hanem az értékmegőrzés miatti, helyi értékhez méltó helyreállítás többletköltségének finanszírozására kaphat támogatást. A Képviselő-testület az adott költségvetési évre vonatkozóan kiemelt támogatási célokat határozhat meg. (2) A pályázat tartalmi követelményei: A pályázó (tulajdonos) és az építmény/emlékmű adatai (név, lakcím, elérhetőség, építmény/emlékmű elhelyezkedése, megnevezése, az érintett ingatlan helyrajzi száma). Mellékletek: a) az ingatlan tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi hiteles másolata; b) építési engedélyhez kötött munka esetén az építési engedélyezési 54
68 tervdokumentáció és a jogerős építési engedély; építési engedélyhez nem kötött munka esetén az építési engedélyezési tervdokumentációnak megfelelő tartalmú tervek, és az elvégzendő munka leírása; d) A településképi vélemény, vagy a településképi bejelentés igazolása e) fénykép dokumentáció az építmény állapotáról, és/vagy a felújítandó homlokzatokról. f) a felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetés, elkülönítve azzal a többletköltség-igénnyel, mely a homlokzati díszek eredeti formában történő helyreállítása, (pl. díszesebb kapuzatok, oromzatok, lábazatok, stb.) miatt szükséges; g) a megpályázott pénzösszeg megjelölése, felhasználásának tervezett módja és a munka elkészülésének határideje; h) a pályázó költségvállalási nyilatkozata arról, hogy a támogatás elnyerése esetén a kapott összeget a pályázati feltételek szerint használja fel. i) Társasház esetén a tulajdonostársak, illetőleg a közös képviselő hozzájáruló nyilatkozata. c) A pályázat benyújtásának határideje: Általános esetben: a naptári évet megelőző év szeptember hó 30. Rendkívüli esetben: a naptári év aktuális negyedévének utolsó napjáig A pályázatokat a települési főépítész javaslata alapján a Képviselő-testület bírálja el és dönt a támogatás mértékéről, elsősorban műszaki és városképi indokok alapján. A pályázat befogadásáról a pályázó a benyújtás határidejét követő 30 napon belül, a döntésről további 30 napon belül értesítést kap., települési főépítész 55
69 12 melléklet a./2017. (..) önkormányzati rendelethez Támogatási kérelem minta PÁLYÁZATI KÉRELEM Város Önkormányzatának./2014 (..) önkormányzati rendelete alapján meghirdetett helyi építészeti értékek felújításának, helyreállításának anyagi támogatásra benyújtandó pályázathoz 1. Pályázó (magánszemély, gazdasági szereplő, társasházkezelő) adatai: Név: Cím: Levelezési cím: 2. A megpályázott felújítandó épület/építmény/emlékmű adatai: Cím:,.....út/utca/tér,...házszám, emelet ajtó..helyrajzi szám 3. A támogatás megszerzésének célja: Az elvégezni kívánt felújítási munkálatok rövid leírása Az épület / építmény / emlékmű jelen állapotának rövid építészeti bemutatása az és az elvégezni kívánt munka indoklása 4. Megvalósítás A kivitelezés kezdésének tervezett időpontja: A kivitelezés befejezésének tervezett időpontja: A tervezett munka megvalósításához szükséges teljes bruttó összeg: Az igényelt támogatás bruttó összege:.év,.hó,.nap.év,.hó,.nap Ft Ft 56
70 , 20...,.hó, nap.. Pályázó aláírása 57
71 1. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Külön jogszabályban megállapított műemlék épület, műemlék épület telke, műemléki környezet 1. Külön jogszabályban megállapított műemlék épület, műemlék épület telke A B C D E Megnevezés Cím Helyrajzi szám Műemléki törzsszám Műemléki azonosító szám Római katolikus templom Református templom régi református parókia fazekas műhely épülete, melléképületei, Fő út 68/1., Fő út 131., Fő út M M /4 M M , Csillag utca
72 1.Függelék 1. ábra: Műemlékek elhelyezkedése on 59
73 2. Külön jogszabályban megállapított műemlék műemléki környezete A B C D 1 Megnevezés Cím Érintett helyrajzi szám Műemléki törzsszám 2 A Római katolikus templom ex-lege műemléki környezete Református templom ex-lege műemléki környezete A régi református parókia ex-lege műemléki környezete A fazekasműhely ex-lege műemléki környezete 939, 938/1, 938/2, 938/3, 2862/5, 2861, 2858, 2729, 1832, 944, 947/1, 808/1, 808/2, 808/3, 450, 807, 430/1, 430/2, /4, 420/5, 421, 423, 3594/1, 3594/3, 3594/2, 2827, , 3594/1, 3594/2, 3594/3, 420/4, 420/5, 422, 3240, 3241, , 2443, 2444/1, 2444/2, 2692, 2693, 2694/2 E Műemléki azonosító szám nincs adat nincs adat 60
74 1.Függelék 2. ábra A Református templom és régi ref. parókia, valamint a Római katolikus templom ex-lege műemléki környezete 61
75 1.Függelék 3. ábra A fazekasműhely műemléki környezete 62
76 2. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Külön jogszabályban meghatározott régészeti érdekű területek Sorszá m A B C D E Azonosító Település Lelőhely szám Név HRSZ Hollós Sétér-halom Német-halom 0245/2, 0245/23, 0245/22, 0245/21, 0245/20, 0245/17, 0245/18, 0245/16, 0245/15, 0245/14, 0245/4, 0245/1, 0245/5, 0245/7, 0245/6, 0245/11, 0245/8, 0245/9, 0245/19, 0245/13, 0245/12, 0245/10, 0245/30, /44, 0598/ Boda-halom Kék-laponyag Sándorok-halom Ágota-halom Névtelen halom Névtelen halom Teke-szarva-halom F G EOV Y EOV X koordináta koordináta /4, 01029/ , 0996, , 0941/1, 02317, 0976, 0975, 0974/2 0428/ /5 0642, 0891/
77 Köves-halom Szabolcs-halom Eperjes-halom Halász-halom Tök-halom Illetőségi-föld Hegyes-halom 01000/6, 01000/8 6047/1, 6001, 0688/25, 0690, 01052/7, 01052/8, 01052/9, 01052/5, 01052/3, 01052/6, 01052/4, 01052/1, 01052/2, 01051/4, 01051/3, 01050/2, 01051/1, 0689/14, 0689/3, 0689/11, 0688/24, 6047/ / /13, 08/12, 08/11 422, 423, 421, 420/4, 420/5 0303/1, 0305/ Szentiván-halom Református templom Rózsa-dűlő Nyárzug Sebesér-halom 0686/7, 0686/6, 0686/8 0669, 0665, Büte-halom Büte-zug, VörösCsillag TSz pulykatelepe 0689/2 0689/16, 0689/15, 0689/2, 0689/14, 0689/9, 0689/23, 0689/12, 0689/ Borzas-halom 0922/2 Nagy-Borzas-halom 0922/ , 0752, , 0743,
78 Bojárhollós Bojárhollós II Hollós II Külső-halom I. Vajózug Vajózug II. Farkaslóré Farkaslóré II Csipe Lóré Lapsszeg-dűlő /28, 0254/23, 0255/1, 0254/6, 0254/27, 0254/4, 0254/5 0259/2, 0259/6, 0259/3, 0259/1, 0259/4, 0259/5, 0254/26, 0259/7, 0259/8, 0259/10, 0259/9, 0254/25, 0254/24, 0254/13, 0254/14, 0254/15, 0254/12, 0254/6, 0254/7, 0254/8, 0254/9, 0254/10, 0254/11, 0254/5, 0259/ /2, 0242/1, 0245/1, 0237/1, 0348/2, /1, 0369/2, 0365/4 0367, 0369/2, 0368, /8, 0367, / /2, 01021/2, 01013, 01005/ /19, 01004/14, 01031/8, 01031/4, 01004/9, 01031/1, 01032/15, 01032/16, 01032/18, 01032/17, 01032/25, 01032/ /
79 Mihályhalom II Nagy-ág-halom Nagy-ág-halom II Eperjes-halom II Csibe-laponyag Csibe-halom Külső-halom II. Halom zúg Lapos-halom Sulymos-halom 029/4, 029/5, 029/6 0715, , 0728/2, 0825/2, 0825/1, 0732, 0826/7, 0826/2, 0826/1, 0728/4, 0802/1, 0802/5, 0802/4, 0802/3, 0802/2, 0801, 0802/9, 0802/6, 0802/7, 0802/8 0659/1 0656, 0655, 0657, 0660, /3, 01038/4, 01038/ /6, 01034/8, 01050/13, 01038/5, 01050/ /10, 0695/ /97, 01058/92, 01058/94, 01055/1, 01054, 01055/2, 01058/100, 01058/101, 01056/17, 01056/18, 01056/53, 01057/2, 01057/1, 01058/99, 01058/ Sulymos-híd mellett 0695/8 Mihály-halom 0825/1, 0826/1 66
80 Csukás-kert Tiszaörsi kövesút mentén Fás-halom Nagy-halom Csukás-kert II. 6029/4, 6045/1, 6046, 6047/2, 0688/15, 0688/16, 0688/18, 0688/17, 01052/17, 01052/16, 01052/15, 01053/5, 01052/14, 01052/12, 01052/13, 01052/11, 01053/1, 01053/2, 01053/3, 01053/4, 01052/19, 01052/22, 01052/20, 01052/21, 01052/18, 01052/24, 01052/23, 01052/25, 01052/9, 01052/49, 01052/50, 0690, 6001, 6047/1, 6029/2, 6029/3, 0688/ /7, 0689/5, 0689/14, 0690, 01051/1, 0689/6, 0689/ /4, 01041/5, 01041/3, 0691/ /2, 01053/3, 01053/4, 01050/6 6011, 6020, 6019, 6018, 6017, 6016, 6015, 6008, 6007, 6009, 6010, 6012, 6013, 6029/3, 6023, 6024, 6025, 6026, 6027, 6022, 6021, 6029/2,
81 Vasútállomás Tégláskút-dűlő Téglagyár 0688/14, 0688/16, 0688/19, 0688/18, 0688/17, 0688/3, 0688/20, 0688/15, 6029/1, 6014, 6006, 6005, 6004, 6003/4, 6003/1, 6002/2, 6003/2, 6003/3, 6002/1, 0688/22, 0688/8, 0688/9 0229/1, 0229/4, 0229/16, 1637/1, /15, 0229/14, 0229/13, 0229/12, 0229/11, 0357/18, 0357/17, 0229/10, 0357/14, 0357/16, 0357/12, 0357/10, 0357/15, 0357/13, 0357/11, 0357/9, 0229/9, 0229/4, 0229/5, 0229/6, 0229/8, 0229/7, 0357/3, 0357/8, 0357/19, 0330/3 0361/18, 0361/17, 0357/8, 0357/21, 0357/19, 0357/5, 0357/4, 0357/6, 0357/7, 0361/14, 0357/26, 0357/27, 0357/20, 0357/22, 0357/25,
82 /24, 0357/23, 0361/30, 0361/31, 0361/25, 0361/29, 0361/28, 0361/27, 0361/26, 0361/19, 0361/20, 0361/24, 0361/23, 0357/32, 0359, 0357/14, 0357/16, 0357/12, 0357/10, 0357/15, 0357/13, 0357/11, 0357/17, 0357/18, 0357/3, 0360/6, 0360/7, 0360/8, 1549, 1548, 0357/33, 0357/30, 0357/29, 0357/28 Pecsenyebáránytelep 0674/5, 0674/3, 0676/19, 0674/4, 0676/5, 0676/8, 0675, 0676/7, 0674/13, 0674/12 Töröklaponyag 0345, 0323/2, 0347/2, 0347/1, 0331/4, 0349/2, 0350/3, 0350/6, 0350/9, 0362/7, 0362/6, 0362/8 Hollós-dűlő, 0297/36, 0297/37, Tilalmas-csatorna 0297/38, 0297/39, 0297/40, 0297/41, 0297/42, 0297/43, 0297/44, 0297/35,
83 /34, 0297/33, 0297/32, 0297/31, 0297/30, 0297/27, 0297/26, 0297/25, 0297/24, 0297/23, 0297/22, 0297/21, 0297/20, 0297/19, 0297/18, 0297/17, 0297/16, 0127/15, 0127/14, 0127/13, 0127/12, 0127/11, 0127/9 Alsó-Kadarcs-Kösely 0598/42, 0598/44, partja, Sitér 0598/45, 0598/43, 0598/15, 0598/12, 0598/11 Rendek-partja, 0169/13, 0169/12, HAGE-val szemben 0169/14, 0169/11 Kuik-dűlő 0217/26, 0217/25, 0217/27, 0217/30, 0217/31, 0217/32, 0217/33 Büte I. 0676/2, 0673/5, 0673/20, 0673/26, 0676/12, 0676/7 Demeri-kút 0671, 0655, 0656, 0668, 0670, 0665, 0669, 0674/11, 0666, 0672, 0667 Sebes-halom
84 Fás-halomtól É-ra 0694/10, 0695/ m-re lévő halom Fás-halom II. 0695/10, 0695/9, 0695/4, 0695/5, 0695/15 Sándorok-halom II. 0995, 0997, 0996 Német-szigeti-halom 0941/1, 0951 I. Német-szigeti-halom 0951 II. Német-szigeti-halom 0937, 0952, 0951 III. Kis-Németh-halom 0937, 0941/ /22, 0694/ , Nyár Zug I Büte II. 0694/1, 0664, 0663, 0666, /10, 0691/1, 01037/2, 01037/4 0678/12, 0686/6, 0686/10, 0686/5, 0678/9 0683/2, 0683/16, 0678/4, 0678/16, 0680/18, 0684, 0686/10, Alsó-Kadarcs-Kösely csatorna D-i partján álló halom Kösely kanyarnál, a Sebes-ér halomtól Ny-ra lévő halom Kösely kanyar, Ny-i partján lévő halom (Alsó-Szelencés) Alsó-Kadarcs, Kösely part Nagy-Lóré
85 /11, 0681, 0683/18, 0678/9, 0686/9, 0678/15, 0678/10, 0680/17 Büte II. 0673/7, 0673/23, 0673/14, 0673/13, 0673/4 Tormai-Virágos Zug 0572/14, 0572/9, I. 0572/10, 0572/11, 0581/11, 0581/12, 0581/13, 0574, 0572/12, 0572/13, 0572/8, 0572/6, 0572/3, 0573, 0572/2, 0572/5, 0581/14, 0572/4 Tormai-Virágos-Zug 0569/1, 0570/7, 0569/2 II. Lukács-Virágos-Zug 1545/1, 1369, 1544/2, 1545/2, 0362/4, 0362/5, 0357/41, 0357/40, 6544, 0362/2, 0357/39, 0357/38, 0357/37, 0361/13, 6550, 6549/2, 6549/1, 6548, 6547, 6546, 6545, 6577, 6563, 6576, 6575, 6543, 6542, 6541/2, 6541/1, 6540, 6539, 6538, 6537, 6527, 6586, 6585/2, 6585/1, 6584, 6583, 6582, 6581,
86 6580, 6579, 6578, 6551, 6587, 6536, 6574, 6573/2, 6573/1, 6572, 6571/2, 6571/1, 6570, 6569, 6568, 6567/1, 6566/2, 6566/1, 6565/2, 6565/1, 6564, 6560, 6559, 6558, 6557, 6556, 6555, 6554, 6553, 6552, 6535, 6534, 6533, 6532, 6531, 6530, 6529, 6528/2, 6528/1, 6593, 6592, 6591, 6590, 6589, 6588, 6594, 6526/2, 6597, 6596/3, 6596/2, 6596/1, 6595, 6635/3, 6634/4, 6635/1, 6635/2, 6633, 6634/1, 6669, 6670, 6680/2, 6680/1, 6679, 6678, 6677, 6676, 6675, 6674, 6673, 6672, 6671, 6634/2, 6634/3, 6632, 6631/3, 6631/4, 6631/2, 6629, 6630, 6631/1, 6628, 6526/1, 6525/3, 6525/2, 6525/1, 6524, 6523, 6522, 6521, 6520, 6519/3, 6519/2, 6519/1, 6602, 6601, 6600, 6599, 6598/5, 73
87 Sőre-Hát Belső halom Kisebbik halom, Endre-halom ÉK Fél halom Kisebbik Hegyeshalom Kárdos laponyag /4, 6598/3, 6598/2, 6598/1, 6626, 6627, 6625, 6624, 6623, 6622, 6620, 6621, 6617, 6616, 6615/2, 6603, 6615/1, , 6518, 6517, 6516, 6515, 6514, 6606/2, 6606/1, 6605, 6604, 6614, 6613, 6608/2, 6609, 6610, 6611, 6612, 6642, 6643, 6644, 6638, 6639, 6640, 6637, 6636/2, 6636/1, 6641, 6645, 6646, 6648, 6649, 6650, 6651, 6647, 6667, 6567/3, 6665, 6664, 6666, 6567/4, 6653, 6654, 6655, 6656, 6657, 6658, 6659, 6660, 6661, 6662, 6663, 6652, , 0612/3, 0612/2 0505/22, 0505/ / / , Kék laponyag/halom 01025, 01026, 024/1, 74
88 Névtelen halom Névtelen halom Névtelen halom Szelencés halom Tök-halom II. Tök-halom tövében Kis-Boda-halom Boda-zug Lovász laponyag Mátyás halom 01030, 01028/ / , 0745, , 0745, , 0745, / , 01000/6, 01000/ /9, 01000/8, 01000/ / /1, 01029/3, 01029/4 Eperjes-halom déli, 0738 délnyugati oldala Mihály-halom észak 0801 Rab-halom déli 0422, 0421/4 oldala Szabolcs-halom 0748, 0745, 0743 mellett Szent Iván-halom- 08/9, 08/12, 08/11, dűlő 08/15, 08/14, 08/13, 08/10 Sebes-ér halmok 0666, 0670, 0671, 0669 köze Nagy-halom tövében, 02/1, 01055/1, 01053/1, Büte-halom tövében 01053/4, 01053/3, Kisnémet-halom III Névtelen halom
89 Kösely-szeg I. Kösely-szeg II Rákóczi utca Sőre-Hát Belső halom Kösely-szeg III Kösely-szeg IV Kösely-szeg V Béke utca /2, 01053/5, 01050/6 0362/4, 0517, 0509/8 0479/24, 0475, 0476, 0479/6, 0474/37, 0474/36, 0474/35 686/2, 684, 682, 679, 660, 685, 683, 688/1, 658/1, 658/2, 659/2, 659/1, 681, 655, 654, 677, 678, 680, 656, 657, 605, 690/1, 691, 689, 688/2, 692, 693, 690/4, 690/3, 686/1, 687/1 0613, 0612/3, 0612/ /22, 0505/ /23, 0479/22, 0509/9 0479/6, 0479/ /6, 0479/11, 0479/18, 0479/17, 0479/12, 0479/ /2, 3640/3, 3640/4, 3703, 3690, 6167, 6166, 6161/1, 6162/1, 6163/1, 6164, 6165, 6160, 3706, 3707, 3710, 3713/1, 3696, 3698, 3699, 3700, 3701, 3702, 3709, 3712, 3714, 3715, 3716, 3697,
90 , 6169, 3691, 3692, 3693, 3694, 3695, 3640/5 Molnár-tag 0182/33, 0182/32, 0182/35, 0182/36, 0182/34, 0182/15, 0182/16, 0182/28, 0182/31, 0182/30, 0182/29 Német-sziget, 0995, 0997, 0941/1, Hortobágy-Berettyó- 0996, 0993, 0956, 0955, szivattyúház 0954/1, 0985, 0960, 0948, 0949 Hold utca 1725/2, 1709, 1710, 1727, 1738, 1722, 1706, 1702, 1711/1, 1711/2, 1716/1, 1716/2, 1717, 1721, 1695, 1694, 1692/2, 1692/1, 1691, 1690, 1723/2, 1701, 1725/1, 1696, 1705, 1704, 1703/1, 1674, 1673, 1672, 1671, 1685, 1684, 1739, 1679, 1680, 1670, 1669, 1689, 1664, 1668, 1681, 1682, 1675, 1720, 1687, 1736, 1735, 1733, 1734, 1729, 1667, 1676, 1677, 1678, 1666, 1688, 1703/3, 1686, 1683 Büte, Mezőgazdasági 0673/7, 0674/8, 0674/7,
91 telep Hegedűs- tanya Nádas- szeg Horváth- tanya Nu-21 jelű mélyfúrás (MOLkút) /10, 0674/14, 0674/2 0585, 0502/6 0505/145, 0505/146, 0505/ /38, 0445/19, 0445/18, 0445/17, 0445/16, 0463/1, 0448/1, 0445/15, 0445/14, 0445/13, 0445/12, 0445/11, 0462, 0463/2, 0445/39, 0445/10, 0445/9, 0445/8, 0448/2, 0427, /40, 0229/17, 0217/39, 0217/38, 1641, 1638/10, 1638/7, 1638/8, 1638/11, 1638/9, 1638/2 0922/2 Csikós-kúti-halom Dél Csikós-kúti-halom 0922/2 Közép Sós-kút-telek-halom 0922/2 Szék-laponyag Mihályhalmi úti vízmű 0922/2 6210, 6214, 6211, 6212, 6213, 6215, 6216, 6209, 6208, 6207, 6206, 6205, 6203, 6204/1, 6204/2,
92 Püspökladány Kunmadaras , 6219, 6218, 6220, 6047/4, 6066/3, 6066/2, 6077, 6080, 6079, 6078, 6062, 6047/5, 6111, 6001, 0688/25, 0688/24, 01052/4, 01052/2, 01052/3, 0688/23, 01052/1, 0690 Sőre-hát nyugat 0615/24, 0625/5, 0615/23, 0620/14, 0620/2, 0616, 0623, 0615/25, 0625/7, 0625/4, 0624/3, 0622 Sas-halom 0111/20, 0110/3, 0193/5, 0193/2 Nagy-Darvas-halom 0538, 065, 0922/
93 Függelék 4. ábra: Külön jogszabályban meghatározott régészeti érdekű területek térképvázlata 80
94 3. Függelék a /2017.(..) önkormányzati rendelethez Természetvédelemmel érintett területek 1. Nemzetközi jelentőségű védett területek 1.1 Világörökségi területek Függelék 5. ábra: Világörökségi területek t érintő térképvázlata 1.2. Bioszféra rezervátum 81
95 Függelék 6. ábra: Bioszféra rezervátum t érintő területének térképvázlata 82
96 1.3. Ramsari területek Függelék 7. ábra: Ramsari területek t érintő területének térképvázlata 1.4 Natura 2000 területek területén található kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területek (Hortobágy HUHN20002) helyrajzi számai: 022, 023/1, 023/2, 024/1, 025/2, 026, 027, 028, 029/2, 029/3, 029/4, 029/5, 029/6, 030, 031/1, 031/2, 032, 033/2, 034, 035, 036, 037, 0624/3, 0624/4, 0625/2, 0625/4, 0625/5, 0625/6, 0625/7, 0625/8, 0625/9, 0625/10, 0625/11, 0625/12, 0625/13, 0625/14, 0625/15, 0625/16, 0625/17, 0625/18, 0625/19, 0625/20, 0625/21, 0625/22, 0625/23, 0625/24, 0625/25, 0625/26, 0625/27, 0625/28, 0625/29, 0625/30, 0626/2, 0627/1, 0627/2, 0627/3, 0627/4, 0628/1, 0628/2, 0629, 0630, 0631/1, 0631/2, 0631/3, 0632/1, 0632/2, 0633, 0634, 0635, 0636, 0637, 0638, 0639/1, 0639/2, 0639/3, 0640, 0641, 0642, 0643, 0644, 0645/1, 0645/2, 0646, 0647, 0648/1, 0648/2, 0649/1, 0649/2, 0649/3, 0649/4, 0650, 0651, 0652/1, 0652/2, 0653/1, 0654, 0655, 0656, 0657, 0658, 0659/1, 0659/2, 0660, 0661, 0662, 0663, 0666, 0667, 0668, 0669, 0670, 0671, 0712/2, 0713, 0718/1, 0719, 0720/2, 0720/1b, 0720/1c, 0725, 0726/1, 0726/2, 0726/3, 0726/4, 0726/5, 0726/6, 0726/7, 0726/8, 0726/9, 0726/10, 0727, 0728/2, 0728/3, 0728/4, 0728/5, 0729/1, 0729/2, 0730, 0731, 0732, 0733, 0734, 0735/1, 0735/2, 0736, 0737, 0738, 0739, 0740, 0741, 0742, 0743, 0744, 0745, 0746, 0747, 0748, 0749, 0750, 0751, 0752, 0753, 0754, 0755, 0756, 0757, 0758, 0759, 0761, 0764, 0766, 0767, 0768, 0769, 0770, 0771, 0790, 0791, 0792, 0801, 0802/1, 0802/2, 0802/3, 0802/4, 0802/5, 0802/6, 0802/7, 0802/8, 0802/9, 0803/1, 0803/2, 0803/3, 0803/4, 0803/5, 0803/6, 0803/7, 0812, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0819, 0820/1, 0820/2, 0820/3, 0820/4, 0820/5, 0820/6, 0820/7, 0820/8, 0821, 0822/1, 0822/2, 0822/3, 0822/4, 0822/5, 0822/6, 0822/7, 83
97 0822/8, 0822/9, 0822/10, 0822/11, 0822/12, 0822/13, 0823, 0824, 0825/1, 0825/2, 0826/1, 0826/2, 0826/3, 0826/4, 0826/5, 0826/6, 0826/7, 0826/8, 0826/9, 0827, 0844, 0845, 0846, 0874/1, 0874/2, 0874/3, 0905/1, 0905/2, 0906, 0909, 0910, 0911, 0912, 0913, 0914, 0915/2, 0915/3, 0915/4, 0915/5, 0916/1, 0916/2, 0917, 0918, 0919/1, 0919/2, 0920, 0921, 0922/2, 0923, 0924, 0925, 0926, 0927, 0928, 0929, 0930, 0931, 0932, 0933, 0934, 0935, 0936, 0937, 0938, 0939, 0940, 0941/1, 0941/2, 0942, 0943, 0944, 0945, 0946, 0947, 0948, 0949, 0950, 0951, 0952, 0953, 0954/1, 0954/2, 0955, 0956, 0957, 0958/1, 0958/2, 0958/3, 0959, 0960, 0961, 0962, 0963, 0964, 0965, 0966, 0967, 0968, 0969, 0970, 0971, 0972, 0973, 0974, 0975, 0976, 0977, 0978, 0979, 0980, 0981, 0982, 0983, 0984, 0985, 0986, 0987, 0988, 0989, 0990, 0991, 0992, 0993, 0994, 0995, 0996, 0997, 0998, 0999/1, 0999/2, 01000/1, 01000/2, 01000/3, 01000/4, 01000/5, 01000/6, 01000/7, 01000/8, 01000/9, 01001/1, 01001/2, 01002/1, 01002/2, 01003/3, 01003/12, 01003/13, 01003/14, 01004/7, 01004/8, 01005/1, 01005/2, 01006, 01007, 01008, 01009, 01010, 01011, 01012, 01013, 01014, 01015, 01016, 01017, 01018, 01019, 01020, 01021/2, 01022, 01023, 01024/1, 01024/2, 01025, 01026, 01027, 01028/1, 01028/2, 01029/1, 01029/2, 01029/3, 01029/4, 01029/5, 01029/6, Függelék 8. ábra: NATURA Kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területek t érintő területének térképvázlata területén található különleges madárvédelmi területek (Hortobágy HUHN10002) helyrajzi számai: 022, 023/1, 023/2, 024/1, 025/2, 026, 027, 028, 029/2, 029/3, 029/4, 029/5, 029/6, 030, 031/1, 031/2, 032, 033/2, 034, 035, 036, 037, 0428/4, 0428/5, 0428/6, 0429, 0430/1, 0430/2, 0430/3, 0430/4, 0430/5, 0430/6, 0430/7, 0430/8, 0430/9, 0430/10, 0430/11, 0430/12, 0430/13, 0430/14, 0430/15, 0430/16, 0430/17, 0431, 0432/1, 0432/2, 0433, 0434/3, 0434/5, 0434/6, 0434/7, 0434/8, 0434/9, 0434/10, 0434/11, 0434/12, 0434/13, 0434/14, 84
98 0434/15, 0434/16, 0434/17, 0434/18, 0434/19, 0434/20, 0434/21, 0434/22, 0434/23, 0434/24, 0434/25, 0434/26, 0434/27, 0434/28, 0434/29, 0434/30, 0434/31, 0434/32, 0434/33, 0434/34, 0434/35, 0434/36, 0434/37, 0434/38, 0434/39, 0434/40, 0434/41, 0434/42, 0434/43, 0434/44, 0434/45, 0434/46, 0434/47, 0434/48, 0435/2, 0435/3, 0436/2, 0436/4, 0436/5, 0436/6, 0436/7, 0436/8, 0436/9, 0436/10, 0436/11, 0436/12, 0436/13, 0436/14, 0436/15, 0436/16, 0436/17, 0436/18, 0436/19, 0436/20, 0437/2, 0437/3, 0438, 0439, 0440, 0441, 0442/3, 0442/4, 0442/5, 0442/6, 0442/7, 0442/8, 0442/9, 0442/10, 0443/1, 0443/2, 0444, 0445/2, 0445/4, 0445/6, 0445/7, 0445/8, 0445/9, 0445/10, 0445/11, 0445/12, 0445/13, 0445/14, 0445/15, 0445/16, 0445/17, 0445/18, 0445/19, 0445/20, 0445/21, 0445/22, 0445/23, 0445/24, 0445/25, 0445/26, 0445/27, 0445/28, 0445/29, 0445/30, 0445/31, 0445/32, 0445/33, 0445/34, 0445/35, 0445/36, 0445/37, 0445/38, 0445/39, 0445/40, 0445/41, 0445/42, 0445/43, 0445/44, 0445/45, 0445/46, 0445/47, 0445/48, 0445/49, 0445/50, 0445/51, 0445/52, 0445/53, 0445/54, 0445/55, 0445/56, 0445/57, 0446, 0448/1, 0448/2, 0448/3, 0448/4, 0448/5, 0449/2, 0449/3, 0450, 0451, 0604/1, 0604/4, 0604/5, 0604/6, 0604/7, 0604/8, 0604/9, 0604/10, 0604/11, 0604/12, 0604/13, 0604/14, 0604/15, 0604/16, 0604/17, 0604/18, 0604/19, 0604/20, 0604/21, 0605/1, 0605/2, 0605/3, 0605/4, 0605/5, 0606/1, 0606/2, 0606/3, 0606/4, 0606/5, 0606/6, 0607, 0610/1, 0610/2, 0610/3, 0610/5, 0610/7, 0610/8, 0610/9, 0610/10, 0610/11, 0610/12, 0610/13, 0610/14, 0610/15, 0610/16, 0610/17, 0610/18, 0610/19, 0610/20, 0610/21, 0610/22, 0610/23, 0610/24, 0611, 0612/2, 0612/3, 0612/4, 0612/5, 0612/6, 0612/7, 0612/8, 0612/9, 0612/10, 0612/11, 0612/12, 0612/13, 0612/14, 0612/15, 0612/16, 0612/17, 0613, 0614, 0615/4, 0615/5, 0615/7, 0615/8, 0615/9, 0615/10, 0615/11, 0615/12, 0615/13, 0615/14, 0615/15, 0615/16, 0615/17, 0615/18, 0615/19, 0615/20, 0615/21, 0615/22, 0615/23, 0615/24, 0615/25, 0616, 0617, 0618/1, 0618/2, 0619, 0620/2, 0620/4, 0620/5, 0620/6, 0620/8, 0620/10, 0620/13, 0620/14, 0620/15, 0620/16, 0620/17, 0620/18, 0620/19, 0621, 0622, 0623, 0624/2, 0624/3, 0624/4, 0625/2, 0625/4, 0625/5, 0625/6, 0625/7, 0625/8, 0625/9, 0625/10, 0625/11, 0625/12, 0625/13, 0625/14, 0625/15, 0625/16, 0625/17, 0625/18, 0625/19, 0625/20, 0625/21, 0625/22, 0625/23, 0625/24, 0625/25, 0625/26, 0625/27, 0625/28, 0625/29, 0625/30, 0626/2, 0627/1, 0627/2, 0627/3, 0627/4, 0628/1, 0628/2, 0629, 0630, 0631/1, 0631/2, 0631/3, 0632/1, 0632/2, 0633, 0634, 0635, 0636, 0637, 0638, 0639/1, 0639/2, 0639/3, 0640, 0641, 0642, 0643, 0644, 0645/1, 0645/2, 0646, 0647, 0648/1, 0648/2, 0649/1, 0649/2, 0649/3, 0649/4, 0650, 0651, 0652/1, 0652/2, 0653/1, 0654, 0655, 0656, 0657, 0658, 0659/1, 0659/2, 0660, 0661, 0662, 0663, 0666, 0667, 0668, 0669, 0670, 0671, 0709/2, 0712/1, 0712/2, 0713, 0714, 0715, 0716/1, 0716/2, 0717, 0718/1, 0718/2, 0718/3, 0719, 0720/1, 0720/2, 0721, 0722, 0723, 0724, 0725, 0726/1, 0726/2, 0726/3, 0726/4, 0726/5, 0726/6, 0726/7, 0726/8, 0726/9, 0726/10, 0727, 0728/2, 0728/3, 0728/4, 0728/5, 0729/1, 0729/2, 0730, 0731, 0732, 0733, 0734, 0735/1, 0735/2, 0736, 0737, 0738, 0739, 0740, 0741, 0742, 0743, 0744, 0745, 0746, 0747, 0748, 0749, 0750, 0751, 0752, 0753, 0754, 0755, 0756, 0757, 0758, 0759, 0761, 0764, 0766, 0767, 0768, 0769, 0770, 0771, 0790, 0791, 0792, 0801, 0802/1, 0802/2, 0802/3, 0802/4, 0802/5, 0802/6, 0802/7, 0802/8, 0802/9, 0803/1, 0803/2, 0803/3, 0803/4, 0803/5, 0803/6, 0803/7, 0812, 0813, 0814, 0815, 0816, 0817, 0818, 0819, 0820/1, 0820/2, 0820/3, 0820/4, 0820/5, 0820/6, 0820/7, 0820/8, 0821, 0822/1, 0822/2, 0822/3, 0822/4, 85
99 0822/5, 0822/6, 0822/7, 0822/8, 0822/9, 0822/10, 0822/11, 0822/12, 0822/13, 0823, 0824, 0825/1, 0825/2, 0826/1, 0826/2, 0826/3, 0826/4, 0826/5, 0826/6, 0826/7, 0826/8, 0826/9, 0827, 0829, 0830, 0831, 0832, 0833, 0834, 0835, 0836/1, 0836/2, 0836/3, 0836/4, 0836/5, 0836/6, 0837, 0838/3, 0838/4, 0838/5, 0839, 0840, 0841, 0842, 0843, 0844, 0845, 0846, 0847, 0848, 0849, 0850/1, 0850/2, 0850/3, 0851, 0852, 0853, 0854, 0855, 0856, 0857, 0858, 0859, 0860, 0861, 0862, 0863, 0864/1, 0864/2, 0864/3, 0865, 0866, 0867/1, 0867/2, 0868, 0869/1, 0869/2, 0870, 0871/1, 0871/2, 0872, 0873, 0874/1, 0874/2, 0874/3, 0874/4, 0875, 0876, 0877, 0878, 0879, 0880/1, 0880/2, 0881, 0882, 0883, 0884, 0885, 0886, 0887, 0888, 0889, 0890, 0891, 0892, 0893, 0894, 0895, 0896, 0897, 0898, 0899, 0900, 0901, 0902, 0903, 0904, 0905/1, 0905/2, 0906, 0909, 0910, 0911, 0912, 0913, 0914, 0915/2, 0915/3, 0915/4, 0915/5, 0916/1, 0916/2, 0917, 0918, 0919/1, 0919/2, 0920, 0921, 0922/2, 0923, 0924, 0925, 0926, 0927, 0928, 0929, 0930, 0931, 0932, 0933, 0934, 0935, 0936, 0937, 0938, 0939, 0940, 0941/1, 0941/2, 0942, 0943, 0944, 0945, 0946, 0947, 0948, 0949, 0950, 0951, 0952, 0953, 0954/1, 0954/2, 0955, 0956, 0957, 0958/1, 0958/2, 0958/3, 0959, 0960, 0961, 0962, 0963, 0964, 0965, 0966, 0967, 0968, 0969, 0970, 0971, 0972, 0973, 0974, 0975, 0976, 0977, 0978, 0979, 0980, 0981, 0982, 0983, 0984, 0985, 0986, 0987, 0988, 0989, 0990, 0991, 0992, 0993, 0994, 0995, 0996, 0997, 0998, 0999/1, 0999/2, 01000/1, 01000/2, 01000/3, 01000/4, 01000/5, 01000/6, 01000/7, 01000/8, 01000/9, 01001/1, 01001/2, 01002/1, 01002/2, 01003/3, 01003/12, 01003/13, 01003/14, 01004/7, 01004/8, 01005/1, 01005/2, 01006, 01007, 01008, 01009, 01010, 01011, 01012, 01013, 01014, 01015, 01016, 01017, 01018, 01019, 01020, 01021/2, 01022, 01023, 01024/1, 01024/2, 01025, 01026, 01027, 01028/1, 01028/2, 01029/1, 01029/2, 01029/3, 01029/4, 01029/5, 01029/6, Függelék 9. ábra: NATURA Különleges madárvédelmi területek t érintő területének térképvázlata 86
100 2. Országos jelentőségű védett területek 2.1 A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó területek Érintett helyrajzi számok: 022/a,022/b,022/c,022/d,022/f,022/g, 022/h, 022/j, 023/1, 023/2, 024/1a, 024/1b, 024/1c, 024/1d, 024/2,025/2,026/a,026/b, 027/, 028/, 029/2, 029/3, 029/4, 029/5, 029/6a, 029/6b, 029/6c, 029/6d, 029/6f, 029/6g, 029/6h, 029/6j, 029/6k, 030/a, 030/b, 030/c, 030/d, 031/1a, 031/1b, 031/1c, 031/1d, 031/1f, 031/1g, 031/2, 032/a, 032/b, 032/c, 032/d, 033/2a, 033/2b,033/2c,033/2d,034/,035/a,035/b,035/c,035/d,035/f,035/g,035/h,036/, 037/,038/a,038/b,038/c,0622/,0625/2,0625/4,0625/5,0625/6,0625/7,0625/8,0 625/9,0625/10,0625/11a,0625/11b,0625/12,0625/13,0625/14a,0625/14b,0625 /14c,0625/15,0625/16a,0625/16b,0625/17a,0625/17b,0625/18,0625/19a,0625/ 19b,0625/20,0625/21a,0625/21b,0625/22,0625/23a,0625/23b,0625/23c,0625/ 24,0625/25a,0625/25b,0625/26,0625/27a,0625/27b,0625/27c,0625/28,0625/2 9,0625/30,0626/2,0627/1a,0627/1b,0627/1c,0627/2,0627/3,0627/4,0628/1,06 28/2,0629/a,0629/b,0630/,0631/1a,0631/1b,0631/1c,0631/1d,0631/1f,0631/1g,0631/1h,0631/1j,0631/2a,0631/2b,0631/3,0632/1a,0632/1b,0632/1c,0632/2a, 0632/2b,0633/a,0633/b,0633/c,0633/d,0633/f,0633/g,0633/h,0634/a,0634/b,0 634/c,0634/d,0634/f,0634/g,0634/h,0634/j,0634/k,0634/l,0634/m,0635/a,063 5/b,0635/c,0635/d,0635/f,0635/g,0635/h,0635/j,0635/k,0635/l,0635/m,0635/ n,0635/p,0635/r,0635/s,0637/a,0637/b,0637/c,0637/d,0637/f,0637/g,0637/h,0 637/j,0638/a,0638/b,0638/c,0638/d,0638/f,0638/g,0639/1a,0639/1b,0639/1c,0 639/1d,0639/1f,0639/1g,0639/1h,0639/1j,0639/1k,0639/1l,0639/1m,0639/1n,0 639/1p,0639/2,0639/3,0641/a,0641/b,0641/c,0641/d,0641/f,0641/g,0641/h,06 41/j,0641/k,0641/l,0641/m,0641/n,0641/p,0641/r,0641/s,0642/a,0642/b,0642 /c,0644/,0645/1a,0645/1b,0645/1c,0645/1d,0645/1f,0645/1g,0645/1h,0645/1j, 0645/1k,0645/1l,0645/1m,0645/1n,0645/2,0646/a,0646/b,0646/c,0646/d,0647 /a,0647/b,0647/c,0647/d,0648/1a,0648/1b,0648/1c,0648/1d,0648/1f,0648/1g, 0648/1h,0648/2,0649/1a,0649/1b,0649/2,0649/3,0649/4,0650/a,0650/b,0650/ c,0650/d,0650/f,0650/g,0650/h,0650/j,0650/k,0650/l,0650/m,0651/a,0651/b,0 652/1,0652/1b,0652/1c,0652/2,0653/1a,0653/1b,0653/1c,0654/,0655/a,0655/ b,0655/c,0655/d,0655/f,0655/g,0655/h,0656/,0657/a,0657/b,0657/c,0657/d,06 57/f,0657/g,0657/h,0657/j,0657/k,0657/l,0658/a,0658/b,0658/c,0658/d,0658/f,0658/g,0659/1a,0659/1b,0659/1c,0659/1d,0659/1f,0659/1g,0659/1h,0659/2,0 660/,0661/a,0661/b,0661/c,0661/d,0661/f,0661/g,0661/h,0661/j,0661/k,0661/ l,0661/m,0661/n,0661/p,0661/r,0661/s,0661/t,0661/v,0662/a,0662/b,0662/c,0 662/d,0662/f, 0662/g, 0662/h, 0662/j, 0662/k, 0662/l, 0662/m,0662/n, 0663/a, 0663/b, 0663/c, 0663/d, 0663/f, 0663/g, 0663/h, 0663/j,0663/k,0663/l,0663/m,0663/n,0663/p,0663/r,0666/a,0666/b, 0666/c, 0666/d, 0666/f, 0666/g, 0666/h, 0666/j, 0666/k, 0666/l, 0667/a,0667/b, 0667/c, 0667/d, 0667/f, 0667/g, 0668/a, 0668/b, 0668/c, 0668/d, 0668/f, 0668/g, 0668/h, 0668/j, 0668/k, 0668/l, 0668/m, 0668/n,0669/,0670/a,0670/b,0671/,0712/1a,0712/1b,0712/1c,0712/1d,0712/1 f,0712/1g,0713/,0714/,0716/1,0716/2,0718/a,0718/3,0719/,0720/1a,0720/1b, 0720/1c,0720/2a,0720/2b,0720/2c,0720/2d,0720/2f,0720/2g,0720/2h,0724/a,0 724/b,0725/,0726/a,0726/b,0728/2,0728/3,0728/4a,0728/4b,0728/4c,0728/5a, 0728/5b,0728/5c,0728/5d,0729/1a,0729/1b,0729/1c,0729/2a,0729/2b,0729/2c 87
101 ,0729/2d,0729/2f,0729/2g,0729/2h,0729/2j,0730/,0731/,0732/,0734/a,0734/b, 0734/c,0734/d,0734/f,0734/g,0734/h,0734/j,0735/1a,0735/1b,0735/1c,0735/2 a,0735/2b,0736/,0737/,0738/a,0738/b,0738/c,0738/d,0738/f,0738/g,0740/,074 1/a,0741/b,0741/c,0741/d,0742/,0743/,0746/a,0746/b,0746/c,0746/d,0747/,0 748/a,0748/b,0748/c,0748/d,0749/a,0749/b,0749/c,0749/d,0749/f,0749/g,074 9/h,0749/j,0749/k,0749/l,0749/m,0749/n,0749/p,0750/a,0750/b,0751/,0752/, 0753/a,0753/b,0754/a,0754/b,0754/c,0754/d,0754/f,0754/g,0754/h,0754/j,075 4/k,0754/l,0755/,0756/,0757/,0758/,0759/,0761/,0764/,0766/,0768/,0769/a,0 769/b,0769/c,0770/,0771/,0790/,0791/a,0791/b,0791/c,0791/d,0792/,0812/a, 0812/b,0812/c,0812/d,0812/f,0812/g,0812/h,0812/j,0812/k,0812/l,0813/,0814 /,0815/,0816/a,0816/b,0816/c,0816/d,0816/f,0816/g,0817/,0818/a,0818/b,081 8/c,0818/d,0818/f,0818/g,0818/h,0818/j,0819/,0821/,0829/a,0829/b,0829/c,0 844/a,0844/b,0844/c,0844/d,0845/,0846/a,0846/b,0905/1,0905/2,0906/,0909/ a,0909/b,0909/c,0909/d,0909/f,0909/g,0909/h,0909/j,0910/a,0910/b,0910/c,0 910/d,0910/f,0910/g,0910/h,0910/j,0910/k,0910/l,0910/m,0911/a,0911/b,091 1/c,0911/d,0911/f,0911/g,0911/h,0911/j,0911/k,0911/l,0911/m,0912/a,0912/b,0912/c,0912/d,0912/f,0912/g,0912/h,0912/j,0912/k,0912/l,0913/a,0913/b,09 13/c,0913/d,0913/f,0913/g,0913/h,0913/j,0913/k,0914/a,0914/b,0914/c,0914/ d,0914/f,0914/g,0914/h,0914/j,0914/k,0914/l,0915/2,0915/3,0915/4a,0915/4b,0915/4c,0915/4d,0915/4f,0915/4g,0915/4h,0915/4j,0915/4k,0915/4l,0915/4m,0915/4n,0915/4p,0915/4r,0915/4s,0915/5,0916/1,0916/2,0918/,0919/1,0919/ 2,0920/a,0920/b,0920/c,0922/2,0923/,0924/a,0924/b,0924/c,0924/d,0924/f,09 25/,0927/a,0927/b,0927/c,0927/d,0928/,0929/,0930/,0931/,0932/,0933/a,093 3/b,0934/a,0934/b,0934/c,0935/a,0935/b,0935/c,0935/d,0936/,0937/a,0937/b,0937/c,0937/d,0937/f,0937/g,0937/h,0938/a,0938/b,0938/c,0940/,0941/1a,09 41/1b,0941/1c,0941/1d,0941/1f,0941/1g,0941/1h,0941/1j,0941/1k,0941/2,094 2/a,0942/b,0943/a,0943/b,0943/c,0944/a,0944/b,0945/a,0945/b,0945/c,0946/ a,0946/b,0946/c,0947/a,0947/b,0948/,0949/a,0949/b,0950/a,0950/b,0951/a,0 951/b,0951/c,0951/d,0952/,0953/,0954/1a,0954/1b,0954/1c,0954/1d,0954/1f, 0954/1g,0954/2,0955/,0956/,0957/,0958/1a,0958/1b,0958/1c,0958/2,0958/3,0 959/,0960/,0961/,0962/a,0962/b,0963/a,0963/b,0963/c,0963/d,0963/f,0963/g, 0963/h,0963/j,0963/k,0963/l,0963/m,0963/n,0964/,0965/,0966/,0967/,0968/, 0969/,0970/,0971/0972/,0973/,0974/,0975/,0976/,0977/,0978/,0979/,0980/,0 981/,0982/,0983/,0984/,0985/,0986/,0987/,0988/a,0988/b,0988/c,0988/d,098 9/,0991/a,0991/b,0991/c,0991/d,0991/f,0992/a,0992/b,0992/c,0993/,0994/a,0 994/b,0994/c,0994/d,0994/f,0994/g,0994/h,0994/j,0994/k,0994/l,0995/,0996/ a,0996/b,0996/c,0996/d,0996/f,0997/a,0997/b,0997/c,0998/a,0998/b,0998/c,0 999/1a,0999/1b,0999/1c,0999/1d,0999/1f,0999/1g,0999/1h,0999/1j,0999/1k,0 999/1l,0999/1m0999/2,01001/2,01002/1a,01002/1b,01002/1c,01002/1d,01002 /1f,01002/1g,01002/1h,01002/2a,01002/2b,01002/2c,01002/2d,01002/2f,0100 4/4a,01004/4b,01004/4c,01004/4d,01004/4f,01004/4g,01004/7a,01004/7b,010 04/8a,01004/8b,01004/8c,01004/8d,01005/1a,01005/1b,01005/1c,01005/1d,01 005/2,01006/,01007/a,01007/b,01007/c,01008/,01009/a,01009/b,01009/c,010 09/d,01009/f,01010/a,01010/b,01010/c,01011/a,01011/b,01012/,01013/,0101 4/a,01014/b,01014/c,01014/d,01014/f,01014/g,01014/h,01014/j,01015/a,0101 5/b,01015/c,01016/,01017/a,01017/b,01017/c,01018/a,01018/b,01018/c,0101 9/,01020/a,01020/b,01021/2a,01021/2b,01021/2c,01021/2d,01021/2f,01021/2 g,01021/2h,01021/2j,01021/2k,01021/2l,01022/a,01022/b,01022/c,01022/d,01 022/f,01022/g,01022/h,01022/j,01023/,01024/1a,01024/1b,01024/1c01024/1d,01024/1f,01024/1g,01024/1h,01024/1j,01024/1k,01024/1l,01024/2,01025/a,0 1025/b,01026/a,01026/b,01027/,01028/1a,01028/1b,01028/1c,01028/1d,
102 8/1f,01028/1g,01028/1h,01028/1j,01028/1k,01028/1l,01028/1m,01028/2,0102 9/1a,01029/1b,01029/1c,01029/2,01029/3a,01029/3b,01029/3c,01029/3d,0102 9/3f,01029/4a,01029/4b,01029/4c,01029/4d,01029/5,01029/6a,01029/6b,0102 9/6c,01030/,01032/7,01032/8,01032/9,01032/10,01032/11,01032/12,01032/1 3,01032/14,01032/15,01032/16,01032/17,01032/18,01032/19,01032/20,01032 /21,01032/22,01032/23,01032/24,01032/25,01032/26,01032/27,01032/28. Függelék 10. ábra: Hortobágyi Nemzeti Park t érintő területének térképvázlata 89
103 2.2 Kunhalmok A B 1 2 Azonosító Település 2 Kunhalom neve Sétér-halom Német-halom Boda-halom Kék-laponyag Sándorok-halom Ágota-halom Névtelen halom Névtelen halom C Teke-szarva-halom Köves-halom Szabolcs-halom Borzas-halom Nagy-Borzas-halom Eperjes-halom Halász-halom Tök-halom Hegyes-halom Szentiván-halom Sebesér-halom Büte-halom Külső-halom I. Lapos-halom Sulymos-halom Mihály-halom Nagy-ág-halom Nagy-ág-halom II. 90
104 Eperjes-halom II. Csibe-laponyag Csibe-halom Külső-halom II. Fás-halom Nagy-halom Sebes-halom Fás-halomtól É-ra 400 m-re lévő halom Sándorok-halom II. Német-szigeti-halom I. Német-szigeti halom II. Német-szigeti halom III. Kis-Németh-halom Alsó-Kadarcs-Kösely csatorna D-i partján álló halom Kösely kanyarnál, a Sebes-ér halomtól Ny-ra lévő halom Kösely-kanyar, Ny-i partján lévő halom (alsószelencés) Belső halom Kisebbik halom, Endre-halom ÉK Fél halom Kisebbik Hegyes-halom Kérdos laponyag Kék laponyag/halom Lovász laponyag Mátyás-halom Kisnémet-halom III. 91
105 Névtelen halom Névtelen halom Névtelen halom Névtelen halom Szelencés-halom Tök-halom II. Kis-Boda-halom Mihály-halom észak Csikós-kúti-halom dél Csikós-kúti-halom Közép Sós-kút-telek-halom Szék-laponyag Függelék 11. ábra: Kunhalmok elhelyezkedésének térképvázlata 3. Természeti területek 92
106 Függelék 12. ábra: Természeti területek elhelyezkedésének térképvázlata 4. Nemzeti Ökológiai hálózat övezetei Függelék 13. ábra: Nemzeti ökológiai hálózat elhelyezkedésének térképvázlata 5. Tájképvédelmi szempontból kiemelt területek 93
107 Függelék 14. ábra: Tájképvédelmi szempontból kiemelt terület elhelyezkedésének térképvázlata 94
Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (XII.01). önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről
Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (XII.01). önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2017. (XII.18.) számú rendelete. a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről. I.
Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2017. (XII.18.) számú rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Szederkény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről
Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete
1. A R 4. -a kiegészül egy (3) bekezdéssel az alábbiak szerint: (3) A rendelet hatálya a teljes közigazgatási területre terjed ki.
2. Melléklet a 312- /2018. iktatószámú előterjesztéshez Nádudvar város Önkormányzata Képviselő-testületének../2018 ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 24/2017 (XII.21.) önkormányzati
NÁDUDVAR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA
1. Melléklet a 312- /2018. iktatószámú előterjesztéshez MEGRENDELŐ: NÁDUDVAR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Nádudvar Fő út 119 4181 NÁDUDVAR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETÉNEK FELÜLVIZSGÁLATA TERVEZŐ:
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének. /2017. ( ) önkormányzati rendelete. a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről. I.
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Kartal Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2017. (XI. 3.) önkormányzati rendelete. a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről. I.
Kartal Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (XI. 3.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Kartal Nagyközség Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)
SÁRÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE
MEGRENDELŐ: SÁRÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Sáránd Nagy utca 44 4272 SÁRÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ TERVEZŐ: LA-URBE Építésziroda Kft Budapest Tűzoltó utca
TERVEZET! véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
TERVEZET! Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2018.(IX.) önkormányzati rendelete Báránd község településképének védelméről szóló19/2017.(x.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének,
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete
Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete A község történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Daruszentmiklós Község Önkormányzat
MEGRENDELŐ: NAGYFÜGED VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
MEGRENDELŐ: NAGYFÜGED KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NAGYFÜGED Kossuth Lajos utca 15. 3282 NAGYFÜGED KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ 2017. november hó TERVEZŐ: LA-URBE
Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2019. (.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről szóló
Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete /2019. (.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 3/2018.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról 2 Taliándörögd Község Önkormányzata
SÁRÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE
MEGRENDELŐ: SÁRÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Sáránd Nagy utca 44 4272 SÁRÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ TERVEZŐ: LA-URBE Építésziroda Kft Budapest Tűzoltó utca
RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)
RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)
Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (XI.10.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről
Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2017. (XI.10.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 46/2017. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 46/2017. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 24/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Gödöllő Város Képviselő-testülete
TORNYOSNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPVÉDELMI RENDELETE
MEGRENDELŐ: TORNYOSNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Tornyosnémeti Gazdasor út 12. 3877 TORNYOSNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPVÉDELMI RENDELETE 2017. december 15. TERVEZŐ: LA-URBE Építésziroda Kft
ZSUJTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPVÉDELMI RENDELETE
ZSUJTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPVÉDELMI RENDELETE TERVEZŐ: LA-URBE Építésziroda Kft Budapest Tűzoltó utca 21. 1094 2017. december 15. ZSUJTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPVÉDELMI RENDELETE
Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete
Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő község helyi értékei védelmének szabályozásáról (Egységes szerkezetben a 11/2008. (X. 30.) Ör-rel) Kaposfő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e. a helyi jellegű építészeti értékek védelméről
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e a helyi jellegű építészeti értékek védelméről (Egységes szerkezetben a 15/2008.(VI.27.) KT. Rendelettel) Szentlőrinc Városi Önkormányzat
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XII.08.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)
A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének./2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
ÓZD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
MEGRENDELŐ: ÓZD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Ózd Városház tér 1 3600 ÓZD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ TERVEZŐ: LA-URBE Építésziroda Kft Budapest Tűzoltó utca 21. 1094
Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről
1 Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestülete (továbbiakban: Képviselőtestület
A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (I. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a településkép védelméről
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2018. (I. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a településkép védelméről Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
A rendelet megalkotásának napja: május 27.
Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat
Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről
Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat a településkép védelméről szóló 2016.
E rendelet alkalmazásában:
Kazincbarcika Város Önkormányzata 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelete a helyi védelem alatt álló építészeti értékek fenntartásának támogatásáról Kazincbarcika Város Önkormányzata Képviselő-testülete
SIÓFOK VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ
MEGRENDELŐ SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Siófok Fő tér 1. 8600 SIÓFOK VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ TERVEZŐ LA-URBE Építésziroda Kft Budapest Tűzoltó utca 21. 1094 2017. szeptember
5/2017.(III.20.) önkormányzati rendelete 1
5/2017.(III.20.) önkormányzati rendelet Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelet módosításáról Hatályos: 2017. április 4-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVEK ELKÉSZÍTÉSE
a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtása során A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény A törvény célja, hogy a települési közösségek hatékonyan óvják meg környezeti
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének
KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete
1 KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete Az épített örökség és természeti környezet helyi védelméről Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) számú rendelete
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 26-án tartandó ülésére
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ő l 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület
I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja
Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet
Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. A 14/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2008. (IV. 24.) sz.
Szaj ol Község Önkormányzata Képviselő-testületének A 14/2012. (V. 31.) önkormányzati rendelettel módosított 13/2008. (IV. 24.) sz. rendelete A hirdetőberendezések és hirdetmények elhelyezéséről /Egységes
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 29/2017. (XII.18.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 29/2017. (XII.18.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép védelméről
3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben az 1/2014. (II. 06.) és a 23/2014. (IX.
I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2017. (XII.1.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,
1. számú napirend Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 30-i rendkívüli nyilvános ülésére.
1. számú napirend Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 30-i rendkívüli nyilvános ülésére. Tárgy: A reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről szóló önkormányzati rendeletet megalkotása
VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
MIKÓHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPVÉDELMI RENDELETE VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ Mikóháza község Önkormányzata Képviselő-testületének./2017 (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati
VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
VILYVITÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPVÉDELMI RENDELETE VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ Vilyvitány község Önkormányzata Képviselő-testületének./2017 (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK TELEPÜLÉSKÉPVÉDELMI RENDELETE VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ Kistokaj község Önkormányzata Képviselő-testületének./2017 (...) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.20.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.20.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelmérıl. I. Általános rendelkezések. A rendelet hatálya
Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2013. (IX.02.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelmérıl Az épített környezet alakításáról és védelmérıl szóló 1997. évi LXXVIII.
Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének. A településkép védelméről
Tét Város Önkormányzat Képviselőtestületének /2013 rendelete A településkép védelméről Tét Város Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület november 28-án tartandó üléséről.
Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2017. november 28-án tartandó üléséről. Tárgy: a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd 2017. március 23.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Iktató szám: 178/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület Településképi
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja
Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete
LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete Reklámok, reklámhordozók, cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,valamint
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2002. (III. 27.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 15/2002. (III. 27.) számú r e n d e l e t e Sóstófürdő Kemecsei u. Állomás u. 15403 hrsz-ú út Napfény u., valamint a Kemecsei u. Állomás u. 27751/156 hrsz-ú
ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések
MADOCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2016. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Madocsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI
LAKÓTERÜLETEK Helyi Építési Szabályzat: BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAI 30. Általános előírások a lakóterületekre 43. (1) Lakóterületen az építési helyen belül a tűzvédelmi távolságok
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Abony Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 43/2003. (VIII. 28.) számú. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 43/2003. (VIII. 28.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Általános Rendezési Terve szabályozási előírások és szabályozási terv Tiszavasvári út Tagló utca 0518/33
MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE
MADOCSA TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE 1 MADOCSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2017.(VII.3.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Madocsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.)
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről
Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (...) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. ( ) számú önkormányzati rendelete az Önkormányzat 11/2008. (III. 28.) számú rendeletével jóváhagyott Újpest 3. számú városszerkezeti
1. A rendelet hatálya és alkalmazása. 2. Szabályozási elemek
Sárisáp Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) ök. rendelete a Sárisáp Helyi Építési Szabályzatáról szóló 18/2006. (IX. 27.) ök. rendeletének módosításáról Sárisáp Község Önkormányzatának
3. A HÉSZ 13. (4) c) pontban az állattartó épület, hígtrágya gyűjtő szövegrész helyébe a trágyatároló szövegrész lép.
Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016. (VII.15.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 1/2015. (II.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Csévharaszt község
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (X. 27.) önkormányzati rendelete. a reklámelhelyezésekről
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (X. 27.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről
Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelettel, valamint a 3/2016.(III.30.) önkormányzati rendelettel
Piliscsév Község Képviselő-testületének 10/2007.(IV.2.) rendelete a Piliscsév településképe és történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Egységes szerkezetben a 20/2011.(XI.30.)
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1) a)
7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata
7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata Az ingatlanok értékbecslése kapcsán gyakran felmerül egy adott ingatlan
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE Véleményeztetési rendelet 1 FÁCÁNKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fácánkert Község
1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 26/2017. (X.19.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERE SIÓFOK VÁROS JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2018. januári
Első rész Bevezető rendelkezések I. Fejezet
Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő testületének 13/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Borsodnádasd Város Önkormányzatának Képviselő testülete a településkép védelméről
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL
AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI
Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Magyarország Alaptörvénye XXI. cikk (1) bekezdésében rögzíti, hogy Magyarország elismeri
Településképi Arculati Kézikönyv
A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése