J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 19-én 18 órakor a Vámoscsaládi Önkormányzat hivatali helyiségében megtartott képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Németh Imre polgármester, Biczó Endre, Biczó Judit, Biczó Kálmánné képviselők ( 4 fő ) Távolmaradását előzetesen bejelentette: Geosits Balázs képviselő Meghívottak: Dr. Husz Norina jegyző, Kiss Pálné pénzügyi főelőadó Németh Imre polgármester köszöntötte a képviselő-testület tagjait és a meghívottakat. Megállapította, hogy a képviselő-testületi ülés határozatképes, mivel azon az 5 megválasztott képviselő-testületi tag közül 4 fő megjelent, majd a testületi ülést megnyitotta. Kérte a képviselő-testület tagjait, hogy az ülés napirendjét a meghívóban megjelölt napirendi pontokkal fogadják el. Vámoscsalád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a november 19-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbi napirendi pontokkal elfogadta: NAPIRENDEK 1.)A képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet elfogadása 2.)A szociális célú tüzelőanyag támogatásról szóló önkormányzati rendelet elfogadása 3.)Répcelak város javaslata a répcelaki 20/2 hrsz.-ú ingatlan ( iskolakonyha) tulajdoni hányadainak rendezésére 4.)Répcelak és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosítása 5.)Aktuális, döntést igénylő kérdések megtárgyalása A képviselők ez után megkezdték a napirendek tárgyalását az alábbiak szerint: 1.)A képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet elfogadása ( Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva ) Németh Imre polgármester: A képviselők az írásos előterjesztést előzetesen megkapták. Megkérdezte dr. Husz Norina jegyzőt, hogy az írásos előterjesztéshez kíván-e szóbeli kiegészítést tenni. dr. Husz Norina jegyző az írásos előterjesztéshez szóbeli kiegészítést tenni nem kívánt. Németh Imre polgármester kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. A képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A polgármester ez után a napirend tárgyalását lezárta, majd kérte a képviselőket, a tervezetnek megfelelően fogadják el a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló önkormányzati rendeletet

2 tartózkodás nélkül megalkotta 11/2014.(XI.20.) számú önkormányzati rendeletét a képviselőtestület szervezeti és működési szabályzatáról. (A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva ) 2.)A szociális célú tüzelőanyag támogatásról szóló önkormányzati rendelet elfogadása ( Előterjesztés és rendelettervezet a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva ) Németh Imre polgármester: A BM rendelet előírásai szerint a települési önkormányzat képviselő-testületének rendeletben kell szabályoznia a szociális rászorultság szabályait, az igénylés részletes feltételeit, amelyet a támogatás felhasználásáról szóló elszámolással egyidejűleg a Magyar Államkincstárnak is be kell nyújtani. Az előterjesztést és a rendelettervezetet a képviselők előzetesen megkapták. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. A képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A polgármester ez után a napirend tárgyalását lezárta, majd kérte a képviselőket, szavazzanak a rendelettervezet elfogadásáról. tartózkodás nélkül megalkotta 12 / 2014 ( XI.20.) számú önkormányzati rendeletét a szociális célú tűzifa támogatásról. ( A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva ) 3.)Répcelak város javaslata a répcelaki 20/2 hrsz.-ú ingatlan ( iskolakonyha) tulajdoni hányadainak rendezésére ( Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva ) Németh Imre polgármester: A képviselők Répcelak Város Önkormányzata által küldött írásos előterjesztést előzetesen megkapták. Elmondta, hogy nem támogatja az előterjesztésben foglaltakat, és mint már korábban többször, most is azt javasolta, hogy tegyenek javaslatot arra, hogy a közös tulajdon megszüntetésre kerüljön akként, hogy Répcelak Város Önkormányzata, mint többségi tulajdonos, Vámoscsalád Községi Önkormányzat tulajdonrészét váltsa magához. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. A képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester ez után a napirend tárgyalását lezárta, majd ismertette az alábbi határozati javaslatot: Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Répcelak Város Önkormányzata javaslatát mely a közös tulajdonban lévő répcelaki 20/2 hrsz.-ú ingatlan F és D épületekre történő megosztására, majd az F épület tekintetében a tulajdonközösség megszüntetésére irányul nem támogatja.

3 A képviselő-testület indítványozza a répcelaki 20/2 hrsz.-ú ingatlan tekintetében a tulajdonközösség megszüntetését, és javasolja, hogy Répcelak Város Önkormányzata, mint többségi tulajdonos, az ingatlanból Vámoscsalád Községi Önkormányzatot megillető tulajdoni hányadot váltsa magához. A polgármester ez után megkérdezte, van-e módosító indítvány a határozati javaslathoz. 89/2014.(XI.19.) számú határozat Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Répcelak Város Önkormányzata javaslatát mely a közös tulajdonban lévő répcelaki 20/2 hrsz.-ú ingatlan F és D épületekre történő megosztására, majd az F épület tekintetében a tulajdonközösség megszüntetésére irányul nem támogatja. A képviselő-testület indítványozza a répcelaki 20/2 hrsz.-ú ingatlan tekintetében a tulajdonközösség megszüntetését, és javasolja, hogy Répcelak Város Önkormányzata, mint többségi tulajdonos, az ingatlanból Vámoscsalád Községi Önkormányzatot megillető tulajdoni hányadot váltsa magához. Határidő: közlésre 4.)Répcelak és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának módosítása ( Írásos előterjesztés a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva ) Németh Imre polgármester: Az írásos előterjesztést a képviselők előzetesen megkapták. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. A képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester ez után a napirend tárgyalását lezárta, majd ismertette az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot: Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Répcelak és Térsége Önkormányzati Társulás társulási megállapodását a módosító okirattal megegyező tartalommal módosítja. A társulási megállapodást a módosításokkal egységes szerkezetben az 1. és 2. számú mellékleteknek megfelelően elfogadja. A polgármester ez után megkérdezte, van-e módosító indítvány a határozati javaslathoz.

4 90/2014.(XI.19.) számú határozat Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Répcelak és Térsége Önkormányzati Társulás társulási megállapodását a módosító okirattal megegyező tartalommal módosítja. A társulási megállapodást a módosításokkal egységes szerkezetben az 1. és 2. számú mellékleteknek megfelelően elfogadja. Határidő: közlésre 5.) Aktuális, döntést igénylő kérdések megtárgyalása a.) Répcelaki Százszorszép Óvoda Alapító Okiratának módosítása Németh Imre polgármester: A Répcelaki Százszorszép Óvoda vezetője által készített előterjesztést a képviselők előzetesen megkapták. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. A képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A polgármester ez után a napirend tárgyalását lezárta, majd ismertette az alábbi határozati javaslatot: Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Répcelaki Százszorszép Óvoda Alapító Okiratát a módosító okirattal megegyező tartalommal módosítja, és az Alapító Okiratot a módosításokkal egységes szerkezetben az 1. és 2. számú mellékleteknek megfelelően elfogadja. 91/2014.(XI.19.) számú határozat Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Répcelaki Százszorszép Óvoda Alapító Okiratát a módosító okirattal megegyező tartalommal módosítja, és az Alapító Okiratot a módosításokkal egységes szerkezetben az 1. és 2. számú mellékleteknek megfelelően elfogadja., jegyző Határidő: azonnal

5 b.)javaslat a településszerkezeti terv, szabályozási terv és helyi építési szabályzat módosítására irányuló eljárás megindítására ( Írásos előterjesztés és határozati javaslatok a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva ) Németh Imre polgármester: A Disten Kft Budapest, Nyár utca 5. II/12. kérelemmel fordult az Önkormányzathoz a településrendezési terv és Helyi építési szabályzat módosítása érdekében. A módosítás célja a vámoscsaládi 0213/4 hrsz.-ú ingatlan különleges bányaterületbe sorolása annak érdekében, hogy az ingatlanon az M86-os főút felújítása kiemelt kormányzati beruházáshoz kavicsbánya kerülhessen kialakításra. A Disten Kft. a rendezési terv és helyi építési szabályzat módosításának költségeit vállalja. Az önkormányzatnak két határozatot kell hoznia ahhoz, hogy megkezdődjék az eljárás: meg kell határozni az eljárás során követendő, partnerségi egyeztetés szabályait, valamint dönteni kell az eljárás megindításáról. Mindezek mellett, ha a képviselő-testület az eljárás megindításáról határoz, akkor el kell fogani a költségviselésről szóló megállapodást is. Mivel az M86-os út építése kiemelt kormányzati beruházás, és mindenki, különösen a mostani főút melletti települések érdeke, javasolta, hogy határozzanak az eljárás megindításáról. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. A képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester ez után a napirend tárgyalását lezárta, majd ismertette az 1.) határozati javaslatot: Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29. -a alapján Vámoscsalád településfejlesztéssel és településrendezéssel településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő Partnerségi Egyeztetés Szabályai-t jelen határozat mellékletét képező tartalommal állapítja meg.

6 92/2014.(XI.19.) számú határozat Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29. -a alapján Vámoscsalád településfejlesztéssel és településrendezéssel településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő Partnerségi Egyeztetés Szabályai-t jelen határozat mellékletét képező tartalommal állapítja meg. Határidő: folyamatos A polgármester ez után a 2.) határozati javaslatot ismertette: Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az M86 gyorsforgalmi út Szeleste- Csorna közötti szakasz kiemelt kormányzati beruházásra tekintettel úgy határoz, hogy a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet előírásai szerint megindítja a település településszerkezeti tervének, helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosító eljárását a vámoscsaládi 0213/4. hrsz-ú külterületi ingatlan különleges bányaterületbe sorolása érdekében, ahol lehetőséget kíván biztosítani kavicsbánya kialakítására. 93/2014.(XI.19.) számú határozat Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az M86 gyorsforgalmi út Szeleste- Csorna közötti szakasz kiemelt kormányzati beruházásra tekintettel úgy határoz, hogy a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet előírásai szerint megindítja a település településszerkezeti tervének, helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosító eljárását a vámoscsaládi 0213/4. hrsz-ú külterületi ingatlan különleges bányaterületbe sorolása érdekében, ahol lehetőséget kíván biztosítani kavicsbánya kialakítására. Határidő: folyamatos A polgármester ez után a 3.) határozati javaslatot ismertette: Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Disten Bányászati Kft-vel ( 1072 Budapest, Nyár utca 5. II/12. ), mint költségviselővel és a City Pro Ingatlanfejlesztő Kft.-vel (8300 Tapolca, Deák Ferenc utca 6.) mint vállalkozóval a vámoscsaládi 0213/4 hrsz.-ú ingatlanon tervezett kavicsbánya kialakítás miatt szükségessé vált településszerkezeti terv, szabályozási

7 terv és helyi építési szabályzat-módosítás költségeinek viselése tárgyában kötendő megállapodást jelen határozat mellékletét képező tartalommal jóváhagyja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. 94/2014.(XI.19.) számú határozat Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Disten Bányászati Kft-vel ( 1072 Budapest, Nyár utca 5. II/12. ), mint költségviselővel és a City Pro Ingatlanfejlesztő Kft.-vel (8300 Tapolca, Deák Ferenc utca 6.) mint vállalkozóval a vámoscsaládi 0213/4 hrsz.-ú ingatlanon tervezett kavicsbánya kialakítás miatt szükségessé vált településszerkezeti terv, szabályozási terv és helyi építési szabályzat-módosítás költségeinek viselése tárgyában kötendő megállapodást jelen határozat mellékletét képező tartalommal jóváhagyja. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: folyamatos b.)sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás társulási tanács ülésein a polgármester helyettesítési rendjének meghatározása Németh Imre polgármester: A Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának VI. 2. pontja úgy rendelkezik, hogy A Társulási Tanácsot a tagok polgármesterei alkotják. A polgármester helyettesítésének rendjéről a képviselő-testület rendelkezik. Az önkormányzati választások után ismételten meg kell határozni a polgármester helyettesítésének rendjét. Előzetes egyeztetés után javasolta, hogy a polgármester helyettesítésével Biczó Judit alpolgármestert valamint ha a polgármester és az alpolgármester is akadályoztatva van, arra az esetre Biczó Kálmánné képviselőt bízzák meg. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. A képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester ez után a napirend tárgyalását lezárta, majd ismertette az alábbi határozati javaslatot: Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának VI. 2. pontjában foglaltaknak megfelelően úgy rendelkezik, hogy a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsában a település képviseletével a polgármester helyettesítésére, annak akadályoztatása vagy tartós távolléte esetén

8 - Biczó Judit alpolgármestert, akadályoztatása esetén -Biczó Kálmánné képviselőt hatalmazza meg. A meghatalmazás visszavonásig érvényes. 95/2014.(XI.19.) számú határozat Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának VI. 2. pontjában foglaltaknak megfelelően úgy rendelkezik, hogy a Sárvár és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsában a település képviseletével a polgármester helyettesítésére, annak akadályoztatása vagy tartós távolléte esetén - Biczó Judit alpolgármestert, akadályoztatása esetén -Biczó Kálmánné képviselőt hatalmazza meg. A meghatalmazás visszavonásig érvényes. Felelős. polgármester Határidő: közlésre ill. folyamatos c.)üzemeltetési szerződés kötése a Kapuvári Vízitársulattal a volt üzemi árkok kezelésére Németh Imre polgármester: A Kapuvári Vízitársulat az alábbiakról tájékoztatta az Önkormányzatot: A Vízitársulatkoról szóló évi CXLIV törvény október 1. napján hatályba lépett változása szerint azon önkormányzatok közigazgatási területe kikerülhet a küldöttgyűlés döntése alapján a Társulat működési területéről, aki nem köt szerződést a tulajdonában lévő vízilétesítmények üzemeltetésére a területileg illetékes vízitársulattal. Ebben az esetben a Vízgazdálkodásról szóló évi LVIII. törvény szerint a közcélú vízilétesítmények, illetve a közcélú vízimunkák költségeit az érdekeltek érdekeltségük arányában kötelesek viselni (közcélú érdekeltségi hozzájárulás). A közcélú érdekeltségi hozzájárulás hektáronként fizetendő mértékét a vízgazdálkodásért felelős miniszter évente rendeletben állapítja meg és az illetékes járási hivatal szabja ki. A társulattal kötendő üzemeltetési szerződés forrása a társulat által bekért önkéntes tagi hozzájárulás településenként összesítve. Az összeg 80 %-át a települések saját belátásuk szerint használhatják fel a műveik karbantartására. Javasolta, hogy kössenek határozatlan idejű szerződést az önkormányzat tulajdonában lévő vizilétesítmények üzemeltetésére a Kapuvári Vizitársulattal. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait. A képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem volt.

9 A polgármester ez után a napirend tárgyalását lezárta, majd ismertette az alábbi határozati javaslatot: Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a tulajdonában lévő vízilétesítményekre határozatlan idejű üzemeltetési szerződést köt a Kapuvári Vízitársulattal ( 9300 Kapuvár, Wesselényi u. 17. ) Az üzemeltetési szerződés forrása a társulat által bekért önkéntes tagi hozzájárulás települési összege. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Kapuvári Vízitársulatot értesítse. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az üzemeltetési szerződés aláírására. 96/2014.(XI.19.) számú határozat Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a tulajdonában lévő vízilétesítményekre határozatlan idejű üzemeltetési szerződést köt a Kapuvári Vízitársulattal ( 9300 Kapuvár, Wesselényi u. 17. ) Az üzemeltetési szerződés forrása a társulat által bekért önkéntes tagi hozzájárulás települési összege. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Kapuvári Vízitársulatot értesítse. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az üzemeltetési szerződés aláírására. Határidő: közlésre ill. folyamatos d.)döntéshozatal ingatlanértékesítésről Németh Imre polgármester: Durst József és Barhta Andrea 3530 Miskolc, Corvin Ottó u em. 3. szám alatti lakosok vételi szándékukat jelezték a vámoscsaládi 431 hrsz.-ú önkormányzati tulajdonú ingatlan vonatkozásában. A területet nyúltenyésztési céllal szeretnék használni. Az ingatlan értékbecslését Dr. Győrváry György értélbecslő elkészítette, e szerint az ingatlan forgalmi értéke Ft. A vevővel való egyeztetést követően azonban javasolta, hogy az ingatlan vételárát Ft összegben állapítsák meg. Kérte a képviselők kérdéseit, hozzászólásait.

10 A képviselők részéről kérdés, hozzászólás nem volt. A polgármester ez után a napirend tárgyalását lezárta, majd ismertette az alábbi határozati javaslatot: Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete értékesíti a tulajdonát képező vámoscsaládi hrsz.-ú, kivett beépítetlen terület megnevezésű, m2 területű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant Durst József és Barhta Andrea 3530 Miskolc, Corvin Ottó u em. 3. szám alatti lakosok részére. A képviselő-testület az ingatlanok vételárát Dr. Győrváry György ingatlan-és műszakigazdasági szakértő értékbecslése figyelembevételével Ft azaz háromszázezer forint összegben állapítja meg. Az adás-vételi lebonyolításával kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget a vevő viseli. A képviselő-testület felhatalmazza az polgármestert az adás-vételi szerződés aláírására. 97/2014.(XI.19.) számú határozat Vámoscsalád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete értékesíti a tulajdonát képező vámoscsaládi hrsz.-ú, kivett beépítetlen terület megnevezésű, m2 területű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant Durst József és Barhta Andrea 3530 Miskolc, Corvin Ottó u em. 3. szám alatti lakosok részére. A képviselő-testület az ingatlanok vételárát Dr. Győrváry György ingatlan-és műszakigazdasági szakértő értékbecslése figyelembevételével Ft azaz háromszázezer forint összegben állapítja meg. Az adás-vételi lebonyolításával kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget a vevő viseli. A képviselő-testület felhatalmazza az polgármestert az adás-vételi szerződés aláírására. Határidő: közlésre

11

12

13

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 15 -én 19 órakor a vámoscsaládi Önkormányzat helyiségében megtartott képviselő-testületi üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu és Vámoscsalád községek Képviselő-testületeinek 2014. december 18-án, csütörtökön a Vasegerszeg, Nagygeresd, Nemesládony és Simaság Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeivel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-4/2017 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 21-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 7-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről.

17. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 29-i rendkívüli üléséről. Iktatószám:116-../2015. 17. számú jegyzőkönyv Készült: 2015. június 29-i rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Szurdokpüspöki Közös Önkormányzati Hivatal Tari Kirendeltségének aljegyzői irodájában, 3073

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 7-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről 64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal:

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal: Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 8-án, 13:15 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. október 30-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 27-én 15.30 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 29-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről Ikt.szám: 262 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 7/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 24-én a bezi Községházban megtartott

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 12/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. október 24-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Zádori János polgármester Gászné Bősz Bernadett alpolgármester Andrics Aliz Dr. Hutvágner Rozália Füri Ferenc László Miklós Tóth Györgyi

Zádori János polgármester Gászné Bősz Bernadett alpolgármester Andrics Aliz Dr. Hutvágner Rozália Füri Ferenc László Miklós Tóth Györgyi JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2016. november 4-én tartott üléséről. Az ülés helye: Pécsváradi Közös Önkormányzati Hivatal, polgármesteri iroda Jelen vannak: Meghívottak: Zádori

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/132-8/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 29. napján 14,00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke

1.) napirend A Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről Ea.: Kovács Tamásné a HVB elnöke J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22-én 19 órakor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott ünnepélyes alakuló üléséről. Jelen

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja

dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/20-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 3-án, 18:00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Nemeshany Település Önkormányzati Képviselő-testületének december 8-án 17 órai kezdettel

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Nemeshany Település Önkormányzati Képviselő-testületének december 8-án 17 órai kezdettel NEMESHANY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8471 Nemeshany, Petőfi u. 85. Szám: 584-.../2009. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Nemeshany Település Önkormányzati Képviselő-testületének Az ülés helye: Faluház Nemeshany

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 1. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. január 23.) Napirend:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat. 264/6/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3 - án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 36/2015.(VI.3.) kt. határozat. 37/2015.(VI.3.)

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:23/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-173/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 4-én (péntek) 11.05 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. 32/15/1/2013 Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. Rendelet: 8/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális tűzifa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 18-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 18-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-13/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsa Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 841-2/2014. iktatószám 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 8-án 14,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Helye: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1. ) emeleti tanácskozó

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv

Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének január 11-én órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének január 11-én órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. január 11-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama. JEGYZŐKÖNYV Bari a h i d a Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év június hó 17. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszama Kódja 23/201 ő.fvi. 17.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

193/2014. (XI.13.) számú határozat

193/2014. (XI.13.) számú határozat 2014. november 13. napján 18.30 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag Tárgy: napirend elfogadása 193/2014. (XI.13.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés) Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8293 Vigántpetend Száma: 270-4/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én (csütörtökön) 17.00 órai

Részletesebben

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 120-34/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. május 19-én 19.05 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés helye: Bazsi Község

Részletesebben

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról 188 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 23-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 21/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

Készült október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. október 09.-én megtartott soronkívüli ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M. /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.) J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,

Részletesebben

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. 183/15/2013. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. Rendelet: 10/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 2-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 4/2015.(II.03.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 5/2015.(II.03.) Spóner Tibor megválasztása jegyzőkönyvhitelesítőnek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 9-én (hétfő) órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 9-én (hétfő) órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 9-én (hétfő) 16.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Horváth Ottó polgármester Baka Istvánné Gyovai

Részletesebben